A vezető magyar FC Barcelona blog!

A Barcelona több játékosát kiszemelték?

2018. november 14. - Berbatov

A mai átigazolási pletykák Dembélét, Jordi Albát és Arturo Vidalt érintik.

Ousmane Dembélét az angol sajtó összeboronálta a Liverpool csapatával. A Vörösök kihasználnák a francia szélső beilleszkedésének nehézségeit a katalán klubba, és a téli átigazolási szezonban szerződtetnék őt. Állítólag 85 millió fontot, hozzávetőlegesen 98 millió eurót is megérne Kloppnak Dembélé játékjoga. 

Jordi Alba és Arturo Vidal a Corriere Dello Sport és a Tuttosport információ szerint a Juventus kívánságlistáján szerepel. Az olasz klub ebben a szezonban szeretne felülni Európa trónjára, nyáron leigazolták Cristiano Ronaldót ennek érdekében, de még nem értek véget a keret megerősítésének tervei a számukra. A chilei középpályás nem ismeretlen az olaszok számára, 4 éven keresztül volt korábban a Juventus játékosa. Jordi Alba Marcelo mellett a legkomolyabb opció az olasz csapat bal oldali támadójátékának fejlesztése céljából. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eminusz 2018.11.14. 15:03:20

A Mundo Deportivo ertesulesei szerint a vezetoseg es Dembele ugynoke talalkoztak egymassal, hogy megvitassak a francia jatekos utobbi idoben mutatott hozzaallasat es viselkedeset! A vezetoseg mar nem toleralja es drasztikus lepesre keszul ezugyben!

Haat nem josolok nagy jovot neki Barcelonaban... Szerintem utolso szezonja.. Kar erte, hiszen van benne potecial, de abszolut megertem a vezetoseget ezuttal, igy nem fogom oket szidni, ha kirakjak a csapatbol.

Berbatov 2018.11.14. 15:16:54

@Eminusz: Ezt nem tudom hol olvastad.

[MD] | Barca will once again trust and bet on Dembele.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2018.11.14. 15:18:16

A szegedi Pista el Marcsi sportnapilap értesülése szerint Lionel Messi a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatában folytatja karrierjét. Az amerikaiak 100 millió $-os fizetéssel és évi 365 sajtburgerrel győzték meg az ötszörös aranylabdás világklasszist.

Robi71 2018.11.14. 15:36:59

"Állítólag 98 millió eurót is megérne Kloppnak Dembélé játékjoga"?...ez komoly?...vagy valami áprilisi tréfa novemberben?

Kertai Dávid 2018.11.14. 15:59:43

már csak azt lehet elhinni amit az edző/elnök/játékos mond és idézőjelben van... ami csak sajtóértesülés, ez meg az megírta, stb azoknak legtöbbször semmi alapja sincs... unom is ezeket amikor egy magyar barcelona szurkolói oldal képes ilyeneket kiírni, hogy "Messi őt akarja" meg Gomesnél a lejáratás, hogy "több játékos beszélt Valverdével, hogy adja el" és még sorolhatnám, nevetséges amit egyes oldalak leművelnek... kb mintha az edző vagy játékos fejébe belelátnának... ez a mai újságírás, semmi tény csak feltételezések meg megérzések amit eladnak biztos információként, sokan meg bekajálják, hihetetlen

Kertai Dávid 2018.11.14. 16:04:53

@Kertai Dávid: és ebben az egyik legjobb az fc barcelona hungarian supporters, gusztustalanul leadták a színvonalat... és több tízezer követőjüknek lökik a szennyt meg persze a clickbait...

