A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

A klub megpróbálja Neymart szerződtetni

2019. július 15. - Berbatov

A Catalunya Radio értesülései szerint az FC Barcelona vezetősége döntött, tesznek egy kísérletet Neymar visszaigazolására. A brazil klasszis két esztendeje hagyta el Katalóniát, de mindenképpen visszatérne a volt csapatához. 

A Barcelona stratégiai tervében Neymar kiemelt szerepet töltene be a későbbiekben. A támadó elképesztő marketingértéke és sportszakmai szempontok következtében is hangsúlyos projektet képez a szerződtetése. Személyesen Josep Maria Bartomeu veszi kezébe az irányítást, tárgyalóasztalhoz ül Nasser Al-Khelaifival, a Paris-Saint Germain vezetőjével. 

A Barcelona első körben játékosokat kínál majd a brazil játékjogáért cserében. Egyelőre a rádióállomás konkrét elképzelésekről, nevekről nem ejtett szót, de Philippe Coutinho, Malcom és Ivan Rakitic mind-mind potenciális cserealapot jelenthet a későbbiekben. Nélson Semedo vagy Ousmane Dembélé feláldozása kevésbé tűnik valószínűnek, hozzájuk a hírek alapján ragaszkodnak a katalánok.

A párizsi egyesület jelenleg inkább átigazolási díjban, tehát pénzben gondolkozik, mintsem játékoscserében. Nem lesz egyszerű összehangoltan mindkét felet kielégítő megoldást találni. A játékos egy hét késéssel visszatért a PSG-hez elkezdeni az előszezont, és jelenleg várja az ügy végkifejletét. Neymar a mai napon a francia klub sportigazgatójának személyesen is kifejtette a távozási szándékát. Leonardo vette a lapot, és megfelelő ajánlat esetén nem is gördítenek akadályt az eligazolása elé. De vajon a Barcelonától érkezik-e a PSG-t kielégítő ajánlat? A következő hetekben fény derül rá. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr3414948138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berbatov 2019.07.15. 20:50:47

Basszus, Raki nevét elírtam rögtön az első lehetséges válasznál. :( Mindegy, marad így, nem tudom módosítani a szavazatok elvesztése nélkül...

Eminusz 2019.07.15. 20:56:45

Szerintem Umtitit semmikepp sem kene belevonni az ugyletbe, mert akkor igazolni kene meg egy belso vedot is a helyere.. Az osszes tobbitol meg lehet valni anelkul, hogy potolni kelljen.

PeppyRapier 2019.07.15. 21:04:33

Szerintem a létszám feletti játékosok elcserélésével csak nyerhet a klub. Eladni úgysem tudnánk őket olyan árban amennyiért jöttek v. reális lenne, sajnos ez tény. Mi nem a Real vagyunk, ahol az utolsó csere cseréje is 30+ milliókért megy el. Emellett pedig létszámfelettiek, ergó megszabadulni viszont meg kellene tőlük.

Malcom a leginkább ilyen játékos a keretben. Eleve nem számolt vele Valverde, hát akkor még most amikor érkezett Grizi és esetleg hoznák még Neymar-t is. Nem kérdés, hogy menni fog, viszont érte még jöhet olyan ajánlat amit érdemes lenne inkább pénz formályában elfogadni.

Rakitic-et én nagyon kedvelem, de tény, hogy az ő szolgálataira sincs feltétlen szükség. Érkezett a kp-jar De Jong, aki szinte 100%, hogy kezdő lesz, szerintem egyenlőre inkább Busquets mellett sem mint helyett, ezzel stabilizálva a pálya közepét. Ott van még Arthur, Vidal, Alena és Puig sem marad a B-ben sokáig. Ugyan Valverde kedvence, de simán távozhat.

Végül Coutinho, akinek már a helye sincs meg a csapatban. Valverde képtelen őt beépíteni a középpályára, ahol amúgy sincs nagyon hely már. Elől pedig Dembelé eleve előtte volt a rangsorban, most meg még ő elé is jött valaki. Nem kérdés, hogy távozni fog, inkább az lesz érdekes, hogy hova és milyen formában.

Szerintem a Coutinho + Rakitic + Malcom egy igen komoly realitás, amit a PSG is elfogadhatna, csupa olyan játékost szerezne, akik az ő szintjükön kezdőnek számítanának, sőt komoly erősítésnek is. Ellenben simán benne van a pakliban, hogy Malcom-ból pénzt csinál a klub, mág Rakitic-et Valverde ideláncolja, így maradna a Coutinho + pénz opció. De vajon mekkora összeget akarna a PSG? Nyílván vagy 100milliót, de szerintem valahol 50millió körül lehetne a realitás.

Mindenesetre az is vicces lenne, ha ennyi huzavona és Neymar hiszti után, a franciák nyakán maradna a Brazil, valószínűleg jókora (értsd: 0) játékkedvel. Akkor aztán tényleg elbulizná a karrierje maradékát. Neki csak a Barca jelentheti az utolsó esélyt mert más nem foglya megvenni, és a PSG-ben tönkre fog menni.

