A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Carles Pérez bekopogott Valverde ajtaján

2019. július 28. - Berbatov

A 21 esztendős játékos missziója, hogy a legtöbbet hozza ki az edző által kapott játékpercekből. A barcelonai első csapatba vezető útja hosszú és megerőltető volt. 

A csapat góljainak szerzője a Vissel Kobe ellenében nem pusztán a tehetségi okán tűnt ki, hanem a harci szelleme, az elkötelezettsége és az alkalmazkodóképessége miatt. 

Pérez 2012-ben a városi rivális Espanyoltól érkezett a La Masiára. A 2017/2018-as szezonban Gerard López irányítása alatt a B csapatban 27 mérkőzésen 3 gólig és 2 gólpasszig jutott el, a szezont abszolút kezdőjátékosként fejezte be. Ugyanebben az idényben a szélső kulcsszerepet vállalt a klub UEFA Youth League győzelmében, minden mérkőzéseb pályára lépett, és 7-szer zörgette meg a hálót a sorozatban. 

A mögöttünk hagyott szezonban a Barcelona második együttese sztárjátékosának számított, 9 gólt és 4 gólpasszt jegyzett a bajnokságban. A teljesítményére Ernesto Valverde is felfigyelt, és Baszkföldön az Eibar ellen 20 perc játékidőt biztosított neki az Ipurua stadionban. 

Pérez reméli, hogy képes lesz megszilárdítani a helyét a felnőtt keretben, és a kemény munka meghozza a gyümölcsét még akkor is, ha jelenleg túlzsúfolt a klub támadószekciója. Lionel Messi, Luis Suárez, Ousmane Dembélé, Antoine Griezmann, Philippe Coutinho és Malcom is az edző rendelkezésére áll. 

A játékos a következőképpen nyilatkozott a szombati mérkőzést követően: 

"Itt vagyok, hogy éljek a lehetőségeimmel, jelenleg a B csapathoz tartozom. Nem tudjuk mi történik majd, de folytatom a munkám, azaz segítek a csapatnak. Ha keményen dolgozol és jól teljesítesz a pályán, jó dolgok jönnek majd. Nyilvánvalóan maradni szeretnék. A türelemről szól, ne változtassunk vagy távozzunk az első adandó alkalommal. Gyermekkorom óta a Barca szurkolója vagyok, és az első csapat tagja akarok lenni."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr9014983194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.28. 09:46:39

Tulajdonképpen most derül ki mennyit számít az ha valaki az előző szezonban jól játszott a b csapatban és az előszezon alatt is jól játszik. Elég ez az első csapathoz vagy tényleg jól tette xavi simons hogy ment mert egyszerűen senki nem kerülhet fel mindegy mit csinál.
Az hogy nincs hely nem lehet kifogás coutinho és Malcom mehet és máris van helye a csapatban.

DISTANTxTHUNDER 2019.07.28. 11:15:36

@PBence20: Már rég kiderült hogy a Bből csak nagyon nehezen kerül fel bárki is, több év mire egyáltalán utazó kerettagként számolnak valakivel.. és mégha egy poszt meg is üresedik,.akkor is előbb szétnéz a vezetés a piacon, hátha van valami nagy név akit meg lehet szerezni.. ha az történne amiben reménykedsz, vagyis hogy Coutinhot és Malcomot is eladnák, biztos vagyok benne hogy egy klasszis támadó leigazolása lenne a prioritás, pl Neymar, úgyhogy ezt inkább ne akard :D

Lacisári 2019.07.28. 11:23:08

Nem az a lényeg, hogy most átkerüljön az A-ba, hanem hogy ne igazoljqanak elé újabb szélsőt.lNem vagyok eleve ellensége a kész játékos igazolásának, ha van saját tehetségünk is, de akkor az legyen világklasszis - ígéret.

Raven1975 2019.07.28. 12:32:30

Játékosértékelések a Diario Sport szerint.
uploads.disquscdn.com/images/f26ab0c5054fbc906b92ed57d565dc350c7a846d986f8d99f1f4bead6706f233.jpg
A duplázó Carles Pérezt választották a meccs legjobbjának. :)

LeoMessifcb 2019.07.28. 12:44:47

@PBence20: egyetértek. Most kell felhozni a srácot, Coutinho és Malcom elküldése, pedig meg is adja neki a helyet.

