A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Bajnoki versenyfutás

2020. március 03. - caaaatalan

A tribuna kigyűjtötte a Barcelona és a Real Madrid hátralevő mérkőzéseit a bajnokságból.

Josep Maria Bartomeu a Barcelona jelenlegi elnöke Madridból az El Classicoról hazatérve a Marcának így kommentálta a vereséget: "Nincsen semmi probléma, a szezon folytatódik, hosszú még a bajnokság."

Nos a bajnokságból még valóban hátra van 12 forduló, így az 1 pontos hátrány messze nem ledolgozhatatlan, de ha összevetjük a 2 csapat sorsolását, már árnyaltabb a kép.

A Barcelona idegenben játszik még a Sevillával és a Villareallal, ezek a legjobb években is rázós túrának számítottak. Az idei idegenbeli formát nézve viszont sehol sem mehet biztosra a csapat, pl. a Celta Rafinha és Aspas vezérletével a kiesés elől menekül, ez is egy kemény meccs lesz. Otthon gondot okozhat az Atletico Madrid, amely versenyben van a 4. Bl helyért, kellenek neki a pontok, és az Espanyol elleni katalán derbi is vissza van még a szezonból.

A Real Madrid a következő fordulóban a Betis vendége lesz, ahol rögtön fordulhat is a kocka, ha szerencsésen alakulnak az eredmények. A blancok fogadják a Valenciát és Sociedadban is jelenésük van, közben pedig a Bl-ben is nehéz a helyzetük, így a következő hetek meghatározóak lehetnek náluk. A bajnokság vége felé még egy bilbaoi kirándulás vár Zidane csapatára, de ha azután még mindig vezetik a tabellát, akkor már nagyon kevés lesz az esély az előzésre.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Barcelona a hétvégi vereség miatt pontelőnnyel nyerheti meg a Ligát a Real Madriddal szemben, így a hátrány nem is 1, hanem inkább 1.5 pont.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr3115501526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barca1994 2020.03.03. 17:40:19

@julio alberto: És ha Messi mond egy pr dumát,hogy kit favorizált.Semit nem jelent.A Reál is meg a Liverpool is hatvan perces volt az utóbbi meccsükön.És akkor mi van.Akkor gyere évvel a ha rendszeres.

Robi71 2020.03.03. 17:41:20

@Máté Nagy00: Messi mindenkinek passzol, aki jól bemozog, legyen szó Alba-ról, Suarez-ről, Fati-ról vagy Grizi-ről. Ha nincs jó bemozgás, nincs passz sem és kénytelen egymaga boldogulni. Szerintem Grizi-t kellene megkérdezni, miért kevés nála a jó bemozgás.

Robi71 2020.03.03. 17:46:06

@Frenkie82: Messi hatalmas partiállat hírében áll, gondolom ezért hiányoja Junior-t. :)

Robi71 2020.03.03. 17:51:05

@barca1994: Messi-nek betömte a száját Bartomeu 2017 nyarán. Nem mond ő már semmit, elfogadja a jelenlegi áldatlan állapot lehorgasztott fejjel. :(

Frenkie82 2020.03.03. 17:52:19

@Robi71: nem tudom miért hiányolja ennyire, de hogy partiállat lenne Leo, azt kétlem... viszont az is tény, hogy ha ennyire hiányolja Dzsuniorocskáját, akkor menjen ő királyi felségessége Párizsba PayPal-ka mellé ;) De csak akkor, ha már nem Bartomeu lesz az elnök, mert az érte kapott nem kevés pénzt tuti Dzsudzsi-Torghelle félékre fogja elverni, mint tette azt Ne'márka eladásából (Dembelé, Coutinho, Griezmann, Braithwaite)...

Frenkie82 2020.03.03. 17:53:25

@Robi71: jaja, elfogadja... még a kamaszos szakálla is bevörösödött azóta :D

barca1994 2020.03.03. 17:54:47

@Robi71: Neharagudj sok îrásoddal egyet értek De évvel messze nem,a másik milyen belső infóbol gazdálkodást.Èn jobban szeretem a tényeket.

Máté Nagy00 2020.03.03. 18:01:14

@Robi71: Messi nemrég nyilatkozta h örülne Ney érkezésének illetve a legtöbb hír arról szól h kampányolt is érte a nyáron.
Abban egyetértünk hogy Barto igazolásai semmit nem érnek. Csak nevek és ennyi.

julio alberto 2020.03.03. 18:05:45

@barca1994: Értem akkor a Rael Madrid nem a 70-ik és a 92 percben szerezték a góljaikat ellenünk...Liverpool most hogy jött ide?

barca1994 2020.03.03. 18:10:30

@julio alberto: A City ellen a Reál hányadikbán kapta a gólt, a Liverpool hányadikban kapta a gólt.Hatvanadik,akkor ök is hatvan percesek vagy csak a Barca.

julio alberto 2020.03.03. 18:24:43

@barca1994: Engen sem a Real sem a City nem érdekel,de látom csak kapaszkodókat próbálsz keresni.Ne feled a Barcelona hasonló módon kapott ki a Valencia csapatától is.Ez a tendencia amit nem látom hogy orvosolni tudna a szakmai vezető vagy éppen a játékosok.Nincs erőnlét anélkül pedig nagyon nagyon nehéz,persze nem is várható el 32-33 éves játékosoktól a biológia már csak ilyen.

julio alberto 2020.03.03. 18:27:22

@Robi71: Neymar nem kell ide mert csak konzerválnánk évekre azt ami már 5 éve nem működik.

barca1994 2020.03.03. 18:36:57

@julio alberto: Azért kíváncsi lennék a 2015elötti futó teljesítményről meg a mostantól.szerintem nem az a külömbség.A kulcspaszok a váratlan húzások ,gyenge védelem helyezkedés,rossz döntések a kapu előtt.És inkàbb mentàlis bajok.

