A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Kurzawa a Barcelonára vár

2020. április 07. - caaaatalan

Layvin Kurzawa az idén nyáron szabadon igazolható lesz.

A francia balhátvéd idén minden sorozatot tekintve 23-szor szerepelt a PSG csapatában. Kurzawa 27 éves, 182 cm és 72 kg, a legjobb korban lévő érett futballista, aki az elmúlt 3 szezonban folyamatosan lehetőséget kapott a francia fővárosi csapatban, így komoly Bl tapasztalattal is bír.

Természetesen nagy az érdeklődés a játékos körül, aki nem hosszabbítja meg idén lejáro szerződését Párizsban. Kurzawa a Sport összeállítása szerint állítólag már 10 ajánlatot is kapott európai kluboktól, de a Barcelonára vár.

A felek a sajtó szerint fel is vették már a kapcsolatot, a Barcelona türelmet kér a játékostól. Ennek oka az lehet, hogy elsődlegesen Firpo értékesítésében gondolkodik a klub, akit vagy a Neymar vagy a Lautaro ügyletbe szeretnének árcsökkentő tényezőként bevonni. További alapot adhat a híreszteléseknek, miszerint a PSG állítólag idén nyáron már nem csak készpénzt, hanem emellett cserejátékosokat is bevonhatónak tart a Neymar ügyletbe, akinek jelenlegi Transfermakrt szerinti értéke 160 millió euro. Tavaly erről a verzióról Leonardoék még hallani sem akartak.

Minden jel szerint Kurzawának a katalán klub egy rövid távú, megfizetheő kivásárlási árral bíró szerződést kínálhat, mert elsődlegesen Jordi Alba mögött számítanak rá a katalán fővárosban, és ha nem válik be a szerződtetése, akkor is keresnének az eladásán.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2020.04.12. 20:20:49

@julio alberto: A 1992-es sikercsapat valamint a mostani 4xBL győztes sikergeneráció alapját egy saját nevelésű mag (és egészen fiatalon idehozott, a Barca-t szívügyüknek tartó játékos) alkotta....és a puzzle kiegészítésére megtaláltuk az legmegfelelőbb hiányzó láncszemeket. Ez volt a siker kulcsa.
Ezzel te is tisztában vagy...csak belegebbednél, ha egyszer igazat adnál nekem is vagy valamibe egyetértenél. :)
Mint ahogy Messi újabb fikázása is. Ha megkérdezed a Barca szurkolókat, hogy ha csak egy!!! nevet mondhatnak, amelyik fémjelezte ezt az időszakot (2005-....), akkor rajtad kívül mindenki az ő nevét mondaná. :)

g4brielsmith 2020.04.12. 20:21:05

@NickBosa49: Az írásod egyértelmű. Én nem csak a játékosokat hibáztatom, hanem a vezetést is. Engem az mérgel fel, hogy 12 méterről 1-1-ben leadják Messinek a labdát vagy másnak, aki majd Messinek adja le. Tudom, hogy a világ legjobbja és nem illene ilyeneket írni róla, de Ő már inkább árt a klubbnak.. értem itt a pénzügyi oldalát és sok mást. Oké, hogy mindenki azt mondja, hogy Messi így-úgy segített és oda ad 1-2 tizit meg leadja, mikor már lőtt 3 gólt és még sok ilyen. De amit az előbb leírtam, hogy minden Rajta keresztül menjen ez nem jó. Szezon eleje erre a példa. Nem találta a Barca a helyét, hiába Grizgaluska vagy Suarez.. egyik sem tudta azt a takitikát vezetni, amit Messire szabtak. Nemegyszer voltam angol meccseken. Imádtam azokat a taktikákat, amiket ott alkalmaztak.. pl. pool, chelsea, everton, city, utd stb stb. Egy szónak is száz a vége.. megyek fogalmatlan a focihoz, de én ezzel kelek és fekszek. En is csak egy kesergő rajongó vagyok, akinek fáj a jelenlegi helyzet.

julio alberto 2020.04.12. 20:23:45

@Robi71: Csak egy kérdés?Puig miért nem kapott lehetőséget,na ő pont támadó középpályás,szerintem nem is ügyetlen.

Robi71 2020.04.12. 20:25:11

@NickBosa49: Igen, mert találtál (nem javasoltál a főnöködnek) egy méltó utódot magad helyett...vagy a meglévőkből nem nevelték ki valakit. Még akkor is, ha kutyából kellett volna szalonnát csinálnod. :)

Bivi76 2020.04.12. 20:26:32

@julio alberto: Igen, emlékszem hogy írták. Sajnos nem túl jók a kilátások.

julio alberto 2020.04.12. 20:31:44

@Robi71: Lehet de én mégis azt mondom hogy Xavi,Iniesta legalább olyan fontos játékosok voltak akkor mint a Messi.Hiába mondom hogy a labdarúgás csapatjáték ezt te nem fogod az életbe tudomásul venni,te a nevek bűvöletében élsz.

NickBosa49 2020.04.12. 20:32:34

@g4brielsmith: nincs kinek passzolni, ha tudod róla nem az a szint..
Nincs olyan idióta elnök aki 50 évesek építene valamit, hanem fiatalokra ami hosszú távra megoldana a dolgokat. Egyszerűen hülye hozzá vagy sikkasztas

NickBosa49 2020.04.12. 20:33:47

@g4brielsmith: lenne 3 20 éves titánom akkor őket választom 3 vén helyett csúnyán fogalmazva, ez a mai világ, nincs olyan hogy a játékos akar mindenáron maradni. Ha pénzt akarnak nem itt lennének, tart karokkal várják őket Kínába es mindenhol a nagy loveval

Robi71 2020.04.12. 20:37:31

@julio alberto: Nem tudom, sajnos nem nézek sem Barca B meccseket. A statisztikája alapján nem tudom...de magamat hazudtolnám meg, ha erre alapoznék. Remélem a következő szezontól végleg a felnőtt csapat keretébe kerül és lesz alkalma bizonyítani. Ahogy Alena vagy a többiek ő is megérdemel 2 szezont a bizonyításra.

julio alberto 2020.04.12. 20:38:47

@Robi71: Ma 11.17 kor írtam a témában egy régi blogtársnak,olvasd el figyelmesen.A témában az álláspontom azóta sem voltozott,nem is fog.

