A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

A Barca nem nyer Jordi Alba nélkül

2019. február 12. - Berbatov

Mindössze a harmadosztályú Cultural Leonesa ellenében aratott sikert a csapat a spanyol válogatott balhátvéd hiányában. 

A Barcelona a mögöttünk hagyott hétvégén Jordi Alba nélkül nem tudott megbirkózni az Athletic Bilbao csapatával a San Mamesben, és ez egy aggasztó trendre hívja fel a klub figyelmét. 

Alba 8 mérkőzésen nem kezdett ebben a szezonban, ezeken a találkozókon a mérleg 2 győzelem (2x a Cultural Leonesa), 3 döntetlen (az utolsó Bilbaoban) és 3 vereség (Leganes, Levante, Sevilla). Jordi Alba az egyetlen játékos a keretben, akinek nincsen természetes cseréje. Valverde próbálkozott Mirandaval, Sergi Robertoval és Semedoval is abban a pozícióban, de megnyugtató teljesítményt egyik helyettestő játékostól sem láttunk. 

A spanyol bal oldali szélső védő alapvető láncszeme a Barcelona játékának, Messivel való játékkapcsolata hosszú évek óta stabil pontja a taktikai repertoárnak. Alba az idei szezonban 32 mérkőzésen 16 találatban vállalt főszerepet, 2 gól és 14 gólpassz formájában. 

Mindezeket figyelembe véve a klubvezetés igyekszik meghosszabbítani Jordi Alba 2020-ban lejáró szerződését, de ezidáig jelentés áttörés nem történt az ügyben. Klasszis szélső védőt nagyon nehéz találni manapság, és a Barcelona Luca Digne távozása óta csak Jordi Albára támaszkodhat ezen a poszton. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr2914622374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2019.02.12. 14:01:29

Alba teljes joggal puffog, mert ő sem hülye, pontosan tisztában van milyen fontos szerepet tölt be a csapatban. Ehhez képest azt látja hogy a vezetés igazából mindennel foglalkozik csak a szerződésével nem.. nem tudom mennyit keres most de ha valakin nem szabad spórolni akkor az Alba..

Robi71 2019.02.12. 14:32:45

Lesz szerződéshosszabbítás. Messi is besegít. :)
Xavi, Ini és Alves után most Alba-t is leveszíti? ..no way.

Raven1975 2019.02.12. 15:13:44

Mire várnak? Alba pótolhatatlan és nincs minőségi alternatívája!

celestial 2019.02.12. 15:20:43

@Robi71: remélem nagyon sokáig eltud számolni :)

2019.02.12. 15:32:50

@DISTANTxTHUNDER: Alba a legalulfizetettebb Barca játékos kb 5,5 milliót keres ,,,lehet azért szarakodnak vele mert nem akar visszaosztani a pénzéből

Robi71 2019.02.12. 15:40:31

@zeli39: Ajaj....lesznek itt bajok a fizetési keret limittel. Még igazolásokra csak telik, de fizetésre már nem.

2019.02.12. 15:46:42

@Robi71: elmegy Rakitic-Busquets-Pique-Suarez egyből lesz keret a fizetésekre ez kb 90-100 millió bruttó évente

Robi71 2019.02.12. 15:47:42

@zeli39: :) Csak úgy egyszerre mind?

RAJDEN 2019.02.12. 15:54:11

Katalán rádió szerint De Ligt szinte megvan jönni fog ő is

Bivi76 2019.02.12. 16:06:02

@zeli39: bárcsak már ott tartanánk! :-)

2019.02.12. 16:06:46

@Robi71: az említett 4 játékost beültetném egy vitorlásba és benevezném őket egy föld körüli versenyre de csak 20nm vitorlával,hogy az út eltartson 3 évig minimum :-)

2019.02.12. 16:21:11

Csak tudnám MOST mi bajotok Piquével?A beadások nagy részét ő fejeli ki.Besegít a jobb szélre ha a szélső védő fent ragad.Ő irányítja a védelmet lesre állításkor.Lengletről egy szót sem ejtettek aki csak gyenge másolata Umtitinek.Nincsnek előretörései.Az ellenfél kapuja előtt pedig teljesen veszélytelen.

