A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Dembélét többen vinnék, de a Barca nem adja őt

2019. július 02. - Berbatov

Egybehangzó francia sajtóhírek szerint a PSG, a Bayern München és a Liverpool csapata is kacérkodik Ousmane Dembélé megszerzésével, de a katalánok jelenleg hallani sem akarnak a szélső távozásáról, és a játékos sem dobta be a törülközőt. 

A SoccerLink értesülései alapján a Paris-Saint Germain csapata Pini Zahavi játékosügynökön keresztül Dembélé belevonását javasolta a Neymar transzferbe, de a Barcelona határozottan elutasította ezt a forgatókönyvet. Thomas Tuchel edző már előző nyáron is szerette volna szerződtetni a játékost. 

A patinás L'Equipe újság eközben megerősítette a korábbi pletykákat, a Bayern München és a Liverpool is Ousmane Dembélé elérhetősége felől érdeklődött, de a német és az angol klub is ugyanazt a nemleges választ kapta a Barcától. A L'Equipe emellett még hozzáfűzi, hogy Dembélé sem akarja ebben az átigazolási szezonban elhagyni Katalóniát.  

A Barcelona néhány napja találkozott személyesen Moussa Sissokóval, a szélső képviselőjével, amely egyeztetések alkalmával jelezték is a játékos felé a mozdíthatatlan státuszát.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr3714923002

Robi71 2019.07.02. 19:07:14

Van konkrét ajánlat is?

DISTANTxTHUNDER 2019.07.02. 19:09:33

Akkor így viszont tényleg kizárható Neymar visszatérése..

Robi71 2019.07.02. 19:38:11

@DISTANTxTHUNDER: Ameddig nincs konkrét ajánlat, addig ezt a "mozdíthatatlan' státuszt csak annyira is lehet komolyan venni.
Nem zárom ki, hogy nincs érdeklődés iránta két ilyen katasztrófális szezon után. Talán van aki azt gondolja ezután csak jobb lehet és esetleg erős nyomott áron most megszerezhető.

Berbatov 2019.07.02. 19:41:06

@Robi71: Nem ajánlattal nyitnak a klubok egymás felé, hanem érdeklődnek a kívánt játékosról első körben. Ezt a fent említett három csapat megtette, de a Barca elzavarta őket, innentől nincs miről beszélni.

Eminusz 2019.07.02. 20:10:48

Nem ertem a koncepciot... Most mit akar a Barca?? Leigazolni Griezmannt es Neymart ugy, hogy megtartjak Coutinhot es Dembelet?? Vagy 5 vedo 5 tamados felallast akarnak? :D
Itt egy lehetetlen elkepzeles:

————-—ter Stegen—————-
——Pique—-Lenglet-—Umtiti——
————Vidal——De Jong————
Griezmann—Coutinho—Dembele
————Messi——Suarez————

:D :D :D
VICC! Meg mielott valaki komolyan venne. :)

Eminusz 2019.07.02. 20:13:37

@Eminusz: Jajj ebbol Neymar kimaradt.. akkor modositas :D

—————-ter Stegen—————-
——Pique—-Lenglet—-Umtiti——
——————De Jong——————
Griezmann—Coutinho—Dembele
Messi———Suarez———Neymar

:D :D

KisPindi01 2019.07.02. 20:14:55

@Eminusz: még ez is jobb felállás lenne egy kis túlzással, mint a tavalyi. :D

Berbatov 2019.07.02. 20:16:05

@Eminusz: Coutinhót nem igazán akarják megtartani (meg nem is tudnák, valakit el kell adni), de felé elég gyér az érdeklődés. A Chelsea vitte volna, de nem igazolhatnak, így gyakorlatilag a csupán a PSG maradt, mint opció. Őt kell bele erőszakolni a Neymar üzletbe. Plusz Rakiticet, ha még kell a Párizsnak. Aztán Malcom mehet kölcsön vagy végleg, és marad 4 kiváló támadó + Suárez. :) Ő majd elbotladozik közöttük. :)

MagicBarca 2019.07.02. 20:28:36

@Berbatov: szerintem is.Cou mehet,Rakitic is,Malcom-ot pedig a mai napig nem is értem,mit keres itt :D állítólag,most olvastam,Klopp is "visszafogadná" Coutinho-t

DISTANTxTHUNDER 2019.07.02. 20:34:14

@Eminusz: Ez az 5 védő, 5 támadós rendszer szerintem annyira nem rossz :) De unkább azt gondolom hogy 4 támadó lesz+Dembi aki csere

kritizator 2019.07.02. 20:45:51

@Berbatov: Robit nem fogod meggyozni a prekoncepciojarol.

2019.07.02. 20:52:45

@DISTANTxTHUNDER: Annyi hogy nem Dembi megy el hanem Coutinho.
Mondjuk ilyen drága és ennyit kereső cserecsatárt tartani mint Dembi... Meg hogy 4 támadóval játszani akik alig védekeznek komoly csapatok ellen mire lehet menni...

Raven1975 2019.07.02. 21:39:35

Ousmane Dembélé marad a Barçában!
Yessssssss! Minden másra ott a BarçaTimes & Barça Universal. :)

SzaboJ2252 2019.07.02. 22:28:22

@DISTANTxTHUNDER: igen csak nincs ember aki eltudná juttatni a támadókhoz a labdát "bormálisan" pl. arthur vagy egy alena

DISTANTxTHUNDER 2019.07.02. 22:31:13

@SzaboJ2252: Én úgy képzelem hogy a 4 támadó igazából 433ban lesz a pályán.. a középpályán Arthur,.De Jong éd Griezmann lesz, aki majd visszazár, mert a támadók közül ő tud egyedül védekezni és mélységben játszani.. elől meg Messi, Suarez, Coutinho/Neymar, kispad Dembi

SzaboJ2252 2019.07.02. 22:32:26

-------------------stegen----------------
Semedo --Pique---Umtiti----Alba
------------Vidal---------De jong------
--------------------Messi--------—------Griezmann-----Suarez-----Neymar

SzaboJ2252 2019.07.02. 22:34:13

@DISTANTxTHUNDER: én megnéznék egy ilyen kezdőt bar valverde miatt ez kb. sosem jöhet össze mert Businak vagy Rakiticnek jatszani jell

Robi71 2019.07.03. 04:34:59

@Eminusz: Ne aggódj. Ha jön Grizi, megy Cou. Ha jön Neymar is, akkor megy Dembi. Ez azt hiszem világosabb, mint a nap. Mindkét csere a nyíltan beismert elbukott sportfogadás jóvátételének jegyében fog megszületni. Barto azt sem tudja hogyan jöjjön ki jól ebből...hoz két nagy nevet, hogy a két lehibázott szuper-igazolást a hátsó kapun valahogy eltüntesse. :)
Tudja, hogy csak így fogják szó nélkül békén hagyni hagyni a szurkolók és a média.

Robi71 2019.07.03. 04:39:57

@Berbatov: Látom Coutinho-t végre te is elengedted, pedig érte is mennyit kardoskodtál. :)
Most Dembi-n van a sor, hogy minden minden második cikkben kihangsúlyozd, hogy "mozdíthatatlan". :)
Pedig te is tudod, hogy nem így van. Mindenki eladó, csak egy megfelelő ajánlat kell hozzá. :)
Ez alól csak a saját nevelésű aktív klublegendák kivételek.