NickBosa49 2020.04.12. 20:41:24

@g4brielsmith: egyszerűen nincs taktika, mi ilyenkor a megold@s add a legjobbnak.. Megnézel egy meccset látod nem tudják hova kell mozogni így előre vágják Messinek
Ilyen egyszerű ez. Ő lennne a legboldogabb ha normális társai lennének. Ha akarna elmenne bárhova ahol meg x bl címet nyern3 és ott is úr lehetne, de nem teszi mert nem ő dönt ahogy sokan gondolják

Robi71 2020.04.12. 20:41:55

@julio alberto: Messi mellett Xavi és Iniesta (voltak) a legfontosabb tagjai a sikergenerációnak. Csodálatos játékosok és emberek egyben.

julio alberto 2020.04.12. 20:46:18

@Robi71: Látod itt a hiba,van egy Puig és te úgy hogy játszani sem láttad igazolnál a posztjára.Van egy Fati van egy Puig szélsőt meg támadó középpályást keresel.Játszatni kell őket,ahogy anno Xavi,Inesta esetében is tették.Ezt hívják csapatépítésnek.

julio alberto 2020.04.12. 20:55:14

@Robi71: Látod kezded érteni..Messi mellet Xavi meg Iniesta,meg a többiek Puyol,Daniel Alves,Pique,Busquets,Fabregas,Villa.

Robi71 2020.04.12. 20:56:43

@julio alberto: Nem gondolom, hogy Puig a következő szezontól megváltaná a világot. Anno Xavi és Iniesta posztján is klasszisok játszottak...ezektől vették át a stafétát, de nem mindjárt az első szezonjukban. :)

Robi71 2020.04.12. 20:58:05

@julio alberto: Én sem azt mondtam, hogy Messi egymaga nyert meg mindent az elmúlt 15 szezonban. :) De ő volt a hab a tortán, ez kétségtelen....

julio alberto 2020.04.12. 21:08:39

@NickBosa49: Csak csendben mondom Messinek egy év van hátra a szerződéséből,tehát nem feltétlenül igaz az állításod mely szerint nem ő dönt.A kérdés hogy lenne egy olyan csapat aki egy bár zseni de mégis 33 éves játékosban látja a jövőt,irgalmatlan magas fizetését megadva?Vannak kétségeim...C.Ronaldo is ennyi idősen ment a Juventushoz,ki mit nyert ott az is erősen kérdéses.A Juventus nem sokat úgy hiszem,sőt...

Robi71 2020.04.12. 21:17:18

Kérdés? :)
Xavi 1998-ban, Iniesta 2002-ben került fel a felnőtt kerethez.
Tudjátok-e, hogy a későbbiekben kiknek a helyét vették át a csapatban?

julio alberto 2020.04.12. 21:17:32

@Robi71: A hab a tortán önmagában mit sem ér....jó példa erre a 15 ből az utolsó öt év.Látod pont ezért nem akarom ide Neymart...nem habot akarok a tortán hanem csapatot,ami most nincs.Puig 21 éves,tehát már simán játszhatna a felnőttcsapatba,nem a világot kell megváltani hanem be kell építeni.Remek adottságai vannak,aki látta már játszani annak ez nem kérdés.De így nehéz....

NickBosa49 2020.04.12. 21:18:52

@julio alberto: igazolások, kezdő ezekre gondoltam hogy ezekben dönt, hidd el lenne pár csapat aki minr hiányzólancszem oda vinné 1-2 évre :) nem is azért vinnék oda hogy rá építsenek hanem hogy meglegyen talán a kulcs a BLheu, ezért vitte CRt is a Juve meg a marketing miatz

NickBosa49 2020.04.12. 21:21:27

@julio alberto: nekünk se rá kell építeni már ezt sose mondta hanem köré amíg itt van hogy a végén csak őt kelljen pótolni de jelen esetben a x évvel ezelőtt tavozokk se lettek pótolva nemhogy az itt maradottam

julio alberto 2020.04.12. 21:22:11

@Robi71: Xavi R de Boer végzete lett.

Robi71 2020.04.12. 21:22:57

@julio alberto: Ezért mondtam, hogy Messi már nem megy sehova "világot megváltani". Ha megy, akkor azt levezetni teszi...gyanítom Beckham-hez Miami-ba.
De jelenleg még fiatal a levezetéshez...de idős ahhoz, hogy egy új projekthez csatlakozzon.
Gyanítom marad még egy évet, de az sem kizárt, hogy távozik 2021-ben.
CR a Juve-nál egyértelműen marketingfogás volt....Messi-nek is lesznek ilyen ajánlatai topkluboktól, amiből ő nem fog kérni.

Robi71 2020.04.12. 21:25:37

@julio alberto: "A hab a tortán önmagában mit sem ér"....de nem árt ha egy damaszkuszi kardnak éle is van. :)

Robi71 2020.04.12. 21:28:34

@julio alberto: Én is csapatot akarok, de nem akármilyent.
Olyant, amelyik bajnok- és BL esélyes. Olyan, amelyik paliban van a te Pool-oddal. :)

julio alberto 2020.04.12. 21:33:50

@NickBosa49: Köré építeni?na ez az amit nem kellene folytatni....Pont erről írok állandóan,ma ez egyenlő a sikertelenséggel nemzetközi labdarúgásban.

Robi71 2020.04.12. 21:43:02

@julio alberto: Ebben igazad van. Jelenleg (Messi és CR után) nincs olyan extraklasszis, aki köré csapatot építve komoly nemzetközi sikereket lehetne elérni.
De...a sikerhez nem árt, ha néhány klasszis van a remekül felépített csapatban. Mint Például a Pool, ahol több klasszis van, mint a Barca és Real-ban összesen. :)
(csak vízhordókból álló csapat még nem ért el komoly sikereket bármennyire is remekül rakták össze).

osborne 2020.04.12. 21:43:11

3-1-re nyertünk volna ma a Bilbao ellen.

