A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Melyik a süllyedő hajó?

2020. szeptember 27. - caaaatalan

La Liga: Barcelona-Villareal.

A 3. játéknapon csapatunk is bekapcsolódik a bajnoki küzdelmekbe, indul a szezon.

Az első ellenfél a valamikor szebb napokat látott Villareal. A sárga tengeralattjáró új edzővel Unai Emeryvel vágott neki az idénynek, eddig egy döntetlen mellett egy sikerrel, ellenfelei az Huesca és az Eibar voltak.

A Barcelona szintén edzőt váltott, a súlyos kudarcot valló Quique Setién helyét Ronald Koeman, a Cruyff éra ikonikus alakja vette át.

Koeman komoly tervekkel kezdett munkának, és a klub is változásokat vizionált, ez persze várható is volt a Bayern München elleni megalázó vereséget követően. Távozott Semedo, Suarez, Vidal és Rakitic is, emellett Koeman Riqui Puig felé is jelezte, hogy nem sok lehetőséget kap majd. Szabadulna a klub Umtititől is, de sajnos a védő továbbra sem egészséges így ez nehéz szülés lesz.

Velünk maradt viszont Dembelé, és visszatért a kölcsönjátékból Coutinho, rájuk számít is a holland mester, kérdés meddig és milyen formát mutatnak majd.

Külön fejezetet érdemel Lionel Messi, aki mindenáron szabadulni akart a nyáron Katalóniából, de a jogászok csatáját a klub nyerte, így az argentín túszként itt ragadt, meglátjuk milyen motovációval úgy, hogy közben barátjától Luis Suareztől szinte ingyen szabadult meg Bartomeu és vezetősége. 

Az a vezetőség, amely komoly bajban van, hiszen a nyáron a Més que una mocio mozgalom bizalmatlansági indítványt kezdeményezett, és az aláírásgyűjtés sikeres volt a sociok körében. Jelenleg a szignók ellenőrzése zajlik, ezt mindenáron nehezíteni kívánják Bartomeuék, hiszen amíg a gyűjtési szakaszban egy világjárvány idején is ragaszkodtak a papír alapú aláírásokhoz, addig most meg azt követelik, hogy minden szelvényt SMS és telefonos formában is erősítsenek meg a pártoló tagok. Nem tudjuk mit titkol elnök úr, de akárhogyan harcol az ideje legkésőbb márciusban lejár.

A Barcelona új formációban játszik, ezt Koeman jelezte is. Magasan támad majd le a csapat, reméljük gyorsulni is fog, és direktebben törekszik a kapu elé érkezésre. Ezek olyan változások, amelyekhez idő kell, arról nem is beszélve, hogy jelenleg nincs tipikus center, így a mai mérkőzés még egyfajta kísérlet lesz.

Kiderül melyik a süllyedő hajó.

Kezdés 21.00-kor, jó szurkolást Mindenkinek!

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6216216810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4Viktor4 2020.09.30. 20:50:48

@Robi71: Hát Semedo szintjét szerintem már 19 évesen is hozni fogja. Én egy kérdést tettem fel nem azt mondtam nem mérheted máshoz. Meglátjuk mit tud ha beválik akkor kurva nagyot nyerünk vele ha nem 20 millió körül amennyiért (sajtóhírek szerint) elhozzjk simán eltudjuk passzolni a jövőben, de én jnkább az első verzióban bízok. Remélem nem gond, hogy szurkolok egy fiatal játékosnak aki a Barcába kerül... vagy igen???

Robi71 2020.09.30. 21:01:56

@4Viktor4: Dehogy. reméljük akkorát robban, mint Davies. Igaz, elég kicsi az esélye, hogy jövőre mindent megnyer a Barca.

4Viktor4 2020.09.30. 21:08:36

@Robi71: Arra én sem látok sok esélyt, hogy triplázunk de egyszer már mondtam én erre az idényre egy duplázással (bajnokság és kupa) már elégedett lennék, főleg ha ilyen fiatal éy tehetséges játékosok jönnek akik sokat tennének ennek elérésében. (Magyarul beválnának) Nekem Trincao, Ansu Fati nagyon tetszik. Pedri számomra még kérdőjel, Phigot sajnos annyira nem favorizálja Koeman, pedig Seiten alatti pár meccsen szerintem jól tolta. Dest játéka is tetszik főleg azért mert így abban bízok nem csak bal szélünk lesz a támadásban is hasznos. Dest szereti a támadásokat támogatni így egy olyan nagy probléma is megoldódhat vele ami már évek óta fenn áll, hogy nincs jobb oldalunk azáltal, hogy Messi beljebb húzódik.

