A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Szabadügynökök a nyáron

2020. április 03. - caaaatalan

A Barcelona régi célpontjai válnak szabadon igazolhatóvá a nyáron.

Természetesen messze még a nyár, és semmi sem biztos, de egyszer csak visszaáll a rend és újraindul az európai topfutball, ahogy megszoktuk és megszerettük, így mint mindig, úgy idén nyáron is szabaddá válnak a lejáró szerződésű játékosok, köztük többen olyanok is akikért korábban a Barcelona is versengett:

Willian: A Chelsea ásza a napokban nyilatkozta, hogy nem kapott még konkrét ajánlatokat. A Chelseavel ugyan tárgyal a folytatásról, de a felek távol állnak egymástól, Willian 3 éves szerződést szeretne a klub csak 2 éveset ajánl. Korábban tett már ajánlatot a Barcelona a londoni kékeknek a brazilért, de azt akkor visszautastották. Nos, most nyáron erre már nem lesz módjuk, és ha a Neymyar transzfer kútba esik...

Laywin Kurzawa: A PSG hátvédje ideális vetélytársa lehetne végre Jordi Albának. Ebből a célból érkezett idén Juior Firpo, de talán belátható, hogy ez az igazolás nem igazán vált be. Firpo csak sérülés esetén tudott bekerülni, de olykor még ezesetben sem ő játszott, hanem Sergi Roberto és Semedo osztoztak a szélső védő posztokon. Emellett Firpo iránt pont az az Inter érdeklődik, aki így kiváló eleme lehetne a Lautaro projektnek...

Thiago Silva: Lejár a veterán brazil középhátvéd szerződése is a nyáron. Nem mai gyerek, de komoly csatákat megélt klasszis, és alkudni sem kellene rá. A Barcelona az idén sérülések, és rendezetlenség miatt sokat küzdött a poszttal Umtiti valahogy nem a régi, Pique nem fiatalodik, Lenglet pedig bár jó szezont fut de egyedül nem védekezhet...

Ti kiket találtatok még a piacon, akik szabadok lehetnek a nyáron és érdemes rájuk lecsapni?

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr7515588200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.03. 21:09:50

Fő a fiatalítás :) Mondjuk Thiago Silva és Kurzawa nagy fogások lehetnek ingyen, 1, legfeljebb 2 szezon erejéig el tudnám képzelni őket.. Silvat a kezdő csapatban is, és Alba eddigi teljesítményét látva Kurzawat is

julio alberto 2020.04.03. 21:23:31

Signevich a Fradiból...nyáron elengedik úgy tudom.Willian mellé még Pedro is szabad lesz nyártól,vele is érdemes lenne foglalkoznia a Barcelona vezetésének,Thiago Silva meg csak hab lenne a tortán.Símon,Neymar,Martinez,Willian,Thiago Silva esetleg még Pedro...Símon-Pedro,Pique,Thiago Silva,Alba-Rakitic,Busquets-Willian,Messi,Suarez,Neymar és rettegj Európa.Az hittem a 21 éves Messi gyorsabb mint Mbappé nem lehet felülmúlni mint vicc,tévedtem.

Mihail84 2020.04.03. 22:14:05

@julio alberto: Most komolyan te csak azért jársz ide hogy sértegesd a másikat meg gúnyolódj?? Mássz inkább vissza a lukadba. Még egy ilyen sz@rkavarót mint te nem hordott a hátán a föld...

julio alberto 2020.04.03. 22:26:00

@Mihail84: Tudsz olvasni,igaz?Fenti cikk Thiago Silva,Willian,Kurzawa...de Pedro is szabad lesz a nyártól...és szigony is a Fradiból.Fent kérdezett a Cikkíró én válaszoltam a kérdésre.Tedd te is azt,már ha képességed nem haladja meg a téma.Aztán leírod a válaszod a kérdésre és ennyi.

caaaatalan 2020.04.03. 22:39:41

@julio alberto: mihail84:

Ne aggódjatok miattam srácok, én nem veszem fel.

Ezek a játékosok szabadok lesznek, a Barcelonánának pedig nincsen pénze, és jó eséllyel nem is lesznek 100 milliói mert azt már elverte a vezetőség.

A financial fair playről nem is beszélve.

De ha tudsz julio olyan 20 éves srácokat akik pl jövőre posztjukon évi 40 meccsen huzamosan jobb teljesítmény nyújtanának mint a cikkben szereplő 3 játékos, és egy garasba se kerülnek majd akkor nosza: kommentbe vele ;)

caaaatalan 2020.04.03. 23:00:08

@julio alberto: Carles Perez az idén kapott lehetőséget én mindösszesen az Inter ellen idegenben láttam bizonyítani.

A fenti 3-asból Williannal tudnám összevetni, de vele se nagyon mert nem egy kvház...

Félre ne érts én nagy híve vagyok a saját neveléseknek, utolsó szóig védeném Piquér, Busit pl., mert még ma is képesek minőséget képviselni.

Pereznél ezt egyenlőre nem érzem.

julio alberto 2020.04.03. 23:04:59

@caaaatalan: És hol játszana nálad Willian?Csak mert jobbszélső

julio alberto 2020.04.03. 23:11:47

@caaaatalan: A fentiek közül akkor inkább már Kurzawa...Alba már egy éve nagyon szerény teljesítményt nyújt..

Mihail84 2020.04.03. 23:14:22

@julio alberto: egy normális válasz az itt rendben van de megállás nélkül görénykedni ehhez csak te értesz.

caaaatalan 2020.04.03. 23:16:47

@Mihail84: térjünk a témára, halljuk a Te szabad ügynökeidet is :)

caaaatalan 2020.04.03. 23:17:35

@julio alberto: Willian nálam Fati váltótársa, akitől nem keveset el is tanulhatna a fiatal gyémántunk, mert őt tényleg annak tartom.

caaaatalan 2020.04.03. 23:19:43

@julio alberto: Kurzawa kiváló váltótársa lehetne Albának, akire rá is férne a konkurencia.

Máté Nagy00 2020.04.03. 23:51:13

Ha az inter tényleg érdeklődik Firpo iránt akkor be kell vonni Lautaro üzletbe és akkor meg kell egyezni Kurzawával
A többiben nem látok realitást Pique mögé hozni még egy öreget (azt hiszem Silva is jobb lábas) teljesen felesleges. Tobidot nem kellene elveszíteni de ez mar nem a Barcan mulik ha a Schalke megakarja venni akkor ennyi sajnos.
Willian hat remelem h nem jön a Chelsea 2éves szerzodesnel nem akar többet , mi meg pont arrol vagyunk híresek sajnos h akárkinek odakínálunk egy 5éves szerződést írtó magas fizuval.....

MCMXCIX 2020.04.04. 00:08:31

Aubameyangot ide veszem, mert ugyan csak jövőre jár le a szerződése, de hogy hosszabbítani nem fog arra most is mernék fogadni, ergo most kell eladják, hogy ne ingyen menjen, fiatalitas ide vagy oda, en inkabb erte adnék ki 30 milliot, mint a Gent centeréért akinek még a nevét sem tudom (direkt nem kerestem ra a nevere, csak hallottam a pletykarol).

GYLS 2020.04.04. 08:21:37

Szerintem a következő átigazolási időszakban (nem tudni mikor lesz, ha kitolják a jelenlegi szezon végét) csak annyi pénz lesz igazolásra, amennyiért sikerül eladnunk. Nem hiszem, hogy most 100 milla plusz be lesz tervezve. Jelenleg a Perezért kapandó bevétel kell az idei FFP-nek való megfelelésnek. A következő évre pedig már le van kötve 43 milla (Trincao-Fernandes-Pedri).

A média szerint van érdeklődés Semedora, Umtitire, Firpora, Rakiticre, Vidalra, Dembelére, Braithaitre.

Ha házon belülről oldjuk meg, akkor marad Wague, Todibo és felkerül Araujo, illetve visszahozzuk Mirandat. Ha nem velük képzeli a vezetés, akkor viszont a hátvédekért bejött pénz nagy része el is megy a pótlásukra.

A középpályán elvileg a bőség zavarában leszünk (Busquets-deJong-Arthur-Coutinho-Rafinha-Alena-Fernandes-Pedri-Puig). A kérdés, ez a mennyiség (szerintem sok a 9 fő) minőségben is elég? Tegyük fel, Fernandes-Pedri-Puig kölcsönbe megy. Már csak 6 fő maradt. Ennyi viszont már kell. Ha közülük bárki távozik, már igazolni is kell. És akkor már illene minőséget hozni. Mert ha nem, akkor a 3 fiatalból bármelyik maradhat. Ekkor is erősek leszünk?

A médiában megjelent hírek alapján a támadóknál sok a kérdőjel. A legvalószínűbb, hogy Braithwait számára ennyi volt a Barcánál. Dembelével kapcsolatosan ellentmondásos hírek vannak, Setien számítana rá, ugyanakkor vannak klubok, akik vinnék. Számomra az még a kérdés, Griezmann rábólint-e hogy egy év után távozzon? Szerintem ezen fog múlni, hogy a támadó sorba egy vagy kettő játékos jön.

