A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Rekordalacsony nézőszám a Slavia Praha ellen!

2019. november 07. - caaaatalan

2017 óta a legalacsonyabb BL meccs nézőszámot produkálta a Barcelona kedden a Slavia Praha ellen. 

A mérkőzésre mindösszesen 67023 jegy kelt elt, ez pedig súlyos negatív rekord. Legutóbb az Olimpiakos ellen voltak ennél kevesebben a stadionban 2017. október 28-án, akkor 55026 volt a nézőszám.

Sajnos a fenti adat nem egy kiugróan gyenge időpont, hiszen ezt még indokolhatnák akár a jelenlegi belpolitikai események, tüntetések is. A helyzet azonban nem ez, hiszen nem csak a BL-ben de a bajnokságban is egyre kevesebb a néző, a Valladolid ellen 59896 szurkoló látogatott ki.

Az okok között most már egyértelműen rögzíthető a csapat gyenge szezonkezdete, a sokszor kilátástalan játéka, Valverde edző és az egész vezetőséggel való elégedetlenség és a szurkolók csalódottsága.

Természetesen ebben a szezonban még bármit megnyerhet a csapat, vezeti a bajnokságot és a Bl csoportját is, de a szurkolókat nem lehet becsapni: a játék erősen akadozik, a csapat nem tud reagálni a nehézp helyzetekre, a támadók sok esetben súlytalanok és idegenben katasztrófálisan teljesít a gárda.

A válságot a játékosok is több nyilatkozatban elismerték és az öltözői visszhangok is egyértelmű csalódásról tanúskodnak: a keret tagjai nem bíznak a Valverde féle taktikában, ami nem is  kellően kidolgozott, és nem is a rendelkezésre álló kerethez igazított. Állítólag a játékosok az edzések intenzitását is gyengének ítélik, ezzel okolják a sorozatos izomsérüléseket, és a harmatos futásteljesítményeket a meccseken.

Bár a sajtó folyamatosan a kalapban tartja egy esetleges edzőváltás mihamarabbi bekövetkezését, és még nevek is pörögnek a lapokban (Koeman, Gallardo), de a vezetőség Bartomeuval az élen kommunikáció szintjén kiáll Valverde mellett, és Bartomeu személy szerint hisz abban, hogy a negatív tendencia megfordul.

 

Szerintetek hogyan alakul a folytatás?

Miben látjátok a gyenge játék okait?

Meddig lesz Valverde a Barcelona edzője?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8915292970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2019.11.07. 23:20:57

@Dr Mouse: Nem csak a bérekre költünk a legtöbbet, de sikertelen igazolásokra is. :(

Dr Mouse 2019.11.08. 08:41:46

Bevallom én nem tudom, hogy a jelenlegi helyzetben ki lenne a "megváltó" edző. Bartoéknak az ilyen Valverde a jó, mert nem áll ki a sajtó elé, - hogy "ezt, meg ezt a játékost nem ő kérte, hanem az Elnök és csapata vették meg 100-ért..."

Van viszont egy edző, aki elött meghajtom a zászlómat, mert olyant produkált, amit még más nem, - nevezetesen bajnokot csinált a Leicester-ből. Ő Claudio Ranieri.
(Ez nem ajánlás akar lenni, hiszen Bartoék nem olvasnak magyar blogot.)

KisPindi01 2019.11.08. 08:52:34

@KisPindi01: felkarolta Luis Alberto-t, aki előtte a Poolban nem játszott. Elég j[ játékost faragott belőle.

Azt viszont nem tudom, hogy a vezetőség dönt a Lazionál a megvásárolt játékosok felől. De szerintem elég sanszos.

Bivi76 2019.11.08. 13:02:53

@Balázs37.: Mit szólsz Inzaghihoz? Hihetetlen! Kínomban már tényleg röhögök.

Bivi76 2019.11.08. 13:05:59

@Balázs37.: Ezen a blogon csak mi, és még néhány szurkoló gondolkodik sztárokban? Úgy látom, itt sok emberkének bárki megfelel.

Robi71 2019.11.08. 13:15:27

@Bivi76: Reinier Jesus, Joao Pedro, Gabriel Veron, Karim Adeyemi? Ők lennének azok?

Força Barça! 2019.11.08. 13:38:40

Eddig összesen 10 játékosnak kellett kihagyni mérkőzéseket sérülések miatt, ebben a szezonban: Messi, Suárez, Ansu Fati, Jordi Alba, Umtiti, Neto, Sergi Roberto, Arthur, Dembélé és Junior Firpo.

