A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

A Barcelona kapcsolatba lépett Martínezzel

2019. május 28. - Berbatov

Egybehangzó katalán sajtóértesülések alapján Roberto Martínez a kiválasztott Ernesto Valverde távozása esetén. Valverde jövője valószínűleg hamarosan kikristályosodik.

Sport információi szerint Martínez a Barca megkeresésére nyitott módon reagált, és a napokban több tárgyalás történik a felek között. A katalán mester jelenleg Belgium nemzeti csapatát készíti fel a 2020-as Európa-bajnokságra. 

A klub hamarosan találkozni fog Valverdével, hogy analizálják a szezont, és közös egyetértésre jussanak a történtekről. Megvizsgálják az edző öltözői menedzselésének hatékonyságát, és észben tartják a nyilvánosság negatív hangjait az esetleges folytatást követően. Jelen pillanatban semmi sem eldöntött, hallani akarja a Barcelona Valverdét. A trénert erősen megérintette az elvesztett kupadöntő, de ki szeretné tölteni a szerződését. 

Roberto Martínez edzői karrierjének jelentős részét Angliában töltötte, ahol a Swansea-t, a Wigant és az Evertont irányította. 2016 augusztusa óta vezeti a belga válogatottat, amellyel a tavalyi világbajnokságon bronzérmet szerzett, és ezzel egyidejűleg történelmi sikert szállított Belgium számára. Martínez jó kapcsolatot épít ki a játékosaival, a támadófutball híve, és Johan Cruyff rajongója. Sajtóhírek szerint a katalán edző mellett Ronald Koeman és Massimiliano Allegri képzi a szóba jöhető jelöltek listáját, de jelenleg Martínez van a pole pozícióban az állás megüresedése esetén.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8414865362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berbatov 2019.05.28. 12:27:33

@Bivi76: Ne aggódj, eldőlt már, a hivatalos bejelentésig nyilván tagadják a sajtóhíreket.

FCB_László 2019.05.28. 12:37:47

olyan hihetetlen lenne ha elküldenék , ennél a klubbnál minden olyan hülyén megy mostanában meg tötymörgősen.
valahogy nem tudom elképzelni hogy elküldik , de ha igen akkor én is támogatom martínezt a támadó foci miatt mert már nekem is elegem lett a lassú semmilyen fociból meg hogy az ellenfél 16-tól vissza TS-ig :D

Maestro10 2019.05.28. 13:19:38

Nálam az elérhető(!) edzőjelöltek listája (sorrendben): 1. Wenger 2. Bielsa 3. Koeman 4. Martínez.

Raven1975 2019.05.28. 13:20:51

Azonban Roberto Martínezzel sem leszünk szebbek, sikeresebbek, ha a játékoskeretben nem történnek meg a fontos változások és bővítések.

Machinek2001 2019.05.28. 13:21:38

Bielsára kíváncsi lennék

Robi71 2019.05.28. 13:21:40

@Maestro10: Bartomeu jelöltjei (a sorrendet nem tudom): Martinez és Koeman. :)

Robi71 2019.05.28. 13:23:33

@Berbatov: "Barça denies that Valverde will be dismissed today" (MD)

udawa 2019.05.28. 13:24:14

Bízzunk a legjobbakban, változtatni sohasem késő! Reméljük...
@Robi71: Veled meg nem érdemes foglalkozni, begyepesedett, szűk látókörű ember vagy, ez már biztos! Van egy elképzelésed a dolgokról, amit tényként állítasz be, mondhat bárki bármit! Kos-stratégia amit folytatsz,neki mindenkinek, mert csak te láthatod jól a helyzetet! Messi-szurkoló vagy, kevés közöd van a Barca-hoz...

2019.05.28. 13:31:07

@DISTANTxTHUNDER: egyáltalán nem kell Griezmann, azon a pénzen jöjjön egy Werner, Sane duó pl

sunt 2019.05.28. 13:35:46

@Robi71: Duplafenekű cáfolat ez a ma nem.

kritizator 2019.05.28. 13:45:43

@FCB_László: "az ellenfél 16-tól vissza TS-ig"

micsoda???
ellenfél 16-tól???

a kupadöntőben figyeltem többször is (semedo és mások is), felcselezi magát az alapvonalig, attól legfeljebb 5 m-re, és akkor elfogy a tudomány és sprint vissza labdával együtt Ter Stegenig. Majdnem agybajt kaptam.

Spacedyevest 2019.05.28. 13:52:05

@kritizator: Igaz. Múltkor a fiam azt játszotta, hogy csak Semedo-t figyelte az egész meccsen. Minden megmozdulása egyforma volt, felfelé rohanás, megállás, visszapassz.