Bartot ki válthatja le? Takarodhatna, már.

julio alberto 2020.04.12. 21:44:27

@Robi71: Világot megváltani?Ez az ami ma nem versenyképes dolog..Az én kedvenc csapatom meg az FTC..A Liverpool,Barcelona,Santos trió inkább csak szimpátia.De erről is írtam neked már ezerszer és mégis jön a gúnyos pool-od,jaj..

julio alberto 2020.04.12. 21:48:42

@Robi71: C.Ronaldo?Sosem volt zseni,hiányoznak hozzá a képességek.Remek sportember,rengeteget dolgozik egy gólgép de kb ennyi.

julio alberto 2020.04.12. 21:52:20

@Robi71: 2005 BL-t nyert a Liverpool ki volt abban a csapatban extraklasszis?

julio alberto 2020.04.12. 21:55:39

@Robi71: Az Atletico Madrid? Csak mert kiverte a Poolt..

Robi71 2020.04.12. 22:01:10

@julio alberto: Ettől CR...CR. Sohasem volt zseni, de... :(
Érdekes, hogy amikor minden idők legnagyobb zseniéről van szó...megy a vita Messi. Maradona, Pelé, Di Stefano, Fenomén, Zidane, Dinho, Puskás, stb között.
De CR egy külön kategória....ő a legjobb a zseniális képességek hiányában, de a fizikai adottságokat maximálisan kihasználó játékosok között. Nem tudom kihez lehetne őt hasonlítani a futballtörténelemben. .

Robi71 2020.04.12. 22:02:50

@julio alberto: Az Atletico Madrid...11 vízhordóval verte ki a Pool-t???

NickBosa49 2020.04.12. 22:09:47

@julio alberto: rosszul fogalmaztam, betömni a hiány posztokat amíg ő itt van hogy utána csak őt kelljen valahogy pótolni, de ezt már elkellett volna kezdeni évekkel ezelőtt és akkor most arról beszélnénk csak hogy na melyik gigaizgazolassal próbáljuk meg Messit pótolni:Mbappe, Sancho..?

julio alberto 2020.04.12. 22:12:41

@Robi71: Oblak-Trippier,Savic,Felipe,Renan Lodi-Saul,Thomas,Koke,Correa-Diego Costa,Joao Félix.....elégé vízhordóval teli csapatnak tűnik.Oblak de ő ugye kapus,meg két nagyon jó képességű tehetség Renan Lodi,Joao Félix...

Robi71 2020.04.12. 22:15:59

@julio alberto: Ez tényleg vízhordó csapatként hangzik. Ha nem írod le a neveket, nekem egyetlen játékos neve sem jutott volna eszembe. :)

Dr Mouse 2020.04.12. 22:55:03

Még egyszer kérdezem: - ki volt az a Barca játékos, akit a klub a legmagasabb áron adott el.
/És ki volt az utána következő?/

Robi71 2020.04.12. 22:58:42

@Dr Mouse:
1. Neymar: 222 millió
2. Alexis Sanchez. 42,5 millió

julio alberto 2020.04.12. 23:00:36

@NickBosa49: Ha Messit akarod pótolni arra ott van Neymar,már 2015 őszén is simán pótolta amikor szükség volt arra játsszon helyette 2 hónapig a szerepkörében.De én pont ezért nem akarom hogy visszatérjen,akkor marad a felfogás ami ma is a fő probléma.Én inkább a csapatjátékban hiszek,de ezt már ezerszer leírtam.Mbappé,Sancho remek labdarúgók de sosem lesznek olyan képességű játékosok mint Messi és Neymar.De igazad van akkor ha csapatban gondolkozol...akkor ők a nyerők,nálam is.

julio alberto 2020.04.12. 23:03:26

@Robi71: Látom nálad Saúl,Koke már labdazsonglőrök..vagy inkább Correa?Jaj..

Robi71 2020.04.12. 23:06:00

@julio alberto: Neymar sohasem helyettesítette Messi-t., inkább elmenekült az "árnyéka" alól. Ennek ellenére érthetetlen módom most visszavágyik.
De nem ártott volna, ha legalább önmagát helyettesítette volna a PSG-ben. :)

Robi71 2020.04.12. 23:07:55

@julio alberto: Na látod, nálad csak a labdazsonglőr lehet jó játékos. Igaz, ezzel nem vagy egyedül még itt a blogon sem. :)

Dr Mouse 2020.04.12. 23:14:32

@Robi71: Köszönöm. - És a 3. volt Thiago 25-ért?

julio alberto 2020.04.12. 23:16:36

@Robi71: Jaj...már megint azok az erőltettet szellemeskedések.Most a végére megint előjöttek nálad a tünetek.Messi az örök gyorsabb mint Mbappé,meg a többi agymenés,az el nem mondott meséid álmaid.

NickBosa49 2020.04.12. 23:31:57

@Robi71: Neymar méltó utód lett volna ha "tanul" Messi alatt. De már itt lenne az ő ideje ha kívárta volna, de ez már késő bánat

Robi71 2020.04.12. 23:34:47

@Dr Mouse:
2. Figo: 60 millió
3. Sanchez: 42,5
4. Paulinho: 42
5. Malcom: 40
6, Cesc: 33
7. Yaya: 30
8. Fenomén: 28 :)
9. Pedro: 27
10. Thiago: 25
11. Ronaldinho: 24,1
12. Ibra: 24
13. Eto'o: 20
.
.
.
Maradona: 7 :)
Hagi: 3,75 :)

Robi71 2020.04.12. 23:39:59

@julio alberto: Te direkt szívózol velem, igaz? :)
Képzeled milyen szinten van az, aki komolyan vesz és egyet is ért veled! :)
Szegényeket, még bátorítod is! ...nem szép dolog tőled! :)

Robi71 2020.04.12. 23:45:59

@julio alberto: Tehetséges manipulátor vagy. :)