Engem személy szerint nem zavarna, ha a fiatalok többsége maradna, és a Trincao-Fernandes-Peri trió mellett már csak 1-2 érkező lenne.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.04. 08:40:10

@GYLS: A Trincao Pedri Fernandes trió kb a B csapat szintjének felel meg, kötve hiszem hogy a felnőtteknél komolyabb szerephez jutnak majd.. a védelem most sem túl veretes de úgy végképp nagyon legyengülne ha az említett távozók helyét házon belüli megoldásokkal töltenénk fel.. akkor már ezerszer jobb lenne a cikkben említett nevekre lecsapni, Thiago Silvat össze sem lehet hasonlítani senkivel a mi védőink közül (sajnos), Kurzawa detto.. a középpályán szerintem csak a Busquets, Arthur, De Jong, Coutinho, Puig sorral lehet számolni, ide Van de Beek mindenképp elférne.. a támadók közül én egyedül Dembelét érzem kérdőjelnek (Brétvéttel nem számolok, ahogy szerintem senki sem), ha ő megy, akkor érkezhet egy klasszis támadó, Neymar, Lautaro vagy akár Szalah személyében

GYLS 2020.04.04. 09:14:48

@DISTANTxTHUNDER: A 35 éves Silva a jövő? Egy-két év, és még rosszabb lenne a helyzet mint most, mert egyszerre kellene kettő védőt hozni. Vagy bizalmat szavazunk valamelyik fiatalnak (Todibo, Araujo), vagy olyat hozzunk, aki hosszabb távon (5-6 év) is megoldást jelent. Ha Umtiti és Todibo is megy, akkor kettő belső védő kell. Én nem mennék neki egy Silva-Pique-Lenglet trióval a következő szezonnak. A Kurzawa-Firpo cserének pedig azon kívül, hogy pénzt lehet kihozni belőle, sok értelmét nem látom. Hozunk valakit, aki máshol feleslegessé vált. Ez a Barca szint?!
Szerintem Puig pár évig még nem tud meghatározó lenni. Ahogyan Fernandes és Pedri sem. Szerintem Coutinho távozni fog (bár a média szerint Setien vele is számol). Van de Beeket én is szívesen látnám a keretben.
Salah? Nem tudom elképzelni. Minden Lautaróról meg Neymarról szól. Bár Bartonál semmi sem elképzelhetetlen.

Eminusz 2020.04.04. 09:24:07

Kurzawa 27 eves... Egyaltalan nem oreg, DE en meg mindig inkabb Cucurellat szeretnem latni, de mar mint kezdo jatekos a bal szelen! Albatol rosszul vagyok, tolem akar mehetne is Firpoval egyutt... Ebben az esetben Kurzawa jo fogas lehet ingyen. :) A masik 2 jatekost elfelejtenem, habar legalabb egy szelsore nagy szuksege lenne a csapatnak es talan Willian megfelelne erre a celra, de nem tobb, mint 1-2 evig...

caaaatalan 2020.04.04. 09:28:28

@Eminusz: Willian 31 éves 1-2 max 3 jó szezon van benne, ezért lesz ingyen igazolható. Szélsőként kiváló szezonokat futhatna, nem túl sérülékeny, technikás és gólérzékeny.

Thiago Silva valóban nem fiatal 1-2 évre jelenthet megoldást, ha nem sérül le, vele be lehet fürödni, de hát ilyen ez a divatszakma...

GYLS 2020.04.04. 09:46:03

@caaaatalan: Szóval a PSG-nek nem kell Kurzawa, de nekünk jó lesz. Miért nem Baernatot hozzuk? Ja, mert akkor Albanak lenne egy igazi vetélytársa. Ez megy évek óta (Alba esetén Digne és Firpo).
Hova süllyedtünk, hogy a mások által feleslegessé vált (mert van jobb számukra) játékosok lettek a Barca megmentői. Szégyen!

GYLS 2020.04.04. 09:48:32

@caaaatalan: @Eminusz: A Kurzawával kapcsolatos írásom közvetlenűl Eminusznak szól. Caaaatalan, bocs, véletlenül kattintottam Nálad a "válasz erre" feliratra.

DISTANTxTHUNDER 2020.04.04. 10:04:07

@GYLS: Szerintem nem az a szégyen hogy olyan játékosokkal hozzák hírbe a Barcát mint a 35 éves Thiago Silva, hanem az hogy olyan játékosok játszanak már itt mint Brétvét vagy Firpo.. vagy az is szégyen hogy míg 2012ben a Barca középpályáján olyan neveket lehetett találni mint Xavi, Iniesta, Busquets, Fabregas, Thiago, addig a mostani eresztés egy gyalázat, és még rá tennénk egy lapáttal erre hogy eladjuk az egyetlen tényleg klasszis nevünket jelentő Coutinhot onnan?

DISTANTxTHUNDER 2020.04.04. 10:09:06

@Eminusz: Remek, akkor Willian is csatlakozik Griezmannhoz, Coutinhohoz, Dembeléhez akik szélső posztokból inkább a jobbszélen bevethetőek.. ezután majd 4 sztárjátékos fog felváltva szerencsétlenkedni a bal szélen, vagy nézni a padról Messit aki bár jobb szélen játszik hivatalosan ezáltal foglalva azt a posztot viszont szinte mindig középen van, teljesen kinyírva ezzel a csapat jobb oldalát

Eminusz 2020.04.04. 10:20:46

@GYLS: Kurzawat nem a kezdobe hoznam, hanem cserenek. Viszont Albat nem szeretnem tobbet kezdokent latni. Helyette szeretnem Cucurellat. Persze felmerul a kerdes, hogy akkor mar miert nem hagyjuk Albat Cucu cserejenek, ami jogos, de oszinten... Elkepzelhetetlennek tartom ennel a vezetesnel, hogy ha Alba es Cucu is a csapatban van, akkor utobbi legyen a kezdo... :/

julio alberto 2020.04.04. 10:35:39

@GYLS: Jókat írsz,de úgy hiszem pár napja sokat beszéltünk a témáról.Nem úgy néz ki hogy változtatni akarna a vezetés a hibákon,sőt....akkor meg?Marad a kukázás és a Neymar szappanopera idei kiadása.A fő hogy az öltöző komfortja megmaradjon a többi nem számít,jövő és építkezés minek?Az alapcsapat megvan,garantált kezdő játékosokkal,minden adott tehát a sikerre.Legfeljebb a koruk és egyéni képességek alapján eladható huszonéves játékosok piacra lesznek dobva.

GYLS 2020.04.04. 10:45:13

@DISTANTxTHUNDER: A "szégyen" szót a Kurzawa-Digne-Firpo trióval kapcsolatosan írtam. De ez igaz az összes olyan játékosra, akit csupán azért hoztunk, hogy legyen valaki pl. Pique (Mina-Marlon-Todibo) vagy Suarez (Alcacer-Braithwait ) mögött. És elismerve pl. T. Silva múltját, de a jövő nem az övé. Ezért pl. az Ő hozatala is csak PÓTCSELEKVÉS. Akárcsak bármely 30 felettié.

Couval kapcsolatosan nem tudom igazán eldönteni, hogy miért nem vált be. Pedig a stílusa és a tudása alapján illene a rendszerbe. Nálam az a plusz hiányzik belőle, amit Denis Suareznél is éreztem. Az igazi motiváció, akarat, tűz.

Én rossz elvnek tartom, hogy az utódokban állandóan az elődöket keressük. Azért van a szakmai stáb, hogy megtalálja a rendelkezésére álló játékosok pozitív tulajdonságait, majd annak megfelelően szerepeltesse őket, formálja a csapat stílusát, alakítsa ki a taktikát. De nálunk vétek, ha váltunk. Marad a 4-3-3, illetve a rövid passzos unalom.

caaaatalan 2020.04.04. 10:53:08

@GYLS: most leírok ide pár nevet akik 30 felett de legjobb edetben is akörül èrkeztek és (bár lehet az én emlékeim szépültek meg) de beváltak:

Larsson
Thuram
Zambrotta
Davids
Albertini
Paulinho
Vidal
Sorin

Lehet h volt olyan közöttük aki csak 5 meccset játszott de azon az 5 meccsen segített a csapatnak és nem vagyonokért jöttek.

Bivi76 2020.04.04. 10:54:16

Amíg nálunk továbbra is ezt a vonalat képviselik kedves vezetőink (a 30+osok nyomására), addig Madridban már Eduardo Camavinga, Dalot Upamechano, és Rayan Cherki (érdemes megnézni a srácot, mit tud), és De Ligt szerződtetésén dolgoznak. Hát igen, itt jön ki a két csapat közötti szemléletbeli különbség.Sokszor írtam már, Franciaországban eszméletlen mennyiségű gyémánt van. Persze, Madridban egy egykori Aranylabdás edzőnek van rálátása a dolgokra, míg nálunk,sajnos.... Óriási lemaradásban vagyunk hozzájuk képest. Csak néhány név :Hakimi, Militao, Mendy, Odegaard, Kubo, Valverde(de nagyon nem szeretem ezt a nevet, és azokat a játékosokat sem, akik kiálltak nálunk egy ilyen amatőr mellett), Vinicius, Rodrygo, Jovics. Ha belegondolok, hogy Mbappé előbb utóbb az övék lesz, Haalandért óriási erőfeszítéseket tesznek, és a kommentem elején említett 3 francia tinisztár is megérkezhet Madridba, hát kössük fel azt a felkötni valót. Bár tisztában vagyok azzal, hogy a világ leggazdagabb csapatával nehéz versenyezni, főleg akinek olyan vérprofi, szakértő elnöke van mint Perez. Minden téren sajnos előttünk vannak, és az évek előrehaladtával nőni fog a szakadék, ha nem hozunk drasztikus lépéseket, és nem változtatunk a stratégiánkon sok területen rövid időn belül.

GYLS 2020.04.04. 10:56:05

@Eminusz: Látod, ez az! Akár Kurzawa jön, akár Cuccurellát hoznánk vissza, akkor is Alba a kezdő. Pedig Cuccu ahogyan játszik a Getaféban, simán lehetne kezdő nálunk is. És én még azt is megkockáztatnám, hogy Cuccu-Firpo kettős maradna. Firpo, amikor egymás után 4 meccset is játszott, egyre jobb volt. Egy fiatalnak játékperc és bizalom kell.

caaaatalan 2020.04.04. 11:02:54

@caaaatalan: folytatom:

Sylvinho
Belletti
Ban bronckhorst

28 évesen érkeztek, bl-t nyertek a csapattal

Egyik se volt drága vétel...

