A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Meccs utáni reakciók #CopaBarca

2019. január 11. - Berbatov

A Barcelona egy gólos hátrányba került a Király-kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán. A visszavágót január 17.-én rendezik a Camp Nouban. Lássuk hogyan értékelték a találkozót a főszereplők.

Valverde: "Már az első perctől nehéz mérkőzés volt számunkra. Tudtuk, hogy a Levante veszélyes csapat, és helyzeteket alakíthat ki. Az első félidőben kihagytuk a lehetőségeinket, ami a második felvonásra is rányomta a bélyegét. A legjobb elérhető csapatot választottam ki. A játékosokat ilyen spanyol bajnoki szintű meccseken lehet értékelni. Ez kockázatot jelent, tudom. Úgy gondolom Murillo jó mérkőzést teljesített, és a fiatalok számára ez egy nehéz teszt volt. Miranda lecserélése volt a legjobb dolog, amit a szünetben tenni tudtam. Fiatal játékos, a jövőben még sokat ad majd nekünk."

Murillo: "Jól éreztem magam a pályán. Azonban keserédes mérkőzés volt számomra, örülök a debütálásomnak, de nem erre az eredményre számítottunk. Coutinho büntetőgólja értékes számunkra, még csak az egyik mérkőzésen vagyunk túl, a célunk hazai pályán megfordítani a párharcot." 

Aleñá: "Nem játszottunk jól, de még 90 perc hátra van, minden kétséget kizáróan a visszavágó a Camp Nouban hosszú lesz a Levante számára." 

Busquets: "Az első félidőben a Levante megbüntetett minket, mert álmosan kezdtünk, és ők ebből előnyt kovácsoltak. A szerzett gólunk viszont nyitottá tette a párharcot."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr1314555908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kertai Dávid 2019.01.11. 11:20:10

hát ez borzalmas volt, de a 2-1 még talán jó is ilyen csapattal...
azt hiszem sok mindent megválaszolt a két B-s játékosunk hogy miért nem a La Masiára támaszkodunk, és miért kellett pl Murillo... nem is mondok róluk többet, elég megnézni mennyit stabilizálódott a védelmünk Lengelt és Robi beállásával, pedig az egyik közülük olyan poszton volt ahol eddig összesen talán 3szor 4szer játszott... kellett nagyon Murillo, még ekkora meccshiánnyal is a legjobb volt hátul!
Coutinho meg... voltak jó megoldásai, szépen mozgott, technikailag kimagaslott, de annyi labdát adott el hogy rossz volt nézni, kb minden rajta akadt meg :( nem ez volt az a meccs amivel beverekedi magát e kezdőbe sajnos... Malcom meg labdát nem tudta lekezelni, meglátszott a meccs hiány...
de a leginkább talán Dembelét nem értem... végre itt a lehetőség hogy a hátára vegye a csapatot, önzőzzön ahogy akar, vigye végig a középpályáról stb, de nem... k*rva lelketlenül játszott, hatalmas csalódás hogy nem akart játszani :( pedig mikor vegye a hátára a csapatot ha nem Messi hiányában?! a legjobban Coutinho akart, de sajnos nagyon gyenge volt fizikailag, kb a szellő feldöntötte....
nem értem miért nem akartak játszani, itt lett volna az esély Dembele és Malcom előtt is...
Alena játéka tetszett, sok szép megmozdulása volt, ahogy Vidal sem volt rossz, sokat hajtott legalább...
és mennyi színt vitt a játékba Denis beállítása, sokkal jobban akart mint Malcom! csak hát ez az amiről beszéltünk, nem tudott bizonyítani... ha a többi meccsén is így játszott volna akkor most lehet nem kéne elmennie... azér a tizit neki adtam volna legalább.
Hát sajnos okkal tartottunk sokan ettől a felforgatott kezdőtől, de a 2-1 még így is hízelgő legalább

