A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Fontos győzelem otthon

A Barcelona hazai pályán 4-0 arányban győzte le a Sevillát a bajnokságban, ezzel feljött a 2. helyre a tabellán

2019. október 07. - caaaatalan

Az FC Barcelona tegnap este hazai pályán, az eredmény alapján sima sikert aratott a bajnokságot jól kezdő Sevilla ellen. Lássuk mi van a számok mögött.

Csapatunk a válogatott szünet előtt fontos mérkőzésen fogadta az andalúzokat, hiszen a tabellán 7 forduló után azonos pontszámmal álltak a csapatok. Mivel az Atletico kis meglepetésre ikszelt Valladolidban, így számunkra a tét a 3 pont mellett a 2. hely is volt, hiszen egy győzelemmel esély nyílt az előzésre.

A kezdő csapatban Valverde (vagy aki épp összerakja) több idén eddig új névre is számított. Kényszerből Todibo került az eltiltott Lenglet helyére a védelembe Piqué mellé, a széleken az Alba hiányában már szokásos felállás, Roberto a jobb, Semedo a bal oldalon. Középen aztán rendesen belenyúltak, hiszen Busquets a padra ült, a helyét De Jong vette át, előtte az idén jó formát mutató Arthur és a Bl-ben nyerőember Vidal kapott lehetőséget. Griezmann is kiszorult, Dembelé viszont bekerült Suárez és Messi mellé.

Az első percekben inkább a Sevilla akarata érvényesült, több helyzetet is kialakítottak a vendégek. Todibo hibája után Ter Stegennek nagy védést kellett bemutatnia Luuk De Jong közeli lövésénél. A fiatal francia helyezkedése nem volt az igazi, a félidő során többször lemaradt De Jongról, és át is játszották egy az egyben, reméljük lesz ez még tőle jobb is. Egy nagy csapat azért is nagy csapat, mert jól használja ki az adódó lehetőségeit, ennek pedig a Barcelona ékes példáját mutatta be a félidő második felében. A 27. percben Semedo jó labdát kapott a szélen, alapvonali beadása másoknak talán elérhetetlen lett volna, de nem Luis Suáreznek. Zseniális helyzetfelismeréssel az uruguayi olllózó mozdulattal, védhetetlenül lőtte ki a bal alsó sarkot. Két meccsen ritka két nagy gólt ragasztott Suárez, ezzel idén is elhallgattathatja a károgóit, bizony őt még nem lehet leírni. A gól után lendületben maradt a csapat, a Sevilla pedig blokkolt, így gyorsan jött a ráadás. Arthur remek védők mögé küldött labdáját Vidal lehelletnyi mozdulattal tette kapuba, igazolva a kezdőbe állításának helyességét. A chilei a gólon felül is jól mozgott, hőtérképe is visszaadja, hogy tényleg box to box zakatolt az egész meccsen. Az előny tudatában a Barcelona nyugodtabban és ezáltal szemre is tetszetősebben játszott, a 35. percben már érkezett is a 3. gól. Dembelé egy pillanatra igazolta a benne hívő vezetőket, hogy vajon mi érhet rajta 150 millió €-t! A vérbeli szélső ellépett a bal oldalon és olyan higgadt lövővel küldte el a sevillai bekket, hogy az talán még mindig csúszik, ezután pedig a világ legtermészetesebb mozdulatával belsőzött a bal sarokba a kilépő Vaclik mellett. A Sevilla ezzel 8 perc alatt úgy lett lesimázva, hogy előtte 2-3 gólt is lőhetett volna.