2019.07.15. 21:23:22

@PeppyRapier: Egy pici dolgot nem veszel figyelembe Rakitic 2021.-ig,,Coutinho 2023-ig ,,Malcom 2023-ig szerződéssel bír Barcelonában ,,tehát a játékos belegyezése is kell ha elakarják adni

DISTANTxTHUNDER 2019.07.15. 21:23:48

Tehát akkor Griezmann leigazolása után sem nyugodhatunk meg -.-" Nekem különben teljesen mindegy hogy jön-e vagy sem, es ha jön akkor kik helyére... jó a jekenlegi keret is, én nem változtatnék rajta, de ha nagyon muszáj akkor Neymart cserélném Coutinhora és Rakiticre (plusz még adnám Malcomot de nem hiszem hogy ő kellene a PSGnek).. de ez nagyon valószinűtlen hogy megtörténik.. es ha meg is történik, mi a garancia hogy Valverde, aki nem tudta beépíteni a "mulya", engedelmes jófiú Coutinhot, majd beépíti az öntörvenyű, zabolatlan Neymart? Neymarnak ha valami nem tetszik, kimondja, simán szembemegy az edzőjevel, ahogy anno Luchoval is, szerintem Valverde minden maradék tekintélyét elvesztené.. a foci különben sem valami beteg kartyajáték ahol embereket cserélgetnek a klubok kényük szerint.. Bartomeu kezdi elveszteni a kontrollt és a valóságot

DISTANTxTHUNDER 2019.07.15. 21:26:24

@zeli39: Pontosan, és Rakitic kijelentette hogy ő innen nem megy sehova, Coutinho pedig anno azért jött hogy majd mimdent megnyerjen, szerintem ha megpukkad is kitölti legalább ezt a szerzödését..

PeppyRapier 2019.07.15. 21:29:56

@zeli39: WHAT? Nem mondod... Ez minden esetben szükséges, különben ha nem lenne szerződése akkor nem adhatná el a klub, mert ingyen távoznának... de általában ha már el akarnak adni, ergo nem látnak már szivesen - és nem egy no name focista vagy aki soha az életben nem kerese ennyi zsét (Douglas, Arda) - akkor abba általában a játékos is bele szokott törődni és inkább tovább áll.

PeppyRapier 2019.07.15. 21:32:09

@PeppyRapier: Coutinho biztos vagyok benne, hogy simán távozna, mert ő sem érzi itt jól magát. Rakitic helyzete egyedibb, ő jól érzi itt magát, és az edző is szívesen látná még a csapatban, egyedül a vezetőség küldené el. Ezért jó esélyel ő maradni is fog, mint ahogy azt le is írtam.

Barcaa 2019.07.15. 21:43:07

@DISTANTxTHUNDER: Vajon mennyi tekintélye maradhatott amúgy is egy olyan edzőnek, aki 2-ből 2-szer produkált a csapattal történelemkönyvbe való kiesést?

Valverde pont ezért kell Bartoéknak...Halvérű, nem mer kivenni senkit sem a kezdőből, és nincs vita....(de eredmény sem...Pedig jót tenne egy kis versenyhelyzet, mint anno Lucho érkezésekor)

Barcaa 2019.07.15. 21:44:17

@PeppyRapier: Igen, Coutinhonak a menedzsere is megmondta, hogy ha elakarják adni akkor elmegy, egyedül az nem tetszik nekik, hogy Bartoék arról tájékoztatják hogy érinthetetlen, közben meg el tervezik cserélni, ami valljuk be, nem túl korrekt, miért nem lehet beavatni előtte az ügynököt is?

DISTANTxTHUNDER 2019.07.15. 21:49:31

@Barcaa: Én sajnálnám ha Coutinho elmenne,.szerintem adni kell neki még 1 esélyt.. lehet Griezmann hiányzott eddig mellette :)

rtghfb 2019.07.15. 21:55:35

@DISTANTxTHUNDER: Vidalt például sikerült beépítenie. Én továbbra sem hiszem hogy Valverde miatt szenved Coutinho. Szerintem Rakiticsnek nincs helye a csapatban és Coutinho is feláldozható; 160 millióba fájt és a harmadik balszélső-opció lenne idén. Ésszerű lenne elcserélni őket.

il Moro 2019.07.15. 21:55:58

Ha a 3 legértékesebb játékost vesszük (Raki, Coutinho, Umtiti), akkor se jön ki a 220 millió, vagyis még kéne pénzt is fizetni mellettük. (Coutinho-nál 100 millióval számoltam, nem azzal amennyiért mi vettük, a többieknél Transfermarkt árral ). Mivel Griezmann kapcsán már kiderült, hogy semmi pénzünk nincs, gondolom újabb hitelt venne fel Barto.

il Moro 2019.07.15. 22:04:40

Coutinhot meg Dembélét együtt meg biztosan nem fogják eladni, mert egyrészt annak beismerése lenne, hogy megbukott az elmúlt 2 év átigazolási politikája, másrészt meg Neymar meg Griezmann is vészesen közelítenek a 30-hoz, minden 25 év alattit nem adhatnak el.

PeppyRapier 2019.07.15. 22:06:11

@il Moro: Umtiti kétlem hogy opció lenne, mert akkor belsővédőt is igazolni kellene. Max akkor ha DeLigt körül akkora a smoke, hogy végül mégis nálunk köt ki, de erre sincs sok esély, ahogy a klubnak sincs rá fedezete. Viszont kétlem, hogy ilyen magas áron számolna a PSG. Ők is túl akarnak adni Neymar-on, ezt Leonardo is megerősítette, így logikátlan lenne 2 lebőgős szezon után ugyan azt az árat visszakérni, csak azért hogy szivassál a Barca-t. Persze a nyakukon is maradhat, mi nem veszítenénk olyan sokat.

A Griezmann-os hitelt meg sokan úgy könyvelik el, hogy akkor kész vége kifogyott a nafta, pedig simán lehet, hogy csak könyvelési szempontból kellett, vagy csak azért mert így gyorsabban kézhez lehetett kapni azt az összeget. Bármi előfordulhat, ahogy persze az is, hogy felvesz még egy nagyobb hitelt a klub, csak azt mondjuk nem 3 hónapra (mint ezt), hanem 1 évre, és hosszabb távon törlesztenek. Szóval azért senki ne gondolja hogy nincs mit a tejbe aprítania Barto-éknak ha nagyon kell, pláne ha pár epic fizuval rendelkező játékost (Coutinho, Rakitic) is elpasszol a klub.

Persze nem a legjobb megoldás, de a Barca-nál hitelképesebb klub nem sok van a világon, és azt sem tudjuk a különböző szponzorok mikor és milyen részletekben fizetnek.