Kertai Dávid 2019.05.28. 14:04:33

@Spacedyevest: igen, egyébként ebben Semedo a legjobb... volt egy ígéretesnek tűnő kiugratása is, aztán ahelyett hogy befele futott volna vele vagy belőtte volna középre, visszafordult vele és hátra passzolt... pedig alapvetően egy gyors és technikás játékos, nem tudom miért ekkora alibi

Putaj 2019.05.28. 14:08:49

Nem lenne jó Arsene Wenger? Egyrészt van tekintèlye (lehet, pont ezért nem merült fel), jól bánik a fiatalokkal, szereti a tàmadó focit. Másrèszt 2 év múlva választàs, új elnök, új edző, új korszak. Ő talàn képviselhetnè az àtmenetet, meghúznà a kötelező nyugdíjazásokat, elkezdené a fiatalok felfuttatàsàt és legalàbb nem kellene akkor a nullàról kezdeni. Pedagógus típus, tudna bánni Messivel is, mert ide pszichológus is kell nem csak stratéga.

LDzsi 2019.05.28. 14:09:44

@Kertai Dávid: kétlem hogy azért mert csak ennyit tud. Rakitic a Sevillában pl tudott lőni, a Barcában pedig ritkán lő távolról (holott lenne rá bőven lehetőség), inkább passzolgatnak tovább. Nem lepődnék meg ha rá lenne parancsolva hogy nem húzhat váratlant, sőt, inkább a túl biztonsági játékot várják el a "kisebbektől", és csak a "nagyok" szervezhetnek.

il Moro 2019.05.28. 14:59:11

A választható 4 edző közül egyik se, jöjjön Erik ten Hag (de Ligt-el és Ziyech-hel együtt)

Stones 2019.05.28. 15:04:22

@LDzsi: A távoli átlövés korábban alap volt a Barcaban Cruyff edzősége alatt (Koeman).
Rijkardnál is meghatározó taktikai elem volt (Marquez, Deco), aztán jött Guardiola és fokozatosan megszűnt a távoli lövés. Időnként az volt az érzésem, hogy az amerikai futballhoz hasonlóan be akarják vinni a labdát a gólvonal mögé, és a tuti helyzetből sem lőnek kapura.
A mai napig ez jellemzi a csapat játékát. A kapuval szemben 15 m-ről sem lőnek, hanem még egy csel, még egy passz, aztán az esetek többségében oda a helyzet. Lásd Messi helyzete a Liverpool ellen.

A gyors tiki-taka már a múlté, de a kapura lövés még mindig tabu a Barcanal, Guardiola örökségéből ez maradt mára.
Egyébként a Bayern sem sok gólt lőtt távolról Guardiola edzősége idején, és a City is a végsőkig próbálja kipasszolni a támadásokat.
Kompany lényegében bajnoki címet érő gólja előtt Guardiola üvöltött a kispadról, hogy no Vincent, no. Kompany nem hallgatott Guardiolára, és óriási gólt lőtt közel 30-ról, és ezzel megmentette Guardiolát, mert ha BL kiesés után a bajnokság sem lett volna meg annyi pénz elköltése után, akkor lehet, hogy az arab tulaj megköszönte volna Guardiola munkáját.

il Moro 2019.05.28. 15:16:15

@Stones: Nekem meg abból van elegem, hogy csak Piqué tud fejelni és így erőltetjük a teljesen veszélytelen kis szögleteket.

LDzsi 2019.05.28. 15:24:01

@il Moro: ha nem haragszol kijavítanálak: Piqué sem tud fejelni (max a saját kapunál lévő szögleteknél), Puyol közelébe se ér pedig vagy 1 fejjel magasabb nála. De Ligt, na ő kifejezetten jól fejel

marco100 2019.05.28. 16:41:39

@Putaj: szerintem is ő lenne az egyik legjobb választás... Bár én azt mondom ha Bl-t akarunk nyerni akkor ide Ancelottit elcsabitanam! De nagyon jó edző meg Laurent Blanc is és ott van még Allegri is aki eppen szabad lett! A lényeg h Valverde húzzon a Picsaba

Putaj 2019.05.28. 17:20:04

@marco100: igen, azt hiszem mindenkinek ez a tàrgyalási alap;))
illetve de Ligt. Aki ilyen fiatalon ennyire magabiztos, ilyen jól fejel és már most vezéregyéniség, az a jövő Puyolja lehet és ilyen emberből ma alig van és nekünk vezér (is) kell és Messi sajnos nem az.

marco100 2019.05.28. 17:25:20

@Putaj: jó játékos de nem minden áron..... Nehogy már 19 évesen többet keressen mint aki itt van lassan 10 éve...itt látszik hogy valamit nagyon rosszul csinálnak a nagy okosok.. Örülni kellene egy fiatal játékosnak hogy itt játszhat egy jobb fizetésért mint amennyit eddig kapott.. Majd először bizonyitson utána kovetelezzon

