A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

De Ligt döntött?

2019. május 20. - Berbatov

Az angol Sky Sports információi alapján Matthijs De Ligt elhatározásra jutott a jövőjével kapcsolatban, és az FC Barcelonában folytatja a pályafutását. 

A 19 esztendős játékost a Barcelona mellett PL-es klubok csábították elsősorban. A szigetországból a Manchester United, a Machester City és a Liverpool érdeklődéséről lehetett olvasni. Az elmúlt időszakban az Ajax igazgatója, Edwin van der Sar két országra szűkítette le De Ligt lehetséges célállomását. 

"Azt hiszem, hogy ezek lesznek Matthijs De Ligt utolsó meccsei az Ajax szerelésében, remélhetőleg komoly teljesítmény és jó eredményt követően távozik majd. Gyerekkora óta nálunk van, és egy nagy klubnál fog kikötni. Úgy gondolom, hogy Angliába vagy Spanyolországba igazol."

A holland válogatott védő a Sky Sport szerint döntött, és az angol érdeklődést elutasítva a katalán fővárosban folytatja a pályafutását. De Ligtet hosszú-hosszú ideje környékezi a Barca, de Mino Raiola személye miatt ezidáig nem sikerült lezárni az üzletet. Az ügynök busás jutalékot kért, és magas fizetést próbát kicsikarni a játékos számára. 

Matthijs De Ligt az elmúlt hétvégén Barcelonába érkezett néhány csapattársa, köztük Frenkie De Jong oldalán, hogy megünnepeljék az Ajax belföldi dupláját, azaz a bajnoki címet és a kupagyőzelmet, amelyet 2014-et követően sikerült újra teljesíteni a holland klubnak.  

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6314838370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Machinek2001 2019.05.20. 13:28:33

Várható a közeljövőben hivatalos bejelentés?

Berbatov 2019.05.20. 13:33:05

De Ligt beszéde komoly volt a bajnoki ünneplésen, ha tényleg idejön, lenne egy karizmatikus játékosunk, valljuk be nem bővelkedünk belőlük. Mindössze 19 éves, de van aki vezérnek születik.

twitter.com/JohanCruyff/status/1129101810164260865

"Megmutattuk mindenkinek miről szól az Ajax, milyen város is Amszterdam. Megmutattuk mindenkinek, hogy a támadó futballt képviseljük, megmutattuk mindenkinek, amit a hatalmas ember fölöttünk - Johan Cruyff - látni akart, és elvárt tőlünk. Közösen vittük véghez: a tapasztalt játékosok, a fiatalok, mindenki. És a szurkolók, szeretnénk nektek köszönetet mondani a fantasztikus szezonért."

Berbatov 2019.05.20. 13:35:31

@Machinek2001: A kupadöntő előtt semmiképpen sem, ha lesz mit bejelenteni... :)

2019.05.20. 13:37:01

Két holland már csak a mnetalitásával is változást hozhat!!

Machinek2001 2019.05.20. 13:39:21

Persze meg kell harcolnia a helyéért az embernek, de azért ha De Ligt jön én nem hinném hogy nem a kezdőben számolnának vele. Valószínűleg De Ligt átmenne bal oldalra Pique mellé, ti mit gondoltok?

LDzsi 2019.05.20. 13:51:03

Lehet hogy nem hiányposzt, de ezzel a sráccal aligha fogna mellé a Barca. Talán vezéregyéniségben méltó utódja lehetne Puyolnak, még ha nem is saját nevelés... Mentálisan egyértelműen profi a srác

Stones 2019.05.20. 14:05:24

Megint Raiola és az ügynökök.
Rabiot-nál is az ügynök (aki ráadásul az anyja!) kavart be, de Neymarnal és az ügynök (papa!) kavarta a szart.

