A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Szabadügynökök a nyáron

2020. április 03. - caaaatalan

A Barcelona régi célpontjai válnak szabadon igazolhatóvá a nyáron.

Természetesen messze még a nyár, és semmi sem biztos, de egyszer csak visszaáll a rend és újraindul az európai topfutball, ahogy megszoktuk és megszerettük, így mint mindig, úgy idén nyáron is szabaddá válnak a lejáró szerződésű játékosok, köztük többen olyanok is akikért korábban a Barcelona is versengett:

Willian: A Chelsea ásza a napokban nyilatkozta, hogy nem kapott még konkrét ajánlatokat. A Chelseavel ugyan tárgyal a folytatásról, de a felek távol állnak egymástól, Willian 3 éves szerződést szeretne a klub csak 2 éveset ajánl. Korábban tett már ajánlatot a Barcelona a londoni kékeknek a brazilért, de azt akkor visszautastották. Nos, most nyáron erre már nem lesz módjuk, és ha a Neymyar transzfer kútba esik...

Laywin Kurzawa: A PSG hátvédje ideális vetélytársa lehetne végre Jordi Albának. Ebből a célból érkezett idén Juior Firpo, de talán belátható, hogy ez az igazolás nem igazán vált be. Firpo csak sérülés esetén tudott bekerülni, de olykor még ezesetben sem ő játszott, hanem Sergi Roberto és Semedo osztoztak a szélső védő posztokon. Emellett Firpo iránt pont az az Inter érdeklődik, aki így kiváló eleme lehetne a Lautaro projektnek...

Thiago Silva: Lejár a veterán brazil középhátvéd szerződése is a nyáron. Nem mai gyerek, de komoly csatákat megélt klasszis, és alkudni sem kellene rá. A Barcelona az idén sérülések, és rendezetlenség miatt sokat küzdött a poszttal Umtiti valahogy nem a régi, Pique nem fiatalodik, Lenglet pedig bár jó szezont fut de egyedül nem védekezhet...

Ti kiket találtatok még a piacon, akik szabadok lehetnek a nyáron és érdemes rájuk lecsapni?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2020.04.05. 21:50:54

@g4brielsmith: Ha jól emlékszem a múlt szezonban voltak legtöbben a nézők. Barcelona a leglátogatottabb város a világon, mindig lesznek turisták. :)

GYLS 2020.04.05. 22:04:32

A stadionban minden hely bérletes, tehát alapjában véve foglalt. A Barcelonánál van egy Seient Lliure nevezetű program, ami a bérleteseknek nyújt lehetőséget arra, hogy ha nem tudnak, vagy nem akarnak kimenni a meccsre, akkor visszakapjanak valamennyi pénzt. Ez úgy néz ki, hogy emberünk jelzi a klubnak, hogy nem fog kimenni a meccsre, így a Barca az Ő jegyét elkezdi árulni, az illető pedig a jegyének bizonyos százalékát visszakapja, így Ő is jól jár, és ha valaki megveszi azt a belépőt, akkor a klub is. Ezért van az, hogy a meccs előtt 1-2 hónappal még alig van szabad hely a stadionban, majd 1 héttel előtte hirtelen több ezer, kis meccseknél 10-20 ezer jegy is elérhető.

Mi lehet az elsődleges ok, amiért nem mennek ki a bérletesek? Miért nem kelnek el a felszabadult jegyek? A közös pont, a "fantasztikus" játék. Szunyókálni otthon a fotelban is lehet.

julio alberto 2020.04.05. 22:14:12

@Robi71: Sok álmodat írtad meg ma is....

2020.04.05. 22:32:45

@julio alberto: nincs hiteles forrás, csak pletyka. Nem lehet mindig nyerni ellenük. Most 4 pont oda, az elmúlt x évben mennyit szereztek összesen? Nem sokat. Semmivel se jobbak és semmivel sincsenek előrébb.

barca1994 2020.04.06. 08:18:32

@julio alberto: Te is csak az álmokat szoktad ki írni.Mi mást írhatnál semmi beleszólási a dolgokba.Tudtommal a Reál meg a házunkat nézi a bajnokságban.Akkor mivel is vannak előrébb?Tetejére még nézhetetlen a focilyuk minta miénk.A fiataljaink 1-2tő kivétellel übergáz.

julio alberto 2020.04.06. 08:37:39

@the12thman: De most már szereztek,nem jó előjel.Ez csak egy ok a sok közül miért kellene végre elkezdeni a fiatalítást,csapatépítést.Jövőre csak rosszabb lesz ha marad minden úgy ahogy most van.

julio alberto 2020.04.06. 08:50:19

@Robi71: Ami nálad mindig újra és újra előjön.Az álom vége mindig ugyan az Messi az örök,utána semmi nem lesz,vége lesz a Barcának vége lesz világnak.Ezt próbálod itt eladni nap mint nap...kissé komikus.Nincs vele bajom,legalább mindig tudom nálad a sztori végét,gondolom téged meg ez megnyugtat úgy általában.

julio alberto 2020.04.06. 08:53:58

@barca1994: Legalább még egy bajnokság összejöhet ennek a veterán csapatnak...persze ennek akkor van igazán realitása ha nem fejezik be az idei bajnokságot.

barca1994 2020.04.06. 08:58:51

@julio alberto: Erősen tévedsz.Ennek a csapatnak van most a legnagyobb esélye a BL megnyerésére is .Ha a BL T befejezik.Több okból I felépülnek a sérültek,és a sokat bírált 30 adok sokkal profibb hozzá állása van mint egy fiatalnak.

julio alberto 2020.04.06. 09:06:42

@barca1994: Amúgy most kivételesen jót is írsz....az álmomat szoktam mostanában leírni.A gond az hogy nagyon úgy néz ki az álmom valóban csak álom marad.Marad Messi,Pique,Suarez,Busquets,Rakitic,Vidal és Alba,marad ez a rendkívül hatékony lehengerlő és szórakoztató labdarúgás amit a fenti urak az utóbbi években.Látom neked tetszik ez azért megnyugtató történet.

julio alberto 2020.04.06. 09:19:00

@barca1994: Elképzelem hogy felépül Suarez és aztán jön a BL-győzelem...mert a bajnokság az tuti,igaz?Június és Júliusba a majd harminc negyven fokban kétnaponta pályára lépve.De legyen igazad.

barca1994 2020.04.06. 09:19:23

@julio alberto: Minden nem tetszik.De ez a gyerekes ömlengés férfiatlan.Mint akinek csak ez az egy dolog fontos az életben.Rosszul játszunk végig nézem várom a következő mecset.Körbe kell nézni minden nagy csapat botlik és nem is játszanak jól.Idén évvel a válsággal megnőtt az esély megnyerni mindent ez számít.A Real szurkolókat kérdezd meg érdekli ,hogy szar focival nyerték BL eket.

julio alberto 2020.04.06. 09:25:22

@barca1994: A válsággal megnőtt az esély?Mire?

barca1994 2020.04.06. 09:28:24

@julio alberto: Hogy áttudjak menni a szomszédba.

julio alberto 2020.04.06. 09:38:33

@barca1994: Tedd azt menj át a szomszédba.

