A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Bartomeu: Nem akarunk zárt kapukat

2020. március 31. - caaaatalan

Josep Maria Bartomeu nyilatkozott a Diarionak.

Az FC Barcelona elnöke az alábbiakat mondta: Szeretnénk, hogy folytatódjon a bajnokság. A terv amin dolgozunk az, hogy még június 30. előtt újrainduljon a Liga és a kiírás véget is érjen július-augusztusban. Nem akarunk sem zárt kapus meccseket, sem pedig 48 óránkénti fordulókat.

Bartomeu szerint az Eb-t és a Copa Americát többek között azért is halasztották el, hogy a nemzeti bajnokságokat be tudják fejezni a nyáron, így nem kell nézők nélkül játszani, és nem is szeretnének.

A klub anyagi helyzetét is értékelte az elnök, aki elmondta, hogy március 14-e óta nincs friss bevétele a klubnak, nem ad el jegyeket, nincsenek mérközések, jelenleg a meglévő lehetőségeiket próbálják érvényesíteni.

A klub esetleges gazdasági krízisére vonatkozó kérdésre kifejtette, hogy a Barcelonánál nincs több bevételt termelő futballklub a világon. A Barcának a meccsjegyeken és TV jogokon kívül is vannak bevételei a múzeumból, az akadémiákról, és bár igaz, hogy a krízis ezen a téren is nagyot ütött rajtuk, de felkelni is hamar fognak belőle a fentiek okán.

Az idei cél Bartomeu szerint az 1 milliárd euros bevétel volt, amihez minden jól haladt februárig.Jelenleg minden egyesület bevétele csökken, ahogy a Barcelonáé is, de az elnök hisz benne, hogy a kilábalás gyors lesz a válságból.

Kapcsolódó hír, hogy a klub több, mint 70%-os jövedelemcsökkentést jelentett be a sportolók körében, melyet végül el is fogadtak a szakosztályok, így a futballsiták is. Az intézkedés célja az, hogy az így megmaradt pénzből a nem sportolóként alkalmazottaknak viszont a teljes bérét állni tudja a klub. Érdekesség, hogy a hírt először Lionel Messi osztotta meg Instagram oldalán és csak ezt követően 20 perccel jelent meg a klub hivatalos közleménye...

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr8515577262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berbatov 2020.03.31. 19:38:16

Spanyolországban szerintem kizárt, hogy befejezik a szezont, a spanyolok nagyon későn reagáltak, 800 ember hal meg náluk naponta... Rengeteg az új fertőzött... Sajnos.

Bartomeu egyébként azt is nyilatkozta a Cope-nak, hogy idén nyáron kevés pénz mozog majd az átigazolási piacon, rengeteg csereügyletre számít. Többek között a Juventus elnöke szintén erről beszélt.

caaaatalan 2020.03.31. 19:43:40

@DISTANTxTHUNDER: ezért is egyre valószínűbb a zárt kapus folytatás ami egyébként nem akkora tragédia a klubnak, mert legalább a közvetítési díjak befolynának.

Minden esetre nézők nélkül furcsa lenne az egész az biztos.

caaaatalan 2020.03.31. 19:45:35

@Berbatov: lehet sok a csere, de a Barca kiszemeltjeit (Lautaro, Neymar) biztos nem cseréli el a klubjuk.

Vagy kapnak egy tonna lóvét vagy maradnak ahol vannak

GYLS 2020.03.31. 21:55:56

Ha nem folytatódik a bajnokság (márpedig ahogyan alakul spanyolban a helyzet nem igen fog), akkor ez azt jelenti, még annak az esélye is elszállt, hogy rosszul végződjön a szezon, ezáltal minimális a realitása egy előrehozott választásnak, ennek megfelelően edzőcsere sem lesz. És jelenleg a nyári játékosmozgások is teljesen kiszámíthatatlanok. Még az is előfordulhat, senki nem megy sehova, érkezni is az a 3 játékos fog, akiket már elvileg megszereztünk. Július 01-től 30-32 játékos lesz a keretben. Még kölcsönadni is nehéz lesz a klubok anyagi helyzete miatt.

caaaatalan 2020.04.01. 07:05:05

@GYLS: hát igen ez a borúsabb forgatókönyv

GYLS 2020.04.01. 08:05:30

A kialakult gazdasági és pénzügyi helyzet, illetve a versenyképesség fenntartása érdekében évekre tolódik a stadion rekonstrukciós projekt. És többen még most is 300 milliós átigazolási tervekről álmodoznak. Úgy tűnik, nincs a kasszában tartalék, nem lesz +100 milla átigazolásra. Nekem úgy tűnik, csak annyiért igazolhatunk majd, amennyiért eladunk. És ebből már elköltöttünk 40-45 millát. Ráadásul az elsődleges(?) célpontjainknál sem az PSG, sem az Inter nincs olyan rossz helyzetben, hogy a túlélés miatt arra kényszerülne, hogy csak úgy simán elengedjenek bárkit is. Náluk perkálni kell, és valószínüleg a teljes összeget egyben kell az asztalra letenni. A jelen helyzetben megengedheti a klub magának, hogy közel 300 milliós hitelt vegyen fel július-augusztusban?

GYLS 2020.04.01. 08:29:37

“Ideálisabb” esetben – azaz a megfelelő időben történő folytatás esetén – kétnaponta rendezhetnek mérkőzéseket a bajnokságban, zárt kapuk mögött, de nem kizárt, hogy ha június 27-ig nem indul újra a bajnokság, törlik az egész 2019/20-as kiírást – erről állítólag Javier Tebas, a Liga elnöke már tájékoztatta a 20 első-, és 22 másodosztályú csapatot (Sport)

Robi71 2020.04.01. 09:49:19

@GYLS: A gazdasági vállság egyformán súlyt mindenkit. Különósen a kis, eddig is hónapról hónapra ékő klubokat. A nagyok közül pedig az jön ki jóbban, aki a legdrasztikusabban szorítja vissza a kiadásait.
Sokan lesznek csődben vagy közeli állapotban. És akkor elkezdődhet a "rablás". Kérdés, hogy mi milyen állapotban leszünk a végére....jó lenne a "rablók" között lenni...bármennyire is durván hangzik.

caaaatalan 2020.04.01. 09:55:29

@Robi71: egyetértek, kisebb csapatokban próbálnék halászni...

