A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Dembélé: "A római vereség kiábrándító volt"

2019. február 17. - Berbatov

Ousmane Dembélével a Barcelona médiacsapata készített interjút a közelgő Lyon elleni BL negyeddöntő előtt. 

"A Rómában elszenvedett vereség után mindannyian nagyon csalódottak voltunk. Főleg annak tükrében, hogy a Chelsea ellen a nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén nagyszerűen teljesítettünk."

"Ebben a szezonban jól játszottunk a csoportkörben, különösen Londonban a Tottenham ellen. Elégedett voltam a teljesítményünkkel. A Lyont nagyszerű játékosok alkotják, nehéz lesz idegenben nyerni. Demonstrálták az erejüket a Manchester City és a PSG legyőzésével, figyelmesnek kell majd lennünk, nem lesz könnyű meccs. Fekir a legjobb játékosuk. (Sárga lapok miatt eltiltott az első felvonásról) De vannak más minőségi játékosaik is, akikre oda kell figyelnünk. Követem a Ligue 1 mérkőzéseit, és néhányukkal együtt játszom a francia nemzeti csapatban, mint Fekir, Mendy vagy Moussa Dembélé. A pálya minden pontján veszélyesek. Az OL Stadion hatalmas és gyönyörű, kiváló légkör uralkodik majd, amikor minket fogadnak. Nagyfokú koncentrációra lesz szükségünk."

"Jól tettem a dolgom, kezdtem döntő tényezővé válni, de aztán november környékén egyre többet ültem a padon. De ez normális, a szezon során szembesülünk nehezebb időszakokkal. De hiszek magamban, és továbbra is próbálom megmutatni mire vagyok képes, a különbséget jelentő játékossá válni. Fontos a kulcspillanatokban gólt szerezni. Csatár vagyok, és a csapat legjobb időszakában döntőnek kell bizonyulnom. Trófeákat szeretnénk begyűjteni, a Bajnokok Ligáját és természetesen a bajnokságot is meg akarjuk nyerni."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr5714632210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2019.02.17. 18:19:48

Többek közt Dembi is tehet azért hogy a Lyoni kirándulás ne legyen kiábrándító.. de leginkább Messi, nagyon aggasztó az utóbbi meccseken.. mintha elfogyott volna :/ Marpedig ha Messi nincs, muszáj lesz másnak átvenni a stafétát, erre alkalmas lehet Dembele, aki a Valladolid ellen is nagyon akart.. de egyedül kevés, az egész csapatnak össze kell fogni, csak így nem fogjuk megérezni Messi esetleges gyenge formáját (amit remélem sikerült maga mögött hagyjon szombaton)

2019.02.17. 18:29:38

@DISTANTxTHUNDER: ha jól megfigyelted tegnap is volt,hogy Dembele megindult volt,hogy senki sem kísérte

Sörenzen 2019.02.17. 19:00:18

Valamit azért kifelejtett Dembelé, amikor azt mondta, hogy "trófeákat szeretnénk begyüjteni..." - hogy ez tulajdonképpen mit jelent.
Szerintem meg azt jelenti, hogy - a szerződésükben rögzítve van! - ha ezt a kupát megnyerik és tagja volt a csapatnak, akkor ennyi százezer, - ha azt a kupát megnyerik, akkor annyi millió euróval gyarapodik a bankszámlája.

Robi71 2019.02.17. 19:09:01

@zeli39: Egyáltalán szokta Dembi-t érdekelni, hogy követik-e vagy sem amikor megindul? :)

Robi71 2019.02.17. 19:15:01

@DISTANTxTHUNDER: Messi gyenge formája? Szerintem ilyen nincs. Olyan van, hogy nincs kedve, vagy nem akar...de gyenge forma, nos ilyenre én nem emlékszem. Egy meccs erejéig nem beszélhetünk formáról...inkább pillanatnyi állapot. Ahhoz, hogy rossz formáról beszéljünk hosszabb ideig, de minimum néhány meccsen keresztül tartó visszaesésnek kell történnie.

