A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Meccs utáni reakciók #BarcaBetis

2018. november 12. - Berbatov

Az FC Barcelona tegnap délután a Betistől szenvedett vereséget a spanyol bajnokság 12. fordulójában a Camp Nouban. Lássuk hogy értékelték a találkozót a főszereplők. 

Valverde: "Jó formában voltunk, de pocsékul kezdtük a mérkőzést. A második félidőben fokoztuk az intenzitást, és lehetőségeket alakítottunk ki. Összességében nem mi irányítottunk, a Betis mindig betalált, amikor próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe. Listavezetőként megyünk a válogatott szünetre, de többet várunk magunktól. Ebben a szezonban a La Liga nagyon versenyképes, mai egy emlékeztető volt mennyire nehéz meccset nyerni ebben a sorozatban."

Vidal: "Majdnem összehoztuk a döntetlent, de tovább kell fejlődnünk. Keményen meg kell dolgoznunk a bajnoki címért. Fel kell ismernünk a hibáinkat, és kijavítani azokat. Hazai pályán nem szabadna leadnunk a pontokat."

Alená: "Szégyen a vereség, de a csapat hozzáállása példás volt a mérkőzésen. Hosszú a bajnoki szezon, keményen kell dolgoznunk a végéig."

Piqué: "Dembélé nagyon tehetséges, még rengeteg dologban tud fejlődni, itt vagyunk segíteni neki. Az ő korában mindenki követ el hibákat. A Betis megérdemelte a győzelmet, kitűnő meccset játszottak. A második félidőben jobbak voltunk, de már késő volt."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr4314366813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kertai Dávid 2018.11.12. 09:16:39

hát nem tudom miért mondja Valverde hogy pocsékul kezdtünk... az első gólig több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, Malcomot nem egyszer ugratták ki, és Messi is lőhetett volna gólt az elején... egyszerűen nem éltünk a lehetőséggel és ezt kihasználta a Betis, egyáltalán nem voltunk impotensek támadásban

julio alberto 2018.11.12. 10:27:17

Két kedvenc csapatom is csalódás okozott a hétvégén,és még a okok is szinte azonosak voltak mind a két gárdánál.Az egyik ok hogy kellő alázat nélkül nehéz sikert elérni.Nem lehet flegmán felmenni a pályára.Ha hiányzik a csapaton belüli egyensúly akkor annak általában sikertelen mérkőzés eredmény a vége.A mai labdarúgásban nem lehet az megengedni hogy játékosok ne vegyék ki a részüket a csapat védekezésből.Ezt láttam sajnos a hétvégén hogy a két csapatnál maradjak Messi,Suarez,Lanzafalme triótól.Lehet persze itt a védőket okolni,de letámadni bizony már a támadó harmadba is szükséges.Másik ok a rendelkezésre álló keret forgatásának hiánya.Ez bizony nagy hiba mert akik az alapcsapat tagjai egyrészt elkényelmesednek,másrészt fizikailag és szellemileg is elkészülnek a sorozat terhelés miatt.Valverde és Rebrov mint ha egy kottából játszana ezen a téren.Tehát nem a Betis vagy a Haladás jó csapat...ők csak esélytelen csapatként éltek a lehetőséggel.

Robi71 2018.11.12. 10:39:43

@Kertai Dávid: Nem a 3 szerzett gól volt kevés, hanem a bekapott 4 sok. Rendezetlen a védelmünk, hiányos a csapatvédekezésünk. Ráadásul amikor visszajöttünk a meccsben azonnal jött Stegen és Rakitic (kiállítás) hibája. Ilyenek nem férnek bele egy Betis szintű csapat ellen, akik a tegnap minden hibánkat kegyetlenül kihasználták.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.12. 11:03:04

@Kertai Dávid: Azért mondta ezt Valverde szerintem rengeteg Betis helyzet is volt az elején.. Valverdének már első gyalázatosra sikerült meccse ez idén.. bezzeg a kurva Real Solarival magára talált, csak nehogy az legyen hogy innen végignyerik a szezont

