A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Öröm az ürömben: Barcelona-Dortmund 3:1

2019. november 28. - caaaatalan

A Barcelona tegnap este hazai pályán jó játékkal 3-1 arányban legyőzte a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligájában, ezzel a sikerrel pedig biztosította csoportelsőségét. A mérkőzésen mindenki nagy örömére gólt szerzett Antoine Griezmann, de mindenki ürömére Dembelé cseréjeként...

Kisebb meglepetésre Valverde kihagyta a kezdőből Griezmannt. Helyette az a Dembelé kezdett, aki extra motivációval léphetett pályára volt csapata ellen, melyet már a mérkőzés előtti nyilatkozatában is hangsúlyozott.

Dembelé jól kezdett, lendületes volt a bal oldalon, többször sikeres cselt mutatott be, lövési kísérlete is volt. A 25. percben átsodródott egy támadással középre és Messi beadására érkezve a levegőben ütközött egy dortmundi védővel. Az álmoskönyvek szerint az ilyen ütközések nem sok jót sejtetnek, és ez sajnos most is bevált. Az érkezés után a francia szélső azonnal a földön maradt, a cipőjét levette, ő már abban a pillantban tudta, hogy nem fogja folytatni a játékot. Bár az orvosi stáb megvizsgálta a játékost, de a döntés egyértelmű volt, cserélni kellett így érkezett a pályára Griezmann.

Dembelé sérüléséről egyenlőre annyit lehet tudni, hogy újabb több hetes kihagyásra számíthat, nagy eséllyel a bal combizmában sérült, de a bokája is lehet hogy megsínylette az esetet. A klub a sérülés tényét megerősítette, de részletesebb információkat a tüzetesebb vizsgálatok után, ma/holnapra ígérnek.

Dembelének csak idén ez a 3. sérülése, a Barçánál töltött 2 és negyed év alatt írd és mond nyolcadszor maródi a gall szélső. Emellé még jönnek a különböző magatartás beli gondok és a beilleszkedési nehézségek.

Jelzés értékű, hogy Luis Suárez a meccs utáni nyilatkozatában is Dembelével foglalkozott, kifejtve hogy az orvosi stábnak meg kell találnia a megoldást arra, hogy a játékos kevesebbet legyen sérült, és visszatérése után ne sérüljön meg újra olyan hamar. Dembelé a pályán a sérülése pillanatában rendkívül frusztráltan a könnyeivel küszködött, egyértelműen megviseli a helyzete és a testével való kálvária, így pedig még nehezebb komoly teljesítményt nyújtani.

Egybecseng a történtekkel Samuel Umtiti esete, aki másfél éve nem hajlandó a Barça csapatorvosainak utasítását követni és megműttetni a térdét. A világbajnok védő többször megkísérelt visszatérni, de talán most először mondhatjuk azt, hogy a csúcsformájához hasonló játékot produkált. Magabiztosan, erőtől duzzadva védekezett, pontos átadásokkal operált. A játékos nyilatkozatai is arra utalnak, hogy egyre jobban érzi magát, esze ágában sincs elhagyni a csapatot, annak ellenére hogy a kub az utóbbi hetek hírei szerint komolyan fontolóra vette ezt a lehetőséget.

A csapatban újra lehetőséget kapott Ivan Rakitic. Ez már önmagában egy sokat mondó körülmény ami több tényezőre utalhat. Miért nem kapott perceket eddig és miért kapott éppen most, amikor azt sem sérülés sem eltiltás nem indokolta. A válaszokat kommentben várjuk! :)

Ezzel párhuzamosan azonban újra kimaradt Arthur, amit már nem lehet nem észrevenni, oka az előzőhöz hasonló talány ;)

Újra csereként kapott lehetőséget Vidal, és csak remélhetjük hogy ezzel a szereppel megelégszik a chilei, de vajon így lesz?

És akkor térjünk az örömökre! Lionel Messi a 700. Barça meccsén gólt szerzett, és két gólpasszt adott. A csapat állócsillaga a legjobb úton halad 6. Aranylabdája felé, amire tegnapi játéka és az egész szezon során nyújtott teljesítménye abszolút feljogosítja! Jó barátja Luis Suárez hasonló statisztikát hozott tegnap, jól látható, hogy ha a csapat a kellő dinamikával és pressinggel lép be egy mérkőzésbe akkor a két  ász még a mai napig is kreatívan és hatékonyan működik együtt.

