A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Értékelő. #SlaviaBarca

2019. október 24. - Leonidasz Ersek

Tegnap este a Bajnokok Ligája 3.fordulójában Prágába látogatott a katalán szupercsapat. Megpróbálom összefoglalni a történteket, és értékelni egyénenként a mieinket.

A mérkőzést a Barcelona kezdte jobban, már a harmadik minutumban előnyhöz jutott a csapat Lionel Messi révén, aki Arthur átadását passzolta a kapuba. A gól után is a katalánok irányítottak úgy nagyjából 15 percig, aztán viszont elindult az adok kapok. A teljes mérkőzést nem szeretném leírni, rengetek helyzet volt mindkét oldalon, főleg a hazaiak dominálták a mérkőzést, akik az 50. Percben megis szerezték az egyenlítő gólt, amire nem sokkal később Luis Suarez félgólja volt a válasz. Végeredmény: 1-2 

Az nagyon jól látszott a meccsen, hogy a Barcelona a vezetés után már zsebében érezte a mérkőzést, ám a Slavia nem adta könnyen magát és meglepte a csapatot a lendületes, gyors játékával. 
Az biztos, hogy ez nem lesz elég a nagyobb meccsekre, de még a kevésbé nagyokra sem. Sokszor többet kellene, és gyorsabban futni, mint amit tegnap láttunk. Nagyjából ennyit a meccsről, a többit inkább magamba tartanám, hadd ne mondjam nem szép gondolatokat.

Egyéni értékelő:

Ter Stegen: Óriási kritika megint a mezőnyjátékosokra, hogy megint az Alemán volt a csapat legjobbja, több bravúrt bemutatott, ha ő nincs, nagy szarban lettünk volna. Pontszám: 9

Semedo: A csapat másik stabil pontja volt tegnap, 6 szerelés, 2 sikeres csel, 8 megnyert párharc. Csak így tovább, Nelson! Pontszám: 8

Geri: Nagyon nem volt rendben az ő játéka tegnap, mindössze 1 szerelést tudott bemutatni, emellett volt 12 elvesztett labdája is, ami ezen a poszton megengedhetetlen, ‘vótmá’ jobbis. Pontszám: 5

Lenglet: Stabil volt a srác nagyon, kicsit elfogult vagyok vele szemben, mert szeretem a srácot, fain volt na. Pontszám: 7

Alba: 0 szerelés, 9 labdavesztés, halvány játék jellemezte tegnap a Ferrarit. Pontszám: 5

Busquets: Valaki magyarázza el nekem, hogy mit keresett 78 percet a pályán. Eszméletlen lassú, körülményes, mire eldönti milegyen a lasztival addigra hatszor leszerelik. Be kellene látni, hogy nem bírja már ezt a folytonos terhelést: Pontszám: 5

Arthur “passz” Melo: Egyből gólpasszal nyitott, aztán mintha utána nem is azt az Arthur láttam volna mint akit ismerek. 17!! elvesztett labda, 79%-os passzpontosság, eddig 90 felett volt összetettben. Ez most felemás volt tőle, de nem tudom bántani, így is az egyik legstabilabb volt. Pontszám: 6,9

de Jong: Önmagához képes ez gyenge volt. 84%-os passzmutató, 15!!eladott labda, nem ezt szoktuk meg, ejnye! Pontszám: 6

Griezmann: Nem tudom bántani őt, mert messze nem ez a posztja, sajnos ezt az edzőn kívül mindenki tudja, nem tudom mi lesz így vele, nagyon sajnálom: Pontszám: 3

Suárez: Harcias volt, vert egy fél gólt, de nagyon sok eladott labdája volt neki is, finoman sem élete meccse volt. Pontszám: 6

Messi: Sokat olvasom hogy Messi gyenge volt, igen, volt pár elrontott passza, de kérem szépen. 12!!sikeres csel, 1 gól, 5!kulcspassz, 12 megnyert párharc. Ez lenne a gyenge Messi?? Pontszám: 9

Dembele: Volt egy gólpasszt érő labdája, egy lövése, egy bíztató elfutása, és persze rengeteg eladott labdája. Pontszám: 6

Vidal: Mozgott egy jót, kb most ennyit tudnék írni róla: Pontszám: 5

Rakitic:-Értékelés nélkül, kevés játékpercet töltött a pályán. 

Neked hogy tetszett a meccs? Kivolt a legjobb/leggyengébb játékosunk?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr7615260972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hokihari 2019.10.24. 20:52:38

Stegen 10. Pique 3. Leo 7 grizi 6 Pique egy foci karikatura volt tegnap.

Eminusz 2019.10.24. 20:53:40

Nalam egy ilyen gyenge meccsen senki nem erdemel 9-est, de meg 8-ast se :)

Ter Stegen 7
Semedo 7
Pique 5
Lenglet 7
Alba 4
De Jong 6
Busquets 4
Arthur 6
Messi 7
Suarez 5
Griezmann 4

KisPindi01 2019.10.24. 21:18:37

Ter Stegen 9
Semedo 7
Piqué 4
Lenglet 6
Alba 4
Arthur 5
Busquets 5
De Jong 5
Messi 6
Suarez 5
Griemann 4
Dembele 5
Vidal 5
Rakitic 4

Raven1975 2019.10.24. 21:44:35

Ter Stegen - 9
Semedo - 7
Piqué - 5
Lenglet - 6
Alba - 5
De Jong - 6
Busquets - 4
Arthur - 6
Messi - 8
Suárez - 5
Griezmann - 5
Dembélé - 4
Vidal - 5
Rakitic - 4

FRANCIBARCA 2019.10.24. 22:06:46

@KisPindi01: Éles vitába szállok az értékeléseddel, mert ! ... 1., Ha Arthur 5, Grizi 5, akkor aki végül is a MECCSET HOZÓ Suarez is csak 5 ? , vagy ha Grizi 78 perce Nálad 5 akkor Dembele időarányosan minimum 6,5 ! És nem utolsósorban: ha Piqué 5, Grizi 5 és Arthur-De Yong 6-Dembele 4 ? ... akkor alighanem újra kell kalibrálnod az értékelő rendszeredet !
...

FRANCIBARCA 2019.10.24. 22:16:53

@FRANCIBARCA: ... FOLYT.: ... ÉS AKKOR AZ ELKERÜLHETETLEN DE LÉNYEGI
KÉRDÉS ? ... AZ EDZŐ E. VALVERDE MENNYI ? ... az 1-10-ig skálán ? ! ... nálam 2 (de kétszer aláhúzva) ...

KisPindi01 2019.10.24. 22:32:27

@FRANCIBARCA: kérlek szèpen ez az egyéni értékelésem, lehet rosszul láttam... próbàltam szimpátia nèlkül osztàlyozni, ennyi. Ahelyett, hogy az èn értèkelésemet kritaizálod, inkább értékelj te magad is. Ott legalább lièlheted magad.

KisPindi01 2019.10.24. 22:34:21

@FRANCIBARCA: elhiheted, hogy nem a wzívem csücske Valverde, sőt....

caaaatalan 2019.10.24. 22:50:51

Az értékelhetők:
Stegen: 9
Semedo: 6
de Jong: 5
Arthur: 5
Messsi: 7
Suárez: 6

A többiek szálljanak magukba.

