A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Neymar: "Két gólt ígértem"

2019. augusztus 09. - Berbatov

A brazil klasszis kivette a részét a Barcelona történelmi 6:1-es sikeréből a PSG felett, Neymar a DAZN streamingszolgáltató 'The making of' műsorában felelevenítette azt az őrült estét. A sors furcsa fintora, hogy a támadó jelenleg éppen a párizsiakat erősíti, de szíve szerint ezen a nyáron visszatérne a korábbi sikerei helyszínére. 

"Két barátom azt mondta, hogy a PSG-nek nagyszerű csapata van - az is volt -, és már továbbjutottak, stb. Én felálltam, és azt feleltem nekik: 'A barátaim vagytok, az én oldalamon kellene állnotok, de úgy tűnik nem hisztek benne, hogy megfordíthatjuk a párharcot. Meg fogjuk fordítani ezt a helyzetet, és én két góllal járulok hozzá.'"

"Reggel edzésünk volt, és én láttam minden egyes játékos arcát. Mindannyian boldogok voltak, senki sem volt letört vagy aggódott a PSG elleni fordítás miatt. Tisztában voltunk a feladat nehézségével. A társalgásaink a futballról szóltak, mert a Barcelonának mindig jó játékot kell bemutatnia, hogy a mérkőzést egy előadássá varázsolja. Tudtuk, hogy nyerni fogunk, mert a mi részünket teljesítjük majd, de nem tudtuk képesek leszünk-e bejutni a következő körbe."

"A mérkőzés más hangulattal kezdődött. Mindenki számára kihívást jelentettem, többet futottam, mint valaha. Ez volt az egyik, ha nem a legnagyobb meccsem, mellesleg az egyik legérzelemdúsabb. Gyorsan szereztünk két gólt, izgatottak voltunk. A szünetre 2:0-val mentünk. Az öltözőben nem lelkendeztünk, hanem beszélgettünk. Nagyon nyugodtak és koncentráltak voltunk. Csupán erre emlékszem: 'Nyugodtan továbbra is, gólról gólra csináljuk.'" 

"Nem aggódtunk a kvalifikáció miatt, szerintem ezért játszottunk jól azon a napon. Nem estünk kétségbe. Csendesek és koncentráltak voltunk. A második találatot követően az atmoszféra megváltozott, éreztük, hogy a szurkolók elkezdtek hinni. Folyamatosan kiabálva biztattak minket."

"A harmadig gólunk előtt büntetőt hoztam össze, amelyet Leo értékesített. Majd azt gondoltuk: 'Gyerünk, most továbbmegyünk.'"

"Majd Cavani találatánál abban a pillanatban egy fájó ütést szenvedtünk el. A bekapott gólt követően mindenki lélektelenül kószált a 'megbaszódtunk' arckifejezéssel." 

"Nagyon bonyolulttá vált, szinte lehetetlenné. Mindenki tudta, hogy lövünk még egyet, de most már háromra volt szükségünk. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, folytatni a gólszerzést, hogy meglássuk mi történik. Reméltük, hogy többet nem kapunk. Ezután is hittem benne. Meg akartam szerezni a barátaimnak beígért két gólt."

A 88. perc végeztével Neymar szabadrúgásból tekert a PSG kapujába, amellyel félig teljesítette az ígéretét. Néhány pillanattal később Luis Suárez harcolt ki tizenegyest a katalánok javára. Az ítéletvégrahajtó szerepe Neymarra várt.

"Oda akartam adni Leonak, de ő azt mondta én végezzem el. - emlékezett vissza a brazil. 'Te jössz.' - mondta, 'Én?' - kérdeztem. 'Igen, te csinálod.'"