A képbe már csak Griezmannak kellene illeszkedni. Erre talán tegnap tettek egy lépest a felek, amikor is a kényszer szülte együttműködésüket a pályán, hiszen Dembelé lesérült. A Dortmund kiváló partner volt, a gyengén teljesítő német csapat eleve nem a védekezéséről híres, a helyzetei pedig Ter Stegen kiváló teljesítményének hála nem mentek be az elején. Messi és Suárez a lényegi kérdéseket az első játékrészben elintézte, így a másodikra jól láthatóan a bolha azzal a céllal ment fel, hogy Griezmannt támogassa. Jobbnál jobb labdákkal tömte a franciát, akinek második nagy helyzetét végre sikerült gólra váltania. A játékosok megkönnyebbülten borultak egymás nyakába sokat mondó üzenet ez a kétkedőknek Messi hozzállását illetően.

Természetesen a tegnapi siker nem oldja meg a fennálló és a termelődő gondokat, de talán egy jó útra terelheti a gárdát. A potenciál eltagadhatatlan a kerettől, kérdés hogy különösebb edzői segítség nélkül mikorra tudja kiforrni magát.

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr2215328780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

renonc 2019.11.28. 13:49:38

Egy jó meccs nem oldja meg az alapproblémákat. Az Atleti elleni idegenbeli meccs részben majd választ adhat arra, hogy a csapat mögött van-e a gödör alja. Jó lenne, mert a Real halasztott, de remélhető ismételt elkalapálása gyógyír lehetne a háborgó lelkekre.
Rakiticet sajnálom, bár soha nem volt a szívem csücske - volt amikor "labdavesztő középpályásnak" tituláltam. Most viszont még mindig az új középpályás szerzemények elé sorolnám. Pillanatnyilag még az agyonajnározott De Jong elé is - elismerve, hogy a fiatalság (és talán potenciális kreatívitás okán) a hollandé a jövő. Szerintem egyáltalán nem méltányos, és nem is klubhoz méltó, ahogyan horvátot kezelik - és nem csak a játszatását tekintve, hanem azt a piaci kótyavetyét is, amit hónapok óta művelnek vele. ..

Frano Dévay 2019.11.28. 13:50:16

az umtititi sosem fog a barcás orvosokra hallgatni,...hiszen a világ legjobban keresö futbalistája....a játékidejének arányában!!!!!...és ezt a diszes klub közelröl nézi....naná hogy azért hozta abidal hogy jól éljen....mint a másik francia szerecsent!!!!....ó boldog franciák, micsoda kánaán tinéktek barcelona....kutinyó-150 milla, dembelés 140 milla, umtititis 50 milla, ...az éppen visszalopakodni akaró malkom 45 mlla,...és naná hogy holmi senki-német figurát 100-200 miláért vesznek....meg a lautarót másik 200 milláért....DE A KUTYAÜTÖ PIKKE-ALBA-ROBERTO BOHÓCOK NYUGDIJAS HÁTVÉDSZERÜEK...helyettük nm vesznek senkit évek óta...ez a három bohóc az elmúlt 4 évben a világon a legtöbb szomorúságot okozta leo messinek,...az umtitissal kiegészülve....ez a dolgok állása pancseréknál...bravo abidal,....ügyes projekt,....kérdés, hol a vége?...

Raven1975 2019.11.28. 14:54:01

Frenkie de Jong vs Borussia Dortmund: Játékpercek: 90, Labdaérintések: 82, Passzpontosság: 94%, Sikeres hosszú átadások (összes): 10 (11), Sikeres cselek (összes): 4 (4), Megnyert párharcok (összes): 7 (11), Labdaszerzések: 2, Sikeres szerelések: 3.

Samuel Umtiti vs Borussia Dortmund: Játékpercek: 90, Labdaérintések: 69, Passzpontosság: 94% (!!), Sikeres hosszú passzok (összes): 2 (3), Sikeres szerelés(ek): 1, Tisztázás(ok): 1, Labdaszerzés(ek): 1, Megnyert fejpárbajok (összes): 3 (3), Megnyert párharc(ok) (összes): 1 (2).

