A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Előre a szezonért!

2020. augusztus 08. - caaaatalan


Ma este 21.00: Barcelona - Napoli

Hosszú kihagyás után folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. A Barcelona a 8 közé jutásért a Napolival küzd meg.

Az első mérkőzésen Griezmann góljának köszönhetően idegenben ért el döntetlent csapatunk, így lépéselőnyben vagyunk, de ez ne tévesszen meg senkit.

Tegnap nagy ágyúk hullottak: kiesett a Real Madrid, és búcsúzott a Juventus is. Az olaszok ráadásul a Lyon ellenében maradtak alul, senki sem lehet tehát biztos a sikerben.

Nálunk végül a 2 francia Dembelé és Umtiti sérülés, míg Vidal és Busquets eltiltás miatt fog hiányozni. A Napoli komolyabb kimaradóval nem bír.

A Barcelona számára a középpálya összetétele tűnik a legnagyobb kételynek. Frenkie de Jong a koronavírus utáni újraindítás óta nem nagyon játszott, sokat vol sérült, Ivan Rakitic távozása szokás szerint a levegőben lóg, míg Sergi Roberto idén sem tudta beverekedni magát ebbe a csapatrészbe stabilan. Riqui Puig bíztatóan teljesített a szünet után, de a Barcelona számára ez talán az idény legfontosabb meccse, így nagy kérdés, hogy Setién kire szavaz. Arthurra biztosan nem, hiszen ő már nem fog játszani a távozása előtt.

A támadó sorban nem várunk meglepetést: Griezmann, Suárez és Messi feladata lesz az olasz védelem megbontása, míg Fati csereként jöhet, ha szorul a hurok.

Quique Setién a meccs előtt az ellenfelet dícsérte, mondván az olaszok sokat fejlődtek az utóbbi időben, de a Barcelona készen áll arra, hogy nyerjen és a közönségét szórakoztassa.

Gennaro Gattuso jelezte, hogy tisztában vannak a Barcelona erejével, és hogy tökéletes meccset kell játszaniuk, ha nyerni akarnak. Az olasz mester felhívta játékosai figyelmét arra, hogy gondoljanak rá honnan jutottak el idáig egész gyerekkoruktól és ebből merítsenek erőt.

1-1 után tehát ma este folytatódik a csörte, tét a legjobb 8 a BL-ben, a Barcelona számára pedig ennél talán még több is: a szezon megmentése.

Jó szurkolást Mindenkinek!

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6916118788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barca30 2020.08.08. 21:28:16

Ezért Messi a Csoda. Őrület amit csinál.

RA7 2020.08.08. 21:28:20

Sőt ez 4-3-1-2. Grizi van visszavonva ami neki jobban is feküdhet

Raven1975 2020.08.08. 21:29:28

Eddig sima, remélem nem állunk le a góllövéssel! Barça, Barça, Baaarça!

Balázs37. 2020.08.08. 21:37:26

Ezt a VARt ki kell baszni a picsába, ilyeneket lefújni

g4brielsmith 2020.08.08. 21:37:44

Vicc ez a VAR. Tegnap gúnárnyakú CR nevetséges tizit kapott, itt meg elveszik.

RA7 2020.08.08. 21:40:47

@g4brielsmith: a Lyoné meg az évszázad kamu tizije volt

RA7 2020.08.08. 21:46:51

Azért ez is vicces egy teljesen egyértelmű tizit 10 percig néznek vissza és utána még a bíró is kimegy megnezni hogy rúgta szét Messit a védő. Tegnap a kamu tiziket fél perc alatt eldontottek és a bíró nem is látta

Barca30 2020.08.08. 21:49:13

Lajos is. Szégyen a VAR.

katalan2 2020.08.08. 21:49:28

Miért Suarez lövi a 11-est?

Barca30 2020.08.08. 21:51:13

Messi átadta. Stegen....

g4brielsmith 2020.08.08. 21:51:49

@katalan2: Mert Messi örül, hogy még van lába szerintem. :D Mennyeibe ennyi fagyasztó elhasználása után már kiabálták a ‘fődet rá’ klasszikust

Barca30 2020.08.08. 21:53:50

Ezt miért nem nézték vissza.

Dr Mouse 2020.08.08. 21:57:28

@Barca30: Az olaszoktól nem idegen, hogy megvegyenek egy bírót!
Tőlünk elvett egy szabályos gólt, a digóknak meg adott egy 11-est.