Bivi76 2019.11.08. 14:19:10

@Robi71: Igen, Ők sztárok Kedves Róbert Barátom!

KisPindi01 2019.11.08. 17:00:34

@Bivi76: Akkor mondj sztáredzőket, akik nem mozdíthatóak és lehet nem is garantált a siker velük. Hallgatom

KisPindi01 2019.11.08. 17:01:36

@Bivi76: Nagy sztárok lehetnek, ha senki sem hall róluk, csak te.

KisPindi01 2019.11.08. 17:03:55

@Tot El Camp: Nem offolom rommá a blogot. Időm sem lenne rá... csak szúrta a szemem, hogy a szurkolótárs minden kpmmentje trágár szöveg volt. Vagy neked ez jó? Otthon így kommunikálnak veled, hogy elviseled?

Bivi76 2019.11.08. 17:15:44

@KisPindi01: Tegnap Julio Alberto megírta. Rodrygo, Vinicius, Militao annyiba került mint Griezmann egyedül. De még ezek a csórók még erre az egy Pumuklira is hitelt vettek fel. Kérdem én, hosszú távon ki járt jobban?

Bivi76 2019.11.08. 17:21:13

@KisPindi01: 2021-ig bolond lenne akárki is idejönni. Ezek a Bartomeu féle amatőrök, és az utolsó Guardiola boyok is reményeim szerint koccolnak, aztán jöhet sztáredző. Természetesen nem Al Saddi csapatból jövő emberre gondolok, és továbbá nem spanyolban kell gondolkozni a leendő vezetőségnek. Ezerszer Mourinho, mint valamelyik egykori óvodás. Ide ravasz, csibész, dörzsölt, rafkós edző kell, nem bólogató János.

KisPindi01 2019.11.08. 17:23:34

@Bivi76: Kikben látnàl fantáziát?

Bivi76 2019.11.08. 17:25:07

@KisPindi01: Ja, meg a legfontosabb! Remélem az ilyen MU-ba egykoron lelépett ostoba nagymarha divatkatalán, soha a büdös életben nem lesz a Barcelona elnöke!

Bivi76 2019.11.08. 17:26:36

@KisPindi01: Jürgen Klopp, Leonardo Jardim, Michael Laudrup, Ronald Koeman.

Bivi76 2019.11.08. 17:29:33

@KisPindi01: Mourinho - t természetesen nem látnám szívesen, nehéz lenne megbocsájtani neki azt, amit ellenünk elkövetett a buzi Real Madrid edzőjeként. De, Ennél a baromnál aki most van, bárki jobb lenne.

Bivi76 2019.11.08. 17:37:10

@KisPindi01: Figyu! Én a szép focit szeretem. A latinos, trükkökkel teli, improvizatív, sokat futó, lüktető, látványos játékot. Én nagyon jól tudom, hogy nem születnek mindig akkora sztárok mint Ronaldinho, Eto'o, Deco, Henry, Messi, stb.. De kutya kötelezsége a Barcának felvenni a versenyt a licitháborúban a Real Madriddal, fiatal zsenikért.

Bivi76 2019.11.08. 17:45:38

@KisPindi01: Szerinted például jövőre nézve jó előjel számunkra, hogy ezek a buzi Madridiak megvették Viniciust, Rodrygot, elvitték előlünk Kubot. Ott van Odegaard (nézz Real Sociedad meccseket, miket művel a fiatal zseni), az idei BL szezonban 4 gólos Hakimi a Dortmundnál. Ezek ránk nézve kurva nagy gondok. Ezért baszom fel az idegemet sokszor, mikor nálunk még mindig a blogolók nagy része Busquetsezik, Rakiticsezik,Piquezik, stb. Ki a faszomat érdekelnek ezek a lejárt lemezek? A jövőt kell építeni, nem balfékekkel szerződést hosszabbítani. Te örülnél ha Mbappé vagy Sancho a Realba menne? Mert én nem. Gondolkodni kéne a jövőképen,nem Pumuklikat igazolni 120 millióért hitelbe. Ezek mint történelmi bűnök.