Egy Sanchez szintű igazolás annak idején az Udineséből.. na ilyenekre kellene most bukkanni.

GYLS 2020.04.01. 09:58:32

@Robi71: A rablás nálunk már nem számít durva lépésnek. Mindegy, hogy pár klubbal több lesz azoknak a száma, akik utálni fognak minket.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.01. 10:16:44

@GYLS: Ha június 27ig szerintem le kellene zárni a bajnokságot, különben hiába játszanak 2 naponta a csapatok, bele fognak csúszni a következő szezonba.. amúgy is erős vállalás lenne 2 naponta meccsek ritmusban végigtolni a szezon maradékát, nálunk a rengeteg 30 plusszos tuti megérezné, és akkor még lehet hogy a BLt is folytatnák.. szóval ez így biztosan nem járható szerintem.. de lehet ennél jobb forgatókönyv, ha azt nézzük hogy a Bundesligát május 1.től folytatják zárt kapuk mögött normális ritmusban..

DISTANTxTHUNDER 2020.04.01. 10:21:19

@Robi71: Bartomeu próbálja fenntartani a látszatot, hogy mennyire stabil a klub még ezekben az időkben is, a valóság viszont az hogy a Realnál, a Citynél és a PSGnél nincs fizetéscsökkentés, míg nálunk van.. pénzügyileg már eddig is pengeélen táncolt a Barca, most pedig nincs semmi bevétele.. ki van zárva hogy ebből jól jöjjünk ki -.-"

Robi71 2020.04.01. 10:36:02

@GYLS: Egyetértek. Amúgy nem lenne példátlan helyzet. Anno a Bayern "kimentette" a Dortmund-ot. Az eredményt ismerjük...Lewa, Hummels, Götze...

julio alberto 2020.04.01. 10:37:52

A La Liga folytatása....jelen állás szerint mert zárt kapus mérkőzéseknek is minimális az esélye.Arra felé azt tartják jó esetben is nyár vége lesz az az időpont amire lecseng a járvány.És el kell(ene) kezdeni a 2020-21 idényt is időben mert 2021 nyarán tartják az EB,Copa America mellet az olimpiát is.Pont az idő az a fontos faktor ami az idei BL,EL sorozat befejezését is több mint kétségessé teszi.Ja és ott vannak még a VB selejtezők is....bár úgy hiszem ott még változni fog a kiírás(Dél Amerika).Legyen igaza Tebasnak,de azt hiszem a kétnaponta a hőségben lejátszandó mérkőzések pont a Barcelona veterán csapatának okozna nehézségeket.Nem vagyok biztos benne hogy a végén örülnénk....Átigazolások?Tegnap már írtam róla,a klub nyakán van sok 32-33 éves túlfizetett veterán akik pont ezért eladhatatlan játékosok már jelenleg is a krízis helyzet után meg....persze meglehet próbálni eladni vagy inkább elcserélni a jó korban levő játékosokat(Ter Stegen,Coutinho,Arthur,Dembelé,Umtiti,Griezmann)de azzal inkább még nehezebb helyzet alakulhat ki,nem beszélve róla hogy a PL elit mellet a PSG,Bayern is érdekelt lesz ebben a történetben.Kiket ajánlanánk mondjuk Neymar játékjogáért?Martinezért?,Alabáért?Olyan csapatok mint a Dortmund,Ajax vagy a Lyon meg pénzt akarnak,nem drága játékosokat és főleg nem túl fizetett veteránokat.

julio alberto 2020.04.01. 10:40:48

@DISTANTxTHUNDER: A PSG csapatánál 50%bércsökkentés a kialakult helyzetre való tekintettel.(Le Parisen)

julio alberto 2020.04.01. 10:47:10

@DISTANTxTHUNDER: Írj már megbízható forrást a Bundesliga májusi folytatásáról.

sunt 2020.04.01. 10:48:47

Erősen kétlem, hogy ebben az évben bárki utazni akarna meccsnézésért. Márpedig erre kellenének a galaktikusok - másért kevésbé.

GYLS 2020.04.01. 10:55:05

@DISTANTxTHUNDER: Azt, hogy hol van és hol nincs bércsökkentés, nem tudhatjuk. Csak nálunk volt ez a nagy hajcihő.
A Realnak a bevételi forrásai ugyanazok mint nálunk (tagdíj, a marketing, a közvetítési jogok, a stadionhoz kapcsolható egyéb források (reklám, jegybevétel, használatba adási díj, stb) .És még nagyságrendileg is hasonlóak. Plusz, nekik az FFP miatt közel 108 milláért el is kellene adni játékosokat június 30-ig. Bár olvastam arról, az UEFA állítólag engedni fog a jelenlegi szigorításokon.
A MC és a PSG esetében más a helyzet. Az arab tulajok majd megoldják. Még ha most nem is megy az olaj biznisz, a több milliárdos buktában ez a 100-200 milla eltörpül.

GYLS 2020.04.01. 11:00:39

@sunt: Zárt kapus mérkőzésekről van szó. Még a helyiek sem mehetnek be, nem hogy még külföldiek. Sőt, még ha eljön az az idő, hogy beengedik a szurkolókat, akkor sem lesz pár hónapig olyan nagy a külföldiek száma.

GYLS 2020.04.01. 11:05:58

@julio alberto: Egyetértek. Ha van pillanat, amikor nem szabad elkótyavetyélni egy-két játékosért többeket (pl. akiket felsoroltál), akkor az épp a mostani az. Szerintem lesznek még itt érdekes fejlemények.

GYLS 2020.04.01. 11:06:49

@Raven1975: Szerintem mindenki ezt csinálja.

sunt 2020.04.01. 11:07:55

@GYLS: Éppen ezért CSAPATOT kéne építeni, nem sztárokra vadászni.

