A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Vidal beperelte a Barçát!

2019. december 28. - caaaatalan

Arturo Vidal 2.4 millió €- t követel az FC Barcelonától.

A chilei középpályás Arturo Vidal, jogi képviselője révén az ABC által nyilvánosságra hozott és a klub által megerősített hírek szerint beperelte az FC Barcelonát. A játékos 2.4 millió €- t követel, mely szerinte az elmaradt bónuszokból tevődik össze.

Vidalnak többféle bónuszopció is szerepelt a szerződésében, amelyeket állítása szerint teljesített, így összesen 4.097.500.- € jár neki. Ennek egy részét a klub is elismeri, és ki is fizette, de a bónusz egyik pontjában a felek álláspontja nem egyezik meg.

Vidal állítja, hogy a szerződésében az szerepel, hogy ha a 2018-19-es szezon mérkőzéseinek 60%-án szerepel, akkor bónusz jár neki 2 millió € összegben. A klub ugyanakkor úgy gondolja, hogy egy meccs csak akkor számít bele a számolásba, ha azon minimum 45 percet játszott a futballista, így viszont nem jön ki a 60%, tehát nem jár a bónusz.

Vidal egy hivatalos eseményen kérdésre annyit közölt, hogy az összes bónusz esetében az ügyvédje az illetékes, de érzése szerint igaza van,ezért is indult az eljárás. A klub hivatalos álláspontja szerint nem értik, hogy ha a játékosnak problemája van, akkor azzal miért kellett rögtön a bíróságra menni és miért nem inkább a klub illetékeseivel vették fel a kapcsolatot.

A Diario meglátása szerint Vidal és ügyvédje is tudják, hogy nincs igazuk, azonban minden lehetséges módon igyekeznek nyomást gyakorolni az egyesületre, hogy engedjék el Vidalt az Interhez.

Mit gondoltok, Vidalnak mi lehet a célja a perrel?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr1415369526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

julio alberto 2019.12.31. 09:32:05

Sikeres Boldog és Békés új esztendőt kívánok mindenkinek!

julio alberto 2019.12.31. 09:36:37

@Robi71: Olvasod te önmagad?BÚÉK!

Robi71 2019.12.31. 09:48:35

@GoalGero: Csakhogy érezd a mélységet. Én bevallottan kedveltem a galaktikusokat és az az álszent fazék valahányszor a képembe nyomja, ha elfogynak az érvek.

Robi71 2019.12.31. 09:53:14

BUÉK mindenkinek !

Robi71 2019.12.31. 09:53:29

BUÉK mindenkinek !

celestial 2019.12.31. 10:23:36

BUÉK Mindenkinek!!!!
Viszont tényleg jó lenne ezeket az értelmetlen színvonaltalan vitákat az Off topicban folytatni...legalább ennyivel tiszteljétek meg a blog készítőit....

Dr Mouse 2019.12.31. 10:35:41

@caaaatalan: Köszönöm a Blogban végzett munkádat és kívánok Neked, valamint minden kedves olvtársnak békés boldog új évet, jó egészséget és sok szerencsét.

U.i. - És hasonló jókat kívánok a B.Gazdának Berbatovnak is!

Raven1975 2019.12.31. 10:39:59

Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
uploads.disquscdn.com/images/4ddeb61676e568837db31f65c3fe36f58bd6d87c5b0effd3409cfb0fa0ca7481.jpg
A törzsgyökeres szegedi Barçás voltam, 2020-ban folytatjuk. :)

Maestro10 2019.12.31. 12:44:14

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kívánok! :)

Spacedyevest 2019.12.31. 12:57:04

Úgy néz ki, hogy a hiányposztunkra egy ember sem marad tavaszra.
Mondjuk Valverdének nem is nagyon kell támadó kp.

BÚÉK MINDENKINEK!

Mihail84 2019.12.31. 16:58:44

@julio alberto: Na ezen besírtam....Pont albertó mondja hogyha valakinek nem egyezik a véleménye vele akkor átmegy személyeskedőbe. Amikor Te Alberto vagy ennek a dolognak a szülőatyja. Ha valakinek nem egyezik a véleménye veled egyből leostobázod. Írástudatlannak titulálod stb. Ember nézzél már tükörbe....