Robi71 2019.07.03. 04:42:07

@MagicBarca: Ha kell a Pool-nak Coutinho, akkor nekik 160 millió kereken. Bárki más alkudozhat az ők kivételükkel. Ott egye meg a fene őket, ahol vannak. :)

Robi71 2019.07.03. 04:45:16

@kritizator: Milyen "prekoncepció"? Az elmúlt 2 évben nem ugyan azt a Barca meccseket nézted, amit én?

kritizator 2019.07.03. 05:21:02

@Robi71 :" Nem ajánlattal nyitnak a klubok egymás felé, hanem érdeklődnek a kívánt játékosról első körben. Ezt a fent említett három csapat megtette, de a Barca elzavarta őket, innentől nincs miről beszélni"

katalan2 2019.07.03. 06:18:12

@kritizator: Kritikan aluli volt a biraskodas. Elcsaltak a meccset. Ezen a Copa American nem volt foci, csak szemet faultok, rossz talaj. Az argentinok nem tudtak golt rugni. Remelem, Scaloni megy. Kene az argentinoknak egy jo edzo. Miert nem lehet Messi boldog? Eloszor a Barcaban a Liverpool elleni meccs, most meg a brazilok elleni. Szomoru.

Robi71 2019.07.03. 06:20:03

@kritizator: "a Barca elzavarta őket, innentől nincs miről beszélni" :)))))
Várd meg a végét.

Robi71 2019.07.03. 06:28:48

A Bayern következő szezonbeli összes hazai bajnoki meccsére a jegyek már elfogtak....már most :) 75.000 férőhelyes stadionról beszélünk. :)
Aki esetleg mégis Bayern bajnoki meccset szeretne nézni München-ben....az megpróbálhatja a vendégszektorban (ha marad jegy), ugyanis a stadionkapacitás 10% (7500 hely) a vendégszurkolóknak kell biztosítani.

Berbatov 2019.07.03. 07:23:31

@Robi71: Coutinhóért sosem kardoskodtam, mert Valverde alatt tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek a távozása a legjobb döntés. Mindig is ezt mondtam. Azt magabiztosan állítom, hogy sokkal jobb teljesítményt nyújtott volna egy kompetensebb edző kezei alatt.

Dembélével kapcsolatban is csak a megbízhatóbb infókat hozom le, ami nyilván neked nem tetszik, mert nem téged igazol... Pletykákról már nem írok cikket, csupán egybehangzó sajtóhírekről. Minden Dembélé érinthetetlen státuszával van tele. És nem, nem a Daily Express meg a Dario Gol című szennylapok. Tessék, egy újabb forrás állítja ugyanazt, a német Sky Sports, plusz a Marca szintén lehozta. Angolul is megtalálható a cikkk.

Ousmane Dembélé will not be joining Bayern Munich this summer. One of the player's representatives told Sky in Germany: "The odds that Ousmane will play at Bayern next season are zero. He is and will remain in Barcelona." [@Sky_MaxB]

2019.07.03. 07:36:04

Aki nézte az éjjeli meccset. Coutinho ismét az egyik legjobb volt. Ég és föld ezen a tornán és a barcában nyújtott teljesítménye. Ha jó edző-játékrendszer alá kerül villogni fog keményen. A másik igen jó Dani Alves volt. Na ő a kivétel erősíti a szabályt eset arról hogy a brazilok 30 felett kiégnek. 36 évesen ilyet tolni.

Berbatov 2019.07.03. 07:47:43

@kritizator: Messi esélyei az Aranylabdára ezzel el is szálltak. Egy büntetőből szerzett gól kevés. Van Dijk felkészül.

celestial 2019.07.03. 07:48:17

Jár a gratuláció Coutinhonak és Arthurnak!!!!
El kell ismerni, Messiéknek nem megy...ez van...pedig nagyon akartak..
Vajon Valverde nézi a Copát? :)

Robi71 2019.07.03. 08:05:04

@Berbatov: Tegyük félre a híreket, pletykákat....te személyesen is komolyan gondold, hogy Dembi annyira fontos a Barca-nak, hogy "érinthetetlen"?
Én eddig pletyka szinten egy 70 milliós Bayern ajánlatról hallottam, amit a Barca elutasított mivel minimum 100 milliót szeretne érte kani. Erre csak akkor látok esélyt, ha a PSG ennyiért beszámolja az esetleges Neymar transzferbe.

Robi71 2019.07.03. 08:07:59

@mark666: Dani Alves elvesztegetését is a klubvezetés számlájára írom. Két évvel ezelőtt már leírták...erre ő még most is jobb, mind bárki az ő posztján.

Berbatov 2019.07.03. 08:10:06

@Robi71: Az hogy én mit gondolok az lényegtelen, mert nem én döntök...

Berbatov 2019.07.03. 08:13:05

@Robi71: A Bayern 70 millás ajánlata hazugság, a németek megcáfolták, csak az érdeklődés szintjéig jutottak el, mert a Barcelona nem adja....

DISTANTxTHUNDER 2019.07.03. 08:21:42

@Robi71: Én láttam a meccset és Coutinho és Arthur is szenzaciósan játszott, ellenben Messi az 1.félidő felét végig reklamálta, ami kicsit fura volt.. amúgy sajnálom, mert még így is Messi akart a leginkább, ez az arg csapat borzalmasan gyenge :/

2019.07.03. 08:22:15

@Berbatov: Az biztos hogy ha az elmúlt éveket vesszük alapul akkor Messi nem kap aranylasztit. Hisz az a szemlélet alakult ki hogy ha te voltál a legjobb akkor segítsd címekhez a csapatodat. Ez fokozatosan abba csapott át hogy abból a csapatból kapott valaki aranylasztit aki a legtöbbet nyerte, tehát a legjobb csapat volt. A BL majd mindent vitt. No ezekből kiindulva egy mezei bajnoki címmel sansztalan. City történelmit triplázott Angliában(de nincs vezére). Ronaldo már a 3. top bajnokságában lett bajnok, illeszkedett be és vált vezérré + Nemzetek ligáját nyert. De a legtöbb sansza Van Dijknek van. Rekord pontszámmal lett 2. (eddig mindig bajnokságot ért volna) egy jóval erősebb bajnokságban. BL-t nyertek, pont a Messivel felálló barcát kiütve útközben. Nemzetek ligája döntőt játszottak (ha meg is nyerik én már most biztosra venném a győzelmét) Annyi a hátránya hogy védő, de aki nézi a meccseket bőven látja hogy tényleg hatalmas hatása van a játékra és minden téren tökéleteset nyújt.
Messi ezekkel szemben nyert egy spanyol bajnoki címet (ami most épp nem a legerősebb bajnokság), rengeteg gólt lőtt (de azért ugyebár az aranycipőt kapja az ember) Persze hatalmasat tolt, talán élete egyik legjobb szezonját, ha a régi rendszer lenne akkor simán megkaphatná, de most úgy is nézhetik hogy egy erős csapattal megremegett idén minden kiélezett döntő szituációban (BL elődöntő, spanyol kupadöntő, Copa elődöntő) ami hát nem a legjobb előjel na. (És olyat nem is nézek hogy már a tavalyi Modric labdával is jelezték hogy elegük lett a Messi-Ronci duóból, új embereket akarnak. Hacsak nem tolnak földönkívülit (=nyerik szarrá magukat) nem fognak újabbat kapni. Ebbe az újító szemléletbe egy védő aranylaszti pont beleillene)

rtghfb 2019.07.03. 08:23:01

@Robi71: Igen, ő volt a hajnali meccs legjobbja. Nem bánom ha visszajön, csak nehogy
a végén Semedot adjuk el egy 1 szezonos Alvesért. Inkább SR-nak kéne ajtót mutatni, bár világos hogy erre mostanában nem kerül sor.

