A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Közeledik az átigazolási szezon hajrája

2019. január 28. - Berbatov

A Sport újság információ szerint a Barcelona irodáiban nyüzsgés várható a következő néhány napban, hiszen január 31.-én bezárja kapuit az átigazolási piac, és még bőven maradtak nyitott kérdések. 

Denis Suárez és Malcom

Denis nem kapott helyet Valverde terveiben, emiatt levegőváltozásra van szüksége. A galíciai középpályás a Premier Leaguebe akar visszatérni, azon belül az Arsenal csapatába, mert Emery edző irányítása alatt szeretné visszaszerezni az önbizalmát. De a Barcelona kölcsönszerződést csak végleges vásárlási kitétellel hajlandó elfogadni Denis Suárezért. A Betis és a Sevilla megvásárolná a játékost, és az utóbbi hetekben kapcsolatba léptek a Barcával, a katalán klub 20 millió euróban határozta meg Denis árát. 

Bár Valverde többször megjegyezte a sajtótájékoztatókon, hogy idény közben nem futhatnak ki a játékosokból, a brazil szélső jövője szintén bizonytalan. Malcom a klub igazolása volt, Valverde elképzeléseibe még mindig nem sikerült beverekednie magát teljesen. 12 mérkőzésen mérkőzésen szerepelt csupán a lehetséges 33-ból. Malcomért Kínából érkezett ajánlat, de a brazil még fiatalnak érzi magát az ilyen jellegű kalandhoz, az ügynökével kizárták a kínai lehetőséget. Az Arsenal és a Milan érdeklődéséről ír a Sport, a Barcelona őt is csak kötelező vételi opcióval adja kölcsön. 

Rabiot

Frenkie De Jong aláírása után már nem élvez prioritást Adrien Rabiot a Barcelona számára. A PSG kétségbeesetten igyekszik értékesíteni januárban, de a francia eddig nem mutatott hajlandóságot rá. A Tottenham Hotspur csapatát több ízben utasította el. Rabiot jelenleg a tartalékcsapat edzéseit látogatja. A Barca szerint a középpályás egy jó lehetőség, és a klub ajánlata még mindig Veronique Rabiot asztalán van, de semmi őrültséget nem hajlandóak érte vállalni. 

Todibo

A Barcelona tárgyalás útján már januárban szeretné megszerezni a fiatal középső védőt, mert a Touluse nem számít a nyáron távozó Jean-Clair Todibo szolgálataira. A katalán egyesület már hivatalosan bejelentette a nyári transzfert, és ez a lépés nem nyerte el a francia klub tetszését. Abidalék gyorsan szeretnének megegyezni a franciákkal egy alacsony összegben a januári klubváltással kapcsolatban, hogy tavasszal játéklehetőséghez jusson a fiatal tehetség. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr7814593650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2019.01.28. 16:18:04

A kupadöntő házigazdája a Betis (Benito Villamarín) lesz.

2019.01.28. 16:18:16

Malcom és Denis menjen csak.
Rabiot ne jöjjön se most se nyáron.
Todibo jöjjön és menjen is tovább kölcsönbe.

Maestro10 2019.01.28. 17:06:02

Denisnek már tavaly távoznia kellett volna, mind a maga, mind a klub érdekében.
Malcom jó játékos, de talán Denishez hasonlóan, neki is egy új klub jelenthet megoldást, a Coutinho, Messi, Suárez, Dembélé 4-es mellett ugyanis nincs esélye a csapatba kerüléshez.
Rabiot még ingyen se...köszönjük szépen a lehetőséget, de nem élnénk vele.
Todibo nagyon tehetséges belsővédő, de nálam még mindig de Ligt élvez prioritást, de ha a francia jön, én annak is nagyon fogok örülni.

Röviden, tömören ennyi.

Barcaa 2019.01.28. 19:03:40

Rabiot elvileg berekesztette a tárgyalásokat családi okok miatt(haláleset), ezért halkultak el a vele kapcsolatos hírek.

Ingyen jöhetne, és kellene is, ha Rakitic nyáron tényleg elmegy.

DISTANTxTHUNDER 2019.01.28. 20:16:08

Rabiott nagy hülyeseg lenne ingyen nem megszerezni, főleg hogy Rakitic eligazol a nyáron, de nem tudom hogy férne be a kezdőbe. Arthur és De Jong helye biztosnak tűnik, ahogy az is hogy Busquets meg 1 évig itt fog alibizni, de Busquets utan sem gondolom hogy szükseg lenne De Jong mellett Rabiotra.. mindegy, ha jön akkor jó, de nem, az sem különösebben baj.. jó lebne a nyáron De Ligtet gyorsan letudni, és inkább Eriksent meggyőzni arról hogy töltse ki a szerződését és 2020 nyarán csatlakozzon a Barcához..

