A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Aleñá: "Sergi Roberto a példa számunkra"

2018. november 22. - Berbatov

carles-alena_1lmszuc4zbvhp1gnmixmh5peey.jpg (1920×1080)

Carles Alená, a Barca fiatal középpályása az Esports Cope rádióműsor vendége volt, ahol beszélt többek között a saját helyzetéről, Dembéléről és Neymarról.

"Decemberben döntjük el a klubbal közösen, hogy regisztrálva maradok-e a B csapatban, vagy végleg felkerülök a felnőtt keretbe. Ha az utóbbi történik, a szerződésem automatikusan meghosszabbodik 2022-ig."

"Nem tudom elképzelni az életet a Barcán kívül. 7 éves korom óta az az álmom, hogy itt legyek sikeres. Talán egy napon már nem számítanak rám, és el kell mennem, de most élvezem a klub, az edző és a csapattársak bizalmát is."

"Tudom milyen nehéz itt elérni a céljaimat, tudom mennyi türelemre van szükségem. Sergi Roberto az összes akadémista számára a követendő példa."

"Dembélé remekül integrálódott az öltözőbe. Segítenünk kell neki, ő egy fiatal játékos, aki külföldről jött. Meg kell tanulnia mit jelent a Barcelona játékosának lenni. Nyugodtak vagyunk az öltözőben vele kapcsolatban és tiszteljük őt. Kivételes tehetségű játékos, sokat segíthet a csapatnak."

"Ney a világ egyik legjobb játékosa, senki sem csukná be előtte az ajtót, ha vissza szeretne térni. Szeretnénk, ha így történne, mert jobbá tenné a csapatot."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr1714385570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kertai Dávid 2018.11.22. 10:45:17

akkor imádkozz hogy a sok középpályás végett ne rakjanak be téged is (balszélső) védőnek :D

Lacisári 2018.11.22. 11:13:55

Ha tavaszra is a B-ben hagyják, neki is jobb, ha csapatot keres. Úgyis hoznak mindig drága középpályásokat, akiket játszatni akarnak. Neki utolsó esélye, ha Denist és Rafinhat télen elengedik, őt meg felhozzák.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 11:33:40

Alenát nem szabad elüldözni.. most ugyan jönni fog Rabiot, de nem egy poszton játszanak, Denis és Rafinha viszont biztosan menni fog, szerintem Vidal sem lesz hosszútávú terv, Rakiticről pedig azt olvastam hogy Dembelével együtt bevonnák egy üzletbe Neymar visszaszerzéséért.. merthogy ha korábban nem is lehetett komolyan venni ezeket a híreket, ma már egyre több a jel hogy valami készül.. logikus lenne a PSG részéről hogy Neymart adják el Mbappé helyett (utóbbi mégiscsak 20 éves, és már most lehet ra építeni egy csapatot)..visszatérve Alenára, szerintem lesz/lehet neki hely a jövő évtől a felnőtt csapatban

Raven1975 2018.11.22. 11:53:02

Carles Aleñá a következő idényben is tagja lesz a Barça felnőtt csapatának. Ernesto Valverde teljes bizalmát elnyerte a fiatal középpályás.

Balázs37. 2018.11.22. 11:55:07

Szerintem Ney visszatérése kizárt, amilyen körülmények között távozott, és amit az apjával művelt távozása után, azt sztem senki nem nézte jó szemmel!

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 12:00:20

@Balázs37.: Azért Segura az ő esetében nem zárta ki, ami érdekes..

LDzsi 2018.11.22. 12:01:26

@DISTANTxTHUNDER: ezzel az a baj hogy ez nem win-win szituáció. Miért is járulna hozzá a PSG hogy a Barca is jól járjon? Lehet hogy Dembele eladásával megszabadul a klub egy problémás játékostól, de Neymar személyében ismét egy problémás játékossal bővülne a keret. Arról nem is beszélve hogy ha Ney egyszer már lelépett, miért ne tenné meg még egyszer? Az is oké hogy Rakitic se lesz már fiatalabb, de nem tőle válnék meg legelőször.