DISTANTxTHUNDER 2019.07.03. 08:24:17

@mark666: Felmerülhet a kérdés, hogy vajon tényleg az idei copa egyik, ha nem a legjobb játékosát kellene eladni, miközben olyanok maradnak a keretben mint Rakitic?

2019.07.03. 08:25:33

@Robi71: 3 éve ment el nem ? 1 juve + 2 psg. (hogy repül az a fránya idő)

2019.07.03. 08:28:02

@DISTANTxTHUNDER: Messi az első félidőben gyenge volt, csak hisztizett és reklamált. (látszott hogy feszült keményen) 2.-ra már másik argentin csapat jött ki és jól is játszottak, helyzeteik voltak az 1-1-hez, de a foci istenei mást akartak és 2-0 lett.

2019.07.03. 08:31:40

@DISTANTxTHUNDER: Az biztos hogy ha Neymar + Grizi is érkezik akkor valaki(ket) el kell adni. Mondjuk hogy Grizire megvan a pénz, de Neymar árához termelni kell. Értékesebb játékos csak ez a 2 van. Én amúgy Dembelét adnám el :D 4 top csatár is lesz, szinte sosem férne oda a kezdőbe, cserének meg túl drága, én őt adnám el és Malcom-ot tartanám meg mint csere. Coutinho kapna még 1 évet, hátha most már az edző is meglátta hogyan kellene használni (+ Neymar-Coutinho nagy spanok, jó hatással lehetnének egymásra)

Robi71 2019.07.03. 08:44:16

@Berbatov: Messi Aranylabda esélyei régen elszálltak (2012 után)....leszámítva azt a kifutott szezont (2015). Azóta a Barca (a válogatottról nem is beszélve) nem segítette hozzá ehhez. Szakmailag rég távoznia kellett volna. Érzelmi és anyagi okokból maradt...ezzel "fizetett" a szakmai elismerés kárára.

Robi71 2019.07.03. 08:45:18

@rtghfb: Alves most már felejtős...marad a késő bánat. :(

Robi71 2019.07.03. 08:51:03

@mark666: Négy klasszis támadó bőven elegendő lenne (Malcom is mehet). Ha nagyon kell felhozunk valakit a B-ből a padra. Ritkán lenne alkalom amúgy is arra, hogy mind a négyen apályán egyidőben. Ráadásul Suarez kivételével több poszton is bevetők: Messi balszél és hamis center, Grizi hasonló és Neymar is a jobbszélen. Ebből is látszik, hogy jövőre egy új center kell Suarez helyére...a többi támadó poszt 3-4 évre megoldva.

Robi71 2019.07.03. 08:54:09

@mark666: Modric-nak Perez "vette meg" az aranylasztit. Így jelzett Perez CR-nek, hogy ő az "úr a FIFA-nál". :)
Nem mintha CR nem tudta volna ezt...az ő aranylabdáihoz is kellett némi Perez (Real) "segítség". :)

Robi71 2019.07.03. 08:56:49

@mark666: A FIFA-nál az a kérdés, hogy el akarják dönteni valaki javára a Messi-CR 5-5 állást vagy jobbnak gondolják, ha ez így marad.
Az már egy másik kérdés, hogy a "Messi korszakban" ez hogyan történhet meg. :)

Robi71 2019.07.03. 09:07:23

@mark666: CR első Juve-s szezonja kudarc. Őt a BL megnyeréséért hozták, nem pedig a bajnokságért...azt nélküle is fölényesen megnyerték volna.
Az, hogy a gólövesben olyanok mögött végzett, mint Quagliarella (36 éves), Zapata?vagy Piatek?....már kínos.

celestial 2019.07.03. 09:15:11

@Robi71: fogjuk rá....mire vagy kíváncsi?

DISTANTxTHUNDER 2019.07.03. 09:24:54

@mark666: Persze, ha Neymar jön,.sajnos Cou és Dembi mennek mert ennyi támadót nem lehet tartani.. de kell-e Neymar, amikor látjuk Coutinho is van olyan vezére a csapatának mint Neymar.. nem képességekben hasonlítom össze a két játékos mert Neymar zseni, Cou meg "csak" klasszis, de szerintem nem kellene bevállalni egy plusz kockázatot Neymarral.. Guardiola is azt mondta ezzel kapcsolatban hogy semmi garancia nincs hogy a visszatérésével az MSN olyan lesz mint volt.. nem szabad a múltban élni :)

2019.07.03. 09:26:41

@Robi71: Persze hogy kudarc. De azt akartam kifejezni hogy a nemzetek ligája megnyerésével lazán annyi sansza van az aranylasztira mint Messinek. Ez most nem volt egy olyan év ahol 100%-ra odalehet mondani valakinek. Szerintem már nem akarnak beleszólni a Messi-Ronci rivalizálásba, mert akkor kb el is döntenék a dolgot (mind a kettő korba lép, innen már csak lefele van nekik..stb) Kb bajnokság + BL kéne hogy megkapja valamelyikük.

2019.07.03. 09:33:20

@DISTANTxTHUNDER: Én nem hoznám Neymart. 28 éves lesz. Szétbulizza magát. Ő igen korán ki fog égni. Utobbi 2 évében nem is játszott jól, sérülések is megjelentek. Elsősorban azért akar visszatérni, mert úgy ment el hogy ő lesz a kakas, erre Mbappe elhomályosítja lazán. 4 ilyen támadóval túlzottan fejnehéz lesz a csapat, kicsik ellen mészárlás lesz, de a nagyok könnyedén kihasználják hogy csak támadni tudtok, mert védekezésre a fél csapat használhatatlan. Elmúltak már ezek a galaktikus idők, a mai taktikus, pozíciós, dinamikus fociban nem lehet ennyi kocogó klasszist a pályán tartani. (Messi-Suarez tötyögését, védekezési hiányosságait(kb netto emberhátrány védekezésnél, védekezésbe átrendeződésnél) is megérzi a csapat a nagyok ellen, most bejönne egy 3. ilyen ember Neymar személyében.)

Robi71 2019.07.03. 09:56:09

@mark666: A nemzetek ligája a felesleges barátságos mérkőzések szerepét tölti be. Nem lehet egy lapra tenni egy EB-vel. :)

Robi71 2019.07.03. 10:01:40

@mark666: Szerintem Neymar agyáig is eljutott, hogy nagyon névutót jár ami a sportteljesítményét illeti. Ha még most sem értette meg, akkor....fogyatékos, szebben nem tudok fogalmazni. Mivel nem gondolom, hogy az (csak egy kicsit bohém), így én most visszahoznám. Egy csak focira fókuszáló Neymar-nál jobb igazolást nem tudok elképzelni. Mivel Messi szerintem 2021-ben befejezi a Barcelonai pályafutását....Neymar-nak nagy szerepe lehet a "Messi korszak" utáni 'zökkenő" csillapításában. Akkor még csak 30 éves lesz...és lehet benne még 2-3 év.

celestial 2019.07.03. 10:11:04

@DISTANTxTHUNDER: így van..
Szép volt jó volt az MSN de már egyikőjük sem ugyanaz.....el.kellene ezt a dolgot engedni mert nagy pofáraesés lenne belőle sztem....

