A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Egyelőre még döcög…

2020. november 02. - gabk82

fbl-esp-liga-alaves-barcelona-8-2048x1365.jpg

A Deportívo Alaves – FC Barcelona meccs után úgy tűnhet, hogy nem sok örömre van oka szeretett csapatunk szurkolóinak, sőt a 6 meccsen megszerzett 8 pont igencsak „sovány” ahogy mondani szokás. De tényleg ennyire borús a helyzet? Vigyázat, szubjektív vélemény…!!!

Ami a tényeket illeti, a hétvégi meccsen a jelenleg 14. helyen álló csapat ellen 1 – 1-es döntetlent ért el csapatunk, úgy, hogy fél órán át emberelőnyben játszott, ráadásul az egyenlítő gól rögtön a kiállítást követően érkezett. Ennek ellenére nem sikerül a győzelmet kiharcolni, így a jelenlegi listavezető Real Sociedad mögött 9 pont a hátrány (A Barcelona két meccsel kevesebbet játszott). A nagy riválisokkal szemben a R.Madrid 8 ponttal (1 meccsel többet játszott), míg az A.Madrid 6 ponttal (ugyanannyi lejátszott meccs) áll a Barcelona előtt. A mérkőzés első félidejét átaludta a csapat, 1 félidő pedig kevés volt.

A Barcelona 4 meccs óta képtelen nyerni a La Ligában, két döntetlen, két vereség a mérleg. A négy meccset végig nézve úgy tudnám összegezni a látottakat, hogy az elképzelés megvan, de még a gyakorlatban nem 100%-osan tudják megvalósítani. Mint a Forma 1-ben, ahol megvan a motorerő, de nem biztos, hogy azt át is tudják vinni az aszfaltra.

 

Az elmúlt négy meccs alapján úgy gondolom, hogy Koeman-nak van egy szilárd elképzelése, és taktikája, amit nyilván nem is rejt „véka” alá. Mindig 4-2-3-1 -es rendszerben játszatja a csapatot. A terv, hogy a labdavesztések után minél előbb visszaszerezzük a labdát, ehhez szükséges az ellenfél térfelének „megszállása”, amire ez a rendszer lehetőséget is ad. Nyilván a holland mester is látta, tudja, hogy nem a védelem a legerősebb csapatrész a csapatnál, így a két szűrő bevetésével próbálta meg stabilizálni a védelmet.

Az eddig eltelt meccsek képe alapján számomra a játék inkább pozitív, a játék végre kezd ismét hasonlítani a korábbi sikeres időszakhoz. Látszik, hogy próbálják a korábbi háromszögelést visszahozni, és sokkal gyorsabb tempóval, mint korábban, Bátran vállalják az 1 – 1 elleni játékot, amibe természetesen néha hiba csúszik. A labdavisszaszerzések is működnek, nyilván ezen még javítani kell, és nem biztos, hogy a Busquets, De Jong szűrőpáros lesz a végleges megoldás, hiszen Pjanic a Juventus ellen is, és a hétvégén is a pályára lepését követően sokat hozzá tudott tenni a játékhoz. Nem mellesleg mer lőni 16-on kívülről.

A kapus posztban Ter Stegen marad az első számú, ez vitán felül ál. A védelem tengelyében 3 középső védővel nehéz nagy dolgokat tenni, de mind Pique, mind Lenglet-ben benne van a hiba lehetősége, és ez sajnos ki is jön belőlük. Két szélen Alba, Dest, Roberto hármas, és jól látszik, hogy Koemannak is dilemmát okoz, hogy merje-e egyszerre játszatni Dest-et és Albát, ugyanis ezzel a védekezési potenciált rontja. Mindketten inkább a támadásban jeleskednek, és szeretnek fent is ragadni, így hátul még sebezhetőbb úgy a csapat. Nyilván Dest játékában több potenciál van, mint Robertoéban, a védekezésén kell még javítania.

A támadó szekció teljesen túl telített, tehetségek egész sora, és már berobbant klasszisok. Úgy gondolom ez az az év, amikor mindenki bizonyíthat, és Koeman jövőre biztos elküldi azokat, akik nem győzik meg. (Ha Koeman marad az edző, természetesen). Fati óriási tehetség, ezt mindenki látja, ahogyan Pedri is. Ő a klasszikus 4-3-3 formációban is kiválóan megállná a helyét a középpályán (Puig, Pedri, De Jong hármas…nem hangzik rosszúl…), szóval, mindenképp a jövő embere. Messi akar, hajt, de a pontosságát még vissza kell szereznie. Korábban 100-ból 99 alkalommal gól szerezne olyan ziccerekben, amit kihagyott a Real Madrid, vagy éppen a hétvégi bajnokin. Reméljük, ez csak átmeneti. Griezmann nagyon sokat dolgozik, de a támadások során nagyon eltűnik, nehezen megjátszható. Dembele gyors, de látszik, hogy fejben nem a legerősebb játékos, és nagyon sokszor rosszul cselez, sok támadás akad meg rajta. Coutinho pedig talán végre ebben a rendszerben megtalálja a helyét. Trincao is jó vételnek tűnik, de még neki is hosszú az út a stabil kezdő posztig.