Robi71 2018.11.14. 16:07:13

@Kertai Dávid: csak az biztos, ami a transfermarkt-ban megjelenik, mint "done deal". Minden más csak pletyka.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2018.11.14. 16:11:07

A Visca El Brácsa nevű, lovári nyelvű szaklap internetes kiadásában azt írja: Luis Suárez nem érzi jól magát Barcelonában, sőt a futball világában sem, így visszatér gyermekkori álmához és fogorvos lesz. Bennfentesek szerint nagyon jól halad egy forradalmi fogszabályzó módszer kifejlesztésében. Újságírói kérdésre, miszerint miért ezt a pályát választja, egyszerűen azt felelte „Szerinted?”.

julio alberto 2018.11.14. 16:33:16

Jövés-menés úgy látni egyeseknél már elkezdődött a téli átigazolási szezon..Dembelé kontra Liverpool FC,nos ez a hír nem is kacsa hanem inkább már hattyú.Csak röviden,az LFC csapata senki leigazolását és senki eladását nem tervezi a januári átigazolási hónapban.Klopp az általa kinézet játékosokat már a nyáron leigazolta,a keret minőségi feltöltése megtörtént.Az elvárás odaát a bajnoki cím.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.14. 17:07:32

Nem lenne rossz egy Dembele-Szalah, esetleg Firmino csere, bár ennek a valószínűsége a 0nál kisebb :) Mindenesetre ahhoz hogy nagy nevet tudju mnk igazolni, el kell adni, és szomorú hogy a vezetés előbb válna meg a fiatal sok pénzért vett játékostól mint az őskövület és amúgy semmire sem jó alibizőktől (Pique, Busquets, Rakitic)

Sörenzen 2018.11.14. 17:58:25

Kedves Mindenki!
Gratulálok az írásaitokhoz!
A délután folyamán majd végig vettem a politikai blogokat, ahol a macedón miniszterelnök Magyarországra "jövetelétől" a közel-keleti háborúskodásig minden olvasható.
Kijelentem, hogy ezerszer inkább Titeket olvaslak, mint azt a sok szörnyűséget.

H.Stoichkov 2018.11.14. 19:49:58

Közel 100 misi euróban dembiért... nagy reménység, de menjen... buktunk kb 20at rajta, ernő úgy is rafit, malcomot fogja játszatni. 100ból meg már jó dolgokat lehet venni. alba marad a seggén. vidal, nagyon örültem, h jön, de eddig túl sokat nem tett hozzá, viszont vele még várnék...

Sörenzen 2018.11.14. 19:54:42

@H.Stoichkov: Csak annyit Vidalhoz,hogy szerintem nagy tapasztalatú dél-amerikai focista, aki jól kiegészítené ki a fiatalokat és ha éppen kell, tud gólt is lőni.
Emlékezz Gomesre és már nem annyira rossz Vidal...:D)

H.Stoichkov 2018.11.14. 20:26:49

@Sörenzen: kedvelem vidalt, nem ez a kérdés. csak elég olcsón vettük, és azért, ha rákínál a juve egy komolyat, akkor elgondolkodtató (főleg, h a fizuja sem kevés), viszont, ha stabil lesz középpályán, vagy akár stabil csere ott, akkor persze maradjon.

osborne 2018.11.14. 21:32:11

Dembi mehet - őstehetség de nevelhetetlen. Sajnos.

Sörenzen 2018.11.14. 21:45:11

@H.Stoichkov: Az olaszok úgy általában köztudottan jó kereskedők, ők nem fognak olyan eszement összeget kínálni sem Vidalért, sem másért.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.14. 22:53:06

@H.Stoichkov: Az a helyzet hogy Vidalnak van már 2 golja.. pl Busquets szerintem az elmúlt 2 évben nem szerzett ennyit, akkor miért Vidalt kellene eladni? :) Szerintem az eddigiek alapján bőven lenne helye a kezdőben, méltatlanul kezeli Valverde

Bolha10 2018.11.15. 09:24:44

@julio alberto: jo, de te Coutinhora is azt mondtad tavaly télen, 100 % hogy marad a Liverpoolban, eszuk agaban sics eladni, fel sem merult, kell Kloppnak, stb-stb