2019.02.12. 16:26:03

@ntibi67: Pique most húzóember és panasz sincs rá de 33 . évébe lépet és az üzleti életnek szüksége van rá :-)

il Moro 2019.02.12. 16:35:17

@zeli39: Piqué kivárja a következő elnökválasztást és akkor majd távozik az új klubon belüli pozíciójába :)

DISTANTxTHUNDER 2019.02.12. 16:40:03

@zeli39: Papiron ezen a nyáron kellene eladni ezt a 4est, de erre esély sincs.. Busquets 23ig hosszabbított? Pique pedig az el presidente, showman akiért valami rejtélyes okból odavannak az emberek.. én már annak is örülnék ha Rakitictől és Suareztől meg tudnánk szabadulni idén.. Suarezzel amúgy semmi bajom, a klub törtemelmének egyik ha nem a legjobb 9ese, de felette is eljár az idő, ebben a szezonban ez nagyon látszik.. a vezetésnek pedig törnie kell a fejét, hogy a sok igazolás mellett a jelenleg is meghatarozó játékosok fizetését is emelni tudja.. nem egyszerű, borzasztóan elszállt a Barcánál a sapka..

DISTANTxTHUNDER 2019.02.12. 16:44:21

@RAJDEN: Ez remek hír, vele kapcsokatban azt olvastam hogy még novemberben találkozott vele Abidal es kérte hogy ha csatlakozni akar akkor mersékelje a fizetési igenyeit.. mondjuk azt nehezen hiszem hogy a haverja 10+6 millió eurot keres ő pedig beérné kevesebbel..

kritizator 2019.02.12. 17:10:19

@il Moro: ne már?
Focistabol egyből elnök?
Tiltakozom!

kritizator 2019.02.12. 17:11:41

@DISTANTxTHUNDER: Suarezzel én sem vagyok elégedett, de mégiscsak 15 gólt lőtt idén

Frano Dévay 2019.02.12. 17:15:22

érdekes.....a tottenham képes volt megtalálni és 10 millióért megvenni a világ egyik legjobb védöjét, foyth-ot az argentin talentumot, aki mellesleg rajong messiért,....a barca nevü röhej-müvek ugyan mért nem képes megtalálni ilyen 21 éves klasszist?...
talábn bizony majd 100 millióért kivásárolja?...hogy tudjanak jó sok milliót kibulizni egymás között?...az elmúlt 3 évben a barcelona kihagyta pl.ottamendit...aki jött volna,...kihagyta rojo-t aki jött volna,...kihagyta strottmant...aki jött volna de nem kellett igy a romához került....jobbnál jobb hátvédek...nem beszélve garay-ról aki szintén jött volna a barcába de nem kellett,...a barca inkább kutyaütöket vásárolgat dupla,tripla árakon...és pakolja körbe messit ilyenekkel....teljesen nyilvánvaló hogy messi legnagyobb ellensége a saját klubja!...szándékosan nem igazol messihez,busquetts-hez méltó futbalistákat!...és ez sajnos tendencia évek óta!...kérdés hogy ugyan miért is?....talán csak nem belülröl épitik le az f.c.b.-t????
no ennyit a legújabb igazolósdikról.

sunt 2019.02.12. 17:41:22

Enyhén szólva nem tárgyilagos zsenialitás azt mondani, hogy a LE korszak óta a Barca csak rosszul igazol. Arthur, Dembelé,Semedo, Lenglet, továbbá Alena szerződtetése nem ez a kategória - és reméljük de Jong se lesz az. Puig, Wagué és Todibo pedig reménységek. Szerintem a 30-asokból Suarez és Busquets távozása adna levegőt egy nagyobb átalakításnak - persze egy erre képes edzővel. Rakitic távozása nem a klub, hanem a játékos érdeke, mert nálunk mindig mások helyett kell rakkolnia.

2019.02.12. 17:47:40

@sunt: csak Rakitic annyit melózott mások helyett,hogy ebbe sikerült kiégnie legalább is szerintem talán egy másik klubban top klubban újra éledne

FCB12 (törölt) 2019.02.12. 17:56:27

Hosszabbítani kell Albával ez nem kérdés. Valverdenek viszont mennie kell! Komolyan mondom, lassan bármelyil európai nagy klub szebben játszik mint mi. Nincs sebességünk, csak ez a semmi. Imádom a csapatot, de ezt nagyon nem jó látni. Ilyen játékkal semmi esélyünk a BL-re, de még a bajnokságban sem vagyok biztos. Egy olyan edző, aki egy Coutinhot nem tud beépíteni, annak itt semmi keresnivalója.

celestial 2019.02.12. 17:58:36

@Frano Dévay: tuti perez mozgatja a háttérből szálakat vagy soros vagy a vatikán vagy a migránsok de az is lehet hogy az ufók...de a lényeg hogy tönkretegyék a klubbot...ez valami a világ elpusztitására irányuló nagy összeesküvés része lehet...tuti..