Koeman elképzelése, hogy a támadok sokat változtatják a helyüket, időnként teljesül. Sajnos jelenleg a támadó szekció nem elég éles, és egy Suarez képességű csatár talán pont ezeket a meccseket döntené el. Ez természetesen nem Koeman hibája, hisz ő az átigazolási szezonban megmondta többször is, hogy kell egy igazi 9-es. Hisz az ő taktikájának egyik alapköve lehet egy olyan támadó, akire ki lehet „hegyezni” a játékot, aki 10-ből 9 ziccert gólra vág. Sajnos, most rengetek helyzetet elpuskázik a csapat, és ezek azok a döntő tényezők, amik eldöntik egy meccs végeredményét. Azonban a helyzetek adottak, azokkal élni kell, mert 6 meccsen 10 lőtt gól a bajnokságban nem Barca szint. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sok a pozitív dolog, és ebből hosszú távon jó fog kisülni. Mert lehet, hogy Valverdével nyertünk volna az Alaves ellen, de a játék képe rosszabb volt, mint jelenleg.

Jelenleg egy teljesen új alapot kell letenni, amit Koeman elkezdett, kérdés, hogy az általa megálmodott projekt-et végig viheti-e. Valahogy úgy érzem, mint Antic alatt, és Rijkaard előtt. Akkor is elkezdődött valami, és nagyon szép dolgok sültek ki belőle. Reméljük helyére kerül minden darab a kirakósban, és sok szép év elé nézünk ismét!

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr5416269722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barc A ti 2020.11.02. 13:37:23

Lassan olyan szinten lesz a csapat, hogy a döntetlennek örülni fogunk, a ritka győzelem pedig ünnep lesz és hab a tortán.

Força Barça! 2020.11.02. 14:49:05

Tartalékos csapattal érkezik a Dinamo Kijev! A vasárnap elvégzett koronavírus-tesztek több játékosnál is pozitív eredményt mutattak. A már korábban megfertőződött első számú kapus (Georgiy Bushchan) mellett most a 2. számú hálóőr, Denys Boyko is elkapta a kórt. A védelemből a kezdő balhátvéd Vitaliy Mykolenko mellett a másik szélső védő, Oleksandr Karavaev is koronavírusos, a középpályáról Sergiy Sydorchuk eltiltás miatt, Mykola Shaparenko pedig szintén a vírus miatt hagyja majd ki a barcelonai összecsapást. Ők mind-mind alapemberei a Dinamo Kijevnek. A kiegészítő emberek közül a román középpályás, Tudor Baluta, a dán szélső, Mikkel Duelund, és az ukrán jobbszélső Georgiy Tsitaishvili is a pozitív COVID-tesztjük miatt nem léphetnek pályára szerdán. Minden megfertőződött játékosnak jobbulást!

GYLS 2020.11.02. 16:19:20

A Real esetéből tanúlva remélem nem vesszük könnyelműen a Kijev elleni mérkőzést. A Sahtar is fiatalokkal állt fel, és kisebb csodát tett.

sunt 2020.11.02. 16:43:00

Ezzel szemben áll - nem Buda bevétele, hanem a klub csaknem fizetésképtelensége a játékosok felé. Nehéz nelképzelni, hogy a 90 percek és az edzések alatt a játékosok erről elfelefkeznének és teljesen tudnának a játékra koncentrálni. És akkor még nem volt arról szó, hogy néhány játékost a vezetőségválasztás is erősen foglalkoztatja.

világostobája2.0 2020.11.02. 17:03:43

@GYLS: na kezdődik...ettől ( is) féltem a covid miatt...sajna ha a szomorú valóságot nézzük egyre több ilyen eset lesz és egyszer csak leáll a bl és a bajnokság is..de remélem tévedek..

Robi71 2020.11.02. 17:13:36

@Raven1975: Szimpatikus ember ez a Koeman. És milyen profin nyilatkozik. :)
Csak egy kicsit aggódik, mivel a helyzetek megvannak...csak nem értékesítjük.
Alig várom a folytatást.

Robi71 2020.11.02. 17:15:46

@világostobája2.0: Haaland mit keressen ebben a játékrendszerben?

Robi71 2020.11.02. 17:17:38

@GYLS: A Real-nak a bajnokság fontos. A BL-ből csak idő kérdése amúgy is, hogy mikor zúgnak ki.
Csak mi akarunk mindent megnyerni, mint a tavaly is.

Eminusz 2020.11.02. 18:38:29

Nagyrészt egyetértek, a Destről írt véleményeddel viszont vitába szállnék, mert a Real Madrid ellen a 4 védő közül ő volt a legjobb, ami a védőmunkát illeti. Emlékszem, nem egy támadást akasztott meg. :) Szerintem minden szempontból jobb, mint Roberto...
A helyzetet én sem látom olyan nagyon veszettnek, mint itt sokan... Én még mindig elégedett vagyok... Persze nekem az elvárásaim is mások, mint itt a blogon a többségnek (ahogy észrevettem, itt mindenki azonnali eredményeket akar...), hiszen az én elvárásaim nem változtak erre a szezonra: Nem érdekelnek az eredmények (ameddig nincs megalázó arányú vereség...), szép játékot akarok, lássam, hogy valami elindul és minél több fiatal kapja meg a lehetőséget! Úgy gondolom, ezeknek az elvárásoknak maximálisan megfelel Koeman eddigi ténykedése. :)

BarcaForLife 2020.11.02. 18:53:19

@Eminusz: nekem tetszik. Valverde es Setien úr ota vegre izgalommal ulok le megknt meccset nezni.