2019.05.28. 19:48:09

@Putaj: Wegnerről nem lehet tudni mennyire égett ki. De a fő probléma az lenne hogy ő 20 évig Angliában edzősködött. Ő volt a menedzser is. Ezek után semmelyik spanyol elnök alá nem fog eljönni hogy megmondják neki a tutit. (mikor kb a tapasztalatával körberöhögné őket)

ZalanBarcafan 2019.05.28. 19:53:02

@DISTANTxTHUNDER: miért vagy oda ennyire Griezmannért? 29 éves, benne van még 3-4 év utána ő is kuka, és 100+ millió, amiből simán lehetne venni egy Sanét akár

ZalanBarcafan 2019.05.28. 19:54:54

@Berbatov: én nagyon örülnék neki, ez a támadós foci jól hangzik, főleg úgy hogy kb 4 éve nem azt játszuk

DISTANTxTHUNDER 2019.05.28. 19:58:54

Na, kirúgták már Valverdét? :) Ebből sem lesz semmi, Bartomeu nem enged a nyomásnak.. az is kétséges hogy ha ki is rúgják Valverdét, megtudják-e szerezni pl Martinezt, aki nem biztos hogy egy ilyen kalandra vágyik.. ja, és akárki is lesz az új edző, a keretben radikális változást nem fog eszközölni, hisz megint a 0ról kell építkezni.. de persze a jelenlegi kerettel szerintem nincs különösebb baj, a kezdőt kell normálisan felállítani, meg kell egy normális taktika, ezzel már beljebb lennénk :)

DISTANTxTHUNDER 2019.05.28. 20:03:23

@ZalanBarcafan: És te miért vagy oda annyira Sanéért? :) Griezmann központi figura bármelyik csapatban.. védekezik, támad, szervez, gólokat lő, egy igazi kulcsember.. szerintem ő inkább ér 120 millio eurót bármikor mint Sané (akiért különben is a Bayernel kellene harcolni, míg Griezmannt tálcán kínálják csak a Barcának)

Berbatov 2019.05.28. 20:08:52

És akkor ma még azzal is előállt a RAC1 és Gerard Romero, hogy a Barca és a PSG Neymar visszatéréséről tárgyal, amely keretein belül Dembélé a PSG-hez megy. :D
Mióta eligazolt minden nyáron bedobják ezt a Neymar sztorit, egyelőre sok jelentőséget nem tulajdonítanék neki...

2019.05.28. 20:13:34

@Berbatov: pont most akartam én is írni :)

marco100 2019.05.28. 20:15:34

@DISTANTxTHUNDER: igen egy jobb edzővel ez a keret is elég jó de azért pár embert én elkuldenek...az első lenne Raki! Csak hogy mindenki érezze nincs bérelt helye a kezdoben! Busi is mehetne de őt úgy sem küldik el.. Én Suarezt is adnam és helyére hoznám Rashfordot mert szerintem ő elhozhato lenne most hogy a MU nem jutott be bl-be akár egy csere lehetőséggel is... Viszont mindenkivel ellentétben én nem erőltetnem túlzottan ezt a De Ligt ugyet mert ezekkel a húza vonakkal mindig pofára esunk(Veratti, Griezmann) inkább megnézem Todibot Pique cseréjekent egy évig! Így De Ligt ára már is meg van spórolva.. Joa Felixet elhoznam most ha lehetne akár Dembele kárára is! Ja és hoznek meg egy igazi kozeppalyast (Aouar vagy Thiago Alcantara és jó választás lenne) akár mind a 2! Balhatved Girmaldo! El tudnek képzelni egy Aouar Alcantara De Jong kozeppalyat! Aouar szerintem az aki leginkább hasonlít Iniestara.. Alcantara meg úgy is Xavi utódnak készült.. Elöl meg Félix Rashford Messi és ha marad Suarez akk ő lenne a 4. Számú támadó de jobban örülnék Robbennek!

Barcaaa 2019.05.28. 20:18:24

@marco100: Xavi meg elkezdte az edzősködést az Al Sadd-nál :)

marco100 2019.05.28. 20:21:06

@Barcaaa: végre... Bár inkább választott Volna egy európai kozepcsapatot magának.. Nem valószínű hogy sokan nézik majd az Al Sadd meccseit..

Bcn 2019.05.28. 20:32:43

@Berbatov: 1. Kell a ráknak ismét ez a kigyó. 2. A pshit soha sem tárgyalna velünk, plusz a favela Lannister ott fog megrohadni a baguette ligában a dizsoni mustár meg a többi farmer gyűrűjében. 3. Elit propaganda a Barto zsebében lévő fatso Romerotól, így nem Assverdével foglalkozik mindenki.