Maestro10 2019.07.28. 13:29:16

Amíg Valverde az edző, addig maximum csak Puig fog felkerülni a nagy csapathoz. Rájöttem, hogy teljesen felesleges ezeken a meccseken a fiataloknak hajtani, hisz úgy sem kapják meg a lehetőséget a bizonyításra, vagyis tétmeccsen biztos nem. Pérez is nyújthat akármilyen jó teljesítményt az adott mérkőzésen, jövőre ugyanúgy a B-ben fogja kergetni a lasztit. :( Ez a szomorú valóság!

Bivi76 2019.07.28. 14:16:02

Lassan eljutottunk arra a szintre, hogy egy harmadosztályban játszó spanyol gyerek, aki betalált Iniesta magyar Nb1 - es szintű csapatának, fontosabb játékosa lesz a Barcelonának, mint a 45 - szörös brazil válogatott Coutinho. Hihetetlen!

2019.07.28. 16:37:23

@Bivi76:

1. Perez tehet róla hogy a harmadosztályban van? Minden saját nevelésű alacsonyabb szinten kezd(ahogy elmondtam már xavi, Messi és iniesta is ott kezdett)
Amúgy is szerinted araujonak van jövője a csapatban és hosszú évekre jó lesz de meg kérdezném szerinted ő hol játszik?

2. Coutinho szempontjából lényegtelen a válogatott vagy az hogy a liverpoolban mit csinált csak az számít amit a barcaban csinál azaz semmit.

3. Pont az ilyenek miatt távozott xavi simons. Ő azt látta hogy bármit csinálhatnak a fiatalok semmi esélyük nincs felkerülni. Akkor miért is voltál felháborodva. Ja és ő is csak a harmadosztályban játszott volna és onnan került volna fel.

Bivi76 2019.07.28. 16:48:46

@PBence20: Perez már 20-as évei elején jár. Ha akkora tehetség lenne, már a felnőttcsapatban játszana. Xavi Simons meg azért extratehetség. Neki mindenképp kezdő pozícióban helye lett volna a jövő, reményeim szerint sikeres Barcájában.

2019.07.28. 17:00:40

@Bivi76: Dehogy is lenne már rég az első csapatban. Puig jövő hónapban 20 éves lesz és eddig úgy néz ki hogy idén már nem is fog felkerülni akkor most ő se akkora tehetség? Ez az amit te is és sokan mások se értenek meg hogy amíg a klub minden nyáron 3-4 embert igazol addig nem is lesz helyük a fiataloknak.

Bivi76 2019.07.28. 17:06:49

@PBence20: Mondjuk én is inkább Puigot látnám a középpályán, mint Rakiticset és Busquetset.

H.Stoichkov 2019.07.28. 17:40:32

@PBence20: hagyd már ezt a xavi simonst, tavaly is agyfaszt kaptam, h a fél blog kb. már betette volna a kezdő felnőttbe, mert tud cselezni. ráadásul olvastad? 100 ezer eurót kért már most... ki a faszt érdekel

2019.07.28. 17:52:47

@H.Stoichkov: példaként hoztam fel. De mivel psg-be ment egyértelmű hogy csak a pénz volt a fontos az ő esetében.

Sörenzen 2019.07.28. 19:03:30

@PBence20: Ha Te családot alapítasz, mi a fontos? Az "új kihívások"? Vagy az "igazi megmérettetések."?
Szerintem egy fiatal focista elsősorban egzisztenciát akar teremteni, szép otthont, autót akar magának és szeretteinek.

Kertai Dávid 2019.07.28. 22:52:41

szerintem nem rossz a srác, az előző szezonban is feltűnt, hogy a jobbak közt van... sokat kipróbált Valverde, de a legtöbb játékosban semmit sem láttam... na benne viszont van valami, elég mozgékony, agilis... Puig-on kívül egyedül benne látok fantáziát, esetleg Collado... de érdemes lehet kipróbálni jövőre néhány kupameccsen, hátha letesz annyit az asztalra mint Arnaiz tett...