2018.11.22. 12:10:16

@LDzsi: Túl van lihegve a Dembele ügy is ,,a jelenlegi problémát inkább Sergi Roberto-Pique-Rakitic-Busquets négyes okozza

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 12:19:43

@LDzsi: Nem tudom, azért Neymar elég jó volt itt.. megint összeállhatna az MSN, Coutinhoval kiegészülve :) Kicsit csalódnék mondjuk, mert Dembelé sokkal jobb játékos mint amit eddig mutatott, még rengeteg ideje lenne itt kibontakozni, míg Neymar már 28 éves.. nagyon nem ugrálhat, ha visszajönne esetleg, akkor szerintem ez lenne az utolsó állomása..Rakiticet pedig tisztelet illeti amit itt elért, de már 30+os, és a helyére pályázik Arthur, de később Rabiot is.. a cikkben szereplő fiatalemberről nem is beszélve..

LDzsi 2018.11.22. 12:25:47

@DISTANTxTHUNDER: Ney még csak 26 éves, de Messi se 2 év múlva fog visszavonulni. Mire ez megtörténik Ney már 30+ lesz. A klubnak inkább Arthur és Malcom-féle alázatos játékosok kellenek, nem egy primadonna Neymar. Egoistákból már így is van bőven a csapatban, nem kell még egy. Mellesleg ahogy távozott és perelgette a klubot, nem érdemel meg még egy esélyt, vagy ezeket már elfelejtetted?

Raven1975 2018.11.22. 12:36:36

Aki egyszer lábtörlőnek használta a Barça címert, az maradjon a hátsóján és ne pattogjon, magyarán ingyen sem kell!

Robi71 2018.11.22. 12:57:08

@zeli39: Leszámítva, hogy Dembi nem teszi hozzá azt, amiért ide lett hozva.

Robi71 2018.11.22. 13:00:17

@DISTANTxTHUNDER: Neymar esetleges visszatérése több, mint a sportteljesítménye. Ha valóban vissza szeretne jönni, úgy gondolom találnak rá megoldást. Plusz problémát esetleg az ára és a fizetése okozna.

Robi71 2018.11.22. 13:07:05

@DISTANTxTHUNDER: Akarom mondani többről szól, mint a sportteljesítménye. Akár hogy is nézzük jelenleg a rangsor figyelembe véve a sportszakmai, marketing és jövőbeli potenciál szempontokat is: 1. Messi, 2. CR 3. Neymar, 4. Mbappé...a többiek messze lemaradva.

faramuci69 2018.11.22. 13:37:55

Azt nem tudni hány év van egy játékosban. Dani Alvest is divat volt szidni, majd miután elment még mindig világklasszis szintet tudott hozni. Nem lett volna szabad elengedni, bár tény, hogy ő sem volt egy szent. Ezt Rakitic miatt írom, mert nála sem lehet tudni, hány év van még benne. Számomra az sem lenne elképzelhetetlen, hogy innen menjen nyugdíjba. Elvileg az lenne a szerencsés, persze némi fizetés csökkentéssel az utolsó években. Így lehetne leginkább átadni a tudást. Ez igaz Busira, Piquere egyaránt. Neymar elég paraszt módon viselkedett, de senki nem engedheti meg magának, hogy "elvi" döntéseket hozzon. Mit mondanak a társak? A sportolók egymás közt sokkal megértőbbek.
Jó lenne visszahozni? Talán.
Problémás? Igen.
Zseniális. Igen.
Alázatos volt a csapat érdekeit nézve. Leginkább.
Szeretnénk hogy Madridba kössön ki. Kérdés melyik Neymar menne oda. :)
Elcserélném Dembélét és Rakiticet Neymarra és Rabiotra. Fájó szívvel, de igen.
Szerintem ez még csak fantazmagória.
Először is fókuszáljunk Rabiotra. Akarjuk? Ő ide akar jönni? Ha vele megállapodunk, akkor a PSG már nem igazán tudna beleköpni a levesünkbe. Azért azzal már kezd tele lenni a hócipőm, ahogy a sejk a Barcához viszonyul. Nem lenne jó összeveszni vele megint, de azért meg kellene mutatnunk, okosan, hogy nem csak ő van egyedül a világon. Mondjuk Rabiot leigazolásával. :)

LDzsi 2018.11.22. 13:42:47

@faramuci69: Rakiticnél azért másabb a helyzet, mert ő nem egy technikai zseni. Fizikálisan nagy teherbírású, emellett jó a lövőtechnikája (amit a Barcában nemigen tud kamatoztatni). A fizikum 30 fölött a legtöbb játékosnál drasztikusan csökken, és Rakitic nincs megáldva olyan technikai adottságokkal, amik ezt kompenzálni tudnák. Tehát nem lövök nagyon mellé ha azt mondom, 2 év múlva már valószínűleg kevés lesz a Barcába.