2020.04.06. 10:50:00

@julio alberto: a csapat építés, fiatalítás egyértelmű, ebben mindenki egyetért, de egyáltalán nem kell annyira tartani a Realtól, ha kell is a jövőben nem az ő fantasztikus igazolásai miatt hanem a mi balfaszkodásunk miatt

julio alberto 2020.04.06. 11:41:12

@the12thman: Én nem tartok a Real Madrid csapatától...az ami az igazolásaikat illeti viszont jobban állnak,nem beszélve a jövőről.Ők már elkezdték azt amit a Barcelona még nem...a fiatal játékosokat igazolnak.Olyan játékosokat akik a következő években meghatározó játékosai lesznek az európai labdarúgásnak.Hasonlóan tesz nyilván kisebb léptékben az Atletico Madrid is csak hogy a spanyol ligánál maradjunk.Joao Félix,Renan Lodi,Rodrygo,Vinicius Junior olyan nem tanítható képességekkel rendelkeznek ami akár a legnagyobb magasságokba is emelheti őket,Reinier meg.......A Barcelona csapatánál meg...ott van például Puig,már vele kapcsolatban is többit hallani a kölcsönadásról mint a csapatba építéséről.Pedig nagyon jó képességű játékos....csak hát játszatni kellene őt is.Ráadásul pont támadó középpályás hiány van a keretbe....helyette jött és játszott Vidal és Rakitic.Vidal játszott támadó középpályást sőt szélsőt!!!!

2020.04.06. 12:05:24

@julio alberto: lehet hogy tehetségesek de semmit nem tudtak eddig hozzá tenni és az nem annak számít hogy volt 2 értelmes meccsük. Igen, nézhetjük úgyis hogy előrébb járnak de látva a teljesítményüket egyáltalán nem vagyunk elmaradva. Nekünk ott egy Fati, Puig, De Jong csak játszani kell őket (a megfelelő posztjukon) és ugyanott vagyunk

2020.04.06. 12:15:26

@julio alberto: Semedo, Todibo, Firpo???, De Jong, Arthur, Puig, Fati.
Lennének itt is fiatalok szóval nincs ok pánikra.

2020.04.06. 12:16:12

@julio alberto: e téren, csak megfelelően kellene használni őket

2020.04.06. 12:17:40

@julio alberto: max Hakimi meg Odegaard jelent egyenlőre komoly erősítést ha ebbe a fos fociba amit tolnak tudnák azt hozni amit jelenlego csapatukban

julio alberto 2020.04.06. 12:23:09

@the12thman: Arthur már 25,sSemedo 27...tehát már nem fiatalok,Tobido meg a Schalke csapatában van.Puig nem játszik...Fati aki kap lehetőséget.Joao Félix,Renan Lodi,Vinicius Junior,Valverde viszont már alapemberek csapataikba.

2020.04.06. 12:48:24

@julio alberto: arra bőven jók hogy fiatalításnak legyenek nevezve, nem állíthatsz ki 18 évesekből egy csapatot. Alapemberek? Annak számítanak ha azt nézed mindig játszanak, de a hozzá adott érték mint minőség? Valverden kívül egyik sem.
Én csak azt próbálom elmagyarázni hogy nem vagyunk annyira elmaradva senkitől mint ahogy beállítod, ha a fiatalok, középkorúak számát nézzük. Minőségi javulásban meg pláne nem mármint szimplán a Realt nézve,ha van is különbség e tekintetben feléjük az minimális, abban igazat adok kellenek a fiatalok az új csapathoz ezt eddig se vitattam.

tom210 2020.04.06. 14:09:03

@julio alberto: Értjük h mit akarsz mindenáron sugallni de erős túlzásokba esel Arthur 23 éves szerintem az egy sportolónál fiatalnak mondható Félix tényleg kezdő és annyira fellenditette az Atleticot támadó játékát h átlagban egy gól rúgnak meccsenként idén ő csak az ára miatt játszik meg mert nincs nagyon más, Vinicius is kezdő meg tényleg van benne potenciál de vajon mennyit játszana ha hazard és asensio nem lenne állandóan sérült? A real középpályáján meg Kroos és Casemiro a kezdő Valverde Modriccal osztoznak a perceken. Igen valamikor alapemberek lesznek az általad felsoroltak de az még nem idén vagy jövőre lesz

Eminusz 2020.04.06. 15:24:33

Nehany Barcelonaval kapcsolatos atigazolasi pletyka:
- Erdeklodunk Romagnoli irant. A 25 eves olasz vedonek tobb keroje is van (Barca, MU, Chelsea), ezert a viszonylag magas 50 millios ara, de a Barcelona olyan szempontbol elonyben van, hogy a Milan erdeklodik Rafinha es Rakitic irant.
- Rakitic mindenkeppen Spanyolorszagban szeretne maradni, azon belul is a Sevillaba vagyik, ahol szivesen befejezne profi karrierjet.
- Tobb olasz csapat is erdeklodik Junior Firpo irant (Roma, Lazio, Torino, Napoli). Utobbi a legkomolyabb erdeklodo.
- A Liverpool szivesen visszavenne Coutinhot, de tobb angol klub is erdeklodik iranta (Chelsea, Arsenal, Tottenham), akikkel jobb kapcsolatot apol a brazil ugynoke.
- Lautaro Martinez egyre kozelebb a Barcelonahoz! Elutasitotta az Inter uj szerzodeset, ami alapjan jelenlegi 2millios fizetese helyett 4milliot kapna, de a Barca 10et ajanl neki (jellemzo....) Hiaba akarja ot a Manchester City es a Chelsea is (akik ugyanugy 10millios fizetessel csabitjak) a jatekos Lionel Messivel szeretne egyutt jatszani. Kivasarlasi ara 111millio, de az Inter penzugyi helyzetet tekintve hajlando lenne akar 80millioert is elengedni!
- A Barcelona es a PSG allitolag mar csak a vetelarrol targyal, de tobb lap szerint is, Neymar nyari visszaterese boritekolhato!

Raven1975 · http://fallingfalling.com/ 2020.04.06. 16:28:23

Napra pontosan tíz éve már annak a csodás estének, melyet Leo Messi négy góllal tett felejthetetlenné. A szenvedő fél az Arsenal volt.
uploads.disquscdn.com/images/178c088b6edeeb9f725bafe5ab8ea1514a376f684ef57090f6c5397a4bdbcf56.jpg

julio alberto 2020.04.06. 16:53:36

@the12thman: Én például cserélném Albát Renan LodiraMendyre,Rakitic,Vidal duót Valverdére,Griezmannt Joao Félixre...

2020.04.06. 16:57:03

@julio alberto: maximum Valverde jelentene erősítést, Felix meg max azért mert Griezmann poszt idegen helyen játszik. Fogadd el hogy nincs teljes mértékben igazad, ahogy nekem se. 50-50 :)

2020.04.06. 17:19:13

Guardiola édesanyja az újabb áldozata a korona járványnak. Őszinte részvétem!

DISTANTxTHUNDER 2020.04.06. 17:59:18

@Eminusz: Neymarral kapcsolatban azt olvastam hogy a PSG 150 millio euróért elengedné.. ezt illik fenntartásokkal kezelni mindenesetre nem lenne rossz.. Lautaroért szintén jó lenne a 80 millió..

julio alberto 2020.04.06. 19:20:49

@the12thman: Miért ne fogadnám el...nekem is neked is van véleményed.Hogy ezek olykor ütköznek nincs azzal semmi baj.Guardiolának őszinte részvétem!!