Robi71 2019.02.12. 18:05:39

Az eddig igazolt szupertalentumok a cipőjüket sem köthetnék be az elódjeiknek: Puyol, Alves, Xavi, Iniesta vagy Neymar. Meg lehet nézni az "utódokat" ezeken a posztokon.
Lehet ezt a tendeciát folytatni Alba, Pique, Rakitic, Busi vagy Suarez esetében (Messi-t meg sem említem) és akkor izgalmas csatákat fogunk vívni a Sevilla-val, a Valencia-val vagy a Betis-el a BL-t érő helyek valamelyikéért.
Arról nem is beszélve, hogy egy 'reménység" aki egyáltalán elméletbe méltó pótlást jelenthetne 100+millióba kerül és a fizetési igénye nem evilági.
Például De Ligt, akit Pique utódjának látnak itt egyesek és aki egyértelműen többre taksált, mint a 90 milliós De Jong.
Suárez póltlóról nem is beszélve...határ a csillagis ég.

celestial 2019.02.12. 18:23:09

@Robi71: egyre drágább minden és mindenki ez van...ezért is marhaság pl mikor az mondjuk hogy Coutinho a Barca legdrágább igazolása...én pl minden évben "leigazolom" a legdrágább kiló kenyeremet és 1 gömb vanniliafagyimat...ha érted mire gondolok ....

celestial 2019.02.12. 18:25:25

@Robi71: a fociban hatalmas pénzek mozognak..és ezek csak nőnek meg nőnek...

Sörenzen 2019.02.12. 19:47:12

@Frano Dévay: A tendenciáról.
Te is és sokan még látjuk, hogy a Barca - enyhén szólva, furcsán vásárol és furcsán ad el játékosokat.
Ez az egyik látható jele a korrupciónak. Mindannyian sorolni tudnánk azokat a játékosokat, akiket nem kellett, vagy nem szabadott volna megvenni. (Szép szóval "átigazolni" csakhogy ez nem fedi a valóságot, mert itt kizárólag és egyedül a Pénzről szól minden.)
Valóban kivülről úgy néz ki, hogy Bartomeuék "leépítik a klubot" - valójában a saját zsebeiket tömik. Tömhetik, mert a klubnak nincs tulajdonosa.

A baj majd akkor kezdődik igazán, ha Perez valami okból majd úgy látja, hogy alkalmas az idő, hogy nagyot rúgjon a katalánokba - ez bekövetkezhet bármikor, ha valaki olvassa a spanyol belpolitikáról szóló híreket, tudja miről beszélek, - és kapcsolatai révén rászabadítja a klubra a spanyol ügyészséget.
Csak egy sértett embert kell találni a klubon belül - akit kihagytak valamelyik pénzszerző akciójukból, - aki aztán "borítja a bilit..."
Hogy nem a levegőbe beszélek, azt Rossell ügye kigazolja, aki talán már börtönben van és üli a büntetését.

Szóval létező az a veszély, hogy elveszik a legjobb szórakozásomat.

Sörenzen 2019.02.12. 19:52:15

@celestial: Pontosan, így van ahogy mondod.
Csiklandoz az, amikor azt mondják, hogy "új kihívásokat" keres X, vagy Y játékos.
Egy nagy frászt! több és több pénzt akar keresni mert senki nem tudja meddig tart egy focista pályafutása.

Maestro10 2019.02.12. 20:11:29

Remélem a Neymar nélkül felálló PSG ma kikap a Manchester United csapatától, és később ki is esik. Vicces lenne (megint) ha franciák nem lennének ott a legjobb 8 között, a nagy hű-hó ellenére sem. :)

2019.02.12. 20:11:36

@Sörenzen: Itt az is probléma hogy a focit követő szurkolók is észreveszik ezeket a tendenciákat és eléggé rossz fényt vet a klubra. Pl anno amikor a kinaiak visszavették Paulinhot hetekig azon viccelődtünk hogy a pénzmosás modern formáját láthatjuk.

