A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Vezető keringő

2020. augusztus 19. - caaaatalan

A Bayern elleni megsemmisítő vereség után elindult a tánc.

Amit egyenlőre Bartomeu elnök vezényelne. Felfogása szerint lassan már a takarítónő is hibás a kudarcért őt kivéve.

Első körben rögtön a bukás után jelezte, hogy komoly döntések várhatók, sőt ezek közül több már elő volt készítve, ami érdekes kérdéseket vet fel: ha már a Bayern elleni meccs előtt is tudták, hogy a csapat versenyképtelen ezen a szinten akkor mire vártak!?

Bartomeu menesztette Setiént, aki ahogy jött úgy ment. A csapat játékára hatása nemigen volt, a struktúrális problémákat nem tudta kezelni, sodródott az árral, amíg tudott.

Eric Abidal helyzete még érdekesebb, hiszen a sportigazgató már Valverde kirúgását is levezényelte, amelyért a játékosokra mutogatott, meg is alapozva a jó viszonyt Messiékkel tavaszra. Nos mára ő is körön kívülre került.

A klub 17 játékost tett átadólistára, most már komoly nevekkel: Alba, Busquets, Piqué, Suarez. Egy ilyen évzarás után persze nagy összeg nem remélhető az eladásukból, sőt az sem biztos hogy el lehet adni őket. Minden esetre Ivan Rakitic már összepakolta a szekrényét és úgy távozott szabadságra. Ő már nem tér vissza, valószínűleg Sevillába tart.

Lionel Messit úgy látni ahogy a Bayern meccs után már önmagában blamázs a Barcelona számára. Egy 6-szoros aranylabdással, a történelem legjobbjával ez nem történhet meg. El is gondolkodott az argentín és jelezte, ha tud távozna. 33 évesen is lesz kérője. A Barcelona megtarthatja, mert csillagászati árát nem tudják kifizetni a piacon, de meg kell tartani Messit?

Ronald Koeman neve már Valverde alatt is utódként merült fel, de a holland szövetségi kapitány, akkor még az EB-re koncentrált az oranjéval. Mára nincs EB és újra edzőt keres a Barcelona, az események epdig felgyorsultak: Koeman gépe tegnap leszállt Barcelonában. Bartomeu szerint ő lesz a megváltó...

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6216169040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kertai Dávid 2020.08.19. 10:37:52

na Barto tököt növesztett, kirúgta Abidalt is, helyes... sokan azt hiszik, hogy elég a Barcát nagy múltú, klubhoz közel álló ex játékosokkal feltölteni, de ez nagyon nem így megy... szépen néz ki, meg mes que un club, de nem erről szól ez, Abidal pedig nem is volt méltó rá...

Spacedyevest 2020.08.19. 10:42:33

@Kertai Dávid: Akkor lett volna tökös, ha ezt magától megteszi. De így megint s.get csinált a szájából, mert először azt mondta, hogy Abidal és Koeman fogja együtt a változásokat megtenni.
Azt tudom elklóépzelni, hogy ez volt Koemann egyik fetétele.

Spacedyevest 2020.08.19. 10:45:35

Az "érinthetetlenek" listája is mindig más.
Semedo neve érthetetlen. Az elmúlt év teljesítménye alapján Griezmanné is

julio alberto 2020.08.19. 11:04:02

Csak egy kérdés,2-8 után hogy lehet érinthetetlen játékosról beszélni egy csapatnál?

RA7 2020.08.19. 11:08:59

Schroederről mit kell tudni? Aki Koeman asszisztense lesz Larsson mellett.

RA7 2020.08.19. 11:09:41

@julio alberto: munkahelyeden 20 főből 18 kretén de te jó munkát végzel, vágjanak ki téged is?

rtghfb 2020.08.19. 11:26:18

@RA7: Ten Haag asszisztense volt az Ajax elődöntős szezonjában, idén a Hoffenheimet irányította de júniusban kirúgták. Röviden.

Robi71 2020.08.19. 11:29:48

@RA7: Lefordítom Alberto kérdését: "Messi miért érinthetetlen?"

tom210 2020.08.19. 11:32:57

Hivatalosan Koeman az új edző

RA7 2020.08.19. 11:37:47

Ilyet se mindennap hallani, miután Tuchel és az egyik Lipcsei edző összeszólalkozott, mikoe Tuchel számon kérte a sok szabálytalanságot:

Julian Nagelsmann, a lipcseiek vezetőedzője azt mondta, a sok szabálytalanságot kérte rajta számon honfitársa, amihez minden joga meg is volt. „Tényleg sok volt, elég csak ránézni a statisztikára. Nem így terveztük, egyszerűen sokszor elkéstünk védekezésben” – mondta Nagelsmann

FCB551 2020.08.19. 11:38:06

Semedot el kell cserélni

Dr Mouse 2020.08.19. 12:01:23

@julio alberto: Megmondom. Messit azért nem lehet elpasszolni, mert RÁ KÍVÁNCSI a nézők nagy része. Griezmannra, Lengletre, De Jongra meg nem.

RA7 2020.08.19. 12:07:58

@Dr Mouse:
Iróniának szántad gondolom, de akárminek is, sok embert nem lehet mondani aki miatt jelenleg elmennek egy meccsre

Dr Mouse 2020.08.19. 12:18:29

@RA7: Momentán senki nem mehet nézőként meccsre...

mark6666 2020.08.19. 12:30:30

@Dr Mouse: Ez tény és való persze. De nem lehet csapat újjáépítésről beszélni amíg egy 33 éves játékos köré kell építeni. Azért bárki láthatja hogy már nem ugyanolyan mint néhány évvel ezelőtt. Ezen a szinten néhány szezon van már csak benne.

2020.08.19. 12:35:23

@Dr Mouse: de Jong-ra en pl kifejezetten kivancsi vagyok, kurva jo jatekos szerintem.

Berbatov 2020.08.19. 12:35:30

Na, Busquets, Suárez, Jordi Alba, SR már közölte is az ügynökökön keresztül, hogy eszük ágában sincs távozni. Nesze neked megújulás.

FCB551 2020.08.19. 12:45:44

@Berbatov: Én Suarezt nem is adnám el meg szerintem van még helye itt . De Busquets és Roberto mehetne

Raven1975 2020.08.19. 12:55:09

Sergio Busquets és Sergi Roberto ügynöke [Josep Maria Orobitg] tájékoztatta a két játékost, hogy nem kell távozniuk a nyáron. Az ügynök megnyugtatta mindkettejüket, hogy a klub nem akar megválni tőlük.

Máté Nagy00 2020.08.19. 12:57:11

@FCB551: nem lesz eladva itt senki max Rakitic meg Vidal ja meg Breitweeet es kifujt

sunt 2020.08.19. 12:57:11

@Berbatov: Turan divatot csinált.

mark6666 2020.08.19. 12:59:34

@Berbatov: Akarhat bármit a csapat ha a játékos nem bólint rá nem lehet eladni. A fizetését sem lehet megvágni ha ő nem megy bele. A max amit tehetnek hogy a lelátóra ültetik. De ha a játékos jól érzi magát a városban, sok mindent megnyert, nincsenek benne kihívási hajlamok és a pályafutása vége fele közeledik, ráadásul sehol sem kapna ekkora fizetést.. na akkor simán elüldögél magában és a klub semmit sem tehet. Lásd Özil az Arsenalnál vagy Bale a Reálnál. Ha ti is nyíltan nekimentek néhány sokat kereső és jóllakott idősebb játékosnak nektek is meglehetnek a lelátón ücsörgő top keresetű játékosaitok.

kritizator 2020.08.19. 13:07:54

@mark6666: erről beszélek 3 napja.

Ki lesz rúgva a takarítónő és kész. Pucolta volna ki szebben az öltözőket, azon ment el a Bayern-meccs. Tiszta Hungarisztán ez a Katalónia.

sunt 2020.08.19. 13:12:20

Lehet a zárt kapukra hivatkozva mindenkinek drasztikusan csökkenteni a fizertését, de aki játszik, az mozgóbérben visszakapná. Nem hiszem, hogy mindenki Turan lenne, aki pénzért tönkretenné a renoméját. Az egy dolog, hogy Európában nincs csapat, amelyik kifizetnl a horribilis bérüket. De van pénzes csapat Európán kívül, akiknek meg a nevük kell.

Raven1975 2020.08.19. 13:19:36

A Barça és Nélson Semedo mindenben megállapodtak a játékos szerződés hosszabbításról. A portugál védő 2025-ig marad a klubnál.
www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20200819/482906130076/barca-semedo.html

Spacedyevest 2020.08.19. 14:19:28

Gondolom az ügynöke siettette még az új edző érkezése előtt.
Semedo nekem nagyon nem tetszik . A Bayern ellen ki is jöttek a gynegeségei.

rtghfb 2020.08.19. 14:26:03

Legalább akkor a nyakára kellene hozni Cancelot

világostobája2.0 2020.08.19. 14:31:16

www.eurobarca.hu/hirek/hatter/20200819-font-nem-koeman-lesz-az-edzo-ha-en-leszek-az-elnok/?fbclid=IwAR1z_yaj4ho_h9ShNnQmyfwetYg9Jo4sv0HP_SCfOyAwbBVF8wiXLz-txso

Nem tudom hogy vagytok vele de szerintem ez a Font gyerek sem százas. Annyit tudd hogy Xavi. Aki ugye ki tudja mennyire fog beválni. Plusz teljesen úgy beszél mint egy politikus mikor ellenzékben van. Úgy meg ugye könnyű :) Barto egy katasztrófa, de lehet ez a pali sem lesz jobb

mark6666 2020.08.19. 14:33:36

@sunt: Azért most ha egy játékost megkérdezel hogy Barcelonában a lelátón ülve keresel egy rakat pénzt, vagy ezért a pénzért el kell menned az Emírségekbe vagy Kínába játszani a világ végére.. Sztem többen választják a lelátót. (mivel a kínai vagy arab pénzes kaland kb ugyanúgy a leírást és a karrierje végét jelentené)

Berbatov 2020.08.19. 14:35:11

@mark6666: Ennyi sajnos, hihetetlen mit meg nem engednek maguknak a szent tehenek. Kurvára elkényeztette őket a vezetőség. Szarnak ők a klubra amúgy.

rtghfb 2020.08.19. 14:36:24

@világostobája2.0: Nem hinném hogy megtudjuk mivel majdnem biztos hogy Laporta lesz az új elnök. Egyébként sem vagyok benne biztos hogy a jelenlegi tapasztalatával Xavi el tudná hozni a megváltást, először mindenképpen adjunk esélyt Koemannak.

mark6666 2020.08.19. 14:37:31

@világostobája2.0: Új elnök mindig hozza a maga embereit. Koeman csak akkor maradhat ha minimum bajnokságot nyer. Ramón Planes viszont biztosan ki lesz vágva mert ebbe a fontos pozícióba tuti saját embert akar majd tenni. Na ilyen háttérrel, kihívásokkal és kilátásokkal szép lehet az újjászervezés.

Frano Dévay 2020.08.19. 14:39:41

AZ MÁRIS BIZTOS HOGY A HOLLAND A SZUPERSÁBJÁVAL EGYÜTT SZINTÉN MILLIOMOS LESZ CIRKA 2-3 HÉT ALATT,.....AZTÁN NOVEMBER 12-ÉRE KIDERÜL, MENNYIT ÉRNEK....AZ EGÉSZ STÁB.....MOST IGÉRGETÖZNEK VESZETTÜL.....AZTÁN MAJD?....TABULA RASA....

Frano Dévay 2020.08.19. 14:46:44

A FRANC BÁNNÁ HOGY KIK RAGASZKODNAK A BARCÁNÁL MUNKA NÉLKÜLI MILLIÓKRA.....SAJNOS MESSI TÉTLENÜL NÉZI KÖZELRÖL HOGY JÓKAT MULATNAK RAJTA AHOGY ZAKATOL 10 ÉVE...ÉS TÖMI A ZSEBÉT EGY RAKÁS TEHETSÉGTELEN BOHÓCNAK.....EZ AZ F.C.B....ÉS SEMMI TÖBB...

julio alberto 2020.08.19. 15:29:44

@Robi71: 2-8?Nincs több kérdésem...

julio alberto 2020.08.19. 15:31:18

@RA7: Én azonnal távoznák ilyen munkahelyről,te nem?

julio alberto 2020.08.19. 15:55:06

Fenti írásaitokból általatok közölt hírekből látom alakul a csapat...Marad Semedo,Sergi Roberto és Busquets is...Ter Stegen-Semedo,Pique,Lenglet,Alba-Sergi Roberto,Busquets,de Jong,Vidal-Messi,Suarez fergeteges álomkezdő zöme előadását továbbra is élvezhetjük....Nem is volt kétségem efelől lévén nem piac képes játékosokról beszélünk.Érinthetetlent én inkább eladhatatlanak mondanám.ezért az nem ugyan az.Tök mindegy ki az elnök és ki az edző ezen csak a fenti urak tudnának változtatni ha lenne némi önkritikájuk,önbecsülésük de nincs ahogy látom.Ha meg így van tényleges szakmai munkáról csapatépítésről majd csak 2-3 év múlva lesz érdemes beszélni.Addig meg marad a mélyrepülés.

julio alberto 2020.08.19. 16:02:04

@Berbatov: Suarez....képzeld el a szitut,ügynöke felvette a kapcsolatot Overmars stábjával,az Ajax tud fizetni neki max évi 3 milliót itt meg kap 15-t.Meg is akadt a történet azt hiszem.

FCB551 2020.08.19. 16:29:26

MD szerint Semedo +3 évig hosszabitott ...

Romario80 2020.08.19. 16:36:54

Itt valóban nagy gondok vannak, és változtatásra van szükség. De ha egyszerre elad a klub 11 játékost, vagy maguktól bontják fel a szerződést az megoldás? Van annyi pénze a klubnak, hogy pótolja őket? Eladásokból a jelenlegi helyzetben nehezen. Csere ügyletekkel? Ifik játszatásával? Kétséges az eredménye ennek. De nem lehetetelen! Például Pep érkezése előtt a csapat sorfalat állt a Madridnak, nagyon mély gödörben volt. Aztán jött Pep, és akit kellett elküldött, mellé igazolt igéretes játékosokat (nem szupersztárokat!), valamint felhozott ifistákat. És nem utolsó sorban volt koncepciója, az elnökség pedig bízott benne maradéktalanul. Az eredményét ismerjük... Remélem Koemant is hagyják valóban dolgozni, és lesz annyi gerince, és töke, hogy végigvigye az akaratát!

RA7 2020.08.19. 16:37:05

@világostobája2.0: nekem se szimpatikus, ha triplázik gála focival tele fiatallal akkor is elzavarná? Ez a szemlélet mód se tetszik

RA7 2020.08.19. 16:38:34

@julio alberto: természetesen én is, de most nem erről volt szó, hanem hogy attól lehetnek jó játékosok itt akik játszanak a jövő csapatában, nem kell mindenkit elzavarni.

INCA 2020.08.19. 16:46:53

@Spacedyevest: Semedo és Lenglet is nagyon homály volt a meccsen. A csapat leszerepelt úgy ahogy van, de ezek ketten mint védők különösen fogalmatlanok voltak. Remélem csak rossz napjuk volt, bár úgy emlékszem Semedo sokszor agyilag nem nő fel a feladathoz.

julio alberto 2020.08.19. 16:56:33

@RA7: Elzavarni?Érvényes szerződésük van mesés fizetéssel,ez a legnagyobb gond.Erről már írtam pár hónapja,azt hiszem te pont akkor léptél be ide.Nagyobb csalódás számomra a 2-8 nál hogy nincs bennük semmi önbecsülés az önkritikát meg még hírből sem ismerik.

INCA 2020.08.19. 17:03:47

@Romario80: Itt változás már csak az új elnökség alatt lesz. Ezt most már ki kell várni. Én majd ha bemehetnek a szurkolók a meccsre abban reménykedem, hogy jól kifütyülik a csapatot, persze csak akkor ha a mostaniak lesznek a pályán zömében, de sztem ez így lesz. Ez az egyetlen visszajelzés ami számít, ezt a játékosok, vezetők mindenki érteni fogja. Ha továbbra is zártkapu lesz, az Barto malmára hajtja a vizet.

INCA 2020.08.19. 17:11:21

@julio alberto: Én őszintén bevallom, ha eurómilliókat keresnék évente a semmire nagyon mem önkritizálnám magam. Én a vezetőségtől várom a megoldást. Meg kell találják a jogi utat, hogy eltakarítsák a fölös embereket. De Barto itt már csodát nem csinál. Az a legnagyobb gond, hogy a socióknak nincs semmi lehetőségük, hogy őt magát eltakarítsák, vagy csak lusták, vagy ostobák, nem értik mekkora a felelősségük. Valódi tulajdonosok már rég elküldték volna Bartót a picsáb@!

Dr Mouse 2020.08.19. 17:22:31

@julio alberto: Azt írod, hogy Te azonnal távoznál ilyen munkahelyről...
Pedig ilyen hely máshol nincs a Világon, ahol munka nélkül hatalmas fizetést kapsz...

RA7 2020.08.19. 17:25:25

@julio alberto: ezért kellene az amerikai sportokhoz képest garantált és nem garantált fizetés a szerződésbe mivel a fizetési sapka megoldhatatlan

Dr Mouse 2020.08.19. 17:25:32

@Romario80: Nincs pénze momentán a klubnak. Barto tegnap elismerte, hogy a kassza 200 milliós minuszban van.

Robi71 2020.08.19. 17:33:24

A tegnap azt irtam Koeman-ról, hogy "Barto kompatibilis", ahogy Lucho, Valverde és Setien is volt, ő is folytatja a sormintát.
Aki nem hisz nekem, az néze meg majd a keretet a következő szezonra. És nem csak az öregek megtartására gondolok, hanem Barto kutyaütő igazolásaira is.

2020.08.19. 17:43:07

@Robi71: Az oregek a te kedvenc jatekosaid!:) Messi-n kivul az osszeset elzavarnam, de ahogy Bale eluldogel a Realnal ugy lehet itt is ezt csinalnak. Nem latom ezeket a szerzodeseket teljesitmeny hiany eseten nem lehet felbontani? Igy barmit akarhat az uj edzo nincs mozgastere. Jo draga cserepad lehet ennek a vege, ennyi penze termeszetesen nincs is a Barcelonanak.

2020.08.19. 17:47:35

De hogy ennyi tisztesseg nincs ezekben a penznyelo jatekosokban hogy azt mondjak, oke egy darab szar vagyok, nem huzom le (megjobban) a szeretett csapatom es bele egyezek a szerzodes felbontasba.
Vagy bazdmeg elkezdenenek profin edzeni esetleg. Futni pl ezek nem futnak 3 eve.

RA7 2020.08.19. 17:55:07

@evooo: ők is hibásak ez egyértelmű, ha nem is képesek már olyan teljesítményre mint régen akkor is önbecsülés legyen és vért izzadok, lehet akkor is 8:2 a vége de legalább megpróbálták. Másrészt valaki itt már kifejtette, többek között én is, ha meccsenként 3an játszanának óriási segítség és előny lenne a csapatnakna rutinjik, de 8-9 van a kezdőben

sunt 2020.08.19. 17:59:39

Az öregek egyoldalú fizetéscsökkentése momentán segít akkor is, ha hosszú pereskedés után ők nyernek. Addigra már hol lesz Barto? Viszont ha az öregek ezt az utat választják, akkor vége a foci-pályafutásuknak. Akárki akármit mond, számomra Xavi, Iniesta és Mascherano eljárása a rokonszenves.,

Robi71 2020.08.19. 18:06:08

@evooo: Én az "öregek" előtt elzavarnám a játékra alkalmatlanokat...olyant, mint Umtiti vagy Dembélé. De gondolom ezzel is egyedül vagyok. :)

g4brielsmith 2020.08.19. 18:11:46

Igaz lehet a hír, hogy a Barca érdeklődik Malang Sarr iránt? Ingyen jöhetne, szerintem remek üzlet lenne!

Robi71 2020.08.19. 18:18:38

Koeman kívánságlistáján Beek mellett ott van Depay és Michael Keane is.

Robi71 2020.08.19. 18:19:51

Messi helyzetéről három klub érdeklődik: City, PSG és Inter.

Barca30 2020.08.19. 18:28:32

@Robi71: nagyon sajnálom, de lépni kellene neki innen - le. Itt semmi jóra nem számolhat.

sunt 2020.08.19. 18:43:18

Elzavaráson azt értem, hotgy akár ingyen is. Valamennyire elfogadható pénzért vagy nála jobb játékosért cserébe szinte mindenkit, aki több, mint 22 éves.

Raven1975 2020.08.19. 18:43:33

Szerződés aláírva!
Isten hozott Ronald Koeman és sok sikert a Barça vezetőedzőjeként!
uploads.disquscdn.com/images/14982fe66e090f014f5b088855bda775f1362bbee2ac88f85b2c34778c635fbe.jpg

Spacedyevest 2020.08.19. 18:46:19

Eddig a PSG-t egy játékos temetőnek tartottam, de most ahogy Tuchel összerakta őket, nem is hülyeség. Messi, Neymar, Mbappe támadó sor!

mark6666 2020.08.19. 18:55:28

@sunt: Sehol sem lehet szerződéseket egyoldalúan módosítani. Ha ilyet lépne meg a csapat akkor onnantól kb senki sem igazolna oda. Ki menne olyan helyre ahol ha a vezetőségnek úgy tartja kedve ilyet meglép...
Sansztalan a fizetés csökkentés ilyen téren. Ha találnak rájuk vevőt akkor jó. De a játékosok ritkán szokták alább adni a fizetési igényeiket. Pont ez a baj az öregedő sztárokkal. Megdolgoznak sok év alatt a hatalmas fizetésükért. Azt amikor elkezdenek öregedni és a teljesítményük már nem egyezik a fizetésük nagyságával a csapatok hirtelen szabadulni akarnának tőlük.

Gondoljatok bele mi lesz akkor ha Messi a hatalmas fizetésével nem akarna még 2-3 év múlva sem visszavonulni, holott már semennyire sem emelkedne ki a többiek közül, de mellé irgalmatlanul sokat keres...

FCB551 2020.08.19. 19:00:11

′′ De Jong? Egy Barcelonába érkező játékosnak az ő korában mindig bonyolult. Nem játszott a helyén."

2020.08.19. 19:04:12

@Robi71: Umtitit en is, Dembele-t ha helyre lehet tenni viszont nem adnam, egyreszt fele penzt kapnad erte mint amit kiadtal, masreszt szerintem kurva nagy jatekost lehet belole csinalni. Igy is lattuk mi van benne. Meg mindig nagyon fiatal mi lehet belole kesobb? Kerdes mit mond az orvosi stab.

sunt 2020.08.19. 19:13:02

@mark6666:
Nincs lépten-nyomon olyan vis maior, mint a pandémia és a nézők elől bezárt stadion.

Milyen jót húzott a Real, hogy áron alul elsózta CR-t, a szurkolók kedvencét, a mez-eladás fő bevételi forrását.

GYLS 2020.08.19. 19:18:45

Megkérdezem, egy vállalatnál mit csinál a tulajdonos, ha nincs annyi bevétele, hogy fizetni tudja az alkalmazottjait?

Megkérdezem, mennyivel jobb az a tulajdonosi háttér, mint pl. a Valenciáé? A "hírek" szerint lehet, hogy még elindulni sem fognak a következő szezonban. A Milánnál a magas átlagéletkorú keret mellett a másik fő probléma az volt, hogy Berlusconi távozásával elapadtak a források. Mert ahol csak egy tulajdonos van, az gondol egyet, és kiszáll.

A Barca 2019-2020-as bevételéről kb. egy hónapja már írtak a sajtóban (197 milla). Ez a bevételi oldal. Nem ismerjük a kiadásit. A költségvetési adatok majd a közgyűlés általi elfogadás után lesz hivatalos. Arról viszont még egyetlen sor sem jelent meg, hogy a klub hitelállománya akár egy euróval is nőtt volna. Majd ez is a közgyűlés után lesz nyilvános.

Koemannak mindenekelőtt jó egészséget kívánok. Eztután pedig sikereket a klubnál. Az Ő sikere a Barca sikere is.

mark6666 2020.08.19. 19:47:26

@GYLS: " Megkérdezem, egy vállalatnál mit csinál a tulajdonos, ha nincs annyi bevétele, hogy fizetni tudja az alkalmazottjait?"

Átmeneti időszakra hitelt vesz fel, de ha megtudja oldani a működést akkor kirúg annyi embert amennyit csak kell hogy ne dőljön be a vállalata. De ott határozatlan idejű szerződések vannak, kifizeti a végkielégítést azt pápá. De a focista szerződések a fix idejű szerződések közé tartoznak. Azaz ha már aláírta akkor ha onnantól egyoldalúan akarja felbontani bizony ki kell fizetnie a hátralévő évekre eső bért.

(pl Arsenalnál Özil messze a legjobban kereső játékos azt főleg a lelátón ücsörög. Nem tudnak vele mit tenni, mert közölte jól érzi magát, kitölti a szerződését. Sőt ha jól olvastam most a vírus miatt valamiféle fizetés csökkentésre is nemet mondott.)

Red Cule 2020.08.19. 20:13:49

Sikeres visszatérést, Koeman! Csalj ismét mosolyt az arcunkra és tégy minket ismét büszkévé!
Maradj aki vagy, ne győzzenek le a herék!
Éljen a Barça és éljen Katalónia!

FCB551 2020.08.19. 20:22:27

Dembele - Tockmag csere jó üzlet lehetne ! :)

g4brielsmith 2020.08.19. 20:35:44

Nem szeretem a hazai meccseket, de nagyobb izgalmat érzek ezen a Fradi meccsen, mint jópár Barca meccsen :/

Robi71 2020.08.19. 21:46:22

A Bayern várható módon átgyalogol a Lyon-on. Elképesztő formában....egy kicsit olyan, amikor nem elég, hogy a legjobb szörfös, de még a legjobb hullámot is ő fogja ki. Egyelőre egy könnyed séta a BL nekik.

RA7 2020.08.19. 22:29:17

@Robi71: elején bekellett volna rúgni a Lyonnak a ziccereket, a talált vezető gólig teljesen megvolt zavarodva a Bayern, ha megtudta volna szerezni a vezetést az OL lehetett volna meglepi

AxK95 2020.08.19. 22:29:59

@Robi71: félgőzzel is könnyedén. Nincs kérdés.
Tudom sokan nincsenek oda érte de én nagyon kedvelem Thiago játékát. Látványos megoldások a legnagyobb egyszerűséggel. Sajnálom hogy valószínű nem latom már Barcelonában.
Viszont egész jó játékosnak tűnik Aouar is. Inkább ilyen srácokban gondolkoznék akik tudnak váratlant is húzni és nem csak a hátra passzokban erősek.

Berbatov 2020.08.19. 22:30:55

A Fulham úgy néz ki ajánlatot tett Piquének, frissen feljutott PL csapat. Végül fény derül rá ki mit ér. :)

Robi71 2020.08.19. 22:41:39

@RA7: Ha gólt rúgott volna a Lyon az elején, akkor most 1-5. Így csak egy sima 2-0.

Robi71 2020.08.19. 22:46:04

@Berbatov: A Fradi is megtehette volna, Akkor mire derült volna fény? Nem igazán értem az ilyen kommenteket. Inkább a Cou vagy a Dembi ajánlataival kellene foglalkozni.

RA7 2020.08.19. 22:54:52

@Robi71: PSGvel megfog gyűlni a bajuk

Robi71 2020.08.19. 22:58:10

@RA7: El tudod képzelni, hogy a PSG támadósora egyel többet rúg, mint szerez a Bayern? A Bayern egy komplett csapat, a PSG orrnehéz.

