A vezető magyar FC Barcelona blog!

A Mestalla is kemény falatnak bizonyult #ValenciaBarca

2018. október 08. - Berbatov

A spanyol bajnokság nyolcadik fordulójában a Valencia vendége volt a Barcelona. Nehéz terep ide vagy oda, zsinórban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen Valverde legénysége. 

A denevérek már a második percben megszerezték a vezetést egy szögletet követő kavarodás után. A több védőn megpattanó labdát végül Garay kotorta a kapuba közelről. A szervezett hazaiak a találat után dominálták a mérkőzést, a katalán csapat nem tudott kijönni a szorításból az első negyedórában. Több veszélyes helyzet alakult ki ebben az időszakban a Barcelona kapuja előtt. A Barca ébredezett a félidő közepén, fokozatosan vette át az irányítást. Neto Messi 20. percben leadott lövését még védte, de három perccel később már tehetetlen volt. Messi kényszerítőzött Suárezzel, majd 20 méterről fantasztikus lövéssel egalizált. A félidő hátralévő részében már nem alakultak ki lehetőségek. A Barcelona tologatta a lasztit a Valencia tizenhatosa előtt, de helyzetet nem tudott kialakítani, a hazaiak kontrái is vérszegények voltak. 

A második félidő rengeteg hibával folytatódott mindkét fél részéről. Rossz átadások tömkelege, a meccs színvonala megzuhant ebben az időszakban. Az utolsó 20 percre sikerült ismét magához ragadnia a kezdeményezést a katalán együttesnek. A 74. percben Coutinho eltotojázta az óriási gólhelyzetét, Gayá mentett előle becsúszva. Valverde érthetetlen módon a 84. percig vált az első cserével, Dembélé váltotta Coutinhót. 4 perccel később Arthur helyett érkezett Rafinha. A hátralévő kevés időben már csoda nem történt, maradt az iksz. Hiába irányított a Barcelona a végén, helyzetet nem sikerült kidolgozni. Ötlettelen támadásépítés, passzolgatás jellemezte az egész mérkőzést a Barcelona részéről, megérdemelten vesztett újra pontokat a csapat, és visszacsúszott a tabella második helyére. A válogatott szünetet követően a listavezető Sevilla érkezik a Camp Nouba. 

Valencia - Barcelona 1-1 (Garay 2., ill. Messi 23.)   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berbatov 2018.10.08. 11:01:25

Suárez 6 meccse gólképtelen. Nem baj, ő dolgozik legaktívabban Messi alá, ezért a pályán van mindig. :) Sosem fog kiderülni , hogy a többi csatárunk mit tud, ha nem kapnak lehetőséget.

Várom a Valverde korszak végét, középszerű edző, és ami még nagyobb baj, túl konzervatív, fosós, nem nyitott semmire. Játékunk szar, de legalább már az eredmények sem jönnek...

Peter11 2018.10.08. 11:10:12

Suarez a Sociedad ellen nem talált kapuba, és hiába értékelem nagyra, azt a küzdést amit a védőkkel leművel általában, mégiscsak a gólszerzés az elsődleges feladata. Ezt pedig már az előző szezonban sem ment igazán. Messivel hatalmas barátok, és ezért nyílván nem fog kikerülni a kezdőből, de még csak le sem cseréli E.V. és ez az, ami miatt csalódtam benne.
Első évében ugy ismertem meg, mint akinél bárki kezdhet és bárki padozhat. A Roma elleni meccs óta szerintem elvesztette a játékosokat és ez óriási baj...
Pique, Suarez, Rakitic. A 3 ember, aki Messi után a legbefolyásosabb a játék szempontjából, talán még Busi.
De az előbbi 3 játékos látszik hogy fáradt és formán kívül is van.
Lenglet és Vermalen is ha játszott, oké volt a teljesítmény, Pique pedig hibát, hibára halmoz. Vidal simán tudna Raki szerepében játszani, és Dembele Messi Coutinho is jó csatársor lenne.

