A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások Firpóért

2019. július 16. - Berbatov

Az FC Barcelona végül Júnior Firpót választotta Jordi Alba tehermentesítésre és jövőbeli utódjának. A két klub rövidesen tárgyalóasztalhoz ül a játékos klubváltásával kapcsolatban. A katalánoknál elkezdődött az előszezon, égetővé vált a lyukas poszt mihamarabbi betömése. 

A dominikai felmenőkkel rendelkező balhátvéd 18 évesen csatlakozott a Real Betis utánpótlásához. Sikeresen elverekedte magát az andalúzok felnőtt csapatáig, majd a La Ligában is le tudta tenni a névjegyét. Az előző idényben 29 mérkőzésen 3 gól és 5 gólpassz fűződik a nevéhez. A teljesítményére a spanyol szövetség szintén felfigyelt, néhány napja a spanyol U-21-es válogatott tagjaként Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. 

Az augusztusban a 23. születésnapját ünneplő játékos jelenlegi szerződésének értelmében 50 millió eurós kivásárlási záradékkal rendelkezik. A Barcelona azonban nyilván nem fizetné ki ezt az összeget, játékos bevonással csökkentené a védő árát. Juan Miranda vagy Marc Cucurella lehet Firpo megszerzésében a kulcs. Cucurella papíron még mindig az Eibar játékosa, a katalánok nem éltek ezidáig a visszavásárlási opciójukkal. A Betis mindkét fiatal Barca nevelésű játékost kedveli, a hírek szerint 25 millió euró mellé valamelyikük játékjogát kérné Firpóért cserében a sevillai klub. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8114956902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berbatov 2019.07.16. 16:00:28

Pont mire megírtam a cikket jött a Sport híre, miszerint Cucu szerdán már a Barcával edz, visszavásároljuk. Utazik a kerettel együtt Ázsiába, utána döntenek a jövője felől...

GYLS 2019.07.16. 16:06:19

Végre egy hír, ami jó irányt mutat.
Remélem a Neymar-saga leginkább médiumi téma, a vezetőség nem megy pofonért a PSG tulajához.
Mi semmilyen formában ( szakmai-pénzügyi-morális) nem tudunk kijönni nyereségesen Neymar visszahozásából.

Berbatov 2019.07.16. 16:15:24

@GYLS: Valverde alatt vannak kétségeim, egy fiatal játékost sem tudott beépíteni. Semedót szinte elüldözte, egyelőre csupán a vezetőség tartja vissza... Firpó évi 5 meccset játszik majd, 2 idény alatt leépül, 15-ért eladjuk. Ez a forgatókönyv várható.
Valverdének fiatal játékost semmi értelme venni, nem tudja fejleszteni őket, nem tud bízni bennük. Nem ad nekik lehetőséget a bizonyításra. Tolja a félénk, konzervatív szarját orrvérzésig, rotáció nélkül.

GYLS 2019.07.16. 16:25:44

@Berbatov: Igazad van. De mi csak abban bízhatunk, tanult az elmúlt 2 évből (és talán az elnök is, aki biztathatja az általad leírt változtatásokra, azaz a rotálásra és a fiatalok több szerepeltetésére). Nekik (elnök-edző) is látniuk kell, hogy az idősebbek 1 évvel még korosabbak lettek, náluk már a szintentartás is siker lenne (az pedig nemzetközileg látható volt hogy mire elég).

2019.07.16. 16:43:35

@Berbatov: Remélem marad. Firpo csak pénz kiszorás lenne. Ugyan úgy mint cucurella esetében támadó játék segítése az erőssége(firponak) , védekezésük egy kicsit gyengébb. De hát albanak sem az az erőssége.

Berbatov 2019.07.16. 17:13:13

@GYLS: Az első éve után is bizakodtunk, de nem tanult semmiből. Ő már nem is fog. Ennyit tud Valverde. Teljesen más szemlélet kellene a fiatalok gondozásához.

@PBence20: Miért akarsz Cucurellának rosszat? Inkább menjen, és valahol máshol csináljon karriert, ha tud. A Barcánál esélytelen jelenleg.

rtghfb 2019.07.16. 17:20:03

@Berbatov: Nem annyira. Albaban hány év van még ezzel a futóbolond játékstílussal? Annyira nem fiatal már, ha Cucurella türelmes és fejlődik meglesz az esélye. Remélhetőleg persze Alba már nem Valverde keze alatt kerül leváltásra.

