A válogatott szünetben Arturo Vidal adott interjút a Diario Sportnak.
Az interjú során Vidal elmondta: boldog vagyok a klubnál. Azért érkeztem, hogy fontos tagja legyek a csapatnak, mint eddig az összes helyemen és sikereket érjek el, trófeákat nyerjek. Nem azért jöttem, hogy minden átigazolási időszakban máshova igazoljak.
Bizonyos hírek szerint, bár csak 1 éve érkezett, Vidalért már bejelentkezett az Inter és a Juventus, valamint egy pénzes kínai ajánlatot is visszautasított a chilei: ha az edző vagy a csapat azt mondja, hogy menjek örömmel megteszem, nem fog zavarni, de azt gondolom hogy még tudok itt segíteni és vannak céljaim, pl. meg szeretném nyerni a BL-t.
Vidal eddig egyszer jászott BL döntőt 2015-ben a Juventus színeiben, kezdőként 79 percet töltött a pályán. A mérkőzésre a Barcelona szurkolói örömmel emlékeznek vissza, hiszen a csapat Rakitic, Suárez és Neymar góljaival 3-1-re nyert Berlinben és ezzel eddigi utolsó sikerét aratta a Bajnokok Ligájában.
Mit gondoltok Vidal szerepéről a csapatban, elég lehetőséget kap idén, és kihasználja azt? Fontos tagja a keretnek? Képes lesz a csapattal megnyerni a Bajnokok Ligáját?