Robi71 2018.11.12. 11:15:10

18 gólt kaptunk idáig. Ez rengeteg. Öt csapat kapott több gólt, mint mi (Levante, Celta, Bilbao és a két kiesőjelölt Rayo és Huesca).

celestial 2018.11.12. 11:26:53

A Betis jobb volt mint csapat jobban akartak...
Ám milyen érdekes hogy Piqué Xavi Valverde stb tud értelmesen nyilatkozni Dembivel kapcsolatban nem úgy mint pár habzószájú önjelölt edzőzseni itt a blogon..példát lehetne venni...

Raven1975 2018.11.12. 12:01:27

Busquets a meccs végén Setiennek adta a mezét ezzel az üzenettel: "Quiquének elismeréssel és csodálattal azért, ahogyan a futballt látja."
uploads.disquscdn.com/images/1b9daae1f0223b2e41310848913a58c921454ac7b2d5fad99478afe0c82c94bf.jpg

kritizator 2018.11.12. 12:19:27

@Robi71: sok, valóban, tavaly talan egesz evben kaptunk ennyit ugyanezzel a védelemmel

Robi71 2018.11.12. 12:28:58

@celestial: A klubot képviselőktől nem is fog hallani negatív nyilatkozatot róla, ameddig a klubkötelékében van. Házon belüli szennyest nem terítenek ki normális emberek. Majd utána...

Robi71 2018.11.12. 12:30:14

@kritizator: 29 gól kaptunk a teljes múltszezonban.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.12. 12:30:31

@Raven1975: Na azért ennyire nyalni nem kell.. Setien egy semmi extra, Betis szintű edző, csak azért nyert mert a Barca vállalhatatlan játszott hazai pályám :/

Raven1975 2018.11.12. 12:43:45

A Barça a bajnokság első 12 fordulója alatt 18 alkalommal kapitulált.
Erre legutóbb 44 éve volt példa a katalán csapat életében.

celestial 2018.11.12. 12:54:23

@Robi71: Xavi simán elmondta hogy aggódik a La Massiaért...
De azt nem meri hogy aggódik Dembi helyzete miatt... világos :)
Pique is simán hárithatná a kérdést de persze tudjuk te mindent jobban tudsz :)
Igazat megvalva nem akarsz elvégezni egy edzősulit és elmenni egy állásinterjura a Barcához? Sztem mindent látó zsenialitásod lenyűgözné őket :)

Bolha10 2018.11.12. 12:56:13

@Raven1975: és akkor hányadikok lettunk? :D

Robi71 2018.11.12. 13:18:31

Ha ebben az ostoba stílusban folytatod a párbeszédet, akkor felesleges kommunikálnunk.
Xavi hamarosan visszatér a klubhoz valamilyen pozícióba, minden nyilatkozata ezt igazolja. Ott puncsol a klubvezetőségnek ahol csak lehet. Az elmúlt évek összes vezetőségi döntést, beleértve az összes igazolást is helyeselte.
Pique az elnöki székbe készül...mit vársz tőle?
Olyan emberek véleményét is meg kellene hallgatni, akiknek semmi érdekük nem fűződik a klubhoz...vagy esetleg olyanokét is, akik keserű szájízzel távoztak, mint Laporta vagy Puyol.

celestial 2018.11.12. 13:24:57

@Robi71: ok...akkor aki kötődik a klubhoz annak nem számít a véleménye :)
Aki meg valamiért haragszik a klubra annak igen :)
Világos :)
De lefordíthatjuk úgy is zsenikém hogy aki nem ért veled egyet annak nem számít a véleménye....Nem ?
Nem azért felesleges mert szted ostoba vagyok....de ezt már kifejtettem itt a blogon hadd ne keljen mégegyszer....