4Viktor4 2020.09.30. 21:09:28

@4Viktor4: Puig* bocsánat telóról pötyögök

Les Corts 2020.09.30. 21:11:01

Hoppá Atleti pontvesztés a nyeretlen Huesca vendégeként.Suarezzel a fedélzeten.

Robi71 2020.09.30. 21:22:46

@BarcaForLife: Az elmúlt 5 év talán egyetlen sikertörténete a Fati-é lehet. De ne kiáltsuk el...

Robi71 2020.09.30. 21:27:38

Neymar 34.6 millióval tartozik a spanyol adóhatóságnak.

Matenagy93 2020.09.30. 21:36:32

@Robi71:
Azért elég sok tehetség van csak használni is kéne őket.
Puig,Araujo, Kondrád, Emerson,Pedri, Trincao
Nem olyan rossz alap ez szerintem.
Sőt én Tobidot is tehetségesnek tartom és nem értem ezt a Garcias témát. Semmi extra a srác szerintem. És kiváncsi vagyok Monchura is hogy teljesít kölcsönben.

Robi71 2020.09.30. 21:46:53

@Matenagy93: Ránk is fér, mivel az elmúlt években csak öregedő klasszisokban és sikertelen igazolásokban volt részünk.

FaramuciX 2020.09.30. 21:51:37

jaja, rajtunk rohad ő is és Titi is.

barcahub 2020.09.30. 22:09:24

Döbbenet az Atalanta. Ott folytatják ahol abbahagyták

BarcaForLife 2020.09.30. 23:02:23

De rossz ez a Real te jo eg

osborne 2020.09.30. 23:14:57

@BarcaForLife: Azok de sajna nyernek.

Ezért js kell nyernie a Barcának holnap.

kritizator 2020.10.01. 05:35:33

@Robi71: szegény :)

Gyűjtsünk neki.

kritizator 2020.10.01. 07:55:30

@Les Corts: Ja, Suarez.

twitter.com/Rohandinho_/status/1311362693345894400/photo/1

Talán nem is baj, hogy eladtuk.

Minden második meccsen jó lesz, meg minden másodikon rossz lesz.

Mint itt. Aztán felváltva, hol dícsőítettük, hol a pokolba kívántuk.

Cserének 20 percre jó lett volna.

sunt 2020.10.01. 08:40:44

A konkurensek se erősek. Viszont egy Barca aranyhoz az kellene, hogy bármilyen villámok csapkodjanak is a Club körül, a csapat támogatása sérthetetlen legyen. Ne klikkfüggő és ne hiperkritikus. Ez viszont szinte reménytelen - és érv mindig akad mindenféle fikázásra. Akár évtizedekre visszamenően, ha épp nincs friss hús. De az is persze mindig akad.

Robi71 2020.10.01. 09:11:25

@sunt: A Real rémgyenge...de ezzel ők is tisztában vannak. Nem fognak lebecsülni senkit és csúszni-mászni fognak minden pontérr. Így vitték el az előző bajnoki címet is.
Ehhez kell nekünk is igazódni, ha nem akarunk hoppon maradni megint!!!

Robi71 2020.10.01. 09:14:00

@kritizator: Térjünk vissza erre a Suarez kérdésre majd a szezon közepe felé, amikor pontos kép lesz arról, hogy hogyan muzsikál a támadó szekciónk

világostobája2.0 2020.10.01. 09:22:33

@Robi71: de Koemanról már ítélkezhetünk?

Eminusz 2020.10.01. 09:37:28

@4Viktor4: Egyetértek abban, hogy egy bajnokság-kupa arany már boldoggá tenne, de annyival kiegészíteném, hogy a BL-ben is TISZTES SZEREPLÉST várok! Nem 4-0-ákat, meg 8-2-ket! Hanem mondjuk egy szép menetelést, aztán egy erős csapat elleni tisztességes oda-visszavágót, ahol max 1-2 góllal vagy idegenben lőtt gólokkal esünk ki! És ahol emelt fővel vonulhatnak le a pályáról a fiúk és mi szurkolók is büszkék lehetünk rájuk! Istenem, de rég volt már ilyen... :(

Robi71 2020.10.01. 09:48:56

@világostobája2.0: Igen. Előjelek már most vannak és az ő esetében elég lesz megvárni az átigazolási időszak utolsó napját. Meglesz a végleges keret addig.