A második félidő elején csak a mez ért fel a pályára hazai oldalon, a könnyelműség és Arthur labdaeladása majdnem andalúz gólt hozott, de ezen a napon nekik semmi nem jött össze a hazai kapufa pedig mentett. Lassan csordogált a játék ezután előbb a 65. percben érkezett Busquets Arthur, majd a 70. minutumban Rakitic Vidal helyére. A 78. percben pedig Messi igazolta, hogy nem felejtett el szabadrúgást lőni. Az első félidei sikertelen próbálkozások után védhetetlenül lőtte ki a felső sarkot, szegény Vacliknak erre a napra csak a labdaszedés jutott. A végén még komoly parádé alakult ki, ami bizonyítja hogy Mateu Lahoz tényleg annyira rossz bíró, hogy még ezt a tükörsimára álló meccset is elfújja. A lesérülő Todibo helyén bemutatkozó Araujo a 87. percben (talán csak Lahoz szerint) utolsó emberes faultot követett el, ezért pedig rögtön pirosat kapott, de még ennél is vérlázítóbb volt, ahogy Dembelét kiszórta. A kis francia nem a spanyol tudásáról híres, de ennek ellenére állítólag sikerült beszólásáva megsértenie Lahozt, amikor egyszerűen közölte vele a napnál is világosabb tényt: hogy pediglen ő egy rossz bíró. Engedtessék meg annyi szubjektum a blog keretein belül, hogy ezzel teljesen egyetértsek. Én még konzekvens játékvezetést tőle nem láttam, nem is értem mit esz rajta a szövetség és az Uefa. Minden esetre a nyári sörmeccsre hajazó végjátékban csak sikerült főszereplővé valnia, egyszersmind elintéznie, hogy a következő bajnokin már alig legyen középső bekkje a csapatnak. 

A Barcelona döcögős kezdés után, extra helyzetkihasználásának köszönhetően végül könnyedén győzött, és ezzel a válogatott szünet előtt beelőzte a Sevillát és az Atleticot, régen látott eredményes hetet zárva. Várjuk a hasonlóan sikeres folytatást!

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6815207580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hokihari 2019.10.07. 19:12:45

Szep golok meccse volt.

Robi71 2019.10.07. 21:12:21

A Barca a múlt szezonban 525 milliót költött a játékosok és az edző is stáb fizetésére. 92 millió lett kiosztva bónuszként a liga és a szuperkupa győzelemért!!!

Robi71 2019.10.07. 21:18:13

Ebben a szezonban 172 millió értékben kell eladni játékosokat. Ebből lejön Malcom (40), Cucurella (2) és Coutinho (8,5, kölcsön) ára. Ez így még mindig 121,5 millió. Gyakorlatilag, ha a Bayern kivásárolja Cou-t meg is lesz az összeg.

KisPindi01 2019.10.07. 22:16:39

Értékelésem:
Ter Stegen 8
Semedo 8
Piqué 7.5
Todibo 6.5
Roberto 8
De Jong 8
Vidal 8,5
Arthur 8,5
Messi 7.5
Suarez 7.5
Dembele 7

Busquets 6.5
Rakitic 7.5
Araujo 6

Robi71 2019.10.08. 02:05:42

Az évtized La Liga csapata:
Oblak - Alves, Ramos, Pique, Marcelo - Xavi, Modric, Iniesta - Messi, CR, Griezmann

caaaatalan 2019.10.08. 08:45:28

@Robi71: Griezmann helyére nálam befért volna vki a nem top 3-ból pl. Aspas

Eminusz 2019.10.08. 10:34:24

@caaaatalan: Tehat azt allitod, hogy az elmult 10 evben Aspas meghatarozobb volt a La Ligaban, mint Griezmann??

Berbatov 2019.10.08. 10:34:36

Eléggé hasonlított ez a meccs a Liverpool elleni hazaira. A Fortuna fogta a Barca kezét. A vereség is simán benne volt. Lehet ez a teljesítmény a bajnokságban elég lesz ellenfelek híján, de....
Nem tartom túl nagy dicsőségnek, hogy ismét felülmúlunk egy romhalmaz Realt és az árnyékát átlépni képtelen Atletit.
Ellenben a vezetőség nagyon büszke az eredményekre, úgyhogy ez van, nem is várható több.