Robi71 2020.04.06. 20:31:27

Radomir Antic is távozott. :(

Faramuci_69 2020.04.06. 20:53:56

Szerintem aki kirakná a nagy öregeket egytől egyig, az vagy nem Barca szurkoló,vagy nincs tisztában a realitásokkal. Persze Rakiticnek, Vidalnak lefőtt a kávé, de Messi, Surez, Alba, Piqué és Busi helyettesítése még nincsen megoldva.
Korában úgy gondoltuk,hogy majd De Jong veszi át Busi szertepét. Ez idén nem valósult meg teljes mértékben, bár a holland kapott elég lehetőséget a bizonyításra, de még nem szoritotta ki Busit.
Óriási hiba (de minimum nagy kockázat) lenne a nagy öregeket kitenni. Nem elég neveket hozni helyettük. Piqué, Busi, Lajos és Alba nem véletlenül voltak világklasszisok, egy-egy fontos meccsen még hozzák magukat. Oké, Liverpoolban nem jött össze, de az a Pool akkor nagyon egyben volt, minden bejött nekik. Nálunk meg töben betlittek (Valverde Cou-val, Cou, Alba, Raki és Dembele is).
Ráadásul ebben az évben már látszanak a kondícionális problémák is, de azért még nem 60 perces csapat a Barca. Itt többről van szó.
Szerintem a radikális változtatások helyett inkább a csapatépítésre kellene törekedni, de szigorúan a Barca hagyományok mentén. Ez alatt az alacsonyabb súlypontú játékosok, gyors labdatartásra épülő játékára gondolok. Amit Pep megvalósított a Citynél. (Őszinte részvétem!) Persze sok pénzt költött, de remek kis csaoatot hozozz össze. A BL cím elmaradt, de az szerencse kérdése is. Tavaly a Poolnak brutál mákja volt (idén már kevésbé, holott idén jobbak, gyorsabbak és tele vannak önbizalommal). Szóval a City és a Pool kiemelkednek, de ez csak annyit bizonyít, hogy mind Pep mind Klopp géniusz. Pepnek idén nem volt szerencséje a sérülésekkel, Kloppnak minden összejött.
Szóval a csapatépítésben hiszek, de Barca tradíciók mentén. Szívesen látnék gyors, labdaügyes jól passzoló középpályásokat nálunk. Ebből nagy hiány van. Sajnos Cou-nak nem jött össze, de legalább értelmezhető áron tudjuk eladni, ha még lehet.
Nekem az jöttmég le, hogy a sok kiöregedett és megfáradt játékos mellett, sok a kissé ostoba, nem igazán iq bomba labdarúgónk.
Semedo, Firpo, Dembi egyértelműen ide tartoznak, de sajnos Umtiti is nagyot hibázott. Tőlük megválnék minél előbb. Ugyan idehoztuk Tobidot, de ő sem váltotta meg a világot, esélye sem volt Piqué szintjét hozni.
Ha igazolunk, akkor figyelembe kellene venni a játékosok életkorát is, se túl öreg, se túl fiatal ne legyen. Nálunk egyértelműen a 24-27 éves korosztály hiányzik.
Neymat szerintem felejtős, leginkább a fizetése és nem is a sérülékenysége miatt, ami persze önmagában is kizáró ok lehetne. Lautaro elég nagy kockázat, nem adnék érte 111 misit. Laporte már jól hangzik, valóban kellene egy kezdő szintű hátvéd, persze Umtiti helyett.
Amíg nem termelümk ki az utánpótlásból valakit, addig leginkább a szélső hátvéd és az kreatív középpályás posztokat kellene megerősíteni. Egy vicc, hogy nem tudjuk letámadás esetén kihozni a labdát. Valszeg ez lesz Lajos, Busi és Pique utolsó szezonja, remélem lesz kinek átadni a tudásukat. Egyedül Busi esetében látok erre reális esélyt, De Jongnak.

Les Corts 2020.04.06. 22:03:54

@Faramuci_69: egy-egy fontos meccsen hozzák magukat?Róma ellen betli,első meccs jó eredménye után Liverpoolban betli.Mit akartok még az öregektől?Minél tovább maradnak annál később lesz új csapat.
Az látható,hogy bárki jön mellettük nem lehet beépíteni őket.Pl említed De Jongot csak azt nem vetted észre vele kapcsolatban,hogy nem a saját posztján játszik.Szerinted ha cserélnének a Busival, kinek milyen lenne a teljesítménye?
Múltkor majd fel robbantam amikor minden labdával Messit keresték,mindegy,hogy lettek volna jobb opciók is.Ilyen körülmények között meg sem tudják a tudásukat mutatni.Messi átok is és áldás is.
Tudnának az újak és a fiatalok is teljesíteni,ha kapnának megfelelő játékidőt.Egy továbbjutásért játszó Inter otthonából két öreggel/Vidallal,Rakiticcel/felálló Barca hozta el a három pontot.Az idősek közül pont Vidalt tartanám meg,pedig nem saját nevelés.Mindig a végsőkig küzd,sose alszik ki benne a tűz.
Ti új Alvest,Puyolt,Xavit,Iniestát akartok.Más csapatnak nem voltak ilyen kaliberű játékosai mégis nyertek BL-t.

2020.04.06. 22:40:54

@Les Corts: De Jong világ klasszis szint a saját posztján.
Minden öregtől nem szabad megválni,meg kell találni az egyensúlyt. Pl. Dortmund(Hummele, Can, Witsel, Reus tengely)

Les Corts 2020.04.06. 22:56:52

@the12thman: Normális esetben igen,de lehet látni,hogy itt nem működik.Jött ide fiatal,más csapatban bizonyító világbajnok,év középpályása.
Megy az öregek által diktált lötyögés,ehhez kell alkalmazkodni.Nincs más,meg kell köszönni nekik az eddigieket nekik.
Miért lettetek Barca szurkolók?Nem a feltétlen,látványos támadójátékért?Megkapjuk ezt?Szenvedés leülni a tv elé.Most,hogy nincsenek meccsek nem is igazán hiányzik.

Robi71 2020.04.06. 23:18:53

@Les Corts: Minőségi játékos megtalálja a helyét bárhova igazol. A valódi tehetséget nem lehet elnyomni.
Hadd ne soroljam fel azoknak a játékosoknak a névlistáját...akik a Barca speciális hagyományokra épülő, saját nevelésű, a csapat gerincét képező játékosok mellett sikeresen egészítették ki a csapatot csak a közelmúltban.
Nem kell visszamenni a Laporta-Rijkaard-Pep szupersikeres időszakra....ennek az ostoba Rosell-Bartomeu anyaszomorító párosnak is sikerült az elején idecsábítani egy Neymar-t, Suarez-t, Stegen-t, Rakitic-t....de ez k@rva kevés 9 év alatt....közel 50 igazolásból és....1,22 milliárd ojro elköltése után.

MCMXCIX 2020.04.06. 23:21:49

Van aki itt elfelejti mit is jelent az, hogy a nevek leigazolasa nem elég. Ez nem csak az, hogy a Barca valaha volt masodik legjobb játékosát idézzem, hogy "I've never seen a bag of money score a goal", hanem hogy a posztjukon klasszisoknal nem ugy megy, mint FIFA-ban, hogy 8 klasszist idehoznánk (a penzt most ne szamitsuk) es már tudnának is együtt játszani, csapatjatek, összeszokas stb...szóval okos transzferekkel lepesenkent haladva, en most irnam ala, hogy evente egy trofea, BL-t meg csak 5, de meg az sem baj ha 10 ev mulva nyerunk ujra, csak ezt az AC Milan utat minden aron elkerulni (a Manchester Uniteddal mar nem vonok párhuzamot, hozzajuk hasonlo szinvonalesest mar produkáltunk). Nagy Neymar-pártiként ismerhettetek meg az oldalom, de ha ez a csökkentett Lautaro transzfer osszejon, akkor mar nem vagyok ennyire ragaszkodo, mert akkor mellé még elfér a személyes célpontom Aubameyang (pont az olyan keves pluszt hozzaado minosegi am de fontos megmozdulasokra a tamadosorban, amikhez egetoen szukseg lenne valakire, aki azert nagyobb kaliber mint Braithwaite), illetve vedelembe a tavozasra szerintem 27 evesen hihetoen nyitott Alaba (miután az amugy fantasztikusan teljesito Davies elvette tole a balhatved pozíciót, igy mindig csak masodlagos szerepkoreiben alkalmazzák), ezzel a 3 transzferrel a penzugyeket sem rugnank fel es valoban jelentos javulast hoznanak, igen alairom meg jelentosebbet is mint Neymar egymaga.