Robi71 2020.10.01. 09:52:06

@Eminusz: Ahhoz legalább el kell jutni a BL negyeddöntőkig. Nem tudom melyik jobb...kapni egy 4-est a Pool-tól az elődöntő visszavágóján...vagy kiesni már a csoportköben hajszállal lemaradva a második helyről.

Robi71 2020.10.01. 09:55:32

@Eminusz: Ha jól tudom ma lesz a BL csoportkör sorsolás és a második kalapba kerültünk "köszönet" annak, hogy elbuktuk a bajnoki címet. Ahogy elnézem vannak a 3. kalapban olyan lehetséges ellenfelek, akik veszélyesek lehetnek.

világostobája2.0 2020.10.01. 09:58:26

@Robi71: azért remélem nem az ő hibája lesz ha nem tudjuk elpasszolni Dembit és nem lesz pénz mondjuk Depayre!

Eminusz 2020.10.01. 10:01:00

@Robi71: Rosszul tetted fel a kérdést. Nem "melyik a jobb", hanem "melyik a rosszabb".. :)
És hogy reagáljak is, ennek semmi köze ahhoz, amit én írtam! Pont erre gondoltam, hogy ha össze is kerülünk egy Liverpool szintű ellenféllel, tisztességes küzdelmet várok el! Miért haragszunk a fiúkra a 4-3-mas kiesés miatt?? Mert 3-0-ról bukták el! Ha mondjuk az első meccs 2-2 lett volna, majd a visszavágón kikapunk 2-1-re, senkinek nem lett volna egy szava sem, pedig ugyanúgy 4-3 lett volna az összesítés! :) Csakhát 4-3 és 4-3 között néha van különbség.. :)

Eminusz 2020.10.01. 10:04:06

@Robi71: Valóban.. Főleg az Inter-Atalanta-Leipzig hármas erős.. :)

Robi71 2020.10.01. 10:06:23

@világostobája2.0: Nem. Ellenben ha életképes center nélkül és csak két kezdő szintű belső védővel vágunk neki a szezonnak...abban igen.

Robi71 2020.10.01. 10:12:27

@Eminusz: Azt hiszem azzal nem mondok nagyot, hogy már nem tartozunk a BL szűk elitjébe. Tartok tőle, hogy most is benne van a zakó lehetősége egy Pool-tól vagy Bayern-től még annak ellenére is, ha megpróbálunk tisztességesen ellenállni. Nem lettünk jobbak, mint a tavaly vagy előtte voltunk. 5 éve folyamatos a visszaesés.

világostobája2.0 2020.10.01. 10:15:11

@Robi71: Házon belül kire gondolsz? Mert pénz nélkül máshogy nem fog menni!!!

sunt 2020.10.01. 10:20:27

@Robi71: Így van. Persze egy magyar honlap nem befolyásolja az öltöző hangulatát, de rossz rá gondolni, hogyan hatna rájuk az itteni folyamatos kéjelgő pocskondiázás.

GYLS 2020.10.01. 10:20:33

Dembele: Most nem adnám el. Maximum kölcsönbe. Egy sérülésmentes év, megfelelő mennyiségű játékperc, és az értéke 80-100 milla lenne. Aztán az új vezetőség majd eldönti, mi legyen Vele az utolsó éve előtt (2022. június 30-ig van szerződése). Ha Depay-árt távoznia kellene valakinek, akkor az a Griezmann-Coutinho duo valamelyike lenne, vagy akár a Rafinha-Braithwaite duó értékesítése is elég kellene hogy legyen. És még ott van az Umtiti-Todibó duó is. Csak hát egyre kevesebb az idő.

BL-sorsolás: Teljesen mindegy, hogy az első vagy a második kalapban vagyunk. Így is és úgy is összejöhet egy elfogadható és egy nagyon kemény csoport. pl. Pool-Barca-Inter-Mönchengladbach VAGY Zenit-Barca-Olympiakos-Midtjylland.

világostobája2.0 2020.10.01. 10:25:07

@GYLS: Dembire van max kereslet, a pénz meg nagyon hiányzik most! Aztán persze lehet megbánjuk. Amúgy szívem szerint én sem adnám el.