DISTANTxTHUNDER 2019.10.25. 07:29:03

Bömbi sok elszórt passzát állítólag Messi is szóvá tette a meccs után az öltözőben, én sokallom neki a 6 pontot.. Griezmann pedig csak 3, amikor messze nem ő volt a leggyengébb, támadásban nem sokban maradt el Suareztől (talán kevesebbszer lehetett hallani a nevét mert kevesebb helyzetet puskázott el), viszont ő legalább hátra ment védekezni, nem úgy mint egyesek.. nem tudom, most hogy Coutinhot kicsinálták a szurkolók, Griezmann következik? Ez aztán a mes que un club -.-"

Spacedyevest 2019.10.25. 07:56:28

er Stegen - 9
Semedo - 7
Piqué - 4
Lenglet - 6
Alba - 4
De Jong - 6
Busquets - 3
Arthur - 6
Messi - 8
Suárez - 6
Griezmann - 5
Dembélé - 5
Vidal -
Rakitic -

Kertai Dávid 2019.10.25. 09:42:31

mondjátok hogy elvakult vagyok, de szerintem túl van fújva ez a Slavia... nyilván nem voltak rosszak, küzdöttek hajtottak, de ami az utolsó 10 percben mutattak az csak egy mákültetvény volt... minden labda hozzájuk pattant, De Jong becsúszik - odapattan pont az üresen álló játékos elég a 16-osra, Slavia játékos passzol egy szart - megpattan pont úgy hogy az veszélyesen indítsa a társat, gyenge lövés - szintén megpattan és veszélyes passz lett belőle, és lehetne még sorolni... nyilván becsülendő hogy ennyi helyzetet dolgoztak ki, de amennyi szerencséjük volt az utolsó 10 percben illett volta gólt szerezniük... ez a vége ilyen igazi fifás volt, erre mondják hogy kontroller gyilkos :D

Dr Mouse 2019.10.25. 09:50:46

Ter Stegen - 9
a Szerencsénk - 10 pont....

GYLS 2019.10.25. 09:57:26

TerStegen 8
Semedo 6
Pique 4
Lenglet 6
Alba 4
Arthur 5
Busquets 4
DeJong 5
Griezmann 6
Suarez 4
Messi 6
Dembele 6
Vudal 4
Rakitic (pályáb volt)

Kertai Dávid 2019.10.25. 11:01:19

amúgy ez a Griezmann dolog nagyon idegesítő, mi akkor az ő posztja? csatárnak sem jó, szélsőnek sem jó, akkor minek jó? egyetlen egy poszton tud játszani, a csatár mögött, és ennyi? na ne szórakozzunk már... ha nem találta meg a helyét sem szélen sem középen, akkor el kellene gondolkozni hogy kivel van a baj, mert hogy ez most nem Valverde hibája az biztos... ha tényleg akkora klasszis akkor ne csak egy poszton tudjon játszani... egyébként transfermarkt szerint csatár az eredeti posztja, balszélső meg a másodlagos, akkor mi a kérdés? mindkettő poszton játszott nálunk, és mindig az volt a vége hogy "nem az ő posztja"...

FRANCIBARCA 2019.10.25. 11:54:02

@KisPindi01: Amíg van min vitatkoznunk, addig addig érdemes is . Sajnos mi hiába agyalunk és tépjük a szánkat, ha azok akiknek tenni kellene valamit azok lapítanak mint az utolsó bukta a tepsiben, és ebből előbb utóbb NAGY BUKTA lesz ! ...

Maestro10 2019.10.25. 11:55:29

Ter Stegen - 9
Semedo - 7
Piqué - 5
Lenglet - 6
Alba - 5
Busquets - 4
De Jong - 5
Arthur - 5
Messi - 7
Suárez - 6
Griezmann - 5
Dembélé - 4

Vidalt és Rakiticet a pályán töltött perceik miatt nem osztályoznám. Visca Barca!

kritizator 2019.10.25. 12:43:59

@Kertai Dávid: és az első félidőben lévő 3-5 helyzetük, az smafu?

Balázs37. 2019.10.25. 12:49:02

Messinek itt sokan 7-s osztályzatot adnak. Mire? Ő is egy kalap szar volt, ahogy az egész csapat! Csak TS hozott egy jó teljesítményt. Ez a meccs nekünk szurkolónak egy hatalmas csalódás volt. Nem kell itt semmit szépíteni, eddig a szezonban mutatott játék egy nagy 0

Kertai Dávid 2019.10.25. 12:49:54

@kritizator: az első félidőben nekünk is volt 3-5 helyzetünk amivel simán lezárhattuk volna a meccset, nagyobb helyzeteket alakítottunk ki... az egyetlen amikor tényleg jó volt a Slavia az a második félidő eleje az egyenlítésig... de onnantól megint csak mi szórakoztuk el a meccset, ennyi lehetőséggel ami pedig a Slavia előtt adódott az utolsó percekben egy Videoton élt volna... szóval nem vagyok tőlük elájulva, a favágó stílusukkal meg pláne nem vagyok megelégedve, undorítóak voltak sokszor

sunt 2019.10.25. 13:18:16

Vérmérséklettől és egyéni nszzimpátiáktól eltekintve lényegében mindannyian ugyanazt a meccset láttuk. Ez se semmi. Mit szóltok ahhoz a javaslatomhoz, hogy ha hamarosan garanciát kapunk, hogy ez Valverde utolsó szezonja, akkor csak az eredményt kérjük rajta számon, illetve ha van egy-két jó húzása azt nyugtázzuk?

Maestro10 2019.10.25. 13:48:08

@Balázs37.: Ha Messi nincs a pályán, akkor valószínű Prágából is vereséggel távozunk. 1 gól, és (fogjuk rá) 1 gólpassz a mérlege a szerdai meccsen, szóval még a jobbak közé tartozott (nem volt nehéz).

Raven1975 2019.10.25. 13:54:05

A szerdai meccs egy Marvel filmre hasonlított.
uploads.disquscdn.com/images/845ddcd6b965349729a1906aaec8351c6e172950ac16c16295dbb1596c6bcda8.jpg
Viccet félretéve nagyon sokat köszönhetünk a kapusunknak!

julio alberto 2019.10.25. 18:21:25

Moszkva után,de reálisan.Az ellenfél lenézésének ez az árra így nem szabadna felmenni a pályára mert annak az a következménye amit láthatunk.Egyetlen pozitívum hogy a Barcelona hozta a kötelező győzelmet,egyetlen értékelhető teljesítményt pedig Ter Stegen-től láthatunk.A többiek egytől egyig lepkefing játékot mutattak be...Osztályzatok ezek után?Ter Stegen 8-Semedo 5,Pique 2,Lenglet 4,Alba-de Jong 4,Busquets 2,Arthur 3-Messi 4,Suarez 3,Griezmann 2 a cserék értékelhetetlenek.

Robi71 2019.10.25. 19:59:53

@Leonidasz Ersek: Arthur esetében már elérkezett és De Jong esetében sincs már messze az az idő amikor a passzmutató % édeskevés lesz a teljesítményük megítélésében. Hogyha előrelépést akarunk látni a csapattól, akkor a középpályán kell feljavulni...nem keveset. Legközelebb olyan mutatókat akarok látni a nevük mellett, mint kulcspassz, sikeres csel, gólpassz...esetleg gól. Mert akkor amikor az MSG teljesítményét minősítjük, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy mennyi támogatást kapnak a középpályáról. Én itt látom a legnagyobb problémát.

Robi71 2019.10.25. 20:18:42

@Leonidasz Ersek: Ha pedig Arthur és De Jong is Busi pozíciójára pályázik, mert csak ott tudnak elfogadható teljesítményt nyújtani, akkor valami nagyon el lett cseszve megint az átigazolási stratégiában. A nyáron feltétlenül igazolni kell egy kreatív támadó középpályást, aki képes azt a technikai fölényt megteremteni a középpályán, ami elengedhetetlen a hatékony támadójáték megalapozássahoz.