Eminusz 2019.01.28. 20:34:51

@Barcaa: @DISTANTxTHUNDER: Igen! En is szivesen neznem evekig a Rabiot-Busquets-De Jong harmast a kozeppalyan... Biztos latvanyos lenne a csapat jateka, kulonosen tamadasban.. Ja nem :/

DISTANTxTHUNDER 2019.01.28. 21:33:32

@Eminusz: 1. Busquets "játékát" szerencsére mar csak 1 évig kell nézni a kezdőben. 2. Én is ezért írtam hogy Rabiot De Jong mellé már túl sok lenne.. ha bevállalná hogy amolyan 12.kezdő, akkor jó lenne, egyébkent meg nem.. és azért írtam Eriksent is, mert szeretnék 2020tól egy Arthur, De Jong, Eriksen középpályát látni :)

Eminusz 2019.01.28. 22:26:41

@DISTANTxTHUNDER: Na ezt a kozeppalyat mar en is tamogatnam! :)

Barcaa 2019.01.28. 23:15:20

@Eminusz: De Jong lényegében Busquets posztja és az ő utódja ha beválik, így aligha lesz olyan a fix kezdőnk hogy De Jong mellett ott az alibikirály(aki amúgy még mindig az egyik legjobb lenne a poszton tudásban, de a hozzáállása tökéletesen megtestesíti a mostani Barca problémáját, legutolsó meccsen is majdnem gólpasszt adott az ellenfélnek, nameg végigmozizza ahogy elmennek mellette labdával...)

sunt 2019.01.29. 05:14:48

Van, aki közülünk Busira pikkel, van, aki Piquére és van, aki Rakiticra. Forgunk magunk körül negy helyben, mert nincs, aki kimondja, hogy ha ők hárman együtt játszanak, az garancia a lassú, céltalan játékra, a túlzott védekezésre és a bekapott váratlan gólokra. Nem kell egyiküknek se távozni, ha úgy rotál az edző, hogy hárman együtt ne legyenek a pályán. De persze nagy ajánlat esetén miért ne távozhatnának?

Robi71 2019.01.29. 08:34:25

@sunt: Lehet pikkelni rájuk, de a hitetlenek csak ha majd kifutnak fogják megtudni kikről is beszélünk. Úgy néz ki, hogy Puyol, Xavi vagy Iniesta pótolhatatlansága nem volt elég tanulságos. A kor eljárhat felettük, de a tisztelet nem. Így nem lehet beszélni rólunk.
Emellett ezek a srácok a "saját fészküket" védték-védik....hamarosan csak méregdrága, agyonfizetett zsoldosok fogják védeni a várat, ők fogják a csapat gerincét is adni. Majd meglátjuk mennyire lesznek áldozatkészek "meghalni a hazáért".

2019.01.29. 08:58:54

@Robi71: Szerintem @sunt: csak arra célzott ,hogy Rakitic- Busquets-Pique belső rész lassúsága a csapat rákfenéje amit együtt a pályán előadnak az maga Mr Bean a katasztrófa :-)

Sörenzen 2019.01.29. 09:10:14

@zeli39: Én nem tudom, hogy honnan veszed azt, hogy Piqué lassú? Légyszíves néz vissza pár felvételt, hányszor futották le.
Ő 192 centi magas és neki csak egy lépése annyi, mint egy átlag magasságunak kettő.

celestial 2019.01.29. 09:10:50

@sunt: így van...nem az alapanyaggal van baj hanem a szakáccsal...

celestial 2019.01.29. 09:15:03

@sunt: de egyébként általában eredményes Valverde és szerintem ezt nem is vitatja senki csak néha szörnyen körülményesen és lassan játszunk....és valjuk be egy gyors jól kontrázó nem beszari csapat azért rendesen megtud minket ízzasztani...

Raven1975 2019.01.29. 09:20:49

Ivan Rakitic: "A jövőm? Meg akarom újítani a szerződésemet és még évekig a Barçánál akarok maradni. Nagyon jól érzem magam itt, ezt mindenki tudja, köztük a klubelnök is. Harminc éves vagyok, most vagyok a karrierem legjobb időszakában. Nincs több mondanivalóm a témáról."

2019.01.29. 09:23:25

@Sörenzen: Miért talán gyors ?Ha lendületből viszik rá a labdát 1/1 abból a esetek 90% helyzet lesz

Kertai Dávid 2019.01.29. 09:43:51

@Eminusz: Rabiotba azér van kreativitás, PSG-ben is eddig szinte minden meccsen amin láttam játszani ő volt az aki megindult előre és nem a középpálya vonalán alibizett mint sokszor Verratti

sunt 2019.01.29. 10:16:06

A védelmünk régóta kizsákmányoláson alapszik: Mascheranonak ráment a karrierje, hogy Piqué és Busi hibáit javítsa, Rakitic pedig előbb Alvesét, aztán a belsőkét. Nem egészséges ezt még terhelni az öregedéssel is. Amint van egyértelműen jobb fiatal, nem szabad szentimentálisnak lenni. Rakitic joggal igényelne "saját jogon" egy új szakaszt - de nem fogja megkapni.

2019.01.29. 10:30:49

@sunt: a szívemből beszélsz ,,,,minden szava igaz az általad leírtaknak

2019.01.29. 10:42:55

@sunt: Szegény Mascherano a karrierje ráment a Barcára,nyolc év alatt csak 17 trófeát nyert.Részigazságokról beszélsz,amit utána általánosságként írsz le.Így hogy általánosítasz,így egy szavad sem igaz teljes mértékben.

2019.01.29. 10:51:59

@ntibi67: a karrierje nem az eredményességre ment rá hanem a játékára ,,,,sokkal több volt benne de őt lezüllesztették egy "robot" szintjére ,de hát ez neked Tibi nem számít hisz teljesen másképp nézed a dolgokat

Bivi76 2019.01.29. 11:21:07

@Robi71: Írod Xavira,Puyolra,Iniestára,hogy tisztelet Nekik,így nem lehet beszélni róluk! Tökéletesen igazad van! De akkor legyél következetes,és Te is válogasd meg szavaidat ,amikor szádra veszed Dembelé,és Coutinho nevét!Köszi!