2019.01.11. 11:36:54

@Kertai Dávid: Mondo Deportívó szerint Dembele volt a csapat legjobbja :-)én mondjuk Vidalt láttam a legjobbnak de az első 20 perc bénázás után Murillo sem volt rossz

Kertai Dávid 2019.01.11. 11:54:47

@zeli39: hát egyébként nem volt olyan rossz Dembele sem, csak én sokkal többet vártam volna tőle :/ egyszerűen semmi nem látszott rajta, pl védi a kapus a lövését és semmi düh vagy akarás nem látszik rajta, csak a "leszarom, legyen már vége" fej... egyszerűen nem láttam benne a kellő akarást, a tüzet :/ sokan Messi hiányában a vállukra akarják venni a csapatot (több kevesebb sikerrel), de Dembele meg egyszerűen nem akart semmit, nagy kár... de nem baj, legalább játszottak a fiatalok, sokan így is panaszkodtak hogy mikor bizonyítsanak ha nem ilyen csapatok ellen :) és ez csak egy Levante volt... azért látszott a különbség Murillo meg Chumi között :)

Berbatov 2019.01.11. 12:08:08

Én csak az első 20 percet láttam, addig ment a bénázás. Szegény Mirandának 10+ eladott labdája volt 45 perc alatt. Nem élete félideje volt. Kíváncsi vagyok Valverde ezek után elfelejti-e...

rtghfb 2019.01.11. 12:22:46

@Kertai Dávid: +1, lehet szidni Coutinhot, de a tegnapi meccs úgy nézett ki mintha ő lenne az egyetlen aki gólt akar lőni a csapatban. Más kérdés hogy semmi sem jött össze neki.

Eminusz 2019.01.11. 12:38:54

A csapat leggyengebbjei: Chumi, Miranda
Csalodas: Dembele
Nem csalodas (azaz nem vartam tole tobbet vagy pont ennyit vartam tole): Busquets, Malcom
A meccs ude szinfoltjai: Alena, Denis, Lenglet
A csapat legjobbja: Vidal

Ennyi a rovid meccs utani reakciom. :)

Visca el Barca!!!

celestial 2019.01.11. 12:41:43

@zeli39: a sofascore szerint Coutinho(a gólja miatt gondolom..mas ok nincs), Vidal ( a hihetelen küzdés akarás miatt gondolom mert azért csinált hajmeresztő dolgokat bőven)és Murillo( még az is lehet hogy jól járunk vele ) is több pontot kapott...

2019.01.11. 12:51:44

@celestial: a sofascore egy tudományos séma szerint osztályoz bizonyos dolgokért jár pont valamiért levonás és van amit nem értékel ,,,a Mundo Deportívó értékelését meg egy sport szakíró végzi aki van,hogy érzelmi alapon hoz döntéseket ,,,az az értékelés számomra az értékmérő ami egybeesik az enyémmel:-)

celestial 2019.01.11. 13:24:41

@zeli39: de mindkettő azt bizonyitja hogy Dembi messze nem volt olyan rossz mint ahogy itt paran mondják :)..
Mondjuk nem is a posztjan jatszott...
Nyilván a gól hiányzik mindenkinek tőle ( ahogy nekem is) de jönni fog az...

Robi71 2019.01.11. 13:57:37

Igaz, hogy ott volt a pályán egy Busi vagy Vidal....de képet kaptunk valamilyen szinten arról is, hogy milyen jövő vár a csapatra.
Igaz, hogy még van 2-3 évük még ameddig a csapatot a hátukon cipelő "30-asok' mind kifutnak és van még esély a pótlásukra....de az sem kizárt, hogy a "jövő" Barca-t képező csapat "gerincét" láttuk a tegnap a pályán. Ebből következtetve...2-3 év múlva hatalmas harcban leszünk a bajnokságban az első négyben végezni (merthogy jelenleg csak erős középcsapat látszatát keltjük)....és a BL-ben a "futottak még" kategóriát fogjuk képviselni.
De hátha történik valami a vezetőség szintjén (mert a fejétől büdösödik a hal) és még időben megfordul a trend. Ez van, ha a klubot sportszakmailag "analfabéta", de remek üzletemberek vezetik. De jó lenne, ha mindkettő működne. :)