2019.02.12. 20:13:29

@Maestro10: A PSG túl van értékelve. Nagyon egyenlőtlen a csapat. Támadó szekciója bitang erős, de védelem és főleg a középpálya nem elég a BL-re. (most meg a támadó szekció nagyja sérült)

Robi71 2019.02.12. 20:29:18

@Raven1975: 3 Barca játékos a top10-ben, de ha ezt kiterjesztjük top25-re, akkor újabb 4 Barca játékos kerülne be (Dembélé, Rakitic, Vidal, Busi és Pique), akik mind több, mint 10 milliót keresnek évente.

Robi71 2019.02.12. 20:37:14

@Maestro10: @mark666: Neymar és Cavani nélkül a PSG olyan, mint a Barca Messi és Suarez nélkül. Neymar nélkül Mbappé is elveszíti a veszélyességét, mivel Nay volt az aki átjátszotta a középpályát és ugratta ki Kylian-t, aki így kamatoztatni tudta robbanékonyságát, gyorsaságát. Kíváncsi leszek ki lesz az, aki megpróbálja ezt megcsinálni Ney helyett, Gyanítom Di Maria.
A MU felszabadultan szárnyal Solskjaer alatt....félelmetes támadójátékkal (Pogba, Rashford, Lingard és Martial).

Berbatov 2019.02.12. 21:06:26

Cat Radio arról ír, hogy Todibo az edzői stábot lenyűgözte, Boatenggel viszont nem elégedettek...

sunt 2019.02.12. 21:23:47

@mark666: Lehet, hogy nem tudok magyarul, de el se tudom képzelni, hogy ki és miféle fekete pénzt mosott tisztára Paulinho esetében.

LDzsi 2019.02.12. 21:28:35

@Robi71: de ha MBappé ekkora nagy játékos akkor elvileg nem kellene gondot jelentenie hogy megoldja Ney és Cavani nélkül és a hátára venni a csapatot. Vagy rosszul gondolom?

Sörenzen 2019.02.12. 22:19:26

@ntibi67: Valószínűleg félreértettél, mert én sem most, sem máskor "nem rúgtam a klúbba," azon egyszerű oknál fogva, hogy én Barca drukker vagyok.
Nem rövid életem során olyan helyen dolgoztam, ahol volt alkalmam foglalkozni gazdasáőgi bűncselekményekkel, tehát tudom mit írok.
Amikor bírálom az edzőt, azt azért teszem, mert tudom, hogy Valverde soha nem fogja soraimat olvasni, tehát minden amit írok, pusztába kiáltott szó, csak az álmaimat, vetítem itt ki
De csak röviden had említsek egy példát.
Pep idejében megvették 25 millió euróért - akkor az még nagy pénz volt - az ukrán Csigrinszkij. Vagy egy szezont lenyomott a srác, nem sokat játszott, aztán visszaadták őt gombokért. Az egészet úgy adták be a nagyközönségnek, hogy Guardiola kifejezett kérésére vették meg, s noha azóta százszor bizonyította, hogy ért a focihoz, azt még sem mondhatta, hogy az elnök vele akart takarózni, meg egyéb vásárlásoknál is. Mikor Pep eltávozott, volt egy kijelentése, hogy ő többet a Barcába nem kíván dolgozni...
Mit gondolsz mi vihette rá, hogy ezt mondja?

DISTANTxTHUNDER 2019.02.12. 22:27:39

Akik a PSG kiesését várjak azok most nem örülhetnek.. ebben a MUban nem erzem a gólt, és most már kontrazhat is a PSG, amitől még veszelyesebbek lesznek..

Robi71 2019.02.12. 23:03:37

@LDzsi: Nem gondoltad rosszul. :)

Robi71 2019.02.12. 23:04:35

@DISTANTxTHUNDER: Az első gól volt a kulcs. Utána kontrázhattak és Mbappé-t ember nem fogja meg.

kritizator 2019.02.12. 23:09:43

@Maestro10: hat a psg lemosta a MU-t, Mbappe ficankolt

KJDaniel 2019.02.12. 23:11:05

Mindig mikor látom Mbappét játszani eszembejut, hogy nálunk is kiköthetett volna..kár, hogy nem így történt, megnézném ahogy Messi tömi a jobbnál jobb labdákkal.

van még! 2019.02.12. 23:36:17

BL esélyesek! : Psg,MC,Dort,Liv,Juv,Hattyuk!

van még! 2019.02.12. 23:43:24

Ja....és BekAKUK....HA Messi "úgy" gondolja (megéri az egészségét...)!