Robi71 2018.11.15. 09:37:55

@Bolha10: Enyhén szólva sem szoktam egyetérteni Alberto-val :)....de ez nálam is egyértelmű "kacsa". A hírt az "Daily Mail". "The Sun", "Express" "Mirror" terjeszti (az angol szennylapok legalja)

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2018.11.15. 09:55:26

Horacio Gaggioli (Messi első ügynöke): "Leó családja azt akarta, hogy egy nagy európai klubhoz kerüljön és azt mondták, követnek engem oda, ahol én fogok élni. Én akkoriban éppen Madridba készültem dolgozni. Ha ez így történt volna, valószínűleg azt próbáltuk volna meg, hogy a Real Madridhoz, vagy az Atléticóhoz kerüljön. De végül a madridi állás nem jött össze, ellenben Barcelonában sikerült munkát találnom. Így történt, hogy az a híres szalvéta Rexach aláírásával megváltoztatta a Barcelona történelmét. Azóta is őrzöm ezt a becses ereklyét." i.imgur.com/8Q8tU6T.jpg

A Nike Football 2005-ös kampányfilmjében feltűnt egy srác, aki azt mondta: "Emlékezz a nevemre." Furcsa módon, ezt a fiatalt úgy hívták, hogy Leó Messi!
uploads.disquscdn.com/images/76e51c8043f003e91c18217e6bd77c671e8491c45ec0a2c43c61f2df086b834e.jpg

julio alberto 2018.11.15. 10:11:29

@Bolha10: Nem dolgozom a Liverpool csapatánál,én is csak a klub közeli oldalakról szerzem az infot.A zsoldost elengedték mert sírt mint egy fürdős k....a 160 millióból viszont jött Alisson,Fabinho,Keita és Shaqiri.Hogy ki járt jól?Úgy hiszem a vörösök...Mo Salah eladható kategória,azért is vették a Shaqirit,de a 200 milliós ár elriasztott mindenkit.Ennyi itt a történet.Salah nélkül is meglennének elől...Roberto Firmino,Mané,Shaqiri,Sturridge,Solanke,Origi mind remek támadók.Dembelé neve meg fel sem vetődött a klubnál,nem hogy 100 millióért de még 10 pennyért sem.

Bolha10 2018.11.15. 10:45:50

@julio alberto: “A zsoldost elengedték mert ”...muszáj volt elengedni.====> Neymar

Bolha10 2018.11.15. 10:46:52

@Robi71: en sem hiszem, hogy igaz lenne. Nem is arrol szolt a hsz-em.

julio alberto 2018.11.15. 11:07:22

@Bolha10: Angliába nincs kivásárlási ár,tehát előszerződéses játékost nem kell elengedni.Zsoldos bevágta a hisztit,sérültet jelentve elment azért a brazilokhoz válogatott mérkőzéseket játszani.Ilyen embert lehetett volna jegelni..Csak akkor nem lett volna olyan balek csapat aki ad érte 160 milliót.Neymar kivásárlási árra viszont 222 millióba lett meghatározva amit a PSG (Qatari állam)mellényzseböl kiperkált és a játékos is menni akart..ilyen esetben viszont valóban nincs mit tenni.Rághatja a körmét tehát Tabes,Perez,Batomeu meg a korrupt UEFA is,ezt a történetet bizony benézték rendesen,ezért a nagy áskálódás.

Bolha10 2018.11.15. 14:37:32

@julio alberto: ezzel mind tisztaban vagyok. De attol még zsoldos-zsoldos....mindakettő.

Bolha10 2018.11.15. 14:41:35

@Bolha10: illetve ugy mondanám, Neymar elmenekult a Messivel valo osszehasonlitas elol, raadasul joval tobb penzert. Cou meg otthagyta a szeles Albiont a napfenyes Spanyolorszagert, azon belul is Barcelonaert, tovabba ő is joval tobb penzert.