Mihail84 2020.04.13. 00:57:35

@Robi71: Neymar sajnos sohasem lesz Messi szintjén. Ahhoz túlságosan hígagyu. A képességei meglennének hozzá de inkább a csapatbomlasztásvan és az ellenfél fölösleges hergelésében vállal aktív szerepet. Egyszerűen nem veszi profin a saját karrierjét. Ilyen emberre nem lehet csapatot építeni

barca1994 2020.04.13. 09:44:12

@julio alberto: Neymar pótolta meddig kettő hónapra ez igaz.De nagyon mást sem tett,a Barcában is gyenge volt nagyon sokat.Lehetne sorolni a butaságot.Amikor meg szükségletet volna rá állandó sérült volt.Ezek még akkor is gázabb dolog mint elbukni valamit és vállalni a felelősséget.

julio alberto 2020.04.13. 10:19:53

@Robi71: Megint ellenmondasz önmagadnak,veled ellentétben én nem akarom Neymart a Barcelonában.Múltkor te szajkóztad itt hogy Neymar az a játékos aki képes levenni Messi válláról a terhet...Na akkor most mi van?Akkor beszéltél hülyeségeket vagy most?Amúgy pont nem érdekel Messi boldogsága,Neymar boldogsága..veled ellentétben,engem a csapat érdekel nem a nevek.A nevek bizonyítottak az elmúlt öt évben...láttunk éppen elég lepkefing játékot,összeomlást tőlük!Közhely,de ennyit tudnak.Nagyon úgy nézz ki hogy minimum egy évig vár ránk a folytatás,sőt lehet tovább,ha csak nem nőnek fel Xavi és Iniesta szintjére.

julio alberto 2020.04.13. 10:23:57

@barca1994: Írd ezt Bartomeu,Messi,Rivaldo,Suarez nevű uraknak,ők akarják Neymart ellentétben velem.

barca1994 2020.04.13. 11:41:58

@julio alberto: Én nem azt írtam kik szeretnék vissza Neymart.Akiket leírták az sem biztos.Hol olvastad valamelyik Barcelona hivatalos oldalon.?

Robi71 2020.04.13. 11:44:46

@julio alberto: Már megint ugratsz! :)
Én azt mondtam, hogy kell Messi mellé valaki, aki leveszi a támadásépítési terhek egy részét a válláról és megosztja a védők figyelmét. Erre kell valaki....és ebben az egyik legjobb opció Neymar. De ha nem ő, hanem De Bruyne vagy Sancho azzal sem lenne bajom. De ne vissza Coutinho, mivel kézenfekvő. Vele nem jutunk előbbre.

Robi71 2020.04.13. 12:11:47

@Bivi76: Akkor most már érted miért szajkózom én már hosszú ideje, hogy a fejétől büdössödik a hal és Barto-t minél hamarabb el kell távolìtani. Sokan még itt is a blogon mentegették, hogy ha sportszakmailag zokni, de a klub gazdasági helyzetét stabilizálja. De azt is láttuk, ahogy a többletbevételt kétkézzel szórja ki az ablakon hasznavehetetlen igazolásokra és egyéb gyanus ügyletekre. Szerintem most jutott el a zsák fenekére.
Ami az erkölcsi leromlást illeti....nincs mit mondanom. Putri lett a klub.
Nagy a baj....

Bivi76 2020.04.13. 12:25:50

@Robi71: De remélem azt elismered, hogy a kezdetektől fogva én is Bartomeu ellen vagyok. Ebben maximálisan egyetértettünk mindig, és most is azonos véleményen vagyunk. Ez az amatőr emberke, nevetség tárgyává tette a csapatunkat, anyagilag és sportszakmailag lenullázódtunk. Köztünk a játékosállomány kialakításában, és az itt lévők tudásának megítélésében vannak lényegi különbségek.

Bivi76 2020.04.13. 13:01:23

@Robi71: Bartomeu ma délutánra összehívta az igazgatótanácsot. Kiszivárgott hírek szerint új igazgatókat fog kinevezni a lemondottak helyére.

Robi71 2020.04.13. 13:11:41

@Bivi76: És őt mikor meneszti a culé? Már most is késő...

julio alberto 2020.04.13. 18:52:40

@Robi71: Ugratlak?Rajtad kívül senki nem kampányolt itt hogy Neymar visszatérjen.

tom210 2020.04.13. 19:07:42

Ha már igazolások miért nem lehet messit eggyel visszább rakni tkp-nak jobb szélre meg ki rakni griezmann hátha jobban fekudne neki cseréjenek meg visszahozni rafinhat úgyis a celta egyik legjobbja volt idén szerintem tökéletes lenne cserének és így megsporolna egy elég költséges tkp igazolást támadásban lehetne 4231et játszani védekezésben pedig 433at láttuk griezmann milyen jól tud védekezni ha kell

kritizator 2020.04.13. 20:45:43

@tom210: gondolom Messi nem akarja

Robi71 2020.04.13. 20:48:31

@kritizator: kizárt, mert nem tudom :)

Robi71 2020.04.13. 20:54:02

@tom210: 2 gól, 1 gólpassz egy tkp-tól?
"a celta egyik legjobbja"....talán a Covid 19 megmenti idén őket a kieséstől.

tom210 2020.04.13. 22:33:12

@Robi71: azt írtam cserének szezonon ként 10-15 meccsre azt a szintet bőven hozza

Robi71 2020.04.14. 09:43:51

@tom210: Minek?...most hozzuk vissza az összes selejtet, amitől sikerült megszabadulni? Inkább adjunk esélyt a fiataljainknak.

tom210 2020.04.14. 10:48:09

@Robi71: Arra az esetre írtam ha nem tudna klub tkp igazolni h ha messi játszana ott (egyébként most is ott játszik) és dembelét eladva griezmann on kívűl nem lenne jobbszelso

Robi71 2020.04.14. 11:06:38

@tom210: Hamarabb játszatnám Puig-t, Collado-t vagy visszahoznám Alena-t, mint a sérülékeny Rafinha-t.

julio alberto 2020.04.14. 11:56:31

@Robi71: Aki az játssza amit fentebb írtál az sokkal inkább te vagy..Elég visszaolvasni azt amit a témában írtál az elmúlt két hétben,ez azonnal lejön bárkinek.Visszalehet olvasni azt is amit én írtam,nem lesz különbség a tegnap vagy akár az 2-3 hét sőt hónappal ezelőtt leírtakban..Akkor is most is azt mondom nem akarok Messi majd Messi és Neymar végül Neymarra épülő játékot látni,főleg nem a többi veterán játékossal komfort és kezdőcsapattal.Nem akarom hogy az elmúlt öt év folytatását a következő öt évben is.Én fiatal dinamikus a kornak megfelelő játékot játszani képes csapatot szeretnék látni.Nem neveket,nem múltat nem marketing szereplőket,hanem csapatot!!!Ami már vagy öt éven nincs Barcelonába.Nyilván erre kicsi a sansz,marad a lepkefing alibi passzos,dögunalmas játék az eddigi főszereplőkkel,komfort veterán kezdővel.De hátha...

