A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Valverde: "Ha Messi nem 100%-os, nem rizikózunk"

2019. augusztus 24. - Berbatov

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde a sajtó rendelkezésére állt a csapat hazai bajnoki debütálását megelőzően. A Barca holnap 21:00 órától A Camp Nou stadionban a Real Betis csapatával mérkőzik meg, és próbálja begyűjteni első pontjait az idei szezonban. 

"A tavalyi Betis elleni mérkőzésből indulunk ki, noha ezek különböző helyzetek. Nagyon jó játékosokkal rendelkeznek, és arra törekszenek, hogy a bajnokság topcsapatai számára kihívást jelentsenek, amihez megvannak a szükséges erőforrásaik. Nekünk kötelezően be kell gyűjtenünk a három pontot. Bilbaóban 45 percet az Athletic térfelén játszottunk, és akadt 2-3 kiváló lehetőségünk. Aztán a végén nagyszerű találatot értek el, amely meghatározta az egész meccset."

"Messivel kapcsolatban semmi sem változott. Ha nem teljesen egészséges, nem kockáztatunk, nem erőltetjük őt. Az edzés után leszünk okosabbak, hogy valamilyen szerepet tud-e vállalni holnap."

"Griezmann napról-napra jobb. Azt szeretnénk, hogy többet vegyen részt a játékban, mert döntő tényező lehet. A San Mamésban nem volt eleget nála a labda. A labdabirtoklásunkat hatékonyabbá kell tegyük, és a támadóknak élettelibben kell játszaniuk."

"Vagy 8 középpályással állunk fel, vagy néhányat ki kell hagynom. Az angolok a hibásak, akik 11 a 11 ellen találták fel a futballt. Rafinha harcol a helyéért, mint a többiek, meglátjuk mi történik, ő mindig nagyszerű hozzáállással rendelkezett."

"Neymar egy másik klub játékosa, nem tudok semmit mondani, mert nem rendelkezem információval a témáról. Piqué nagyon fontos személy az öltözőben és általánosságban a Barca életében. Az 500. tétmeccse a klubban sokat elárul a karrierjéről, mint a Barcelona történelmének kiemelkedő játékosa."

"Nem érzem rosszul magam. Vannak napok amikor remekül vagy, máskor meg rosszabbul. Itt mindannyian szerencsések vagyunk." 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr7815022986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeppyRapier 2019.08.24. 21:06:24

Messi nincs is a keretben.

Raven1975 2019.08.25. 09:44:38

Vajon van-e az a taktika, amivel egy spanyol középcsapatot letudunk gyűrni Messi nélkül?

Raven1975 2019.08.25. 10:05:41

[Radio Estadio - @Alfremartinezz]
Barcelona újra szankcionálni fogja Ousmane Dembélét az elmúlt napokban mutatott viselkedése miatt. A katalán klub már egyszer pénzbírságra büntette a franciát aminek összege 500.000€ volt.

Raven1975 2019.08.25. 17:44:50

Breaking News! Ath. Bilbao bejelenti, hogy Ernesto Valverde aláírja a barcelonai egyéves szerződést 2020-as vételi opcióval. :))))
uploads.disquscdn.com/images/af9b32db638b5c28c244205b3e3be95a25d4dc9b4fe758cf5a7143d11f4db219.jpg
süti beállítások módosítása