A vezető magyar FC Barcelona blog!

Előrelépés De Ligt és Jovic ügyében

2019. március 19. - Berbatov

A Catalunya Radio műsorában Oriol Domenech ismét friss információkkal szolgált Matthijs De Ligt helyzetéről. Marc Overmars meghosszabbítja a szerződését az Ajax sportigazgatói posztján, ez kitűnő hír a katalán klub számára, mert továbbra is favoritnak számít a holland védő aláírásáért folytatott harcban. Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke jelenleg gyakori kapcsolatban áll Overmars-szal, és a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak. 

Egybehangzó katalán sajtóértesülések szerint Luka Jovic a Barcelona első számú kiszemeltje a klub támadórészlegének megerősítése és Luis Suárez utódlása szempontjából. Antoine Griezmannt az ügynöke felajánlotta a Barcának, de ő már nem számít prioritásnak a katalán egyesületnél. A RAC1 rádiócsatorna azt is tudni véli, hogy előző héten megtörtént az első kapcsolatfelvétel a szerb támadó képviselőjével. Jovic a PL-ből és a Bayern Münchentől rendelkezik ajánlatokkal, körülbelül 60 millió eurós átigazolási díj fejében válthat klubot. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2019.03.20. 13:08:09

Vinícius: "The best in the world? Me ... and Neymar!"....okos srác. :)

Robi71 2019.03.20. 13:12:28

Van remény! :)
A scientist says that "Messi could be cloned with current techniques". :)
www.marca.com/buzz/2019/03/20/5c91cf78e5fdea280e8b4614.html

Robi71 2019.03.20. 13:26:27

Dani Alves 35 éves kora ellenére újabb 1 éves szerződéshosszabbítási ajánlatot kapott a PSG-től. Mi 3 évvel ezelőtt már lemondunk róla....mondván, hogy "Roberto megoldja". :)

Robi71 2019.03.20. 13:33:04

@sunt: @LDzsi: "Piqué, Busi és Suarez szezonja minden volt, csak nem kiegyenlítetten jó".
Még szerencse, hogy Coutinho és Dembélé "kiegyenlítetten jó" szezont produkáltak eddig és a hátukon cipelték a csapatot ez idő alatt, ugye?

zeli39 2019.03.20. 13:33:41

@Robi71: Sokra ment vele a PSG ,,,Én inkább nézem Sergi Roberto szerencsétlenkedéseit mint a 35 éves Alvest ,,,,

celestial 2019.03.20. 13:36:15

@Robi71: nem hinném hogy mérvadó számunkra hogy a psg kivel hosszabbit...mi a Barcelona vagyunk...azért ez teljesen más szint...
Egyébként megoldotta :)

celestial 2019.03.20. 13:39:33

@Robi71: maradjunk annyiban hogy Dembi kihúzta párszor a csapatot a kakából mikor Suarez a labdát sem nagyon találta...természetesen ez fordítva is igaz :)

Robi71 2019.03.20. 13:40:03

@celestial: Hányadik sérülése az elmúlt két évben? Hány meccset hagyott ki ez idő alatt? Mi lesz ha majd ő lesz a csapat "Messi-je" :)...és trófeákat fogunk bukni emiatt?
Akkor is azt fogod mondani, hogy "várjunk még azzal.hogy ki alkalmas és ki nem"? :)
És meddig várjunk mégis?

Robi71 2019.03.20. 13:43:30

@zeli39: @celestial: Szóval Robi jobb volt a 32 éves Alves-nél? Aha, értem. Hatalmas arcok vagytok. :)

Raven1975 · http://fallingfalling.com/ 2019.03.20. 13:46:33

A 'mundo/sport' értesülése szerint megállapodás készül a Barça és az Ajax között a jövőbeni szorosabb együttműködésről. Ami közelebbről például az utánpótlás rendszer és edzésmetodika megosztását, illetve Ajax fiatalok kölcsönjátékát jelenti a Barçában és viszont. A lapok szerint a tervezet egy ideje már kész van, meg kellett várni vele, hogy Overmars, mint sportigazgató és mint a jövőbeni első számú kapcsolattartó a két klub között, aláírja az új szerződését a holland klubnál.

celestial 2019.03.20. 13:49:57

@Robi71: ki mondta neked azt hogy ő lesz a csapat Messije? Nehogy már egy olyan elvakult Messi fannak kelljen elmesélni mint te hogy Messiből csak egy van és egyenlőre még csak hasonló sem látszik a footballvilágban..ez nem azt jelenti hogy nem jön egyszer valaki aki tőle is jobb lesz...én most mondtam ezt ....a jövőbe én nem látok veled ellentétben..viszont következtetni tudok...Messi hány hónapot is hagyott ki akkor?...szal ha szerinted Dembi nem alkalmas akkor Messi sem volt az ( mármint szerinted)
De csak megint arra hívtam fel a figyelmedet hogy teljesen logikátlan következtetéseket vonsz le dolgokból de te meg rögtön támadsz...mondjuk még az életben nem ismerted el hogy tévedtél :)

celestial 2019.03.20. 13:51:38

@Robi71: megoldotta...az nem azt jelenti hogy jobb volt...legalábbis is mifelénk....