Raven1975 2019.07.15. 22:11:30

Ne szedjetek szét, nem én írtam. :) Hol csúszott el Neymar karrierje?
www.fourfourtwo.hu/friss/hol-csuszott-el-neymar-karrierje-84342/

ZalanBarcafan 2019.07.15. 22:54:40

@Berbatov: Ha nem mondod nem veszem észre :)

Spacedyevest 2019.07.15. 22:57:45

Miért kellene hogy kijöjjön a 200 M?
Senkinek sem ér meg annyit, nincs hova menjen, a PSG-ben meg már nincs maradása.
Ezt ki kéne használni, ha már mindenképp ennyire akarják. PErsze az egész egy szégyen.
És úgy dobálózunk a nevekkel, minta nem is emberek, sorsok lennének, hanem csak fizetőeszközök Neymarért.

ZalanBarcafan 2019.07.15. 23:01:19

De Jong 21, Alena 19-es lesz

DISTANTxTHUNDER 2019.07.16. 00:24:02

@PeppyRapier: Ha jól olvastam, maximum 90 valahány milliót tud felvenni a vezetés anélkül hogy kelljen a sociok szavazata is.. akik ennél nagyobb hitelt nem fognak megszavazni (mert már korábban sem szavaztak meg).. ebből a 90 x milliós keretból 35öt felhasznált Bartomeu Griezmannra ha igaz

Machinek2001 2019.07.16. 01:32:00

@Machinek2001: nem akartam most írni, véletlen

Robi71 2019.07.16. 06:19:51

Az én véleményemet mindenki ismeri. :) Talán le se kell írnom.
Neymar és Griezmann érkezésével Coutinho, Dembélé és Malcom létszámfelettivé válna.
Mivel pénz amúgy sincs Coutinho-t és Dembélé-t (a kakukktojást) ajánlanám fel egy-az-egyben Neymar-ért és Malcom-t eladnám törleszteni a 35 milliós hitelt.
Ha bárki mást vonunk be a transzferbe, akkor azt pótolni kell

sunt 2019.07.16. 07:38:26

Minthogy most a csapat Messire épül, muszáj azzal számolni, hogy ő is megsérülhet. Ez az egyetlen eset, ami miaqtt Neymart érdemes viss7zaigazolni, mert abban nem hiszek, hogy hajlandó lenne pár hónapnál tovább Messi alá dolgozni. Coutinho jobb játékos, mint amit itt e mellett az edző mellett és a kulcsszereplő társakkal produkálni tud. Ezért el kell cserélni, mivel pénzben az árát úgyse fizeti ki senki. Amin még változtatni kell, az a Busi-Rakitic középpálya, mert így ez a csapat achilles sarka. Én Busit küldeném az USA-ba, de minthogy ezt a vezetőség úgyse meri meglépni, menjen Rakitic oda, ahol számítanak rá.

2019.07.16. 08:27:32

Neymar jó játékos (ha nem az utóbbi 2 évéből indulunk ki), de szerintem nélküle erősebbek lennétek. Ha érkezik akkor lesz több olyan nevetek is akiket muszáj a kezdőbe tennetek. De a védekezésük hát finoman szólva harmatos. Kicsi csapatokat lemészároljátok, de a nagyok ellen nagyon visszaütne hogy már nem csak Messi + Suarez sétálna a túlsó térfélen amikor gyors átrendeződéssel kellene visszazárni. Ha Suarez padra kerül és Grizit megpróbáljátok centerbe tolni (ami nem az ő területe finoman szólva) akkor okés. De szerintem Suarez még érinthetetlen. Viszont 4 ilyen támadót nem bír el a mai modern labdarúgásban egy csapat, a középpálya átjáróház lenne, nehezen tudna labdát szerezni, és így nem tudnák labdával tömni a 4 támadót)

Berbatov 2019.07.16. 09:13:02

Off téma. Victor Valdés visszatér minden jel szerint. Pár apróság maradt hátra, és hivatalos lesz. A Juvenil A csapatot veszi át, az U19-eseket. Gyakorlatilag a C csapata a klubnak. :) Remélhetőleg jobb edző lesz, mint kapus volt. Mindenesetre sok sikert neki.

Berbatov 2019.07.16. 09:27:29

@mark666: Nem tudom hol olvastam, talán Minguella nyilatkozta, hogy Griezmann pályafutását végigkövetve centerben egyáltalán nem hatékony. Kell mellé egy fizikálisan erősebb játékos, aki szabadabb területeket nyit számára, és megtartja a labdát. Alapvetően a középső területeken nyújtja a legjobb teljesítményét. Meglátjuk Valverdének fel lesz adva a lecke Neymar nélkül is, igazából a két idénye alapján, nem sok reményt fűzök hozzá, hogy képes lesz megoldani a feladatát.

caaaatalan 2019.07.16. 09:40:23

@mark666: sztem a védelem már most is gyenge világszinten, szóval minden meccset 5-3-ra kell nyerni és irány a támadófoci irányábac:)

Berbatov 2019.07.16. 09:46:58

Most látom a tegnap esti híreket, a L'Equipe és a Sky Sports is lehozta saját infókra hivatkozva a játékoscserét. A franciák szerint a Barca 2 játékost, az angolok szerint szintén 2 játékost, + mellé még pénzt ajánlanak a PSG-nek. Hamarosan befut az első hivatalos megkeresés.

Nos, lehet tippelgetni. Szerintem Cout és Rakiticet próbáljuk rájuk erőltetni.