Jó szem kell ehhez az hiányzik most innen ebben egyetértek Bivivel

Raven1975 2020.04.04. 11:04:19

Inkább azzal foglalkoznának, hogy szabaduljanak meg az elnöktől!

caaaatalan 2020.04.04. 11:10:58

@Raven1975: az a legjobb igazolásunk lenne idén, ha senki nem jön de Barto repül én most aláírom :)

GYLS 2020.04.04. 11:20:39

@caaaatalan: Ezeknek a játékosoknak a leigazolása ugyanolyan pótcselekvés volt, mint ahogyan most is van. Emlékszem, amikor Laporta bevásárolt (Ronaldinho-Eto'o-Deco-Giuly), a következő években már csak a másutt feleslegessé válókra maradt pénz. Na ezért jöttek akkor sorra a 30 felettiek. És ez a helyzet már Paulinhoval és Vidallal is. mennyivel jobb lenne a helyzet, ha most az utóbbi kettő helyett egy de Brynét VAGY egy Kantét hoztunk volna, ha Gomes-Denis-Rafinha trió helyett pl. egy Eriksenünk lenne.

caaaatalan 2020.04.04. 11:25:58

@GYLS: megértem, részint egyet is értek azzal amit mondasz, de most erről a nyárról van szóm a jelen helyzetben nem gondolom h pótcselekvésnél többre futna a klubtól.

Márpedig a keretbe kell a frissítés én alapvetően agilis, erős személyiségekben gondolkodnék ilyen volt pl Thuram v Davids, nem lehetett lesöpörni őket.

Ma egy Griezmann lehet h jó játékos, de a keretbe láthatóan nem épül be és én eut a gyenge személyiségnek tudom be.

Egy Thiago Silvát nem lehet elnyomni mindenhol kapitány volt, de ezt érzem Kurzawa esetében is.

GYLS 2020.04.04. 11:26:21

@caaaatalan: Látom, már lejjebb vitted az életkort. A Barcának CSAK vagy nagyon tehetséges fiatalt, vagy kész, azonnal beépíthető 24-28 éveseket lenne szabad igazolnia. Nem Digneket, Gomeseket, meg levezetni jövő Thuramokat. És tévedés ne essék, minden egyes idős játékosnak elismerem a múltját. Ahogyan elismerem a most nálunk lévőkét is. Most is csupán az a problémám, hogy a keretben egyszerre vannak ennyien. És még hoznának is!?

caaaatalan 2020.04.04. 11:31:56

@GYLS: lejjebb vittem mert pl Kurzawa is 28. Tehát van olyan 28 éves játékos aki rendszeres bl szereplő és ingyen igazolható, ahogy volt akkor is.

Nekem jöhetnek a saját nevelések de azok legyenek komoly kvalitások ilyet most Fatiban látok csak.

GYLS 2020.04.04. 11:32:23

@caaaatalan: Én hamarabb szabadulnék meg Suareztől mint Griezmanntól. Griezmann egy alázatos, csupaszív játékos. Melyik támadónkról mondható még el, hogy elől-hátul ott van? A védekezéséről "híres" Dembele, a még gyenge Fati, a sétáló Messi vagy Suarez? És ezt úgy mondom, hogy nem szerettem volna, hogy hozzánk jöjjön.

2020.04.04. 11:32:35

Mivel minden posztot nem lehet egyszerre ismét ütőképes fiatalokkal feltölteni így egy Silva tökéletes lenne pár évre. Legégetőbb jelenleg egy irányító és szélső.

GYLS 2020.04.04. 11:36:12

@the12thman: A megoldás egyszerű. Nem kell eladni Umtitit és Todibót sem. Értük sem kell fizetni, hiszen itt vannak.

caaaatalan 2020.04.04. 11:44:04

@GYLS: ha Umtiti képes lenne újra a legjobb szintjén játszani akkor nem kéne ide senki....

De hogy az mikor lesz, ha lesz...

GYLS 2020.04.04. 11:59:09

@caaaatalan: Vagy ha olyan edzőnk lenne, akiben lenne kurázsi lehetőséget adni egy-két fiatalnak. Mostanában Piquet hozom fel, ha már belső védőről van szó. Ő is 20-21 évesen jött vissza, és egyből lehetőséget kapott (nem 325 percet mint Todibo ).
Mondjuk az is elég érdekes, hogy másnak megér sérülten(?) Umtiti kb. 40 millát illetve Todibo (20 évesen) 25-öt a Schalkénak. Igaza van Julio Albertónak amikor azt írja, azokat dobjuk piacra akikért KORUK ÉS KÉPESSÉGÜK miatt pénzt kapunk. Helyettük meg növeljük a 30 felettiek számát. Micsoda jövőkép!

caaaatalan 2020.04.04. 12:02:15

@GYLS: nehéz, a színfalak mögé nem látunk.

A pénz kell az biztos Piquért nem fognak 30 millát fizetni az is biztos, de sztem Umtiti se megy át semmilyen klub orvosiján....

Todibot valóban nem kellene elherdálni, de én pl Rafinháról se mondanék le.

2020.04.04. 12:02:16

@GYLS: egyértelmű nekünk, de Bartonak nem

Bivi76 2020.04.04. 12:05:34

@GYLS: Neked is, és Julio Albertonak is nagyon sok mindenben igazatok van.

GYLS 2020.04.04. 12:18:36

@caaaatalan: Szerintem a színfalak mögött az van, hogy Barto egyszerre akarja hozni Lautarot és Neymart is. Ehhez pedig pénz kell. A vírus miatt kialakult pénzügyi nehézségek miatt pedig csak úgy lehet előteremteni jobb esetben 230 (80+150), rossz esetben 290 (110+180) millát, ha eladjuk azokat, akikre van vevő. Csak hát itt is van egy bökkenő. Jóformán csak azok jöhetnek számításba, akiknek még mások által is elfogadhatóak a bérigényeik. Mert miért mondana le évi több millióról éppenséggel Umtiti-Coutinho-Dembele-Griezmann, de akár még Rakitic és Vidal is?

GoalGero 2020.04.04. 12:51:35

Henry is 30 körül jött.Az első szezonja felejthető volt,de utána igencsak belejött szerintem.En nem szeretnek csikocsapatot. Mennyire esne jól egy La masia novendeknek ha idehoznánk egy 17 éves palántát, ők meg le vannak szarva.En az elszórakozott milliókat nem ertem csak.Miert kellett Firpo ha itt volt Cucu?
Miért kellett Bréjtvéjt(Nem tudom leírni a nevetxd) ha itt volt Abel Ruiz es Perez?
Ez már majdnem 40 misi pár meccsért. Fejetlenség, kapkodás,és a szakértelem teljes hiánya van a klubnál.Ilyen helyzetbe ne várja senki hogy egy Mbappe, Sancho,Haaland ide jöjjön elrontani a karrierjét. Nekem ez a véleményem.

caaaatalan 2020.04.04. 13:11:21

@GoalGero: naigen pont Henryt felejtettem ki :)

Eminusz 2020.04.04. 13:55:08

@GYLS: Jo olvasni a hozzaszolasaidat! :) Nagyon jol latod a dolgokat. :)

caaaatalan 2020.04.04. 14:21:57

@GYLS: jó akkor elindítom máshonnan de sztem ugyanaz az eredmény fog jönni.

Szedjük össze, hogy kikért kaphatunk mi egyáltalán pénzt idén nyáron és mennyit?

én akárhogy számolom nem jutok el 230 milllióig... max úgy, ha csak a portás marad meg a vizes ember.

tehát nálam a Neymar transzfer totál lehetetlen, a Lautaro projetkre kb 2 %-ot látok.

Mi marad:
1. nem hozunk senkit
2. kölcsönveszegetünk, méregdrágán
3. vásárolunk

ha vásárolunk a fiatalok nagyon drágák lesznek, pénz meg ugye nincsen, és túl sokan távozni se fognak tőlünk.

Akárhonnan nézem, itt a zavarosban kell halászni, én nekem mindegy ha nem tetszik a fenti 3-as lehet más is, de abban a kvházban ahova mi betérhetünk a nyáron nem lesz ott sancho, meg haaland sem.

Robi71 2020.04.04. 15:09:19

@DISTANTxTHUNDER: Ezt kellene bejátszania Semedo-nak...eddig félsiker. Nem egy Alves.

Eminusz 2020.04.04. 15:16:16

@caaaatalan: Hat en azert tudnek penzt csinalni eladasokbol...
Neto, Roberto, Alba, Rakitic, Vidal, Coutinho, Dembele, Suarez, Braithwaite es ez meg tobb is kellene, hogy legyen 230millional... Ezeknek a jatekosoknak a potlasat meg lehet oldani nagyreszt hazon belul (Pena, Todibo, Cucurella, Alena, Puig, Ruiz), csak 2 komolyabb igazolasra lenne szukseg (De Bruyne, Lautaro) illetve nehany “ingyen igazolasra” (Emerson, Willian)! Neymar visszahozatala nalam alapbol nem opcio tobb szempontbol sem, amiket nem kezdek el kifejtegetni (legyen eleg annyi, hogy mar nem Messi kore kell epiteni a csapatot...)

Ter Stegen /Pena/
Semedo/Emerson
Todibo /Pique/
Lenglet /Umtiti/
Cucu /Firpo/
Arthur /Alena/
De Jong /Busquets/
De Bruyne /Puig/
Messi /Willian/
Lautaro /Ruiz/
Griezmann /Fati/

Robi71 2020.04.04. 15:17:15

@Bivi76: Itt senkinek sincs igaza, max véleménye lehet.
Igaza csak Barto-nak van, aki véleményét ténnyé is tudja váltani. :)

Robi71 2020.04.04. 15:21:32

@GoalGero: Aki nem tudja leírni Braithwaite nevét, az írja a ketesztnevét Martin. Mindenki tudni fogja kiről van szó.

caaaatalan 2020.04.04. 15:27:00

@Robi71: reméljük már nem sokáig válthatja azzá :)

@Eminusz: aki megveszi Dembelét ilyen 2 év után az nagyon nagyot kockáztat, ennélfogva komoly pénzt nem fizetnének érte sztem. kapaszkodj, nem látok benne többet 30 milliónal még nagy jóindulattal sem... annyiért meg minek. inkább adjunk neki egy évet meg végre egy normális egyéni erőnlélti edzőt.