Robi71 2019.12.31. 17:33:37

Adama Traoré: "Ha Madridba kell mennem, megyek! Volt némi zavar a Barcelona-val. Az távozásom nem volt a legkellemesebb, de ezt a történetet tartom magamnak."

Robi71 2019.12.31. 18:36:58

A hírek szerint Todibo kölcsönben távozhat az AC Milan-hoz, 20 milliós nyári kivásárlási opcióval.

Robi71 2019.12.31. 18:43:07

Hivatalos. Julian Weigl a Benfica játékosa lett 20 millióért.

sunt 2019.12.31. 23:31:36

@Robi71: Csak nem kötnek olyan felelőtlen üzletet, hogy ne legyen visszavásárlási opció.

Dr Mouse 2020.01.01. 09:29:06

buék...B.U.É.K!
Sziasztok! /Más/
Dec. 30.-án délelött, amikor vagy a századik cikket futottam át, hogy Christiano Ronaldo itt, meg ott mégis az év futballistája lett, elgondolkodtam, - hogy ha ez a pasas pár év múlva abbahagyja, vajon mihez fog kezdeni. Az ugrott be, hogy filmszínész lesz... mert beteg... mert feltünési viszketegségben szenved, meg ilyenek...
Aznap délután leülök a gép elé és olvasom a 24.hu-n a híreket, - hogy CR, ha befejezi, mihez kezd magával? Majd elájultam, "filmszínésznek" készül!

Azért az nem lesz olyan könnyű pálya mint volt eddig a foci, mert ott nem elég az, hogy kétszer annyit edz mint a többiek, hogy egy gól után terpesz állásba vágja magát és diadalmas képpel széttárja a karjait, hogy "nézzetek ide, én vagyok az Isten!"
Ott olyan elődök vannak, mint Robin Williams, vagy Dustin Hoffman, akiket nehéz letolni egy "képzeletbeli trónról" - mert ott nem futball bírók ítélkeznek ócska színészkedés és fetrengés után a pályán és adnak neki "tiziket"
Na majd meglátjuk mire viszi a filmvásznon...

Még egyszer B.U.É.K!

kritizator 2020.01.01. 11:43:54

@Dr Mouse: 6 általánossal?
Meg az ő egojaval?
Rosszabb lesz (lenne) mint Elvis Presley (ha látta valaki a gagyi filmjeit).

Dr Mouse 2020.01.01. 11:54:10

@kritizator: Viszont Elvisnek volt hangja. De milyen?
Nem számít. Majd vesz egy diplomát, vagy ha máshol nem kap, majd idejön és - nem mondom meg - valamelyik magyar egyetemen majd fog kapni...:(

Robi71 2020.01.01. 12:52:09

@kritizator: @Dr Mouse: @Matthew1127: CR tuti nem lesz színész, én helyetekben nem aggódnék emiatt. :) Az egyperces reklámfilmjeiből kiderült, hogy antitalentum.
Dwayne egy pojáca...a pankráció világát hozza.

Bolha10 2020.01.01. 14:49:31

Búék mindenkinek!

Bolha10 2020.01.01. 15:26:05

”julio alberto
1 napja
@Bivi76: Sokan képtelenek más véleményének megértésére,főleg ha az nagyon nem egyezik az ő saját véleményével.Nincs ezzel semmi baj egészen addig amíg nem csap át a dolog,gyalázkodásba meg még annál is ocsmányabb témákra..Persze minden ember magáról ír jellemvonást az ilyen fajta kirohanásaival.Ez bizonyítvány valahol egy adott emberről,még akkor is ha az illető ezt fel sem fogja,mert lehet hogy egyszerűen képtelen is rá“
Ez szép kis önjellemzés. :)