Robi71 2020.08.19. 23:21:06

A Real 2 évre kölcsön adta Reinier-t a Dortmund-nak. Okos döntés.

RA7 2020.08.19. 23:28:35

@Robi71: el, nálam is a Bayern a favorit de Neymar, Mbappe, Di Maria triot ember legyen a talpán aki megallitja. Az lesz a kérdés Neymar végre hajlandó e berugni a helyzeteit

Berbatov 2020.08.19. 23:35:09

@Robi71: Dembele érinthetetlen Bartomeu szerint, akkor milyen ajánlatról legyen szó?
Te szoktál rosszmájúan belerúgni a kedvenceidbe. Most visszanyalt a fagyi, van ez így. :)

mark6666 2020.08.19. 23:35:18

MU hivatalosan megszerezte Marc Jurado-t a barca akadémia egyik igen tehetséges védőjét.

www.standard.co.uk/sport/football/marc-jurado-fc-barcelona-manchester-united-a4528176.html

Berbatov 2020.08.19. 23:37:15

Közben Fatit nagy erőkkel csábítja az MU, Ansu ügynököt is cserélt. Jorge Mendes lett a képviselője. Nem túl jó előjelek.

Robi71 2020.08.19. 23:47:31

@Berbatov: Sötét vagy. Enyhe kifejezés.
Ha egy 33 éves kiöregedett extraklasszisért ajánlatot tesz egy PL klub...az beérázás, Tóni?
Pique történetesen még az a játékosunk, akit még nem lehet elengedni...minőségi pótlás hiányában.

Robi71 2020.08.19. 23:49:01

@RA7: Csak 150 az ajánlat Barto szerint. Én úgy gondolom még várjunk. Szerintem már most is jobb, mint Neymar. :)

Berbatov 2020.08.19. 23:54:48

@Robi71: A tények makacs dolgok, Tóni. De mint ismerjük, szeretsz elsiklani felettük. :D

Robi71 2020.08.20. 00:07:19

@Berbatov: Iniesta-t a Kobe vitte ingyen, Xavi-t az Al Saad...szépen be lettek árazva. Ezek a tények is makacs dolgok?
Dembélé-ért nincs ajánlat, de csak azért mert "érinthetetlen". Ez is makacs dolog, ugye? :)

Berbatov 2020.08.20. 00:35:50

@Robi71: What? Megint összemosod az almát a körtével jó szokásodhoz híven. Tegyük tisztába a dolgokat.

Iniesta és Xavi is felismerte a teljesítményének a visszaesését. Nem várták meg míg nevetség tárgyává válik a nevük. Időben léptek levezetni azzal a kikötéssel, hogy a Barcelona ellen sosem lépnének pályára.
Esetükben fel sem merült, hogy egy Fulham szintű klub megkeresse őket. A méltóságukat nem vesztették el, legendákhoz illően távoztak.

Berbatov 2020.08.20. 00:45:54

Most itt van ez a Piqué, Busquets, Alba, Suárez vonal, akikben annyi tisztesség, jóérzés, becsület sincs, hogy a kertek alatt elkullogjanak a 3. szégyenteljes leszereplésük után, mellyel a klub hírnevét sárba tiporták. Nem is értem hogyan képesek tükörbe nézni. Megérdemelnek minden rájuk zúduló utálatot. Zsoldosok.

MCMXCIX 2020.08.20. 01:16:20

@Robi71: Csak egy a gond, amit itt már említettek is, sajnos itt nincs olyan, hogy "elzavarni", ha a játékos nem akar menni egyszerűen nincs mit tenni (Bale, hogy ne csak Barcást emlitsek, pedig ha valakinek van farka az Zidane, megxem tudott vele mit kezdeni, felveszi a fizetését es elgolfozgat).

sunt 2020.08.20. 05:06:33

Mire számíthatnak a volt sztárok, ha fölöslegessé minősítik őket? Egy év györtődés, megaláztatás, de majd Xavi visszateszi őket a kezdőbe? Közben a velük szolidáris Messi eligazol? Mi más ez, mint a Barca teljes tönkretétele - önérdekből?

Robi71 2020.08.20. 07:15:44

@Berbatov: @MCMXCIX:
Szrrintem meg kellene várni az átigazolási suezon végét és csak utána vonni le konzekvenciát.

sunt 2020.08.20. 07:57:19

@Robi71: Elég megvárni az intenzív edzéseket, ahol pofázásnak, zsarolásnak nincs helye.

kritizator 2020.08.20. 09:06:41

@Berbatov: Messi testvére volt az előző ügynöke.

Azért nem semmi, jól megelnek egyesek a Barca környékén :(

GYLS 2020.08.20. 09:10:56

@mark6666: Amit írsz, igaz. De. Az UEFA tagországaira vonatkozóan van az UEFÁnak egy a klubok és a játékosok (munkaadó és munkavállaló, továbbiakban szerződő felek) munkaszerződésére vonatkozó irányelve. Ez tartalmazza, hogy a szerződő felek a szerződést milyen formában és tartalommal kell hogy megkössék. Azaz egységesítette azokat. Most nem sorolom fel Neked az egészet. Tartalmazza a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, a megszüntetés módjait (közös megegyezés, felmondás, azonnali felmondás). Példák:

A szerződés azonnali hatállyal felmondható, ha a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik. Na ilyen eset a COVID-19.

A munkavállaló nem köteles önmagára negatívan ható teljesítésre. Azaz, nem szegheti meg pl. az FFP azon szabályát hogy átlépi a 70%-os küszöböt csak azért, hogy a munkavállaló megkapja a fizetését. Azaz, a munkáltató büntetés elkerülése miatt csökkentheti a szerződésben foglalt bért.

A munkáltató csökkentheti a bért, felmondhat, ha a munkavállaló nem tesz meg mindent, hogy 100 %-ban rendelkezésre álljon. pl. Umtiti nem vállalja be a műtétet, ezáltal (két éve láthatjuk) nem felel meg a fenti kötelezettségnek.

És még sorolhatnám. pl. Turan, Dembele és Arthur életmódja, Pique szerepe a klubra negatívan ható Griezmann videoban, stb.

jani888 2020.08.20. 09:17:42

@rtghfb: Cancelo bőven nem top kategória, de ha hoznánk kilométerekkel Semedo előtt van a helye...

GYLS 2020.08.20. 10:01:28

@jani888: Ha szó szerint vesszük, akkor Gnabry (10374 m/90perc) meg kilométerekkel van Messi (7625 m/90perc) előtt. Lewandowski meg a ziccerek kihasználásának tekintetében Suereznél, Davies meg Albánál védekezést érintően. És még sorolhatnám, pláne a középpályások támadásban és védekezésben nyújtott teljesítményét illetően.

Robi71 2020.08.20. 10:10:14

@sunt: Mit kezdesz az intenzív edzéseken Umtiti-vel vagy Dembélé-vel?
A jelenlegi keretben nincs jobb belső védő mint a vénfasz Pique, jobb balhátvéd, mint a vénfasz Alba és jobb center sem, mint a vénfasz Suarez.
Erről beszéltem, amikor azt mondtam várjuk meg az átigazolási szezon végét. Ha jön jobb helyettük és ők mégsem akarnak menni, akkor lehet fikázni. Addig csak üres pofázás.

sunt 2020.08.20. 10:30:42

Ki tudja, hogy van-e jobb, amíg ők elveszik a helyet? Az intenzív edzéseknek kell eldönteni, kinek van helye és kinek nincs. Egy kivételt tennék: Messi (ha marad).

rtghfb 2020.08.20. 10:58:44

@jani888: Nem egyszerű topkategóriát hozni ha nincs pénz rá

Raven1975 2020.08.20. 11:05:19

Koeman De Jongról: "A Barcelonánál más pozícióban játszik, mint velem a nemzeti csapatban. Számomra edzőként azt akarom elérni, hogy megtaláljam a legjobb pozíciót, ahol a játékos jól érzi magát, és ahol a legtöbbet tudja kihozni magából. Ez igaz De Jongra és mindenkire."

2020.08.20. 11:24:26

@Robi71: Te tenyleg vak vagy Piquenek legalabb harom eve nincs helye a kezdoben.

Robi71 2020.08.20. 11:39:34

@sunt: Azért azt tudjuk/láttuk, hogy Firpo nem jobb, mint Alba....Araujo, mint Pique...vagy Grizi, mint Suarez. Ezzel nem árultam el nagy titkot.
A befejezett szezon alapcsapata a játékpercek alapján:
Stegen - Semedo, Pique, Lenglet, Alba - Rakitic, Busi, (Vidal), De Jong - Messi, Suarez, Grizi.
Mondom, ez nem a kiegészítők névsora...és nem a kiegészítőké.
Ha jól értem, akkor a nagyérdemű szurkolótábor ebből menesztene alapból 7 játékost.
Nem lenne példátlan....csődbement klubok esetében ez bevett szokás. :)

Robi71 2020.08.20. 11:45:02

@evooo: Ém maximálisan benne vagyok, hogy távozzon a teljes 30as generáció...de akkor Messi-vel együtt!!!
Ha nem, akkor itt rohadjon meg ebben a pöcegödörben Barto-val együtt.

Máté Nagy00 2020.08.20. 11:58:29

@Robi71: Firpo alig kapott lehetőséget, ha kapott is 45percet utana egy hónapig ült a padon majd bejott a 89.percben. Ennek igy sok ertelme nincs. Én Albat elküldenem,
Az hogy Araujo nincs Pique szintjen azzal nem mondtal valami nagyot mivel Araujo fiatal alig van meccse a felnottek kozott. Bekell épiteni es ennyi nem lehet elvárni h felhozzák es egyből Pique szinten lesz.
Suarez is mehet kell helyére valaki ennyi.
A védelembe leigazolnam Gayat 20korul és kiderulne h ő vagy Firpo jobb. Aki nem válik be mehet.
Umtiti is mehet.
Busi,Raki,Vidal mehetnek Puig,Monchu fel és 1vagy 2 kpst igazolni attol fugg h Pedrivel meg Fernandessel mi a terv.

FCB551 2020.08.20. 12:02:02

3 fő célpont ! Van De Beek, Eric Garcia,Lautaro Martinez

Dr Mouse 2020.08.20. 12:08:19

@evooo: Momentán nincs jobb Piquénél, - mert a klubnak 200 milliós adósága van.
Érted?

2020.08.20. 12:16:57

@Dr Mouse: Momentan mar regen meg lehetett volna oldani de addig jatszon Arajuo, Piquetol szerintem barmi jobb. Valogatottsagot lemondta mert pontosan tudta hogy mar be sem cserelik, itt meg megel a nevebol. Rohej. Albaval az elen.

marco100 2020.08.20. 12:19:47

@evooo: ritka h Robival ertek egyutt de jelenleg Pique a legjobb belso vedonk! Es nem is ertem miert kap itt ennyi savat..nincs baj a teljesizkenyevel a korahoz kepest ...talan azt varnad el tole h soha ne tudjon elmenni mellette senki? Vagy a nyakaba akarod varrni hogy szer edzok rossz taktikaval es jonehany jatekos szar egyeni teljesitemenye miatt egy kudarc lett a szezon? Csapatkent buktak el! Vannak egyeni hibak de mindig is voltak...attol meg a vilag legjobb Csapata volt....

rtghfb 2020.08.20. 12:35:52

@Robi71: Ezek közül Albat minimum el kellene adni és hozni valakit a helyére. Amekkora erőssége volt régebben a csapatnak annyira gyenge látszem mostanában. Semedot divat lett szidni, de Alba nála is rosszabb szezont produkált.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 12:42:09

@FCB551: Ez így ebben a fontossági sorrendben jöhet is :) Én azt olvastam hogy a 200 milliós veszteség ellenére is lenne pénz a klubnál, de ahhoz hogy igazolhassunk bárkit, el kell adni nagyobb játékosokat mert a fizetések a plafonon vannak.. ha minden igaz Garcia vissza akar ide jönni, ami jó hír is lehet mert sokan sírtak utána..

Dr Mouse 2020.08.20. 12:42:23

Ha egy jó focista rendesen edz, ha orvosok és az edzők alaposan a "körmére néznek" akár 40-hez közel is jó teljesítményre képes, - lásd Zanetti.
A Bayern - amelyik pár napja jól "elkalapálta" a csapatunkat, azonos korosztályt képvisel mint a jelenlegi Barca, az 1 év külömbséget csak az adta a javukra a stat,hogy ők betettek egy 19 éves srácot, mi meg nem.
A lényeges külömbség ott van, hogy ők kevesebb húzásból építik a támadásaikat mint mi.
Ami a spanyol bajnokságban elég, az a BL-ben a 8 között már kevés.

Abba kéne hagyni ezt a siránkozást! A Real - aki ugye az idei Bajnok, már korábban kiesett a BL-ből, a drukkereik mégsem temetik a csapatukat. Perez világosan megmondta, hogy pillanatnyilag nincs pénzük komoly játékos vásárlásokra, marad minden a régiben.
Ezzel szemben Bartomeu össze-vissza hazudozik, de ezt ismeritek, nem részletezem.

Spacedyevest 2020.08.20. 12:43:17

@rtghfb: Az a különbség Alba és Semedo között, hogy Semedo sosem lesz olyan. A képességei nincsenek ott és nem túl okos a játékhoz.
Alba ahogy régebben játszott Messivel, az csoda volt. Sajnos csak volt, tényleg ritka rossz volt a szezonja, gondolom ez őt is frusztrálja, nem hülye, érzi ő ezt.
Hogy ki tud-e ebből keveredni, tud-e még csúcs szinten focizni, azt nem tudom.
31 éves, ha még lehet benne egy pici, de ahhoz sokkal-sokkal többet kell nyújtania.

Robi71 2020.08.20. 13:06:26

@Dr Mouse: 200 millió az adósság? Eddig az volt Barto egyetlen érdeme, hogy habár spotszakmailag zokni, de legalább rendben tartja a klub gazdasági helyzetét...a tékozló Lapota-bak szemben, akinak a cserepadja jobb volt, mint a mostani kezdő. :)

FCB551 2020.08.20. 13:13:48

A Mundo Deportivo szerint az MU lesben áll a nagy katalán forradalom száműzöttjei körül, Solskjaer az Ousmane Dembélé, Arturo Vidal, Ivan Rakitic, Samuel Umtiti négyesre is pályázik

Força Barça! 2020.08.20. 13:42:13

Koeman: "A Barça az otthonom. Nem volt könnyű ide eljutni, de mindig is ez volt az álmom, hogy egyszer itt lehessek edző. Kihívás egy olyan csapatot edzeni, mint a Barça, itt mindig a maximumot követelik. Változtatni kell. Senki nem akarja újra megélni ezeket a napokat. A játékosok és a szurkolók sem. De Jong? Mindenkinek nehéz az ő korában megérkezni ide. Nem azon a poszton játszott, ahova én tettem volna. Lényegtelen, hogy egy játékos 32, vagy 33 évesen fejezi be, a lényeg a győzelmi éhség. Olyan játékosokkal akarok együtt dolgozni, akik ebben a csapatban akarnak játszani. Egyensúlyt kell teremtenünk a fiatal és a tapasztalt játékosok között. Itt az idő, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak, és nekünk, hollandoknak ez soha nem jelentett problémát." [Tot El Camp]

Robi71 2020.08.20. 13:50:54

@FCB551: Ez valami csoda lenne. Már csak a konkrét ajánlatra lennék kíváncsi. :)

Robi71 2020.08.20. 13:53:59

@FCB551: Dembélé-t és Umtiti-t max kölcsönben próbálnám ki.....Rakitic 15, Vidal 15.

Robi71 2020.08.20. 14:06:06

@FCB551: Én Beek, Depay és Michael Keane-ről olvastam, mint Koeman célpontok.

Robi71 2020.08.20. 14:15:02

@Berbatov: Suarez-ért 15 milliót ajánl az Ajax. Ezzel ő is be lett árazva? Ez sok vagy kevés egy 34 éves klasszisért? Én nem tudom, ezért kérdezem tőled.

Robi71 2020.08.20. 14:41:30

@FCB551: Most már Wijnaldum az elsődleges célpnt. Mi lesz még itt...

2020.08.20. 14:43:02

@FCB551: Dembele nem elado, hal istennek.

GYLS 2020.08.20. 14:49:55

@Dr Mouse: Nincs a klubnak 200 milliós adóssága. Ennyivel lett kevesebb a klub bevétele a 2018-2019-es költségvetési évben. A kiadási oldal még nem ismert. De a kiadási oldalra tervezett összeg is csökkent, pl. azzal, hogy a játékosok hónapokig csak a bérük 30%-át kapták, vagy azzal, hogy a klub hónapokig csak minimális üzemmódban működött. Várjuk meg a közgyűlést, ott már a serpenyő mindkét oldala ismert lesz.
De ha ennyi is lett a veszteség, nem épp ott kellene lépni, ahol a legnagyobb a kiadás? A béreknél!Leginkább kik is tartoznak ide? Akik évről-évre kudarcot vallanak. ATM 2-1 és 0-2, Juve 0-0 és 0-3, Róma 4-1 és 0-3, Pool 3-0 és 0-4, Bayern 2-8. Ahogyan a "mag" életkora nőtt, a bukás mértéke és minősége is egyre nagyobb lett.
Pár napja leírtam (úgy általában), Pique-Alba-Rakitic-Vidal-Busi-Suarez évi bruttó 140 millába kerül. Én ingyen is elengedném Őket annak fejében, hogy a szerződésük végéig a vevő klub állja a jelenlegi bérüket. Jelenleg középhátvédre csak akkor van szükség, ha Pique mellet Umtiti is menne (Garcia v Söyüncü), Támadóra sincs szükség ha csak Suarez megy. Ha Dembele és Braithwaite is távozik, akkor egyre igen (Lukaku v. Martinez). Egy-két középpályás viszont kell. Örömmel olvasom deBeek nevét. Nálam még Thomas Partey lenne a másik befutó.

rtghfb 2020.08.20. 15:07:41

@GYLS: Braithwaite tuti hogy megy, az esetleg lehetséges hogy Suárez maradni fog, ezért (is) lenne jó Lautaro.

GYLS 2020.08.20. 15:10:32

@GYLS: Elnézést, elírtam az évszámot: Helyesen: 2019-2020-as költségvetési évben.

Robi71 2020.08.20. 15:22:51

Mivel a bevétel vs kiadás éppen csakhogy egyensúlyban szokott lenni...a minusz 200 millió körüli összeg reális lehet.
Az "öregeket" nem féltem, hamarabb lesz ajánlatuk mind némelyik Barto igazolásnak. Ingyen vagy jelképes összegért távozhatnak...megdolgoztak ezért. Igaz ezzel nem sokat javítanak az átigazolási mérlegen, így sztárigazolás nem várható.

Robi71 2020.08.20. 15:25:10

@rtghfb: Miért maradjon Suarez, majd Dembi megoldja ezt is. Hallottad, nem?

Máté Nagy00 2020.08.20. 15:25:53

Tudja valaki h a játékosok mikor térnek vissza a nyaralásból?
Mikor kezdődik az edzés meg ilyesmi?

Robi71 2020.08.20. 15:36:01

A Spurs Sabitzer-el pótolná a ...Barca-ba távozó Ndombele-t. :)

Robi71 2020.08.20. 15:37:10

Messi és Koeman ma találkoznak megbeszélni a nemtudommit.

Robi71 2020.08.20. 15:50:19

@Máté Nagy00: Dembélé vagy úgy általában?

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 15:59:17

@Robi71: Szerintem egy elérhető sztár sincs most a piacon, de nem is feltétlenül sztárokban kell gondolkodni, abból van elég, főleg ha Coutinhot is visszahívjuk.. Van de Beek kéne hogy most prioritás legyen, utána egy belső védő, és ha Suarezt eladjuk akkor egy csatár

Força Barça! 2020.08.20. 15:59:55

Ansu Fati 17 évesen először kapott meghívót a Spanyol válogatott felnőtt keretébe a Németország és Ukrajna elleni mérkőzésekre.
________________

Luis Suárez nem akar távozni nyáron Barcelonából. Úgy érzi, hogy még mindig nagy értéket képvisel a csapat számára.

Robi71 2020.08.20. 16:18:16

@DISTANTxTHUNDER: Sztárjátékos értd drága. Egy Söyüncü, de Beek vagy Martinez nem olcsó mulatság. Gondolom méltó utódot szeretnénk Pique vagy Suarez helyére.

Frano Dévay 2020.08.20. 16:29:37

@Robi71: nem vagy egyedül...már ketten vagyunk,

Berbatov 2020.08.20. 16:37:15

@Robi71: 15 millát? Persze, max ingyen vinnék... De legalább érdeklődnek iránta, persze Suárez úgy gondolja továbbra is inkább a Barcában sétálgatna túlsúlyosan rengeteg pénzért...

Berbatov 2020.08.20. 16:43:47

@Força Barça!: Értéket képvisel, nyilván. Elgondolkodhatna, hogy a 15-20 millás évi nettó fizetéséért mit tesz le az asztalra. Akkor inkább el kellene szégyellnie magát. Több társával egyetemben. Önkritika nulla.

Dr Mouse 2020.08.20. 17:46:41

@GYLS: Úgy van ahogy írod!
A Barca játékosainak többsége túl van fizetve! (Rögtön Arthur neve ugrik be nekem, aki "piásan" kicsit összetörte a.... Ferrariját... - Egy 21 éves srác, aki Ferrarit tud venni!)

Írod, hogy X-et, meg Y-nt el kellene passzolni és az új klúbjuk állja az eddigi fizetésüket... Találsz még Európában olyan hülyét aki ezt megteszi? Ugye nem!
Erre csak a mi Bartonk volt képes, aki úgy szórta a klub pénzét, mintha a sajátja lenne.
Akit érdekel, itt egy cikk:
www.eurobarca.hu/hirek/atigazolasok/20200820-rekordigazolasok-es-fizetesek-a-barca-igazolasai-az-elmult-ot-evben/

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 18:11:56

@Robi71: Szerintem Van de Beekre reális esélyünk van.. Garciat nem tudom, mert a Cityből nem egyszerű igazolni, főleg nem fiatal tehetséget.. Lautaro ezen a nyáron biztos hogy nem jön.. eleve a kivásárlási ára már rég nem 110 millio euro (az csak júliusig volt annyi azt hiszem), idén az Inter egyik meghatározó játékosa, nincs okuk eladni ár alatt nekünk.. még ha a játékossal meg is tudnánk egyezni (bár nem vagyok benne biztos hogy jobban járna ha most, ebben a káoszban ide igazolna.. ezt egyébként az összes kiszemeltünkre tartom)

Robi71 2020.08.20. 18:36:01

@DISTANTxTHUNDER: Garcia-t úgy néz ki, hogy meggyőztük...nem akar hosszabbítani a City-vel. Pep el is adná Torres áráert (25-30 millió), de mi csak 10-et adnánk érte.
De ő még nem kész játékos...én Söyüncü-re szavanék, aki nem csak külsőre hasonlít Puyol-ra. Igaz, ő már névnek számìt a szakmában.
Beek 25-30-ért jöhet, Martinez majd jövőre.

GYLS 2020.08.20. 18:36:11

@Dr Mouse: Látom Te is beáraztad az évről-évre nagyobbakat bukó "sztárokat". Nálad még annyit sem érnek, hogy ingyen mehessenek. Pique elkövetkező kettő éve nem ér bruttó 45 millát, Alba 4 éve bruttó 60 millát, Busquets 3 évre bruttó 80 millát, Rakitic egy évre bruttó 23 millát, Vidal egy évre bruttó 16 millát és Suarez egy évre bruttó 40 millát. Úgy, hogy a kluboknak ezt 12-24-36-48 hónap alatt kell kifizetni. Most egy eurójukba sem kerülne.

Azt, hogy mennyit költött a klub az elmúlt 5 évben igazolásokra, az csak a mérleg egyik serpenyője. És mennyiért adtunk el? Valamikor év elején pár klubbal összehasonlítottam mindkét oldalt. Nem mi voltunk a legrosszabbak. Az akkor összehasonlítottak közül a MC. Eredmény? A MC a játék élvezhetőségében tart előrébb Nálunk, eredményben semmivel. És ott a menedzser-edző választja ki az igazolásokat, a tulaj csupán - ha akar és tud - fizet. Azaz a szakmai döntés a menedzser kezében van.

GYLS 2020.08.20. 18:43:00

@Dr Mouse: Visszakerestem, február közepei adatok alapján:

Barcelona 2016-2019 között:
Játékosvásárlás: 883.3 millió
Játékos eladás: 559.2 millió
Különbség: 324.1 millió
Arány: 1.58

MC 2016-2019 között:
Játékosvásárlás: 776.4 millió
Játékos eladás: 251.4 millió
Különbség: 525 millió
Arány: 3.08

Liverpool 2016-2019 között:
Játékosvásárlás: 446.4 millió
Játékos eladás: 362.6 millió
Különbség: 83.8 millió
Arány: 1.23@Dr Mouse:

Robi71 2020.08.20. 18:46:17

@Berbatov: Önkritikáról beszélsz olyan játékosok esetében, akik tizenéven keresztül meghatározó játékosai voltak egy korszakos csapatban?...akik még a frissen befejezett bajnokságot végig nyomták. Csak azért mert már nem a régiek? Mert a klubvezetés sem képes méltó utódokat hozni helyettük és így nem tudja elengedni őket?
Tegyük fel, higy jogos a felvetésed.
De akkor hol az önkritika egy Arthur, Dembélé, coutinho vagy Umtiti esetében, akik súlyos milliókat teznek zsebre évek óta tényleg a semmiért?

2020.08.20. 18:46:20

@Força Barça!: Ez a baj hogy Suarez is azt hiszi meg eleg jo, nem az, alomvilagban elnek.

kritizator 2020.08.20. 18:46:32

@Dr Mouse: tulajdonképpen már juvesként karambolozott
A Ferrari egyheti fizetese

Robi71 2020.08.20. 18:50:56

@GYLS: És mennyit tettek eddig...és még mennyit fognak zsebretenni a szerződésük végéig a csapat igazi semmittevői: Cou, Dembi, Arthur vagy Umtiti. Jöhet a matek most is!

2020.08.20. 18:51:19

@Robi71: Erdekes Xavi, Iniesta tudta mikor kell befejzni vagy Puyol az intelligensek maguktol befejezik, IDOBEN. Na a te kedvenceid erre nem kepesek. Felvenni a baszott nagy penzt setalgatasert az megy.

2020.08.20. 18:52:11

Szep volt, jo volt, koszonjuk nekik, nincs ezzel gond, de ha nem birsz futni akkor bazdmeg ne foglaljad a helyet.

Robi71 2020.08.20. 18:53:22

@evooo: Miért ne gondolná? Nincs jobb nála a csapatban!
Amúgy ő már korábban jeleute, hohy jól jönne már egy méltó tehermentesítő. De mi folyamatosan csapágyasra járatjuk...ahogy a többi 30ast is.