2019.07.03. 10:19:28

@Robi71: Szerintem Messi és Ronci is a VBig (2022) tolja még. (35 és 37 évesek lesznek akkor)

(Nemzetek ligája persze hogy nem EB színvonal. De azért többet ér mint egy Copa elődöntő, és Ronci is jobban tolta mint Messi a Copán. De szerintem egyiküknek se akarnak már adni díjat)

Robi71 2019.07.03. 10:23:21

@mark666: Szerintem CR utolsó szezonját tölti a topfociban. Az MLS őt is várja már. :)

rtghfb 2019.07.03. 10:26:15

@Robi71: @mark666: A Messi-Ronaldo párharc 5-5 marad valószínűleg mindörökké. Az elmúlt 11-12 év mérkőzéseinek 70-75%-án Messi jobban teljesített, de sokszor kulcsfontosságú pillanatokban mondott csődöt (2012+2013 BL-elődöntők, 2015+2016 Copa America döntők, tavalyi római és idei liverpooli visszavágók stb stb). A lelke mélyén a szurkolók többsége tudja hogy ő minden idők legjobbja, de azt hiszem ez az 5-5 is elég igazságos. Az, hogy a válogatottal semmit nem fog nyerni 2016-ben dőlt el, az volt az utolsó esélye. BL-t persze még bármikor nyerhet és akkor meglehet a hatodik.

Robi71 2019.07.03. 10:26:30

@mark666: Messi talán még ráhúz egy évet...és marad 2022-ig.

Robi71 2019.07.03. 10:31:07

@rtghfb: Igazságosnak nem igazságos. Tény, hogy pár év múlva az emberek inkább azt fogják mondani, hogy "Messi volt az akkori király". Pelé vagy Maradona idejében is voltak még zsenik, de róluk kevesen beszélnek, csak azok, akik megélték azt a korszakot. Hányszor hallod Eusebio vagy Garrincha nevét?....pedig....

katalan2 2019.07.03. 10:43:53

A foci még mindig csapatsport. Nem Messi bukta el azokat a meccseket, hanem az egész csapat.

katalan2 2019.07.03. 10:44:03

A foci még mindig csapatsport. Nem Messi bukta el azokat a meccseket, hanem az egész csapat.

Robi71 2019.07.03. 10:51:36

Tite:
"Ahhoz, hogy egy ilyen játékos megpróbáljunk semlegesíteni, meg kellett változtatnunk a szerkezetet, egy kicsit visszább hoztuk Firmino-t, hogy lezárjuk a területet. Kevesebbet birtokoltuk a labdát a szokottnál.
Messi földönkívüli, kivételes mind a labdával, mind a játék többi elemeiben."

Robi71 2019.07.03. 11:20:25

@Raven1975: Hatalmas arc. :) Hiányzik nagyon nem csak a játékával, hanem a karizmájával is. Aki csak úgy poénból bebőrözi CR-t. :)

Robi71 2019.07.03. 11:35:27

Marcelo-nak ittas vezetésért bevonták egy évre a jogosítványát. :)

Berbatov 2019.07.03. 11:54:01

@Robi71: Mióta családja lett háttérbe szorult nála a labdarúgás. CR mentalitásban mindig is Messi fölött állt, de azóta jobban kinyílt az olló. Ezzel a magyarázható a sok Aranylabdája.

Robi71 2019.07.03. 12:04:14

Nem gondolnám. Inkább a Barca utóbbi évek sikertelenségével magyaráznám.
2011 óta egy BL-t nyertünk...de az is csak egy kivételes (MSN), kifutott szezon után és nem egy tudatosan felépített munka eredményeként.
Messi azóta 5 (öt) aranycipőt nyert, ami azt mutatja hogy ő egyénileg mindent megtett.

Berbatov 2019.07.03. 12:15:29

@Robi71: Jah értem, egyedül ő tett meg mindent, persze láhatjuk évek óta milyen hatékony a BL egyenes kieséses szakaszában. Suárezről nem is beszélve. CR csak a nyolcaddöntőtől kezd focizni, és a győzni akarása pluszban átragad a csapattársaira is. Messi lehorgasztott fejjel való sétálgatása... hát...

katalan2 2019.07.03. 12:20:14

@Berbatov: CR olyan támogatást kap, amit Messi nem.

katalan2 2019.07.03. 12:21:48

@Berbatov: CR aranylabdája Pereznek is köszönhető, meg a társainak jobb támogatása.

Berbatov 2019.07.03. 12:25:34

@katalan2: Így van. :) CR hatalmas támogatást kapott a La Ligában is, azért többszörös spanyol bajnok, ja nem... Inkább ő húzta a szekeret a legfontosabb versenysorozatban.

katalan2 2019.07.03. 12:28:12

@Berbatov: A Ligát nem vették komolyan. a BL-ben tényleg több támogatást kapott.

katalan2 2019.07.03. 12:29:15

@Robi71: Elegem van abból, hogy minden edző rászáll Messire.

katalan2 2019.07.03. 12:32:01

@rtghfb: Köszönöm. Messi volt a legjobb a meccsen.

Berbatov 2019.07.03. 12:38:00

@katalan2: Nem vették, miért is vették volna, hisz BL-t nyerni pofonegyszerű... Vagy csupán jobbak voltunk tőlük. Valószínűleg ez lesz a megfejtés.
A Real Madrid futott, a Real Madrid küzdött és a Real Madrid sosem adta fel, emiatt voltak jóval sikeresebbek nemzetközileg.
Mi meg... 1-1 meccs után elhittük, hogy továbbjutottunk, a játékosok még le is nyilatkozták a médiának, meg is érdemlik a sorsukat. Messi is, mint csk.

katalan2 2019.07.03. 12:45:36

@mark666: CR megkapta a támogatást bl-ben az egyenes kieséses szakaszban, Messi nem. Több területe volt Ronaldonak, mert a többiek segítettek neki. Védőket vittek el előle.

katalan2 2019.07.03. 12:47:12

@Berbatov: Nem egyszerű, de úgy igen, hogy minden szituációból a Realt hozzák ki nyertesen. Messivel meg a többiekkel az ellenfél azt csinálhatott, amit akart, nem volt következménye.

Robi71 2019.07.03. 12:48:14

@Berbatov: @mark666: Nem gondolom, hogy Messi azért hajtott mert egyéni díjakra vágyott volna. Évek óta ő szerzi a legtöbb gólt és ami még fontosabb ő alakítja ki a legtöbb helyzetet a csapattársainak.
A Barca évek óta egyre gyengébb, a visszaesés folyamatos 2012 óta.
A 2015-öt nem venném ide, amikor a csapat saját nevelésű gerince még teljes létszámban a legjobb korban volt (beleértve az utolsó szezonját töltő Xavi-t is)....na meg Sanchez és Villa helyett egy Neymar-al és Suarez-el a csapatban.
Egy olyan kivétel volt, mint amit egy esetleges Neymar, Griezmann igazolástól várok jövőre. De jó lenne, te jó ég.

Robi71 2019.07.03. 12:49:46

@katalan2: CR amikor nem kapta meg a támogatást fogta magát és lelépett. És ezt 33,5 évesen tette meg ráadásul...

