A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Dembélé kihagyja az El Classicot

Lecsapott az RFEF: 2 meccsre meszelték el Dembélét

2019. október 09. - caaaatalan

Ousmane Dembélé 2 meccses eltiltást kapott  a spanyol fegyelmi bizottságtól (RFEF), miután a Sevilla elleni bajnokin az utolsó percekben reklamálásért kiállította Matheu Lahoz játékvezető.

Dembélének (akinek minden hír szerint komoly gondjai vannak a spanyol nyelvvel) csapattársa, az ezen a meccsen debütáló Araujo kiállítása után sikerült súlyosan megsértenie Lahoz bíró önérzetét, amikor közölte vele, hogy nagyon rossz bíró. Lahoznak se kellett több, ha már a keze ügyében volt a piros felmutatta Dembelének is. Még Messi is megpróbálta védeni csapattársát közölte Lahozzal, hogy a kis franica mukkot nem beszél spanyolul, de ez "hősünket" nem hatotta meg, ő hallott amit hallott. A fentiek okán a spanyol fegyelmi bizottság hivatalosan 2 mérkőzésre (hasonló esetekben korábban is ennyit adtak) eltiltotta a szélsőt, aki így az Eibar és a Real Madrid ellen nem léphet pályára.

Ti mit szóltok az esethez, jogos volt az ítélet, illetve az eltiltás mértéke?

 

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr4115213320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2019.10.09. 16:00:07

Ez előre borítékolható volt, a madridista Lahoz fő célja is ez volt a kiállítással, hogy a Real ellen ne léphessen pályára. Ocsmány egy hányadék, az amúgy is aljas spanyol bírók legalja.

Nagybarcelona 2019.10.09. 16:35:04

www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/primera-divison/20191007-lahoz-suareznek-ne-hibazz/
Ezzel lehetne fellebezni, videó felvètel van róla, csak az alkalmat kereste, H. Kiállításon egy barcást. Ki tudja H. Mit mondott Dembele? Csak a bírói jegyzőkönyv tanúskodik Lahoz mellett, míg videófelvètel van róla, H. megfenyegeti Suarezt, H. kiállítja. Ez az ügy veszett fejsze nyele, de fel kellene már hívni a játèkosaink figyelmèt, H. semmi èrtelme ennyit reklamálniuk, főleg rèszrehajló bíráknál.

caaaatalan 2019.10.09. 16:44:20

@Nagybarcelona: Nehéz ezt a meccs hevében megállni, de egyetértek, hogy meg kellene. Egyébként szövegért a legkönnyebb vkit kiszórni, de Lahoz nagyon kreatív, szal akkor is találna fogást rajtunk sztem ha némasági fogadalmat tenne a meccsei előtt a csapat.

tiktak17 2019.10.09. 16:52:35

Dembelét nem szabadna egyedül az utcára engedni. Borzasztó érzés, hogy egy ilyen játékos a Barca címert viselheti

Nagybarcelona 2019.10.09. 17:08:34

@caaaatalan: azt nem èrtem, H. Araujo H. a francba kapott 1 meccset egyből pirosèrt, Dembele meg 2 meccset 2 sárgás pirosèrt? A meccsen azt írták, második sárgával állították ki. Vagy mert Lahozt megsèrtette?

Robi71 2019.10.09. 19:08:06

@tiktak17:
"A székely bácsi és felesége kinn ülnek a teraszon. Egyszer csak anyuka érdeklődik:
- Te szeretsz engem?
- Persze.
- Csak mert sosem mondod.
- Egyszer mondtam, majd ha változik szólok."

Dembélé-ről elmondtam a véleményem már az elején....majd ha változik valami szólni fogok. :)

Robi71 2019.10.09. 19:26:54

Messi: "Nyilvánvalóan hazugság, hogy nem akartam Griezmann-t. Tavaly azt mondtam, hogy ő a legjobb és a legjobbakat mindig szívesen fogadjuk. Neymar-t ugyanezen okból akartam hogy jöjjön, mert ő is különleges!
Griezmann intelligens játékos, kiváló minőséget képvisel és végül alkalmazkodni fog. A játékosoknak mindig nehéz alkalmazkodni, ha nem itt nőnek fel. "

celestial 2019.10.09. 19:47:17

Ha úgy volt ahogy Lahoz állítja akkor jogos volt...viszont kb minden jel arra mutatt hogy nem pont úgy történt ahogy a kis barcagyűlölő mondja...

Robi71 2019.10.09. 20:14:43

Messi: "Elgondolkodtam a távozáson, amikor meggyűlt a bajom az adóhatósággal." (2013-2014)

caaaatalan 2019.10.09. 20:37:21

@celestial: valószínűnek tartom h nem pont úgy történt ahogy Lahoz látta, mert az a fazon csak akkor nem lehet csaló, ha szellemeket lát. Ebben az esetben lehet h a szellem Dembélé megsértette...