Eminusz 2020.11.02. 18:54:58

@BarcaForLife: Igen! És ez az, ami számít! :)

Robi71 2020.11.02. 20:08:42

@Barc A ti: gagyi cikk...kát volt időt fecsérelni rá.

Robi71 2020.11.02. 20:30:42

@Eminusz: Az én elvásom ezért ennál valamivel több. Én azonnali eredményt várok, mivel klulcsjátékos nem távozott...csak feleslegessé vált "öregek" (Vidal, Rakitic Suarez) . Ezzel szemben olyan játékosok érkeztek, akikkel bővült a repertoár ....eredményesebb és látványosabb focit lehet játszani.
Érkezett Pjanic, Dest, Pedri és Trincao....visszatért Coutinho, felépült Dembélé....és elkezdhette első teljes szezonját a múlt szezonban "berobbanó" Fati.
Mi kell még?

Raven1975 2020.11.02. 20:54:31

Carles Tusquets, a Barça ügyvezető elnöke: "Az elnökválasztást a karácsonyi ünnepek előtti időszakra írjuk ki, de ez függhet a pandémiás helyzettől is. Aláírások? Akkor szerződtethetünk játékost, ha előtte eladunk játékosokat. Csak szerződéssel nem rendelkező játékosok érkezhetnek ezenkívül. Koeman és Planes is teljes mértékben tisztában vannak ezzel. A gazdasági helyzet? Nem akarom azt mondani, hogy drámai helyzetről van szó, de azt elismerem, hogy nagyon aggasztó. Senki sem láthatta előre ezt a szituációt. Nem tehetünk semmit sem. A helyzet napról-napra romlik. A szponzorainkkal folytatott tárgyalásaink akkor lehetnek sikeresek, ha kevésbé a közönség előtt zajlanak. VAR? Őszinte leszek, lehetetlen módon működtetik, a kritériumoknak ugyanazoknak kellene lenniük. A spanyol szövetséggel erről beszélni fogunk, ez kétségtelen."

BarcaForLife 2020.11.02. 20:58:28

@Robi71: ezek mind uj emberek akiket be kell epiteni. Ha ez szerinted az elso szezonba menni fog akkor tevedsz. Tavoztak kezdo jatekosok akik helyett fiatalok jottek. Nagy valtozasok a palyan, uj felallas , uj edzo, uj -meg meg nem levo- vezetes. Itt a maximum egy kupa vagy egy bajnoksag. De legfokeppen csak csapatepites(ez nem csak azt jelenti h uj embereket beepiteni hanem a meglevokkel megszoktatni minden ujjat). Tudom h neked a sport resze nem olyan vilagos de aki itt most trofeakert kiallt az valoszinu soha nem jatszott focit vagy volt a kozelebe mint sport.

Robi71 2020.11.02. 21:22:53

@BarcaForLife: Az alapcsapat ugyanaz:
Stegen - Roberto, Pique, Lenglet, Alba - Busi, De Jong , ...- Messi, Grizi, Fati
...ehhez jött Cou és Dembi, akiket 2,5-3 év után nem gondolom, hogy be kell építeni és Dest, Pjanic, Pedri és Trincao....akik plusz taktikai variációt adnak.
Tavoztak kezdő jatekosok?....inkább elűztük őket, mondván hogy öregek és csak magas fizetést tesznek zsebre. Én spéci Suarez hiányolom és nem értek egyet a vezetőséggel és az erre rábólintó Koeman-ra.
Amikor azt mondom többet várok....nem a BL-re gondolok természetesen , hanem "maximum egy kupa vagy egy bajnoksag"-ra. :)
Gondolom az elmondtakkal egyet tud érteni egy olyen valaki is, aki "valoszinu jatszott focit vagy volt a kozelebe mint sport." :)
A végét pedig nem értem "h neked a sport resze nem olyan vilagos de aki itt most trofeakert kiallt". A bajnoki cím és a kupa nem trófea?

Robi71 2020.11.02. 21:29:42

On this day 2005, 18-year-old Leo Messi score his first career ChampionsLeague goal.
...Now 117

sunt 2020.11.02. 21:59:59

A lényeg, hogy gyorsan oldják meg a fizetéscdökkentést és a vezetőségválasztást, mert ilyen körülmények között az "elvárások" feltételrendsztere több, mint esetleges, Hogy aztán milyen lesz az új vezetőség, mit akar és mire lesz képes, arról most találgatni se érdemes. Az mindenesetre jó, hogy Pep és Neymar beintett, mert velük nagyok lettek volna a megalapozatlan elvárások. Én eredményben szerényen csak annyit várok, hogy a z új vezetőséget se a BL-ben, se a bajnokságban ne eleve kilátástalan helyzet fogadja. A többi már az ő asztaluk.