Robi71 2019.10.25. 20:18:59

A másik problémának Fati helyzetét látom. Nyilván a kényszerhelyzet miatt "átugrattuk" vele a B csapatot és a felnőtt keretben találta magát. Ha Grizi és Dembélé is játékra kész állapotban van, akkor a harmadik opció az MS mellett. Nyilván ez a helyzetet még ebben a szezonban kénytelen lesz elfogadni, de jövőre már biztosan feszültséget kelt. Ezek után a B csapatot is visszalépésnek fogja érezni. Ezt a helyzetet is kezelni kell majd a nyáron.

BarcaForLife 2019.10.25. 21:41:55

@Robi71: sokszor nem ertek veled egyet de AZ utolso 3 commented teljesen jogos. Nincs osszekotes vedelem es tamadas kozott. Akkor mar ugy jatszanek h 2 cdm es egy cam. Nalam a cam griezmann lenne mogotte de Jong es arthur. Elol Suarez Dembele es Messi. A kovetkezo csere mar Fati lenne aki bejon valaki helyett. Rosszab esetbe griezmann Feltol es akkor kene egy alternativanak lenni aki tamadokozeppalyas ..vajon ki? Kerdezzuk met Puigot es Alenat

Robi71 2019.10.25. 21:52:02

@BarcaForLife: Nagybarcelona Grizi-z Suarez helyére tenné, te támadóközéppályásnak. Szerintem egyikre sem alkalmas. Leigazoltuk, mert végre úgy döntött, hogy elhagyja az Atleti-t. Csak a Barto féle kozmetika újabb példája, miután becsődölt a korábbi sportfogadása (Cou és Dembi). Évek óta csak neveket igazolunk és nem hiányposztokra.

MagicBarca 2019.10.25. 23:52:52

@Robi71: most én is egyetértek Veled :) kérdem én-Grizi bántása nélkül-:kiadtunk érte qva sok pénzt.És jönnek a hangok,nem a posztján játszik.Nem az ő hibája?Lehet.Ugyanakkor próbáltuk szélsőként,középcsatárként,irányítóként is.egyik sem stimmel?akkor mi a posztja????? :)

Robi71 2019.10.26. 00:07:07

@MagicBarca: 4411-ben kötetlen pozícióban egy klasszikus ék (erőcsatár...Costa, Girou) mögött ...aki verekedik a védőkkel és helyet csinál neki, megtartja a be(fel)ível labdákat és visszajátssza neki.
Nálunk boldogulnia kell a baloldalon ebben a 433 (aki inkább 4321)...gyakorlatilag ugyan ott, ahol Cou besült. De szerintem jobb és harcosabb játékos és nem fogja olyan könnyen feladni, mint a brazil. Gyakorlatilag ugyan azt kellene csinálnia, mint Messi csak balról. Nem szélsőt kell játszania, az a felfutó Alba feladata.

Eminusz 2019.10.26. 06:57:25

@Robi71: Griezmannt nem Barto akarta, hanem Valverde. :) Igy meg elfogadhatatlanabb, hogy nem tudja beepiteni...

Nagybarcelona 2019.10.26. 07:26:19

@BarcaForLife: Erről írok folyamatosan. Bárhogy jobb lenne a felállás. Griezmann elfèrne CAM-ben is, 41212, vagy 4231-ben, de mèg a 433-ban is, hiszen jobban vèdekezik mint Busquets. Ez mind a töketlen edzőnk hibája. Nem gondolnám H. Bartó zsarnokoskodná bele ebbe a retek taktikába, már írtam, nem èrdeke H. szurkolókat veszítsünk. (ha mèg a bálnavadászokkal is kèpes volt szerződèst kötni)
De Messi már alkalmazza ellene a gyilkos nèzèst, ahogy írtam, szerintem mára a játèkosokat is elveszítette.

mark6666 2019.10.26. 08:10:31

Grizi jó játékos, de nem szuperklasszis aki egymaga eldönt minden meccset és fossa az évi 50 gólt. Neki jó rendszer és jó csapat kell és akkor ő is jó és hasznos lesz. Az a baj hogy nevet igazoltatok és nem posztra embert. Griezman semennyire sem szélső mert nincs meg hozzá a sebessége. Ő a pálya közepén érzi jól magát. De nem csatárként. Kb a csatár mögött 2. hullámban, középen érkezve érzi jól magát. Középpályára nem lehet visszahúzni, mert akkor túl sok lenne már a támadó és eleve az összeköttetés megszakadna, ketté válna a csapat.
Franciáknál 4-5-1-ben volt utóbbi meccseken a pálya centrumában, de kötetlen szerepkörben. De rengetegszer játszott ott 4-4-2-ben is középső középpályásként. Tehát nálatok 4-3-3 nincs is pozíciója. (vagy szisztémát kell váltani, vagy szenvedni fog mert nem hozzá illő posztokon kell játszania.)

Nagybarcelona 2019.10.26. 08:36:24

A fèlreèrtèsek elkerülèse vègett leírom, H. nekem Messi, Suarez ès Piquè a kedvenc játèkosom ebben a csapatban, ès kedvelem a saját nevelèsű játèkosainkat ès Rakiticet, mègis sokat kritizálom őket. Nèzzük meg Piquè most mivel foglalkozik, nyilvánossá tette a számát a Davis kupa miatt. Utálom Bartomeut ès Valverdèt. Èn próbálok a szimpátiámtól elszakadni, ès úgy megitèlni a kedvenc csapatom helyzetèt. Abban egyetèrtek mindenkivel, hogy Bartó egy alkalmatlan, gyenge kezű senkiházi. De! Mièrt lenne sportvezetőkènt (ès elsősorban gazdasági emberkènt)èrdeke, H. Valverde kontárkodásával lerombolja azt amit gazdaságilag felèpítettek. Nem gondolnám, H. sportszakmailag bele szólna a csapat irányításába, azon felül, H. az átigazolt játèkosokat játszatni kell. (ne nèzzük már amatőrnek a sok 100 megfigyelőt, sportszakmai vezetőket ès dicsèrjük velük szemben az amatőr Valverdèt, aki irányítása alatt mindenki elbukik)Nehogy ő mondja már meg, H. Griezmannt (Coutinhot)bal szèlsőkènt kell játszatni, ha a 433-at erőltette is Valverde 2. èvèben, csak azèrt, mert úgy gondolhatta, H. azzal látványosabb lehet a játèk, mert Valverde 1. èvèben nagymèrtèkben csökkent a hazai nèzők száma. Szerintem neki aztán mindegy H. 41212,433,4222, vagy mit játszat Valverde, csak dőljön a lóvè. Na ez az, ami szerintem lassan csak csurogni fog, ha tovább kontárkodik, úgy járhatunk mint a MU. Már írtam, a (nèhány)játèkosoknak kènyelmes volt Valverde irányítása, ès hibásan magukra vállalták a Liverpool elleni kiesèst is. Ott kellett volna leülni Bartónak ès a játèkosoknak, ès megtalálni a fő kolompos Valverdèt (bármilyen elit edzővel továbbjutunk), H. ne menjen el ez az èvünk is, de már írtam, H. hiányzik a kommunikáció. Messi eredmènyeket szeretne. Páran Valverde támogatói közül kikerültek a kezdőből, akik bíztak benne, mostanra elveszítettèk a bizalmat. A játèkosok össze is ültek tanácskozni, gondolom egyre több a kritikus hang. (Messi Valverde bámulása). Messi lenyilatkozta, H. Pep ès Enrique voltak a kedvenc edzői, ha edzőket buktatna, ès befolyásolná a vezetèst, Valverde már règ nem lenne itt. Most is azt állítom, H. nagyon erős a keretünk (persze tèlen mehetne Umtiti ès Rakitic, jöhetne egy kreatív kp-s, ès egy klasszis vèdő), csak az edzőnk alkalmatlan arra, H. kihozza belőle a maximumot. A keretet nagymèrtèkben nem is tudjuk megváltoztatni, de kötelező lenne a formáció váltás, H. az egyènekből ki tudjuk hozni a maximumot. Ha idèn szeretnènek mèg valamit elèrni, kötelező leülni elbeszèlgetni a vezetèsnek, az edzőnek(idèn már úgy is marad) ès a játèkosoknak, H. Valverde is szèpen búcsúzhasson. El kellene kezdeni komolyan a támadásokra fektetni a hangsúlyt, mert lassan kapura lövèsünk sincs a meccseken, nagy a nyomás a vèdelmen. Griezmannak ebben kulcsszerepe lehetne, vagy második csatárkènt, vagy támadó kp-skènt, ès nem bal szèlsőkènt! Nèhány játèkost többet lehetne rotálni (Busquets, Pique, Alba, Suarez), ès valakinek meg kellene szerveznie a csapatjátèkot, mert ez Valverdènek 3 èv alatt sem sikerült.

