A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Alcacer nyitja a kaput Rodrigonak!?

2020. január 28. - caaaatalan

A csatárkeringő folytatódik, a hét végéig legalábbis biztosan.

A Barcelona elnök Josep Bartomeu a Mundo éves gáláján a sajtónak is elismerte, hogy a klub Rodrigot szemelte ki Suárez pótlására, az ő neve is a kalapban van. Az elnök leszögezte ugyanakkor, hogy az is lehet, hogy végül a B csapatból pótolják Suárezt a tavaszra, és Bojan Krkic, a csapat korábbi csatára is ezt szorgalmazta, Abel Ruiz előnyére.

Az elsődleges célpont tehát Rodrigo, aki a sajtó szerint készen áll az igazolásra és ezt jelezte is klubjának. A felek komoly egyeztetéseket folytatnak, a Barcelona fél éves kölcsönt szeretne, a Valencia viszont ehhez kötelező opciót is kapcsolna 60 millió €-s vételárral. A tárgyalásokba már a Valencia elnöke és a játékos menedzsere is bekapcsolódott Barcelonában.

A Barcelonának a vételi kikötéssel komoly gondjai vannak, egyrészről nem látják biztosnak, hogy Rodrigo hosszú távú megoldás lehet, másrészről pedig a pénzügyi fair play is szorongatja a csapatot. Ezért a Barça a kölcsön mellett az opcióba csak úgy egyezne bele, ha akár bizonyos összegű büntetés fizetése mellett elállhatna a vásárlástól a nyáron. Továbbá az üzletbe, ha létre is jön készpénz mellett játékosokat is beépítene, akár Semedo is a Valenciához kerülhet.

A Valencia már készül az igazolásra hiszen a pótlásról is gondoskodott Paco Alcaer személyében, aki kiszorult a Dortmund kezdőjéből miután a norvég tini Erving Haaland berobbant a németekhez két hete.

A hétre a vezetőség pótlast ígért Suárez helyére, kérdés mivel lennének elégedettek a szurkolók?

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8515433100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bivi76 2020.01.29. 20:03:21

@Robi71: Nekem egy volt Real Madrid drukker ne ugasson!

BarcaForLife 2020.01.29. 20:04:51

Haaland, Cavani, Inaki Williams, Auba....talan oket latnam szivesen...lattam volna...vannak jobb nagyobb nevek is persze de az 0% lett volna....Haalandnak azt mondtuk volna h jojjon...vajon jott volna? Szerintem mondjuk neki ez a legjobb ott a Dortmundba

Bivi76 2020.01.29. 20:05:59

@Robi71: Te annyira odáig vagy a 30+-osokért, ha nem vonul vissza Raul, Zidane, Figo, meg a többi baron, még mindig Real Madrid Drukker vagy. Rám ne írj olyanokat, hogy hogyan kell engem kezelni Te Okos tojás! Vegyél vissza!

BarcaForLife 2020.01.29. 20:07:20

@Bivi76: azert te is nagyon kemeny vagy

Bivi76 2020.01.29. 20:09:10

@BarcaForLife: Te normális vagy? Ki szólt hozzád?

BarcaForLife 2020.01.29. 20:10:39

@Bivi76: ja eleg normalis vagyok. Igy a kornyezetem azt sugallja...en szoltam hozzad. Latod meg a neved is odatettem

BarcaForLife 2020.01.29. 20:11:38

@Bivi76: azt hittem az itt a lenyeg h beszelgetnek a Barca szurkolok egymassal. De ha nem igy van es csak teged kell halgatni hat legyen....de akkor ez podcast lesz nem blog.

Bivi76 2020.01.29. 20:12:13

@BarcaForLife: Barca drukker vagyok de nem szeretem a spanyolokat. És mi ebben a különös? A Barcát naggyá tették az egykori brazil sztárok, ennek ellenére a blog nagy része utálja a brazilokat. Csak megfordítittam a képletet!

Bivi76 2020.01.29. 20:13:36

@BarcaForLife: Miért csak engem kell hallgatni? Más nem ír a blogra?