Neto: max 5-10 millió

Alba: idén többet volt sérült mint egészséges, és ki van égve 10 mill
Rakitic: dettó 15 mill
Vidal: sajnos öreg 10 mill
Coutinho: a kutya nem fogja megvenni, akit érdekel az csak kölcsönben gondolkodik
Suarez: max USA 5-10 mill

Ha nagyon optimista vagyok akkor ez 85 millió euro...

Le merem ide írni, hogy fizetek egy sört neked, ha ezekért a játékosokért idén nyáron ennél többet kapunk :)

GYLS 2020.04.04. 15:46:48

@caaaatalan: Szerintem ha ezt a fogadást úgy értelmezed, hogy mind úgy lesz ahogyan leírtad, már el is buktad. Alba meg Suarez 98%, hogy nem lesz eladva. Egyszerre a kettő pedig 99%.
A 14.21-es írásodra. Szerintem a 2. verzió kiesik. Nem szoktunk méregdrágán kölcsönvenni. Az 1. verzió kivitelezhető, hiszen Setiennek lesz 30-32 játékosa. Ebből kell megtartania 20-22-őt.
A 3. verzió is lehetséges. Függ az 1. verziótól. 8-12 játékos távozásával (kérdés kik lesznek) egy centert VAGY egy középpályást tudunk hozni.

caaaatalan 2020.04.04. 15:52:52

@GYLS: úgy értelmezem h még ha ezeket a játékosokat mind eladnánk akkor is max ennyit kapnánk értük. :)

Természetesen nem fogjuk mindőjüket eladni max a harmadukat ezért is mondtam h sehol nem láton a mi kasszánkban 230 milliot

Robi71 2020.04.04. 15:54:13

@GoalGero:
A szokásos kamuhír, amit Messi-nek tulajdonítanak. A felét nem is ismeri, nem hogy követné a pályafutásukat követné.

GYLS 2020.04.04. 16:08:10

@GoalGero: Pedig ebből előbb-utóbb csikócsapat lesz. A 30 felettiekért Messi kivételével szinte semmit kapunk, az itt lévő 22 év körüliekért ilyen-olyan ok miatt megint minimális lehet a bevétel, a középkorúakra pedig nem igazán lehetne ráfogni, hogy húzóemberek lennének, azaz sokat érnének a piacon. Kész játékosokat venni pedig nagyon drágán lehet. Mindez 5 év elbaltázott igazolása miatt!
Montoya-Roberto-Semedo helyett Kimmich
Mina-Marlon-Todibo helyett Bartra (még pénz sem kellett volna érte)
Digne-Firpo helyett Grimaldo majd/vagy Cuccurella (még pénz sem kellett volna értük), de ha komolyabbat, akkor pl. Bernat
Gomes-Rafinha-Denis helyett de Bryne
Iniesta-Paulinho/Vidal helyett Eriksen
Alcacer-Marlon helyett Lukaku
Neymar helyett Nálam akkor Inaki Williams
Most pedig: Rakitic-Suarez helyett Van de Beek
És ha az eladások és vételárak közötti különbségeket néznénk, nem lenne több mint Bartoné (-420 milla). De minőségben szinte biztos vagyok, hogy jobbak lennénk.

GYLS 2020.04.04. 16:14:29

@caaaatalan: Értem. És ne feledjük, akikre mi kitesszük az árcédulát, azt nem igazán viszik annyiért.

GYLS 2020.04.04. 16:16:23

@GYLS: Alcacer-MALCOM helyett Lukaku

DISTANTxTHUNDER 2020.04.04. 16:27:37

@GYLS: Biztos hogy nem fogjuk tudni Lautarot és Neymart leigazolni.. Lautarohoz ragaszkodik az Inter, a kínai tulaj kijelentette hogy nem eladó.. bár neki van kivásárlási ára, nagyon komoly idokkal kellene előálljon a Barcának ahhoz hogy miért minket válasszon.. az hogy "gyere jöhetsz padozni Suarez mögé és talán ha lesérül játszhatsz", szerintem kevés.. Neymarra meg inkább nem is írok már semmit, mert unom a témát :) Amúgy erre a 2 játékosra a pénzt összeszedni sem lenne kis mutatvány (főleg a jelenlegi helyzetben), de őket beilleszteni a fizetési keretbe, lenne csak az igazi kihívás.. mondjuk hogy Neymarért eladjuk Cout és Dembit, ha másért nem a fizetések miatt -Neymar most évi kb 40 milliót keres, jóval többet mint Cou és Dembi együtt.. és semmivel nem lennénk előbbre, csak visszaállítanánk az x évvel ezelőtti állapotot, amikor a cserék történtek, csak azóta ugye eltelt az az x év :) Megérné? És akkor még itt van/ lenne Lautaro, aki szerintem ha jön, nettó 10-14 millio körül akar majd kapni, ezt pedig csak akkor fogjuk tudni prezentálni ha a középpályát is kiürítjük.. és akkor lesz a padra egy úhabb 100 milliós támadónk, a középpályán (és a védelemben) meg nem lesz versenyképes sor.. mert ha eladjuk Cout, Rakit, Vidalt akkor legalább 1 minőségi középpály is kell, szintén drágán és szintén magas fizetésért, ezzel megint körbe értünk.. röviden, szerintem akárkit is adunk el, nem lesz pénz 1nél több minőségi játékosra

GYLS 2020.04.04. 16:55:40

@DISTANTxTHUNDER: De a média szerint Barto célja Lautaro és Neymar. Nálam helyettük elég lenne Werner és Van de Beek is. De majd meglátjuk.

Fizetések: A kialakult helyzet miatt itt lenne az alkalom a változtatásra. A magas fizetések helyett előtérbe helyezni a eredménycentrikusságot. Akinek évi 1 millánál nagyobb a bére, annak visszavenni 60%-ra. A fennmaradó 40% pedig annak függvényében kerülne kiosztásra, hogyan szerepelünk a különböző sorozatokban. Ez kerekítve jelenleg 100 milla lenne. Íme egy variáció:

Bajnokok ligája: 40 millió a győzelem esetén. 35 milla a döntős helyért. 30 milla az elődöntőért. 20 milla a negyeddöntőért. 10 milla a nyolcaddöntőért.

Bajnokság: 40 milla a bajnoki címért. 30 milla a 2. helyért. 20 milla a 3. helyért. 10 milla a 4. helyért.

Spanyol kupa: 15 milla a győzelemért. 10 milla a döntőért. 5 milla az elődöntőért.

Szuperkupa: 5 milla a győzelemért. 3 milla a döntőért.

Tehát a 100 milla csak akkor kerülne kiosztásra, ha mindent megnyernénk.

Az elosztást pedig a szakmai stábra, leginkább az edzőre bíznám (bevonva a csapatkapitányt). Mert Ő van a játékosokkal, Ő tudja kitől mit várt és kapott, azaz nála nincs autentikusabb személy.

Robi71 2020.04.04. 17:01:18

@GYLS: Fantasztikus klubvezető lennél. :)

Bivi76 2020.04.04. 17:02:49

@Raven1975: Óriási játékos volt. Imádtam. Sztárallűröktől mentes, csendes Nagyság!

Robi71 2020.04.04. 17:06:46

@DISTANTxTHUNDER: Neymar ára fix 180 millió. Ami pozitívum a hirek szerint belemenne a fizetéscsökkentésbe.
Igaz, hogy Lautaro-nak fix kivásárlási ára van 111 millió...ellenben az Inter eladási kényszerben van az ffp miatt.

Robi71 2020.04.04. 17:06:46

@DISTANTxTHUNDER: Neymar ára fix 180 millió. Ami pozitívum a hirek szerint belemenne a fizetéscsökkentésbe.
Igaz, hogy Lautaro-nak fix kivásárlási ára van 111 millió...ellenben az Inter eladási kényszerben van az ffp miatt.

Robi71 2020.04.04. 17:34:28

@Bivi76: Mióta imádod a sztarallűröktől mentes játékosokat? ...eddig csak "papagájokról" ámuldoztál. :)

Bivi76 2020.04.04. 17:44:05

@Robi71: Én minden olyan játékost imádok, aki zseni, aki klasszis, aki egykori sztárunk. Én egy bizonyos generáció egyes emberkéivel nem vagyok kibékülve.

GYLS 2020.04.04. 17:50:08

Karl-Heinz Rummenigge szerint a koronavírus-járvány miatti válság alaposan átalakítja az átigazolási piacot a labdarúgásban. “De minden válság lehetőség is egyben. Az átigazolási díjak és a játékosok fizetése egészségtelen nagyságokat ért el. A járvány leállíthatja ezt a +mindig drágát, gyorsan és többet+ szemléletet” – fogalmazott a Bayern München vezérigazgatója. Hozzátette, az új futballisták szerződtetésének összege a 25 éve bevezetett Bosman-szabály óta először fog csökkenni és a racionalitás kerül előtérbe az üzletben. “Jól ismerem a fontosabb európai klubok számait, és elmondható, hogy a költségvetés nagyságától függetlenül mindegyik számára most a fizetőképesség megőrzése a kérdés” – mondta a Bayern München vezetője. “Jelenleg a klubok bevétele nulla. Nekünk nagy szerencsénk van, hogy az elmúlt években sikerült tartalékot képeznünk. Ugyanakkor ez a tény azt is jelenti, hogy szolidárisnak kell lennünk másokkal. Az erős vállnak meg kell támasztania a gyenge vállat” – jelentette ki a 64 éves Rummenigge. (MTI)

Nekünk tartalékunk nincs. Az ott van a felesleges és drága igazolásokban, illetve a busásan megfizetett játékosoknál.

Dr Mouse 2020.04.04. 18:41:14

Van egy egyszerű kérdésem: - TI hogyan és mennyi idő alatt "raknátok össze" egy új Barcelonát?