Nagybarcelona 2019.10.26. 08:48:04

@mark6666: valamiben egyet èrtek, valamiben nem. Griezmann egy klasszis játèkos, ès a nagy előnye, H. több poszton bevethető, amik közül bal lábaskènt a bal szèlső a leggyengèbb pozíció, azèrt is, amit leírtál, az egy szóval statikus, mint Coutinho is volt, főleg a lassú támadásèpítèsünk miatt a behúzódó csapatok ellen. Csak gondoljunk bele, a Slavia elleni Suarez fèle 4 ziccerből hányat rúgott volna ő be. Akkor mièrt ne lehetne center is akár, főleg Suarez mellett, vagy egy Dembele-Griezmann-Messi támadósorral. Főleg ha visszaállunk vèdekezni, ahogy a minap is írtam, cèlszerű lenne lehozni Suarezt, aki a kontrázott lassú, ès nem is jellemző rá, hogy visszazárna vèdekezni.

Nagybarcelona 2019.10.26. 09:22:49

Griezmann egy Messihez hasonló, bal lábas játèkos, írhatnánk Messi 2.0-nak is. Messi csatár(CF) pozícióban 91 gólt szerzett. Sokan nem tudnak elvonatkoztatni a csatár pozíciótól. Suarez csatár. (ST) A Pep fèle játèkrendszerben a Suarezhez hasonló típusú Ibrahimovic megbukott, ès kiszorította Messi, illetve Bojan. Bojantól meg Griezmann nem kicsit jobb. De ha 433-ról beszèlünk, lehetne a Griezmann ès Messi nem tudnèk magyar megfelelőt, left illetve right forward (LF,RF) ahol mind a 2 szèlső közèpre húzódik, így teret nyitva a szèlső hátvèdeknek. Ezèrt írtam, rengeteg a lehetősèg. Nehogy azt gondoljuk már, hogy Bartó mondja meg Valverdènek, H. Griezmannt ès Coutinhot vonalszèlsőkènt játszassa. Kíváncsi leszek, ha Valverde távozik, ki, hol, ès mennyièrt fogja alkalmazni.

GYLS 2019.10.26. 10:14:07

Amint többször is leírtam, Griezmann leigazolása felesleges volt. Ő valóban csak az ék mögött tudja a legjobbját adni. Talán még a jobboldalon lenne jó, amikor ballábas lévén Ő is befelé tudna megindulni. De ott ugyebár Messi van. Kíváncsi lennék, mit tudna Messi ballábasként a bal szélen produkálni, pláne frissen igazoltként. Ez is egy variáció. Kérdés, a csapat nyerne vagy veszítene ha Messi lenne a bal oldalon?
Nem szeretek összehasonlítgatni korokat, most megteszem. Guardiola amikor átvette a csapatot KETTŐ (Puyol és Henry) a 30-dik életévét betöltő játékosunk volt. Most HÉT van (Pique-Alba-Busi-Rakitic-Vidal-Messi-Suarez), ráadásul Alba kivételével 31 és 32 felett. Öreg a csapat. Nemhiába mi futunk a legkevesebbet. A másik különbség, hogy akkor a középpályán Xavi és Iniesta a legjobb korban voltak (28 és 24 évesek), mellettük pedig az első évben Touré (25) és Keita (24). Most akik épp ebben a korban vannak a középpályán, azok Roberto-és más senki. Idősek (Busi-Vidal-Rakitic) és fiatalok (Arthur-Alena-deJong) vannak. Kitől is várnánk el a mostaniaktól az akkoriak teljesítményét? Ég és föld a különbség az akkori és a mostani középpályások között!

DISTANTxTHUNDER 2019.10.26. 10:32:04

@Nagybarcelona: Nem lenne hülyeség most hogy Griezmann személyében van egy Messi 2.0-nk, Messit ékként játszatni, azóta sem volt senki ugyanis aki megközelítette volna számokban azt a 91 gólt amit Messi csatárként szerzett.. sokkal eredményesebb lenne a csapatunk.. csak akkor egyrészt ki kellene hagyni Suarezt ami hogy nézne ki, másrészt megint nem marad a bal szélre senki, max Dembele aki 1 meccs után hetekre lesérül..

DISTANTxTHUNDER 2019.10.26. 10:41:54

@GYLS: Nem volt felesleges Griezmann leigazolása csak nem használjuk ki a képességeit, ez szimpla pazarlás.. mikor fogja már fel ez az agyhalott Valverde hogy egy pengés, kreatív irányító játékost nem szabad kiszáműzni a vonalra.. Neymarnak úgy ahogy ment de csak mert neki alapból bal szélső volt a posztja.. de az igazi zsenialitását ő is csak akkor tudta megmutatni amikor "poszt" nélkül szervezhetett Messi hiányában.. Griezmannak is volt alkalma egyedüli karmesterként bizonyítani, de egyrészt mellette nincs Xavi vagy Iniesta mint anno Neymar mellett, másrészt teljesen újoncként a csapatban kapott ekkora felelősséget.. ettől függetlenül volt motm nem is egyszer ami szép teljesítmény, csak amikor a csapatból senkinek nem megy akkor nem pont tőle kell várni az eredményt, biztos hogy eljön az az idő is, pár hónap múlva ha addig nem megy el a kedve az edző inkompetens szerencsétlenkedésétől

Robi71 2019.10.26. 10:47:15

Gyakorlatilag Dembélé-nek terülj-terülj asztalkám kellett volna legyen a Barca-ba való igazolás, hisz Neymar helyére érkezett. De futball analfabetizmusa és sérülékenysége alkalmatlanná teszi erre.
Coutinho Iniesta helyére érkezett és gyakorlatilag egy rossz viccnek bizonyult, de még így is előnyösebb helyzetben van mint Grizi, mivel jobblábas és nem Messi 2, mint a francia. Nyámnyila...
Busi (vkp), De Jong (vkp), Arthur (vkp), Rakitic (kkp), Vidal (box-to-box)...gyakorlatilag az összes középpályásunk a pálya tengelyében játszik. Egyik sem alkalmas szélső kp-ra (nem vonalszélsőre gondolok!!!)...egyik sem alkalmas tkp-ra.
Ezt nevezzük átigazolási stratégiának?

