A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Puig idén sem kapja meg a lehetőséget?

2019. augusztus 13. - Berbatov

A mai napon a 20. születésnapját ünneplő középpályás jövőjével kapcsolatosan felerősödtek a kölcsönadásról szóló hírek, noha a játékos ki szeretné harcolni a helyét az első keretben. 

A Barca első emberével, Josep Maria Bartomeuval szemben az elnöksége alatt folyamatosan kritikák fogalmazódnak meg a La Masia elhanyagolása miatt. A világhírű akadémia egyik legnagyobb ígérete, Riqui Puig egy kiváló példa mindezek jogosságára, hiszen a fiatal spanyol 20 éves korára sem kapta meg az őt megillető bizalmat, játékperceket a Camp Nou stadion gyepén.  

Puig hónapok óta kopogtat az ajtón eredménytelenül

A középpályás ez előző idény végén, és az elmúlt hetekben a Barcelona felkészülési mérkőzésein is ámulatba ejtette a szurkolókat. Ennek ellenére sem a vezetőség, sem Ernesto Valverde edző nem vállal felelősséget a felnőtt csapatba való integrációja terén. 

A fiatal játékos karrierje fordulóponthoz érkezett, a Barcelona legalább azt felismerte, hogy Riqui Puig további fejlődéséhez a harmadosztálynál magasabb szintű versenyeztetés szükséges, ennek érdekében a katalán klub mérlegeli a középpályásért befutó kölcsönvételi ajánlatokat. Puig elsősorban maradni, valamint harcolni szeretne, de tiszteletben tartja, és elfogadja a klub döntését a jövőjével kapcsolatban. 

A gyökerektől való elszakadás, avagy az aranygeneráció mögötti bizalom 

Leo Messi a 20. születésnapját megelőzően már 2 szezont lehúzott az első csapatban 16 gólt szerezve 40 mérkőzésen.

Andrés Iniesta a 20.-ra fordulva fontos csapattagnak számított. A 2005/2006-os idényben 46 találkozón lépett pályára, ebből 15-ön kezdett. 

Xavi Hernández 20 éves kora előtt 3 szezonon keresztül ingázott a B és a felnőtt keret között, a születésnapja pillanatában 43 első csapatos fellépést számlált.

Sergio Busquets 2008-ban töltötte be a bizonyos 20.-at, a Segunda B-ben kezdett, de Pep Guardiola villámgyorsan felvitte a nagyokhoz, és 43 mérkőzésen biztosított számára játékperceket. Busquets többek között 3 góllal hálálta meg a beléje vetett bizalmat.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr9815007968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spacedyevest 2019.08.13. 18:10:40

Amúgyis afelé megy a világ most, hogy ennyi idősek már bőven játszanak, horror áron kapkodják őket, mi meg addig szarakodunk vele is, míg el nem megy.

GYLS 2019.08.13. 18:25:23

Kölcsön nem adnám. Mire megszokja az új csapatának más rendszerű játékát, jöhet is vissza. Ha az új helyen nem tud egyből beilleszkedni, a cserepadot és a lelátót fogja koptatni. Ha nem ragaszkodnánk a tutyi-mutyikhoz, lenne helye a felnőttek között is.

Robi71 2019.08.13. 18:32:10

Aki szerint fel kellene hozni a felnőttek közé az ....a lehető legrosszabbat akarja a játékosnak. Ennél minden más opció jobb...legyen az a kölcsön (hasonló stílusban játszó csapathoz) vagy maradjon a B-ben és amikor csak lehet kapjon játékperceket a felnőttcsapatban.