Barcaaa 2019.05.28. 20:32:58

@marco100: Kezdésnek szerintem jó lehetőség. Mégiscsak a volt csapata. Xavi úgy ment annak idején Katarba, hogy összekötő (nagyköveti?) szerepet vállal a VB-ig.

marco100 2019.05.28. 20:33:16

@Berbatov: az nagy húzás lenne Bartonak... Kihuzna magat a szarból megint de én ennek nem hiszek mert a sejk nem hiszem h eladna nekünk bárkit is de ha mégis én örülnék Neymarnak!

marco100 2019.05.28. 20:39:30

@Barcaaa: persze kezdesnek mindenkeppen jó :) de jövőre már jöhetne Európába... Ez azért mégis más szint meg ugye ott azért más a stílus kicsit nem tudom hogy fogja beleultetni a saját filozófiáját az Al Sadd játékosokba de lehet ez egy jó kihívás neki.. Ha ott sikerül akkor az egy nagy siker

il Moro 2019.05.28. 20:52:16

@marco100: Neymar - nagy valószínűséggel - megnyeri nyáron a Copa Américat, utána még jobban el fog szállni... Amióta elment (kikerült Messi pozitív személyisége hatása alól) elég gáz személyiség lett, lásd fotózó szurkoló megütése, utolsó bajnoki kihagyása. Jó focista, de emberileg nem való ide.

marco100 2019.05.28. 20:57:10

@il Moro: ki tudja.. Előfordulhat hogy ezek a dolgok szándékosak.. Így akarja kikenyszeriteni hogy engedjék.. Emlékszem anno Semedos balhera is.. Az is arról szólt szerintem! Ami egyébként nem szimpatikus de nagy erősítés lenne ha jonne

DISTANTxTHUNDER 2019.05.28. 21:12:23

@Machinek2001: És Gerard Romero az egyik legmegbízhatóbb forrásunk? -.-"

ZalanBarcafan 2019.05.28. 21:17:42

@DISTANTxTHUNDER: nem vagyok oda, nekem mindegy ki jön csak ne Griezmann

DISTANTxTHUNDER 2019.05.28. 21:19:09

@kritizator: Én meg azt olvastam hogy nem mostanában fog eldőlni Valverde sorsa :) Szerintem ez is egy egész nyaras szappanopera lesz

julio alberto 2019.05.28. 21:20:14

@il Moro: @marco100: @Machinek2001: Neymar nem fog visszajönni,nagyot álmodni lehet,de Qatari VB-ig esélytelen a dolog hogy el hagyja a PSG-t.Szponzori szerződések a Qatari nemzeti bankkal,VB reklámarc...többszörös mezeladási szám,telt ház a hazai meccseken,47.000 bérlet elkelt a jövő idényre.Neymar egy pénzbánya a PSG csapatának.

julio alberto 2019.05.28. 21:22:12

Mikos távozik már Valverde?

Machinek2001 2019.05.28. 21:24:49

Nem mondom biztosra hogy nem jön vissza, nem lehet tudni. Benne van a pakliban hogy ő nagyon akarja ezt a váltást.

julio alberto 2019.05.28. 21:38:25

@Machinek2001: Hol olvastad hogy vissza akar jönni a Barcába?Forrás?

DISTANTxTHUNDER 2019.05.28. 21:51:15

@julio alberto: A PSG pedig Neymarnak pénzbánya, azonkívül Neymar sokkal fontosabb játékos mint Mbappé (ezt láttuk a PSG-MU párharcban).. Mbappéból nagyot szakíthat 1-2 év múlva a PSG ha továbbra sem fér meg Neymarral

Robi71 2019.05.29. 04:36:09

@julio alberto: @DISTANTxTHUNDER: A Real szurkolók (140.000) mégis 92-8% !!! arányban Mbappé-ra szavaztak Neymar ellenében, amikor megkérdezték kit szeretnének a csapatukban látni. Ez hogy lehet? :)

DISTANTxTHUNDER 2019.05.29. 04:51:12

@Robi71: Ha gonosz lennék azt mondanám azért, mert a Real szurkolói már hozzászoktak ahhoz hogy egy francia center ajtó ablak ziccerben elbotlik a saját lábában :) Különben ez azért is lehet mert Neymar játszott a Barcában és talán ezt sok Realos nem nyeli le vagy csak tudják hogy Neymar épp ezért nem igazolna oda

kritizator 2019.05.29. 05:21:25

Na, Ernő marad.
Marca

Robi71 2019.05.29. 05:23:09

@DISTANTxTHUNDER: Bevallom én is inkább a 20 éves sikeréhes Kylian-t igazolnám le, mint a 27 éves "elkényelmesedett" NJR.
De ha valamilyen csoda folytán sikerülne elcserélni Dembélé-t (+100 millió) Neymar-ra....és Coutinho-tól is valahogy megszabadulni....Barto majdnem "tisztára mosná magát" a szemembe. :)
Csak azért majdnem, mert az elmúlt évek elcseszett dolgait (rossz igazolások, BL bukták) nem lehet már kijavítani.

