A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Semedo=Pjanic, De Sciglio + 25 millió €

2020. május 17. - caaaatalan

A Sport szerint kész az egyezség.

Mindhárom játékos neve már korábban is felmerült a sajtóban.

Semedot a távozók között említik egy ideje, a portugál idén is kevesli a kapott játékperceket.

Pjanic és De Sciglio egyaránt a Juventust erősítik, érdeklődött irántuk a Barcelona már Semedotól függetlenül is.

Állítólag a két klub hetek óta tárgyalt az ügyletről mire létrejött az egyezség: Semedo az olaszoknál folytatja, az ára 25 millió és Pjanic valamint De Sciglio játékjoga.

A bajnokságok lezárása után köthetik meg a szerződéseket, és akár még az is előfordulhat, hogy az augusztusban folytatódó BL-ben már jászhatnak új klubjukban az érintettek.

Pjanic korábban Arthur csereügyleteként jött számításba, de úgy tűnik a brazil maradása ellenére is érkezik, míg De Sciglio pont a távozó Semedot pótolhatja a jobbhatvéd pozícióban.

A 25 millió €-t minden bizonnyal Lautaro Martinez megszerzésére használná a Barcelona, aki az idei fő célpont.

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr4415704010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2020.05.17. 22:50:58

"Lehetséges, hogy jól jön nekünk ez a kihagyás, de majd meglátjuk, hogy amikor újraindul a BL, akkor milyen állapotban leszünk. Egyelőre az a legfontosabb, hogy következetesek legyünk, és ne kövessük el azokat a buta hibákat, amelyeket az elmúlt időszakban. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, az enyém pedig a BL-ben eltöltött évek alatt felhalmozott tapasztalatomra alapozva az, hogy az utóbbi időszakban mutatott teljesítménnyel nem tudtunk volna BL-t nyerni” ("La Pulga")

udawa 2020.05.17. 22:54:36

Tudomásom szerint Semedo nem azért van eladósorba, mert a játékával elégedetlenek, hanem amiatt, hogy a jelenlegi helyzetben hatalmas fizetést szeretne a hosszabbításért! Mindenkinek faragni kéne a fizuján nem csak nálunk, hanem világszinten, erre ilyen elvárásai vannak! Alapesetben nem eladó!!!, ha ragaszkodnak az elvárásaikhoz, akkor ilyen áron engedni kell! Még mindig nem igaz, hogy csóringerek vagyunk! A fizetéseink lesznek a fő probléma a válság után! A jelenlegiek sokat kapnak, a leendők meg hasonlót szeretnének, na ez nem fog menni!

DISTANTxTHUNDER 2020.05.17. 23:28:48

Semedo bűne hogy mégrosszabb pillanataiban is klasszisokkal jobb a szerencsétlen Robertonál aki csak szánalomból van megtűrve a kezdőben, mint Guardiola utolsó "nevelése".. amúgy az eredeti posztjára nem tudja beverekedni magát (pedig most már messze nem Xavit és Iniestat kellene kiszorítania), ezért inkább kitúrnak neki más posztról játékosokat.. mikor fogjuk már fel hogy Roberto soha nem volt, és nem is lesz jhv, ahogy pl Semedoból sem lesz soha center vagy középső védő.. a cikk további tartalmához különben nem is akarok reagálni mert korábban épp én mondtam hogy régen a Barcára az intelligens viselkedés volt jellemző, és nem akarom szembe köpni magam.. ha meg is valósulna ez a rémálom transzfer, remélem Laportanak első dolga lesz példát statuálni a söpredék eltakarításával..

DISTANTxTHUNDER 2020.05.17. 23:34:19

@Robi71: Amikor azt hinné az ember hogy mélyebbre nem süllyedhetünk (lásd Brétvét), Bartomeu fogalmatlansága teljes tudatában megszólal: "fogd meg a söröm" -.-"

Robi71 2020.05.17. 23:35:45

"Messi egyedülálló játékos. Amikor Argentína ellen játszottunk a válogatottal, a többiekkel megbeszéltük, hogy felváltva rúgjuk fel a pályán. Máskülönben lehetetlen volt őt megállítani. Nem akartunk sérülést okozni neki, csupán a ritmusából szerettük volna kizökkenteni, ez volt a taktika. Különleges, mert ha felrúgod ő azonnal feláll és jön a következőért. Nem fél. Őrület, minden idők legjobb három játékosa között van." (Felipe Melo)

Robi71 2020.05.17. 23:37:55

@DISTANTxTHUNDER: :) Félek Barto minden megmozdulásától. Mi lesz a következő?

sunt 2020.05.18. 05:37:12

Ennek a furcsa átigazolási hírnek akkor lehet értelmet tulajdonítani, ha Rakitic,Vidal és Roberto távozik- és nagyon kell a készpénz.