Robi71 2018.10.08. 11:16:01

@Berbatov: Szerintem nincs olyan minőségű cserecsatárunk (Munir) aki élt volna a lehetőséggel, ha megkapta.
Ami Valverde-t illeti én nem hibáztatom. A tavaly kihozta a maximumot a csapatból...ennyit tehet most is. Próbálkozott a taktikai váltással és a rotálással is...de nem jött be. A Barca nem az a klub, ahol sokáig lehet kísérletezgetni...ha 2-3 meccsen nem jönnek az eredmények már a vészharangot kongatja mindenki. Ez történt most is. Azonnal vissza kellett állni a tavalyi győztes formulásra (442). Hogy mire lesz elég ez? ...jó kérdés. Tavasszal megkapjuk a választ...de ehhez "csak" ott kell lenni a véghajrába minden sorozatban amiben elindulunk. Úgy gondolom kulcskérdés Messi akkori állapota lesz...ha van igazi kihívás Valverde számára, az egy Messi nélküli győztes taktika(i felállás) kidolgozása ahhoz, hogy legalább a "papíron" könnyebb meccseken pihentetni tudjuk.
Ha új edzőben gondolkodunk, akkor jön az örök kérdés: "külsős vagy belsős"? Ragaszkodunk a hagyományos játékfilozófiánkhoz vagy készek vagyunk váltani?

celestial 2018.10.08. 12:11:27

"Próbálkozott a taktikai váltással és a rotálással is...de nem jött be...." 5 győzelem 1 döntetlen majd 1 vereség majd még egy döntetlen... "Azonnal vissza kellett állni a tavalyi győztes formulásra (442). " 1 győzelem (vért izzadva egy lebutitott Spurs ellen) és egy döntetlen ( talán a meccs felében uraltuk a játékot) de szerinted megtaláltuk az alapcsapatot...

Berbatov 2018.10.08. 12:35:20

@Robi71: Ha nem kap folyamatosan lehetőséget, nem derül ki. Paco épp szórja a gólokat, csak kipadról nehéz.

Robi71 2018.10.08. 12:35:56

@celestial: Ha nincs a váltás, akkor most 2 újabb vereséggel "gazdagodtunk". Stabilizálni kellett a középpályát, mert úgy rohantak át rajtunk még a Girona és a Leganes is, ahogy csak akartak. Lehet szidni Pique-t, de melyik 194 cm centerhalf szereti, ha gyors kontrát vezetnek rá?
Amikor "győztes formuláról" beszélek, akkor azt mondom ez a maximum amit ebből e keretből ki lehet hozni. Hogy mire lesz elég? ...majd kiderül. Egy dolog biztos, nehezebb bajnokság vár ránk, mint a tavaly. A BL-ben csak annyit szeretnék látni, hogy legalább a "verhető" csapatokon túljutunk, nem úgy, mint a Roma. Ha kiesünk, akkor az legalább egy jobb játékerőt képviselő csapat ellen legyen.

Robi71 2018.10.08. 12:39:56

@Berbatov: "mindig az a jó játékos, aki nem játszik a vesztes mérkőzésen". :) Paco még Barca játékos...nincs semmi vesztve, jövőre visszahozhatjuk.

zeli39 2018.10.08. 12:48:06

@Robi71: Addig hiányoztál amíg nem működött az oldal de már beteltek az agytekervényem az okosságaidtól :-)