celestial 2019.03.20. 13:53:56

@Robi71: de egy picit visszagondolva ja...a 32 évesnél jobb volt...igazad van :)

Robi71 2019.03.20. 13:54:47

@celestial: "megoldotta"?....ja, ezt látjuk azóta is. :)

Robi71 2019.03.20. 13:59:52

@celestial: Nem azt mondtam, hogy ő lesz Messi....hanem, hogy majd valamikor ő lesz a csapat "Messi-je" (nagyon nem ugyanaz). Te folyamatosan erre utalsz, ez a vágyálmod. Vagy nem?
Ez hívják "teljesen logikátlan következtetés"-nek. :)

celestial 2019.03.20. 14:11:02

@Robi71: mire utalok én folyamatosan?
Na ne viccelj:)
De tudod mit!! Bizonyits!!!
Komolyan elnézést kérek tőled :)
De ha nem megy akkor igazán lehúzhatnád magad azon a bizonyos helyen :)
Ám sikerült elovasni az első sort?
Bemásolom : " ki mondta neked azt hogy ő lesz a csapat Messije"
Most probáld meg értelmezni...ne kapkodj van idő...van akinek ehez több idő kell, nem gond...most pedig olvasd el a válaszod első mondatát :) na vmi? :)
Ám nyilván nem lesz ő meg senki sem Messi? Mi ez vmi sci-fi?

LDzsi 2019.03.20. 14:18:43

@Robi71: mi köze van Coutinho és Dembele teljesítménye az övékhez? Szerinted az ő teljesítményük elenyésző (ami Coutinho esetén igaz is) Piquének is idén volt 2-3 hónap ahol eléggé átlagon alul teljesített, az utóbbi 1-2 hónapban teljesít ő is klasszis szinten. Busi talán az utóbbi pár meccsen teljesített átlagosan vagy azon felül, jó ha szezononként 10-15 átlagon felüli meccse van. Suárez sem teljesít már egy teljes szezonon keresztül átlagon felül, most tért ő is magához.

zeli39 2019.03.20. 14:21:02

@Robi71: Azért megnézném a PISA teszted eredményét :-)mert te vagy minket becsülsz alá vagy magadat felül :-)

LDzsi 2019.03.20. 14:31:24

@Robi71: apropó, ugye említetted hogy nálad az a meghatározó játékos, aki szezononként 40-60 meccsen átlagon felül teljesít. Namost ez az idei szezontól eltekintve igaz pl Umtitire is, akit szeretsz elfelejteni, pedig nem véletlenül lett kihagyhatatlan a kezdőből és a liga top védői között is benne volt.

Robi71 2019.03.20. 14:33:26

@celestial: Te vagy itt a fórumon Dembi legvehemensebb védelmezője. Egy anyatigris lebújhat hozzád képest.

celestial 2019.03.20. 14:34:50

@Robi71: ám ügyesen csinálod mert mindig egy kicsit elkezded a félrevinni a beszélgetés elkezdesz egy picit másról beszélni beleadsz szavakat a vitapartnered szájába mint ha ő mondta volna azt...ebben tényleg tehetséges vagy...kár hogy nem vagy fiatal...a politika világában sokra vihetted volna :)

Robi71 2019.03.20. 14:35:21

@LDzsi: Igen, a tavaly ez elmondható volt róla is. Az idén Lenglet vette át a helyét. Ő lehetne a 8. a listámon.

celestial 2019.03.20. 14:41:35

@Robi71: elbújhat...megvédek én bárkit akit minden ok nélkül támadnak...ha meg még a hangnem is olyan amilyen akkor végképp...de meg sem fordult soha a fejemben hogy ő lesz a csapat "Messije"....fontos játékos lesz ( már az mint Valverde nyilatkozata is mutatja)...de nem hinném hogy ő lesz a motor mint most Messi..de nem is azért jött és ezt senki sem várja el tőle..

zeli39 2019.03.20. 14:50:03

@celestial: nekünk jobb lenne ha Robi71 politikus lenne mert akkor legalább a politikus társait hülyítené és nem minket zsibbasztana ,,én csak azért tartok ki Robi 71 mellett mert legalább kulturáltan emberhez méltóan csinálja amit csinál :-)

Balázs37. 2019.03.20. 14:50:17

@Robi71: úgy nézem nagyon egyedül vagy itt a blogon

Maestro10 2019.03.20. 14:51:04

@Raven1975: Ez nagyon jó megállapodás lenne, hisz mind a Barca, mind pedig az Ajax jól járna egy ilyen, vagy ehhez hasonló együttműködés létrejöttével. Mi tehetséges katalán játékosokat exportálnánk Amszterdamba (természetes csak kölcsön), cserébe viszont olyan fiatal, holland focisták kerülnének a klub kötelékébe, mint De Jong vagy De Ligt. Kiváló! Hol kell aláírni? :)

LDzsi 2019.03.20. 14:57:43

@Robi71: igen, bár ha nem sérül le Umtiti... nehéz lenne eldönteni, hogy ki kinek legyen a cseréje, ha Umtiti újra hozná a sérülése előtti teljesítményét, mert a hiányában Lenglet is eléggé stabil.