Barca30 2020.08.08. 22:02:43

@Dr Mouse: és a törökről elkepzelhető

Barca30 2020.08.08. 22:03:17

@Barca30: hogy korpásodhat a haja.

Nagybarcelona 2020.08.08. 22:05:15

Nem kellene többè nyalogatni a játèkosok lelkèt. Rakiticet ès Robertót vègre el kellene zavarni.

sunt 2020.08.08. 22:05:32

Hol maradt Koulibaly pirosa és Rakitic sárgája? Ami a csapatot illeti: Messi zseni változatlanul, a többieket meg nem most aktuális bírálni.

Nagybarcelona 2020.08.08. 22:08:01

Tetszik a csapat játèka, de a kp-nk egy nagy 0. De Jong ismèt jól játszik, a gólpasszát elcsalta Csakir.

Nagybarcelona 2020.08.08. 22:09:32

Ez a VAR meg egy vicc. Ha akarom így, ha akarom úgy. Lásd a tegnapi Juve meccsen.

Nagybarcelona 2020.08.08. 22:14:33

Eddig is tudtam, hogy Csakir reál bèrenc.

Barca30 2020.08.08. 22:15:46

@Nagybarcelona: csak korpás a feje, az agya is.

Robi71 2020.08.08. 22:29:40

@Dr Mouse: Sarri-t nem csak a BL kiesésért menesztették, hanem az egész évi enyhén szólva sem kiváló teljesítményért. Ha a BL döntőt bukták volna el, akkor is menesztik.

Máté Nagy00 2020.08.08. 22:30:47

Most már jöhetne Puig es Fati.. Grizi es Roberto helyére remelém nem 5-10percet szán nekik Setien....

Robi71 2020.08.08. 22:34:12

@zoldbela: A kieséstől függetlenül én most is a Pool-t tartom a legjobb csapatnak. A legszívesebben egy Barca-City döntőt szeretnék...de a realitás inkább a Bayern-Atleti. A Bayern jobb, mint mi...az Atleti képes megkontrázni a City játékát. De ne szaladjunk ilyen előre. :)

Nagybarcelona 2020.08.08. 22:36:00

Nem kellene cserèlni??? Suarez csak sètálgat. Bohóc edzőnk van.

Robi71 2020.08.08. 22:36:38

Szerintem nagyobb az esélyünk a Bayern ellen egy egymeccses, nézőközönség nélküli találkozón, mint egy oda-visszavágós párosításban. Sokkal taktikusabban, megfontoltabban kell játszani....és a rutin sokat számíthat.

g4brielsmith 2020.08.08. 22:38:12

Suárez, Griezman, Roberto hármas lejöhetne mát... Fati, Puiq, de la Fuente/Monchu fel

Robi71 2020.08.08. 22:38:35

@RA7: Pirlo meglepetés, főleg úgy hogy most nevezték ki a Juve U23-as csapat élére.

Máté Nagy00 2020.08.08. 22:42:21

@g4brielsmith:
Hát ez vicc komolyan majd a 88.percben jön valaki... hihetetlen. Vezetunk 3-1 re elvan dötnve a meccs es nem mer cserelni ez a .....

Spacedyevest 2020.08.08. 22:43:49

Griezmann megint csak kóvályog. De Jong viszont jól játszik.

g4brielsmith 2020.08.08. 22:47:16

@Máté Nagy00: Nem értem én sem.. oké, hogy félünk mert a 2 gólos előny a ‘legnehezebb’. De azert Fati-Puiq simán játszhatna már.
De merem allitani, hogy Semedo fog lejonni xd

osborne 2020.08.08. 22:48:03

A Napoli szerencsére nem volt Roma, jöhet a kurva Bayern.

Berbatov 2020.08.08. 22:48:26

@Spacedyevest: Szegény Griezmannt zavarja a labda. Más gondja nincs. Szabadul is tőle egyből.

A csapat néhány tagja már a 70. perctől seggén veszi a levegőt... Komoly erőnlét van itt kérem szépen.