Romario80 2019.11.08. 17:49:04

@Bivi76: Honnan tudod,hogy ez a három játékos beválik? Mert ha nem,akkor a Barca járt jobban. Miért nem szeretnéd Xavit? Mi a problémád a spanyolokkal? Miért nem akarod Piquét elnöknek? Illetve ha ezt a fajta játékot szereted,akkor mi a problémád Peppel,aki ennek a legjobb képviselője? :)

KisPindi01 2019.11.08. 17:58:48

@Bivi76: Jardim és Koeman, aki megszerezhető kategória. Egyik sem bizonyíott. Jardim meg eléggé hullàmvasút. (Bajnok, mjad majd kiesés)

Força Barça! 2019.11.08. 18:03:36

@KisPindi01: Nem tudom, hogy ki követi a Serie A-t.
Eddig olvastam, egyrészt nem kapcsolódik, másrészt off.
Erre reagáltam kulturált hangnemben, nem kéne szétcseszni a felületet.

Bivi76 2019.11.08. 18:04:59

@Romario80: Megválaszolom röviden. Van olyan szurkoló, aki bármit csinál például Dembelé, mindig szidja. Én Guardiolával vagyok így. Nem szeretem sem őt, sem azokat akikhez bármi köze volt vagy van. Nem tud sztárokkal bánni. Egy fosós, beszari alak. Ibrától összerezzent, a bolond fiai meg szájtátva figyelték. Miután lelépett tőlünk, mindenhol bukott. Egy 70 feletti Jupp Heynkessel sikeresebb volt a Bayern. Manchester bukott felében meg elkölt 1 milliárd eurót, miközben a legnagyobb angol csapat 2 BL döntőt játszott 2 év alatt . Divathazafi kis sunyi edző. Nekem ez a véleményem róla.

Bivi76 2019.11.08. 18:07:06

@KisPindi01: És Setien mit bizonyított? Néhány hónappal ezelőtt a fél blog összehuggyozta magát tőle, hogy mekkora edző. A fél blog elélvezett. Remélem az sem jön hozzánk soha

Romario80 2019.11.08. 18:08:06

@Bivi76: Csak az egyikre válaszoltál. Ami arról szól,hogy tök mindegy mit csinált a Barcánál(számos BL cím játékosként és edzőként,valamint gyönyörű játék),te nem szereted. Értem. :)

Les Corts 2019.11.08. 18:08:52

Legjobb talán Venger lenne.Dolgozott sztárokkal,remekül építi be a fiatalokat.Az Arsenal volt a Premier league Barcája.
Az igazolásokkal sem lenne gond,mert üres a kassza/sajnos/.

KisPindi01 2019.11.08. 18:12:49

@Tot El Camp: Ebbe mi a szétcseszés, ha leírom egy másik bajnokságból egy edzőjelöltet?

Romario80 2019.11.08. 18:13:25

@Bivi76: Nem tud sztárokkal bánni? Messi,Xavi,Iniesta,Puyol,Villa stb. stb. mik voltak? Inkább Ibrának hiszel,aki köztudottan egy kiállhatatlan barom? Vicces. Megbukott? Kétszeres bajnok a Cityvel ember...

KisPindi01 2019.11.08. 18:15:01

@Bivi76: Nem mondtam, hogy bizonyított. Viszont szerintem jobb lenne, mint Valverde.... lenne támadófoci, viszont a védekezést nem tudja megszervezni.

Bivi76 2019.11.08. 18:18:34

@Romario80: Ez van. De nem az a fontos hogy nekem mi a véleményem, hanem a csapat. Én így látom, más meg úgy. Inkább a jövő képről kellene beszélni, nem ilyen, 30+osokrol

Bivi76 2019.11.08. 18:19:27

@Romario80: Mindenki más. Igen, én Ibrának hiszek .

KisPindi01 2019.11.08. 18:30:06

@Bivi76: Elhiheted, hogy a mostani Barca meccseknél én sem szórakozok jól. Legszívesebben összetörném a TV-t, mert a kiscsapatok szebben fociznak.

Romario80 2019.11.08. 18:31:45

@Bivi76: Olyan markáns véleményed van,hogy az ember azt gondolná,hogy alá is tudod támasztani érvekkel,és ha feltesznek kérdéseket ezekkel kapcsolatban,akkor azokat megválaszolod. De sajnos nem...