GYLS 2020.04.01. 11:24:13

@sunt: Egyetértek. Jön 3 fiatal, a visszajövők közül nem eladni Alenát és Coutinhot. És Todibót sem lenne szabad átadni a Schalkénak. Hosszabbítani TerStegennel, Semedoval. Visszavenni a túlfizetettek béréből. Akinek pedig nem tetszik, távozhat.

2020.04.01. 12:08:29

@sunt: előző cikkben én is ezt próbáltam kifejteni. Oké Neymar a top szint, 180 misi apró érte de ezen a pénzen 2 fiatal, jó játékos jöhet. Eladásokból meg 2 jöhetne. Az már 4 lyukat betömne ha beválik.

Raven1975 2020.04.01. 12:20:43

Ter Stegen: "Nem vagyok valami nagy rajongója a diétának, megpróbálom megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Mindenki tudja, mi az egészséges és mi nem. Az egészséges táplálkozás lényege a friss termékek, friss ételek fogyasztása. Megpróbáljuk ezt megtenni. Sok zöldség, sok gyümölcs van az asztalon a cukorral viszont óvatosak vagyunk, 100%-ig nem mellőzzük az étrendünkből. Nincsenek tilalmak, leginkább vegetáriánus módon eszünk. A legjobban az hiányzik, hogy a pályán a csapattársaimmal, a barátaimmal és szurkolók előtt játsszak, a legmagasabb szinten versenyezzek. Nehéz a szezon legfontosabb heteiben itthon lenni, és egyedül tartani a fizikai állóképesség megfelelő szintjét. Nagyon nagy figyelmet fordítok erre, mivel jelenleg nincs sok lehetőség a labdás edzésekre. Különböző dolgokat csinálok, jelenleg egy fitneszalkalmazással dolgozom, minden nap kihívásokat teljesítek. Bármilyen helyzetben, például a családdal való együttéléskor, mindig meg kell próbálni a pozitív dolgokat észrevenni. Szeretünk otthon lenni, és nagyon élvezzük az együtt töltött időt."

sunt 2020.04.01. 12:40:53

@the12thman: Amíg nincs csapat, addig nem lehet tudni, hogy hol is van lyuk.

Dr Mouse 2020.04.01. 13:27:19

Ezt már nem tudom szó nélkül tűrni.
Amit Bartomeu állít, abból egy szó sem igaz! Hogy vannak bevételeik? A múzeum, meg az akadémiák?
Most, a vírus járvány idején vajon hány túrista kovályog Barcelonában? Hányan akarják megnézni épp a múzeumot? Mert minden túrista már rég hazament a hazájába! Ja de a helyiek. - Azok meg nem a múzeumba mennek, hanem örülnek, hogy luk van a se..ükön! (Ugye a segget két gé-vel kell írni!)
Meg az akadémiák... Azok, ahogy az iskolák is, már rég bezártak. Tehát onnan sincs bevétele a klubnak.
Lehet, hogy ez a vírus fogja eltakarítani az elnökséget? (Mert a culék bizony nem tettek ennek érdekében semmit!)

GYLS 2020.04.01. 14:20:40

@Dr Mouse: Jól elolvastad a cikket?

'A klub anyagi helyzetét is értékelte az elnök, aki elmondta, hogy március 14-e óta nincs friss bevétele a klubnak, nem ad el jegyeket, nincsenek mérközések, jelenleg a meglévő lehetőségeiket próbálják érvényesíteni."

Kiemelem, Ő is azt mondja, MÁRCIUS 14-TŐL NINCS!
Jelenlegi meglévő lehetőségek: pl. időszakos szponzori pénzek (gondolom azt sem egyben adja oda pl. a Rakuten meg a Nike).

2020.04.01. 14:40:32

@sunt: középhatvéd, irányító, szélső támadó, center, nem beszélve a középpálya mélységről mert az nem mélység hogy van 8 vdk a posztra

Robi71 2020.04.01. 15:21:08

@the12thman: De minőséget, ne csak mennyiséget. Darabszámra most is megvagyunk, főleg ha visszatendeljük a kölcsönbeadottakat is. :)

2020.04.01. 17:28:56

@Robi71: az előző cikkben említett játékosok nyilván nem a top 5 kategória de abból nem tudod soha felepiteni újra a csapatot. Az említett játékosok 180 millióból plusz akár egy Griezmann eladásával simán húzható legalább 4 javulást hozó ember. Ebbe nem akarok megint bele menni. De inkább 3 játékos mint 1, hiába képvisel Neymar a top kategóriát.

Robi71 2020.04.01. 18:11:30

@the12thman: 280-300 millióból illene hozni 4 minóségi játékost. Illene... :)

DISTANTxTHUNDER 2020.04.01. 19:24:58

@julio alberto: Nincs hiteles forrás, csak olvastam valahol (nso?) hogy tervezik.. hozzáteszem, hogy ha foci van, akár zártkapus akár nem, az azt jelenti hogy kis korlátozással de megint minden van

tom210 2020.04.01. 19:28:21

@Robi71: söyöncü 40m, nkunku 35m, pedro 12m, lautaro martinez 80m (transfermarkt szerint) ez 167m és ezek nyilván ár alatt vannak de 300 akárhogy számolom kijönne

Robi71 2020.04.01. 19:43:43

@tom210: Szerintem meg kell várni, hogy mi lesz a vége ennek a válságnak...ki hogyan jön ki belőle...és erre alapozni az átigazolási "kosarat".
Ugyan akkor bajban lehetnek azok, akik túlköltekeztek az elmúlt két átigazolási szezon alatt és most az FFP megfelelési kényszer alatt vannak...mint például mi, a Real, a Juve, a MU, a Milan vagy az Inter.

Robi71 2020.04.01. 19:49:22

Leo Messi:
„Ez a Barça már nem olyan, mint korábban. Folyamatosan bizonyítani szeretnénk, viszont ez rendre nem sikerül. Ez az igazság. Kapitányként az a feladatom, hogy reálisan nézzem a dolgokat. Kisiklottunk, a fiatalok nem kapnak lehetőséget, mi pedig kiöregedtünk. Ha úgy tudjuk játékpercekhez juttatni a klub következő generációját, hogy távozunk, akkor ezt gondolkodás nélkül megtesszük. Számomra, számunkra a Barcelona az első. A nyáron lépünk!”