van még! 2019.02.13. 00:00:09

Alba-val az a bibi,hogy nála a fehérítő .....Blackjack környezetben elég gáz!

van még! 2019.02.13. 00:04:00

@il Moro: ...pontosan...és megvan hozzá a (nem kicsi)háttere! + az Andorrai Club amibe nem tudta belerángatni Messit...!

van még! 2019.02.13. 00:14:46

@Sörenzen: Még nincs a böribe....márciusban lesz majd "új" tárgyalás..Neverending Story!...köszöni jól van!

cigus 2019.02.13. 00:41:25

@Maestro10: ma nem , a káröröm nem szép mert visszafelé üthet.

DISTANTxTHUNDER 2019.02.13. 00:55:14

@Robi71: Főleg nem Young :) Pogba is kicsit elszállt a végére, az ő hiányát nagyon megérzi a MU.. mert amúgy szerintem lett volna esélyük, az első felidőben meg ők irányítottak

sunt 2019.02.13. 03:22:04

@Sörenzen: Ha igaz a feltételezésed, hogy akit gombokért adtak el, azt gombokért is vették és csak papíron sok pénzért, amin az eladó és a vevő osztozott, az csalás, az egyesület megkárosítása, de pénzmosás még véletlenül se. Akkor ne nyomj rá a valósággal köszönő viszonyban sem lévő megbélyegzést, a csalás gyanúját meg kegyeskedjél tényekkel alátámasztani. Tévedni, rosszul dolgozni nem büntetőjogi kategória, de a klubtól az elkövetőt páros lábbal ki kell rúgni, ha ezt sorozatban teszi. Ha Zubit kirúgták Douglasért, LE-t és Fernandezt sorozatos rossz döntésekért, akkor nem látom a fertőt. Az pedig, hogy a drágán vett Cou nem találja a helyét a csapatban, az ismét semmi bűncselekményre nem utal - Cou, Messi és Valverde nem esznek egymás tenyeréből. Ennyi.

LDzsi 2019.02.13. 08:07:33

@Robi71: első félidőt tudtam csak végig nézni, ott nem nyújtott semmi extrát, nem keltette egy 180 milliós játékos képét. A második félidőről nem tudok nyilatkozni, de valószínűleg valóban az lehetett, hogy az első gól után kinyílt az mu és a gyorsaságát kamatoztathatta. De egy felállt védelemmel szemben ő sem tudott mit csinálni.

Robi71 2019.02.13. 08:27:40

@LDzsi: Ettől még mellőzhetted volna a rosszindulatú megjegyzésedet "ha Mbappé ekkora nagy játékos akkor elvileg nem kellene gondot jelentenie hogy megoldja Ney és Cavani nélkül és a hátára venni a csapatot".
Mindannyian tudjuk mire megy ki a játékod. De ez a vonat már elment. :) Egészen más szintet képvisel, mint Dembi, ez csak a legelvetemültebb szurkolói fantáziájában él még esetleg. A srác még mindig csak 20 éves és már olyan eredménysor van mögötte, amire sok más játékos csak álmodik egész karriere alatt.
"PSG of Neymar is already the PSG of Mbappé"
www.marca.com/futbol/champions-league/2019/02/12/5c6335f1e2704e59a38b45f5.html

LDzsi 2019.02.13. 08:35:38

@Robi71: Micsoda? :) Ez a "játék" arra ment ki, hogy még ő sincs olyan szinten, hogy 180 milliót érjen. Később igen, de ez egy hosszú távú befektetés a PSG-nek. Majd ha ő is egyedül dönt el meccseket...

2019.02.13. 08:35:42

@Robi71: egyszerű a történet a PSG-nek kell szurkolnod és akkor Dembele neve fel sem merülne nálad-

celestial 2019.02.13. 09:07:18

Na úgy látom robi71 és barátnője (van még) újra formában ....jó szórakozást nektek....