Balázs37. 2018.11.15. 19:20:51

@julio alberto: Coutinho kupákat akart nyerni. Egy év alatt sikerült is neki 3-t!! Liverpoolnál mennyit is?? Jaaa. Nem zsoldos, csak már unta, hogy a Liverpoollal soha nem kerül trófeák közelébe

julio alberto 2018.11.15. 20:19:16

@Balázs37.: Lehet hogy nyer kupát a zsoldos,de ázsiója úgy hiszem nagyot eset egy szűk év alatt.

julio alberto 2018.11.15. 20:27:01

@Bolha10: Ney saját csapatott akart és azt meg is kapta.Nem vagyok biztos benne hogy szakmailag rossz döntést hozott.A PSG alapcsapata a legfiatalabb az európai elit csapatok közt.Neymar,Mbappé,Verratti,Marquinhos tengely azt hiszem nagyon szép jövő előtt áll.Megkapta azt a karmesteri pálcát is ami neki tudása alapján kijár..Emlékezz csak vissza a Barcelona csapatánál is milyen nagyszerűen pótolta Messit amikor arra szüksége volt a csapatnak.

julio alberto 2018.11.15. 20:30:42

@Bolha10: Nos igen itt már hemzsegnek a zsoldosok...Coutinho,Suarez,stb..pár éve itt mér a Real Madrid volt a birodalmi csapat....Most meg..Nagyon elhalkultak a fenti hangok,vajon miért?

ntibi67 2018.11.15. 22:01:03

@julio alberto: Szívesen használod a neked nem tetsző játékosokra a zsoldos jelzőt.A Liverpool az egyik legnagyobb zsoldos csapat.Telis-tele légiósokkal.Persze fáj neked Suarez és Coutinho ide igazolása,akik már megunták a trófea nélküli éveket.Amúgy Coutinhonak azért csak volt már előtte is spanyolországi múltja,míg Suareznek mint köztudott a felesége szülei Barcelonában élnek.Ja és gondolom rajtad kívül itt senki sem szállna vitába azzal,hogy a kis kedvenced a futbaltörténelem leggusztustalanabb zsoldosa.

ntibi67 2018.11.15. 22:09:33

@julio alberto: Megnéztem a Liverpool csapatában egy sajátnevelésű játékos van.ÉRTED EGY!

ntibi67 2018.11.15. 22:14:55

@julio alberto: Csak érdekességként nálunk ez a szám (saját nevelések) 12!

julio alberto 2018.11.15. 23:26:56

@ntibi67: Nem emlékszem hogy a LFC csapatát nevelőklubként emlegettem volna itt...Én a Real nem is olyan régi birodalmi csapatként emlegetésről írtam fentebb ami ma egyáltalán nem áll.Ami Suarez ,Coutinho duót illeti egyáltalán nem hiányoznak ők odaát,több mint 240 milliót kaszáltak értük,azt hiszem üzlet volt....már mint az LFC számára.

Robi71 2018.11.15. 23:52:23

Nem kérdés, hogy a Dortmund és a Pool fennállásuk legjobb bizniszeit kötötték meg Dembi és Coutinho eladásával. Dembi 15 millióért érkezett a Rennes-től, Coutinho 13 millióért az Inter-től. Kérdés mennyit nyert a Barca velük? :)

ntibi67 2018.11.16. 05:22:32

@julio alberto: @Robi71: Hát ha nektek a pénz az elsődleges egy sport egyesületnél akkor megértelek titeket.Tudtommal mi a nevezet két játékossal már 3 trófeát nyertünk,míg a Dortmund és a Liverpool meg nem nyert semmit.Albertó ha te külömböző érveket hozol fel hogy bizonygasd,hogy a Barca egy zsoldos csapat,akkor engedhessem meg magamnak,hogy érvként hozhassam fel,hogy szerintem a Liverpool a zsoldos csapat hiszen a keretében egy játékoson kívül mindenkit más klubtól igazoltak,míg nálunk 12 saját nevelés van a keretben.