celestial 2019.01.11. 14:13:02

@Robi71: ja 2-3 év és nekünk annyi...most legalább láthatjuk mit érünk Messiék nélkül...annyi szerencsék azért van hogy a Psg már most ott jár ahol mi fogunk 2-3 év múlva...mindketten megvettük a felfújt kis francia sztárocskákat és lássd Dembi nem lő gólt ...Mbappe-nak sem megy , kiestek a kupából ráadásul nem éppen egy nagy csapat ejtette ki őket..van itt baj nem kevés :(

2019.01.11. 14:17:02

@Robi71: Képet kaptunk milyen lesz a jövő csapata ?:-)Tegnap az alap csapatból 3 játékos volt kezdő és Busi ehhez képes játszottunk egy nyílt meccset .A szezonban - Messi-Alba-Vidal és olykor olykor Pique-Rakitic cipeli a hátán a csapatot tegnap ebből csak Vidal játszott

Kertai Dávid 2019.01.11. 14:20:11

@Robi71: szerintem bajok csak akkor lesznek ha mindenáron a La Masiára fogunk támaszkodni (most tuti sokan nekem esnek majd ezért)... el kell fogadni, nem mindenki lesz jó játékos aki ott van... akiket eddig bevetett Valverde, azok közül csak Puig, Alena meg Arnaiz (volt) akikre lehetne számítani később, a többi nem volt annyira meggyőző hogy velük kéne kitölteni az űrt... tegnapi meccs is megmutatta miért kellett ide Murillo, kevés lenne Chumi ha kidőlne Lenglet is meg Umtiti is egész szezonra... szóval szerintem most jól igazolt a klub, meg remélhetőleg Todiboval is, rájöttek hogy nem elég az utánpótlás mindig

Robi71 2019.01.11. 14:24:47

@celestial: Ha téged vigasztal, hogy nem megy a PSG-nek sem....akkor légy boldog. Engem inkább az aggasz, hogy a tegnapi csapat nem volt partiban a középcsapat Levante-val sem. Hízelgő eredmény született, ami messze nem tükröző a pályán látottakat. Arról nem is beszélve, hogy a Levante keretének összértéke 85 millió!!!....ennek ellenére néhány játékosukat szívesen elcserélném a nálunk a "jövő reménységének" vagy "hasznos kiegészítőnek" kikiáltottakkal.
Van aki az vigasztal, hogy most nem megy a Real-nak sem....pedig elméletileg "csak" az edző és a csapat első számú játékosa távozott. Nagyon-nagyon tanulságos helyzet a Barca vezetők számára...ha ebből sem tanulnak, akkor minket is utolér az "elkerülhetetlen".

Raven1975 2019.01.11. 14:28:36

Arturo Vidal toronymagasan a meccs embere, Murillo jó igazolásnak tűnik és szerintem a védelmünk legjobbja volt, Chumi és Miranda értékelhetetlenek, Busquetset nem minősítem, Aleñá gyengén játszott, Coutinho fejben és fizikálisan össze van zuhanva, Dembélé a 16-os sarkáról simán ellövi, de az ötösről semmiképpen, aztán csodálkozik, hogy elveszik tőle a labdát. Szerencsére két meccses a kupa és hazai pályán lehet brillírozni.