Az apró pozitívumok találhatják a szezonunkat, mint az Arthur, De Jong duó játéka, Semedo progressziója, Ansu szárnybontogatásai, Messi, Vidal szíve, mentalitása... Remélhetőleg még ezeken felül is akadnak majd szép pillanatok, és talán nem érezzük időpocsékolásnak a Barcelona mérkőzéseit.

caaaatalan 2019.10.08. 10:43:28

@Eminusz: azt nem állítanám, de azt igen hogy a top 3 klubon túl is van La Liga, és bántóan hiányzik ebből a csapatból legalább egy valaki aki nem onnan jön. Adott esetben ez a valaki lehet Aspas is aki outsiderként majdnem gólkirály lett a Ligában.

Spacedyevest 2019.10.08. 10:47:00

Tudom, hogy a sportban nincs ha...
De mindig sokkal jobban játszunk, ha nálunk van az előny.
Ha az első negyed órában vezet a Sevilla, egy szavunk sem lehetett volna. És akkor jött volna a felállt védelem előtti szokásos szarakodás.

Ne legyen rá szükség, de arra lennék kíváncsi, hogy ha hátrányban vagyunk, ez a vasárnapi lendületesebb középpálya mire képes.

caaaatalan 2019.10.08. 10:58:52

@Spacedyevest: igen a Sevilla kezdte jobban a meccset. Gólokkal vezethetett volna. Nem tudom azzal a nyomással, hogy ment volna a középpálya. Itt azért a helyzetkihasználásnak nagy jelentősége volt, és az örömteli, hogy ebben előrelépett a csapat. Látszik, hogy idén adott esetben kevesebb lehetősége lesz a csapatnak, azokkal élni kell.

sunt 2019.10.08. 11:10:33

Az is egy botrány, hogy egy támadó focit játszó csapat szakvezetése képtelen valamit kitalálni, hogy a rengeteg szögletrúgásunk ne menjen pocsékba. Ha nem megy a beívelés, akkor valami más.

Robi71 2019.10.08. 13:06:19

@Berbatov: Szerintem az idén is meg kell becsülni a bajnokságot és a kupát. A BL megint nem a spanyol csapatok terepe lesz. Egyelőre ez látszik, de még messze a tavasz.

caaaatalan 2019.10.08. 13:37:26

@Robi71: Ha sikerülne egy komolyabb középső védőt hozni és Dembelét vagy Grizit csúcsra járatni, plusz elkerülik a csapatot a sérülések, és végre meglenne a jó felállás, akkor ez a keret én azt mondom simán BL esélyes csapat!

Sok a változó az egyenletben...

Robi71 2019.10.08. 14:05:23

@caaaatalan: Azért megkérdezném (sok más kérdés mellett) a vezetőséget, hogy miben reménykedett, amikor megtartotta Umtiti-t a nyáron. Folyamatos gondban leszünk amennyiben Pique vagy Lenglet kiesik valamiért.
...megkérdezném azt is, hogy Grizi-t hova és minek igazoltuk. Látszólag teljes a tanácstalanság ebben a kérdésben is. Hogy Dembi miért maradt, azt tudjuk sajnos.

caaaatalan 2019.10.08. 14:23:49

@Robi71: igen, nagyjából ezeket én is megkérdezném. Umtiti lassan hivatalos életművész lesz nálunk... Piqué,Lenglet ha vmelyik lesérül... hát arra gondolni se merek...

Robi71 2019.10.08. 15:26:20

@kritizator: Köpni-nyelni nem tudok. :)
"összesen 260.7 millió eurónyi átigazolási összeggel tartozunk?" és "összesen 75.3 millió euróval tartoznak nekünk"? ...mi a fene, itt senki sem fizet az átigazolásokért?

Nagybarcelona 2019.10.08. 16:26:58

@kritizator: ebből a Liverpool 4 millió fontot fog látni?Akkor most mi is van?

www.football365.com/news/the-mystery-of-liverpools-missing-80m-and-more

Ennyit arról, H. 260 millióval tartozunk, el kell adni 120 millióèrt, stb.
Sok a kamu hír. Nem kell felülni a lejáratásnak.