BarcaForLife 2020.01.29. 20:15:05

@Bivi76: en imadom a Brazilokat...de a Spanyolokat is. Mert ugye Spanyol csapat es azert volt par Spanyol meg mas nemzetisegu aki ugyanugy felemelte oket. Szerintem nem kell sorolnom mert ugy erzem a neveket te is tudod. Ez olyan peldaul h a Chicago Bullsnak drukkolsz csak a fekakat nem szereted

Robi71 2020.01.29. 20:17:46

@Bivi76: Pedig csak megvédtelek, Öcsi! :)

renonc 2020.01.29. 20:17:52

@Robi71: Hol voltak a Barca játékosmegfigyelői, vagy hová tették a szemüket, amikor, pl. Haalandot (Lautarot,, De Bruynet, Dybalát, Hazardot, Mbappet... folytassam?) még bagóért vették-vitték mindenféle másodvonalbeli csapatocskák? Én ma azt várnám Setientől, hogy egy vagy több totál "idegen test" kétes eredményességű beillesztési kísérlete helyett ezzel a gárdával vállaljon fel egy olyan olyan játékot, ami vállalható, még ha nem feltétlenül lesz a végén aranyeső. A korábbi években nem egyszer álltam fel már döntetlen, vagy akár vesztes meccs után, hogy "hát ez most nem sikerült, de a játék rendben volt, élvezhető volt". Felteszem, volt ezzel már így más is...

BarcaForLife 2020.01.29. 20:18:12

@Bivi76: en masnak is irok...Robinak is szoktam igy irni peldaul. De ez tudod ugy van h ha irsz egy bloggra akkor az emberek visszairnak. Foleg ha nagyon egyutt ertenek veled vagy nem. Amikor ide beregisztraltal erre szamitanod kellett volna. Hogy miert sokan irnak pont neked azon lehet h eppen neked kene elgondolkozni....tudod. ha valaki beall ku***nak ne csodalkozzon ha megb***ak...es mielott felreertened nem teged kurvaztalak le. Hasonlat

Bivi76 2020.01.29. 20:21:24

@Robi71: Engem Te ne bolondozzál le! Annyi eszem biztos van mint Neked! Meg ne utasíts másokat, hogy engem hogyan kezeljenek! Ha valakinek gondja van velem írja meg nekem, ne Te minősítsd az írásaimat!

PeppyRapier 2020.01.29. 20:21:57

www.barcablaugranes.com/2020/1/29/21113893/barcelona-working-on-shock-return-of-philippe-coutinho-in-the-coming-days-report

Megérkezett a sokak által kívánt Coutinho visszahozás pletyka is. Akkor ezek szerint tényleg mindenképpen fog jönni valaki, ha másnem akkor egy olyan "valaki" aki közelebb van mint gondolnánk. Én örülnék neki, lássuk, hogy Valverde volt a veszte, vagy Setien-nél még lehet keresnivalója.

BarcaForLife 2020.01.29. 20:23:27

@PeppyRapier: erre Robi kiakad....de szerintem is meg 1x meg kene nezni...es ha ugyan az akkor szia.

Robi71 2020.01.29. 20:24:16

@renonc: Tőlem kérdezed, aki évek óta oltja Barto átigazolási stratégiáját? :)
Pletyka szinten mindig csak úgy röpködtek a jobbnál jobb nevek...aztán érkezett mindig egy homály. :(

Robi71 2020.01.29. 20:25:46

@PeppyRapier: Valóban kiakadok. :)
De minek? Hova? Mi lesz vele jobb?

Robi71 2020.01.29. 20:28:41

@BarcaForLife: Akkor inkább jöjjön vissza Turan. De komolyan. Amikor Neymar helyén játszott mindig hozott valamit.
Amikor Xavi helyett, akkor dupla nulla volt ő is, mint Cou Iniesta helyén.

Bivi76 2020.01.29. 20:29:54

@Robi71: Mert kit hoznál? Valaki spanyol faszkalapot? Ilyen Aduriz, Llorrente, Rodrigo, Parejo féle hulladékokat?

BarcaForLife 2020.01.29. 20:30:58

@Robi71: Cou nem volt Iniesta helyen. Talan 3 meccset. Figyelj....en is ketelkedek mar ebbe...de tenyleg lehet h mas lesz az edzo miatt. Sok jatekosnak ez szamit...egyezunk meg abba ha bejon te latod be h tevedtel, ha nem akkor en. Es ennyi

BarcaForLife 2020.01.29. 20:32:17

@Bivi76: en teged tennelek be csatarnak mert nagyon agressziv es eroszakos vagy. Olyan Ibrás. Szerintem jol jarnank veled es nem is lenne olyan draga. Es Spanyol se vagy.

Bivi76 2020.01.29. 20:35:01

@Robi71: Te olyan lekezelően beszélsz Coutinhorol. Érdekes módon, a világ legjobb edzőjének csapatában tündökölt, nálunk meg az a fogalmatlan kampósorrú faszarcú spanyol meg szinte még a kedvét is elvette a focitól. Ennél ostobább edző még nem ült a Barca kispadján, még Tata Martino is jobb volt ennél az idiótánál

Barca30 2020.01.29. 20:36:05

Szenved a nagy valencia

Robi71 2020.01.29. 20:36:24

@BarcaForLife: Mert Dembélé helyén jobb volt? :)

Bivi76 2020.01.29. 20:36:39

@BarcaForLife: Ibrás. Az tökéletes lenne . Én is legalább annyira nem kedvelem a kopasz majmot mint Ő. Király! :-)

Robi71 2020.01.29. 20:36:59

@Bivi76: Én nem hoznék senkit, mert ott van Manaj. :)

BarcaForLife 2020.01.29. 20:38:02

@Robi71: ki? Coutinho? Dehogy. Nem az a posztja. Van Dijk se lenne jo jobbhatvednek

BarcaForLife 2020.01.29. 20:38:55

@Bivi76: haaat.....azert a majom nelkul nem lett volna az aranykorszak....de szerintem akkor neked Haaland jol hangzott volna...nekem is

Bivi76 2020.01.29. 20:41:46

@Robi71: Az aztán megint komoly igazolás. Nem tudom ki talált rá Albániában!

Bivi76 2020.01.29. 20:42:17

@BarcaForLife: Rijjkard jó alapot tett le!

Robi71 2020.01.29. 20:43:46

@Bivi76: A Liverpool (és Klopp) akkor még nem volt a legjobb...Cou eladás után lett az.
A Barca jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Pool annyira jó mint most. Elhoztuk a ballasztot és fizettünk érte 160 milliót is. Ebből erősödött meg a Pool (Van Dijk, Alisson, Keita, Fabinho) és tart ott ahol most.
A BL győzelem után mondhatott volna annyit Klopp, hogy "kösz, Barca"...de nem tette. Hálátlan egy alak. :)

Robi71 2020.01.29. 20:45:20

@BarcaForLife: Akkor mi a túrót játszott Cou szerinted a Barca-ban? Szerintem egy nagy semmit, de kíváncsi lennék a te véleményedre is. :)

Robi71 2020.01.29. 20:51:21

@BarcaForLife: Szerintem a Bayern-nek nem lenne ellenére, ha visszahoznánk Coutinho-t...a hírek szerint, most Lemar-al próbálkoznának. :)

Robi71 2020.01.29. 20:58:34

@Bivi76: Manaj ma már a felnőtt csapattal edzet és benne lesz a holnapi kupameccs keretében. :)
Manaj a Cremonese-Inter-Albacete útvonalon került a Barca-hoz.
10 meccsen 3 gólt szerzett fél szezon alatt az Albacete-ben.

renonc 2020.01.29. 21:01:47

@Robi71: Melőtt elvisz az oondulat:egyetértőlg kérdeztem? Mondhat ám költőileg. Mivel csak sejtjük a választ. A dilettánság és a korrumpálhatóság nem magyar privilégiuma...

Bivi76 2020.01.29. 21:04:43

@Robi71: Mivel soha nem láttam még játszani, nem írom le előre. Boldog lennék ha megtalálnánk személyében egy mondjuk David Villa szintű játékost. Látod, most spanyolt írok, mert őt speciel bírtam, és elismerem. Nekem ő szimpatikus játékos volt. Húha! Dícsérek egy spanyolt?Ilyen is előfordul velem. Azért nem mindenki balfasz közülük. Na mindegy! Hajrá Manaj! Bizonyítson! Kíváncsian várom.

BarcaForLife 2020.01.29. 21:04:47

@Robi71: jol kezdett Coutinho...es beleszurkult...a bal oldalon meg volt halva....azt ne gondold komolyan h a Pool azert lett jo mert elment...Klopp alatt ő viragzott volna

Robi71 2020.01.29. 21:06:25

@renonc: Ez már olyan, mintha Perez diktálná az átigazolásinkat. :)

Robi71 2020.01.29. 21:11:35

@BarcaForLife: Jól kezdett?....gyenge kezdés után jött egy még gyengébb folytatás. :)
Maximálisan azt gondolom, hogy attól lett jobb a Pool ó, mert elmert a játéklassító "irányító", akin addig minden labda keresztülment....nélküle gyorsabb és direktebb lett a játék.
És az árából top minőség érkezett. Van Dijk és Alisson azóta a világ legjobbjai lettek a posztjukon. Fabinho és Keita is minőséget hoztak a középpályára.

Bivi76 2020.01.29. 21:13:02

@Robi71: Hidd el Robi, Madridban kurva nagyokat röhögnek rajtunk. Van nekem Real Madrid drukker kollégám, gúnyosan kacagnak, milyen nevek merülnek fel nálunk. Mindig azt mondták nekem, Rebrov keményebb edzéseket tart s Fradinál, mint Valverde nálunk.

Guille 2020.01.29. 21:13:20

@Barca30: Rodrigo nélkül gólképtelenek :)

Robi71 2020.01.29. 21:15:18

@Bivi76: Én ugyanakkorákat röhögök Perez igazolásin...mint a sajátjainkon, csak az kevésbé fájdalmas. :(

Robi71 2020.01.29. 21:18:28

@Bivi76: Perez leigazolja a teljes brazil ifi válogatottat....hátha ott van köztük a következő Neymar.
Ez kb olyan, mintha megvennéd az összes kaparós sorjegyet...csak azért, hogy megnyerd a főnyereményt. Még akkor is, ha a sorsjegyek többe kerülnek, mint a főnyeremény. :)

Bivi76 2020.01.29. 21:18:34

@Robi71: Én a mi igazolásainkon bosszankodok, a Real Madrid igazolásait meg irigylem. Sajnos ez van. Ebben nem értünk egyet.

Bivi76 2020.01.29. 21:19:21

@Robi71: Szerintem jó stratégiával igazol.

Robi71 2020.01.29. 21:22:15

@Bivi76: Majd megnézem a Real-t is Ramos, Marcelo, Modric, Bale és Benzema nélkül....ahogy a Barca-t is Pique, Alba, Busi, Suarez és Messi nélkül. :)

PeppyRapier 2020.01.29. 21:29:01

@Robi71: random kiválasztottam pár meccset tavalyról:
www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3081113

www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3167768

www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3177022

Valverde mindig is Neymar pótlékként számolt vele, miközben ő soha nem az a játékos volt, aki nekimegy a védelemnek és átcselezi magát. Technikája még lenne hozzá, de lendülete és robbanékonysága nincs. Viszont papíron Iniesta helyére hozták, ahol ugye a büdös életbe nem szerepelt. Talán most Setien végre odatenné, mert kellene valaki a labdatartó középpáylások közé, aki előre felé játszik, mélységi indításokkal operál stb. Jelenleg ehhez Busquets áll a legközelebb, ami szomorú, mert Arthur, Rakitic, DeJong, mind csak labdatartásra játszik, egyik sem szervez, egyik sem kreatív előre játékban.

Én is túl akartam adni rajta, de csak mert Valverdén nem lehetett. Hátha most, a klub történetének legdrágább igazolása nálam megérdemel egy 2. esélyt, ha Dembelé közben már a 3.-at v. 4-et kapja.

Coutinho Barcelónában: 76 meccs, 21 gól, 11 gólpassz, szélsőként necces, középpályáról már elismerésre méltó lenne. Jobb megoldás ő, mint 60-ért Rodrigo, 80-ért Auba, v. Tadic.

PeppyRapier 2020.01.29. 21:37:58

Barça are preparing a last minute £20m bid for Willian. [Sky Sports]

Jósnak kéne mennem....

KisPindi01 2020.01.29. 22:01:34

@Robi71: rendben van, hogy szerintem Coutinho játéklassító, mindenkinek van sajàt véleménye. De, akkor Isco nem az??!! Mert őt nagyon Isteníted...

KisPindi01 2020.01.29. 22:02:32

@PeppyRapier: Nem hinném, hogy elengedik Wilian-t. Lampardnál alapember.

PeppyRapier 2020.01.29. 22:09:24

@KisPindi01: Némi túlzással, mint Eriksen volt a Spurs-be, és neki is lejár a szerződése a nyáron. Meglátjuk, én inkább a forrás miatt kételkedem...

KisPindi01 2020.01.29. 22:24:49

@PeppyRapier: Így is kevés szélsőjük van. Willian, Pedro, Hodson-Odoi, Pedro van ezekre a posztokra. Ha ott akar lenni a Chelsea a top 4-be, akkor nem hiszem, hogy megvàlnának bàrmely szélsőtől. Főleg, hogy a 4-2-3-1-es játékrendszerben a szélső mindig játszik. Valamiért Lampard Pedrot nem komázza, alig jàtszik, de cserének megtartja szerintem. Pulisic nem kezdett rosszul, aztán bele szürkölt, meg jöttek a sérülések, Hodson-Odoi pedig nem olyan règ tért vissza a sérüléséből. Willian pedig a fix kezdő. Szóval én csak azért gondolom így. Nem hinném, hogy azzal a 20 misivel olyan előrèbb lennének, mint a Willian-nel, sőt... nem igazolták olyan méreg drágán anno.

Raven1975 2020.01.29. 22:24:51

Quique Setién mérkőzés előtti sajtótájékoztatója: "Nehéz meccsre számítok, a Leganésnek nincs vesztenivalója, így is fognak a mérkőzéshez állni. Jobban kell majd vezetnünk a kontratámadásainkat, mint azt az előző mérkőzéseken tettük. Természetesen fájdalmasan érintett minket a Valencia ellen elszenvedett vereség, de a célunk nem változott, meg kell nyernünk a holnapi meccset. Elégedett vagyok a jelenlegi keretemmel, de persze, ha érkezik egy új, jó játékos, akkor örömmel látom. Pérez esetében közösen hoztuk meg a döntést. Én elmondtam a saját véleményemet, a klub pedig ugyancsak a sajátját. Minden mérkőzésen egyre jobban akarunk játszani, meg akarjuk mutatni, hogy fejlődünk. Nem tartom szokatlannak, hogy egyelőre a gyakorolt elemek még nem jelentkeznek a mérkőzéseken, ez ugyanis egy tanulási folyamat. Nem foglalkozom a kritikákkal, arra koncentrálok, ami a feladatom. Ami a kezdőt illeti, lehetnek változások a hétvégihez képest. Arthur játékát nagyra értékelem, sok mindent mutatott a Valencia ellen, ami pozitív, fejlődni fog ahogyan megyünk előre. További távozók? Nem garantálhatok ezzel kapcsolatban semmit, ugyanis aki nem akar távozni, az nem is fog."

2020.01.29. 22:39:25

Abel Ruiz hova ment hogy egy albán maradt pótlásnak??

2020.01.29. 22:52:37

@Robi71: akkor már jöhetett volna a Lokiba. Herczeg Andrással végre jó úton haladtak erre megint sorra igazolják a külföldi világ sztárokat, ja nem..

Robi71 2020.01.29. 22:55:39

@KisPindi01: Isco is játéklassító "irányító"...ezért nem jó a Real-ban....és ezért lett volna jó nálunk...akkor Thiago helyett Xavi pótlására. Hogy mennyire vált volna be...ezt már sohasem tudjuk meg. :(

Robi71 2020.01.29. 23:05:58

@PeppyRapier: Szóval Neymar...akarom mondani Dembélé (mert neki köszönheti a sok lehetőséget) pótlójaként nem vált be. Jelzem...ezen a poszton alig kellett védekeznie, ami ugyancsak egyik gyengesége a sok közül.
Párszor volt lehetősége Iniesta posztján játszani, de ott sem alkotott maradandót. Jelzem...ez egy sokkal nagyobb felelősséggel járó poszt, mint a jobbszélső. Itt védekezni, irányítani, szervezni kell.
Ha most visszahoznánk a középpályára, akkor ezt milyen rendszerben tennénk? A 433-ban?

Azért nem nehéz látni, hogy milyen siralmas állapotba kerültek egyes Barca szurkolók (még itt is a blogon), hogy a reményt egy csúnyán megbukott, a Bayern-nek sem kellő Coutinho-tól és a nem tudom hányadik bemutatkozó mérkőzése előtt álló Dembélé-től várják a csodát. Mélyen szánalmas....

KisPindi01 2020.01.29. 23:08:58

@Robi71: ,,ezért lett volna jó nálunk"-akkor Coutinho miért nem volt jó, úgy hogy szélsőt játszott, ami nagyon nem az ő posztja?

Robi71 2020.01.29. 23:11:08

@the12thman: Én megértem őt. Elege lett a spanyol 3. osztályból. A Braga (gyönyörű város) egy jó nevű portugál csapat, ahol ha állandó játéklehetősége lesz, akkor végre fejlődhet.

BarcaForLife 2020.01.29. 23:11:52

@Robi71: majd meglatjuk. Addig azert ne hivj embereket szanalmasnak. Mert rad is mehetne az a jelző neha.

Robi71 2020.01.29. 23:13:19

@KisPindi01: Olvasd végig a hozzászólásomat Isco-ról, ne ragadj ki egy részletet. És ha már megteszed, akkor azt is olvasd el mit írtam Coutinho-ról.

Robi71 2020.01.29. 23:17:00

@BarcaForLife: Szerintem igenis szánalmas azoktól, akik "földönkívüli" játékot láthattak nem is olyan rég.
Enged meg nekem, hogy én ezt ne fogadjam el...mivel ez nem "természetes" visszaesés ahová jutott a klub. Ezt leépítették erre a szintre.

Robi71 2020.01.29. 23:20:25

Zidane még 2. osztályú ellenfél ellen is a rutinos játékosokat játszatta. Modric kivételével mindenki pályára lépett.

MCMXCIX 2020.01.30. 00:42:12

Dr amúgy meg mindig nem értem, ha Lautaronak 110 millió a kivasarlasi ára, és a nyáron úgyis célpont lesz, akkor mégis miért nem fizettük ki most? Ha Bartokácska azt hiszi majd olcsóbban megkapjuk a nyáron, én már bármelyik játékos vagy socio, culé helyében szöggel vertem volna át a koponyáját

BarcaForLife 2020.01.30. 03:01:48

@Robi71: megengedem h barmit mondj....kiveve h engem szanalmasnak hivj meg ilyenek azert mert en meg hiszek a "csodakba". Te is az vagy mint en. Egy bloggolo...ennel ne akarunk tobbnek tunni

BarcaForLife 2020.01.30. 05:10:42

Amugy erdekes a blog mert a legtobb hozzaszolas negativ (gondolom az utobbi evek eredmenye) es sokan leszolnak olyan embereket, edzoket akik egy sikerkorszak pillerei voltak. Van egy nagy kulonbseg a mi es mas csapatok aranykorszakai kozott....a teofeak mellett mi ezt olyan jatekkal ertuk el ami szemet gyonyorkodteto volt meg egy Realosnak is. Nezzetek mar vissza az 5-0 , 2-6 , bl dontok stb meccseket. Uraim...mi el voltunk kenyeztetve...lehet a Real nyert 3 blt sorba de negyed annyi orom nem volt azt atelni mint a mi jatekunkat ...es most ennek- torvenyszeruen- vege...es mi meg mindig ugyanazt a mamort keressuk mint egy drogos...hat ilyen 100 events 2x vagy 3x van....es mi ateltuk.....szoval most egy ideig-remelem nem sokaig- ebbol kell elnunk...nincs rossz csapatunk....de nem a tobbiek emelkedtek fel arra a szintre amit mi kepviseltunk....mi sullyedtunk le. Es most pl a Liverpool emelkedik...ez van. Addig is ne legyunk ennyire negativak...a Barcelona tobbet adott nekunk mi mint nekik.

celestial 2020.01.30. 06:56:00

@BarcaForLife: neki mindenki szánalmas ostoba aki nem osztja a hülyeségeit...kb ő a fő oka annak hogy ez a blog olyan lett amilyen (bocsi szerkesztők de ez a ti felelőségetek is...de ha nektek ez jó...a ti időtök energiátok stb ha nektek megéri...)

2020.01.30. 07:16:14

Komoly 85 millió Richarlisonért? Nem győzöm hangsúlyozni hogy hova süllyedtünk..?!

celestial 2020.01.30. 07:34:09

@the12thman: hivatalos?
Vagy csak pletyka?

Spacedyevest 2020.01.30. 08:53:29

Azért negatívak a hozzászólások, mert gyenge a játék. Nem jó nézni, de ami rosszabb, hogy nincs jövőkép.

celestial 2020.01.30. 09:11:23

@Spacedyevest: meg divat itt nyavajogni meg okoskodni nulla hozzáértéssel ...nem tudom megfigyelted e hogy mekkora a csend ha esetleg jó a játék, vagy hogy ha vki jó arról kb nem illik beszélni...kivéve Messi ...de neki meg a hibáiról bem illik itt beszélni ....

2020.01.30. 09:19:58

@celestial: tegnap írta itt valaki

2020.01.30. 09:20:42

@celestial: mivel nincs pénz szerintem kacsa de volt már pár az elmúlt napokban

GYLS 2020.01.30. 09:21:16

@celestial: Bocsi, de akkor ilyen elven most Te is okoskodsz. No meg én is. Szerintem meg itt mindenki elmondja a véleményét, tudása és habitusa szerint.

celestial 2020.01.30. 09:38:26

@GYLS: nyilván nem mindenkire értettem...tudod akinek nem inge...

MCMXCIX 2020.01.30. 09:39:04

@BarcaForLife: Barca vs Arsenal 4-1 (az nem ez a mostani luzer Arsenal volt hanem komoly csapat), Barca vs Bayern 3-0, természetesen mindkettő ugyanazon ember vezetésével, de az igazi Barca volt, két kedvenc Barca meccsem mai napig, meg a clasicok előtt is

Robi71 2020.01.30. 09:41:46

@GYLS: Ő okos, mert harmadik számban beszél valakiről. Ez így korrekt is... :)

celestial 2020.01.30. 09:44:23

@GYLS: + én a blog alaphangulatáról mondtam el a véleményem ( amit néhány hangadó határozz meg )..nem képzelem magam klubelnöknek átigazolási szakembernek nem beszélek úgy mint ha a barca elnökségében ülnék...

celestial 2020.01.30. 09:45:40

@the12thman: de ha kacsa...miért sülyedünk? :)

2020.01.30. 09:53:51

@celestial: mert jelenleg képesek vagyunk minden jötmentért 85 milliót ajánlani, még ha ez esetleg kacsa is...

Robi71 2020.01.30. 09:55:05

@celestial: Mert kétségbeesésünk megnyílvánulásaként a piaci ár felett jóval ajánlunk középszerű játékosokért. Mint legtöbbször általában...Dembi, Cou és társai.

GYLS 2020.01.30. 09:58:43

@celestial: Mi emberek már csak ilyenek vagyunk, általában akkor emelkük meg a hangunkat, ha negatív dolog történik. Márpedig a Barcánál vannak ilyenek. Ezt írja le mindenki. És mivel nem mindenki ugyanabban látja (mert nem is lehet csupán EGY dologra kihegyezni), ugyanakkor ragaszkodik a sajátjához, ahogyan eddig, ezután is lesznek akár személyeskedésbe átmenő viták. Nekem csupán az nem tetszik (ez legyen az én problémám), ha egyesek ugyanazt a köröket futják napról-napra.

celestial 2020.01.30. 09:59:06

@the12thman: kiért ajánlottunk mi most 85 misit?
Vagy mit jelent az hogy képesek vagyunk?
Most van pénz vagy nincs?

GYLS 2020.01.30. 10:08:55

@celestial: A SKY SPORTS hozta le, hogy a Barca 85 millió fontot ajánlott az Evertonban játszó Richarlisonért, de amikor azok elutasítottak minket, akkor Willianért ajánlottunk 20 millió fontot. Nekem ilyenkor egy kérdés merül fel. Honnan tudják a firkászok? Ott ülnek a klubok fax-gépeinél?
Pénzt mindig lehet előteremteni. Ha jó adósok vagyunk, a hitel lehetősége mindig ott van. Legfeljebb június 30-ig majd eladunk egy-két játékost. Ha jön valaki, eleve ezt kell majd tenni az FFP miatt.

celestial 2020.01.30. 10:34:58

@GYLS: elakarják adni az újságot..kell a millió kattintás hogy fizessen a hírdető...a mai világban a tények már nem nagyon számítanak...engem az bosszant mikor rögtön tényként kezeljük ezeket a kacsákat és már rugdossuk is a klubbot...

Robi71 2020.01.30. 11:05:29

@GYLS: Amikor anno olvastuk, hogy mennyit ajánlunk Dembi-ért vagy Coutinho-ért...én is azt hittük, hogy csak "elakarják adni az újságot és kell a kattintás". De amikor ki is fizettünk az összeget, akkor tudatosult mindenkiben, hogy ezek tények. :(
Miért lenne ez másképp a 85 millióval Richarlison-ért?...legalább annyira reális ár érte, mint anno Cou vagy Dembi esetében, sőt....nyilván a Barca közpénzét szóró vezetőség szintjéhez mérve.
De holnap zárul az ablak...és minden letisztul.

barca1994 2020.01.30. 11:24:16

@Robi71: Milyen közpénzről beszélsz állandóan .Te is mindenben mindig olyan biztos vagy.Valamit lehoz valamelyik bulvár kèzpènznek veszed.Ki kellene várni az átigazolási időt .Sokan várják 2021 ez mi lesz akkor lessz egy új Xavi vagy Iniesta vagy Messi.Vagy mi lesz?

barca1994 2020.01.30. 11:25:02

@Robi71: Milyen közpénzről beszélsz állandóan .Te is mindenben mindig olyan biztos vagy.Valamit lehoz valamelyik bulvár kèzpènznek veszed.Ki kellene várni az átigazolási időt .Sokan várják 2021 ez mi lesz akkor lessz egy új Xavi vagy Iniesta vagy Messi.Vagy mi lesz?

Robi71 2020.01.30. 11:47:45

@barca1994: Barto-ék könnyen szórják a Barca pénzét. Felelősség és következmény nélkül.
De ha te úgy gondolod, hogy ez nem így van....és a legjobb igazolások érkezetek ezért a pénzért (és itt nem Xavi, Ini vagy Messi szintre gondolok), akkor nem mondtam semmit. :)

Kicsi85 2020.01.30. 11:55:12

Mertens se lenne tul draga, nemtudom bele illene e a kepbe addig amig nem talalunk hosszu tavu megoldast, 32 eves, nemsokara lejar a szerzodese, biztos nem kerulne sokba.

Raven1975 2020.01.30. 13:14:56

Hivatalos kupameccskeret.
uploads.disquscdn.com/images/4a22971a56ed5cadefec953296148fbad31af5f63cf749f9cc4fb5c6bc8b1002.jpg
Kimaradók: Suárez, Dembélé, Neto (sérülés).
Wagué, Riqui Puig (edzői döntés).

2020.01.30. 14:30:33

@barca1994: azt a közel 500 millió amit elköltöttek az elmúlt években azt lehetett volna jobban is, sajnos ezért hiszek el már egyre több mindent
süti beállítások módosítása