Bivi76 2018.11.22. 14:11:53

Én imádom az ösztönös zseniket! Imádom a brazil játékosokat! Neymar volt a kedvenc focistám a Barcában. Óriási klasszis jelenleg is! A világ egyik legjobbja,TOP 3-as játékos. De ide ne jöjjön már vissza! Amilyen pofátlanul lelépett,ahogy viselkedett Ő,és az Apja,nincs helye az ilyen stílusú játékosoknak nálunk. Évről évre mindig követelőzne,eljátszaná minden nyáron a "nagy halált",fizetésemelést kiharcolva,ezáltal a szurkolókat idegben tartva. Nem szeretem az ilyen focistákat.Maradjon ott,ahova pofátlanul lelépett,és legyen futballrabszolga!A tulaj sehova se engedje el! Akinek nem felel meg a Barcelonában játszani,lehet felőlem saját nevelésű,Legendának mondott bárki,ha követelőzik,takarodjon a picsába!Ezért tart itt a klub,a bérezések terén,mert mindenféle balfasznak engedte a vezetőség,hogy követelőzzön!Ennek köszönhetően nem tudunk igazolni nagy sztárokat,mert a középszerek annyit keresnek,mint más csapatoknál a sztárfocisták.Ezért vagyunk oda azért a szerencsétlen Rabiotért,mert iongyen jönne,közben meg egy gyenge játékos.Ilyen Philip Cocuhoz tudnám hasonlítani.Semmi extra,egy langyos ,vékony játékos.Ilyenekre mondják sokan hogy hasznos.Ebből a típusból van már egy a középpályán,elég azt is elviselni.Nem kellene mégegy. Alena meg maradjon,szimpatikus játékos,csakúgy mint Malcom,akinek nem hullott semmi az ölébe,mindenért megkellett küzdenie.Nem egy volt Barcelona kapus az apja!

Maestro10 2018.11.22. 14:30:19

Alena maradjon Barcelonában, Neymar pedig Párizsban. Röviden, tömören ennyi a lényeg.

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 14:37:09

@LDzsi: Rakitic már sokszor eddig is kevés volt a Barcába, voltak meccsek ahol egyszerűen eltűnt, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak mivel Busquets is alibizik..ide hajtós, erős középpályások kellenének akik meg technikailag is képzettek.. Arthur egynek jó, Rabiottal pedig már elég ütős középpályánk lehetne..elbírnánk hogy Busquets úgy hoz le 90 perceket hogy nem csinál semmit :)

faramuci69 2018.11.22. 14:38:49

@Bivi76: ne kezd már megint :)
Kellene fizikális játékosok is. Akár milyen szimpatikus Malcom, egyelőre elvétve jut el a kezdőig. Nem gondolom, hogy emiatt csak a csúnya edző bácsit marasztalhatjuk el. Én is drukkolok neki, úgy tűnik több esze van mint Dembélének, bár nem tettük magasra a lécet.

Neymar apja valóban egy pöcs, de sajnos Dembélé esetében meg azt látom, hogy őt nem menedzseli az apja, magyarul nincs aki egy kicsit képbe rakja a srácot.

Alena beépítésének sokan örülnének, de itt megint fontos, hogy a játékos is elég jó legyen. Persze mindig könnyebb elkótyavetyélni egy saját nevelést, és játszatni a drága pénzen vett "sztárt", de pont ebből a szempontból van előny annak, hogy Spanyolországban nem az edző felelős az igazolásokért, így nem fog görcsösen ragaszkodni az igazához és egy elfuserált játékost játszatni. Persze ettől még a klub vezetés is gyakorolhat nyomást, de szerinte ezt Valverde valahol mélyen lesz...rja.

faramuci69 2018.11.22. 14:41:22

@DISTANTxTHUNDER: Arthur azért elég messze van még a "hajtós, erős középpályás"-tól. Rakitic jelenleg nélkülözhetetlen láncszem, több ember helyett védekezik. Egyszer tuti ő is szögre akasztja a csukát, de ki tudja hány jó éve van még.

faramuci69 2018.11.22. 14:43:51

Persze én örülnék a legjobban, ha a Raketic/Busquets kettős helyét átvenné a Rabiot/De Jong duó, persze a megfelelő fokozatosság mellett. Arthur is szépen fejlődik, számára külön pech, hogy nem játszott Iniestával együtt.