MCMXCIX 2020.04.06. 23:26:51

Es a masik amit eszrevettem, en is nsgyon szeretem a latvanyos focit, de hogy mindenki el van alélve ettől a Vinícius Jr-tol egy gol miatt, amibe ha nem er bele Piqué kb nekunk lett volna bedobas? Madridi rivalisainknak epp olyan szuksege vam egy igazi klasszisra mint lenne nekünk, aki lehet akár Neymar is, ha a PSG-nek kajak penz kell, hogy ne kaojanak ők is City-fele tiltast...lesznek itt meg izgalmak

2020.04.06. 23:30:27

@MCMXCIX: nem véletlen szajkózom időtlen idők óta hogy atigazolasi szezonknkent hozzunk 3 fiatalabb játékost mint 1 sztárt mert akkor soha nem érünk körbe mint fiatalítás főleg ha közel 30 éves sztárokban gondolkodunk.

2020.04.06. 23:32:20

@Robi71: mai fociban nagyon kevés a minőségi futballista, nem úgy mint régen, ma már mindenki világszt@r. Amíg Pogba, Dele Allikat ennek mondanak addig ne várjuk azt hogy Pirlo, Xavi, Zidane tengelyből fog állni a középpálya.

2020.04.06. 23:35:46

@Robi71: akikről te beszélsz aki valóban minőséget képvisel olyan kevés mint égen a csillag: de Bruyne, Messi, Cr, Neymar, Mbappe... Ilyenekből esélytelen csapatot összerakni. Régen se volt divat, akkor se vált be lásd Real. Most se fog. Sancho nagy játékos lehet belőle de Zidane korszakban csak egy tehetség lett volna, aki vagy beválik vagy nem. Most már 1 szezon után isten királyok.

Les Corts 2020.04.06. 23:37:19

@Robi71: Nálad Iniesta és Xavi se kapott volna lehetőséget.Nem tudod elfogadni,hogy eljárt a csapat felett az idő.

Robi71 2020.04.06. 23:42:06

@the12thman: Valőban kevesebb van, amióta a fociban is a "Megasztár" korszakot éljük...elég egy egyenest rúgni a labdába és máris megvan az "új szupertehetség"...akinek azonnal mega átigazolási díj és mega fizetés dukál. Azán két év múlva már dúsgazdagon eltűnik a süllyesztőben.
Azért jó néhány klub talált igazi "gyémantokat" ebben az inséges időszakban is... de istenbarma Barto-nak csak a "fake" jutott.

Robi71 2020.04.06. 23:49:00

@Les Corts: Nem kellene annyi ostobaságot összehordani....lehet, hogy eljárt az idő felettük, de ne gyere azzal a gyerekes dumával, hogy "extraklasszis" :))) Barto igazolások csak azért nem tudnak érvényesülni, mert holmi "vén szatyrok" mellett nem jutnak szóhoz.
Engem De Jong, Arthur vagy Coutinho játéka még annyira sem hoz lázban, mint a "lejárt" játékosoké. Én nem ilyen langyos, unalmas, "nincs vér a pucába" játékosokkal képzelem el a jövőt.

Robi71 2020.04.06. 23:59:31

@Les Corts: Pep játékosként amikor meglátta először Xavi a felnőtt csapat edzésén csak annyit mondott "ez a srác fog engem kiszórítani a csapatból".
Gondolom Busi is ezt gondolta, amikor meglátta először Arthur-t. :)

Robi71 2020.04.07. 00:03:13

@the12thman: Ha az elmúlt 4-5 évben úgy igazolunk, mint a Pool vagy a City, akkor most hol tartanék.
De biztos, hogy most jönnek az ellenzők és azt mondják, hogy nálunk Van Dijk vagy De Bruyne is "összesz@rták" volna magukat Messi mellett. :)))

Robi71 2020.04.07. 00:17:36

@the12thman: Pontosan, minden évben egy világsztárt. A lehető legjobbat az adott hiányposztra.
De nekünk kellett a francnak "világklasszis" szintre emelni egy Coutinho-t vagy Dembélé-t azzal, hogy Neymar szintjére emeltük őket...árban és fizetésben. :)
Mert a "zseni" Barto azt gondolta, hogy nem igazolunk klasszist....hanem mi csinálunk :))) klasszist azzal, hogy 100+ milliót fizetünk és adunk 1X milliós fizetést egy szánalmas Cou-ért vagy Dembi-ért.
Barto a átigazolások "mágusa". :)

GYLS 2020.04.07. 08:10:57

Az eddig biztosnak tűnt távozó sorsa bizonytalanná vált. A Schalke úgy tűnik, nem tudja kifizetni a 25 millát. Miről is írtam a múlt héten? A szokásosnál nehezebb lesz eladni mint korábban. Bagóért persze lehet, de abból nem lesz SZTÁR-igazolás. Pláne úgy, hogy a mi kiszemeltjeink nem igazán eladóak.

Újra képbe került Willian. Nem hosszabbít a Chelsea-nél, mert a klub 2 éves szerződést kínált neki, Ő pedig 3 évest szeretett volna. Nálunk is 3 évre írna alá a nyáron a 32. életévét betöltő játékos? Ezek után azt mondom, tartsuk meg Ardát és igazoljuk le Thiago Silvát is. Pályára is küldhetünk egy 30 feletti kezdőt.

A Real 75 milliós csökkentést ütemez be a következő esztendőre a bérkeretre vonatkozóan. Náluk is előjönnek azok a problémák, mint nálunk. Ráadásul nekik még 108 milláért el is kellene adni a szezon végéig. Igaz, nekik a kölcsönbe adott játékosokkal összesen 40-es keretük van (nekünk 30). Miről is írtam bő hete? Nálunk 100 millás költségvetési kiesés 50 milla bérkeret csökkentést eredményez (200 millánál 100 milla). Ha a Real 75-öt tervez, nálunk meg lesz a 100. Nagy mágusnak kell lennie annak, aki - mondjuk - 5%-os hibahatáron belül meg tudja jelenleg tervezni a következő esztendőt.

Les Corts 2020.04.07. 08:17:55

@Robi71: Ki beszélt extraklasszisokról?Azt mondom folyamatosan,hogy az öregek már nem fognak nyerni semmit.Ti meg nyújtanátok a végtelenig.Ha meg nem lesz Messi továbbállsz a Cytihez.Ide meg a Madridtól jöttél.

udawa 2020.04.07. 09:38:07

@Les Corts: Teljesen reménytelen...
Ez a blog sokkal színvonalasabb lenne, ha a mindentudó Robi nem futtatná egész nap magát, közben meg hajtja az alátámasztás nélküli agyszüleményeit!
Ennyire szűk látókörű, könnyű gerincű ember nem sok van, mint ő, még itt ezen az oldalon sem! Ha egyszer végre eljutnánk oda, hogy elfogadná azt, hogy talán nincs igaza, az egy előremutató lépés lenne, de ezt évek alatt sem sikerült! Adjátok fel!

julio alberto 2020.04.07. 10:31:40

@Les Corts: Jókat írsz,osztom a véleményed.

sunt 2020.04.07. 11:18:48

El kell felejteni a vírus előtti árakat. Ki kell várni, hogy milyen új árak alakulnak ki, addig legfeljebb olcsón szabad vásárolni, amig tőlünk nen vesznek jó áron. Főnyeremény, ha Todibo ingyen visszajön, csak ezentúl megfelelően kell bánni vele.