Robi71 2019.10.26. 10:58:04

@DISTANTxTHUNDER: Griezmann nem center, nem szélső...de még nem is "pengés, kreatív irányító játékost". Arról nem is beszélve, hogy Nagybarcelona szerint akár vkp is lehetne, mivel "jobban védekezik mint Busquets". :)

Aki szerint most Grizi balszélsőt játszik...az nincs tisztában a "szélső" definícióval. Grizi baloldali támadó középpályást játszi...ahogy Messi jobboldalit. A Barca-ban a szélső vonal!!! védők játszanak szélső vonal!!! támadót....valamint Dembélé vagy Fati (klasszikus szárnyak) ha a pályán vannak.
Grizi-nek nem marad más, mint boldoguljon a jelenlegi 4321-ben, amiben azt kell játszania, mint Messi-nek...csal balról.
Azért gondolom, hogy aki eddig nem volt tisztában Iniesta klasszisával, akkor az most Cou és Grizi kipróbálása után képbe került. :)

zoldbela 2019.10.26. 11:05:04

Pár hete azt hittem, hogy a "fenenagy" magyaros szakértelem már nem fokozható tovább. Belátom, tévedtem!
Messi-2, Griezmann mint erőcsatár, Messi ne szervezze a csapatot, hanem lője a gólokat (mikor így sem kapnak támogatást a csatárok), Suarezt kihagyni, stb.?
Azt hiszem sokat fogok még mosolyogni! :)

Robi71 2019.10.26. 11:07:03

Grizi esetében talán még egy opció lehet...ha kihagyjuk Suarez-t és Messi a "Pep időszakra" hagyatkozva visszatérne árnyékéknek. Grizi jobboldalon, Dembélé vagy Fati baloldalon.
Nem tudom mennyire működne a játék egy "verekedő" Suarez nélkül, súlytalan Dembi-vel....arról nem is beszélve, hogy maradna az impotens középpálya.
Meg kellene nézni, hogy anno amikor Messi gólrekordot döntött ezen a poszton kik voltak a szélen és kik voltak a középpályán. Zongorázzunk egyet. :)

GYLS 2019.10.26. 11:18:17

@DISTANTxTHUNDER: Látom, az írásomból egy mondatot emeltél ki, és arról is sikerült Valverdéig eljutnod. Tehát Nálad minden kérdésre Valverde a megoldás. Ettől a jelenlegi helyzet sokkal bonyolultabb. Kezdve az elbaltázott igazolásoktól, a jelenlegi keret összetételén át egészen a szakmai stáb működéséig. És az alap, a keret összeállítása, ami nálunk nem az edzők privilégiuma. Itt van pl. Griezmann esete. Ha a bal oldalra hoztuk, akkor minek tartottuk meg Dembelét? Nem hiszem, hogy mindkettő megtartása lett volna Valverde kívánsága. Ráadásul még ekkor Cou is itt volt, akit szintén azon az oldalon szerepeltetett. Kettőt is nehéz folyamatosan játszatni, nemhogy hármat. Fejére hozták Griezmannt, old meg címszóval. És még ki tudja mi minden lehet a leigazolása hátterében? Amúgy Valverde csupán annyit nyilatkozott Griezmannról, hogy kíváló játékos, minden csapatban nagy szerepe lehet, de Ő (a nyilatkozat idején) az ATM játékosa. Mondjuk ez általában a sablon szöveg, bárkiről is van szó. A lényeg, hogy konkrétan nem mondta ki, hogy neki mindenáron kell.

zoldbela 2019.10.26. 11:24:15

Nézzetek már a tabellára (lőtt gólok száma)! Hány gólt kellene lőnie Suareznek, vagy Messinek, hogy ne vitassátok a helyüket illetve a posztjukat? Ha Griezman tartósan nem képes elérni egy tizenhét éves újonc hatékonyságát, akkor nem vele, hanem a vételárával van probléma. Véleményem szerint jó játékos, jár még neki 8-10 meccsnyi türelmi idő, de ha nem tud beilleszkedni a rendszerbe, nem lesz állandó kezdő, talán el is kell adni.
Tény, hogy csapat elöregedett, de még mindig a Valverde által favorizáltak a legjobbak, nincs kivel pótolni őket. Egy játékos euromilliókért ne a helyét keresse és szokja a csapatban, hanem hatékonyan játszon!

GYLS 2019.10.26. 11:49:14

@zoldbela: Jók a meglátásaid, de rossz a következtetés. Valóban ne tegyük más pozicióba Messit és Suarezt, hiszen ott az igaziak. De akkor miért várunk Griezmanntól hatékonyabb játékot egy számára nem ideális poszton való szerepeltetéssel. Amúgy megjegyzem Griezmann a helyétől függetlenül vajon olyan hatékony mint Suarez (Grizi: 4 gól, 3 gólpassz és Suarez: 5 gól, 0 gólpassz). Ráadásul Griezmann sokkal többet védekezik is. És még egy megjegyzés, nem a gólokkal van a probléma, hanem a játékkal. Egy-két ellenfelet otthon kitömtünk (Betis5-Valencia5-Sevilla4), ugyanakkor kikapunk és ikszelünk 2 újonccal szemben, nem kapunk ki, de megérdemeltük volna pl. a Dortmund, a Praga és talán még az Inter ellen is.

Nagybarcelona 2019.10.26. 12:11:11

Szerintem most adtam fel a bizonygatást. Robi, nem azt írtam, H. Griezmann legyen vèdekező kp-s, hanem játszhatna akár támadó kp-t. Az pedig tèny, H. jobban vèdekezik mint a kp-ink. Griezmann nem játszik támadó kp-st, mint ahogy Coutinho sem játszott soha azt, (mert vonalszèső)mikor leírtam 36X, hogy Coutinhot ott kellett volna játszatni, te leírtad, H. ott sem bizonyít(ana), erre most hiányzik egy támadó kp-s, mikor volt, csak kölcsön adtuk, tehát nem az átigazolási stratègia rossz, hanem az edző,ebbe bele is bukott Segura. Utóljára Neymar játszhatott Messi mellet kötetlen szerepben. Zöldbèla, ha nem tudod èrtelmezni a lèírtakat, mièrt kötözködsz, ès nèzel le másokat? Ki írt Griezmannról erőcsatárkènt??? Ha vezetjük a bajnokságot ès a BL csoportunkat, akkor rendben is vagyunk, bár egy cseh csapat majdnem rúgott nekünk 5 gólt, ès 1,5 ève siralmas a játèkunk. Valverdèt sem kritizálom tovább, mert ha valaki nem látja, hogy szánalmas, egysíkú fizikailag felkèszítetlen, taktika nèlkül játszik a csapat, akkor már nem is fogja ennyi idő után. Biztos a játèkosokkal van a problèma, mindegyik új igazolással, ès nem az edzővel. Már írtam mièrt maradhatott, de gondolom az is hülyesèg. Mivel Messin kívül Ter Stegen a másik klasszi játèkosunk, legyen ő a közèpcsatár, hátha èszreveszi mindenki, ha valakit Valverde poszton kívül játszat.

Nagybarcelona 2019.10.26. 12:21:01

@zoldbela: Senki nem írta, H. Messi erőcsatár legyen, de az is tèny, mikor árnyèkcsatárt játszott, akkor 91 gólt rúgott, 32 èves korára meg olyan távol került a kaputól, hogy a felező vonal mögül indul meg, ès csodálkozunk ha nem cselez ki 4 játèkost, vagy h. elfárad?

