A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Valverde: "Nem gondolkozom hosszútávon"

2019. január 02. - Berbatov

Ernesto Valverde a klub hivatalos TV csatornájának adott interjút. 

"Előző szezonban a liga első fele döntőnek bizonyult a bajnoki cím megszerzésének szempontjából. Jó tavaszunk is volt, de az ősz meghatározta a bajnokságot. Idén még dolgoznunk kell az ügyön, de azt hiszem rendben vagyunk. Voltak jó és rossz időszakaink, de a helyes úton vagyunk. A Király-kupa döntője volt a legjobb meccsünk az elmúlt idényben. Jól reagáltunk néhány negatív eredményre. A jelen szezonban a Tottenham elleni idegenbeli BL mérkőzés bírt hatalmas téttel számunkra, nagyon fontos győzelmet arattunk három nyeretlen bajnoki után. A bajnokságban a Real Madrid 5-1-es kiütése és a barcelonai derbin az Espanyol 4-0-s legyőzése kiemelt pillanatok, tavaly egyik mérkőzésünket sem tudtuk megnyerni az Espanyol ellen. Az összes nyári igazolásunk illeszkedik a csapatba. Lenglet már ismerte a La Ligát, ez mindig előny, ő egy nagyszerű profi. Arthur helyzete különböző, ő külföldről érkezett, de tökéletesen felvette a csapat dinamikáját. Vidal egy erős játékos, aki top bajnokságokban szerepelt, hozzászokott a nagy meccsekhez. Arturo mindig ugyanazzal a mentalitással lép pályára, akár a Real Madrid, akár a Cultural Leonesa az ellenfél. Ő ilyen, hatalmas munkabírással rendelkezik, amit az edzők szeretnek. Murillo személyében olyan játékost találtunk, aki ismeri a ligát, tapasztalt és azonnal csatlakozni tud hozzánk, természetesen a klub pénzügyi lehetőségeit figyelembe véve. Nem tudom hosszabbítok-e, nem gondolkozom hosszútávon, szeretném elérni a céljainkat, aztán meglátjuk. Ha a csapat nem nyerné meg a bajnokságot, mindannyian tudjuk, hogy az edzőt veszik elő."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr4514527836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2019.01.02. 15:53:54

Akkor a nyáron mielőtt uj játékosokban gondolkodnank, egy új edző is kell.. mondjuk úgy elég nehéz fejlődni ha 2-3 évente a 0ról kell indulni ujra.. és Valverdének ez még csak a 2.éve, elég hamar kifulladt :/ Nem vagyok megelégedve minden döntésével, azt sem gondolom hogy kifejezetten ide való lenne, de nélküle megint a bizonytalanságot kockáztatnánk, és őszintén, nekem ötletem sincs hogy ki követhetné.. és arról sincs hogy az a bizonyos uj edző milyen lenne itt.. a nagy edzök is buktak már meg, abban pedig nem lehet mindig hogy a noname edzők beválnak..

kritizator 2019.01.02. 16:41:46

@DISTANTxTHUNDER: nem fog elmenni, :)

Setient pedzegetik

DISTANTxTHUNDER 2019.01.02. 16:44:23

@Robi71: @kritizator: A 6.helyezett Betis edzője? Inkább passzolnám :)

Robi71 2019.01.02. 16:51:35

@DISTANTxTHUNDER: Valverde hosszabbítása az ő és a klubvezetésen áll. Ketttőn múlik.
Setièn neve a hazai sima vereség után merült fel. Akkor valóban lefocizott a Betis.

Sörenzen 2019.01.02. 17:07:33

Nekem erről az edzőváltásról mindig Nyilasi Tibi jut eszembe, amikor egy Barcelona meccs szünetében azt találta mondani, hogy - ezzel a csapattal még én is bajnokságot tudnék nyerni...

Robi71 2019.01.02. 17:19:14

@Sörenzen: Ameddig még megvan a Messi féle generáció valóban így van...erős túlzással. De a BL-hez azért ennél több kell.