Balázs37. 2020.08.08. 22:54:29

Ennyire nem bízik Setien a cseréinkben? Bár a Bayern elintéz úgy is bennünket, nem kell pihentetni senkit

Máté Nagy00 2020.08.08. 22:55:18

@g4brielsmith: ahh Semedo helyére nincs kit hozni posztra nem cserél Setien :D gondoltam h Grizi jon le es kps jon a helyére...
De ez a második félido keservesen unalmas elhiszem h sima továbbjutás de régen ilyenek nem voltak h beállunk a saját térfelünkre egy ilyen gyenge ellenfél ellen..

g4brielsmith 2020.08.08. 22:56:56

@Berbatov: Normális csapat ilyenkor kihasználja az 5 csere lehetőséget (lásd Bayern) Csak amíg ott a padon ül Tolisso, Coutinho, Odriozola, Süle, Javi Martinez, addig itt nem lebecsmérelve, de a komplett B csapat.

Robi71 2020.08.08. 22:57:06

Nem értem, hogy miért fagyasztottuk le a játékot a második félidőben és nem kontráztuk le a támadáskényszerben levő ellenfelet. Lehetett volna gyakorolni a Bayern elleni játékot.

marco100 2020.08.08. 22:57:48

Egy újann Valverde...kaptunk volna egy golt verszemet kapott volna a napoli es ki is ejtettek volna minket! Bazz idohuzo csereket vallal be. Egy igazi beszari edzo! Puigot mar legkesobb 60. Percbe hozni kellett volna! Es az az utolso fel ora amit jatszunk undorito lett. Bayern ellen ez nagyon keves lesz!

Nagybarcelona 2020.08.08. 23:11:24

@marco100: pontosan erre gondoltam. Nem a csapat, a játèkosok gyengèk, vagy H. miattuk estünk volna ki 2x 3 gólos előnyről. Az edzőinek fogalmatlanok. Èrthetetlen amit művelnek. Megvárják, H. a kezdőnk vonszolja magát a 90 percben is. Règen le kellett volna cserèlni Suarezt, ilyen esetben emberhátrány. Egy normális edző behoz a csatár helyère egy kp-t, vagy vèdőt a utolsó 10-20 percre. Vagy a 60. percben gyors játèkosokat a kontrákra. Ehelyett Valverde ès Setien összeszorítja a s.lyukát, ès remènykedik, H. nem kapunk gólt. Egyszerűen szánalmas.

osborne 2020.08.08. 23:15:37

Grat a csapatnak, a win az win.

Ezt nem csalták el a LaLiga bírói.

Berbatov 2020.08.08. 23:16:13

@g4brielsmith: A Barca nem normális csapat jelenleg. :) vagy :(

Setien beesett a tehénfarmról és félti a szaros kis állását, gyakorlatilag kaptunk egy Valverde klónt.
A klub biztosan araszol újfent a biztos bukás felé, vagy inkább halad a tovább a lejtőn.

Kiégett öregekkel nem lehet semmit nyerni, meg a nulla, megszeppent Grízessel... Messi képes elfedni a problémákat ideig-óráig, de mindig felszínre kerülnek.
Minél tovább húzzák a keret megfiatalítását, megújítását, annál nehezebbé és hosszadalmasabb folyamattá válik majd az építkezés.

Robi71 2020.08.08. 23:16:25

@Nagybarcelona: Be kellett volna hozni Fati-t Suarez vagy Grizi helyére.

Nagybarcelona 2020.08.08. 23:16:47

Messi mellett Lenglet ès Semedo játèka tetszett. Pique, De Jong, Alba, Stegen jól tette a dolgát. Suarez ès Griezmann semmilyen labdát nem kapott. Rakiticnek ès Robertonak jóegoldása sem volt egèsz meccsen. Vidallal ès Busquetssel kicsit jobbak vagyunk. A felállás tetszett, (4312), kicsit vèdekezőbbre vennèm (41212), ahol a vkp-s hátul marad biztosítani, most is sokszor Pique ès Lenglet maradt csak hátul. Sajnos nem sok esèlyünk van a vègső győzelemre, mert az edzőnk fogalmatlan.

Kertai Dávid 2020.08.08. 23:17:45

@Robi71: sajnos már megvannak az ágak, nem lehet City-Barca döntő, ahogyan Atleti-City meccs sem :/ vagy az Atleti, vagy a PSG besétálnak a döntőbe, addig a City-Bayern-Barca meg egymást gyepálja

Kertai Dávid 2020.08.08. 23:21:55

@Kertai Dávid: ezt persze úgy értem hogy a döntőig nem lehet Atleti-City meccs

Maestro10 2020.08.08. 23:24:10

Egy oda-visszavágós rendszerben nem sok esélyünk lenne a Bayern ellen, de 1 meccsen Messivel a sorainkban bármi megtörténhet. A mai összecsapás pedig ne tévesszen meg senkit, hisz a második félidőben már látványosan visszavett a csapat a tempóból. A Bayern ellen 100%-on fogunk pörögni, mert nem lesz más választás. Visça el Barça!