Robi71 2019.01.11. 14:30:09

@Kertai Dávid: Nem fogunk a La Massia-ra támaszkodni, én ettől nem aggódok. Inkább azt látom, hogy már egy ideje a "milliárdos olajosokkal" küzdünk azért a maroknyi valamirevaló (100+ milliós) játékosért ami még a piacon van. És ebben a harcban előbb-utóbb alul fogunk maradni...csak idő kérdése. Hogy mi erre a megoldás?...a La Massia? ...vagy valamilyen "fiókcsapat" működtetése, ahol az esetlegesen még elérhető áron (bár már ezt is ritka) leigazolt fiatal tehetségek pallérozódhatnak?....nem tudom...
De legyen ez az okos menedzsment dolga. :)

celestial 2019.01.11. 14:50:36

@Robi71: dehogy vigasztal :)
Nem is érdekel :)
Csak ha a tegnapi produkció nálunk minősít játékosokat akkor gondolom a Psg produkciója is minősit játékosokat...tudod a két szupersztárod :)

celestial 2019.01.11. 15:00:37

@Robi71: ám volt már hogy az alapcsapat Messistől aranygenerációstól mindenestől nem volt partiban a liga kb tökutolsójával szóval én nem is tulajdonitok túl nagy jelentőséget ennek az egésznek...és főleg nem vonnék le a jövőre vonatkozó következtetéseket....nyilván aki egyfolytában a csapatot temeti annak valahol jók az ilyen meccsek( mert szte őt igazolja ( persze nem) de én nem az az ember vagyok....

Robi71 2019.01.11. 15:02:47

@celestial: Remélem, hogy összejön egy Barca-PSG a BL-ben és akkor majd mérlegre kerülnek az erőviszonyok.
Szupersztár csak egy van...és az Messi. A többiek csak aspiránsok erre a titulusra. :)

Robi71 2019.01.11. 15:04:30

@celestial: Nekem csak visszaigazolás volt a tegnapi meccs. Azt kaptam, amit vártam.

Robi71 2019.01.11. 15:08:29

@celestial: Egy dolog nem partiban lenni, mert nem vagy motivált, nem tudsz felpörögni, nem vagy érdekelt, stb.....és egészen más ha azért van, mert ennyit tudsz. Mert én ezt láttam a tegnap...a tehetetlenséget. Mert Busi kivételével csak olyanok voltak a pályán, akiknek elméletileg "égniük" kellett volna a bizonyítási vágytól. Ha égtek....szó mi szó. :(

Eminusz 2019.01.11. 15:24:11

@Robi71: Nem ertek egyet! A mai Barcelona Messi kore van epitve, ez teny! Azert van az, hogy ha Leot kivesszuk a kepletbol, akkor a tegnapihoz hasonlo vegeredmenyt kapunk, DE jelenleg Messi majd minden meccsen jatszik, 1-1 meccs kedveert pedig nem fognak szemleletet valtani. :) Amikor nem lesz Messi, akkor viszont mar mindenkepp szukseges lesz, hogy atgondoljak az alaptaktikat es biztos vagyok benne, hogy kitalalnak majd egy jol mukodo semat, ugyanis ez meg mindig a Barcelona, ahol a vilag elitjei jatszanak, jatszottak mindig is es a jovoben is jatszani fognak! De ha megsem lesz igazam, en akkor is itt leszek es szukolni fogok! Visca el Barca!!! :)

LDzsi 2019.01.11. 15:26:46

Csak azt felejtik el hogy ez nem fifa hogy beraksz random embereket és egyből jól megy minden. A Levante egy összeszokott csapat, míg a tegnapi kezdőről ez aligha mondható el. Lehet jönni azzal, hogy "de hát együtt edzenek"... nem, az teljesen más. Aki sportolt már az tudja miről beszélek... Többet ér két közepes játékos összeszokva, mint két bomba játékos úgy hogy nincs összeszokva. Előbbinél az egyik már csukott szemmel tudja hogy a társa hogyan mozog, míg utóbbinál hiába tudja a labdát a péniszén pörgetni, ha passzolásnál nem tudja hogy a társa hogy fog mozogni.

celestial 2019.01.11. 15:27:35

@Robi71: valami hasonló magyarázatot vártam tőled...a psg-t nem érdekelte ( bár nem tudom ezt honnan veszed...)...mi meg szarok vagyunk ugy ahogy vagyunk....hát ebben sem értünk egyet :)

LDzsi 2019.01.11. 15:30:15

@Robi71: javítalak: azt kaptad amit szerettél volna. Most persze élvezed hogy így történt, mert lökheted a szokásos dumát hogy ebből a meccsből minden kikövetkeztethető, mindennek vége van blablabla. Persze ha a Levantét megszórták volna akkor meg a szokásos 30 kommentedből alig jutna pár, és az is arról szólna hogy ez nem mérvadó, majd xy meccsen kiderül minden ki mennyit ér...