Máté Nagy00 2020.08.20. 19:01:38

@Robi71: ha tehermentesitő kell neki akkor legyen de akkor a fizetéset is módositsak nehogy mar ilyen fizuval a padon üljön.
Szerintem Suarez nem fog távozni de nem is fog a meccsek 60%an játszani ha nem távozik ezt sztem Barto kozolni fogja Koemannal h ne kapjon új szerződést automatikusan. Bár Bartot nem tudom h ez már mennyire érdekli

2020.08.20. 19:01:38

@Robi71: Ha rajtad mulik 40 evesen itt jatszana! Rohej

Raven1975 2020.08.20. 19:02:56

Az új szezonra való felkészülés augusztus 31-én kezdődik, ezen a napon tartja meg első edzését a csapatnak Ronald Koeman.
www.besoccer.com/new/barca-to-return-to-training-on-31th-august-875985

g4brielsmith 2020.08.20. 19:16:29

Nem tudom fiúk-lányok mi lesz a sorsa Pedrinek a Barcában, de nekem nem igazán ‘jönnek be’ az ilyen fizikumú játékosok. Bár még fiatal... nőhet pár centit és pár kiló izom is felrepülhet még rá.

GYLS 2020.08.20. 19:21:34

@g4brielsmith: Bocs, de Messi és Iniesta hány centi és hány kiló volt amikor bemutatkoztak?

tom210 2020.08.20. 19:22:52

@g4brielsmith: Érdekes az ő helyzete mert mindenhol azt lehetett olvasni h nagy fogás bízom benne h ő lesz a meglepetés ember és berobban a csapatba. Egy kicsit más most megint az mondta Barto h Dembi marad akkor minek jött Trincao?! Vagy előre be lett kalkulálva egy féléves sérülés?

g4brielsmith 2020.08.20. 19:24:43

@GYLS: Szerintem mind a ketten erősebb fizikummal rendelkeztek, mint most Pedri.

tom210 2020.08.20. 19:26:12

@g4brielsmith: Puigról is azt mondták h az első meccsén összetörik most meg mindenki őt követeli a kezdőbe

Robi71 2020.08.20. 19:31:03

@Máté Nagy00: @evooo: Hozzunk méltó utódokat helyettük és mondjuk azt nekik, hogy mostantól epizódszerep vár rájuk. Biztos vagyok benne, hogy önként távoznak. Két turnusba kellene ezt megoldani...fele most, a másik fele jövö nyáron.
Most kellene egy belső védő (Söyüncü) Umtiti pótlására és Garcia, aki jövőre Araujo-val bagy Todibo-val átvennék Pique helyét. Söyüncü, Lenglet, Araujo (Todibo), Garcia négyes jól mutatna.
Alba kiváltásával is várnék még egy évet. Firpo-val megoldanák még a következő szezont.
A középpájáról mehet Rakitic és Vidal. Busi maradhat még egy évet De Jong tehermentesìtésére és jöhetne De Beek. A De Jong (Busi), de Beek, Roberto, Puig négyes itt is jól nézne ki. Talán még kellene egy jó box-to-box középpályás.
Elől jól jönne egy klasszis fiatal center (Martinez), Grizi árából, akit Suarez tudna tehermentesíteni.
Egy Messi, Martinez (Suarez),, Fati, Dembélé, Collado támadósor jól mutatna.
Vagyis :
Menne: Umtiti, Rakitic, Vidal, Grizi, Coutinho
Jönne: Söyüncü, Garcia, de Beek, egy btb kp és Martinez.
Szerintem kihoznánk az elafásokból.

Berbatov 2020.08.20. 19:34:11

@Robi71: Umtiti szintén zenész. A műtét megtagadása óta használhatatlan. Már régen el kellett volna zavarni, gondolom megpróbálták, de nem lett eredménye.
Arthurral mi van? Valami aprót keresett, ráadásul jóval többért adták el, mit amibe került.
Coutinho bérét legalább fizetik, köv szezonban is a kölcsönadás vár rá valszeg.
Dembelenek adnak egy utolsó esélyt, én megértem.
Ott van 20 millát kereső Griezmann, aki hasznavehetetlen. De sajnos úgy néz ki ő marad...

Robi71 2020.08.20. 19:34:59

@Robi71: Trincao-val Collado mehetne kölcsönbe és Pedri a B csapatba vagy ő is kölcsön. Reinier-t a Real okosan a Dortmund-nak adta kölcsönben két évre.

g4brielsmith 2020.08.20. 19:36:05

@tom210: Egy szóval nem mondtam, hogy nem fog beválni. Csak, hogy nekem nem ‘jönnek be’. Angliában éltem pár évet Prestonban. Rengeteg meccsen kint voltam Preston, United, Everton stadionokban. Talán ez az oka, hogy szeretem a test a testel párharcokat

Robi71 2020.08.20. 19:42:46

Stegen-t műtik és az őszi szezon felét kihagyja ezért kell még Neto.
Jövőre lehetne egy ilyen keretünk:
Stegen (Neto, Pena) - Semedo (Roberto), Söyüncü (Pique, Garcia), Lenglet (Araujo), Alba (Firpo) -de Beek (Robero), de Jong (Busi), btb kp (Puig) - Messi (Dembélé), Martinez (Suarez), Fati (Trincao)

Máté Nagy00 2020.08.20. 19:46:14

@Robi71: Pjanicrol ne feledkezz meg

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 19:48:40

@Berbatov: Honnan veszed hogy Korman nem számol Coutinhoval? Nem olyan minőségi a középpályánk hogy elküldjünk kölcsönbe a Coutinhot, idén is jól megszívtuk, már csak azért is mert 3 gólban is benne volt ellenünk a BLben

tom210 2020.08.20. 19:54:17

@Robi71: Ha Gayá fillérekért hozható miért várnánk vele még egy évet?
Hamarabb tartanám meg Pedrit mint h nézzem még egy évet Dembelét a leláton

GYLS 2020.08.20. 19:55:10

@g4brielsmith: És arra van valami forrásod, hogy Messi, Iniesta és Pedri 17 évesen pl. milyen lövőerővel rendelkeztek, mennyi idő alatt futottak 3 km-t, vagy pl. mennyi volt az eredményük egy 2 perces ingafutás során? Örömmel venném, ugyanis szívesen bogarásznák az adatok között.

Robi71 2020.08.20. 19:58:18

@Máté Nagy00: Pjanic-al meg is lennék a középpályán...habár ő mélységi irányìtó. Egy nagy munkabírasú btb kp-nak jobbsn örülnék.

Robi71 2020.08.20. 20:02:22

@tom210: Ha jönne Gaya, akkor Firpo-t elengedném.
Pedri nagyon fiatal, neki jól jönne egy kreatív támadófocit játszó spanyol középcsapat.
Dembélé ahogy hallottad 'érinthetetlen" így vele számolni kell. Szerintem reménytelen, de ez csak az én bajom. :)
Fati, Trincao, Dembélé szerintem elegendö szélsöfelhozatal.

Robi71 2020.08.20. 20:10:59

@DISTANTxTHUNDER: Grizi és Cou átából johetne Söyüncü és Martinez. Én erre szavaznék.

RA7 2020.08.20. 20:12:59

Hónapok óta eze megy a vita az öregek mért nem takarodnak el maguktól. És mindenki jön Xavival meg Iniestaval ok tudták mikor kell menni..
1. Annyi különbség hogy Xavi és Iniesta mikor elment az volt a kezdet őket kellett volna pótolni csak, ami azóta se sikerült.
2. Ha elmentek volna mondjuk ők is tavaly akkor meg cserben hagyják a csapatot vagy a zsoldos kifejezés menne rájuk.
3. Akármennyire fáj a szívem a 8:2 után, de inkább ők kapjanak 8at mint Bartoval feltoltott keret kapjon ki egy Sevillatol is 8:0ra,mi így nézne kb ki:
Cillessen
Semedo-Mathieu-Lenglet-Digne
Pjanic-Gomes-Paulinho
Dembele-Boateng-Braithwate
Na ez aztán biztos jobb lenne...
4. Persze lehetne önkritikájuk, nem mondom hogy nincs igazság abban amit sokan írnak, de a fő okozó 80% Barto 10% edző 10% játékosok.

g4brielsmith 2020.08.20. 20:19:13

@GYLS: Szeretem, ha valaki ennyire okoskodik.

RA7 2020.08.20. 20:19:50

@GYLS: ezekben az adatokban az az óriási különbség hogy mi csere játékosokra költöttünk el az összegnek a felét míg a többi csapat a kezdőben igazolt.

FCB551 2020.08.20. 20:20:23

Ahogy olvasom Messi nem tudja még hogy milyen döntést hozzon ..

Robi71 2020.08.20. 20:24:26

@RA7: Xavi-t még Rakitic megpróbalta valamelyest pótolni, részben sikeresen...de Cou teljesen sikertelen kíserletnek bizonyult Iniesta esetében.
Nem meglepő, hogy a 30asok távozását ugyanazok sürgetik, aki Inista-t is. Húzzon el már innen és adja át a helyét a klub történelmének ledrágább melléfogásának bizonyuló Coutinho-nak. :(

Robi71 2020.08.20. 20:26:15

@RA7: GYLS még mindig Barto tisztára mosásán és a Lapota idöszak gyalázásán fáradozik.

Robi71 2020.08.20. 20:27:45

@FCB551: Maradni fog. Nem tud elszakadni és most már nem is lenne értelme.

tom210 2020.08.20. 20:28:18

@Robi71: Dembelé helyzetével kapcsolatban sokféle megfogalmazás létezik kinek mi tetszik nekem az elpasszolhatatlan jobban tetszik de ez csak a saját véleményem nekem így nézne ki a keret Ter Stegen(Pena)
Semedo(Wague)-Garcia(Pique)-Lenglet(Araujo) - Gayá(Alba)
De Jong(Roberto)-de Beek(Alena, Monhu)-Puig(Pjanic)
Trincao(Dembelé)-Messi(Griezmann)-Fati(Pedri)
Mivel nem hiszek abban h lenne pénz Martinezre ezért Messi lenne a hamis kilences egyszer már bejött hátha mégegyszer bejönne viszont ha mégis lenne pénz Martinezre akkor menne Dembelé is

GYLS 2020.08.20. 20:29:43

@RA7: A 2-8 megtörtént. A 0-8 csak LEHET.
Önkritika: A 30 felettiek közül egyedül Pique szólalt meg. Hol vannak a többiek?

Barto kettő napja nyilvánosan elmondta, kik az érintethetetlenek. Pique nincs közöttük, azaz megüzenték Neki, hogy nincs Rá szükség. Valami ilyet mondott a mérkőzés után. Hol a válasz, hogy elfogadja a klub döntését. Most saját nagyotmondásának esett áldozatául.

A többiekről nem írok, mert sajtóinformációk nem érdekelnek.

RA7 2020.08.20. 20:30:07

@Robi71:
Ha marad Coutinho és valami másfajta rendszert próbál Koeman, tőlem maradhat, nem kell mindenáron eladni, nekem ezzel sincs bajom, az egész csapat évek óta vergődik, mit számít még egy év. Megkell próbálni kihozni belőle a maximumot, hátha...
Engem az bxsz fel hogy sok agyhalott úgy beszél ezekről a játékosokról mintha bármire is vitték volna ebben a sportban, miközben tornából felvolt mentve születése óta. Természetesen ez a kijelentés nem azokra vonatkozik akik normálisan kifejtik a véleményüket hogy mit kell valtoztatni.

GYLS 2020.08.20. 20:30:31

@g4brielsmith: Ezt nem értem? Szívességet kértem, semmi mást.

Robi71 2020.08.20. 20:30:52

@RA7: Ha Koeman-mak volt egy vsepp esze, akkor most kihasználta a klub és Narto kétségbeesett helyzetét és nem kötött kompromisszumot. Ha nem, akkor maradtam volna a holland bálogatottnál. Nem olyan rossz az. :)

RA7 2020.08.20. 20:31:54

@GYLS: ha jobban elolvasod amit írtam ott van hogy igen, lehetne önkritikájuk de nem ők az elsődleges gond. Ha normálisan mentek volna a dolgok Xaviék óta akkor ők is rég az epizód szerepnel tartanának vagy elmentek volna mert valahol még lötyögni akarnka

Robi71 2020.08.20. 20:32:36

@RA7: Cou marafása újabb 50 milliós kiadást jelentene. Szerinted nem lenne jobb egy Söyüncü és Martinez be és Cou meg Grizi ki?

GYLS 2020.08.20. 20:34:19

@RA7: Igazad van, valóban cserejátékosokra költöttük. Erre szoktam írni, hogy felesleges igazolások azok, amelyekre házon belül is volt kiegészítő ember.
A MC a kezdőbe igazolt. A játék élvezhetőségén kívül az eredmény ugyanaz mint Nálunk (se BL-cím, és bukott bajnoki cím).

Robi71 2020.08.20. 20:35:13

@RA7: A Barca az elmúlt 5 év legrosszabbúl igazoló klubja. A City vagy a PSG a legjobban. Mi ez idő alatt folyamatosan visszaestünk, ők előreléptek. Beteges az összevetés velük.

RA7 2020.08.20. 20:35:37

@Robi71: dehogynem, én csak azt mondtam ha nem tudjuk elpasszolni akkor sincs akkora gond ez az 1bév már nem számít ,csak ne igazoljuk megint össze vissza

RA7 2020.08.20. 20:39:26

@GYLS:
Van igazság abban ami az öregek ellen megy meg nem is, én a stílust nem bírom ahogy sokszor beszélnek róluk, ezzel jár a kor, de ezeknek az embereknek beszélhetsz. Ha most Koeman Albat meg Suarezt rakja ki az lesz a gondja miért nem Busi meg Piquet, ha Busi Pique megy miért nem a másik kettő. Nen lehet értelmesen kommunikálni velük megnéznem őket egy cégnél. 20 fos brigádból kivag 18aj egyszerre honnan szerez 18 értelmeset, nem kell eljutni idáig hanem évről évre szépen építeni mint a csapatot mint egy céget mmm

Robi71 2020.08.20. 20:39:55

@RA7: Ha most eladjuk 50-ért...100 milliót spórolunk meg. Ennyit csak ad valamelyik PL klub.

GYLS 2020.08.20. 20:45:33

@RA7: Sajnos bármennyire nehéz és fájdalmas kimondani, de ma már Ők a változás gátjai.
Itt a legújabb példa a kiegészítőkre.. A Bayernes Daviesről kiderült, Nekünk is felajánlották. Nem kellett. Kérdezem, ha hozzánk jött volna, mennyivel kapott volna több lehetőséget a védekezni egyáltalán nem tudó Alba mögött mint Firpo, vagy korábban Digne. Pedig olvastam, mekkora hibának tartják itt az oldalon is, hogy ez hiba volt. Akkor most kell a "sztárok" mögé kiegészítőt igazolni, vagy elég házon belülről megoldani?

Lötyögés: Kérdezem, Te mit tennél azzal a játékossal, aki mellett ha elfut az ellenfél, leáll és legyint egyet?

RA7 2020.08.20. 20:50:05

@GYLS: mit tennék? Ez bele tartozik az önkritikába, legalább becsületből megyek ha lassabb is vagyok.

Ha hozzánk jött volna, ha nem idióta elnök lenne lehet itt lenne és akkor nem világtalan edzők lennének és játszott volna. :)
Davies lehet rég elkallodott volna ha nincs sok sérült hatul, mert elől nem nagyon volt ott se sansza de értem mit mondasz. Bőven eleg az utánpótlás ha bevallik megvan oldva a poszt ha nem lehe5 igazolni, de mi megse próbáltuk a fenti okozók miatt

GYLS 2020.08.20. 20:51:21

@RA7: Viszont az évről-évre történő csere elmaradt. Mert mindenki várta a nagy megújulást. Nem jött.
Stílus: Tőlem még senki nem olvasott a játékosra NEM a teljesítményével kapcsolatos negatív jelzőt. Sőt, még abban is a normális keretek között maradok. pl. lassú helyett írhatnám, lassú mint a csiga, a körülményesre, hogy olyan körülményes mint a lajhár, stb. De még ezek is CSAk a játékára vonatkozna, és nem mint EMBERRE.

g4brielsmith 2020.08.20. 20:54:41

Nálam még egy csapat ‘spekuláció’ pattant ki.
ter Stegen-Pena
Emerson-Wagué
Eric Garcia-Piqué
Lenglet-Malang Sarr
Alba-Miranda
de Jong-Busquet (ebböl is a Sergio)
van de Beek-Roberto
Pjanic-Puiq
Messi-Trincao
Martinez-
Fati-Dembelé

Kölcsönbe távozik:
Todibo, Araújo, Firpo, Oriol Busquets, Marheus Fernandes, Monchu, Konrad de La Fuente, Collado (lehetőleg elit ligába top csapatokba)

Eladni:
Neto, Semedo, Vidal, Rakitic, Vidal, Suárez, Griezmann, Coutinho, Alena, Rafinha

Apropó... Azon gondolkodtam, ha Neymar BL-t nyerne a PSG-vel szerintetek lenne kedve visszajönni a Barcába?

FCB551 2020.08.20. 20:55:54

@g4brielsmith: Csak megérte neki lelépni most BL döntőt játszik ...

FCB551 2020.08.20. 21:08:12

| A Chelsea ingyen szerződtette a La Masia egyik legnagyobb tehetségét. A belső védőként játszó 18 esztendős Xavier Mbuyamba 2023-ig írt alá

RA7 2020.08.20. 21:10:22

@GYLS: akinek nem inge nem veszi magára.
Szerintem mindenki tudja kikrol van szó, de nem csak ezen a blofom

GYLS 2020.08.20. 21:27:00

@RA7: Vannak olyan Barca-oldalak (ismétlem, BARCA OLDALAK), ahol már maguk a hírek címei is elfogadhatatlanok. Nem nevezem meg Őket, mert az én szememben ezek csak nevükben azok, aminek mondják magukat, és még a negatív reklámra sem érdemesek.
pl. a legutóbbi: A klub hivatalosan közli, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Abidallal. Erre van, ismétlem Barca oldal, aki elkergetéssel adja ezt közzé. Lehet, hogy Abidal nem végezte még csak közepesen sem a munkáját, de ne írjunk már ilyen címmel. Hol a tisztelet egy, a Barca-családhoz tartozóval szemben?

Máté Nagy00 2020.08.20. 21:30:12

@RA7: én Firpo helyezetet is igy latom..a Betisben remekelt , itt alig kap lehetoseg ha kap hibazik egyet es padon talalja magat. Ha Alba hibazik vagy szarul jatszik egy eve semmi retorzio nincsen.
Albat elkuldenem es Firpot jatszanam a helyen vagy bejon vagy nem ő legalabb fiatal. Amikor jott Setien annak orultem h o legalabb hasznalni fogja..hat nem jott be.

Robi71 2020.08.20. 21:41:44

@GYLS: Nem "Ők" a fejlődés gátjai, hanem a kedvenc Barto-d elhibázott átigazolási stratégiája. Az, hogy még mindig őket járatjuk csapágyasra ennek a következménye, nem a kiváltó oka. Ha nem csak egy önmagát ismétlő papagáj lennél és gondolkoznál (elvileg logisztikus vagy), akkor tovább is látnál mint az okozatok. Javasolom az Ők-okozati elemzést.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 21:41:45

@Robi71: Söyüncü és Martinez finoman szólva sem egy kategória Couval és Grizivel.. azon kívül, hogy Coutinhot te is szeretted volna itt látni azt tagadod, ok, na de Griezmann? Őt is elküldenéd 1 szezon után, mikor ezelőtt éveken át le akartad igazolni? Ha Dembi megkezdheti a 3.szezonját úgy hogy egy kezemen meg tudom számolni hány meccsen játszott eddig, akkor Griezmann is kaphat még 1 szezont szerintem.. Couval pedig ha Koeman okos akkor számol, mert bizonyított hogy klasszis.. pont ellenünk.. az meg hogy mennyi pénzbe kerül Bartonak, csessze meg, ő intézte ilyen agyament módon ezt is..

sunt 2020.08.20. 21:45:03

Messi élete biztosan megváltozik, akár marad, akár nem. Olyan központ,mint eddig volt, se itt, se máshol nem lehet. Láthatólag a hazatérést Argentinába ejtette. Ha még az elitben akar maradni, szerintem összesen két jó opciója van. Vagy Koemanra bízza egy új szerepköre megtalálását, vagy Guardiolara. Minden más őrültség lenne. Jó volna, ha nem az apjára és a testvérére hallgatna, hanem a gyerekei anyjára - bármi is legyen a véleményük a távozásról - maradásról.

Robi71 2020.08.20. 21:48:23

@DISTANTxTHUNDER: Söyüncü és Martinez fontos hiányposztokra érkeznének...ezzel szemben Cou-baj és Grizi-nek nincs helye a csapatban....és én nem is változtatnék az ők kedvükért. De gyanítom könnyebb lesz őket megtartani, mint eladni...na meg megszerezni a két felkapott játékost.

Robi71 2020.08.20. 21:51:32

@DISTANTxTHUNDER: Barto olyan, mintha Perez irányítaná a háttérből. Ennél gyorsabban és jobban szétrombolni a klubot már gyanús lett volna., hogy maga Perez csinálja direktbe.

julio alberto 2020.08.20. 21:56:56

Barcelona-Bayern Müchen 2-8(1-4)Barcelona Ter Stegen-Semedo,Pique,Lenglet,Alba-Sergi Roberto,de Jong,Busquets,Vidal-Messi,Suarez...

julio alberto 2020.08.20. 22:03:29

@DISTANTxTHUNDER: Coutinho a 2-8 mérkőzésen egymaga többet játszott mint az egész Barcelona kezdő,kár tagadni és bizony ez nem a zsoldos szégyene.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 22:09:32

@Robi71: Coutinho még nem is annyira de Griezmann kötetlen poszton játszik, az egész pályát belakja, kicsit vicces hogy ilyen játékosnak nincs helye :) Koeman reméljük azért talál nekik valamit, bár nem lesz egyszerű.. üres a jobb és a bal szél, plusz a középpálya irányító posztja (bár ez mondjuk Messi).. a baj szerintem az volt hogy sem Valverdének, sem Setiennek a leghalványabb lövése nem volt egy olyan taktika felépítéséhez ami jól használja a két szélső támadó posztot.. neeeeeem, papiron Messi volt a jobb szélen (aztán a meccseken kb mindenhol volt csak a jobb szélen nem - nem kritika, ennek az okát is éetem, csak így nem volt jobb szélünk), a bal szélen meg mikor éppen ki.. hol Coutinho, hol Griezmann, még De Jong is játszott ott párszor.. tök mindegy hogy egyébként mi a posztja az adott játékosnak, ott van hely, ott játszik..

Robi71 2020.08.20. 22:24:12

@DISTANTxTHUNDER: A sérüléssel bajlódó Coman helyett a "kivénült" Inter-es szintén kölcsönben levő Perisic kezd...akit Cou vált mikor elfárad.
És kérdezem én, a Bayern miért nem alkudozik érte (azt megértem, hogy 120-at eszük ágában sincs adni érte). Gyanítom a feléért is odaadnánk.
Ezzel szemben határozottan kijelentették, hogy nem kell nekik.
De ne aggódj, Grizi biztosan marad és nagy valószínűséggel Cou is visszatér....és marad Dembélé meg Umtiti is. Ha én lennék az edző, akkor ez nagyobb gondot okozna, mint az, hogy mit kezdek az "öregekkel" akik esetleg maradnak. Ha én lennék... :)

FCB551 2020.08.20. 22:24:50

Memphis Depay is a player that Ronald Koeman wants to strengthen the Barça attack. [RAC1]

FCB551 2020.08.20. 22:27:31

Koeman Depayt akarja a támadó sorba

Robi71 2020.08.20. 22:41:07

@FCB551: De Beek, Depay, Wijnaldum, Garcia, Martinez, Keane....és még hol a vége. :)

Berbatov 2020.08.20. 22:45:21

Umtiti, Rakitic és Suárez, rájuk nincs szüksége Koemannak. Több forrás megerősítette.

Állítólag Messi is jelenleg közelebb áll a távozáshoz. Legalábbis Koemannak azt mondta a média szerint.

RA7 2020.08.20. 22:49:29

@Máté Nagy00: Setien soha nem nyert semmit, nem mert kockáztatni hanem a nevet választotta Alba személyében. Ezek a közép kategóriás edzők akik életük legnagyobb sikerét érhetik el nem fognak kísérletezni. Osszreakjak a neveket és megpróbálnak végre nyerni valamit. Ha tudom lehet kívágnak fél év után én se kísérleteznek

RA7 2020.08.20. 22:50:13

@GYLS: azon csodálkozom hogy van egyáltalán olvasója az ilyen oldalnak, na és onnan jönnek ide is okoskodni

Berbatov 2020.08.20. 22:51:26

A Benfica évi 10 milliót fog fizetni Cavaninak. Azért az nem gyenge a jelenlegi helyzetben. Főleg egy EU szinten középcsapattól.

FCB551 2020.08.20. 22:52:35

Suárez, Rakitic and Umtiti don't figure into Koeman's plans for next season. [TV3] Nem számít Koeman a 3 játékosra

Robi71 2020.08.20. 22:54:16

@Berbatov: Ingyen érkezett és max 2 év van benne. Ennyit megér a Matador.

Robi71 2020.08.20. 22:55:59

@FCB551: Már csak azt szeretném tudni, hogy center nélkül hogy rakná össze a támadősort.

GYLS 2020.08.20. 22:57:43

@Berbatov: Tehát van példa arra, hogy egy ingyen távozó kaphat magas bért. Gondolom Cavani fizetése nettóban értendő.

FCB551 2020.08.20. 22:59:06

Rac1,MD : Depay a célpont támadó sor megerősítésére . @Robi71: Majd Griezmann vagy Depay játszik ott

Robi71 2020.08.20. 23:08:42

@FCB551: Ott a 34 éves, sérülten játszó Suarez is jobb.
Ha marad Grizi, Dembélé és jó esetben Coutinho is visszatér, akkor minek Depay.
Trincao és Fati csak ráadás.:)

FCB551 2020.08.20. 23:11:58

Ronald Koeman ya ha pedido a la directiva del Barça su primer fichaje para el nuevo proyecto, según 'Esports RAC1': Memphis Depay , Donny Van de Beek

mark6666 2020.08.20. 23:13:35

@Berbatov: Ingyen szerzik és az igazolási díjat fizetésben adják neki. Meg azért ebből adóznia kell a játékosnak szóval a végére feleződik. (de így is magasan top fizetésű lesz ott, mert jelenleg 2-2,5 fele keresnek a legjobbak ott)

Robi71 2020.08.20. 23:18:36

@mark6666: Cavani még mindig legalább kétszer jobb, mint az ottani legjobb. :)

Robi71 2020.08.20. 23:21:02

"A spanyol labdarúgó-válogatott kihirdette keretét az Ukrajna és Németország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésekre. Az FC Barcelonaból Sergio Busquets és Ansu Fati kapott meghívót,"
Busi?...mi a fene? :)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.20. 23:41:53

Depay.. érthető, holland.. de ő sem az a nagyon könnyen megszerezhető kategória.. meg el kéne dönteni hogy most center kell vagy szélső.. tud Griezmann centert játszani? Ha igen, akkor Depay jöjjön, ha nem akkor Martinez..

RA7 2020.08.21. 00:01:08

Ha hollandok jönne ok lesznek a hibásak, ha franciák ok, eddig del amerikaiak jottek ok voltak, itt édes mindegy, sose jó semmi

Robi71 2020.08.21. 00:40:33

@DISTANTxTHUNDER: Depay viszonylag könnyen megszerezhető egy Lyon-tól, jelezte is, hogy topklubba vágyik. Center kell, nem szélső...abból van már. Grizi nem tud centert játszani...és akkor Martinez kell.