Robi71 2019.02.13. 09:13:41

@LDzsi: @zeli39:
1. A PSG leigazolja Neymar-t és Mbappé-t. A két játékos azonnal a csapat legfontosabb embereivé váltak. De hát a PSG többi játékosai "kutyaütők"...így nem volt nehéz dolguk, ugye.
2. Salah-t leigazolja a Pool. A srác azonnal beilleszkedik azonnal, így elgördül minden akadály ahhoz, hogy elengedjék Cou-t a Barca-hoz. Salah a csapat legjobb embere....PL 2. hely, BL döntő, a PL legjobb játékosa, stb.
Nem mellékesen Salah-t tálcán kínálta Monchi 40 millióért a Barca-nak. Ennyiért akkor is le kellett volna igazolni, ha nem mondtunk volna le sem Dembi-ről, sem Cou-ról.
3. Leigazoljuk Dembi-t és Cou-t. Mi hallok azóta is? "Idő kell a beilleszkedéshez", "a sérülések hátráltatják" "nem megfelelő poszton játszik", "nem bírja elviselni a nyomást", "majd a következő szezonban megmutatja mire képes"....blablabla!!!

Várom az újabb kifogásokat. Mert az lesz, egész biztosan.

Robi71 2019.02.13. 09:15:59

@celestial: Az elmúlt napokban sikerült emberi módon kommunikálni egymással. Kíváncsi vagyok a te "objektív", "tényekkel alátámasztott" véleményedet a fentiekről.

LDzsi 2019.02.13. 09:26:01

@Robi71: nem tudom ez hogy kapcsolódik az írásomhoz de oké :) Salah lehet azért nem érdekelte a vezetőséget mert nem láttak benne annyi "potya" pénzt amit a zsebükbe tehettek volna. Mbappéról úgy rémlik, hogy eszement követelései voltak (magánrepülő stb.) a magas fizetéssel együtt. Az új szerzemények a mai napig megkapják (jogosan) hogy túl magas a fizetésük, akkor MBappénál ez nem számított volna?

celestial 2019.02.13. 09:40:08

@Robi71: hat ha már megszólitottál de tényleg van egyéb dolog is millió ...
1. Dembi ha csak az objektív tényeket nézzük(mecs/gólok) simán hozza azt amit Neymar hozott nálunk és azért Ney még Xavival Iniestával stb játszott szal szerintem könnyebb dolgai is volt de ezt már megbeszéltük...igen az első évét kihagytam de kb ő is, tudod sérülés ( tudom te szigorú vagy és szerinted ő tehet róla)...
2 Ha szubjektiven nézem a játékát akkor meg azt kell hogy mondja hogy kb tőle és Messitől várható valami meglepő ösztönös zseniális szemetgyönyörködtető stb...Nekem tetszik a játéka (rem nem haragszol érte)
3. Nem minden csapatba könnyű a beilleszkedés...állitólag a Barcába különösen nehéz de ezt te is tudod..
4. Azért ahoz hogy egy új igazolás bejöjjön és minden simán menjen edző is kell ...jó edző...
5. Igen jó játékos Mbappe Salah stb de senkinek fogalma sincs mennyire ment volna könnyen itt a beilkeszkedésük (Ibra stb)plusz nem a mi játékosaink semmi értelmét nem látom a fél világért sírni hogy miért nem nálunk játszanak...mi az ertelme? de tényleg???

Robi71 2019.02.13. 09:40:27

@LDzsi: "Az új szerzemények a mai napig megkapják (jogosan) hogy túl magas a fizetésük"...."jogosan" gondolom azt jelenti, hogy a teljesítményükhöz képest!
Mert például Mbappé minden egyes centet megérdemel amit kap. A srác fejlődése mint játékban, mint marketing szempontból töretlen. Már a világ legértékesebb játékosa. Ezt gondolom te sem vitatod. Vagy igen?

Robi71 2019.02.13. 09:44:59

@celestial: Köszönöm a válaszod, de azt neked is be kell látnod, hogy amit most felsoroltál mind csak sovány kifogások.

celestial 2019.02.13. 09:50:45

@Robi71: ha úgy gondolod...
Én ezzel nem tudok mit kezdeni...

Robi71 2019.02.13. 09:55:26

@celestial: Én nem sírok sem Mbappé-ért, sem Salah-ét!!! A vonat már amúgy is elment! Csakhogy állítólag a világ legjobb szakemberei vannak a Barca vezetésében...
"Fel kell készülnünk a jövőre. Jó és fiatal játékosokat csábítunk magunkhoz, mert folytatnunk kell ezt a sikeres időszakot. Ez a mi felelősségünk. A mandátumom még két szezonon át tart, jó helyzetben kell átadnom a csapatot, hogy elmondhassam az új elnöknek: ez a mi örökségünk”....folyamatosan ez cseng a fülemben. :)

Robi71 2019.02.13. 09:58:19

@celestial: Akkor nagyjából átérzed amit én...csakhogy veled ellentétben én nem tudok mit kezdeni az egésszel, ami mostanában a klub körül történik. :(

celestial 2019.02.13. 09:58:27

@Robi71: akkor legyél bizakodó :)
A többit meglátjuk 2 ev múlva :)

celestial 2019.02.13. 10:01:48

@Robi71: "Akkor nagyjából átérzed amit én."
Itt mire gondolsz?
Lehet félreértettél...en azzal nem tudok mit kezdeni, hogy az írásomat sovány kifogásnak gondoltad...bocs...