Robi71 2019.03.20. 15:05:20

@LDzsi: Kérdés, hogy most Umtiti újra játékra alkalmas (ki tudja meddig?) automatikusan háttérbe szorítjuk Lenglet...vagy marad ő Pique párja és Umtiti-nek jut az "epizód szereplés"?

Robi71 2019.03.20. 15:11:26

@celestial: Ha nem lesz Messi...attól még lesz Barca. Sőt, egy hasonlóan jó Barca-t szeretnénk látni. Ehhez nyilván egy játékos nem lesz elég (egy az egyben pótolhatatlan). De valahogy ki kell alakítani egy hatékony támadószekciót (3-4 játékosból), akik hozzák a szintet. Ez jelenleg Dembi, Cou....meg az "új Suarez" feladata lesz.

Robi71 2019.03.20. 15:15:07

@zeli39: Nem lennék jó politikus, mert ahhoz félre kellene tegyem a saját véleményem és kompromisszumképesebb kellene hogy legyek. Ha ez így lenne, akkor most ugyanazt a "sípot" fújnám mint te (vagy a többség). Elvileg mi mindannyian egy "pártban" vagyunk, nem? :)

kritizator 2019.03.20. 15:29:58

@Robi71: zongoracipelok nélkül a gerinc sz@rt sem ér,
A 2015-os példa kivétel lehetett, Ld a rotalasok nélküli tavalyi ev

kritizator 2019.03.20. 15:38:15

@Robi71: lehet, hogy már nem volt alkalmas csucsszintu focira a Barcaban, a PSG-Ben szódával meg elmegy, 45 évesen pedig még a Felcsútban is jó lesz

Robi71 2019.03.20. 15:53:04

@kritizator: Szerintem 32 éves korában még nagyon is alkalmas volt a csúcsszintű focira...de ez már 3 éve tárgytalan. :)

Robi71 2019.03.20. 15:56:29

@kritizator: Azért nem ártana, ha éjjel almodból felébresztve is fújnád az alaptizenegyet. :) Volt ilyen...és milyen szép idők voltak azok. :)

Robi71 2019.03.20. 16:20:19

Jó hír a láthatáron.
A Sport.es szerint a Barca egy 60 millió (+bónuszok) ajánlatot tett De Ligt játékjógáért...és az Ajax hajlik az üzletre. Az üzletre legkésőbb március végére pont kerülhet.
De Ligt-el egy 5 éves szerződést kötnénk, hasonló anyagi juttatásokkal, mint De Jong esetében (10 millió + bónuszok).
www.sport.es/es/noticias/barca/barca-ofrece-60-millones-por-de-ligt-7363625

Balázs37. 2019.03.20. 16:23:47

@kritizator: Franciaországban, még 40 évesen is elfociznak

Robi71 2019.03.20. 16:28:51

A futball történelem 50 legjobb edzője (France Football) .
A még akívak közül: Pep (5.), Ancelotti (8.).
www.sportinglife.com/football/news/top-50-football-managers-ever/164046

Berbatov 2019.03.20. 16:56:57

De Ligttel kapcsolatban már mindenki azt írja, hogy jön. Elutasított minden más ajánlatot, csak idő kérdése a végleges megegyezés. Bartomeu intézi.

zeli39 2019.03.20. 17:00:10

@Robi71: Vicente del Bosque 33. :-)2 BL győzelem VB -EB győzelem ez el is mond mindent a listáról

Berbatov 2019.03.20. 17:01:27

Jovicért hamarosan egy 50 millás ajánlatot tesz a klub, és reméli ez az összeg elég lesz a tárgyalások megkezdéséhez. Állítólag a Frankfurt 65-70-et szeretne érte. Gyorsan le akarjuk zárni De Ligt és Jovic megszerzését.

Sörenzen 2019.03.20. 17:06:56

És az 50 legjobb között ott van a 20. helyen, a magyar Guttman Béla!