RA7 2020.08.21. 01:02:09

@Robi71: őszintén? Inkább Depay mint Martinez tripla annyiért

GYLS 2020.08.21. 06:30:43

Egy-két elgondolkodtató adat:
A csapat átlagos futóteljesítménye a 2014-2015-ös BL-siker során: 113.0 km /mérkőzés. Ugyanez a 2019-2020-as évben: 105.3 km. 7.7 km-el kevesebb!!!
2014-2015-ben nem volt olyan mérkőzése a csapatnak, amelyen 110 km alatt teljesített volna. Idén csupán egy volt, amikor elérte ezt. Ezen az egyen, a kezdőben EGY játékos volt aki betöltötte a 30-at. Idén a legkevesebbet azon a mérkőzésen futottuk, amikor a legtöbb 30 feletti volt a pályán, a Bayern ellen 6 fő, 98.3 km-el. Eredmény: 2-8. A játékról pedig ne is beszéljünk.

Hova lettek ezek a kilométerek? Egyrészt az edzőpályán maradtak. Másrészt el kell fogadni, vannak akiknél már nem hogy növelni, szinten tartani sem lehet a fizikai állapotot.
Hova lett a Barca híres letámadása? Az edzőpályán, a lábakban, a kilométerek eltűnésében. Mert a Cruyffi (Kovács István, Rinus Michels) taktika lényege az együtt támadunk, együtt védekezünk eleven alapul. Ehhez pedig közel azonos szintű erőnlét szükségeltetik. Mert ha csak egyvalaki kilóg a sorból, értelmetlenné válik a másik 9 játékos erőfeszítése. Nálunk mára majdnem a fordítottja igaz. Csupán pár játékos alkalmas erre a játékra. Intenzitást ígér Koeman. Legyen!

katalan2 2020.08.21. 06:43:53

@GYLS: A Bayern elleni meccsel taktikai és mentális problémák voltak. Sajnos egy ideje nem olyan jó a Barca játékosok mentális felkészítése.

GYLS 2020.08.21. 07:05:12

@katalan2: Az idei szezonban végig (tehát nem csak a Bayern ellen) azért volt kevesebb a futóteljesítmény, mert mentálisan nem voltak felkészítve. Ne dugjuk már homokba a fejünket. A csapat tagjainak jelentős része fizikailag alkalmatlan az intenzívebb játékra.

Küzdeni, harcolni egy rossz taktikánál is kötelező. Csak hát nem megy Nekik. Pedig profikról beszélünk.

GYLS 2020.08.21. 07:30:53

Végignézve sok-sok honlapot, mindenhol a Koeman-Messi találkozó a téma. De sehol egy közös fotó. Sehol egy nyilatkozat. Hangzatos címek bezzeg vannak. Találgatás ezerrel.

kritizator 2020.08.21. 08:01:31

@GYLS: setien is intenzitást ígért :)

sunt 2020.08.21. 08:16:41

Szinte kizártnak tartom, hogy 4-3-3-at fogunk játszani. Így klasszikus centerre nincs is szükség, hanem 2 támadóra, akik folyamatosan idegesítik a védőket és gólérzékenyek. Valamint olyan középpályásra, aki szintén gólképes.

GYLS 2020.08.21. 09:07:08

@kritizator: Setien már történelem. Ahogyan a 2014-2015-ös teljesítmény is. A ma számít, azt meg láthattuk a 2-8 alkalmával.
Nem szoktam személye példákkal előjönni, de most kivételt teszek. 21 éves voltam, amikor anyukám meghalt. A temetés követő 2. nap, a főiskolára visszamenve, épp év végi testnevelési felmérések voltak. A társaim már túl voltak kettőn. Én aznap megcsináltam mind a 4-et. Életemben addig soha nem volt olyan időeredményem 3000 m-en, mint akkor. Pedig mentálisan, érzelmileg és fizikailag sem voltam toppon. De a szívem, az akaratom vitt előre, a dac ott munkálkodott bennem. Anyukámért !

rtghfb 2020.08.21. 09:08:04

@Robi71: Depay valóban szélső inkább, nem lenne jó vele azt a hibát elkövetni mint Griezmannal. De az sem kizárt hogy beválik kilencesként.

g4brielsmith 2020.08.21. 09:27:06

@GYLS: Először is ne haragudj a tegnapiért. Másodszor pedig én is ezt látom, hogy semmi tűz nincs 1-2 emberben a csapatban. Mivel én tényleg az angol meccseket tudom felhozni így én azt láttam, ha valaki fejet lógatva sétált a pályán mindegy ki volt. Le is cserélték.

GYLS 2020.08.21. 09:31:45

@g4brielsmith: Nem tudom miért kellene bocsánatot kérned. Akikről tudom hogy személyeskednek, azokat már eleve el sem olvasom. Nálad én nem éreztem tegnap, hogy bármiben is sértőt írtál volna. De ha Te úgy érzed, részemről semmi harag!
Én is kedvelem az angol focit, talán ezért is hozom fel oly sokszor a fizikai állapotot, a futást, a küzdést, az akaratot. Mert ott ezt látni!

Robi71 2020.08.21. 09:45:15

@sunt: Ne feledd, hogy a Barca foci holland (cruyffi) alapokra épült és 433-at játszanak a holland topcsapatok és a holland válogatott is. Koeman is ebbe az iskolába nevelkedet és élte le eddigi életét. Kíváncsi leszek a taktikai elképzeléseire és a keret kialakítására.

g4brielsmith 2020.08.21. 10:08:45

Remélem igazak a pletykák és Depayt tényleg leigazoljuk... van de Beek és Eric Garcia már csak hab lenne a tortàn!

Robi71 2020.08.21. 10:17:22

Miután a Lazio lecsúszott David Silva-ról érdeklőfésüket Rafinha felé irányítottak. Állítólag 12 milliót adnának érte.

Robi71 2020.08.21. 10:20:41

@g4brielsmith: Több City meccset láttam, amikor Garcia is játszott. Nem hatott meg egyáltalán a teljesìtményével. Hiba lenne kész Pique helyettesként kezelni. Jelenleg nem látok többet benne, mint Todibo-ban vagy Araujo-ban. Ha kész belső védő kell, akkor az nem ő lesz.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.21. 10:34:20

@Robi71: Na igen, Depay top csapatba vágyik.. de vajon top csapat az amelyik sima 8at kap a BLben? Szerintem nehéz lesz eladni ezt a Barcát top csapatnak, ahhoz előbb bizonyítani kell megint

Raven1975 2020.08.21. 10:36:05

Megvolt a találkozó Lionel Messi és Ronald Koeman között! A hírek szerint Messi felvázolta Koemannak, hogy nem látja egyértelműen a jövőjét a Barcelonában, és jelenleg inkább látja magát egy másik klubban, mint a Barçában. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a szerződésbe foglaltak igencsak megnehezítik a távozását. [RAC1] A Diario Sport viszont arról számol be, hogy a Koeman által felvázolt tervek tetszettek Messinek, és a találkozó pozitív végkimenetelű volt. De azt ők is megerősítik, hogy Messiben a beszélgetés első felében Messi felvetette a távozás gondolatát.

Robi71 2020.08.21. 10:44:49

@DISTANTxTHUNDER: Azt írtam topklub és nrm topvsapat...nem véletlenül, mert jelenleg nem az. :)
De topklub vagyunk nagy névvel és ehhez mért játékosfizetéssel. Lazán meduplázhatjuk a jelenlegi bérét...ő pedig köztudottan szereti a feltünösködést. Aranyból van még a fogkeféje is. :)

Kicsi85 2020.08.21. 10:46:02

@DISTANTxTHUNDER: Az is kerdes, hogy Depaynak milyen mas opcioja van esetleg meg, ha van neki egyaltalan. A Barca azert meg mindig a Barca, akkor is, ha kaptak 8-at a Bayerntol. Szerintem egy Depay kaliberu jatekosnak ez meg mindig elorelepes, plusz ismeri az edzot is es gondolom tisztaban lenne a projektben felvazolt szerepevel. Ha jol tudom 2021-ig van szerzodese a Lyonnal, szoval az ara sem lenne eget rengeto, bar nemtudom, hogy mennyi penz van atigazolasokra. Barto ugye mondta, hogy 200 millio minusz van, de azt is mondta, hogy tud a klub igazolni, mert van ra keret, csak ahhoz a fizeteseket kell, hogy csokkentsek, ami meg erdekes lesz...
Azert remelem az egesz Holland valogatotatt nem hozza ide :D

2020.08.21. 10:50:23

@Robi71: Felejtsd mar el Suarezt, nem vedekezik, setal, 10 golhelyzet kell neki egy golhoz, mar tobb kart csinal mint hasznot csapatszinten. Van hogy 90 percig nem venni eszre ott van a palyam ja de csetlik botlik szabalytalankodik. Nagyon jo oszton focista VOLT.

FCB551 2020.08.21. 11:16:45

Ha Messi jóbarátját elküldik akkor ő is menni fog

GYLS 2020.08.21. 11:24:44

@FCB551: Semmi gond, ha a távozás mellett dönt. Csak idejében közölje. Ne játssza el azt, mint Neymar. Nekünk is idő kell igazolni. Nem beszélve arról a csapatról, ahonnan meghatározó játékost hozunk el.

Dr Mouse 2020.08.21. 11:34:36

Olvaslak Benneteket és azt látom, hogy aki ma a Barca játékosa, az mind sz@r, el kell küldeni adni, mert "nem védekezik, sétál, 10 gólhelyzet kell neki egy gólhoz, stb..."

Mert az igazi a Depay, meg az Ösüncü! Azok tudnak! - Alig várom, hogy Barto dupla áron megvásárolja őket és Barcelonában kergessék a labdát...
Onnantól ők lesznek a suták, a majmok...
Nem furcsa?

Robi71 2020.08.21. 11:45:47

@FCB551: Messi-nek minőségi játszótársak kellenek és Suarez elsősorban ez! ...és csak másodsorban barátja. És amint tudjuk a minőségi játszótársak csak fogynak: Alves, Xavi, Inista, Neymar...és folytathatnám. Lassan egyedül maradt és minden az ő vállára nehezedik. Bohócokat és súlytalan alibi játékosokat igazoltunk az elmúlt 5 évben. Rendben van ez???

Spacedyevest 2020.08.21. 12:09:51

Depay vagy nem Depay. Nem ebben látom a nagy kérdést.
Világos koncepció mentén dolgozó erős kezű edző, akiben bíznak. Plusz rengeteg munka.

Dr Mouse 2020.08.21. 12:09:54

@Robi71: Hagyd! Mindjárt a torkodnak ugrik pár kommentelő, amiért véded Suarezt, - aki "nem védekezik csak sétál..."

FCB551 2020.08.21. 12:18:44

Depay 30-40 millióért mozdítható

AxK95 2020.08.21. 13:02:34

A komplett Holland valogatottat szobahoztak a csapattal par nap alatt. Depay, Van de Beek, Wijnaldum. Jo jatekosok de szemely szerint nem orulnek tul sok Hollandnak. Ebbe ha emlekezetem nem csal egy Real Madrid nevu csapat is belebukott, amikor a letezo osszes holland nagynevu Jatekost odavittek. Huntelaar, Sneijder, Van Nistelrooy, Van der Vaart, es lehetne meg sorolni.

Robi71 2020.08.21. 13:12:06

@AxK95: Nekünk is volt egy ilyen holland időszakunk Van Gaal irányítása alatt. Miután menesztette Rivaldo-t is....visszaestünk a középmezőnybe és menesztették a mágust.

Robi71 2020.08.21. 13:15:12

@Dr Mouse: Kiket hozott Barto neki...Coutinho-t, Dembi-t, Arthur-t, Grizi-t. Már csak Suarez-t és Alba-t kell meneszteni, hogy sírásra fakadjon.
Gyanítom jelenleg legnagyobb örömét a 17 évrs Fati-ba leli.

Robi71 2020.08.21. 13:22:43

@Dr Mouse: A kérdésem még mindig az a nagytakarítók felé...lehet-e megint topcsapatot építeni, hogy a kiöregedettek helyére gyengébb minőségű pótlás érkezik?

MCMXCIX 2020.08.21. 13:29:58

@FCB551: @Robi71: Megkapná helyette Lautarot, vagy visszakapná Neymart, kétlem hogy akkor csak Suárez tavozasa miatt lelepne ő is...kérdés valojaban most mi az igaz es mennyi pénzt lehet elkolteni.

Máté Nagy00 2020.08.21. 13:38:23

Amíg nem merült fel Depay neve sokan szerettek volna itt a blogon h érkezzen. Most érkezhetne és mindenki sír h nehogy komplett holland válogatott legyünk. Szerintem max 2 holland fog érkezni méghozzá Depay és Beek/Wijnaldum 2ös közűl az egyik. En Beek mellett tennem le a voksom.

2020.08.21. 13:43:07

"Őszinte döntést hoztam magammal és a klubbal szemben, ami mindent megadott nekem. Életem itteni szakasza véget ér, mert ez az egyesület 12 éves korom óta csak a legjobbat érdemli tőlem, és rájöttem, hogy a közeljövőben nem tudom a legjobbat adni magamból sem fizikailag sem mentálisan. Így akartam befejezni, amikor még hasznos vagyok, kezdő, címeket nyerni képes."
Iniesta
Itt a lenyeg

2020.08.21. 13:48:21

Suarez mint mondta nem akar elmenni oke maradjon de ne legyen problema ha nem a kezdoben kap helyet.

Robi71 2020.08.21. 13:54:47

@Máté Nagy00: Depay és De Beek érkezhet, bárki szívesen látná őket. Wijnaldum-nak jó helye van a Pool-ban, nincs oka távozni.
De Beek hiányposzta érkezné, már régen mondjuk, hogy jó lenne egy tkp...még akkor is, ha nem egy De Bruyne.
Depay fantasztikus tehetség...de egy öntörvényű zseni is egyben. A MU-ban egy volt a sok közül, ezt nem is tudta feldolgozni. Folyamatosan fegyelmrzni kellett és többnyire a kirívó viselkedésével, öltözködésével és fényűző playboy viselkedésével tünt ki. A Lyon-ban megkapta azt amire vágyot, a reflektorfényben sütkérezhetett. A tavaly jelezte, hogy végérvényesen benőtt a fejelágya és a tehetségéhez méltó topklubba vágyik. Magyarul egy "kissebb" Neymar jelenségről beszélünk. Kérdés, hogy valóban megérett a váltásra.

Robi71 2020.08.21. 14:01:46

@MCMXCIX: Ha távozik az nem Suarez menesztése miatt lesz...max egy indokkal több.
Ha távozik, akkor az a kilátastalan helyzet miatt lesz. De nem fog....

RA7 2020.08.21. 14:09:53

@GYLS: 1000% hogy marad Messi, felesleges beszélni róla

RA7 2020.08.21. 14:11:44

@GYLS: 7.7 kmerrel kevesebb futas szerintem nem is lenne akkora probléma, inkább azzal hogy valódi letámadás, gyors labdajáratás helyett egy helyben lötyögésből jön össze az a 105 kmer

RA7 2020.08.21. 14:18:31

Topklub vagy nem, édes mindegy minek számítunk jelenleg. Inkább az a kérdés hogy várhatóan erre az 1 éves projektre ki akar ideigazolni? 99% hogy új projekt kezdődik jövő nyáron hiába a mostani átalakítás(ha lesz), ki jön ide ha tudja lehet jövőre lapát

Red Cule 2020.08.21. 14:38:30

@AxK95: De egy Barcelona nevű csapat nem bukott bele.

Red Cule 2020.08.21. 14:39:50

@evooo: Mert ő Don Andres. Nem here.

RA7 2020.08.21. 14:40:39

@Dr Mouse: ebben biztos lehetsz hogy így lesz

Kicsi85 2020.08.21. 14:43:44

@RA7: Szerintem ha igazol a mostani vezetoseg egy jatekost, aki jol teljesit es nincsenek problemak vele, akkor azt azert nehezen tudom elkepzelni, hogy el fogjak innen zavarni,mert akkor valoszinuleg az uj edzo is igenyt fog ra tartani es inkabb olyan pozicioba igazol, ahol nincs ilyen jatekosa. A masik meg az, hogy ugyis csak akkor tudjak elkuldeni, ha van ra erdeklodo, o is el akar igazolni,vagy ha felbontjak a szerzodeset. Az meg meg mindig kerdes, hogy ki lesz a kovetkezo elnok, eddig ez a Font nekem szimpatikus volt, de ez a kijelentes, hogy akkor is elzavarjuk Koemant ha mindent megnyer, nekem eleg eros volt...

Barca30 2020.08.21. 14:46:52

Örök igazság:a labdánál nincs gyorsabb játékos.Nagyon lelassult a játékunk.A labda járatás.

KJDaniel 2020.08.21. 15:00:18

Sziasztok,
kíváncsi vagyok ki, mit gondol, beválik szerintetek Koeman, mint edző?
Én bízom benne, hogy igen, a segítői is bizakodásra adnak okot, ugyanakkor eddig semmi kiemelkedőt nem sikerült elérnie sehol..nem tudom egyszerűen, hogy mit várjak tőle..

RA7 2020.08.21. 15:02:51

@Kicsi85: Font nekem se szimpatikus.
Ilyen jelöltek miatt gondolom ezt a játékosokra is, tipikusan olyan elnöknek tűnik ő is ezekkel a nyilatkozatokkal aki mindenbe belepofazik

RA7 2020.08.21. 15:09:31

@KJDaniel: ha nem csak a szája jár akkor arra mindenképp jó lesz hogy valamit elindítson ebben az 1 évben

GYLS 2020.08.21. 15:19:37

@RA7: Magához a taktikához nem értek. ezért most csupán azt írom, amit látok. A Barcára Cruyff edzősködése óta -ahogyan írod - a gyors labdajáratás és a letámadás együttes alkalmazása volt a jellemző. Csak mára ez nem hogy együtt, külön-külön sem igaz.
Ahogyan írod. lassú a labdajáratás. Oka?
Mert a középpályát tele tesszük védekező, kreativitást nélkülöző játékosokkal. Miért? Mert a támadók fizikailag alkalmatlanok a letámadásra.
A Bayern épp a saját egykor volt fegyverünkkel győzött le minket, a letámadással. Mert egy csapat védekezése elől kezdődik. A Bayern ezt 4-2-3-1-es felállással teszi. Nézzük a 4 támadó játékos futómennyiségét: Gnabry 10274 m/90 perc, Müller 11780, Perisics 10962, Lewandowski 10796.
A mieink általában 4-3-3-ban játszanak: Messi 7625, Suarez 8994, Griezmann 10375.
Messi és Suarez általában keveset védekezik, nem hogy még le is támadjanak. Viszont a mérkőzések végén látható rajtuk, hogy még a fenti méterek is megviselik Őket. Azaz nálunk ezen a téren már nincs javítási lehetőség.

Igazad van, nem a 7,7 km különbség számít. Lehet eredményes egy csapat, ha akörül fut, mint mi. Sőt. A PSG még Nálunk is kevesebbet fut (104.7 km/mérkőzés). De nincsenek akkora kilengések a játékosok között, mint a mieinknél. Mert mi úgy játszunk, mintha egy emberrel kevesebben lennénk. A sokat szidott Semedo oldalán.

jani888 2020.08.21. 15:20:24

@evooo: Suarez a 2019-20-as szezonban ( a legrosszabb idényében ,33 évesen ) a Ligában 28 meccsen 16 gólt lőtt .Lautaro Martinez ugyanebben az idényben ( 22 évesen ,ereje teljében ) 34 meccsen 14 gólt .Szóval én kispadra megtartanám és a 60. perc környékén ,fáradó ellenfél ellen beszállhatna . Nem beszélve arról ,hogy az első számú ember ki is eshet sérülés ,vagy eltiltás miatt..

RA7 2020.08.21. 15:23:24

@GYLS: amióta van egy kis lövésem a focihoz a Barcat mindig ezzel a taktikával verték meg. Egyszerűen nem fekszik ez nekünk. Ha ránk jönnek akkor vége. Az agresszivitás a mi gyengénk.

GYLS 2020.08.21. 15:30:15

@jani888: Igazad van, Martinez még lutri (Dembele?). Neymar távozása óta nálam az egyes számú jelölt előre, Lukaku. Aki tapasztalt, és ereje teljében van. Suarez is 27 évesen lett a játékosunk. 3-4 kiváló éve Lukakunak is lehet.

Kicsi85 2020.08.21. 15:47:06

Nemtudom irtatok e mar, de allitolag Rafinha kozel all a Laziohoz 12 millaert cserebe vihetik...

Robi71 2020.08.21. 15:58:13

@jani888: A Suarez-Lautaro összehasonlításod santít. Suarez center, Lautaro az ék mögött játszó másodcsazár. Egy center 27-28 évesen van ereje teljében és megfelelően rutinos. Az is meg kellene nézni, hogy milyen a helyzetkihasználas...más taktika, más lehetőségek.
Azt, hogy GYLS Martinez-t olyan lutrinak tartja, mint a focira alkalmatlan Dembi-t nem kommentálnám inkább. Csak a megszokott...

Máté Nagy00 2020.08.21. 16:21:49

@KJDaniel: én bízom benne a holland válogatottnál bevált és ott sem a tutiba ült bele, hanem fiatalitott. Szerintem beválhat.

2020.08.21. 17:48:12

@jani888: Ne mar tenyleg? Az osszes meccset lattam eszrevettem. Most meg meltosagosan bucsuzhatna. Bar mar nem nyert lofaszt sem.

Berbatov 2020.08.21. 18:15:05

Busqutesnek, Albának és Suáreznek napokon belül közli a klub, hogy keressenek új csapatot maguknak. 2 megbízható forrás is lehozta. Ez érdekes lesz. Piquére számít Koeman.

Berbatov 2020.08.21. 18:19:49

@Berbatov: Az ESPN szerint vannak elnökségi tagok, akik nem ellenzik Messi értékesítését a megfelelő áron.

Dr Mouse 2020.08.21. 18:26:02

@Máté Nagy00: Beválhatna,... de nem fog, mert a feje felett fognak Bartoék dolgozni.

Dr Mouse 2020.08.21. 18:27:51

@Berbatov: Az az elnökségi tag sem normális aki belemenne abba, hogy Leot eladják, - mert momentán ő a csapat esze és nem mellékesen a csk.

GYLS 2020.08.21. 18:28:01

Yaya Touré:
Nehéz lenne Messit máshol elképzelni, hiszen tudom, hogy szereti a klubot, a várost, a filozófiát. Azonban, ha távozni akar, abban az esetben szerintem a City lenne a legvalószínűbb célállomás számára.

Miért gondolom ezt? Kevés klub van, amely megengedhetné magának a szerződtetését, de az egyik ilyen a City. Emellett játékban is szerintem oda illene a legjobban Angliában, a legtöbb edző ugyanis ott nem szeretné őt a kevés mezőnymunkája miatt.

Angliában óriási az iram, minden játékosnak ki kell vennie a részét a védekezésből és a támadásból is egyaránt. Guardiola remekül ismeri őt, ő róla el tudom képzelni, hogy sikerül úgy integrálnia a csapatba, hogy a saját játékát tudja hozni.

GYLS 2020.08.21. 18:29:44

@Berbatov: Az araboknak 700 milla. A PSG előnyben, már tudja hogyan kell kivásárolni. Másnak kb. 200 milla.

GYLS 2020.08.21. 18:33:39

@Berbatov: Természetesen akkor, ha Ő úgy dönt, nem szeretne maradni.

Dr Mouse 2020.08.21. 18:43:51

Csak halkan kérdezem: - ha ne adj isten elszerződne Messi egy másik klubhoz, ki mozgatná, vagy szolgálná ki a csatárainkat? De Jong? Vagy Grizi?
Ne nevettesenek!

sunt 2020.08.21. 19:10:27

@Berbatov: Lehet, hogy tévedek, de úgy értem, hogy az eltanácsolás azt jelenti, hogy nem nevezik őket a bajnokségba és a kupákba. Ha tehát juszt is maradnak, az azt jelenti, hogy se mérkőzés, se edzéslehetőség, de havonta kapják a pénzüket. Ha meg más egyesületnél edzenek, akkor fegyelmit kapnak. Persze lehet, hogy félreértettem. Nem vagyok se jogász, se menedzser. De ha viszont így van, akkor ezt Messi is tudja. Marad az alku mindenkinek.

Robi71 2020.08.21. 19:12:30

@Dr Mouse: Nehéz elképzrli, igaz, a Barca-t Messi nélkül? Pedig egyszer ez is megtörténik akkor is ha nem szerződik el és innen vonul vissza.
Ahogy Eto'o is mondta "Ha Messi elmegy, a klub nevét is meg kell változtatni" :)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.21. 19:12:38

@Berbatov: Reméljük így lesz, bár nehéz elképzepni -sajnos.. Piquére gondolom azért számít Koeman mert egyrészt még Garciaval is kevesen lennénk hátul, másrészt meg ha fejben kicsit összeszedi magát akkor Piqué nem rossz védő..

Kicsi85 2020.08.21. 19:32:40

Kivancsi vagyok,hogyan kepzeli el Koeman a hatvedsort,mert arrol meg nem nagyon olvastam semmit. Vajon Todibo marad es kap lehetoseget?
Araujo esetleg tobbet mint eddig? Es akkor meg ott van Pique,Lenglet es ha erkezik akkor Garcia,remelhetoleg Umtititol sikerul megszabadulni. Valamint a szelet hogyan tervezi megoldani?
Albat,ha elkuldik akkor Firpo es??
Jobb oldalt meg marad Semedo meg Robi?

RA7 2020.08.21. 19:38:29

@Dr Mouse: az teljesen egyértelmű nem Messire kell már építeni, ebben a 2-3 esetleg 4 évben amíg itt van addig felépíteni egy csapatot, ha ő már nem lesz, de ha most menne akkor még annál is nehezebb lenne. A BL helyezés is necces lenne, anélkül meg lehetetlen építkezni.

Robi71 2020.08.21. 19:41:04

@Kicsi85: Én az egész következő szezoni keretre vagyok kíváncsi...az új érkezőkkel és a távozók nélkül . A kezdő 11-ről nem is beszélve és arról, higy milyen felállásban.

RA7 2020.08.21. 19:42:33

Thiago Silva jó eséllyel a Chelsea játékosa lesz. A támadó szekciót felturbóztak, lehet még megy Havertz is, így pénz nem marad a gyenge védelem megerősítésére, majd csak jövőre. Addig Silva ingyen nem is lehetne jobb megoldásm

FCB551 2020.08.21. 19:47:36

@Berbatov: Lajost még nem engedném el

Raven1975 2020.08.21. 19:54:37

Koeman: "De Jong posztja? Helyszínen láttam egy Barça meccset ebben a szezonban, és azt gondoltam magamban, hogy az nem az ő helye. Ugyanez a helyzet Griezmannal is. Ő nem szélső. A posztjukon kell játszaniuk, ha a legjobbat akarjuk kihozni belőlük. Ha egy jó játékosért valaki ilyen sok pénzt ad, akkor a számára legideálisabb poszton kell játszatnia. Egy edzőnek az az egyik legfontosabb feladata, hogy ismerje a játékosait és a lehető legjobbat hozza ki belőlük." [Tot El Camp]

RA7 2020.08.21. 19:56:56

@Raven1975: szépeket nyilatkozik meg fog cselekedni állítólag de legyen isnigy

Robi71 2020.08.21. 20:03:06

@Raven1975: Kíváncsi leszek milyen lesz a felállás, a De Jong és Grizi az "ideális" posztra kerülnek. :)

2020.08.21. 20:05:16

@RA7: Font-nak konkret terve van, Xavi-val a fedelzeten, nem akar elterni attol mivel az a valasztasi igerete, ertheto ha ragaszkodik ahhoz amit megigert. Nekem eddig o a megfelelo ember, persze ha be is tartja amit igert.

