A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

A Barcelona szenved idegenben

2019. szeptember 02. - Berbatov

Minden a Camp Noutól távol lejátszott mérkőzés gyakorlatilag egy kínzással ér fel Ernesto Valverde edző irányítása alatt. Ha a csapat kimozdul a komfortzónájából, általában kellemetlen meglepetésekkel szembesül.

Ez következett be a szombati, Osasuna elleni spanyol bajnokin. A másodosztályból frissen feljutott gárda gyakorlatilag az első félidőben szétszedte a katalánok együttesét. Lionel Messi, Luis Suárez és Ousmane Dembélé távolléte nem indokolja a szükséges intenzitás hiányát. A Barcelona úgy tűnik nem tudja mi tévő legyen, ha kilép a saját stadionjából. 

Nem egyszeri esetről van szó, idegenben a közelmúltban rengeteg alkalommal egy abszolúte másmilyen arcát mutatta a gránátvörös-kék gárda. Természetesen a római és a liverpooli fiaskó a legszembetűnőbb példái az előbbi állításoknak. A hazai csapatok az erősségeiket teljes mértékben ráerőltették a Barcára, és a folyamatos nyomás alatti játék számtalan hibára késztette Gerard Piquééket. Úgy tűnik Valverde nem talál megoldást a problémára, és a játékosok a fogadkozásaik ellenére sem tudnak felülkerekedni a rossz emlékeken. 

A nyitófordulóban bekövetkezett bilbaói vereséget követően az El Sadarban ismét a szokásosnak mondható gyengeségeket prezentálta a Barcelona. Védelmi kihagyások, a presszió, a csapatrészek közötti kapcsolat, illetve a megfelelő sebesség hiánya jellemezte a katalánok játékát. A Barcelona a két idegenbeli mérkőzésén mindössze egy pontot volt képes begyűjteni, és máris öt pont deficitet szedett össze a listavezető Atlético Madriddal szemben. 

Ki okolható Griezmann teljesítménye miatt? 

A 120 millióért frissen igazolt Antione Griezmann karrierje egyik leggyengébb mérkőzését teljesítette Pamplonában. A francia világbajnok az első fordulóhoz hasonlóan ismét minimális szerepet vállalt a Barcelona játékában, mindössze 30 labdaérintést produkált a találkozón. 2015-be kell visszamenni, ha ehhez fogható statisztikát szeretnénk fellelni. 

Griezmann hőtérképei az első három fordulóban

Az előző hétvégei Cap Nou béli tündöklését követően egy rendkívül gyenge produkcióval rukkolt elő a támadó. A formája jelentősen visszaesett, a San Mamésben látott teljesítményt nyújtotta, ismételten a csapattal együtt kínlódott idegenben. 

Griezmann labdaérintései a Bilbao, a Betis és az Osasuna ellenében...

...és a passztérképe a három bajnoki mérkőzésen.

A Real Betis legyőzésében játszott vezető szerepe az El Sadarban eltűnt. Észrevétlen maradt a játékban, és gólszerzéssel sem próbálkozott a francia. Gyakorlatilag az egész bajnokit a csapattársaitól elszigetelten játszotta le Griezmann. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr1115036308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

celestial 2019.09.02. 17:20:51

Úgy emlékszem anno volt ilyen Pep idejében is...mármint hogy látványosan szenvedtünk idegenben...ezzel nem Valverdet védem hiszen ő a csapat legnagyobb gondja ( sztem)....
Grizi meg..meglátjuk, de Valverdenek mániája nem ott játszatni a játékost ahol a legjobb....

DISTANTxTHUNDER 2019.09.02. 19:25:00

@celestial: Valverde szerintem a szezon eleji, meg a felkészülési meccseken felméri ki hol a legjobb, hogy tudja kit hol ne játszasson tétmeccseken :)

H.Stoichkov 2019.09.02. 19:25:36

Amikor sorra gondok vannak olyan játékosok eredményeivel, mint Coutinho, Dembele, Griezman, akkor teljesen egyértelmű, hogy edző kérdés van.. nem tudom mit faszakodnak azon, hogy kivágják.

Raven1975 2019.09.02. 19:35:14

Csak egy újabb tényleges stat, Lionel Messi dominál és utolérhetetlen. :)
uploads.disquscdn.com/images/601053af3ff2849d1f6fb3c84a9f2a561d4bd2c0f2831fb5412a28da5e2488b7.jpg
_ _ _ _ _ _ _ _ _

Ernesto Valverde (bilbaói sztáredző horrorisztikus szerepkörben. :D)
uploads.disquscdn.com/images/cfd9cfdfab9e0899b5010557e293c581cc84af45e11004da9d5a29269937ae91.jpg

2019.09.02. 20:10:59

Nem csak idegenben szenvedünk!!
Amikor a nagy hiányzókról van szó kérem Dembele nevét ne tüntessétek fel, mert annyi vizet zavar ott a pályán hogy egyáltalán nem tűnik fel a hiánya!!! Sőt

Robi71 2019.09.02. 20:15:59

@the12thman: Köszönöm, ezt akartam én is mondani....de nem szerettem volna, ha a szerkesztő azt hiszi feltett szándékom mindig belekötök valamibe. :)
Ő és az "intenzitás"???