Robi71 2019.01.29. 11:24:56

@Bivi76: Ne hasonlítsuk össze a kettőt. Nagyon ne...

DISTANTxTHUNDER 2019.01.29. 12:17:43

@Robi71: Akkor te se hasonlítsd Rakiticet Xavihoz, Iniestához és Puyolhoz, nagyon ne :)

Kertai Dávid 2019.01.29. 12:17:57

@zeli39: én egyébként Robertonál is ezt látom hogy rámegy a karrierje erre a védőként játszatásra... sokszor megmutatta már hogy ha a kp-n játszik akkor képes klasszis teljesítményt mutatni, hátul meg az utóbbi időben nagyon elbújt, semmi megindulás mint ahogy az utóbbi években csinálta, teljesen belefásult... hiába hangoztatja hogy ott játszik ahol az edző akarja és hogy az a fontos neki hogy játszon, látszik hogy nem boldog azon a poszton :/ Girona ellen csak pár percet kapott a kp-n de már sokkal jobban látszott rajta az akarás mint idén bármikor (kivétel a real ellen)

2019.01.29. 12:26:11

@Kertai Dávid: Segi Roberto talán 2 év múlva játszhat majd a középpályán de akkor már Puig-nak kéne ,,,Sergi Roberto-nak volt egy jó 1,5 éve szerintem ott hibázott mikor MU kivásárolta volna a szerződéséből de erre ő nemet mondott .Na de fájjon ezért Sergi feje és ne a miénk :-)

GYLS 2019.01.29. 12:51:04

Pikkelés vagy értékelés? Nálam egy játékosnál kettő időszak létezik és aszerint alkotok véleményt róla. Az egyik azaz időszak, amikor a Barca mezében lép pályára, a másik pedig az, amikor távozik tőlünk vagy befejezi a pályafutását.

Az elsőben amig pályára lép, nem érdekel a múltja. Csak is az számít, amit mérkőzésről-mérkőzésre a pályán látok tőle, legyen az akár Messi, akár Samper. Ilyenkor pedig többségében mindenki a negatívumokat látja meg (ez szinte mindenkiből zsigerből jön). Viszont ha többen is szinte mindig ugyanazokat látják az átlagosnál gyengébbnek, az nem pikkelés, az bizony közelít a valósághoz, a jelen valóságához.

Bivi76 2019.01.29. 12:57:40

@Robi71: Miért ne hasonlítsam? Te olyan játékosokról beszélsz (Dembelé,Coutinho) nem megfelelő hangnemben,akik a kedvenc csapatodban játszanak. Az hogy én kurva sokat fikázom ezt a volt edzőt,amazt a jelenlegi játékost(hozzáteszem,az sem szép dolog amit én csinálok),de legalább nem oktatom ki a szurkolótársakat,hogy kell beszélni bizonyos játékosokról,amikor Te ugyanazt teszed!

2019.01.29. 13:06:52

@GYLS: Én a meccs után saját magamban értékelek aztán megnézem a Mundo értékelését és végül a Marca értékelést ,,,a Marca és az én véleményem általában fedi egymást a Mundoé nem minden esetben ,,,,

Berbatov 2019.01.29. 13:18:09

No, Denis 2021-ig hosszabbított, és megy az Arsenalhoz kölcsönben... Végül csak odaadtuk nekik kötelező opció nélkül. Hamarosan hivatalos lesz.

tiktak17 2019.01.29. 13:19:34

Mundo Deportivo: megszületett az egyesség a Barcelona és az Arsenal között. Denis kölcsön 20 milliós opcióval

2019.01.29. 13:21:25

Ha cillessen távozik nyáron akkor a b csapat kapusa inaki pena lehet jövőre stegen cseréje.

Robi71 2019.01.29. 13:53:03

@DISTANTxTHUNDER: @Bivi76: Puyol, Xavi, Iniesta....Busi, Pique....de még Rakitic is hosszú éveken keresztül dicsőséget hoztak a klubnak. Coutinho vagy Dembi egyelőre csak az árukkal és fizetésükkel "jeleskednek"....még az elvárható minimumot sem hozzák. K@rvára adósok a jó teljesítménnyel. Nem várom tőlük az az extrát, amit Suarez hozott....de legalább annyit, hogy ne lógjanak ki lefele a csapatból...a minimum. Nem azért hozott a klub ekkora áldozatot értük, hogy ez a produkciót nyújtsák. Ha majd legalább annyit tesznek le az asztalra, mint a lesajnált Rakitic. Legyünk már következetesek és ne használjunk kettős mércét. Én nem vagyok hajlandó nekik megelőlegezni a jó teljesítményt sem....legalább egy éve itt vannak mind a ketten és nagyon nem itt kellene tartaniuk.

Robi71 2019.01.29. 13:56:06

@Berbatov: Ő is úgy jön majd vissza, mint Rafinha. :(
De érte legalább nem kértünk elrugaszkodott összeget, mint Rafinha-ért (35 milliót)....így talán akkor is megtartják, ha csak részben hozza az elvártakat (legalább reménykeltő produkciót nyújt azon a néhány meccsen, amin megkapja a lehetőséget). A PL szintjén 20 millió szinte semmi.