GYLS 2020.08.21. 20:29:39

@Dr Mouse: A 2019-2020-as szezonban 4 meccset játszottunk Messi nélkül. Ezeken 14 gólt szereztünk. A mai foci már nem a hagyományos szervezőkről-irányítókról szól. CSAPAT KELL! Univerzális, box-to-box játékosok kellenek. Ha végiggondolom, a MC (Bernardo Silva) kivételével nincs is más meghatározó csapat, amelyik így játszik.

GYLS 2020.08.21. 20:35:36

@evooo: Font fél évvel ezelőtt azt nyilatkozta, 10 év kell egy sikeres CSAPAT felépítésére. Pár héttel azt mondta, ha Ő lesz az elnök, Messi egy éven belül BL-kupát emelhet a magasba. Akkor most 10 vagy 1 év?l
Az utóbbi akkor lehetséges, ha Font megsúgja Messinek, hogy a varázsgömbjében meglátta, melyik csapat nyeri a 2020-2021-es BL-t, és Messi odaigazol.

sunt 2020.08.21. 20:48:43

Egyfelől Koeman nem egy nyeretlen kétéves beképzelt felelőtlen szurkoló, aki nem tudja, hogy mit beszél. Másfelől eszméletlenül rövid az előszezon. Így el se tudom képzelni, hogy hogyan lehet a rajtra egy nagyon átalakított keretből csapatot csinálni. Ráadásul egy rossz rajt visszavetné az új csapatot. Így ugyan kiváncsi vagyok, hogy a jelenlegi 32 fős keretből ki távozik és kik érkeznek, de még sokkal inkább arra, hogy mi változik az edzésekben - már amennyit erről nyilvánossá tesznek.

FCB551 2020.08.21. 20:56:27

Pirlo szeretné Vidalt visszacsábítani a Juvehoz

jani888 2020.08.21. 21:18:42

@Robi71: Persze,hogy sántít .Én ezt arra írtam ,hogy ,ha nem tudunk klasszikus kilencest hozni- pedig ,ha megy kéne ( pl.Lukaku remek lenne ) inkább maradjon ,mert nem olyan rossz,mint itt sokan írják .Egyébként is kellene posztonként két ember...

mark6666 2020.08.21. 21:51:00

@GYLS: A 200 milla sem reális már az ő korában. Ronci árából lehet kiindulni szóval nála is egy közel 120-130 milliós cédula kalkulálható.
Rontja az árat hogy nem lesz licit. Egy ekkora nevű játékosnál nem az van hogy bocsi nem oda adunk el mert az a csapat többet kínál így oda mész. Itt pont hogy fordítva vannak a történések és mint ahogy Ronaldo beállított hogy a Juventusba akarok szerződni, egyezzetek meg és pont ! Itt is Messi pl beállít a bayernnel (csak poénos példa) hogy egyezzetek meg. Ilyenkor azért a vevő klub is megegyezésre törekszik így nem 40 milliót ajánl, de nem alakul ki semmiféle licit háború. Az eladó fél sem kötekszik csak köszöni a sok évet, további sok szerencsét kíván és megegyeznek egy normális árban.

(de biztosra veszem hogy Messi nem megy sehova)

Robi71 2020.08.21. 22:18:35

@jani888: Martinez-t (174 cm) leginkább Agüero-hoz tudnám hasonlítani (nem véletlenül Pep is akarja) azzal a különbséggel, hogy Sergio pengésebb, Lautaro erőszakosabb, fizikálisabb.
Lukaku-t én nem látom nálunk. Ilyen benga erőcsatárra nem emlékszem, aki a hátán a védőkkel begyalogol a kapuig.

Robi71 2020.08.21. 22:21:11

@Kicsi85: Egyelőre még csak a találgatás megy arról, hogy kit szeretne igazolni és mit szeretne játszatni.

RA7 2020.08.21. 22:21:55

@Kicsi85: Chelseat olvastam ma, de Firenzet én is egyik nap, franc tudja mi igaz

RA7 2020.08.21. 22:27:59

@evooo: ezzel nincs semmi baj, akinek nincs terve ne is jöjjön, de nekem ez a hozzáallás úgy jön le mint aki csak azért is. Ez se jó hogy mindenáron ragaszkodsz egy elvhez. Lásd most. Vagy mitomen mi van jelenleg itt

FCB551 2020.08.21. 22:28:57

Messi célja, hogy továbbra is a legmagasabb szinten játsszon, de őt nem győzi meg a Barca sportprojektje, és kényelmetlenül érzi magát Bartomeuval. [ Catalunya Ràdio]

g4brielsmith 2020.08.21. 22:38:05

@Robi71: Én emlékszek egy ‘bengára’: ZLATAN!

Robi71 2020.08.21. 22:54:14

@FCB551: Cseppet sem lep meg. Koeman is Barto tenyeréből fog enni, de ne legyen igazam. Meg a nagy fogadkozás, aztán marad minden a régi. Satuban Messi golyói.

Robi71 2020.08.21. 22:55:18

Respekt Sevilla.
6-ból 6!!!

Robi71 2020.08.21. 22:56:41

@g4brielsmith: Ja, jobb lett volna ha neki is csak egy be nem teljesült álom maradt volna a Barca. :)

RA7 2020.08.21. 23:01:59

Nagy sikereket itt már nem fog elérni Messi. Iszonyat nehéz lenne nélküle, nem is akarom hogy elmenjen mint ezt feljebb leírtam, de szívem mélyén akarom hogy menjen és hódítsa meg Angliát is, hogy a kétkedők ne tudják ezt felhozni CR-rel szemben(nem mintha bármit is bizonyítania kéne!).

2020.08.21. 23:07:36

Bartomeu-t kellett volna mondjuk a Roma meccs utan lemondatni, vhogy ez nem tortent meg. Most mar vallalni kell a kovetkezmenyeket.

MCMXCIX 2020.08.21. 23:10:45

@Robi71: Messinek egyszer végre lennének akkora golyói mint CRnek (Ibrának, Ramosnak, Zidane-nak stb), mar reg itt hagyta volna ezt a süllyedő hajót

MCMXCIX 2020.08.21. 23:13:31

@Robi71: Meg szerintem is, ő nem fog, es ha Barto papa megoldja, egy jol hangzo, ám egyedul semmit nem szamito nev akar meg jönni is fog, és culék szája befogva

GYLS 2020.08.21. 23:14:40

Akkor egy újabb aranyköpés Cruyfftól:
"Aki kételkedik abban, hogy a Barçában játsszon, ő már nem szolgál minket."

RA7 2020.08.21. 23:15:50

@GYLS: ez így van! Én nem akarom hogy elmenjen de ha a saját érdekeit nézi jobban jár.

rtghfb 2020.08.21. 23:39:28

@RA7: Annyi biztos hogy érdekes lenne őt pl a Cityben megnézni. Lenne okunk PL-meccseket nézni és más népeknek is megmutathatná hogy miért ő minden idők legjobbja. Csak ebbe a hulladék Interbe ne menjen mert azzal az erővel maradhat is.

RA7 2020.08.22. 00:20:41

@rtghfb: ha megy Pep után ebben biztos vagyok

Robi71 2020.08.22. 00:24:30

@MCMXCIX: Messi Barca nevelés és hova feljebb?...ezt ő se gondolta volna, ami most van a klubnál. Ha tudja, akkor 2017-ben nem hosszabbít.
Ha CR a Real-ban nevelkedik, akkor ott is fejezi be. Ramos Sevilla, Zidane Cannes nevelés...ott azért nehéz lett volna teljes karriert befutni. Az álomvégállomás minden játékos számára a Real vagy a Barca.

Robi71 2020.08.22. 00:25:35

@GYLS: Cruyff forogna a sírjában, ha tudná hova süllyesztette Barto.

Robi71 2020.08.22. 00:28:16

Ha van valaki, aki nem érti a Barto-t még mindig pozícióba tartó Culé gondolkodást, akkor az olvassa @GYLS: írásait. :))))

INCA 2020.08.22. 00:45:03

@mark6666: Persze reálisan nézve nagyon nehéz bárhova is eligazolnia. De ha őszinték vagyunk - főleg magunkhoz - itt a Barcában még legalább egy évig, de inkább 2 v. 3 nem lesz BL esélyes csapat. Neki már nincsenek elvesztegetni való évei. Ő már csak úgy nyerhet újabb BL trófeát, ha versenyképes csapathoz igazol. Én a City-re gondolok. Onnan pont ő hiányzik. Nincs könnyű dolga a családja miatt sem. Ők nyilván nem akarnak menni sehova Barcelonából. Szóval fel van adva a lecke. Ha marad az ő pályafutásában nincs több BL trófea és szerintem ő is így gondolja.

Robi71 2020.08.22. 01:13:43

@INCA: City vagy PSG. A PSG ideális hely lenne...csak a fontos (BL) meccseken kellene odatennie magát.
De maradni fog. Már nem rúgja fel, amit 20 év alatt felépített.

RA7 2020.08.22. 01:27:58

@INCA: nehéz elképzelni akármennyire csalódott hogy elmenjen

INCA 2020.08.22. 02:32:10

@Robi71: Igen, Barto csak azért akar maradni, hogy takarítson maga után. Vaj van a fején tök egyértelmű. Szerintem Messinek - pont azért mert a legnagyobb klublegenda - ebben nem szabad résztvennie. Távozásával kellene jeleznie: "Emberek, itt nagy a baj, ezt ne hagyjátok annyiban!" Így kellene üzennie a socioknak.

RA7 2020.08.22. 05:25:27

@Robi71: Lopeteguinek ez hatalmas elég tétel ahogy leszerepelt a Madridnál vagy csak nem kapott elég időt. Vagy olyan mint Valverde és Setien, jók jók de más szinten.

GYLS 2020.08.22. 05:47:08

Hétfő: Valverdével szerződésbontás.
Kedd: Abidallal szerződésbontás.
Szerda: Koeman megérkezése.
Csütörtök: Koeman és Messi találkozása.
Péntek: Koeman megnevezi segítőit.
Mától jöhet a keretátalakítás. Van rá 45 nap.

Én a jelentős átalakítást preferálom. Ne várjunk még egy évet. Nehéz lesz, ezért a lejtőn való visszakapaszkodásra erős jellemekre (mentálisan és fizikálisan), és hűséges, kitartó szurkolókra van szükség. Én szívben és lélekben 1974 óta itt vagyok, jóban és rosszban.
CSAK A BARCA!

GYLS 2020.08.22. 07:21:53

A sors fintora, hogy a sikerek megalapozója és a romok eltakarítója (és remélem egy új kezdet megalapozója) is Cruyff honfitársa.

GYLS 2020.08.22. 07:45:24

Mára és a következő nyolc napra elköszönök. Szép és Barca szempontból izgalmas, eseménydús napokat Mindenkinek!

Eminusz 2020.08.22. 08:43:05

@Robi71: A "nagytakarítókhoz" szóló kérdésedre válaszolva. Egyrészt ez már nem topcsapat! Erre a produkcióra bármilyen keret képes lenne! Másrészt, a "nagytakarítás" hívei mint én, hosszú távon gondolkodunk! Tisztában vagyunk vele, hogy a 2020-21-es szezonban még nem érünk fel ismét a csúcsra, de talán még az azt követő szezonban sem! Kell egy-két szezon, hogy az új csapat elkezdje hozni az eredményeket, viszont ez később sem lesz másképp. Akkor minek halogassuk?? Ez a csapat már nem fog nyerni semmit! Ugyanúgy, mint az újak! Inkább én kérdezek: Akik ragaszkodnak a mostani kerethez, komolyan úgy gondolják, hogy még topcsapatnak fognak számítani, csakmert "van nevük"?? Hiába nem nyernek semmit?? Vagy ha maradnak még 1-2 évig, utána ugyanúgy pótolni kell őket, és az új csapatnak megint kell 1-2 év, mire beérnek... Az 4 év! Akkor miért ne hozzuk előre 2 évvel a csapatépítési projektet és "spórolunk meg" 2 kidobott évet??
És hogy a "gyengébb minőségű pótlás" megnevezésedre is reagáljak: CSAPATOT KELL ÉPÍTENI! Nem egyénekre kell alapozni! A Liverpool sem azért jutott fel ismét a csúcsra, mert egyénileg jó játékosokat igazoltak dehogyis! Megkockáztatom, nem igazoltak jobb játékosokat, mint mi! Csak megtanították őket CSAPATKÉNT játszani! Mivel magyarázod, hogy 10 éve ha David Villa helyett beállt egy bizonyos Jeffren Suarez, semmivel nem volt rosszabb a csapat?? Ne mondd, hogy Jeffren minőségileg jobb játékos volt, mint a jelenlegi keretből bárki! Szóval összességében az a véleményem, hogy vissza kell térni az alapfilozófiánkhoz, miszerint a saját nevelésekre kell alapozni, és megtanítani őket csapatként együtt játszani! Ehhez sajnos Messinek távoznia kell, mert valljuk be, amíg ő itt van, addig ő lesz a taktika... Minden labdával őt keresik, mintha csak ő tudna focizni a keretben, pedig nem ez a helyzet, mi szurkolók mégis ezt látjuk meccsről meccsre, és hangot is adunk neki! Mennyi ilyen kommentet olvasok, hogy itt csak Messi tud focizni... Sajnos amíg itt van, bárki jöhet, így fogjuk gondolni... Ez az igazság! Visca el Barca!!!

Dr Mouse 2020.08.22. 09:19:28

@Eminusz: Azt értem, hogy elsősorban a saját nevelésű játékosokra kell alapozni, de momentán a Barca B. a harmad osztályból nem képes feljebb lépni a második osztályba...

g4brielsmith 2020.08.22. 11:06:39

@Dr Mouse: Ha nem Barca nevelésű játékosokra kell alapozni, akkor miért a La Masiáról akar mindenki elcsábítani valakit?! ( Xavi Simons, Grimaldo stb.)
Szerintem sok poszton inkább a La Masia diákjait kellene alkalmazni, mintsem Neto, Braithwaite, Arthur.
Szerintem kapásból 4-5-6 olyan játékos lenne, aki ha VERSENY helyzet lenne a csapatban jobb teljesítményt nyújtana, mint sok-sok igazolás a csapatban. Pena, Wagué, Araújo, Oriol Busquets, Puiq, Monchu, Collado, Fati mind-mind szàmomra szimpatikusabb és költség hatékonyabb lenne a csapatban (nem pontosan kezdőként, de akár kiegészítőnek is), mint sok 100 milliós igazolásunk.
ter Stegen-Pena
Emerson-Wagué
Piqué-Eric Garcia
Lenglet-Araújo-Todibo
Grimaldo-Miranda
de Jong-Oriol Busquets
van de Beek-Puiq
Pjanic-Monchu
Messi-Trincao
Depay-de La Fuente
Fati- Collado
Szerintem ennél a csapatnál nem kellene jobb. Rengeteget spórolnánk és kitudja.. lehet beválik.

Robi71 2020.08.22. 11:56:29

@GYLS: Ameddig itt van Barto nem lesz változás.

Robi71 2020.08.22. 12:17:11

@Eminusz: Szerény képességű pótlásokkal lehet jó csapatot építeni (lásd Lipcse), de nem topcsapatot...és gondolom nálunk nem lehet az a cél, hogy munkás, iparos csapatot rakjunk össze. Az FC Barcelona ezért ennél mindig több volt. :)
Senki sem akarja "jegelni" a mostani csapatot...a biológia makacs dolog, az idő vasfoga kegyetlenül dolgozik. Mindenki számára egyértelmű, hogy a mostani 30-as generációt az elkövetkező két szezonban le kell cserélni...a kérdés az csak hogy hogyan? Ahogy eddig (látjuk mire volt elég) vagy úgy, hogy annak eredménye is legyen.
A Liverpool -t kár volt felhozni. Remek játékosmegfigyelésnek, remek stratégiai és taktikai elképzelésnek köszönhetően olyan zseniális játékosokat hoztak a klubhoz, akik mostanra a posztjaikon a legjobbak: Salah, Mané, Van Dijk vagy a saját nevelés Alexander Arnold) és olyan remek kiegészítőket, akikkel jelenleg az egyik legjobb kezdőcsapatot tudják felvonultatni Európában.
De ott van a jelenleg bomba formában levő Bayern, akiket mindenki féltett, hogy mi lesz a Robben-Ribery fémjelezte korszak után. És megint a toppon vannak, mivel megfelelő igazolásokkal megtalálták a megfelelő pótlókat: Gnabry, és Coman....valamint találtak egy Davies-t, aki fantasztikus.
A mondandóm lényege hogy a pótlást, fiatalítást ilyen kókler módon nem lehet folytatni. Szerencsére (a mostani vezetőségre nézve)...szerencsétlenségére (a következő vezetőségre nézve) a pénzeszsák fenekére értünk. Innen már hibázni nem lehet.

2020.08.22. 12:20:48

@Robi71: Ameddig a szent teheneid itt vannak addig nem nyerunk semmit. Meddig akarod meg nezni a BL-ben ahogy kocognak a kozepkezdeshez? Makunk volt a bajnoksagban hogy a Real epp gyengelkedett, de mar ez is a mult. Szerinted nezzuk 40 eves korukig ezt a lassu, kocogos, hatrafele passzolo beszari szar jatekot? 8-at kaptunk BL meccsen ember. Mirol almodoztok ti meg nem is ertem.

Eminusz, g4brielsimth ++++++

2020.08.22. 12:23:17

Inter ellen masodik meccs azt nezd meg, teljesen mas volt az intenzitas. Emlekeim szerint.

Robi71 2020.08.22. 12:38:19

@evooo: Semmit sem értesz az írásaimból, így nehéz lesz a kommunikáció. Csak az utolsóak fuss neki mégegyszer figyelmesen, talán sikerül megfejteni.

Mihail84 2020.08.22. 12:40:42

@g4brielsmith: Nem azért mondom de ha xavi simonsba akkora potenciál lenne már rég berobbant volna a köztudatba....Mint mondjuk ansu fati

Robi71 2020.08.22. 12:45:50

@g4brielsmith: Az utánpótlásból érkező játékosokat megfelelően fel kell építeni ahhoz, hogy a felnőtt csapatban is maradandót nyújthassanak. Erre való a megfelelő kölcsön (visszavásárlási opcióval). Akkor zsenik nem túl gyakoriak, akik 17-18 évesen a B csapatból érkezve berobbannak a felnőttcsapatba és onnan már bottal sem lehet kiszorítani őket.
Elég megnézni például a Real-t hogy csinálja ezt. Ha nem is győztesekként térnek vissza a felnőttcsapatba, de komoly pénzekért értékesíteni tudják őket.
Ezzel szemben mi simán lemondunk róluk...nemhogy nem térnek vissza győztesen, de ha értékesítjük őket, akkor is csak fillérekért.

Robi71 2020.08.22. 12:48:21

@Mihail84: Xavi Simons a tavasszal bemutatkozott a PSG felnőttcsapatába. Ő is 17 éves. Ne vonjunk elhamarkodott következtetéseket. Nézzük meg mi lesz belőlük 2-3 év múlva.

2020.08.22. 12:56:32

@Robi71: Egysiku gondolkodasod nem nehez megerteni! Inkabb atugrom a faraszto okoskodasaid, az lesz a legjobb.

Dr Mouse 2020.08.22. 13:05:26

@g4brielsmith: Bartonak nem érdeke, hogy saját nevelésű játékosokat építsenek az első csapatba.
Ha igaz az, amit állítok, hogy Barto majd minden játékos vásárlásból leveszi a maga %-át, akkor már Számodra is világos, hogy miért olyan a B csapatunk amilyen.

RA7 2020.08.22. 13:14:34

@Eminusz: azért Messi a taktika mert nem képes a drága elnök épkézláb játékost igazolni és így mindenki Messit keresi, illetve nincs értelmes elképzeléssel rendelkező edzőnek aki tudja használni a játékosokat, nem bal szélén futtatja de Jongot, na többek között ezért is keresi mindegyik játékos Messit mert benne van a váratlan mert fogalmuk sincs a középszerű játékosoknak hogy mit is kell csinálni ez meg ez a védelem ellen. Na ezért Messi a taktika nem azért mert kötelező neki passzolni.

Força Barça! 2020.08.22. 13:37:13

Az FC Barcelona közösségi oldalain bejelentette, hogy az előszezon augusztus 31-én kezdődik. Előtte egy nappal, azaz 30-án minden játékos átesik majd egy koronavírus-teszten. Ezt követően tartja meg Ronald Koeman az első edzését a csapattal.

Mihail84 2020.08.22. 14:06:49

@Robi71: Hagyjuk már ennyi erővel oriol busquets is bemutatkozott az első csapatban és lám mekkora játékos lett belőle....

Robi71 2020.08.22. 14:10:22

@evooo: Az enyém egysikú? A te mondanivalódat bele lehet süríteni egyetlen mondatba.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.22. 17:28:42

Minden nyárnak azzal a kéréssel vágok neki, hogy jó lenne, ha a keret nagy része már kialakulna az előszezon kezdetéig.. legalább Van de Beeket és Garciát igazoljuk le addig..

RA7 2020.08.22. 20:15:52

Új célpont Angelino a Leipzig/Cityből. 30 millióért vihető. Ha annyit játszik mint Firpo felesleges, ha megy Alba akkor jöjjön, vagy ha ő kezd és Alba a cseréje.

Dr Mouse 2020.08.22. 20:20:22

Azt hiszem már majdnem mindent kitárgyaltunk. Hogy ki lenne jó még a csapatban, hogy kiket kéne eladni, vagy elküldeni, stb, stb.
Sajnos jó, vagy kevésbé jó ötleteink nem jutnak el a Barcelona vezetőihez, ezért most javaslom, hogy nézzünk kicsit előre.
Mi várható holnap este a BL döntőben?
Melyik csapat az esélyes, mi lenne a meglepetés?

Én személy szerint, - bár nem szimpatizálok velük, - a bajorokat tartom a végső győzelemre esélyesebbnek.
Hogy miért? Mert ők doppingolnak a legjobban! (Erről a német sajtó szeret mélyen hallgatni, pedig ez nagyon is létezik! Nincs öt éve, hogy a hamburgi Egyetem kutató orvosai nyilatkozatot adtak, miszerint 1954-ben, a svjci VB-n, a teljes német válogatott használt dopping szert! ) A FIFA azóta is mélyen hallgat... - pedig megtehették volna hogy POSZTUMUSZ - Puskáséknak ítélik meg a VB győzelmet.)
Tartok a holnap esti meccstől, hogy nem lesz tiszta...

RA7 2020.08.22. 20:25:20

@Dr Mouse: nálam is a München a favorit, de ezt a Mbappe, Neymar, Icardi, di Maria szekciót nehéz lesz megfogni. Olyan kihagyás nem fér bele mint a Lyon ellen az elején, azt ez a PSG könyörtelenül kifogja használni. München az esélyesebb, de valamiért Párizst érzek. Olyan erőt kaptak az Atalanta ellen ami szerintem nem állítja meg őket. Lipcse ellen már nem is bízták a véletlenre, megha egyértelműen más szint a Bayern.

Robi71 2020.08.22. 21:44:39

@Dr Mouse: @RA7: A Bayern a legkomplettebb csapat jelenleg Európában. A PSG-nek egy esélye van, ha a támadószekció kivételes napot fog ki és valamilyen csoda folytán a védelem semlegesíti a bajorokét. Ahhoz, hogy ez a két dolog egy meccsen összejöjjön kisebb csodára lenne szükség, na meg egy jó adag szerencsére, ahogy Matthaus is mondta a Barca ellen "sokat kell hibáznia a Bayern-nek ahhoz, hogy a Barca-nak esélye legyen"...így lesz ezzel a PSG is.

Robi71 2020.08.22. 21:51:04

@DISTANTxTHUNDER: Ha jön Garcia, akkor az nem Koeman kérésére fog történni. Garcia Koeman érkezése előtt közölte a City-vel, hogy nem fogja meghosszabbítani a nyáron a 2021-ben lejáró szerződését. Szerintem már csak a megegyezés szükséges...a City 25-30 milliót kér, mi 10-et ajánlunk.

RA7 2020.08.22. 21:55:43

@Robi71:
Azért nem ennyire egyértelmű szerintem.
Nem kérdés a Bayern a favorit, de meglehet ingatni ezt a csapatot. Azt se felejtsük el hogy hetek, hónapok óta hibátlanul működik ez a gépezet. Ilyenkor szokott jönni menetrendszerűen hogy ami elromolhat az elfog romlani. Ez egy teljesen más meccs lesz. Óriási taktikai csatát várok. Mindkét csapattól visszafogottab játékot. Amíg nem talál valamelyik csapat egy gólt addig egyik se mer úgy támadni mint az elődöntős meccseken vagy korábban ahol toronymagas favoritok voltak. 60-40 FCB siker

DISTANTxTHUNDER 2020.08.22. 22:24:18

@Robi71: Tök mindegy, jöjjön.. én nem láttam még játszani, de itt is azt mondják hogy jó, én meg elhiszem :) Söyüncü még csak köszönő viszonyba sem hozzák a Barcával, gyanítom ő nem célpont, más meg úgysem lenne 20-30 millióért aki jobb mint Garcia..

FCB551 2020.08.23. 00:18:45

Sport bedobta Gayá nevét is

RA7 2020.08.23. 06:34:14

@FCB551:
nekem Angelino jobban tetszene de csak akkor ha Alba megy, addig felesleges bárkit is hozni, kivéve ha elfogadja a padozást, ahhoz meg sokat keres

sunt 2020.08.23. 06:52:55

Még egy hét, amikot lehet blöffölni, hogy ki meg, ki jön. De aztán kezdődik az előszezon és sok kérdésben színt kell vallani, különben nem jön össze egy keret és egy csapat a bajnoki rajtra, akik tudnák, hogy kivel mit kell játszaniuk.

2020.08.23. 08:12:11

@Robi71: Robika a tied ket szo, Bartomeu Messi ennyit tudsz de ezt mindenki mas is tudja. De szerinted minden fiatal szar, ha rajtad mulna a szent teheneid jatszananak 2025-ben is.

Dr Mouse 2020.08.23. 10:01:25

@evooo: Először is ne bántsd Robi-t, mert lehet hogy jót akar.
Másrészt meg egy csapatban ugyanúgy szükséges a rutin, a tapasztalat, mint a fiatalos temperamentum és lendület.

Dr Mouse 2020.08.23. 10:02:14

Szerintetek miért vállalta el Koeman a Barca edzői állását?

g4brielsmith 2020.08.23. 10:02:35

Remélem igazak a hírek és érkezik Angelino, van de Beek és Eric Garcia.
Viszont csatár posztra 2 embert is olvastam valahol: Malen, Depay. Szerintem Martinezt el engedheti a Barca, mivel a Cityvel nem tud versenyezni. (És őszintén szólva tényleg igaza volt egy szurkoló társamnak, hogy 5 meccsenként van 1 jó meccse... ide ez kevés!). Ha tényleg érkezne Angelino/Gaya, Eric Garcia (Pluszba én olvastam Malang Sarr-t is), van de Beek, Malen és/vagy Depay szerintem elég ütős csapatot tehet ebből össze Koeman. Nekem tetszett, amit Hollandiával művelt. Bár ehhez távoznia kell Alba, Rakitic, Vidal, Umtiti, Suárez ötösndk.

