A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Murillo aláírta a szerződését

2018. december 27. - Berbatov

Jeison Murillo a mai napon szignózta a június végéig szóló kölcsönszerződését, majd be is mutatták a szurkolóknak. A 17-es számú szerelést választotta a középső védő. 

Murillo: "Hálás vagyok Istennek, amiért a futballban a létező legnagyobb kaput megnyitotta számomra. Nagyon boldog vagyok azért, mert lehetőségen nyílt játszani a világ legnagyobb klubjában. Egy álom valósult meg, és remélem hosszú ideig itt maradhatok. Mindannyian tudjuk mekkora előnyt jelent a világ legjobb játékosa, megpróbálok neki és a csapatnak segíteni. Számomra Leo Messi a legjobb. Yerry Mina egy közeli barátom, és ő tanácsolta, hogy szerződjek ide. Nem szeretném, ha összehasonlítanának vele, azért vagyok itt, hogy bizonyítsam, helyem van a klubban."

Abidal: " A La Masiára vonatkozó terveink nem változtak. Jaisont azért hoztuk, hogy az edzőnek több lehetőséget biztosítsunk, mert trófeákat szeretnénk nyerni. Murillo egy olyan középső védő, aki képes a balhátvéd pozíciójában is játszani. Ismeri a La Ligát, erős, gyors és van karaktere. A Valencia ellen is pályára léphet. Folyamatosan analizáljuk a helyzetünket, és követjük az átigazolási piacot is. A távozók a játékosok igényeitől függnek, néhányuknak biztosan több játéklehetőségre van szükségük, de még nem terveztünk meg semmit." 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8914517044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maestro10 2018.12.27. 14:35:50

Kíváncsi leszek a kolumbiai játékosra, mert megmondom őszintén nem támogattam, s a mai napig nem támogatom a szerződtetését, még ha csak féléves kölcsönről is van szó. De mindenki megérdemlem egy esélyt, szóval remélem bizonyítani fog. Isten hozott a világ legjobb csapatában Jeison!

Raven1975 2018.12.27. 16:08:31

Isten hozott és mérkőzésekben gazdag féléves szezont Murillo!

kritizator 2018.12.27. 18:05:02

@Maestro10: mert mi tettél volna :
a B-ből hoztál volna fel valakit?
Szerintem Ernő nem bízik a B-sekben

Kertai Dávid 2018.12.27. 18:49:34

biztos nem lehet olyan rossz játékos ha egy Granadából eljutott az Interbe és a Valenciába is, ráadásul válogatott is :) biztos hogy nagyobb erősítést fog nyújtani mint a harmadosztályban játszó saját nevelésű játékosaink, szerintem ezt leszögezhetjük, La Masia ide vagy oda...

INCA 2018.12.28. 01:52:22

@Kertai Dávid: Igen pontosan erről van szó. Tulajdonképpen a B-nek mi is lenne a szerepe? Ha ilyen helyzetben nem tudnak adni egy játékost fél évre kisegíteni, miről is beszélünk? Nekem nincs semmi bajom Jeisonnal, főleg hogy azt sem tudom ki ő. De szerinted mennyit fog játszani ebben a fél évben? Nem értem ezt az egész kölcsönt. Az nem létezik, hogy végső helyzetben nem tudna egy B-s játékos beugrani egy vagy két meccsre. Mert, ha ez a helyzet teljesen sz@r a munka az utánpótlásnál. Ha pedig Ernő finnyáskodik, menjen a πcsába.

Lacisári 2018.12.28. 05:19:24

Abidalnak örülök, aki nem csak állást kapott, hanem tényező is lett. Ő világosan megmondja, hogy Murillo igazolása Valverde túlzott biztonság- igényének szól. Vele a B tekintetében is nyugodt vagyok. Az utánpótlásból a B -be kerülő játékos elsőrendű feladata megszokni, hogy felnőttek ellen focizik, (tök mindegy, hogy harmad, vagy másodosztályban), ha meg más kontinensről érkezett, akkor a spanyol focit szokja meg, Rászorulnak ilyen "zsilipelésre", mielőtt átkerülnek az első csapatba. Jól van ez így - ha mindenki akarja, hogy legyen felfelé áramlás. Ha nem, kell egy Abidal, aki komolyan veszi ezt a feladatot is.

Kertai Dávid 2018.12.28. 11:46:35

@INCA: az a baj hogy mindenki elhiszi hogy aki a La Masian nevelkedett abból kiváló labdarúgó lesz, de ez nem így van... egyik évben eladtunk 3 játékost a La Masiaról és mindenki sírt úgy hogy még csak azt sem tudták kik ők :D minek?! aki jó azt valószínű nem adja el a klubb sem, akár mennyire hiszitek ennyire nem hülye senki sem a vezetőségbe... vagy utóbbi években mi lett azokkal a Barca B-s srácokkal akiket eladtunk? Dongou, Kaptoum? Aitor? és még sorolhatnám... de most nem is akarok ebbe belemenni, inkább akkor arra válaszoljatok hogy ha lesérül Lenglet is, akkor egy Pique-Chumi párossal akartok BL-t nyerni meg bajnokságot? Támogatom az ifiket, de akkor ha az ésszerű! Ne akarjunk már egy harmadosztályban focizó srácokkal világot verni akik még nem is bizonyítottak... lesz idejük bizonyítani, nem élesben kell amikor mindenki lesérült és velük kell behúzni a BL hátralevő meccseit... szerintem akkor is kellett ez az igazolás, lehet hogy mellényúlunk vele, de még mindig nagyobb életbiztosítás egy tapasztalt játékos mint pár 18 éves a harmadik ligából

2018.12.28. 12:21:56

@Kertai Dávid: lesz lehetőségük bizonyítani? Chuminak mikor lesz? Ha bizonyít mikor kerülhet az első csapat keretébe? Pique,lenglet,umtiti,murillo,vermaelen mellett mikor lesz lehetősége?