Bivi76 2019.11.08. 18:36:46

@Romario80: Te sem tudod alátámasztani hogy az Ibra - Guardiola témában kinek van igaza. De mondok valamit! Inkább beszéljünk a lehetséges elnökjelöltekről, edző lehetőségekről, olyan játékosokról akiket szívesen látnánk 2021 után, ne ilyen Guardiolákról, akinek semmi köze nincs már a Barcához, és reményeim szerint soha nem is lesz. Ellenfélként tekint a Barcára, tehát nekünk is az ellenségünk. Szóval jövőkép! Ez a legfontosabb,

Bivi76 2019.11.08. 18:42:02

@KisPindi01:92 óta, mióta Barca drukker vagyok, ez a legrosszabb korszak. Komolyan mondom Neked, még Joan Gaspart elnöksége idején (pedig akkor lépett le az az undorító Figo a világ legundorítóbb csapatába) is jóval szebb focit játszottunk, és több egyéniséggel rendelkeztünk mint most . A hasonlóság csak az, hogy akkor is ugyanolyan pénztelen, szegény csapat voltunk mint most. Nagyon kellett hogy megérkezzen Laporta, Rijjkard, és a Barca történelmének legnagyobb játékosa, Ronaldinho.

Bivi76 2019.11.08. 18:45:29

@KisPindi01: Ugyanezt várom 2021-től. Egy nagy befolyású elnök, aki a klub pénzügyi helyzetét stabillá teszi, egy markáns, szakmailag felkészült edző, sikerre éhes, technikás fiatal játékosok igazolása. Addig meg reménykedjünk hogy a Madrid nem nyer BL-t, és nem vásárolja fel tovább a legnagyobb tehetségeket, mert nagyon lemaradtunk tőlük. Hajrá Barca!

Dr Mouse 2019.11.08. 18:48:52

@Bivi76: Ibrahimovicsról lehetne sokat mesélni. Például azt, ha marad spanyol honban, akkor versenyre kelhetett volna Sergio Ramossal abban, hogy melyikük tud több piros lapot összeszedni...

Szerintem a pasi nehezen kezelhető volt. Amit a youtoob-on láttam róla, az ijesztő!
Aki csak az útjába került a pályán, vagy felrúgta, vagy ha olyan napja volt, leütötte.

Romario80 2019.11.08. 18:52:38

@Bivi76: Én annak fogok hinni,aki gyönyörű játékot játszatva hat kupát nyert egy évben,kettő BL-t,játékosként az elsőt. Aki egy Barca legenda. Szerintem nincs még egy ember,aki egyszerre utálja Pepet és Barca szurkoló. A kettő kiüti egymást.

Bivi76 2019.11.08. 18:52:50

@Dr Mouse: De amikor csereként beállva a barcelonai El Classicon ballal beverte a Real Madridnak, azért csak tapsoltál! Mert én újjongtam! De jó volt! :-)

Romario80 2019.11.08. 18:56:55

@Bivi76: De látod,a többi dologra nem reagálsz,mert valószínűleg azokat sem tudnád alátámasztani.

Bivi76 2019.11.08. 18:59:08

@Romario80: Nem utálom, csak nem szeretem. Ha nem lennék Barca szurkoló, nem bántana, fájna a mostani csapat szereplése, helyzete . Lehet mélyebb érzéseim vannak a csapat iránt, mint itt sok korszak szurkolónak. Van itt a blogon olyan focihoz értő szurkoló, aki személyesen is ismer, legjobb barátom, tudja mit jelentett régebben is, és most is az FC Barcelona. Megfelelni viszont senkinek nem akarok,nem az én stílusom azt mondani, amit más hallani akar. Én egyenes ember vagyok, nem bólogatós.

Bivi76 2019.11.08. 19:00:10

@Romario80: Mire válaszoljak? Bocsi! Kérdezz, és válaszolok.

Dr Mouse 2019.11.08. 19:11:00

@Bivi76: Te csak a szépre emlékezel?

Romario80 2019.11.08. 19:12:32

@Bivi76: "Honnan tudod,hogy ez a három játékos beválik? Mert ha nem,akkor a Barca járt jobban. Miért nem szeretnéd Xavit? Mi a problémád a spanyolokkal? Miért nem akarod Piquét elnöknek? Illetve ha ezt a fajta játékot szereted,akkor mi a problémád Peppel,aki ennek a legjobb képviselője? :)"
Ezekből az utolsóra úgy-ahogy válaszoltál,a többire nem.