2020.08.23. 10:16:16

@Dr Mouse: Ugy osztja az eszt, fikazza a fiatalokat, azt is aki nem kapott eleg lehetoseget mintha nem is tudom ki lenne. De minimum edzo a Laligabol. Fotelszakerto, ennyi!:) Nem ot bantom hanem a nagykepu stilusat. Tovabba nem veszi eszre hogy bizony mar lejart a szent tehenek ideje.

julio alberto 2020.08.23. 10:16:19

@Dr Mouse: Ter Stegen-Semedo,Pique,Lenglet,Alba-Sergi Roberto,Busquets,de Jong,Vidal-Messi,Suarez....azt hiszem megvolt a rutin,na meg a 2-8 is.

2020.08.23. 10:17:46

Messit is le kellene engedni ha ennyire menni akar egy frusztralt Messi-vel nem leszunk elorebb. Nelkule lehet motivaltabb lesz az egesz csapat, kilephetnek Messi arnyekabol.

Dr Mouse 2020.08.23. 10:34:41

@julio alberto: A 8:2 szerintem egy ritka és eltúlzott eredmény. Nincs a két csapat között ekkora tudásbeli külömbség.
Ott, akkor a németeknek minden bejött! Csak egyet a sok példa közül, - mikor volt az, hogy Ter Stegen EGYETLEN lövést sem tudott kifogni?
Aztán. Szerinted Semedo, Lenglet vagy éppen Sergi Roberto olyan rutinos játékos? Mert szerintem nem, mert példul akkor tudná Semedo ha labdát veszít, - usgyi vissza a jhv helyére, mert onnan fogunk gólt kapni, - vagy SR, aki hosszú ideje olyan halvány, hogy azt nem lehet rutinnak tekinteni, amit ő produkál, de ELTŰRIK neki...

Dr Mouse 2020.08.23. 11:04:58

@evooo: Messi nem FRUSZTRÁLT!
Amit futballista megnyerhetett azt ő megnyerte! (az egy VB címet leszámítva.)

Les Corts 2020.08.23. 11:06:48

@Dr Mouse: Egyszeri eredmény?Volt már sima 0:7-es Bayern továbbjutás,Juve ellen 3:0,Párizsban 4:0,Róma,Liverpool.Nemzetközi szinten kudarc-kudarc hátán.
Akik védik a szent teheneket,azoktól kérdezném,minek kell még történnie,hogy belássák nincs tovább?Ki kéne essenek a La Ligából?
A mostaniak példát vehetnének Xavitól és Iniestától.

Robi71 2020.08.23. 11:07:22

@Dr Mouse: Tele a faxa a töketlenkedéssel.

Robi71 2020.08.23. 11:08:59

@Les Corts: Kik a szent tehenek?...és kik védik őket?....mert én ilyen nem olvastam ezen a blogon.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.23. 11:09:14

@Dr Mouse: A németeknek bejött -ja, Coutinho, aki ha már bejött, be is rámolt 2 gólt meg kiosztott egy gólpasszt.. ha nem adjuk őt kölcsön, és pont egy olyan riválisnak akivel a BLben bármikor találkozhatunk, akkor egészen biztos hogy nem kapunk 8-at.. még az 5-2 sem annyira szép, de mégsem 8-2.. Koeman remélem tanul ezekből a hibákból, és ha már ilyen kivételes képességű játékosokkal dolgozhat együtt, akkor használja is őket -méghozzá jól

Dr Mouse 2020.08.23. 11:19:04

@DISTANTxTHUNDER: A Coutinho nem egy mindennapos dolog!
Nem sok olyan focista van a Világon, akit 145 millió euróért megvett egy klub... Aztán vagy nem vált be, vagy nem a neki való helyen játszatták... aztán nem ELADTÁK, hanem csak kölcsönbe...
Én nem tudok még egy hasonló esetről... És a Barca vezetése nem mondott le!!!

2020.08.23. 11:32:31

@Dr Mouse: Azt irjak duhos es menni akar. Bar most irhatnak ossze vissza barmit. Mindenesetre ha menne, de a club ragaszkodik a 700millios kivasarlasi arhoz es igy kenyszeritik maradasra az nem biztos hogy jo lesz. Ha nagyon menni akar akkor nem szabad az utjaba allni, bar en meg mindig nem hiszem el menni akar. De ez sem jo a csapatra nezve, dontse el mit akar es csinalja azt. Ez a menni akarok demotivalo a csapatra nezve, Messi nem egy csapatkapitany alkat. Masnak kellene adni a karszalagot levenni ezt a terhet rola.

RA7 2020.08.23. 11:34:03

@g4brielsmith:
Depay üzletbe beakarjuk vonni Suarezt és/vagy Albat. Biztos majd egy Lyonba mennek..

Robi71 2020.08.23. 11:40:05

@Dr Mouse: De van hasonló eset... ott van Dembélé esete is. Eladhatatlan, elnézést akarom mondani "érinthetetlen" :) Nincs klub amelyik akár kölcsönbe venné a jelenlegi bérét (nettó 12 millió) átvállalva.
"És a Barca vezetése nem mondott le!!!"

Dr Mouse 2020.08.23. 11:41:12

@evooo: A "karszalag" szerinted egy TEHER? És kinek adnád? Grizinek? Vagy Businak?...:D)

Robi71 2020.08.23. 11:42:53

@RA7: Pénz nélkül nehéz lesz igazolni. Kevesen vevők a csereberére.

RA7 2020.08.23. 11:44:08

@Dr Mouse: minden vágya volt, illetve ha most nem akkor utána már nem valószínű hogy bármikor is esélye lenne rá, még akkor is ha csak 1 év lesz belõle

RA7 2020.08.23. 11:45:11

@Robi71: elõbb kérnék Todibot meg Firpot mint a két horror fizetésű kiöregedõ játékost

Dr Mouse 2020.08.23. 11:52:29

@RA7: ???? most kiről beszélsz?

RA7 2020.08.23. 11:58:27

@Dr Mouse: kérdezted miért vállalta el Koeman. Szerintem ezért.

2020.08.23. 12:01:25

@Dr Mouse: ter Stegennek vagy Piquenek, de ez csak az en velemenyen, nem szamit. De nem latom mentalisan Messit a legerosebbnek, amikor baj van nem tud segiteni. Nekem ugy tunik inkabb o az akit ilyenkor fel kell razni. Puyol ebben biztos jo volt.
De Ronaldot is jobbnak latom ebben (csak ebben :D) vagy Michael Jordan-t most nezem a kosaras sorozatot na az a csavo kibaszott eros fejben es vitte magaval a tobbieket.

2020.08.23. 12:02:54

@RA7: Kellene a Lyonba? Alba meg Suarez? ne vicceljunk mar!:D

Les Corts 2020.08.23. 12:10:14

@Robi71: Tudod Te jól.Pique,Busquets,Alba,Suarez.
Nálad még 40 évesen is játszanának,mert valamikor jók voltak.Nézhetetlen a produkciójuk.Még nem is a koruk a legfőbb probléma,mert a Bayern is gyakorlatilag ugyanolyan átlag életkorú csapatként alázta meg őket.
Ha lenne önbecsülésük,már egy kudarc után minden nap meg kellett volna szakadniuk az edzésen,hogy legközelebb ilyen csúfos eredmények ne legyenek.
Ehelyett évek óta a legjobban fizetettek és cserébe ezt kapjuk.
2:8 után meg nem is értem,önként kellene félreállniuk.

julio alberto 2020.08.23. 12:18:31

@Dr Mouse: Messi nem csak VB-t nem nyert....az argentin válogatottnál konkrétan semmit sem,így teljes a kép e történetben.

Robi71 2020.08.23. 12:23:01

@RA7: Koeman azért vállalta el, mint Setien. Kishitű pancser. Kisebb csoda kellene (nyerni bajnokságot vagy BL-t) ahhoz, hogy maradjon az új vezetőség alatt is.

Robi71 2020.08.23. 12:39:32

@Les Corts: Ha a klub amiben játszok 145 millióért igazolt balerina Dembélé-nek évi 12 milliót adna úgy hogy 3 éve alig lép pályára (Dembélé) , a 160 millió-ért igazolt puhapöcs Coutinho-nak évi 16 milliót.....én pedig 3X évesen, csapágyasra járatva , szezononként 50-60 meccsen a hátam mögött önszántamból, a fizetésemről lemondva könyörögnöm kellene a vezetőségnek, hogy mondják fel a szerződésemet????
Ti tényleg nem látjátok mi folyik ennék a trágyadomb klubnál Bartomeu vezetése alatt?
De hát mit lehet várni egy hungarobarcástól, ha a sok ostoba culés a tenyeréből eszik még most is!!!! Azt is el fogják nézni, hogy Messi kénytelen lesz távozni ebből a pöcegödörből????
Eszem-f@szom megáll.

MCMXCIX 2020.08.23. 12:57:27

@RA7: Na jó ez a Baromeu (nem elírás, nincs benne "t" betű) kajak valami számítógépes játéknak hiszi ezt az egészet? Szo szerint tudlak idézni, mett szó szerint ezt tudom rá én is mondani, "biztos majd egy Lyonba mennek"..., na pont ezaz, ÉBREDJEN MÁR FEL MINDENKI, NEM SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉK!!!!!! Főleg Alba a menzesznek tűnő hisztijeivel, biztos ilyenhez adja majd "szent" nevét.
Egyébként en nem vagyok meg biztos benne, hogy teljesen el kell felejteni Lautarot, mert ha (akár ha kell viszonylag alacsony áron is) értékesíteni tudnánk Piquét, Umtitit, Rakiticet, Vidalt, Suárezt (Busquetset és Dembelét mar nem is irom, mert ők tényleg a kinek kellene kategória), akkor nem csak az a keves penz számítana, ami bejönne, hanem nagy fizetési keret is felszabadulna, és hogy az FFP-nek mennyi következménye van, hat lásd City. Igazoljuk le Garcíát, Van De Beeket, Lautarot és Neymart is, az emlitettek tavozzanak, jöjjön vissza Coutinho, hátha most uj edzővel magára talál, azt tiltsanak el megint 2 átigazolasi szezonra, mi meg röhögjünk a tenyerunkbe

2020.08.23. 12:59:34

Koeman kishitu pancser, Coutinho puhapocs, Dembele balerina nah ezt kell megjegyezni!:)

Nekem ettol all meg az eszem.

Robi71 2020.08.23. 13:02:31

@MCMXCIX: Nem csak Baromeu....egész össznépi, katalán nemzeti korrupció van az FC Barcelona mögött. Baomeu csak a vezére az egésznek.

Robi71 2020.08.23. 13:03:50

@evooo: Megáll az eszed? ...előtte működött az egyáltalán?

Mihail84 2020.08.23. 13:11:46

@julio alberto: Pedig már kezdtünk örülni hogy végre eltakarodtál innen erre megint ide esz a rohadás hogy a szokásos görénykedéseddel ide okádd a szokásos Messi utálatodat. Nincs új a nap alatt....XD

Robi71 2020.08.23. 13:16:06

@MCMXCIX: Coutinho-t minek visszahozni?....hogy újabb 50 millióval kurtítsa meg a klub amúgy is mínuszos számláját? Mehet ő is 50 millióért....akkor talán kijön a kívánságlistád.

Robi71 2020.08.23. 13:18:07

@MCMXCIX: A BL-ből is kizárhatnak két évre. Minek tovább égetni magunkat. :)

Les Corts 2020.08.23. 13:29:50

@Robi71: Itt nem a fizetésen van a lényeg.Csak amatőr szinten focizok,de ha kikapunk a grundon,legközelebb minden tőlem telhetőt megteszek,hogy visszavágjak.
Itt meg évről-évre beárazzák őket.
Ha lenne normális edző,nem olyan aki megfelel a teheneknek,talán Dembele sem sérül meg folyamatosan.Megtalálták volna Couthino,Griezmann helyét.
Máris nem kellene 50-60 meccset játszaniuk.
Pl Valverde a nagy lóvéért félretette az elképzeléseit.Érdekes a Bilbaónál tudott erőnlétet teremteni az edzéseken,itt meg "elfelejtette",hogy kell ezt elérni.
Elkényelmesedtek,túl fizetettek lettek.

Raven1975 2020.08.23. 13:44:50

Újdonsült edzőnk beépítené Philippe Coutinhot!
Ronald Koeman egy hosszabb beszélgetésre várja majd Coutinhót a Barcelonához történő visszatérését követően.

Robi71 2020.08.23. 13:45:28

@Les Corts: Ha edző lennél és a kérésed ellenére igazolnának játékosokat, te mit tennél? Hova tennéd Messi és Suarez mellé egy Grizi-t és egy Coutinho-t? Én nem az utóbbi beszariak helyüket keresném a csapatba...hanem Messi-t raktam volna körbe megfelelő, gyors, labdabiztos, pengés játékosokkal. Érhetőbb mődon mondjuk a City vagy a Pool teljes támadószekciójat vettem volna meg és nem Cou-t, Grizi-t és Dembi-t (akiről már vitát sem akarok indítani)....talán még pénz is maradt volna. :(
Rosszvátigazolási statégiával egyetlen edző sem tud mit kezdeni.

MCMXCIX 2020.08.23. 13:45:38

@Robi71: Ennél a bohockodasnal csak jobb lehet, és neki legalább csak a fizetése a gond, mert ingyen érkezne kölcsönből vissza, míg egy uj igazolásert meg fizetni is kell, plusz fizetést adni neki.

MCMXCIX 2020.08.23. 13:49:48

@MCMXCIX: Ha Van de Beek is érkezne, akkor merem remélni Koemantól, hogy legalább nála kezdene ő is meg de Jong is, ezzel Busquetset kitéve a csapatból, szóval egy betöltetlen hely maradt, oda jövőre nem tudok egyértelműen jobbat mondani, mint Coutinho, természetesen reményeim szerint majd Puig idővel.

Robi71 2020.08.23. 13:52:35

@MCMXCIX: 30 millió a fizetése + 20 millió a Pool-nak. Ez Coutinho áta csak a következő szezonra.

Robi71 2020.08.23. 13:54:38

@MCMXCIX: Eladjuk az egyetlen centerünket, Suarez-t...de marad Grizi, Cou, Dembi, Trincao,...és jön De Beek és Depay. :)))

Bivi76 2020.08.23. 13:58:57

@Robi71: Az FC Barcelona nem trágyadomb klub, és nem pöcegödör. Ilyen jelzőkkel jellemezd azokat az embereket, vezetőket, edzőket, játékosokat, akik miatt most krízisben vagyunk. Én ennek a klubnak 92 óta szurkolok, és a jelenlegi edző (aki valóban Legenda,de akkora, hogy az Általad agyonajnározottak nagy része összesen nem tett annyit a klubért mint a holland középhátvédünk, mert csak ahhoz értettek hogy Messi hátán felkapaszkodtak), nagymértékben hozzájárult Laudruppal, Sztoicskovval, Romárióval, a kispadon a nagy Johannal (egyik sem soanyol) hogy ennek a nagyszerű klubnak szurkolok. Soha nem drukkoltam más csapatnak, nem is fogok. Az ilyen jelzőket ne használd a klubra! A játékosokat bírálhatod, (bár mindig Coutinho és Dembelé van terítéken Nálad) és istenítheted azokat (Messi, és a világ összes pénzét elköltő bukott katalán edző), de az FC Barcelona sérthetetlen, és egy játékos sem emelkedhet a klub fölé.

Balázs37. 2020.08.23. 14:04:27

@Robi71: ez a puhapöcs Coutinho megmutatta ellenünk mit is tud nem emlékszel? Te szereted szidni ezt a két játékost. Ők ketten ha pályán lettek volna a Barcában, akkor tuti nem 2:8 lett volna

MCMXCIX 2020.08.23. 14:11:16

@Robi71: Elengedjük Piquét, Suárezt és Messit is, csomó fizetés felszabadul...és jön Van de Beek, Wijnaldum és Depay is, kajak holland válogatott leszünk, meg természetesen érkezik CR és Neymar is :)))

Bivi76 2020.08.23. 14:13:36

@Robi71: Trágyadomb klub és pöcegödör a Real Madrid! Mindig is azok voltak. Rájuk nyugodtan írd ezt, de az FC Barcelona a legcsodálatosabb klub a világon, mégha most le is tértünk a helyes irányról. Na lépek is, hajrá Barca! (Lehetőleg minél kevesebb spanyolt a csapatba, főleg nem ilyen bűnlassú Eric Garciát!)

Les Corts 2020.08.23. 14:20:36

@Robi71:Álltalában nem az edzők igazolnak.Legjellemzőbb Angliában,de ha jól emlékszem Pochettinó panaszkodott,hogy nem igen van beleszólása.Van előnye ennek is és annak is.
Én Messit toltam volna feljebb mögöttük lett volna Couthino vagy idén Griezmann.
Messi az irányítással csak a támadó feladatot végzi el,a kulis munka elmarad a poszt kívánalmai közül.Mennyit fut pl de bruyne vagy Müller aki/épp az imént említett belgá megelőzve/ idén adta át a gólpassz rekordot a Bundesligában?

Robi71 2020.08.23. 14:33:48

@Bivi76: Ha azt mondom, hogy naív vagy, akkor finoman fogalmaztam. Jó neked
! :)
Jelenleg nincs rosszabb megítélés alatt levő klub, mint az FC Barcelona...aligha szerzett a klub értelmed új szimpatizánsokat ebben az időszakban. Ha azt momdom, hogy a Real is megelőz a népszerűségi listán, ezzel sem árulok el nagy titkot.
Katalán ellenzéki maffia vs központi kormány maffia. Komoly csata. :)

Robi71 2020.08.23. 14:37:23

@Les Corts: A Barcelonánál nem csak, hogy nem az edző igazol...az igazolások nem is a hiányposztok betöltésére irányul, hanem puszta marketing bohózat. De még ahhoz se értünk...

Bivi76 2020.08.23. 14:41:55

@Robi71: Én is tudom hogy most nem a klub történelmének legszebb időszakát éljük, de akkor sem vagyunk pöcegödör és trágyadomb klub! Csak ennyit szerettem volna! Szia Robi!

hokihari 2020.08.23. 15:19:33

@julio alberto: Miért az argentinok nyertek volna nélküle ?

Márton Pál 2020.08.23. 15:41:59

Rég jártam itt,nem is leszek,csak olvasgatlak titeket és tudom,a "kis barátom" majd ugye megint próbál okos lenni,de ő ezt el sem olvassa,a többieknek leírom a 2 opciómat:) 1:szegjük meg a pénzügyi fair play-t,nem mindegy?Mi a bünti?Kizárnak a Bl-ből és 2 évig nem igazolhatunk?A BL-ben így legalább nem égünk legközelebb Simagöröngyös ellen 10-1-re :D a másik opcióm az,aki kölcsönben van,hozzuk vissza,a tehetségeket hozzuk fel a Masiá-ról(Fati,de la fuente,stb),plusz én csak egy dolgot tennék.4 játékost engednék el:Roberto,Busquets és Rakitic.Plusz a negyedik-és most fogtok megkövezni-,Messit.Menni akar,hát menjen.És amilyen elvetemült helyzet van,van aki képes is lenne érte 300-400-500 misit adni.Na és abból szépen ide lehetne hozni bárkit:Beek,Lautaro,akár még egy Sancho-féle "nagyágyút" is.A nagyágyút az árára értem.Annyi millából már telne és imádom,mindig is fogom,de valljuk be,Messi már nem ide való.Sosem gondoltam,hogy ezt fogom mondani,de se agyban,se teljesítményben,semmiben nincs már itt.És a jövőt talán most megalapozhatnánk,csak 3-4 ember eladásából.Beépítve mellé a fiatalokat.Rutinnak meg marad addig Pique,Lajos,Vidal.

BarcaForLife 2020.08.23. 15:46:36

Nalam ez igy nezne ki......4-2-1-3 es most csak abbol fozok ami van.....zarojelben pedig csere/uj lehetseges igazolas.
Stegen-Semedo-Lenglet(Garcia)-Araujo-Alba(Gaya,Angelino)-De Jong-Coutinho(Van de Beek)-Puig- Dembele-Messi(hamis 9es)- Fati(Depay).....ennel sokkal jobb nem lesz sajnos. Martinez johetne talan es akkor Messi jobb szel mert ott halottal vunk.

Máté Nagy00 2020.08.23. 16:14:35

Bedobta a spanyol sajto Houssem Aouar nevét is.

julio alberto 2020.08.23. 16:18:13

@hokihari: De vele sem,ennyi a történet.

Mihail84 2020.08.23. 16:40:08

@julio alberto: Albi te csak azért jársz ide patkánykodni hogy a rothadó bűzös béltartalmadat ami tele van szinte már beteges Messi gyűlöleteddel azt ide okádhasd. Szánalmas egy életed lehet ha a frusztráltságod mindig ide hányod....XD

Mihail84 2020.08.23. 16:56:10

@julio alberto: Azt magyarázd már el nekem hogy az általad a legjobbnak tartott imádott neymárkád se vezette eddig győzelemre a brazilokat. Akkor hogy is van ez?? Messi egy szar játékos mert nem nyert semmit nemzetközi szinten de neymarka meg a világ legjobbja amikor szintén nem nyert semmit nemzetközi szinten.... Érdekes egy felfogásod van....XD

julio alberto 2020.08.23. 16:58:47

@Márton Pál:Jókat írsz,de van egy kis gond..ne legyen igazam de ezek a 2-8 sikerkovácsaink maradnak egytől egyig a klub nyakán.Nagy a csend és lapulnak mind Messi,Pique,Busquets,Suarez,Vidal,Alba tudják jól ilyen komfortban ilyen tollasan magas fizuban sehol lesz részük,na meg kereslet sincs irántuk ami teljesen érthető történet.Velük viszont csapatépítésről úgy hiszem nem beszélhetünk,ők képtelenek már új játékrendszerben játszani,de még a pörgős edzésekkel is gondjuk lesz.Lehet itt beszélni új igazolásokról de ilyen formán sem anyagi sem szakmai értelme nincs,2-3 évig azt hiszem szórakoztatják a nagyérdeműt a páratlanul sikeres előadásukkal.Csak ahogy tavasszal is írtam őszintén kívánom hogy tévedjek.

Robi71 2020.08.23. 17:02:19

@Márton Pál: Ha Messi távozik, ingyen vagy szimbolikus összegért fogja tenni. Ez a minimum amit a klub még tehet érte. Úgy ezzel a bevételel felesleges tervezni.

julio alberto 2020.08.23. 17:02:34

@Mihail84: 2-8....és csak mellékesen hogy jön ide a Neymar?Az a Neymar akit én pont nem szeretném hogy valaha is Barcelona játékos legyen.Összefüggéstelen és főleg sületlen dolgokat írsz mint mindig.

Robi71 2020.08.23. 17:04:26

Messi a 2-8 "sikerkovácsa". Ez jó.:)

julio alberto 2020.08.23. 17:07:00

@Robi71:Messi maradni fog,csak lehet hogy már nem kap béremelést..sokszor eljátszotta már ezt mint a Barcával mint az argentin válogatottnál.

julio alberto 2020.08.23. 17:11:51

@Robi71: Persze hogy jó....jót nevetett a labdarúgó társadalom.2-8 az 2-8 valahol az is egy csúcs a BL történetében mindenképp.

Robi71 2020.08.23. 17:15:00

@julio alberto: Ha Messi maradni fog, az egy olyan okért lesz amit egy magadfajta nem ért. Maradj a te kis szűk világodba. Ott legyőzhetetlen vagy. :)

sunt 2020.08.23. 17:22:28

Lajos helyett Boadu kell ife és több csatár nem is.

Mihail84 2020.08.23. 17:22:36

@julio alberto: Jézus ereje hogy lehetsz te ennyire buta?? Ki beszélt arról itt hogy Neymar Barcelona játékos legyen? De megpróbálom elmagyarázni lassabban hátha megérted. Én csak a két játékos közötti összehasonlítási alapodra világítottam rá. Hogy neymart te az egekig magasztaltad itt a fórumon sőt félisteni státuszba rangsoroltad, míg Messit egy szar játékosnak tartasz amikor válogatott szinten neymarka se nyert semmit. De tovább megyek mióta neymarka eligazolt barcelonábol a psg-vel szintúgy nem nyert semmit nemzetközi szinten de szerinted ő a jelen legjobb játékosa.Talán most eljutott az agyadig a mondandóm, de tartok tőle így se fogod felfogni amit mondok.

hokihari 2020.08.23. 17:25:58

@Robi71: Csak kérdeztem ha tud válaszol ha nem nem. Amúgy sem érdekel a váleménye.

hokihari 2020.08.23. 17:28:46

Hogy jön ide mindig az argentin válogatott azt sem értem .15 millió argentin boldogsága az miért érdekeljen engem?!

hokihari 2020.08.23. 17:30:37

Barca nyerjen annak örülök Leoval vagy nélküle.

julio alberto 2020.08.23. 17:32:35

@Mihail84:Neymar csak ebben az évadban nyert már négy címet.a Barcelona kb ennyit az elmúlt 3 évben.Mindig mondom hülyeségeket ne írj....2-8

RA7 2020.08.23. 17:34:08

@Mihail84:
ettõl az érvtõl kihullik a hajam.. válogatottal nem nyert semmit. Akkor ezek szerint CR teljesen egyértelműen jobb mert mákoltak egy EB-t, Maradona is ezerszer jobb mint Messi mert nyert egy VB-t csalással, klub szinten meg szinte semmit. Ezek aztán érvek mit ne mondjak.

RA7 2020.08.23. 17:34:37

@julio alberto: ember nézd már meg azt is milyen csapatuk van és kik ellen játszanak

Dr Mouse 2020.08.23. 17:40:23

@julio alberto: Nem értelek! Mi közöd Neked ahhoz, hogy Messi kér, vagy kap béremelést?
Honnan tudod, hogy "követelt többször is, ahogy az Argentin válogatottnál? (Utóbbi teljes képtelenség, mert az argentin szövetség jó, ha az igért pénzeket kifizeti...)
Te, aki nem igazán szereted a Barcát, - mit foglalkozol a katalánok pénzügyeivel?
Ez olyan "magyar dolog" - hogy a szomszédomnak miből tellett új autóra, meg ilyenek...

julio alberto 2020.08.23. 17:41:38

@hokihari: Engem sem a tiéd.....csak mellékesen Argentína 37 milliós ország.Lehet Buenos Aires-t akartál írni?Ott laknak 13 millióan.A Barca sikerére meg még várhatsz egy darabig....majd ha a 2-8-as hősök távoznak,igaz utána te sem leszel már itt.

Máté Nagy00 2020.08.23. 17:42:39

@julio alberto: ja egy francia bajnokságot meg kupat.. hány aranylabdája van neymarnak?:)

julio alberto 2020.08.23. 17:45:06

@RA7: Például az Olimpique Lyon...

julio alberto 2020.08.23. 17:47:15

@Máté Nagy00: De melyik volt az az aranylabdás aki csapatával 2-8 kikapott?KB jól mutatja az elismerés értékét...

julio alberto 2020.08.23. 17:49:45

@Dr Mouse: Jogászként többet várnák öntől,már ha.....de nem folytatom mert vannak kétségeim.

Máté Nagy00 2020.08.23. 17:49:49

@julio alberto: ja egy jàtékoson múlt ez a meccs igazad van, tudnàm h mit keresel ezen a blogon? Senki nem kiváncsi a hülyeségedre. Nyugodtan eltolhatod a biciklit psg blogra.