Sajtóértesülések szerint az edzői stáb meg volt elégedve Ivan Rakitić Dortmund ellen nyújtott teljesítményével, így valószínűleg az Atletico Madrid ellen is kezdeni fog majd vasárnap.

caaaatalan 2019.11.28. 15:34:00

@renonc: ő évek óta ilyeneket posztol, én kifejezetten élvezem, amíg a nem trágár és gyalákodó addig bőven szórakoztató :D

renonc 2019.11.28. 15:34:30

@Raven1975: van adatod Lenglet-re is.?

caaaatalan 2019.11.28. 15:34:46

@Raven1975: nadehova tűnt Arthur.... ?

FRANCIBARCA 2019.11.28. 15:38:32

@Frano Dévay: Nem kívánok Veled számháborúba bonyolódni, valószínű 'jó matekos' lehetsz, de néhány játékos teljesítményéről alkotott véleményed alapján a futballtudás fája ' BONSAY ' változatának árnyékában kalandozol !

hokihari 2019.11.28. 16:39:09

Szerintem Messi es bandaja maradjon meg ne adjuk el öket. Hatha hasznalati vessszuk meg .

KisPindi01 2019.11.28. 16:40:08

@caaaatalan: nem sokszor ír, de akkor nagykn megmosolyogtat engem :)

renonc 2019.11.28. 16:57:20

@hokihari: érdemes lenne megfontolni!

Dr Mouse 2019.11.28. 18:25:32

Biztosan észrevettétek, hogy Abidal többnyire francia állampolgárokat vásároltat Bartoékkal.
Ez teljesen érthető, hiszen ő is francia állampolgár.
Csakhogy! A Barcelona legsikeresebb korszakaiban nem a franciák domináltak, hanem dél-Amerikaiak és hollandok.
Vajon miért nem követjük továbbra is ezt a hagyományt?

DISTANTxTHUNDER 2019.11.28. 19:03:48

Olvastam hogy a Barca nagy nyári fogása Havertz lesz.. 130 millio euró, 2 gólt szerzett eddig a nem túl acélos bundesligában.. Puig posztján játszik, akkor gondolom ő is csomagolhat -.-"

caaaatalan 2019.11.28. 19:44:56

@Dr Mouse: azért én emlékszem Ludovic Guilyre is, Abidalra is, Thuramra is akikkel nem kevés címet nyertünk.

Nem törnék pálcát a franciák felett.

Raven1975 2019.11.28. 20:11:40

www.sportbible.com/football/news-lionel-messi-claims-worlds-best-playmaker-award-2019-for-fourth-time-20191128 | Az IFFHS idén negyedik alkalommal választotta meg Messit a legjobb játékszervezőnek/irányítónak, aki ezzel a díj történelmében beérte Xavit (szintén 4).

Dr Mouse 2019.11.28. 20:37:40

@caaaatalan: Én sem "török pálcát" a franciák felett és én is emlékszem Abidalra Giulyre sőt Henryre is.
Mégis azt vallom, hogy "igazi nyomot" a csapat történelmében inkább brazilok, - Romario, Rivaldo, vagy éppen Ronaldinho - vagy a hollandok hagytak, mint - Crujff, Bronckhorst, Koeman.
De ezen persze lehet reggelig vitázni, az az idő elmúlt...
Ami a lényeg, ha én lennék felelős a játékos megszerzéséért, én az időmet az argentin, brazil, chílei vagy perui pályák közelében tölteném.

Robi71 2019.11.28. 20:40:28

Nem lehetne mostantól Dembélé-t csak már megnyert meccsen játszatni...és akkor is csak a szélen futtatni labdával úgy, hogy 20 méteres körzetben egyetlen ellenfél játékos se legyen? ...így talán sikerül elpasszolni majd valahogy a nyáron.

Robi71 2019.11.28. 20:46:25

@DISTANTxTHUNDER: Havertz 130 millióért egész biztosan nem lesz Barca játékos. Még akkor sem, ha az átigazolási szándék meglesz a Barca kókler "szakértőinél". Nem lesz pénz rá ugyanis nem kellene előre inni a medve bőrére és kész tényként kezelni Coutinho eladásából befolyt 120 milliót.
Az ellenben tény, hogy egy kiváló támadó középpályás jól jönne...egy Suerez pótlóval együtt.