BarcaForLife 2020.11.02. 22:18:08

@Robi71: en azt mondtam h az lenne a maximum ha nyernenk egy kuoat v bajnoksagot de ez nalam nem elvaras mert ez egy atmeneti statusz. Aki ezt elvarja az valoszinu nagyon pofara fog esni. De barcsak ne ugy lenne.

Robi71 2020.11.02. 22:29:30

@BarcaForLife: Az elmúlt szezon is az volt. Mostantól hozzá lehet szokni, nem?

Robi71 2020.11.02. 22:31:06

@BarcaForLife: Tartok tőle hosszú lesz ez az "átmeneti időszak". A nyáron további visszaesés várható....

Matenagy93 2020.11.02. 22:33:17

@Barc A ti: ha még Busquets és Sr végleg kikerul a csapatbol meg Pique-Lenglet eggyike helyett Araujo lesz a kezdő akkor legyen nyugodtan ez az év ilyen csak az ők szenvedeset ne keljen neznen

BarcaForLife 2020.11.02. 22:33:56

@Robi71: elmult szezonba tobb elvaras lehetett sokak szerint. En tudtam h a BL bukas lesz - nem ekkorara szamitottam- de a bajnoksagba valahol hittem. De ahogy jatszottunk. Pff.
Most jobban jatszunk de ez meg nagyon az eleje. En bizakodo vagyok de realisan ugy latom h ez nem a mi evunk lesz meg. Bar ne lenne igazam.

BarcaForLife 2020.11.02. 22:34:56

@Robi71: lehet. De en meg nem mennek annyira elore. A BL nyolcaddonto es a 20-25.fordulo magaslataba latni fogjuk mikyen alapokkal kezdjuk a kovetkezo evet. Addig meg varok

BarcaForLife 2020.11.02. 22:36:53

@Matenagy93: Biso katasztrofa. Pique es Lenglet ha egyutt vannak szintugy. Roberto egyenesen irrital es h nem Dest kezd helyette. Robwrto egy tipikus csere a megnyert maccsek vegen h lehozza az utolso 20 percet. De nem kezdo jobb bekk.

Matenagy93 2020.11.02. 22:44:55

@BarcaForLife: igen, így látom énis.
Remélem év végen Busi visszavonul (sajnos ugysem fog de akkor legalabb fixen pad)
Dest és Araujo legyen kezdő.
Illetve távozzon Grizes,Breijtwet,Dembi.
Puig meg kölcsönbe mondjuk az Ajaxba ha már Koeman ennyire mellőzi :/

Robi71 2020.11.02. 22:52:09

@BarcaForLife: Szebben játszunk, de csak laikus szemmel nézve, mert de naiv és eredméyntelen ...ez látni nem kell szakértőnek lenni. Tartok tőle, hogy több összeszedett kiscsapat is meg fog tréfálni .a bajnokságban. A Betis és az Atleti után már tudni fogjuk, hogy játékban maradtunk vagy sem.
A BL valamivel "egyszerűbbnek" tünik...a csoportot megnyerhetjuk és egy szerencsésebb sorsolással meg is lehet a nyolcaddöntö.

Robi71 2020.11.02. 23:01:26

@BarcaForLife: A fiatalok sztárolásával még várnék...az elmúlt években a legtöbben összeroppantak amikor tényleg bitonyítaniuk kellett volna.

BarcaForLife 2020.11.02. 23:29:45

@Robi71: azt is latthattuknh az oregek osszeroppantak Romaba, Torinoba, Liverpoolba, Lisszabonba es persze Parizsba is ami utan kurva nagy szerencsenk volt a 6-1el. Ez egy 5 eves folyamat. Es az allando szereploi a csapat gerince.2ev meg ok...3 legyen. .de azutan mar repulnie kellett volna a padra Businak es par tarsanak. De lehet h ez csak laikus meglatas

BarcaForLife 2020.11.02. 23:35:39

@Balázs37.: a Jordanes hasonlatot most igy nem ertem. De mondhatom szep kis nyilatkozat. Setiennek a Barca oltozojenek a kozelebe se kellett volna kerulnie.

Robi71 2020.11.03. 00:06:44

@BarcaForLife: Ki volt az utolsó fiatal tehetségünk, aki beváltotta a hozzá fűzzött remenyeket?...hogy őszinte legyek nem emlékszem.

Robi71 2020.11.03. 00:08:43

@BarcaForLife: nem ugyan arról az "összeroppenásról" beszélünk. Az "öregjeink" megugrották anno a lécet.

Robi71 2020.11.03. 00:12:44

@BarcaForLife: Ha ez igaz, hogy ezt mondta Setien...akkor ezt csak azért tehettett, mert tudta hogy reménytelen a helyzete és semmi vesztenivalója. Ilyen nem hangozhat el egyetlen edző szájaból ...egyetlen öltözőben sem.
A hírek szerint a Bayern elleni meccs előtt már tudta, hogy a szezon végén menesztik.

sunt 2020.11.03. 07:22:13

@Robi71: A saját fiatalok sztárolásával várjunk, de ha máshol tűnik fel ilyen korú, igazoljuk le - kerül amibe kerül.

világostobája2.0 2020.11.03. 07:24:15

@Balázs37.: Setiennek esélye sem volt megvalósitani bármit is az elképzeléseiből...Messiék megették reggelire kb mikor megérkezett..szóval igazából egy edző nélküli csapat játszott (?) Setien alatt ...nem azt írtam hogy vele jobb lett volna ha elfogadják !!!!...ugyanis azt nem tudhatom...