Raven1975 2020.03.03. 18:44:18

Kösz mindent, Leo Messi!
Jelenléted hatalmas, alakod történelmi léptékű!
A Barça Aranykönyvének első bekezdésében van a helyed - Cruyff, Kubala, Xavi, Iniesta, Puyol, Gamper, Koeman, Pep, Michels mellett!
uploads.disquscdn.com/images/1aeb024ee60e5ea3a82a5a25bb1e20af545b2c9c32ff34e9a49c40056d9939fb.jpg
_________________

Napi Ousmane Dembélé (fc_b_moments).
uploads.disquscdn.com/images/6c66be9387d189826e07cc72c7f4d898b4d151f7fd6d1403d783ea1668cfe5b7.jpg

kritizator 2020.03.03. 18:54:38

@Raven1975: mi van???
Messi abbahagyta???

Robi71 2020.03.03. 19:04:25

@Raven1975: Dembélé-nek mire lejár a Barca-val kötött 5 éves szerződése teljesen profi játékosá válik. :) Aztán dúsgazdag emberként elmegy kedvére focizni ahová akar.

Robi71 2020.03.03. 19:08:53

@Máté Nagy00: Gondolom, hogy Messi csak a jobb játékért akarná Neymar-t a csapatban látni. Bevallom, ha egy nevet mondhatnék akivel biztosan előrelépnénk, az ővé lenne. De Bartomeu biztosan jobban tudja ki kell ide. Már csak a nyarat kell megvárni. :)

Robi71 2020.03.03. 19:12:17

@Frenkie82: Bartomeu és Messi egyszerre búcsúznak majd. Messi ingyen, Barto sok százmilliós hiánnyal a kasszából.

2020.03.03. 19:44:54

Állítólag 2 védőt 2 csatát akarunk igazolni nyáron. Miből??? Bár ha Leganes szintű játékosokban gondolkodnak akkor jöhet az egész keret

Robi71 2020.03.03. 20:02:48

@the12thman: Legalább két csata lesz, remélem. :)
Két védő?...talán.

2020.03.03. 20:08:10

@Robi71: én azt értem de ki? Lautaro és Werner 200 millióért úgyhogy mínuszba vagyunk?

Robi71 2020.03.03. 20:28:55

@the12thman: Fogalmam sincs, kikből tudunk pénzt csinálni. Ami biztos, az hogy mínusz 100 millióba mehetünk az FFP szerint....amit már a következő elnöknek kell kiegyenlíteni. Barto biztosan élni fog ezzel a lehetőséggel. :)

2020.03.03. 20:37:41

@Robi71: köv 3 évben kell két khv, jobb és bal oldali védő, 2 támadó szellemű középpályás, védekező, két szélső és 2 csatár. Jó kilátások

FRANCIBARCA 2020.03.03. 21:04:36

@kritizator: Ha netán így lenne sem csodálkoznék ! Ez a bal'FAX' vezetés igazoltat össze vissza, ABIDALLAL ! Megérthető és jogos MESSI kifakadása mert hiába hozza ziccerbe GRIZITés a többieket, ha még berúgni is neki kellene helyettük, ráadásul ha még sérülten is pályára kell neki lépnie és helytállni világbajnok és 100 milla+sokmillás igazolt "kapuérzéketlen álsztárocskák" helyett ! Sokan ekézitek SEMEDO játékát igaz ? De ha őneki kell támadó szélsőjátékot nyújtania, akkor kérdezem hogyan érjen vissza védekező pozíciójába pláné ha a középső védők is
a félpálya körül kalandoznak ? Arról nem is beszélve, hogy hiába van akármilyen labdabirtoklási és passz arány, ha az ellenfél akár egy rúgott góllal is elviheti a meccset vagy legalább a két pontot ! ÉBRESZTŐ VÉGRE AMÍG NEM KÉSŐ ! ...

Balázs37. 2020.03.03. 21:08:06

Hétvégén előzünk megint :)

Balázs37. 2020.03.03. 21:10:22

Semedo el kell engedni? Hihetetlen ez az egész pár épkézláb játékosunk egyike, csereüzletbe bevonni, hát ez valami eszement dolog

Robi71 2020.03.03. 21:16:49

@the12thman: Ameddig évente egy játékost kellett volna pótolni, mindig volt ötletem...igaz a vezetőség mindig teljesen másképp gondolta az egészet.
Most hogy olyan lyukas a csapat, mint a szita (jelenlegi hiányposztok, plusz ez elkötekező 1-2 évben kiöregedők, plusz a középkategóriás pótlások minőségi cseréje)...fogalmamn sincs.

2020.03.03. 21:47:22

@Robi71: a hódnak is volt ötlete

Robi71 2020.03.03. 21:52:49

Ronald Koeman elismerte, hogy a Barca megkereste a télen Valverde pótlására...amit ő visszutasított a holland válogatott iránti elköteleződése miatt.

Robi71 2020.03.03. 21:57:53

@the12thman: Az MD szerint Ferran Torres (Valencia, 20 éves, jobbszélső) lesz a Barca egyik jelőltje a szélső támadó posztra. 35 milliót hajladóak áldozni érte.

FRANCIBARCA 2020.03.03. 23:18:38

Kedves BARCA szimpatizáns társaim ! Szívesen fogadnám véleményeteket
2020.03.03. 21:04:36-i véleményemmel kapcsolatban !

2020.03.03. 23:27:37

@FRANCIBARCA: Semedoval semmi baj nincs. Nyilván nem elit de vannak jóval nagyobb gondjaink. Csinálja, teszi a dolgát annak ellenére hogy mellőzve volt.
Griezmann soha a büdös életbe nem lesz Barcelona szint, ő miattuk tartunk itt. Dembele, Coutinho, Griezmann.. Összesen érnek 120 milliót nem külön külön. Édes mindegy ki az edző amíg az elnök igazol. Értelmes edző akkor fof jönni ha eltakarodnak ezek. Plusz értelmes játékos is...

2020.03.03. 23:27:55

@Robi71: fogalmam sincs ki ő

2020.03.03. 23:28:57

@Robi71: jön egy Semedo 2.0 sok értelme van. Megtartani Semedot és akkor azt a pénzt belevonni egy másik üzletbe ha utána egy hasonló szintű vagy gyengébb védőt akarnak hozni

GYLS 2020.03.04. 09:07:53

Egy vélemény Dembele sérüléséirő:l

MI ÁLL OUSMANE DEMBÉLÉ SÉRÜLÉSEI MÖGÖTT?