Robi71 2019.02.13. 10:23:59

@celestial: Miért? Nem az?
Ezt írtam én:
"Leigazoljuk Dembi-t és Cou-t. Mi hallok azóta is? "Idő kell a beilleszkedéshez", "a sérülések hátráltatják" "nem megfelelő poszton játszik", "nem bírja elviselni a nyomást", "majd a következő szezonban megmutatja mire képes"....blablabla!!!

Ezzel szemben te leírtad ugyan ezeket a "blablabla" dolgokat:
"Neymar-nak könnyebb dolga volt",
"az első évét kihagytam de kb ő is, tudod sérülés",
"Nem minden csapatba könnyű a beilleszkedés...állítólag a Barcába különösen nehéz",
"ahhoz hogy egy új igazolás bejöjjön és minden simán menjen edző is kell ...jó edző..."
"jó játékos Mbappé, Salah stb de senkinek fogalma sincs mennyire ment volna könnyen itt a beilleszkedik"

Bocs, de ha én írtam volna ilyeneket, akkor most "mellébeszélő" "gerinctelen" jelzőkkel illetnék.

celestial 2019.02.13. 10:33:57

@Robi71: megkérdezted a vélemènyem, leírtam...
Te meg leirtad mit gondolsz róla...
Ok
Tudomasul vettem...
De ha nem haragszol én itt elengedném ezt a dolgot...

LDzsi 2019.02.13. 10:38:51

@Robi71: nem a teljesítményükhöz képest. Egy 20-21 éves tehetség hol ér 180 milliót? MBappé még nem klasszis, de hamarosan az lehet. Ha egy kész klasszis ér 200 milliót, akkor ő 180at biztosan nem, még ha nagy tehetség is.

LDzsi 2019.02.13. 10:45:44

@Robi71: Dembele se ért annyit amennyit, viszont ha MBappé szerinted megérte a teljesítménye alapján, akkor azt is el kell ismerned, hogy Dembele is dolgozza le az árát szép rendesen. Coutinho az más tészta, nekem csalódás a srác. Amióta a 7es mezszám van rajta azóta teljesít gyengén :)

LDzsi 2019.02.13. 10:46:08

@LDzsi: ":)"-t nem akartam írni, csak közben beszéltek mellettem és nevettem

Robi71 2019.02.13. 10:46:55

@celestial: OK! Szuper! Sajnálom, hogy eddig nem így ment a kommunikáció közöttünk. "megkérdezted a véleményem, leírtam...te meg leírtad mit gondolsz róla...Ok. Tudomásul vettem..."Maradjon ez így.
...és engedjük el dolgot. :)

DISTANTxTHUNDER 2019.02.13. 10:53:01

@Robi71: Pedig nem feltétlen hülyeség amit celestial írt.. pl a PSGnél sokkal jobb edző dolgozik, Tuchelnek karizmája van, nem egy szobanövény mint Ernesto..pontosan tudja mit akar játszatni és az elképzeléseibe leginkább passzolo játékosokat igazolják le neki.. ott nincs olyan hogy az edző és a vezetés elbeszél egymas mellett.. épp ezért a PSGnél ki van zárva hogy Tuchel valakit nem tud beépíteni

Robi71 2019.02.13. 10:55:08

@LDzsi: Nagyon félreértesz és ezek szerint korábban is.
Dembi nem lett volna drága és a fizetése sem lett volna magas (amúgy sem ő tehet ezekről)....ha igazolja azt, amiért idehoztuk!...csak az a pályát kellett volna leírnia, amit Mbappé és mostanra senki sem kérdőjelezné meg sem az árát, sem a fizetését.
Azt, hogy "ledolgozza az árát szép rendesen" az igazolná, ha mostanra a piaci értéke legalább megegyezne (de inkább több lenne) azt amiért leigazoltuk. Szerinted ez így van?