"Az egyetlen gondolatom az volt, hogy nem hibázhatok, mert nem dönthetem romba a stadion álmát a továbbjutással kapcsolatban. Az a valaha volt legkoncentráltabban végrehajtott büntetőm, megköszöntem Istennek, hogy képes voltam betalálni, és teljesíteni az ígéretemet. Abban a pillanatban elhittem, hogy megvan. Megkérdeztem Leotól, hogy miért engedte át nekem a tizenegyest. Ő azt válaszolta: 'Úgy éreztem gólt szerzel, magabiztosabbnak tűntél.' A büntető erőt adott és lehetőséget kínált a hatodik begyömöszölésére."

"Ezen a mérkőzésen a legnagyobbat szóló gól Sergi Robertohoz tartozott. Azt követően jutottunk tovább."

"Az a találat, amelyre emlékeznek majd. Örülök, hogy megtettem a dolgom, de az ő gólja különleges volt, és éppen akkor robbant fel a Camp Nou. Úgy gondolom az izgatottság és az őrület szempontjaiból a Barcelona történelmének legfontosabb találata. Nem sírtam, a holdon éreztem magam. Még soha nem láttam ilyennek a Camp Nout. A hatodik gól után a szurkolók és a játékosok kitörése óriásira sikeredett, nem hiszem, hogy valaha is újra átélem ezt majd. Éppen ezért emlékszem rá az egész életem során." 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8115003104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kertai Dávid 2019.08.09. 22:34:42

tényleg nagyon jól játszott azon a meccsen Neymar, nem sokszor sikerült neki kibújnia Messi árnyékából, de ezen a meccsen ő volt a vezér :)
egyébként mellékesen... ezen a meccsen amikor ellógtunk 3-0 ra, a PSG elkezdett játszani és gólt is szerzett... ahelyett hogy összerogytak volna és bekaptak volna mégegyet... na akkor nekünk ez miért nem sikerült a Roma ellen még 2-0-nál? vagy a Liverpool ellen 3nál? Mi miért tudjuk mindig megszopatni magunkat, és roppanunk össze? nem értem... a PSG képes volt hajtani 3-0 után, de mi még kapunk egyet ahelyett hogy elkezdenénk focizni... rohadtul idegesítő, hogy ennyire nem vagyunk ott fejben ilyenkor...

FCB_László 2019.08.09. 22:47:55

Én sem fogom elfelejteni, soha nem volt még olyan érzés mint az a meccs hozott ki belőlem , SR góljánál akkorát ordítottam :D

Ezért is fájt után a kiesés ://

Jó látni ezen a képen Mascheranot , egyik kedvenc játékosom volt :)

18_BARCA_99 2019.08.09. 22:53:29

Ha csak fele annyira profin, fegyelmezetten, eretten allt volna vagy allna a dolgokhoz mint azon a nap... Ebbol a nyilatkozatabol nekem ilyen Neymar sugarzik.

Raven1975 2019.08.10. 03:50:54

A valaha volt legnagyobb Barça meccs, amit végig ordítottam! :)

2019.08.10. 04:11:47

Nincs szurkoló aki ne könnyezett volna a végén

sunt 2019.08.10. 04:30:45

Volt egy ilyen meccs. De ennek a világon semmi köze ahhoz, hogy mire mennénk most ősszel ugyanezekkel a játékosokkal.

Robi71 2019.08.10. 06:02:13

Fantasztikus emlék. Aznap mendemondák mellettúnk szólt...beleértve a bíró sípját is. :)

celestial 2019.08.10. 08:54:58

Csodálatos este volt :)

Bivi76 2019.08.10. 09:23:20

Itt is látszik milyen ostoba játékos. Ódákat zeng a csapattársairól, a szurkolókról, majd pofátlanul lelép a Barcából.

DISTANTxTHUNDER 2019.08.10. 11:03:40

Neymar sajnos nem a legélesebb kés a fiókban, ez minden megmozdulásából látszik.. most is, ha annyira vissza akar jönni akkor csendben kellene maradnia, ahelyett hogy tovább mérgezi a két klub viszonyát..