FaramuciX 2020.10.01. 10:26:45

@GYLS: 80-100? "Hány éves vagy te királyfi? És még hiszel a mesékben?"

GYLS 2020.10.01. 10:38:41

@FaramuciX: Itt kezdődik a különbség köztem és Közted. Én minden egyes játékosunknak drukkolok, hogy ne sérüljön le, hogy a csapat hasznára legyen. Dembelénél pedig ha ez összejönne, akkor ez nem mese, hanem a valóság lenne. És még akkor is ennek szurkolnák, ha most kölcsönbe menne. Mert ha ezt pl. a MU-ban érné el, akkor az a Barcának is jó kiindulási alap lenne 2021. nyarára (mégis van potenciál benne, több pénzt is lehetne kérni érte). Szóval az "mesém" az, hogy legyen egészséges Dembele! Te pedig szurkolj az ellenkezőnek, ha ez jobban tetszik a Te álomvilágodnak!

GYLS 2020.10.01. 10:39:57

@GYLS: helyesbítés: Szóval az én "mesém" az, ....

Robi71 2020.10.01. 11:04:07

@világostobája2.0: Martin, mint center és ... Araujo, Todibo, Umtiti hármasból kettő, mint belső védő?...nem túl biztató.
Pique hosszútávú kiesése nem kis problémát okozhat.

Bolha10 2020.10.01. 12:29:05

@GYLS: “Egy sérülésmentes év, megfelelő mennyiségű játékperc, és az értéke 80-100 milla lenne. “
Azt kifelejtetted, h “igen jó játék”. Mert így erre a kettőre nem fognak 80-100 millát adni. Ahhoz azért parádét kell nyújtania, h ennyire feltornázzák az árát. És igen, ez valóban “meseszerűnek” tűnik. :) Főleg egy új klubban, új országban. Még talán Barcelonában. Arra 5!%-kal nagyobb az esély. De akkor meg nem adnánk el. Szerintem.

Bolha10 2020.10.01. 12:31:23

De az álmok néha valóra válnak :)

GYLS 2020.10.01. 12:52:00

@Bolha10: Én nem álmodom, KÍVÁNOM, hogy Dembele egészséges és sikeres legyen! Az "álom" szót nem én írtam le először. Dembelénél nem kérdéses, ha játszani fog, lesznek remek megmozdulásai és mérkőzései. Eddig Messi mellett Ő volt (amikor játszott), aki egy az egyben bárkit megvert. Fatival és Trincaoval most bővült a lista. Ráadásul Dembelét mindegy melyik szélre teszed, mindkét lábát tudja használni. Itt vagy a MU-ban, lényegtelen. 56-ról 80-ra felvinni az árát pedig nem nehéz feltornázni. Pláne az angol elitnél. Csak legyen egészséges!

Bolha10 2020.10.01. 13:00:07

@GYLS: miért, most adna vki 56-ot érte??? Szerintem nincs ennyi az ára most.

Bolha10 2020.10.01. 13:03:01

@GYLS: hát én meg azt kívánom, itt a Barcaban legyen jó és egeszseges!! 1:1-ben nagyon jó tud lenni, csak mellé sokkal több rettenetes megmozdulása van. Sokkal több. De ez a Barca játék rendszere miatt (IS!) lehet, neki ez nem biztos, h annyira fekszik. Ki tudja, talán Koemannal változhat a játék rendszer is, ami épp válhat Dembi javára is! Én kívánom neki is meg magunknak is.

kritizator 2020.10.01. 13:43:31

@Bolha10: transferen ennyi, aztán a valóságban???

KJDaniel 2020.10.01. 13:51:31

Hivatalos: Sergino Dest a Barcelona játékosa!
A 2-es mezszámot kapta.

Bolha10 2020.10.01. 13:54:15

@kritizator: hát ez az. Az nagyritkán találkozik a valósággal.

DISTANTxTHUNDER 2020.10.01. 14:01:23

@KJDaniel: Na, akkor ez azt jelenti hogy Dest lesz az alap jhv Nemecsek meg kúszhat vissza a padra, ahol sok kárt nem okoz :)

Bolha10 2020.10.01. 14:02:50

@DISTANTxTHUNDER: azért volt neki jópár jó meccse! Nem jhv, az tény.