INCA 2019.07.16. 10:04:11

Amikor kikristályosodtak a hírek és meg lehetett állapítani, hogy tényleg igaz arra gondoltam Dzsunior lesz a prioritás és megpróbálják nyélbe ütni az üzletet. Ehhez képest jött Griezmann. Ha tényleg jön PayPal Junior ki lesz itt még felesleges? Dembele vagy Griezmann, vagy mindkettő? A koncepció nem kristálytisztán világos.
A sejk csak pénzért akarja adni, semmilyen csere nem érdekli. Kiperkáltak 120 milliót Griezmannra. Most akkor kell Dzsunior vagy nem?
Nem tudom biztosan melyikük a nagyobb emberi hulladék Grizi vagy Dzsunior. Szerintem Dzsunior. Viszont hogy melyikük a jobb futballista az számomra nem kérdés. Így a Grizi féle 120 milliós kp-s transzfer számomra értelmezhetetlen.

rtghfb 2019.07.16. 10:12:07

@Berbatov: Az lenne a legjobb ha beleszámítanák Coutinhot és Rakiticset az üzletbe. Malcom távozhatna egy kevés pénzért cserébe, elől lenne egy Messi-Neymar-Griezmann-Suárez-Dembelé ötösünk, ami több mint nagyon jó és a középpályán is felszabadulna egy hely Puignak. Az középpálya szerintem amúgy is Busquetsszel és De Jonggal fog kezdődni, a harmadik helyre pedig nagyon sok a jelentkező. Továbbra sem látom SR helyét a csapatban, de el kell fogadnom hogy ő maradni fog és a Messi utáni csapat kapitánya lesz. Pedig nem lenne rossz őt elcserélni egy balhátvédre.

GYLS 2019.07.16. 10:40:05

Véleményem ismert, nem hoznám vissza Neymart. Jelenleg egy balbekkre lenne még szükség.
Ha viszont valóban az a vezetőség álláspontja, hogy visszatérjen Neymar, akkor az első lépés az, hogy megtudjuk, mit akar a PSG.
Ha csak pénzt akarnak, eladnunk kell. És ez máris veszteség lesz, mert az esetleges vevők tudják, eladási kényszerben vagyunk. Azaz jó pár 10 millával kevesebbért tudunk azok közül eladni, akik Neymar érkeztével feleslegessé válnak.
Jelenleg is mínuszban vagyunk az FFP-t illetően, tehát közben egy 27 millát érő játékostól is meg kell szabadulnunk.
Ha a PSG belemegy, hogy játékos(oka)t is adhatunk a pénz mellet, akkor vajon kit szeretnének? Nem úgy van csak, hogy mi kit/kiket adunk! Védőt például csak úgy tudunk adni, ha közben pótoljuk a távozót, azaz olyan, mintha nem is számolna bele az üzletbe (kivétel Semedo, hiszen helyette ott van Roberto és Wague).
Marad a középpálya és a támadó szekció. Itt pedig rengeteg a variáció. Kérhetik akár deJongot, vagy Messit is.
Várom a PSG kérését!

Barcaa 2019.07.16. 10:46:06

@zeli39: Sajnos egyet kell hogy értsek.....De Jong érkezésével arra számítottam, hogy VÉÉGRE Busquets padozik, de legalább annyi hogy nem folytathatja a kényelmes helyzetet hogy nincs helyettese, és bármikor lecserélhető ha nem teljesít megfelelően...

Erre a hírek szerint Busquets MELLETT fog játszani De Jong....No comment...

Pedig tavaly is amiket művelt...Meccsenként 2 gólpassz értékű labda az ellenfélnek..Miközben fénykorában szezononként veszített el annyi labdát mint most meccsenként, mert elkényelmesedett, 0 versenyhelyzet, 0 kihívás....
Liverpool ellen is majdnem összehozta az odavágón 0 helyzetből a Liverpoolnak a gólt, Salah kapufájánál is mit művelt?! Ezt megye 2-ben sem lehet, nemhogy egy Barca alappillérének számító VKP-ként...De ezek szerint mégis, mert 1-szer nem volt képes azt meglépni Valverde mint Lucho Piquével: Pár meccs jegelés, amíg elgondolkodik a teljesítményén, és újból erőre kap....
Itt kezdődnek a bajok, és ezért sem várok semmit sem a következő szezontól(sajnos..)

julio alberto 2019.07.16. 10:49:05

A PSG 300 milliót kér az önfeladóért,játékos csere kizárva Khelafinál...A Barcelona Coutinho,Dembelé duót+40 milliót próbál kínálgatni.Hát elégé távol vannak egymástól az elképzelések.Egy biztos a Barcelona éppen most játssza el a jövőjét..szakmailag mindenképp.Maradnak tehát a nyugdíjasok egy de lehet két primadonnával kiegészítve egy totál a feladatára alkalmatlan edzővel.Na nem most lesz amikor a Barcelona a nemzetközi labdarúgásban sikeres lesz,viszont a Milant úgy hiszem sikerül majd lemásolnia Bartemeunak és csapatának.Jár a taps ezért a sikeres produkcióért a Barca vezetésének és az FC Messi baráti társaságnak.

DISTANTxTHUNDER 2019.07.16. 10:51:35

Annyira beleéljük magunkat ebbe a Neymar cserébe, mintha nem ismernénk a PSG véleményét a Barcáról :) Szerintem előbb fogják odaadni ingyen a Realnak, mint vissza a Barcának, a Realnak különben is nagyobb a kerete, és a hírek szerint a PSG csak pénzben gondolkodik.. a Rakitic-Coutinho duóra is nekünk még rá kellene fizetni kb 100 milliót, ami nehezen fog menni, gondolom a PSG 300 millió körül akarnak látni Neymarért, de szerintrm meg sem fordul a fejükben hogy eladják.. ezt leírtsm párszor és még le is fogom, amíg ez a hiszti tart :)

DISTANTxTHUNDER 2019.07.16. 11:09:45

Neymar komolyan mondta élőben hogy el akar igazolni? Én erről nem hallottam semmit :/

Sörenzen 2019.07.16. 11:12:31

@Berbatov: Érdekes amit írsz Victor Valdesről. Reméled, hogy jobb edző lesz belőle mint amilyen játkos volt...
Nem értek Veled egyet ebben, mert Valdes játékosként Zamora díjat is nyert.
Meg aztán. Milyen játékos volt Arséne Wenger? De lehetne sorolni, - a lényeg szerintem, hogy egy-egy edző ma már főként a szerencséjének köszönheti a sikereit, - lásd Luis Enriqe. - hogy elődjétől milyen játékos keretet örököl.