A SPORT, a Mundo Deportivo és a Barçához közel álló Gerard Romero Mogut is megerősítette, hogy Lionel Messi és pár (meg nem nevezett játékos) a nyáron távozni fog, ezzel megpróbálva ráébreszteni a vezetőséget, hogy a szakadék szélén áll a Barça.

GYLS 2020.04.01. 20:37:22

Helyeslem Messi és a pár meg nem nevezett játékos távozását. És akkor elkerülhetjük, hogy ne essünk a szakadékba. Végre megszűnik, hogy 3 emberre épül minden (TerStegen-Busquets-Messi). Végre 5 év után ismét CSAPAT lehetünk. És ha azok a meg nem nevezett játékosok akikre gondolok, a bérkeretben is lesz mozgástér. Eleve 100-200 millával rövidebb lesz a következő év költségvetése. Ez pedig azt jelenti, hogy a bérre is 50-100 millával kevesebb lesz a jelenleginél. Azaz ha nem is mennek, akkor is csökkenteni kell a fizukat.

Robi71 2020.04.01. 21:14:04

@GYLS: Fel vagy készülve a hosszú éjszakára?...talán majd egszer virrad, de ne kérdezd mikor. Remélem nem kell újabb 107 év.

Raven1975 2020.04.01. 21:21:40

Rafael Márquez (Barça legenda): "Játszottam Ronaldinhóval a Barçában, játszottam Ronaldo ellen, és egy csapatban Messivel. Olyan fantasztikus játékosok ellen küzdöttem, mint Zidane vagy Figo, akik mindannyian zseniális labdarúgók. De számomra, Messi a legjobb a világon."

Diego Simeone: "Legyünk őszinték. Maradona megszínesítette az életünket, és olyan sok érzelmi töltetet adott nekünk a játékával, hogy mindig hálásak leszünk neki ezért. De kétségkívül, Leo Messi messze előtte áll és mindenki másnál is. Ez az ember hihetetlen dolgokat csinál a pályán."

Robi71 2020.04.01. 21:23:16

@GYLS: Lehet azért kell Neymar, mert megy Messi?

GYLS 2020.04.01. 21:23:29

@Robi71: Ma feltettem az éves költségvetést. lehet bogarászni. 100 milla minusznál 50 millával kell csökkenteni a béreket. Csak így felelünk meg az FFP-nek (a 70%-nak).
Ami pedig a távozókat illeti, már írtam róla. Ime:
GYLS2020.03.29. 17:31:41
@Eminusz: Most őszintén megmondva, Messin kívül melyik harmincasra van igazán szükség? Sőt megkockáztatom, még Rá sem. Viszont nem lehet tőlük szabadulni, mert mindegyikkel 5 éves szerződéseket kötött Barto, és ráadásul még busás a bérük is, amit máshol nem kapnának meg. Ha pedig egyoldalúan felmondanának nekik, az rengetegbe kerülne a klubnak.
Ha önként mennek, az csak megkönnyíti a klub helyzetét.

GYLS 2020.04.01. 21:28:52

@Robi71: Na látod, ha Messivel megy a többi 30 feletti is, felőlem még Neymar is visszajöhet.

tom210 2020.04.01. 21:52:27

@GYLS: Ha a 30 felettiek távoznának igaz felszabadulna a hatalmas bértömeg és ezzel együtt kisebb lenne a kiadás is viszont ezzel együtt a bevétel is csökkene (alacsony a megtakarítás) tehát lehet h csak egy két 100M plusszos játékost tudna venni a klub a keretet így saját nevelésekkel kéne feltölteni ami jól hangzik de biztos h jelenleg van például 5 nevelés aki hosszútávon is tudna legalább spanyol elsőosztályú szinten játszani?

Robi71 2020.04.01. 22:09:49

@GYLS: nem nehéz téged szóra bírni...ha megy Messi (és a 30asok), akkor jöhet Neymar? ...szóval jó lenne 180 milliót rá költeni, mint 3-4 fiatal tehetségre?
Akkor visszajöhet Coutinho is...és ha marad Dembi, akkor reszkess Európa! :)
Én pedig átmegyek Bilbao szurkolónak...

Robi71 2020.04.01. 22:20:47

@GYLS: Szerintem Messi túl öreg már ahhoz, hogy elhagyja a Barca-t és belevágjon egy új projektben (talán egy olyan csapat jöhet szóba, amelyik már most is csak egy Messi-re van a BL győzelemtől)...ahhoz pedig túl fiatal, hogy levezessen az Inter Miami-ban.
Most sajnálhatja, hogy felült ennek a görény Barto szavára és hosszabbított 2017-ben. Akkor kellett volna lépni és itt hagyni egy a sz@rkupacot, ami már csak névazonosságban van a korábbi önmagával.
Ahogy mondtam, Xavi szerecsésen vonult vissza, Iniesta már kevésbé....Messi pedig maradt a pöcegödörbe Barto-val. Hányinger az egész.

GYLS 2020.04.01. 22:24:10

@tom210: Miért csökkennének a bevételek? A nézők nem Piquéért, Albáért, Busquetsért, Vidalért, Rakiticért és már nem Suarezért mennek. Egyedül Messi az. Helyette viszont itt lenne Neymar. De a legnagyobb vonzerő az lenne, hogy vége lenne az unalmas semminek. Lehetne egy fiatal, lendületes CSAPATUNK. (A Dortmundnál állandóan megtelnek a lelátók, pedig tele vannak fiatalokkal.) Ugyanis azzal, hogy Neymar volt társai nem lennének, neki is be kellene állni a sorba. Neymaron kívűl pedig nem kellenek 100M felettiek. Középpályára Van de Beek, és ha lenne a fentiekért némi bevétel is, akkor még egy center.