Robi71 2020.11.03. 08:26:09

@sunt: Laporta idejében Farkas Norbi interjút készitett a 17 éves Messi-vel. Előtte külön felhívták a figyelmét, hogy semmi sztárolás...nehogy kárt tegyen a személyiségében. Pedig már akkor mindenki tudta, hogy földönkívüli. :)

GYLS 2020.11.03. 09:29:40

Keretkialakítás:
1. A COVID óriási befolyással bírt (kevesebb bevétel).
2. Csökkenő bevétel miatt a bértömeg elviselhetetlen, ráadásul messze a megengedett 70% felett volt és van.
3. A klub még a járvány előtt elköltött 43 millát (Trincao, Pedri, Fernandes). Ez a nem tervezhető (látható) kategória.
4. Az Arthur-Pjanics csere kozmetikázta az előző év költségvetését, ugyanakkor a Pjanicsért fizetendő 60 milla már az ideit terheli.
5. A klub az értékesítések során a SAJÁT nevelésűeket tartotta meg. Szakmailag nálam valóban inkább maradt volna Suarez, de még Vidal is egy évet, mint Pique vagy épp Busi.
6. Messit elengedtem volna. Ahogyan akkor fogalmaztam, araboknak kivásárlási ár, mással tárgyalás és piaci ár (150 milla körül).

Elvárásom az idei esztendőre:
Szakmailag : Fizikális javulás. Ennek birtokában az unalmas alibi foci helyett nyíltabb, előre játék. Minél több lehetőséget adni a fiataloknak.
Eredményben: Erről írtam korábban, csak ismételni tudom magam. Bajnokságban BL-szereplős hely, BL-ben és a spanyol kupában 8-ba jutás.

Persze, egy Barcának, Realnak, Bayernek, PSG-nek, Juvénak, Chelsea-nek, MC-nek, MU-nek, Poolnak minden egyes sorozatban a végső győzelem a kitűzött cél. Ami aztán menetközben változhat. De ezek a klubok nem engedhetik meg maguknak, nem mondhatják a szurkolóiknak, hogy pl. nekünk elég a 4. hely a bajnokságban, túlélni a BL-csoportkört, menni egy-két kört a saját nemzeti kupában. A realitás viszont már más. Nekem a Barcával kapcsolatosan a fentiek. Nem nagyok, de ez a minimum. Mert ez az átalakított és megfiatalított keret - még egy új edzővel is - erre alkalmas kell hogy legyen.

Robi71 2020.11.03. 09:50:53

Azért az is látszik, hogy még a topklubbok között is a Barca szenved a legjobban a Covid okozta vállság miatt. Sehol sem volt akkora habzsi-dörzsi felelőtlen költekezés mint itt.
És még nem látdzik a vége.

GYLS 2020.11.03. 09:53:21

Tusquets: A választást karácsony környékén írják ki. Maga a konkrét voksolás pedig január második felében lesz. Ahogyan pár nappal ezelőtt megírtam (28.-án).

DISTANTxTHUNDER 2020.11.03. 09:58:13

"Mindig 4-2-3-1 -es rendszerben játszatja a csapatot. A terv, hogy a labdavesztések után minél előbb visszaszerezzük a labdát, ehhez szükséges az ellenfél térfelének „megszállása”, amire ez a rendszer lehetőséget is ad."
Ja, csak a keretünk nem alkalmas erre a szerkezetre.. ebben a szerkezetben kulcsfontosságú a két szűrő középpályás szerepe, amiből nekünk 1 van a keretben.. mivel Vidalt ha jól emlékszem ingyen elküldtük.. Bukfenc ha megszakad sem lesz szűrő, és bár az látszik hogy ezt Koeman is felismerte (nem teszi be a kezdőbe a szerkezet és a taktika rovására csak a múltja miatt), azt viszont ezek még nem, hogy hiába próbálgat bárkit De Jong mellett, igazából nincs a keretben másik szűrő.. pechére nem olyan időket él a klub hogy fejetlenül f.sni tudja a pénzt az edző minden kívánságára, most abból kelk főzzón amilye van.. most kell szembesüljünk hogy mennyire hozzá nem értő volt az előző banda (lényegtelen ki kérte ki intézte az igazolásokat), az volt a fontos hogy előre nevek jöjjönek, a csapat többi része meg mintha nem is létezett volna.. De Jong leigazolásakor kezdtem reménykedni hogy talán feltűnt végre valakinek hogy csak támadók vannak a keretben, erre eladjuk Arthurt, Vidalt, még Rakiticet is (utóbbit mondjuk én nem bánok, azt inkább hogy nem igazoltunk senkit helyette).. egy De Jong nem fog nyarat csinálni és nem fogja megoldani a csapat teljes védekezését.. de ezt már b.sz6juk mert mint köztudott, pénz nincs igazolni..