Robi71 2019.08.10. 11:05:20

@DISTANTxTHUNDER: Pique arra kérte, hogy álljon ki nyíltan és mondja el mit akar. Akkor ez most hogy van?

Robi71 2019.08.10. 11:07:29

@Bivi76: Jönne még egy ostoba. Na és akkor, nem ő lenne az első. :)

Machinek2001 2019.08.10. 11:20:24

Egyre erősebb ez a Neymar-Real pletyka...

Bivi76 2019.08.10. 11:28:04

@Robi71: Egyre idegesítőbb, hogy mi minden játékost úgy akarunk igazolni, hogy arra kérjük álljon ki nyíltan, mondja el hogy hozzánk akar igazolni, majd forduljon kenyéradó klubja ellen. Nem egy szimpatikus csapat benyomását kelti az elmúlt években a Barca. Nem véletlen vált ki ellenszenvet sok embernél, épp az imént említett módszerek miatt. Ezt munkahelyemen tapasztalom is sok kollégámnál. Vannak jópáran kik Juve, MU, Bayern drukker, de egy szimpatikus csapatként tekintettek sokáig a Barcára. Ma már ez nem így van a szemükben. Gusztustalannak tartják csapatunkat.

Bivi76 2019.08.10. 11:31:04

@Machinek2001: De most őszintén! Itt van Neymar. Hívja állítólag a Barca, ahol nincs egy vas sem. Meg hívja a Real Madrid, a világ legnagyobb, leggazdagabb csapata évi 40 millió eurós fizetéssel, világklasszis edzővel. Hova mennél?

DISTANTxTHUNDER 2019.08.10. 11:33:04

@Robi71: Piqué sem lenne jó politikus :) Amúgy nem hiszem hogy így értette hogy valljon színt Neymar, mert ez nem az.. az arabok tele vannak komplexussal, utálják a Barcát pont amiatt az ominózus meccs miatt, azzal hogy Neymar folyton ezt hozza fel csak olajat önt a tűzre

DISTANTxTHUNDER 2019.08.10. 11:39:51

@Bivi76: Nemcsak Robitól de tőled megkérdezem hogy tulajdonképp melyik csapatnak is szurkolsz? :) Folyton leszólod a Barcát, és a legnagyobb riválisával példálózol, amire nem lenne okod, hiszen az elmúlt ~10 évben egyértelmű melyik oldal irigyebb a másikra.. a Realnak hiába lenne elvileg több pénze a kezüket nekik is megköti a fair play szabály, így 40 milliós fizetést sem tudnak neki adni.. különben a Barcának több pénze van, legalábbis jobban szórja, mert a Barca lépte át elsőkét az elmúlt x évben kiadott 1 milliárd eurós határt.. szóval nem igazán értem a problémád :)

Bivi76 2019.08.10. 11:44:07

@DISTANTxTHUNDER: Én az FC Barcelonának szurkolok, de ha csóróság van, akkor az van. Nem kell nagyokat álmodni, ha nincs rá egy vas sem. Maradjunk a realítások talaján. Nem kell Neymarért harcba menni a Real Madriddal, mert nincs értelme. Nem egy szint a két klub anyagi helyzete. Engedjük el Neymart!

barca1994 2019.08.10. 11:47:21

@Bivi76: Az a baj,nem hívja öt senki.Nincs okán hülye klub akinek kellene,még a PSG nél sem.Amit meg irkàlnak oldalak semmit nem jelent.

Bivi76 2019.08.10. 11:52:31

@barca1994: Spanyol lapok szerint a Real évi 40 millió eurós fizetéssel 5 éves szerződéssel csábítja. A tárgyalások megkezdődtek a klubok között.

barca1994 2019.08.10. 11:55:29

@Bivi76: Mért vagyunk csorók mennyit költötünk.A Reàl sem bír többet költeni.Ezek csak ötletelgetések.