Robi71 2020.08.08. 23:35:50

@Kertai Dávid: 3 döntő következik...reméljük.

Robi71 2020.08.08. 23:40:44

Visszatérve a 30-asokra nem úgy érzem, hogy Neuer, Boateng, Müller és Lewa lennének a Bayern gyenge pontjai. :)

g4brielsmith 2020.08.08. 23:47:30

Szerontem a a lipcsei csapat továbbjut, ahogy a PSG, City és a Barca is.
Sajnos szerintem a donto PSG-City lesz

Raven1975 2020.08.08. 23:53:28

Megérdemelt továbbjutás és gratulálok a srácoknak! Força Barça!

sunt 2020.08.09. 06:26:34

Ha a vereségekért, döntetlenekért Detient hibáztattuk, a tegnapi meccsért összességében most dícséret jár neki. A csapat zűrös helyzetében indokolt, hogy a lehető legöregebb csapatot játszatja. A Bayern ellen már lesz Busi és Vidal is. Az egy kétesélyes meccs. Puig és Fati ott is csak cserék lehetnek, ha nélkülük baj van. A tegnapi csapatból Messi mellett MAtS, Semedo, Lenglet és de Jong játszott bíztatóan.

Faramuci_69 2020.08.09. 08:29:34

Setién középszer. Mar a kezdőnél látszott hogy beszari. Magunkra húztuk a Nápolyt, ha Milik fejesét megadják, akkor nekünk csöngettek. Sajnos 3:0-nal Raki elb@$ta. Nalam jott volna a rém gyenge Suárez helyett Puig, fel pörgetni a középpályát. Sajnos Kontrázni lassúak es gyengék vagyunk. Griezmann szerintem nagyon jo volt. Tokeletes csapat ember. Ő tudna futni, de mások nem futnak. Védekezésben szükség van ra. A meccset Messi hozta, földönkívüli módban focizott. A kezezes vicc volt, a labda nem változtatott irányt, kizárt hogy biztosan lehet állítani hogy hozzáért. Fati is jöhetett volna, de Rakitic helyett. Akkor De Jong ment volna Busi helyére. Firpo meg idő húzó cserének is fos. Arthur most nagyon hiányzott, rövid volt a pad. Persze érthető hogy Setién miert nem jatszatta. Ettol meg gusztustalan ahogy egy ilyen szánalmas jottment tehenpasztor csak a saját kos állását féltve, nekiállt bekkelni. Puignak es Fatinak kellettek volna a játékpercek. Suareznek, Rakinak, Grizesnek meg a pihenő.

caaaatalan 2020.08.09. 08:31:06

@Maestro10: +1

a Bayern ellen kell a 100%. Reméljük ott lesz szufla, bár variálni is jobban lehet majd.

kritizator 2020.08.09. 08:45:36

@Maestro10: most akkor a bayern ellen csak egy meccs lesz?
És milyen (semleges) pályán?

Dr Mouse 2020.08.09. 08:56:52

Én nem féltem a mieinket a Bayerntől. Elég sebezhető a védelmük, - emlékezzünk csak arra, hogy mekkora hülyét csinált Boatengből Messi.

caaaatalan 2020.08.09. 08:59:53

@kritizator: Lisszabonban 1 meccs jövő péntek

Kertai Dávid 2020.08.09. 09:35:08

@Dr Mouse: igazából nem mondhatjuk egyértelműen esélyesnek a Bayernt, mert ők nem bunkerfocit játszanak, és az fekszik nekünk... nyilván esélyesebbek, jobb formában vannak, de ezt nézve nekünk is megvan az esélyünk

MCMXCIX 2020.08.09. 10:02:51

Gratulalok a csapatnak, hogy eddig eljutottak, a döntő meg valojaban szerintem a City-München elődöntő lesz, arra gondolni sem merek hogx ez a talált gólos, amúgy egész meccsen védekező, taktikai hányadék atlético vigye el a futball helyett...szóval hajrá Barca, és amennyiben kiesünk akkor City, ha ők is értelemszerűen, akkor München. Bár én a tapasztaltak alapján a Lyont nem irom le, foleg hogy egymeccses, Guardiola (minden tiszteletem az övé egyébként es a jelenkor egyik? legjobb menedzsere), DE 1-1 darab meccset kepes tokeletesen eltaktikazni is, es amennyiben ez igy alakul, legyenek azok akar döntetlen utáni tizik, akkor változik minden...Mert mondom engem meglepett ez a Lyon, 1 db meccsen szerintem barkire veszélyesek