Bivi76 2019.11.08. 19:54:46

@Romario80: Úgy látom Rodrygo beválik. Nemcsak a 3 gólja mondatja ez velem, hanem a mutatott játéka is. Az a játékos nem belebotlik a labdába, hanem tud a játékszerrel elég jól bánni is. Fiatal, van benne lendület, és a közönség máris skandálja a nevét . Vinuciusról ugyanez mondható el, nem véletlen, hogy a PSG Neymarért, a fiatal brazil zsenit, plusz pénzt kért a Realtól a nyáron. Mi biztos nem jártunk jobban, mert ennek a két brazil tinisztárnak már nem 45 millió euró az ára, mint amennyiért megvették őket, hanem több. Ellentétben velünk, mi mindenkit veszteséggel adunk el . Szóval mi jól semmiből nem jövünk ki. Nálunk ez tendencia. Xavira térve. Hol bizonyított eddig? Ha én írok valaki játékost és edzőt, akit szeretnék, tőlem is mindig ezt kérdezitek. Nem látom én őt egy karakán, határozott embernek. Szerintem nem erős személyiség. Összerogyna a teher alatt. Aztán lehet nincs igazam. Sőt! Szeretném hogy ne legyen igazam! Pique meg inkább celeb mint vezető. Nem passzol egy ilyen szerepre. De ezek az én véleményeim, lehet nincs igazam. Miért nem szeretem a spanyolokat? Nem tudom megmagyarázni. Alapból nem kedvelem a spanyol válogatottat. Nem tudok szurkolni olyan csapatnak, ahol tele vannak Real játékossal. Meg mikor Barca drukker lettem, nekem Koeman, Sztoicskov! Romário, Laudrup játéka tetszett meg. Nem Guardiola, Begiristain, Amor, Nadal, Ferrer, Sergi, Abelardo, stb. voltak számomra a mérvadó tényezők. A legkedvencebb játékosaim közé a csapatból, általában légiósok (többnyire brazilok) voltak. Legkedvencebb spanyol játékosom magasan Luis Enrique volt. De tisztelem Iniestát, Xavit, stb. De nem voltak kedvenceim! Amúgy tiszta szívből szurkolok Riqui Puignak, Ilaix Moribának, Ansu Fatinak, Alex Colladonak, Ronald Araujonak, Alex Konradnak sorolhatnám. Ők tehetséges fiatalok fiatalok.

Bivi76 2019.11.08. 19:55:34

@Dr Mouse: Voltak gyönyörű korszakok!

Bivi76 2019.11.08. 20:03:26

@Romario80: Úgy érzem amúgy mintha vallatnátok itt a blogon! Mintha bizonyítanom kéne valamit. Nem tartozom én senkinek semmivel! Hajrá Barca! Ennyi! A világ legcsodálatosabb klubja! (csak már záródjon le ez a korszak!)

Romario80 2019.11.08. 20:06:20

@Bivi76: Folyamatosan ütik egymást a szavaid,össze-vissza beszélsz. Úgy látod,hogy majd egyszer be fognak válni ezek a játékosok,de már most sztárok szerinted. Elmondom,hogy Rodrygo egy ígéret,Vinicius szintén,a másik srácot már te sem említed,talán a nevét is elfelejtetted. Nem szereted a spanyolokat,de a fiatal spanyoloknak drukkolsz. Tiszteled Xavit,de nem akarod itt látni. Nem bizonyított sehol,de akiket szeretnél edzőnek sem bizonyítottak még sehol. Tiszteled Iniestát,de fosoztad azért őt. Piqué celebnek való,de ezt honnan tudod? Már most elnöke egy csapatnak,és egy csomó üzleti vállalkozása van. Honnan tudod,hogy nem válna be?

Romario80 2019.11.08. 20:08:44

@Bivi76: Figyelj,annyi marhaságot hordasz össze,hogy persze,hogy rákérdezünk,hogy ez meg micsoda? De ha véleményt fogalmazol meg,akkor bizony ellenvélemények is születni fognak valószínűleg. Főleg,ha ilyen vélemények...:)

KisPindi01 2019.11.08. 20:22:57

@Romario80: Van benne valami, amit mondasz.

KisPindi01 2019.11.08. 20:30:03

@Bivi76: Szerintem Rodrygoból nagyobb játékos lehet, mint Viniciusból. Bár nem gondolom akkora talentumnak Rodrygot sem. (Csak az én véleményem, mindebkinek más a véleménye :) ) Alázatosabbnak tűnik. Vinicius nagyon gyors, ügyesen kezelei a labdát, jól cselez, viszont kapura nem veszélyes.
Militao a Portoban jó volt, de szerintem elég nagyot lépett előre.

KisPindi01 2019.11.08. 20:31:52

@Bivi76: Ha már nem egyezik m!s véleménye a tiéddel, akkor már az ember csak ostoba lehet...