Berbatov 2019.09.02. 20:25:00

@the12thman: Csak a tények kedvéért. Dembélé góljával nyertük meg a Szuperkupát, illetve amíg megint meg nem sérült, az ő találatai eredményezték a bajnokságban a legtöbb pontot a csapatnak. De aztán jött a szokásos forgatókönyv. Kidőlt a sorból, majd Valverde tevékenységnek hála rásérült, stb..

Berbatov 2019.09.02. 20:32:27

@Robi71: Felőlem köss bele, ha értelmesen, tényekkel alátámasztva képes vagy rá. Az építő jellegű társalgást mindig szívesen fogadom. De csupán azt....

celestial 2019.09.02. 20:35:30

Azok a szemét tények :) csak a baj van velük :)

2019.09.02. 20:35:35

@Berbatov:
Ez mind szép és jó, de 2 év alatt ez nálam kevés, hogy 3 meccsért szopkodjam a gyereket. Pl. Ha Messinek 3 rossz meccse van a szezonba mindenki a fejét követeli, őt meg istenítsük?? Azt már nem.
Mivel maradt a legjobbakat kívánom neki és van újabb 1 éve bizonyítani, de azt hogy sírjak utána az még nagyon messze van. Most akkor nyertünk vele egy Szuperkupát akkor a kis 16 éves Fati gyereket is kezeljük már úgy ha megsérül hogy oda a megmentő? Az is erős lenne. Remélem érted mire akarok kilyukadni. :) de ebban egyetértek ahogy írtam itt az újabb esély de ha most sem él vele akkor jövő nyáron ha kell még ingyen is elkergetik innen mint a szurkolók mint a vezetőség

Berbatov 2019.09.02. 20:36:27

A holland sporttévében közben az a téma, hogy Frenkivel mi a faszt művel Valverde... A Betis és az Osasuna ellen a pálya széleire koncentrálódott a játéka, nyilvánvalóan nem kedvező hatással volt a leadott teljesítményére. Csupán azért, hogy Buquetset bele tudja erőltetni a kezdőcsapatba.

Berbatov 2019.09.02. 20:39:23

@the12thman: Nem is kell szopkodni, és senki sem istenítette őt, de ha a pályán van, számíthatunk tőle a váratlanra, nem bújik el, mint Griezmann. Hibázik, olykor sokat is, de felelősséget vállal. Kéri a labdát, stb...

Robi71 2019.09.02. 20:48:49

@Berbatov: Nem hiszem el....hogy még mindig! BESZ@ROK! :)))
Mit kell csinálnia még ennek a félkegyelmű, ingyenélő kerékkötőnek. Szarjon a Camp Nou kezdőkörébe és törölje meg a s@ggét a Barca mezzel??? ...

Robesz112 2019.09.02. 21:03:41

@Robi71: Ha beszarsz, akkor is a csapat tagja maradt. Próbálj csak a többi 20 játékossal foglalkozni. Mintha nem is lenne. Látni úgyse fogod, mert sérült lesz. Vagy gondold azt, hogy ő Jadon Sancho.

Robi71 2019.09.02. 21:05:09

@Berbatov: "intenzitás"?.... "felelősség"?....fetrengek a röhögéstől, nem bírok magamhoz térni. :)
Téged fizet valaki, hogy ilyeneket írj?

Robi71 2019.09.02. 21:07:39

@Robesz112: A Barca jelenlegi állapotát Dembélé jelzi a legjobban. Káosz, komolytalanság, fegyelmezetlenség, klinikai agyhalál. :(

Robi71 2019.09.02. 21:08:56

@Robesz112: az amatörizmus lemaradt. :)

Robesz112 2019.09.02. 21:09:22

@Robi71: Annyiban pontosítanék, hogy Dembi, Valverde, Bartomeu.

Robi71 2019.09.02. 21:18:21

@Robesz112: Tudod miért van még mindig ott Valverde? Mert nem mondta azt Bartomeu-nak, hogy "húzd a f@szod Dembélé-be". De ugyan ezt elmondhatta volna Coutinho-val kapcsolatban is amikor folyamatosan be kellett tennie a csapatba.
Ezért van még mindig itt és ehhez hasonló mulyaságokért. :(

Robi71 2019.09.02. 21:23:45

@Robesz112: Pep, Kloop, Pochettino vagy Simeone egy napot nem dolgoznak Bartomeu alatt. Az első nap után ráborítanák az asztalt és beadnák a felmondásukat.

Robesz112 2019.09.02. 21:23:52

Azért nagyon kíváncsi lennék egy Barcelonában élő Barca-szurkoló véleményere, ők hogy látják a csapat teljesítményét, ők is félnek az idegenbeli meccseinktől, mint mi? Hangot adhatnak az elégedetlenségüknek?

Robesz112 2019.09.02. 21:25:45

@Robi71: Amilyen lagymatag Barto, rásem tudná beszélni őket, hogy idejöjjenek.

Robesz112 2019.09.02. 21:28:30

@Robi71: Arra is kiváncsi lennék, hogy az említett edzők közül ki mit tudna kihozni Dembiből.