Mint minden reggel, Ousmane Dembélé nem sokkal 9 előtt kel. Eszik egy kiadós reggelit, elkészülődik, 10-kor pedig megkezdi rehabilitációs gyakorlatait.

Az elmúlt két évben gyakorlatilag így telt minden napja. A Barcelonához való igazolása, vagyis 2017 szeptembere óta a kilencedik sérülését nyögi, most egy combizom-szakadásból próbál kijönni. A folyamatos visszaeséseknek köszönhetően a meccseinek száma is drasztikusan visszaesett, a Rennes-nél töltött szezonjában még 29/29 meccset játszott (100%), a Dortmundnál 49/47-et (96%), a barcelonai meccs-százaléka viszont így alakult: 40%, 70%, idén pedig nagyon úgy tűnik, 25% fölé nem fog menni.

“Ousmane nagyon erős a fociban, de azt hitte, hogy ennyi elég lesz a sikerhez. Azóta viszont felnőtt és megértette, hogy nem így van.” - ezt Dembélé saját házi szakácsa, Anthony Audebaud állítja. Kérdés, mennyiben Dembélé felelőssége a visszatérő kihagyások, vagy más felek is okolhatók.

Dembélének például szeretik kritizálni az életvitelét. A francia sajtó sokat cikkezett arról, hogy az igazolásai után hagyott ingatlanokban kő-kövön nem maradt, elmaradhatatlanok voltak a késő éjszakai házibulik, a Breaking Bades Jesse Pinkman is megirigyelte volna a látottakat. Az éjszakai bagoly-életmódot közeli hozzátartozói is megerősítették, azóta pedig történtek is változások: Dembélé a legjobb barátjával és nagybátyjával él egy házban, sőt, ügynöke és hivatalos képviselője, a Londonban élő Moussa Sissoko (nem a T’hames) is kivett egy barcelonai albérletet, hogy többet lehessen Ousmane közelében.

Nemcsak az életvitelén, de a étrendjén is változtatott. A fent említett szakácsa készíti elő napi többszöri étkezését. Az elején kiiktattak minden feldolgozott élelmiszert, szénsavas és cukros üdítőt, gyors felszívódású szénhidrátokat, a helyét pedig átvették a baromfi-húsok, tengeri halak és párolt zöldségek. Étkezési napirendet vezettek be, amit állítólag maga Dembélé igényelt, így minden le van rögzítve, falra tűzve, rendszeresítve.

Az okok mögött meghúzódik a kiegyensúlyozatlan edzésterhelés is. Dembélé legújabb sérülése óta egy katari klinika követi figyelemmel felépülését. Az orvosok elkérték a Barcelonától Dembélé GPS-jeladóval mért edzési adatait, melyből kiderült, hogy a mérkőzéseken a futásai 90%-át sprintben tette meg, miközben az edzéseken a futómennyiségnek csak 20%-át végezte sprintben. A fizikai felkészítő szakemberek között relatív konszenzus van abban, hogy ilyen különbség a magas intenzitású futások között nem nyújt elég terhelést a szervezetnek, így megnő a kockázata az izomhúzódásoknak és szakadásoknak.

A Barcelona fizikai felkészítési módszereit az is megkérdőjelezi, hogy Frenkie De Jong pár héttel az érkezése után külön fizikai felkészítő edzőt fogadott arra hivatkozva, hogy az ott végzett edzésmunka merőben eltér az Ajaxnál megszokottól.

Egy további gond lehet még Dembélé fiziológiai profilja. Nevelőklubjánál, a Rennes-nél egyetértenek abban, hogy a karrierje elején sokat játszatott és terhelt szervezet most nyújtja be a számlát. Michel Troin, a Rennes korábbi segédedzője szerint “hatalmas volt rajtunk a nyomás, hogy játszassuk. Mindenki látta, micsoda tehetséggel állunk szemben, csak ezt a nyomást nem vertük vissza. Nézzék meg a képeket: ő még egy kis garnéla. A csontozata, az izomfelépítése messze nem volt kész, nem vártuk meg, míg teljesen kifejlődik, ezért túl sokat játszattuk.”

Dembélé szerencsétlensége, hogy amikor elkezdett jobban figyelni az egészségére, úgy romlott meg fokozatosan az egészségi helyzete. Ha részben ő is felelős jelenlegi állapotáért, kérdés, mások is ki fogják-e venni a részüket, vagy hasonló köröket fognak futni, évről-évre.

Rivaldo2000 2020.03.04. 09:45:59

Érdemes megnézni mindenkinek Todibo tegnapi teljesítményét a Bayern ellen. Tanárian játszott,kikaptak de nem rajta múlt. A zidane csel a müncheni 16oson belül a rabona beadás után... Hihetetlen hogy elpazaroljuk

m.facebook.com/story.php?story_fbid=137012901154752&id=110112910511418

Bivi76 2020.03.04. 10:03:37

@Rivaldo2000: Szenzációs játékos, korosztálya legjobbja. Nekünk sajnos nem felelt meg, majd Inigo Martinez jó lesz.