Robi71 2019.11.08. 20:35:41

@Bivi76: Tudod mi történik ha élesztőt dobsz a pottyantóba? Előtör a sz@rgejzír és elönt mindent....mint a te kommentjeid a blogot. :)
A szakértelmed...Vinicius féle "extraklasszisok", Pep-t nevét egy mondatban emlegetni Dembi-vel vagy Ibra-val, kigúnyolni a már visszavonult és még aktív klublegendákat....a legelvetemültebb Real szurkolótól sem hallani ilyeneket.

Bivi76 2019.11.08. 20:38:15

@Robi71: Mondtam már hogy Rántsál rá Messire meg Guardiolára!Ahhoz értesz, máshoz nem!

Romario80 2019.11.08. 20:41:47

@Bivi76: Köszönöm a választ,nem is számítottam másra.

Bivi76 2019.11.08. 20:42:49

@Robi71: Te voltál Realos szerencsétlen. Itt vallottad be a blogon. A nagy galaktikus Real szerelmese voltál. Most meg egy Barcelona drukkert akarsz oktatni? Mit képzelsz magadról? Dembelét fikázod mióta itt van. Egy Realos nem csinálná ezt egy játékosunkkal.

Romario80 2019.11.08. 20:42:52

@Robi71: Vagy madrid troll a srác,vagy csak össze-vissza beszél mindent. Szerinted melyik?

Bivi76 2019.11.08. 20:45:03

@Romario80: mekkora haverok lettetek hirtelen!

Romario80 2019.11.08. 20:45:16

@Robi71: Mondjuk az,hogy több nickkel irogat,az klasszikus troll jellemvonás,így én inkább afelé hajlok. Vagyis inkább abban bízok. :)

Robi71 2019.11.08. 20:52:46

@Bivi76: Puyol, Xavi, Iniesta vagy Alves példája mutatja, hogy vagy mert nincsen minőség a piacon vagy a vezetőségünk alkalmatlan szakmailag a megfelelő pótlás biztosítására.
Nem vigasztalásképpen, de a Real is hasonló cipőben jár. 2017-ben, amikor BL-t és bajnokságot is nyertek egy ígéretes második csapatot verbuváltak össze....de sikeresen szétverték és helyettük hozzánk hasonlóan másodosztályú bohócokkal töltötték meg a csapatot. Ameddig ez így van nem tartok tőlük. Jobban tartok azoktól, ahol igazi szakmai munka folyik és nem marketingigazolásokkal leplezik a szakmai hozzánemértést.

Raven1975 2019.11.08. 20:54:52

Hivatalos keretünk a Celta Vigo elleni bajnoki meccsre.
uploads.disquscdn.com/images/079e17405f1379b838520aa18657d0970180e91a1979462c6706cd37cfd380bc.jpg
Kimaradók: Alba (sérülés), Aleñá, Pérez, Todibo (edzői döntés).

Robi71 2019.11.08. 20:56:00

@Romario80: Nem troll, csak össze-vissza beszél mindent. Ha rajta múlna már Dembi lenne a csapatkapitány is. :)

Bivi76 2019.11.08. 20:59:23

@Robi71: Inkább Dembi mint Messi. Totál alkalmatlan a gyerek erre a pozícióra . Minden kapott gólnál lehorgasztott fejjel bámul. Gyenge jellem. Olyan mint egykori edzője!. Azt mondod hogy nem vagyok madridi troll? Ebben igazad van. Én nem vagyok troll. A Real Madridot meg utálom.

Robi71 2019.11.08. 20:59:56

@Romario80: Képzeld, ha teljhatalmú ember lenne a Barca-nál és bárkit kirakhatna a csapatból és bárkit leigazolhatna. :)

Robi71 2019.11.08. 21:01:27

@Bivi76: Pedig jobb lenne, ha madridi troll lennél. :)

Bivi76 2019.11.08. 21:04:29

@Robi71: Egy dologban egyetértünk. Mindketten elzavarnánk az elnököt. Te itt megállnál. Nálam repülne az edző, és a keret 2/3-a is.

Robi71 2019.11.08. 21:06:45

@Bivi76: Erről előbb a culékat kellene meggyőznöd.

Romario80 2019.11.08. 21:07:34

@Robi71: Ez viszont így elég ijesztő tekintve,hogy több nickje is van...