MCMXCIX 2020.08.09. 10:10:44

Bár tippelgetni nem is érdemes, annxi minden történhet, a Realnál is pl ahogy irta is valaki, Ramossal valoszinuleg mas lett volna...mi szidjuk a pokroc stilusa miatt (jogosan), de egy állat a csávó, pont azert mert egy arrogans köcsög, es a szabalyok sem érdeklik ha győzelemről van szo, bar nalunk is lenne egy ilyen vezér utcai keménygyerek...mai futballban majdhogynem szükséges

MCMXCIX 2020.08.09. 10:13:34

@MCMXCIX: Pontositva, ha Piqué (ot emeltem ki mert azert legstabilabb vedonknek evek ota o tekintheto) akkora harcos állat lenne mint Ramos, lehet nem csak 5 BL trofeanal tartanank

Dr Mouse 2020.08.09. 11:48:29

@MCMXCIX: Azért azt tegyük hozzá, hogy Ramos ugyan hajtós, de Florentino Perez "bundái" nélkül ő sem vitte volna sokra.

Dr Mouse 2020.08.09. 11:49:39

@evooo: Igaz, de nekünk ilyen besz@ri edző jutott mint Setién, aki soha nem mer kockáztatni.

sunt 2020.08.09. 13:11:31

@Raven1975: Fogod, ha nem lesz már Busi, Rakitic, Vidal és Roberto.

RA7 2020.08.09. 14:14:09

@MCMXCIX: 1 meccsen valoban barmi megtortenhet, de ez a Lyon biztos hogy kiesett volna ha nincs az evszazad kamu tizije az elejen

Raven1975 2020.08.09. 14:42:16

Mikky Kiemeney leleplezte, miért viselt kötést a kezén Frenkie de Jong.
uploads.disquscdn.com/images/055a406398b7370370cfb229966266585e02f9d410eeb7149cc86dedd5a2c75b.jpg
Megtámadták a méhecskék!

Eminusz 2020.08.09. 18:36:06

Látom szinte mindenki a PSG-t írja... Szerintem sokan meg fognak lepődni, mert ez az Atalanta véleményem szerint kiejti őket! Elképesztő formában meneteltek a szünet után. :)

CoDWaW31 2020.08.09. 19:35:58

@Eminusz: Egyetértek.

A PSG fél éve nem játszott tétmérkőzést, míg az Atalanta jól tolja, és az egyik legszórakoztatóbb focit játszotta, habár szegény Ilicic depresszió miatt élete talán legfontsabb meccséről marad le:S

Robi71 2020.08.09. 20:50:26

Lothar Matthäus: "A Bayern-nek sokat kell hibáznia ahhoz, hogy veszítsen a Barca ellen."
www.marca.com/futbol/champions-league/2020/08/09/5f2f20e4268e3e875f8b45ca.html

Mihail84 2020.08.10. 00:15:17

@MCMXCIX: Te most komolyan egy olyan "embert" látnál a soraink között aki alamuszi féreg módjára könyököl páros lábbal csúszik be és dzsú-dó mozdulatokkal sérüléseket okoz a másikat leköpi. És ha ezt lefújják akkor még neki áll vitatkozni hogy ő a maszületett bárány????? Lehet akármilyen harcos ilyen csótány viselkedéssel egy Barcelonába nem való. Maradjon csak a Madridban az a neki való hely.

Mihail84 2020.08.10. 00:20:03

@Mihail84: Szerintem az ilyen viselkedés a pályán nem hogy a barcelonába nem való de még a világ focijábol is kikéne tiltani. Lehet a focit szépen játszani és nem ilyen gusztustalanul mint a ratyosz. Az meg már a Madrid szegénységi bizonyítványa hogy egy ilyen férget csapatkapitánynak tett... No comment.

RA7 2020.08.10. 03:03:43

Állítólag elég erősen rákapcsoltunk Bernardo Silva megszerzésére. Csak tudnám miből akarjuk hozni plusz ugye Garciat és Söyunt.