Bolha10 2020.01.01. 15:26:53

@Bolha10: az utolsó mondat a legszebb :D

Bolha10 2020.01.01. 15:33:04

Viadalra visszatérve: én olyan ember vagyok, aki meggyőzhető. Vidaltól túl sokat nem vártam, mikor idejött. De aztán MEGGYŐZÖTT! Általában jól játszik, mikor beáll. És ezt nem csak arra értem, h hajt, küzd az első perctől az utolsóig, hanem részt vesz a kombinatív játékban, ügyes passzokat ad és ráadásul gólokat is lő! Azt nem tudom, tudjátok-e, de idén olyan statisztikája van: 5-ször lőtt kapura összesen és abból 5 gólja van!!!! Megdöbbentő. Szerintem a világ labdarúgásában nincs még egy ilyen! 100 százalékos hatékonyság. Úgyhogy én nem szeretném ha távozna.

Bolha10 2020.01.01. 15:35:43

@Bolha10: nem vagyok Vidal fanatikus, de igen tiszteletreméltó, amit idén kitesz a pályára. Mind játékban, mint statisztikailag. Többet kéne játszania, nem értem, Valverde mit “kínlódik” vele..

kritizator 2020.01.01. 15:39:36

@Robi71: enmiattam CR lehet akár pankrator-szinesz is.
Én nem fogok sírni.

Bivi76 2020.01.01. 16:09:40

@barca1994: @Bolha10: A csapattal kellene foglalkozni! Hajrá Barcelona!

julio alberto 2020.01.01. 16:45:08

@Bivi76: Ne foglalkozz már ilyen emberekkel,kár rájuk akár egy szót is fecsérelni.Biztató hogy legalább már másolni tudnak,valahol ez is előremutató.

julio alberto 2020.01.01. 16:49:36

@Bivi76: Hétvégi meccs?Mit gondolsz mi lesz az eredmény?Milyen lesz a játék?

barca1994 2020.01.01. 16:54:51

@Bivi76: Nem értelek a Vidarol szóló kommentjére reagàltam.

Bivi76 2020.01.01. 17:07:28

@barca1994: Akkor elnézést kérek!

Bivi76 2020.01.01. 17:19:46

@julio alberto: Espanyol ellen, a városi rangadón borulhat a papírforma. Nekem nagyon csalóka a tabella, hiába vagyunk elsők, aki egy kicsit is ért a focihoz, láthatja hogy azért bőven akadnak gondok a csapatunknál. Egymást követő két mérkőzésen nem tudunk jól játszani. Hetekkel ezelőtt, egy Mallorca elleni mérkőzés játéka emlékeztetett arra a Barcára, amelyik miatt rengeteg szurkoló szerelmes lett a csapat játékába . Nem várok szemet gyönyörködtető játékot, mivel kreatív játékosok alig vannak a keretünkben. Todibo elpasszolását nagyon rossz ötletnek tartom, de a szakmai zseni, Valverde biztos tudja mit csinál. Mi is tudjuk hogy amortizálja le a Barcelonát , csak mi kevesek vagyunk ahhoz hogy megakadályozzuk. 2021-ben talán megjön a Sociók esze, aztán felfelé ívelő pályára állunk sportszakmailag. A bajnoki címért a Real Madriddal leszünk versenyben, remélem a szezon végére is a hátunkat nézik a blancok. A BL-ben nagyon kevés esélyt látok a győzelemre, ott már az oda - vissza meccseken kevésnek látom a hazai viszonylagos jobb játékot. Az erőnlétünket gyengének tartom. Hajrá Barca!

Dr Mouse 2020.01.01. 18:09:48

@Bivi76: Valóban, - a Barca az utolsó helyezettekkel mindig "szenved."
Hogy ez miért van, a jó ég tudja, arra nem is merek gondolni, hogy lenézik/félvállról veszik ezeket a csapatokat.

Bivi76 2020.01.01. 18:12:37

@Dr Mouse: Remélem azért nem nézzük le egyik aktuális ellenfelünket sem. Profi csapat ilyet nem tesz.