Nem értem, hogy egy bizonyos szint fölött minek az ügynök, aki abban érdekelt, hogy jutaléka legyen, és ezért akár évente új szerződést akar köttetni a játékossal, hiszen csak a szerződés után kapja a jutalékot.
Rabiot simán felhívhatta volna a francia Abidalt, vagy a Lenglet, Dembelé, Umtiti hármas bármelyik tagját, hogy a Barcaba szeretnék menni, hozzatok össze az elnökkel.
Neymar is bármelyik brazil játékos által kapcsolatba léphet szinte bármely klubbal.

De Light is szólhatott volna Cillessennek valamelyik válogatott meccs előtt, után, hogy mennék hozzátok, szerinted kellenék, mit tudsz róla.

Nem lenne jutalék, és minden sokkal simábban egyszerűbben menne.

A megye III-ban játszó Kovács XXII. Jánosnak valóban kell ügynök, hogy szerezzen neki csapatot a grönlandi vagy a szamoai bajnokságban, de itt komoly, mindenki által ismert játékosokról van szó, és szinte minden csapatban van honfitárs, vagy korábbi csapattárs, aki révén megoldható lenne a kapcsolatfelvétel.

2019.05.20. 14:11:07

@Stones: nem lenne miről beszélni :D

Berbatov 2019.05.20. 14:17:29

@Stones: Nem így működik. Egy átigazolást bonyolult tárgyalások előznek, utána szükség van egy ügyvédre átnézni a dolgokat. Kevesek bízzák a családjukra ezeket a folyamatokat. Illetve minden megkeresés, akár szponzori, akár más jellegű az ügynökséghez fut be, eligazolás után intézik a papírokat, házat, kocsit, a mindennapokhoz szükséges elengedhetetlen teendőket. És aztán még ki tudja mi minden mást is megoldanak ezek a befolyásos emberek...
Egy ügynök mellett csak a pályafutásra kell koncentrálni.

il Moro 2019.05.20. 14:20:57

@Stones: Nem olyan egyszerű az ügynököktől megszabadulni, nyilván egy ilyen dörzsölt fazon mint Raiola (még amikor nem volt olyan ismert de Ligt, hogy őt keressék meg a klubok) aláíratott vele egy olyan hosszú távú szerződést, amelyet nem lehet egyik napról a másikra felmondani, vagy ha igen, akkor fizetni kell nem keveset.

2019.05.20. 14:28:25

@Machinek2001: És lenglet menjen a padra az idei szezon után? Ezt nem gondolhatod komolyan. De ligt max pad az is csak umtiti távozása esetén.

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 14:29:37

Ezt már tudtuk hónapokkal ezelőtt is, nem? Sikerült megegyezni Raiolaval? Mert az pont nem derül ki a cikkből :)

2019.05.20. 14:56:16

@Pál Bence: kizárt hogy padozzon

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 15:14:55

Ray Hudson (kommentátor):
"Nem az olyan játékosok, mint Phil, akarják gyáván őrizni a 3-0-t, 4-0-t, hanem az edző."
"Nem jó, amikor egy olyan játékos, aki azelőtt nem csinált ilyet, egymás után két évet tölt egy ilyen mentalitású edző kezei alatt. Ez nem nekik való."
:))

Stones 2019.05.20. 15:53:39

@Berbatov: Szerintem ügynökre akkor van szükség, ha valaki váltani akar, és a lehető legjobban akar váltani.
Ha van "álmai klubja", és mindenképpen ott akar játszani, és nem érdekli az esetleges több pénz máshol, akkor nem kell ügynök. Felveszi a kapcsolatot az adott klubbal pl. egy ott játszó honfitárs vagy korábbi csapattárs segítségével, elmondja, hogy ennyit ennyit szeretne kapni, és aláír.
Ebben az esetben nem kell ügynök. Rabiot ilyen volt, a Barcaban akart mindenáron játszani. De Light, De Jong úgy szintén. Mindannyian megmondták, hogy nem érdekli más klubok ajánlata. Simán meg lehetett volna kötni a szerződést De Jonghoz hasonlóan velük is, de az ügynökök elkezdetek kavarni, mert nekik az volt az érdekük.

De Ligt úgy néz ki, hogy a fentiek ellenére jön, Rabiot kérdéses.

