A kétmérkőzéses La Liga-Serie A Kupa első felvonását rendezik meg hamarosan Miamiban, a Hard Rock Stadionban.
Az FC Barcelona előszezonja a vége felé közeledik, közép-európai idő szerint hajnali fél kettőkor a katalánok a Napoli együttesével csapnak össze. A spanyol bajnokság aranyérmesének, illetve az olasz pontvadászat második helyezettjének párharcát majd Michiganben zárják le augusztus 10.-én.
A Barca a Gamper-kupán az Arsenal felett aratott győzelmét követően utazott el az Egyesült Állomokba. Neto, Frenkie De Jong és Antoine Griezmann Camp Nou béli bemutatkozása után a gránátvörös-kék csapat szurkolóinak először nyílik lehetőségük élesben látni az legújabb igazolást, Júnior Firpót. A fiatal, tehetséges balhátvéd minden bizonnyal a nápolyiak ellen debütál a Barcelona szerelésében.
Philippe Coutinho, Arthur és Arturo Vidal a vakációjuk végeztével jelen idényben szintén első alkalommal léphetnek pályára, ha Ernesto Valverde játékra alkalmas állapotban érzi őket csupán néhány edzéssel a lábukban.
A két együttes tétmérkőzést sosem játszott egymás ellen, 2014-ben barátságos találkozó keretein belül a Napoli 1-0-ra legyőzte a Barcelonát.
Életképek Miamiból
Carlo Ancelotti tanítványai immár öt felkészülési találkozóval a hátuk mögött készülnek a Serie A nyitányára, a Napoli a Bajnokok Ligája címvédőjét, a Liverpoolt 3-0-ra ütötte ki, majd a Marseille csapatával is elbánt az elmúlt időszakban. A jelentős igazolásuknak Kostas Manolas görög válogatott középhátvéd tűnik, aki Raúl Albiolt pótolja majd az olaszok védelmének tengelyében.
Várható kezdőcsapatok