GYLS 2020.05.18. 06:08:34

Ezt a "hírt" én a másik oldalról nézem. Ér a Juvénak Semedo ennyit? Ha csak a Transfermarkt értékeit nézem, akkor az egyenlet az alábbi? 32 = 52+9.5+25 Többet nem is érdemel az egész.

jani888 2020.05.18. 06:23:30

@Robi71: Azért adták kölcsön az Espanolnak ,

Mihail84 2020.05.18. 06:55:19

@DISTANTxTHUNDER: Lehet szídni bartot sokmindenért. (Én se kedvelem sok változtatását.) De "brétvét" többet csinált az alatt a pár perc játéklehetősége alatt mint a kurvinnyogód egy teljes idény alatt. Az meg a saját szegénységi bizonyítványa hogy ez a Barca vagy a München idényére értendő.

Robi71 2020.05.18. 08:00:30

@Mihail84: Coutinho sérült. 6 hétig nem lesz bevethető...már ha be szeretnék.

Mihail84 2020.05.18. 08:26:58

@DISTANTxTHUNDER: Meg most őszintén. Lehet szídni bartot sokminden miatt de "brétvét" miatt szerintem pont nem. Barto se jövőbe látó ő se tudhatta hogy a bajnokság kellős közepén csatárinségben fogunk szenvedni. És akkor a spanyol bajnokságból "brétvét" volt talán az egyetlen mozdítható játékos. És szerintem ideiglenesen kiegészítő játékosnak pont tökéletes.

ZalanBarcafan 2020.05.18. 08:56:41

@Balázs37.: teljesen igaz! Semedo technikásabb, mint Roberto.

Spacedyevest 2020.05.18. 09:51:58

Folytassa Bartomeu c. sorozat újabb része csupán.

Dr Mouse 2020.05.18. 10:02:58

@Robi71: Még egy szóra visszatérve a korábbi kommentedhez, -úriember nem "proliz" és nem "parasztoz" másokat. Ugye érted!

sunt 2020.05.18. 11:23:01

Ismét cáfolják a topic címében szereplő üzletet.

il Moro 2020.05.18. 11:27:36

Friss hír: A spanyol lapok ma reggel megírták, hogy a Spanyol Labdarúgó Szövetség az U17, U19 stb. korosztályos csapatok mintájára szeptember 1-től bevezeti az O30 (30 év felettiek bajnokságát). Néhány órával később Bartomeu elnök bejelentette, hogy az FC Barcelona első csapata egyazegyben átkerül az O30-as bajnokságba, amelyhez már most megkezdték a játékosok igazolását (első körben: Pjanic). Azok a játékosok, aki nem felelnek meg a korcsoport besorolásának, eladó listára kerülnek (elsőként: Semedo). :)

GYLS 2020.05.18. 11:27:52

Söyüncü a Barcában? Ennek örülnék.

Robi71 2020.05.18. 11:38:30

@Mihail84: Suarez műtétje után tudta, hogy nélkülözni kell őt a szezon második felében, de Setiennel (ha egyáltalán megkérdezte) úgy döntöttek, hogy Dembélé visszatérése megoldja. A többit már tudjuk....jött Martin szezon közben.

Robi71 2020.05.18. 12:15:17

@GYLS: A valóságban Semedo +25 misi = Pjanic + De Sciglio. Így már másképp hangzik.

Raven1975 2020.05.18. 12:57:38

Archív fénykép: Ronaldinho itt csúcsformában.
Sok örömet szerzett nekünk a zsonglőr klasszis!
uploads.disquscdn.com/images/21438ea07eb2e8a8657b2ded5787fe1a6ff93c9fea4cc73b15345667897fe354.jpg

Bivi76 2020.05.18. 13:49:49

@GYLS: Szörnyű meddig süllyedhetünk. Ez már komolyan vicc, hogy kik merülnek fel. Kínomban már röhögök, pedig legszívesebben sírnék hova jutottunk.

Bivi76 2020.05.18. 13:50:57

@Raven1975: Minden idők legjobb Barca játékosa.

RA7 2020.05.18. 13:53:54

@Bivi76:
Nem elég, hogy így is tele vagyunk középszerekkel meg kiöregedő klasszisokkal.. Gondoltam hozunk egy Lautarot meg egy Neymart szokásos Barto tűzoltás aztán még jobban kifogyunk a pénzből, de feltankolunk Getafe szintű játékosokkal is..