Bivi76 2019.08.10. 11:58:02

@barca1994: majd kiderül. Griezmannra is hitelt kellett felvenni. Szégyen hova süllyedtünk.

barca1994 2019.08.10. 11:58:20

@Bivi76: Semmi nem lessz abból.Majd akkor hiszem ha làtom.Annyi marhasàg megy egész nyàron.Az meg hogy ő el akar jönni Az ő baja.

barca1994 2019.08.10. 11:59:37

@Bivi76: Làttal valahol erről hivatalos papírt.

Bivi76 2019.08.10. 12:04:21

@barca1994: és arról láttál hogy jómódú klub vagyunk. Butaságot kérdezel tőlem. Persze hogy nem láttam papírt róla, csak a Real Madridhoz közelálló spanyol oldalon láttam a hírt. A mi oldalunkon meg hozzánk vízionálják a brazil zsenit. Kíváncsi leszek a végkimenetelre. Kétesélyes a dolog :Madrid, vagy mi!

barca1994 2019.08.10. 12:05:46

@barca1994: A csalàdba van Reàl drukker nem érdekli ki mennyibe kerül ,mert ők a Reál Madrid.Ja mimeg az FC Barcelona.

barca1994 2019.08.10. 12:12:25

@Bivi76: Pletyka lehet egész nyàron ràgodni,ha Neymàr a Reale lesz boldog leszek ha fordítva akkor nem.Ja és Barca drukker vagyok.Az a gyerek akkor is hülye volt amikorf elvette a 100:/: Jézuska hajpàntot ,egy igazi buta kölyök.

Bivi76 2019.08.10. 12:17:23

@barca1994: Ha csak a játékát nézem, zseni. Imádom az ekkora kaliberű játékosokat. Nekem a kedvencem volt a Barcában. De nála óriási rumli van a séróban.

mark6666 2019.08.10. 12:24:12

Elméletileg most ott tart a történet hogy nagyon elmérgesedett Neymar és a PSG sportigazgatója (Leonardo) között a dolog és már azt akarja mind a 2 fél hogy távozzon. De a másik dolog hogy a PSG azt vette le a dolgokból hogy a Barcelona ismét hátulról keresett meg egy játékost és ők voltak azok akik feltüzelték és biztatták Neymart ennyire. A régebbi Verratis, majd Robiotos dolgok miatt ez így együtt már sok és kijelentették hogy hozzátok csak akkor mehet ha leteszitek az anno kapott 222 milliót, csak pénz érdekli őket és pont.
De legbelül annak örülnének a legjobban ha máshova távozna. Reál nem érdeklődött iránta, pont hogy a PSG kereste meg őket hogy nagyon jutányosan is megkaphatnák, akár játékosokat is beszámítunk.
Jelenleg ott tart a történet hogy olyan pletyka is kering hogy akár kölcsönbe is mehetne a reálba (mint ahogy ők megvették anno Mbappet), de részletfizetési lehetőségről is pusmognak. Persze ezek különféle újságok pletykái, de több is kész tényként hozza le hogy megerősítik hogy megvan a kapcsolatfelvétel a klubok között.

Az biztos hogy a reálnak nincs már sok pénze, de ha játékosokat is beszámítanak, vagy kölcsön és későbbi fizetés akkor Perezt mindig is érdekelték a szuper akciós vételek. (de nekik még akkor is középpályást kéne venniük, nem újabb támadót)
Ti meg az angol piac zárása után sehogy se tudnátok ennyi pénzt összeszedni. Szóval érdekes játék kezd kialakulni. Úgy néz ki PSG megmakacsolta magát, elpattant náluk a húr és nem akarnak engedni.

LeoMessifcb 2019.08.10. 12:48:48

@Bivi76: Mi is az anyagi különbség a két csapat között? Az, hogy mi az elmúlt években szétköltöttük magunkat a Real meg erre a nyárra tartalékolt? Semmilyen vagy csak nagyon minimális a különbség anyagilag a két csapat között, ez biztos.