Nagybarcelona 2019.10.08. 16:42:32

@Nagybarcelona: amúgy lehetne ezèrt perelni. Nem akarok politizálni, de a választások után, egy politikus 30 X pert nyert meg hamis vádak miatt, cserèbe egy sorban eldugva az apró betűk között, elnèzèst kèrtek az újságok... Èrt vele valamit? Sajnos hányinger, amit a mèdia művel, sok esetben a lènyeg, H. klikkelj. Legutóbb volt egy hír, már nem is emlèkszem, H. Messi ezt meg azt csinálta, kattintottam,erre egy Messi nevű araból szólt a sporthír.

Nagybarcelona 2019.10.08. 16:50:39

A Brexit estèn Messi nem játszhat Britanniában, mert felfüggesztett büntetèst kapott, nyomatják az újságok. A háromszoros összegben adót csalt CR7, akkor háromszorosan nem játszhat? Ezt nem írják? Mièrt Messiről jönnek negatív hírek? CR7 őszentsège nemierőszakos ügyèvel mi is a helyzet? Azt veszem èszre, itt minden rosszat csak a Barca csapata (vezetősège), ès Messi csinál. Szerintetek mièrt van ez?

Dr Mouse 2019.10.08. 16:58:55

@Robi71: Ugye Te írtad pár hete itt, hogy meg kell becsülni a Barca vezetését, mert "gazdaságilag egy stabil" csapatot hoztak létre...

FCB_László 2019.10.08. 16:59:33

Ki más rakta volna össze a csapatot mint Ernesto?
Olyan viccesek ezek az összeesküvés elméleteket még mindig :D

Robi71 2019.10.08. 18:08:21

@Nagybarcelona: Nemrég Ernesto volt Rasputin, most pedig lejárató kampány a klub ellen? Neked komoly üldözési mániád van.
Pique nem is olyan rég vezetőségi tagokat vélt kiszivárogtatott belső ügyek mögött. Akkor ez most hogy is van? Perez nagyhatalmú ember ez tény, de amikor egy klubvezetés saját magát ássa alá, akkor mi van?
Szerintem nem vagyunk hátrányosabb helyzetben ebből a szempontból sem, mint a Real. Az elmúlt 10-15 év ezt bizonyítja. Nem kell siránkozni, nem kell sajnáltatni magunkat és nem kell az ördögöt a falra festeni. Először a saját házunk táján kellene szétnézni. Szél fuvatlan nem indul és a ki szelet vet vihart fog aratni.

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:14:13

@Robi71: nèzd meg a linket, ès válaszolj a kèrdèsemre, ha olyan okos vagy. Neked csak Bartomeu, Dembele egy szar. Ennyi. Mièrt jelenik meg ennyi negatív hír Messivel kapcsolatban, ha már másra nem is tudsz válaszolni? Ha már Messi lejáratása sem èrdekel, akkor nem tudom, mi a ... keresel itt.

GYLS 2019.10.08. 18:15:09

Ahogyan mondják, a pletykák annyit érnek, mint a terjesztőjük.
Miért a Messi ellenes "hírek"? Talán mert nem akarják, hogy még véletlenül is Ő nyerje az aranylabdát.
Sok a tartozás, illetve az eladások és a vételek közötti különbség? Gondolom a tartozásokhoz azok is beszámításra kerültek, amelyek csak bizonyos feltételek (pl. BL győzelem, bizonyos mérkőzésszám után, stb.) teljesülése esetén járnak. És ez leginkább a mi vételeinkre igazak. Ezek az esetleges kifizetések viszont az éves költségvetésbe szinte biztos hogy be vannak tervezve. De lehet aki ilyesmit irkál, életében nem látott költségvetési tervezetet. Vagy szándékosan kiragad egy elemet, amivel "hírt" kreálhat.

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:22:39

@GYLS: ez szerepel a linken lèvő cikkben, a tartozásról, de van aki a cikk írójánál is okosabb, mert Bartomeu, meg Dembele.