Bivi76 2020.04.04. 18:56:15

@Dr Mouse: Én ezt a feladatot meghagynám egy hozzáértő elnök és egy nem spanyol edző számára. Mint ahogy 2003-ban Laporta és Rijjkard érkezésével, egy széthullott (mint a mostani) Barcelonát vettek át, leigazolták minden idők legjobb Barca játékosát Ronaldinhot. Ő egy új korszakot nyitott meg a klubunk életében. Deco, Eto'o,Rafael Marquez, Edmilson, Giovanni Van Bronckhorst, Davids, Sorin, Belletti, Giuly, Larsson, stb.. leigazolásával 3 év alatt BL győztes csapatunk lett. Aláírnám most is előre egy 2021 - es választás utáni totál nulláról építkező 2024-es BL címet!

MCMXCIX 2020.04.04. 19:16:46

Ropkodnek itt a nevek rendesen, de arra sosem fogok okot talalni (az hogy "Barto" egyszeruen keves, ilyen nincs mint amit nalunk is el akarnak jatszani, hogy mindenre azt mondják, hogy "Soros" (elnézést a nem idevalo hasonlatert de muszaj volt), olyan klasszist ami nalunk volt nem tehet tonkre egy ember), hogy nalunk miert nem merulnek fel soha bevalo, es megs csillioba kerulo tulsztarolt jatekosok? Kik is ejtettek ki minket a BL-bol, Origi és Wijnaldum, bocsánat de ők meg kik (voltak amíg nem ejtettek ki minket)?? Senki nem is hallott roluk addig aki nem komolyabban kovette a labdarugast...

MCMXCIX 2020.04.04. 19:17:31

@MCMXCIX: Vagyis a kerdes vege az, mi miert nem tudunk soha ilyen gyongyszemeket megtalalni?

tom210 2020.04.04. 19:30:40

@Bivi76: Majdnem teljesen egyetértek annyi különbséggel h nagyon bízom a Xavi Font párosban 2021-től

Robi71 2020.04.04. 19:38:22

@GYLS: Rummenigge-nek rövid a memóriája, amikor a "szolidárisnak kell lennünk másokkal. Az erős vállnak meg kell támasztania a gyenge vállat”-ról beszél.
2003-ban kisegítették a csőd közelében levő Dormund-ot 2 millióval. Ennek az ára Lewa ingyen, Hummels és Görtze piaci ár alatt megszerzése volt.
A szolidarítás "magas fokát" láthattuk akkor. :)

Robi71 2020.04.04. 19:47:53

A nyártól ingyen igazolhatók: Meunier, Willian, Mertens, Cavani, Fraser, Vertonghen, Dzyba, Aranguiz, D. Silva, Götze, Pedro, Callejon, Bonaventura, Lallana, Girou, Clyne, Fosu-Mensah...

Robi71 2020.04.04. 19:52:38

@Bivi76: "láírnám most is előre egy 2021 - es választás utáni totál nulláról építkező 2024-es BL címet!"???....ezzel nem vállaltál nagyot, ezt mindenki aláírná. :)))

tom210 2020.04.04. 19:55:15

@Robi71: Menuier leigazolásán elgondolkoznék pár évvel ezelőtt egyértelműen benne láttam Dani Alves utódját még ha nem is ugyanaz a stílus

Dr Mouse 2020.04.04. 20:08:54

@Bivi76: Valamikor régen, - igaz sem volt talán, - egy Sebes, egy Bukovi nevü edzők, majd évekkel később egy Tichy Lajos nevű játékos/később ő is edző, - azt találták mondani, hogy egy igazán jó csapat felépítéséhez 3 év kell! (ahogy Te is írod!)

Az első évben a védelmet, másodikban a fedezet sort, a harmadikban pedig a csatárokat kell összehozni, rendbe rakni. Ilyen egyszerű...

Robi71 2020.04.04. 20:09:29

@Bivi76: Valóban 2003 után remek légiósokkal egészítettük ki a Valdes, Puyol, Xavi, Iniesta, Messi (18 éves) kiváló saját nevelésű magot. Laporta anno bebizonyította, hogy lehetséges az, ami Barto-nak lehetetlen volt.

Bivi76 2020.04.04. 20:11:36

@Robi71: Egyszer sikerült, egy jó átigazolási stratégiával, nagyszerű edzővel. Miért ne sikerülhetne? A gond az, hogy minden egyes átigazolási szezonban, ide nem illő játékosok igazolásával, tetemes hátrányba kerülhetünk, és már kerültünk is legfőbb vetélytársainkkal szemben.

janko.95 2020.04.04. 20:17:02

Egyik sem kéne. És remélem nincsenek is tervben, Guardiola idejében az ilyen nevek szóba sem kerülhettek.

Bivi76 2020.04.04. 20:21:47

@Robi71: Én tényleg nem várok már csodát ettől a bukott elnöktől. 2021 - ben kell már gondolkodni, és reménykedni hogy a Real Madrid ne vadássza le a legtehetségesebb fiatalokat. Sajnos jó úton haladnak ebbe az irányba. Nekünk meg maradnak az ingyen igazolható 35 éves veteránok, akiket ráhozzuk az amúgyis kiöregedő félben lévő csapatunkra. Mondjuk az eknökség hozzá nemértése előrevetítette hogy pénzszűke miatt képtelenek leszünk versenyezni a legnagyobbakkal. Nem tudom elképzelni, hogy egy Mbappé ért, Sancho ért, Haalandért versenyt futva a Real Madriddal, győztesként jöjjünk ki a dologból. Sajnos eljutittunk arra a szintre, hogy képtelenek vagyunk sztárokat igazolni, akiket mások is megkörnyékeznek.

Robi71 2020.04.04. 20:23:07

@Bivi76: 2021-ben (akkora jelenlegi 30asok nagy része is távozni fog) minden idők leggyengébb Barca-ja keretével fogunk szembenézni. Ezt 3 év alatt BL győztes csappattá erősíteni lehetetlen küldetés. Csodára lenne szükség.
Ehhez Laporta, Pep és a világ összes pénze kellene. :)

Robi71 2020.04.04. 20:25:19

@Bivi76: Folyamatosan a Real átigazolási stratégiájával riogatsz...aztán ebből semmit sem látunk. Én más, sokkal tudatosabban építkező klubokkal számolok.

Bivi76 2020.04.04. 20:32:04

@Robi71: Én a Real Madridban látom a legnagyobb potenciált. Sajnos.

Bivi76 2020.04.04. 20:36:02

@Robi71: Én Peppel nem számolok. Olyan edzőt nem szeretnék, aki képtelen a BL győzelemre! (Bayern, City)

Robi71 2020.04.04. 20:42:52

@Bivi76: BL győzelmet egyetlen edző sem garantál....de Pepe-el a leglátványosabb, legkeratívabb, legtámadóbb foci garantált. Nekem ez az első....a BL csak ez után.

julio alberto 2020.04.04. 20:46:18

@Bivi76: Jól látod a Real Madrid jóval előrébb tart csapatépítésben mint a Barcelona.Ez a különbség csak nőni fog ez nem kérdés.Eder Militao,Mendy,Valverde,Rodrygo,Jovic,Reinier,Vinicius Junior...

Bivi76 2020.04.04. 20:47:08

@Robi71: Én elfogadom a Te véleményedet is, de nekem a BL győzelem a legfontosabb. Nem jó érzés zsinórban 3 Real Madrid BL gyózelmet nézni.

Bivi76 2020.04.04. 20:50:34

@julio alberto: Azért írtam, mert egyre jobban nő a szakadék a fiatal tehetségek terén köztünk és a Real között. Lassan akkora lesz, ami meghatározhat akár 1 évtized sikerességét illetve sikertekenségét. Ennek már a fele sem tréfa, komolyan kellene venni. Nem értem, hogy ezt sokan miért nem veszik észre.

Robi71 2020.04.04. 20:51:48

@Bivi76: 10 éven keresztül voltunk a világ legjobb, leglátványosabban játszó csaoata...de "csak" 4 BL győzelmet sikerült begyűjteni.
De ez idő alatt úgy vártam minden Barca meccset, hogy újabb varázslatnak lehetek a tanuja. Nekem ez volt a legfontosabb. Továbbra is az lenne.

Robi71 2020.04.04. 20:53:17

@julio alberto: Ezzel nem mondtál nagyot. Masik 7-8 klubbot sorolhattál volna fel, aki előbbre tartanak ebben, mint a Barca.

Bivi76 2020.04.04. 21:00:12

@Robi71: Sajnos mostanában nincs varázslat. Egysíkú, unalmas, lassú, kiszámítható focit játszunk. Semmi váratlan, semmi lendület, semmi kreativítás. Jó lenne ha végleg lezáródna már ez a korszak. Új impulzusra van szükségünk, amibe nem férnek már bele Messiék. Vannak fájdalmas dolgok, amiket ha nem hozunk meg, képtelenek leszünk megújulni.

Robi71 2020.04.04. 21:00:14

@julio alberto: A névsor, amit felsorolták nem sokra lesz elég a nemzetközi szintéren...és ehhez még hozzáadhatod Ödegaard, Hakimi, Ceballos, Regulion, Odriozola vagy Kubo nevét is. De ők legalább próbálkoznak, mint a kiskutya. :)

Robi71 2020.04.04. 21:02:44

@Bivi76: Messi sem fér bele a "varázslatba"? Ő még amikor visszavonul akkor is nagyobb "varászló" lesz, mint az akkori Barca legnagyobbja. :)

Robi71 2020.04.04. 21:12:08

@Bivi76: Ezzel a generációval mikorra tippeled a Real következő BL győzelmét? :)

Csbcs 2020.04.04. 21:25:20

Nem zárkóznék el olyan 30 körüli igazolástól, aki minőséget képvisel és képes 2-3 évig segíteni a csapatnak. A lényeg hogy mentálisan erős és motivált legyen és lehetőleg ingyen jöjjön (pl Willian). Szerintem a legnagyobb probléma középen és a széleken van. Arthur és de Jong úgy tűnik nem eladó, Busi érinthetetlen. Melléjük kellene Bruyne vagy Beek + Kante. Bh kezdőbe jöjjön Alaba vagy Grimaldo. Alba és Roberto maradjon cserének, nincs reális esély a távozásukra. Rakitic, Vidal, Cou, Dembi, Griz, Suarez, Firpo, Umtiti mehetnek isten hírével.