Kertai Dávid 2019.07.28. 23:02:34

"Simons következő csapata az ifi ‘B’ lett volna, ám ő azt át akarta ugrani, és rögtön a ‘Juvenil A’ együttesében akart játszani, mindezt pedig úgy, hogy az ifi ‘B’ keretben átlagos fizetésnél jóval többet akart kapni.

A Barça ezt egy az egyben nem volt hajlandó megadni neki, mert a Masia vezetése szerint Simons nem tartozik a top tehetségek közé. Nagy ígéret, aki komoly karriert futhat be, ám az edzők véleménye alapján vannak olyanok az utánpótlásban rajta kívül, akikben nagyobb potenciál lakozik. "

hát... nagyon úgy fest, hogy a srácnál túl nagy volt a hype? már nagyon vártam, hogy bemutatkozhasson és az új csillag lehessem, de ezeket a sorokat olvasva már annyira nem bánom a dolgot, hogy elment, pláne az igényeit látva... úgy fest sikerült elbaszniuk a sztárolással és egy balerina lett a gyerek, akinek ez valószínűleg a teljesítményére is rá fogja nyomni a bélyegét

Robi71 2019.07.29. 06:18:59

Állítólag Alves Neymar-al együtt tervezi a visszatérését Barcelona-ba. :)

Robi71 2019.07.29. 06:24:27

@Kertai Dávid: 2-3 év múlva kiderül hogy mekkora tehetség is valójában Simons...vagy csak a hype volt nagy. Nem kell elhamarkodott véleményt hozni.
Nyilván ilyenkor a Barca azt mondja, hogy "nem tartozik a top tehetségek közé." :)

Robi71 2019.07.29. 06:30:22

@PBence20: Dembélé-hez hasonlóan Coutinho-ra és Malcom-ra nincs ajánlat....ezért "érintethetetlenek". :)
Be lesznek számolva a Neymar üzletbe (ha lesz ilyen) vagy kényszerből lesznek eladva (ár alatt) ha csak pénz kell a PSG-nek. Másképp maradnak a nyakunkon. Más opció nemigen maradt.

sunt 2019.07.29. 07:20:30

@Robi71: Persze, és Kluivert lesz Suarez dublőre.

Robi71 2019.07.29. 07:40:25

@sunt: A 36 éves Alves még mindig jobb, mint Semedo, Roberto, Wague vagy Emerson együttvéve. Patrick nem valószínű, hogy jobb, mint Suarez. Ő Ruiz-nak lehet a riválisa.

sunt 2019.07.29. 07:53:33

Úgy tudom, a szemellenzős gerontofilia nem gyógyítható.

jani888 2019.07.29. 07:55:07

@Robi71: Alves most nagyon jó ,de emlékszem én az utolsó egy-két évére nálunk ,amikor nem nagyon futott vissza ,amikor a beadásai a túlsó szögletzászló környékére érkeztek . Ez a mostani Alves még mindig itt lehetne ,ha akkor meg tudtak volna egyezni ,de így 36 évesen már semmiképpen . Persze ( szerintem) a jobbhátvéd poszton gyengék vagyunk ,hiába Semedo ,Roberto . Talán Wague kinőheti magát, mert még fiatal és fejlődőképes

Robi71 2019.07.29. 08:14:20

@jani888: Hogy Alves az elmúlt 3 évet nem a klub kötelékében töltötte a klubvezetés számlájára írom. Gondolom Roberto-nak kellett helyet csinálni és mivel Alves-t nem lehetett mögé sorolni, így inkább leigazoltuk Semedo-t....akinek ugyan csak kezd elege lenni.

Robi71 2019.07.29. 08:23:30

@sunt: Ezt nem kommentálnám, de kívánom, hogy minél hamarabb tegyenek lapátra a munkahelyeden csak azért mert akarsz a beosztottja lenni egy fiatalabb, de sokkal tehetségtelenebb kollégádnak.

Bivi76 2019.07.29. 09:33:44

@Robi71: Az Általad felsorolt, 3 játékos nyakunkon marad. Még mindig jobb, ha valakik (kedvenceid) rajtunk rohadnak.

sunt 2019.07.29. 09:35:03

@Robi71: A jókívánságoddal jó alaposan elkéstél.