DISTANTxTHUNDER 2019.02.17. 19:16:08

@Sörenzen: És ez téged mit zavar? :) A szurkolóknak csak az a fontos hogy minél több mindent megnyerjen a csapar, hogy a játékosokat mi motiválja erre az szerintem legyen az ő dolguk, de dolgozzanak csak meg a pénzükért :) Amúgy persze ha csak De Jong szerződését megnézzük (10 millió euro az alap amire meg 6 millió is rájöhet), kiderül hogy hatalmas bónuszokat akaszthatnak le a játékosok ilyen olyan célok elérésével

DISTANTxTHUNDER 2019.02.17. 19:21:20

@Robi71: 3 meccs szerinted nem elég hosszú? A Real elleni kupameccsen is már latszott hogy valami nem oké, a Bilbao ellen meginkább, tegnap pedig szerintem elérte a csúcspontot.. lehet a rossz formát helyettesíteni azzal hogy nincs kedve, de akkor vajon miert nincs kedve? Elvileg ő akar nagyon BLt nyerni, meg hogy extra motivált, erre pont ő az akin a Valencia óta ez nem érződik.. elfogyott a tűz, a lendüler pont amikor eldőlnek a lényegi kerdések :(

Sörenzen 2019.02.17. 19:22:53

@DISTANTxTHUNDER: Engem egyáltalán nem zavar, hogy mások mennyit keresnek, mert mindig azt mondom, hogy - lehet őket utánozni!
Viszont egy fiatal srác, aki mondjuk Rió-ban egy favellában nőtt fel és pár év alatt annyit pénzt keres, hogy elvesztheti a "motivációját." (Volt már rá példa.)

Robi71 2019.02.17. 19:29:19

@DISTANTxTHUNDER: A sérülését nem nevezném rossz formának. Elméletileg csak a Valladolid ellen volt újra 100%-os.
Akarhat BL-t nyerni, csakhogy ő ehhez egyedül nem lesz elég. Úgy néz ki ez a csapat, mint a BL trófea legfőbb várományosa? Nos, ehhez a keret legtöbb tagjának hatalmasat kell javulni...

Robi71 2019.02.17. 20:07:54

Olot-Barca B 1-1
Gólok: 0-1, Merveil (m.64); 1-1, Carles Mas (m.90).
Barça B:
Jokin Ezkieta - Guillem, Araujo, Mingueza, Miranda - Oriol Busquets, Monchu, Riqui Puig (Savedio m.80) - Carles Pérez (Mc Guane, 62), Abel Ruiz (Chumi, 89), Merveil (3)

DISTANTxTHUNDER 2019.02.17. 20:33:19

@Robi71: Tudom hogy egyedül nem lesz elég, de ha még Messi sincs formában, kitől varhatjuk a golokat, a jaték szervezését, ki fogja vinni a csapatot? A falábú Suarez, a szinten formán kívüli Coutinho, akinek Valverde fel ev alatt sem talalta meg a posztját? Dembele motivált, de neki még nincs akkora súlya a Batcában hogy hasson a többiekre. Rakitic tuja, Busquets meg alibi..pedig ez a keret elvileg alkalmas rá hogy felerjen a csúcsra, a riválisokhoz képes nagyon is jó keretünk van.. nem mondom hogy a legjobb, de papíron simán felvesszük a versenyt a Cityvel meg a PSGvel.. megis egy Lyon ellen félünk, ez nem normális..