GYLS 2020.04.01. 22:34:40

@Robi71: Az előbb tom210-nek leírtam, miért fogadnám el Neymart, ha mennének a 30 felettiek. Mert nem lennének mellette a volt játszótársak.
Fiatal pedig már elvileg 3 is jön (Trincao-Pedri-Fernandes). Jönne még deBeek. Maradna Todibo, felkerülne a nagyokhoz Araujo. Megegyeznék a Getaféval, hogy Cuccurelle is visszajöjjön. Megtartanám Alenát is. És igen, maradna Coutinho és Dembele is.

Robi71 2020.04.01. 22:37:51

@GYLS: :) A Dortmund-nál akkor is megtelnének a lelátok ha a csapat a másodosztályba játszana...mert oda lokálpatriota helyi szurkolók járnak..nem úgy mint Barcelona-ban, ahol pár ezer hazai mellett...turisták vannak zömében.
Messi, Pique, Busi, Alba és Suarez nélkül majd lesznek félig tele lelátók...ázsiai turistákkal. Fiatal, lendületes csapat....ja...és Neymar.

GYLS 2020.04.01. 22:45:13

@Robi71: Megnyugtatlak, semmi nem lesz belőle. Marad a nézhetetlen semmi. Csak jó volt eljátszani gondolatban, mi lenne ha végre elmennének máshova levezetni a 30 felettiek. Sajnos Rakitic és Vidal kivételével a többi itt fogja a szerződése lejártáig bezsebelni a sétálásért járó milliókat. Ezzel csak az a baj, hogy amint Te is írtad, sikeres csapatot építeni 3-4 év is kell. MI ezt megtoldjuk még 3-4-el.

tom210 2020.04.01. 22:53:18

@GYLS: Nem feltétlenül a nézők miatt csökken a bevétel bár az is nagyon fontos hanem mert a az fc barcelona már régen több mint egy klub egy márkanév is egyben és ezért kellenek a legjobb vagy legalábbis a legnépszerűbb játékosok marketing ügyileg egy coutinho neymar páros nagyobb bevételt tudna generálni mint a mostani 30 felettiek?

Dr Mouse 2020.04.01. 23:14:58

@Robi71: Ritka alkalom... de egyetértek Veled.
Van aki már szinte gyűlöli a 30+-osokat. Nem számít, hogy az illetőt Messinek hívják, vagy Suareznek, - akiknek nem mellékesen köszönhető, hogy a Barca jelenleg vezeti a tabellát, csak MENJEN!
Hogy CSAPATOT lehessen építeni...
Kiváncsi leszek, hogy ha vége lesz ennek a járványnak és tényleg sikerül több 30+.ost elüldözni, hány néző lesz kiváncsi Fatira, Griezmannra - aki pár hete elismerte, hogy nem tud cselezni, - De Jongra meg a többire.

Robi71 2020.04.01. 23:15:54

@tom210: Gondolom a vérbeli katalán Barca szurkolók nem várnak másra, mint a bukott Cou és a "judás" Neymar visszahozatalára....valamint Dembi sokadik "feltámadására".
Igaz, ezek véleménye már rég nem számít....fontosabb a marketing, az ásziai piac és a hútőszekrény eladás. Ez az FC Beko. Meglesznek hazai szurkolók nélkül is....a katalán öntudatot képviselő kirakatklubnál.

H.Stoichkov 2020.04.01. 23:16:08

@DISTANTxTHUNDER: Szerintem zárt kapus meccset nem egy klubvezető sem akar a spanyoloknál. Nálunk nagy a bevétel arányában a jegybevétel, zártkapus meccsel az nincsen, cserében fizetni kell a játékosok teljes bérét. Az lehet, h mondjuk zártkapusnál csak a bár 2/3-át fizetik, de ez meg a játékosoknak nem fog tetszeni.

Robi71 2020.04.01. 23:20:47

@Dr Mouse: Aki nyaralni, városlátogatni megy...az ki fog látogatni meccsre is fényképezkedni, hogy otthon elmondhassák "ez is kipipálva".
Senki sem fogja észrevenni a most is maroknyi "Boixos Nois" hiányát.

Robi71 2020.04.01. 23:22:26

@Dr Mouse: Te kiutaznál egy meccsre csak azért, hogy ezeket lásd? ...

tom210 2020.04.01. 23:27:54

@Robi71: Hol tartanak azok a klubbok akik csak a hagyományokra, vérbeli szurkolókra építenek.Azt az egyensúlyt kellene megtalálni ami a marketing a piac fejlődésével és a hagyomány tradíciók megfelelő arányát adja ez Laportával megvolt most mindenki látja merre ment el a klub

Máté Nagy00 2020.04.01. 23:29:20

@Robi71: gondolom ez valami aprilis 1es poen :) semmi eselyt nem latok arra h innen barmi nagyobb nev tavozzon annak kell orulni ha rakitic félék tavoznak

Robi71 2020.04.01. 23:34:26

@Dr Mouse: Volt idő, nem is olyan régen amikor saját nevelésű sztárcsapatot küldtünk ki egy Sahtar elleni BL meccsen...a padon pedig idegenlégiós szintén sztárparádé szórakoztatta magát.

sunt 2020.04.02. 07:43:27

@Robi71: És mi lesz, ha sem a tömegturizmus, se a légiközlekekedés többé nem lesz az, ami eddig volt?

caaaatalan 2020.04.02. 08:01:00

@GYLS: Neymar nem fog idejönni ha nem marad Messi, erre a kalapomat teszem.

Megpróbálta már h elment Párizsba azt hitte egyedül is meg tudja csinálni, de nem tudja. Úgy kell neki Messi most mint egy falat kenyér, különben 30 éves korára el is felejtik a legjobbak között.

Messi sem megy el ha jön Neymar, minden igyekezetével ezen a transzferen van, a nyáron lépünk alatt az ultimátumot érti amit a vezetőségnek adott: jön Neymar akkor marad, ha nem akkor megy.

