A vezető magyar FC Barcelona blog!

Meccs utáni reakciók #ValenciaBarca

2018. október 08. - Berbatov

Valverde: "Kontrolláltuk a meccset, de hiányzott az átütőerő. 8 játékossal védekeztek közel a kapujukhoz, figyelnünk kellett a maradék kettőre. Nem akartunk lehetőséget adni nekik, hogy veszélyes kontratámadásokat vezessenek. Próbáltunk betalálni, de nem jártunk sikerrel. Jól védekezett a Valencia, mi kihagytuk a helyzeteinket. Azért nem cseréltem hamarabb, mert úgy gondoltam, hogy a pályán lévő játékosokkal is meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Ezért kivártam."

Piqué: "Jól érzem magam fizikailag, igen a Leganés ellen óriásit hibáztam. Rengeteg ember arra vár, hogy kritizáljon, és ők minden bekapott gólt az én nyakamba varrnak."

Semedo: "A döntetlennél többet érdemeltünk, eleget tettünk a győzelemért. De egy nagyszerű játékosokkal teletűzdelt, jó csapat ellen játszottunk."

Rakitic: "Fölényben játszottunk, sajnálatos, hogy nem sikerült begyűjteni a három pontot. Rosszul kezdtünk, de jobbak voltunk, kevés gondot okoztak nekünk. Úgy gondolom a válogatott szünet jól jön most számunkra, hogy visszataláljunk a helyes útra." 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2018.10.08. 14:46:50

Nagyon érdekes, nem csak a Barca hanem kb az összes sztárklub bukdácsol, a szurkolók feszültek, erre pedig csak rádob 1-2 lapáttal a játékosok és az edző leszarom stílusú nyilatkozatai..

Robi71 2018.10.08. 14:53:50

@DISTANTxTHUNDER: Real, Bayern és MU bukdácsol. A többiek nem. A Bayern és a MU edzőt "buktat". A Real-nál nem tudom mi a gond.

DISTANTxTHUNDER 2018.10.08. 15:17:29

@Robi71: A PL sem tűnik simának egyenlőre.. csak a bohócligákban hibátlanok a "nagyok" :)

Robi71 2018.10.08. 15:25:11

@DISTANTxTHUNDER: A Juve és a PSG "sétálva" nyer. A Bayern edzőt buktat, a PL-ben City-Pool-Chelsea csata várható. A MU nem volt esélyes már az indulásnál sem.
A La Liga-ban én az Atletico-tól tartok a legjobban. Beindult az "1-0"-ás győzelmi sorozatuk. Ha elkezdünk "bukdácsolni" ( a Real is) nem kizárt, hogy úgy végződik, mint a 2013-14-es szezon.

sunt 2018.10.09. 08:24:45

Nálunk témává vált, és ha nagy fordulat nem következik be, téma is marad az edzőkérdés. Jogos is ez, mert a keretünk jobb, mint az idei produkció. Azt persze nem tudjuk, hogy a vezetőség a háttérben már keres-e alternatívát, vagy még kivár.

Robi71 2018.10.09. 08:36:05

@sunt: "mert a keretünk jobb, mint az idei produkció"? Ezt honnan veszed? Szerinted Messi nélkül mire lenne elég ez a keret?

sunt 2018.10.09. 09:02:48

Előszöris a szezonban végig volt Messi. Másrészt Malcolm kipróbálására sor sem került. De a Rakitic-Arthur-Coutinho középpálya elé akár egy Mujica is érhetne annyit, mint L. Suarez.

zeli39 2018.10.09. 09:07:19

@Robi71: A keret nem olyan rossz mint te előadod ,,,a gond ott van ,hogy Sergi Roberto árnyéka az elmúlt 2 szezonjának ,,Suarez-Pique-Busquets meg ez NB I szintjén sem játszik Valverde helyet jöhet Merlin a varázsló is nem fog változni semmi ,,,aki meg szarul játszik mégis kezdő hetek - hónapok óta nincs ösztönözve ,hogy javítsa a hibáit

celestial 2018.10.09. 09:29:00

@Robi71: mi ez a hülyeség ám hogy Messi nélkül?
Messi a csapat része a legfontosabb láncszem ..játszhatna akárhol ha kidőlne nyilván gyengülne a csapat ( főleg hogy rá épül, de melyik csapat nem a világ legjobbjára épülne?)
Ám Messi nélkül?
Messi nélkül is lehet akármit nyerni, de nyilván nem árt ha előtte nem volt Messi a csapatban :) ha érted mire gondolok....
És Messivel sem jönnek mindig össze a dolgok...
Azt mondtad az nekem a bajom hogy túl sokat képzelek a játékosokról ami lehet de te meg túl kevesett :)