Bivi76 2019.11.08. 21:10:09

@Robi71: Tényleg nem vagyok madridi! A lehető legőszintébben mondom Neked, Barcás vagyok, mióta az eszemet tudom. De ez a csapat számomra óriási csalódás. Elvesztette a varázsát. Nagyon haragszom rengeteg játékosra a lélektelen játékért. Nem tudtam volna sok évvel ezelőtt elképzelni, hogy egy kelet - európai csapat pontot visz el a Nou Campból. Nekem ezzel betelt a pohár. Erre nincs mentség. Szégyeljék magukat, mert nincs önkritikájuk a játékosoknak. Nem látom a jövőképet, a tudatos építkezést! (remélem ebben a stílusban megérted a mondanivalóm)

Bivi76 2019.11.08. 21:11:55

@Robi71: De hogy lehetnek ilyen vakok? Egy 2015 - ös BL győzelem hatalomban tartotta Bartomeut, meg a beígért Arda Turan. Laporta akkor Pogbával kampányolt!

Dr Mouse 2019.11.08. 21:13:31

Legyetek szívesek és fejezzétek be!!!

Bivi76 2019.11.08. 21:14:07

@Robi71: Romario butaságot beszél. Ezen a néven futok mióta regisztráltam a blogra. Egyszer ki is voltam tiltva Veled egyetemben 1 hétig. Esküszöm a Barca drukkerságomra!

Bivi76 2019.11.08. 21:16:31

@Dr Mouse: Befejeztük! Normális hangnemre tértünk át! Tőled elnézést kérek, mert Te nem kóstolgattál be! Robival meg rendezzük, a két vallatóval sincs semmi gond! :-) Úgyhogy tényleg normális hangnemre térek!

Bivi76 2019.11.08. 21:17:53

@Romario80: @KisPindi01: Normális hangnem ok? Én tartom.

sunt 2019.11.08. 21:19:23

Megkezdődött a vezetőség rugalmas elszakadása Valverdetől. Fogadnék arra, hogy télen jön helyette az argentin.

Robi71 2019.11.08. 21:21:01

@Bivi76: Ez a klubvezetés olyan mélységekbe taszította a klubbot (és még tovább fogja 2021-ig), amiből egyhamar nem fogunk kilábalni. Itt olyan mértékű változásokra lenne szükség minden szinten, hogy nocsak. Hogy őszinte legyek és teljesen elvesztem...ha korábban voltak javaslataim (innen a fotelomból) mostanra már teljesen kifogytam. Ha esetleg még nem tűnt fel, már nem hallani tőlem sem edző, sem játékosneveket akik segíthetnének a csapaton. Teljesen letargikus állapotban kerültem. Ahogy mondni szokták...ameddig veszekedés van egy kapcsolatban, addig kijavíthatatlan bajok nem lehetnek, de amikor már ez sincs....akkor ott a vég. Teljesen passzív állapotba kerültem. Csak nézek ki a fejemből és szinte hidegen hagy a csapat újabb gyenge szereplése.

Robi71 2019.11.08. 21:24:29

@Bivi76: Barto-t Messi 2017-es szerződéshosszabbítása tartja hatalmon 2021-ig. És a Real gyengélkedése. Képzeld, ha nem verik szét a 2017-es bajnokcsapatukat és még az elmúlt 2 szezonban is ők lettek volna a bajnokok.

Bivi76 2019.11.08. 21:24:32

@sunt: Amúgy Gallardo jó munkát végez a River Plate - nél. Játékosként nagyra tartottam, kíváncsian várom a fejleményeket. Arra kíváncsi lennék, ha mondjuk edzőt váltanánk, és egy jó szakemberrel, jó szakmai munkával jó útra térnénk, a remélhetőleg 2021-ben új elnökség megtartaná e.

KisPindi01 2019.11.08. 21:28:26

@Bivi76: Milyen vallatók? Én nem vallatttalak, nem vagyok rendőr... csak a vélemènyemet lefikátad, aztàn rákérdeztem te mit gondolsz. Én eddig is normális hangnemben beszéltem.

Bivi76 2019.11.08. 21:30:33

@Robi71: Ebben szintén egyetértünk. Lassan eljutok arra a szintre, hogyha egyidőben megy egy jó kézi BL meccs, már kapcsolgatok oda is. Pedig nálam ez elképzelhetetlen volt. Feleségemmel a hétvégi programot, mindig a Barca meccshez igazítottuk évekkel ezelőtt. Priorítást élvezett a meccs. Mára megváltozott a lelkesedésem. Nem jó ez a tehetetlen állapot. Nagyon mélyen vagyunk, és csalóka a bajnoki és BL helyezésünk. Érhetnek még kellemetlen meglepetések minket!