Robi71 2020.04.14. 14:22:45

@julio alberto: Továbbra sem egy dologról beszélunk.
A jelenlegi Barca "egyemberesebb" mint valaha volt is. Ez nem normális.
Egyszer sem mondtam, hogy egy ember köré kell építeni a Messi utáni Barca-t. Nem azért hoznám vissza Neymar-t, hogy Messi után köré épüljön az új csapat. Mellékesen, nem is lenne alkalmas rá.
Ettől függetlenül a csapatnak kell egy megbizható tengely (gerinc), ami köré lehet csapatot építeni. Minden sikres csapat így épült fel (lásd pld Pool).

Robi71 2020.04.14. 14:59:57

@julio alberto: Pld Barca: Stegen-Pique-Busi-Messi.

julio alberto 2020.04.16. 08:45:22

@Robi71: Messi alkalmas arra hogy köré építsenek egy csapatot?Hát igen azt látom.Sorra nyeri a valódi tétmérkőzéseket,mi több fenomenális teljesítménnyel járul hozzá a Barcelona(Argentína) sikereihez kiélezett helyzetekben.Valóban Messi alkalmas erre,ez tény és tisztán látszik.De lehengerlő a csapat sikeres tengelye is Pique,Busquets,Messi gerincnek nincs is párja a labdarúgásban.Látni lehetett a Juventus,Atlitico Madrid,Róma és a Liverpool elleni mérkőzéseken is,mint ahogy idén a Real Madrid ellen is.Kétségem nincs,velük kell folytatni is ezt a valóban páratlan sikersorozatot is.Úgy hiszem nem kell aggódnod,marad minden a régiben,semmi ok a változásra.A játék remek és kiismerhetetlen sőt szórakoztató .Csak Coutinho,Dembelé és Arthur távozzon is akkor már happy minden.A siker garantált lesz a következő idényben is(ha elindul az idény),sőt még utána is.

Tippergreta 2020.04.16. 12:34:08

@julio alberto:
Elég szomorú ahogy a Barcelona történelmének legjobn játékosáról beszélsz. Akkor is azt mondtad hogy menjen amikor sikert sikerre halmozott a csapat? Egy fecske nem csinál nyarat, ahogy a válogatottban se voltak meg a társak a sikerhez, most már itt se.

julio alberto 2020.04.16. 19:47:06

@Tippergreta: Jól írod..a csapat.Na az nincs már 5 éve itt lenne az ideje elkezdeni fiatalítani,mert ennek a generációnak lefőtt a kávé.

Tippergreta 2020.04.16. 20:24:34

@julio alberto:
És a jelenlegi vezetéssel ezt úgy kiviteleznéd hogy elküldöd Messiéket? Miközben a Neymar, Xavi, Iniesta triót se sikerült érdemben pótolni? Így is megkora űr van mögöttük mert egy épkézlab játékos sincs a posztjukon, a generációból még itt lévőket se tudják kiszorítani az új igazolások. Ezt ötvöznéd azzal hogy a maradék valamire való játékost is elküldenéd.. Tudod mi lenne itt? Ahhoz képest ez a kánaán.
Értem hogy nem rájuk kell építeni, ebben teljes mértékben igazad van, de előbb erre a 4 játékos "köré" építsenek csapatot hogy legyen egy kiindulópont. Elküldünk mindenkit és akkor mi lesz? Jelenlegi krízisben igazolsz 23 játékost? Ezt te se hiszed el.
Van egy korosodó mag, a már távozottakat pótolni a következő 1-2 évben és utána Messiéket. Ez nem jelenti azt ha a piac adta lehetőség lehetővé teszi akkor ne jöjjön hamarabb valaki helyettük mint de Jong, de melyik a jobb opció? De Jong Busquets helyen és Busi szélen mert nincs más, vagy legalább Busquets a helyén és de Jong a szélen mert bírja a tempót. Na látod hogy nem ilyen egyszerű ez. Ki rakhatod Busquetset ha de Jong, Rakitic, Vidal hármassal akarsz játszani. Végeredmény ugyan lesz mint most.
Ezt mindenki világosan látja nincs elképzelés a rendszerben, nincs is edző akinek lenne szeme a tehetségekhez.. Kár ezen vitatkozni. Elküldheted őket de akkor 10 év alatt se fogsz csapatot látni BL helyezés nélkül. Most is sötét a kép de még pont időben lennénk évi 2-3 fiatal, tehetséges játékossal, ha eddig gondok voltak most a "járvány" miatt még nagyobb pénzügyi akadályok lesznek az építkezéshez. Ami eddig is tiszta volt az ezután pláne. 2021-ig senki ne várjon semmit.

Robi71 2020.04.16. 20:52:08

@julio alberto: Pep óta minden edző Messi köré építette a csapatot (ennek oka van, mert nem az ő kérésére tették). De ettől még folytasd a tényekkel szembeni hadjáratodat.
Jelenleg is (ahogy már hosszú évek óta) a csapat tengelyét Stegen(Valdes)-Pique(Puyol) - Busi (Xavi, Iniesta)-Messi játékosok adják. Ezzel is vitatkozhatsz.
Hogy ez jelenleg (már) mire elég azt is látja mindenki. De ez van, nincs jobb. Ennek az okát is taglalhatjuk (évek óta tesszük)...feleslegesen.
Én egy szóval sem mondanám, hogy Cou, Dembi vagy Arthur (vagy akár a 30asok) távozzanak, ha ettől a játék "remek és kiismerhetetlen sőt szórakoztató"bb lesz. Te ezt garantálod?
Személy szerint én ezt látom biztosítva...és a 30asok természetes kikopása mellett a jelenlegi Barto igazolások nagy részét lapátra kell tenni. Építsünk csapatot, de olyan alapokra, ami a sikeres jövőt biztosítja.