Robi71 2020.11.03. 09:59:16

A klub nem értékesített semmit...a bérkeretet csokkantette az ingyen vagy szimbólikus összegekért elengedett játékosokkal. Volt némi kozmetikázás is az Arthur-Pjanic vagy Semedo-Dest cserékkel.
Az külön öröm számomra, hogy egyre többen ismerik fel, hogy Suarez megalázása hatalmas hiba volt mind szakmailag, mint emberileg.
A saját nevelésűek megtatása érthető döntés volt...különösen azoké akik esetében nincs értékelhetö alternatíva a helyettesítésükre (Pique, Alba).

Robi71 2020.11.03. 10:12:47

@DISTANTxTHUNDER: Szerintem a 4231 nem csak a szűrőközéppályások szintjén sántit. Nincs értékelhető centerjáték és a szélsőtámadók esetében is vannak hiányosságok mint támadásban, mint visszazárásban.
És mindez úgy is látszik, hogy még nem volt igazán nyomás alatt a csapat. Edfig a bajok a betömörülő kiscsapatok ellen jelentkeztek...de nem tudom mi lenne egy bitang (jobb, mint a Real) csapat ellen. Kíváncsian várom az Atleti elleni meccset.

Barc A ti 2020.11.03. 10:26:41

@Robi71:
"gagyi cikk...kát volt időt fecsérelni rá. "

Én eddig nem minősítettem a hülye írásaidat, de ez kiverte a biztosítékot.

Most már én is osztom a nagy többség véleményét, faragatlan vagy, nem erre az oldalra való.

Robi71 2020.11.03. 10:53:11

@Barc A ti: A cikk volt gagyi, nem te...nem ért annyit, hogy bemásolt. Ha ezen megsértődtél, az a te intellektusodat minősíti.

sunt 2020.11.03. 10:57:39

Lássuk világosan: a Barca üzem nem tartható fenn sztárok nélkül. Azok vonzzák a turistákat, mezvásárlókat, tévénézőket, sportszercégeket stb. Ez most a járvány miatt ném látható ilyen világosan. De ha elmúlik a járvány és addig nem lesznek új sztárok, akkor csődbe megy az egész. A legjobb helyi csapat nem tud fenntartani pl. egy 100 000-es stadiont.

sunt 2020.11.03. 11:11:04

@Robi71: A nosztalgiáért a piac csak rövid ideig fizet.

Robi71 2020.11.03. 11:20:00

@sunt: Minden esetre, jo volt az előbbi meglátásod. Ott kell lennünk Mbappé kéröi között a sorban. :)

sunt 2020.11.03. 11:27:52

@Robi71: Ha van rá Barto-féle vételár. Sokkal olcsóbb sztárt kinevelni vagy félkészen venni, de kell hozzá PR.

Robi71 2020.11.03. 11:57:34

@sunt: Nekem erről csak az jiut eszembe, hogy "Dembélé sokkal jobb, mint Neymar". Ebben minden benne volt, amit Barto képviselt. Kókler a jabából. :)

benedict 2020.11.03. 12:04:39

@Robi71: Miért nem lehet csak szimplán figyelmen kívül hagyni azt a cikket ami neked nem tetszik? Vagy úgy gondolja a nagy felsővezető úr, hogy neki mindenkit le lehet oltani, viszont ha ellened szólnak akkor az már egyből személyeskedés? Észrevehetnéd magad néha, itt senki nem a beosztottad, hogy kioktasd. És "ha ezen megsértődsz, az a te intellektusodat minősíti. " :)

Robi71 2020.11.03. 12:30:29

@benedict: Én nem sértődök meg semmin. :)

Spacedyevest 2020.11.03. 12:57:45

@Robi71: Ott kéne bizony! Bár állítólag maga az érintett nyilatkozta, hogy a Real-ba szeretne menni. A klub helyzete sem valami csábító.

Robi71 2020.11.03. 13:16:23

@Spacedyevest: Jó foci és 1-2 sztár...ez kell a közönségnek. Meg kell találni a következő Messi-t, ha nem is tudásban....de marketingben mindenféleképpen.

Robi71 2020.11.03. 13:17:42

@Barc A ti: Helyben vagyunk, látom. :)

Robi71 2020.11.03. 15:31:01

Joaquin kellemes emlékeket őriz a Koeman-al együtt töltött időszakról a Valencia-ban:
"Még szertárosnak sem alkalmaznám". :)

Robi71 2020.11.03. 15:54:22

Közben Kondogbia az Atleti játékosa lett 15 millióért.

kritizator 2020.11.03. 17:43:17

@Robi71: te mindenfeleket mondhatsz/idezhetsz koemanrol, de bezzeg ha busirol, pikerol ne adj isten Messirol mondanak

Vicces vagy: ja nem: szánalmas

kritizator 2020.11.03. 17:52:45

Tusquets: "A dátummal kapcsolatban még elmondta, hogy azért nem előbb lesz ez, mert “az egészségügyi körülmények nagyon megnehezítik azt, hogy akár novemberben, akár decemberben sor kerülhessen a voksolásra."