Robi71 2020.04.07. 11:38:56

@udawa: Ez a fórum sokkal szinvonalasabb lenne, ha nem bukkannának fel idónként olyan trollok, mint te is vagy.

julio alberto 2020.04.07. 12:11:06

@Robi71: Udawa troll?Mégis te ezt honnan veszed?Vagy aki nem osztja a dogmádat az csak troll lehet?Nem bántani akarlak,de jól jellemez téged,ez a legutóbbi írásod is ezt támasztja alá.Én sem te sem vagy tévedhetetlen ahogy egy ember sem az a világon.Ahogy neked is úgy nekem is és másnak is lehet véleménye még akkor is ha az nem egyezik meg a tiéddel.Na ennek az elfogadása is egy fontos emberi tulajdonság,ez meg van benned?

Robi71 2020.04.07. 12:33:31

@julio alberto: Az én álláspontomat ismeri mindenki (az is aii ah elfjétől itt van) idestova 8-9 éve . De ki ez az udawa?

Robi71 2020.04.07. 12:38:08

@julio alberto: Te nagy ívben teszel a Barca-ra és a lelkes szurkolók legtöbbségére. Amennyie erővel te itt vagy és osztod az észt....ugyan annyival tehetném én is ... a Pool oldalán vagy bárhol máshol.

udawa 2020.04.07. 12:43:02

@Robi71:
Nem felbukkantam, évek óta itt vagyok, naponta többször is felnézek, de nem különösebben érzem úgy, hogy hozzá kellene szólnom, de a te magasröptű elmélkedéseid sajnos rákényszerítettek, hogy ezt a valóban nem túl szakmai írást megejtsem, bocsánat utólag is!
Nézd, elárulok egy titkot, hogy miért nem írok, noha egyértelmű számomra, hogy jót nevetsz majd rajta, és megállapítod, hogy mint ügyeletes "troll", bedobtam egy hatalmas nagy kamut: de mivel ez nem érdekel, nyugodtan gondolhat mindenki amit csak akar!
Szóval: finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy nagyon közeli és megbízható információkhoz jutok imádott klubunkról hetente kétszer, nevezzük családi kapcsolatoknak, de ne ragozzuk! El kell ismerni, hogy az írásaid nagy többségében ragaszkodsz ugyanahhoz a sémához és elképzeléshez, persze ez koránt sem jólértesültség, csupán okoskodás... Ennyi a problémám! Sok mindenről tudok, ami miatt picit máshogy értékelek dolgokat, mint a legtöbben itt, de elfogadtam, hogy vannak dolgok, amit nem feltétlen kell tudnia a szurkolóknak! Ezzel be is fejeztem! Több év után neked csak sikerült kihozni ezt belőlem, ezután sem leszek sokkal bőbeszédűbb, legyek én is csak egy egyszerű (troll) szurkoló, ez így van jól, nem is tartom magam többnek amúgy!
Nyáron írtam néhányszor, amikor vezetőségi válság volt (most is az van), nézz utána hol voltam komoly tárgyi tévedésben kedves Robi szurkolótársam! Akkor megírtam, hogy mi a véleményem az elnökről, és azt is, hogy ki(k)nek a kezében van a gyeplő...

julio alberto 2020.04.07. 12:51:39

@Robi71: Látod pont erről beszéltem ez vagy te.Kit érdekel a te álláspontod?Az csak egy a több közül,érted?Ezt kellene megtanulni..az esztelen vádaskodás helyett.Udawa egy értelmes ember,értelmes hozzászólásokkal,aki olvassa írásait annak ez lejön.Amúgy meg régi blog tag,mint te vagy én.

RAJDEN 2020.04.07. 13:01:57

The door for Neymar to leave PSG is finally open. The French side are open to negotiating with Barça and even accept a payment in installments, unlike last year. [Diario Sport]

Robi71 2020.04.07. 14:12:54

@udawa: Szerinten jobb ha időnként megosztod a csapattal kapcsolaos véleményidet....és nem személyeskedni jársz ide. Hasznosabb és intelligensebb kommunikácjiós forma.

Robi71 2020.04.07. 14:23:33

@udawa: A napokban találkoztam egy régi barátommal és szóba kerül a foci. Ő nem Barca szurkoló, de elismerte hogy nem is olyan rég a foci úgy nézett ki, hogy "a Barca és a többiek". Majdhogynem érinthetetlenek voltunk nem csak játékban, hanem a filozófiában is amit képviseltünk. Egy külön kaszt volt a focitársafalmon belül.
Egy szó mint száz...röpke pár év leforgása alatt mi maradt ebből? Semmi....egy suttyó, proli klub...suttyó, proli szurkolókkal. És ennek egyre nehezebb a részese lenni.

GYLS 2020.04.07. 16:21:28

@udawa: @Robi71: A köztetek lévő vitához.
Udawa: Az hogy mi a véleményed Robi71 írásairól, az egyéni vélemény. Abban viszont Robi71-nek igaza van, hogy ha olyan közeli információkkal rendelkezel, mint amiről írsz, akkor miért nem osztod meg? Gondold el, mennyi felesleges vitától mentenéd meg a blogot!

udawa 2020.04.07. 16:24:11

@Robi71: Korábban volt a "Barca és a többiek", a "Real és a többiek", Ajax-Bayern-Inter stb és a többiek...
Nem csak neked mondom: addig jó csapat a Barca számotokra, ameddig ugyanolyan eredményes, mint néhány éve? Még mindig nem futottakmég kategória! Miért hiszed, hogy "kötelező" a legjobb csapatnak lenni mindig? Senki a futball történetében nem tudott hosszú évekig a legmeghatározóbb (mindent megnyer) lenni! Álom, hogy a mi csapatunk az lesz! Szeretném, de nem fogom megélni, mint ahogy más csapat szurkolói sem! Azt kellene megértsd, hogy ha itt valaki lát pozitívumokat is, attól még nem Barto-imádó (GYLS), ha Messiről nem ömleng naphosszat, attól még nem kell kilövési engedély rá (julio), ha épp a jogabonitos, trükkös focit imádja, Peptől meg nem élvez el (Bivi), még ugyan olyan szurkoló, adott esetben még jobb is, mint te, vagy én! Nagyon sokan írnak itt jót, kinek milyen a szája íze szerint való, de te vagy az egyetlen, aki szisztematikusan tolod mindenki képébe az álláspontod kis túlzással 0-24-ben! Miért???
De hogy kedvezzek neked: igen, szerintem sem jó az irány, nem megfelelő az igazolási stratégiánk, sok a hibás döntés! Csak ezt ne varrd kizárólag Barto nyakába, az igazolásainkat főleg ne! Spirtszakmailag nulla, talán még gazember is, de nem csak árt a klubnak. Bivinek ellentmondva, pénzügyileg semmivel sem állunk rosszabbul, mint a Real, akikhez mindig hasonlít! Hogy a világ leggazdagabb klubja lenne? Háááát...
Cou, Dembi, de Jong, Arthur, Grizi mind kivétel nélkül sztár vagy sztárjelölt volt! Nem lettek főnyeremény, de ezt honnan kellett volna százszázalékosan tudni a vezetőknek? Ráfaragtunk lehet! De a megszerzésükkor, ez egyáltalán nem volt várható! Te meg nap, mint nap ezen lovagolsz!