A többi 30-as ügye tök tiszta: öregek bárhova fő embernek, itt elevickéltek még, egy Pique pl mi a szösznek menne bárhova, meggyőződésem h ő már csak a haveri kör miatt játszik nem komoly célokkal.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.02. 08:04:31

@GYLS: Neymar csak Messi miatt jönne vissza.. ha Messi megy, nem fog jönni.. sőt, szerintem senki nem fog jönni, hiszen Messi jelenleg az egyetlen ami megkülönbözteti a Barcát a többi klubtól, és ő az egyetlen ok ami miatt egy játékos a Barcát választhatja, mondjuk egy PSGvel szemben..

GYLS 2020.04.02. 08:04:41

@Dr Mouse: Én valóban nem szeretnék ennyi 30 felettit látni a csapatban. És itt a hangsúly azon van, hogy EGYSZERRE NEM SZERETNÉK látni a kezdőben. Egyesével nekem semmi bajom velük, de 5 ilyen játékossal egyidőben a pályán fizikailag versenyképtelenek vagyunk. Mert mit látunk a pályán? A sok körbepasszolgatással csak lassítjuk a játékot, hogy minél későbbre tolódjon a fizikai fáradtság. Most még bírják 70 percig, jövőre majd csak 60-ig. De a mérkőzések 90-ig tartanak. Nem ők tehetnek arról, hogy eljárt felettük az idő. De ez van.
Megnyugtatlak, nem lesznek elüldözve a 30 felettiek. Értékesítve is talán csak Rakitic és Vidal. Maradnak, mert Barto biztos nem fogja kezdeményezni, hogy távozzanak. Összenőttek. Barto az elnöki székért, a játékosok meg a jól megfizetett hosszú szerződésekért. Csak a játék silányodik. Folyamatosan. Sebaj, majd Font jön, és 2030-ra lesz csapat. És az nem 3-4 év, hanem 2021-től nézve 9. Igaz, ha Barto maradhatna, akkor sem lenne előbb.

GYLS 2020.04.02. 08:12:01

@caaaatalan: @DISTANTxTHUNDER: Ajánlom figyelmetekbe a 22.45-ös írásomat, amiből most egy gondolatot megismétlek:
"Csak jó volt eljátszani gondolatban, mi lenne ha végre elmennének máshova levezetni a 30 felettiek."

GYLS 2020.04.02. 08:18:10

A legnagyobb klubok bevételei így állnak össze:

- körülbelül 40-50 százalékot tesznek ki a hirdetési és más szponzorpénzek,

- 35-45 százalékot jelentenek a közvetítési díjak,

- 10-20 százalék pedig a meccsnapi bevétel, azaz a jegybevétel és mindaz, amit a szurkolók a stadionban elköltenek.

Kivételt a PSG jelenti ez alól, ők a bevételeik 57 százalékát a hirdetésekből és a szponzoroktól szerzik, a közvetítési díjakért pedig jóval kevesebbet kapnak, mint a többi nagy.

Én még hozzátenném, hogy a Barcánál az egyesületi tagok (kb. 177 000 fő) által befizetett tagdíj az összbevétel kb. 4-5 %-a.

julio alberto 2020.04.02. 10:11:50

Messi távozik ha nem jön Neymar,távozik ha Ter Stegen marad,távozik ha már úgy érzi gátja a Barcelona jövőjének.Esze ágába sincs,ez nem más mint nyomásgyakorlás a részéről. Az Argentín válogatottnál is eljátszotta ezt már több alkalommal...Véleményem nem változott a témában,a jövő érdekében jót tenne a klubnak ha valóban komolyan gondolná az hogy ő és a többi veterán távozna.De nem fog sem ő sem a többi veterán,miért is tennék?Jelenleg róluk szól minden,rájuk lett kitalálva ez a alibi passzos taktika,hoztak nekik immár két olyan edzőt(Valverde,Setien)akik Nobel díjas bólogatok,folyamatosan kapták a béremelést kitolt szerződéssel,van egy olyan elnökük aki hagyta hogy a fejükre nőjenek.Ennél kényelmesebb helyzet nem létezik számukra,ez egy valódi komfortzóna.Írják itt többen hogy csak nyerik a Laligát igaz ez már a királykupára sem vonatkozik.De mi van a nemzetközi mezőnnyel?Ott mit is mutattak az elmúlt 5 évben ebből a kényelmes komfortból kimozdulva a valóságba?Persze jöttek a kifogások a mellékszereplők főszereplővé váltak a kudarcért,ezzel rendben is lett minden.Szép lassan el is érkeztünk a mához a mai valósághoz.A jelenlegi helyzet pedig az hogy itt van egy majd csapatra való öreg Messi,Suarez,Pique,Vidal 33,Busquets,Rakitic 32,Alba 31 éves,évekig tartó,számukra búsás fizetést tartalmazó szerződéssel és bérelt hellyel a kezdőcsapatban egy pár hozzájuk csapot fiatalabb játékossal akinek mindenben alkalmazkodni a fenti urakhoz....Mindenben!Ezek a játékosok ilyen szerződéssel a kezükben eladhatatlanok a jövőben pedig még inkább azok lesznek.A csapatfejlődés csapatépítés ha maradnak pedig kizárt,és nem csak a pénz miatt az csak a kisebbik gond.Maradnak tehát a kegyvesztett és eladható(cserélhető?)játékosok csoportja.Ter Stegen,Griezmann,Arthur,Coutinho,Dembelé,Umtiti...nos tegyük fel hogy mennek és tegyük fel hogy jönnek a megváltó igazolások..Neymar,Martinez,Símon.Ez lenne a Jövő?Ez lenne egy nemzetközi labdarúgásban versenyképes csapat?Neymar nyilván marketing szempontból a legjobb sőt telitalálat,de szakmailag?Messi után legyen Messi,Neymar aztán meg Neymar?Ez a két játékos egyéni képességekben magasan a világ legjobb labdarúgói,de hogy lesz ebből csapat?Hogy lesz ebből jövő?Keresem a válaszokat,véleményeket a témában.