Eminusz 2020.01.01. 18:53:12

Rossz hir: Ter Stegen megserult... :/ Mihamarabbi gyogyulast Mark! Szuksegunk van rad!!!

Dr Mouse 2020.01.01. 19:22:06

@Bivi76: De ugye Te is látod a külömbséget! Ahogy a Barca egy Valencia, vagyellen.egy AM ellen játszik, vagy ahogy éppen a tabella végén tanyázó csapat

Dr Mouse 2020.01.01. 19:22:19

@Bivi76: De ugye Te is látod a külömbséget! Ahogy a Barca egy Valencia, vagyellen.egy AM ellen játszik, vagy ahogy éppen a tabella végén tanyázó csapat

Dr Mouse 2020.01.01. 19:24:38

Elnézést, valami bezavart, - vagyis a Barca a Valencia, az AM, ellen, vagy egy a tabella végén tanyázó csapat ellen játszik.

Bivi76 2020.01.01. 19:28:33

@Dr Mouse: Igen látom, sajnos nagyon hullámzó a teljesítményünk. Ennek ellenére mi vagyunk a katalán sztárklub, és én imádom ezt a csapatot.

Mihail84 2020.01.01. 20:17:09

@julio alberto: "Biztató hogy legalább már másolni tudnak,valahol ez is előremutató." És még te beszélsz személyeskedésről. Mindenkinek tele van veled a t@ke. Elmehetnél már innen egy másik oldalra ne itt görénykedj

Robi71 2020.01.01. 20:18:40

@Bivi76: A barátod meg tudja védeni magát, nincs szüksége védőügyvédre. Mondtam már vedd ki a fejed a..

Bivi76 2020.01.01. 20:21:33

@Robi71: Én kultúráltan írtam le a véleményem, próbáld Te is ebben a stílusban! Köszönöm!

Robi71 2020.01.01. 22:24:15

@Bivi76: Miért csalóka a tabella?...mert a Real-nak kellene első lenni. :)
Azt hittem már megbeszéltük, hogy ameddig van egy Messi-nk, addig egy "hangyaf@sznyival" mindig jobbak leszünk náluk.
Todibo-t, Vidal-t vagy bárki mást az fogja elengedni, aki idehozta....és az nem Valverde volt. Neki ebben nincs beleszólása.

Robi71 2020.01.01. 22:24:15

@Bivi76: Miért csalóka a tabella?...mert a Real-nak kellene első lenni. :)
Azt hittem már megbeszéltük, hogy ameddig van egy Messi-nk, addig egy "hangyaf@sznyival" mindig jobbak leszünk náluk.
Todibo-t, Vidal-t vagy bárki mást az fogja elengedni, aki idehozta....és az nem Valverde volt. Neki ebben nincs beleszólása.

sunt 2020.01.02. 08:54:46

Csak nehogy eszükbe jusson Lajossal szerződést hosszbbítani!

julio alberto 2020.01.02. 10:29:01

@Bivi76: Szeptemberben és egy nagyon gyenge Espanolt láttam Barcelonában az FTC ellen.Persze más volt akkor ott a szakvezető,de hogy nézem akkor ott a gála kezdőjük jött fel a pályára.Ha ez a gyenge csapat gondot fog okozni a Barcelonának akkor csalódott leszek.Viszont amit fentebb az valóban előfordulhat,ez a csapat képtelen egymás után két jó mérkőzést játszani.Tobido....inkább nem mondok semmit.Sírok....de akkor minek igazolták le?Valverde látom valóságos játékos temetővé tette a klubot.

julio alberto 2020.01.02. 10:42:19

@Bivi76: A szót sem érdemlő személyek hozzászólásaira ne reagálj továbbra sem.

Bivi76 2020.01.02. 11:30:44

@julio alberto: Én is csalódtam az Espanyolban, mivel a Fradi itthon legyőzhette volna, a csoportkör 1. fordulójában pedig egy sikeresnek mondható döntetlent ért el a legnagyobb, legsikeresebb magyar csapat. Kár hogy a továbbjutás nem jött össze, talán a következő szezonban. Remélem nekünk nem fog gondot okozni az Espanyol, jó lenne elhozni a 3 pontot. Hajrá Barca!