GYLS 2020.03.04. 10:16:38

@FRANCIBARCA: Látom, csak egy fő reagált a véleményedre, hiába kérted meg ismételten a blog látogatóit.
A Semedóról írtakkal egyetértek. És ez a helyzet a bal oldalon is. Emiatt csúszik el folyton a védekezésünk, majd tűnik úgy. hogy már megint nem a helyén vannak a védőink. Tegnap feltettem, hogy a góljaink száma évről-évre csökken. A kapott gólokét azért nem tettem fel, mert ebben nincs egyértelmű irány. Volt év amikor csökkent, utána nőtt, majd megint csökkent. De 1.05 és 0.76 között mozgott az utóbbi öt évben. Ennyi kapott góllal pedig egy alapjában a támadásra épülő csapatnak szinte minden meccset illene megnyerni. De azok a fránya rúgott gólok évről-évre csökkennek, és egyre több azon mérkőzések száma is, amikor egyet sem szerzünk. Én ennek okát leginkább a középpályás játékban látom. Jelenleg két szervezője van a játékunknak. Busquets mint mélységi irányító és Messi mint a támadó vonalból visszalépő. Azaz egyik sem azt csinálja, mint korábban. Mert ez Xavi és Iniesta dolga volt.
A Messiről írtakkal nem teljesen értek egyet. Egyrészt Ő maga is képes ziccereket kihagyni, másrészt mint szélső támadó kevés. Kevés, mert Ő sem képes már 30 méter körül sprintelni. Márpedig egy szélsőnek gyorsnak kell lenni. Amiben megmaradt a zsenialitása, az az, hogy kíválóan lát a pályán, hogy kicsi területen képes kicselezni ellenfeleit, és ha nem szabálytalankodnak vele, akkor befejezni a támadásokat.
Én többekkel ellentétben nem azokban látom a rossz igazolásokat, amelyek közül Te is említesz. Nálam ezért-azért Arthur, Coutinho, deJong, Dembele és Griezmann is elfogadható (az ár más más tészta). Az előző három azért, mert stílusuk nagyon is illik a rövidpasszos játékhoz, Dembele azért, mert szinte mindig voltak gyors szélsőink, Griezmann pedig ha most nem lennének sérültek a csatáraink, tudná annyira helyettesíteni Messit (hiszen az igazi helye Griezmannak a jobb oldalon, vagy a center mögött lenne), hogy ne legyen túlterhelve. Én az Arda-Aleix Vidal-Alcacer- Gomes-Digne-Todibo-Firpo féle hozatalokat tartom feleslegesnek. Őket házon belül is lehetett volna pótolni, pláne hogy a sajátjainkat (Montoya-Bartra-Denis-Rafinha-Munir-Sandro-Tello, stb) meg folyton kölcsönadtuk. Kevesebbet kellett volna igazolnunk, de minőséget. Azért, hogy versenyhelyzet legyen!

Kicsi85 2020.03.04. 10:20:07

@Robi71: Eddig amiket lattam tole az nekem nagyon tetszett, ugyes, gyors es jol cselez, meg csak 20 eves szoval barmi lehet belole, akar kuka is ez ugyis idovel dol el...de en szemelyszerint orulok ha felvetodott a neve, legalabb nem valami 30 eve jatekosra koltenenk az osszeget, az egyi nagy kedvencem a spanyol bajnoksagbol es jovore jar le a szerzodese, ha jol tudom.

sunt 2020.03.04. 10:27:25

Tudja valaki, hogy Todibot vételi opcióval adtuk-e kölcsön? Mert ha nem, visszajön és el lehetne búcsúztatni Piquét és megpróbálni eladni Umtitit. Közben meg ki kellene próbálni Araujot is.- Miért mindig a szomszéd rétje zöldebb?

Nagybarcelona 2020.03.04. 10:27:36

@GYLS: www.barcablaugranes.com/2020/3/4/21163524/barcelona-blamed-for-ousmane-dembeles-continued-injury-problems
Itt a cikk is. Nem Dembelèt vèdve, de köztudott, H. valami nagyon nem stimmel az orvosi stábbal, a fizikai edzèsekkel (hiányával), ez nem csak Dembelère hat ki, De Jongot is írják a cikkben, gondolom akad más is. Valami nagyon rosszul megy nálunk. Setiennèl sem változott semmi. Max van +2 rondós edzès.

Eminusz 2020.03.04. 10:45:04

@the12thman: Nem ertek egyet Griezmannal kapcsolatban! En epp ellenkezoleg latom, a keretben mar szinte csak o a Barca-szint... Erdemes megnezni a jatekat, megkapja es igyekszik azonnal elpasszolni, ezt a tobbiekkel ellentetben (akik szerinted sokkal inkabb Barca szintuek....) rendre PONTOSAN! Mas kerdes, hogy akinek lepasszolja, az ahelyett, hogy folytatva az altala elkezdett gyors labdajaratast (ami a Barcat mindig is jellemezte..), hatrapasszolja, “raul” a labdara vagy pontatlanul elpasszolja ezzel lassitva a jatekot es rosszabb esetben elveszitve a labdat.... Gondolok itt peldaul De Jongra, Arthurra es a kozeppalyasaink nagyreszere... Szivem szerint az egesz kozeppalyat lecserelnem.... Szoval osszegezve mindent, en ugy latom, hogy Griezmann probalna jatszani a hagyomanyos Barca-jatekot (amibe annyian beleszerettunk...), de sajnos egyedul van vele... :/ Szomoru, de ez az igazsag.....

Raven1975 2020.03.04. 11:00:09

Rivaldo: "Pillanatnyilag Messi az egyetlen játékos a Barçában, aki vállalkozik valamire a labdával. Ő az, aki lő a tizenhatoson kívülről, ő az, aki megpróbálja elmozgatni az ellenfelek védőit. Senki máson nem látom azt, hogy képes lenne segíteni a csapatnak ebben. Suárez távollétével nagyon sokat veszít a Barça, mert Messin kívül ő az, aki képes meglepni az ellenfeleket, emellett sokat dolgozik és nem fél. Suárez hiányában ráadásul minden felelősség Messire hárul, a többség őt hibáztatja a vereségekért. Egy vereség esetén mindenki azt kérdezi, vajon mi történt Messivel? Mindig ő a szurkolók csalódásainak célpontja, de ez igazságtalanság vele szemben." [Tot El Camp]

Robi71 2020.03.04. 11:46:59

@GYLS: Felesleges volt lefordítanod a Dembélé-t mentegető, Barca-t hibáztató cikket. A srác egy katasztrófa és minél hamarabb meg kell szabadulni tőle.

Robi71 2020.03.04. 11:49:44

@sunt: Igen, 25 ért igazolhatják le és mi 50-ért vehetjük vissza.

Berbatov 2020.03.04. 12:14:48

A 30-asok irányítása Setien érkezésével sem szűnt meg. Már kikezdték az edzőt és a segítőjét is. Ter Stegen közben a váltáson gondolkozik nyáron, mert nem elégedett az edzésmunkával.... Nem ő az egyetlen, akinek kevés a munka...

Club de Amigos. Az összeset el kellene zavarni a nyáron, és új alapokra helyezni az egészet. Míg tart a játékosuralom semmi sem fog változni.

kritizator 2020.03.04. 12:41:16

@Robi71: Mért nem volt az előző csapatainál katasztrófa?

(szerintem is menjen)
(mért nem megy de Jongnak?)
(mért nem tud beilleszkedni Grízes, stb..)

