A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Meccs utáni reakciók #BarcaVillarreal

2018. december 03. - Berbatov

47468563_1848531758596822_659440159348535937_n.jpg

A Barcelona a tegnapi estén hazai pályán Piqué és Aleñá góljainak köszönhetően felülmúlta a Villarrealt. A Sevilla döntetlenjéből kifolyólag a 14. forduló elteltével ismét vezeti a spanyol bajnokságot a katalán együttes. Lássuk hogyan értékelték a találkozót a főszereplők.

Valverde: "Elégedett vagyok a csapattal, az első félidőben végig domináltunk, a másodikban az ellenfél nyomására rengeteg hibát vétettünk, és tényleg bajba kerültünk. A csapat minden egyes labdaeladás után szenved, meg kell oldanunk ezt a problémát. Gyakorlatilag ez történt a mérkőzés második felében. Ma boldog vagyok, mert nem kaptunk gólt. Talán a Király-kupa találkozóra adok pihenőt néhány játékosnak, de fontos mérkőzés, be kell ismernünk, és nem szeretnénk hibázni. Dembélé nagyszerűen játszott ma, sebességet adott, helyzeteket teremtett és gólpasszt ért el. Ezzel a hozzáállással rengeteg meccs vár még rá. Coutinho talán nem azt mutatta, amit várnánk tőle, de csak most tért vissza a sérüléséből. Aleñá pályára lépésével kontrollt kaptunk a középpályán. Büszke vagyok a góljára. Aleñá megmutatta a mai napon, hogy sokat tud adni a csapatnak, még ennél is többet várunk tőle, mert fényes jövő előtt áll."

Aleñá: "Boldog vagyok a győzelem és a szerzett gólom miatt. Az a passz egy másik galaxisból jött Messitől, ő csodálatos. A Camp Nouban elért gólom egy álom beteljesülése számomra. Jól dolgozom, és szeretnék előnyt kovácsolni a kapott lehetőségeimből. Megpróbálom minden módon segíteni a csapatot."

Semedo: "Jó hír, hogy kapott gól nélkül hoztuk le ezt a mérkőzést. Dembélével a kapcsolatom a pályán és azon kívül is kiváló. Aleñá keményen dolgozik, és tökéletesen megragadta a lehetőségét." 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr4514415450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

celestial 2018.12.03. 09:53:35

Kifejezetten ajánlom Valverde Dembivel kapcsolatos észrevételeit Robi71 -nek!!!!
Kettőjük közül valaki nagyon nincs képben a sráccal kapcsolatban:)

Raven1975 2018.12.03. 11:05:36

Három pont a puttonyban és gratulálok a srácoknak! Força Barça!

Balázs37. 2018.12.03. 13:03:05

Dembinek is volt egypár! Amikor a védőt forgatta jobb szélen

katalan2 2018.12.03. 13:25:05

Itt most Messi cselsorozatáról van szó a videón.

DISTANTxTHUNDER 2018.12.03. 15:25:50

Ti amúgy hogy meritek Dembelet dicsérni? :)

Robi71 2018.12.03. 15:32:33

@DISTANTxTHUNDER: A lényeg az, hogy mi történik a csel után: helyzet vagy gól...vagy újabb felesleges csel vagy rossz passz? A csel magában semmit sem ért.

celestial 2018.12.03. 15:41:49

@Robi71: ja...ezért lett tegnap a meccs embere.....
Néha jogos a kritika de amit te művelsz :)

Raven1975 2018.12.03. 15:57:30

Hivatalos: A korábbi tervekkel ellentétben a videóbíró már ebben a szezonban bevezetésre kerül a Bajnokok Ligájában! Az egyenes kieséses szakaszban (2019. februártól) már minden meccsen alkalmazni fogják.

Sörenzen 2018.12.03. 16:41:31

@celestial: Ha Robi71 nem lenne grafomán, hanem mondjuk piromániás, - már lángokban állna egész Budapest......:D)

Robi71 2018.12.03. 16:50:34

@Sörenzen: Vannak itt sokkal elvetemültebb emberek, mint én. :)
Tisztelet, Becsület...Sörenzen kolléga.

Messirium 2018.12.03. 20:29:59

Hókifli cselbohóc ....cirkuszi reflexeit kajálja a turista-globcsis szekció..ennyi !

Messirium 2018.12.03. 20:32:43

Ha "nem lenne" mindig rövid a háború(II V.H.) "hanem mondjuk"picivel hosszabb... mennyi minden történt "volna" !

Frano Dévay 2018.12.04. 15:22:32

bevezetik a videobirót!...igy aztán legalább 25 évig nem lesz a bl gyöztese a rejálmadrid….a ligában már megvan,....nem is lesz bajnok a rejál…
a birókkal, a szövetséggel nyertek 2 éve ligát,...no meg az ostoba barcelona kutyaütö játékának köszönhetöen la corunában...a bl-t meg a világlúzer klopp intézte el a fináléban a rejálnak,...korábban meg a másik világlúzer atletic tréner intézett 2 bl cimet a rejálnak...no meg a diszes csaló kassai-mazics-klattenburg-biróféleségeknek köszönhetöen…
nagy a hallelujah a dembélés ügyében,...csak meg kéne tanulnia barcáúl focizni....kérdés hogy képes-e rá...a magyar druggereknek elég egy kósza 20-30 perc véletlen pozitivum...meg holmi flikkflakk cselezgetés,...de hát ez köztudott, igy értenek nálunk a futballhoz,...
a másik szerecsen meg szépen kiszáll a csapatból kb,...fél évre,...jó kis üzlet volt az is,...évente 6-8 hónap sérülgetös pihengetés jó pénzért,..mint anno a csigrinszkij agy a dörzsölt gabi-militó..és legutóbb a vermálen szegény,..nem semmi pancser management a barcáé----
a brazil kutinnyósról nem is beszélve,...lanyha kezdés után fokozatosan zuhan vissza minden szempontból,...maximum 30-40 ezer eurót érhet a szerencsétlen, nem pedig 160-at.....de hát...hajrá, elöre szupercsapat (vagy mi...)….a lényeg úgyis az hogy messi éves fizetése 64.7 millió euro/év.... és már bármit csinálhat,....ennyi szánalmas bohóccal soha sehol nem futbalozik egy világklasszis,...mint leo ebben a milliomos pancser bandában...hát akkor ….zabálja csak a nép azt amit kap ezektöl...a lényeg hogy messi ne sérüljön meg, mivel meccsröl meccsre rugdossák megszállottan a sok kételemis gyökér...mintha a spanyol szövetség biztatná öket,....
süti beállítások módosítása