Eminusz 2020.01.02. 12:07:28

Es csak folytatjak.....
A szerkesztok mar tobbszor irtak, hogy fejezzetek be a szemelyeskedest, megis akarhanyszor fellepek, ez fogad... Nem veszitek eszre magatokat?? Nem veszitek eszre, hogy csak beloletek all a blog?? Egyre kevesebben szolnak hozza! Nem gondoljatok, hogy ez miattatok van? Senki nem kivancsi ratok!
Legyen mar szo a Barcelonarol, elvegre ez egy Barca-blog!!! Es legyenek mar ertelmes vitak, sajat velemenyekkel, ervelesekkel a masik velemenyenek tiszteletben tartasa mellett es ne menjunk at szemelyeskedesbe!!! Elore is koszonom!

Bivi76 2020.01.02. 12:24:24

@Eminusz: Remélem nem rám gondoltál, mert a "számat egy ronda szó" nem hagyta el.

Mihail84 2020.01.02. 13:42:06

@Bivi76: Szerintem nem rád gondolt. De a személyeskedést nem csak a ronda szó használata meríti ki. Eminusz egyébként ha Alberto nem jönne ide és keverné fel azt a bizonyos anyagot és nem személyeskedne akkor hidd el nem lenne itt ebből max egy minimális. Ha megfigyeled ahogy Alberto feltünik rögtön elkezd személyeskedni az itt lévők többsége csak erre reagál.

Robi71 2020.01.02. 13:58:47

Haaland 20 millió, Weigl 20 millió.....Dembélé 120 millió....valami nem kóser itt. Vagy csak én gondolom rosszul?

Bivi76 2020.01.02. 14:41:23

@Mihail84: Hibát mindenkinek a kommentjében lehetne keresni. Ne feltételezzük mindig a másikról hogy rosszat akar! Legyen mindenki következetes! Aki blogol itt az oldalon, gondolom mindenki Barca Szurkoló. Ne egy emberre legyen kihegyezve a szurkolók többsége!

Barc A ti 2020.01.02. 14:51:32

Pár hozzászóló idén már kijárhatná az óvodát és értelmesen is tevékenykedhetne.

Miért jó állandóan a másik ba**tatása? Egyszerűen érthetetlen.

stamin 2020.01.02. 14:57:07

Buék mindenkinek! Gyerekek vagy 5 éve minden nap olvasom ezt a blogot az eubarcával egyetemben. Minden nap! A hozzászólásokkal együtt, igy van bennem egy kialakult kép a közösségről. Sajnos tagadhatatlan, hogy hatalmasat esett a szinvonal és ezt nem a blog szerkesztésre értem, hiszen sok mindent megélt és túlélt már. Biztos vagyok benne, hogy az országban lévő közhangulat és a minden napi stressz sem segit a másik megértésében vagy a tolerancia gyakorlásában, de jó lenne ha megint olyan színes és pezsgő lenne itt az élet, mint mikor megtaláltam ezt az oldalt... Reeengeteg a gyülölködés indokolatlanul! Ha mi szurkolók is ennyire megosztottak vagyunk, miért is képzelitek hogy a klubbon belül ez másként lenne? "Divatbarcás meg én vagyok a nagyobb drukker meg én jobban tudom stb stb stb" Elszomoritó hogy hova tart a világ, hideg eérzéketlen emberek mindenfelé, soha ezelőtt nem volt könnyebb a kapcsolat tartás, mégis ma van a legtöbb magányos ember és holnap mégtöbb lesz... Minden nap olvaslak titeket nicknévről tudom ki milyen karaktert és stilust képvisel{csak az ide irt megnyilvánulásra hivatkozva} és el kell hogy mondjam, ugy érzem mostmár a sport sem nyújt menedéket a sok szarság elől....

kritizator 2020.01.02. 15:10:36

@Robi71: dembele>>haaland
Dembele>>weigl
Haaland==weigl

kritizator 2020.01.02. 15:12:23

@stamin: amíg a Barcelona a csúcson volt, könnyű volt egyetérteni....