Sörenzen 2019.03.20. 17:07:10

És az 50 legjobb között ott van a 20. helyen, a magyar Guttman Béla!

celestial 2019.03.20. 17:14:43

@Berbatov: helyes!!!
Nem akarom elkiabálni de nagyon profin rendezzük az átigazolásokat mostanában :)

Raven1975 · http://fallingfalling.com/ 2019.03.20. 17:17:29

Xavi Hernández: "Leó Messi hihetetlen. Véleményem szerint ő a futballtörténelem legjobb játékosa. Eszméletlen amit csinál. 12 éve minden egyes mérkőzésén döntő szerepet játszik."

faramuci69 2019.03.20. 18:46:50

@ntibi67: ettől még sokkal értelmesebb dolgokat ír, mind pár kamasz gyerek itt a fórumon. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek vele, de bizonyos tényekkel nehéz vitatkozni.
1, A Barca vezetőségének az elmúlt 5-10 évben számos igencsak véleményes igazolása volt, nem véletlen a Rosell börtön büntetése, Zubi lelépése. Pep távozása vagy Puyol önkéntes száműzetése.
2, Még mindig a harmincasok viszik a csapatot a hátukon. (Alba, Suarez, Busi, Messi, Rakitic, Pique) Nélkülök sehol nem lennénk. Ez nem jelenti azt, hogy mások nem tesznek hozzá, de nélkülük itt nem igen teremne babér.
3, Dembi ugyan képes egy az egyben megbontani a védelme, sokat is feljlődött, érettebb lett az elmúlt 1,5 évben, de még mindig csak ígéret, és nem ő viszi a hátán a csapatot. Isten tudja, hogy ez később mire lesz elég nála.
4, Cou harmat gyenge egy jó ideje, nem igen találja a posztját. Lehet, hogy alázatos, de már fél éve a befelé csel, ballal kilövöm a hosszút sem megy neki, a gyors köröm passzos játék nem az erőssége, gyakran veszít labdát, amit utána nem szerez vissza, ellentétben Messivel, aki ilyenkor sprintel vissza.
5, Vannak jó játékosaink, de Lenglet, Ter Stegen, SR, Vidal, Umtiti, Arthur nem pótolhatatlanok. Nagyon nem azok. Erre legjobb példa Umtiti, aki berobbant a Barcában, VB győztes lett, majd röhögve pótoltuk. Sokakkal ellentétben Busi, Rakitic, Pique, Alba, Lajos nem ez a kategória. Persze egyikük, egy-egy meccs erejéig, de ennyi. Hosszútávon már nehéz lenne. És itt nemcsak a foci tudásról van szó, hanem a "bajnok" mentalitásról. Dembele virgonckodik ugyan, de a felelősséget még nem érzi át. Cout agyonnyomja. Lenglet, Arthur még fiatalok, lehet később beérnek. TS jó úton jár, de azért kapust a legkönnyebb találni. Nálunk C. Bravo is szuper formában védett.

Ezek után jogos az elvárás, hogy lassan kezdjünk el "bajnokokat" igazolni. Remélhetőleg a "De-k" ilyenek lesznek. Mind De Jong és De Ligt, ha jön. Tartok tőle, hogy Cou és Dembi nem igazán. Megértem, hogy Robi szerint Grizi ilyen játékos, bár én is megutáltam a tavalyi huza-vona után. Jovicot nem ismerem, de még ő is nagyon fiatal. Lajos azért nem egy csapatban bizonyított a Barca előtt. Nem véletlen, hogy Zidan is Salah, Mane, Hazard nevekben gondolkodik. Grizi ugyan emberileg megkérdőjelezhetően intézte a dolgokat tavaly, de tény, hogy nagyon érett, kivételes képességű játékos, persze a Juve ellen nagyon halovány volt. Mondjuk nálam Simeone nem számít jó edzőnek. Ha Ernő bá-t sokan szidják, na Cholotól agyvérzést kapnánk. 1:0, 1:0,1:0, 0:0, 0:0, 1:0 ...0:3. Ő aztán végképp kinyírná a támadó focit.

Maestro10 2019.03.20. 19:21:12

@faramuci69: Mondj már nekem a jelenlegi mezőnyből egy olyan kapust, aki hozza Ter Stegen szintjét és formáját jelen pillanatban. Én nem tudok.....

celestial 2019.03.20. 19:35:09

@faramuci69: nem olyan nehéz ezekkel a "tényekkel" vitatkozni..már azt sem értem ezek nagy része mitől lenne tény...vélemény esetleg + némi csúsztatás stb...

Robi71 2019.03.20. 19:45:25

@faramuci69: Mégsem vagyok egyedül. :)

faramuci69 2019.03.20. 20:10:52

@Maestro10: azt hiszem megragadtad a lényeget. TS zseniális. A kommentem lényege még sem ez volt, bár kétségtelen hogy simán lehet, hogy egy másik kapussal nem itt tartanánk, bár valszeg Cillessen is felnőne a feladathoz.

faramuci69 2019.03.20. 20:14:38

@celestial: a hozzászólasomban többek közt téged jellemeztelek, mint "kamasz gyerek". Nem akartalak megsérteni, oké ez nem teljesen igaz. Azért azt le akartam írni, hogy nagyon nagyon nem értek veled egyet, és bár a blogon vélemény szabadság van, ez nem jelenti azt, hogy nem írhatsz ostobaságot.