Maestro10 2019.08.13. 18:58:35

@Robi71: Miért is? Puig bizonyította, hogy helye van a nagyok között, sőt egyenesen a kezdő csapatban kellene helyet szorítani neki. Hogy lehetne ezt kivitelezni? Nos, Rakitic és Vidal fájó, míg Rafinha könnyű szívvel való elengedésével. Gondold el, lenne egy fiatal, dinamikus középpálya (ami nálam az Arthur - De Jong - Puig hármast jelenti) és egy minőségi cserepad Busquetssel, Robertóval és Alenával. Kérdem én...miért félünk újítani? Eljött a generáció váltás ideje a középpályán! Sajnos Busquets és Rakitic ideje lejárt, aki ezt nem látja az vak! Most már itt az idő, hogy az "öregek" átadják a stafétát a fiataloknak.

celestial 2019.08.13. 19:15:33

Egyértelműen az első csapatban a helye.
...ezt Xaviék példája is mutatja és az is hogy a felkészülési meccseken kb felfelé lógott ki a csapatból...de ugye van egy edzőnk aki szerelmes a lassú öregekbe :)
Vajon mi lett volna velük ha Valverde akkor is az edző?

sunt 2019.08.13. 19:15:58

@Robi71: Az "amikor csak lehet" a lényeg. Az ugyanis attól függ, hogy a lefelé tartó mozdíthatatlanokat mikor tanácsolják el. A problémák problémája, hogy ha Busquets főnixként újjá nem születik, mikor szánja rá magát, hogy az USA-ba vagy Kínába menjen. Rakitic és Vidal is túl sok együtt - akiért jobb árat kínálnak, azt kéne elengedni. Továbbá SR is harcoljon a helyéért, ne "járjon " neki a hely.

Robi71 2019.08.13. 19:19:51

@Maestro10: Ha jön Neymar is, hova teszed a 4231 kezdőbe Puig-ot? :)
Hidd el, ha marad a B-ben akkor is lesz annyi alkalma játszani a felnőttcsapatba, mintha végleg felkerülne.
De én inkább egy hasonló stílusban játszó (labdabirtokló, domináló) középcsapatba való kölcsönbe adását javasolnám. Például a Zaragoza, ahova Kagawa is igazolt...aki remek tanítómestere lehetne.

Robi71 2019.08.13. 19:23:33

@sunt: Jogos, mindenki küzdjön meg a helyéért a csapatban. Legyen ez a jelszó.
Busi 31 éves, hová akarod elküldeni levezetni már most?
Értem én, hogy te szívesen elmennél nyugdíjban 50 évesen, de nem mindenki van ezzel így. :)

Robi71 2019.08.13. 19:25:43

@sunt: Ha már a leglassúbb játékosról beszélünk...akkor az nálam Arthur. Fizikailag is, de különösen fejben. Mint egy meglett aggastyán.

celestial 2019.08.13. 19:28:19

Ám sokat elmond a vezetőségről Valverdéről vagy nem is tudom ki itt a döntéshozó igazából hogy Puignak aki él hal a Barcáért nincs hely Neymarnak aki meg szembeköpte perelte stb a klubbot mindenképpen megpróbálnak helyet csinálni...

2019.08.13. 19:30:14

@Robi71: Busit nem most kell elküldeni levezetni hanem 2 éve elkellet volna,,,Iniesta és Xavi később kezdtek kiégni Busquets meg hamarabb semmi gond ezzel keressen még pénzt legyen kerettag csak ne játsszon ,,,egy pornó producer sem alkalmazza azt a csúcsszínészét akinek merevedési gondjai vannak csak azért mert valaha nagyon menő volt :-)

2019.08.13. 19:31:38

@celestial: nagyon igaz ez érthetetlen

Maestro10 2019.08.13. 19:34:41

@Robi71: Én a 4-3-3-at favorizálnám továbbra is. Ha jön Neymar akkor ő és Messi a két szélen, míg Griezmann egy kicsivel mögöttük játszana. Ha nem jön, akkor értelemszerűen az MSG ostromolná az ellenfél kapuját. És azt se felejtsd el, hogy a 32 éves Messi-t és a szépen lassan 33. életévét betöltő Suárez-t már nem lehet egy egész szezonon keresztül játszatni. A 4 klasszis egymást váltogatná, és értelemszerűen a "leggyengébb láncszem" padozna. Ezáltal Dembélére sem lenne szükség. Én így képzelném el, de nem mondok újat: az edző fog dönteni. :)

Raven1975 2019.08.13. 19:38:30

Nyomatni kell a lábaiba a kilométereket az A csapatban is!