GYLS 2020.04.16. 21:12:06

4 éve látszik a JÁTÉKON, hogy kikre épül a csapat. Minden a legnagyobb rendben, ezáltal nem is értem, mire a blog túlnyomó többségének felháborodása? Alig várjuk a meccsnapokat, hogy csodáljuk a fiaink remek produkcióját, leginkább a TerStegen-Pique-Busquets trió összjátékát. Fantasztikus tengelyt alkotnak.

Robi71 2020.04.16. 21:25:22

@GYLS: ...ehelyett inkább azt taglald, hogy mitől lenne jobb egy Arthur-Coutinho-Dembélé "fantasztikus tengelyre" építeni az új Barca-t. Ez engem is érdekelne.

GYLS 2020.04.16. 21:31:54

@Robi71: Hol írtam én, hogy az általad megemlített hármas lenne a tengely? Ha megkérhetlek, ne fűz olyasmit a véleményemhez, amit nem írtam! Olyan vagy mint Móricka, mindenről ugyanaz jut az eszedbe.

Tippergreta 2020.04.16. 21:34:30

@GYLS:
Ha értelmes építkezés folyna akkor egy ideális tengely lenne mostanra.
Egy Eriksen - Busquets - Van de Beek Eriksen szemével, van de Beek küzdeni tudásával és Busquets rutinjával simán elit lenne. És akkor most tartanánk ott hogy őket is el lehetne kezdeni pótolni. De se a régiek nincsenek pótolva akkor hogy pótolnád őket is?
Stegen - Wague - Todibo - Lenglet - Firpo
Arhur - De Jong - Puig
Fati -? -?
Ez lenne a kezdőd.
Lenne egy Stegen
Semedo - De Ligt - Lenglet - Alba
Eriksen - Busquets - De Jong
Messi - Haaland - Fati ha normálisan lett volna építkezve. Akkor mostanra jönne szép fokozatosan a többi, de nem így történt. A vezetőség hozzá nem értését azokra a játékosokra hárítod akiknek a legszebb perceidet köszönheted előre láthatólag jó sokáig.
Fent már taglaltam ezt. Nem írnám le mégegyszer.

Robi71 2020.04.16. 22:11:11

@GYLS: Ahogy látom, továbbra is csak én beszélek a valóságról....te jól elvagy a saját kis világodban. :)
Akkor még egyszer. Én arról beszéltem, hogy a 30asok természetes kikopása mellett, a cél (igaz, nem tudom mi a cél :) és lehet, hogy én tévedek) elérése érdekében eltávolítani ... ezek elérésére nem alkalmas igazolásokat.
Ez az elkövetkező 2-3 év!!!...és nem most nyáron.
Ha most azt várod elmondjam hozzád hasonlóan (De Ligt, Eriksen, Haaland), hogy miként nézne ki az én átigazolási stratégiám (csomagom), akkor csalódást kell okoznom. Talán a most nyárit.
Ki: Rakitic, Umtiti, Coutinho, Dembélé+haszontalan kiegészítők (Barto-ra bízom)
Be: inkább posztokat mindenék (khv, tkp, szélső). Centert most még nem.

GYLS 2020.04.17. 07:22:02

@Tippergreta: Bocs, hogy az este nem válaszoltam, de manapság nappal az unokámmal való tanulással vagyok elfoglalva, és már fáradt voltam. Most sem akarok belemenni semmiféle véleménycserébe. Ezért ha igazán kíváncsi vagy a véleményemre, kérlek olvasd el a korábbi cikkeknél leírtakat (pl. Mi lesz veled Barcelona?). További szép napot!

GYLS 2020.04.17. 07:25:38

@Robi71: Befejezhetnéd már ezt a csúsztatást. Nem írtam de Lightet és Haalandot sem. Ajánlom Neked azt az írásomat, amikor arról kérdeztél, mi a véleményem az utóbbi évek igazolásairól. Ha jól emlékszem, ott a végén leírtam, hogyan állna most az én Barca-keretem. Egyik játékost sem írtam! További szép napot!

julio alberto 2020.04.17. 09:51:43

@Tippergreta: Első amit végre kell(ene)hajtani a Messi,Pique,Busquets,Suarez re épített alibi passzos,versenyképtelen komfortot megszüntetni.Fél évtizede látható ez a játék nemzetközileg semmire sem elég.Nem a játékosokat kell feltétlenül pótolni..jó példa erre a 2015-2016 BL idény...a Juventus elleni 0-0,0-3(már a PSG elleni is rezgett a léc)Xavi kivételével játszott Messi,Neymar,Suarez,Iniesta,Daniel Alves és mégis sima kiesés lett a történet vége.Már akkor kiismerhető,elavult volt ez a játékrendszer..utána már csak a sorminta ismétlődött évről évre.Sajnos nem az történt aminek történnie kellet volna,jött a bólogatásba Nobel díjas edző(Valverde)és az elnök elkezdte jutalmazni szerződés hosszabbításokkal béremelésekkel a kudarcok főszereplőit.Hiba volt,úgy hiszem.Mint ahogy az is hogy öt év óta maradt a már akkor bukott játékfelfogás.Igazolt a csapat remek játékosokat,akiket ebbe az elavult játékba kényszerítettek bele inkább kevesebb mint több sikerrel.És igazoltak olyan peremembereket is akik mellet a a fenti uraknak nem kellet versenyhelyzettől tartania(Mathieu,Digne stb).A komfortjátékból hiányoznak olyan elemek amik a mai labdarúgásban elengedhetetlen elemek...elfutások,átlövések stb.Pedig ehhez a jelenlegi keretben is megvannak a játékosok..Arthur,Coutinho,Dembelé akik ha lehetőségük lenne rá...de nincs,mert ez nem illik a alibi passzos játékrendszerbe.Kérded mi lenne a veteránok nélkül?Kiket igazolnák nem feltétlenül horrorösszegért.Ha a jelenlegi felfogás marad senkit..ha nem...nemrég írtam pár nevet.Emerson(Betis),Gabriel(Lille),Rubén Dias(Befica),Fabian Ruíz(Napoli),Gaya(Valencia)Gabriel Jesus)Manchester City,Oyarzabal(Real Sociedad),Bruno Guimaraes(Lyon),Tagliafico(Ajax)...persze az eladhatatlan veteránok miatt ez nyilván kivitelezhetetlen..Ter Stegen,Neto-Emerson,Sergi Roberto,Umtiti,Lenglet,Gabriel,Rubén Dias,Gaya,Tagliafico-Arthur,de Jong,Coutinho,Fabian Ruíz,Bruno Guimaraes,Puiq-Fati,Dembelé,Griezmann,Gabriel Jesus,Oyarzabal kerettel versenyképes csapat lehetne a Barcelona.Ami számomra pozitívum az utóbbi napokban az Setien.Tetszik hogy számít Coutinho,Dembelé duóra.