DISTANTxTHUNDER 2019.10.26. 12:25:42

@Robi71: Sokan szeretnének annyira nem penge játékosok lenni mint Griezmann, aki emellett taktikailag is borzasztó fegyelmezett, ezért védekező középpályásként is lehetne szerepelteni, igen :) Ilyen szempontból Griezmann áll a legközelebb stílusban Iniestához, utóbbi nagy előnye viszont hogy itt nevelkedett ebben a rendszerben, és egy korszakos csapatban válhatott meghatározó taggá.. plusz amit értgetetlen módon nem veszel figyelembe hogy Iniesta nem ott játszott ahol most Griezmann vagy Coutinho is eröltetve volt.. 433ban játszott Busquets balján, a vkpt es a bal szélsőket összekötve.. most De Jong játszik itt, pedig igazából Coutinhonak kellene (talán majd ha nyáron visszajön, Busquets meg végre kikopik a helyükön játszhatnak végre a játékosok).. Griezmann most ott játszik és abban a szerepben amiben anno Henry is játszott, de ugye az Arsenal álló csillagának is kellett 1 év hogy megszokja új szerepkörét.. szerintem idővel Griezmann is meg fog tudni bírkózni a feladattal

Nagybarcelona 2019.10.26. 12:55:46

@GYLS: Így van. De meg lehetne próbálni más szisztèmát, mert gyakran csak szenvedünk. Valverde poszton kívül játszatásával kapcsolatban Koeman ès Frank de Boer is felszólalt, mikor De Jongot bal szèlsőkènt játszatta, mikor megjegyeztem, ès linkeltem, Robi azt mondta, H. Nem mèrvadó, mert a mi kutyánk kölyke szindróma. Ahogy itt a fórumon, úgy a klubnál is meg kellene találni, mi a fő problèma. Èn is látom, H. Ez a csapat nem olyan tudásban mint a Pep fèle, idősebb is, de így is lehetne a keret alapján Top3-as, (ma olvastam egy találó kommentet, "abban az időben a kupákat csak mi bukhattuk el")ha lenne aki kihozná belőle a maximumot, ahogy Pep ès Klopp teszi a saját csapatával, de írhatnám Ten Haagot is. Suarez mèg mindig jó játèkos, egyik kedvencem, de már nem fiatal, ès amit minap írtam, ha visszaállunk vèdekezni, inkább őt kellene lehozni, mint Griezmannt. Aki pedig Griezmannt kritizálja, kèrdeznèm ismètelten, a Suarez 4 ziccerèből, vajon ő hányat rúgott volna be? Kèrdeznèm mindenkitől: ha pedig minden olyan jó, nyerjük a bajnokságokat, idèn is vezetjük a tabellát ès a BL csoportot, Valverde mièrt nem fèrt be az európai top 10 edző közè?

Nagybarcelona 2019.10.26. 13:17:49

@DISTANTxTHUNDER: igazad van, de Arthur játszik Iniesta pozíciójában, mikor ő mèlysègi irányító, Coutinho volt támadó kp-s az eredeti posztján. De Jong vèdekező kp-st, mèlysègi irányítót, ès box to box kp-t tud játszani. Griezmannak ahogy Coutinhonak sem volt, semmi esèlye beválni bal szèlsőkènt, mert azt szinte Alba játsza, ès olyan körülmènyesen jutunk el az ellenfèl kapuja elè, H. azok addigra visszahúzódnak. Örülök neki, H. nem csak èn tudnám elkèpzelni Griezmannt Iniesta pozíciójában (ha nem is 433-ban, akkor 4231, vagy 41212-ben). Már írtam, utóljára Neymar játszhatott Messi mellett kötetlen pozícióban, ezèrt is írtam, gondolom nem Bartó mondja Valverdènek, H. pl. Griezmann vagy De Jong legyen vonalszèlső. Griezmann is kaphatna akkor kötetlenebb posztot bal oldalon, de az a bajom, hogy Coutinho sem kaphatta meg. Ezèrt is írtam, hogyan lehetne Valverde báb, mikor 100+ milliós játèkosokat tesz a hibás döntèsei miatt tönkre, amely teljesen szembe megy a vezetősèg szándèkával. Segura nyilatkozta, H. Coutinhot Iniesta pozíciójába igazolták, ès jól írod, Iniesta bal oldali támadó kp-s volt. Segurának, Bartomeu barátjának ezèrt távoznia kellett, Valverde mègis maradt. Akkor ki vèdte meg Valverdèt?

zoldbela 2019.10.26. 13:35:25

"Amúgy megjegyzem Griezmann a helyétől függetlenül van olyan hatékony mint Suarez (Grizi: 4 gól, 3 gólpassz és Suarez: 5 gól, 0 gólpassz). Ráadásul Griezmann sokkal többet védekezik is."
Egyetértek, tehát mégis Valverdének van igaza a Messi - Suarez - Griezmann támadósorral, de akkor ne keseregjünk, hogy miért nem a fiatalabbak játszanak!
Barca, Real, Bajern - stb. szinten az első csapatnál nem fér bele a jövő építése (az a junior és a B-csapat feladata), a mindenkori jelenben kell teljesíteni, különben ugranak az eredmények, a szponzorok és a bevételek, ezért kötelező azonnal bevethető játékosokkal szerződni, nem pedig várni, hogy majd beérik!

Nagybarcelona 2019.10.26. 13:35:31

Szèlsősègesen figyelembe vève Klopp ès Guardiola taktikáját a miènkkel összevetve, Valverde taktikája Kloppèra hasonlíthatna, (3 vèdekező kp, magasan letámadno)de arra a csapat mèg akkor is alkalmatlan, ha Vidal játszik Busquets helyett, mert Messi ès Suarez nem támad le kellőkèpp, ezèrt maradna a Guardiola fèle taktika, támadó szellemben játszatni a csapatot, amire pedig Valverde, mint kiderült, alkalmatlan. Guardiólánál 2 támadó kp-s is elfèr a csapatban David Silva ès De Bruyne szemèlyèben, + 3 támadó, pedig gyengèbb a vèdelmük mint a miènk.

GYLS 2019.10.26. 13:48:51

@Nagybarcelona: Valóban találó, hogy anno csak mi bukhattunk a kupákban. És buktunk is! Guardiolával is négyből kétszer. És micsoda különbség volt az akkori és a jelenlegi középpályás állomány között. A jelenlegiekkel (elhasználódott idősek és tapasztalatlan fiatalok) örüljünk, hogy eljutunk a nyolcba, vagy a négybe. Vajon ki felel azért, hogy ilyen a középpályás keret? Aki igazol. Hol vannak a tapasztalt középpkorúak (pl. deBryune, Eriksen, Kante, Pogba). Sajnos nem nálunk. Pedig pénz az volt és van is.

Griezmannál nekem nem a játékával van a probléma, hiszen épp ma írtam ZOLDBELA társunknak, hogy ahhoz képest ahol játszik, hatékony. Nálam alapvetően nem is jött volna. És amiért nem hibáztatom Valverdét az az, hogy hova tegye (és tette volna korábban Cou-t is), ha Messi és Suarez nem mozdítható a helyükről? Maradt a bal szél. Ott meg volt Cou-Dembele, maradt Griezmann és Dembele. Bármelyiket vonná visszább, az amúgy is átjáróházas középpályánk méginkább azzá válna.

Hogy miért nem lett Valverde top 10-es? Csak tippelni tudnék, hiszen aki a top bajnokságok egyikében bajnok, és még a bl-ben is ott van a négyben, az minimum érdekes, hogy kimarad. Ma már nincs akkora különbség a nemzetközi elit között, így az edzők között sem. Lehet, hogy egyik évben ott vagy a 10-ben, a következőben meg a listára sem kerülsz (lsd. Jardim szárnyalása és "zuhanása".