Robi71 2019.07.03. 12:57:12

@mark666: Messi nem teheti meg azt, amit CR a Real-ban vagy a Juve-ban megtehet. CR befejező játékos, nem vesz részt a játék szervezésben, helyzetek kialakításában. Ha ő nincs ott, akkor ott van Benzema vagy Mandzukic....még ha nem is olyan hatékonyak, akkor is elegek...leszámítva egy-egy komolyabb ellenfelet.
Messi ezzel szemben a mindenes....szervez, irányít, helyzetet kialakít és befejez. Láthattuk milyen teljesítményre képes a Barca nélküle...szánalmas. Neki játszani kellett és kell folyamatosan mindenki ellen. :(
De sebaj, remélem most az utolsó pillanatban a mi vezetőségünk is rájött, hogy ebben van a hiba...Grizi és Neymar tehermentesítik majd Messi-t és akkor talán akkor nyújtja majd a legjobbját, amikor a legnagyobb szükség van.

Berbatov 2019.07.03. 13:05:15

@Robi71: Mikor is derült ki milyen szerény teljesítményre képes nélküle a Barca? Ezt megint álmodtad, asszem ősszel sérült volt, és kiválóan mentünk nélküle... Ne hazudjunk pls.

Robi71 2019.07.03. 13:10:07

@Berbatov: :))) Én már régen mondtam, hogy el kellett volna hagynia ezt a Barca-t, mert csak akadályozza ezeket a "remek" legényeket abban, hogy kibontakozzanak. :)))

katalan2 2019.07.03. 13:10:10

@Robi71: Messinek a megfelelő körülményeket kell megteremteni, ami azt jelenti, hogy ne lógjon rajta 3,4,5 játékos.

DISTANTxTHUNDER 2019.07.03. 13:11:12

Nem azért de sztem elég gáz hogy Messi a játékvezetést okolja.. nem a játékvezetésből csinált majmot Alves a brazilok első góljánál, ahogy nem a játékvezetés tehet róla hogy az arg kezdőben Acuñak, Paredesek meg Lautaro Martinezek vannak míg Dybalaék pl a padon rohadnak.. Messi sem az a szerény, csendes figura aki régen volt,.persze ez valahol érthető is, ő sem köteles szótlanul tűrni hogy mindenért folyton őt veszik elő

Berbatov 2019.07.03. 13:12:17

Messi FC vágyaidat, képzelgésedet pont az argentin válogatott cáfolja meg keményen, hiszen velük felnőtt szinten sosem nyert semmit Leo, és már valószínűleg nem is fog. Ez egy csapatjáték, egy játékos sosem csinál nyarat. Időnként lehet a mérleg nyelve, de hosszútávon a csapat nyer, nem ő.

Berbatov 2019.07.03. 13:13:52

@Robi71: Nem is számítottam másra, hiszen semmivel sem tudod alátámasztani a véleményed. Én meg igen, hiszen Messi azért volt néhányszor sérült az évek alatt, és mindig teljesítettünk nélküle is. Ennyit erről, tényekkel nehéz vitába szállni.

Robi71 2019.07.03. 13:15:50

@katalan2: Messi-nek nem arra kellett volna várni, hogy ez a remek vezetőség megteremtse a "körülményeket"...amire feleslegesen vár már évek óta, hanem neki kellett volna elmenni oda ahol ezek adottak.
Ezt tette CR is, amikor elhagyta a MU-t vagy most a Real-t.
De ha fontosabb neki az érzelem, a kényelem, akkor annak most issza a levét. :(

Robi71 2019.07.03. 13:21:09

@Berbatov: Miről akarsz vitázni, te jóember! :) Vedd ki Messi teljesítményét és nézd meg mire lett volna elég.
Arról egy szót sem hallok tőled sem, hogy hol volt Cou és Dembi teljesítménye az idei BL sorozatban??? Hol volt a friss lendület, amit nekik kellett volna hozni??? Nem-e ez hiányzott ahhoz hogy BL-t nyerjünk????
Ezen kellene elgondolkodni és nem Messi és a többi 30as ostorozásán.

Berbatov 2019.07.03. 13:30:10

@Robi71: Hogy vegyem ki? A futball nem matematika, hogy csak levonok 40 gólt és 20 gólpasszt.. Messi hiányában többen előreléptek eddig is, és a jövőben is ezt teszik majd. A visszavonulása után kiderül hosszútávon mire megyünk nélküle, addig nem.

Stones 2019.07.03. 14:06:09

A száraz tények azt mutatják, hogy az egyenes kiesési szakaszban a PSG elleni visszavágón rúgott 11-ből Messi gólt, majd 2 telje szezonon át nem rúgott egyetlen kieséses meccsen gólt, ki is esett gyorsan a Barca.
Idén végre tavasszal is gólerős volt, de ez sem volt elég a döntőhöz.
Vagyis abban, hogy 2015 óta nem nyert BL-t a Barca, benne van Messi visszaesése is. És nem mindig Valverde volt az edző.
Természetesen a futball csapatjáték, de a "világ legjobb játékosának" többet kell betenni a közösbe.
Messi az elmúlt években nem tette be ezt a többletet. A baj az, hogy mindenki ezt várta tőle, és miután nem történt meg, a csapat nem tudta pótolni a hiányt.

Ezen mindenképpen változtatni kell, már csak azért is, mert pár év, és nem lesz Messi.

Robi71 2019.07.03. 14:50:12

@Berbatov: "Előre léptek volna", mi? :) És mégis ki? ...mert én egyetlen "előre lépni vágyót" sem láttam. Úgy bújt el mindenki Messi mögé...Coutinho-val az élen, mint a huzat. :)

Robi71 2019.07.03. 14:53:38

@Berbatov: A visszavonulása? 2021 vagy netán később? És mi lesz addig?
Ki fogunk esni mindig a BL negyed- vagy elődöntőben, mert amikor másnak is hozzá kellene tenni valamit a játékhoz akkor kiderül, hogy mindenki nudli?

Robi71 2019.07.03. 15:05:25

@Stones: Tartok tőle, hogy az a Barca Messi nélkül nem több, mint a Valencia....sőt. :)
"Természetesen a futball csapatjáték, de a "világ legjobb játékosának" többet kell betenni a közösbe."??? :)
Messi évről-évre többet tett be a közösbe...még ha nem akarata, akkor is így kellett tenni, mivel a vezetőség nem adott számara más opciót. Eltűnt mellőle teljesen a kreatív brigád: Xavi, Ini, Alves, Neymar. Hogy kik jöttek helyettük?...említésre sem méltók az elődjeikhez képest.
Ha korábban ő volt Messi a "befejező" vagy aki "felteszi az i-re a pontot"....lett belőle 3 az egyben....Messi a szervező, a gólpassz és a gólfelelős.
Ha valakinek még mindig kérdés, hogy miért kell ide Griezmann és Neymar, akkor az....nézzen más sportot (hogy szépen fejezzem ki magam).

Robi71 2019.07.03. 15:11:59

@zeli39: Dembélé a szezon legjobbja, mivel a meccsek felén nem játszott. :))) Ha ő ott van, akkor most triplát ünneplünk. :))) De hát ez van....
Messi és a 30as brigád a tavaly eljuttatta a csapatot a negyeddöntőig. Akkor nyilvánvaló volt, hogy ahhoz, hogy az idén előrelépjünk Cou és Dembi teljesítményére van szükség. Most Messi és a 30as brigád még előbbre is lépet és eljuttatta a csapatot az elődöntőbe. És újra szükség lett volna Cou és Dembi teljesítményére....ami megint nem jött. Ha maradnak garantálom, hogy jövőre ugyan ez lenne...amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk akkor mondanának csődöt. Mert ők ilyen játékosok....