Robi71 2019.01.29. 13:58:38

@zeli39: Roberto nem meri kitenni a lábát a Barca-ból (ahol folyamatosan privilegizált helyzetnem van). Kiderülne, hogy mi a valóság és akkor nagyot koppanna.

Robi71 2019.01.29. 14:00:34

@Kertai Dávid: Ha Robi nem játszik többet jobbhátvédet, akkor végleg a padra szorul. Esélye sincs bekerülni az amúgy is túlzsúfolt középpályára. Hát ezért örül annak is, ha jobbhátvédet játszhat. Ott játszik, ahol az edző kéri....és örül, hogy játszhat.

Robi71 2019.01.29. 14:07:42

@sunt: "Mascheranonak ráment a karrierje, hogy Piqué és Busi hibáit javítsa, Rakitic pedig előbb Alvesét, aztán a belsőkét."....max egy rossz viccnek felel meg ez a megállapítás.
Masche azért játszott khv, mert nem elég képzett mélységi irányító vkp-t játszani....mert a Barca sohasem játszott "pitbull" típusú khv-el. Masche egy csodálatos vkp volt a Pool-ban...vagy lehetett volna bármelyik PL csapatban, de nem a Barca-ban.
Alves pedig a világ legjobb modern, támadó szellemű (gyakorlatilag) szélsővédője. A mai modern futballban (főleg a topcsapatokban) ez már elengedhetetlen képesség. Ezeknél mindig valakinek vissza kell zárni a helyére (egyik belső védő vagy középpályás), ha nem tud visszaérkezni védekezni (különösen váratlan labdavesztés esetén). Benne van a rizikó, amit be kell vállalni.

DISTANTxTHUNDER 2019.01.29. 14:08:45

@Robi71: Coutinho tavaly félév alatt, Dembele idén félév alatt több golt és majdnem több aszisztot termeltek mint az évek ota itt porosodó Rakitic :) Ennyi

Kertai Dávid 2019.01.29. 14:09:46

@Robi71: Enriquenél meg tavaly is többször Rakitic helyett/helyén játszott, csak nem tudott ott maradni mert Semedo nem hozta az elvártakat Valverde szemében... most viszont hogy jön De Jong, Alena marad, és még lehet jön ember a kp-ra, valóban esélytelen a helyzete

Bivi76 2019.01.29. 14:10:16

@Robi71: Dembelé és Coutinho a Barca játékosai! Iniesta és Xavi hol játszik? Kit érdekel mennyit tettek le az asztalra! Most Dembeléről és Coutinhoról volt szó!Te nem tudsz elszakadni már a múlttól? Jelen pillanatban a fiatal francia,és a brazil szupersztár játszik a Barcában,nem a két törpe!

Robi71 2019.01.29. 14:11:54

@zeli39: Pique, Rakitic vagy Busi lassan kifutnak. A klubvezetésnek az a dolga, hogy megoldja a pótlásukat. Ezért érkeznek a belső védők (Murillo és Todibo) valamit a középpályára De Jong (és remélem Rabiot is hamarosan). Hosszú évekre megoldanának problémákat....és már csak Alba és Suarez utódja lenne a kihívás. Messi űrlény...

2019.01.29. 14:12:09

@Robi71: Ezt inkább hagyjuk. Nehogy már robertot le nézd azért mert nem próbálja ki magát máshol. Ennyi erővel busquets se meri kitenni innen a lábát és még lehetne sorolni a példákat. Szóval a lehető legnagyobb hülyeséget írtad le.

celestial 2019.01.29. 14:12:45

Szegény robi71....
Tényleg sajnálatos amit itt összeszerencsétlenkedsz.....
Dembi nem hozza az elvárható minnimumot? Lefelé lóg ki a csapatból?
Figyelj!!!
Ha nem vagy tisztában alap dolgokkal sem a csapatral kapcsolatban akkor minek játszod itt a nagyokost?
Te egy rosszindulatú daganat vagy a blog testén :(

2019.01.29. 14:15:15

@Kertai Dávid: Valverdenel is úgy kezdődött hogy Roberto középpályás lesz és vidal meg semedo megoldja a jobbhátvéd posztot. Ez tartott 1 hónapig vidal alkalmatlan volt semedo nem volt elég érett a feladatra(még mindig messze áll attól) és vissza kellett tennie hogy stabilizálja a védelmet.

2019.01.29. 14:15:57

@Robi71: Az viccnek nevezed amit sunt megfogalmaz de cáfolni képtelen vagy ,,,

Robi71 2019.01.29. 14:19:05

@Bivi76: Coutinho-nak csak a teljesítményét bíráltam...jogosan. Dembélé helyzete más...neki komoly személyiségi, jellemi hiányosságai vannak, amik elfogadhatatlanok egy Barca szintű klubnál.
A legrégebbi vagyok itt a fórumon és már az elejétől ugyan azt az értékrendet, filozófiát követem...amit Cruyff elkezdett és Laporta-Pep páros a csúcsra vitt (remélem még nincs vége). Olyan dolgokat kértem számon Dembélé-n, ami ebben az értékrendben, filozófiában nem elfogadott....nála nagyobb nevek (Dinho, Deco...hogy Ibra-ról ne is beszéljek) ütötték meg a bokájukat akkoriban. Abban az időszakban fel sem merült volna Dembélé leigazolása (már a jellemszűrőn kiesett volna)...de ha valahogy be is "csúszott" volna akkor mostanra már az ügynöke kereshetné is a következő klubját.