zeli39 2019.03.20. 20:41:10

@Robi71: igen nem vagy egyedül hatalmas párost alkotsz faramuci69 személyével:-)Nekem ennyi pont elég,hogy kerüljem a blogot

kritizator 2019.03.20. 20:44:00

@Robi71: igen, és egyszer minden elmulik, csak tudni kell elengedni.

celestial 2019.03.20. 21:00:13

@faramuci69: ok
Mire gondolsz ?
Kiváncsian hallgatlak...de légyszí ne robiféle ostoba mellébeszéddel válaszolj...
Köszönöm

celestial 2019.03.20. 21:01:41

@zeli39: én is ezen gondolkozom már egy ideje...

faramuci69 2019.03.20. 21:19:45

@celestial: alapvetően a Robival való vitatkozásról. Szerintem Robi elég korrekt, és következetes. Nem mindenben értek vele egyet, de nem vitatom, hogy konzisztens. Sajnos a Cou-ról és Dembiről való véleménye sok tényt tartalmaz. Persze Dembi még befuthat, mi nem is látunk minden adatot a terhelhetőségről, ennek ellenére az látszik, hogy elég éretlen a srác. Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy még nem egy "igazi bajnok", nem mentális vezér.

DISTANTxTHUNDER 2019.03.20. 21:25:00

@faramuci69: Dembelét nem azért igazoltuk hogy húzza a csapatot, es nem is hiszem hogy tervben van ez vele kapcsolatban a jövőben.. Coutinho az aki húzhat egy csapatot, mert jelenleg 2 motorja van a Barcának: ő es Messi.. világos hogy 2 motorral nehéz menni, ettől fúggetlenül probálkozik.. a vezetés nem véletlen 5 eves szerződest iratott vele alá, ez már részben a Messi utani időknek szól..bár remélem Messi 36 éves koráig marad legalább.. az szerintem enyhe túlzás hogy Rakitic és Busquets nelkül nem lennénk sehol.. inkább ők nem lennének sehol a Barca nélkül.. meglátod, De Ligt es De Jong úgy fogják kiszorítani a 30as garnitúrát mint a huzat.. vannak nélkülözheterlen játékosai a klubnak jelenleg (pl Ter Stegen, Alba, Arthur, Messi- de Dembelet es Lengletet is ide vennem), Rakitic es Busquets semmivel nem csinálnak tóbbet a pályán mint Coutinho.. ő emiatt kapja folyamatosan a kritikákat, a két csataló bezzeg mekkora sztár..

celestial 2019.03.20. 21:34:35

@faramuci69: értem...de hol állitottam én hogy ő ( mármint Dembi) egy érett mentális vezér? Hogy egy kész tökéletes játékos?
Megkértelek hogy ha lehet ne robistílusban...nem sikerült...a tököm ki van azzal ( bocs) hogy ha az ember kérdez valamit akkor megy a melléduma meg a terelés ha szorul a hurok akkor meg a személyeskedés..
Robi korrekt és következetes?
Hát akkor ezen szavak eléggé mást jelenten neked és nekem...de mások vagyunk nincs ezzel gond..
Bocs ha durva voltam...tényleg elkellene hagynom a blogot csak nehéz...majd kitiltatom magam :)

Robi71 2019.03.20. 23:13:55

@DISTANTxTHUNDER: "Dembelét nem azért igazoltuk hogy húzza a csapatot, es nem is hiszem hogy tervben van ez vele kapcsolatban a jövőben.. Coutinho az aki húzhat egy csapatot, mert jelenleg 2 motorja van a Barcának: ő es Messi.. világos hogy 2 motorral nehéz menni, ettől fúggetlenül probálkozik."....mindezt nem gondolhatod komolyan???....csak ebben legalább 4 blődség van.
1. ""Dembelét nem azért igazoltuk hogy húzza a csapatot"....hanem minek?
2. "Coutinho az aki húzhat egy csapatot"....melyiket?
3. "jelenleg 2 motorja van a Barcának: ő es Messi"...ezt nem is kommentálnám. Ekkorra ökörséget amióta megvan a blog nem olvastam.
4, "ettől függetlenül próbálkozik."....mint a kiskutya.
5. "Rakitic es Busquets semmivel nem csinálnak többet a pályán mint Coutinho"...?
Nem ismerek rád. Egykoron még sokkal értelmesebb dolgokat írtál....

MagicBarca 2019.03.21. 01:49:53

sokakkal egyetértek.Griezmann szerintem is túl van sztárolva....Nem Barca-szint.A tiki-takában nehezen tudnám elképzelni.Jovicsot már inkább,főleg,hogy fiatalabb,"taníthatóbb" is még.De Ligt-et várjuk sok szeretettel :D de én még egy Sancho-nak vagy Salah-nak is örülnék,igaz,őket már hova........:D

MagicBarca 2019.03.21. 02:04:49

@GYLS: teljesen jogos,számból vetted ki a szót,nem alkalmasak a Barca-mez viselésére