Nagybarcelona 2020.08.10. 06:42:45

Az Atleti 2 játèkosa vírusos. A Lipcse ilyenkor autómatikusan tovább jut? (valahol azt írták) Èrdekes BL-lesz. Van akinek nem is kell majd 3 meccset megnyernie.

Nagybarcelona 2020.08.10. 06:46:39

@RA7: teszünk egy Roberto+1 font ajánlatot.

sunt 2020.08.10. 07:08:21

@Nagybarcelona: SR-t mindenképpen érdemes rásózni a Cityre, mert középpályán Alena símán jobb nála. Jobboldalon meg Semedot meg kell tartani és ha mellé se Wagué, se Emerson nem megfelelő, akkor el kell adni őket és helyükre igazolni egy fiatal, jól védekező jobbost.

Faramuci_69 2020.08.10. 07:54:28

@sunt: furán latod a dolgokat. Alena a Betsben sem volt stabil kezdő. Nézd meg Odegardot vagy Kubot. Igy kell játszani egy kölcsön játékosnak. SR legalabb univerzális. Lehet nem szereted, de egy ilyen fos középpályáról kockázatos lenne megfelelő csere nélkül eladni. Semedo se ide való. Nem tud pontosan passzolni.
Persze Bernardo Silvara elcserélném.

g4brielsmith 2020.08.10. 08:21:59

@Faramuci_69: Robertot, ha a City megfelelő áron viszi el akkor minden szó nélkül el kell engedni. Semedo résszel nem értek egyet, mert nincs is kinek passzolni, ha meg tud akkor is csínybe. Napoli ellen is nekem meggyőző volt a tejesítménye.

Faramuci_69 2020.08.10. 09:27:57

@g4brielsmith: Felelőtlenség lenne Robertot pénzzé tenni. Adjuk el először Coutinhot, Umtitit, Dembelet, Rakiticet, Firpot, Vidalt, Semedot, kb ebben a sorrendben.

SR fizetése alacsony, több helyen bevethető, saját nevelés.

Bernardo Silvara persze elcsrelnem, de akkor is inkabb Semedot. Semedo nem lóg ki a sorból, de nem is klasszis. Vannak ügyes dolgai, de alapvetően gólokat nem lő, gólpasszokat nem osztogat, kombinatív játékban gyenge, a védekezése elég bizonytalan. Ettől még messze jobb mint Firpo és futni, ütközni, cselezni (rendszeresen feleslegesen) azt tud.

Faramuci_69 2020.08.10. 09:29:48

Sajnos, minden hír ami Coutinho,Dembele, Umtiti eladásáról szól, az tuti kacsa. Ők innen nem mennek sehova. Túl jó a fizu, és nem kell semmit sem lerakni cserébe az asztalra.
Ugyan ez igaz, Söyüncü, Bernardo Silva, Martinet, stb megvételvel kapcsolatban is.

Dr Mouse 2020.08.10. 09:40:57

@Faramuci_69: Eladhatatlanok! Őket csak mi voltunk képesek megvenni...

Maestro10 2020.08.10. 11:16:44

Sajtóhírek szerint Eric García mellett egy másik City játékos, Bernardo Silva is felkeltette a Barcelona figyelmét. Állítólag 80 millió euró körüli összegért már hozható is lenne.

Na, neki nagyon tudnék örülni! Technikás, passzhatékony és egyben univerzális játékos lévén sokat tudna lendíteni a csapat támadó játékán.

Eminusz 2020.08.10. 12:04:11

Ez milyen lenne jövőre?
4-2-3-1
ter Stegen
Semedo, Piqué, Lenglet, Cucurella
De Jong, Pjanic
Bernardo, Messi, Griezmann
Lautaro

Faramuci_69 2020.08.10. 12:21:36

@Eminusz: Kihagytad Busit. Cucurella ügyes, de ő sem védő, szerintem Alba még jobb nála. Lautaro lutri lenne, rá már végképp nincs pénzünk. Nagyon örülnék P.E. Abu...-nak is.

rtghfb 2020.08.10. 12:25:00

@Maestro10: Jól jönne végülis egy ötödik jobbszélső a csapatba, mert eddig csak négy van és mi lesz ha valahogy sikerül eladni Dembelét... Viccet félre téve mert nem akarok senkit megbántani, a klubvezetés eddig is úgy igazolt hogy nem vették figyelembe milyen posztra kéne igazolni, vagy hogy hol tud és hol nem tud az adott játékos játszani. Nagyon jó játékos Silva, de ebből a pénzből igazoljanak már akkor inkább egy balszélsőt, mert Ansu Fati az egyetlen a keretben. Griezmann teljesen használhatatlan a baloldalon, fél kapura lőni a jobb lábával; az emlegetett Dembelé még elboldogul de ő meg állandóan sérült.