LDzsi 2019.01.11. 15:33:01

@celestial: ja, a PSG elengedte a kupát hogy a bl-re koncentrálhasson :D Vagy ott is edzőbuktatás ment :D Mindenre van magyarázat ;)

celestial 2019.01.11. 15:36:33

@LDzsi: hát persze hogy van :)

Robi71 2019.01.11. 15:39:27

@celestial: "a psg-t nem érdekelte"...mondtam én ilyet?
De ha beakarod fejezni a kommunikációt akkor tedd meg simán...de kezd el a szokásos szarkeverést.

Robi71 2019.01.11. 15:42:16

@LDzsi: igen, "azt kaptam amit szerettem volna". Otthon a TV előtt woodooztam...azért akadt össze a lábuk a játékosoknak. :)

celestial 2019.01.11. 15:45:56

@Robi71: Robi71
33 perce
@celestial: Egy dolog nem partiban lenni, mert nem vagy motivált, nem tudsz felpörögni, nem vagy érdekelt, stb.....és egészen más ha azért van, mert ennyit tudsz. Mert én ezt láttam a tegnap...
Tényleg nem azt írtad bocs...mondjuk a lényegen nem változtat..."nem vagy motivált, nem tudsz felpörögni, nem vagy érdekelt, stb." Mondjuk sztem az stb akár ez is lehet.....
Vagy várjál csak!!!!
Itt Messiékre gondoltál?

Robi71 2019.01.11. 15:47:05

@celestial: @LDzsi: Én csak a tényeket képviselem...ti pedig szerettek vitázni a tények ellen. Áldásom rátok. :)

celestial 2019.01.11. 15:48:39

@Robi71: "szokásos szarkeverést."
Ugyan már....mert felhívom a figyelmet a kettős mércédre?
Ne vicceljünk már...

LDzsi 2019.01.11. 15:49:00

@Robi71: jaj ne kezdjük megint a fölösleges köröket :D

Robi71 2019.01.11. 15:49:45

@celestial: "@Robi71: ám volt már hogy az alapcsapat Messistől aranygenerációstól mindenestől nem volt partiban a liga kb tökutolsójával"....vajon kire gondoltam? :)

celestial 2019.01.11. 15:50:42

@Robi71: ó basszus...milyen tényeket?
De ne kimélj :)

celestial 2019.01.11. 15:52:55

@Robi71: és naluk ez így ok?
Ám honnan az info hogy ki mikor miért és hogy játszik ? Ha már tényekről beszélsz....

celestial 2019.01.11. 15:56:57

@Robi71: ja és akkor mi van a psg vel ?
Szted miért estek ki?

Robi71 2019.01.11. 16:16:13

@celestial: Zsibbasztóbb vagy, mint egy rája. :)

il Moro 2019.01.11. 16:21:50

Hihetetlen hogy amelyik csapat kiesik a kupából (pl. PSG), az rögtön elkezdi nyomatni a sajtó útján a jól bevált real-os szöveget, hogy "szándékosan ejtettük ki magunkat, mert BL-t akarunk nyerni", ahelyett hogy elismernék, hogy nem ment a játék, jobb volt az ellenfél stb. Itt a fórumon is többen írták, hogy hagyni kéne a király kupát, mert emiatt szokott lenni áprilisban a BL-kieséssel járó rövidzárlat, merthogy túl sok a heti két meccs. Én nem gondolom hogy ez a néhány januári, februári plusz kupa mérkőzés okozta önmagában az elmúlt évek bl fiaskóit, nem törvényszerű, hogy a kupa meccsek nélkül bl-t nyerünk. Az viszont tény, hogy bajnokság meccsei aránytalanul vannak elosztva, pl. aug. végén, szept. elején csak heti 1 meccs van, míg tavasszal a bl-ben is érdekelt csapatokat elég rendesen igénybe veszi a heti 2 mérkőzés. A szezon első fele is lemehetne december végéig. Ez csak egy vélemény volt (mielőtt nekem rontana valaki hogy hogy jövök ahhoz, diktáljak a spanyol szövetségnek a meccsek kiírásánál).