2019.07.16. 11:14:25

Hatalmas igazságok vannak benne

caaaatalan 2019.07.16. 11:45:45

Coutinhot sem adta 1. Körben a Liverpool aztán rájöttek h ha egyáltalán nem akar ott játszani akkor rohamosan csökkenni fog az értéke.

Ezt a PSG is tudja, de nem véletlen h Leonardo azt nyilatkozta ők nem egy eladó klub ergo nem fogják ezen okból eladni Ney-t plusz utálnak minket.

Én erre az adásvételre akkor látok esélyt ha realitás az h az arabok ki akarnak szállni lassan a PSG-ből ami viszont így lehet több okból is: nem sikerült a projekt és közeledik a vb így már nem kell reklám. Ha nem kell nekik a klub akkor viszont nem fognak azon 100 millát bukni h nyakaskodnak, illetve jó eséllyel azért is nem gondolkodnak játékosban mert ők már kifelé haladnak ebből a projektből, tehát a pénz jobban érdekli őket.

Szumma a Barcának akkor van esélye ha megnyeri a licitháborút, kérdés ki és mennyivel száll még be...

julio alberto 2019.07.16. 11:48:28

@zeli39: +1 Az önfeladó árából jöhetett volna de Ligt(Pique)Gabriel Jesus(Suarez)helyére+Alaba?,Alex Sandro?...

Berbatov 2019.07.16. 11:58:41

@Sörenzen: A csapat leggyengébb láncszeme volt mindig is... De mivel ez egy csapatsort, annyira nem számított, kevésszer volt szükség a szolgálataira. Szóval igen, remélhetőleg edzőként többet tesz le az asztalra.

Egyébként az edzők munkáját te jelentősen ledegradálod. Sokkal komplexebb feladat egy csapatot irányítani, kiépíteni az egységet, folyamatosan megújulni, és mindezt hatalmas nyomás, eredménykényszer alatt. Én sem látok bele semennyire a munkájukba (vagy csupán a felszínt kapargatom), de a nyilatkozataik alapján a legmagasabb szinten tevékenykedő trénereknek a nap 24 órájában a futballon jár az esze. Nem a szerencsén múlnak a csapataik teljesítménye.... Sokkal fontosabb egy jó edző, mint Messi egy csapat számára. Mert az argentin sem tud egy csapatsportágban egyedül nyerni. De nemcsak ő, semelyik játékos sem. Az edző építi fel a stábja segítségével a nulláról az egészet. Olyan is van, aki kis túlzással szarból tud várat építeni. Mondjuk Klopp.

RAJDEN 2019.07.16. 12:07:10

Ha Neymar ennyire vissza akar jönni adjon a Sejknek annyi pénzt amennyit kér ennyi ...

RAJDEN 2019.07.16. 12:07:10

Ha Neymar ennyire vissza akar jönni adjon a Sejknek annyi pénzt amennyit kér ennyi ...

Robi71 2019.07.16. 12:51:33

@julio alberto: Nem lesz elég Coutinho + Dembélé + 40 millió? Nem kell a PSG-nek a "fényes jövőnk"? Ez hogy lehetséges? Ennyire ostobák lennének? :)

DISTANTxTHUNDER 2019.07.16. 12:55:14

@mark666: Azért Coutinho, Dembele meg Rakitic bőven nem kuka, vegyél kicsit visszább :) Amúgy én is attól tartok hogy ennek nem happy end vége lesz.. a PSGnek nem kell pénz, most is csak azért nem vehetnek meg akárkit mert köti őket a ffp, de náluk tényleg végtelen pénz van.. nekik teljesen mindegy hogy Neymar hogy nem játszik náluk, eligazol vagy felzavarják a lelatóra.. legfeljebb az ffp miatt érdekük túladni rajta, mégiscsak majdnem 40 milliót keres, és àllítólag Mbappénak is ez a baja.. lehet hogy Neymar eladásával megnyugtatnák és magukhoz láncolnák Mbappét.. de az is lehet hogy nem adják el egyiket sem, megvárják amíg kifutnak a szerződéseik és utána újra bankot robbantanak (hogy közben félmilliós veszteséget könyvelnek el az nekik nem számít).. sok a talán, én azt mondom hogy a PSG nem tárgyal, a Barcának meg nem kell Neymar

julio alberto 2019.07.16. 13:01:11

@Robi71: Az ostobák a Barcelona csapatánál vannak,de te ezt úgy sem érted mert nem értesz a labdarúgáshoz.

Robi71 2019.07.16. 13:04:32

@mark666: Neymar-ért azért sem lesz licitháború, mert ő nem mindenáron, bárhová akar eligazodni, hanem a Barca-hoz. Talán korábban a Real is képbe került volna, de most már nem.
Érdekes amit mondasz, hogy a csapat nem bírná el az MSMG úgy, hogy senki sem mondta, hogy mind a négyüknek, minden meccsen a pályán kell lenni).
Az MSCG-t elbírta a csapat? Hogy tetszett neked a "sziporkázó"játék az elmúlt 1,5-2 évben?
Igaz, nem volt azzal gond, hogy mind a négyen a pályán akartak volna lenni egyszerre. Coutinho végig telegatyával játszotta, Dembélé pedig a padról szemlélődott leginkább.