FaramuciX 2020.10.01. 14:05:16

@GYLS: Nem kell kostolgatnod, főleg nem kell olyan feltételezésekbe bocsájtkoznod velem kapcsolatba, amiről fogalmad sincs. Én is drukkolok Dembélének, hiszen az a Barcanak is jó lenne. Ettől még nem ringatom magam abban a hiú elképzelésekben, hogy Dembeléből valaha a Barcelonában lesz éőkézláb játékos.Ezért gondolom úgy, hogy alapvetően egy parazita, aki ha valóban vannak kérői (amit sajna kötve hiszek), akkor húzzon innen amíg lehet. Nem tudom érted-e a különbséget? Erre jön még rá, hogy sajnos Dembélé teljesítménye kihat Barto megítélésére is. Bartonak pedig egy kicsit sem drukkolok, de te ezt úgy sem érted, hiszen az eredmény kimutatás elfogadható.

KJDaniel 2020.10.01. 14:06:22

5 éves szerződést kötött, 21+5 millió euróba került és 400 milliós kivásárlási árát kapott a friss szerzemény.:)

kritizator 2020.10.01. 14:13:32

@DISTANTxTHUNDER: no, megvagy.
Mért Nemecsek a neve?

GYLS 2020.10.01. 14:16:16

@FaramuciX: Én Veled kapcsolatban feltételezésbe bocsátkozom? Nem! Én Veled kapcsolatban CSAK KIJELENTŐ módban írtam. Ami feltételes módban volt, az Dembele. HA egészséges és játszik....., HA most kölcsönbe menne, .... HA ezt pl. a MU-ban érné el, ....

FaramuciX 2020.10.01. 14:19:41

@GYLS: "Itt kezdődik a különbség köztem és Közted. Én minden egyes játékosunknak drukkolok, hogy ne sérüljön le, hogy a csapat hasznára legyen" ... Te pedig szurkolj az ellenkezőnek, ha ez jobban tetszik a Te álomvilágodnak!" - Ezt nem tudom, hogy értelmezed.

GYLS 2020.10.01. 14:20:28

@FaramuciX: Ami pedig nem kijelentő módban van, az felszólító. Mert Veled ellentétben én még a legnagyobb ellenfelünk (Real) játékosainak sem kívánnék sérülést, nemhogy a sajátjainkkal szemben (Dembele sérülésmentessége) ellendrukkolnék.

FaramuciX 2020.10.01. 14:24:19

@GYLS: Szerintem itt és most fogd vissza magad. Én sem így fogalmazok: "veled szemben, én nem nyalikázom Barto popóját és nem zavarnám el Messit, mint ahogyan azt tettük Lajossal"

GYLS 2020.10.01. 14:26:06

@kritizator: Ne foglalkozz vele!

nemecsek, azaz NEMECSEK egy POZITÍV alak volt. Tudod, általános iskolás színt.

GYLS 2020.10.01. 14:30:03

@FaramuciX: Fenyegetőzünk? Miben is fogjam vissza magam? Én popózom vagy Te? Mikor akartam "elzavarni" Messit? Kérem azt az írásomat! Megnyugtatlak, ilyet nem találsz. Mert maximum azt írtam, ha menni akar, menjen. A kettő nem ugyanaz!

Robi71 2020.10.01. 14:50:29

@GYLS: A "nemecsek" itt nem pozitív kontextusban szokott elhangzani. Ahogy az "Anulu" vagy "Péntek" sem, pedig kedves fiatalembereket ismerhettünk meg bennük.

Robi71 2020.10.01. 14:53:22

@FaramuciX: Aki Lajos eltávolításának módját!!! nem nehezményezi...annak jelentősen megkérdőjelezhető az értékrendje, jelleme.

FaramuciX 2020.10.01. 15:08:49

@GYLS: Te nem tudsz szöveget értelmezni. Ferdítesz folyamatosan. Folyamatosan te követsz el verbális agressziót. Max kevésbé veszed érte.

Robi71 2020.10.01. 15:18:11

Áll a bál Garcia körül és Rafinha-t ajánljuk cserébe...a City nyilván nem kér belőle. Ennyire csórók vagyunk?

FaramuciX 2020.10.01. 15:29:14

@Robi71: nem csórók, csak megfontoltak és kökemény tárgyalók. Lautaroért is 15 millát ajánlottunk csak. Legalább ne szórjuk a pénzt.