Spacedyevest 2019.05.29. 07:24:41

Na, szuper, minden marad a régiben. Ha az utolsó hónap játékát nézzük, a bajnoskság sem lesz meg. Minimum 2 szűk esztendő.

2019.05.29. 07:40:25

No hivatalossá vált, az elnökötök közölte, marad Valverde. Így legalább az átigazolásokra lehet teljes gőzzel fókuszálni. (a Ligt és Grizi ügy lezárulhat talán jövő hétre is)

Bivi76 2019.05.29. 07:49:14

Köszönjük Messinek és Barátainak, hogy újabb két évre tönkreteszik a kitartó szurkolók szórakozását. Annyi esze nincs neki, hogy lehet ezzel lőttek az Aranylabdájának.Gratulálok nekik, elérték céljukat. Az is hihetetlen, hogy tegnap délelőtt egy barcelonai étteremben találkozott Valverde és Guardiola. Tárgyaltak egymással. A két jóképességű. Rajtunk röhög a focivilág. Amatőrök gyülekezete!

LDzsi 2019.05.29. 07:56:09

@Bivi76: az FC Barcelona nevű nyugdíjas klub és szanatórium működik tovább. Szomorú

Robi71 2019.05.29. 08:01:14

@Bivi76: Te egy NSO moslékra hivatkozol?
" az erősödő pletykák hatására Bartomeu meggondolta magát, és máris kiállt az edző mellett."....mit gondolt meg??? Végig kiállt Valverde mellett, egyszer sem beszélt "edzőváltásról."
Mi köze van már megint ehhez Messi-nek? ...és a barátainak?
Szállj már le erről a lemezről. Bartomeu az elnök....ő dönt és nem Messi! Ha marad Valverde csakis azért lesz mert Barto ezt akarja. Messi-nek ebben nincs beleszólása, de ha lenne akkor sem tenné. Ő BL-t akart nyerni és aranylabdát most is. Ha marad, akkor jövőre is ez lesz a célja. Ha van valaki céltudatos, sikeréhes, eredményorientált ebben a kicseszett klubban , akkor ő igen.
Értsd már meg....ő nem támogat sem olyan edzőt....sem olyan játékos "barátokat", akik ebben akadályt jelentenek!!!

Bivi76 2019.05.29. 08:03:28

@LDzsi: Engem is nagyon szomorúvá tesz. Nem akarom elhinni! Nálam kezd elmúlni a varázs. Soha nem szurkoltam más csapatnak, nem is fogok, de nálam megtört valami. Egyre jobban idegesít a banda!

Bivi76 2019.05.29. 08:04:41

@Robi71: Kit érdekel Messi? Barcelona drukker vagyok nem Messi!

Robi71 2019.05.29. 08:05:56

@Bivi76: Milyen varázs? Nálad mostanig tartott? Varázs nincs már évek óta, amióta ez a Rosell-Bartomeu banda átvette a hatalmat. Jó reggelt, Bivi kolléga! :)

Robi71 2019.05.29. 08:07:07

@Bivi76: Akkor ez mi? "Köszönjük Messinek és Barátainak, hogy újabb két évre tönkreteszik a kitartó szurkolók szórakozását"???

Bivi76 2019.05.29. 08:09:04

@Robi71: Kinek a tanácsára hozták ide Tata Martinot? Ne ám azt mondd hogy Bartomeu sokéves edzőkereső kutakodása után talált rá arra a fenomén edzőre. Tudod miért jött ide? Mert Messi megmondta ki legyen az edző. Azt sem tudta Bartomeu hogy létezik egy ilyen nevű edző.

Robi71 2019.05.29. 08:13:52

@Bivi76: Messi tanácsára hozták ide Martino-t? Ezt most hallom először! Tudsz valami hivatalos információt is mellékelni?
Lucho-t? Ernesto-t?....őket is ő tanácsolta?
Azt, hogy NJR helyére Dembélé-t vagy Iniesta helyére Coutinho-t hozzák...azt is?

udawa 2019.05.29. 08:30:02

"Belső információk szerint Oscar Grau, Segura és Cardoner (alelnök) is ki akarja rúgatni, míg Bartomeu és Abidal marasztalják és ők támogatják." Ismét ott egy név, akit mióta elkezdtem a témáról írni, emlegetek! Rajtuk kívül pedig a fővezér játékosok (Pique, Alba, Raki, Busi, Messi)...
@Robi71: "Végig kiállt Valverde mellett, egyszer sem beszélt "edzőváltásról." Igazad van, tényleg nem, de mégis szóba került nála is, de egy-két megbeszélés után boldogan vette tudomásul, hogy jól gondolja, Valverdének kell maradnia...
De ez még mindig nem eldöntött tény, csak ehhez állunk jelenleg közelebb!
@Bivi76: @LDzsi: Jól látjátok, Robi Úr pedig csak hagy hülyézzen mindenkit, maradjon a világában!