Robi71 2019.08.10. 13:05:24

@LeoMessifcb: 2011 óta, beleértve ezt a szezont is !!!...220 millióval költöttünk többet mint a Real. Bivinél beakadt a lemez és ahogy már megszokott a tények, a valóság őt egyáltalán nem érdekli. :)

Robi71 2019.08.10. 13:14:59

@mark6666: Ha volt is korábban kapcsolatfelvétel Neymar és a Barca között, akkor az Neymar-tól érkezett és nem a Barca kezdeményezésével történt.
A Barca Griezmann-ra fókuszált, ha volt korai susmus, akkor vele Igen, de nem Neymar-ral.

Jelenleg egyik klubnak sincs pénze Neymar-ra. Aki le akarja igazolni annak még erőltetni kell néhány eladást. Ebből a szempontból talán előnyösebb helyzetben van a Real.

Bivi76 2019.08.10. 13:22:55

@Robi71: Ha beakadt a lemez nálam, magyarázd el nekem kérlek, hogy miért hitelből vették Pumuklit! Légyszíves ne Coutinhoval és Dembelével kezdj magyarázni dolgokat!

Bivi76 2019.08.10. 13:24:11

@Robi71: Nem szégyen a szegénység! Csak be kell ismerni, és a realítások talaján kell maradni.

mark6666 2019.08.10. 13:46:32

@Robi71: Annyit egyik csapat se tud most már kiárulni az angol (és kínai) piac zárása után. Ha nem számít be játékost, vagy nem mennek bele valamiféle kölcsön-részlet-csúsztatott fizetésbe.. nem lehet Neymart megvenni.

Robi71 2019.08.10. 14:02:45

@Bivi76: A választ megadtad. :) 300 millió áll bennük. Gondolj csak bele, ha most az a kasszában lenne. Sajna ennek már csak a fele vén meg és az is a padon ücsörög.

LeoMessifcb 2019.08.10. 14:16:40

@Bivi76: szegénység a világ második legnagyobb bevételű klubjánál. Érdekes lenne...

Bivi76 2019.08.10. 14:38:51

@LeoMessifcb: Engem nem érdekel a bevétel. Nekem az a gazdag, amelyik költekezni tud az átigazolási piacon. Nem amelyik minden nyáron bejelenti, hogy 40 millió meg az eladások. Lassan egy angol középcsapat többet költ átigazolásokra mint mi. Ne hitelből jampeckodjunk!

rtghfb 2019.08.10. 14:55:42

Neymar most biztosan nem fog a Realba igazolni. A sok ilyesféle nyilatkozattal mind a Barcába való távozást próbálja segíteni.

LeoMessifcb 2019.08.10. 15:04:28

@Bivi76: 40 millio+ az eladások. Amit mondani kell, hogy ne verjük fel a kinézett játékosok árát. Viszont nem ez történt egyik évben sem. Ne féltsd a klubot anyagilag.

Robi71 2019.08.10. 15:04:35

@Bivi76: Hahó...220 millióval költöttünk többet 2011 óta, mint a Real. Érteni Bivi magyar?
Hogy rosszabbúl is? Ez is tény. :)

GYLS 2019.08.10. 15:04:43

@Bivi76: Az FFP miatt végtelenül egyszerű a történet. 100 millának kell lenni, ha ennél többet akarsz költeni a vételre, annyiért el kell adnod. A különbség a játékos igényében nyilvánulhat meg, ki mit és mennyit akar. Ekkor számít, hogy van-e több a számládon. És ez is csak akkor, ha a játékosnál a pénz fontosabb, mint hogy melyik klubba megy.

Barcaa 2019.08.10. 15:19:53

Leonardo (PSG sportigazgatója): "Neymar nem fog jászani holnap. Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz egy klubbal, de még nincs megegyezés."

"A katalán média szerint a Barcelona, a madridi média szerint pedig a Real Madrid játékosa lesz."