Tippergreta 2020.04.17. 15:37:13

@julio alberto:
Nem lesz pénz senkire így kénytelen számítani rájuk. Legyen egy korrekt szezonjuk hogy eladhatóvá váljanak.
Ebbe a játék rendszerben kényszerítettek bele.. Ezt írtad. Nem olyanokat kellett volna akkor igazolni aki bele illik?
Akkor sem az a megoldás hogy elzavarjuk az ikonokat. Normális elképzelés kellene a jövőt tekintve. Elképzelés nélkül össze vissza igazolásnak ez az eredménye. Hoztuk Coutinhot, Griezmannt amikor világos volt főleg a franciánál hogy nem kell, mert nincs szükség rá, de azért is.. Csak nevekkel próbálkozunk nem csapat építéssel. 2000es évek belo Real, csak ők tényleg sztárokat vittek.

Tippergreta 2020.04.17. 15:45:30

@GYLS:
Teljesen jól látod hogy vannak fiatalok akik ebbe a rendszerbe nőttek fel. Velük lehetett volna tovább vinni, de mégse kaptak lehetőséget.
Miért nem? És miért a maradék 30asok a hibás ezért? Miért igazoltunk értelmetlen 40-50 milliós játékosokat? Erre ott vannak a fiatalok akik ismerik a rendszert. Melléjük se tudtunk beépíteni senkit akik nem az ő posztjukon játszanak. Úgy gondolom az nem az ő hibájuk hogy Neymar helyett 3 éve nincs értelmes szélsőnk. De a fiatalítás támogatom ez nem kérdés.

Tippergreta 2020.04.17. 16:10:07

@julio alberto:
Kudarcok főszereplőit a culék jutalmazták Barto személyében. Te fogos a játékosokra én fogom a vezetőségre a másik az edzőre. De tök egyértelmű hogy fent van a gond, ha nem ott lenne minden tökéletesen menne nem gondolod? :) Se töketlen edző, se játék uralom nem lenne. Legyen bármelyik verziónk is igaz.
Jön elég fiatal most Pedri, Trincao, Todibo, Cucurellat vissza hozni. Ez is elegendő lenne egy új kezdetre egy értelmes irányítással. 1-2 veterántól megszabadulni a bérek miatt, Coutinho, Dembelet nem fogjuk tudni eladni így belőlük kell főzni valamit. Piquének, Busquetsnek, Albanak is lenne vetélytársa. Szimplán csak a nevekben hisz Barto és nem mer a fiatalokhoz nyúlni mert a mai fociban nem igazán van idő erre, ezért hosszabbít velük, mivel a régieket se tudta pótolni. Ez továbbra se az itt lévők hibája hanem a hozzá nem értés.

Robi71 2020.04.17. 17:50:02

@julio alberto: Hamár alibipassz....Cou és Arthur a két legnagyobb király ebben. De most komolyan, meddig ködösítsz még?

julio alberto 2020.04.18. 09:22:55

@Robi71: Brazília-Argentína 2-0 ...Arthur,Coutinho vs Messi,Martinez,tanulságos már ha érted a miről is szól a jelenkor labdarúgása.Meg kell csak nézni a fenti mérkőzést és a fenti 4 játékos előadását a meccsen.

julio alberto 2020.04.18. 09:58:20

@Tippergreta: Nyilván nem lesz pénz,de mégis lépni kell(ene),de sajnos erre semmi jel nem mutat.Egyértelmű,ragaszkodás az eddigi felfogáshoz nem járható út.A öltöző nem hibás?Hát nekem azért vannak kétségeim.Nyilván az ő szemszögükből érthető a dolog,nekik ez ideális állapot.32-33 évesen ezt a komfortot sehol nem kaphatnák meg,nem beszélve brutálisan nagy fizetésükről.Érthető tehát a ragaszkodás a részükről .Bartomeu egyik ha nem a legnagyobb hibája az hogy ebben 100% partner a mai napig is,meg sem próbál(t)változtatni ezen,sőt inkább generálta ezt a történetet.Setien?Vele még várnák...látok pár pozitívumot nála...az erőnlétre vonatkozó kritikája,Coutinho és Dembelé megítélése például ilyen.A gond az hogy az öltöző és Bartomeu jóval erősebb befolyással rendelkeznek a történetben mint ő,tehát nem vagyok túl optimista.

Tippergreta 2020.04.18. 10:06:34

@julio alberto:
Setien arra lesz jó hogy ha ennyire hisz bennük akkor lehozzon velük egy értékelhető szezont hogy jó áron megszabadulhassunk tőlük.
Azért akár ennél is többet kaphatnának ha követnék Xaviékat.
Nem a felfogással van a gond, meg hogy ragaszkodunk a játékstílushoz, hanem az hogy nincsenek meg ehhez a játékosok. Elhiszed ha Guardiola visszajönne akkor 3 év alatt meglennének hozzá a játékosok?
Bartoet elkell távolítani minél hamarabb, ez a kulcsa az egésznek. Továbbra is azért nem hiszem hogy a játékosok segge van nyalva, mert mitől kéne félniük meg bármit is irányítaniuk ha még a távozókat se sikerült pótolnia? Addig felesleges a helyükre hozni bárkit is amíg az eddigi lyukak se lesznek betömve. Ha értelmes igazolásokkal tudná pótolni őket, feltételezzük ezt, akkor is az derülne ki hogy nem a mostani veteránok voltak a ludasak hanem az elnökünk mert ezt a 3-4 embert pótolja de a többi helyett még mindig nem talált senkit.