Robi71 2019.07.16. 13:10:06

@julio alberto: Miért a Barcában? Ők felajánlják cserében az "önfeladóért" :))) a teljes "jövőjüket". És ez nem elég a PSG-nek? Gondolom, te azonnal elfogadnád. De csak azért, mert te értesz a focihoz. :)

Robi71 2019.07.16. 13:15:11

@julio alberto: Bele vagy betegedve abba, hogy Neymar visszakerülhet a Barcába és újra beáll Messi szárnysegédjének. Úgy ismerlek mint a tenyeremet. Mindenkit megvezethetsz ezzel a "jövő feladásával" csak engem nem. :)

Frenkie82 2019.07.16. 14:12:50

G@ymár-ka!!! Ott fonnyadj el, ahol vagy, te hálátlan, kétszínű, fetrengő tetkósmakákó...elég lesz a youtube-os "jövök - de mégsem jövök" a la segget csinálok a számból Grízes érkezését megemészteni... Hála Bartópapának...

caaaatalan 2019.07.16. 15:45:13

@mark666:

Nagyjából egyetértek azzal a kitélellel h a Citynek is végtelen pénze van és képes feleslegesen játékost venni plusz bl-t akar nyerni, tehát a beszállása nálam nem esélytelen.

Én arra h Neymar a Barcába igazol kb 2% esélyt látok és nem is igazán örülnék neki.

Berbatov 2019.07.16. 15:59:20

Dembélé + Coutinho + 40 milla az AS kacsája, el ne higgyétek már... Még semmilyen ajánlatot nem tett a Barcelona.

Dembélé pedig biztosan nem lesz része a Neymar üzletnek, ezt ma is megerősítették. Persze már vagy 100x korábban. Nem megy sehova. A klub nem adja őt... A Barca jövőjét jelenti még mindig... Nem véletlenül tért vissza hamarabb edzeni.

twitter.com/HelenaCondis/status/1151118571755495425

caaaatalan 2019.07.16. 16:02:00

@Berbatov: ha Dembelé a mi jövőnk akkor egy komplett orvosi stábot pszichológussal meg egy béranyát is szerződtessünk aki embert farag belőle.

GYLS 2019.07.16. 16:13:38

@caaaatalan: Igazad van, Dembeléből embert kell faragni. A sérülések okát pedig keressék meg az orvosok. Viszont azt is nézzük, Neymar a PSG-s 2 évében a lehetséges 76 bajnoki mérkőzésből 37-en játszott. Ő is sérülékeny. Kérdés, ha a 2 játékosnál folytatódik ez a sérülékenységi tendencia, kivel bukunk nagyobbat (125 millát veszítünk, vagy 125-öt+Coutinhot+40 millát)?

Raven1975 2019.07.16. 16:16:06

Akinek van kedve próbálja ki a memóriáját ebben a Barçáról szóló játékban. Kellemes időtöltést mindenkinek. :) www.sporcle.com/games/FourFourTwo_/barcelonas-50-biggest-transfer-fees Ékezetek nélkül gépeljétek a játékosok neveit.

Sörenzen 2019.07.16. 16:21:39

@Berbatov: Hogy ki a jó edző, meg a sikerhez mennyi szerencse kell? Ez izlés dolga.
Ha végig futjuk a blogot, abban majd mindannyian egyet értünk, hogy Valverde nem igazán jó edző. /Nem részletezem, tudja mindenki./ Mégis fel tud mutatni egy spanyol bajnoki címet!...

Mihail84 2019.07.16. 16:25:18

@julio alberto: Nem is értem hogy rád még hogy hogy nem figyelt fel egyetlen egy klub sem. Annyira értesz a focihoz hogy már réges rég szerződtetnie kellett volna téged vagy a psg-nek vagy a real madridnak, és legalább 20 szoros bl gyöztes lennél zsinórban....XD XD

caaaatalan 2019.07.16. 16:33:20

@GYLS: az én tippem h mindkettővel bukunk.

Dembelé 2 év alatt sem nyerte el a tásak bizalmát, nem igazán csapatember, bár nagy tehetség.

Neymart bár tiszteli és kedveli Messi és Suárez de igazából a játékban kevésszer tudott csapatszinten hasznos lenni pl. Egy Pedro pl nem pörgette a fülén a labdát de a kiváló alapjai voltak, a Barcában pedig úgy illett mint egy puzzle darab. Még ma is szórná a gólokat ha ott lenne...

Sörenzen 2019.07.16. 16:33:41

@Sörenzen: Hogy kire hallgatnak a játékosok, kiért mennek tűzbe? Hát akire felnéznek, akinek diplomája van - pld Wenger, vagy Pellegrini, - vagy olyan alkalmazkodó, intelligens mint Guardiola, vagy éppen Klopp.
Én úgy látom, hogy ennek a Bartomeu féle vezetőségnek olyan ember kellett, aki az első sajtótájékoztatón nem mondja azt, hogy - nem én akartam idehozni Csihrinszkijt, Turant, vagy éppen Keirrisont, - hanem szó nélkül tűri, hogy a feje felett sefteljenek a főnökök.
Vajon mi vezethette Pep-et arra, hogy azt a kijelentést tegye, hogy ő többet nem akar a Barcába visszatérni? Mert ennek az egyesületnek sajnos nincs tulajdonosa, aki az ilyen csencseléseknek gátat szabhatna.
Nem Messi, Xavi, Piqué személye volt számára a "gát" hanem a vezetőség, amelyik egy 18-20 millióra taksált játékost 25-ért vett meg.
Aláírom, hogy az edzőnek fontos szerepe van egy csapat élén, de sok egyéb dolog még belejátszik ebbe.

caaaatalan 2019.07.16. 16:36:15

@Sörenzen: nincs menedzselve sportszakmailag a klub és ez nem csak a futballra igaz.

A kézicsapat is nagyon a Liverpoolihiz hasonló vereséget szenvedett a Szkopjétól.

GYLS 2019.07.16. 16:38:50

@caaaatalan: Ha bukunk, azért igyekezzünk kevesebbet. Ez pedig Dembele. Ráadásul pár évvel fiatalabb, lehet rajta alakítani. Neymar sztárallűrjein viszont nehezebb.