GYLS 2019.08.13. 19:38:38

@Maestro10: 4 támadó abba a csapatba, ahol a tripla az elvárás, azaz évi 60 meccsre kevés. Pláne ahol - ahogyan írod is- a 32 éves Messi és a 33 éves Suarez is tagja a 4 főnek.

Robi71 2019.08.13. 19:51:08

@zeli39: Akkor Arthur-nak is el kellene mennie levezetni már most?

Maestro10 2019.08.13. 19:57:51

@GYLS: De milyen jó is az a 4! Így is megjósolhatatlan, hogy ki lesz a kezdő, és hogy ki fog padozni. Gondold el, mi lenne 5 támadónál? Teljesen felesleges szerintem oda előre egy "cserék cseréje" ember.

18_BARCA_99 2019.08.13. 19:59:24

Sosem logott ki lefele es van benne varatlan. Nekem egyertelmu hogy a csapatban a helye es nyomatni kell vele a meccseket.

Robi71 2019.08.13. 20:00:13

@Maestro10: Én is a 433-at tudom inkább elképezni. A 4231 sörmeccseken még elmegy, de ki-ki tétmeccseken életveszély.
Én az ép és egészséges Suarez-t nem hagynám ki a kezdőből.
Ha jön Neymar akkor MSN, ha nem akkor MSG.
Neymar könnyebben beilleszthető a rendszerbe, mint Grizi.
Gizi-t Messi-vel a csapatba még egyelőre nehezen tudom elképzelni.
Dembélé-nek az a mázlija, hogy mind a két szélen tud játszani....ha nem így lenne, akkor teljesen reménytelen helyzetben lenne. Igy mikor Ney, mikor Grizi helyett a kezdőben vagy csereként bármikor játszhat.

Robi71 2019.08.13. 20:04:28

@zeli39: Busi sohasem volt gyors lábban, de fejben még most is az egyik leggyorsabb. Arthur bántóan lassú különösen fejben. Nem gondolkodik előre és csak a hozzá legközelebb álló társat látja. Ha valakinek van aggódni valója De Jong érkezése miatt, akkor ő a leginkább.

GYLS 2019.08.13. 20:06:32

@Maestro10: Te így gondolod, én másképp. Láthatjuk mi volt idén is. Messi és Suarez sérülten játszotta végig a tavaszt, Dembele hetekre kidőlt, Malcom kiegészítő volt, Boateng meg még annyi sem. Azaz a szezon végére csupán a kiegészítő Malcom volt egyedül 100%-os állapotban.

Robi71 2019.08.13. 20:07:30

@Maestro10: A 4-el az a gond, hogy nem látom egyiküket sem padozni.
Az 5.-ért nem kell aggódni.Ő örül, hogy itt lehet. :)

Robi71 2019.08.13. 20:48:29

@zeli39: "Ha valakinek van aggódni valója De Jong érkezése miatt, akkor ő a leginkább."....és ezt úgy mondom, hogy nem én vagyok a Barca edzője.

Robi71 2019.08.13. 21:00:25

@zeli39: "Arthur lenyilatkozta pár hete tudna gyorsabban játszani és előrefelé is ,,szerinted miért nem teszi vagy teheti ?"....mert Valverde nem engedi? Nem engedi előre gondolkodni? Nem engedi indítani? Nem engedi kulcspasszt kiosztani? Esetleg gólt szerezni?
Mintha ehhez hasonlókat hallottam volna Coutinho-val kapcsolatban....hogy Valverde nem a posztján játszatja és ezért...veszíti el az egy-az-egy elleni párharcokat, ezért szerelik könnyedén az ellenfelek, ezért hoz rossz döntéseket, ezért lassú és körülményes.
Mintha ugyan ezt hallottam volna Dembélé-vel kapcsolatba is....hogy túl hamar játszatta sérülésből visszatérve. Még kellett volna jegelnie jó pár meccsen, akkor biztosan megértették volna a szurkolói, hogy valójában Valverde az ő érdekében nem játszatja. Hogy Malcom-t már ne is említsem meg. Ha nem Valverde az edző, akkor nála is csak a csillagos ég a határ. Aha...értem én. :)
De vonuljon vissza már a francba Busi, Rakitic, Pique, Suarez és hamarosan Messi is. Ne rontsák tovább az érvényesülési lehetőségüket a korábban említett úriembereknek. Mert ha majd igazából meg tudják mutatni mire képesek, akkor reszkethet a világ. :)

sunt 2019.08.13. 21:35:34

@Robi71: Ez nem vitakultúra, hogy egy csomagba varsz különböző eseteket és véleményeket: az egyik stimmel, a másik nem. De te elégedetten nézel körül - esetleg a tükörbe.