Robi71 2019.02.13. 11:02:13

@DISTANTxTHUNDER: Minket szurkolókat nem kell érdekeljen, hogy mi folyik a klub vezetőségében (amúgy sem látunk bele)...minket az eredmény érdekel, a játék minősége és eredményessége. Ha ez megvan....akkor a vezetőség jól végzi a dolgát. Ha nincs meg, akkor...

DISTANTxTHUNDER 2019.02.13. 11:04:05

Amúgy lehet csak velem van baj de én nem értem megint mi ez a Dembele utálat.. most tért vissza a sérüléséből, különben idén egész szépen termeli s gólokat és mellette gólpasszokat is ad.. azt sem szabad elfelejteni mikor a PSGnél Mbappe számain elvezkedünk, hogy a PSGben nincs Messi..igaz, van Neymar, de azért az messze nem ugyanaz.. nálunk minden Messiről szól, rá épülnek a támadások, épp ezert mellette sokkal nehezebb kibontakozni másoknak.. Griezmann sem veletlen hogy végül is nemet mondott a Barcara, pontosan rudta hogy ugyanazt fogja kockáztatni amit pl Coutinho.. ha ugyanazt jatsza valaki a saját csapatában mint Messi, akkor gondolhatja hogy a Barcához igazolva nem fogja tudni hozni a játékát..

DISTANTxTHUNDER 2019.02.13. 11:05:13

@Robi71: Akkor viszont ott vagyunk hogy nem a játékosokat kell bantani hanem inkább az edzőt, es a vezetést :)

Robi71 2019.02.13. 11:58:05

@DISTANTxTHUNDER: Ha elfogadjuk, hogy az igazolt játékosok megfelelő minőségűek, akkor igen. :) De nekem nagyon komoly fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban. Nem vagyok benne biztos, hogy ha lecseréljük az edzőt ezekkel a játékosokkal szárnyalni fog a csapat. Erről Hofi jut eszembe: "Ha a kupleráj nem megy, nem a bútorokat kell kicserélni, hanem a kurvákat!" :)

Robi71 2019.02.13. 12:00:05

@DISTANTxTHUNDER: De könnyebb az edzőt hibáztatni (lecserélni), mint a játékosokat...ez is tény. :) Ha szárnyal a csapat a játékosok érdeme, ...ha nem megy, akkor (csak) az edző a hibás. :)

LDzsi 2019.02.13. 12:01:19

@Robi71: el fogja érni, hidd el. Ehhez az kell, hogy folytassa tavasszal is ott, ahol a sérülésénél abbahagyta.

LDzsi 2019.02.13. 12:02:11

@Robi71: akkor Luchonál ez miért volt igaz? :)

Robi71 2019.02.13. 13:09:47

@LDzsi: "majd a következő szezonban megmutatja mire képes" :))) (2019.02.13. 09:13:41)

Robi71 2019.02.13. 13:14:33

@LDzsi: Visszakívánod? :)
Első évében úgy triplázott, hogy ott tett keresztebe a csapatnak, ahol csak lehetett. Aztán a szezon közepén Xavi a kemény mag véleményét "tolmácsolva" helyreigazította....elengedte a gyeplőt és meglett az eredménye. A következő két év munkásságát nem kell ecsetelnem...még most is azt nyögjük. Természetesen a vezetőség hathatós támogatását sem felejtve...hogy ne csak őt hibáztassuk.

LDzsi 2019.02.13. 13:18:29

@Robi71: ősszel eddig elég jól teljesített, majd lesérült és most folytathatja. Hol itt a gond? Ez a gúnyos kommented akkor vágna ide, ha ősszel mondjuk nem vagy szarul játszott volna és lehetne mentegetőzni, hogy majd jövőre...

LDzsi 2019.02.13. 13:20:51

@Robi71: nem kívánom vissza, mert "kiherélte" Iniestát és Rakiticet is (de úgy az egész csapatot). De Valverde se javított a helyzetükön. Luchot lehet hibáztatni de Valverdét nem? :)

Robi71 2019.02.13. 13:27:35

@LDzsi: Lucho sikeresen kizsigerelt és utána lerombolt egy megörökölt zseniális csapatot. Valverde ezt tette rendben és hozta vissza a "klinikai halálból". Most lehet, hogy fel kellene álljon és átadni a stafétabotot valaki másnak.
süti beállítások módosítása