Dr Mouse 2019.11.28. 21:03:18

@Robi71: Biztosan lehetne Dembelére jobban vigyázni, de az már most virít, hogy Dembust értékén felül vették. (És nagy valószínűséggel értéke alatt fog elkelni...)

Ami a "Suarez pótlót" illeti. Én nem hiszek abban, hogy a gólvágok csak úgy hemzsegnek az utcasarkokon.
Ilyen képességű, tudású játékos kevés, vagy alig-alig akad a világon. Próbáljuk meg kihasználni azt, hogy Ő nálunk focizik. Persze közben ezerrel keressék az utódját!
Mert tehetséges fiatal rengeteg van a világon, - de hogy nem lesz könnyű megtalálni Sui utódját, abban biztos vagyok.

Raven1975 2019.11.28. 21:08:07

Gyanúsan nagy a (hivatalos) csend Dembéléről, miközben másnapra általában már tudhatunk némi konkrétumot a sérült játékosokról.

Így egyelőre fogadjuk el a sajtóhírt, hogy idén már nem látjuk a pályán.

Robi71 2019.11.28. 21:14:08

@Dr Mouse: Luis 33 éves lesz januárban és annak ellenére, hogy 2021-ig van szerződése nem ártana, ha már a nyáron megtalálnánk az utódját. Nyilván jó lenne Mbappé, de nálam Lautaro is opció. Amellett, hogy gólérzékeny, jó az összjátékban és rengeteget dolgozik mezőnyben is. Egy dolog biztos...100+ millió alatt nem fogunk tudni méltó utódot igazolni.

caaaatalan 2019.11.28. 21:26:54

@Robi71: Lautaro egyre jobb formába lendül az Interben... meglehet jó párost alkot Lukakuval, szal olcsón biztosan nem adják. Ha olasz bajnok lenne az Inter 100-ban nem állna meg.

renonc 2019.11.28. 21:46:46

@Robi71: Emlékszem, amikor Lajosunk megérkezett a családba, a jobboldalon kezdte. És kezdetben alig lőtt gólt, viszont sorozatban adott gólpasszokat. (Tessék utánanézni.) Az elkényelmesedés hozta, hogy idővel "besodródott" középre, mert neki is sokkal egyszerűbb volt, meg a zeniten lévő Leo úgyis szórta Lajosnak és Neynek a gólpasszokat és persze a gólokat is. A játék viszont így - különösen Neymar formájának visszaesésével - egysíkúvá és kiismerhetővé vált. Érdekes volt viszont tegnap megfigyelni, hogy amikor Leo behúzódva középre, választhatott, hogy a balszárnyon beinduló Grizzit, vagy a jobboldalon induló Lajost futtassa, a rutintalannak nem mondható Hummelék csak kapkodni tudtak. És ha ehhez hozzáteszem, hogy Lajos nem csak futni és lőni tud, hanem technikás is, jól cselez, és, mint fentebb írtam, hasznosan passzolni is képes, akkor talán érdemes lenne újra megpróbálkozni - ezúttal Neymar helyett Grizzivel a Lajos érkezése-kori szisztémával. Lássuk be, pillanatnyilag csak ebben lehet reménykedni, mert a jelenlegi legénység többi részétől - Xavi és Iniesta FÁJÓ hiányában - pillanatnyilag legfeljebb "tisztes helytállást" remélhetünk. Meg, hogy hátul kevesebb gólt kapnak, mint amennyit elől a trió betermel...

renonc 2019.11.28. 22:06:28

@caaaatalan: bocs, új vagyok, ez mit jelent? Kitiltás?

caaaatalan 2019.11.28. 22:12:56

@renonc: ez azt jelenti, hogy egyetértek az előző kommenteddel ;)

Robi71 2019.11.28. 22:54:34

@renonc: Emlékszem, amikor Lajos a jobbszélen játszott....Lucho "zsenialitásának" jegyében. Ez is, ahogy jónéhány más "zseniális húzása" csak akkor változott, amikor Xavi a csapat közvetítőjeként elbeszélgetett vele az öltözőben, hogy "ez nem lesz jó így". Lucho elengedte a gyeplőt és a csapat megtalálta az utat a győzelemhez (tripla lett belőle) és ami utána következett az is történelem.
Ami a "próbáljuk ki azt Grizi-vel, amit anno Neymar-ral" lehet érdekes, azzal a megjegyzéssel, hogy van némi különbség a játékukban (gondolok itt a kreativitásra, váratlan húzásra, védők lábainak összebogozására). Grizi első szándékkal...ezzel szemben Neymar inkább a második szándékkal (a legjobbak tulajdonsága) operáló játékos.