Kertai Dávid 2019.07.16. 17:20:26

@Berbatov: szerintem Semedonak már rég bizonyítania kellett volna, hogy kezdő szintű játékos, de egy középpályás képes kiszorítani... ez nem Valverde hibája, egyszerűen Semedo nem elég jó ahoz, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a helye Robertoval szemben... Robertonak sem kellene védőt játszania, ez Semedo teljesítménye miatt van sajnos... nem véletlen hozzuk fel jövőre Waguét, kelleni fog egy rivális Semedonak, és ha neki nem megy majd nem Robertonak kell beugrani hanem ott lesz Wague :) tavaly az utolsó meccseken már-már meggyőzőbb is volt mint Semedo, legalábbis akarás szempontjából biztos...

KisPindi01 2019.07.16. 17:25:00

40 misit nem érme meg 10-15 meccsért fizetni.

Stones 2019.07.16. 17:52:27

Semedo nagyjából ugyanannyi meccset játszott, mint S. Roberto, és egyáltalán nem igazolta, hogy annyival jobb lenne nála. Sőt.
Én már nem hiszek Semedoban, és Waguenek adnék ugyanígy lehetőséget Roberto mellett, hogy hátha ő valódi megoldás lenne a posztra. Aztán ott van még Emerson is, szóval én Semedot, ha jó árat adnak érte, akkor elpasszolnám,

Lacisári 2019.07.16. 18:00:26

Miranda + 25-ért a bolondnak is megéri. Aztán majd kialakul, hogy mire lehet használni Firpot. Cucu meg remélem megkedvelteti magát a túrán. Puignak komoly versenytársa lehet, ha Firpo is jön. --- Mondjuk el tudom képzelni, hogy Valverde télen búcsúzik és akkor mindenkinek a helyzete átértékelődik.

Eminusz 2019.07.16. 18:49:55

@GYLS: Gondolod, hogy az elnokot erdekli a Barcelona szereplese? Ha igy lenne, Valverde repult volna. :) Nekik “odafent” mar csak az szamit, mennyi penzt tudnak meg zsebre rakni es sajnos ezt eredmenyek nelkul is meg tudjak tenni... :/

GYLS 2019.07.16. 19:23:09

@Eminusz: Gondolom. Amiről pedig írsz, az találgatás. Pont a Barca pénzügyi tranzakcióit ne vizsgálnák alaposabban a spanyol hatóságok (már csak a politikai nézetek miatt is)?

18_BARCA_99 2019.07.16. 20:17:17

Persze. Majd pont most fog Valverde megvaltozni miutan a menesztes szelere kerult. Most meg annyira se fog merni kockaztatni, rotalni mint eddig. Biztos tudja o is hogy jon egy hullamvolgy es akkor semmi sem vedheti meg ot a szurlolok haragjatol.

H.Stoichkov 2019.07.16. 20:55:13

Alba évekig kezdő... de majd veszünk vkit 30ért cserének zseniális :) akkor maradjon cucu...

Robi71 2019.07.16. 21:27:27

Ez a Firpo dolog nem tudom mennyire komoly, de most inkább Neymar a prioritás...vagy még az sem. Alba mögé megtartjuk Cucu-t vagy Miranda-t és kész.
Most a megmaradt 2-3 előadásra kelllene koncentrálni... aztán az újabb esetleges igazolások.

ZalanBarcafan 2019.07.16. 21:59:31

@Robi71: Én szívesen visszaigazolnám Neymart, és balhátvéd posztra nem igazolnék senkit, maradna Cucu és Alba.
Eladnám: Rafinha, Rakitic, Coutinho, Malcom és akár még SR-t is, a posztján meg ott lenne Wague és Semedo (Ez nem fog megtörténni)

ZalanBarcafan 2019.07.16. 22:39:00

Közben De Ligt hivatalosan is a Juve játékosa

PeppyRapier 2019.07.16. 23:01:23

@Robi71: Szerintem csak azért hozták vissza Cucu-t, mert őt akarta a Betis (+ pénzt) Firpo-ért cserébe, nem pedig azért ami amúgy logikusabb lenne, hogy ő maradjon Alba helyetteseként. Valamiért Valverde pikkel rá, elvégre pár előszezon meccs alapján ő inkább Miranda-t választotta, aki sajnos semmit nem mutatott az alatt a pár meccs alatt amit kapott.