Eminusz 2020.08.10. 12:37:05

@Faramuci_69: Busival én már nem kezdőként számolnék. :) Főleg 2 VKP-s rendszerben neki már nem lenne helye szerintem... Lautaro nálam prioritás! Számomra ő a következő generáció egyik alappillére. :) És hogy a harmadik egyetnemértésünkre is reagáljak: számomra kevés olyan bal hátvéd van jelenleg, aki gyengébb Albánál... :/ Sajnos én így látom.. :/

FCB551 2020.08.10. 12:47:24

Bernardo Silva 80 millió annyit pénzt nem tudnak adni érte . Guardiolanak háttha kell Coutinho

Robi71 2020.08.10. 13:23:05

@Maestro10: Bernardo Silva úgy lesz Barca játékos, ahogy annó ... David Silva. Az évszázad hibája volt őt engedni kicsúszni a kezeink közül. Vele meglehetett volna a világverő spanyol válogatott teljes középpályája. Párban kellett volna hozni Villa-val...vagy inkább csak őt. Még most az utolsó City-s szezonjában is világklasszis szinten játszik.
Bernardo se kellett annó féláron....csak Dembélé, senki más. :(

Aerion 2020.08.10. 13:29:24

Ha oda-visszavágós rendszerben dőlne el a Bayern-Barca csata, a Bayern lenne a győztes, függetlenül attól, hogy közönség előtt kellene-e játszani, vagy sem. De nem lesz közönség, és nem lesz két mérkőzés sem. Egy mérkőzés lesz, közönség nélkül, semleges pályán.

Egyértelműen kétesélyes a küzdelem.

Többen írják ebben a blogban (is)? a Barca öregfiúk csapat. És ez hátrány. Milyen szerencse, hogy Bayern gyenge pontjai Neuer, Lewa, Müller, Boateng, J. Martinez és Perisic mind 30 alattiak. Ja, nem. Mintha ez lenne a Bayern gerince.

Az öregfiúk csapat. Csak itt ez előny.

Milyen érdekes. Nem?

Nagybarcelona 2020.08.10. 15:52:55

@Aerion: èn is így látom. A Bayern vèdelme szerintem a miènknèl is gyengèbb. Lenglet klasszis szintet hozott a Napoli ellen. Pique mindent kifejel, ès ha nem hagyják Lenglet-vel hátul kettőjüket, bárkit le tud szerelni. Semedo vèdekezèsben szintèn jó. Alba attól függ, milyen napot fog ki. Tavaly az egyik legjobb bal hátvèd volt (az ESM szerint is, kellene egy jó edző, aki fejben rendbe teszi). A támadó sorunk van olyan mint a Bayernè, Griezmann posztja megvan, vèdekezèsben a csatárok mögött, támadásban Suarez mellett. A kp-nk ami nagyon gyenge volt a Napoli ellen (Rakitic, Roberto 00). Vidallal ès Busquetssel előrèbb vagyunk, csak a jókèpessègű edzőnknek kellene rávennie Vidalt, H. ne kèpzelje magát csatárnak, a leglassabb Busquets meg ne legelők támadjon le, maradjon hátul Piquèkkel a 2 vèdő előtt. (41212). Valamint Alba se kóricáljon teljesen elől. Nem rossz ez a csapat, csak meg kellene szervezni, mint anno Enrique tette. Időben kellene cserèlni (Puig, Fati, támadásban, előnyben akár Umtiti ès Rakitic), valamint ha úgy alakul, Suarezt lekapni, mert vèdekezèsben -1 ember. Szóval Setienen nagyon sok múlhat, ezèrt tartok a meccstől.

Nagybarcelona 2020.08.10. 16:04:44

Nem èrtem ezt a Bernardo Silva hypeot. Jobb oldali támadókènt 34 meccs 6 gól, 7 gólpassz. BL-ben 7 meccs 0 gól, 1 gólpassz. Tavaly 36 meccs 7 gól, 7 gólpassz, BL: 4 gól. Jobb oldalon Messi játszik. Közèppályán nem tudom mit tudna, de Luis Alberto fele annyièrt 36 meccsen 6 gól 16 gólpassz kp-skènt. Láttam már Silvát játszani, mielőtt megkapom a kritikát, egy Cityben, amelyik rúgott idèn 102 gólt.