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:29:31

@Robi71: tudod, az FC Barcelona katalónia zászlóshajója. Szerinted mièrt próbálják lejáratni, vagy közrejátszani abban? Szerinted mièrt fújnak a bírók folyamatosan a csapat ellen? Hallottál Francoról?Hallottad, h. katalónia hivatalosan kèrvènyezte, h. vonják meg Francotól a katalónia által adott elismerèseket? Egyáltalán a katalánok függetlensègre való törekvèsèről, Carlos Puigdemontról? Vagy csak Bartomeu meg Dembele?

Robi71 2019.10.08. 18:29:40

@Nagybarcelona: Messi-nek van egy iráni hasonmása, ez köztudott. Nemrég az a hír járta, hogy ezzel csajozik az ürge. :) Semmi komoly, vicc az egész.
Nemrég tettem közzé, hogy a klub 525 milliót fizetett a játékosoknak és az edzői stábnak...és 92 milliót!!! bónusz gyanánt bajnoki és szuperkupa győzelemért. Ezek a klubtól származó hivatalos információk.
Összesen 671 millióra rúgott az éves fizetési keret...ami elképesztően magas. Ebben a szezonban ez mérsékelni próbálja a klubvezetés és 642 millióval számol. Ez lehetett volna még kedvezőbb, ha a betervezett eladások összejöttek volna.

Robi71 2019.10.08. 18:34:26

@Nagybarcelona: Az elmúlt 15 évben 10 bajnoki győzelem. És én nem éreztem, hogy akkora ellenszélben játszottunk volna, ahogy te mondod.

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:34:37

@Robi71: ès ez hogy jön ahhoz, amit írtam? Nagyon megy neked a fèlrebeszèlès.

Robi71 2019.10.08. 18:40:23

@Nagybarcelona: Te nagyon egyoldalúan látod mind a klub, mint Katalónia politikai helyzetét.

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:41:10

@Robi71: a Real utóbbi 2 bajnoki címènèl számolgattak, hány pontot kapott ajándèkba a Real. Az Atleti bajnoki címèt követően a bajnoki döntő bírója elnèzèst kèrt az FC Barcelónától, mert Messi szabályos gólját èrvènytelenítette, (ellenfèltől kapott labda, tehát nem les) ami bírói műhiba, mert nem azt ítèlte, amit a szabálykönyv előír ilyen esetben. Az apróságokat már meg sem említem, mert nem fèrne bele a napomba, elèg ha rákeresel a szatyros bíró kifejezèsre. Egy "Barca szurkolónak" bizonygassak?

Nagybarcelona 2019.10.08. 18:45:45

@Robi71: pontosan te látod egyoldalúan. Te megtalálsz embereket, akiket folyamatosan hibáztatsz, ès nem bírod felfogni, H. attól, mèg, H. más is utálja a vezetèst, nem próbál minden hibát nekik tulajdonítani, mèg a hazugságokat, ès a mèdia kitalációit is.

Nagybarcelona 2019.10.08. 19:02:20

@Robi71: ha nincs szándèkos lejáratási kampány, akkor mièrt olvasom a 10. főcímet, H. ha megtörtènik a Brexit, Messi lehet H. nem játszhat Britanniában a BL-ben? Mièrt pont Messi? Hány játèkos/edző kapott felfüggesztett büntetèst? Hány helyen olvastad, H. a Juventus állítólag azèrt választotta Ázsiát a nyári túrára, mert tartottak tőle, H. CR7-et az államokba lèpèse után azonnal letartóztatja a rendőrsèg a folyamatban lèvő erőszakolási ügye kapcsán? Ez csak egy pèlda volt. De a Real mindig tisztán igazol, nekik mèg az átigazolások terèn törtènt eltiltásukat is mèrsèkeltèk, mert náluk minden patyolattiszta.

Barca30 2019.10.08. 19:27:18

@Nagybarcelona: mert a vezír barca ellenes.