Bivi76 2020.05.18. 14:10:37

@RA7: Aztán Robi mindig azt mondja rám hogy köpködök, kultúrálatlanul beszélek, stb. Vállalom is ilyen dolgok után. Nem tudok ilyen Pjanics, Skriniar, ez a Leicesteres török gyerek, De Sciglio, meg ilyen balf@sz böszmék neveinek felmerülése esetén higgadt maradni. Én nem az a gyerek vagyok, akinek azt mondják hogy a "szar megehető", aztán megeszi.

RA7 2020.05.18. 14:59:53

@Bivi76:
abban igazat adok neki, hogy lehet kulturáltan is véleményt nyilvánítani, de az is igaz hogy van amikor betelik az a bizonyos pohár, ez mindenkivel előfordul.
Barto valami nagy riválisnak lehet valamilyen beosztottja ha ennyire leépíti a csapatot, mert ez már inkább tudatos mint hogy tényleg ennyire sötét legyen..

Robi71 2020.05.18. 15:11:31

@Bivi76: Bezzeg akkor higgadt maradtál, amikor nem idevaló brazilokat igazoltunk nyakra főre (szezononként 1-2)...akik közül most már csak Arthur maradt.
Csak az "ics'-el van baj, az "inho"-val soha? :)

Robi71 2020.05.18. 15:14:36

@RA7: Szerintem is Barto beépített gonosztevő, akinak a klub csődbevitele a feladata. Ha csak tudatlan lenne, akkor néha ő is "találna szemet." De neki csak rossz döntései vannak, kizárt , hogy me lenne tudatos.

RA7 2020.05.18. 15:27:03

@Robi71:
poénnak gondoljuk ezt a kijelentést, de az ember tényleg nem tud már mire gondolni... adjuk oda Semedot akkor valakinek 50 millióért vagy 40 millióért és ha kell oda adni ezt az összeget a Dortmund vagy Ajax tehetségkutatóiért.. Egy Barcelona már megtudná tartani a Haaland, Sancho féle gyöngyszemeket, míg a Dortmund-Ajax nem..

Bivi76 2020.05.18. 17:03:49

@Robi71: Ne haragudj, de hogy jön egy balfasz ics egy Ronaldinho hoz? Ne nevettesd ki magad! A világ mióta világ, nem volt, és nem is lesz egy ICS Ronaldinho kaliber.

Eminusz 2020.05.18. 18:02:14

Gyerekek ezt elkonyvelhetjuk.. Ez mar nemcsak pletyka.. Mindenhol lehoztak.. :/ Szomoru, de Europaban az elso helyet csak az atlageletkor tekinteteben tudja megtartani a vezetoseg... Nem tudom, ez miert pozitiv, mindenesetre ok igy latjak jonak. :) Mennyi “alomcsapatot”, elkepzelest irunk ide nap mint nap teljesen foloslegesen.. :) Az a baj, hogy mi szurkolok hosszu tavon gondolkozunk, de a Barca vezetosege nem, mert tudjak, hogy nem sokaig lesznek mar itt es meg az utolso evekben ki akarjak venni a reszuket... Ezert merulhetnek fel csak 30 eves vagy ahhoz kozeli jatekosok es ezert nincs esely egy fiatalnak sem nalunk.. :) Egy olyan vezetoseg kene ide, akik nem a kovetkezo valasztasig terveznek, hanem 10-20 evig, valamint egy hasonlo gondolkodasu edzo is, mint Ferguson vagy Wenger volt, de irhatnam akar Simeonet is, habar az elobb emlitett ket uriember melle meg o sem er fel a maga 9 evevel az Atletico edzojekent, ami igy is dicseretes es talan egyedulallo a mai elitben...

Robi71 2020.05.18. 19:50:21

@Bivi76: Ismertem egy pár "ics"-et, akit szívesen látnék a csapatban. :)
Például Savicevic "Il Genio". Akkoriban csak miatta néztem Milan meccset.
Amikor "inho" mondtam, akkor nyilván nem Ronaldinho-ra gondoltam. Számtalan Ixinho fordult már meg a csapatban...többnyire gyanús pénzmosási ügyletek kapcsán (évente volt legalább egy ilyen igazolás eddig).

Robi71 2020.05.18. 20:01:21

Én nem engedném el Semedo-t még legalább egy évig. Szerintem biztató volt eddig a játéka. Jövő nyáron majd el lehetne dönteni vele hogyan tovább.
Addig jegelni kellene Emerson-t a Betis-ben (jó helyen van ott), mivel amúgy is 10 milliót kellene fizetni érte ha most akarjuk elhozni. Palencia és Wague gyaníthatóan már sohasem lesznek az első csapat játékosai.
A Milan nevelésű De Sciglio-ról kevés sző esik. 27 éves és hatalmas tehetségnek indult (már 20 évesen válogatott lett). Az utóbbi időben gyakran volt sérült és kiszorult a csapatból vagy Alex Sandro és Cuadrado révén vagy azért mert a három védős rendszerben játszik a Juve.