Robi71 2019.05.29. 08:39:34

@udawa: "egy-két megbeszélés után boldogan vette tudomásul, hogy jól gondolja, Valverdé-nek kell maradnia... "...ezzel mire akarsz célozni???

julio alberto 2019.05.29. 08:49:15

Valverde maradásával úgy hiszem marad minden a régiben.Nem látom hogy az az ember képes lenne végrehajtani a szükséges fiatalítást a jelenlegi játék megreformálását.Az öreg játékosok nem véletlenül álltak ki mellette,nekik ez garancia arra hogy továbbra is alapemberek maradjanak a kezdőcsapatba.Valverde nem rendelkezik olyan karizmával ami egy ilyen csapathoz szükséges lenne....Úgy hiszem a tavalyi szezonhoz képest az idei szezon is visszalépés volt és hogy marad minden a régiben a jövő szezontól még kevesebbet várok.Teljesen mindegy kit igazol a csapat a 30+bérelt helye marad a kezdőbe és ez meg fogja határozni a következő szezont,ne legyen igazam.Mint ahogy abban sem hogy de Jong kb úgy fog járni mint Coutinho,Dembelé vagy Malcom.A Busquets,Rakitic duó mellet nem gondolnám hogy jelentős szerepet kapna majd a holland játékosunk.

udawa 2019.05.29. 09:03:26

@Robi71:
Az írásból már kiderülhetett kikkel beszélt!
Na figyelj: adva vagyok én Bartomeu, az elnök! Magához a focihoz tulajdonképpen segghülye vagyok, amit mivel egyébként okos ember vagyok, nyilván tudok! Szakmai dolgokba NAGYON RITKÁN SZÓLOK BELE!!!!!, még ha ez a hír is járja, mert ugye ha valaki elbaszott igazolás, azért én vagyok a bűnös! (Itt jegyzem meg, nem is ártatlan, erről később!) Mit tehetek??? Ó megvan, megkérdezem azokat, akik többet tudnak nálam és jobban átlátják a helyzetet, mivel EGYEDÜL NEM DÖNTÖK!!!!: adva van az egykori kiváló labdarúgó, szurkolók kedvence, SPORT-ért felelős igazgató, aki szerint maradjon, a "legfontosabb" játékosok szerint szintén, én magam pedig ugyanígy látom, mert Ernesto egy nagyon intelligens, kifinomult úri ember, a játékosai bírják, a klubról is jó képet fest a stílusával a külvilág felé (hát a játékkal tuti nem...)! Mi a kérdés?
Azért nem ártatlan, mert ha sorban érkeznek eltolt igazolások, akkor rossz garnitúrával vette körül magát! Már ha így van, ebben nem foglalnék állást! De ez az ő sara!
Valverde védelmében: nem kérdés, úgy gondolom, jobb lenne váltani, de nem olyan egyszerű a helyzet, hogy mindenért ő a hibás! Sokszor olvastam itt győzelmek után, hogy csak a játékosoknak, elsősorban Messinek köszönhető a győzelem, és edző nélkül is lehoznák ugyanezt az eredményt! Már csak azt nem értem, ha tényleg így van, akkor miért nem tudtak edző nélkül nyerni az Anfielden, vagy hétvégén a döntőben, hisz Ernestora semmi szükség, egyedül is megoldják a pályán!?

DISTANTxTHUNDER 2019.05.29. 09:09:20

Ha már marad ez a tufa a kispadon, legalább annyi haszna lefyen hogy kisírja, nem is, kiköveteli Griezmannt.. az a legrosszabb forgatókönyv ha nem jön Griezmann, és marad Szájbaverde..

DISTANTxTHUNDER 2019.05.29. 09:11:23

@Bivi76: Messi barátait előbb utóbb kieszi az idő, ebben bízhatunk.. 1-2 év, legrosszabb esetben

DISTANTxTHUNDER 2019.05.29. 09:20:03

Bartomeu azt is mondta/igérte hogy marad az edző, viszont jelentős változások lesznek a keretben, sok távozóval..(??)

julio alberto 2019.05.29. 09:30:17

@DISTANTxTHUNDER: Nem az öreg játékosok fognak távozni ebben biztos lehetsz...A Suarez,Rakitic,Busquets trió továbbra is toppon lesz és boldogít majd minket.

kritizator 2019.05.29. 09:31:24

@Bivi76: "Annyi esze nincs neki, hogy lehet ezzel lőttek az Aranylabdájának."