Robi71 2019.09.02. 21:28:47

@Robesz112: Barto lagymatag? viccelsz? ... teljesen a saját arcképére formálta a klubot szűk 5 év alatt.

Robi71 2019.09.02. 21:30:56

@Robesz112: Pep elzavarta volna rég. Ennél kisebb dolgokat nem tűrt el sztároknak.
A többiről sem tudom elképzelni, hogy tolerálták volna ezt.

Raven1975 2019.09.02. 21:33:37

Ousmane Dembélé (többszörösen kitüntetett plecsnihuszár. :D)
uploads.disquscdn.com/images/2ba89827b8fb70f1276474a85c7a9622ab66a83ac54469a7537748b6af98aebe.jpg
Disqus örök és elpusztíthatatlan kritizator. Üdv. Raven1975 :)

Robesz112 2019.09.02. 21:34:12

@Robi71: Az a bárgyú vigyor az arcán, nekem nem egy kemény üzletember jön le belőle.

Robi71 2019.09.02. 21:37:30

@Raven1975: kerestem ez a képet! Ez lesz mostantól a nick-em mellett....addig, ameddig itt lesz. :)

FCB_László 2019.09.02. 23:41:54

@Robi71: nagyon király az új kép ;) xd

BarcaForLife 2019.09.02. 23:50:51

Robi....edesanyad nem elt az abortusz lehetosegevel ezert kell most neked irnom. ...azert mert Dembele serult meg nem szar csak nincs szerencseje....nem o kuldte be magat serulten.....igen...palyan kivul felelotlen de meg gyerek....tudod hany vele egykoru embert ismertem aki ugyanilyen volt es megis sikeresek lettek mert a viselkedesuk megvaltozott neha par honap alatt(felnottek)...ha nem igy lesz menjen.....volt mar itt sok mindenki de amikor Dembele formaba volt akkor miatta volt erdemes leulni meccset nezni Messi mellett. . O vitt szint Valverde ocsmany jatekaba.....neked egy fobiad van vele kapcsolatba...vagy rasszista.....a stilusod meg okadek....nem tudom te kinek kepzeled magad de szerintem a nagy mellenyed csak a klaviatura mogott nagy. A focihoz semmit nem ertesz, ha meg igen sose fogjuk megtudni mert vagy Dembelet szidod vagy meg okoskodsz meg linkelgetsz mintha te lennel a szerkeszto.

MagicBarca 2019.09.02. 23:59:17

@BarcaForLife: igaz.Egyetértek azon részével,hogy Dembi még gyerek,de abban is igazad van,óriási potenciál van benne.Voltak nagy reménységeink,mint anno Bojan,Dos Santos és sorolhatnám napestig,bennük nem láttam fantáziát,Fatiban és Dembiben viszont igen.Tény,néha a hozzáállása nem megfelelő,de azért ne felejtsük el,senki sem szent.....induljunk ki csak a csapatunkból.Ibra.Vagy Lajos harapásai és sorolhatnám ezt is.Emberek,akik hibáznak :) Dembi le fog higgadni,ha végre lesz egy értelmes edző a padon........Valverde tekintélye az öltözőben egyenlő a nullával :D

MagicBarca 2019.09.03. 00:03:28

Mint régi játékos és igaz,kicsi tapasztalattal bíró edző,de a hülye is tudja azt,hogy igazolhat egy csapat bárkit,ha nem a posztján játszatják.Xavi anno ha nem középen játszik,hanem kib...ák szélre,lett volna ekkora sztár?Itt a hiba.Valverde.Egyszerűen nem a posztján játszatja a játékosokat és konok módon ragaszkodik a saját,egysíkú taktikájához.Ha 11-ből 11 ember nem passzolna bele,ő ezt is les.arja,csak a kis makacs taktikája szerint megy

BarcaForLife 2019.09.03. 00:16:05

@MagicBarca: ahogy mondod. Dembele Dortmundba szarnyalt ( nem hiszem h akkor nem videojatekozott), Cout a Poolba nem kell meselnem. Valverde kioli a foci szepseget.....a Barcat...DE! Ha meg lenne eredmenye....egy veretlen szezon,Bl......akkor azt mondom jo. De nem......2 mega eges a BLbe......veretlen szezon elk**va, kupadonto buko.....hat ha valakinek nem tunik fel h ez mekkora visszaeses Pep, Enrique, Tito de meg Tata Martino jatekahoz kepest is az vak....el vannak fojtva a kreativ jatekosok...meg az a jo h Messit nem tudja visszafogni

Robi71 2019.09.03. 03:01:50

@BarcaForLife: "édesanyád nem élt az abortusz lehetőségével ezert kell most neked írnom"? Wow....ez nem semmi stílus. És még én vagyok "klaviatúra mögött nagy"! :)

kritizator 2019.09.03. 05:45:58

@Raven1975: mi az a diszkosz, hol lehet kapni?