Ezzel szerintem el is dőlt, hogy Neymar a Realba megy...
Ha a PSG oda is adná nekünk, maximum úgy, ha a legutolsó nap, minden más csapat kizárt hogy leigazolja, akkor talán...De így hogy Augusztus közepe sincs, és bejelentik hogy előrehaladott tárgyalások vannak, így szinte biztos hogy Perez elintézi..

Neymar meg hiába nem a Real favorizálta, a PSG valószinűleg kiszúr örömmel velünk, és megmondja hogy vagy a Real Madrid, vagy náluk lelátózás...

Bivi76 2019.08.10. 15:44:10

@GYLS: Akkor a Real Madrid hogyan tudja leigazolni? Mert valószínű odaigazol.

Bivi76 2019.08.10. 15:48:53

@Robi71: Nem kellett volna megvenni Pumuklit, aztán nem 220 lenne a különbség, hanem csak 100 millió.

Robi71 2019.08.10. 16:09:24

@Bivi76: Akkor inkább nem kellett volna megvenni a Cou-t és Dembi-t. De ez most késő bánat. Grizi-nek adjunk legalább egy évet....ha már az előző kettőnek egyesek szerint 1,5-2 év is kevés volt ahhoz, hogy megmutassák kivételes képességeiket. Eddig titkolták, de most aztán szétszakítják a hámot :)

18_BARCA_99 2019.08.10. 16:12:07

@Bivi76: Angol kozepcsapat tobbet kolt?Szerintem eloszor nyugodj meg es ne irj ilyen baromsagokat. Csak az indulat beszel belolled es sajat magadat bosszantod fel.

Robi71 2019.08.10. 16:16:18

@GYLS: Ha ezt a "100 milliós" szabályt is figyelembe vesszük, akkor a Barca csak -8,6, a Real -90, 5 millión áll jelenleg.
A képlet egyszerű....a Real Neymar leigazolása nélkül is 90,5 millióra kell eladjon....igaz ezt egészen 2020 június 30.-ig kell kiegyenlítenie.

Bivi76 2019.08.10. 16:20:53

@18_BARCA_99: Egy Everton simán igazol 40-50 millió euróért játékosokat, mi meg Junior Firpo 18 millióját csak úgy tudtuk kifizetni, hogy előtte el kellett adni Malcomot. Nem így volt?

Robi71 2019.08.10. 16:21:06

@Bivi76: A nyár legnagyobb költekezői eddig:
1. Real 305,5 millió
2. Barca 255 millió
3. Atletico 243 millió (igaz, ők még mindig 67.6 millió pluszban vannak.

A legjobban költekező angol klub a MU 159 milliót költött.
Még egyszer megkérdezem, te miről beszélsz??? :)

18_BARCA_99 2019.08.10. 16:23:35

@Bivi76: Es az Everton szokot meg De Jong kalibereket igazolni? Add mar ossze hogy 3 evben mennyit koltott az Everton es mi:)
Mellebeszeles amit csinalsz

DISTANTxTHUNDER 2019.08.10. 16:31:55

@Barcaa: Leonardo azt nyilatkozta hogy közel vannak a megállapodáshoz egy klubbal? Az azért már valami.. nem hiszem hogy a Real megkockáztatná hogy Neymart akarata ellenére elvigye, Perez is látja mit művel a PSGben.. gyakorlatilag nincs hasznára a csapatának.. Neymar nagyon akaratos játékos, minden úgy kell legyen ahogy ő akarja

Bivi76 2019.08.10. 16:49:49

@Robi71: Áruld el légyszíves, miért vettünk fel hitelt Griezmannra!

barca1994 2019.08.10. 17:07:40

@Bivi76: Rendben de tudsz valami hivatalosan?Ez olyan hogy júliusban a bérek csúsztak ,mert egy madridi lap megírta.

Bivi76 2019.08.10. 17:13:27

@barca1994: Én semmit nem tudok, csak furcsa nekem, hogy (felesleges) játékos vásárlásra hitelt vettünk fel. Szeretném azt hinni, hogy nincsenek pénzügyi gondok, de tartok tőle hogy mind anyagi, mind sportszakmai téren óriási gondok vannak nálunk. Remélem tévedek!