Rivaldo2000 2020.03.04. 12:47:25

@Robi71: igazából az eredeti cikk nem Gyls fordítása,egy francia rajongó úr tollából van, Szabó Christophe blogger... Nagyon jó írásai vannak,igy talán érthető elfogultsága..
m.facebook.com/story.php?story_fbid=2657592684482436&id=1597178710523844

Így vagy úgy Oszinak menni kell

sunt 2020.03.04. 12:50:56

@Robi71: Hát igen, kell ilyen durva különbség, hogy a kölcsönjátékosba beletegék a melót. És mindez azért, mert a nálunk szeniorok nem engednek rotálni.

katalan2 2020.03.04. 12:51:32

@GYLS: Honnan tudod, hogy Messi nem képes szélső játékra? Miből gondolod, hogy nem képes 30 körül sprintelni? Lehet, hagy ki Messi ziccert, de ő az, aki leginkább képes belőni a kapuba a labdát. a mostani szezon valamiért kivétel. A kapusok remek védése miatt van kevesebb gólja.

celestial 2020.03.04. 13:15:14

@GYLS: az eddig is egyértelmű volt hogy ostobaság csak Dembit hibáztatni a kialakult helyzetért( de az is hogy itt a blogon az ostobaság a fő hangadó :().....remélem rendbe jön teljesen és ha nem is a Barcában de folyamatosan fog tudni játszani és megmutathatja, hogy mit tud...

GYLS 2020.03.04. 13:35:49

@Nagybarcelona: Köszi az eredeti cikket. A facebook oldalamon én már egy fordított változatot találtam, azt másoltam be. Hogy ki mit szűr le, az már egyéni dolog. Számomra ez a cikk is azt mondja, a labdarugás egy nagyon összetett dolog. Azokkal pedig akik csupán fehéren vagy feketén látják, azokkal értelmetlen eszmét cserélni, hiszen azokat nem a realitás vezérli. Hogy mi, az is magánügy.
A sportban és így a fociban is rengeteg az olyan sorozatos sérülés, amit nem lehet előre látni. Aki utólag magyarázkodik, vagy látnoknak képzeli magát, az szintén messze elrugaszkodik a valóságtól. Másnak is meg van a maga Dembeléje, lásd Realnál Hazard. Sőt valahogy Guardiola látnoki képessége is elveszett valahol a sérülésből-sérülésbe eső Laporte esetén?

GYLS 2020.03.04. 13:49:35

@katalan2: Messi azért nem lesz szélső, mert kora (és egészségi állapota?) miatt már nem képes arra, ami egy szélsőre jellemző. Ha olyan remek fizikai állapotban lenne mint 5-6 éve volt, akkor Ő is beállna a sorba és labdavesztés esetén nem fél percig tartana neki visszasétálni, a letámadásban sokkal aktívabb lenne, és nem szökőévente járna vissza védekezni. Azaz ahogyan elvárjuk Griezmanntól, Fatitól, vagy bármely szélsőtől. És amint láttuk a Real ellen, már a gyorsasága sem az igazi, simán utólérték a ziccernél. Sajnos a biológia ellen Ő sem tehet. Legfeljebb késleltetni lehet, de attól már semmiképp nem lesz az igazi.

GYLS 2020.03.04. 14:09:31

@celestial: Így legyen. Épüljön fel és legyen egy meghatározó stabil játékos. Ha nálunk nem, akkor máshol. Egy focistának nincs nagyobb fájdalom, mint pályán kívül lenni. Aki sportolt, és részese volt annak, hogy sérülés miatt hosszabb ideig otthon kellett lábadoznia, az nagyon jól tudja ezt. Én csak szurkolni tudok minden egyes sérültnek, legyen az akár a madridi Hazard is.

Robi71 2020.03.04. 14:12:43

@kritizator: @Rivaldo2000: Legszívesebben azonnali elzavarnám Bartomeu-t a teljes stábjával és mindegyik batyujába beletennék egy "sztárigazolást" útravalónak. A Bartomeu-éba Dembélé-t tenném. Ha beleféne kettő is, akkor a másik Coutinho lenne.

Robi71 2020.03.04. 14:16:45

@GYLS: Ha ráveszed Dembélé-t, hogy utalja át a számlámra a felét annak, amit a Barca-tól kapott, akkor ígértem, hogy teljes szívemből át fogom érezni a nem létező fájdalmát azért, hogy nem játszik.

katalan2 2020.03.04. 14:33:54

@GYLS: Sosem futott Messi sokat. Szerintem tele van butasággal, amit írsz. Ha lesz időm utána nézek, és bizonyítani fogom.

Robi71 2020.03.04. 14:38:17

@GYLS: Messi mikor játszott utóljára szélsőt? Még Eto'o mellett. Ha még emlékszel Ibra többek között azért is vágta be a durcát, mert Pep árnyékéket játszhatott Messi-vel és neki ezzel befellegzett.

katalan2 2020.03.04. 14:39:54

@GYLS: Messi fizikailag sosem volt olyan szinten, mint Gríezmann, vagy Ronaldo. Ha sokat futna, sokkal többször lenne sérült. Régen sem mindig támadott le. vissza szokott zárni. Így is sok mindent csinál a pályán. Szervez, át kell látnia a játékot, gólpasszt ad, gólt lő, labdát szerez, letámad. 3-4 ember lóg rajta.

Robi71 2020.03.04. 14:43:29

@GYLS: Amikor Messi olyan sz@r bőrben lesz, mint ahogy te lefested....már régen nem lesz a Barca játékosa és Miami-ban fogja süttetni a hasát. :)

Robi71 2020.03.04. 14:48:03

@katalan2: Ostobaságokat beszélsz Messi fizikai állapotáról. Javaslom nézd meg egy pár emlékezetes meccsét a sok közül. Elég, ha a tavalyi Spurs (i), MU (o) vagy Pool (o) elleni meccseket nézed meg.

Robi71 2020.03.04. 16:00:59

Úgy látom még mindig vannak olyanok, akik Barto pártján állnak és a kétes minőségű igazolásait dicsőitik. Mindenki más hibás azért, hogy azt nyújtják amit...az orvosok, az edzők, a 30asok Messi-vel az élen. Az, hogy
valójában mesterségesen felfújt középszerű iparosok vagy éppen kamu cirkuszi bohócok...azt már nem látják.