Maestro10 2018.12.28. 13:13:00

@Kertai Dávid: Vettem a fáradságot, s összegyűjtöttem néhány La Masiás játékost, akik a közelmúltban távoztak a klubtól, de mégis megállták a helyüket a profi futballban.

Rodri Tarín (22 éves) - Leganés, alapember, 2018-ban távozott.
Marc Bartra (27 éves) - Betis, alapember, 2016-ban távozott.
Alejandro Grimaldo (23 éves) - Benfica, alapember, 2016-ban távozott.
Marc Cucurella (20 éves) - Eibar, alapember, 2018-ban kölcsönben távozott.
Sergi Palencia (22 éves) - Bordeaux, alapember, 2018-ban kölcsönben távozott.
Eric García (17 éves) - Manchester City, U23-ban alapember, 2017-ben távozott. (Bemutatkozott a nagy csapatban, a Leicester City ellen).

Csak néhány név, tisztában vagyok vele, hogy ezek a csapatok nem képviselnek világklasszis színvonalat , de nekem ne mondja azt senki, hogy egy Tarín ne hozná azt a szintet, mint mondjuk egy Vermaelen. Pedro, Fábregas, Thiago...az ilyen játékosokat még csak bele se vettem a listába. Valóban nem termel ki az akadémia újabb Xavikat, Iniestákat, Messiket meg pláne nem, de meglehet nézni az utánpótlás eredményeket, hát...enyhén szólva tarol a Barca. Továbbra is tartom, nekünk van a legjobb utánpótlásbázisunk Európában, csak nem használjuk ki, bár remélem, Alena és Puig felkerülésével ez a tendencia változni fog.

Eminusz 2018.12.28. 14:24:20

@INCA: Pontosan! Es nemcsak Valverde edzoskodese alatt! Emlekszem Lucho idejeben is volt, hogy nem volt JHV-nk es ahelyett, hogy Palencia vagy Nili kapott volna lehetoseget (azert bennuk volt potencial...), inkabb Mascherano vagy Gomes jatszott JHV-t... Erthetetlen szamomra...

kritizator 2018.12.29. 14:20:17

@Maestro10: fiatal lesz még akkor az elnokseghez

Raven1975 2018.12.29. 15:50:43

Hivatalos: Gerard Piqué lett az FC Andorra tulajdonosa.
uploads.disquscdn.com/images/404c567290d6d81151f8ed3c7183a54b691b0947acde6363cc23070519f28560.jpg
A csapat jelenleg a katalán első osztályban játszik, amely tulajdonképpen a spanyol ötödik osztály szintje. Az itt győztes klubok a spanyol negyedik osztályba juthatnak fel.

Robi71 2018.12.29. 18:02:05

@Raven1975: Egyértelműen készül az elnöki pozícióra. Kicsiben már ott is gyakorplhatja.

PeppyRapier 2018.12.30. 11:46:33

@Pál Bence: Chumi-nak már volt is, az edzéseken, felkészüléskor, a Király kupa meccseken. Persze ez nem sok, de hol bizonyítson? A bajnokságban a Real v. a Sevilla ellen? Így is sok gólt kap a védelem, nem fog Ernő még kísérletezni is, mert akkor meg az lesz a baj. Jelen pillanatban úgy fest, hogy Umtiti egész szezonra kidőt, Vermalen pedig az inkonzisztens szinonímája, rá semennyire sem lehet építeni, és ha egészséges (ami 2 havonta 1x fordul elő, kemény 3 meccsre) akkor sem hiszem, hogy bárki megnyugvással látná a kezdőben. Így pedig Piqué és Langelt mögött bizony nincs más, csak Chumi. Szóval ez a Murillo vétel több mint indokolt, ráadásul ingyen egy ilyen védő még fél évre is erősítés lesz. Megvenni úgysem fogja a klub, nyáron pedig rámennek De Light-re.

Raven1975 2018.12.31. 11:43:07

Jeison Murillo a Barça TV-nek: "Szerencsés embernek érzem magam. Akit a legjobban szeretek, ő a tizenöt hónapos lányom. A neve Celeste, és a legfantasztikusabb érzés az, amikor hazamegyek, és megpillantom a mosolyát. Szabadidőmben szeretek bowlingozni, ez nálunk egy családi hagyomány. Emellett szeretek sorozatokat nézni a TV-ben. Jelenleg a 'La Reina de Flow" című sorozatot nézem, amit ajánlok mindenkinek, mert nagyon izgalmas. A labdarúgás mindig a gondolataimban van, mint ahogy Isten is, mert nagyon vallásos vagyok. Minden meccs előtt imádkozom, majd felhívom a szüleimet és a feleségemet is. A tetoválásom? Nyolc csillag van a karomon, amelyek a szüleimet és a testvéreimet jelképezik. Emellett magamra tetováltattam a szüleim nevét, és egy órát, ami a lányom születésének óráját ábrázolja."
süti beállítások módosítása