A Mundo Deportivo értesülései szerint az FC Barcelona szeretne 2024-ig tartó, új szerződést kötni a csapatba az idén, 16 évsen (!) berobbanó Ansu Fatival.
A vezetőség a szerződéssel teljesen új alapokra helyezné Fati helyzetét mind a klubon belül, mind pedig az átigazolási piacon. A játékos jelenleg az U19-es csapathoz van regisztrálva, ugyanakkor Bartomeuék a felnőtt kerethez irányítanák már az idei szezonra is, a kivásárlási árát pedig 100 millióról 200 millió €- ra emelnék, emellett természetesen a szélsőnek nagyobb fizetést is adnának.
A terv az, hogy az új kontraktussal megvédjék a játékost az esetleges eligazolástól és az érdeklődőktől, (PSG, Man. Utd., Man. City) akikből már most sincs hiány.
A Barcelonának már csak azért is fontos lehet Fati itt tartása, hiszen az utóbbi időben igen komoly viharok dúlnak a La Masia körül, annak teljes vezetőségét és az edzői stábját leváltották.
Emellett a tehetségek közül többen is (Jordi Mboula, Sergio Gomez, Eric Garcia) ideje korán eligazoltak, mivel az első csapatnál nem kaptak lehetőséget. Egyszóval a vezetőségnek a címszavakon és a népszerűtlen intézkedéseken kívül illene eredményekkel is igazolnia, hogy fontos neki a saját akadémiája, és az ott folyó munka, amely az elmúlt évtizedekben a klub identitásának mindvégig fontos alapköve volt.
Ennek részeként lovagolnák meg Ansu Fati fantasztikus debütálását az első csapatban, aki a sérülések okán idén 6 mérkőzésen is szerepet kapott, ezeken 2 gólt is szerzett, és egy gólpasszt adott, amivel a Barcelona legfiatalabb gólszerzője lett a Ligában.
Ti mit gondoltok Fatiról? Megérett arra, hogy huzamosan az első csapatban szerepeljen? Nem lesz rajta túl nagy a nyomás? Hogyan vélekedtek a vezetőség utóbbi években mutatott utánpótlásstratégiájáról?