Ezért gondolom, hogy sok esetben felesleges az ügynök ezen a szinten.
Messi esetében fogalmam sincs, hogy mit csinál az ügynöke. Esze ágában sincs más klubhoz menni. Ha úgy gondolja, hogy ideje megújítani a szerződést, akkor szól az elnöknek, vagy a sportigazgatónak, hogy mi a szándéka, és készítik a szerződést.

Aki azt nézi, hogy hol mennyit kereshet, annak valóban kell az ügynök, mert a játékosnak nincs ideje az összes potenciális klubot végigkérdezni.

sunt 2019.05.20. 16:09:53

Egy AJAX CSAPATKAPITÁNNYAL NEM LEHET A VALVERDE FÉLE FIATAL-KÍNZÁST JÁTSZANI. Vagy folyamatos rotációra kell átállni, vagy fix kezdő.

Robi71 2019.05.20. 16:15:03

@Machinek2001: Ha átállunk 3 védős rendszerre (343 v. 352), akkor kezdő lehet De Ligt (De Ligt, Pique, Lenglet). És akkor Pique nyugodtan felmehet második centernek, ha szükséges. Imádná Gery. :)

2019.05.20. 16:19:56

@Stones: valaki fentebb írta hogy egy ügynök azért sok mindent csinál szponzori szerződések és egyebek, műsorok, reklámok stb. mellette valóban elég nekik csak a focira figyelni, abban nyílván igazad van hogy oké Raiola kussolsz én ide akarok menni, de Jong és de Ligt esetében látszik ide akartak jönni, bár az ügynökük elhúzta előttük a mézes madzagot ugyebár hogy itt több pénz lenne, de a szívükre hallgattak, ha valaki tényleg oda akar menni álmai capatához akkor szerintem mindegy mit duruzsol a fülébe az ügynök

Robi71 2019.05.20. 16:19:56

Tegyük fel De Ligt első számú opciója. Ehhez előbb meg kellene győzze vagy a klubját, hogy csökkentse a 75 milliós árát vagy Raiola-t, hogy mondjon le a jutalma egy részéről (állítólag 20%-ot akar).
Ha nem sikerül és marad ez a 90 millió, akkor szinte képtelenség lesz megszerezni. Ebben az esetben játékban marad a két manchesteri alakulat is (MU újjáépül, A City-től távozhat Kompany és/vagy Otamendi). De még szóba jöhet a Juve vagy a Bayern is.

Robi71 2019.05.20. 16:22:48

De vonzó lehet számára Van Dijk mellett is játszani.

Machinek2001 2019.05.20. 16:27:21

@Robi71: Ha Sétien lenne az edző, akár lehetne 3 védős felállás is, hiszen a Betisnél is ez a formáció van. Kérdés hogy megérné e nekünk át állni, hiszen a Barcelona legnagyszerűbb játékához a 4-3-3 at játszottuk

Robi71 2019.05.20. 16:36:11

@Machinek2001: Ha leigazoljuk De Ligt-et egyértelműen benne van a pakliban a 3 védőre való átállás. De ha engem kérdezel jelenleg nagyobb az esélye annak, hogy De Ligt valahová máshová igazol. Több helyen is egyből a kezdőben landolhatna...és megvan rá a pénzügyi háttér is (Pool, MU, City, Juve, Bayern).
Túl nagy falat nekünk ez a 280 milliós csomag (De Jong, De Ligt, Griezmann).

Blaugrana.hu 2019.05.20. 16:37:01

@Robi71: Guardiola elmondta, hogy nem engedhetik meg maguknak De Ligt leigazolását, így is a büntetés küszöbén vannak.

A Bayern szintén nem fog ennyi jutalékot és fizetést adni Raiolának és De Ligtnek.

A Unitedot szerintem inkább hagyjuk, nevetségesek, lassan tíz éve épülnek újjá, eredmény nélkül.

A Juve feladta a harcot, olasz források írnak róla, abból is a megbízhatóbbak, a Liverpool érdeklődését pedig maga a Liverpool ECHO cáfolta meg nemrég.