GYLS 2019.10.26. 13:51:45

@zoldbela: Bocs, én nem keseregtem, hogy miért nem a fiatalok játszanak. Kérlek írd ki, hogy kinek akarsz válaszolni ezzel, hiszen amit idéztől tőlem, az alápján úgy tűník, hogy én írtam ilyet. pedig nem.

zoldbela 2019.10.26. 14:18:00

@GYLS: Veled egyetértettem (ezt le is írtam), téged csak idéztelek, a többi a fanyalgóknak szólt, ezért írtam címzés nélkül.
Eszemben sincs bántani senkit, de több mint furcsa, hogy sokan vannak akik azt hiszik: jobban ismeerik a csapat lehetőségeit mint Valverde.

zoldbela 2019.10.26. 14:19:10

@GYLS: Azért idéztelek, mert a számok makacs dolgok! :)

GYLS 2019.10.26. 14:49:39

@zoldbela: Semmi gond. Nagyon helyesen fogalmazod meg, hogy egy edzőnek (és ez független a jelenlegitől) mindig az adott anyaggal kell dolgozni. Nálunk jelenleg elől (Suerez mellé valaki) és hátul (ha Umtitivel nem lennének problémák) jól meglennénk. De középütt! No ott már vannak problémák. Ma már írtam másnak, talán Te is olvastad, leginkább 2 középkorú hiányzik. Az idősebbek MÁR, a fiatalok pedig MÉG nem elegek. És ez akkor bicsaklott meg, amikor középszerektől vártuk Xavi és Ini játékát (Arda-Vidal-Gomes-Denis-Rafinha). 3-4 évvel ezelőtt kellett volna helyettük komolyabbakat hozni (5 helyett 2).

zoldbela 2019.10.26. 15:08:03

@GYLS: Ebben is igazad van! (Öt éve ki volt a vezetőedző?)
Most azokkal kell dolgozni, akik vannak, illetve azokat kell igazolni, akik minőséget képviselnek, és ismerve a csapat összetételét, vállalják a nekik jutó posztot.
Persze nem csak vállalják, hanem a szerződés aláírásával ígérik is, hogy a juttatásukkal "harmonizáló" teljesítményt nyújtanak. Néhány esetben kizárólag a teljesítmény szenved csorbát. Vidal például abszolút megérte az árát.
Sok játékos azért nem jön, mert látva a többieket, nem érzi biztosítottnak a helyét a csapatban.

GYLS 2019.10.26. 15:26:03

@zoldbela: Nem tudom Te melyik Vidalra gondoltál? Én az az Aleixre. Korábban felsoroltam pár nevet (Kante-deBryune-Pogba-Eriksen), de a jelenlegi Vidalt is jobb lett volna évekkel ezelőtt idehozni, mint azoktól várni a kiugrást, akiket az előző hozzászólásomban megemlítettem. Igaz Ő sem egy Xavi vagy Ini szint technikailag, de a szíve, a hite, a küzdőképességű minden csapatnak aranyat ér. Na, de ez már múlt. Bárhogyan is áll fel a csapat, bele lehet kötni. Mert mi szurkolók ilyenek vagyunk. De leginkább azok, akiknek kedvencük is van, hiszen azok alapból elfogultak.

Nagybarcelona 2019.10.26. 15:32:01

@GYLS: @zoldbela: èn nem látom ilyen siralmasan a helyzetet mint ti, vagy Robi. Egyszerűen már (most) nincsenek olyan játèkosok, mint règebben. Azt èrtsètek meg, H. èn nem kritizálni akarok senkit, de èn nem tartom olyan vèszesnek az átigazolási politikát, mert volt egy elkèpzelès, csak valaki totálisan elbarmolta. Nálam ez Valverde. A jövő kp-ja a vezetès szerint: Coutinho, Arthur, De Jong. Dembele Neymar, Griezmann Suarez helyère. + Umtiti, Lenglet, Firpo, Semedo. Ès vannak olyan rutinos kp-ink, mint Rakitic, Vidal ès Busquets. Nem tudom kinek van mèg ilyen padja. Most èn kevès vagyok, H. eldöntsem, H. jó e ez így, lehetett volna e jobb. Nekem látszik, H. hasonló profilú, vagy minősègi játèkosokat próbáltak idehozni. Most játszunk el a gondolattal, H. Guardiola mit tudott volna kihozni ezekből a játèkosokból, mert nála egy Zynchenko, Laporte, Stones, Sterling, + Fernandinho ès David Silva kezdő játèkos. Èn úgy gondolom, egy jó edzővel tavaly triplázhattunk volna, ès most mindenki ódákat zengene a csapatunkról, hiszen ennyin múlik.

Dr Mouse 2019.10.26. 15:45:08

Én itt a blogban sokakkal ellentétben nem tartom "öregnek" a 32-33 éves játékosokat, hogy nem tartom "érettnek" a 20-21 éveseket sem.
Mindenki tudna legalább 100 sportolót sorolni, aki "öreg" volt és világszinvonalon produkált.
Ez nem egy bonyolult dolog, mert ha az edző ott áll az edzőpálya szélén, akkor annak látnia kell, hogy ki az aki az edzésen is eltökélt és motivált.
De ha egy olyan edzőnk van mint V, - aki pár hete nyilatkozta, hogy számára nem igazán fontos a fizikai állapot, - akkor megette a fene.
Ez egy elég összetett dolog, mert például CR tudja mit akar és ennek megfelelően hajt is, de például Neymart - bármennyire is ragyogó focistának tartom - már nagyon buta vezető az, aki mostanában leigazolná. Egyszerűen azért , mert mint laikus én is látom, hogy Neymit már nem hajtja semmi. Hatalmas vagyona, repülőgépe van és nem elég érett ahhoz, hogy tudja, hogy ez egy pillanat alatt eltünhet.
Azt egy edzőnek kell tudnia, hogy adott játékost mikor kell pihentetni. Elismerem, nem egyszerű feladat, ahogy az sem, hogy hogyan építsen be szép lassan egy fiatalt a "nagyok közé."
Még mielőtt elsírnám magam, hogy milyen nehéz dolga van V.-nek, azért azt hozzáteszem, hogy biztos rendesen megfizetik nem kell őt sajnálni.
Annál is inkább nem, mert mielőtt hozzánk került, semmivel nem igazolta az elnökség döntését, hogy márpedig ő a legalkalmasabb az FC Barcelona edzői státuszára.

Robi71 2019.10.26. 15:47:09

@Nagybarcelona: Nem siralmas a helyzet, csak évről évre gyengébb, Messi függőbb a játék. Ennek több oka van, de leginkább a középpálya.

GYLS 2019.10.26. 16:16:08

@Nagybarcelona: A Barcánál NEM az edző igazol. Szerintem ezt a részét nem látod jól. Talán még arról sem kérdezik meg az edzőket, hogy milyen posztra hozzanak játékost.
A felsoroltakról pár szót: Cou kevésnek bizonyult. Arthur és deJong még nem kiforrott játékos. Rakitic és Busi inkább elvesz, mintsem hozzáadna a játékhoz. Dembele nincs Neymar szintjén, nem is lesz (bár tévednék). Griezmann nem egy típus Suarezzel, így Őket nem is hasonlítanám össze. Vidal már nem a jövő embere. Firpo lényegében még szóhoz sem jutott. Umtiti és Lenglet viszont valóban beváltak, de nekik nem is Xavi, Ini és Neymar posztján kell bizonyítani.

Arthur és deJong 2-3 év múlva meghatározóak leHETnek. De ki most a középpálya esze, motorja?

MC: Ha MOST választani kellene Busi és Fernandinho, Dembele/Griezmann és Sterling, Rakitic és David Silva között azt hiszem nem a jelenlegiek lennének a keretünkben. Ellenben Semedot, az egészséges Umtitit és Lenglet nem adnám oda a MC hasonló posztokon játszó játékosaiért.

Guardiola miért nem nyert BL-t a MC-vel az általad felsorolt játékosokkal? Hiszen csak ennyin (az edzőn) múlik. HAT éve nem nyer BL-t, pedig címvédő Bayernt vett át, és az utóbbi évek egyik legerősebb kerete van a keze alatt.

Robi71 2019.10.26. 16:29:57

@GYLS: A világ legerősebb keretét nem örökölte, hanem ő válogatta össze, az ő keze alatt nőtte ki magát.
Miért nem nyert BL-t. Mert a tökéletes játékra törekszik, ahogy a Barca-val is anno. Csakhogy mindig hiba csúszik a gépezetbe. Ennek ellenére ha jól akarok szórakozni, akkor City meccset nézek.