DeLigt 2019.03.21. 02:48:38

@Robi71: @LDzsi:
Szerintem egyenlőre fokozatosan fog szerepet kapni Umtiti és egy esetleges BL véghajrára fog vissza kerülni a kezdőbe.
Nem az a kérdés hogy a szezon hátralévő részében ki padozik, hanem a Piqué, Umtiti, Lenglet, De Ligt bandából jövőre ki tűri meg a rotációs emberke szerepet.
Lenglet vagy Umtitire könnyen lecsaphat valaki..

sunt 2019.03.21. 05:23:34

Egyformán érdekes, hogy kik érkeznek, hogy távoznak-e a régi gárdából és hogy Valverde továbbra is biztonsági játékra törekszik, vagy megpróbál új csapatot építeni. Ha ezeket nem tudjuk, lehet dobálózni nevekkel, csak minek. A nemzetközi élvonalban (ahogy nálunk is a múltban) vannak sikeres és sikertelen átigazolások, amelyeket utólag is nehéz megmagyarázni, nemhogy előre megtippelni.

faramuci69 2019.03.21. 07:18:26

@celestial: oké, abban igazad van, hogy nem állítod ezt ebben a formában. Nálam az veru ki a biztosítékot, ha mar elkezditek a személyeskedést. Megy az adok-kapok, az unalmas. Nehéz megmondani mi volt előbb. Mondjuk pl Zeli más tészta. Nála tudod, hogy Busquetsel van a gond. Mármint vele mindig gondja van. Ez visszatérő motívum az írásaiban.

faramuci69 2019.03.21. 07:23:24

Olyan érzésem van, hogy Robi egy kicsit konzervatív tanító bácsi, alapvetően birka türelemmel, míg Te a lázadó kamasz lennél. Nem mondom hogy Robinak mindenben igaza van. Bírja szusszal is. Ír eleget. Mégis van hogy többen vitatkoztok vele, néha túl hevesen is. De ez csak az én érzésem.

celestial 2019.03.21. 07:45:18

@faramuci69: na eddig ostobaságokat írtam most meg már nem hanem inkább személyeskedem :)
Nekem meg az az érzésem hogy vmiért próbálod robit védeni ( hogy miert azt te tudod a te dolgod) és nekem estél...megjegyzem hogy ő kb attól él hogy trollkodhat beszólogathat eljátszhatja a felsőbbrendű mindent tudó tévedhetetlen "tanitóbácsit" :) ha kérdezel tőle akkor meg pislog mint hal a vödörben aztán terel és támad

celestial 2019.03.21. 07:49:15

@faramuci69: de nyilván te vele szimpatizálsz..hiszen azt nem mondod hogy robinak mindenben igaza van de azt igen hogy mi ostobaságokat írunk ( vagy nem :))
Mennyire más megközelítés..
De lelked rajta :)

Robi71 2019.03.21. 07:55:19

@celestial: Az a gond, hogy teljesen más nyelvet/nyelvezetet beszélünk...ezért mondod folyamatosan, hogy terelek....mellébeszélek vagy támadók. Nem értesz és ez frusztráló számodra. Megértem. Ezért vagyok időnként akár türelmes és még a közös hangnemet is megtalálom veled....igaz, olyankor nem feleszegetem az merőben másképp látott dolgokat vagy ítélőképességedet.

faramuci69 2019.03.21. 07:59:56

@celestial: azt mondanám, hogy sok dologban egyetértek vele, de tény, hogy Robi inkább gondolkodik vezetőként, mint szurkolóként. Amikor megmondja a "tutit", az gyakran rosszul esik, de be kell látni, sajnos nem áll távol az igazságtól. Persze ő vele sem érdek mindenben egyet. Bennem is dúlnak a szurkolói indulatok. Pl: Grizi. Megértem hogy egy klasszis, mert szerintem sem Paco szint, azt is hogy kevés az igazolható klasszis a piacon, meg hogy Valverdenek fontos a taktikai megbízhatóság, de, akkor is menjen a 3.14csába, és ne jöjjön a Barcaba.

zeli39 2019.03.21. 08:00:52

@faramuci69: én pedig arra törekszem,hogy konstruktív legyen minden hozzászólásom és ezt próbálom mindig alá is támasztani,,,,egyetlen egy Barcelona játékos volt akit utáltam ő nem más mint Dani Alves ,,,,Busquetsről szeretnék jókat írni csak nem tudok évek óta a legtúlértékeltebb és gyengén teljesítő játékosa ,,,MD 7-szer adott neki 1-es osztályzatot és maximális 4-es egyszer sem ,,,azt elismerem,hogy túlzásba viszem és ez már unalmassá válik

Robi71 2019.03.21. 08:06:10

@faramuci69: Alapvetően türelmes vagyok, és bírom szusszal....mert már akkor is megéri, ha időnként elhangzik egy "Robi71-nek igaza volt". Igaz ez is csak nagyon ritkán....legtöbb helyzetben amikor még elhangozhatna általában sűrű csönd közepette elsiklanak fölötte.
Nyilván jobban örülnék ha közben lenne kevesebb vita és több dologban lenne egyetértés, mivel ez kevesebb pofára esést eredményezne a későbbiekben. Amúgy ezeket a késői ""Robi71-nek igaza volt" kenhetem a hajamra és tele a padlás vele. :)