GYLS 2019.09.03. 07:24:33

a Barca rendszere, stílusa semmit nem változott. Továbbra is a rövidpasszos játékunkat játszuk. Ennek a gyorsasága változott, negatív értelemben. Nincsenek meg a megfelelő játékosok. Hol van már az 5-6 évvel ezelőtti Busquets, ég és föld a különbség az egyidőben csúcson lévő Xavi-Iniesta páros a helyükön szerepeltek/szereplők között (Gomes-Denis-Rakitic-Rafinha). Hol van Suarez, de leginkább Messi futómennyisége is a korábbiakhoz képest? És ezt leginkább a labdavesztések utáni letámadások mennyiségében és minőségében lehet látni.
A jelenlegi játékosoktól ne várjunk ÁLLANDÓ látványos mérkőzéseket. Ahogyan tavaly, úgy idén is több lesz a kínkeservesen hozott találkozók száma. És az is benne van a pakliban, hogy ami eddig nekünk volt kedvező, az majd párszor másfelé billen (lsd. múltév Bilbao 0-0, most egygólos vereség). Persze, hosszútávon ezek kiegyenlítődnek.
Ha a kezdőben többségében lesznek az 1 évvel még korosabb idősek, a játékunk sebessége nem fog változni. Átrohannak rajtunk, és már csak az a kérdés, hogy mennyit hibáznak a védőink vagy az ellenfelek támadói.
A keret deJong (mégiscsak Európa idén megválasztott legjobb középpályásáról beszélünk) és Griezmann (mint támadó stabilabb Coutinhonál és Dembelénél is) érkezésével erősebb lett. Kell egy tökös edző, aki deJong miatt padra teszi Busit, elől pedig a frissesség fenntartása miatt forgatja a támadókat.
És ha a sérülések is elkerülik a játékosokat, minden fronton ott lehetünk a végjátékban.

tiktak17 2019.09.03. 07:51:20

Dembelé sajnos buta, nem is kicsit. Szerintem nincs a földön még egy olyan fiatal játékos, akit egy Barca kaliberű csapat leigazol és az edzés előtti estén inkább PSen játszik, majd elkésik. 22 éves, ne mondjuk már, hogy gyerek. Hatalmas összegért érkezett, hatalmas fizetéssel. Cserébe a teljesítménye az pár meccset leszámítva kb 0. Sérülései hátráltatták...és ő megtett mindent a sérülések ellen? Nem. Futni tud, azt nagyon, utána egy lövőcsel és helyzet van, de mivel képtelen jó döntést hozni nem túl hasznos. Más erőssége a futáson kívül nincs. A legszebb az egészben az, hogy mindenki várja a nagy áttörést nála, ha idén nem, majd akkor jövőre belelendül.
Idén nincs könnyű helyzetben, rögtön sérüléssel kezdte a szezont. Na majd jövőre hátha

DISTANTxTHUNDER 2019.09.03. 07:53:33

@GYLS: "És ha a sérülések is elkerülik a játékosokat, minden fronton ott lehetünk a végjátékban."
Csak nem kerülik el, ezért is állunk most 4 pontal.. sok van még hátra, de ha nem kezdünk el nyerni végre akkor félek hamar eldől a bajnokság számunkra.. egyetlen szerencsénk hogy a Real is ugyanúgy beragadt mint mi, a többi csapatot meg nem tartom igazából veszélyesnek..

DISTANTxTHUNDER 2019.09.03. 07:56:03

@BarcaForLife: Ez tényleg durva volt, kicsit visszább vehetnél

GYLS 2019.09.03. 08:05:31

@DISTANTxTHUNDER: A sérülés csak egy dolog, hogy 4 pontunk van. A Bilbao elleni meccsen fordítva is lehetett volna. Az Osasuna elleni mérkőzésből csak az első 30 percet láttam, az alapján viszont még az egy pontot sem érdemeltük meg, viszont olvastam a kommenteket, az utolsó ziccer a mienk volt (Perez?), tehát meg lehetett volna a 3 pont is.
Fontos szerepe volt itt az átigazolási hercehurcának is. Azért el tudom képzelni, milyen lelkiállapotok uralkodtak egyes játékosokban, de úgy általában a csapat körül is milyen volt a hangulat.
És akkor ne hagyjuk ki Valverdét sem. Remélem, befejezte a kisérletezgetést deJonggal. Vagy Busquets helyén játszatja, vagy akkor ne is tegye be a kezdőbe.

kritizator 2019.09.03. 08:09:32

@BarcaForLife: -1

igazad van (lehet), de a stílus

kritizator 2019.09.03. 08:10:49

@GYLS: "A keret deJong (mégiscsak Európa idén megválasztott legjobb középpályásáról beszélünk) és Griezmann (mint támadó stabilabb Coutinhonál és Dembelénél is) érkezésével erősebb lett."

Elméletben erősebb, de a gyakorlatban ...

GYLS 2019.09.03. 08:17:29

@kritizator: 3 mérkőzés után még nem beszélhetünk igazán gyakorlatról.

celestial 2019.09.03. 08:24:19

@BarcaForLife: vigyázz robival...arra utazik hogy kb így kikelj magadból...állandóan csak csipkelődik kötekszik .... vitatkozni meg felesleges vele....van az elképzelt világa és semmi más..ez az élete szegénynek :(

Robi71 2019.09.03. 08:35:35

@celestial: "kikeljen magadból"?...lehet ennél jobban. De Mordor-ban minden lehetséges.