2018.11.12. 13:38:36

@Robi71: egyszer már leírta valaki,hogy neked nagyobb lehet a rálátásod a klub ügyeibe mint az elnökség tagjainak mert olyan dolgokról beszélsz mint senki ,,,csak az nem tiszta még nekem,hogy álomfejtő vagy áloműző lennél :-)Xavi nem puncsol csak ilyen az alaptermészete ő nem csak remek játékos hanem igazi ember is

Bolha10 2018.11.12. 13:45:11

@Robi71: az neked puncsolas Xavi reszerol, hogy kritizalja a klub vezetest a La Masiaval kapcsolatban? Ejha, erdekes megkozelitese a dolgoknak... :)

Robi71 2018.11.12. 13:48:41

@Bolha10: Mellékelj nekem egy linket, ahol Xavi kritizálja a klubvezetést a La Massia-val kapcsolatban, légyszi!
Mindet amit ezzel kapcsolatban olvastam, arról szólt, hogy Xavi szerint tele van zsenikkel a "csirkekeltetőgép". Aztán sehol semmi azóta is.

Robi71 2018.11.12. 13:49:46

@zeli39: Kérlek mellékelj egyetlen olyan dolgot is, ahol Xavi kritizálja a klubvezetést. Köszi!

Robi71 2018.11.12. 13:55:21

@Robi71: Te eljátszod az érthetetlent vagy tényleg az vagy? De ha csak kötekedni akarsz mindenért, akkor menjünk el egymás mellett.
"Olyan emberek véleményét IS!!! meg kellene hallgatni, akiknek semmi érdekük nem fűződik a klubhoz...vagy esetleg olyanokét is, akik keserű szájízzel távoztak, mint Laporta vagy Puyol."

Bolha10 2018.11.12. 14:04:39

@Robi71: www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-hova-tartanak-xavi-aggodik-az-akademia-miatt-2666699
Tessék. A legelső, amit kidobott. :) Ez szerinted puncsolás a klub vezetés felé? :)

Bolha10 2018.11.12. 14:06:15

@Bolha10: részlet a cikkből:
“Joan Vila a La Masia módszertani igazgatójaként dolgozott már hosszú évek óta – és neki köszönhetően került fel több játékos is az első csapatba –, a nyáron azonban nem hosszabbított vele szerződést a Barcelona. Carles Puyol után Xavi is rossz döntésként értékelte a 64 éves szakember távozását.

„Aggódom a La Masia helyzete miatt, mivel Joan Vila távozott. Ha őt kiveszed a Barcelonából, akkor mit csinál a klub? Ez a nagy kérdés – mondta a Catalunya rádiónak adott interjúban Xavi. – Ő ismeri a legjobban a csapat pozíciós játékát, mindent tud a Barcelonáról. Nem értem az egészet.”
Hát..ha ez neked puncsolásnak tűnik....ott veled nagyon nagy bajok vannak. :))

2018.11.12. 14:10:03

@Robi71: Xavi a világról alkotott képét miért véleményezzem semmi közöm hozzá a labdarúgása viszont közügy :-)

Robi71 2018.11.12. 14:12:46

@Bolha10: Ez kivétel a sok "magasztalós" nyilatkozat között. Azért ne lepődj meg, ha Puyol-al ellentétben a klubvezetés hamarosan a kiemelt pozíciót fog felajánlani neki.

celestial 2018.11.12. 14:14:41

@Robi71: Neked mi? Ha már belinkelted...