Robi71 2019.01.29. 14:19:59

@zeli39: Megcáfoltam érvekkel alátámasztva.

celestial 2019.01.29. 14:21:10

@Robi71: www.eurobarca.hu/rovidhir/dembele-rendkivul-sokat-segit-a-csapatnak/
www.eurobarca.hu/hirek/elemzes/20190122-dembele-repertoarja-cselek-robbanekonysag-passzok-lovesek/
kereshetnék még de igazából felesleges hiszen mint tudjuk a tények csúnyán összetudnak zavarni...
Szerinted ez az ember lefelé lóg ki a csapatból...gratulálok...jár a taps...hozzáértésedről tettél ismét tanúbizonyságot...és újra taps ...

Robi71 2019.01.29. 14:23:41

@celestial: Egy olyan játékos, akik képtelen két egymásutáni meccsen hozni egy elvárható szintet mindezt úgy hogy "megváltónak" járó tisztelettel (ár, fizetés) van kezelve....az mit érdemel? Daganat a te fejedben van....és súlyos értékrendi válság.

Robi71 2019.01.29. 14:27:46

@celestial: Mostanra Cou-val és Dembélé-vel már feledni kellene Iniesta és Neymar teljesítményét és szárnyalni kellene a csapatnak (a nevek alapján már most ide kellene adni minden trófeát)....és akár Messi-nek is aggódni a jövőjével kapcsolatban. Ez van most?

Robi71 2019.01.29. 14:32:57

@Pál Bence: Busi 30 éves és 10 éve alapjátékosa a csapatnak, amivel többszörösen megnyert minden megnyerhető trófeát. Miért kellene kipróbálni magát máshol? Max levezetni..
Roberto ezzel szemben mindig is kiegészítő játékos volt (sőt, gyanítom a helyzete az új igazolások miatt a jövőben még romlani is fog). Kíváncsi leszek ezek után a jövőjére...
Teljesen érthető lett volna, ha elvágyódott volna....bizonyítani, hogy ő ennél többre képes. Csak hát ehhez több tudás és bátorság kellett volna.

2019.01.29. 14:33:10

@Robi71: Veled olyan a kommunikáció mint a 84 éves nagyothalló édesapámmal teljesen felesleges és hasztalan :-)

celestial 2019.01.29. 14:34:39

@Robi71: "Egy olyan játékos, akik képtelen két egymásutáni meccsen hozni egy elvárható szintet "
Már megint azok a fránya tények...de akkor mégegyszer...
www.eurobarca.hu/rovidhir/dembele-rendkivul-sokat-segit-a-csapatnak/

Ez pont azt mutatja amit állítasz...
Nem velem vitatkozol hanem a valósággal, tényekkel stb...
Értékrendről meg tőled kritikát? Na ne hülyéskedjünk azért :)

Robi71 2019.01.29. 14:38:41

@Kertai Dávid: Semedo sokkal jobb adottsággal rendelkező jobbhátvéd, mint az azt is játszó Roberto. ráadásul a portugálnak még beilleszkedési nehézségei si voltak Roberto-val szemben, aki gyerekkora óta ebben a rendszerben nevelkedik. Semedo beilleszkedése majdhogynem szándékosan lassítva van...lehetőséget adva Roberto-nak a játékra.

celestial 2019.01.29. 14:47:12

@Robi71: én Dembiről beszélek szal nem tudom hogy jön ide Coutinho...
Az meg ne legyen már az én bajom hogy nem tudod Neymart elfelejteni :)
Nekem egyáltalán nem hiányzik és Dembi semmivel sem rosszabb nála...hol is volt Ney 21 évesen ? Mit is tudott felmutatni? Segítek akkor került a Barcába és összehozott 15 gólt az utolsó évében 20-at...Dembinek eddig van ebben a szezonban 13.....húha...tényleg hatalmas a különbség...mindketten látványosan játszanak és mindkettőröl elmondható hogy a magánéletük nem mindig profihoz méltó...szóval ha Neymartól elvagy ájulva akkor Dembitől is ellehetsz..ha csak azokat a fránya tényeket nézzük...de tudom nem igazán vagytok barátságban...de persze van képed kettős mércéről papolni :)

Bivi76 2019.01.29. 14:47:56

@Robi71: Bárcsak Deco,Dinho,és Ibra kaliberek játszanának ma is a Barcában! Szerintem Te is tapsolnál a látványos megoldásokon.Ekkora tudású játékosokkal lenne ám parádé! Olyan parádé,látványos megoldások,ami mindigis jellemezte a Barcelona játékát.Ez az,ami most hiányzik,legalábbis nekem.Engem nem érdekel,hogy ki hány éve játszik a csapatban,ha most nem tudja hozni azt a szintet,amit a Barcelona megkövetel,részemről távozhat. Te szoktad mindig emlegetni a"Barcelona szanatóriumot".Hát az Általad nagyra tartott játékosok,az én olvasatomban odatartoznak!

Robi71 2019.01.29. 14:49:02

@DISTANTxTHUNDER: Elégedett vagy Cou és Dembi játékával? Röviden...igen vagy nem! És ne Arthur-hoz vagy Deulofeu-hoz mérd a két "világmegváltó" teljesítményét.