udawa 2020.04.07. 16:42:59

@GYLS: Látod ebben maximálisan igazad van, leírhatnám! De gondold végig a következőket: biztosan jót tennék-e vele? Azért van pl. ez a blog is, hogy mindenki elmondja, hogy szerinte mi a jó, mi nem, engedjék szabadjára a képzeletüket is akár! Semmi szükség rá, hogy valaki túl okos legyen! Akár világolhattam is, hogy több valós infóval rendelkezem, de én nem szeretném ezt bizonygatni, hogy így van-e! Olvaslak benneteket, SAJÁT GONDOLATAIM SZERINT értékelem és kész! Robival én nem vitázok, előrébb nem vinne! Mint itt jópáran, csak azt nehezményezem, hogy az írásaiból sokszor az jön le, hogy tévedhetetlen, pedig vannak igen nagy melléfogásai! Engem nem zavarna, ha történetesen nem százszám írná le folyamatosan! Jó, ez az én gondom, elnézést!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:25:08

@Robi71: Mar regota tudjuk, teged a hozzaszolasaidert fizetnek, hogy minel tobb legyen :) viccet felre teve szemelyeskedokkel ne foglalkozz, ahogy @julio alberto: te sem. Azert titeket emeltelek ki, mertnem idetevedt divatok vagytok, hanem igat huzo regi motorosok ahogy en is (korábban asdf neven voltam fent) (ez nem jelenti azt, hogy pl DistantxThunder vagy Eminusz blogtarsunk ne lenne az, de szrrt titeket emeltelek ki, mert a ket legradikalisabban ellenkezo iranyt képviselitek. Emlekeztek mind arra a regi generációra (Robi, Alberto, Frenkie, Distant, Cescinho, Raven, Berbatov, legvégül jomagam), amikor még...
Vegcelkent mind egyet akarunk, csak a mod az amin eltérünk, es jellemzoen nem mi megyunk at szemelyeskedesbe. Mielott barki nekem jonne, igen, aki ma talalt ra a blogra, annak is lehet velemenye, de regi tagkent emlekszem olyan társunkra (nem írom le a nevet), aki szo szerint ezzel jot higy "ha en is honapokon eveken keresztul telehanyom faszsagokkal a blogot, akkir majd en is ugyanolyan statusszal dogok itt rendelkezni???" (Robi szerintem pontosan emlekszik kirol van szo mert neki ment homlokegyenest neki). Summa, nem az egymásnak menes kene itt szamitson, hanem a ket ellenut, ami valojaban sokkal tobb, mert mar en harmadikat képviselek osszevetese, de sose felejtsük hogy a vegcel ugyanaz, eros es versenyképes klub.
Visca el Barca y visca Barcanoticias!

GYLS 2020.04.07. 17:28:33

@udawa: Finoman azt mondanám, olyan vagy mint Robi71, olvasod az írásaimat, de értelmezni már elfelejted, ugyanis nem vagyok Barto-imádó. Nem vagyok, mert amikor a klub körülményeiről (stratégiától pénzügyeken át igazolásokig) írok, azaz bírálok, akkor az elnököt is kritizálom. De nem tartom csak Őt felelősnek a kialakult helyzetért, hiszen a foci egy sokszereplős összetett üzlet.

Amíg kimenekülsz, azaz nem akarsz írni a biztos információidról, akkor (a Te kifejezésed használva) bizony valóban azt fogjuk most hinni, hogy VILÁGOLSZ!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:42:05

@GYLS: Emlekezhetsz en voltam az, aki maximalisan ezt a velemenyt osztottam, hogy ilyen nincs hogy a vilag legjobb klubjat egy ember teszi tonkre (az amugy nem ide illo Soros-hasonlat, mert ugyanugy egy ember nem tesz tonkre egy orszagot), itt vagy tudatos klánszerű ellenhadjárat és leépítés folyik, vagy a márkává válás radikalizálódása (csak olxan nevet igazolunk, akinek cseng a neve es szamtalan mez eladhato (Dembélé, Coutinho, Griezmann, es ugyanugx megemlitve a pozitiv okdalt, Neymar és Suárez), vagy mindketto, mi meg kulso szemlelokemt csak velekedhetunk illetve ujsagokat olvashatunk...

udawa 2020.04.07. 17:47:32

@GYLS: Húha, ezt most vissza kell fordítsam, mert azt hiszem te nem értelmezted az írásom, hisz ezt írtam rólad: attól, hogy valaki lát pozitívumokat is, még nem Barto-imádó! És azt is, hogy nem egyszemélyben az elnököt kell mindenért okolni! Olvasd újra kérlek, de nincs harag, csak tévedtél!
Méltósággal viselem, ha úgy gondoljátok, hogy világolok! Nem leszek sem kisebb, sem nagyobb ember!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:51:05

@udawa: Tiszteletben tartva mindenki szakmai véleményét, igy a tiedet is, ha neked olyan megbizhato informacioid vannak, akkor megis miert nem osztod meg? Vagy itt valami maffia van a hatterben, hogy kopogtatnak az ajtodon, ha "köpsz"?

GYLS 2020.04.07. 17:51:39

@udawa: BOCS, IGAZAD VAN, tényleg így írtad! Viszont a második bekezdésben írtakat, még tartom.

udawa 2020.04.07. 17:55:30

@MCMXCIX: A GYLS-nek írt hozzászólásod az elmúlt időszak legjobb írása a szememben! Jó ha valaki nem csak feketét vagy fehéret ismer, hanem lát átmenetet is!

udawa 2020.04.07. 18:09:21

@MCMXCIX: "Köphetnék", de a legtöbb hír arról szól, hogy egyik-másik média szerint kit szeretnénk leigazolni. Írjam le, hogy tudtommal melyik igaz, és melyik nem? Épp erről írtam, hogy nem lenne szerintem jó, mert pont az a lényege ennek a blognak, hogy véleményeket ismerjünk meg ezekről, mindegy, hogy igaz, vagy álhír! Lehet rosszul, de így gondolom!

Frenkie82 2020.04.07. 18:16:25

@MCMXCIX: 2020.04.07. 17:25:08

Jelen :D ...de nem értem mit akartál a felsorolással ;)

MCMXCIX 2020.04.07. 18:16:33

@udawa: Valóban a vélemények a lényegek, sőt az igaz, hogy ha így kezdenél egy hozzászólást, hogy "Klubhoz közeli forrás szerint..." azt senki nem hinné komolyabban, mint egy átlag hírt, mivel a Sport, a Mundo is mindig igy kezdi. Ettől függetlenül, ha csak heccből tegyük fel, hogy minden szavad igaz, hát akkor remélem nem sértelek meg, de lenne hozzád pár kérdésem :))

MCMXCIX 2020.04.07. 18:18:30

@Frenkie82: Az a bizinyos regii generacio, amikir még kepernyo mogul is egy baratdagnak mondhato kotelek volt az iranyvonal mindenki között, es nem voltunk tomegblog