Robi71 2019.10.08. 19:31:37

@Nagybarcelona: Most, hogy tudom mennyire tragikus a Barca helyzete, mivel mindenki ellenünk esküdt össze...megyek és lelövök mindenkit, aki rosszat mond a klubról. Remélem te legalább meglátogatsz a sitten. :)

Nagybarcelona 2019.10.08. 19:42:57

@Robi71: csak rossz, H. itt is ilyen nagy a szèthúzás.
Az Atletico feljelentèse sem volt szèp, Villa átigazolása után, ès mikor nem óvtuk meg a "bajnoki döntő" vègeredmènyèt, amikor az tènyleg bírói műhiba volt.
Itt a cikk:
www.google.com/amp/s/www.barcablaugranes.com/platform/amp/2018/10/16/17983638/referee-apologized-for-making-barcelona-lose-la-liga-in-2014
Vèletlen egybeesès lehet, annak a meccsnek a bírója Mateu Lahoz volt. :)

Nagybarcelona 2019.10.08. 19:58:57

@Robi71: így kritizáld Bartót... :)
everythingbarca.com/2019/10/08/barcelona-first-female-president/
A mez rózsaszín lesz, ès kinèzet alapján igazolunk, mint a Real.
Egy nő???

Robi71 2019.10.08. 20:17:38

@Nagybarcelona: A Barca-val kapcsolatosan semmi sem lep meg. Az egyik legliberálisabb (következmények nélküli) klub. Eddig is egy Maria nevű vezette a klubot...jöhet a következő Maria. :)

Robi71 2019.10.08. 20:25:10

@Nagybarcelona:
Jövőre Grizi-Neymar, Suarez-Lautaro cserék a láthatáron?
De Jong-Ruiz-Arthur középpályássor?
Jön Sancho majd Messi-t "pótolni"?
Lindelöf Umtiti helyére (állítólag már a nyáron ajánlatot tettünk érte)?

Ezek a dolgok jobban izgatnak, mint a klub elleni állítólagos lejárató kampány. :)

Nagybarcelona 2019.10.08. 20:38:32

@Robi71: olvastam ezeket, Sanchoèrt, Lautaroèrt, ès Ruizèrt állítólag ajánlatot fogunk tenni. (szeretjük azokat leigazolni, aki ellenünk bizonyít)Griezmann Neymar csere elèggè kamunak hangzik. Lindelöf nagyon gyenge vèdőnek tűnik nekem, èn Koulibalyt, Skriniart ès De Vrijt is olvastam. Állítólag De Vrij nem kellett Valverdènek, tavaly ingyen jöhetett volna, írtam is akkor. Igazolhatnánk okosabban, de Abidal elèg ügyes megfigyelő. De Vrij átigazolásának elszalasztásáèrt (ingyen!) vagy Bartoèk vagy Valverde kapja be.

Robi71 2019.10.08. 20:56:39

@Nagybarcelona: De Vrij állítólag már télen megegyezett az Inter-el.
Egyértelmű, hogy egy belső védő a prioritás, aztán egy "új Suarez" (Lautaro) és Ruiz. Ezt a három igazolást akár ki is lehetne vitelezni a jövő nyáron.
Ráadás Neymar = Grizi + Dembi csere...ki tudja.
Sancho jó lenne, ha még egy évet maradna a BVB-ben.

MagicBarca 2019.10.08. 22:02:29

@Robi71: Grizi-Neymar csere:Ebben talán benne vagyok :D Lajos-Lautaro csere nem.Lautaro jöjjön,de ne Lajosért cserébe :D Sancho-t tudod jól,hogy mennyire kedvelem,örülnék neki :) Ruiz-ban én nem látok nagy fantáziát.Ha fiatalítunk,én ezekben a játékosokban látok fantasyt:Guendouzi,Abraham,Mount,Alexander-Arnold,Rashford,Sancho,Moukoko,Kiprit,Lautaro,De Ligt,Leao,Mbappé.....Most hirtelen ezek ugrottak be :) Ja, és nem azért írtam ezeket,mert látok rá esély,mert sok sansztalan lenne,meg ki tudja,ilyen fiatalon hogy tudnának beilleszkedni.De Sancho-Abraham-Mbappé-Lautaro 4-esnek örülnék :D igaz,ez nagyon hosszú távú terv lenne :) hisz van egy Fatink pl,akiből nem tudni,mi lesz pár éven belül,de én bízok benne :)