Tippergreta 2020.04.18. 10:21:10

@julio alberto:
Barto levan maradva 4 évvel kb mert még mindig Xavi utódját keresi, Alvesét se sikerült megtalálni, ahogy Iniestaét sem. Lenne egy Kimmich a szélen, középen egy de Bruyne, elől egy Salah ezek a játékosok helyett (nem a név a lényeg, írhattam volna másokat is)akkor elhiszed hogy nem lenne ez a szitu? A rutin meg a fiatalos lendület ötvözné egymást és nem lenne semmi gond. Csak ahelyett hogy 150 milliót kifizettünk volna egy de Bruynért, mi Dembelet hoztuk. Azóta szépen meglenne Busquets utódja De Jong személyében, Piqué utódja De Ligt személyében és most jöhetne Suarezé, jövőre Messié. Plusz azért sem hiszem ezt mert mint látjuk dörzsölt egy fickó és nem olyan hülye hogy ne akarna nyerni és a vének tanácsát játszatni amikor nem megy, ha értene hozzá azon nyomban cserélné őket,de nem ért. Olyan vészmegoldásokon agyal mint Neymar visszahozatala amikor semmit nem érne vele ha nem jut el egy hozzájuk a labda. Eleinte lehet hogy hitt bennük hogy köréjük felépít egy újabb csapatot aztán csak őket kell cserélni, de aztán rohadtul nem sikerült neki, jöttek a vészhosszabbítások nehogy távozzanak és dől minden mint a kártyavár, de ez már összedőlt mikor egy értelmes szélsőt nem tudott hozni Neymar helyére 500 millióból ami Coutinhora, Dembelere és Griezmannra mentek el mint értelmetlen igazolások. Egy posztot nem tudott 3 év alatt megoldani, és nem egyet hanem legalább 4et kellett volna. Most ott tartunk hogy Xavi, Iniesta, Neymar, Alvest is kell pótolni de te még elküldenél 5-6 játékost. Na most ha ők se lennének itt jövőre vagy már idén akkor elmondom neked kb azért imádkoznánk hogy töröljék a szezont mert a kiesés ellen menekülne a csapat.

julio alberto 2020.04.18. 10:47:51

@Tippergreta: Nézd meg az utóbbi 3 év szerződés módosításainak bérgörbéjét tanulságos és sokatmondó.A játékfelfogással nincs gond?A mai labdarúgás pont nem a labdabirtoklásról szól,nem is erőlteti senki ezt a történetet.A ma a siker kulcsa sokkal a pálya gyors(4-5 passzos) átjátszása,gyors lendületes szélsőjáték,átlövésekről szól inkább.Nem véletlen hogy az ilyen felfogással játszó csapatok nyerik sorra a tornákat klub és válogatott szinten egyaránt a nemzetközi labdarúgásban.Nyilván e fentiekhez elengedhetetlen az erőnlét,gyorsaság....na ez pont hiányzik manapság a alapcsapat játékosainál.

julio alberto 2020.04.18. 11:04:14

@Tippergreta: Csak egy kérdés...miért van az hogy Griezmann,Arthur,Coutinho,de Jong jóval jobban játszanak ha kimennek a Barca komfortzónából játszani?Nem lehet hogy ők odaát játszhatják a játékukat?Nem lehet hogy ott a posztjukon játszhatnak?

Tippergreta 2020.04.18. 11:11:04

@julio alberto:
Nálunk a gyors passzol tiki taka lesz még sokáig az elképzelés hiába változik a foci, én ezt veszem alapul. Se ehhez se a te általad remélt focitól is nagyon messze ez a keret.
Ez egyértelmű hogy nem ebbe a rendszerbe illenek, de ez is miért a többiek hibája és nem az edzője vagy az elnöke aki ide hozta őket elképzelés nélkül?
Mert azt se lehet mondani akkor ők kiszorulnának, sőt mi több kényelmesebb is lenne nekik.
Stegen
Semedo - Piqué - Lenglet - Alba
De Jong - Busquets
Messi - Griezmann - Coutinho
Suarez

Nagyjából mindenkinek meglenne a posztja, jóval kevesebb védekező feladattal. Ez mind edzői hiba akkor..

julio alberto 2020.04.18. 12:25:57

@Tippergreta: Ha az lesz amit írsz a Barcelona úgy jár mint a Magyar válogatott...Haladni kell a korral ez igaz a labdarúgásra is.Álló focival,sétáló játékosokkal nyilván ez nem fog menni.Nem renoválni kell ezt a mostani csapatot hanem átalakítani,méghozzá teljesen.Minden elismerésem Messi,Pique,Suarez,Busquets múltbeli teljesítményért,mindenért amit a klubbért tettek,de nekik már lefőtt a kávé.Minél tovább maradnak annál mélyebbre süllyed a Barcelona.Nagyon szép és sikeres korszak volt amiben Messi,Pique,Busquets is jelentős szereplők voltak,de már történelem ami az elmúlt öt évben egyre inkább csak gyötrelem és csalódás főleg a szurkolóknak.

Tippergreta 2020.04.18. 13:08:02

@julio alberto:
Legalább 5 éve elkellett volna kezdeni haladni a korral...
Én se azt mondtam egy pillanatig se hogy itt kell maradniuk évekig, de egyszerűen ha akiket eddig ilyen gyatra játékosokkal tudtuk pótolni akkor őket se fogjuk tudni, amit nem jön vissza Laporta. Azzal is tisztában vagyok hogy lassan lekell már őket cserélni és akár most is lenne itt az ideje ha a többi pótlás sikeres lett volna. Oké, menjen mind. Hozunk még 5 Gomest, Digner, Brsithwaitet?? Ez lesz az átalakítás? Szép halál lesz. Nyilván nem ilyen igazolásokra gondoltál, de a rozmártól ne várj többet, vagy esetleg becsuszik ezek mellé egy Lautaro vagy Neymar, aztán de jó lesz.