Bivi76 2020.05.18. 20:26:01

@Robi71: Szerinted én a gagyi brazilokat kedvelem? Ne nézz már amatőrnek! Na látod, amikor Savicevic a Milanban volt, és a 94 - es BL döntőben gólt rúgott nekünk, én már akkor Barcás voltam, és óriási szomorúságot éreztem az elveszített döntő után. Én már akkoriban is Romario ért rajongtam, ha már ics es támadót említettél. Tényleg! Azon a meccsen kinek szurkoltál?

Robi71 2020.05.18. 20:53:56

@Bivi76: Hol volt a felháborodásod, amikor Barto-ék leigazolták Keirrison-t, Douglas-t, Marlon-t vagy Malcom-t igazolták le.
Akkoriban az Ajax-al szimpatizáltam. De láttam a döntőt, meglepően sima Milan siker született.

Bivi76 2020.05.18. 21:05:11

@Robi71: Malcomnak nagyon örültem. Neki most is simán nálunk lenne a helye, ha nincs az az ellenszenves büdös barom faszkalap amatőr Valverde. Ekkora böszmét még nem hordott hátán a föld. Keirrison ha jól tudom, gólerős játékosként igazolt hozzánk, Marlonban szintén láttam fantáziát. Douglas gyenge, nem hozzánk való volt.

Robi71 2020.05.18. 21:08:25

@Bivi76: Vicces fiú vagy te! :)

Raven1975 2020.05.18. 21:17:54

Visszatért a rondó az edzésekbe. Láthatjuk a kis csoportos edzés lefolyását, a fertőtlenítés menetét, a srácok elszántságát. Força Barça!
www.youtube.com/watch?v=KjAOc1_WNz0

Bivi76 2020.05.18. 21:18:23

@Robi71: Ha csinálnál egy közvélemény kutatást a blogon Malcom megítéléséről,lehet pozitívabb lenne mint Guardiola igazolása Csihrinszkij, Hleb, Szerintem Malcomot többen kedvelték, mint nem. Kérdezd meg a blogot!

Robi71 2020.05.18. 21:24:53

@Bivi76: Neymar pótlására igazoltuk a legnagyobb kedvencedet Dembélé-t.....az ő pótlására (tehermentesítésére :) pedig Malcom-t. Akkor döntsd el ebben a kérdésben is, hogy mit akarsz.
Egyik ellentmondásból a másikba keveredsz. :)

Bivi76 2020.05.18. 21:30:10

@Robi71: Nálam Malcom és Dembelé is kezdő lett volna. Én nem úgy tekintettem a brazilra, mint egy tehermentesítő játékos

Bivi76 2020.05.18. 21:31:00

@Robi71: Én nem keveredek ellentmondásba.

Robi71 2020.05.18. 21:36:21

@Bivi76: Nálad Vinicius, Rodrygo és Reinier is kezdő lenne. :)

Robi71 2020.05.18. 21:41:50

@Bivi76: Dembi hol? Az örökös rehabcsapatban? :)

Les Corts 2020.05.18. 22:10:09

@Bivi76: Malcomot kár volt elengedni.Sokkal több lehetőséget érdemelt volna.

julio alberto 2020.05.18. 22:22:08

@Bivi76: Ter Stegen-Sergi Roberto,Pique,Lenglet,Alba-Rakitic,Busquets,Pjanic-Messi,Suarez,Griezmann...most mi bajod ezzel a csapattal?A Rutin megvan,alibi passzok+60 perc a sétairam,kell ennél több?Nem véletlen hogy az elmúlt 5 évben retteg az Európai elit,sorra nyerik a fiúk a mérkőzéseket,ott vannak a toppon.Minek változtatni?Az sem véletlen hogy minden csapat a fenti sztárokat akarja....ez tisztán látszik,nem?Minden pénzt megérdemelnek,meg kell tartani őket,nem egyszerű feladat.Minek idegegesíted magad...ja hogy nálad nem áll meg az idő,látod vannak szerencsés emberek,akiknél igen akár többször is.Utána meg váltanak és kész.

Spacedyevest 2020.05.18. 22:35:38

Tök jól játszott ma Havertz a Leverkusenben.

