A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Meccs utáni reakciók #BarcaValladolid

2019. február 17. - Berbatov

A Barcelona hazai pályán minimális különbséggel múlta felül a Valladolid csapatát a spanyol bajnokság 24. fordulójában. Lássuk hogyan értékeltek a főszereplők.

Valverde: "A Valladolid jó mérkőzést teljesített, sok lehetőségünk volt gólt szerezni, de nem éltünk velük. Az első félidőben gyengén játszottunk, túl alacsony volt a tempónk, és jól védekezett az ellenfél. A másodikban viszont tiszta ziccereket alakítottunk ki. Reméljük jobb eredményeket érünk el a következő találkozókon, négy fontos meccs áll előttünk. Nem fogok hazudni, nagyon koncentrálunk a Bajnokok Ligájára, talán ez befolyásolta a mai összecsapást. Piqué magas szinten játszik ebben a szezonban, sokat támaszkodok rá, jó formában van. Boateng egy igazai harcos, tudom, hogy nehéz neki gyorsan alkalmazkodni, különösen azért, mert nem vesz részt folyamatosan a meccseken." 

Piqué: "Nem játszottunk jól, az egyetlen jó hír a győzelem. Javulnunk kell keddig, mert ilyen játékkal elbukunk. Ha lassan járatjuk a labdát és nem is birtokoljuk azt, gyenge csapattá válunk. A büntető jogos volt szerintem, hozzám értek, aminek következtében elveszítettem az egyensúlyomat. Tisztában vagyunk vele miben kell fejlődnünk."

Boateng: "Nagyon boldog vagyok a Barcelona színeiben történő bajnoki bemutatkozásom miatt. Ez egy speciális nap a számomra, mert egy álom vált valóra. Kritikák? Ha a Barcelonában játszol, ez normálisnak számít." 

Vidal: "Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, fontos mérkőzések következnek, de még hosszú az út a végéig. Most pihenünk, és már várjuk a BL-t. Észrevettem a Camp Nou támogatását. Én továbbra is kiteszem a szívem a pályára, hogy az emberek szerelembe essenek velem."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr3414631630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GYLS 2019.02.17. 11:27:18

Folyton ezt a "fejlődnünk kell" szöveget mondják. Mit tettek ősztől kezdve? Egyre unalmasabbak a mérkőzéseink, izgulni is csak azért kell, mert sorra ziccereket rontunk, és ne hogy az ellenfél abból a néhányból többet szerezzen.

Raven1975 2019.02.17. 12:07:51

Gerard Piqué a 300. La Liga meccsét játszotta Barça címeres mezben!
uploads.disquscdn.com/images/69c516481a5444af11cda7574c3f6af76fd61a1695a87b0eacc6209b1917d2e4.jpg
2160 percet játszott a bajnokságban a lehetséges 2160-ból. Nem csoda, ha fáradt. Mondjuk én belőle is kinézem, hogy ott akar lenni a pályán és nem akar pihenőt, mert kell hátra is a vezér. :)

sunt 2019.02.17. 12:10:37

Vezetjük a bajnokságot, állva vagyunk mindkét kupában. Ilyen helyzetben mindenki azt nyilatkozik, amit akar. Ha viszont kiesünk a BL-ből és/vagy lecsúszunk az első helyről, akkor mást kell kitalálni. A nyilatkozatokban is, de a döntésekben is.

Kertai Dávid 2019.02.17. 12:45:57

voltak egyébként jó teljesítmények, Pique, Busquets, Roberto jól játszottak, Alenának is voltak jó megoldásai, és Dembele is csinált jó dolgokat, de azér látszott rajta a pár meccses kihagyás.. Messi viszont nagyon gyenge volt, ráadásul még flegma is volt a társakkal, sokszor látszott hogy leszólta őket (lehet hogy jogosan, de ilyen játékkal én kussban maradtam volna)

LDzsi 2019.02.17. 13:02:49

@Kertai Dávid: Messi ilyen teljesítménnyel is biztosan 10/10 :)

2019.02.17. 13:10:26

@Kertai Dávid: Busquets tényleg nem játszott rosszul csak éppen nem ért vissza védekezni az esetek 90%-ban :-)

Robi71 2019.02.17. 13:50:40

@Kertai Dávid: Messi csak akkor játszik gyengén, ha nem akar. Jó lenne tudni, hogy a tegnap miért nem akart.