Robi71 2019.01.29. 14:53:25

@Bivi76: Egyetértek. Szívesen elcserélem Cou-t és Dembi-t a fiatal Dinho-ra, Deco-ra vagy Ibra-ra. De hát te is látod mekkorát fordult a világ ....idő előtt agyonsztárolt, vagyonokért leigazolt, agyonfizetett fiatal taknyosok diktálnak és tesznek meg amit csak akarnak. K@rva nagy deficit van tehetségekben....szorgalomról és alázatról nem is beszélve.
De én vagyok a rossz ugyebár, mert szóváteszem ezeket "84 éves nagyothalló" vén f@sz. :)

Robi71 2019.01.29. 14:55:39

@Bivi76: Az "aranykor" és a "szanatórium" nem ugyan az. :)
Az utóbbiban Samper, Vermaelen, Rafinha vagy Denis tartozik. Előbb ezektől kellene megszabadulni...és utána megoldani a "nagy öregek" pótlását. Nálam ez a sorrend.

Bivi76 2019.01.29. 14:58:13

@Robi71: Én nem mondtam Rád azt,amit az utolsó mondatodban írtál. Én a szurkolótársakat nem szoktam szidni.Rossz jelzőkkel általában a játékosokat,edzőket,klubvezetőket illetem.Mármint azokat,akiket nem tartom alkalmasnak,hogy a Barcát szolgálják.De ez szubjektív dolog.

Robi71 2019.01.29. 15:00:19

@celestial: Ha nálad összképben Neymar egy lapra tehető Dembi-vel...akkor tényleg nincs miről beszélni. Neymar csak azért nem lett Messi méltó utódja, mert fejben sehol sincs hozzá képest. Képességek alapján egyértelmű, hogy csak ő méltó (közelíti meg) a "Bolhához". Ehhez nem kell Alberto-nak lennem, hogy belássam. :)

Kertai Dávid 2019.01.29. 15:02:43

@Pál Bence: pontosan így volt, jól latod

Robi71 2019.01.29. 15:02:52

@Robi71: Tudom. Azért tettem mögé a :)
Nem várom, hogy egyetértsen velem bárki is....de aki még értelmezni sem tudja az ars-poétikámat, azzal nem tudok mit kezdeni. Remélem neked világos.

Robi71 2019.01.29. 15:03:30

@Bivi76: Tudom. Azért tettem mögé a :)
Nem várom, hogy egyetértsen velem bárki is....de aki még értelmezni sem tudja az ars-poétikámat, azzal nem tudok mit kezdeni. Remélem neked világos.
...ez neked szólt. :)

2019.01.29. 15:06:03

@Robi71: Te a szavak félremagyarázásának a legnagyobb mestere vagy a blogon :-)nagyon sokféle itt mindenki de Robi71 csak 1 van :-)

Kertai Dávid 2019.01.29. 15:07:09

@Robi71: így van, Semedo sokkal jobb adottságokkal rendelkező hátvéd :) és ez elég gáz hogy ki tudja szorítani egy középpályás mert ennyire nem képes elől segíteni a társaknak

celestial 2019.01.29. 15:10:47

@Robi71: ha figyelnél akkor értenél is...a 21 éves Neymar semmivel sem mutatott többet mint a 21 éves Dembi...
De cáfolj meg nyugodtan ....várom azokat a gyönyörű számokat amik alátámasztják állitásaidat :)

Bivi76 2019.01.29. 15:18:21

@Robi71: Okés! Csak azért,mert eszem ágában sincs megbántani Téged!:-) Az hogy elvitázunk,az egy dolog.Sok mindenben nem értünk egyet,de én háborúzni senkivel nem szeretnék! Mindenki a legjobbat szeretné a Barcelonának gondolom,aki itt a blogon szerepel.Ki így,ki úgy.Mindenkinek van véleménye edzőt,játékost,klubvezetést illetően.Azért vannak az éles szócsaták,mert mindenki hajtja a saját igazát,mindenki makacs,meggyőzhetetlen(köztük én is).Az a lényeg hogy hajrá Barca!

2019.01.29. 15:23:45

@Bivi76: Van 5 szurkolói oldal ami pörög mind más és más ,,,egyértelmű,hogy mi szurkolók is mások vagyunk :-)

sunt 2019.01.29. 15:42:15

@Robi71: Te is csak azt mondod, mint én, hogy Masche (ahogy később Rakitic) egyéni karrierejét beáldozták mások kisegítésére. A különbség csak az, hogy te feltétlenül imádod azokat, akiket kiszolgáltak - én meg nem a létezhetők legjobbikának tartom őket.

2019.01.29. 15:51:02

@sunt: Lehet a vidékiességem miatt van de én nem tudom értelmezni az utolsó mondatod végét ,,,""létezhetők legjobbikának tartom őket """mit értsek ezalatt ??

Raven1975 2019.01.29. 15:56:41

Mióta Leó Messi visszatért a sérüléséből minden bajnoki meccsen gólt szerzett vagy gólpasszt osztott ki! Na ki a király Pelé? :D
uploads.disquscdn.com/images/5964c56c449df7d66f27735e4775cde1d83911af50a9b3c8ab8fb618ee341d6f.jpg

sunt 2019.01.29. 15:59:21

@zeli39: A nem feltétel nélküli csodálar kifejezését.

Robi71 2019.01.29. 16:01:09

@sunt: Igen....Masche megbecsült vkp volt a Pool-ban (a PL egyik legjobbja volt), de mégis úgy döntött, hogy a Barca-ba igazolt. Illúziói már az elején sem lehettek, hogy kiszoríthatja Busi-t.