Faramuci_69 2020.05.18. 22:51:06

Malcolm is csak egyike volt az agyatlanoknak. Ritka ostoba egy jatekos volt. Meg szerencse hogy nem Bivi alitja ossze a csapatot. A Malcolmos kozvelemeny kutatasrol csak annyit, hogy mine tobben ertenek vele egyet, annal inlkabb mutatja, hogy mennyire ostoba otlet Sajnos a statisztika mar csak ilyen.
Amugy az a hangnem, ahogy Bivi Valverderol beszel, szegyen es gyalazat. Oké, nem ő volt a világ legjobb edzője, de ő is megérdemli a tiszteletet. Most látszik csak, hogy Setiennek sincs konnyebb dolga. Tudom, hogy nem kellene leírnom, de nem bírom ki, a blog bóhóca sajnos engem nem nevettet. Szánalmas hogy lehet valaki ennyire sík "eccerű".
Én inkább nézek három Busquetset mint ilyen Malcolm féle ostoba brazilokat.

Faramuci_69 2020.05.18. 22:52:33

@julio alberto: Fenntartom korábbi véleményem. Te trollkodni jársz ide.

Faramuci_69 2020.05.18. 22:53:12

@Les Corts: kár volt idehozni. Nem Barca szint.

Faramuci_69 2020.05.18. 22:56:59

Bivi! Jobb lenne ha leszakadnál végre Guardioláról. Honnan tudod, hogy ki igazolta azokat a játékosokat? Btw Hleb az Arsenlban legalább jól játszott. Nálunk nem vált be. Szerintem Guardiola idejében sem voltak különösebben jók az igazolásaink, de mint edző zseniális volt. Persz ezt te nem érted, az már rég kiderült. Van ilyen.

Robi71 2020.05.18. 22:58:09

@Faramuci_69: Már 8 éve azért jár ide. De ha létezett volna a blog 2005-ben is, akkor azóta :)

Robi71 2020.05.18. 23:00:22

@Faramuci_69: Teljesen mindegy ki igazolta őket. Kellettek a kiegészítő játékosok...a kezdő tele volt klasszisokkal. A kedvenc Coutinho-t és Dembélé-t a kezdőbe szánta Barto. Akkor csúszott el igazából a klub és került ebbe a morális és anyagi csődben, ahol most van.

Faramuci_69 2020.05.18. 23:20:41

@Robi71: Irtad ezt az 50 milliót Couval kapcsolatban. Remelem el tudjuk passzolni, de vannak kétségeim. Semmi esetre sem tartanám meg.

Faramuci_69 2020.05.18. 23:24:59

Bartomeunak mennie kell, de sajnos semmi garancia arra, hogy jobb jön. Laporta nem biztos hogy beleáll. Ráadásul, most nincs aranygeneráció.
Dembi sajnos nem profi, Cou meg nem ugrotta meg a szintet, és ez nem Valverde hibája volt. Nem is az áruk volt a fő bűn, hanem a fizetésük.

Robi71 2020.05.18. 23:27:14

@Faramuci_69: Ha megtartjuk még egy szezonra, akkor újabb mínusz 50 millió.
Ha most odaadjuk 50-ért gyakorlatilag 100-at nyerünk. Igaz, még így is mínusz 95 millióval zárnánk az üzletet. Nem kellene ezt tovább fokozni...

Robi71 2020.05.18. 23:31:30

@Faramuci_69: Bűnük nem volt, nem ők tehetnek róla, hogy Barto egy vagyont tömött a Pool, a BVB és a két játékos zsebébe.

RA7 2020.05.19. 01:58:27

Guardiola Hlebje vagy Barto Malcolmja.. Érdekes vita. Lehet vitatkozni, de ez inkább arról szól kinek szimpatikus.. Malcolm nekem is az volt, de ezzel előrébb vagyunk? Attól függetlenül hogy kedveltem a játékát közé nincs ehhez a szinthez, ugyanúgy Hleb is. Ezek a játékosok nem ez a szint volt.

Amúgy meg Havertzet azonnal leigazolni!!

Bivi76 2020.05.19. 04:58:29

@Robi71: Te 2005-ben nem járhattál volna ide, akkor még Realos voltál, ne felejtsd!

Bivi76 2020.05.19. 05:01:24

@Faramuci_69: Valverde minden idők egyik legrosszabb Barca edzője. Egy csődtömeg, idióta, barom, tökkelütött fasz. Mit tiszteljek rajta? Azt hogy a balfasz elnökkel együtt tönkretette a csapatot? Ilyen embereket nem tisztelek.

Bivi76 2020.05.19. 05:07:37

@Faramuci_69: Én leszakadtam Guardioláról. Jelentéktelen emberekkel, akik nemzetközi szinten képtelenek sikereket elérni, szóra sem érdemesek. Még néhány egykori gyereke kikopik nálunk, aztán lehet építkezni. Nem bánnám ha elvinné már idén nyáron a dédelgetett kis nyáját tőlünk. Talán összejönne értük 10 millió euró, belehetne tenni Skriniarba, Pjanicsba, vagy a Leicesteres török gyerekbe.