BarcaForLife 2020.03.04. 16:11:37

Dembele jo jatekos. Ha tetszik ha nem. Lehet nem nalunk lesz az de lesz

Robi71 2020.03.04. 16:16:23

@BarcaForLife: Azt megnézem melyik topklubban lesz ő meghatározó húzóember. Nem elég 2-3 meccsen alakítani...szezononként 50-60 meccsen kell tudni a játékára alapozni...az extrákról nem is beszélve.

Nagybarcelona 2020.03.04. 16:23:10

@GYLS: azèrt linkeltem, mert gondoltam, H. lássák az eredetit is. Szerintem egyèrtelmű, H. baj van a szakmai munkával, sajnos Setien úgy látszik kevès ahhoz, H. változást hozzon, szakmailag sem egy top edző. Akkor lesz változás, ha lesz új vezetősèg, lesz egy neves edző, akire hallgatnak, ès majd ő eldönti, ki megfelelő játèkos a csapatnak, ès ki nem. Addig csak (un)szimpátia alapján ítèlnek meg sokan játèkosokat, holott csak a mèdiából èrtesülhetünk, ami nem èppen megbízható. Mindenki azt szűr le, amit akar.

Robi71 2020.03.04. 16:34:38

@Nagybarcelona: Unszimpátia? Páratlan a focitorténelemben az a bakklövés amit ez a vezetőség elkövetett ezzel a két elcseszett igazolással. Vedd elő a metekodat és add össze mennyiben áll csak az a két játékos a klubnak. Dembélé esetén rá lehet fogni a sorozatos sérülésekre, de mi van Coutinho-val. Olvastad Beckembauer nyilatkozatát róla? Teljesen abba vág amit mindannyian tudtunk... 2-3 jó meccsel nem lehet átvészelni egy teljes szezont.

2020.03.04. 16:38:24

@Eminusz: sokkal több nem Barca szint van a keretben sajnos, de nem akartam a fél keretet felsorolni.. Akiknek Grizi hátra passzolja mind védekező játékosok ez a fő probléma. Senkiben sincs meg az a plusz. De Jongba sem. Busquets méltó utódja lesz ez egyértelmű. Gyors, küzd a végsőkig stb de nem ő fogja 30 gólpasszal kiszolgálni a támadókat. Középen vagyunk szerintem is teljesen nullák amíg itt nem lesz erősítés addig lehet MSN elől újra vagy bárki jöhet

sunt 2020.03.04. 17:03:35

Nem kell ide futóbolond! A csapatot az öregfiuk bajnokságba kell nevezni és még évekig királyok leszünk!

Nagybarcelona 2020.03.04. 17:24:07

@Robi71: nem csak Dembelèről ès Coutinhoról beszèlek. Te őket találtad meg, pedig nem csak az ő hibájuk, H. itt tartanak, de ezt sosem fogod elismerni. Ami nagyobb baj, sokan Busquetset, Albát, Piquèt, de sok helyen, itt is, már Messit is elküldenèk, csak azèrt, mert nem bírják (sajnos te sem) felfogni, H. szakmailag egy 0 az a teljesítmèny ami a klubot jellemzi. Átigazolásostól, gazdaságostól, orvosostól, fizikai felkèszítőstől edzőstől együtt. Itt valakiknek valamièrt senki nem Barca szintű játèkos, mèg ha máshol, vagy itt èvekig bizonyított is. Nem bírják felfogni, H. 40 millióról indulnak játèkosok (legalábbis a nagy csapatoknak). Aztán dobjuk a kukába, mert a bèna(K) az edző(i)nk, a posztjukon sem tudják őket játszatni. Nagyon nem igazol tèged sem Griezmann helyzete. Coutinho ès Dembele után ő is megbukik. Biztosan ő is sz.r, de majd jön nyáron Lautaro ès Neymar, jövőre H. Jövőre ők is megbukjanak.

Nagybarcelona 2020.03.04. 17:56:28

Guardiola is begbukna, le merem fogadni. Az akkori keretből sem tudta kihozni a maximumot, ès azokhoz a játèkosokhoz kèpest nemhogy nekünk, de a világon nincsenek hozzájuk mèrhető játèkosok. Semmi garancia, H. De Bruyne 100 millióèrt ugyan azt hozná, amit a Cityben. Akkor számoljunk posztonkènt 100 milliót? Ez már garancia lenne a sikerre? Szerintem mèg akkor sem. Egyszerűen kiismertèk a stílusukat, ès mindenki 10 emberrel vèdekezik ellenünk. Angliában ez elkèpzelhetetlen. Nem Guardiolát kritizálom, hanem a stílusunkat. Fogták a Cruijffi holland iskola alapjait, kiforgatták, ès ebből lett a "tiki-taka". Xavival, Iniestával, Busquetsel ès Messivel ez működőkèpes volt, de ilyen játèkosokat nem fogunk találni, max ha kineveljük őket, ami egy korosztályban szinte lehetetlen. Akkor mi lehetne a megoldás? Hozunk egy fiatal (holland?) edzőt, aki ismeri az alapokat, de kèsz megreformálni a rendszert, ès a játèkosokhoz igazítani a taktikát, nem pedig ráerőltetni 100 milliós játèkosokra a "tiki-takát". Szörnyű kimondanom, de az általam utált Mourinhoval most plusz 1-2 BL győzelmünk lenne. (Róma, Liverpool) Persze ő a másik vèglet, nem őt szeretnèm itt látni, de az Setiennèl is látszik, H. szinte semmi nem változott. Utóljára Enrique mert változtatni a stílusunkon, meg is lett az eredmènye.