Robi71 2019.07.29. 09:53:34

@Bivi76: Ezért remélem, hogy jön Neymar. Így a vezetőség arra kényszerül, hogy valamilyen úton módon (csere vagy eladás) megváljon tőlük.
Amúgy pár év eltolódással de ugyan azon az úton haladunk amin a MU. Sir Alex és "gyerekei" (Ferdinand, Brown, Butt, Neville testvérek, Keane, Scholes, Fletcher, Giggs, Rooney, Beckham, O'Shea), kifutottak...azóta hiába költenek százmilliókat, az új igazolások egyike sem veszi a nyakába a klub presztízsét.
Jól fizetett légiósok, akik csak a pénz miatt vannak de lelket nem tesznek a játékba...ha felelősségre vonják őket, akkor simán lelépnek.

Robi71 2019.07.29. 09:54:46

@sunt: Akkor azt kívánom, hogy az unokáid dobjanak ki a házból mivel szerintük haszontalanná váltál. :)

Raven1975 2019.07.29. 10:08:22

Messit megtámadták egy koncerten. Szerencsére semmi baja nem történt, mert a biztonságiak időben cselekedtek, aztán körbeállva kimenekítették. Gondolom innentől kezdve nem lesz sok kedve ismeretlen emberek közé menni, így aztán kevesebb autogramot fog kiosztani.

Robi71 2019.07.29. 10:46:54

@Raven1975: Rablók támadták meg vagy rajongók?...a kettő nem ugyan az. :)

Bivi76 2019.07.29. 12:37:27

@Raven1975: @Robi71: Rablók támadták meg? Menjen vissza Barcelonába, aztán edzen! Nem Ibizán kellene menőzni!

Robi71 2019.07.29. 12:50:14

@Bivi76: Messi, Suarez és Alba. Tényleg komolytalanok! :)

Bivi76 2019.07.29. 12:50:15

@Robi71: Amúgy félreértés ne essék, én nem szeretnék rosszat argentín zseninknek, örülök hogy nem lett semmi baja. Menjen vissza Barcelonába, kezdje el a tréningeket, óriási feladatok várnak rá, és a csapatra egyaránt. Meg kell nyerni a BL-t! Nincs mese! Ez a legfontosabb!

Bivi76 2019.07.29. 12:51:27

@Robi71: "bűnbanda" :-) Mars haza!

Ühüm 2019.07.29. 12:53:40

@Bivi76: Igaz is! Couthinonak nem kéne már edzeni?

Ühüm 2019.07.29. 13:17:54

Szerintem Messi az alapozás nélkül is megrúgná a maga 30-40 gólját. Valamiért mégis elkezdett rá fújni néhány fiatal brazil mániás. Nehogy már ne mehessen a szabadsága alatt szórakozni. Egyesek meg edzés helyett videojátékoznak. Érdekes "szurkolói" vannak ennek a csapatnak.

Bivi76 2019.07.29. 14:23:38

@Ühüm: @Robi71: Coutinho és Arthur kontinens tornát nyertek. Megérdemlik a pihenőt. Ellenben Messi.... hahaha!

rtghfb 2019.07.29. 14:26:50

@Bivi76: Még mindig Ernő az edző. Csak mondom.

Bivi76 2019.07.29. 14:27:38

@Ühüm: Akik videójátékoznak, azok meg tavaly Vb-t nyertek! :-)

PeppyRapier 2019.07.29. 15:01:12

Elég nagy képzavar van, ami a saját nevelésű játékosok, nagycsapatba való beillesztését illeti. Annó az arany generáció berobbanása idején, a Barca közel sem volt azaz erő, mint utána v. mint manapság, szóval simán megtehették, hogy kísérleteznek a fiatalokka, de nem is voltak olyan eredmények, mint amiket manapság elvárnak a szurkolók.

Kellettek az olyan igazolások mint Ronaldinho, Eto'o v. Deco, hogy meginduljon felfelé a csapat. Azóta egyedül a Guardiola korszakban volt olyan, hogy jelentősen támaszkodott a csapat a sajátnevelésekre, de akkor sem tömegével jöttek az emberek, érdemben csak Pedro és Busquets érkezett, plusz visszavásároltak olyanokat mint Piqué v. Alba. Ez manapság is lehetséges, és a fiatalok beépítése most is közel ugyan abban a ritmusban halad, csak idők közben az a mag aki akkor a Barca alapját jelentette kiöregedett és továbbállt.