MagicBarca 2019.09.03. 10:28:24

@BarcaForLife: Így igaz.Lássuk a nagyágyúkat csak.Xavit emlegettem már.De ott van Roberto is.Szélsőhátvéd a posztja?Nem.Cou sem ott játszott,ami eredetileg a posztja.Nem védeni akarok senkit,főleg nem Cou-t,de itt 80%-ban a megválasztott Valverde féle egysikú taktika a gond.Mi lesz a következő?Messit berakja védekező középpályásnak? :D

kritizator 2019.09.03. 10:38:36

@GYLS: 3 mérkőzés által megvalósított gyakorlatról beszéltem:(

Raven1975 2019.09.03. 10:41:04

Ousmane Dembélé (átcsapott sorozatsztárba és futkorászik. :D)
uploads.disquscdn.com/images/177e54ad36f5ce342a7221edd08adeae01b30cf40a6ce745adc9f5b8be54dbfd.jpg
@kritizator: Disqus profil, infózz aztán hablatyolj, öccse. :)))))

Dr Mouse 2019.09.03. 11:24:21

Sziasztok!
Szóval, - ha egy edző, - két év alatt, nem veszi észre, hogy a csapata 20-25 méterről alig-alig célozza meg az ellenfél kapuját,
- ha nem veszi észre, hogy a csapata szögletrúgásból teljesen veszélytelen és ez ellen nem tesz semmit.
- ha nem látja, hogy a csapata saját magának nehezíti meg a góllövést azzal, hogy sok passzal jut el az ellenfél kapujához, ezáltal úgy néz ki, hogy mindenki "buszozik" a Barca ellen,
- ha évekig erőltet játékost (lásd SR) olyan posztra, ahol az nem alkalmas,
- ha ez az edző minden a klub vezetés által minden újonnan leszerződtetett játékosra rábólint,
- akkor ez az ember egy "bólogató János" és NEM EDZŐ!

Robi71 2019.09.03. 11:36:10

@Dr Mouse: Az. Ha nem az lenne, akkor már rég összebalhézott volna Barto-val és elválnak az útjaik...és jött volna egy következő "bólogató János", mert ez alapfeltétel Barto-nál.

GYLS 2019.09.03. 12:40:41

@kritizator: Én inkább Valverde kísérletezgetésének veszem ezt a 3 mérkőzést. Keresi a megoldást a középpálya hatékonyságára, hiszen Rakitic kivételével már kisebb-nagyobb időt mindenki kapott. A támadósorban történteket viszont még kísérletezésnek sem látom, csupán a kényszer miatt került képbe Perez, de leginkább Fati. Ha a Messi-Suarez-Dembele trió egészséges, esélyük nem lett volna a szereplésre.
Várom, a következő 2 mérkőzésen mi lesz a középpályán (Valencia és a Dortmund).

INCA 2019.09.03. 13:01:04

Dzsunior futása

Dzsunior, Dzsunior, hol késel az éji homályban?
Távoztod óta évek ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedül.
De szomorú hangok fárasztják álmaid, és gyász
Képe veszélyének, mely lesz harcodra jövendő.

Remélem Vörösmarty nem forog sírjában.

kritizator 2019.09.03. 13:08:21

@Raven1975: Hogy egy klasszikust idézzek: "légyszí ezt ne!"

FCB_László 2019.09.03. 22:54:57

@BarcaForLife: ember, azért vegyél vissza....

MagicBarca 2019.09.04. 00:44:09

Gyerekek....Azért egy gondolatot engedjetek meg nekem.Nekünk anno kötelező volt távolról lőni....sőt.12(!!!!!!) éves koromban ha nem tudtam a társamhoz,a lábára passzolni 25 méterről,akkor az edzőm-aki nem mellesleg Nő volt-,automatikusan mutatta,le vagyok cserélve.És ez sokadosztály tartalékcsapatában történt.......Igaz,kellő motiváció megvolt,3 évig veretlenek is voltunk :D

Robi71 2019.09.04. 12:33:54

A Spurs felajánlotta Lucas Moura-t a Barca-nak...de mivel több, mint 50 milliót kértek érte nem lett üzlet.
www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20190904/47176459765/el-barca-rechazo-a-lucas-moura.html

Robi71 2019.09.04. 12:40:31

Emmanuel Petit: "Igazán értékelem Dembélé gesztusát ... megtagadva, hogy a Neymar csereügylet részeként a PSG-hez távozzon". :)
www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20190903/47173159675/fc-barcelona-barca-petit-neymar-dembele.html

kritizator 2019.09.04. 12:42:28

@Robi71: pláne Valverdével a BL-elődöntőben. Na de a selejtezok során verhető.

Robi71 2019.09.04. 12:46:45

@kritizator: A Dormund és az Inter ellen fel kell kötni a gatyát. Nem lesz egyszerű.

Guille 2019.09.04. 13:01:14

@Robi71: Ha a Dortmund jó napot fog ki, simán szétkontrázhatnak. Szerencsére azért ők is hektikusak. Az Intertől nem igazán félek. A támadószekciójuk jó, de játékban meglepne, hogy felnőnének hozzánk. Persze, ha mi felnövünk magunkhoz :)

Robi71 2019.09.04. 13:17:38

@Guille: Az Inter is erősödött a tavalyhoz képest.
Ha jószokásunkhoz híven bukjuk a két idegenbeli meccset...izgalmas lehet az csoportelsősség megszerzése. Továbbjutás csak meglesz.