MagicBarca 2019.10.08. 22:04:12

Ha nagyon fiatalítani akarnék,azért lennék bajban hátvéd és középcsatár poszton......Vagy csak a hajnali 2 órás ébredés miatt nem jut eszembe sok név ezeken a posztokon :D

MagicBarca 2019.10.08. 22:07:36

Erling Braut Håland.....várok vele,mert még csak pár hónapja robbant be,de......:) őt is elviselném 2-3 éven belül,ha így folytatja :D

KisPindi01 2019.10.08. 22:15:40

@MagicBarca: vele jöhet Szoboszlai is :D

Robi71 2019.10.09. 01:48:29

Messi:
"Őszintén szólva azt hittem, hogy Neymar Madridba megy, ha nem idejön. És azt hittem, hogy Florentino és a Real Madrid megtesznek mindent azért, hogy eltérítsék."

sunt 2019.10.09. 05:26:50

Szerintem már az is sokat segítene megmutatni, hogy merre van az előre, ha végképp elfelejtenénk Neymart. És ha szembesülünk azzal, hogy öregeinkkel vagy azért nem megyünk semmire, mert hanyatlanak, vagy azért, mert sérülékennyé váltak, akkor az örök mérce se maradhat a BL győzelem. Folyamatosan ott kell maradni a nemzetközi krémben: ez lehet a jó cél.

caaaatalan 2019.10.09. 06:46:21

@Robi71: ebben a nagy futballvilágban semmi sem biztos, az meg aztán pláne nem h Ney hol köt ki.

Spacedyevest 2019.10.09. 07:52:14

@Robi71: Ez az "azt hittem" jó szöveg. Napi kapcsolatban vannak, szerintem Messi pontosan tudta, hogy mi zajlik.

Raven1975 2019.10.09. 09:49:07

Piqué: "Amikor fiatal voltam, a kritikák jobban megérintettek, ma már nem foglalkozom velük. Az idő telik, egyre jobban megszokod és tudod, hogy ha veszít a csapat, kritizálni fognak, ha pedig nyer, dicsérni, még akkor is, ha nem játszottál jól. De engem mindig is motivált, ha az emberek ellenem voltak, mert minél jobban játszottam, az annál jobban bosszantotta őket."

caaaatalan 2019.10.09. 09:57:22

@Nagybarcelona: na nem is véletlenül fogalmaztam úgy a cikkben Lahozról ahogy. Igyekeztek kimérten jelezni a konzekvens játékvezetés hiányát, de hozzaszólásban le is írom: az egy ordas nagy Barcelona ellenes csaló!
Ebben a Liga is támogatja, rendre osztanak rá Barcelona meccseket és méghozzá rangadókat. Sztem Messiéket a hideg veri ki mikor meglátják.

Robi71 2019.10.09. 10:04:37

@Spacedyevest: Neymar menni akart nagyon. És ment volna a Real-ba is, ha a Barca nem lép. És ha Perez lépet volna, akkor most Madrid-ban lenne.
Ezt beszélhették meg "napi kapcsolatban".

sunt 2019.10.09. 11:51:09

Jadon Malik Sanchora gondolkodás nélkül elcserélném Grizt. Neymarra nem

MagicBarca 2019.10.10. 16:05:52

@sunt: egyetértek :) maximálisan @KisPindi01: sosem tudni....:D de azért Barca-szintet nem látok benne :) nem lesz rossz játékos-már nem az-,de más kaszt :)
süti beállítások módosítása