GYLS 2020.04.02. 10:26:53

@julio alberto: Ne keresd, mert jó páran csak játékosban gondolkodnak, nem pedig csapatban. Mi megtehetnénk, hogy összehozzunk egy 25-26 év átlagéletkorú keretet, azt sikerre vinni. Mások is csinálják így (pl. Ajax, Dortmund, legújabban Leipzig), csak nekik van egy óriási hátrányuk velünk szemben. Felfuttatják a fiatalokat, majd elviszik tőlük őket. Nálunk viszont ez a veszély nem állna fenn. És mégegyszer nem lenne szabad elkövetni azt a hibát, hogy egyszerre ennyi idős legyen ekkora bérrel.

2020.04.02. 10:29:20

@GYLS: +1
Ezt mondom folyamatosan.. Utána csak szinten tartani kéne. Sztár igazolásokkal sose fogunk újra a csúcsra érni

GYLS 2020.04.02. 10:30:47

Újabb center jelölt a horizonton: Jonathan David, a Gent 20 éves centere. Lehet, mégsem Lautaro lesz a befutó? Vagy megint az a megoldás, hogy egy 30 felettinek hozunk egy fiatal, lehetőséget nem igazán kapó játékost? Illik a sorba.

julio alberto 2020.04.02. 10:39:57

@GYLS: Azért kíváncsi lennek azok véleményére is akik a nevek bűvöletében élnek....csak úgy elfogultság nélkül.

GYLS 2020.04.02. 10:45:37

@julio alberto: Többen azt hiszik, csak akkor telik meg a stadion, ha "sztárokkal" van tele a csapat. Hát nem. Lásd épp az imént említett csapatokat. A játék a lényeg. Megtehetném, hogy félévente kimenjek Barcába, de Ini búcsúmeccse óta nem megyek. Mert erre a NULLA játékra nem vagyok kíváncsi áldozni.

GYLS 2020.04.02. 10:46:06

@GYLS: A vége: ..kíváncsi és áldozni.

julio alberto 2020.04.02. 11:18:53

@GYLS: Játszok egy kicsit és is,bár nem szoktam de egy ilyen keret...Ter Stegen,Neto-Emerson(Betis),Sergi Roberto,Gabriel(Lille),Umtiti,Lenglet,Ruben Dias(Benfica),Tagliafico(Ajax)Gaya(Valencia)-de Jong,Arthur,Puig,Fabian Ruíz(SSC Napoli)Bruno Guimaraes(Lyon),Havertz(Leverkusen)-Griezmann,Fati,Dembelé,Gabriel Jesus(Manchester City)Oyarzabal(Real Sociedad)+a fiatalok.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.02. 11:20:44

@julio alberto: Akik a nevek bűveletében élnek (mint pl én), azoknak szerintem ezen a nyáron felkopik az álla.. most üt vissza hogy nem építettük be Coutinhot (lett volna rá több mint 2 év), Dembelét (folyton sérült, de ez nem feltétlenül csak a játékos hibája), és nagyon úgy néz ki hogy Griezmannt sem.. azon játékosok akiknek a pótláaukra lettek elveleg hozva már rég nem játszanak itt, vagy jelenleg futnak ki (mint pl Busquets akit elvileg De Jong váltana de ebből sem lesz semmi), az "aranygeneráció" maradéka még öregebb lett, érdemben hozzájuk hasonló jövőkép viszont továbbra sincs.. eddig kellett volna ezzel foglalkozni, hisz évek óta lehetett tudni hogy egyszer Messiék is befejezik.. pénz is lett volna rengeteg hisz hány száz milliót szórt el a vezetés az elmúlt években? Most viszont nem lesz semmi a nyáron, a keretben tátongó lyukak foltozgatása ami eddig "nagyszerűen" működött arra most nem lesz lehetőség.. és ahogy a nyikatkouatokat olvasom, mindenki úgy csinál mintha most döbbentek volna rá hogy hova is jutott a klub az elmúlt évek leépítésével

julio alberto 2020.04.02. 11:33:28

@DISTANTxTHUNDER: Coutinho,Griezmann,Dembelé a komfort áldozatai úgy hiszem,sajnos Arthur és de Jong is valamilyen szinten.A fenti játékosok nem kiegészítő játékosok és nem az lenne a szerepük hogy hasonlítsanak az elődjeikre....

2020.04.02. 11:43:14

@DISTANTxTHUNDER: Neymar 80 millió lesz ha Griezmannt bevonjuk, Lautaro 110.. Ismételten azt mondom 2 játékos előre biztos hogy javulást hoz de amíg a kp romokban, a védelem korántsem top szint addig ez egy msn szitu lesz ami talán eltűnteti a hibákat ismét egy kis időre. DE ezt nem szabad meglépni. Fiatalítani, ezen az osszegen hozni minél több nagy plafonnal rendelkező játékost. Mindez értelmetlen amíg nem olyan edző ül, olyan vezetőséggel a háta mögött.

julio alberto 2020.04.02. 11:57:18

@the12thman: A Messi,Suarez,Neymar már 4 éve sem tüntette el a hibákat...lásd Juventus 0-3,0-0

julio alberto 2020.04.02. 12:06:13

@the12thman: Ha van valami hiteles forrásod a Neymar-Griezmann+80 milliós témában írd már meg..Neymart ők az életbe nem fogják elcserélni játékosokra.Pénzük meg van dögivel,ja meg a tulajoknál lesz a VB ő az arca a tornának.Tavalyi nyár megmutatta az útirányt Bartomeu számára.

Mihail84 2020.04.02. 12:16:56

@julio alberto: És újfent a szokásos Messi utálatod idehányod. Csak azt nem értem mért akarod Messit ennyire zsigerből elüldözni. Amikor egyedűl ő jelenti a különbséget más csapatokkal szemben. Nem Messit kéne elüldözni hanem olyan társakat hozni mellé akik képesek látni a pályán képesek a váratlan meghúzására mint anno Xavi vagy Iniesta és ne Messinek kelljen folyton visszalépnie a középpályára osztogatni. Ráadásúl neki is befejezni. Anno Iniesta és Xavi golpasszok tömkelegével tömték és akkor ment is a szekér. De mára nem maradt és nem is hoztak ilyen kaliberü játékosokat.

julio alberto 2020.04.02. 12:22:53

@the12thman: Ja értem... ez csak Bartomeu újabb ötletelése.

julio alberto 2020.04.02. 12:31:37

@Mihail84: Hogy lesz ebből csapat?Hogy lesz ebből jövő?Ezek voltak a kérdéseim,nem igazán sikerült rá választ adnod.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.02. 12:40:33

@the12thman: Őszintén hiheti e bárki is azt hogy Neymar visszajön a Barcába, a sok pereskedés után? Szerintem ezeket a híreket csak a média találja ki, mert egy Neymarral a címlapon el lehet adni bármit.. Griezmannt amúgy sem hiszem hogy azért vették volna 2 évnyi szerencsétlenkedés után hogy visszacseréljék vele Neymart..