Eminusz 2020.01.02. 16:32:36

@Bivi76: Mint latod, nem neveztem meg senkit a kommentemben, mert az mar szemelyeskedes lenne valamilyen szinten... Remeltem, hogy akinek kell, magara ismer es elgondolkodik. :)
@Mihail84: En nem igy latom... Erdekes modon csak par ember kozott megy ez a szemelyeskedes... Ha valakinek egyszeruen csak ilyen a stilusa, akkor nem gondolod, hogy mar mindenkit bekostolt volna?
@kritizator: Itt nem a nem egyetertessel van a baj... Lehet vitatkozni normalisan is, sot, ez lenne az ertelme a blognak! Jol neznenk ki 10 kommentbol az elso lenne egy velemeny, a tobbi 9 pedig annyi lenne, hogy “Igazad van!” :D
Igenis legyenek eltero velemenyek, de ezeket meg lehetne vitatni normalisan is! Egyet nem ertes eseten is lehetne irni normalisan, ervekkel alatamasztva a sajat, de tiszteletben tartva a masik velemenyet!

julio alberto 2020.01.02. 16:49:47

@Eminusz: Ezt a témát nem is lehetett volna szebben megfogalmazni.Őszintén mondom remek dolgokat írsz.Csak remélni tudom hogy a személyeskedés végre értelmes érvelések és viták váltják fel.

julio alberto 2020.01.02. 17:00:50

@Bivi76: Úgy hiszem mindkét mérkőzésen az FTC volt a jobb csapat.A kiesés bár sajnálatos de tanulásnak tapasztalat szerzésnek így is jó volt ez a sorozat.Az Espanol gyenge csapat,a Barcelona csapatának elvileg nem okozhat gondot a legyőzése.Ez még akkor is igaz ha egy városi rangadó ezért egy kicsit mindig más mint egy átlagos bajnoki mérkőzés.

Robi71 2020.01.02. 17:07:47

@kritizator: Szóval akkor minden rendben. És én még azt hittem, hogy rossz üzleteket kötünk.

GoalGero 2020.01.02. 17:16:58

@Robi71: Ennyiből miért nem hozod Fel Joao Felix-et is peldaul:)

Robi71 2020.01.02. 17:28:55

@GoalGero: Most össze akarsz teljesen zavarni? Felix>>Haaland, Felix>>Weigl, Haaland==Weigl....ergo Felix==Dembele. Ezt most tanultam, tanuld meg te is.
Már csak az a kérdés, hogy 2 év múlva ezt az Ateltico szurkolók annyira viccesnek találják, mint te most. :(

Dr Mouse 2020.01.02. 17:42:33

@Robi71: Valószínüleg sok culé szentül hiszi, hogy a Barca vezetése jól végzi a dolgát.
Hogy ez mennyire nem így van, majd akkor lesz számukra világos, ha netán el akarnák adni Dembelét.
Mert akkor kiderül, hogy csak a töredékét éri annak, amit eredetileg fizettek érte...

Robi71 2020.01.02. 17:51:09

@Dr Mouse: Nem csak a culé-k, hanem az itt fórumozók nagy részre is. Ezek szerint a vezetőség jól végzi a dolgát "kommunikációs" téren.

Mihail84 2020.01.02. 18:07:45

@Eminusz: Gyakorlatilag Alberto itt a blogon majdnem mindenkit bekostolt. A kommentjei 90% ból süt a rosszindulat a személyeskedés vagy épp valamelyik klub ikon fikázása. Ha visszaolvasod a kommentjeit meg fogod látni....

Robi71 2020.01.02. 19:10:38

@KisPindi01: Nem tudom, hogy a transfermarkt-nak higgyek inkább, vagy a szakavatott fociklub.hu-nak. Ettől függetlenül szerintem a játékos döntött jól, amikor a fejlődési lehetőséget választotta a pénz helyett. Követendő példa más fiatal számára is.

kritizator 2020.01.02. 19:27:43

@Eminusz: ha fut a szekér, akkor nem ömlik ide az epe(:

kritizator 2020.01.02. 19:29:55

@Dr Mouse: szerinted érdekli ez a culekat???