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:35:43

@Robi71: FIFA 55 legjobb játèkosába bekerült a barcából(ebből lesz az álom 11):
Stegen, Alba, Pique, Busquets, Arthur, De Jong, Vidal, Rakitic, Suarez, Griezmann ès Messi. Ez 10 játèkos. Szerintem elèg erős a keretünk. Ezeket a játèkosokat kellene csapattá formálnia az erdzőnek, úgy, hogy Umtitivel ès Semedoval számoljunk a kezdőbe, a kp-ról 2 játèkos csere.

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:37:47

sportwitness.co.uk/player-wants-win-ballon-dor-club-dreams-barcelona/
Dembelè az álmai csapatában,a barcában szeretne aranylabdát nyerni. Hajrá!

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:38:47

Berbatov, elnèzèst kèrek az offolásèrt.

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:44:35

Sok szurkoló elègedetlenkedik, mert Valverde bekerült Európa top 20 legjobb edzője közè, (12.) megelőzve többek közt: Lopeteguit, Pochettinot, Emeryt, Ten Haagot.
Teljes lista:
www.footballfancast.com/la-liga/barcelona/barcelona-fans-were-quick-to-slam-ernesto-valverde-after-he-was-voted-12th-best-coach-in-europe

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:48:38

Vèlemènyem szerint, ha a legjobb 55 játèkosba 11 játèkosunk került be, úgy, hogy nem számoljuk Umtitit, Semedot, Robertot, Lenglet, Dembelèt, akkor ez a 12. hely, mèg hízelgő is Valverdère nèzve.

Nagybarcelona 2019.09.05. 16:55:29

Gaizka Garitano a Bilbao edzője 10. a listán, azt hiszem Kispindi írta, H. Valverdèt már a Bilbao sem fogadná vissza, írtam, H. èn is így látom. Felhívnám a figyelmet a Mars nevű kommentelőre, aki szerint Valverde nincs a legjobb 20-ban (edző) a La Ligában, pedig csak 20 csapat van. :)

Nagybarcelona 2019.09.05. 17:16:01

Volt itt vita, ki èrdemelte volna az UEFA legjobb játèkosa díjat. Írtam, hogy statisztikák, ès nem szubjektív vèlemèny alapján kellene az egyèni díjakat osztani. Itt a pèlda:
www.google.com/amp/s/www.standard.co.uk/sport/football/lionel-messi-is-twice-as-good-as-cristiano-ronaldo-scientists-claim-a4218296.html%3famp
Belga tudósok egy szuper számítógèp segítsègèvel kiszámolták, hogy 2013-2018-ig a bajnokság tekintetèben Messi 2X olyan jól teljesített, mint CR7. Messi 1.21, CR7 0,61 pontot kapott meccsenkènt.
Valahogy hasonlókèppen kèpzeltem el a pontozást, csak ki állapítja meg, hogy egy kapusnál egy vèdès hány pontot èr, vagy egy csatárnál egy gól. Mindegy, csak ne legyen ennyire szubjektív, ès ne tolják ennyire a szánkba, H. Ez vagy az a játèkos annyira jó... (media hype)

Robi71 2019.09.06. 06:04:13

@Nagybarcelona: Ez nem 10, hanem 11 játékos! :) Igaz, ebből 2 (De Jong és Grizi) más csapat játékosaként érdemelte ki az a státuszt. De a 9 játékos is szép teljesítmény. Nem mellékesen a 9-ből 7 játékos 30+os...ugye! :)
Ez eddig szép és jó.
De azért egy dolgot még sem értek...vagy inkább leértékeli az egészet, hogy ezen az 55 fős játékoslistán ugyanennyi (9) játékost ad a Real is!!! Ez hogy lehetséges?
Mert a múlt szezon teljesítménye alapján 9 Real játékost rátenni egy ilyen listára...hát mit ne mondjak...inkább marketing "szaga" van az egésznek, mint valós teljesítménnyel kiérdemelt.

Valverde úgy került a 12. helyre, ahogy a legtöbb Barca játékos is a top 55. Mert az FC Barcelona kötelékében van. Ez már elegendő ehhez a helyezéshez. Ez alapból jár. :) Szerintem egy Barca edzőnek a 12. helyen lenni kimondottan rossz teljesítmény.
Az hogy Coutinho, Dembélé vagy Umtiti még ennek ellenére sem kerültek fel a listára...mindent elmond az ők teljesítményükről. :(

Robi71 2019.09.06. 06:36:43

Azt nem tudom, hogy Coutinho hány klub kölcsönvételi ajánlatát utasította el...de hogy a Barca mindenáron el akarta passzolni, az biztos. Az összes "potens" klubnak felajánlottuk. A legújabb információ szerint a City-nek is, de Pep "nem élt a felkínált lehetőséggel".
www.marca.com/futbol/barcelona/2019/09/05/5d70ff77ca4741a6068b4626.html