LDzsi 2018.11.22. 14:48:05

@DISTANTxTHUNDER: hát de ez az, hogy miért akartok elküldeni egy olyan játékost, aki csinál is valamit? Hozzák ide Rabiot-t hogy Busquets tudjon 90 percet alibizni? :D Nekem van baj a logikámmal hogy inkább azokat kéne kiszórni akik alibiznek?

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 14:59:44

@LDzsi: Tudod mikor fogják kiszórni Busquetst? Majd amikor x év múlva lejár a szerződése es esetleg úgy dönt hogy nem hosszabbít.. több alibizőt egyszerűen nem bír el a csapat, és Rakitic is, bar sokszor hasznos, meg jó ha van, de ő is képes meccsekre eltűnni..ilyenkor pedig ott tátong a középpályánk átjaróhazként

DISTANTxTHUNDER 2018.11.22. 15:01:03

@faramuci69: Most már, hogy meccsek óta folyamatosan kezd, Arthurnál is érezhető a fáradtság.. de amúgy jó lesz majd :)

Robi71 2018.11.22. 15:09:23

@LDzsi: @DISTANTxTHUNDER: Az "alibiző" játékosunk most fogja játszani az 500. meccsét Barca mezben. 499 meccset "alibizve" lejátszva...nem kisi teljesítmény. :)@Bivi76: Jordi Cruyff-nak az apukája nem kapus volt a Barca-ban, hanem egy kicsit több annál....mégsem lett klublegenda. :)

Raven1975 2018.11.22. 15:09:23

Arturo Vidal úgy fest komolyan gondolja ezt a labdarúgás nevű dolgot. Gerard Romero szerint miután egész éjjel utazott a válogatott meccs után (két gólt is szerzett) reggel hat óra körül landolt a gépe Madridban, ahonnan azonnal indult Barcelonába.. edzésre.

2018.11.22. 15:23:54

@Robi71: Soha senki nem állította ,hogy Busquets egész életét végig alibizte voltak jó évei a pályafutása 2/3 becsülettel letolta az utolsó 3 évével vannak gondok:-)de te ezt úgy állítanád be,hogy olyanokat kensz ránk amit nem is mondott senki :-)

LDzsi 2018.11.22. 15:24:38

@Robi71: ne fárassz... Busquets nem 499 meccset alibizett, hanem az utóbbi kb 150-ből 80-at (most csak mondtam egy számot)

Robi71 2018.11.22. 15:40:15

@zeli39: @LDzsi: Tolta becsülettel, aztán egyszer úgy döntött, hogy elkezd "alibizni"? :)
Szerintem most sem alibizik, csak nem tud mit kezdeni az új csapattársaival, akik enyhén szólva sem Xavi vagy Iniesta szintűek. És persze...ő sem lesz már fiatalabb.
Nem mindenki Messi, aki a "jóakarói" jóslatai ellenére Xavi, Iniesta, Alves...stb. távozása után is ugyan azon a szintem nyomja, mint előtte....sőt részben még pótolja is őket.

Bivi76 2018.11.22. 15:44:11

@Robi71: Én a kis kedvencedre írtram,nem a Jordi Cruyffra!

Bivi76 2018.11.22. 15:44:44

@faramuci69: Mit ne kezdjek már megint?

Robi71 2018.11.22. 15:49:12

@Bivi76: Igen. "Jordi Cruyff-nak az apukája nem kapus volt a Barca-ban (lásd Busi), hanem egy kicsit több annál....mégsem lett klublegenda (mint Busi)." Mit nem értettél ebből?

faramuci69 2018.11.22. 15:49:54

@Bivi76: arra gondoltam, hogy az egész csapatot teletenned labdamuveszekkel. Nem sertesnek szántam.

Bivi76 2018.11.22. 15:57:03

@Robi71: Te mit nem értessz? Én a kis kedvencedről beszélek!@faramuci69:

Bivi76 2018.11.22. 15:59:47

@faramuci69: Nekem az a foci tetszik,ha a játék színezve van.De aztán kinek a pap,kinek a papné.Inkább nem vitázom,mert senkit nem szeretnék megsérteni! Hát akkor tapsoljunk Rabiotnak,meg a 30-asok szerződéshosszabbításának,legalább 5 évre csúcsgázsival!