GYLS 2018.10.09. 09:32:41

@zeli39: Bocs, hogy beleszólok a Robi71-el folytatott beszélgetésedbe. Sajnos rossz a keret, és ezt épp Te is bizonyítod az írásodban. Az általad felsorolt játékosokat épp a megfelelő cserék hiánya nem ösztönzi jobb teljesítményre. Vermaelen és Lenglet ösztönző Piquére? Rafinha és Denis ösztönző Rakiticre? Munir és Malcom ösztönző L. Suarezre? Samper és Vidal ösztönző Busquetsre? Alena ösztönző Coutinhora? Egyedül Arthur kezd bevállni, és ha még előre is bátrabban játszik, alapember lehet. 8 olyan nevet soroltam fel, akik helyett elég lenne 1-1 védő-középpályás és támadó. De olyanok, akik valóban versenyhelyzetet teremtenek, akikkel valóben lehetne rotálni.

celestial 2018.10.09. 09:44:28

@GYLS: bocs hogy beleszólok de itt Valverdevel van a legnagyobb gond...

Robi71 2018.10.09. 09:48:40

@zeli39: Elmondod, hogy a keret nem olyan rossz és azonnal felsorolsz 4 alapjátékost, akik "árnyékuk" korábbi önmaguknak. Ehhez még én is hozzá tudnék tenni ugyanennyit. De inkább az a kérdést tenném fel, hogy Messi kivételével ki tesz még hozzá pluszban (többet az elvártnál)? Talán Alba, Ter Stegen...és ennyi.

GYLS 2018.10.09. 09:50:11

@celestial: Ugen Valverdének is vannak elg fura húzásai (vagy épp nem ?), de ahogyan a mondás tartja, sz.rból nem lehet várat építeni. Márpedig egyre több KŐ esett ki az utóbbi időben a falból, amivel meg betömtük, nem időtálló.

celestial 2018.10.09. 09:56:02

@GYLS: az nem betömés hogy megvesszük a követ és lepakoljuk a fal mellé...ha nincs egy megfelelő építész szakembered vehetsz te akármilyen és akármennyi követ abból még nem lesz fal....

Robi71 2018.10.09. 09:56:14

@celestial: A tavaly akármilyen furcsán is hangzik túlteljesített a csapat Valverde-nek köszönhetően. Ebben a szezonban még nehezebb feladata lesz: Iniesta, Paulinho hiánya (nem gondolom, hogy Arthur és Vidal megfelelően pótolni tudja őket) és a természetes "öregedés" tovább nehezíti a dolgát. Bravúrnak tartanám a múlt szezon eredményességének megismétlését.

GYLS 2018.10.09. 10:02:35

@celestial: Ott kezdődik a baj, hogy az utánpótlában évek óta nincs KŐ, a piacról meg nem NEM KÖVET veszünk! Kivétel: Neymar távozása miatt valamit fel kellett mutatni a vezetőségnek.

sunt 2018.10.11. 06:59:20

Alcacer példája mutatja, hogy relatív fogaslom, hogy ki milyen játékos. Függ attól is, hogy milyen csapatban, milyen szerepkörben. Nűlunk a szurkolók közt három játékos vitatott: Piqué, Busquets és L. Suarez. Fogalmunk sincs, hogy nélkülük mit produkálna a keret, mert sohase kerül rá sor, hogy láthassuk. De ez se elég: valószínűleg mást látnánk a kispadon Valverdevel és mást egy másik edzővel.

Robi71 2018.10.11. 08:46:15

@sunt: Egy dolgot biztosan tudunk...hogy Messi "nélkül mit produkálna a keret". :)
"Nálunk a szurkolók közt három játékos vitatott: Piqué, Busquets és L. Suarez"....ez egy általános megállapításnak tűnik, pedig nem az. A "nálunk" az nem azt jelenti, hogy az "összes". :)
Nálam például nem. Kétségtelenül mindhármuk teljesítménye így 30 fölött már leszálló ágon van, de még mindig klasszisokkal jobbak, mint az idecsődített alibi pótlóemberek.