celestial 2018.10.08. 12:52:17

"Ha nincs a váltás, akkor most 2 újabb vereséggel "gazdagodtunk". "
Lehet...de egyálltalán nem biztos...
Várjunk még 5 -6 meccset aztán ítéletet mondhatunk talán...úgy a korrekt....
"Lehet szidni Pique-t, de melyik 194 cm centerhalf szereti, ha gyors kontrát vezetnek rá? "
Egyik sem gondolom de neki az a dolga hogy megoldja nem az hogy szeresse...ilyen alapon akkor a gyorsan kontrázó csapatok ellen bajban leszünk mert Pique nem szereti ha kontrát vezetnek rá (ám vagyunk is és nem csak Pique miatt)
Valahol irtad hogy el kell dönteni hogy akarunk e változtatni a taktikán vagy maradunk annál ami bevált régen...meglátásom szerint változtatni kell mert a világverő tikitakát egyre többen ismerik ki és tudják az ellenszerét...nem kell teljesen eldobni de vmit ki kell találni mert ez így kevés lesz ráadásul a játék is gyakran nézhetetlen uncsi öncélú passzolgatás...
Sztem valahogy tudnunk kellene váltani hirtelen villámgyors kontrázó csapattá a tikitakából...nekem ez hiányzik nagyon a gyorsaság a meglepetés..sokszor van hogy nem is keresük az elől lévő játékost hiába van jó pozicióban hanem elkezdünk hátul adogatni....

Robi71 2018.10.08. 13:16:27

@celestial: Jelenleg egy támadónk van, akinek mindegy, hogy felállt védelem ellen játszunk vagy kontrázunk....Messi.
A helyzet a következő:
1. Ha maradunk a jelenlegi játéknál (labdabirtoklás, felállt védelem megbontása), akkor kreatív, labdaügyes játékosok kellenek a támadószekcióba (legalább 4 ilyen játékos). Jelenleg kettő van: Messi és talán Coutinho.
2. Ha átallunk gyors kontrajátékra (lásd Liverpool...a legjobb példa), akkor kell 3 gyors támadó és 3 ütköző, nagy munkabírású középpályás. Két gyors támadónk van: Messi és Dembélé (kár, hogy taktikailag analfabéta) és két ütköző, nagy munkabírású középpályás: Vidal és talán Rakitic.
Nálam a 2. opció kivitelezése a nehezebb. Egyrészt teljesen idegen (180 fokos váltást igényel)...másrészt a jelenlegi keret a legkevésbé alkalmas rá---teljes átrendezést igényel. Sok-sok pénz.

celestial 2018.10.08. 13:54:40

@Robi71: igazából a kettőt kellene ötvözni....tehát az 1. -ből a 2.-ba és vissza...kiismerhetetlenek lennénk bármikor megtudnánk lepni az ellenfelet...
Amúgy 3 gyors támadónk van Malcomról elfelejtkeztél......a Dembelés megjegyzést meg erősen magánvéleménynek veszem....számomra semmi nem támasztja alá a "taktikai analfabéta" jelzőt...tény hogy az utolsó két meccsén rosszabbul ment neki...de előtte ígéretesen játszott gólokat lőtt és visszament védekezni is :) az meg nem az ő hibája hogy elől tökéletesen helyezkedik a többiek meg hátul passzolgatnak mert nem ismerik az előre játékot....meg hogy Suarez egy gólpaszt érő labdáját sem képes a kapuba gyötörni vhogy...stb...stb
De hagyjuk Dembit....mindketten tudjuk hogy téged úgy sem tud meggyőzni...
Egy Messi Coutinho Dembele (Malcom)
támadósorral szerintem sokkal veszélyesebbek lennénk...középen Arthur Busquets Vidal (Rakitic)..de igazából Vidal még nem tudta magát megmutatni...Rakitic igyekszik de hihetetlen hibákra képes...
Szal nem hinném hogy ez most pénz kérdés....

Robi71 2018.10.08. 14:10:38

@celestial: A kettőt ötvözni még nehezebb...ehhez "bombakeret" kell. Kb. olyan, mint Pep idejében volt vagy Lucho-val a triplázós szezonunkban. Ehhez mindegyik szekcióba legalább egy klasszis igazolás kellene.

celestial 2018.10.08. 14:16:32

@Robi71: vagy egy tökösebb edző....

Robi71 2018.10.08. 14:39:02

@celestial: Veled is az a gond, hogy túlértékeled a keretet.

rtghfb 2018.10.08. 14:58:28

@Robi71: Nehéz bármit mondani a keretről amíg Valverde 13-14 embert játszat folyamatosan.