Máté Nagy00 2019.08.13. 21:36:08

Arthurt nem bántanam első szezonja elképesztően labdabiztos több kockázatot kell vállalnia ennyi...
Szerintem Businak ez az uccso szezonja Barcelonában , Puig maradjon a B-ben és edzen a nagy csapattal meg játszon meccseken és jövőre már jöhet is
Szerintem jövő nyáron távozik Busi,Vidal és máris felszabadul 2hely (idèn mèg távozhat Raki is)
És akkor jövőre lehet egy Arthur-De Jong -Puig 3as akár vagy varialva SR-el,Alenaval és meg is vagyunk :)

Robi71 2019.08.13. 21:40:22

@zeli39: szánalmas? Hol van Malcom? És hol lesz hamarosan Cou is?
A Barca jövőjére nézve nem a kiöregedő még aktív klublegendák jelentik a veszélyt...hanem az őket pótolni nem méltó igazolások idecsődítése.
Ez a nyár eddig a nagy "feleszmélés" kezdete...ami remélem folytatódik és soha többé nem lesz visszatérés oda ami az elmúlt pár évet jellemezte. Még időben történt minden, szerencsére.

GYLS 2019.08.13. 21:42:48

@sunt: Ime Robi71. Csak a múlt hétről.
2019.08.09. 11.03.37
A kulturált véleményformálás nehéz műfaj. :)

2019.08.09. 14.34.49
Ha egy fórumon találkozol valakivel akinek más a véleménye egy bizonyos dologról két dolgot tehetsz: 
1. megpróbálsz kommunikálni vele, megérteni miért gondolja azt amit, elfogadod a véleményét, megosztod a saját véleményed, esetleg konfrontálod a véleményed, érvelsz, talán közös nevezőre juttok egymással. 
2. Mellőzöd, figyelmen kívül hagyod, elmész mellette 
Ezzel szemben van aki nem ismeri a civilizál társalgás szabályait, egyből elszakad a cérna és elkezd hülyézni, akár anyázni azt akinek más a véleménye. Gondolom ezt azért teszi, mert abban a környezetben ahol él ez bevált szokás és fel sem tűnik nekik. Talán még a fizikai fenyítés is megszokott.

2019.08.11. 17.05.58
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy két év után még vannak ilyen egyszerűen gondolkodó emberek, mint amilyen te is vagy. Nagy ez az állatkert, de hogy ekkora lenne....

2019.08.11. 17.07.51
akkor miért nem igazolt valamelyikbe ha olyan jó lenne ott? 
Mindenki hülye???.... leszámítva egy pár Coutinho szurkolót?

Állatkertbe való és hülye akinek más a véleménye.

Robi71 2019.08.13. 21:44:16

@Máté Nagy00: Stimmel, de én jövőre nem csak 30+os távozást várok, hanem az idénhez hasonlóan olyan igazoláséjét is aki itt van legalább két éve és nem bizonyította, hogy méltó erre. A kiöregedés nem összetévesztendő a kisöpréssel. :)

Robi71 2019.08.13. 21:49:29

@GYLS: Kiragadsz mondatokat szövegkörnyezetből és értelmezni sem tudod őket. :(

Máté Nagy00 2019.08.13. 21:52:16

@Robi71: egyetértünk, gondolom Dembire gondolsz en is ezt az évet adom mèg neki a bizonyításra ha nem sikerül mehet!
Sőt Suarez helyére is nézni kéne jövő nyáron valakit mert ő sem lesz fiatalabb...
Viszont fentebbi kommentedben olvastam ezt :
"Ez a nyár eddig a nagy "feleszmélés" kezdete"
Ezt miből gondolod? Milyen feleszmeles?