julio alberto 2018.11.16. 07:05:35

@ntibi67: Ha epéskedni akarnák mondhatnám a Liverpool meg BL döntőt játszott a múlt idénybe..Ami a saját neveléseket illeti hiába van saját nevelés 12 játékos a keretben nem igazán látom a folytatást.Azt viszont látom nagyon nagy pénzt kénytelen költeni a klub a játékosok szerződtetésére,azok fizetésére.Tudom hogy az európai elitben maradáshoz szükség is van erre.Az arányokkal és a tendenciával van némi bajom.Ja és mivel spanyol válogatott szurkoló is vagyok,engem kifejezetten zavar hogy max három játékost tud adni a Barcelona a keretbe jelenleg.És a jövő sem tűnik biztatónak ilyen téren.

Robi71 2018.11.16. 07:58:17

@ntibi67: A két játékos nem sokat tett hozzá a három trófea elhódításához...mondhatom ez nélkülük is ment volna.

Robi71 2018.11.16. 08:02:23

@ntibi67: A 29 éves Alba az utolsó saját nevelésű meghatározó játékosunk. Ha így folytatódik pár év és mi is elmondhatjuk, hogy "we color football"....csak egy szín fog hiányozni: a "katalán". :(

ntibi67 2018.11.16. 12:45:06

@julio alberto: Epéskedhetsz nyugodtan,de nálam egy döntőben való részvétel még nem egyenlő egy sőt három trófeával.De amúgy se a te se a Robi nyilatkozatai nem lepnek meg,hiszen egyikőtök fél tucat csapatnak szúrkol,míg a másik Reálosból lett Barcás.Rugtok ott a Barcába ahol csak tudtok.@Robi71: Tettél már megjegyzéseket a koromra,de én még emlékszem,hogy Dembélé góljával nyertük meg a szuperkupát.Az hogy ti borulátóak vagytok folyamatosan legyen a ti problémátok

Robi71 2018.11.16. 12:58:07

@ntibi67: Az elmúlt évek tendenciája mit mond neked? ...nálad felfele ível a görbe? Okot ad lelkesedésre? Ha igen, mire alapozod?
A keretben levő 30 év alatti játékosok minősége köszönő viszonyban sincs a 30+-os egykoron (de még most is) klasszis generációéval.

ntibi67 2018.11.16. 13:09:04

@Robi71: Nálam nem a tendencia és grafikon görbék határozzák meg az elkötelezetségemet.Nálam nem számít hogy milyen korú és összetételű a csapat.Ha nyerünk jobb kedvem van néhány napig,ha kikapunk nehezebben alszom el,és ennyi.Harmic év alatt megéltem már mindent és abban biztos vagyok,hogy a hátra levő életemben sem fog megváltozni a viszonyom a Barcával kapcsolatban.

Robi71 2018.11.16. 15:01:13

@ntibi67: Ez így rendben is van. De ne gondol, hogy egy olyan valaki, aki szóváteszi nemtetszését bizonyos a klubbal vagy körül kialakult helyzet miatt, az rosszabb szurkoló, mint te vagy. Vannak örök optimisták, akik mindent helyeselnek ami a klubbal történik és vannak akik ugyan ezekért az aggódalmukat fejezik ki. Van mindkettő szépszámmal, mert tudod "we color football". :)

julio alberto 2018.11.16. 16:56:01

@ntibi67: A 4 nem egy tucat..a zsoldosok meg nem zavarnak,mert ahogy téged úgy engem is a eredmény érdekel.Persze a csapatjáték mellet.Egyébként ha valaki akkor én pont elégedett vagyok az igazolásokkal a keret fiatalításával egyaránt.Sőt még a Coutinho-t is top 5 játékosnak tartom.Ja és sokakkal ellentétben és a Barcelona jövőjét is biztatónak hiszem.Kicsit zavar hogy kevés a spanyol játékos és úgy látom ez még a jövőben is így lesz,de ezt nézd el nekem.Én 24 éve vagyok Barcelona,32 éve pedig spanyol válogatott szurkoló.És bizony megszoktam hogy a seleccion kezdő csapatának a fele Barcelona játékos volt.