Robi71 2020.08.23. 17:51:49

@Máté Nagy00: Javasolom Messi-nek is a PSG. Minden évben az összes hazai trófeát bezsebelheti...francia gólkirály, Aranycipő.
Ha megvan BL, akkor Aranylabda is.
Nem is érrtem mit vacakol itt évek óta. :)

julio alberto 2020.08.23. 18:01:40

@Robi71: Legyőzhetetlen te vagy írtad itt a sok okosságodat aminek kb semmi köze nincs a valósághoz.Messi,Pep Manchester City mindet benézted rendesen.Te nevekben gondolkozol én csapatban,ennyi a történet.

julio alberto 2020.08.23. 18:06:34

@RA7: Hát igen azt láttam,csak kiverték valahol a Juventus,Manchester City duót...és a Bayerntől sem kaptak 8 dugót.Ez mondjuk a Lique1 ben a 7 helyre volt elég az idén tőlük,nem is értem minek ide Depay vagy Aouar....

hokihari 2020.08.23. 18:08:53

@julio albertoHol képzeled a jövőmet te ? Én meg Saviolas mezt is vettem a fiamnak.Sajnos régi motoros vagyok már. A Barca az nálam mindig az első. Köszi az infót akkor 37 millió . Az sem különösebben érdekel ha 37 millió nem boldog!

RA7 2020.08.23. 18:11:37

@julio alberto: összejött egy jó BL menetelés szerencsével, bírói segítséggel.. szép és jó, akkor most még mindig jó csapat a Monaco is? ne egy kiugró szezon után értékelj fõleg ne egy francia bajnoksągot

julio alberto 2020.08.23. 18:13:15

@Robi71: A LaLiga erejét jól mutatja a Leipzing,a 2-8 és a Lyon által simán kivert M.C aki duplával küldte meg a Realt

2020.08.23. 18:13:54

@julio alberto: Robi es a szent tehenei, neki tetszik hogy minden even osszeomlanak es egunk mint a rongy. Koeman egy kishitu pancser szerinte.

julio alberto 2020.08.23. 18:15:23

@hokihari: Ha Saviolás mezt vettél a fiadnak akkor tényleg rajongsz az argentin játékosokért.

hokihari 2020.08.23. 18:16:17

A világ sport ilyen sokszor. Jo csapat nyer csúcson van aztán jön másik . Most lent van de nem érdekes a foci az csak foci. Az én életem ettől se jobb se rosszabb nem lesz.Majd lesz még feljebb is a csapat.M.Jordan is sokára nyert NBA -t mikor jo játékosokkal körbe rakták.Aztán csúcs. Most Bulls sehol.

hokihari 2020.08.23. 18:17:05

Haha Barcás mez volt.

Mihail84 2020.08.23. 18:17:43

@julio alberto: A kérdésre most se válaszoltál.... Nyert Neymar a Psg-vel nemzetközi szinten bármit is???

hokihari 2020.08.23. 18:18:41

Szerettem mert gyors volt es technikás szélső . Fel se merült bennem hogy azért mert argentin.

Mihail84 2020.08.23. 18:20:08

@julio alberto: illetve a válogatottal bármit is???

julio alberto 2020.08.23. 18:21:20

@RA7: A Lyon nem tudta magát kalifikálni a bajnokságba még az EL re sem....Depay és Aouar lehet még is erősítést jelentenek a mai Barcának...

hokihari 2020.08.23. 18:21:45

Válogatottak nem különösen érdekelnek ki nyer. Inkább ellendrukker vagyok. Brazil ,angol, olasz ne nyerjen . De ha nyer se érdekel különösebben .

Kicsi85 2020.08.23. 18:22:20

@Robi71: Az AZ Alkmaarnal egy, 19 eves csatar Myron Boadu(allitolag a Sevillat is erdekli) aki Koeman iranyitasa alatt mutatkozott be a valogatottban is, ugyanugy mint Calvin Stengs, ő is ugyanott van 21 eves es szelso, allitolag mindket jatekosnak a sorsat nyomon kovetik a Barcanal es ez az uj edzo erkezese elott is igy volt mar.Opciol lehetnek mint potencialis igazolas,allitolag. Az MD-n irtak roluk.
Mindketto kb 20 milla transfermarkt szerint es mindkettonek Mino Raiola az ugynoke

julio alberto 2020.08.23. 18:22:50

@Mihail84: És Messi?2017 nyara óta?Akkor ment el a barátja emlékeim szerint...

Dr Mouse 2020.08.23. 18:25:40

@julio alberto: Vajon más blogokban is ilyen aktív vagy mint itt?
Vajon a Real, a Pool drukkereknek is minden nap a képükbe írod, hogy he he... kiesett a csapatotok?
Hidd el nem elegáns. Én több iskolát képzeltem el Nálad...

julio alberto 2020.08.23. 18:26:49

@hokihari: Nem tartottam sokra a nyulat,de abban a gyenge Barcában nem lógott ki....

Mihail84 2020.08.23. 18:28:01

@julio alberto: Köszönjük Emese nincs több kérdésem... A kérdésre nem válaszolsz terelsz és sunyulsz. Ilyen emberrel kár vitatkozni.

RA7 2020.08.23. 18:29:21

@julio alberto: akkor ezek szerint a Pool még szarabb akit az Atleti vert ki nem a Lipcse

hokihari 2020.08.23. 18:31:01

Te azt hiszed mindenki olyan végletesen gondolkodik mint te? Azért veszek mezt mert argentin? Ha nem írod fel se merült volna bennem. Tőlem észak macedón is lehet ha jol játszik itt.

hokihari 2020.08.23. 18:32:35

@Dr Mouse: Milyen iskolát? Egy egyszerű .......!

julio alberto 2020.08.23. 18:32:59

@Dr Mouse: Tudod mi volt odaát amikor Klopp kiejtette a csapatot egy hét alatt a FA cup és a BL-ből?Pedig nem volt 2-8...

Mihail84 2020.08.23. 18:33:32

@Dr Mouse: Albi egy elvakult Messi gyűlölő Neymar és brazil imádó fanatikus. Olyan mint egy szemellenzős ló. Eldönti a kis agyában hogy Messi egy szar Neymar meg a legjobb játékos és bármilyen érvet hozol fel ellene úgy se hiszi el. Az ilyeneket a végtelenül buta emberek kategóriájába sorolom. És azért buta és azért szemellenzős mert egy adott játékosnál csak a rosszat egy másiknál csak a jót látja.

julio alberto 2020.08.23. 18:34:49

@RA7: Nem is dicsérték odaát őket az idén...hiába volt a 20 pontos bajnoki cím.

Mihail84 2020.08.23. 18:35:25

@julio alberto: Tényleg eltakarodhatnál már egy psg vagy Neymar imádó blogra senki nem kíváncsi az állandó görénykedésedre....

hokihari 2020.08.23. 18:37:24

@julio alberto: Nagyon jol játszottak hazain simán tovább kellett volna menni de a kapus mindent védett vagy kapufa. Ilyen a sport.

julio alberto 2020.08.23. 18:40:07

@hokihari: 1 hét alatt a FA cup és a BL.....nem lettek érte megdicsérve.

julio alberto 2020.08.23. 18:45:10

@Mihail84: Én és a PSG?Kb mintha Újpestet írtál volna....amúgy téged sem az eszedért...Na inkább hagyjuk egy szint alá ahogy a múltban most sem fogok leereszkedni.

hokihari 2020.08.23. 18:45:12

Van ilyen.Ha mindig az nyerne aki esélyes már tindenki tipp mix milliomos lenne.Azert az ellenfél is ott van van akaratuk szerencséjük bírói hiba .... sok dolgon múlik nyersz vagy vesztel. Csak a jo csapatnak kevesebb kell ezekből.

Raven1975 2020.08.23. 18:50:37

A Barça holland nemzetiségű trénerei.
Rinus Michels, Johan Cruyff, Louis van Gaal, Frank Rijkaard, Ronald Koeman.
uploads.disquscdn.com/images/b46515628540e3422b82a5198421fc6df5785ce84989fea9645d521974c78d99.jpg

julio alberto 2020.08.23. 18:51:27

@Dr Mouse: Kiesett a csapat,de hogy?És már hányadszor?

julio alberto 2020.08.23. 19:05:04

@evooo: Osztom a véleményed,fiatalítani és csapatot kell(ene)építeni.Én nem tudom elképzelni hogy a veteránokkal ez sikerülni fog.Vártam tőlük önkritikát,önbecsülést de a lapításukból ítélve úgy hiszem hiába.Így pedig más valahol gátak a klub jövőjét nézve.

FCB551 2020.08.23. 19:07:14

Koeman felhívja Coutinhót a Bajnokok Ligája döntője után, mivel a következő szezonban számít rá a Barçában, de először meg akarja tudni a játékos szándékait - értesült róla a Mundo Deportivo.

Robi71 2020.08.23. 19:23:05

@evooo: Aki lepaktál egy Barto-val az kishitű pancser. Ezzel nem mondtam újat.

Robi71 2020.08.23. 19:25:01

@Kicsi85: Köszi. Akkor ő is egy újabb szélső lenne?

Robi71 2020.08.23. 19:27:02

@Dr Mouse: Pesze. Minden klubban valakit kőpköd ha a csapat legjobbja és nem brazil. Lásd Salah a Pool-nál. :)

Dr Mouse 2020.08.23. 19:31:33

@Robi71: Igaz. - Ha rám hallgattok, akkor innentől nem reagáltok julionak a kommentjeire. Eygszer majd csak elunja és elmegy innen!

Robi71 2020.08.23. 19:34:04

@FCB551: Mivel nincs zseton Koeman kénytelen lesz a "hasznavehetetlen öregekre" és Barto idecsődített hamis igazolásaira támaszkidni. Most röpködnek a nevek, de marad minden a régi leszámìtva egy-két öreget, aki megunja a sz@rakodást és önként távozik.

Kicsi85 2020.08.23. 19:42:24

@Robi71: Hat az egyik szelso a masik csatar,bar a transfermarkt szerint mindketto tud szelen is jatszani.
Nem lattam tul sok Alkmaar meccset,tobbet nemtudok

DISTANTxTHUNDER 2020.08.23. 19:49:06

Én simán el tudnék képzelni jövőre egy Van de Beek, De Jong, Coutinho középpályát.. kérdés, Griezmannal mi a terve Koemannak.. mert azt felismerte, hogy nem szélső, és mondta hogy majd a posztján fogja játszatni, csakhogy ott a Barcában Messi játszik.. középre van 3 klasszis irányítónk, a szélekre meg nincs senki, pontosabban a bal szélre még csak akad (Fati vagy Dembelé- bár őt szerintem az anyagiak miatt nem tudjuk megtartani, és ennyi játékkal nem is kellene), de jobb szélre? Meg ha Griezmann és Messi is középen fog játszani, meg mondjuk Coutinho is, akkor egymást fogják zavarni, és abból megint az lesz hogy mindig csak Messi lesz megjátszva, a meccsek végén meg kapják a kritikát hogy miért nem csináltak semmit.. szóval lesz dolga Koemannak :)

Robi71 2020.08.23. 19:53:36

@Kicsi85: Ha elmegy Suarez, akkor feltétlenül kellene egy klasszis, 25 gólos center. Enélkül aligha leszünk paliban.

Robi71 2020.08.23. 19:57:27

@DISTANTxTHUNDER: Messi mellett tele lett a gatya Coutinho-nak és Grizi-nek is. Ezért sem értettem, hogy amikor bekrepált Coutinho miért hoztuk Grizi-t. Nekünk egy klasszis balszélső kellett volna. De erre ott volt az "örök nagy reménység" Dembélé. Most is ő lesz a "klasszis" igazolásunk. :)

Robi71 2020.08.23. 20:04:51

@DISTANTxTHUNDER: Szerintem most izgul Koeman, nehogy meggondolja magát a Bayern és úgy döntsenek, hogy mégis kivásárolják Coutinho-t. :)

Kicsi85 2020.08.23. 20:06:18

@Robi71: Egyertelmu,kerdes,hogy ki az akiben van ennyi gol?
Martinez? 35 meccs 14 gol Olaszban.
Depay? 13 meccs 9 gol Franciaban.
Boadu? 24 meccs 14 gol Hollandban.
Ezek csak a bajnokikon lott golok.
Mondjuk utobbi 19 evesen azert nem rossz,de ki az aki nalunk tudna teljesiteni?
Nagyon meglepodnek,ha egy, 19 eves srac mellett tennek le a voksot. Suarez szerintem maradhatna,cserenek parade 20-30 percekere,de fizetes csokkentesbe biztos nem fog belemenni.
Ha elmegy,akkor meg 2 centert kene igazolni,mert jelenleg neki sincs csereje.
Evi 15 millat keres,ha jol tudom, 15 millaert nemhiszem h tudnak hozni helyette barkit is,hacsak nem utanpotlasbol...

Máté Nagy00 2020.08.23. 20:06:24

@julio alberto: meséld már el h te melyik csapatnak szurkolsz? Mert h nem a Barcának az biztos, csak akkor nem tudom h mit keresel itt? Ennyire nincs életed?

Mihail84 2020.08.23. 20:08:32

@julio alberto: A kérdésemre most se válaszoltál mert az érvelésemre úgy hiszem nem is tudsz. Lehet hogy nem az eszemért.... Ahogy fogalmaztál de ahhoz még is volt annyi sütnivalóm hogy észérvekkel sarokba szoritsalak, és elkezdjél terelni és sunyulni. XD XD

julio alberto 2020.08.23. 20:17:54

@Máté Nagy00: FTC az a csapat amelynek szurkolók,Liverpool,Barcelona,Santos FC pedig azok a csapatok amelyeknek szimpatizánsa vagyok.

FCB551 2020.08.23. 20:23:29

Na Pjanic koronás lett

Robi71 2020.08.23. 20:25:12

@Kicsi85: A Barca-ban jó kiszolgálás mellett olyan center is képes lenne 25 gólra akik még nem szeretek ennyit. Amúgy sem fogunk újabb 30 éves centert igaziolni, aki stabilan hozza a formát évek óta. Jó lenne megtalálni azt az U25-ös centert, aki képes lenne tobbantani.

Kicsi85 2020.08.23. 20:33:43

@Robi71: Ezzel teljes mertekben egyetertek!
En is egy fiatal centerben gondolkoznek mindenkeppen, csak azt akartam mondani,hogy attol,hogy jo a kiszolgalas sem biztos,hogy pont azt igazoljak le aki mentalisan,technikailag,fizikalisan es nem utolso sorban hozzaallasban is kepes erre a teljesitmenyre.
Legalabbis az elmult evekben,ha vegig nezzuk az igazolasainkat tobb nem valt be,mint ami be valt sajnos...De remeljuk a legjobbakat,mast ugy sem nagyon tehetunk...

FCB551 2020.08.23. 20:37:06

A Klub megerősítette, hogy a Juventustól érkező Miralem Pjanicnak pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A játékos tünetmentes, a következő két hetet karanténban tölti, csak ezt követően csatlakozik a csapathoz.

Mihail84 2020.08.23. 20:39:11

@julio alberto: Igen speciel én érveltem amire te csak tereléssel és sunyulással tudtál válaszolni. De nyilván hogy magyarázzam el valakinek az érvelés fogalmát akitől a cipőfűzmnek magasabb az IQ-ja

g4brielsmith 2020.08.23. 20:39:58

Most lehet, hogy hülyének fogtok nézni és arcon köpöm magam, de ebből a ‘szarból lehet még várat építeni’.
Hogy miért is?! Igazából tényleg a féket/fékeket kell kiszedni a csapatból: Roberto, Semedo, Umtiti, Alba, Busquets, Suarez. A helyüket fiatalokkal illetve a napokban említett esetleges igazolásokkal tökéletes lehet a pótlás. A B csapatra is érdemes lesz figyelni, mivel rengeteg jó játékos játszik jelenleg a B-ben a ‘kudarc’ ellenére is. Mivel tényleg a rutin is kell a csapatba, ezért Piqué nálam maradna, mivel tényleg még formában van (szerintem). Ugyan ez a példa Messivel is, de őt nem kell meg magyarázni, de az már nem tetszik, hogy ismét köré kell építeni egy 30+ éves játékosra. Pjanic is kelleni fog a kp-ra, még jó 2-3 év lesz benne és legyünk hálásak, hogy azt a szar Arthurt el tudtuk passzolni ilyen drágán. Nálam ezen a nyáron Eric Garcia, van de Beek, Angelino/Gaya, Emerson, Malen/Depay/Martinez biztos érkezne. Viszont Griezmann helyét tényleg nem találom a csapatban, ahogy Coutinho sem túl meggyőző attól független, hogy vert 2 gólt ellenünk :/

Mihail84 2020.08.23. 20:42:42

@julio alberto: Albi vajon a Liverpool blogokra is elmegy odadörgölni a drukkerek orra alá hogy hihihi kiesett a csapatotok a bl-ből?? Ha csak szimpatizáns (bár ezt is kétlem) mért nem mész egy másik oldalra szimpatizálni. Itt már gyakorlatilag mindenki kiutált téged....

zoldbela 2020.08.23. 21:08:50

@Mihail84: Ő nem szurkoló, hanem troll! Kizárólagos célja mások provokálása. Nem kell reagálni a hozzászólásaira! (Ténylegesen joga van bármit idírni.)

Más fórumokon is vannak ilyenek.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.23. 21:34:36

@Robi71: Miért? Mert Griezmannt "követelte a nép" :) ahogy Coutinhot is.. Bartomeu szemére ezeket az igazolásokat pont nem vetném (cserébe minden mást igen), hisz ő csak teljesírette a kívánságokat.. azt hitte velük megnyeri magának a szurkolókat.. meg is nyerte volna, ha van egy SZAK ember, aki képes beépíteni őket.. de ha ez megtörtént volna akkor mosr nem a Bayern PSGt kellene nézzük a BL döntőben.. na majd jövőre, Koemannal (reméljük :))

MCMXCIX 2020.08.23. 21:45:28

Nem vagyok a kemény játék híve, de nem kéne ennyire mindent lefújni könyörgöm, ez tönkreteszi a meccset

Robi71 2020.08.23. 21:58:29

@DISTANTxTHUNDER: követelte a nép? Kit?...egyiket sem.

osborne 2020.08.23. 22:17:46

Egész jól tarottta magát a Párizs, idáig.

Mihail84 2020.08.23. 22:20:02

Hát nem azért mondom de davies amilyen jó volt ellenünk olyan szar most a PSG ellen. Coman ezerszer aktívabb a bal oldalon

Máté Nagy00 2020.08.23. 22:22:45

@osborne: hát amilyen helyzeteket kihagyott a PSG...2öt simán vághattak volna már..innen sima Bayern sztem

FCB551 2020.08.23. 22:22:53

Ehez a csapathoz meg csatlakozik Leroy Sane is jövőre is agyonvernek mindenkit

MCMXCIX 2020.08.23. 22:28:43

@FCB551: Nem biztos az, ha az elso félidőben 0-2 a PSGnek a Bayern egy szót nem szolhatott volna

Máté Nagy00 2020.08.23. 22:30:41

Ennyi helyzetet nem lehet kihagyni egy ekkora meccsen...

MCMXCIX 2020.08.23. 22:34:29

Meg Mbappéval láthatóan nem bírnak a védők, csak rajta (Mbappén) és Neueren mulik, hogy 1-0

Máté Nagy00 2020.08.23. 22:37:19

Hát Neymar mai teljesitmenye alapján biztos nem hoznám vissza. Jó helyen vsn a francia bajnokságba ahol hülyére cselezheti a védőket és lőheti a gólokat. A blben ez karcsu

DISTANTxTHUNDER 2020.08.23. 22:38:05

@Robi71: Hát ha csak innen indulok ki.. :)

MCMXCIX 2020.08.23. 22:43:26

@Máté Nagy00: Az Atalanta meccset is nézted? Oké nem egy Bayern, de 3 perc alatt visszahozni egy meccset (2 kialakitott helyzet golpasszal) még a Fradi ellen is teljesitmeny lenne.
És ne legyenek kétségei senkinek (sajnos), jövőre a Copán megint győzelemre fogja vezetni a csapatát, és Messi fog hoppon maradni. De ma tenyleg nem az igazi formáját hozza, tény és való

g4brielsmith 2020.08.23. 22:44:56

Igaz a mondás, hogy aki kiejti a Barcát az megnyeri a BL-t (kivétel AS Roma) xd

osborne 2020.08.23. 22:48:42

@Máté Nagy00: Igen, Mbappé berúghatta volna.

Máté Nagy00 2020.08.23. 22:49:28

@MCMXCIX: néztem azért is irtam h a mai teljesitmenye alapjan. Bár Mbappe sincs csucsformában ha lenne egy jo formaban levo csatar siman behuzhattak volna

RA7 2020.08.23. 22:52:42

@julio alberto: nagy Neymarkad megmutatta mit er..

DISTANTxTHUNDER 2020.08.23. 22:53:08

Coutinho azért igazolt anno a Barcába mert BLt akart nyerni, hát ez össze is jött :)

RA7 2020.08.23. 22:55:25

@MCMXCIX:
Tuchel beallt a sorba hogy a nagykepu sztarocskakat nem lehet lecserelni. Neymarnak, Mbappenak egesz meccsen egy ertekelheto megmozdulasa nem volt erre leviszi di Mariat aki 3 golpasszt adott also hangon. Meg hogy nem tudtak Mbappet tartani.. Bayern adott neki egy golpasszt es ennyi volt a kiskiralyok teljesitmenye. Plusz bejott hozzajuk a meg nagykepubb Verratti. Annyi koze volt a Parizsnak ehhez a meccshez mint a Barcelonanak.

MCMXCIX 2020.08.23. 22:55:59

@Máté Nagy00: Ha egy igazi finisherük lett volna, aki a maiakat 100bol 100szor berugja (egy amolyan C. Ronaldo...) akkor 1-3, vagy 1-4 nekik.

Mihail84 2020.08.23. 22:56:04

Júlia Albi szerint a világ legjobb játékosa neymarka most is csapata legjobbja volt és vezérletével a PSG megérdemelten nyerte meg első bl serlegét....ja nem XDXD

MCMXCIX 2020.08.23. 22:57:22

@RA7: A kihagyott helyzet is megmozdulas, csak epp nem rugta be, de Mbappé az első félidőben 2 gólt is rughatott volna

Máté Nagy00 2020.08.23. 22:59:09

Most Neymar vagy ekkora színész h ennyit tud sírni,vagy tényleg ennyire érzelmes játékos..nem tudom eldonteni

RA7 2020.08.23. 22:59:49

@MCMXCIX: nulla ez a PSG.. egyenieskednek, csapat szinten sehol sincsenek. Tuchel is csak egy báb.

MCMXCIX 2020.08.23. 23:00:04

@MCMXCIX: Természetesen futballban nincs olyan hogy volna, de azért a "nem volt értékelhető megmozdulasa" az "kicsit" túlzás
De győzelmet nem kell megmagyarazni, 30 meccse veretlen a Bayern, magasan ők érdemelték meg a legjobban, gratulieren.

MCMXCIX 2020.08.23. 23:06:01

@RA7: Valamilyen szinten igazad van, de ha a psg nulla, akkor a Barcelona jelenleg mi :(?

INCA 2020.08.23. 23:06:45

Ennyit Mbappéról és Neymarról. Ma (sem) tudták megmutatni, hogy klasszisok.

RA7 2020.08.23. 23:08:57

@MCMXCIX: szóba se kell hozni

FCB551 2020.08.23. 23:17:20

@RA7: Azert nem olyan 0 ák szerintem . Bár a mi csapatunk lenne ilyen szinten

MCMXCIX 2020.08.23. 23:19:38

@INCA: De nálad is kérdezném, ha ők nem, akkor ki? Messi, aki évek óta képtelen győzelemre vezetni a csapatát (nem csak erre a csúfos 8-2re gondolok)?

RA7 2020.08.23. 23:26:13

@FCB551: nagy elképzelés az õ játékukban sincs. Elore a Neymar, Mbappe duonak. Vagy megoldjak vagy nem.

julio alberto 2020.08.23. 23:30:18

2-8,0-1 mert ahogy írtam kora este a mai labdarúgásban nyerni csak csapatként lehet.Messi,C.Ronaldo,Neymar leszerepeltek az idén,mint ahogy tavaly is és ez nem véletlen és így lesz ez a jövőben is.Azok a csapatok akik egy játékosra építik a játékukat nem nyerhetnek komoly tornákat...marad a sírás,vagy jobb esetben egy bohóclabda.Ezért nem sírnák ha Messi távozna és ezért nem szeretném Neymart sem a Barcelona csapatában.Értem én a 2-8 sokan keresnek most kapaszkodót de azt úgy hiszem nem lehet megmagyarázni,az bizony már örökké beíródott a Barcelona történetébe negatív szenzációként.Az év Barcelona játékosa Coutinho lett,elvégre triplázott és elérte amit akart BL győztes lett....A Bayern Müchen csapatának jár a taps,úgy hiszem még két címet szereznek az idén a már meglévő 3 mellé.Nem kérdés jelenleg ők Európa legjobb CSAPATA!!!

INCA 2020.08.23. 23:39:41

@MCMXCIX: Az arab csákónak el kell fogadni, hogy hiába másfél milliárd, lehet hogy a szakmai stáb is ugyanannyit vagy még többet tesz hozzá? A nagy lét persze mindenhol a nagy "sztárok" keresik.

MCMXCIX 2020.08.23. 23:42:22

@julio alberto: Es ki oldaná meg jobban a jelenleg nem létező széljatekunkat, mint Neymar? Mert még hasonló szinten is maximum Sancho vagy Gnabry, de még ők sem Neymar szint, nekünk amúgy is a GOAT Dembélé jutott, szóval tárgytalan a dolog

Spacedyevest 2020.08.23. 23:43:58

Bár nem volt parádés ez a döntő, de nem is volt rossz.
Bayern megérdemelten nyert, de a PSG sem szerepelt le, kicsit pontosabbnak kellett volna lenniük.
2 jól összerakott csapat, 2 szenzációs német edző.

MCMXCIX 2020.08.23. 23:45:29

@julio alberto: Meg CR szerepelt le, hát ha ő nincs akkor 0-3 osszesitessel esnek ki

julio alberto 2020.08.23. 23:51:09

Ja a Barcelona 5 milliót utalhat a Liverpoolnak.....Coutinho BL győztes lett,a 2-8 után még ez is....

Mihail84 2020.08.23. 23:58:59

@julio alberto: Érdekes eddig istenítetted neymarkat és azt mondtad 5 évvel ezelött hogy aranylabdát fog nyerni. Az imádott kedvenced ma is felsült és bizony ő se lesz fiatalabb életének 29. évében jár és mint oly sok brazil elkezdi a lefelé ívelő szakaszt. Mire ez a nagy visszakozás. Most hogy neymarka sokadszorra leszerepelt milyen kényelmes azt mondani hogy most már a csapat játék a fontos. Pedig elötte megvoltál győzödve hogy neymarka amint kilép Messi árnyékából vezérletével bl-t nyer a psg. A jóslásaid újfent felsültek.... Nincs új a nap alatt XDXDXD

Robi71 2020.08.24. 00:27:16

@Mihail84: Most Coutinho az "új Neymar". Lesz még ennél lentebb is. :)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.24. 01:33:36

@julio alberto: Legalább egy valakinek sikeres szezonja volt a csapatunkból :) azért ez gáz ránk nézve nagyon

sunt 2020.08.24. 05:12:15

A Bayern azzal nyert BL-t, hogy ott nincs játékosuralom. Edző van és csapat.

Robi71 2020.08.24. 07:33:32

@sunt: Mert profi a klubvezetés. :)

julio alberto 2020.08.24. 08:33:00

@Mihail84: 34 életévben járva a Barcelona történetének legnagyobb vereségét elérni sem kis dolog azért....Remélem Messi és Neymar újra egymás mellet fognak játszani mondjuk a PSG csapatában.Legalább boldogok lesznek mindketten örülni fognak egymásnak,csak az számít,a pályán már úgy is csak sírás és lehajtott fej maradt...