MCMXCIX 2020.04.07. 18:24:12

@Frenkie82: Amit aztán szétbomlasztott sajnos két banda, az egyik a Messista (nem arrol beszelek hogy Messi mindeb idok legjobbja-e, vagy nem, hanem akik szerint ha Messi nem jatszik jol az azert van mert "nem kap eleg labdat" meg "nem csinalnak neki helyet a tobbiek", ha Messi ad egy rossz passzt, az "nem volt rossz passz, csak a tarsak nem meltoak arra hogy vele jatszanak", a másik az abszolut trollok, oket meg is nevezem, mert szerencsere el lettek mostanra takaritva, vargas01, Messilona, Munyír el-Háddádi, LEO REX, akiknek egyetlen celja a polgarpukkasztas volt, igy idovel mindebkinek elment a kedve a blogolastol

Frenkie82 2020.04.07. 18:30:48

@MCMXCIX: nekem lenne kedvem most is, csak nincs miről dumcsizni, mert 1.) a csapat per pillanat szimplán minősíthetetlen... 2.) a sajtó által gerjesztett igazolások csak pletykák, azokon kár összeveszni bárkivel ;) 3.) össze-vissza vagyok csavarozva, platinázva, nincs sok kedvem még vitázni is, meg reagálni egyik-másik fabrikált zrikálására, hogy ki vagy kik lennének megfelelő igazolások, melyik csapat miért igazolt rosszul, jól, mert xy és xy a jövő reménysége, stb. ;) De mint láthatod, olvasgatom azért a blogot ;)

MCMXCIX 2020.04.07. 18:47:54

@Frenkie82:
A csapat minosithetetlensege, nos igen, ebben szerintem mindenki egyet is ert, hogx nem jo irányban haladunk. Na es akkor, amikor a mi "generacionk" még nagyban blogolt, hát sok viszonyítási alapot mondhatnék, az, hogy még 2014-15os tripla elott, annal talan még szemleletesebb az, hogy Puyol még a keret tagja volt, és a legnagyobb atigazolasi celpontjaink voltak a (végul egyedulikent erkezo) Neymar, de mellette Thiago Silva, vagy eppen Marquinhos (ez utobbi meg nem is Parizsbol, hanem konkrétan az AS Roma csapatától), szoval hiaba csak remeltuk hogy leszunk meg ujra a vilag tetejen (mert epp nem voltunk, sot ott volt a trofea nelkuli szezon Tata Martino edzosege alatt), a csapasirany, a jovo is pozitiv kepet mutatott Neymarral, Suárezzel, ter Stegennel, Bravoval, Rakiticcel, nem ugy mint most :/.

Dr Mouse 2020.04.07. 18:49:45

Talán... Talán ez a világjárvány megteszi azt, amit sem a FIFA, sem az UEFA eddig nem mert meglépni. Amit a jenkik évtizedekkel elöbb már jól láttak. Hogy kell egy "sapka" magyarul "határ" melyen belül lehet adni-venni a focistákat.

Mert az nem normális, hogy 100-140 milliókat adnak játékosokért, amikor annak bármikor eltörhetik a lábát, elszakadhat a térdszalagja, seperc alatt vége lehet a pályafutásának.

MCMXCIX 2020.04.07. 18:57:21

@Dr Mouse: Na és mit csinálnál akkor, hogyha pl az idei nyárnak lesz egy legkelendőbb játékosa, nevezzük őt Mbappénak vagy éppen Sanchonak, befut értük tobb klubtol is a maximalisan megengedett X osszegu ajanlat, no de ám jelenlegi klubja azt mondja, hogy "bocs de ennyi nem elég", holott még ez az Mbappé vagy Sancho is nyilvánosan kozli klubjaval, hogy márpedig menni szeretne, mert gyerekkent az a klub volt a kedvence/kedvenc jatekosa ott játszik es csapattarsa akar lenni/uj kihivasra vagyik/magasabb fizetest ajanlottak neki/abban a klubban tobb siker kecsegtet neki/bármi, ezer ok lehet amieet egy jatekos klubit szeretne valtani...akkor mi lenne a megoldasod?

MCMXCIX 2020.04.07. 19:01:16

@Dr Mouse: Erre csak egy kőradikális megoldás lehetne, hogy ilyenkor a klubnak nincs szava. Jogalapja még lenne is, ugyanis semelyik játékos nem rabszolga, a klubok csak a játékjogukkal rendelkeznek, de ez meg a klubokat hozná totálisan kiszolgáltatott helyzetbe, szóval azt meg nem gondolnám, hogy ez az ut.

MCMXCIX 2020.04.07. 19:06:27

Szoval sajnos vagy nem sajnos, de marad a felvazolt helyzette az, hogy nincs maximum X osszeg, mert ugy dol el, hogy 1. melyik klub mondja a legnagyobb osszeget (a klubnak) 2. ki adja a legkedvezobb szerzodest (a jatekosnak). Igy viszont valoban karos hozadék, hogy a kozepcsapatoknak eselye sincs komolyan versenyezni az elittel ajánlatok terén, ezt ala kell irnom

MCMXCIX 2020.04.07. 19:19:36

@MCMXCIX: Hatar meg tenyleg nincs, hogyha mar azt a kort emlegettem, akkor onnan hozom a peldat, ugye elt ez a Messi-PSG vonal, mégpedig egy fenyegetés révén, hogy ha leigazoljuk Thiago Silvát, a PSG tulajdonosa ki fogja vásárolni az argentin zsenit, na de hogx őt is meggyozze a valtasrol, megpedig evi (netto) 50 millio euros fizetessel. Na most, akkoriban a legdragabb ever ÁTIGAZOLÁS meg C. Ronaldo volt 96 millio euroval, szoval ez az ajánlat nagyjabol annak a feléről szólt. Ma, hogy a legdragabb jatekos Neymar (222 millio euro), annak a fele az 111. Igen, gondolja mindenki el, igy mai pénzértékre valtva, hogy 5-6-7-8 top elit kivételével komplett klubok soha nem latnak annyit egyben, ehhez képest valaki meg egyetlen játékos éves fizetésére kicsengetné, és ez a bizinyos szakadék csak nőni fog ha így megy tovább

Robi71 2020.04.07. 20:31:51

@udawa: Amikor azt mondod, hogy "a Real és a többiek"...azt kell mondjam nem érted miről beszélek. Sohasem volt olyan, hogy "a Real és a többiek"....hacsak a világ éppen aktuálisan legjobbjainak az összevásárlását nem hívod annak.
Ellenben "a Barca és a többiek" (sajnos már csak) volt. Nem csak azért mert a legjobb volt akkoriban, hanem valami teljesen mást képviselt, más alapokon működött. És ha van még "a...és a többiek" akkor az az Ajax-ra érvényes. Nem véletlenül, mivel valaki onnan érkezve meghonosította ugyan ezt Barcelona-ban. És ez a Barca hosszú éveken át épült mindaddig, amíg egy Laporta nevű elnök alatt ez beérett és a csúcsra jutott.
Barto nem csak pancser sportszakmailag...de eladta a lelkét is a klubnak és ez megbocsájthatatlan...mivel valószínűleg visszafordíthatatlan kárt okozott. Ahogy mondtam ez már nem az az FC Barcelona...csak névazonosság van a kettő között. Ha van valami ami miatt a régi önmagához még hasonlít, akkor az a pár kiöregedőben levő klasszis. De már az sem sokáig.