2019.02.17. 13:53:58

@Robi71: Volt 1-2 nagy mentése de legtöbb esetben mindig máshol volt mint ahol lenni kellett volna :-)a Real meg cumizik közben :-)

Robi71 2019.02.17. 14:12:23

@zeli39: Hányszor fogod majd visszasìrni majd ha ő sem lesz. :)

Balázs37. 2019.02.17. 14:25:05

14 meccsünkből 8 idegenben lesz, szükség van minden pontra, és a madridiak botlásaira. Az Atletico győztes gólja sztem szabálytalan volt. Csak nem értem, minek ide VAR

Raven1975 2019.02.17. 14:41:34

A tegnapi meccs közben betörtek Boateng házába, ahonnan körülbelül 300 ezer euró értékben vittek el ékszereket és készpénzt. www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20190217/46513399415/boateng-barcelona-valladolid-robo-domicilio-joyas-300000-euros-ladrones-casa.html

tündérzsazsa 2019.02.17. 14:42:15

Most néztem meg a meccset. Ez mi a bánatos f*szom volt? Atyaúristen

rtghfb 2019.02.17. 14:52:25

@Robi71: Vagy lehet hogy Messi is ember és vannak rossz napjai.

Robi71 2019.02.17. 16:07:22

@Raven1975: Mindennapos dolgok ezek arrafelé.

Robi71 2019.02.17. 19:07:08

@rtghfb: Kétségtelenül ember, hacsak az asszonnyal együtt nem élien. :)
És lehetnek rossz napjai, kétségtelenül...talán mert összeveszett az asszonnyal vagy mert egyre inkább tele a töke, hogy miközben százmilliókat költ a klub a munka neheze mégis egyre inkább az ő vállát nyomja. De hát az ne panaszkodjon, aki többet keres, mint CR és Neymar együtt. Az sem lenne mentség, ha most az mondaná nem erről volt szó amikor hosszabbított. Nincs igazam? :)

FRANCIBARCA 2019.02.17. 20:24:55

Részben egyetértek "Robi71 19:07:08" gondolataival, de nem a családi élete hátterének hatását látom problémaként, sokkal inkább azt, hogy tudja mekkora a teher a vállán pláné ha nem úgy megy a csapatnak ahogy kellene: Ha ez így folytatódik mentálisan is fel fogja őrölni, és akkor mi lesz ? Én úgy látom a csapat játéka annyira rá koncentrálódik főleg a 4-3-3 felállásban, hogy azt már egy hazai NB II-es csapat is előre borítékolni tudja ! És ha már felállás, a 4-2-4 esetén talán jobban meg lenne osztva az ellenfelek védővonala és talán nem három négy védő jutna rá ! Apropó rotáció... ! talán a felmagasztalt prominens edzőnknek a taktikában sem ártana alkalmazni !? Nekem például a legutóbbi mérkőzésen E.Dembelé ritmusváltásaiban és kezdeményezőkészségében láttam valami biztatót a jövőre nézve ! De az edzőnk E.Valverde mester savanyú arcát látva a kérdés csak az volt, hogy az uborka mikor ugrik ki a szájából...?

katalan2 2019.02.18. 09:48:03

@Robi71: Az is lehet, hogy a sérülés megtörte a formáját, és nehezebben pörög fel. Az is előfordulhat, hogy esetleg a Salaval történt dolgok viselték meg. Nem tudom, hogy ismerte-e.
süti beállítások módosítása