Berbatov 2019.07.03. 15:15:40

@Robi71: Megeszi, amit főzött, az 50 millás fizujával, a szent teheneivel és a világtalan edzőjével egyetemben. Csak az történik, ami várható. Egy korrektebb csapat úgy felülmúl minden téren, hogy vonulhatunk vissza a La Ligába lötyögni és sírni. Az a mi játszóterünk. A BL-ben dolgozni és futni kellene, emellett taktika és megfelelő hozzáállás sem ártana. De ezek távol állnak a Barcától. Tisztelet a pár kivételnek. Akad néhány lelkiismeretes játékosunk.

GYLS 2019.07.03. 15:16:45

Mit is mondott Pep?
Rengeteg sztárunk volt, de Messi nélkül nem nyertünk volna annyit.
Én a rengeteg sztárból leginkább Xavi és Iniesta hiányára vetítem vissza mind a Barca, mind a Spanyol válogatott visszaesését. Ők voltak igazán az ESZEI a két csapatnak. Ahogyan Ők egyre kisebb szerepet tudtak és bírtak, arányosan esett a játék és lettek egyre kevesebbek a sikerek is. Nélkülük már nem lehet egy az egyben ugyanazt játszani. Annyira kiegyenlítődtek az erőviszonyok, hogy hiába tudja valaki hozni kb. 80%-át az Ő tudásuknak, az kevés a végső sikerre. Ezt a hiányt mással kell pótolni és nem görcsösen erőltetni ezt az elavult és unalmas rövid passzos semmit. Cserélhetjük mi a támadókat évről-évre, ha mögöttük minden marad a régiben.

Robi71 2019.07.03. 15:26:52

@Berbatov: Hogy megeszi amit főzött? ....Igen, mert amikor mennie kellett volna nem tette. Most már itt fog beletörődni ebbe vagy agyvérzést kapni. De ha neki fontosabb az otthon nyugalma, a kényelem, a dagadó bankszámlája....akkor nem fog agyvérzést kapni.
Hogy megeszi amit főzött?...nem, mert nem gondolom, hogy ő kérte ezeket az igazolásokat Xavi, Ini, Alves vagy Neymar pótlására. Nem gondolom, hogy ő kérte a csapat lebutítását. Nem gondolom, hogy ő kérte a csapat kiöregítését...mert ha el tudta fogadni Puyol, Xavi vagy Iniesta távozását, ugyan úgy el tudta volna fogadni Busi, Pique vagy Suarez távozását. Hacsak nem tartott volna attól, hogy az ők pótlására is hasonló "minőség" érkezik.

Robi71 2019.07.03. 15:30:09

@GYLS: Kicseréltük a teljes csapatot a támadók mögött.
Semedo, Umtiti, Lenglet, Todibo, Arthur, De Jong, Alena...
Most nyugodtabb vagy? ...nem hiszem.

Robi71 2019.07.03. 16:03:09

"Hogy folytatom-e a válogatottban? Nagyon jól érzem magam a csapatban és ha valamilyen formában segíteni tudok, mindig meg fogom tenni" :)
...ez Messi.

GoalGero 2019.07.03. 16:30:17

@Robi71: Nehogymár kitüntesd,amikor ezen a Copa-n inkabb lefelé lógott ki a csapatból.

LeoMessifcb 2019.07.03. 19:46:31

@GoalGero: vicces kedvedbe vagy azért úgy látom. Melyik csapat a kedvenced? Nem kell itt trollkodni írkálj az ő blogjukra.

H.Stoichkov 2019.07.03. 20:33:28

@SzaboJ2252: ezzel a 4 támadóval kapnánk vagy 5 gólt :)

petyace 2019.07.03. 20:37:44

@Robi71: "A Bayern következő szezonbeli összes hazai bajnoki meccsére a jegyek már elfogtak....már most :) 75.000 férőhelyes stadionról beszélünk. :)"
a camp nou meg 98000-es és évekre előre el van adva az összes hely... majd 10 éve várok a soromra, hogy bérlethez jussak socioként...

julio alberto 2019.07.03. 21:15:48

Látom Robi bácsi megint szívót valami erőset,vagy csak az újabb csalódás ártott meg neki kissé.Robi bácsi Messi az idén már harmadszor kényszerült lehajtott fejjel közlekedni a pályán,Liverpool,Madrid,Belo Horizonte...lehet a lepkefing teljesítményt szépíteni,lehet protokoll beszéddel elő hozakodni a tények azok tények.Brazília megverte Argentína válogatottját,Messi 2006,2007,2009,2010,2011,2014,2015,2016,2018,2019 után megint nem nyer felnőtt szinten semmit,persze sok gyenge szövetségi kapitány,még gyengébb játékostársak mellet ez érthető,akik mind mind hibásak ezért a történetért...de hasonló a történet klub szinten is az elmúlt 4 évben nemzetközi szinten.Mindenki hibás csak a Messi nem,mert sok sok aranycipőt nyert,számolatlanul rúgja a gólokat a nem igazán számító mérkőzéseken.De mi van az egyéb mérkőzéseken azokon ahol az igazi nagy tétek vannak?Ahol a címeket lehet megnyerni,nos röviden semmi.Zseni a Messi meg a Neymar de pont ezért a lényeges mérkőzések nyeretlenségi sorozata miatt nem hogy Pelé királyhoz de még Maradona,Ronaldo,Zidane,Ronaldinho nevű zsenikkel sem említhetők egy lapon.De vissza a ma hajnali mérkőzéshez,úgy hiszem a mérkőzés legjobbja a Gabriel Jesus volt,pedig Robi bácsi megmondta hogy milyen
gyenge játékos,de hát tudjuk ritkán szokott tévedni az öreg fociszaki...Most majd jön a Messi,Neymar,Griezmann nála...pedig ha véletlen összejönne ez a csodatrió 5-6 nyugdíjassal kiegészülve garancia lenne a sikertelenségre.A sikerhez ugyan is csapat,gyors játék és erőnlét is kell(ene)...Pique,Rakitic,Alba,Busquets,Suarez pont nem ilyen játékosok,2 védekezésre képtelen zsenit meg főleg nem bírnának el.Pont a fiatalítás folytatására lenne szükség,nem pedig a jövő felélésére Neymar és Griezmann leigazolása miatt.Végül pedig jár a taps az Arthur,Coutinho duónak remélem megnyerik a Copát!

julio alberto 2019.07.03. 21:22:18

@SzaboJ2252: A FIFA -ban jó de egy Liverpool ellen garantált cumi lenne...

Maestro10 2019.07.03. 21:37:42

@julio alberto: Szerintem meg te szívtál valami erőset. Messi a futballtörténelem legjobbja annak ellenére, hogy ezzel a gyenge Argentin válogatottal ismét nem ért a csúcsra. Pelé a "király" pedig olyan messze van/volt tőle mint ide Jeruzsálem, de ez igaz a többi klasszisra is akit felsoroltál. Zidane? Dinho? Fenomén? Pff...na ne röhögtess. Mondj Messi-n kívül 2 db játékost a mai modern (profi) futballban aki több mint egy évtizede a trónon van, folyamatosan, megbízhatóan. Nem tudsz? Na látod. Az ilyen megnyilvánulásokkal csak saját magadat járatod le, a tájékozatlansággal úgy szintén. Amúgy is, hogy lehet valakire azt mondani, hogy a világ legjobbja, miközben nem is láttad játszani. :D Érdekes a világnézeted, mit ne mondjak!

