A Barcelona hazai pályán Clément Lenglet és Jordi Alba góljaival 2-1 arányban múlta felül a Real Sociedad gárdáját, és egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez. Lássuk hogyan értékeltek a főszereplők.
Valverde: "Értékelnünk kell, amit ma végrehajtottunk, mert nehézségekkel küzdöttünk. Az emberek feltételezik, hogy megnyerjük a bajnokságot, de az nem könnyű. A mai napon egy olyan rivális ellen nyertünk, amely szintén győzelmi szándékkal lépett a pályára. Jól játszottak, nagyszerű csapatuk van, a mi koncentrációnk ezen a héten a Manchester United ellen összpontosult. A versenysorozat befejezéséig aktívnak szükséges maradnunk. Coutinho és a szurkolók közötti súrlódás? Nagy figyelmet kapott, mert ez a Barcelona, és a Barcelonával kapcsolatban néha nagy hangsúlyt fektetnek olyan dolgokra, amelyek nem fontosak."
Jordi Alba: "Kemény mérkőzés volt, de nyertünk, és folytatjuk az utunkat a bajnoki cím felé. Ernesto nagyszerű munkát végez a csapattal. A mérkőzés magában nehéz volt, de úgy gondolom a csapat jól reagált a pályán, 100%-ot nyújtottunk, meg akarjuk nyerni a La Ligát. Én tapsot hallottam, amikor Coutinho beállt. Ő egy nagyon fontos játékos, maradjunk ennyiben. Elégedettnek kell lennünk az egész csapat munkájával."
Vidal: "Mindent próbálok kiadni magamból a pályán. Mindegyik esélyt meg fogom ragadni a szezon végéig, hogy segítsek a csapatnak trófeákat nyerni. Hat pont hiányzik, de még mindig nehéz lesz. Ha ilyen közel vagy, bonyolulttá válnak a dolgok. Csak a pontok begyűjtésére kell összpontosítanunk."
Lenglet: "A szünet előtt betalálni mindig pozitív, mert az ellenfelünk előtt előnnyel mehetünk az öltözőbe, de láthattuk, a szezon végi mérkőzések mindegyike nehéz. A lehető leghamarabb szeretnénk bajnokok lenni, de dolgoznunk kell érte. Ezen a héten aranyérmesek lehetünk, meg fogjuk próbálni, hogy a rajongóinkkal együtt ünnepelhessünk."
Az utolsó 100 komment: