Kihirdette keretét a Barcelona az SSC Napoli elleni BL mérkőzésre.
Azok után hogy a hétvégén visszavette a vezetést a csapat a tabellán, máris itt a következő komoly erőpróba: megkezdődik a Bajnokok Ligája kieséses szakasza.
A Barça ellenfele az a Napoli lesz amely pocsék szezont fut, már egy edzőváltáson is átesett, jelenleg Gennaro Gattuso irányítja a szicíliai gárdát.
A párharc első mérkőzését Olaszországban rendezik, ahol sajnálatos móson egyre jobban elterjed a Kínából kiindult korona vírus. Igaz, hogy a veszély egyenlőre inkább az északi tartományokat érinti, de a Barcelona játékosainak így is orvosi vizsgálaton kell átesniük, amint Itáliába érkeznek, és ha bármelyikük lázas lesz a reptéren akkor rögtön kórházba viszik, így pedig a meccsen sem szerepelhet majd. Reméljük erre nem kerül sor.
A keretben nincs ott Sergi Roberto. Ez elsőre meglepetésnek tűnhetett, de nem sokkal a kerethirdetés után jelezte a klub, hogy a játékos izomsérülést szenvedett és 2-3 hetes kihagyás vár rá.
Utazik a csapattal viszont Martin Brathwaite annak ellenére, hogy játszani biztosan nem fog, őt a Bl-re már nem lehetett nevezni, így újra előtérbe kerülhet Ansu Fati játéka.
Jó hírt adott magáról a héten Luis Suarez, akinek kiválóan halad a rehabilitációja, és ha a Barça eljutna a BL elődöntőjéig, ott április végén akár vissza is térhetne.
Nem lesz ez könnyű feladat, amihez az első lépést kedden 21.00-kor Nápolyban kell megtenni. Leo Messi a Mundonak azt nyilatkozta, hogy jelenleg nincs olyan állapotban a csapat, hogy esélyes lehetne a Bajnokok Ligája megnyerésére. Még szerencse hogy nem is most rendezik a döntőt, elég ha a csapat lépésről lépésre halad, és ez a Napoli azért nem is tűnik legyőzhetetlennek.