Dr Mouse 2020.01.02. 19:32:06

@KisPindi01: Bevallom és még nem láttam játszani Haalandot, de biztosan nem tehetségtelen ha ennyire kapkodtak érte.
Ezt mondom régóta, hogy a Világ tele van tehetségekkel, - csak kevesen vannak, akik felismerik őket!

Hány és hány kiemelkedő tehetségű játékost láttunk az elmúlt csak húsz évben, Krkics-től Pato-ig, akik mind eltüntek!
Hogy miért? Valószínű, hogy a hirtelen jött vagyon megrészegítette őket, hogy a vagyonnal együtt megjelenő un. "haverok" szépen leépítették a jövendő sztárjait.
Először csak el-el késtek az edzésekről, majd kihagytak edzéseket, meg"sérültet jelentettek" - a vége mindig az lett, hogy valamelyik egyesület megunta és kirúgta őket. Ilyen egyszerű ez...

2020.01.02. 19:51:56

@Dr Mouse: vagy csak simán nem bírták el a nyomást. Akármilyen ügyesek ezek gyerekek voltak és a mostaniak is azok

Robi71 2020.01.02. 21:21:08

A "Bild" szerint Haaland érkezésével 40 milliós árcédulát akasztott Alcacer nyakába a Dortmund. Eddig tartott volna a fellángolás?

Robi71 2020.01.02. 21:23:59

Van Beijnen (De Jong ügynökének fia) a Barca B-ből a török Gençlerbirligi csapatába igazolt. :)

KisPindi01 2020.01.02. 21:25:13

@Dr Mouse: Nekem volr szerencsém látni a mecccset, mikot a Salzburg 2-0-ra kikapott a Pool ellen. Nekem kicsit lomha, körülményes Haaland játéka. Volt 3 ziccere, mindet elhibászta, rosszul döntött. A mai fociban, ha már egy fiatalnak van pár jó meccse, egyből felkapják. Volt pár jó hónapja a norvégnak, aztán már klasszisként kezelik. Majd az idő megmondja, hogy milyen játékoa is lesz belőle, de 16 évesen Isak-ot is (most a Sociedadnál van, előtte Hollandiában volt kölcsönben a Doetmund játékosaként) kikiáltottàk az új Ibrának, aztán fejben nem tudta megugrani az elvárásokat, mrgrogyott.

Robi71 2020.01.02. 21:28:37

Ibra a szezon végéig a Milan játékosa lett. :)

Robi71 2020.01.02. 21:40:11

@KisPindi01: Egy dolog tehetséget igazolni 20 millióért és egy másik dolog 120-ért. Érzékeled a különbséget, nem? (Dembi-t 15-ért igazolták anno)
De nem kizárt, hogy hamarosan megint ott kopogtatunk 120 millióval a Dortmund ajtaján. :)

Robi71 2020.01.02. 21:41:15

Jordi Cruyff az ecuadori válogatott szövetségi kapitánya lett.

KisPindi01 2020.01.02. 21:46:39

@Robi71: Értem én. :) De ha a Dortmundnál is olyan célok lennének, mint a Barçanál vagy más top klubnál, akkor ők srm kísérletezhetnének ennyire a fiatalokkal. A Doetmund mindig is jól karolta fel a fiatalokat, és adott túl rajtuk. Arra leszek kíváncsi, hogy Sancho-t mennyiért fogják értékesíteni, bár én olyan 150 misi körüli összeget tippelek. Sancho eladása is hasonlíthat Dembele féle üzletre. Ott sem voltak rákényszerülve az eladására, így aztán annyit kértek, amennyit nem szégyelltek. :)

Robi71 2020.01.02. 21:51:31

Emili Rosaud a klub új alelnöke (az igazgatói tanács tagja 2015-től).
David Bellver lett a FIFA, UEFA égisze alatt rendezett nemzetközi versenyekért felelős kapcsolattartó.