Robi71 2019.07.16. 17:38:33

@caaaatalan: Béranya?...ez jó! :) Ide jutott a Barca? Van ennél lennebb?

Robi71 2019.07.16. 17:40:44

@GYLS: Lehet rajta alakítani...ha a prés alá tesszük. :)

GYLS 2019.07.16. 18:29:54

@Robi71: Azokon viszont akiktől még mindig a megújulást és a további sikereket várod, már a prés sem segítene. Én ezekre még a prés üzembehelyezéséhez szükséges energia árát sem fordítanám.

Robi71 2019.07.16. 18:45:29

@GYLS: Én nem azoktól várom a megújulást. Soha visszanemtérő sikergeneráció tagjai. Én a megújulást a fiatal, szuper tehetséges generációtól várom. De hiába, mert nem ilyeneket igazoltunk az elmúlt években. Most De Jong-al remélem jó útra térünk és az ösztönösen ostoba irányvonalról áttérünk a magas játékintelligencia irányában, amiben mindig is a legkiemelkedőbbek voltunk és a sikeres éveinknek az alapját képezték.

GYLS 2019.07.16. 19:08:16

@Robi71: Az elmúlt években igazán 2 helyen vesztettünk játék-intelligens játékost, mégpedig Xavi és Iniesta személyében a középpályán. Velük oda is lett az, amiről írsz. Ennek bizonyítéka, hogy a spanyol válogatott (Messi nélküli) is addig volt Európa és a világ élén, amikor e két játékos egyidőben volt a csúcson. Nélkülük a rövidpasszos, labdátbirtokló játékunk végtelenül unalmas lett. Még a lassított tiki-taka is gyorsabb volt annál, amit azóta művelnek a középpályásaink. Kikről maradtunk le, akik az Ő szintjüket elérték az utóbbi években? Senkiről. Márpedig, ha nem lehet pótolni valakit (valakiket), akkor változtatni kell a játékon. Elől is egyedül Mbappé az, akire ráillene a "lemaradtunk" kifejezés. De Ő akart vajon hozzánk jönni? Talán az újságírók fantáziájában.

Robi71 2019.07.16. 19:20:57

@GYLS: Ha gondolod majd egyszer felsorolom kikről maradtunk le azért, hogy a csapat átlagjátékintelligenciája ne romlott volna le oda, ahol most van. És ez csak romlani fog Busi, Rakitic, Pique és Messi kiválásával.
Ezen kellene változtatni. De Jong és Griezmann jó kezdés.

GYLS 2019.07.16. 19:31:27

@Robi71: Várom a listát. De olyanokat írj, akik miatt ki tetted volna a kezdőből, azaz lehetőséget adtál volna a rendszeres játékra a nagygeneráció játékosai helyett. Most például várom, hogy deJong és Griezmann minimum annyit játszik mint Busquets és Messi, hiszen e két játékos épp az Ő szerepükben érzi jól magát a pályán.

Robi71 2019.07.16. 20:47:25

@GYLS: A lista holnap. De ezzel a "De Jong-nak vagy Griezmann-nak annyit kellene játszani a következő szezonban, mint Busi-nak vagy Messi-nek" :) nem tulajdonítanék nagy jelentőséget ugyanis ezek az úriemberek egymás mellett és nem helyett fognak szerepelni.

GYLS 2019.07.16. 21:03:40

@Robi71: Nem tulajdonítol nagy jelentőséget? Azaz amiben a legjobb Griezmann és deJong, Te nem ott használnád őket. Akkor minek igazoltuk le Őket?

Berbatov 2019.07.16. 23:13:26

Közben Tuchel is megerősítette Neymar távozási szándékát. A PSG edzője azt nyilatkozta, hogy a Copa America kezdete óta vannak vele tisztában.

Barcaa 2019.07.16. 23:41:01

@Berbatov: Bizony.. Mi lesz ebből?

Valamit tudhatnak, ha már világgá kürtölik?

Azért az kicsit eléggé rosszul jönne ki, ha benyögik hogy le akar lépni, de aztán végül egy ilyen játékos marad náluk.

Robi71 2019.07.17. 04:32:19

@Barcaa: Nem lesz miből. Ha Neymar határozott, akkor a PSG kénytelen lesz cserejátékosokat elfogadni. Ha Ney behátrál ... vagy bekeményít a PSG. akkor ott játszik a következő szezonban is, ... illetve a lelátóról nézi a meccseket, mint Rabiot.

Robi71 2019.07.17. 05:33:55

@GYLS: Megpróbálom összedobni a listát. Nyilván utólag (visszamenőleg nézve) nagyon nehéz a matek , de akkor az adott évben teljesen egyértelmű volt nekem.
2010 - David Villa (Ibra helyére). Én hoztam volna vele párban David Silva-t is. Rengeteg minőségi középpályása volt akkoriban a spanyol válogatottnak (ezzel uralták a világot, de Iniesta vagy Xav klasszisához egyedül David volt mérhető.
2012-Thiago Silva (2014-Puyol visszavonult két év gyengélkedés után és érkezett a pótlására Alex Song (2012), majd Mathieu és Vermaelen (2014))
2012-Santi Cazorla (Cesc helyett)
2012-Juan Mata (Sanchez)
2013-Isco (Thiago)....később nem kellett volna Coutinho
2013-Aspas (David Villa)....Neymar érkezésétől függetlenül
2014-Suarez, Rakitic, Stegen, Bravo (talán a legjobb átigazolási időszakunk a Rosell-Bartomeu érában). Mathieu?, Vermaelen? nem kellettek volna (Thiago Silva), Douglas?
2015 - Arda?, Vidal?
2016 - Alves (hiba volt elengedni), érkezett: Umtiti (harmadik belső védőnek-OK), Gomes (helyette Pogba vagy Kanté)?, Alcacer?, Digne?
2017 - Coutinho (feleslegesen), Dembélé helyett (Hazard, Mbappé, Salah valamelyikét), Paulinho (egy évre minek)
2018-Lenglet, Arthur, Vidal OK, Malcom?
2019 - Griezmann, De Jong eddig OK.