Robi71 2020.04.02. 13:11:31

Azért nem simmi, hogy egy április 1.-i Messi nyilatkozat poénnak mekkora felhajtása volt a hater-ek körében. :)))
Kb. mint a korábbi Messz nem megy bele Barto fizetéscsökkentési ajánlatába.
Mintha nem is egy Barca szurkolói fórumon lennénk. :)

katalan2 2020.04.02. 14:45:14

A legnagyobb bajnak azt látom, hogy sok játékos más futballkultúrából jött a csapathoz. pl: Gríezmann, Dembele is más focit játszik, mint Messiek.

Robi71 2020.04.02. 15:04:39

@katalan2: Dembi és a futballkultúra :)

Robi71 2020.04.02. 15:09:21

@julio alberto: Messi és a nyomásgyakorlás. :) Sajnos túl muja ehhez. Nem itt tartana a Barca, ha érvényesítené az akaratát.

Robi71 2020.04.02. 15:16:01

A Barca leromlása egyenesen arámyos a szurkolói szinvonal csökkenésével. :)
Nem véletlen a szoros összefüggés a kettő között. Kölcsönösen megérdemlik egymást. Csak ilyen szurkolók tudják támogatni a jelenlegi vezetést ebben az ámokfutásban. Ellenkező esetben mát 2-3 évvel korábban lobogtak volna a fehér zsebkendők.

Mihail84 2020.04.02. 15:40:33

@julio alberto: Az hogy ilyen játékosok mellett mint mondjuk Arthur tény hogy nem lesz csapat ebben kivételesen egyet értünk de a megoldás nem Messi elüldözése lenne hanem megtalálni az egyensúlyt a még jó formában lévő 30-asok és a tehetséges Barca filozófia orientált fiatalok között. Ebben nem is kell választ adnom mert 1 nem tőlem kérdezted. 2 Ebben kivételesen egyet értünk.

GYLS 2020.04.02. 16:07:25

@Robi71: 13.11-es írásodra:
Na látod, tegnap este épp ezért írtam Neked, hogy ha Messi megy és viszi magával a többi 30 felettit, akkor felőlem még Neymar is visszajöhet. Éreztem, hogy valami április elsejei kamu az egész. Nagyon jól tudod, mennyire nem csípem Neymart a távozásának körülményei miatt. De Bartonak nem ez lenne az első meglepő húzása, amivel lejáratja a klubot.

Robi71 2020.04.02. 16:13:35

@GYLS: Jelenleg olyan mélységben a klub megítélése, hogy Neymar leigazolása pozitív bravúrnak számítana. :)

GYLS 2020.04.02. 16:14:41

@julio alberto: 11.18-as írásodra:
Bevallom, a két franciát (Guimaraes, Gabriel) és a portugál Ruben Diast nem ismerem. Nem nézek sem francia, sem portugál meccseket. Mióta leigazoltuk Triancot, azóta néztem bele pár Braga mérkőzésbe. Amúgy tetszik a listád. Robi71 kérésére a múlthéten én is feltettem egyet. Az több helyen eltért a Tiedtől. Igaz, annak megvalósítása az elmúlt 5 év folyama lett volna.

Robi71 2020.04.02. 16:14:45

@GYLS: De az is lehet, hogy összeáll a Messi-Neymar páros a ...PSG-ben. :)

GYLS 2020.04.02. 16:22:18

@Robi71: Az a kérdés, hogy milyen arányban lennének azok, akik Neymar visszahozatala miatt elnéznék Bartonak az elmúlt évek negatívumait, vagy azok, akik eddig még ugyan vele voltak, de épp emiatt lenne elegük belőle. De ezt majd jövőre a szavazásra jogosultak eldöntik.

GYLS 2020.04.02. 16:29:53

@Robi71: Akkor már mehet Suarez is. Azért jobban hangzik az MSN. És ha a PSG jelenlegi keretét nézzük (ami szerintem van olyan erős mint a miénk), akár még együtt is nyerhetnek BL-t. Sőt, szerintem már az ideire is van esélyük (ha befejeződik). Észrevehetted már, nekem Neymarral nem mint focistával van problémám.

Robi71 2020.04.02. 17:15:17

@GYLS: A mostani igénytelen szurkolók nem csinálnának problémát...ebből sem.:)

julio alberto 2020.04.02. 20:59:38

@GYLS: Ruben Dias 1997,187 cm magas a portugál bajnokság legjobb középhátvédje,a portugál válogatott állandó kezdő alapjátékosa.Gabriel 1997,190 cm magas jobblábas középhátvéd a Lille alapjátékosa.A PSG,Chelsea és az Everton versenyfutása kezdődött le a játékjogáért..a licit 30 milliónál tart.A brazilok és a PSG Thiago Silva utódját látják benne.Bruno Guimaraes 1997 most januárban szerződtette a Lyon az Athletic Paranaense csapatától 20 millió euróért.A Lyon csapatában rögtön alapember lett,pedig a Dél Amerikai U23.s olimpiai selejtezőből esett be új klubjába.Posztja védekező középpályás.

GYLS 2020.04.02. 21:18:22

@julio alberto: Kösz a leírást a 3 játékosról. Ha majd beindulnak a bajnokságok, megnézem őket.

julio alberto 2020.04.02. 21:28:39

@GYLS: Ha beindulnak....a belga bajnokság már végett is ért.Tartok tőle egyre több ilyen bejelentés fog születni.
süti beállítások módosítása