Akkor hogyan akarták megtartani a bizalmatlansági szavazást???

Bolha10 2020.11.03. 18:51:36

@Robi71: ezt nem hiszem, h Joaquin mondta. Ez csak valami kitalált gagyi sztori, kár volt rá fecsérelned az időd. :)

Bolha10 2020.11.03. 18:55:01

@kritizator: fenyegetés volt. Bevált :)

Bolha10 2020.11.03. 18:59:10

@Robi71: ilyenkor hogy lehet szerződtetni valakit??

BarcaForLife 2020.11.03. 19:29:08

Azert az Eurobarcan a Setien interju kicsit mashogy van forditva. Nekem Setien egy szimpatikus ember de ahogy ő is bevallja ez egy oriasi falat volt neki. ..még Valverdenek is. Messi egy szerwny srac volt es szepen lassan beerett amivel jott az is h a szerenyseg a hatterbe szorult. Egy gyoztes tipus akinek tobb kudarcot kellett megelnie mint kellett volna. Orok tisztelet neki azert amivek megajandekozott minket es h a karrierje rovasara itt maradt eveken at mikor latta h hanyatlunk. Ha most elment volna az egy csunya bucsu lett volna -lasd Suarez- remeljuk szebb lesz az ev vegen vagy remelhetoleg kesobb. HA ezt Ő is ugy AKARJA. Mostmar mehet ingyen szoval tenyleg csak rajta mulik. Varom mar a holnapi meccset de ugy erzem nem lesz megtartva. Ez a Covid nagyon odabaszott a sportvilagnak. Pont most kellenenek a szurkolok h ereztessek Messivel h meg mindig otthon van.

Robi71 2020.11.03. 20:14:59

@kritizator: @Bolha10: Setien mondata szánalmas volt...ilyen nem hangozhat el egyetlen játékos öktözöbben, egyetlen játékos kapcsám sem. Csak egy bukott, semmit sem veszítő ember mondhat ilyent. Gagyi, említésre méltó sem volt.
Ahogy @BarcaForLife: is mondta, "Setiennek a Barca oltozojenek a kozelebe se kellett volna kerulnie."

Robi71 2020.11.03. 20:20:41

@BarcaForLife: "Egy gyoztes tipus akinek tobb kudarcot kellett megelnie mint kellett volna. Orok tisztelet neki azert amivek megajandekozott minket es h a karrierje rovasara itt maradt eveken at mikor latta h hanyatlunk. " +++1

BarcaForLife 2020.11.03. 20:21:32

@Robi71: es ha el is hangzik ilyen a mediaba ezt nem mondod. Akkor Messi mit mondhatna rola????

BarcaForLife 2020.11.03. 20:21:58

@Robi71: van amibe egyetertunk azert

BarcaForLife 2020.11.03. 20:22:22

"A mediana ezt nem mondod ki"

Robi71 2020.11.03. 20:23:37

@Bolha10: hogy volt lehetséges?
"Los Rojiblancos were given special permission to sign the 27-year-old after seeing Partey join Arsenal for €50 million on deadline day, with La Liga setting a November 5 deadline for Simeone to bring in a player to fill the Ghana international's boots."

Robi71 2020.11.03. 20:26:19

@BarcaForLife: többe, mint gondolod. Én valamivel objectívebben, pártatlanabbul látom a dolgokat...nem véletlenül. Én csak egy vándormadár vagyok. :)

BarcaForLife 2020.11.03. 20:28:36

@Robi71: mint mi Bratyival. A kos kopasz ustokosunkel

BarcaForLife 2020.11.03. 20:30:40

@Robi71: en is tudok objektiv lenni csak josolgatni nem szeretek. Koemannak is ugyanugy megadom a bizalmat amig nem bassza el ugy mint az elozo 2 emberunk. Van ami tetszik vele kapcsolatbam van ami nem. Kivancsi vagyok tr mit gondolsz Robertorol peldaul? Engem a hideg kiraz tole. Utolso 20 perces jatekos. Mondjuk a Real elleni megindukast meg a PSG golt nem felejtem el neki.

Robi71 2020.11.03. 20:33:25

@BarcaForLife: "Akkor Messi mit mondhatna rola????"...kiről?

BarcaForLife 2020.11.03. 20:37:21

@Robi71: nem erthetoen irtam azt a mondatot. Igy lett volna jobb: ha el os hangzik vagy megtortennek ezek a dolgok az oltozoben, a mediaba ezt nem mondhatja ki Setien. Gondolj bele Messi mit mondhatna rola ha kinyitna a szajat.......
Bocs,csak vezettem:)

Robi71 2020.11.03. 20:40:03

@BarcaForLife: Roberto az utolsó saját nevelésünk, aki tartósan megragadt a csapatban. Átlagos képességű, szerény, alázatos figura....ha nem ilyen akkor már rég nincs itt. Elfogadta a státuszát. Ez intelligenciára vall. (ellenkező esetben gyanítom eltünt volna a süllyesztőben, mint a legtöbbi elégedetlen, türelmetlen nagypofájú "tehetségünk")

BarcaForLife 2020.11.03. 20:41:11

@Robi71: hat nem mondom h el kellett volna tunnie. De h nem kezdo jobb bekknek kene lennie az 100%. Megneznem egyszer kozepen ebben a felallasban talan. De inkabb csere.