Robi71 2019.07.17. 06:32:07

@GYLS: Nyilván ehhez tudni kellene olyan infókat is, hogy ezek közül kit sikerült volna (ki akart volna jönni) leigazolni és kit nem (ebben az esetben B opciók kellettek volna)....ahogy azt is, hogy ki vállalta volna a csere szerepet és ki nem.
De ha követted a blogon a hozzászólásaimat 2011 :) óta, akkor láthattad, hogy bőven kifejettem minden átigazolási szezonban (vagy előtte), hogy kiket hoztam volna és kiket nem.

Robi71 2019.07.17. 07:28:25

@zeli39: Nem...kb 10 percig. Nagyjából megvolt a fejembe...csak fel kellett frissítenem a memóriámat. :)
....csak én az időeltolódás miatt jó pár órával korábban fekszek és kelek mint te.

Robi71 2019.07.17. 07:42:27

Tüchel: "Már a Copa előtt tudtam, hogy Neymar elhagyni szándékszik a klubot".

Robi71 2019.07.17. 07:44:17

A L'Equipe szerint a PSG visszautasított egy Coutinho + Rakitic + 40 milliós ajánlatot.
www.marca.com/futbol/liga-francesa/2019/07/17/5d2e5541268e3e036b8b457d.html

Robi71 2019.07.17. 08:27:48

@mark666: Ha valóban megvolt ez az ajánlat, akkor most a PSG-én a sor, hogy lépjen. Ha elutasították, akkor mondniuk kell valami konkrét elvárást.
Amennyiben csak pénz akarnak...nem lesz üzlet és Neymar vagy jobb belátásra jut vagy leül a lelátóra.

GYLS 2019.07.17. 08:44:42

@Robi71: Körülbelül ezt a listát vártam. Mi is volt a kérésem?

"De olyanokat írj, akik miatt ki tetted volna a kezdőből, azaz lehetőséget adtál volna a rendszeres játékra a nagygeneráció játékosai helyett."

Nem akarok értelmetlen vitába bonyolódni, mert a fentii válaszodat kiegészítő írásodban van a lényeg.

Nagyon összetett dolog ez. Ragaszkodni a nagygenerácoó játékosaihoz és közben építeni a jövőt. Na ez nem sikerült igazából. Nálam ott bicsaklott ki az egész, amikor Arda és Vidal, valamint a fiatalok (pl. Gomes-Digne-Alcacer) idehozatala elkezdődött. Nekünk csak kész játékosokat lett volna szabad igazolni. Kevesebbet, de minőséget. Nagyon rossz irány az, ha évente kicserélik (ki kell cserélni) a keret negyedét.

Robi71 2019.07.17. 09:03:27

@GYLS: Egyetértek. :)
Nézd, egy Puyol-t, Alves-t, Xavi-t, Iniesta-t...vagy Pique-t, Busi-t, Alba-t, Messi-t nem volt és most sincs is az a légiós, aki a padra ültetné.
De azt, hogy egy Puyol érdemi pótlóra 4 évet kellett várni...azt nekem ne magyarázza meg senki. Xavi (Rakitic), Iniesta (Coutinho), Neymar (Dembélé), Alves (Semedo), Busi (De Jong) pótlásával legalább időben próbálkoztunk...azt, hogy kevés sikerrel már csak részlet kérdése. Nyilván lettek volna jobb opciók is, de ahogy mondtam egyenlő minőségben lehetetlen őket pótolni.

GYLS 2019.07.17. 09:11:34

@Robi71: És épp amiatt írom már 3-4 éve, hogy mivel nem lehet (nem tudjuk) egy az egyben pótolni a kiesőket (leginkább a középpályásokat), akkor más játékot kell játszanunk. Lassúak és kiismerhetőek lettünk.

Robi71 2019.07.17. 09:25:12

@GYLS: Igen, valószínű....ha nem tudjuk őket minőségben pótolni, akkor a játékstíluson, szerkezeten kell módosítani....annak függvényében, hogy kiket tudtunk leigazolni.
Az a lista amit felvázoltam nagyjából azt fedte volna, hogy ha megtartjuk a rendszert, akkor kik lehettek volna a legjobb pótlók.
De ettől függetlenül sajnálom, hogy néhányuk nem nálunk kötöttek ki. Pld. Thiago Silva, David Silva vagy Isco.

julio alberto 2019.07.17. 18:15:25

@Mihail84: Te és Robika nem értetek a labdarúgáshoz ennyi a történet.A jövőben ha érdemi hozzászólásod kímélj meg az ökörségeidtől.1-2 diploma után esetleg....de neked ez reménytelen dolog.

julio alberto 2019.07.17. 18:19:26

@Robi71: Messi?Ja hogy sz@rt sem ér egyedül,ezért várod annyira önfeladót?Na akkor nagy a baj,és nálad szintén.

Robi71 2019.07.17. 18:29:32

@julio alberto: Bele vagy betegedve még az ötlettől is. Sírva fekszel le minden este és imádkozol, nehogy megtörténjen. :)
"önfeladó" :)

julio alberto 2019.07.17. 18:36:53

@Robi71: Pont le@zarom az önfeladót..nálam már egy 0 ember,te csak reménykedj a szintén 0 Messivel összehoznak valami,mondjuk ennek az esélye kb 0%.

Mihail84 2019.07.18. 07:18:49

@julio alberto: Na te "több diplomás" ha te annyira értesz a focihoz nem is értem hogy nem lehetsz egy óriás klub vezetőedzője. Tudom a világ összefogott ellened. Pedig ha te lehetnél mondjuk a Reál edzője már zsinórban 10 bl-t nyertél volna igaz?? XD XD XD
süti beállítások módosítása