Bivi76 2020.05.19. 06:04:33

@Faramuci_69: Malcolmot agyatlannak tarthatod. Még szerencse hogy nálunk Malcom játszott. Tudod, aki a spanyol király Kupa meccsen a Nou Campban gólt rúgott a Real Madridnak. Akkor bezzeg tapsoltál gondolom. Meg mikor az Inter elleni idegenbeli BL meccsen betalált, akkor is. Amikor játszott, kitette szívét, lelkét, hajtós szimpatikus srác volt. Kíváncsi vagyok, Robi barátod mikor még Real Madrid drukker volt, ugyanígy agyatlanozta e a királyiak braziljait. (Ronaldo, Robinho, Julio Baptista)

Les Corts 2020.05.19. 06:12:07

@Faramuci_69: Nektek senki sem Barca szint.Örömmel nézitek korábbi klasszisaink céltalan labdajáratását?Sajnos ők már nem rúgnak labdába.Torinó,Róma,Liverrpool beárazta őket.

Bivi76 2020.05.19. 06:23:01

@Les Corts: Ide jöhet akárki, néhány szurkoló máris megmondja hogy nem Barca szint. Lassan arra a szintre jutunk, hogy csak a 30+osok ütik meg ezt a szintet, más nem. Ha idehoznánk Mbappét, lenne néhány gyengébb meccse, ugyanazok az emberek jönnének azzal hogy a francia játékos nem Barca szint. Érdekes módon Pjanics meg Skriniar az lenne biztos. Nevetséges! Nem Rólad beszéltem ám! :-)

Bivi76 2020.05.19. 06:27:18

@Robi71: 8 éve nem járok ide Robi. Te meg lehet hogy már jövő nyártól nem, mert reményeim szerint a Kisiskolás jófiúkat elzavarják. Akkor meg választhatsz új csapatot magadnak.

Bivi76 2020.05.19. 06:31:41

@Faramuci_69: Malcomot agyatlannak tartod? Lehet hogy a brazil letudná pontosan írni a nevedet. :-)

julio alberto 2020.05.19. 06:41:03

@Bivi76: Iker Casillas-Michel Salgado,Sergio Ramos,Ivan Helguera,Roberto Carlos-Garcia,Beckham-Robinho,Zidane,Raúl-Ronaldo....Victor Valdes-Oleguer,Puyol,Marquez,van Bronckhorst-Xavi,Edmilson,Deco-Messi,Eto'o,Ronaldinho,van aki Ronaldinho király előadását sokként élte,éli meg a mai napig is.Egy inho döntötte meg az álmait...Majd váltott de a brazil fóbia azóta is megmaradt nála,én valahol megértem,tedd te is ezt.Vált majd megint...AC Milan,Ajax,Real Madrid,Barcelona után szabadon...Ezért mondom neked ne ne tulajdoníts sokat a véleményére,veled ellentétben nem igazi Barcelona szurkoló.

julio alberto 2020.05.19. 06:47:21

@Faramuci_69: Teljesen igazad van...aki a veteránok előadásától nincs elalélva csakis troll lehet.Még jó hogy te élvezed a alibi passzos ,lepkefing játékot amit hétről hétre előadnak.

julio alberto 2020.05.19. 07:02:13

@Les Corts: A veteránok Barca szint..meg ilyen Pjanic félék.Miért nem tudod ezt megérteni?Mondjuk én sem értem azt hogy mi az a szint amit el kell érni..Torino?Róma?Liverpool?

Bivi76 2020.05.19. 07:08:22

@Faramuci_69: Írod hogy szégyen és gyalázat hogyan beszélek Valverdéről, ugyanabban a cikkben meg agyatlannak, és ritka ostobának nevezed Malcomot. (aki Neked Malcolm). Most akkor mi van?Kettős mérce. Neked szabad, engem meg bírálsz milyen hangnemben írok? Gondolkozz el!

Bivi76 2020.05.19. 07:10:03

@julio alberto: Köszönöm, teljes mértékben igazad van.

Bivi76 2020.05.19. 07:17:20

@julio alberto: Az a kezdőcsapatunk, Oleguer kivételével minden poszton jobb volt mint a mostani.

julio alberto 2020.05.19. 07:42:21

@Bivi76: Belletti helyett játszott Oleguer...

GoalGero 2020.05.19. 07:49:22

@Bivi76: plusz Ter Stegen.azert az szerintem nem vita kérdés hogy jobb kapus mint Valdes volt.:)

Faramuci_69 2020.05.19. 08:51:07

@Bivi76: Ha szernted egy "l" betű kihagyása ekkora tiszteletlenség, akkor légy boldog. Ettől még röhejes dolgokat hordasz össze, bunkó stílusban. Ha úgy érzed a tömeg veled van, az semmit nem jelent, max demagóg a dumád.