Raven1975 2020.03.04. 18:06:42

Lazán kapcsolódik: Eddig két meccsen lépett pályára a Barça színeiben máris felemelhette az Aranylabdát Martin Braithwaite. :)
uploads.disquscdn.com/images/d6e38365d6e161f143362190cc946793dfffc9ac793711009af90017e18ce8af.jpg

Nagybarcelona 2020.03.04. 18:21:18

Dembelèről nem fejtettem ki a vèlemènyem, mert akkor èn leszek a ... Tisztán látszik rajta, eljátszották ugyan azt vele, amit Neymarral. Gyorsan rápakoltak vagy 10 kg izmot, (ha olyan lusta lenne, nem edzett volna ennyit)aztán csodálkoznak, H. jön a sèrülès, de gondolom az edzèstervvel is problèma van, ami itt a mai napon le is lett írva. Tèlen nem igazoltak senkit, ezèrt megsürgettèk a felèpülèsèt, a többit meg már tudjuk. Az a problèma, H. ez csak Dembele esete. Mi lehet a többi játèkossal? Olvastam, H. Stegen ès Messi is sèrülèssel játszik, mint ahogy játszott Suarez is. Suarez esete is èrdekes. Nyáron megműtöttèk, 3 hèt múlva már a Copán játszott. A mostani műtèt után 4 hónapra esett ki. Nem lehetett volna optimálisabb időt találni? Mindez azèrt, mert a "tiki tákától" ès a 433-tól nem lehet elszakadni, pedig más csapatok egy csatárral is eredmènyeket èrnek el, aki mèg olyan szinten sincs, mint Griezmann. (Vagy az Atletico pèldája Griezmannal)Írtam, ha valamièrt nem lesz Roberto ès Fati, vègre kènytelen lesz Setien váltani. Erre kineveztèk Vidalt szèlső támadónak. Vicc ami itt zajlik.

GYLS 2020.03.04. 18:57:19

2004-2009 Eto1o
2009-2010 Ibra
2010-2013 David Villa
2014-202. Suarez
Elnézést kérek, hogy a fenti időszakban a fentebb felsorolt neveket én nem a támadó sor valamelyik szélén láttam játszani, helyettük pedig 2004-től napjainkig Messi volt a centerünk. Kivéve, ha valamelyik sérült volt, és Messit kellett száműzni az oldalvonalak mellé. Ennyire vak nem lehettem.

GYLS 2020.03.04. 19:01:28

@katalan2: Messi 5 évvel ezelőtti nyilatkozata (korábbit nem találtam):

Messi: Már nem az a játékos vagyok, aki voltam
Sport24
2015. 02. 21. 11:07
A Barcelona labdarúgócsapatának argentin klasszisa saját bevallása szerint sokat változott.
Lionel Messi még csak 27 éves, de a múlt héten már lejátszotta 300. bajnokiját és 500. tétmeccsét a katalán sztárcsapatban, a duplán jubileumi mérkőzést pedig egy triplával tette emlékezetessé. Ugyanakkor az utóbbi 18 hónapban már megvoltak a következményei a rengeteg mérkőzésnek, többször is kényszerpihenőt kellett tartania. Tudja ezt Messi is, aki igyekszik a pályán kívül is még jobban felkészíteni a szervezetét.
„Nem vagyok már 17 éves, amikor a testem még nem érezte a megerőltetést. Ahogyan telnek az évek, úgy egyre jobban megérzi az ember a meccseket. Sokkal jobban odafigyelek már arra, hogy mit eszem, sokat tanultam arról, hogy pályán belül és kívül mi a jó nekem. Még vannak bizonyos dolgok, amiben a régi Messi vagyok, de már egyre kevesebb” – idézi a goal.com a 95-szörös argentin válogatott játékost.
Messi azt is elárulta, hogy ez a szezon sokkal jobban alakul csapata számára, mint az előző, és továbbra is azon van minden erejével, hogy sikerekhez segítse az FC Barcelonát.
Szóval már 5 évvel ezelőtt is érezte, vannak dolgok, amiben nem a régi. És azóta eltelt ÖT ÉV. Ha Te úgy érzed, ez nem így van, valamilyen formában add már a tudtára, hogy nem ismeri önmagát.

Robi71 2020.03.04. 19:11:55

@Nagybarcelona: Most tényleg megint Dembélé a téma? Van még Barca szurkoló aki ezek után még mindig tőle várja a megváltást? Az árán és a fizetésén kívül még mi más ad erre okot? :)

Robi71 2020.03.04. 19:15:40

@Nagybarcelona: Ha Pep csak az elmúlt 5 évben az edző, akkor nem jutott volna ide a csapat. Ebből a rengeteg elköltött pénzből ott lennénk a toppon, ezt tuti. Ha a Cityvel ezt tette, a Barca-val még inkább.

Nagybarcelona 2020.03.04. 19:17:30

@Robi71: nem Dembele a lènyeg, hanem H. 0 a szakmaiság. Így H. Ítèljünk meg (el) játèkosokat, ès kiket hozzunk? (mit várjunk az újaktól)

Nagybarcelona 2020.03.04. 19:34:17

@Robi71: ebben van igazság, ha a vezetősèg, ès a lehetősègek hagyják. Èn kedvelem Guardiolát, de a görcsös ragaszkodását a "tiki takához" nem. Guardiola ès Mourinho a kèt vèglet, èn a közèputat választanám, amire Kloppot tudnám felhozni pèldakènt. Guardiólánál viszont biztosan nem járt volna így Griezmann, De Jong, Coutinho ès Dembele sem, ha már leigazolták őket. Bernardo Silva, Rodri, Mahrez, Sterling.

g4brielsmith 2020.03.04. 19:36:55

Egy-két név akik erősítést jelentenének a csapat támadó szekciójában: Moussa Dembelé (40m€), Memphis Depay (55m€), Jonathan David (20m€), Cucurella (?)

2020.03.04. 19:39:19

@g4brielsmith: Cucurellat nyáron vissza kell hozni ez nem kerdes. Nagyszerűen játszott pl az Ajax ellen. Legyen csak vetélytársa Albanak, aki ha nem áll be a sorba mehet isten hírével.
Eközben Rakitic megállapodott az Atleticoval, mert a prioritás a Ligaban maradás neki és a családjának, ha tényleg megy sok sikert neki, köszi mindent. Talán kapunk érte 20-30 misit még.

g4brielsmith 2020.03.04. 19:44:08

Én azért remélem nem engedjük csak úgy el Todibot, Cucurellat, Abel Ruizt, mint sok fiatal játékosunkat.. Én személy szerint látnék bennük fantáziát, még talán Mirandaban is. Xavi Simonst meg nrm értem miért engedték el olyan könnyen.. Megvan szerintem nekünk a jó alapanyagunk egy jó csapathoz csak élni kellene vele. Én amennyire imádtam és élveztem több mint egy évtizedig ezt a Messi korszakot most kicsit várom, hogy vége legyen. Legyen vége a fix helynek a csapatban és akkor ülnének olyan játékosok a padon nálunk is, akik ha beszállnak meg csak 5 percre akkor is felszántják a pályát..