Robi71 2020.11.03. 20:42:10

@BarcaForLife: Messi nem mondana semmit...nem emlékszem, hogy valaha is rosszat mondott volna edzőről...még utólagosan sem , ahogy Joaquin tette most Keoman-ról.

BarcaForLife 2020.11.03. 20:46:30

@Robi71: errol beszelek. Ezert volt a felteteles mod. Es ennek igy kene lennie az edzok iranyabol is. O is meg Tata "vicc" Martino is sertodottek mert ez nem nagyon ment. Setien kiemeli h mikyen fantasztikus erzes volt egy ilyen oltozobe menni. Ugy setalt be oda mint egy kisgyerek LegoLandbe. Milyen fonok tudsz te lenni ha ilyen felfogassal vagy a munkasaidrol?

Bolha10 2020.11.03. 20:46:43

@Robi71: de ez mire fel? Én ezt nem értem. Vége az átigazolási határidőnek, akkor ennyi. Vagy miért a kivételezés? Ennyi erővel most az a csapat is kérhetné, ahonnan elhozták. És így tovább, és így tovább .... a végtelenségig.

Robi71 2020.11.03. 20:47:01

@BarcaForLife: ilyen játékos is kell a csapatban. Ha bekerül a csapatba mindent megtesz a legjobb tudása szerint. Mindig is azt mondtam, hogy ha már a La Massia nem tud klasszis kezdőt kinevelni...akkor legalább Roberto-kat neveljen ki.
Kétlem, hogy lesz valaha világverő csapatunk úgy, hogy legalább a kispadon ne legyen "Barca-szívű" játékos.

BarcaForLife 2020.11.03. 20:49:26

@Robi71: csak nalam az a baj h a legjobb tudasa nem kezdo szint. De ketsegkivul helye van a csapatban

BarcaForLife 2020.11.03. 20:49:44

@BarcaForLife: vagyis a keretbe h egyertelmu legyek

Robi71 2020.11.03. 20:52:26

@BarcaForLife: Talán ez a legpozitívabb tulajdonsága Mourinho-nak...sikerült úgy kiharcolnia sztárjátékosok tekintetét,, hogy gyakorlatilag nem volt focista. :)
ezzel szemben, egy Zizu-nak ez nem jelentett problémát. Még egy CR-nek is felragyogott a tekintete, amikor először bejött az öltözőbe.

Robi71 2020.11.03. 20:54:48

@BarcaForLife: Szerintem hamarosan Dest-nek lesz a cseréje (csak a srácon múlik mikortól)...meg olykor a középpályán bukkanhat fel. Szerintem innen ő is csak levezetni szeretne elmenni.

BarcaForLife 2020.11.03. 20:55:10

@Robi71: igen. Moirinhot sokan elitelik, nekem se kedvencem de peldaul jo volt nezni a dokujat a Netflixen. Egy szemelyiseg aki Ibrakat meg Materazzikat allitott be a sorba. Szerintem ha peldaul Ancelotti vagy Sir Alex besetalt volna a Barca oltozojebe Messi is "engedelmeskedett" volna. De Setien. Olyan volt mintha egy idos szurkolot bevezettek volna a lelatorol h na itt van, have fun.

BarcaForLife 2020.11.03. 20:55:33

@Robi71: ezt Robertoval kapcsolatba el is fogadnam.

Robi71 2020.11.03. 20:57:13

@BarcaForLife: "Olyan volt mintha egy idos szurkolot bevezettek volna a lelatorol h na itt van, have fun". :)

Robi71 2020.11.03. 21:05:03

@BarcaForLife: A Barca-nak a nyártól egy olyan edző kellene, aki már épített fel összeomlás utáni sztárcsapatot. Ahogy Papp Laci is mondaná "olyan bokszoló, aki már nyert a padlóról meccset".

Robi71 2020.11.03. 21:40:12

Guardiola

„Számtalanszor mondtam már, a karrierem Barcelona-vezetőedzőként véget ért.
Még mindig nagyon boldog vagyok itt (a Citynél). Továbbra is jól szeretnék teljesíteni, és ez a legfontosabb.
Most választások lesznek Barcelonában, és remélem, a megfelelő embert választják meg, hogy a legmagasabb szinten tartsák ezt a csodálatos klubot.
A menedzseri karrierem nagyszerű, és most Koeman itt van, kérem, tiszteljék őt! Ő a vezetőedző és egyben igaz barátom is. Túl öreg vagyok a Barcelona vezetéséhez, mivel ehhez különleges energiákkal kell rendelkezned… Ezért ez a fiatalok feladata”

Robi71 2020.11.03. 21:48:38

Joan Laporta még nem döntötte el, hogy indul-e az elnökválasztáson, viszont felvette a kapcsolatot Mateu Alemanyval, akit indulása esetén vezérigazgatónak szeretne jelölni.

BarcaForLife 2020.11.03. 22:32:16

Real megint hukyeskedik
süti beállítások módosítása