Faramuci_69 2020.05.19. 08:51:59

Malcom önmagát árazta be Oroszországban.

Faramuci_69 2020.05.19. 08:53:49

@julio alberto: nem ezért vagy troll. Nem sértés akart lenni. A brazil mániád és a Messi utálatod miatt.

Faramuci_69 2020.05.19. 08:59:33

@Les Corts: igen. Inkább nézem Busit, Piquet és Suarezt, mint Umtitit, Tobidot, Dembelet es Coutinhot. Malcom egy vicc volt. Sokkal többre becsülök egy Rakitic karakterű játékost, mint egy Malcomot. Persze Rakit már eladnám, de ő legalább sokat tett le az asztalra, míg brazil barátunk semmit.
Ja, hogy a lehetőséget sem kapta meg? Ugyan már. Megkapta, leigazoltuk. Nem élt vele, mert taktikailag éretlen, technikailag egysíkú volt. Ettől még hajtott, ez igaz. Most meg azért hajt hogy ne fázzon meg :)

Faramuci_69 2020.05.19. 09:03:36

Szerintem az idő Valverdét fogja igazolni. Persze nem volt egy nagy formátumú edző, de taktikailag igen képzett volt. Sajnos próbált megfelelni a vezetőségnek és tól óvatos is volt, ettől még nem ő igazolta a sok selejtet. Igen, nem egy Klopp szint, de sajnos ettől még van lejjebb, sokkal lejjebb is.

Faramuci_69 2020.05.19. 09:05:07

@Bivi76: neked a U17-es brazil strandfoci válogatottnak kellene szurkolnod. Ott megtalálnád amire vágysz :)

Bivi76 2020.05.19. 09:18:42

@Faramuci_69: Röhejes dolgokat Te hordassz össze, meg a hozzád hasonló emberkék!

Bivi76 2020.05.19. 09:20:58

@Faramuci_69 Az idő Valverdét fogja igazolni? Remélem soha többet nem lesz a Barcának ilyen amatőr, béna, ökör, nyálas, gyengekezű, felkészületlen fasz edzője.

Bivi76 2020.05.19. 09:27:21

@Faramuci_69: A kettős mércéről beszélj inkább nekem, amit egy ugyanazon blogbejegyzésedben írtál. Kioktatsz Valverdéről, de Malcomról meg nem szép stílusban írsz. (agyatlan, ritka ostoba). Totál ellentmondásokba keveredsz. Fussál neki mégegyszer, hátha sikerül. Gyönyörű stílust használtál Malcommal szemben . Ide jársz köpködni egykori brazil játékosunkat? Legyél már tisztelettel egykori játékosunk felé ha már mást oktatsz a stílusról. Tiszta Robi vagy! Bort iszik, vizet prédikál. Szánalmas.

Bivi76 2020.05.19. 09:28:41

@Faramuci_69: Vagy esetleg Te is Real Madrid drukker voltál?

julio alberto 2020.05.19. 11:05:29

@Faramuci_69: Messi utálom?Te ezt honnan veszed?Ja mert én le merem írni hogy az igazán nagy tétre menő mérkőzéseken rendre tanácstalanul lehajtott fejjel sétálgat,és rendre gyenge előadással rukkol elő ilyenkor.Nem így van?Na ezért nem lesz ő nálam sosem Ronaldinho szintjén már ha Barcelona csapatáról beszélünk.

Faramuci_69 2020.05.19. 11:43:25

@Bivi76: elég vékonyka a kellék tárad :) Aki egy ostoba leszegett fejű brazil cselgépet kritizál az már RM drukker? Neked teljesen elment az eszed? Sorra becsmérled a klub ikonjait, de egy ide nem illő jött-ment brazilt istenítesz? Csak hogy szemályeskedjünk egy kicsit veled is? Hány iskolád van, hogy ilyen nagy az arcod? Mit mutattál eddig fel az életben pár becsmérlő blogbjegyzésen túl? Már vároma túlfűtött reakciódat, hogy egy jót nevessek rajtad ismét. Te vagy a blog bohóca :)

Faramuci_69 2020.05.19. 11:49:05

@julio alberto: Szerintem Ronaldinho sem volt igazi vezéralkat, max kevésbé görcsös. Ő nem mindig érezte át a tét nagyságát. Szerintem amit Messiről írsz, az meg csacsiság. Rengeteg nacgy meccset döntött el. Voltak persze rosszabb meccsei, de olyankor ritkán vette más a vállára a terhet. Egyszerre várod el Messitől. hogy legyen szervező, befejező, kreatív, motívátor, vezér. Nem túlzás ez egy kicsit. Egyábként pont ezért tartalak trollnak, igyen. Nem azért mert te kimered mondani, ha nem, mert a sokkal gyengébbeknél ezt nem veszed észre?
Hány jó éve volt Ronaldinhonak? Ja, hogy egyszer lecsúszott a lábáról a labda, és egy bődületes gól lett belőle?
A RM ellen Messi is villant párszor? Tudod, ha a csapat lebénul, és van rajtad 2-3 ember, akkor mehéz megváltani a világot.