Nagybarcelona 2019.09.06. 07:21:18

@Robi71: erre akartam utalni. Az idei keretünk ből 11 játèkos. Valverde 12. helye pedig nagyon csúfos, pedig èrzèsem szerint hátrèbb sorolandó. Ten Haag ès Pochettino biztosan sikeresebb volt tavaly nála. Arra próbáltam kilyukadni, hogy a keretünk erős (de a játèkosok alapján sem 433-ban), de az edzőnk kritikán aluli. Egy BL elődöntővel sem került a 10-be. Olvasott cikkek alapján, a szakma is Valverdèt okolja a nem túl sikeres szezonèrt. Nem kritizálnám ennyire, ha vègre kísèrletezne, melyik a legjobb felállás, ès nem 128cadszorra is ugyan azt a felállást erőltetnè. Más csapatoknál is vannak sèrültek, de ott az egèszsèges játèkosokból (legjobb) próbálják összeállítani a keretet. Valverdènèl van egy alapfelállás, ès ahhoz igazítja a kezdőt/játèkosokat. Így lesz De Jongból/Gomezből stb. szèlső. Ez óriási hiba.

Nagybarcelona 2019.09.06. 07:29:26

@Robi71: ami a legaggasztóbb, H. 5 közèppályásunk került az 55-be, ès mègis úgy èrzem, H. az a leggyengèbb szekciónk, ès ezèrt Valverdèt teszem felelőssè. Egyènileg jók, de a csapatban valamièrt nem. Már többször írtam, H. Váltanèk 41212-re, ahol 4 belső kp-s is elfèr. Ha ilyen formában áll fel, akkor máskèpp alakulhatott volna a Liverpool, Valencia, Bilbao, Osasuna elleni meccs is, amellett, H. Örülök a fiatalok teljesítmènyènek, de nekik ez mèly víz volt, a csapat pedig ezeken a meccseken nem volt elèg stabil.

Robi71 2019.09.06. 07:34:25

@Nagybarcelona: Nem tudom, ha végigolvastad a hozzászólásom. Gyanítom csak az első bekezdést. :)
Meglátjuk hányan lesznek benne a legjobb 11-ben. Gyanítom Messi és De Jong.

Robi71 2019.09.06. 07:47:20

@Nagybarcelona: Amikor a fiatalok teljesítményéről beszélsz, akkor gondolom Perez-re és Fati-ra gondolsz. Mert a többi fiatalra aligha.... :)

Nagybarcelona 2019.09.06. 07:47:50

@Robi71: elolvastam. Mèg most is szimpátia szavazásnak tartom az egèszet, de ha az aktuális edzőnk befèrt volna a legjobb 5-be, akkor nem itt tartanánk. A legjobb 11-ben a Liverpool tarolni fog, ha mi nyertük volna a BL-t mi tarolnánk. A játèkos "alapanyag" megvan, csak nincs aki csapattá formálja őket. Egy jobb edzővel, szakmai stábbal èrzèsem szerint akár 10-11 is lehetett volna az 55-ben, + De Jong ès Griezmann. Aggasztó mèg számomra a sok sèrülès. Lehet, H. Dembelèt, Umtitit ès Suarezt hamarabb meg kellett volna műteni, akár egy fèl szezont is kihagyhatnak. Nem hiszem, H. a játèkosok dő

Robi71 2019.09.06. 07:56:59

@Nagybarcelona: De Jong esetében nekem több, mint furcsa, hogy mennyire nem boldogul, ha kiveszik a komfortzónájából (a védelem előtt középen). Ha a középpálya szélén vagy egy kicsit előbbre a támadóharmadban van....nem hogy gyenge, azt sem tudja milyen rendezvényen van. Ezért mondtam, hogy nem lesz neki egyszerű...az Ajax-ban kölyökkora óta egyet játszott végig. Nagyon remélem, hogy nem csak egy jól képzett szalagmunkás és van elég játékintelligenciája ahhoz, hogy új rendszerben más poszton is boldoguljon, mert nem kellene hozzáigazítani az egész középpályás játékrendszerünket.
Láttam De Ligt első tétmeccsét a Juve-ban ("szerencséjére" Chellini hosszú időre lesérült). Teljes katasztrófa volt. Mint egy turista Torino főterén. Vele is lesz egy kis munkája az edzőnek, az biztos.

Nagybarcelona 2019.09.06. 07:59:35

@Nagybarcelona: szóval nem hiszem, H. a játèkosok dönthetnènek, az orvosi kezelèsről (szerződès). Merem ezt mondani azok után, H. Az edző lenyilatkozta, H. Kockáztatott Dembele pályára küldèsèvel, Suarez pedig köztudottan sèrült tèrddel játszott, (le is nyilatkozta, H. fájdalommal játszott), a műtètje után meg kb. 3 hetet hagyott ki. Nála viszont korai volt a visszatèrès.

Nagybarcelona 2019.09.06. 08:06:50

@Robi71: De Jong a Bilbao ellen csapatunk egyik legjobbja volt. Viccesen mondhatnám, H. Valverde megnèzte, a kp-ján már tud játszani, akkor kiteszi bal szèlre. :) De Jong az Ajaxban játszott közèphátvèdet ès irányítót is. Ismètlem magam, a játèkosokhoz kellene igazítani a taktikát, ès nem fordítva.