Egy ilyen keretet el tudnék képzelni:
Ter Stegen / Neto
Semedo / S. Roberto
Pique / Tobido / Lenglet / Upamecano
Grimaldo (Alaba) / Alba
Kante / de Jong / Arthur / Busquets
de Bruyne (de Beek) / Puig / Willian
Messi / Lautaro / Neymar

GYLS 2020.04.04. 21:42:29

@Csbcs: És ezt a keretet hány év alatt hoznád össze? Ha jól számolom, 6 olyan játékost neveztél meg, akikért fizetni kell. Némelyikért nem keveset!

Raven1975 2020.04.04. 21:48:37

Antoine Griezmann teljesítménye számokban a tavalyi szezonjához viszonyítva, meccsenkénti átlagban [Barça vs Atlético].
uploads.disquscdn.com/images/f8fef9d5873cb1379e103068d5c2627c5b5e0d568e03e129b79d50bcd7f86172.jpg

Csbcs 2020.04.04. 21:54:33

@GYLS: na ja, vágom hogy ennek semmi realitása idén, bár az eladólistám sem rövid, ha összeszámolod - optimális esetben - 350 m körüli bevétel is realizálható

GYLS 2020.04.04. 22:02:51

@Csbcs: Upamecano-Grimaldo-Kante-deBruyne-Lautaro-Neymar minimum 600 milla. de mivel egyik sem eladó, ettől nekünk többe kerülne.
Velünk szemben viszont tudják, szabadulni akarunk jó pár játékostól. Többségükért még annyit sem adnak, mint amennyire a Transfermarkt tartja Őket.
Ennek ahogyan írod sem idén, de még kettő év alatt sem lenne realitása.

Csbcs 2020.04.04. 22:36:29

@GYLS: 350 m szerintem reális ha a tranfermarkt szerint számolsz. Én már akkor is elégedett lennék, ha a védelembe nem hoznánk senkit (- Upamecano) és Neymar helyett Gnabry jönne, akkor már nem annyira irreális 2 év alatt...

Robi71 2020.04.04. 23:14:21

@Bivi76: @julio alberto: Amúgy nem tudom mi bajotok a Barca csapatépítési törekvésével, mikor minden a ti szátok íze szerint történt: Dembélé, Coutinho, Arthur, De Jong, Semedo, Firpo, Emerosn, Fati, Trincao, Fernades, Pedri...hogy Mina-t, Marlon-t vagy Wague-t ne is említsem.
Csak a Coutinho-Dembélé páros többe került, mint a Real egész fiatalítási programja.

Bivi76 2020.04.05. 08:01:35

@Robi71: Én a gondot abban látom, hogy igazolhatunk bárkit, mindig Messi és Barátai kezdenek. Képtelenek beépíteni bárkit ebbe a csapatba. Idegesít, hogy mindig klubhoz kötődő edzőt hoznak. Setien t is azért hozták ide, mert úton útfélen azt hangoztatta, hogy a Cruyffi játékstílust kedveli. Ennyi elég volt a Barca kispadjához. Eredmények, sikerek nem voltak edzői munkájában. Szégyen az egész. Én nagyon remélem, nem Xavi lesz a Barca edzője, és hogy Pique soha nem lesz a Barca elnöke.

GYLS 2020.04.05. 08:19:35

@Bivi76: Így van. A foci ma már kőkemény üzlet. Aki görcsösen ragaszkodik a hagyományokhoz, képtelen változtatni a stratégián, csak egy taktikában gondolkodik, azaz a múltban látja a jövőt, előbb-utóbb szinte behozhatatlan hátrányba kerül. Már régen elmúlt az az idő, amikor szinte csak saját nevelésű játékosok alkották a csapatotokat, de már az is, hogy azonos országbeliek. És hány olyan klub van, ahol nem saját országbeli a tulajdonos, a főszponzor. Globalizált világban élünk. És ez a focira is óriási hatással van.

Bivi76 2020.04.05. 09:11:41

@GYLS: Így van. A foci kőkemény üzlet. Az előbbi hozzászólásomhoz csak annyit, hogy nem Xavi ellenes vagyok, mielőtt kiforgatná bárkit kedves Szurkolótársam is a szavamat. Tisztelem egykori játékosunkat,egy szimpatikus "jófiú". De edzőnek igazán dörzsölt, rafkós, csibészek kellenek, a szó jó értelmében. Nálam a múlt heti nyilatkozata tette be a kaput, mikor Pique, Alba, Busquets ajnározásával volt elfoglalva. Aki még mindig ezekben a játékosokban gondolkodik, alkalmatlan a Barcelona edzői posztjára. Utánpótlás szinten Iniestával eltudnám képzelni,akinek szintén tisztelet,annak ellenére hogy egyik sem volt soha kedvenc játékosom.

julio alberto 2020.04.05. 09:20:23

@Robi71: Nekem nem de Jong,Arthur,Griezmann(gondolom Emerson helyet őt akartad írni,sajnos brazil nem itt játszik)Dembelé,Coutinho a problémák gyökere.Hozzáteszem Dembelé igazolásakor el voltál voltál alélva tőle,milyen remek játékot produkált a Dortmundba,így voltál egy éve Griezmann és de Jong esetében is.A fő gond az hogy Barcelona felett megállt az idő..Messi,Pique,Suarez,Rakitic,Busquets,Alba törzsre találtak ki játékrendszert,hoztak Nobel díjas bólogató edzőket(Valverde,Setien),emelték a fizetéseiket az egekbe,biztosítva a fenti játékosoknak a tökéletes komfortot.Ide ebben az elavult komfortba akarják bekényszeríteni inkább kevesebb mint több sikerrel az amúgy máshol remek játékot nyújtó játékosokat.Ebben a komfortba De Bruyne,Mbappé,Sancho és Haaland beszürkülne,tili toli alibi passzos játék,erőnlétileg semmit nem nyújtó edzésmunka(Setien nyilatkozta érkezésekor,persze azóta már csönd van a témában)megtenné náluk is a hatását.A jelenlegi Barcelona egyenlő az önfeladással,egy játékostemető. a máshonnan érkezőknek.Lehet ezt a veteránoknak nagyon kényelmes komfortot folytatni,csak bizony ez már a Laligában is karcsú lesz.De hátha végett ér a szappanopera...és jön a nagy álom Neymar a kiárusítandó a még koruk miatt még újra felépíthető pont ezért eladható játékosok árából.Boldog lesz Messi,boldog lesz Neymar és boldog lesz a többi veterán is,ez a lényeg minden más csak másodlagos dolog.Csapat meg jövő,minek?Veled ellentétben én csak bízom benne hogy nem ez lesz a történet.

GYLS 2020.04.05. 09:39:17

@Bivi76: És ugyanezt tette Setien is, amikor azzal kezdte, Pique az Pique, Buasquets az Busquets. Magyarán elő lehetett tudni, ez a két ember bármit is tesz (vagy nem tesz), ott lesz a pályán. És bár nem mondta, ez a helyzet Albával is. A Real ellen sérülésből visszajőve, egy-két edzés a háta mögött kezdőbe rakta. Látszott is a teljesítményén. Nálam itt jött le, hogy semmivel nem jobb Valverdénél. Ha egy edző még a korábbi játékosában sem bízik (akivel a kezdőben pedig 2019. májusban nyertek a Real otthonában), attól mit várhatunk a jövőben a fiatalok beépítését illetően. Báb az elnöknél, báb egyes játékosoknál.

julio alberto 2020.04.05. 10:07:28

@Robi71: Vinicius Junior,Mendy már alapjátékosok,Rodrygo,Valverde,Eder Militao is hamarosan az lesz.Reinier meg....de meglátja mindenki.Akiket írtál még....talán Hakimi és Reguilon cserének.

g4brielsmith 2020.04.05. 11:33:34

Én Messi játékán nőttem fel. Imádom minden egyes mozdulatát, de nyílván ő sem marad örökké fiatal. Az FC Barcelona pedig örök, itt az ilyen sztárok csak jönnek-mennek. Mindenki attól fél mi lesz Messi nélkül. Volt egy pár legenda a klubbnál (Rivaldo, Ronaldinho és még sorolhatnám) és mégis ment tovább az a bizonyos szekér. Sajnos itt a hal feje bűzlik, de ez már Katalóniában is világos.
Én már a Messi és barátai egy olyan szerződéssel ‘ajándékoznám meg’ ahol nem lébecolnak euró milliókért... Ide már fiatalok és tehetséges játékosok nem akarnak jönni mert csak bólogatós kutyák lennének a kalaptartón...
El kellene küldeni az öregeket és egy TERMÉSZETES versenyhelyzetet teremtetni a csapatba kerülésért. A játék filozófiát teljesen fölösleges erőltetni, mert (lásd Atletico) egy bunkerfocit játszó csapat simán 1 kapuralövéssel elintéz minket. El kellene engedni az öregeket: Pique, Busquets, Alba, Rakitic, Vidal, Messi, Suarez. Akiből pénzt lehet csinálni eladni..: Ter Stegen, Semedo, Firpo, Alena, Rafinha, Lenglet, Umtiti.
Nyílván a csapat 70% így el is megy, de annyi fizetési szabadság és pénz lehet e a klubbnak, hogy akárkiket meg tudna venni, természetesen ésszerű áron.
Én egy ilyen kerettel már tapsolnék örömömben.

Kezdő:
Unai Simons-Emerson, Upamecano, Marquinhos, Bernat-De Jong, Zakaria, De Bruyne-Gnabry, Lukaku, Sancho

Cserék:
Pena, Wague, Todibo, Arajuo, Grimaldo, Roberto, Monchu, Arthur, Cucurella, Adama, Collado

A cserepadi is jó lenne így szerintem. A fizetések sem lennének az egekben. A B csapatban is annyi tehetség van, akiket eltékozolunk... 2-3 évig kölcsön kellene adni és utána átértékelni a helyzetüket, nem úgy mint most, hogy 1 év kölcsön 2 milliós vételi opcióval és mi vissza vehetjük 8 millióért. Egy szó, mint száz ebből a csapatból az ésszerű gondolkodás hiányzik. Visca el Barca!

julio alberto 2020.04.05. 11:44:49

@g4brielsmith: Jókat írsz,jó látod a csapat körüli problémákat.