Robi71 2018.11.22. 16:04:03

@Bivi76: Busi-n kívül melyik "kis kedvencemnek" volt még Barca kapus az apukája?

faramuci69 2018.11.22. 16:10:06

@Bivi76: sokan szeretjuk a latvanyos focit, de ahhoz kellenek jatekosok, aki futnak, neha utkoznek. Ez mar nem az 5-10 évvel ezelotti Barca

Robi71 2018.11.22. 16:13:20

@faramuci69: abban sem volt mindenki labdaművész. :)...de a maga posztján a legjobb a világon (de minimum top3).

Bivi76 2018.11.22. 16:46:12

@Robi71: Te engem hülyének nézel?Nem értem,mit nem értessz! Vagy csak ki akarod forgatni a szavaimat?

Robi71 2018.11.22. 16:55:00

@Bivi76: Te nem értesz.
Busi-nak semmi előnye sem származott abból, hogy az apja Barca kapus volt. Egyszerűen zseni a pali...Pep-nek nem volt nehéz dolga eldönteni, hogy ő vagy Yaya marad. A korkülönbségről nem is beszélve. Yaya már sehol sincs (35 éves, Olympiacos).

2018.11.22. 17:18:31

@Robi71: Lehetséges,hogy még hátrányt is szenvedett mert Busquets volt a vezetékneve :-)Szerinted van értelme Busit és Tourét összehasonlítani ?:-)Busquets pályafutása alatt eddig szerzet 9 gólt Yaya Toure meg majdnem 100 gólt :-)Touré 4-szer volt Afrika legjobb labdarúgója :-)de veled kb olyan vitába keveredni mint apámmal aki 84 éves nagyot hall és fogalma sincs mi az az FC Barcelona :-)

Bivi76 2018.11.22. 17:19:30

@Robi71: Zseni a pali? Hát Te nagyon elvagy tévedve a focihoz értést illetően.Soroljak Neked zseniket a focitörténelemben? Busquets a TOP 100-ban nincs benne a jó focistákat illetően. Nemhogy zseni!

Bivi76 2018.11.22. 17:20:43

@Robi71: Amúgy eszem ágában sincs vitázni Veled,úgysem értünk egyet ebben(sem)a témában!

faramuci69 2018.11.22. 17:46:40

@zeli39: igazad van, nincs ertelme. Yaya nagyon jo kis jatekos volt. Busi meg siman kiszoritotta a világ legjobb csapatából kezdőként a már befutott Yayat. Mellesleg világbajnok. Persze tudom, Pep rasszista. Csak ezért.

Robi71 2018.11.22. 17:47:45

@Bivi76: Nem velem, hanem a tényekkel vitatkozol. Állandóan ezt teszed.

Robi71 2018.11.22. 17:51:12

@zeli39: Pep, aki nem arról híres, hogy kivételezne, mellette tette le a voksát...és az idő őt igazolta ebben is. A Barca szempontjából ez a legfontosabb.

2018.11.22. 17:57:52

@Robi71: ha ennyit írsz el is fogadom Guardiola Busival képzelte el a jövőt és ennyi

Bivi76 2018.11.22. 17:58:12

@Robi71: Jól van Robi! Hagyjuk! Te mindig a tényekkel jössz! Ha már tények,akkor egy másik kedvenc témám! Mikor nyert utoljára a kis Guardiolád BL-t? Mert gondolom szerinted a világ legjobb edzője,és minden anyagi forrás adott neki,hogy a világ legjobb játékosait megvásárolja? Akkor én is a tényekkel jövök. Az a pali 2011 óta sehol sincs! Maximum a béka segge alatt! 7 éve a levesben! Cáfolj meg,ha nincs igazam! Vitatkozz Te is a tényekkel!:-)

Bivi76 2018.11.22. 18:00:05

@Robi71: Az is Guardiolát igazolta,hogy elüldözte Eto'o-t,aki a következő évben BL-t nyert? Épp minket kiejtve az elődöntőben? Ja,az is őt igazolta ugye?

kritizator 2018.11.22. 18:05:37

@Bivi76: sőt, ő tette tönkre a mai német válogatottat

faramuci69 2018.11.22. 18:10:09

@kritizator: tényleg, ő volt a beépített ellenség. Kár hogy a 2014es vbjuket nem tudta elszabotalni.

Bivi76 2018.11.22. 18:15:31

@kritizator: Tudom hogy ezt cinikusan írod,de én örülök neki,hogy így vélekednek Némertországban!

Robi71 2018.11.22. 18:32:26

@kritizator: Pep tette tönkre a német válogazottat? Szerintem inkább a Soros!

Robi71 2018.11.22. 18:33:35

@kritizator: De az Özil is sokat tett ezért.