Eminusz 2020.08.24. 08:40:42

Ramón Planes (Abidal utódja) nyilatkozata szerint Messivel és a fiatalokkal akarják újra felépíteni a Barcelonát... Hát nem tudom mennyire lehetséges ez... Ez nekem úgy hangzik, mintha megint Messi köré épülne minden, akkor meg sok minden nem fog változni... Nincs mese, változtatni kell! Vagy megmondani Messinek, hogy ennyi volt, többé nem jut neki kötetlen szerep és ugyanolyan fogaskeréknek számít majd a gépezetben, mint bármelyik másik játékos, vagy el kell engedni.. Nem tudom, melyik a nehezebb, de véleményem szerint ez egy kihagyhatatlan lépés az új projekt felépítése előtt!

Dr Mouse 2020.08.24. 08:45:40

Nekem ez az egész úgy ahogy volt, - NEM TETSZETT!
A meccs 89. percében is úgy támadták a franciákat, hogy arról a "régi szép NDK-s idők" jutottak az eszembe, - amikor a kelet-német úszó lányok majd minden számot megnyertek.
Ez a Bayern úgy be volt doppingolva mint a pinty!
De soha nem fog kiderülni, mert évtizedek óta nem bukott meg csapat VB-n, EBn, vagy BL döntőben...
Miért bukna meg bárki, amikor a FIFA első embere után nyomoz a svájci ügyészség???

julio alberto 2020.08.24. 08:53:44

@Robi71: Hát ez az év sem téged igazolt....Pep,Manchester City,Pep fiai,Messi,Neymar,Mbappe mind mind betliztek többen nem is kicsit.De van ebben valami jó is,hátha végre rájössz arra hogy a mai labdarúgásban a nevek nem sokat számítanak.

Mihail84 2020.08.24. 08:59:01

@julio alberto: Tudjuk Albi most hogy az imádott neymárkád újfennt felsült és már reális esélye sincs az aranylabda megszerzésére mert elbohóckodta a karrierjét milyen kényelmes a szemszögedből azt mondani hogy te mindig is a csapat játékot preferáltad és hogy már nem az egyének számítanak. Nincs új a nap alatt....

julio alberto 2020.08.24. 09:03:50

@Mihail84: Kövesd a Gréczy módszert,hátha az segít rajtad....bár vannak kétségeim hogy rajtad bármi is segíteni tudna.

julio alberto 2020.08.24. 09:06:23

@Dr Mouse: Tavaly a Liverpool játékosai is be voltak lőve.....ez tuti.Atyaég......

Dr Mouse 2020.08.24. 09:17:33

Korábban már írtam: julioval nem tárgyalok...

kritizator 2020.08.24. 09:21:57

@Dr Mouse: Engedd el ezt a témát, nem tudod bizonyítani. Majd 50 év múlva mint az 54-es Vb-döntőnél.

Amúgy olyan "nagy" dolog egy 90 perces meccset végigrakkolni? Ez a szakmájuk, végül is:(

Van mikor hosszabítás is van és végig tolják rendesen.

Dr Mouse 2020.08.24. 09:28:47

@kritizator: Nem így van. Egyszerűen nem végeznek dopping vizsgálatokat.

julio alberto 2020.08.24. 09:32:25

@Dr Mouse: Jól is teszi ügyvéd úr....már ha az mert nekem vannak kétségeim.Érzékenyítse a fiatal szurkolókat ők talán még bedőlnek az eszmefuttatásainak aminek vajmi kevés köze van a valósághoz.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.24. 09:36:39

@Eminusz: Ha ez azt jelenti amire gondolok (senkit nem tudnak eladni hogy szerezzenek), akkor nagyon gáz, de ilyenbe még nem szeretnék belegondolni

sunt 2020.08.24. 10:06:50

@DISTANTxTHUNDER: Az eladásnál a fő gond a beképzelt, túlfizetett és leszerepelt játékosok mértéktelen bérigénye.

2020.08.24. 10:10:20

@Robi71: A JATEKOSOK PROFIK, azt csinaljak amit az edzo mond, nem sirnak hogy jaj ez tul kemeny edzes, nem az oltozo mondja meg ki legyen az edzo ki ne legyen stb. Nem megy minden nyaron a varialas nem mardok, jobban latom magam a csapaton kivul mint belul. Bullshit.
Messi nem tokeletes eszre kell venni, ha baj van nem kepes a hatara venni a csapatot. Nem vezer alkat ez van. Nincs ezzel gond nem tokeletes, ez nincs meg minden emberben. Lehajtott fejjel setalgat csapatkapitanykent. Miert o a csk?

Nezd meg a Last dance sorozatot Michael Jordanrol, es rajossz mi az ami hianyzik Messibol.
Bartomeu szar tudjuk, mindenki tudja az a baj te ennel nem latsz tovabb. Mivel nem mond le es nem is mondatjak le marciusig vele kell egyutt elni. Ezert jo hogy Koeman itt van mert legalabb a lusta NEM PROFI szent teheneid kozul paran vegre kikerulnek a kezdobol. Rajonnek hogy rendesen kell edzeni ha akarnak vmit.

Mihail84 2020.08.24. 10:12:22

@julio alberto: Albi Albi megint önmagad paródiájává válsz. Vicc vagy öreg. A feltett kérdésekre nem válaszolsz helyette terelsz sunyulsz görénykedsz....És aki más szellemi színvonalát kritizálja annak szokott olyan magasan lenni az agyi kapacitása hogy max egy kavicsal vagy egy paradicsommal vetekedhet....XD XD

2020.08.24. 10:15:30

@Mihail84: Mindenesetre nem kaptak 8-at es eljutottak a dontobe, es orom volt latni hogy Neymar, Mbappe, ugyanugy kivettek a reszuket a vedekezesbol, nem elol alltak lesen, mint Suarez akinke ez a kedvenc idotoltese. Mondjuk paholybol neztek Messivel a 8 golt az biztos. Mi igy 8-an maradtunk persze hogy megolt a Bayern 10 a 8 ellen. Ez az ido mar elmult ketten alldogalnak elol.

2020.08.24. 10:17:02

Nem beszelve arrol hogy boven benne volt a jatekban hogy a PSG nyer, semmikeppen sem beszelhetunk leszereplesrol, igy kaptunk volna ki azt mondom oke ez benne van.

2020.08.24. 10:20:16

Vezetoseg megint rossz dontest hoz ha Messi tenyleg elvagyodik es nem engedeik. Aki nem akar itt jatszani azt el kell engedni, kerni erte 200-250 milliot es kesz. Epiteni az uj CSAPATOT. Csak csapatkent lehet sikereket elerni.

Red Cule 2020.08.24. 10:20:58

@Dr Mouse: Szerintem ellenünk is, meg a brazilok ellen is a VB-döntőben.

2020.08.24. 10:25:29

Egyebkent a nagy Koeman pancserozas helyett talan lehetne szurkolni is.
4-2-3-1 felallas sem idegen Koemantol es ebben van fantazia.

Mihail84 2020.08.24. 10:34:11

@evooo: Neymart direkt figyeltem.... Annyira nem vette ki a védekezésböl a részét. Mbappe annál inkább. És azt hogy a PSG eljutott a döntőig egy Dortmund atalanta Lipcse szintű ellenfelek ellen szerintem ez a minimum és az lett volna az égés ha az említett hármas közül valamelyik elkalapálja. A 8ra tényleg nincs mentség de ha megfigyeled nem Messit vagy suarezt ültette daevis hintába illetve nem Messi vagy suarez vesztette el sokadszorra a 16 os elött a labdát amiből minimum három Bayern gól született.... És most őszintén ha nálunk van a labda akkor mért kéne messinek vagy akár suareznek hátul lennie. Az hogy az agresszív letámadások ellen egyszerűen képtelenek voltunk kihozni a labdát a saját félpályánkig az szerintem nem feltétlenűl a támadók nem védekezésének a hibája. És emlékeim szerint egy gólt se felállt védelemmel kaptunk hanem nyomás hatására a középpályán illetve a hátul elvesztett labdákból

Mihail84 2020.08.24. 10:37:11

@evooo: Az hogy Messi illetve suarez a támadásokban nem sok mindent csinált az már egy más tészta de hogy azért kaptunk volna 8at mert ők nem védekeztek a játék képe alapján kötve hiszem....

Mihail84 2020.08.24. 10:43:09

@evooo: Ha megfigyelted az első félidőben a PSG nagyon agresszívan letámadott de a Bayern hátvédei illetve középpályásai olyan szépen és könnyedén kigurigázta őket hogy öröm volt nézni. A második félidőben már nem is próbálkoztak ezzel. És ezaz ami nem megy nekünk a nyomás ellenére is labdabiztosan kihozni a labdát.....

julio alberto 2020.08.24. 10:55:10

@Mihail84: Gyakorold a Gréczy módszert,hátha....a labdarúgás neked magas műfaj ezt már a NSO-n is tapasztaltuk.Ennyi a történet veled kapcsolatban,még szót sem érdemes rád fecsérelni.

julio alberto 2020.08.24. 11:01:00

@evooo: Sokat elárult a 2-8 mérkőzésen az hogy mikor Messi labdát vesztet elkezdett lehajtott fejjel az ellenkező irányba sétálni.Így ez jól írod nem megy főleg nem a mai nemzetközi labdarúgásba.

Robi71 2020.08.24. 11:01:54

@evooo:
1. Örüljünk hogy minden idők legjobbja nálunk játszott eddig és reméljük még marad egy ideig elvarázsolni minket. A Barca szurkolók a legkíváltságosabbak a világon. Sokan nem érdemlik meg. Te remélem nem tartozol közéjük. Ha igen, akkor fordulj fel. :)
2. Az egerek csak azért táncolhatnak az asztalon, mert lóf@szt sem ér a macska.

Mihail84 2020.08.24. 11:15:21

@julio alberto: Akkor mért fecsérled rám még most is?? XD XD Albi Albi én feltettem egy kérdést de ahelyett hogy válaszoltál volna lapítottál tereltél patkánykodtál és mások értelmi színvonalát (nem csak az enyémet) vontad kétségbe. Aki nem tud egyszerűen válaszolni egy kérdésre és védekezésképp így piszkoskodik annak az értelmi színvonala max egy teás kanál szintjén van. Lehet hogy azért vagy ilyen frusztrált mert a fater kiskorodban molesztált és ez olyan mély nyomot hagyott benned hogy ide jössz kiélni az aberált vágyaidat. De igaz inkább itt éld ki mint mondjuk szerencsétlen családodon ( ha van neked egyáltalán olyan)

Spacedyevest 2020.08.24. 11:29:46

@evooo: Annyi igaz, hogy Messi személyisége nem egy egy harcos fajta.
De amit a pályán letett az annyira egyedülálló, hogy irtó mázlink van, hogy itt játszik.
Még mindig ő az, aki játssza a focit, aki miatt érdemes nézni a Barcát.
Vezetőink szép lassan tönkreteszik a csapatot, amibe Messi is elfáradt, ez látható.
De ezért őt hibáztatni nem méltó.
Nem hiszem, hogy koloncnak maradni fog a csapat nyakán, ha már nem lesz elég a teljesítménye.

világostobája2.0 2020.08.24. 11:53:37

@Mihail84: gusztustalan egy ember lehetsz ezen írásod alapján (is)...
Van ennek a blognak gazdája?
Ha van, miért tűri ezt meg még egy két személy (robi, mouse így hirtelen aki eszembe jutnak) folyamatos provokációit személyeskedéseit?
Bár gondolom nincs.
Vagy azonosulni tudd ezekkel a figurákkal ?
Szomorú

2020.08.24. 11:54:52

@Robi71: En orulok, egyertelmuen a kedvenc jatekosom, szerintem a valaha volt legjobb, Maradona jon utana. Ezert is engednem el ha menni akar, tiszteletbol.

Csak remelni tudom hogy Koeman meggyozte vhogy maradjon.

Mihail84 2020.08.24. 12:07:43

@világostobája2.0: Mert julio alberto az nem egy provokátor aki akárhányszor idejön csak személyeskedni és piszkoskodni tud. Ez nem gusztustalanság de már tényleg nem tudok mit elképzelni hogy mért jön ide beböfögni az ökörségeit....

világostobája2.0 2020.08.24. 12:21:59

@Mihail84: máshogy látjátok a dolgokat, te meg nem vagy képes elviselni. Sőt konkrétan utazol rá!!
Részemről téma lezárva! Nem az én blogom

Mihail84 2020.08.24. 12:26:25

@világostobája2.0: ha én nem vagyok képes elviselni és nem provokátor akkor mért húzza ki a gyufát minimum 10 embernél aki itt van. És nem csak néha néha hanem mindig amikor ide eszi a fene. De biztos neked van igazad és nem annak a minimum 10 embernek.....

Dr Mouse 2020.08.24. 12:28:01

@evooo: Kérdezed, hogy miért Messi a csk? Mert a játékostársai Őt választották! A csk-t nem a klubelnök, vagy az edző nevezi ki, max javaslatot tehetnek, de nem ők választják!

Aztán. Egy játékos annyit enged meg magának, amennyit az edzője megenged neki! Érted?
Írod, hogy a csapat "szent tehenei"... - tévedés. Mindig az edző állítja össze a "kezdőt" és bár nyilván nem szereted Piquét, Messit, vagy éppen Suarezt, de akkor is az edző JELÖLI KI a csapatot!
Mi mással magyarázható, hogy példul rendre a csapatba tette Valverde és Setién is Sergi Robertot?

Mihail84 2020.08.24. 12:28:21

@világostobája2.0: és az hogy egy játékost ha kell ha nem állandóan csak a rosszat látja meg benne az nem másképp látás hanem szimplán elvakultság és gyűlölködés.....

2020.08.24. 12:32:43

@Dr Mouse: Messi a kedvenc jatekosom de ne zavarjon, Sergi Roberto miert kezdo az szamomra megmagyarazhatatlan. Majd most kiderul ki mennyit er. Koeman nem ugy nez ki csak a neve miatt jatszatni fog barkit is.

barca1994 2020.08.24. 12:34:12

@világostobája2.0: Egy Barca oldalon 2:8 asozni Messit tenni felelőssé egymagában.És egy ilyen típusú ember mellé állni bármiben konsztektusba elég gáz.

világostobája2.0 2020.08.24. 12:53:37

@barca1994: nem tudom hogy Őt tette e felelőssé egymagában, de ha igen nyilván nincs igaza. Ő i s felelős ahogyan még sokan mások! Viszont Messit felmenteni a felelősség alól alól szerintem butaság! Értem én hogy a világ legjobbja de a Barcánál a gondok nem a múlthéten kezdődtek hanem már évekkel ezelőtt és ebben Ő is vastagon benne van. Hogy csak egyet mondjak azért mert totál alkalmatlan csk-nak . Julionak abban igaza van hogy leszeget fejjel sétálgatva nem lehet motiválni senkit sem!A 2:8 ha jól emlékszem válasz volt bizonyos dolgokra ami akár jogos válasz is lehet.
Szóval ha gáz ha nem én már nem tudtam elmenni szó nélkül mihail84 gusztustalankodása mellett. Ám hallgatni egy olyan komment után szerinted nem gáz? Vagy még helyeseltél is magadban csendben? + ez egy barca oldal de ha csak a kommenteket nézzük egy Messirajongói oldal és aki nem áll be a sorba azt robiék szép lassan kicsinálják
További szép napot!

világostobája2.0 2020.08.24. 13:01:02

@Mihail84: min. 10? ki? Hány aktív forumozó van itt? + ez szerinted érv? ha valaki nem áll be a sorba akkor a te logikád szerint nem is lehet igaza! de itt a lényeg az hogy beáraztad magad a molesztálós megnyilvánulásoddal!

Mihail84 2020.08.24. 13:05:18

@világostobája2.0: Ne is haragudj de a gusztustalankodásra csak gusztustalankodással lehet válaszolni. Az szerinted nem gusztustalan hogy valaki folyamatosan provokál ha normálisan érvelsz neki védekezésképp terel piszkoskodik mások értelmességét vonja kétségbe?? De lehet igazad van én vagyok a hülye hogy lesülyedtem az ő szintjére.

Mihail84 2020.08.24. 13:07:31

@világostobája2.0: Ez nem logika pusztán érv ha 10 ember egymástól függetlenül mondja hogy részeg vagy feküdjél le....

sunt 2020.08.24. 13:07:35

A BL döntőben nem volt olyan, hogy a meccs legjobbja. Se a sztárok, se mások. Ettől még jó meccs volt és jobb híján meszokásból annak minősíthetnek valakir. A nagy egyéniség, aki meccseket nyer - ma kivétel. Régebben sokkal gyakoribb volt.

Mihail84 2020.08.24. 13:11:39

@világostobája2.0: De mit is mondtál hogy nem a te blogod részedről a téma lezárva de azóta is kötöd az ebet a karóhoz. Szerinted amióta Alberto itt van hány emberbe állt bele?? Vonta kétségbe a szellemi képességeit? Piszkoskodott folyamatosan provokált. Nem tudom hogy te mióta vagy itt de én már elég régóta hogy kiismerjem ezt a provokátort ....

Robi71 2020.08.24. 13:15:03

@Spacedyevest: Van egy klub, amelyiknek a keretében van a világ legjobbja. De a klub ezt nem képes kihasználni...ő pedig elvesztegeti karrierének legjobb éveit.
Így jellemezném a Messi-Barca kapcsolatot.

világostobája2.0 2020.08.24. 13:15:46

@Mihail84: sokkal mélyebbre sülyedtél! Nem azért mert más a véleményetek hanem, de tudod te. Amúgy meg ha nem reagálnátok rá, valószínű elég hamar eltűnne. Gondolom ez lenne a cél. A másképp gondolkozók eltüntetése. És ne papolj tiszteletről mert az ezen az oldalon nem nagyon van jelen (tisztelet a kivételnek)

Mihail84 2020.08.24. 13:15:54

@világostobája2.0: Az meg a másik hogy alberto rendben nem áll be a sorba de folyamatosan Messit pocskondiázni egy Barca blogon hangoztatni állandóan hogy nem nyert semmit és folyamatosan 8:2-ni ki tenné ha nem egy provokátor .....

világostobája2.0 2020.08.24. 13:20:49

@Mihail84: csak válaszoltam, de igazad van léptem. a mondandód második részére csak annyit hogy Robi71 sokkal durvább rendszeres személyeskedései ellen mint ha nem emelted volna fel a szavad. szóval nem értem miről beszélsz :) Na de tényleg bocs hogy idekeveredtem, további szépeket mindenkinek

Kicsi85 2020.08.24. 13:21:49

Az MD ertesulesei szerint Koeman kozolte Suarezzel, hogy nem szamitanak ra a tovabbiakban. Allitolag hamarosan felbontjak a klubbal levo szerzodeset.

Mihail84 2020.08.24. 13:22:49

@világostobája2.0: Ez sajnos nem másképp gondolkodás hanem folyamatos provokálás trollkodás.... És ki papol itt tiszteletről?? Én annyit mondtam ha valaki.....bárki vitatkozott vele annak egyböl neki állt piszkoskodni aluliskolázottnak titulálni. És ebböl látszik hogy nem lehetsz itt olyan régen mert nem igen láttad hány emberbe állt itt bele és gyalázkodott folyamatosan...úgyhogy ez nem mélyebbre sülyedés csak lesülyedés az ő szintjére. De én vagyok a hülye hogy ezt megtettem.....

Robi71 2020.08.24. 13:23:01

Messi sohasem sétált leszegett fejjel olyan csapatban, amelyik paliban volt az ellenféllel. Ha tette, akkor mindegy volt, hogy elszakítja a hámot vagy hadvezérként csatába indítja a társait vagy leszegett fejjel sétál.
Egy meccs előtt ő sem engedheti meg magának, higy szóljon az edzőnek "bocs főnök, de ezekkel nem megyek ki a gyepre".
Max nevetségessé tette volna magát.

barca1994 2020.08.24. 13:32:31

@világostobája2.0: Nem tudom mióta olvasod az írásait,de valahogy nálla mindég csak egy ember akivel konkrét problémái vannak.Pl mindég a nagy Mecsek elbukását rá vetíti ki.De mik a nagy mecsek mindég a következő abból hányat nyert meg.De nem is ez a lényeg a hangnem ami az írásai mögött vannak.Amikor elöjön amikor ismeretlen brazil játékosokat magasztal ,és Barcelona ikonokat pocskondiáz

barca1994 2020.08.24. 13:36:17

@világostobája2.0: Nem tudom mióta olvasod az írásait,de valahogy nálla mindég csak egy ember akivel konkrét problémái vannak.Pl mindég a nagy Mecsek elbukását rá vetíti ki.De mik a nagy mecsek mindég a következő abból hányat nyert meg.De nem is ez a lényeg a hangnem ami az írásai mögött vannak.Amikor elöjön amikor ismeretlen brazil játékosokat magasztal ,és Barcelona ikonokat pocskondiáz,amikor Barcelona blogon 2:8 asozik.Ezek nem építő jellegű romboló szándékú írás.

Balázs37. 2020.08.24. 13:41:16

@Mihail84: jó lenne, ha visszavennél az arcból!!!

Balázs37. 2020.08.24. 13:43:37

@Mihail84: Robi ugyanezt csinálja Coutinhoval, és Dembelevel, azt nem veszed észre? Neki miért nem ugatsz be??

Robi71 2020.08.24. 13:49:10

@Balázs37.: Mit csinálok én velük?
....azon kívül, hogy átkozom az összes illetékest aki résztvett a szerződtetésükben! :)
Azt pedig ne vegye zokon senki, hogy nálam a 30-asok után következnek a sorban. Még mindig inkább egy csapágyasra járatható 30-as, mint egy használhatatlan, túlárazott, túlfizetett, használhatatlan, túlsztárolt marketingfigura.

Máté Nagy00 2020.08.24. 13:58:21

@Kicsi85: felbontják?? Tehát az Ajax nem tett hivatalos ajánlatot.
Érdekes hogy akkor ingyen mehet ahova akar.

Kicsi85 2020.08.24. 14:25:01

@Máté Nagy00: Igen, enis erdekesnek tartom, de ezt irtak, aztan kitudja mennyi igaz belole :D
Lehet nem fogadott volna el mas ajanlatot igy vagy kitudja es igy nem kell vele kinlodni, hogy akar e tavozni vagy sem.
Majd ha hivatalos lesz, akkor tobbet tudunk...

Mihail84 2020.08.24. 14:30:13

@Balázs37.: Speciel azért mert ebben igazat adok Robinak dembelé folyamatosan sérült nem lehet rá számítani. Coutinho meg sem a barcaban sem a bayernben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Edző ide vagy oda egy sem Valverde alatt sem Flick alatt nem játszott kiemelkedően....

DISTANTxTHUNDER 2020.08.24. 14:43:25

@Kicsi85: Ez kicsit erős szerintem, ok hogy eljárt felette az idő de ezt nem érdemelné.. meg nem is ő az a játékos akitől az elsők között kellene megszabadulni, ebben a gyatra szezonban is egy csomó meccset hozott nekünk

Kicsi85 2020.08.24. 14:53:24

@DISTANTxTHUNDER: Egyetertek! Nemtudom, hogy ez mire es miert jo. Meg azt is lenayilatkozta, hogy a csere szerepet is elfogadja, szoval nem ertem miert nem lehet kulturaltan megoldani vele a helyzetet...

Máté Nagy00 2020.08.24. 15:06:28

@Kicsi85: közben megtaláltam énis ezt a cikket hogy felbontanák a szerződését, és hogy Albára elvileg számit Koeman.
Jó lenne azért eladni pár játékost, mondjuk Umtiti, Rakitic,Vidal, Breitweit , Busquets-éket, plusz akik kölcsönben vannak Alena,Rafinha a tobbiekkel nem tudom mi a terv de kéne egy kis bevétel meg szabad hely a csapatba.

Kicsi85 2020.08.24. 15:12:38

@Máté Nagy00: Igen, elviekben Umtiti ugynokevel meg meg valakivel akinek o az ugynoke a klubbnal nemsokara beszel hogy mit akar veluk.
Albanak azt mondta, hogy szamit ra (szerintem tobbek kozott azert is, mert tole nehez is lenne megszabadulni, most irt ala nemreg uj szerzodest), de csak akkor ha a legjobbjat hozza, szoval neki szerintem hoznak valakit a nyakara es ha nem ugy teljesit akkor pad es max jovore eladjak/elkuldik. Szerintem a vedelmbe megnezni meg kire szamithat Todibo/Araujo es utana hoznak dontest, a heten mar edzenek,ha jol tudom. Szerintem ugyanez a helyzet a kolcsonbol visszaerkezo jatekosok eseteben is

Kicsi85 2020.08.24. 15:32:12

Es allitolag mar Vidal-al is kozolte ugyanezt, szerintem a szerzodeseket csak akkor bontjak fel, ha a jatekosok nem talalnak maguknak mas klubbot, nincs kerojuk stb.

Robi71 2020.08.24. 16:07:37

@Kicsi85: Ki foglakozik most a keretkialakítással?
Én értem azt, hogy Koeman elmondja, hogy kire számít és kire nem...és kit szeretne a csapatban látni.
De ez a szétesett vezetőség hogyan kezeli ezt a nagyon fontos feladatot?

Robi71 2020.08.24. 16:35:35

@evooo: Nekem rossz előérzetem van megint. Nem tudom miért, hisz olyan remekül csinált minden ez a vezetőség az elmúlt 5 évben. :)

Robi71 2020.08.24. 16:37:18

A Mundo szerint a MU sajnál 120 milliót fizetni Sancho-ért, de kész kifizetni Fati 170 milliós kivásárlási árát. :)

Dr Mouse 2020.08.24. 16:50:31

@evooo: Nem provokállak, de megkérdezem, Busi örökös reklamálásai nem szúrják a szemed?

Barca30 2020.08.24. 17:20:07

Katalán bajnokság a cél. 1 csatárunk van azt is elkuldjük. A középpályán kellene ritkitani és rendet tenni.Most érett meg lehet Messi döntése.

Kicsi85 2020.08.24. 18:31:53

@Robi71: Fati-nak,ha jol olvastam most fog emelkedni a kivasarlasi ara,ugyanis vegleg felkerul a felnott csapathoz es ha minden igaz akkor a szerzodese tartalmaz olyan zaradekot,hogy ez mivel jar (gondolom kivasarlasi ara nő,meg tobbet is keres),ugynokot is valtott,eddig Messi tesoja vokt azt hiszem es mostmar Mendes lesz.
Visszaterve a kerdesedre,hogy a vezetoseg hogyan fogja kezelni a jatekosok elkudeset, szerintem szarul,mint eddig majdnem mindent...

Barca30 2020.08.25. 13:44:05

@evooo: neked Alba allergiád van!

Balázs37. 2020.08.25. 14:31:08

@Barca30: Alba egy nagyképű pöcs! Évek óta 0 teljesítmény, de pofája az van! 2:8 meccs közben is jó lett volna, ha befogja

rtghfb 2020.08.25. 15:32:06

Gayaról is volt szó. Akkor most mi van?

DinhoR10 2020.08.25. 23:22:28

❗❗❗

Több hírportál megerősítette, hogy véget ért az elnökségi ülés. Több igazgató önként lemondott, a többi vezető pedig kérvényezte Bartomeu lemondását, a hírek szerint Bartomeu önkéntesen lemondott, ezt a játékosokkal már közölték is.

DinhoR10 2020.08.25. 23:23:18

Kivancsian varom, varjuk hogy m új lesz belole...?!?!
süti beállítások módosítása