Robi71 2020.04.05. 12:25:38

@Bivi76: @julio alberto: Még mindig nem értem a problémátokat. Ajnározzátok a Real fiatalítási programjukat...miközben Zizu minden komoly tétmeccsen ugyanahhoz az alaptizenegyhez nyul (akiknek nagy része 30 körüli vagy múlt), mint akikkel korábbi sikereiket elérte? Az ők fiataljaik sem jutnak több szóhoz, mint nálunk De Jong, Arthur, Semedo vagy Fati.

Robi71 2020.04.05. 12:29:12

@g4brielsmith: Ha jól látom, a kezdődben egyedül De Jong szerepel a mostani csapatba. Gyakorlatolag egy huszárvágással megoldottad mindazt, amit Barto 5 év alatt elmúlasztott.
FIFA-ban mindannyian jók vagyunk. :)

Robi71 2020.04.05. 12:31:42

@Bivi76: @julio alberto: A Realban kik okozzák a "gondot"? "Ramos és barátai" vagy "Benzema és..."?

Robi71 2020.04.05. 12:38:22

@julio alberto: Te folyamatosan olyan dolgokat tulajdonítsz nekem, amihez semmi közöm, sőt teljesen kifordítod...
Én voltam elalélva Dembi-től? :)))...vagy De Jong-tól?
Grizi-t valóban kedveltem és most is igen. Tudtam, hogy érkezésével legalább az egyik "sportfogadás" távozik. :)

Bivi76 2020.04.05. 12:39:15

@Robi71: Én nem értem, miért vagy odáig annyira a 30+osokért. Lassan mindenki már drasztikus változásokat szeretne, de Te napi 20 hozzászólásoddal mindig azért kardoskodsz, mennyire szükség van rájuk. Ennek a Barcelonának, már sajnos nincs varázsa. Te miért nem tudsz már elszakadni tőlük? Az öregfiúk csapatnak is lehet szurkolni, de engem elsősorban a Barcelona felnőtt csapata érdekel, sikereket szeretnék, nem tili tolit játszó langyos, dinamika nélküli csapatot. Mi lesz Veled Messi után? De most komolyan kérdezem? Én akkor is maradok Barca szurkoló. Sőt! Sokkal jobban fogom várni a meccseket!

Bivi76 2020.04.05. 12:47:52

@Robi71: Ennek a korszaknak a végét már sokkal jobban várom, mint Joan Gaspart elnöksége alatti időszak lezárását. Még abban az időben is voltak jó játékosaink,bár sportszakmailag akkor is amatőrök irányították a klubot. Sajnos ez sokszor jellemző ránk a történelemben.

2020.04.05. 12:53:37

@julio alberto: alapjátékosok egy bűn gyenge Realban... Militaot már eladni akarják, Viniciusnak akkora arca van teljesítmény meg nulla, nincsenek minőségben előrébb max élet korban de ha ennyit tudnak csak hozzá tenni akkor sokra nem mennek

Robi71 2020.04.05. 13:09:10

@Bivi76: Sohasem a kérdéseimre válaszolsz. :)
Ehelyett inkább belekezdesz valamilyen ámokfutásba...
Én nem sok különbséget látok a Barca és a Real átigazolási stratégiája között. Azon kívül, hogy CR lelépet náluk és már a Bl-ben sem tényezők, ha már a bajnokságban évek ota a hátunkat nézik. Perez megöregedett és szenilissé vált, Barto simán ostoba.

Robi71 2020.04.05. 13:12:39

@the12thman: Az elmúlt években az összes fiatal igazolásuk rövid idö után vagy kölcsönbe vagy végleges eladásra került. Ahogy nálunk is.
A nyáron is ez lesz....2-3 friss, fiatal igazolással.

2020.04.05. 13:19:57

@Robi71: azért mondtam.. A kezdő maga ugyanaz évek óta, annyi különbséggel elvétve 1-1 fiatal beverekszi magát.. Több kevesebb időre de meghatározó egyik se lesz. Ugyanez nálunk is. Játék nulla náluk is, nálunk is.

Bivi76 2020.04.05. 13:22:12

@Robi71: Nem kezdek bele semmiféle ámokfutásba. Egy, ritkán írok már a blogra, kettő, fogadalmam óta egy csúnya szó nem hagyta el a "számat". Eljutottam arra a szintre, ha meglátok néhány játékosunkat, 200 lesz a vérnyomásom (átvitt értelemben). De közben meg kínomban röhögök, hogy juthattunk idáig. Kettősséget érzek. Bosszankodom, és nevetek. Sebaj, 2021 és Messiék dobbantanak. Akkor meg ellehet kezdeni építkezni, (reményeim szerint nem közelmúltbeli egykori játékosunk) egy komoly, nagytudású, profi, nem spanyol edző irányításával.

Robi71 2020.04.05. 13:27:28

@Bivi76: Ahogy te, én is látványos, eredményes focit akarok látni. Semmi mást.
Nem érdekel, hogy ki az elnök, ki a szakmai stáb, kik a játékosok. Ha nincs foci, akkor mennie kell mindenkinek...élen az elnök főkolompossal.

Bivi76 2020.04.05. 13:29:16

@Robi71: Akkor egyetértünk. Na végre. Tudtam én hogy ugyanazt szeretnénk! Ebben megegyeztünk!

2020.04.05. 13:35:12

@Bivi76: a végén mindenki végre egyetért :) aki nem ezt szeretné az nagyon nem ért hozzá

Robi71 2020.04.05. 13:36:42

@Bivi76: Ez a Barca már csak névazonosságbab van korábbi önmagával és ez a még megmaradt saját nevelésű mag utolsó képviselőjének (vélhetően Messi) távozásával fog végleg kiteljesedni.
Hogy milyen irányban indul el az új "FC Barcelona" nevű futbalklub 2021 után az számomra nagy talány. És igen, benne van az is, hogy ennek én már nem leszek részese, amennyiben a jelenlegi irányvonal marad. Nem vagyok mazochista. Az elmúlt pár év több mérget hozott, mint örömöt. Pedig ez aszórakoztatóipar.

Robi71 2020.04.05. 13:45:15

@the12thman: Ebben mindenki egyetértett korábban is....a kiút hogyanja kérdés osztja meg a véleményeket. Van aki a hagyományok tisztelője és van aki ennek hátatfordítva indulna el. Au utóbbiban benne van a rossz irány választásának lehetősége is...lásd Barto.

g4brielsmith 2020.04.05. 14:32:21

@Robi71: itt most nem a FIFÁról van szó... rossz érzés, hogy nem tehetek/tehetünk ezért a csapatért semmit. Leírtam szimplán nálam, hogy nézne ki a csapat. Én inkább alkalmaznék egy ‘huszárvágást’, mint ami most itt folyik. És mire megvárjuk, hogy a Messi és barátai alakulat kikopik a csapatból már kb az ezüst éremért harcolunk csak. Idén a két madrid balfaszoskodta csak el az aranyat, mi meg hozzuk nagyjából a kötelezőt. Inkább szokjanak össze az újak mert az rövidebb folyamat, mint amit most csinál az elnökségünk..

Robi71 2020.04.05. 15:28:26

@g4brielsmith: Nyilván, ha nincs az elmúlt 5 év balf@szkodása, akkor most nem lenne szükség huszárvágásra. De ez van...
Elég lesz, ha sikerül berölteni a hiányposztokat és 1-2 távozó 30as pótlását. Minóségi cserékre nem lesz lehetóség....

g4brielsmith 2020.04.05. 18:45:51

@Robi71: Az a gond, hogy rengeteg hiány poszt van a csapatban, kb a komplett védelem. Kellene egy közzéppályás egy szélső és egy csatár.. persze ezekből is egy normális nem ilyen Braithwaite meg a holland elvonalbol egy 17 eves kp akit a b csapatnak veszunk..

Csbcs 2020.04.05. 19:35:47

@g4brielsmith: Igazad van, a komplett védelmet (is) kukázni kellene. Huszárvágásra van szükség, ez itt a világ legnagyobb költségvetésű klubja, az FCB, itt azonnali eredménykényszer van, itt egyetlen edző sem fog kapni 2-3 évet, arra hogy újra sikeres csapatot építsen. Én továbbra is úgy gondolom, hogy a középpályát kellene elsőként rendbe tenni. A jelenlegi keretben nincs egyetlen kreatív, nagy munkabírású támadó középpályás sem, aki ritmust adna a játéknak, pazar kiugratásokkal, kulcspasszokkal segítené a támadósort. 8-10 éve az egész csapat védekezett és támadott is egyben... Te jó ég, mennyire el voltunk kényeztetve, még most is borzongok, amikor megnézek egy-egy régebbi meccset... zseniális rövidpasszos labdakihozatalok, 20-30 gólhelyzet egy meccsen... mindegy volt, hogy a pálya melyik részén folyt a játék, csak ámultunk, hogy mennyire alázzuk a világot. Most nincs egyensúly a csapatrészek között, nincs látvány, nincsenek gólhelyzetek, nincs semmi, ami miatt érdemes volna leülni megnézni egy FcB meccset...