Robi71 2019.08.13. 22:08:01

@Máté Nagy00: Nem csak Dembi-re, hanem Arthur-ra, Alena-ra, Semedo-ra...és Umtiti-re is, akinek az egészségi állapota komoly aggodalomra ad okot.
Igaz, néhányukat megmentheti az a tény, hogy lehet egy Suarez-t pótolni kell és így nem igazán marad pénz komolyabb "teljesítményfelmérések" elvégzésére. De a sajátnevelés részben ebben is kisegíthet.
Milyen feleszmélés?...végre újra értem mi folyik itt. Gondolom azért mert visszatértünk az általam ismert útra. Pár évig fogalmam sem volt mi folyik "átigazolási stratégia" név alatt. Hallottam "sportfogadásról", hallottam "örökségről"...de nem értettem semmit belőle. Most végre megint látom az irányt. Jóbban igazoltunk és jobban is adtunk el. Ha még meglesz amit tervezünk, akkor majdnem elégedett lehetünk. Én legalábbis igen.

Romario80 2019.08.13. 23:07:04

@zeli39: Busquets nem érdekel? Kb. a kommentjeid 90%-ban megemlíted őt. Mi lenne,ha érdekelne is? :D

sunt 2019.08.14. 09:12:54

@Robi71: Úgy látom, te vagy az egyetlen, aki érti is, hogy most mi folyik itt meg még örül is neki. De akkor mi bajod Bartoval, akit minden bajok okozójának tartasz?

Kertai Dávid 2019.08.14. 09:22:16

nagyon ügyes gyerek Puig ez látszik rajta, de nagyon sokat kell fejlődnie... még eléggé erőtlen, könnyen elválasztják a labdától, és sokszor azér a passzai is csemegék a védőknek, túl gyenge még a lába vagy nem tudom... igazából lehet hogy beférne, de ennyi középpályás mellé minek? ezzel csak tényleg elvágnánk a fejlődését ha a padot koptatná... jó ez így hogy marad a b-be, folyamatosan játszik, aztán néha megkapja a lehetőséget majd a nagyoknál is... ez olyan most egy kicsit mint amikor mindenki Deulofeut akarta amikor legyőzött minket a Bayern 4-0ra és hogy majd ő megoldja... idő kell neki, és folyamatos játéklehetőség, nem a cserepad koptatás

Stones 2019.08.14. 10:59:05

Nem emlékszem olyan játékosra, aki kölcsönadás után visszajött és meghatározó játékos lett a Barcaban.
Ha Puiget kölcsönadja a Barca, akkor leírhatjuk, mint későbbi meghatározó játékos.
Fokozatosan be kell dobni a mély vízbe. Eleinte 10-15 percek, aztán félidő, majd kezdő. Ami fontod, hogy ezt minden meccsen meg kell kapnia, és nem 5-6 meccsenként.
Így van sansz arra, hogy tényleg alapemberré válik. Ha pedig mégsem, akkor meg kell válni tőle.
Annak idején Xavi, Iniesta, Messi, Busquets így lett alapember, és így nem lett az Bojan.

FCB_László 2019.08.14. 13:04:40

Dembele & Grizi együtt töltik a szabadidejüket. Insta sztoriban láttam .:)
Hátha olyan lesz Griezmann mint Suarez Messi nek.
Grizi hátha kicsit gatyába rázza dembouzt aztán nem lesz tesze tosza

Robi71 2019.08.14. 14:05:35

@sunt: Most konkrétan mi folyik? Barto azon húzása, amiből két dolgot szeretne egyszerre megoldani: visszahozni Neymar-t úgy, hogy felhasználva ezt a lehetőséget elpasszolni Coutinho-t is, a sportfogadása egyik felét. A másik felét majd felajánlja jövőre valamilyen csere kapcsán. :)
...és megkérdezed hogy mi a bajom Barto-val? Ha itt voltál az elmúlt pár évben amióta a Rosell-Barto duó átvette a hatalmat és ennek ellenére felteszed ez a kérdést, akkor...

2019.08.14. 14:08:56

Pena, Chumi, Cuenca, Miranda, o. Busquets, puig, alena, perez és ruiz is behívót kapott a spanyol u21-es válogatott keretbe. (egyenlőre 40 fős a lista)

celestial 2019.08.14. 14:12:37

@FCB_László: jót fog neki tenni..már most látszik hogy sokkal felszabadultabb...