DISTANTxTHUNDER 2019.08.10. 17:20:18

@Bivi76: Nem hogy azért vett fel hitelt a klub Griezmannra mert eleve be volt még tervezve Neymar?

18_BARCA_99 2019.08.10. 17:56:04

@Bivi76: Na mivan megfogtalak hogy engem mar ignoralsz? Ha belemesz egy vitaba akkor zard is le es ismerd el ha nem volt valamiben igazad, vagy nekem.

Robi71 2019.08.10. 18:01:45

@Bivi76: Van egy kérdésem számodra. Kíváncsi lennék a kifinomult szakértői véleményedre. :)
Neked, mint a 30-asok nagy ellenzője nem furcsa, hogy a "sztáredző" (ahogy Zizu-t szoktad nevezni) egyetlen 30-ashoz sem nyúlt hozzá??? Igazoltak fiatalokat és eladtak is fiatalokat, de az összes 30-as marad: Navas, Ramos, Marcelo, Modric, Benzema? Ez hogy lehetséges? Kíváncsi vagyok a magyarázatodra!

Bivi76 2019.08.10. 18:02:39

@18_BARCA_99: Ha igazad van, akkor igazad van. Legyen úgy. Én is azt szeretném hogy tévedjek. :-)

Bivi76 2019.08.10. 18:05:25

@Robi71: Idefigyelj nagy Szakértő! Miért van, hogy az egykori sztárfocista, zsinórban 3 BL-t nyerő francia edző, szinte minden spanyol játékost elzavar a királyiaktól?

Bivi76 2019.08.10. 18:07:11

@Robi71: Szerintem Te azt nagyon jól tudod, melyik játékossal kezdeném a keret megújítását.

Robi71 2019.08.10. 18:09:56

@Bivi76: Bartomeu ez a pletykát határozottan elutasította. Akkor most mi van, lehet hinni neki vagy sem?

Robi71 2019.08.10. 18:17:44

@Bivi76: Nem válaszolsz a kérdésemre???
Ennek ellenére én igen, pedig nem érdemled meg. :)
Jelenleg 8 spanyol játékos van a Real keretében, a Barca keretében csak 7 és ebbe beleszámolom a két kedvencedet is Firpo-t és Puig-ot.
Mond...te tudsz legalább egyetlen helytálló, helyes, korrekt információval előállni vagy csak folyamatosan a levegőből vett infókat szajkózod, mellébeszélsz és kamuzol? :)

Bivi76 2019.08.10. 18:23:22

@Robi71: Hány spanyol játékos lesz kezdő Madridban? Még a nagyfejű, rövidlábú, tacskótestű Isco is örülhet ha kispadra kerül. Mit kamuzok én? Nem értem.

Robi71 2019.08.10. 18:28:54

@zeli39: Kérdezd Bivi-t, ne engem. :)

Bivi76 2019.08.10. 18:29:57

@Robi71: Ramos egy szerencsétlen spanyol. Marcelo egy Pumukli 2,Mendy rövid időn belül kiszorítja. Solarinal Regulion kezdett, de Zidane kib@szta azt a spanyolt, mint macskát sz@rni. Modric soha nem volt klasszis, egy idióta balkáni,nem is értem hogy kaphatott Aranylabdát. Örülök hogy elvesztették a VB döntőt,ekkora világversenyt csak tradícionálisan nagy foci nemzet nyerjen, ne ilyen horvátok. Ezt zárójelben. Benzema jó játékos de nem klasszis. De legalább nem spanyol. Azért kezd, mert honfitársa az edző. Nála vannak jobb támadók is a barmoknál.

Robi71 2019.08.10. 18:31:39

@Bivi76: Egyektelen infód sem helyes, ami konkrét információt (számot) tartalmaz-. Nem tudom honnan veszed őket, de ha gondolod mellékelek neked néhány megbízható hírforrást.