Dr Mouse 2020.08.10. 17:25:02

@Nagybarcelona: Írod, hogy a Bayern ellen "Suarezt - le kéne - kapni".
Miért? Láttál Te már világverő klasszis csapatot, ahol mindenki védekezett? (Volt ilyen egy-kétszer az olaszoknál.) De a Ronaldinho/Henry-Eto,o-Messi csatárok is védekeztek? Mert én nem úgy emlékszem.
A Bayern kétségtelenül erős csapat. De nem verhetetlen!
A mostani BL kezdete előtt én a legerősebbnek a Liwerpoolt tartottam. És láss csodát, az Atletico Madrid kiejtette őket!
Ha Messiéknek jó napjuk van, meg tudják verni a bajorokat, - hidd el.

Raven1975 2020.08.10. 17:55:32

A hét csapata a Bajnokok Ligájában.
A Barçából bekerült Messi, Lenglet, Semedo és Ter Stegen.
uploads.disquscdn.com/images/ea4391aad59d17e858218b16377e9fabcc6551d43e5f801d0d50a3a15b2f4199.jpg
[WhoScored.com]

Robi71 2020.08.10. 18:41:35

@Dr Mouse: A Bayern ugyanolyan domináló (nem bekkelő, kontrázó) csapat, mint a Barca. Az fog győzni, akinek jobban sikerül a másikra erőltetni az akaratát. Én a legjobb csapatot küldeném fel...amiben helye van Suarez-nek is. Fontos lesz, ki uralja majd a középpályát.
Stegen - Semedo, Pique, Lenglet, Alba - Vidal (ismeri az ellenfelet), Busi (Rakitic), De Jong (Roberto) - Messi, Suarez, Grizi legrutinosabb kezdővel állnék fel. Ez nem az a meccs, amelyiken Puig-al, Fati-val kísérleteznék.

Dr Mouse 2020.08.10. 18:56:51

@Robi71: Én sem kisérleteznék. Puig és Fati kétségtelen,hogy tehetségesek. De rutintalanok.

Robi71 2020.08.10. 19:05:04

@Dr Mouse: Ez nem az a meccs lesz. Egy borzasztóan kemény, domináló csapat ellen játszunk majd, amilyennel még nem találkoztunk ebben a szezonban.
Nem kell tartani attól, hogy felállt védelem ellen kell majd körbeadogatni a labdát és rést találni. Többnyire mi leszünk nyomás alatt.

MCMXCIX 2020.08.11. 09:34:44

@Mihail84: Ide beszélni jövünk fel, nem trágárkodni...ha nincs itt alberit, akkir másba állsz bele, látom én. Szóval, akármilyen a stilusa, en csak annyit mondtam, ha egyszer a mostani Piquében olyan tüzet es harci szellemet látnék, IGEN AKÁR A SZABÁLYOK SEMMIBE VÉTELÉVEL HOGY MÉG FÉLJENEK IS TŐLE AZ ELLENFELEK, mint ami Ramosban mindig is lesz, pezsgőt bontanek, de nem csak egyet...

Mihail84 2020.08.11. 13:54:47

@MCMXCIX: bocsi én nem álltam senkibe csak kifejtettem a véleményemet hogy olyan patkány mint a ratyosz semmi keresnivalója a pályán. De ha te pezsgőt bontanál ha egy ilyen csótány vagy hozzá hasonló nálunk lenne akkor semmivel se lennénk különbek a Madridnál. És én azért lettem anno Barca szurkoló mert szép kultúrált futballt játszottak. És szerintem az itteni szurkolók többsége a szép focit preferálja nem a könyöklős dzsúdó focit....

Mihail84 2020.08.11. 15:10:03

@MCMXCIX: Nézd meg Puyolt az egyik legrettegettebb és legjobb védő volt a világon és emellett az egyik legsportszerübb is és ehhez nem kellett minden fejesnél könyökölnie vagy páros lábbal becsúsznia vagy köpködnie. Emlékszel amikor körbe vertük a világot?? Nem is egyszer?? És ahhoz se kellettek ilyen ratyosz meg Pepe féle csótányok. Meglehet ezt kultúráltan is nyerni. És ne azon csámcsogjon még hónapokig a sajtó meg a többi drukker amit ratyosz a BL döntőben Salah-val vagy Kariussal csinált.
süti beállítások módosítása