DISTANTxTHUNDER 2019.01.29. 16:12:43

@Robi71: Én maximálisan elegedett vagyok Coutinhoval es Dembelével is.. ez nem azr jelenti hogy nem lehetnének jobbak, főleg Coutinho.. mindkét játékos képességeivel tisztában vagyok.. viszont azzal is hogy nem 1-2 évre fektette be a klub azt a 250 millió eurót, mindkét jatékossal legalább 5 evig tervezhetünk.. vannak olyanok a keretben, sőt a kezdőben akikkel nem vagyok elégedett :)

Robi71 2019.01.29. 16:23:50

@celestial: A 21 éves Neymar éppen átigazolt a Barca-hoz. Perez a mai napig sem érti, hogy hogyan. :) Ő volt akkoriban a világszenzáció...talán még Mbappé-nál is nagyobb volt a hype-ja.
Egyértelmű, hogy a vezetőség a Messi utáni időszakra gondolt vele. Neymar pechjére csak 4 év a különbség köztük és nem győzte kivárni a sorát. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi vezetőség legnagyobb kudarcának tartja az ő "elvesztését".
Ha engem kérdezel, hogy a 21 éves Neymar és Dembélé között kit választanék...egyértelműen a brazilt (nem is kell összehasonlítanom az első itt töltött évük alapján, ami egyértelműen Junior-nak kedvez). Sőt, továbbmegyek...Mbappé helyett is inkább őt választanám (komplexebb játékos).

Robi71 2019.01.29. 16:26:22

@DISTANTxTHUNDER: Én a többiekkel vagyok elégedett...nekik kellene hozni a pluszt. Többet várok tőlük. A bajnokságot nélkülük is hozzuk...nekik a BL-ben kell jelenteni a különbséget.

Robi71 2019.01.29. 16:40:01

@celestial: Neymar azt játssza most a PSG-ben, amit Messi nálunk. Ő szervezi a csapat támadó játékát. Ő játssza át a középpályát és "ugratja" ki Mbappé-t....aki lefutja a védőket és vagy kapura játszik vagy bead Cavani-nak...esetleg a második vonalban érkező Neymar-nak.
Nálunk ez jelenleg Messi-Alba-Suarez hármas.

faramuci69 2019.01.29. 16:41:13

Most komolyan arról megy a vita, hogy Busquets vagy Sergi Roberto? Ne bohóckodjunk már!
Neymar közel sem Messi szint, de közel van szerintem Dinhohoz. Neymar Dembivel ellentétben beállt a sorba, a Barcaban csapatjátékos volt a kezdetektől tisztelettel viselkedett a klub iránt. Kivéve ahogy lelépett.
Dembele szerintem is sokat fejlődött, de nagyon mélyről indult. Jelenlegi hozzáadott értéke nem éri el a befektetést, amit a klub rááldozott. Én még optimista vagyok vele kapcsolatban, de mindenképpen kellene bizonyítania a fontos meccseken is, amikor erős ellenfelekkel játszunk. Coutinhoval nincsenek fegyelmi problémák. Gödörben van, sajnos már elég hosszan.
Megértem, hogy sokan szeretik a labdaművészeket, de egy csapatba nem tehetsz be 11-et. Nálunk Messi a művész és a maga módján Suarez, még ha darabos is. Ne említsük Ibrát Suarezzel egy lapon, max Eto-t. Ibra nálunk nem sok vizet zavart, nem volt ide való.
Rakitic előtt hatalmas respect, univerzális, majd minden poszton bevethető középpályás, hatalmas Barca szívvel, játék intelligenciával és taktikai érettséggel. Ezerszer inkább őt tartsuk meg, mint Vidalt, ha választani kellene.

Robi71 2019.01.29. 16:43:03

@faramuci69: Mégsem vagyok egyedül. :)

faramuci69 2019.01.29. 16:47:16

@Robi71: Pappné szerintem fényévekre van a korabeli Juniortól. nem játéktudásban, hanem professzionalizmusban.
Pappné fejlődése szerintem folyamatos lesz, míg Neymar utolsó évére visszaesett, majd miután lelépett, több okból is kifolyólag, de súlytalanná vált. Sajnos most épp a pályafutásáért kell aggódnunk, az újabb lábtörése intő jel kell hogy legyen számára is.

2019.01.29. 16:50:15

@faramuci69: Busquets és Sergi Roberto összekapcsolása gondolom tévedés :-)Mert Mascheranoról volt szó de a vita máshonnan indult és a témája sem ez volt csak valaki beletett egy nagy csavart :-)

celestial 2019.01.29. 16:52:22

@Robi71: "Ha engem kérdezel, hogy a 21 éves Neymar és Dembélé között kit választanék...egyértelműen a brazilt "
Na ne hülyéskedj :) ez meg sem fordult a fejemben :)
Dembi első évében kb itt sem volt sérülés gondolom tudod de persze tudom erről is csak ő tehát szal ennek az összehasonlitásnak semmi értelme...viszont ha azt nézzük mit értek el nálunk 21 évesen akkor ha jól számolok már csa 2 gól kell és utól is érte Neymart akit te az egyetlen Messi utódként tudsz elképzelni ( vagy vmi hasonlót írtál) Dembi meg szerinted lefelé lóg ki a csapatból...szal érted Neymar 21 évesen 1 szezon alatt 15 gól és számodra az egyetlen lehetséges Messi utód...Dembi 21 évesen fél szezon alatt 13 gól de ő alulteljesítt és hadd ne írjam milyen válogatott jelzőket írsz rá.....
Maradjunk annyiban hogy ennél durvább kettősmérce nem nagyon van...
Van egy erős magánvéleményed amit tényekkel sehogy sem tudsz alátámasztani ha az ember meg rávilágot hogy de robi ez így baromság mert azok a fránya számok teljesen mást mutatnak akkor mellébeszélsz személyeskedsz stb stb...