Balázs37. 2020.10.01. 15:47:14

A Barcelona mellett a Bayern lehet a második olyan csapat, amelyik 6 kupát nyer egy éven belül, már csak a klub vb cím hiányzik nekik hozzá

DISTANTxTHUNDER 2020.10.01. 15:57:54

@kritizator: Mittomén, volt itt egy forumozó aki mindenkire hülye neveket aggatott, de valahogy Robertora illik a Nemecsek.. mindkettő elég csóri gyerek :)

barcahub 2020.10.01. 16:01:21

Dest igazolás kisebb részlete:

Fontos említeni még, hogy Dest ára azért emelkedik 20 millióról 21 millió euróra, mert a klub vezetése haladékot kért a fizetés kapcsán. Az Ajax belement ebbe, hogy az összeg nagy részét jövő nyáron kelljen csak kifizetni, de cserébe 1 millió euróval többet is kér fixen a Barcelonától. Azt az összeget már a következő klubvezetésnek kell majd előteremtenie.

Még jó hogy most kaptunk 30 milliót Semedoért.

GYLS 2020.10.01. 16:07:12

@FaramuciX: Ki is kezdte a személyeskedést (királyfi), csupán azért, mert azt írtam, Dembele legyen egészséges és sikeres. Írja nekem a Te "popsi nyalásodhoz" hasonló kijelentést tőlem! No meg várom a Messire vonatkozó írásomat is. Ha nem lesz, akkor ki is az, aki ferdít, vagy nem tud értelmezni? Hajrá!

Nagybarcelona 2020.10.01. 16:13:28

@barcahub: pontosan ezen gondolkodtam, vajon kire tettèk fèlre a pènzt? Garciára se akarnak 10-től többet adni. Èn nem hiszem el, H. nincs pènz. Alig van pár nap az átigazolási szezonból...

MCMXCIX 2020.10.01. 16:26:55

@Nagybarcelona: Ki tudja itt is mennyi az a 25 (alairasi bonusz? Hacsak nem egy Barca-fan gyerekkora ota, jelenleg mi vesz valakit arra, hogy MINKET valasszon a Bayern helyett? Hmm...)

MCMXCIX 2020.10.01. 16:28:48

Meg 15 millioert Lautaro, valaki irta is erre a tökéletes valaszt, akkor jo hogy nem mar 20ert Mbappé...ember legyen az aki kibogozza pontosan ezeket a szerződéseket, foleg nalunk, pereskedunk is miattuk folyamatosan

GYLS 2020.10.01. 16:30:50

@Nagybarcelona: Pedig NINCS pénz.
1 Már az ázigazolási időszak előtt elköltöttünk előre 103 millát az idei költségvetésből.
2. 300 millával kevesebb bevéte la 2020-2021-es költségvetési évre.
3. A fenti miatt 140 millával kell a bérkeretet csökkenteni (FFP miatt). Eddig kb. 80 körül járunk (Rakitic, Vidal, Suarez).
4. Minimális a mozgás a piacon. A pénzügyi helyzet miatt még kölcsönbe sem kelendőek a játékosok, pláne a magas bérrel rendelkezők. Mert másokat is kötelez az FFP, mind a költségvetési oldalt, mind az eladási-vételi arányt, mind a bérkeretet tekintve.

MCMXCIX 2020.10.01. 16:33:32

De egyébként végre egy értelmes igazolás, csodálkozom is hogy ilyen is kitelik Bartotól

MCMXCIX 2020.10.01. 16:35:35

@GYLS: Minimalisnak minimális, de valoban, most kaptunk 30at Semedoert, Garcíára nincs egy 10es?

GYLS 2020.10.01. 16:42:23

@MCMXCIX: Arthuért kapott pénzt is az előző szezonra könyvelték el (a hírek alapján). Ki tudja, hogy a Semedőért kapott összeget a kiadások során melyik alfejezetnél adják ki. pl. Lehet, hogy ebből fizetik ki a szeptember havi béreket.

Nagybarcelona 2020.10.01. 16:50:32

@GYLS: most nem èrtek veled egyet. +500-n állunk a transfermarkt szerint (Dest rèszletre èrkezett, szóval ez így tèves). Egy Leeds 100 milliót költött ebben az átigazolási szezonban. Nekik pl. miből van pènzük?