Maestro10 2019.07.03. 21:39:32

@julio alberto: Pelé a "király" pedig olyan messze van/volt tőle TUDÁSBAN mint ide Jeruzsálem......

Csak a pontosság kedvéért.

julio alberto 2019.07.03. 21:45:21

@Maestro10: Pelén kívül a többi úriembert mind láttam játszani.ellentétbe veled.Sőt élőben volt szerencsém látni a Maradona,Ronaldinho 1990,2004 Budapesten.A hülyeségeket amit fentebb írtál betudom a zsenge korodnak.

GoalGero 2019.07.03. 21:46:12

@LeoMessifcb: Bárca a kedvencem,de reálisan látom a dolgokat.Messinek ez volt a valaha volt leggyengébb Copa-ja. A blog 90%ának van Messi és kész.Nem látják be hogy ő is ember és vannak gyenge meccsei

LeoMessifcb 2019.07.03. 21:46:12

@julio alberto: Nem tudom min élsz, de a brazil válogatott alapembere Thiago Silvát szeretném megemlíteni, aki szerint Messi a legjobb ever, ahogy a futballisták, edzők, szakemberek 80%-a szerint. Ja és Pelé brazil volt, ahogy Silva is, de mégcsak eszébe se jutott megemlíteni.

petyace 2019.07.03. 21:47:43

@mark666: az, hogy nem mennek ki a meccsre a bérletesek egy dolog, de az összes hely el van adva. Gyakorlatilag csak így tud más is kimenni a hazai meccsekre, mikor a bérletesek nem mennek és ezt előre jelzik a klub felé (van erre egy rendszer), így a klub újra el tudja adni a helyüket arra a meccsre. Kapnak vissza egy kis pénzt, a klubnak is van extra bevétele és a nem bérletes is élőben láthat egy meccset,mindenki jól jár.

LeoMessifcb 2019.07.03. 21:50:05

@GoalGero: vannak persze, és tényleg nem voltak a legjobb meccsei, de szerintem ígyis felfelé lógott ki. Na de annyi utálatot és mélyről gyűlöletet kap mindenfelől, hogy az nem igaz. Ennyire nem lehet jó játékos, hogy ha bármi gyenge pont is adódik rajta minden őt nem szerető vagy Crbuzi a haját tépkedve ordítja világgá, hogy szerinte Messi mekkora csicska.

julio alberto 2019.07.03. 21:50:56

@LeoMessifcb: Láttam Messit hajnalban is....csak a szokásos,újabb kudarc

julio alberto 2019.07.03. 21:54:57

@LeoMessifcb: Rózsaszín köd,Thiago Silva nyilván látta a Pelét,velem ellentétbe...igaz 8 évvel fiatalabb nálam.

LeoMessifcb 2019.07.03. 21:58:47

@julio alberto: láttad persze, te mindent látsz, tudsz, te vagy nem csak itt, hanem a világon az egyik legnagyobb futballszakértő. Sajnálom a Messi-fóbiádat, de bármit mondasz sose lesz igazad vele kapcsolatban. A szokásos kudarc, pedig 5 aranylabda, 6 aranycipő, 4 BL, 10 spanyol bajnokság, 6 spanyol kupa, 8 spanyol szuperkupa, 3 klub világbajnokság, 3x uefa év játékosa, 3 európai szuperkupa, és ha már itt tartunk 1 olimpia, de azt levonhatod, ha szeretnéd (igen, tudjuk nem felnőtt trófea). Na ő lenne Leo szokásos kudarc Messi.

julio alberto 2019.07.03. 22:02:49

@LeoMessifcb: Nem a szokásos kudarc....10 torna 0 győzelem,neked ez sikerszéria?

LeoMessifcb 2019.07.03. 22:04:37

@julio alberto: és teljesen igazad van semmit nem nyert meg Argentínával, játszott 3 döntőt és az egyikbe ő maga rúgta fölé a tizenegyest. A legjobbakkal is megesik, láthattuk rá a bizonyítékot sokszor, ahogy akkor nála is. Ezek viszont nem tudnak levonni semmi érdemlegeset abból, hogy ki lett ő valójában, és mire képes a pályán, amiről 1000-ből 999 futballista csak álmodik. Számtalan trófeát nyert a Barcával, és ragaszkodik a nemzetéhez, mindent megtesz értük a kudarcokkal együtt.

julio alberto 2019.07.03. 22:04:47

@LeoMessifcb: Nincs Messi fóbiám,csak leírtam mi hiányzik belőle ahhoz hogy a legnagyobb játékosok közt legyen a helye.

Maestro10 2019.07.03. 22:05:07

@julio alberto: Zsenge kor? Nos, én láttam Dinho-t, Zidane-t, Ronaldo-t, de még Romário-t is játszani, hát....talán mindegyik jobb mint az a Pelé, aki a mezei brazil ligán kívül sehol sem alkotott maradandót, ellenben mindegyik Leo hátát nézi, már ami az "All Time" listát illeti. Most komolyan kezdjem el az előbb említett úriemberek idézeteit belinkelni Messiről? Az neked lenne kellemetlen.....

LeoMessifcb 2019.07.03. 22:06:40

@julio alberto: ez nem, de ebből is van 3 ezüst, viszont amit leírtam az nem sikerszéria, hanem annál is több.

LeoMessifcb 2019.07.03. 22:09:33

@julio alberto: Messiből semmi nem hiányzik, hogy a legnagyobbak között legyen emlegetve, már most ott emlegetik.

julio alberto 2019.07.03. 22:10:38

@LeoMessifcb: Az a C.Ronaldo is nyert 5 aranylabdád akit én még csak zseninek sem tartok.

julio alberto 2019.07.03. 22:12:47

@LeoMessifcb: De hiányzik nincs meg benne az ami például Maradonában megvolt,vezére legyen a csapatának.

julio alberto 2019.07.03. 22:16:51

@Maestro10: Kezd el,és olvasd el azokét is aki szerint Pelé volt minden idők legjobb játékosa..

julio alberto 2019.07.03. 22:21:57

@Maestro10: Pelé már 17 évesen elérte azt amit Messi soha,VB nyert 2 gólt rúgva az elődöntőben 3 gól a fináléba.

Maestro10 2019.07.03. 22:23:51

@julio alberto: Jó, csak a mérleg még így is Messi felé billen, méghozzá elég erőteljesen.

Maestro10 2019.07.03. 22:32:23

@julio alberto: Csak azt elfelejted megemlíteni, hogy az akkori futball sokkal lazább is volt a mostaninál, + az se mindegy, hogy kik játszanak melletted. Lehetsz akármekkora zseni, ha nincs melletted csapat akkor halálra van ítélve az egész. Na de én itt befejeztem a vitát, én tudom hogy nekem van igazam, és azt is tudom, hogy meggyőzhetetlen vagy, ergó ennek a meddő vélemény cserének semmi értelme sincs, úgyhogy hagyjuk az egészet a francba...

julio alberto 2019.07.03. 23:01:21

@Maestro10: Pelé kortársai....Eusebio,Beckenbauer,Albert,Bobby Moore,G.Müller,Cruyff lazább foci jóval magasabb játéktudás ellenében.Másik,maradjunk az argentínoknál...Pumpido-Cuicuffo,Brown,Ruggeri-Batista,Burruchaga,Giusti,Enrique,Maradona,Olarticoechea-Valdano....Romero-Zabaleta,Garay,Fernandez,Rojo-Biglia,Mascherano,Di Maria-Messi,Higuain,Agüero 1986-2014,szerinted?

julio alberto 2019.07.03. 23:01:21

@Maestro10: Pelé kortársai....Eusebio,Beckenbauer,Albert,Bobby Moore,G.Müller,Cruyff lazább foci jóval magasabb játéktudás ellenében.Másik,maradjunk az argentínoknál...Pumpido-Cuicuffo,Brown,Ruggeri-Batista,Burruchaga,Giusti,Enrique,Maradona,Olarticoechea-Valdano....Romero-Zabaleta,Garay,Fernandez,Rojo-Biglia,Mascherano,Di Maria-Messi,Higuain,Agüero 1986-2014,szerinted?

julio alberto 2019.07.03. 23:05:04

@mark666: Apudnak igaza van én 1986 VB óta nézek labdarúgást,10 éves voltam akkor...Nos tényleg Maradona volt a legjobb játékos akit láttam.