celestial 2019.01.11. 16:24:15

@Robi71: ezt annak veszem hogy rájöttél hogy megint marhaságokat beszéltél és mivel te is tudod hogy ebből már jól nem jöhetsz ki kezded az ilyen kis ovis dolgaidat:)
Tudod, mellébeszéd gerinc stb :)

hokihari 2019.01.11. 16:37:51

Az összeszokottsag nagyon fontos a csapat sportokban.

Robi71 2019.01.11. 16:44:17

A Barca-Neymar per folytatódik. Never ending story. :)

celestial 2019.01.11. 16:51:20

@Robi71: na ha még tanulsz is belőle akkor az dupla öröm :)
A későbbiekben meglátjuk :)

Balázs37. 2019.01.11. 16:56:22

Egy meccs volt a sok közül, bár a játék nekem sem tetszett, de jövő héten rúgunk 4-t azt ennyi

Raven1975 2019.01.11. 17:09:50

Kicsit meglepődtem ezen az xG staton.
Nekem úgy tűnt több és nagyobb helyzetei is voltak a Barçának.
uploads.disquscdn.com/images/48170776865cfa4846d3f125e6c50d7d2aeadec77acee89e3f9a6e1a18e86ace.jpg

A passztérkép kevésbé meglepő. A B csapatosok teljesen súlytalanok, Dembélén látszott, hogy nem természetes 9-es, de Malcom is nagyon keveset vett részt a játékban, pedig az ő oldala combosabb volt.
uploads.disquscdn.com/images/74a98e0263c1ea7200a7e69871b34a1a263d487eff804fb92b52262c73a42717.jpg

Eminusz 2019.01.11. 17:36:08

A Barca tovabbra sem mondott le Willianrol es hajlandoak lennenek 50millio font mellett Malcom jatekjogat is odaadni a Chelseanek.
Ez komoly??!

Bcn 2019.01.11. 19:16:45

@Eminusz: Daily Mail, kell ennél több?

Robi71 2019.01.11. 22:29:29

@Bcn: A Sport.es (katalán sportújság) is.

Bcn 2019.01.12. 10:01:43

@Robi71: A Sport, mint hiteles és megbízható forrás? Haha... Don Balon szint.

Raven1975 2019.01.12. 10:53:19

Ha igaz, hogy eladjuk Denis Suárezt, akkor eleve nem értem miért játszattuk, hiszen megsérülhet és különben is más kapjon lehetőséget. Erre most olvasom, hogy a kupameccs volt az a határérték, melyet elérve most fizethetünk a Manchester City-nek 800.000 eurót.

Robi71 2019.01.12. 13:04:36

@Bcn: Csak példának hoztam fel, több hírforrás is lehozta....nem lehet véletlen. Amúgy nem lenne semmi meglepő a Willian-Malcom cserében. De talán még jobb lenne eladni őt és megdobni az összeget, amit egy centerre szánunk.

Eminusz 2019.01.12. 15:52:29

@Raven1975: En sem igazan ertem... Ha biztos a tavozasa, akkor miert kellett az 50. meccset is lejatszatni vele? Megtehettek volna vele is azt, amit Munirral..

sunt 2019.01.12. 16:06:48

@Eminusz: Ki mondta, hogy biztos? Csak ha eleget fizetnek. Ezt pedig alátámasztja, ha játszatjuk.
süti beállítások módosítása