Bolha10 2018.11.12. 14:19:06

@Bolha10: vagy egy másik cikkből részlet: “Bizonyos szempontból ők a hibásak, nem könnyű egy játékos helyzete, ha előtte ott van a sorban Messi, Neymar, Piqué, Busquets, és a többiek – mondta a sportvezető. – Mindig kérdezik, ki lesz a következő Messi. Még ha lett is volna erre valakinek lehetősége, távoznia kellett, mert esélye sem volt bekerülni a csapatba. Megértem Xavi kritikáját, de a jelenlegi szituáció miattuk alakult ki, nagyon sokaknak miattuk kellett elhagyniuk a klubot.”
Barto nem azt mondja: örömmel töltenek el Xavi mondatai.....nem, azt mondja: “ megértem Xavi kritikáját....stb”.
Ő sem igazán puncsolásnak érzi . :))

Robi71 2018.11.12. 14:19:46

@zeli39: A kérdést csak azért tettem fel, mert szerinted "ő nem csak remek játékos hanem igazi ember is". Ez többről szól, mint a "labdarúgása". Te emberként is ismered...ezek szerint.

Bolha10 2018.11.12. 14:21:20

@Robi71: biztos van magasztalás is, de te azt mondtad, olyat linkeljek, ahol Xavi kritizalja a klub vezetoseget. Hát tessék! :)Ezt dobta ki elsőre, keresgetni sem kellett.

Bolha10 2018.11.12. 14:23:10

@Robi71: nem lepodok meg. Xavi helye a Barcanal van. Ezt a klub vezetes is tudja. Meg mindenki.

Robi71 2018.11.12. 14:23:24

@celestial: "Olyan emberek véleményét IS!!! meg kellene hallgatni"....az "is"-en van a hangsúly.

Bolha10 2018.11.12. 14:26:40

@Bolha10: szamomra ez olyan egyertelmu volt, hogy a kozelmultban kritizalta a klub vezetest mintha arra kértél volna, hogy linkeljek már legalabb egy, csak egy Messi gólt! :D

Raven1975 2018.11.12. 14:27:02

Ter Stegen a tegnapi napon játszotta 92. mérkőzését a La Ligában. Ezzel most már ő a legtöbb spanyol élvonalbeli mérkőzéssel rendelkező német kapus.

celestial 2018.11.12. 14:29:06

@Robi71: ez a véleményed az általad belinkelt cikkről?
Most viccelsz?
Ám akkor leptél volna meg ha egyenes választ kapok....
De ha érkezni fog és csak valamit elnéztél elnézésedet kérem....

Robi71 2018.11.12. 14:29:24

@Bolha10: Én egyebet nem hallok tőle évek óta, mint azt, hogy minden egyes igazolás szuper...és a La Massia tele van zsenijelöltekkel. Ez messze nem így van.
A ő renoméjával és státuszával ennél többet várok tőle....főleg úgy, hogy nem a jelenlegi klubvezetés az ő kenyéradója. Ennyi és nem több, amit mondani akartam.

Robi71 2018.11.12. 14:30:24

@celestial: Nem cikk volt, hanem az előző válaszomból egy részlet.

Robi71 2018.11.12. 14:32:05

@Bolha10: Sovány kritika...ennél többet várok tőle.

2018.11.12. 14:32:46

@Robi71: Xavi nem fogata el a klub ajánlatát nem akart élősködni az FC Barcelona nyakán :-)Katarba meg 26 családtagja is elkísérte még az unokatestvéreinek is szerzet megfelelő munkát tehát a szememben olyan szar ember nem lehet a katalánok meg minden idők legjobb katalán labdarúgójának választották ,,,hova szeretnél kilyukadni ?

celestial 2018.11.12. 14:33:21

@Robi71: belinkeltél egy cikket Xavival kapcs!!!! Menekültek Jacht ...erről kérdeztem a véleményed!!!! Ha már belinkelted... Mi nem egyérzelmű ezen?

Robi71 2018.11.12. 14:38:03

@celestial: ja, értem. Én a zeli39 véleményére voltam kíváncsi. Konkrét választ nem kaptam...de veled ellentétben és nem szoktam tovább firtatni a dolgokat.
Az én véleményem benne van a kérdésben...szerintem a te kivételeddel mindenki másnak egyértelmű.