A Sky szerint pedig biztosan ide fog jönni, szintén mai hír.

kritizator 2019.05.20. 16:40:02

@Stones: Igen de messinek sem mindegy mennyiert hosszabbít

Robi71 2019.05.20. 16:41:44

@Blaugrana.hu: Pedig több esélyes a játék, hidd el nekem. Én a Pool látom a legesélyesebb befutónak. Van Dijk-nak nincs minőségi párja. Bitang jó fogás lenne Klopp-nak....talán ez egyetlen kirakós, ami még hiányzik a csapatából. Egész biztosan rá fognak menni ezerrel. És akkor tovább erősödhet a Pool. Félelmetes.

2019.05.20. 16:49:25

@Robi71: ide fog jönni szinte biztos, de ha mégse akkor örülnék a Poolnak, mint a többi felsorolt csapatból bármelyiknek

Robi71 2019.05.20. 16:55:28

@Blaugrana.hu: A City esetleges büntetése nem ezért lenne. Gyanús arab szponzoráció, mint a tavaly a PSg ellen. De mivel az FIFA nem tudta bizonyítani, ejtették a vádat. Szerintem ez a lesz a City esetében is.
A City 250 millió tervez elkölteni a nyáron. (Chilwell vagy Cancelo, De Ligt vagy Maguire, Rodri vagy Ndombele a hiányposztokra és Felix a jövőre nézve)

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 17:10:22

@Blaugrana.hu: De Robi szeretne az utolsó pillanatig hinni abban hogy a Barca lemarad De Ligtről, épp ezért nem érdeklik az észérvek :)

Machinek2001 2019.05.20. 17:15:35

El Chiringuito TV | Antoine Griezmann szerződése kész van, már csak az aláírás hiányzik.

Liverpool Echo News | A Liverpool nem érdeklődik Matthijs De Ligt leigazolása iránt. #mercato

Forrás: Blaugrana.hu - Culé Zóna

Robi71 2019.05.20. 17:16:44

@DISTANTxTHUNDER: Ha nem égetjük magunkat Cou-val és Dembi-vel, akkor most fel sem merül Grizi leigazolása. És ha Grizi leigazolása fel sem merült volna, akkor De Ligt-et már bejelentettük volna. Ezek az észérvek!

Robi71 2019.05.20. 17:22:03

@Machinek2001:
"Barcelona lose hope in battle to sign De Ligt. Camp Nou may not be the Dutchman's next destination. Barcelona have fallen behind PSG, Juventus and Liverpool in the race to sign Ajax defender Matthijs de Ligt, according to ESPN. The Spanish champions have not been able to agree on a deal for the 19-year-old, which has opened the door for rival interest.
De Ligt's agent Mino Raiola is demanding a huge salary for his client and Barca are in danger of being priced out of the running after months of negotiations."

"Liverpool are the latest side to show an interest in Ajax defender Mattijs de Ligt, according to BBC Radio 5 Live. Spanish football expert Guillem Balague has revealed that talks have been held with the Netherlands international by the Reds, with the likes of Barcelona, Juventus and PSG also keen."

Raven1975 2019.05.20. 17:23:59

A Sky Sport szerint már 80% az esélye annak, hogy az Ajax fiatal középhátvédje Barcelonában folytatja pályafutását.

Nagybarcelona 2019.05.20. 17:25:32

Dembele az èv csapatában... De biztos ezek is hülyèk... Nem azt írom H. Olyan jó volt, de úgy látszik más szerint sem volt olyan sz.r, mint ahogy itt állítják páran. 22 èvesen.

Nagybarcelona 2019.05.20. 17:33:13

Lehet H. Mèg jobb lett volna, ha Coutinho nem vész el tőle ennyi játèkidőt, ès a kedves edzőnk nem játszatta sèrülten. Alba nem èrtem hogy nem került be. A közèppályánkról mindent elmond, H. Senki nem került be. Messi meg Messi, a szezon legjobbja.