Robi71 2020.03.04. 20:07:40

@Nagybarcelona: Pep "tiki-taka"-t játszat a City-nél? ...szerintem nem, de az biztos hogy a leglátványosabb focit. Ő egy maximálisan idealista stratéga...ha tehetné az összes pengés játékost a csapatába gyújtene. Nem enged a kreatív támadófociból, még akkor sem ha egy trófea megnyeréséhez másra lenne szükség. Bekkelni nem szokott soha, valószínű nem is tud...és ez az amit tiszetlek benne.
Szerintem ő lenne a legalkalmasabb arra, hogy kiemelje a csapatot ebből a mocsárból, amiben lessan de biztosan belesülyed. Úgy ismeri a klubot, mint a tenyerét....egyből tudná hova kell nyulni. De ehhez olyan vezetőség is kellene, mint a jelenlegi (ex-Barcas) a City-ben. Szabad kezet kapna az igazolásokhoz valamint a La Massia irányítása felett.

Robi71 2020.03.04. 20:12:15

@Nagybarcelona: A szakmaiság a lényeg? Hát Dembi meg a többi záptojás leigazolása mi az ha nem szakmai(atlan)ság?
Pep eleve nem igazol ilyen áron....így Dembi, Cou vagy Grizi alapból kizárva. Hasonló minőséget lehet igazolni 60-70 millió alatt is. Csak meg kell találni.

Robi71 2020.03.04. 20:18:10

@GYLS: Messi-t körbe kellene rakni labdaügyes, gyors, kratív játékosokkal (lásd City) és lemosnánk az európai elitet még most is. Jelenleg nem hogy körbe rakni, de egyetlen ilyen társa sincs.

Robi71 2020.03.04. 20:23:11

@GYLS: Azt mondtam, hogy Eto'o távozása óta. Ibra többek között (sok más mellett) emiatt is kellett távozzon, Villa sem centert játszott és Suarez sem úgy indult...Lucho mesternél, de aztán meggyőztés a srácok és betette centerbe (magától nem jött rá, hogy a jobbszél egy kicsit idegen neki).
2009-2014 között Messi árnyékékkel (center nélkül) játszottunk Suarez érkezéséig.

kritizator 2020.03.05. 06:55:03

@g4brielsmith: még egy Dembele?

Robi tőrt döf a szívébe:(

g4brielsmith 2020.03.05. 08:13:08

@kritizator: Ez nem egy cingár Dembele.. Skót kemény focin nevelkedett

Robi71 2020.03.05. 08:35:58

@g4brielsmith: Ez a lyoni Dembélé. A nyáron a PL-be igazol.

g4brielsmith 2020.03.05. 09:08:20

@Robi71: Tudom, hogy Lyonban rúgja a bőrt, de az előző csapata a Celtic volt tudomásom szerint. Többre mennénk vele, mint Lótúró Martinezzel

zoldbela 2020.03.05. 12:15:50

Látom akad itt egy két koponya! Ha néhányan már Messi távozását kívánjátok, az volna az igazi, ha a Real Madridba menne, az utálkozó "szakmai nagyágyúk" pedig pisloghatnának! Vagy annyira talán mégsem "kártékony"?

Szánalom!

Robi71 2020.03.05. 12:26:43

@g4brielsmith: Ezeket a gúnyneveket hagyd meg Alberto-nak.

Robi71 2020.03.05. 12:27:39

@g4brielsmith: A Lyon jobb csapat, mint az Inter?

g4brielsmith 2020.03.05. 12:33:26

@Robi71: Nem biztos, hogy jobb csapat. De ha az árakat megnézed van egy kis differencia a két játékos között és szerintem Moussa Dembelé ide illene hozzánk. Hiányzik már ide egy robosztus csatár. :) Dembelé pont ilyen, Lautaro is nagyon jó játékos, de nálam a lyioni a nyerő. :) Ugyan így vagyok, hogy inkább Depay-Sancho-Gnabry, mint egy Neymar :)

2020.03.05. 13:10:44

@g4brielsmith: Gnabry valóban surranó pályán hasít és róla senki sem beszél.

Robi71 2020.03.05. 14:44:59

@g4brielsmith: Ez csak azért van, mert Lautaro-nak van kivásárlási ára (111 millió)...Moussa-nak nincs. Neki a piac fogja meghatározni az árát, ami gyanítom nem lesz sokkal kevesebb.
A Neymar, Sancho (nagy kedvencem), Gnabri hármas közül ha csak azt vesszük, hogy a játék szempontjából ki a kisebb rizikó, akkor az Neymar. Ha figyelembe vesszük minden más paramétert (kor, ár, megszerezhetőség, stb.), akkor már árnyaltabb a kép.

g4brielsmith 2020.03.05. 15:55:39

@Robi71: Ebben is van igazság, de nézd meg a Betist milyen nevetséges összegért vette meg Fekirt és a Chelsea Zyiechet.. Bruno Fernandesről nem is beszélve a Unitednél... Nálunk 100 millió alatt le sem ülnek már beszélni velünk lassan.. és sajnos eladás terén meg pont fordítva..

Robi71 2020.03.05. 17:10:43

@g4brielsmith: Szerintem ebben mi is ludasok vagyunk, hogy drágán veszünk és olcsón adunk.
Mi szeretjük mesterségesen felfújni az árakat marketing szempontból.
Csak egy példa.
Raiola anno felajánlotta Pogba-t Perez-nek ingyen a MU-ból. Perez erre csak annyit mondott, "ingyen nem kell, hozd majd vissza ha legalább 100 milliót ér". :)
Pogba-t elvitte a Juve, majd visszaadta a MU-nak 105 millióért. :)
Szerintem Barto sem, csinálja ezt másképp.

Robi71 2020.03.05. 22:17:00

@the12thman: Remélem nem ezt szűrted le a példámból.
süti beállítások módosítása