GYLS 2019.03.21. 08:11:23

Robi71-el vitázók! Elkerülte a figyelmeteket egy tegnapi Robi71 által írt komment. Eben Ő saját maga írta le, hogy miért is vannak vele szemben sokan más véleményen. Illetve azt, hogy Ő miért van más véleményen. Ime:

Nem lennék jó politikus, mert ahhoz félre kellene tegyem a saját véleményem és kompromisszumképesebb kellene hogy legyek. Ha ez így lenne, akkor most ugyanazt a "sípot" fújnám mint te (vagy a többség). Elvileg mi mindannyian egy "pártban" vagyunk, nem? :)

Ez alapján Ő alig-alig képes arra, hogy kompromisszumokat kössön. Csak a saját véleményéhez ragaszkodik, még csak fel sem merül benne egy halovány gondolat sem, hogy mi van ha nem úgy van ahogyan Ő gondolja. Ezért van az, amit már mások is leírtak, hogy ekkor különböző módokon terel, visszatámad, legvégső esetben felejtősre veszi a témát.

Robi71 2019.03.21. 08:15:09

@faramuci69: "Robi inkább gondolkodik vezetőként, mint szurkolóként".....inkább az mondanám megpróbálom külsős szemmel nézni a dolgokat és inkább a racionalitás mentén haladni, mint az elfogult (tényeket nem látó vagy szándékosan mellőző) szurkolói szemszögből.
Nyilván k@rva jó elvakult szurkoló lenni, mert egy erős közösség tagja lehetsz..."aki nincs velünk az ellenünk van" elv mentén. Van akik számára ez az egyetlen elfogadható válasz...ez a "jó szurkoló" és aki nem így látja a dolgokat, az "nem közénk való".

Robi71 2019.03.21. 08:22:32

@GYLS: Gondoltam reagálok, de végig olvastam és eljutottam a "különböző módokon terel, visszatámad, legvégső esetben felejtősre veszi a témát". Innen kezdve reménytelennek találtam. Nem ismerem sem a "terel", sem a "felejtősre veszi"....a "visszatámadás" pedig teljesen nevetséges. Ha valami nem jellemez, akkor a "támadás" vagy a "visszatámadás". Ezeket általában én szenvedem el...és tűröm "birkatürelemmel".

zeli39 2019.03.21. 08:25:27

@Robi71: ha van egy szar álláspontod és addig véded amíg véthető ezt még megértem de mikor már nem miért nem engeded el ?Azért nem kell alábecsülnöd itt az embereket a többség képes önálló értelmes gondolatokra :-)

GYLS 2019.03.21. 08:33:58

@Robi71: Ha nem ismered a szavakat, akkor miért reagáltál? Látod épp ez az amit csinálsz mindazokkal szemben, akik egy adott témában nem értenek Veled egyet. Ha nem értek valamit, akkor nem reagálok, nem égetem magam.

Csak egy példa a "felejtősre veszi"-re: Tegnap este Te eladtad Alcacert és valami 2 Denisről írtál. Megírtam, hogy Alcacer július 01-tól lehet a Dortmundé 23 milláért (ha kell egyáltalán nekik?), illetve rákérdeztem, kia 2 Denis? Választ nem laptam, mert akkor be kellene ismerned, hogy egy hozzászólásodban kettőt is tévedtél.

Ami pedig a "terelést" és "visszatámadást" illeti, (én többekkel ellentétben) amikor ezt teszed, nem vitázom tovább, mert értelmetlen. De ekkor sem úgy teszem, hogy nem írok, hanem közlöm, hogy részemről a téma lezárva.

LDzsi 2019.03.21. 09:00:06

@faramuci69: látom bevett duma hogy az Alba-Piqué-Busi-Rakitic-Messi-Suarez aki csinál egyedül valamit és viszi a hátán a csapatot. Csak ebből miért marad ki mondjuk Ter Stegen (érthetetlen miért, pedig évek óta ő tartotta életben a csapatot amikor az általad leírt úriemberek mélyen az elvárható teljesítmény alatt teljesítettek), valamint Lenglet is az idei szezonban elég stabil volt, az idei évtől eltekintve pedig Umtiti (még Piquénél is jobb volt)...

celestial 2019.03.21. 09:00:31

@Robi71: nem robi...te simán terelsz mellébeszélsz lapitasz ha erdeked úgy kivánja....magyarázhatod ezt akárhogy...millió példa volt rá hogy nem voltál képes egyenes választ adni egy kérdésre ...de nyugodtan ringasd magad abban a tudatban hogy mindenki hülye aki nem ért veled egyet vagy akinek nem tetszik a lekezelő stílusod...
Berbatov türelme a te szerencséd mert én már úgy ki vágtalak volna innen hogy csak na...és nem a véleményed miatt félre ne érts...hanem a gerinctelen viselkedéséd miatt...a kommunikáció alapvető szabályaival nem vagy tisztában...már írtam de leírom mégegyszer...te egy rosszindulatú daganat vagy a blog testén..ennek a blognak nem rólad kellene szólni...