Robi71 2018.11.12. 14:39:27

@zeli39: Nem akarok sehová "kilyukadni". Egy tökösebb Xavi-t szeretnék, ennyi.

celestial 2018.11.12. 14:39:46

@Robi71: de leírni nem mered :)
Na gyerünk legyél már férfi :) elő a gerincel :)

Berbatov 2018.11.12. 14:43:21

@Robi71: A jelenlegi klubvezetés nem is lesz a kenyéradója, mert ő a katari VB-ig marad kint, Bartomeuék utolsó mandátuma '21-ben lejár. Xavinak semmi érdeke nem lenne fényezni a klubot, amúgy a csapat játékát és felfogását időnként kritizálja.

Robi71 2018.11.12. 14:43:37

@celestial: Nem tartom helyesnek a menekültsegítő NGO-k támogatását.
Férfi? Gerinc?...ezeket tartogasd egy esetleges szemtől-szembeni találkozóra. Leírva gyáva dolog.

2018.11.12. 14:47:45

@Robi71: én nem vagyok sem rejtvény sem kód fejtő ha valamit szeretnél akkor kérdezzél nyíltan én egy vidéki egyszerű srác vagyok és a gondolataim is egyszerűek :-)

celestial 2018.11.12. 14:47:52

@Robi71: na megy ez neked....leírva gyáva dolog? Miért? Ilyen dolgokat nem írunk le? A blogoláshoz fórumozáshoz nem kell gerinc őszinteség stb? Személyes? Mi? Ez vmi burkolt fenyegetés? :)

Robi71 2018.11.12. 14:51:11

@Berbatov: Ahhoz képest, hogy mi volt akkor és mi van most...fényév a különbség minden szempontból. Ehhez képest nagyon "halk" a kritika. De hát szíve dolga...azt mond amit akar. Nem lehet mindenki olyan, mint Puyol, Alves, Pep és még sorolhatná a neveket a Rosell-Bartomeu korszak előtti időszakból.

Robi71 2018.11.12. 14:58:48

@celestial: Egy ember "férfiasságát", "gerincességét" megkérdőjelezni egy "nick" alatt gyáva dolog. Ellenben az IQ-ja lejön az írásaiból...ezért is szoktalak gyakran dicsérni.

LDzsi 2018.11.12. 15:15:12

@Robi71: nem tudom mit vársz. Xavi sosem volt és nem is lesz olyan mint mondjuk Puyol, Alves vagy Pep. Vannak temperamentumosabb emberek és vannak olyan higgadt "mimóza" emberek is mint ő vagy Iniesta. Hiába próbálod ebbe is belemagyarázni a saját gondolataidat. Az NGO-kat meg ezt az egész menekültes dolgot nem igazán támogatom, viszont attól még lehet hogy pusztán csak jó szándékból segít ezeknek az embereknek. Egyébként is, azt csinál a pénzével amit akar.

celestial 2018.11.12. 15:20:55

@Robi71: már miért lenne gyáva dolog?...egy nick alatt is ugyanazon viselekedés lenne az elvárható mint a való életben...és ha ott van gerinctelenség akkor itt is ....és ha ott meglehet kérdőjelezni akkor itt is...nem olyan bonyolult ez te IQ bajnok :)

kritizator 2018.11.12. 15:24:12

@zeli39: 26 csaladtagja? Ne már! Dembi meg valami 8at hozott?

2018.11.12. 15:34:26

@kritizator: de ebből van egy rakás gyerek is és ez 3 éve volt lehet már van aki visszaköltözött

H.Stoichkov 2018.11.12. 17:41:59

Faszom nem láttam a meccset, messi újra pályán erre kikapunk? sebaj katalán örül, mert rúgott két gólt :)

kritizator 2018.11.12. 20:06:16

@zeli39: gyerek?

Kinél? Dembinel vagy Xavinal?

Mokro 2018.11.13. 08:26:29

@kritizator: A mai világban? Ki tudja. :D
süti beállítások módosítása