DISTANTxTHUNDER 2019.01.02. 17:22:00

@Robi71: A Levante edzője nem került szóba? Tavaly végül is az ő csapata verte meg egyedül a Barcát a bajnoksagban :)

Robi71 2019.01.02. 17:35:54

@DISTANTxTHUNDER: Az nem hazai pályán volt és inkább mi voltunk nevetségesek (Mina-val az élen), mint az ellenfél lefocizott volna. De még nem kizárt a Levante edzője sem. :)

Kertai Dávid 2019.01.02. 18:41:41

Jó edző Setien is és a Levante edzője is, de nem tudom hogy ez elég lenne e ide... Paco Jemezt is jó edzőnek vélem, szóbajött nálunk is (szerintem azér kacsa volt), meg a spanyol válogatottnál is.. csak vele és Setiennel szerintem az a baj hogy túltolják a támadó focit, védekezésbe iszonyat amit művelnek a csapataik... én szerintem az lenne a legjobb ha Valverde maradna addig amíg Xavi nem áll készen, feleslegesnek érzem a edző cserélgetéseket, így nem lehet csapatot építeni ha 1-2 évente leváltjuk őket

kritizator 2019.01.02. 20:04:33

@Kertai Dávid: Setiennel szerintem az a baj hogy túltolják a támadó focit,

Nem baj, én szeretem a támadó focit :)

Lacisári 2019.01.02. 20:14:49

Ha Valverde fél, hogy nem lesz meg a bajnokság és inkább a távozás mellett dönt, jó edző nem fogja vállalni, hogy a harmincasok szentek és sérthetetlenek. Így csak mamelukra lehet számítani.

Robi71 2019.01.02. 22:46:40

Az Everton vinné Malcom-ot is. Jöhetne cserébe Richarlison. Alapból jobbszélső, de fizikailag elég erős center-t játszani is.

Robi71 2019.01.02. 23:16:34

Az Ajax argentin khv-et igazolt (Magallán), nyilván a De Ligt utáni időszakra gondolva.

SzaboJ2252 2019.01.03. 00:21:20

@Robi71: mi van az Evertonnal? Már a 4. játékosunkat vinné?

kritizator 2019.01.03. 05:23:51

@SzaboJ2252: ő aki jatekostemetonk anti-sirasoja

LDzsi 2019.01.03. 08:27:14

@Kertai Dávid: az még minimum 4-5 év mire Xavi készen lesz

Barcaa 2019.01.03. 09:03:22

@DISTANTxTHUNDER:
Inkább megfordítanám a dolgot:

Egy olyan edző, aki 6. helyezett lett EGY BETISSEL tavaly is, idén is 6. helyezettek úgy hogy minket lefociztak, akkor miért ne?

Megjegyzem, 2017 tavaszán nevezték ki, amikor a Betis majdnem kiesett, következő évben már 6-odikok lettek.

Ellenünk Barcásabb focit játszatott gyengébb kerettel, mint amit mi játszottunk Valverdével, meg is lett az eredménye abban, hogy konkrétan dagadtra tömtek minket hazai pályán...
Bátran, veszélyesen játszottak, ilyen edző kell nekünk.

2019.01.03. 09:30:22

@Barcaa: Azért egy fiatal Betist könnyebb motiválni mint egy kiöregedőben lévő sztárokkal teletűzdelt csapatot .Nem edző gond van nálunk hanem játékos problémák

Raven1975 2019.01.03. 10:06:58

A klub honlapja összegyűjtötte, hogy melyek azok az egyéni rekordok, amelyek elérhető közelségbe kerülnek 2019-ben Messi számára. Az érdekesebbek: 18 meccs és ő lesz a Barça történelmének második legtöbb hivatalos meccsen pályára lépő játékosa. 3 trófea és minden idők harmadik legtöbb felnőtt klubtrófeát nyerő játékosa lehet Giggs mellett. Illetve az első helyen osztozhat - szintén Giggs-szel - az egy klubban szerzett felnőtt trófeák számában. 11 győzelem és utoléri Casillas-t a valaha volt legtöbb spanyol bajnoki győzelmek számában. 2 gól és eléri a 400-as álomhatárt a spanyol bajnokságban. Egy mesterhármas és eléri az 50-es álomhatárt. 2 gól a spanyol kupában és eléri az 50-es számot. www.fcbarcelona.com/en/football/first-team/news/962628/10-targets-for-messi-in-2019

Barcaa 2019.01.03. 10:12:43

@zeli39: Ez igaz, ezért is kellene egy tökös edző, aki nem szarozik és (Messin kívül értelemszerűen) senkinek sincs bérelt helye a kezdőben, hanem meg kell küzdenie, akkor talán az ellustult szent tehenek is felpörögnének.

@Raven1975: Földöntúli!

Balázs37. 2019.01.03. 11:44:07

@Raven1975: érdekes. Meccs számokban, és gólokban biztos meglesz, remélem trófeák terén is!

Balázs37. 2019.01.03. 11:45:25

@Raven1975: te mindig érdekes statisztikákat szolgáltatsz!
süti beállítások módosítása