Maestro10 2019.07.03. 23:07:22

@julio alberto: Írtam, hogy meddő vitát nem folytatok, de nem hagyhatom figyelmen kívül azt, hogy még Pelé kortársai is Messi-t tartják a valaha volt legjobbnak. Szerinted?

julio alberto 2019.07.03. 23:29:09

@Maestro10: Írd már le ki az a Pelé kortárs aki Messit tartja a legjobbnak.Ha lehet forrást mellékelj,köszi.

Machinek2001 2019.07.03. 23:47:04

@julio alberto: Te miket írsz Messiről...egyértelműen a legnagyobbak között a helye, sőt...Ő a LEGNAGYOBB! ;)

KisPindi01 2019.07.04. 00:28:53

@julio alberto: rettenetes nagy Barca szurkoló vagy. Már a Liverpool ellen is elég lekezelő voltál. Istenítsd csak a brazilokat, az megy. Nekem sem Messi a kedvenc játékosom, de ezért ezek a kritikák eléggé jogtalanok. Amúgy az argentínok elég szépen lefocizták a brazilokat hazai pályán. Volt 2 kapufa az argentínoknak+2 meg nem adott 11-es. Mákkal nyertek akkor. Na majd hátha visszavág Peru a döntőben nekik. :P

BarcaForLife 2019.07.04. 02:45:25

Julio meg Robert eleg hamar idegallapotba raknak ezzel az örök sìpolassal...ha olvassatok akkor nem szemelyeskedni akarok de na, eleg komoly tunnel vision van nalatok mert csak egy út letezik....

Dembele: sok fociszeretinek ő hozott valami szineset a jatekunkba. Varatlan huzasok es tanithatatlan megmozdulasok. Az h leserult egymas utan remeljuk h balszerencse....ha az akkor hosszutavon nagyon jol fogunk vele jarni. Ha tenyleg serulekeny az szomoru es veszteseges lenne de nem azert mert ő rossz....ez neha megtortenik.

Messi vs Pele: persze......jobb Pele....meg Hercules is jobban boxolt mint Ali stb. Nosztalgiazni jo csak ne keverd a multat a jelennel. A mai viszonyok mellett sehol se lenne Pele. Ez ugyanaz h egy 50 evvel ezelotti top 100mes futora ma Bolt masodpercekig varna a celegyenesnel. Korral fejlodik minden. A jatek is sokkal osszetettebb. Ha visszamesz 20 max 30 evet mar lehet hasonlitgatni egy kicsivel jobban. A valogatott eredmenyek alapjan megitelni Messit eleg vicces. De ha valakinek ez a rogeszmeje akkor nincs mit tenni. De ezzel nagyon sok mas focistat leirsz akiknek ez nem jott ossze. Messi ott volt a donto hosszabbitasaba....ha az o teljesitmenyet nezzuk es ahhoz csak harman felnottek volna (vagy csak berugnak 1 max 2 hemyzettel tobbet) akkor vilagbajnok...de ugye nincs ha. De azert lehet latni h az ilyen nuanszokon nem dolhet el ki a jobb. Ha a palyafutasukat nezzuk a szamok nem hazudnak. Ha meg nezed ot nem is kell a szamokkal foglalkozni.. 90% csinal egy olyat a meccseken amire senki nem gondolna....nemhogy megcsinalna. Szolo golok, szabadrugasok, cselek, passzok........ezeket nem lehet nem eszrevenni.
10 + eve. Es ott van Ronaldo is aki egy legenda lesz egy rakatnyi trofeaval de ha valaha jatszottal vagy csak szereted a szinezett jatekot akkor nem kell mondani h melyik szinezi jobban.
Nekem mindegy h kinek ki a kedvence. Csak azert ne beszeljunk felre. Az meg h mit tegyen meg hozza ezen kivul a jatekhoz? Tobbet nem lehet. 1 azaz egy golt kellett volna meg rugni valakinek a 180 perc alatt a Liverpool ellen. Es kb volt erre 5-6 tiszta lehetoseg. Abbol 4et Messi csinalt. Meg elotte meg rugott 10 golt is h eddig eljussunk...meg 600at azon kivul....de meg tegyen hozza.....beszarok

Robi71 2019.07.04. 04:16:27

@petyace: Én eddig ahányszor kint voltam mindig tudtam jegyet venni. A Classico-t leszámítva bármelyik meccsre lehet jegyet kapni....ha időben megveszed, de legtöbbre a helyszínen meccs előtt is megvehetted.
Átlagnézőszám:
2014/15 - 70, 434
2015/16 - 75,361
2016/17 - 77, 876
2017/18 - 71,180
2018/19 - 77, 401

2018/19:
Legalacsonyabb hazai nézőszám: 42 838 (Levante ellen, 2019. január 17.)
Legmagasabb hazai nézőszám: 98 299 (Liverpool ellen, 2019. május 01.)

Robi71 2019.07.04. 04:23:47

@julio alberto: Barca szurkoló létedre 15 éve nyomod a csapat legjobbja elleni kampányt. Lételemed...mintha csak ezért élnél. Még ilyen elszánt embert, mint te nem láttam. Annyi energiát teszel bele, hogy a paksi atomerőmű semmi hozzád képest.
Kérdezem én....az elmúlt 15 évben milyen érzésekkel ültél le Barca meccset nézni? Mazochista vagy te? ....mert hogy súlyos pszichés problémáid lehetnek, az biztos.

Robi71 2019.07.04. 04:35:30

@julio alberto: Akik látták Pelé-tól mostani a focit mind egyöntetűen Messi-t tartják a legjobbnak...leszámítva egy-két brazilt, akikben túlbuzog a hazafiság.
Tedd egymás mellé a felvételeket Pelé-től Messi-ig az összes zseniális klasszisét és nézd meg a technikai!!!, sebességbeli!!! különbségeket. Még Maradona is lassított felvétel Messi-hez képest....Pelé pedig egyenesen vicc.
Elég ha Romario-t idézem, aki egy korszakos zseni volt és akit remélem te is elismersz....szerinte amit Messi művel nem normális....tuti valami nincs rendben vele. És ezt egy Romario mondja, aki tudja miről beszél.

Robi71 2019.07.04. 04:39:39

@LeoMessifcb: Az összes szakértő, aktív vagy visszavonult klasszis játékos...mindenki számára egyértelmű, ami Alberto meg egy-két hozzá hasonlóan levakult brazil számára nem. :)

Robi71 2019.07.04. 04:51:46

Peru 3-0-ra!!! lemosta Chile-t a Copa-n és jöhet a Brazília-Peru döntő. :)
süti beállítások módosítása