faramuci69 2019.01.29. 16:55:13

@zeli39: jaja direktben nem is, de közvetve igen. Mondjuk a Mascheranoval kapcsolatos írásokkal sem igazán értettem egyet. Masherano zsenialitása abból adódott, hogy tudott alkalmazkodni a Barca stílusához. A középpályára kevés volt, 4-3-3-ban nem tudott ott játszani, de a védelembe jól beilleszkedett, nagyon fontos láncszeme volt a csapatnak. Szerintem nem áldozta fel a karrierjét, szeretett nálunk játszani. A saját döntése volt.

Robi71 2019.01.29. 16:57:12

@celestial: A legegyszerűbb az lenne, ha megkérdeznénk Messi-t, ő kit választana. Szerintem egyértelmű kit. Aligha élvezte jobban az összjátékot valakivel, mint Neymar-al. Nagyon hiányozhat neki.
Ha korábban volt egy Xavi, egy Iniesta vagy egy Alves....mostanra már csak Alba és esetleg Suarez maradt.

2019.01.29. 16:59:34

@faramuci69: szerintem Mascherano sértetten ment el csak nem beszélt róla és nem akart gusztustalan módon kitálalni,,,de ez a múlt és érdektelen az egész de van pár játékos aki sokat köszönhet neki

celestial 2019.01.29. 17:03:38

@Robi71: hát persze...ha a számok mást mondanak kérdezzük meg Messit :)
Ügyes kibúvó :) ( na jó nem sőt eléggé szánalmas már bocs)
És abban is biztos vagy hogy ha elmondanád neki mit gondolsz Dembiről akkor egyet értene veled? :)

celestial 2019.01.29. 17:14:11

@Robi71: ám ne aggódj Messi miatt Ő a jelenlegi csapattársaival is élvezi a játékot és ha elmesélnéd neki hogy mit gondolsz a csapattársairól szerintem körberöhögne...

Robi71 2019.01.29. 17:40:32

@faramuci69: "Pappné szerintem fényévekre van a korabeli Juniortól. nem játéktudásban, hanem professzionalizmusban."...szerintem éppen fordítva. Mbappé nagyon okosan kezeli a helyzetet. Mondanám, hogy koraérett ebből a szempontból...de az is lehet, hogy jók a tanácsadói és ő csak szófogadó.
Neymar ott ront a helyzetén ahol csak lehet....meggyőződésem, hogy ő egy jó gyerek.

Berbatov 2019.01.29. 17:41:40

Denis megy, más távozó nem lesz, Valverde megerősítette. Tehát Malcom nyárig biztosan marad.

faramuci69 2019.01.29. 17:54:24

@Robi71: nem értelek. Nem ugyan azt mondjuk? Pappné profi, majdnem mint anno CR, Neymar meg egy kreatív zseni, aki valszeg hamar elbulizza sajnálatos módon az agyát

Robi71 2019.01.29. 18:38:35

@faramuci69: Akkor rosszul fogalmaztál. Olvasd el mégegyszer. :)

Robi71 2019.01.29. 18:40:16

@faramuci69: Értem. :) Játéktudásban Ney, profizmusban Pappné a jobb. OK.

Bivi76 2019.01.29. 20:34:07

A Barcelona figyelemmel kíséri Ibrahim Sangare játékát. A 97-es születésű Toulouse játékos védekező középpályás,és brutális képességekkel bír.Amúgy elefántcsontparti származású a srác.Na,ez a gyerek nem alibi,nem puhány,nem nyálas,nem lassú.Ez védekező középpályás,és focizni is tud! Nagyon jó ötlet volt Abidal kinevezése,nem szeretnék csalódni benne. Szrintem jól végzi a munkáját,és a rendkívül sok tehetségetr felvonultató francia klubcsapatokkal tisztában van.Ez a mi terepünk,egy kincsesbánya.Nem bánnám,ha nyáron francia trénerünk lenne!

LDzsi 2019.01.30. 08:20:28

@celestial: én még hozzátenném hogy Neymar első évében azért ott volt még a csapatban egy Xavi, Iniesta, Alves, Fabregas, Sanchez, Pedro is.

LDzsi 2019.01.30. 08:25:34

@Robi71: nem fogalmazott rosszul. Olvasd el újra, próbáld meg értelmezni, amit írt és akkor neked is világos lesz :) a fényéves rész után pozitívan írt MBappéról, ebből világos is hogyan értette. De nem hiszem hogy egy ekkora elmének ezt pont nekem kell elmagyarázni :)

sunt 2019.01.31. 05:30:08

Sikerül ma némi pénzzel megpuhítani a Toulouset? Talán igen. És végülis lehet 25 fős keretünk, vagy lehet olyan módszert használni, mint Alena esetében ősszel: játszhatnak a B-ben is és az A-ban is. Előbbre lennénk velük.
süti beállítások módosítása