Robi71 2020.10.01. 16:52:34

@MCMXCIX: Jó kérdés, hogy Dest miért minket választott...amennyiben tényleg a Bayern is komolyan gondolta.
Pénz?, gyengébb konkuencia?...kellemesebb város?
Mert egész biztosan nem a jelenlegi trófeanyerési esélyek. Állítólag Koeman-al sem ápol különösen jó viszonyt, miután nem sikerült meggyőzni, hogy a holland válogatottat válassza.

Nagybarcelona 2020.10.01. 16:54:02

@GYLS: ha Semedo árából fizetnèk a bèreket nem tartanánk meg Griezmannt ès Coutinhot, akik kb. 80 millióba fognak egy èv alatt kerülni.

FaramuciX 2020.10.01. 16:57:39

@GYLS: Nem azt írtad. Ne kamuzz. Azt írtad hogy ellentptben velem, ... Ez a ferdítés, de ha nem érted, akkor inkább hagyjuk. Látom inkább a azámok embere vagy és nem a szavaké. Bocs ez is kicsit félrevezető. Logisztikus, könyvelő?? A számok embere lehetne matematikus is, az meg nem vagy, egy kicsit sem, ugye?

GYLS 2020.10.01. 17:00:07

@Nagybarcelona: +500 000 euró. Mire is elég? Anglia nagyban eltér a LaLigatól. Ott a feljutó és kieső csapatok is annyit kapnak a közvetitési jogokért, hogy több spanyol középcsapat vígan el lenne vele egy évig.

GYLS 2020.10.01. 17:09:52

@FaramuciX: Jelzők és Messi távozása. Erre várom a válaszodat! Dembeléért való drukkolásomnak mi köze a számokhoz és a matematikához, leginkább a foglalkozásomhoz, az iskolai végzettségemhez? Ne terelj. JELZŐK és MESSI TÁVOZÁSA! Erre koncentrálj.

GYLS 2020.10.01. 17:14:28

@Nagybarcelona: PÉLDÁNAK írtam. Pár blogtársunk elképzelésével ellentétben nem vagyok az elnök belső embere. Jós pedig nem vagyok, így konkrétat nem tudok Neked írni. Ezért írtam, hogy például.

Nagybarcelona 2020.10.01. 17:23:34

@GYLS: sokszor egyetèrtünk, de most a pènz kèrdèsèben nem. Szerintem meg fogja kapni egy új csatár a 9-s mezt mèg ebben az átigazolási szezonban.

GYLS 2020.10.01. 17:29:44

@Nagybarcelona: Igazad van, lehet igazolni. Akár még pénz nélkül is. Legfeljebb majd jövő júniusban megint lesz egy Arthur-Pjanics cseréhez hasonló. Igaz, ez már az új vezetőség problémája lesz. Az FFP-nek való megfelelés úgy is csak a költségvetési év lezárta után lesz vizsgálva.

Bolha10 2020.10.01. 18:22:31

Barca Juve Dinamo Kijev, FRADI

kritizator 2020.10.01. 19:00:20

@DISTANTxTHUNDER: aha, de azért ne kövessük más hülyeségeit,

Les Corts 2020.10.01. 19:29:21

@kritizator: Talán az egész keretnél fizetéscsökkentést kellett volna szorgalmazni.Így maradhatott volna és méltón búcsúztathatták volna el.

Mihail84 2020.10.02. 00:39:23

@julio alberto: nyugalom Nagypapi megint tubarózsa méretű lesz az aranyered itt a nagy erölködésben...:))

Messidombja 2020.10.02. 02:40:44

pitizátony : nemecsek, szegénydó,csokilé,ripacsoiki,dejó,kókuszmajom,balettos,kutnyitó,ratyipics..... Értendő!?

Messidombja 2020.10.02. 02:46:59

ripacspiki,busi...ma véletlenül jól tolták! nemecsek,kútnyitó(hallod!, a meccs mederje!),dejó ,balettos ....NEM Barca DNS ! Úgy néz ki, hogy csokilét megveszik az albionok(puncshoz..) Idén meglesz a Gámper..!

kritizator 2020.10.02. 06:58:14

@Messidombja: hát nem:(

te tuti troll vagy

evooo 2020.10.02. 13:43:34

@világostobája2.0: Robinal enyhen szolva mukodik a kettos merce. :D Koeman alatt meg egy meccset nem jatszott a csapat de Barto csicskaja, nem jo edzo. Coutinho szar Dembele szar fiatalok nincsenek a La Masia szar. Alig varta elbukjuk az elso meccset. :(
süti beállítások módosítása