Robi71 2019.03.21. 09:07:44

@celestial: Félelmetesen ostoba vagy. Az életben nem találkoztam hozzád hasonlóval. Ha nem látom el sem hiszem, hogy van ilyen.

Robi71 2019.03.21. 09:09:10

@celestial: Berbatov-nak a legkisebb problémája sincs velem. Ha lenne, akkor nem lenne különb nálad. De szerencsére nem ez a helyzet.

celestial 2019.03.21. 09:20:04

@GYLS: nem csak kompromisszumképetelen hanem a valóság azon szeletéről sem hajlandó tudomást venni ami nem az ő képzelt világát igazolja..
Pár példa : -ha Neymar rúg x gólt az csodás ha Dembi ugyannyit az csalódás csőd stb
Ha Dembi sérült és kihagy hónapokat akkor alkalmatlan a profi labdarúgásra ezen a szinten de ha felhívod a figyelmét hogy de hát Messivel is kb ez történt pályafutása elején akkor leostobáz...
És még sorolhatnám...
Reménytelen eset ....

celestial 2019.03.21. 09:25:13

@Robi71: amennyit a gép előtt ülsz és amilyen a stílusod nem hinném hogy túl sok emberrel találkoztál :)
Ostobázzál csak nyugodtan :)
Nekem azt tanították hogy mindig nézzem meg kitől jön a kritika és annyira vegyem komolyan...hát megnéztem :)

faramuci69 2019.03.21. 09:28:10

@LDzsi: igazad van. TS kimaradt. Bocs

GYLS 2019.03.21. 09:28:46

@celestial: Többek között épp erre a "leostobázásra" is értettem, hogy visszatámad. Nálam alap, hogy senkinek a véleményét nem minősítem jelzőkkel. Maximum leírom, hogy nem értek, hogy miért nem értek egyet a leírtakkal. No, de mindenki más.

celestial 2019.03.21. 09:34:56

@GYLS: igen mindenki...ám párszor már én is minősítettem jelzőkkel amit néha bánok is de ez az ember kihozza belőlem az állatot...hogy lehet valaki ilyen tenyérbemászó idegesítő gerenictelen alak? Nem hiszem el...de mi etetjük..figyelmen kivül kellene hagyni de nem megy mindig..ez az én hibám...na de egyszet szakad a cérna és tuti kitiltatom magam :)

GYLS 2019.03.21. 09:44:20

@celestial: Nem kell ezt annyira komolyan venni. El kell fogadni, hogy játszik a szavakkal. Úgy és addig csüri-csavarja, hogy elbizonytalanítson. Neki ez a stílusa. Ezért nem szabad belebonyolódni egy olyan vitába, ami nem konkrétumokról szól. Pl. egy játékos teljesítményének megítése rengeteg összetevőből áll (kor-idő-stílus-ellenfél-edzői elvárás, stb.).

celestial 2019.03.21. 09:49:46

@GYLS: ok lazábbra veszem...ám vele konkrétumokról sem érdemes mint nemrég írtam..

LDzsi 2019.03.21. 10:03:38

@faramuci69: Umtiti kihagyását akkor sem értem :) De vele kapcsolatban sajnos van egy olyan érzésem hogy őt elvesztettük, de ne legyen igazam. Mert egyébként top védő ő is.

LDzsi 2019.03.21. 10:07:18

@GYLS: tökéletes politikus :)

DeLigt 2019.03.21. 13:39:15

@LDzsi: egy de Ligt érkezéssel jó esély lehet rá, mert Piqué még marad, Lenglet elfogadja az epizódszerepet, de Sam nem fogja..

Messilona F.C. 2019.03.22. 02:05:31

@Robi71: Háléélúúújáááhh! ( vinilcicus)

Messilona F.C. 2019.03.22. 02:10:33

@Robi71: 50 ifi tehetség :....Foden!

Messilona F.C. 2019.03.22. 03:03:08

@Robi71: NEM vagy egyedül.......a tömeg biztosítva van....nyugi! : ))

Robi71 2019.03.22. 08:25:20

@Messilona F.C.: Vinicius-t (a következő sarkifényt :) máris hazugságon kapták. Azt nyilatkozta, hogy habár a Barca pénzbeli ajánlata jobb volt, mint a Real-é...ő mégis a királyiakat választotta (mivel született madridista az egész család :). A Barca ezt azonnal megcáfolta...eszük ágában sem volt annyit fizetni, mint a Real (45+15 milliót). A kis pöcs. :)

Messilona F.C. 2019.03.22. 15:09:44

@Robi71: Ja ja, olvastam..... A csoki a csokihoz húz! ; )