Szóval most vagy jönnie kell egy reset-nek, ami olyan arany generáció nélkül, teljesen értelmetlen lenne, vagy jönnie kellene egy olyan edzőnek, aki megint visszahozza a saját neveléseket. Egyik sem járható út jelenleg, mert már nem azon a szinten van a csapat és nem azon a szinten van a LaMasia gyémántnevelése sem.

De ettől még ugyan úgy megvan a fiatalok felhozása, ahogy eddig is:
05/06 Messi
06/07 -
07/08 Bojan, Pedro
08/09 -
09/10 -
10/11 -
11/12 Thiago
12/13 Tello, Bartra, Montoya
13/14 Robi, Deulofeu, Rafinha
14/15 Denis
15/16 Halilovic, Sandro, Munír
16/17 Samper
17/18 -
18/19 Alena, Cucurella
19/20 Wagué
Jövőben: Puig, Pérez, Abel R., Miranda, O.Busquets

És ezek közül 2005-óta ki volt az aki olyan szintre ért, hogy érdemben segítse a csapatot a triplázások felé vezető úton? Talán ha 4 nevet ki lehetne emelni, a többieknek nagyobb volt a füstje mint a lángja. Pedig ez egészen Messi-ig vezethető vissza, azaz a LaMasia csúcspontjáig. Persze, ma már nem ugyan azaz akadémia mint egykoron, de nem is jönnek úgy a fiatal ékkövek, és nem is ugyan az a klub megítélése mint akkoriban. Sokan visszasírják azokat az éveket, de akkoriban a csapat még a Real-t sem mindig volt képes megverni, nem hogy a világot.

(Szerintem a jelenlegi Puig pl. a legnagyobb ígéretnek tűnik Thiago-óta, úgy hogy a legtöbbek szerint a Masia már az utolsókat rúgja.)

Ühüm 2019.07.29. 15:06:18

@Bivi76: Götze góljával Vb-t nyert Németország. Remélem érted a párhuzamot. Te vagy a legnagyobb troll a fórumon. Remélem egyszer ki...nak innen. Engem nyugodtan ki lehet, ha megérdemlem ezért. De te ..va hülye vagy a futballhoz.

julio alberto 2019.07.29. 15:39:09

@Ühüm: Csak egy kérdés...Messi akkor mit csinált az idei Copa Americán?Ami a 2014 finálét illeti a németek teljes mértékben megérdemelték a VB győzelmet,nem kérdés övék volt a legjobb válogatott a tornán.A brazilok elleni 7-1 győzelem után kicsit elszálltak maguktól a döntőre,de aztán egy csere emberrel csak behúzták mérkőzést.Argentína az egyenes kiesési szakaszban 4 mérkőzésen 2 gólra voltak jók.Már az is nagy dolog volt hogy a döntőig elszenvedték magukat ilyen lepkefing hatékonysággal.

Ühüm 2019.07.29. 16:11:57

@julio alberto: Félreértettél mindent. Messi szar volt a Copán. De a szabadság neki is jár. ott tölti ahol akarja. Elment Ibizára szórakozni. Erre Bivi írja, hogy minek szórakozik, menjen edzésre. erre reagáltam, hogy valaki meg játszik edzés helyett. Nyílván dembire gondoltam. erre ő: de hát ő megteheti, mert világbajnok. erre jött a Götze, amit azt hittem nem kell magyarázni. De ha mégis: csak egy példa volt, hogy nevesincs játékosok is mondhatják magukat világbajnoknak. Még olyan is aki gólt lőtt döntőben. Ezer más példát sorolhatnék. Lőhette volna Szváziföldének is, de te meg még jössz megint egyből az argentin utálatoddal. Remélem érthető volt.

Bivi76 2019.07.29. 16:37:47

@Ühüm: Engem már tettek ki 1 hétre. Nyugodtan rakass ki végleg! Beszélj Berbatovval!

julio alberto 2019.07.29. 16:39:41

@Ühüm: Argentína 26 éve nem tényező a labdarúgásban ez nem szeretett vagy utálat kérdése.Remélem ez is érthető volt.

