A Barcelona Ter Stegen remeklésének köszönhetően elhozta az egyik pontot Bilbaoból. Lássuk hogyan értékeltek a főszereplők.
Valverde: "Lassú játék volt ez részünkről, különösen az első félidőben. Arra számítottunk, hogy a játékunknak magasabb ritmusa lesz. A második félidőben támadtunk, de nem tudtunk nyerni. Több helyzetet kellett volna kialakítanunk, magasan presszionáltak, de azon túljutottunk. Ez a futball, ilyen a mérkőzések természete. Vannak olyan találkozók, amin elbotlunk, és ilyenkor az emberek szeretnek egy játékost hibáztatni, de ez az egész csapat felelőssége. Messi rendben van, 100%-osan játszott."
Ter Stegen: "Ez egy olyan mérkőzés volt, amit elemeznünk kell. Először vissza kell szerezni az erőnket, majd értékeljük a sikertelen dolgokat, és megnézzük miben tudunk fejlődni. A két védésen fontos volt, meg kellett állítanom őket. Az önbizalmamnak is jót tett."
Suárez: "Az első félidőben pontatlanok voltunk, labdákat veszítettünk, hiányzott a csapaton belüli kommunikáció. Sok mérkőzés van a hátunk mögött, ma fáradtak voltunk. Ter Stegen a világ legjobb kapusa. Messinek is nehéz volt ma a helyzete, mert folyamatosan szabálytalankodtak vele szemben, de játszott, az azt jelenti 100%-os állapotban van."
Sergi Roberto: "Mindig önkritikusak vagyunk önmagunkkal szemben, fogunk erről a meccsről beszélni. De nagyszerű szezont teljesítünk, pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot. Ter Stegen hatalmasakat védett, ő a világ legjobb kapusa."
Rakitic: "Megpróbáltunk gólt szerezni, de az Athletic nagyszerűen szűkítette a területeket, és remekül védekeztek, az utolsó passzainkból hiányzott a pontosság. Szereztünk egy pontot, és még hosszú a szezon továbbra is. Mi maradunk a favoritok."