Bivi76 2019.11.08. 21:31:23

@KisPindi01: Akkor normális hangnem folytatódhat! Hajrá Barca!

sunt 2019.11.08. 21:34:15

Ha tényleg edzőcsere lesz, akkor semmi se kevésbé aktuális, mint nevek emlegetése. Barrto nyilván 2021-is terjedő időszakra számol és belátta, hogy a változatlanság nem tartható. Meg azt is, hogy nevek igazolásával nem helyettesítheti a tényleges változást. Abidal nyilván közben is próbálja tenni a dolgát, de ennek sincs most jelentősége. Ha találnak új edzőt, ezt nyilván közlik Valvedevel és a keret téli változásait az új edzővel kell egyeztetni. Valvedenek már csak az számít, hogy az átadás - átvételkor hányadik helyen lesz a csapat és hogy jut tovább a BL kieséses szakaszába.

Dr Mouse 2019.11.08. 21:46:34

@sunt: Én sötétebben látom a közeljövőt. Ha igaz az állításom, hogy Bartoék minden vásárolt játékos árából %-ot nyúlnak le, akkor V. utódja sem lesz külömb, legyen az argentin, vagy bárki más.
Ha ide jönne az argetin az tartaná a száját? Igen, mert az itteni fizetése a többszöröse lenne annak, amit a River Plate-nél most kap.
Mit gondoltok, hogy az "örök ellenség" Florentino Perez eddig miért nem hozta működésbe madridi ügyészségi és adóhatósági kapcsolatait? Mert neki az a legjobb, ha Barto és csapata minél tovább marad a helyén... A többit a T. Olvtársak fantáziájára bízom...:(

Romario80 2019.11.08. 22:20:10

@Bivi76: Eddig is normális volt a hangnemem nekem is.

mark6666 2019.11.08. 22:44:32

@Robi71: Azt a reál kispadot nem lehetett egyben tartani. Akarhattak ők bármit, olyan nevek ültek a padon hogy várható volt hogy dobbantani fognak. Évente el is ment onnan kb 2-3 játékos. De a kispad erejét mutatja hogy még utána is 2 évig eltola őket a Bl győzelemig.
Most változtattak és fiatalokkal töltik fel. Kérdés melyikből mi lesz. De jövőre is kölcsönből visszatér még vagy 4 ifjú tehetségük. Ennyiből már 1 gyémántot csak találnak. De Zidaneból nem nézem ki hogy rendesen betudja őket építeni a csapatba. (mondjuk anyagilag bukni nem fognak rajta, Viniciust 45-ért vették és transfermarkt szerint már 70-t ér. Perez meg mindig áron felül adja el a játékosait)

Narancsstand 2019.11.08. 23:25:03

Hát van itt minden! Bolsihazaárulókorcsmeszticzsonglőresőerdőtűzoltó! De NEM!"cule" az biszti!

Narancsstand 2019.11.08. 23:28:24

@Robi71: csokilé a "captyitáán"!

Narancsstand 2019.11.08. 23:32:28

@Robi71: Ha RoszHell vissza megy a böribe....és igéri,hogy össz vagyonát leadja a clubnak .....jöhet Laporta....Xavi...akkor talán..!

Robi71 2019.11.08. 23:43:44

@mark6666: Nem tartok a Real-tól. Ameddig az igazolások mögött nem szakmai indokok, hanem marketing szempontok vannak addig nincs mitől tartani. Ameddig Barto-ról mindannyian tudtuk, hogy sportszakmailag analfabéta, most úgy néz ki, hogy a korábban zseniális Perez-en is jelentkeznek a szenilitás jelei.
Sokkal inkább a tartok azoktól a kluboktól (elsősorban a PL-ből), ahol igazi szakmai munka folyik. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az elmúlt időszakban az anyagi háttér szempontjából is kiegyenlítődött a helyzet (jelenleg 7-8 klub rendelkezik hasonló szintű háttérrel)...egyértelművé válik, hogy ezek közül azok lesznek a nyerők, ahol a marketing (nélkülözhetetlen) és a szakmai egyenlő arányban összefonódik.

mark6666 2019.11.09. 09:31:47

@Robi71: Ja persze BL szempontjából a spanyol csapatok (jelenlegi formájukban) nincsenek az élmezőnyben, csak a közvetlenül utánuk jövő bolyban.
Ez játékos keretre annyira még nem igaz, de edző és szakmai alapok már annyira kiütköznek hogy vissza húzzák őket. (én is csak a spanyol bajnokságon filóztam)

De nagy nevű, erős edző egyik spanyol gigászhoz sem fog menni sosem, mert nem tűrné hogy az elnök beleszóljon mindenbe.
süti beállítások módosítása