Berbatov 2019.07.16. 23:11:27

@Robi71: Elég komolynak tűnik, mert minden forrás erről ír. Állítólag jövő héten be is akarják mutatni. Szóval gyorsan lezongorázzák a transzfert, Betisszel jó a kapcsolat, valószínűleg nem lesz egy bonyolult művelet.

Robi71 2019.07.17. 04:15:03

@Berbatov: Nem rossz dolog, ha a sikeres (EB, VB győztes) spanyol U-XY válogatottakból mazsolázunk. Lassan teljesen kifogyunk a spanyol válogatottakból.

Robi71 2019.07.17. 04:38:16

@ZalanBarcafan: A tegnap megérkezett Torino-ba. 75 milliót fizet érte a Juve.

Rivaldo2000 2019.07.17. 07:40:36

Kíváncsi mit mondana messi-ről a bemutatásán, miután szaros patkánynak nevezte a Twitter - en

Robi71 2019.07.17. 07:53:54

@Berbatov: A Betis-nek likviditási problémái vannak és ki akarják vásárolni Borja Iglesias (28 millió) az Espanyol-tól és sürgetik a Barca-t, hogy hozzon döntést a Firpo ügyben. Így várhatóan egy Miranda vagy Cucu + 25-30 milliós ajánlatot biztosan elfogadnak.

caaaatalan 2019.07.17. 08:51:06

@Robi71: nekem egy lendületes bekknek rémlik és ha 23 akkor van benne potenciál. Más ? h Valverde csak kis meccseken fogja használni.

Robi71 2019.07.17. 09:05:10

@caaaatalan: Alba-t nehéz is lenne egyelőre a padon tartani a derbiken. :)

caaaatalan 2019.07.17. 09:15:34

@Robi71: igen egyetértek, bár lehet h felpaprikána ha pl egy Valencia ellen nem kezdene.

rtghfb 2019.07.17. 09:16:55

@Rivaldo2000: Elég régen történt. Gondolom megpróbál úgy tenni mintha meg sem történt volna az incidens.

DISTANTxTHUNDER 2019.07.17. 09:54:14

@Robi71: Akkor a Barca már megint csak azért dob ki 30 milliót az ablakon hogy egy másik klubnak segítsen? Ahogy Netot is ezért igazoltuk? Firpoval semmivel nem leszünk beljebb mint Cucurellával, csak a számlán lesz kevesebb 30 millio euroval.. Firpo nem ér ennyit, a töredékét sem

Robi71 2019.07.17. 09:59:32

@DISTANTxTHUNDER: Ezúttal nem segítésről lenne sző, hanem inkább kihasználnánk a Betis pénzhiányát. Gondolj bele...ragaszkodhatnának az 50 milliós kivásárlási árhoz is.
Hogy mennyivel lennénk beljebb Firpo-val, mint Cucu-val....ezt szerencsére nem nekem kell eldönteni.

caaaatalan 2019.07.17. 10:15:44

@Robi71: Firpot minden bizonnyal szakmai alapon választotta vki mivel marketing értéke nincs. Reménykedjünk h az a vki ért a szakmájához. :)

Az h mennyit ér egy játékos a mai piacon még csak hozzávetőlegesen sem megbecsülhető olyan sok körülmény befolyásolja.

Raven1975 2019.07.17. 15:35:09

Firpo gyors, igazi támadó balhátvéd és jó lenne hosszútávra. :)

caaaatalan 2019.07.17. 18:04:27

@Raven1975: örülök h jó kedvük van a fiúknak csak nekünk is legyen az 2020 május körül.

Bivi76 2019.07.17. 18:17:51

@Raven1975: Jó nézni két fiatal nem spanyol sztárunkat . Minél többet az ilyen játékosokból nálunk!

GoalGero 2019.07.17. 20:25:25

@Bivi76: miért utalod a spanyolokat?meg tudod magyarázni?

Robi71 2019.07.17. 22:02:56

@GoalGero: Mert nem forgatják a fülükön a labdát. :)
Pedig mindenki tudja a világ legjobb középpályásai spanyolok.

Bivi76 2019.07.18. 06:09:04

@GoalGero: Mit szeressek rajtuk? Soha nem kedveltem a másodkategóriás játékosokat. Én mindig sztárokban, zsenikben gondolkodom. Náluk meg ilyen ritka mint a fehér holló.
süti beállítások módosítása