Robi71 2020.01.02. 21:55:12

Nino Raiola
"A Barca azt hitte, hogy De Jong lesz a csali De Ligt leigazolásához. Elég rossz megközelítése volt a dolognak!" :)

Robi71 2020.01.02. 21:58:25

@KisPindi01: A Dortmund-nál elég jól ráéreznek a fiatal tehetségere. De arra is, hogy mikor kell eladni őket. :)

Dr Mouse 2020.01.02. 22:10:48

@Robi71: Talán rossz a példa amit itt most elmondok.
Több mint húsz éve a fiamat elvittem az MTK vivócsarnokába. Ott Szőcs Bertalannak - aki nem mellékesen 18! olimpikont nevelt életében, - azt mondtam, hogy ha kiderül mondjuk fél év múlva, hogy a gyereknek nincs tehetsége a víváshoz, mondják majd meg kíméletlenül - és én meg fogom köszönni a munkájukat és viszem máshová.
Mire Ő: - apuka tessék tudomásul venni, hogy minden gyerek TEHETSÉGES!
Az egyiknek a reflexei jobbak az átlagosnál, a másiknak az izomzata, a harmadiknak meg gyorsabban jár az esze az átlagosnál!

Soha nem fogom ezt elfelejteni, mert később az idő a Berci bácsit igazolta!

Robi71 2020.01.02. 22:22:37

@Dr Mouse: Tehetségek mindig voltak és lesznek. Talán a mai "környezet" egy kicsit betegebb, mint korábban volt "siker minél gyorsabban, minél kevesebb munkával". Aztán jöhet a luxus és a vele járó hiénák.

kritizator 2020.01.03. 05:19:56

@Barc A ti: és még vége sincs az évtizednek, vagy igen???

Barc A ti 2020.01.03. 08:19:44

@kritizator:

Több elmélet létezik.

Ha még egy év hozzájön akkor is a mi Messink lesz a legeredményesebb.

kritizator 2020.01.03. 10:09:28

@Barc A ti: de az összes elmélet rossz, egyet kivéve:)

((((((0. év nem létezik)))))

Nagybarcelona 2020.01.03. 17:47:40

@KisPindi01: www.google.com/amp/s/amp.marca.com/en/football/international-football/2019/12/30/5e0a149f46163f38768b4636.html
Többek közt a Marca is megerősítette. Raiola nyilatkozatai alapján, az ügyfelei sosem a pènzt választják. Hozzáteszem, Raiola jutalèkai miatt nem szeretnek vele üzletelni a klubok. Kellene már ezekkel valamit kezdeni, mert ez agyrèm, van is róla szó. A másik dolog ami idegesít, H. az angolok 16 èveseknek profi szerződèst adhatnak, most is viszi pl. a City Lariost a La Masiaról, pedig a 3. legnagyobb díjazást igèrtèk neki Ansu Fati ès Moriba után.

Nagybarcelona 2020.01.03. 17:52:12

Fatit is könnyen "elrabolhatják", hiszen tudtommal csak 18 èves kortól kaphat profi szerződèst. (Angliában 16 èves kortól, a munkavállalás attól a kortól engedèlyezett)

Nagybarcelona 2020.01.03. 18:05:41

Itt jön a kèpbe az, mikor Raiola elcsábította Xavi Simonst. Gondolom gombokèrt. Csak valamièrt a PSG-t sosem büntetik, amíg nálunk Kubot (miatta "robbant" ki a vizsgálat)köteleztèk a hazatèrèsre ès kaptunk egy èves eltiltást. Gondolom Simons apuka Párizsban talált magának takarító állást. (függetlennek kell lennie a focitól)

KisPindi01 2020.01.04. 14:42:56

@Robi71: Origo is megírta. Salzburg 20 milliót kap, Raiola 15-öt, Haaland apja 10-et. Évi 8 millióa fizetés üti Haaland markát, +fix játékidő.
süti beállítások módosítása