zeli39 2018.10.11. 10:33:58

@Robi71: klasszisokkal még mindig jobb Pique-Busquet-Suarez mint bárki más a keretből ?És ezt komolyan gondolod ?Szerintem te itt pár embert hülyének nézel :-)Az említett játékosokra még minősítés sincs annyira gyalázatos a játékuk ,,,Eltudom képzelni mi játszódik le egy meccs után az öltözőbe ,,Valamelyik nap beszéltem egy ismerősömmel aki egy megye I. falusi csapatánál utánpótlás edző ,,180 ezret kap havonta ebből 90 ezret visszaad az elnök fiának a kezébe ,,,ugyan ez megy Barcelonában is csak a visszacsorgatott pénz mértéke kérdéses :-)

Robi71 2018.10.11. 10:50:05

@zeli39: "klasszisokkal jobbak, mint az idecsődített alibi pótlóemberek".

Robi71 2018.10.11. 11:03:44

@zeli39: Többször mondtam, én benne lennék, hogy az általatok (többek között te is) gyakran kritizált játékosok: Pique, Busquets, Rakitic, Suarez, stb. ültessük le a padra és addig vissza se kerüljenek, ameddig ennek szükséget nem látjuk. Gyanítom ti lennétek az elsők, akik visszakövetelnétek őket a csapatban....ja, meg Messi aki kitépné az összes haját a csereemberek töketlenkedése miatt.

zeli39 2018.10.11. 11:12:58

@Robi71: Arra ne köss nagy értékű fogadást,hogy én valaha is visszakövetelném Pique vagy Busquetset a pályára ,,,ki fogom bírni még azt a pár évet amíg látom őket szerencsétlenkedni a pályán volt már ennél nagyobb trauma is az életemben

Robi71 2018.10.11. 11:16:19

@zeli39: Rakj össze egy kezdőt amiben mellőzöd az említett renitenseket...és mén megmondom mire lenne elég. :)

Robi71 2018.10.11. 11:19:11

@zeli39: Te könnyem beszélsz...nem téged vennének elő kudarc esetén. A csapatot nem szimpátia alapján állítja össze az edző. :)

zeli39 2018.10.11. 11:28:48

@Robi71: Én nem szimpátiáról beszélek ha valakinek a játéka szar az szar,,,,Te megtudnád mondani ha leírnám a keretem ,hogy mire lenne képes?,:-)Vicces vagy ma nagyon ,,,Sajnos nem tudok több időt szánni rád ma már :-)Nem valószínű ,hogy Suarez-Pique-Busquets fogja megmenteni Valverdét a kudarctól ebben biztos vagyok ,,,Van egy mondás az emberiség egyik fele azért van,hogy idegesítse a másik felét ,,,na ez rád kifejezetten találó :-)

rtghfb 2018.10.11. 11:30:09

@Robi71: Ha ez igaz, akkor ha így folytatja, Umtiti visszatérése után Piqué ki fog szorulni.

Robi71 2018.10.11. 11:41:41

@zeli39: "Arra ne köss nagy értékű fogadást,hogy én valaha is visszakövetelném Pique vagy Busquets-et a pályára, ki fogom bírni még azt a pár évet amíg látom őket szerencsétlenkedni a pályán volt már ennél nagyobb trauma is az életemben".
Mi ez ha nem antipátia nyilatkozat? :)
Egy felelősségteljes nyilatkozat kb így hangzana: "próbáljuk ki nélkülük és ha nagyon nem megy, akkor tegyük vissza őket...beismerem hogy tévedtem". :)
Az, hogy ki idegesít kit...relatív kérdés. Én a realitást képviselem, mivel a szóban forgó játékosok (még) kezdők a csapatban. Ezzel szemben te valami elképzelt dologról beszélsz. Akkor hogy is van ez? :)

Robi71 2018.10.11. 11:43:09

@rtghfb: Mert? Az Umtiti-Vermaelen páros jelentené a megoldást?

rtghfb 2018.10.11. 14:02:32

@Robi71: Nem. Én Lenglét-t játszatnám helyette. Egy ideig biztosan.

Robi71 2018.10.11. 16:15:04

@rtghfb: Szerintem a csapatvédekezésünk esett szét 433-ban és nem feltétlenül Pique lett gyengébb. Egy 194 cm-es védő nehezen boldogul egy virgonc kis csatárral ha egy-az-egyben vezeti rá a labdát. Umtiti sem remekelt eddig ebben a szezonban...valószínű ugyan ezen okok miatt...így nem gondolom, hogy Lenglet-tel párban jobb lesz.
442-ben stabilizálódott a csapatvédekezés is, ritkában kerülnek végveszélyben a belső védőink.