Bivi76 2019.07.29. 16:45:37

@Ühüm: Azért vagyok troll, mert naponta nem sz..... dom körbe 100-szor Messit? Mert nem állok be az itt lévő Barcelona szakértők sorába, akik nem tudnak elengedni egy letűnt korszakot? Én legalább reálisan látom a dolgokat, nem divatbarcás vagyok. Nem élvezek a gatyámba Messitől, a bandájától, meg Guardiolától.

Ühüm 2019.07.29. 17:10:46

@julio alberto: Még mindig nem értem hogy jön ide Argentina.

Ühüm 2019.07.29. 17:14:33

@Bivi76: Én sem. Még csak nem is a kedvencem. Lehetett volna bármelyik másik is ibizán. Én csak azért írtam, mert 4 játékosunk van még szabadságon, de te pont annak szóltál be, aki a legtöbbet tette a szezonban. Szerinted Ibizán olyan menő szórakozni ennyi pénzből, amit ők keresnek? Vajon a kedvenceid nem mennek el oda?

Robi71 2019.07.29. 18:26:00

@julio alberto: hogy nem tényező, azért egy kicsit erős még egy ilyen vicces krapektól is mind amilyen te vagy. Ha azt mondod, hogy a brazil válogatottal egyetenben egyre távolabb kerülnek az közvetlen élmezőnytől, akkor még OK.

Bivi76 2019.07.29. 18:42:42

@Robi71: Már Alberto is vicces krapek? Minap még rám is ezt írtad!

Robi71 2019.07.29. 19:43:07

@Bivi76: Ő is vicces, csak nem kicsit epésen. Te csak simán vicces, kár hogy a tenyeréből eszel. Jobb volt, amikor eredeti voltál

barca1994 2019.07.29. 20:14:40

@Robi71: Alberto egy hiteltelen, amikor Neymàr a PSG be igazolt úgy ahogy akkor nem volt önfeladó akkor még ö volt az isten.Most fordítva màr ez nem így van .Ez az Alberto egy nagy színész.

Bivi76 2019.07.29. 20:38:17

@Robi71: Köszi Robi! :-) Én nem eszek Alberto tenyeréből. Nem is ismerem. De hogy ért a focihoz, az biztos. Hasonló a filozófiánk. Amúgy Te is "jó gyerek" vagy, semmi gondom Veled . Kissé kioktató vagy, de alapjában véve "no problem" :-)

Robi71 2019.07.30. 04:05:40

@Bivi76: "Hasonló a filozófiánk"? :)
Bivi vs Cruyff. A történelem majd így fog emlékezni rád. :)

Robi71 2019.07.30. 04:10:54

@barca1994: Alberto-nál újabban a fiatalítás (mivel nem ide igazolt) De Ligt-el kezdődött volna. Ha pedig ide igazolt volna, akkor minek ide az a "kövér disznó"? :)

Mihail84 2019.07.30. 08:38:36

@Bivi76: Igen Bivi.... Alberto nagyon ért a focihoz. Főleg a jóslataiból rí ez le. Aminek a 90 %-a nem jön be bár állítása szerint majdnem mind bejön. Nem is értem hogy hogy nem figyelt fel a tehetségére pár sztár klub. Az ő edzösködése alatt bármelyik klub 20 bl-t nyert volna 10 év alatt....

julio alberto 2019.07.30. 20:11:11

@Robi71: Brazília..az elmúlt 26 évben,nyert 2 VB-t 1994,2002,Copa America 1997.1999,2005,2007,2019+3 konföderációs kupát a szerinted tényező Argentína semmit.Nagy vicc vagy te ez tény.

Mihail84 2019.07.30. 21:06:35

@julio alberto: Az is tény hogy te egy hihetetlenül arrogáns ember vagy akit csak a brazil imádat és neymarka szopkodása éltet....

Frano Dévay 2019.07.31. 10:51:43

a perez gyerek kiváló futbalista,....ügyes,BÁTOR,...és megbizható....pontosan annyit ér mint a kutinyós meg a dembelés együttvéve,..biztos hogy hasznos tagja- lehetne! a barcának....ha...az f.c.barcelonánál értenének profi szinten a focihoz.
süti beállítások módosítása