Robi71 2019.02.17. 21:36:16

@DISTANTxTHUNDER: Nem tudom meddig megy még ez a "Coutinho, akinek Valverde fél év alatt sem találta meg a posztját". A srác itt van már egy éve. Láttuk a középpályán és a szélen is játszani. Láttuk Messi-vel és Messi nélkül is játszani (Messi nélkül még gyengébb volt). Van egyáltalán bármi kapaszkodó (biztató elem a játékában) ami arra engedne következtetni, hogy még mindig Valverde-re kenjük a gyenge szereplését?
'"Dembele motivált, de neki még nincs akkora súlya a Barca-ban hogy hasson a többiekre"...és ki nem engedte neki hogy ekkora "súlya" legyen. Ezt nem Valverde fogja neki kiharcolni a csapattársainál hanem csak saját maga.
Erről beszéltem amikor párhuzamba hoztam Ney, Mbappé vagy Salah példáját. Különösen Salah, aki pár hét alatt a csapata első számú emberévé nőtte ki magát és tette lehetővé, hogy könnyű szívvel megváljanak Coutinho-tól.
Coutinho-nak és Dembi-nek mostanra már a csapat 2. és 3. számú emberévé kellett volna kinőniük, már rég kihagyhatatlanok kellene hogy legyenek.
Gyanítom ameddig itt lesz Valverde addig mindenre ő lesz a bűnbak, jó lesz megmagyarázni minden negatívumot ami a csapat körül történik (na meg a 30asok, természetesen).

van még! 2019.02.17. 23:20:05

@Robi71: Ez Nagyon nagy! (2019.02.17. 19:09:01) : ))))

Robi71 2019.02.18. 11:17:29

@Raven1975: 22 gól és 12 gólpassz...ami lehetne legalább 30 ha...

Robi71 2019.02.18. 11:25:54

Sonny Anderson:
“For me, it was a very difficult time because when I arrived, I cost more money than Ronaldo (Fenomeno) and the fans expected from me a similar performance. Ronaldo was a unique player and the fans didn't know much about me because I played in France. After Messi leaves, the player who replaces the No.10 shirt at Barcelona will have an even more difficult time of it than I did. I already said at the time, I did not come to replace Ronaldo because it was a new project and very different, but it did not work out as I expected and Van Gaal's system was not designed for the striker to score many goals.
Messi is 100 per cent capable of winning any game on his own and at any moment he wants, and that is why Valverde takes care of him at Barcelona. He wants him to be at his best. Barcelona will suffer a lot when he is not there, so I see very well that they take care of him. I fully understand that he was not in the starting line against Real Madrid, and that the team has the quality to play some games without Messi. But as a rule Valverde has to try to get the most out of him because he is the only player in the world capable of deciding a game on his own.”

Gyakran felmerül a kérdés, hogy visszavonultassa-e a klub a 10-es mezt Messi visszavonulása után. Az én válaszom igen....ha nem lesz még az itt léte alatt egy olyan csapattárs, akit Ronaldinho-hoz hasonlóan ő is méltónak talál ahhoz, hogy a hátán cipelje egy belőtt ziccere után. :)

Robi71 2019.02.18. 13:29:25

Újabb átigazolás körvonalazódik: Vitao (19 éves, 186 cm, belső védő, Palmeiras).
www.marca.com/futbol/barcelona/2019/02/18/5c6aa00be5fdea3f658b4629.html

GoalGero 2019.02.18. 14:08:24

@Robi71: szerintem meg nem .volt jopar legendás 10es és lesz is.Tudom neked fáj Messi drukkerként,hogy lesz utána is Barcelona.:)

Robi71 2019.02.18. 14:13:01

@GoalGero: Várjuk mega végét. :)

Máté Nagy00 2019.02.18. 14:15:33

@GoalGero:
Ha Messi távozik kinek adnád oda a 10es mezt? :)

Raven1975 2019.02.18. 14:26:20

Luis Suárez: "Mikor Ousmane elkezd futni, Leó csak annyit szokott nekem mondani, nem fogják utolérni. A valaha volt leggyorsabb játékos, akivel játszottam. Egy nap a világ legjobbja is lehet." Ámen! :)
uploads.disquscdn.com/images/49a8b44a9e1e0418b36841adfcca4e9d9c56badaaf4dd80b1ad0f9cf49d51cf8.jpg

kritizator 2019.02.18. 14:42:01

@Robi71: és akkor majd lesz 99-es is egyszer?