renonc 2019.11.28. 23:23:27

@Robi71: Grizzi persze nem azonos és nem helyettesíthető Neymarral (és viszont) - jelenléte egyszerűen adottság. (Ney szerintem komolyabb kvalitás.) Az pedig már eléggé nyilvánvaló, hogy a francia nem különösebben alakalmas a Barca statikus labdajáratására, és a mikro-játékokra, cselezni pedig jóformán nem tud - ez utóbbit ő is elismerte. Az Atletiben (és a francia válogatottban is) leginkább lendületes futásból, vagy kapásból vágta a gólokat. A Dortmund ellen is ez igazolódott be, és ha meccsenként kap a két olyan labdát, mint ami érkezett Leotól, és nem csak az egyiket rúgja be, akkor nyugodtan kezdhetünk petárdázni. Lajos ügyében más véleményen vagyunk: vele már nem kísérleteznék középen. Az ő és Leo kis játékait már kiismerték, és ha Leo nincs formában, akkor két játékos eleve kiesik a védekezésből. Ez a jelenlegi hátsó alakzatok potenciáljával egyszerűen öngyilkosság. Láttunk erre néhány igen fájdalmas példát a közelmúltban. Halvány sejtésem szerint Lucho nem volt a szíved csücske - de szeretném a Barca-meccseket hétről-hétre úgy várni, mint tehettem az ő idejében. (Egyébként a zseniális Xavi - ha tényleg interveniált az áűltalad említett ügyben - hozzád és hozzám hasonlóan emberből volt, és így akár még ő is tévedhetett olykor...

MagicBarca 2019.11.28. 23:36:05

@Robi71: láttál már Inter-meccset?csak egy kérdés :)

Robi71 2019.11.29. 00:44:15

@MagicBarca: A Barca meccsek mellett a topbajnokságok topcsapatainak meccseit sem hagyom ki, ha van rá lehetőség (City, Pool, Juve, Inter, ritkábban PSG, Bayern), de az örökrangadókat illetve a hagyományos városi rangadókat sem hagyom ki. Az olasz bajnokságból természetesen a Juve és a Napoli meccseit követtem, de az idéntől az Inter vette át a Napoli helyét. Pontosabban mire lennél kíváncsi?

MagicBarca 2019.11.29. 01:59:19

miben látod azt,hogy Lautaro mekkora csapatmelót végez?

sunt 2019.11.29. 05:18:52

A Dortmund meccs pillanatnyilag stabilizálta Valverde helyzetét, de egy következő vereség esetén újra felhangzik a kórus az alkalmatlanságáról.Valószínű azonban, hogy a téli szünetet vele érjük meg. Ebben az esetben nemcsak nagyobb név leigazolására nem számítok, hanem az eladási és kölcsönadási tervek is vesszőfutással fognak járni. Az pedig, hogy Valverdenek fiatal-fóbiája van, a fiatal tehetségeket tartja távol a Barcatól.

kritizator 2019.11.29. 05:44:04

@renonc: te tényleg új vagy, de nemcsak itt, lehet, hogy hogy a neten is:)

celestial 2019.11.29. 09:32:36

@Balázs37.: legyen így!!!! Viszont ettől még semmi sem változik...marad a Valverde féle csodafoci..
Nem is értem a felhajtást ekörül az egész körül...akármilyen díj nélkül is látszik hogy Messi utólérhetetlen ( egyenlőre)....

katalan2 2019.11.29. 09:40:40

@celestial: Nem lesz hosszú ideig Messinél jobb focista.

GYLS 2019.11.29. 09:52:41

Pár hétig nem volt időm olvasni a blogot. Most megtettem, semmi nem változott. E cikk címe a reagálásokat olvasva, fordított is lehetne, azaz "Üröm az örömben". Olyan érzésem van, hogy vannak akik a vereségeknek örülnének (hátha megy az edző), hogy várják egyes játékosok sérülését vagy rossz teljesítményét (a távozásukat elősegítve). Szomorú ezt olvasni egy BARCA SZURKOLÓK általi oldalon.