Néha nehéz dönteni a barátság és a nem tudom "mi" között.

Lehet, hogy neki így a legegyszerűbb.
Lehet, hogy már nem érdeklik a további címek, van neki egy szakajtóval.
Lehet, hogy ...

kritizator 2019.05.29. 09:37:31

@udawa: "ha tényleg így van, akkor miért nem tudtak edző nélkül nyerni az Anfielden, vagy hétvégén a döntőben, hisz Ernestora semmi szükség, egyedül is megoldják a pályán!? "

szerintem nagyjából így is van, a gyengébb csapatok ellen elég messi meg az öregek tudása, de amikor valami nagyágyúval (pool) akadunk össze, ahová egy kis edzői plusz kéne, akkor megáll a tudomány

Robi71 2019.05.29. 09:40:09

@udawa: Egy szó, mint száz.
Ha Barto beültettétek a hintába Abidal és a "legfontosabb" játékosok (nem tudom mit keresnek ők ebben a történetben) aminek a következtében rossz döntéseket hozott....akkor most kettőt tehet:
1. Kirúgja Segura-t, Abidal-t és Valverde-t.....és azok a játékosok is követhetik őket, akiknek ez nem tetszik
2. Lemond.
3...vagy leváltja a kétkedőket (Oscar Grau, Segura és Cardoner), akik nem hisznek a projekteben...amennyiben szerinte minden a legjobb úton halad.

Robi71 2019.05.29. 09:42:33

@Robi71: 1.-ból vedd ki Segura-t. Bocs.

Robi71 2019.05.29. 09:44:20

@kritizator: Te ezt láttad Messi-n ebben a szezonban?

udawa 2019.05.29. 09:57:55

@Robi71: Igen, nagyjából ilyen lehetőségei lennének! Meglátjuk mi lesz! Segura kérdésről annyit, na neki sem kellene ott lennie, még ha most épp máshogy látja is a kérdést!
@kritizator: Elfogadnám az érvelésed, de nem nevezném gyengének a Madrido(ka)t, Tottenham-et, Intert, Lyont pl. És a 'pool-tól is egyszer kaptunk ki, igaz mocskosul, de előtte 3-al vertük! Kikapni pl. a Leganestől sikerült, ők nem "gyengébb" csapat?

Robi71 2019.05.29. 10:04:03

@udawa: A "lemondás" a legkevésbé valószínű.
Marad a projektet támogatók (Segura, Abidal, Valverde és a "legfontosabb" játékosok :) ) és a projektet ellenzők (kétkedők) tábora ( Oscar Grau és Cardoner) tábora.
Jelenleg a kétkedők szénája áll rosszabban....de ez még változhat. Az is lehet, hogy egy kompromisszumos megoldást választanak. Módosul a projekt és marad mind a két tábor.

udawa 2019.05.29. 10:18:28

@Robi71: "...és a "legfontosabb" játékosok (nem tudom mit keresnek ők ebben a történetben)..." Semmi keresni valójuk nem lenne benne, de hidd el sajnos benne vannak! És nekem nem azzal van a bajom, hogy a véleményük ki van kérve, hanem, hogy a döntési mechanizmusban is komoly szerepük van!
Nagyon parázs a hangulat az elnökségben, több kérdésben is ütköznek a vélemények amúgy, nem lesz egyszerű közös nevezőre jutni, így Valverde, Grizi (róla már írtam), Ligt (legalább őt szinte mindenki szeretné, de épeszű feltételek mellett), és Segura is megosztja az embereket! Egy biztosnak tűnik, most van igazán nagy szarban JMB, anarchia-veszély van!

Robi71 2019.05.29. 10:28:30

@udawa: Egy jól felépített, szervezett klub nem így működik. :(

udawa 2019.05.29. 10:40:27

@Robi71: Persze hogy nem, és ez igen szomorú!
És bocs, ha úgy tűnik, hogy személyes háborút indítottam az elmúlt napokban ellened, igaz csak te miattad döntöttem úgy, hogy írok is! Újra leírom: az nagyon zavar, hogy tényekként állítasz be általad vélt dolgokat! Talán valamivel tisztábban látsz az írásaim után! Nem Barto a legmegfelelőbb elnök, bár lehetne, de nem is ő a földre szállt gonosz, ezt elhiheted! Amikor azt olvasom, hogy a célja a szeretett klubunk lezüllesztése, azt kínos mosollyal fogadom!