Úgy tudom a La ligaban fix számozás van.

kritizator 2019.02.18. 14:44:06

@Robi71: barcelona volt, barcelona van, barcelona örökké lesz:)

Robi71 2019.02.18. 15:06:06

@kritizator: Igen. Annyi szám van, ahány tagú a keret (jelenleg a Barca kerete 24 tagú. ennyi szám van).
"barcelona volt, barcelona van, barcelona örökké lesz"...igen, de ez hogy jön ide?

Berbatov 2019.02.18. 15:31:21

@kritizator: Egészen pontosan 25 játékost lehet nevezni a La Ligába, 1-25-ig számozva, melyből az 1-es, a 13-as és a 25-ös a kapusoké.

Berbatov 2019.02.18. 15:33:37

Malcom az előző szezonban 2 meccsen 4 gólt rámolt be a Lyonnak, most a média azt pedzegeti, hogy ő lesz a titkos fegyver. Meglepne. :)

kritizator 2019.02.18. 15:39:50

@Robi71: Várjuk mega végét-re valaszoltam

barcainiesta8 2019.02.18. 15:53:11

@Berbatov: Kíváncsi vagyok a kezdőre, de ha meglátom, hogy a Busi-Raki-Vidal trió kezd középen el fogok gondolkodni, hogy megnézzem-e a meccset. A lyonnak egy esélye van, ha otthon nyernek. Magasan le fognak támadni, Traore és Depay pedig szélvészgyorsak, tehát kontráknál vigyázni kell velük. Nagyjából azt tudom elképzelni tőlük, amit az Ajax játszott, ez ellen a fegyver a megfelelő kontroll és a gyors kontrák. A realnak az utóbbi volt meg, meg a szerencse, ez is elég volt egy sovány győzelemhez. Nálam így nézne ki a kezdő: TS-Semedo,Pique,Lenglet,Alba-Rakitic,Busquets,Coutinho-Malcom,Messi,Dembelé. A magas letámadással szemben nem kell a brusztolós Suarez, annál inkább a két szélvész, a Cou,Busi,Raki középpályát pedig kellően labdabiztosnak tartom, Coutinho megindulni is képes. Védekezésben Malcom zár vissza, Robertoból valószínűleg Depay hülyét csinálna, ezért Semedo kézenfekvőbb megoldás, bár Valverdet ismerve.... Nyilván a Roberto,Pique,Lenglet,Alba 4-es előtt a 3 öreg fog kezdeni, elől pedig a szenvedő Cou a borzasztó formában lévő Suarezzel, de először bízom benne, hogy Valverde kihasználja a csapatban rejlő mélységet és variációs lehetőséget.

Robi71 2019.02.18. 15:56:40

@kritizator: Várjuk mega végét...Messi visszavonulását.

Frano Dévay 2019.02.18. 17:03:49

"kiábránditó római vereség"....mondja a franciás gyerek....HÁT UGYAN KÉPDEZZEMÁR MEG A MÁSIK FRANCIA SZERECSEN GYEREKET....UGYAN MIÉRT KISÉRTE BE A SAJÁT KAPUJÁIG A DZSEKÓT....ÉS HOPP...MÁRIS 0-1 LETT!...ott aztán beindult a kudarc..nem beszélve a harmadik gólról...aki t szintén tátott szájjal nézdegélt a francia....kérdezze már meg valaki a umtitit…berakják lyonban a kezdöbe?...és vállalja is?...mert akkor biztos a zakó...
ma meg ultimátumot adott messi a bárcának hogy azonnal hozzon egy komoly embert suarez helyére mert ez igy nem mehet tovább....suarez nem komoly megoldás centerben (mint tudjuk...)...nem alkalmas összjátékra (mint tudjuk...)….kiváncsian várom...ugyan hogy fog most reagálni ez a barca leo határozott kérelmére...