Robi71 2018.11.22. 18:35:56

@Bivi76: Még mindig nem nézted meg a Barca filmet, igaz? Ne is tedd, mert semmi sem igaz benne! :)

Bivi76 2018.11.22. 18:38:51

@Robi71: Hogy jött ide Soros?

Bivi76 2018.11.22. 18:45:22

@Robi71: Szívesebben néznék meg egy Barca filmet a 2003-2008 közötti időszakról.

Robi71 2018.11.22. 18:48:35

@Bivi76: Szerintem Soros inkább szabotálta a német válogatottat, mint Pep. Kb ennyire abszurd az állítás.

Robi71 2018.11.22. 18:51:23

@Bivi76: Csinálh te egy filmet erről az időszakról. Szívesen megnézném.
De hát a Pep korszakot tartják a legjobbnak a Barca-nál...be kell érnünk ezzel. :)

Bivi76 2018.11.22. 18:54:25

@Robi71: Ha segítessz a film megalkotásában benne vagyok! :-)

Bivi76 2018.11.22. 19:02:02

@Robi71: Egy teljesen szétesett, morálisan mélyponton lévő, Joan Gaspart irányítása alatt megfeneklett csodálatos klub újjászületése Egy fiatal, ambíciózus elnökség megalakulása, egy nagymúltú futballnemzet egykori klasszisának edzői kinevezése, és egy sztárcsapat alapjainak letétele. Minden idők legtechnikásabb zsenijének leigazolásával kezdődött egy új fejezet a klub életében. Számtalan öröm, a csapatba vetett hit visszaadása, és rengeteg sztárjátékos leigazolása, és a klub történelmének 2.BEK/BL sikere.

Robi71 2018.11.22. 19:06:42

@Bivi76: Fantasztikus. Írd meg a forgatókönyvet és menj el vele Andy-hez, hátha lát fantáziát benne!
De azt, hogy ha rajtad múlna legszívesebben kitörölnéd a klub legsikeresebb időszakát csak azért, mert utálod Pep-et...nagyon csúnya dolog.

Bivi76 2018.11.22. 19:14:03

@Robi71: Nem utálom, csak nem szeretem A kettő nem ugyanaz.

Robi71 2018.11.22. 19:20:32

@Bivi76: Bocs, de aki egy olyan pöcsfejjel való vitában, mint amilyen Ibra, a "svédnek" ad igazat...az nagyon utálhatja.

Bivi76 2018.11.22. 19:48:31

@Robi71: Nem utálom. Igen, Ibrának adok igazat. És akkor mi van? Mert Guardiola hibátlan? Én nem iszom minden szavát bólogatva, szájtátva.Olvasva Ibra könyvét, igen a svédnek adok igazat. De ez nem kell hogy mérvadó legyen, ez csak az én véleményem.

Bivi76 2018.11.22. 19:48:42

@Robi71: Nem utálom. Igen, Ibrának adok igazat. És akkor mi van? Mert Guardiola hibátlan? Én nem iszom minden szavát bólogatva, szájtátva.Olvasva Ibra könyvét, igen a svédnek adok igazat. De ez nem kell hogy mérvadó legyen, ez csak az én véleményem.

faramuci69 2018.11.22. 20:10:07

Most komolyan, miért farasztod magad nap mint nap ész érvekkel. A nép vért kíván...

Robi71 2018.11.22. 22:41:44

@Bivi76: Pedig Pep nem csak a világ legjobb edzője, de fasza csávó is. Senkit sem küldött el a csapattól...csak rámutatott az emberi gyengeségükre és maguktól távoztak. Így volt Yayaval, Dinho-val, Deco-val és később Eto'o-val is. De hát ez nincs honnan tudnod...még a filmet sem nézted meg. :)
Remélem eljön az az idő, amikor újra a kezébe veszi a La Massia-t. Pique lesz a klubelnök és Xavi az edző. Akkor talán újra "Barca" lesz a Barca. :)

Robi71 2018.11.22. 22:44:08

@Bivi76: De ha Ibra-nak adsz igazat, akkor valójában (bocs, hogy ezt mondom) nem érted a "Barca filozófia" lényegét.

Robi71 2018.11.23. 08:54:13

@kritizator: Ő küldte, de Erdogan kérte meg, hogy szabotálja a német válogatottat. :)

Messirium 2018.11.24. 00:42:49

The King of box-to-box player is : Sergio Busquets (2008-2015)!
süti beállítások módosítása