Dr Mouse 2019.10.09. 20:38:20

@celestial: Nem tudom, hogy amit Dembelé amit mondott az spanyol honban nagy sértést jelent vagy sem, mert nem ott élek, de hogy ez az egész "nem tiszta" abban teljesen biztos vagyok.
Ahogy biztos vagyok abban is, hogy Florentino Pereznek messzire elér a keze... Mert, hogy a Realnál nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a Don P. szeretné. Egyik pillanatról a másikra elment tőlük CR (talán soha nem fogjuk megtudni, mi volt a távozásának az igazi oka) és nem sikerült olyan sztárokat hozniuk, ahogy azt a korábbi évtizedekben megtehették.

Amikor egy meccsen 2(!) játékost kiállítanak az nem mindennapi Spanyolországban, pláne ha az két Barca játékos!
Ebben lehet egy fajta spanyol-katalán ellentét is, de az semmiképpen nem mindennapi, mert a Barca évekre visszamenőleg minden évben a legkevesebb sárga lapot kapta, talán azért mert nincs a csapatban "ütköző" játékos.
Már csak hab a tortán az, hogy Spanyolországban - emlékezetem szerint, - az elmúlt 15 évben nem volt "bunda botrány" - amíg az olaszoknál 5-7 ébenként van legalább egy. A taljánok még az imádott Juvét is merték száműzni a II. osztályba, itt meg a "nagyokat szentként tisztelik..."
Nem értem...

caaaatalan 2019.10.09. 20:46:43

@Nagybarcelona: A tiszteletlenség a játékvezetővel szemben kirívóan sportszerűtlen magatartás, ezért járt a rögtön 2 meccs. Hangsúlyozom ez nem az én, hanem az RFEF véleménye.

Raven1975 2019.10.09. 20:51:21

A Barça középpályása, Arthur Melo rendelkezik a legjobb passzpontossággal (92%) a Bajnokok Ligája idei kiírásában.
uploads.disquscdn.com/images/7e77b8173fe35000c66c9316ce5f9b38d85fcdc2458078c702de7fcfe3598a6b.jpg

Érem37 2019.10.09. 23:08:36

Szia Robi! Beszartak a Teutonok! Ébredező (jövő?) erő a Gaucho - knál! Jó volt a látni (díjbarom.. correa...nélkül...) a csapatot!

Robi71 2019.10.10. 00:07:14

@Érem37: Erősen tartalékos volt mindkét csapat, hiányoztak a nagyágyúk. De valóban valami kezd pislákolni. A védelmet kellene rendbe tenni valahogy ...csapatszinten, mert a védőfelhozatal gyengus továbbra is.

Robi71 2019.10.10. 00:14:52

@Érem37: 23-án Superclassico visszavágó (Boca-River) a Libertadores kupában élőben a Sport tv-ben. (az első meccsen River-Boca 2-0).
Kíváncsi vagyok a felhozatalra.

sunt 2019.10.10. 09:32:04

@caaaatalan: Ha rajtam múlna - a világon semmi se múlik rajtam - kategórikusan megtiltanám és büntetném a reklamálást is, ellenben a csapatok meccs után panaszt tehetnének a bíró ilyen meg olyan döntése, viselkedése miatt és azt a szövetség a VAR alapján köteles lenne megvizsgálni és a vizsgálat eredményének minden esetben lenne következménye a bíró pályafutására nézve.

caaaatalan 2019.10.10. 09:35:28

@sunt: támogatom az ötletet, de szabály szintjén ez már most is él. A reklamálás csak a csapatkapitánynak megengedett, attól függetlenül hogy sokan reklamálnak. Ha innen nézzük rendben is lenne az ítélet, csak hogy ezt a szabályt sem konzekvensen alkalmazzák, mert akkor a meccsek többségén a 20. Perctől a két kapus állna szemben egymással :)

sunt 2019.10.10. 10:10:24

@caaaatalan: Szoktatás dolga. Én sokallom a mieink reklamálását, noha igaz, hogy nyomják Krahácsot. Én inkább Araujo piros lapját tartottam túl szigorúnak. Úgy látszik Valvede is, mert nem küldte vissza azonnali hatállyal a B.-be

Raven1975 2019.10.10. 10:19:06

Gerard Piqué a következő történetet osztotta meg a csapat korábbi kapitányáról, Puyolról: "Emlékszem, Carles a sérüléséből tért vissza és amikor újra a pályára lépett ezt mondtam neki. Üdv újra közöttünk, kapitány! Erre azt válaszolta: Kussolj és a meccsre koncentrálj!"

Dr Mouse 2019.10.10. 11:43:40

@sunt: Egyetértek Veled. - Hovatovább egy-egy meccs áll egy kevés fociból, sok-sok műesésből, fetrengésből és állandó reklamálásból, - holott tudott dolog, hogy reklamálni csak a csk-nak szabad.
Nálunk a "fő" reklamálók Busi és Suarez...
Vajon két év alatt miért nem tudta őket megfegyelmezni V.?
süti beállítások módosítása