Bivi76 2019.02.18. 17:34:14

@Robi71: Nem kell visszavonultatni a 10-es mezt? Miért? Kit érdekel Messi? Előtte is voltak klasszisok a Barcában,utána is lesznek! Ilyen alapon visszavonultathatnál egy csomó számozást!Ne a törpéről szóljon már a Barcelona!

pityesz86 2019.02.18. 17:48:34

@Frano Dévay: ember te mit szedsz? Hogy lehet ennyire primitíven kifejezni magad? ennyi hülyeséget összehordani. Meg ezek a belső infóid....nevetséges vagy

Berbatov 2019.02.18. 18:04:21

@barcainiesta8: Nagy csodát ne várj, Valverde nem a meglepetések embere. :) A kezdő 99%-os valószínűséggel:

estaticos.sport.es/resources/jpg/6/8/1550441204686.jpg

Robi71 2019.02.18. 18:25:04

@pityesz86: és Bivi-hez mit szólsz? :)

Robi71 2019.02.18. 18:26:39

@Bivi76: A törpének felajánlják, hogy visszavonultassák a mezét, de ő nem fogja elfogadni. :)

Robi71 2019.02.18. 18:27:33

@Bivi76: Messi klasszis a klasszisok között is.:)

Ühüm 2019.02.18. 18:46:20

Ezt a törpézést eddig csak real szurkolóktól olvastam.

julio alberto 2019.02.18. 19:03:16

Van itt már megint minden....imaszőnyeg,imamalom,megy a süket duma ezerrel.Elképesztő mintha oviscsoport lenne,de nem meglett emberek produkciója ez.

Bivi76 2019.02.18. 19:06:39

@Ühüm: Ha valaki törpe,akkor törpe! Nem a játéka minőségére mondtam rosszat.

Bivi76 2019.02.18. 19:10:04

@Robi71: Hát ne is fogadja el,hogy visszavonultassák a mezét! Totál értelmetlen dolog lenne! Egyébként Te szerelmes vagy Messibe? A napi kommentjeid 90%-a róla szól.Kit érdekel Messi? Meg hogy utána mi lesz? Akkor is létezni fog Barcelona!És én annak a csapatnak is ezerrel fogok szurkolni! Sőt! Talán ezeregyel! Csak már lépne le ez a generáció edzőstől,elnököstöl!

Robi71 2019.02.18. 19:40:29

@Bivi76: Ha Messi-ről beszélek az a baj, ha a többi 30asról akkor az a baj. Semmi sem jó? :)

Bivi76 2019.02.18. 19:59:24

@Robi71: Én vagyok a hülye, bocsi. Mindenki arról ír, amiről, akiről akar. Csak néha túlzónak találom a Messi imádatodat. De tényleg semmi gond, mert én ugyanígy voltam anno Romarioval, Rivaldoval, Ronaldinhoval, Eto'o-val. :-)

Robi71 2019.02.18. 20:02:57

@Bivi76: Nem tehetek róla, teljesítményorientált vagyok. Szakmai ártalom. :)

2019.02.18. 20:15:35

@Robi71: miért mivel foglalkozol ?dopping cuccokat fejlesztesz ha már teljesítményorientált vagy:-)

tiktak17 2019.02.18. 20:48:18

@Bivi76: az erős fogalmazásodnak szólt, nem gyakran olvasni ilyet

Bivi76 2019.02.18. 21:00:01

@tiktak17: Tudok ennél erősebbet is! :-)

GoalGero 2019.02.18. 22:39:57

@Máté Nagy00: Jelenleg nem látok rá senkit de az meg minimum 3 év szóval kitudja mi lesz.Lehet 4 év múlva megjelenik mégegy kis csemete az akadémián aki méltó lesz rá.

Robi71 2019.02.18. 23:08:51

@GoalGero: 100 évente születik egy. Én már nem bízok abban, hogy ebben az életembe látok még egyet. :)

van még! 2019.02.19. 03:28:12

@Robi71: Ne keseregj, a SZINGULARITÁS örök!
süti beállítások módosítása