Robi71 2019.05.29. 11:24:50

@udawa: Látszólag ő egy globalizált, multikultis üzletember....aki fittyet hány minden eddigi hagyományra. Egyértelmű, hogy neki a klubfilozófia, a "més que un club", Gamper, Kubala, a Cruyffi filozófia, a La Massia....csak a múzeumban mutatnak jól....pénz nem hoznak a konyhára. Ilyen szempontból valóban "lezülleszti" a klubot.

Mert ő másképp képzeli el a jövőt. Egy sikeres üzleti vállalkozást akar....aminek a célja a profit. És mindent ennek vet alá. Semmi más nem érdekli. A hagyományos katalán vagy európai szurkolók véleménye nem érdekli (ha nem tetszik akkor is maradnak a klub mellett)....neki növelni kell a fogyasztói tábort (USA, Ázsia, Afrika) és új piacok után nézni.

Kérdés, hogy aki követi ugyan ezen az úton folytatja majd....vagy ha nem is teljesen (már lehetetlen), de legalább részben visszanyúl a hagyományokhoz (saját játékstílus felélesztése és ehhez való igazolásstratégia, saját nevelés felélesztése, stb.)

Robi71 2019.05.29. 11:26:30

@udawa: Amúgy ez érdekelne..."tényekként állítasz be általad vélt dolgokat"....mire gondolsz? Vélt dolgok?

FCB_László 2019.05.29. 12:42:53

Szóval marad Valverde , nem tudom most sírjak vagy nevessek :/
Mi lesz így jövőre ?
Megint szar foci egy évig ?
Óriási.....

udawa 2019.05.29. 13:03:22

@Robi71: Csak a legnyilvánvalóbb: folyamatosan Barto bábjairól írsz, meg hogy ő igazol, azt kell játszatni akit ő mond! Arra hivatkozol mindig, hogy te hiteles forrást kérsz, ha olyan dolgot vet fel valaki, ami a te nézeteddel nem egyezik! Ezek neked melyik hiteles forrásból származnak?

kritizator 2019.05.29. 13:56:04

@Robi71: mit láttam?
az, hogy nem érdeklik a címek?

sajnos, igen.

de attól még nem biztos, hogy igazam van.:)

Robi71 2019.05.29. 14:49:31

@kritizator: Talán egyetlen szezonban sem hajtott ennyire. Rajta múlt a legkevésbé. Továbbra is ő a garancia arra, hogy lesz trófea jövőre is és nem zárunk egy olyan szezont, mint most a Real.

Robi71 2019.05.29. 14:58:26

@udawa: Ha szarul megy egy cégnek, nem az igazgató a hibás? Vagy inkább a beosztottjai, akiket ő alkalmazott? Számomra nem kérdés. Ha rosszul teljesítenek az alkalmazottak nem az a hibás, aki alkalmazta őket?
Ezek magától értetődő dolgok. Ehhez nem kell semmilyen hiteles információ.

Robi71 2019.05.29. 15:02:00

@udawa: Egy vezető saját arcképre faragja a cégét. A jelenlegi Barca olyan amilyen Bartomeu. Lehet jelzőket találni...

udawa 2019.05.29. 15:19:54

@Robi71: Az ég áldjon meg!!!
Most utoljára: nem az a gond, hogy a jelenlegi vezetést ostorozod, bánja a nyavalya! Még azzal sem feltétlen vitatkozom, amit most írtál! Amit erősen kifogásolok az, hogy nem így adod elő, hanem ahogy már írtam: "folyamatosan Barto bábjairól írsz, meg hogy ő igazol, azt kell játszatni akit ő mond", mindenki más csak áldozata ennek az embernek! Ez hatalmas butaság, ezt csak te találtad ki!
Ráadásul ezzel a "szemét elnökkel" a legnagyobb királyod Messi is jól megvan! Miért??? Ha azt mondod, mint eddig, hogy jó fizetésért szemet huny, azzal az erkölcsösségét vonod kétségbe! Van az a pénz, amiért a szar is csokoládé torta? Na ez az elkeserítő! Nem meggyőzni akarlak, hogy az én írásomat fogadd el, hanem hogy a bizonyítatlan kitalációid ne terjeszd igeként!

Robi71 2019.05.29. 16:27:43

@udawa: Barto stábja nem a bábja. :)
Én is olyan emberekkel venném körbe magam, akikben megbízom, akik lojálisak hozzám, akik nem hoznának egyetlen döntést sem az én beleegyezésem nélkül. Nyilván én is megsértődnék, ha bárki is azt állítaná róluk, hogy a bábjaim. :)
"Dehogy azok, ők független szakérők, a világ legjobbjai a szakmájukban." :)
Az amit Messi-ről mondasz valóban nagyon elszomorít. Csak remélni tudom, hogy őt is megvezette ez a ravasz kígyó a csodálatos jövőképpel, amit elővázolt neki is....és nem egy alattomos alku alakult ki köztük a csúcsgázi fejében.
süti beállítások módosítása