Robi71 2019.05.20. 17:44:33

@Nagybarcelona: Az év csapatában? Melyikben? Ebben nincs benne.
www.goal.com/en/lists/not-one-real-madrid-player-in-la-liga-team-of-the-season/1d1n20hw48pz01s5zkkjf3pf67
...és ebben sem:
www.sportskeeda.com/football/laliga-2018-19-best-xi-of-the-season-so-far
Az év csapata nem az amit te valahonnan előbogarásztál. :)
Az a whoscored, amit én belinkelte, a goal.com-ét és a sportskeeda-ét. A La Liga még nem jelenett be "év cspatát. Ne hozd ráma frászt, hogy egy olyan játékos is benne van, aki 2 (kettő) teljes meccset hozott le egész szezonban. :)

Balázs37. 2019.05.20. 17:59:53

@Robi71: igen, és mi van a büntetésükkel???

sunt 2019.05.20. 18:41:25

Ha Valverde marad, akkor teljesen mindegy, hogy kit igazolunk. Már szétment minden és az igazolásokkal nem reparálható. Marad a rózsaszín nosztalgia.

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 18:49:23

@Robi71: Mondom hogy te azért szurkolsz hogy ne a Barca igazolja le De Ligtet, és ha lehet még Griezmannt sem :)

sunt 2019.05.20. 18:52:01

@DISTANTxTHUNDER: Griz le nem igazolásáért én is nagyon szurkolok.

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 19:01:38

@sunt: Kezet foghatsz a mesterrel :)

Eminusz 2019.05.20. 19:03:19

En mar nem olvasok ilyeneket... Egyik hirforras ezt irja, a masik meg azt...
Az ESPN peldaul lehozta, hogy a Barcelona kiesett a versenybol, mert nem tudnak tobbet ajanlani az aktualis ajanlatuknal... A Juve es a PSG viszont emelte a tetet... Most akkor kinek higgyunk??

Berbatov 2019.05.20. 19:13:32

@Eminusz: Van der Sarnak, szerinte De Ligt nem igazol Olaszországba vagy Németországba. Mégiscsak az Ajax igazgatójáról van szó...

Amúgy nem tudom volt-e már, de De Jong lett az Eredivisieben az év játékosa. :)

Nagybarcelona 2019.05.20. 19:57:53

@Robi71: engem nem hat meg igazán Robi te mit gondolsz, de a whoscored ellenèben belinkelsz sportskeedát meg drible??? Wtf. Oldalakat, csak. H. Neked legyen igazad... Gondolom a transfermarktos 120 milliós èrtèke is kamu, mert az p.na.hu-n azt írták hogy... Èrtem èn, H. Mindig neked kell igazadnak lenni, de az a lènyeg, H. Vannak olyan szakemberek, akik szerint nem volt olyan rossz szezonja, sőt...

Robi71 2019.05.20. 20:19:04

@Nagybarcelona: Adna valaki érte 120 milliót? Nem! ....akkor kamu.

Robi71 2019.05.20. 20:21:51

@DISTANTxTHUNDER: "Ha nem égetjük magunkat Cou-val és Dembi-vel, akkor most fel sem merül Grizi leigazolása. És ha Grizi leigazolása fel sem merült volna, akkor De Ligt-et már bejelentettük volna. Ezek az észérvek!"....fuss neki még egyszer és értelmezd a logikai menetét. Hátha...
Ez nem arról szól, hogy "ne a Barca igazolja le De Ligtet, és ha lehet még Griezmannt sem". Sőt...

sunt 2019.05.20. 20:31:05

@DISTANTxTHUNDER: Hogy egy öregedő, közepes képességű játékost nem akarok méregdrágán? Én a Griz-hívőket nem értem.