Kertai Dávid 2019.11.29. 10:15:44

@GYLS: néha én is ezt érzem :/ a legjobb amikor nyerünk és van a cikk alatt 20 komment, de ha kikapunk akkor kb 200... szomorú ezt látni... pedig például most pár játékos megérdemelte volna hogy kiemeljük, mert jó teljesítményt nyújtottak

Robi71 2019.11.29. 10:29:32

@caaaatalan: A cikk címét én sem értettem. Mi az üröm az örömben? Az, hogy bár nyertünk lesérült Dembi?

kritizator 2019.11.29. 11:13:03

@Robi71: igen, az valóban üröm

kritizator 2019.11.29. 11:14:55

@Kertai Dávid: Igen, mert a siker természetes (ezektől az agyonfizetett játékosoktól), de a kudarc az kritizálni való:)

caaaatalan 2019.11.29. 11:17:51

@Robi71: így van kritizatoré a helyes megfejtés. :)

caaaatalan 2019.11.29. 11:21:10

@GYLS: a cikk címe nem a reagálásoktól függ ;) én pl. Örömtelinek tartok sok mindent a keddi meccsel kapcsolatban, ezeket a cikkben ki is fejtettem.

Ugyanakkor Dembele sérülésének nem lehet örülni, ahogyan Arthur mellőzésének sem.

Természetesnek tartom, hogy egy vereség után nagyobb a felhajtás, hiszen a hibát majd mindenki másban látja, azt pedig meg kell és meg is lehet vitatni.

GYLS 2019.11.29. 12:43:33

@caaaatalan: Nem a címmel van a problémám. Bocs, ha így értelmezted. Tudod, sokszor megboldogult Torgyán József jut eszembe amikor a blogot olvasom. Tehetett akkoriban Horn Gyula bármit (jót vagy éppenséggel rosszat), Torgyánnak csak egy mondat jutott eszébe, "Mondjon le!"

caaaatalan 2019.11.29. 13:31:22

@GYLS: ezzel teljese egyetértek, a pozitívumokat is ki lehet és ki is kell emelni.

A keddi meccsen végre megvolt a pressinghez a kellő dinamika, a futómennyiség, a befejezéseknél pedig a kiváló koncentráció. Ter Stegen komoly bravúrokat mutatott be,nami segített és stabilitást adott, Sergi Roberto pedig talán először ebben a szezonban tényleg jól játszott, hiába no született jobbekk a srác :)

Força Barça! 2019.11.29. 16:06:31

Megjelent a Meccsnap című sorozat, melynek mind a nyolc része megtekinthető magyar felirattal HD minőségben. Ehhez nem kell mást tenni, csak a Rakuten TV weboldalán regisztrálni. rakuten.tv/

renonc 2019.11.29. 18:07:29

@kritizator: Igazad van, most jöttem a Marsról. Mit tesz Isten, pont a Barcaba futottam....?!

Força Barça! 2019.11.29. 19:05:19

Ousmane Dembélé jobb combjának femorális izma sérült meg a szerdai BL-meccsen, aminek okán két és fél hónapos kihagyás vár rá.
www.fcbarcelona.com/en/football/first-team/news/1507659/ousmane-dembele-set-to-miss-approximately-10-weeks

MagicBarca 2019.11.29. 23:38:09

köszi a válaszod Róbert :) ezzel el is mondtál mindent :)

Robi71 2019.11.29. 23:52:38

@MagicBarca: Te nézel Inter meccseket? Ha igen, akkor nem tennél fel ilyen kérdést. Ha nem, akkor pedig minek válaszoljak.

MagicBarca 2019.11.30. 02:04:20

:) szégyen,ami művelsz oktatni vágyó tudatlan :)))))))))

MagicBarca 2019.11.30. 02:06:31

veled ellentétben 5 éve minden Inter-meccset nézek,dehát egy egy emberes imádónak minek mondani ezt, .D :D éld a kis saját "nem tudásodat" és legyél abban a hitben,mindenki hülye,csak Te vagy az okos :) séta,messzire :)

Robi71 2019.11.30. 10:20:44

@MagicBarca: Azt hittem, hogy az ostoba bekóstolgatós stílus kihalt a blogon, de nem. Próbáld visszafojtani a kisebbségi komplexusodat és foglalkozz csak a saját dolgoddal.
süti beállítások módosítása