Faramuci_69 2020.05.19. 11:51:32

@Bivi76: Trágár nem volt Malcommal szemben. Azt elfogadom, ha Valverdéről azt írod, hogy gyáva volt, de a te jelzőid már nem csak kritizálóak. Sajnálom, hogy ezt nem látod. Olvass egy kicsivel több szépirodalmat, az fejleszt.

Bivi76 2020.05.19. 11:52:23

@Faramuci_69: Nem becsmérellek én Téged. Nem is ismerlek. Annyi iskolám biztos van mint Neked. Klub ikonjait becsmérlem? Nem emlékszem hogy bármi rosszat mondtam volna Koemanra, Romariora, Sztoicskovra, Rivaldora, Ronaldinhora, Decora, Henryre, Eto'o - ra. Miről beszélsz?

Bivi76 2020.05.19. 11:57:38

@Faramuci_69: Te meg olvass Barca történelmet a 2008-as évek előtti időkből is! Hidd el, nagyon sok szép dolog történt akkoriban, és rengeteg klasszisunk,legendáink voltak! Nem egy VB címet soha nem nyerő, lehajtott fejű mélynövésű gyerek jelenti az FC Barcelonát.

Faramuci_69 2020.05.19. 12:04:51

Csak kinevetteted magad. Speciel én Guardiolára, Xavira, Puyolra, Iniestára, Pedrora gondoltam. De Említhetném még Dani Alvest is. Annyit amennyit Henry tett a Barcáért, azt megtette David Villa is. Ettől még Henry egy zseni volt, de ő Arsenál klub ikon. Romario, Stoichkov mellett Hagi és Laudrup sem volt rosz. Én kedveltem Bakerot és Luis Enriquet is. Eto'o zseniális volt, de ő sokat rombolt a nimbuszán később. Ettől még nagy hiba volt elcserélni, de nem tudhajuk, hogy mi zajlott a kulisszák mögött. Azt idő Guardiolát igazolta.
Nem mellesleg Pep volt az edzője annak a Barcelonának és Bayern Münchennek is, melyek játékosai adtát a világbajnok válogatott gerincét. Szóval elág sokat tett már le az asztalra, még ha te nem is szereted.

Faramuci_69 2020.05.19. 12:09:52

@Bivi76: Az én apukám meg tűzoltó volt. Amúgy meg de bizony. Ez a méjnövésű gyerek annak a korszaknak a legkiemelkedőbb játékosa, amikor a klub minen statisztikában lassan (a BL-t kivéve) leelőzte az ősi ellenfelét. Amikor sorra nyertük a Bajnokságokat, nem mellesleg néhány BL-t is. Mégis a legfontosabb, hogy ebben az időben olyan magasan a világ elit előtt jártunk, amit talán soha más csapat nem tudott elérni. Nem volt ellenfelünk. A játékunk korszerű volt és nem volt ellene ellenszer. Megértem, hogy neked ez nem tetszett. Ezért gondolom, hogy nem értesz a focihoz. Neked a footsal való vagy a strand foci.

Bivi76 2020.05.19. 12:22:26

@Faramuci_69: Egy 92 óta Barca drukkernek kérlek ne mondd már meg mi való! Szerintem láttam már annyi meccset mint Te! Van viszonyítási alapom. A mélynövésű gyerekkel azt szerettem volna hangsúlyozni hogy nem Ő egy személyben jelenti a Barcát. Előtte, és remélhetőleg utána is lesznek klasszisaink. Ettől még sztárjátékosként tekintek Messire. Csak nem a kedvencem. Ennyi.

julio alberto 2020.05.19. 17:40:02

@Faramuci_69: Azért a Ronadinho nyert ezt azt a komfortból kilépve is 1 VB,3Copa America,3 Konföderációs kupa..és bizony sosem láttam lehajtott fejjel tanácstalanul sétálgatni itt azért tehát úgy hiszem nagy a különbség két játékost közt.

katalan2 2020.05.20. 04:54:42

@julio alberto: Ne haragudj, de nagyon unalmas, amit csinálsz. Nem Ronaldihno nyert, hanem Brazília.
süti beállítások módosítása