Robi71 2019.05.20. 20:44:04

@DISTANTxTHUNDER: Ha nem kellene a pénz Grizi-re is, akkor már eddig bejelentettük volna De Ligt-et. De így lehet, hogy csak az egyik lesz meg. Hacsak Barto nem szerzi meg a pénz mindkettőre és nem gazdálkodja ki a fizetésüket is valahogy . Erre mondtam, azt, hogy "izzadni fog a nyáron, mint a k@rva a templomban".
És mindezt azért, mert elvesztette a "sportfogadását" (Cou és Dembi) és most kényszerhelyzetben van. De azt kapja, amit megérdemelt. Értesz?

DISTANTxTHUNDER 2019.05.20. 22:09:05

@Robi71: Én értelek, csak fura hogy bármikor az ember itt örülni próbál valaminek, ami messze nem 100%os, de csak egy reménysugár is, te jössz hogy "na na!" :) Simán benne van, hogy De Ligt végül mashol köt ki, ahogy az is hogy kivárja Raiolát és konkrét döntés csak augusztusban lesz, de legalább az illúzió hadd legyen meg.. Griezmann-nál dettó, szándékosan nem is olvasok olyan híreket amiben azt írják hogy Griezmannt nem szeretné az öltöző, Messi, a vezetés, a szurkolók, mert lehet hogy van benne igazság, de lehet hogy hülyeség az egész.. el sem akarom hinni külőnben hogy megint pofára esek, pedig itt van Griezmann a Camp Nou előtt, gyakorlatilag becsomagolva, de mindenki elüldözi..

Robi71 2019.05.21. 04:16:54

@DISTANTxTHUNDER: Csak ne éld bele magad túlságosan, mint szoktad. Csak az biztos, ami már megvan. Nem filléres játékosokról beszélünk.

2019.05.21. 08:36:41

Meglepő hogy a borítékolható duplázás ellenére eddig rólatok szól az átigazolási piac. Ez is mutathatja hogy nincsenek rendben a dolgok. De szerintem a keretetek eddig is eléggé dobogós volt az európai mezőnyben, szóval ilyenkor vagy a szerencse hiányzott (ami a BL-hez mindig kell) vagy edzői felkészületlenség van. (mint pl a PSG kiesése ellenetek 4-0 után) ..és szerintem nálatok is utóbbi eset áll fent.

Annyi pénzetek még nektek sincs hogy Jong mellé Light és Grizi is érkezzen. (ahhoz már kb minden balanszot + Coutinho/Dembelé egyikét (de ha rocc a piac mind a kettőt) el kellene adnotok) Szerintem Light-re készültetek, de most hogy Grizi kijött a piacra kapkodtok és rámozdultok. Csak nehogy ez Light-nek rosszul essen és máshova igazoljon hogy kicsit váratjátok a transzfert.

De az is simán lehet hogy kicsit elszállt vele a ló, esetleg megkörnyékezte néhány angol top csapat csillagászati fizetésekkel és vacillál.

A híreknek meg nem lehet hinni. Mindig van egy hiteles forrás aki azt írja most érkezik, a másik hiteles azt hogy másik csapatba igazol... De ezt már a tavalyi Grizi esetnél meglehetett tanulni...

Robi71 2019.05.21. 08:46:04

@mark666: " Ez is mutathatja hogy nincsenek rendben a dolgok"....ez jó! :)
"a keretetek eddig is eléggé dobogós volt az európai mezőnyben"....ha kiveszed ebből Messi-t, akkor hová rangsorolnád?
A baj, hogy a "balanszot" a "Coutinho/Dembelé" duó mindkettőjével sem tudnád visszaállítani...nemhogy az egyikkel. Szerinted a Bale esetét mért hoztam fel?
Ha nem sült volna be mindkét igazolás, akkor most a Grizi neve fel sem merült volna (mivel amikor kellett nem jött) és akkor De Ligt már zsákban lenne. De összesűrűsödtek az események....és az izgalom a tetőfokra hágott. :)
Izzanak a telefonvonalak és izzadnak a tenyerek is. :)

Barc A ti 2019.05.21. 13:28:16

@mark666:

A "szakértő".
Egyszer már kérdeztem, hogy a saját csapatod blogján is szoktál-e okoskodni, vagy csak itt nálunk, Neked idegenben?
süti beállítások módosítása