GYLS 2019.10.26. 16:38:22

@Dr Mouse: Kivételek mindig vannak és lesznek, akár abban az irányban, hogy idősként képes kitolni pár évvel egy pályafutást egy sportoló, és abban az irányban is, hogy fiatal korban is egyből meghatározóvá lép elő egy sportoló. De nem ez az általános. Az emberi szervezet már csak olyan, hogy egy idő után nem képes folyamatosan a maximumon teljesíteni, pláne nem egy 15-20 éven át állandóan igénybe vett szervezet. És az a szint, ahol a Barca van, és az amit mi szurkolók évről-évre elvárunk a csapattól, ott tizedeken, centimétereken múlhat egy gól, egy szerelés, végsősoron a siker, avagy a bukás.

zoldbela 2019.10.26. 17:21:28

@Nagybarcelona: Én éppen nem látom siralmasnak a helyzetet, sőt.
A nagy csapatok játéka egyre inkább kiegyenlítődik, talán a pár évvel ezelőtti csapat volt az utolsó, amelyik egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből. A többi csapat javulását viszont a "fanyalgó rajongók" megpróbálják Valverde, Suarez, vagy éppe Busi és Raki számlájára írni. A jelenlegi Barca szuper jó csapat.

zoldbela 2019.10.26. 17:25:50

... pár évvel ezelőtti Barcelona volt az utolsó cssapat amelyik ...

MagicBarca 2019.10.26. 18:41:13

Felértékelődik Iniesta,mint ahogy Robi is írta,hiába Cou,meg Grizi.Érdekes,Iniesta-nak nem volt ilyen kifogása.Mert szerintem egyszerű a helyzet.Ha valaki támadóként klasszis,az akkor is klasszis,ha száműzik a szélre,mert nincs más megoldás.Vagy hagyjuk ki Lajost?2 dolgot remélek.Hogy ha lesz egy új edző,akkor kipróbálunk egy olyan felállást,ahol van egy támadó középpályás és az a másik,hogy ha oda Grizi kerül és természetesen ott sem fog beválni,akkor végre belátjuk a dolgokat :) mert akkor már nem csak csatárként,nem csak szélsőként,de irányítóként is megbukna.Mert oké,nem rosszak a statisztikái,de SZÁMOMRA az ő ittléte eddig egy nagy pofáraesés.

Nagybarcelona 2019.10.26. 19:20:15

Èrdekes, H. mindenki máshogy látja a jelenlegi helyzetet. Pontosan Iniesta pèldáját tudom felhozni, nálunk ebben a rendszerben ès a válogatottban világsztár volt, nekem az egyik kedvenc játèkosom. Mi lett volna, ha nem kapja meg itt a lehetősèget, eligazol máshová. Szerintetek mit tudott volna játszani mondjuk a Bilbaóban? Busquets mièrt ilyen gyenge a mai Barcelonában? Az ide igazolt játèkosok hogyan teljesítettek a korábbi csapatukban? Szerintetek hogyan teljesítene De Bruyne, Pogba, Mbappe Valverde alatt felállt vèdelmek ellen (vagy a bal szèlen)? Mièrt ilyen sok a sèrülès? Mièrt játszanak sèrülten a játèkosok? Mièrt esünk ki másodszorra 3 gólos előnyből a BL-ben? Mièrt lassú a támadásèpítès? Mièrt állunk vissza akár egy gólos vezetèsnèl? Mièrt játszanak posztjukon kívül a játèkosok? Mièrt kapunk rengeteg gólt, mikor jó a vèdelmünk? Mièrt nincs csapatvèdekezès? Mièrt játszunk magasan letámadást, ha Messi ès Suarez nem támad le, ès gyakran a leglassabb Busquets van legmesszebb a kapujától? Mièrt játszhat Alba bal szèlsőt, gyakran a bal oldali támadó előtt? Mièrt nem fordít az edző kellő figyelmet a fizikai felkèszültsègre? Mièrt tűnik úgy, hogy ötlettelen a csapat támadásban? Mièrt nincsenek kapura lövèsek, lapos beadások, bepasszok, indítások? Mièrt biztonsági a játèkunk? Mièrt bámul az edző tètlenül vert helyzetben? Mièrt nincs rotáció? Mièrt nem szerepel az edzőnk a európai top 10 edző között?

Nagybarcelona 2019.10.26. 19:32:17

www.eurobarca.hu/hirek/nyilatkozat/20191024-valverde-minden-szituaciot-tudnunk-kell-kezelni/
ajánlom mindenki figyelmèbe ezt a cikket. Na ezèrt estünk ki 2x 3 gólos előnyről a BL-ben, mert "jöttek mint a lavina". Valakinek meg elkèpzelèse sincs arról, H. mièrt, ès mit kellett volna tenni ebben a helyzetben. Sokszor megmutatta a csapat, milyen jól teljesít "nyomás alatt". "Látni kell, hogy a Slavia (ide helyettesítsük be bármelyik ellenfelünk nevèt) nagyon nagy sebessèggel játszik." Vègül is, a cèlját elèrte. Most már minden meccsen "megküzdünk a győzelemèrt".

Raven1975 2019.10.26. 19:45:36

A Barcelona edzői (Guardiola, Enrique, Valverde) és stratégiáik.
uploads.disquscdn.com/images/57135dedf9d4e95f2d101045bb1a540312c88ddea57c8cb05ffa7e6f7952ee9e.jpg
Na további kellemes diskurzust minden kedves Barçásnak. :)

Robi71 2019.10.27. 00:18:32

@Nagybarcelona: Szerinted a középpályánk képes "nagyon nagy sebességgel játszani", de nem teszi mert Valverde visszafogja őket? Valójában ők sprinterek, csak az edző kedvéért "keringő dervisek"?

Nagybarcelona 2019.10.27. 07:45:28

@Robi71: Szerinted Arthur, De Jong, Vidal nem kèpes lendületes játèkra? Azèrt így írom, mert nem tudom mire gondolsz, sokpasszos rendszer, letámadás, futásmennyisèg... Nem èrtem mièrt találtad meg idèn a kp-t, èvek óta a leggyengèbb szekciónk, vègre idèn ott van egy kis pozitív változás. Statjaik a bajnokságban:
Arthur 2 gól, 3 gólpassz, Busquets 2 gólpassz, Vidal 2 gól, De Jong 1 gól 1 gólpassz.
Mindezt Valverde irányítása alatt èrtèk el.

Nagybarcelona 2019.10.27. 07:51:34

Ilyen erővel ne hozzuk Fábián Ruizt, akinek ára 70 millió mert van 1 gólja ès 1 gólpassza, Pogbának ès Eriksennek szintèn egy-egy. Vannak tehetsèges kp-ink, Alena, Puig,Moriba. Nem nagyon fognak lehetősèget kapni Valverdènèl.

GYLS 2019.10.27. 08:14:46

Az elmúlt napokban 3 játékossal kapcsolatosan adott hírt a média. A Juve 380 millát adna Mbappéért, a Napoli 180 millát kér Fabian Luizért, az Inter 200 milláért engedi el Martinezt.
A Real a most kölcsönben lévő 13 játékosa közül 5-re tart igényt a jövőben (Cabellos, Kubo, Hakimi, Ödegaard, Reguilon), és egy nagy igazolásra készül (Mbappé).
Azt hiszem, Mbappéért (ha eladja egyáltalán a PSG) nagyon ki kell nyitnia a pénztárcát a vevőnek. Szerintem ebből Real lesz, bár ők jelenleg is eladási kényszerben vannak az FFP miatt (kb 80 milla). 2020 nyarán nagytakarítás várható a Realnál.
süti beállítások módosítása