Robi71 2019.08.14. 14:29:03

@PBence20: Milyen esemény kapcsán? Az U21-es EB nem rég fejeződött be,

2019.08.14. 14:36:38

@Robi71: Nem tudom pontosan. Azt tudom hogy Kazahsztán és Montenegró ellen fognak játszani.

Robi71 2019.08.14. 14:38:05

@PBence20: Megtaláltam. Szeptember 2 és 10, Kazahsztán és Montenegró.

Máté Nagy00 2019.08.14. 14:53:07

@FCB_László:
Csak nehogy fordítva süljön el
Volt Grizinek egy nyilatkozata hogy Dembivel sokat Xboxoznak együtt és ugye ebből Dembinek volt már problémája elvileg hogy sokáig játszott és nem jelent meg edzésen...erre most olvastam egy villám interjút amiben kérdezik Griezmant hogy mikor szeret felkelni ? A válasz az volt h dèlben....:D

Robi71 2019.08.14. 15:38:58

@Máté Nagy00: Grizi-nek családja van...

BarcaForLife 2019.08.14. 16:43:42

Dembele lesz a legjobbunk

Frano Dévay 2019.08.14. 18:29:36

@BarcaForLife: az érdekes lenne....de nagyon!....remélhetöleg talán még egy évig barcás lesz....vagy esetleg kettö...mert nem fogják megvenni 50-60 millióért sem....az viszont biztos hogy a magyar úúúújságirogatók szakértegetök stb hozsanázzák a feketegyerköcöt...miközben kushadnak, sunyitanak, elhalgatják hogy....az elmúlt 10 évben a LA LIGA LEGJOBBJA MINDEN SZEZONBAN KILENCEDIK ALKALOMMAL LETT A SZEZON LEGJOBBJA!!!!!!..10-BÖL 9..!!!!.NA EZT CSINÁLJA LEGALÁBB EGYSZER A DEMBELÉS....CSAK EGYSZER....no, ahhoz kéne újra születnie....

Frano Dévay 2019.08.14. 18:30:22

la liga award.wikipédia.....

MCMXCIX 2019.08.15. 03:00:07

Na jó ez beteg...mi az hogy Messi után csináljon barki barmit is?? Egy volt, egy van, egy lesz belole, ezt pont a legfanatikusabb rajongója nem látja, te jó Isten...

Barca30 2019.08.15. 08:06:14

Holnap bajnoki,mi ez nagy csend?

Raven1975 2019.08.15. 10:16:09

Ivan Rakitic a Barçában fog maradni a jövő szezonban is, mivel a klub és a játékos ebben állapodott meg a szezon végén.
Forrás: Mundo Deportivo

Robi71 2019.08.15. 10:21:12

@Raven1975: Ha így van, akkor ez tiszta beszéd.
Ilyen "megállapodást" kellett volna kötni mindegyik játékossal. "Maradsz mert kellesz" vagy "mehetsz, kereshetsz magadnak más csapatot".

FCB_László 2019.08.15. 10:45:30

@Raven1975: én kedveltem mindig is Rakitic et, de ha ő is marad akkor már foggalmam sincs hogy fog alakulni a középpálya . Ezeket szerint akkor így lesz : de Jong, Busi , Rakéta .
Következmény: Frenkie belefog őrülni a lassú tempóba és inkább növeszt egy sör hasatt hogy lassabb legyen , mert direkt nem tud lassú lenni .
Arthur ha keveset játszik elmegy , Vidal is tuti csere akar lenni , ezért Alena kevesebb lehetőséget kap , na és akkor Coutinho hely megint hol lesz . Jajjjj ez a nyár megint borzalom :D

SzaboJ2252 2019.08.15. 13:15:23

Valaki tudna ajánlani egy jó stream oldalt ahol rendesen tudom nézni a barca meccseket?

sunt 2019.08.15. 14:20:55

A B csapatnál is ideje lenne rendet vágni eladásokkal, kölcsönökkel.
süti beállítások módosítása