Robi71 2018.10.08. 15:19:45

@rtghfb: Tudjuk ki távoztak és azt is, hogy kik érkeztek a nyáron. Tudtommal egyetlen klasszis sem érkezett. Szerintem jobbak nem lettünk, mint tavaly voltunk...sőt, ha figyelembe vesszük az "öregedési" faktort is. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyre inkább Messi "függők" vagyunk. Évről-évre csak jobban és jobban. Veszélyes játékot játszunk...

rtghfb 2018.10.08. 15:29:45

@Robi71: Vidal klasszis, Lenglét, Arthur és Malcom mindhárman tehetségesek. Emellet Rafinhát és Munirt is visszahoztuk. Paulinho valóban nagy veszteség, de pótolva lett. Iniesta már a tavalyi szezont is alig bírta végig. A gond az hogy a fent említett 6 ember közül csak Lenglétről mondható el, hogy esélyt adott neki Valverde; és neki is csak kényszerből.

Robi71 2018.10.08. 16:01:04

@rtghfb: Vidal jó játékos, de azért nem klasszis és már leszálló ágon van. Paulinho egészen jó volt támogatta a támadásokat :), Vidal ebben annyira nem erős.
Szerintem Arthur-t egyre gyakrabban fogjuk látni...hacsak nem jár ő is úgy, mint Semedo a "kihagyhatatlan" Roberto visszatérésével. Lenglet-nek Umtiti sérülése adta meg a lehetőséget...remélem él vele.
Malcom helyzete valóban reménytelen... a csere cseréje. Kétséges, hogy tartósan esélyt kap a bizonyításra.

zeli39 2018.10.08. 16:24:15

@Robi71: Vidal tényleg nem erős támadásban pályafutása alatt kb 90 gólt szerzet :-)kb Xavi is ennyit gólnál jár jelenleg

Robi71 2018.10.08. 16:30:57

@zeli39: Egész pontosan 91-et klubszinten és 24-et a válogatottban. (nagyjából minden 4. meccsén betalál). :)
De valahogy még sem robbant be, mint Paulinho a tavaly.

zeli39 2018.10.08. 16:38:11

@Robi71: Olyan mint Paulinho nincs még egy középpályás a 16-oson belül minden labda valahogy hozzákerül ...

Robi71 2018.10.08. 17:25:24

@zeli39: ...és egész jól megértette magát Messi-vel. Nem akármilyen játékintelligenciára vall.

DISTANTxTHUNDER 2018.10.08. 17:25:50

@Robi71: Vidal nem is játszik, hogy robbanhatna be? :) Emlékeim szerint Paulinho szinte a kezdetektől alapembernek számított

Robi71 2018.10.08. 18:02:05

@DISTANTxTHUNDER: Nem tudom. Ahogy Paulinho. Egyszer bekerült a kezdőbe és ottragadt...és nem azért, mert kivételeztek vele.

rtghfb 2018.10.08. 18:21:31

@Robi71: Nem is játszott, nem tudott volna berobbanni.

rtghfb 2018.10.08. 18:23:21

@Robi71: Valverdét ismerve Arthur is ugyanígy ott fog ragadni Dembelé kárára.

Robi71 2018.10.08. 18:31:37

@rtghfb: ...és ez rossz dolog?

rtghfb 2018.10.08. 19:48:23

@Robi71: Nem. Csak azt sajnálom hogy emiatt valószínűleg nyáron el kell adnunk Dembit.

celestial 2018.10.08. 20:07:46

@rtghfb: ja meg Malcomot de nem baj mert veszünk még vagy 5 középpályást Suarezt meg klónozzuk....de ám nem hinném hogy jövőre megy Dembi...jövőre már nem Valverde lesz az edző....

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2018.10.08. 21:44:48

Luis Suárez megelőzte Dani Alvest, tegnaptól ő adta a legtöbb (27) gólpasszt Messinek a bajnokságban.
uploads.disquscdn.com/images/85de89edc00683a7c1b38186a7bd96ee601213b5d67aa2ed779ac09d420eb21e.jpg