Robi71 2019.08.10. 18:35:30

@Bivi76: Ez az utolsó hozzászólásod olyan mint egy aláírás. Beletettél mindet, ami téged jellemez. Egy igazi "gyöngyszem" :)

Bivi76 2019.08.10. 18:39:59

@Robi71: Azért foglalkozok a Real Madriddal, mert kezdem azt érezni, nyílik az olló köztük és köztünk. Mind sportszakmailag, mind pénzügyileg. Olyasmit vízionálok, mint a 2000 - es évek legelején, mikor Perez átvette a hatalmat Madridban, nálunk meg Joan Gaspart gallyra vágta a klubot. Laporta és Rijjkard érkezésével tértünk helyes irányra. Nekem ezek az évek kurvára fájdalmasak voltak, mint Barca szurkoló. Sikertelenség, Figo elvesztése, a madridi galaktikus igazolások, mi meg csöveskedtünk ilyen Thiago Mottával, Mendietával, Navarroval, Petit-vel, Cocuval, stb. Aki Guardiola edzősége óta Barcelona szurkoló, nem tudja, milyen szar, nehéz évek voltak azok nekünk, Barcelona szurkolók számára. Örök életemben utáltam a Real Madridot, és utálni is fogom. Csak azt érzem, nyílik az a bizonyos olló. Ne legyen igazam, mert akkor megint szomorú évek elé nézünk. Hajrá Barca! Forever!

Bivi76 2019.08.10. 18:42:38

@Robi71: Tudom hogy gyöngyszem! Köszönöm. Dedikáljam is? :-)

Robi71 2019.08.10. 18:43:48

@Bivi76: Szerintem Zizu semmit sem bizonyított eddig mint edző....de ezután hatványozottan is megteheti, ha sikerül ráncbaszedni és ütőkepés csapatot csinálni ebből az összecsődített maszlagból.
Szerintem jövőre is az Atleti lesz a legkomolyabb kihívónk a bajnoki címre. Simeone már most összerántott a gárdát az új igazolásokkal együtt.

Robi71 2019.08.10. 18:48:30

@Bivi76: Én nem tartok a Real-tól sem anyagilag, sem sportszakmailag. Szerencsére ott is olyan fejetlenség uralkodik, mint nálunk.
Én a PL-ből látom a legnagyobb veszélyt. Anyagilag eddig is erős volt, de újabban sportszakmailag is előttünk járnak. Kevesebb fejelten bürokrácia és több szakma.

Bivi76 2019.08.10. 18:48:36

@Robi71: Én attól tartok, nem leszünk bajnokok. Kurva nehéz lesz megvédeni a címünket. Szerintem egyértelműen a világ legundorítóbb csapata lesz a legnagyobb kihívónk. Nagyon erős kerettel rendelkeznek. Ez az én véleményem, nem muszáj egyetérteni velem.

Bivi76 2019.08.10. 18:51:59

@Robi71: A Juve is nagyon erős ellenfél lehet a BL-ben, a Bayern Münchent soha nem írom le, az angol csapatok meg szintén erősek. Nálam egyértelmű a cél. A Real Madrid és a Man. City ne nyerjen BL-t! Nálam ez már fél siker!

Robi71 2019.08.10. 19:00:08

@Bivi76: Ok, akkor legyen ez a tét nélküli fogadásunk...én az Atleti-t, te a Real-t várod legnagyobb kihívónak. :)
Szerintem mi leszünk a bajnokok. 2. Atleti 3. Real....

A BL egy másik kávéház. Ott a City-t és a Pool-t látom legkomolyabb riválisnak. De nem lesz rossz a Spurs és a Juve sem.

Raven1975 2019.08.10. 22:14:07

Extra remontada gifet itt hagyom | p1.picsto.re/ViIvj.gif :))
süti beállítások módosítása