Dr Mouse 2020.04.07. 20:51:10

@MCMXCIX: Én nem hiszek az olyan kijelentéseknek, hogy "...új kihívásokra vágyom, meg az eszme..".brrrr.
Csak és kizárólag a PÉNZ-ről szól az egész. Még a legbutább focista is tudja, hogy nem az adott klubtól fog - ténylegesen - nyugdíjba menni, mert max 40 éves korig terjed a játékosok sportbeli élete.
Tehát a Pénz az, ami eldönti, hogy ki merre megy.

elprofesor 2020.04.08. 03:25:16

Sziasztok! Régóta követem az oldalt, de eddig csak kívülről figyeltem a történéseket.
Mindenkinek van saját véleménye ezt tiszteletben kell tartani, nincs ezzel semmi probléma. Hálisten a legfontosabb dologban mindenki egyet ért, változás kell. Őszintén a jelenlegi vezetőség alatt én nem hiszek ebben, de gondolom ezzel se mondtam újat.
Teljes átalakulás kell a vezetőségen át a játékos megfigyelőtől egészen a játékosokig. Gyorsan tudjuk ki az én állás pontomat, amit vállalok és ki is tartok mellette, ami nem jelenti azt hogy mindenkinek így kell gondolnia.
Hogy ki lenne megfelelő?
mint elnök: egyértelműen Laportára szavazok. Ha kell kiáll a csapatért, mint a sokak által gyűlölt Pérez, kell aki felveszi vele a harcot. Egyszer már felépítette maga mellé a brigádot, ezt most is rábíznám.
mint játékos keret:
védelem elég nagy káosz jelenleg, a már sokak által és ezúttal általam is emlegetett de Ligt "elengedése" hatalmas hiba volt, rá lehetett volna építeni a jövő védelmét, ide kell nyáron mindenképp egy fiatal vezért hozni, aki Piqué mellett pallérozódik még, Lenglet-Umtiti valamelyiknek menni kell és Todibot kéne visszahozni. Ha a kockázatot nézzük Umtitinek kell mennie a sérülések miatt, viszont ha a képességeket akkor Lenglet(sose értettem mit keres itt). Alba utód kelleni fog, ingyen Kurzawa jó lehet, mert Firpo nem megfelelő csere, ideiglenes megoldásnak jó lenne, amíg a többi hiányposzt belenne tömve.
Középpálya darabra megvan, itt megvan az alapkő de Jong személyében. Van még mit megmutatnia de méltó utódja lesz Busquetsnek ha a helyére kerül vége ebben biztos vagyok. Rakéta sajnos kiégett, apróért még ellehet adni. Vidal maradna nem kérdés. Mindenképpen karmester kell a gárdának.
Elől talán a legbonyolultabb a helyzet. Messi mellé kell egy Neymar, imádnám ha visszajönne, de tudom hogy nem szabad. Ezt a pénzt a jövőre kell költeni. Persze ha Griezmant bevonjuk az üzletbe akkor ezerszer is Neymar legyen itt mint ő. Lautaro? Nekem még nem bizonyított eleget.
Ehhez egy olyan edző kell akinek van szeme hozzá. Guardiola, Nagelsmann, Klopp triót próbálnám idehozni és kezdőthet az építkezés. Xaviba egyenlőre nem hiszek. Ide egy építkezésben jártas edző kell.
Stegen előtti tengelyt kell először felépíteni a már említett védővel, karmesterrel, támadóval. Utána jöhet az összes többi poszt foltozása. Hiába toljuk tele a támadószekciót ha minden más nulla. Neymar. Lautarora szánt összeget tudjuk hogy nem 2 játékosra kéne költeni, de sajnos Barto nem így fog dönteni. Egy szónak is száz a vége: Én nem várok csodát se egyebet amíg nem zavarjuk el JMB-t.

elprofesor 2020.04.08. 03:34:06

Annyit még hozzá fűznék, hogy mindenki véleményében van igazság amiket olvastam eddig. Aki klasszis megtudja mutatni bárhol, de ugye abból nagyon kevés van. Attól hogy Barto igazol, lehet jobb a játék, motiváltabb játékosok, ami az edző dolga és a többi. :) Tetőtől talpig gondok vannak a klubnál. Azzal nem vagyunk árulók hogy a triplázó csapat alapembereit elküldenénk, mert nem elküldeni kell. Leülni és vázolni a szerepüket, ha elfogadják maradjanak, nagy meccseken kell a rutin, ha nem tetszik nekik akkor váltsanak, ez már mindjárt nem olyan hogy na menjetek és szarba se lesznek véve. Ne legyünk egy Real Madrid. Bölcs döntést kell hozni mindkét oldalról, de hát az régóta nincs itt. Bízom benne hogy jövőre elindulunk újra a sikerek gyökereihez.

elprofesor 2020.04.08. 03:51:07

Stegen, Neto
Semedo, Roberto, Piqué, Umtiti, Todibo, Alba, Kurzawa, egy KHV?!,
De Jong, Arthur, Vidal, Puig, Busquets, karmester?, itt Roberto is bevethető ugye
Messi, Suarez, Fati, szélső, Suarez csere
Ez 21 fős keret, akiket nem soroltam mennének és helyettük hozni a hiányposztra valakit. Ha sikerül eladni mindenkit bőven lesz pénz ezekre.
Védelembe: sok lehetőség van de ha vissza hozzuk Todibot akkor akár maradhat is ez a keret hátul köv évben még
Középre: itt de Bruynet kell elsődleges célpontnak tekinteni, van de Beek nagyon elszált magától, a viselkedése a pályán a sok hiszti, inkább ne jöjjön
Támadók: Wernerbe jobban hiszek mint Lautaroba, Gnabryt is emlegették itt ő se lenne rossz.
De Bruynert oda adni mindent, nálam ez lenne az első, és még egy támadó. Köv évben khv és szélső, ezért is lenne jó Werner mert a Fati, Messi, Suarez, Werner négyest bárhogy lehetne forgatni, amíg hozunk még valakit.
De Ligtre mennék rá és ha újabb évet bizonyít akkor akár Lautaro is.
Mi szurkolók szeretünk túlozni. Nincs akkora probléma.
Épeszű elnök(Laporta) , edző(Guardiola), és 3-4 játékos(De Ligt, De Bruyne, Werner, Lautar) . Ha most nyáron elkezdődne ez.

elprofesor 2020.04.08. 04:00:15

Mivel mindenre nem lenne pénz ingyen Thiago Silva tökéletes lenne a 2 év múlva következő védő projektig

elprofesor 2020.04.08. 04:26:53

Végül eléggé hosszú lett sorry, összegezve az én koncepcióm, mivel mindenki a gyökerekhez akar vissza térni, mindenki úgy kampányol ki lenne a legmegfelelőbb edző így elfelejtve a Klopp, Nagelsmann féle más fajta focit? Guardiola! Ő vissza hozná a Barca iskolát a jövőbeli jelöltnek a rutintalan Xavinak. Minden évben 2-3 játékos nem világsztár mert az lehetetlen feladat. És emellett ideiglenesen feltölteni a hiányposztokat lejár szerződésű játékosok között szemezgetés. Guardiola 3 év ->Xavi aki utána beleviheti az ő tudását, csiszolhatja ahogy akarja
Évente 2-3 játékos + ingyen rutinos de minőségi spílerek(Thiago Silva, Cavani..)
Nem egyszerű de nem lehetetlen csak egy koncepció kell.

udawa 2020.04.08. 08:02:04

@MCMXCIX: Pont ettől akarom magam védeni, de csak a hecc kedvéért, kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdések vetődtek fel benned! :)

barca1994 2020.04.08. 10:02:55

@elprofesor: Jól voltak a meglátásaid.Az új játékosokkal kapcsolatba és a régiek kel is.A réfelkel gátolni vagy beválnak a sorba vagy mehetnek.Mi nem Reál Madrid vagyunk,hogy aki évekig szolgálta a klubhoz a hátsó ajtón távozzon pl Raul,Casillas.