Robi71 2019.09.06. 08:15:38

@Nagybarcelona: Akkor jelenleg úgy néz ki, ha egy jó De Jong-ot karunk látni, akkor Busi-t feltétlenül le kell ültetni a padra?
Azért is mondtam, hogy a 11 listás játékosunkból 7 30+os, mert Messi-t leszámítva ezeknek ez lesz az utolsó szezonjuk ezen a szinten. A következőben már nem lesznek itt vagy a legjobb esetben is csak epizodisták lehetnek.
Dembélé 2 éves teljesítményéért legkevésbé Valverde a felelős...ne fogjuk rá csak ezért, mert egyszer sürgette a visszatérését ő tehetne róla. Ha akkor nem játszatja az lett volna, hogy miért nem ha megvolt az orvosi engedély. Kb ugyanazok nehezményeztek volna az edzőre, akik a rásérülés után is tették.

Nagybarcelona 2019.09.06. 09:30:09

@Robi71: nálam a kezdő kp: Busquets-Arthur-De Jong. Dembelè sèrülèsèèrt nem az edzőt hibáztatom egyedül. A szakmai stáb a felelős a 3 játèkos sèrülèsèièrt.Suarez ès Umtitit meg kellett volna műteni, Dembelènèl nem tudom, de állandóan a hajlító izmát fogdossa, tuti nem 100%-os, valamit kezdeni kellene vele/velük, mert valószínűleg magától nem jön helyre. Suarezt megműtöttèk, hamar tèrt vissza. Umtitivel ès Dembelèvel kellene valamit kezdeni, mert ez nem normális, ès Barcelonában követeljük előtt egyikre sem volt jellemző a sèrülèkenysèg. Csere támadó nèlkül, 2 belső vèdővel+ Todibo bajban leszünk. Nem èrtem mi törtènik. Messi sèrülèsèről nem is beszèlve.

Robi71 2019.09.06. 09:56:29

@Nagybarcelona: Nem tudom hogyan szerepel nálad egyszerre Busi és De Jong, amikor szerinted is Busi és De Jong is a védelem előtt mélységi irányítóként nyújts a legjobbat.

Látom feledékeny vagy, ahogy a játékospárti hozzászólok nagytöbbsége. :) Én is az vagyok, de ha valami nem igaz, akkor azt szóvá teszem.
Suarez lesérült és már a kupadöntőn sem játszott a műtét miatt. Legtöbben ezt akkor is neheztelték, mivel nyilvánvalóan azért műtette meg magát korábban, hogy résztvehessen a Copa-n. Ott is volt...igaz felejthető teljesítménnyel.
Egy rövid pihenő és a felkészülési időszak kihagyása után vissza is tért. A Bilbao ellen játszott és rásérült. Hol a felelőssége Valverde-nek ebben? Ráadásul Messi hiányában aligha engedhette volna meg, hogy a csapat második gólvágója se játsszon.
Umtiti nem vállalta a VB után a műtétet. Nem értem miért? A Barca nem kényszerítheti rá. Két lehetősége van...eladja vagy padoztatja a gyengébb teljesítmény miatt. Az utóbbi történik most éppen..és ez egész múlt szezonban. Az értéke azóta is zuhan. Ez így nem kóser.
Dembélé-nek 6 sérülése volt két év alatt és ha jól tudom ebből 5 ennél a hajlító izmánál. Nálam az ő esetében is ugyan az a a következmény, mint Umtiti-nél is. Az MSG miatt amúgy is sokat padozna...így aztán végképp, ráadásul rá is foghatjuk, hogy a sérülés miatt. Ez sem kóser.
Nem gondolom, hogy az edzésmunka vagy az orvosi stáb hiányosságáról lenne szó egyik esetben sem.
Én sem értem mi történik....látszólag még annyira sem, mint te. :)

GYLS 2019.09.06. 10:04:27

De Jong? Egyértelmű, hogy az Ő igazi helye a Busquetsé. Busi eddigi pályafutása során 99%-ban csak egy poszton szerepelt (1 %, amikor kényszerből belső védő volt). Megnézném, hogyan teljesítene a középpálya két oldalán. Azt hiszem, nem örülnénk a produkciójának.
Sűrű program lesz idén is. Szerda-szombat ritmusban jönnek a mérkőzések. Ráadásul idén szezon közben van a Spanyol Szuperkupa négyesdöntője is, sőt a Király Kupában a nyolcad- és negyeddöntőben egy meccsen dől el a továbbjutás kérdése, ráadásul mi mindkettőt idegenben kell hogy megvívjuk (akár a Real és az ATN is lehet). És itt nem lehet a B-csapat játékosaival kísérletezni.
Ha Valverde okosan rotálja Busit és deJongot, mindig frissen léphetnek pályára. Szükség lesz rájuk. Van Valdernénak 7 játékos a középpályára, nem kell mindkettőnek szinte mindig pályán lenni.

Robi71 2019.09.06. 10:19:15

@GYLS: Erről beszélek én is. Busi és De Jong "üti" egymást. Ha De Jong-tól nem várható el, hogy szélsőt vagy támadó középpályást játsszon, Busi-tól még annyira sem.
süti beállítások módosítása