A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Piqué ott lesz a Classicon!

2020. február 27. - caaaatalan

Nem volt súlyos Gerard Piqué keddi sérülése így játszhat a hétvégén.

Vasárnap este Madridban rendezik az idei második El Classicot. Az első felvonás Barcelonában a katalán függetlenségi tüntetések közepette, egy halasztás után végül 0-0-ás döntetlent hozott.

Időközben a csapatok egyaránt hullámzóan teljesítettek, de mostanra a Barcelona újra előnybe került, ezt lenne jó megtartani vagy növelni a Reallal szemben a hétvégén.

Szerencsére ebben segítségére lehet a csapatnak az a Gerard Piqué aki a Barça legutóbbi tétmérkőzésen Nápolyban kedden kényszerből hagyta el a pályát. Piqué egy rossz érkezés után a bokáját fájlalta, félő volt egy komolyabb sérülés is. A játékosok hazatérése után a katalán legendát megvizsgálták és az orvosi stáb megállapította, hogy nem komoly a baj, vasárnapra harcra kész lesz a középhátvéd.

Feltehetően Piqué igy mindenképpen kezdő lesz, nagy kérdés hogy Umtiti vagy Lenglet társaságában. Kedden Umtiti kapott lehetőséget, és élt is vele, a védekezésebn stabil volt. Az utóbbi időben azonban Lenglet is sokszor játszott, és állítólagosan most sérelmezte is, hogy Nápolyban a padot koptatta, egészen Piqué kieséséig.

Ti kit tennétek a kezdőbe vasárnap a Piqué, Umtiti, Lenglet hármasból?

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr5615494410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barca30 2020.02.27. 17:23:19

Talán a Pique-Langle párost. A széleken meg a Semedo-Alba jó lenne,ha egészséges. Juniortol tartok.

sunt 2020.02.27. 17:39:21

Ha ott lesz, minden veterán játszani fog, mert Setien így kap legkevesebb kritikát a socioktól.

KJDaniel 2020.02.27. 19:09:32

Setien jelen pillanatban 12 játékosra számíthat biztosan az első keretből.
A hiányzók névsora:
Piqué(?), Alba, Roberto, Busi, Vidal, Suárez, Dembélé és Braithwaite.

Ki ezért, ki azért nem bevethető, de ez mindenképp hatalmas gond..

Raven1975 2020.02.27. 19:17:23

Remek hír, amúgy Gerard Piqué az El Clásicon mindig odateszi magát!

GYLS 2020.02.27. 20:45:55

@KJDaniel: Pontosabban:

Sérülés miatt nem bevethető: Piue(?)-Roberto-Alba-Dembele-Suarez
Csak a bajnokin játszhat: Braithwaite (BL-be nem nevezhettük utólag)
BL-ben a Napoli ellen nem játszhat eltiltás miatt: Busquets és Vidal

PeppyRapier 2020.02.27. 21:53:54

@the12thman: Lehet szidni a játékukat, de hozzánk képest 0 költségvetésből ott vannak a 3. helyen a bajnokságban, és 1,5 meccs után 3 gólt kellene hogy kapjanak 1 félidő alatt ahhoz, hogy kiessenek az EL-ből. És nem egy no name török v. görög csapat, hanem az ellen az Ajax ellen, akik tavaly BL elődöntőbe jutottak (persze azóta elvesztettek 2 játékost).

PeppyRapier 2020.02.27. 22:09:13

@KJDaniel: Ez így nem hangzik jól, meg hatalmas gond, de ha azt nézzük, hogy amúgy az egész keret is csak 19 főt számlál, már más a leányzó fekvése.

Pláne hogy ebből a felsorolásból Piqué állítólag már a Classicóra rendben lesz, míg Busi, Vidal és Braithwaite pedig csak a Napoli ellen nem lesz bevethető. Addigra viszont felépülhet Robi és Alba is.

Szóval azért jókora ferdítés van ebben, ami viszont tényleg probléma, hogy az Abidal vezette "hozzáértő" vezetés komolyan gondolta hogy ez a 19 fő elég lesz egy olyan klubnál, ahol tavasszal folyamatosan szerda-szombat ritmusban kell játszani, és mindig vannak sérültek. Mert az senki ne gondolja, hogy tényleg Setien akart ennyire szűk keretet... még a Betis-nél is 23 fővel dolgozott, és ez csak a nagy csapat.

Egy előnye lehetne ennek, hogy így muszáj a fiatalokra támaszkodni, hiszen ebben a 12 főben eleve nincs benne Fati v. Puig. Viszont akkor jó lenne játszatni is őket. Puig szabályosan be robbant a keretbe Setien-el, de mióta hibázott a kupameccsen, azóta 1x volt csak csere. Nem a Real ellen, de pl. az Eibar ellen kaphatott volna 30 percet, ahogy Araújo is kaphatna pár percet a jövőben, ha már rá kell építenünk 1-2 sérülés v. eltiltás esetén.

Robi71 2020.02.27. 23:12:24

@sunt: "minden veterán játszani fog, mert Setien így kap legkevesebb kritikát a socioktól."...ezt már hallottuk Valverde kapcsán is. Uncsi, nem gondolod?

Bolha10 2020.02.28. 00:04:39

Pique formáját elnézve, nem tudom, ez jó hír v rossz. Bár a többiek se életük formájában játszanak ott hátul.

barca1994 2020.02.28. 10:20:10

@Robi71: Ne haragudj honnan veszed ha a régiek játszanak kevesebb kritikát kap a socioktól Setien.Mert ezek a mondatok csak sárdobálás amíg nincs rá bizonyíték.

barca1994 2020.02.28. 13:05:07

@kritizator: Bocs mostmàr làtom én is.Megvagyok nyugodtan ekkora sűletlenséget nem írt.

Nagybarcelona 2020.02.28. 13:35:12

Ki lehetne akkor próbálni Umtitit bal hátvèdkènt. (ott kezdte, Abidal 2.0) Nekem ez a legnagyobb bajom Setiennel. Valverde távozott, de szinte semmi nem változott. Busquets "nem tud vèdekezni" de legalább jól tudja belőni a labdákat a vèdők mögè. Mièrt nem kapja akkor meg Busquets Xavi szerepèt, De Jong pedig Busquetsèt (ha már támadásban nem elèg jó)? Mièrt kell Vidalnak jobb, vagy bal szèlsőt játszania, ha lehetne a csatárok mögött, közèpen? Mèg korai, de ez is borítèkolható: Brathwaite mièrt Griezmann cserèje, ha gyors, erőszakos, ès eredetileg bal szèlső? Már sokszor leírtam, azèrt tartunk ott, ahol, mert egy sèmát (433 tiki-taka Iniestáèk szerepèben) vagy szerepet próbálunk ráerőltetni a játèkosokra, ahelyett, H. az erőssègüket próbálnánk kiaknázni.

Robi71 2020.02.28. 23:31:24

@Nagybarcelona: Setien-nak csak látszat változtatásaik volatk pár meccs erejéig. Mostanra teljesen visszatértünk a Valverde biztonsági játékára. Setien Valverde lebutított veziója. A másolat mindig gyatrább, mint az eredeti.
süti beállítások módosítása