Robi71 2020.04.05. 19:56:34

@g4brielsmith: Pena - Cucurella, Emerson, Todibo, Araujo, Miranda Wague - Puig, Alena, Reis, Fernandes, Pedri - Collado, Fati, Trincao...velük mit tervezünk?

g4brielsmith 2020.04.05. 20:02:47

@Robi71: Pena, Wague, Todibo, Arajuo, Cucurella nálam a Barcában lennének. Bennük látok fantáziát. Fatit én azért a B csapatban játszatnám, szerintem neki sok volt egyszerre ez a sok lépcsősor. Alenat eladnám, ő nem a mi szintunk. Tricao-t kolcson adnám még 1-2 évid a többi említett játékossal. Puiq kezét én elengednem. Teljesen felesleges.. mellé fingik az ember és elesik. Izmot nem tud építeni, nem olyan a felépítése, genetikája

g4brielsmith 2020.04.05. 20:09:20

Emersont pedig a Barca kezdőjébe várnám

Robi71 2020.04.05. 20:16:15

@g4brielsmith: Nap közben taglaltam azt a tényt, hogy abban mindenki egyetért, miszerint a csapat újáépítése kudarcbe fulladt Barto alatt...aminek meglesz a hosszú bőjtje.
Amiben változnak a vélemények az a hogyan tovább. Van aki a hagyományokra építete tovább is....van aki homlokegyenest ellenkezően felrúgna minden eddigit és a többi nagy klubhoz hasonlóan idegenlégiósok (szerencsés) összevásárlását szorgalmazná.
Nekem meggyőződésen, hogy a helyes út az amit Laporta alatt is láttunk....erős La Massia-ra alapozva kiépíteni egy saját nevelésű gerincet ami mellé megtalálnánk a legjobban ideillő, a puzzle-t tökéletesen kiegészítő idegenlégiósokat.
Mivel a La Messia romokban áll...így ez jelenleg lehetetlen, de ettől függetlenül nálam lenne egy saját nevelésű, a klubhoz ezer szállal kötödő csoport (lásd fentiek) akik még ha nem is a csapat gerincét alkotnák, de a keret kiegészítésére feltétlenül kellenének. Nem gondolom, hogy újra sikeresek lehetünk olyan idegenlégiósokkal, akiknek a klub azon kívül, hogy busásan megfizeti őket...más nem jelent.

g4brielsmith 2020.04.05. 20:37:02

@Robi71: Nem áll romokban a La Masia, csak szerintem olyan csapatba nehéz nevelni játékosokat, aki még maga sem tudja mit játszon. Valdes egy jó 4-4-2 felállást szorgalmazott az utánpótlásban, ami eredményes is volt. Más kérdés, hogy ez nem tetszett a vezetésnek ( pedig Valverde is imádta ezt a felállást) és elküldték. Rengeteg jó játékosunk van a B csapatban és kölcsönben a rosszabbik véglet, akit már sajnos el is adtunk. Pena, Wagué, Arajuo, Todibo, Miranda, Cucurella, Abel Ruiz, Collado, Fati mind mind nagy tehetség, kérdés mennyit hozunk ki belőlük.

Robi71 2020.04.05. 20:42:10

@g4brielsmith: meggyőződésem, ha a La Massia-t hasonló szinten üzemeltetjük, mint La Porta idején...nem Roberto lett volna az utolsó olyan "termék" amelyik megragad a felnőtt csapatban. Az általad felsorolt névsor nem rossz, de nem lesz belőle a felnőtt csapat gerince.

Eminusz 2020.04.05. 20:44:17

Mindenki varna 2021-ig, holott mar most el kene kezdeni az epitkezest! Folosleges ezt mar halogatni, csak rosszabb lesz a helyzet... Csak tudnam miert van rola egytol egyig mindenki meggyozodve, hogy 2021 utan mas vezetoseg lesz... Vagy ha mas is lesz, mi a biztositek, hogy mas lesz minden?....

Dr Mouse 2020.04.05. 21:05:33

@g4brielsmith: :D):D):D) .... Elárulom, hogy holna együtt fogok ebédelni Bartomeu elnök úrral. Remélem, hogy lesz lehetőségem figyelmébe ajánlani Unai Simons, Upamecano és Zakaria nevű világraszóló tehetségű játékosokat.
Ezeknek a neveknek hallatán, biztos megtellik a Camp Nou Stadion.....:D)

Robi71 2020.04.05. 21:07:26

@Eminusz: A remény hal meg utoljára.

julio alberto 2020.04.05. 21:09:18

@the12thman: Lehet hogy gyenge ez a Madrid,de azért a veteránjaink 180 perc alatt egy gólra nem voltak képesek ellenünk,ők rúgtak 2,mi 1 ők 4 pontot szereztek az idénybeli két mérkőzésen.Eder Militao...eladják,valami hitelei forrást adnál a témában?

Robi71 2020.04.05. 21:10:35

Coutinho-t remélhetőleg tényleg elviszi a Chelsea...

g4brielsmith 2020.04.05. 21:11:37

@Dr Mouse: Látod most is van egy Messink, Suarezunk és még sorolhatnám, de amikor még voltak meccsek mégis hiányos volt a stadion. :) 60-70 ezren nézték a szokásos 90 ezer feletti helyett. Mindent elárul ez a helyzet. Lehet fikázni az ötletem, de ha egy kicsit is értenél hozzá rájönnél nem lennének hülyeségek ezek a játékosok. :)

Robi71 2020.04.05. 21:16:20

@g4brielsmith: jelenleg az egyetlen játékos, akiért emberek jönnek ki a stadionba az Messi. Ha ő nem lesz, akkor a CSAPATOT fognak kijönni megnézni. Már ha lesz csapat...

Dr Mouse 2020.04.05. 21:19:19

@g4brielsmith: :D):D):D) .... Elárulom, hogy holnap együtt fogok ebédelni Bartomeu elnök úrral. Remélem, hogy lesz lehetőségem figyelmébe ajánlani Unai Simons, Upamecano és Zakaria nevű világraszóló tehetségű játékosokat.
Ezeknek a neveknek hallatán, biztos megtellik a Camp Nou Stadion.....:D)

julio alberto 2020.04.05. 21:22:13

2021 Laporta az új elnök mi fog akkor változni?Elmennek a veteránok?Csak remélni lehet hogy nem töltik ki a szerződésüket,és az teszik amit Xavi vagy Iniesta.Ha ez nem történik meg Laporta radikálisan csökkenti a csillagászati fizetésüket?Az érintettek belemennek ebbe a történetbe?Megértik majd hogy nem lesz bérelt helyük a kezdőcsapatba?Le vagy becserélik őket a mérkőzéseken elfogadják?Hoz Laporta olyan edzőt aki az öltöző ellenében is megteszi azt amit meg kellet volna már tenni eddig is?Ha nem akkor teljesen mindegy ki az elnök,ki az edző marad az amit most is látunk csak egyre gyengébb kiadásban.

Dr Mouse 2020.04.05. 21:26:03

@g4brielsmith: Csak egy rövid megjegyzés: - 90 ezer feletti nézőszám a Camp Nouban CSAK az El Classicocon meg egy-két BL meccsen volt.

Robi71 2020.04.05. 21:33:35

@julio alberto: 2021 nyarán a veteránok távozni fognak...talán Alba és Messi nem (neki könyörögni fog bárki is lesz az elnök, hogy maradjon).

g4brielsmith 2020.04.05. 21:35:42

@Dr Mouse: Ha vissza nézed az elmult 10 évben szinte versengeni kellett a jegyekért. Tök m1 mi volt az ellenfél. Főleg igaz ez a 2008/9, 2009/10 és a 2015/16-os idényre.

Robi71 2020.04.05. 21:50:54

@g4brielsmith: Ha jól emlékszem a múlt szezonban voltak legtöbben a nézők. Barcelona a leglátogatottabb város a világon, mindig lesznek turisták. :)

GYLS 2020.04.05. 22:04:32

A stadionban minden hely bérletes, tehát alapjában véve foglalt. A Barcelonánál van egy Seient Lliure nevezetű program, ami a bérleteseknek nyújt lehetőséget arra, hogy ha nem tudnak, vagy nem akarnak kimenni a meccsre, akkor visszakapjanak valamennyi pénzt. Ez úgy néz ki, hogy emberünk jelzi a klubnak, hogy nem fog kimenni a meccsre, így a Barca az Ő jegyét elkezdi árulni, az illető pedig a jegyének bizonyos százalékát visszakapja, így Ő is jól jár, és ha valaki megveszi azt a belépőt, akkor a klub is. Ezért van az, hogy a meccs előtt 1-2 hónappal még alig van szabad hely a stadionban, majd 1 héttel előtte hirtelen több ezer, kis meccseknél 10-20 ezer jegy is elérhető.

Mi lehet az elsődleges ok, amiért nem mennek ki a bérletesek? Miért nem kelnek el a felszabadult jegyek? A közös pont, a "fantasztikus" játék. Szunyókálni otthon a fotelban is lehet.

julio alberto 2020.04.05. 22:14:12

@Robi71: Sok álmodat írtad meg ma is....

2020.04.05. 22:32:45

@julio alberto: nincs hiteles forrás, csak pletyka. Nem lehet mindig nyerni ellenük. Most 4 pont oda, az elmúlt x évben mennyit szereztek összesen? Nem sokat. Semmivel se jobbak és semmivel sincsenek előrébb.

barca1994 2020.04.06. 08:18:32

@julio alberto: Te is csak az álmokat szoktad ki írni.Mi mást írhatnál semmi beleszólási a dolgokba.Tudtommal a Reál meg a házunkat nézi a bajnokságban.Akkor mivel is vannak előrébb?Tetejére még nézhetetlen a focilyuk minta miénk.A fiataljaink 1-2tő kivétellel übergáz.

julio alberto 2020.04.06. 08:37:39

@the12thman: De most már szereztek,nem jó előjel.Ez csak egy ok a sok közül miért kellene végre elkezdeni a fiatalítást,csapatépítést.Jövőre csak rosszabb lesz ha marad minden úgy ahogy most van.

julio alberto 2020.04.06. 08:50:19

@Robi71: Ami nálad mindig újra és újra előjön.Az álom vége mindig ugyan az Messi az örök,utána semmi nem lesz,vége lesz a Barcának vége lesz világnak.Ezt próbálod itt eladni nap mint nap...kissé komikus.Nincs vele bajom,legalább mindig tudom nálad a sztori végét,gondolom téged meg ez megnyugtat úgy általában.

julio alberto 2020.04.06. 08:53:58

@barca1994: Legalább még egy bajnokság összejöhet ennek a veterán csapatnak...persze ennek akkor van igazán realitása ha nem fejezik be az idei bajnokságot.

barca1994 2020.04.06. 08:58:51

@julio alberto: Erősen tévedsz.Ennek a csapatnak van most a legnagyobb esélye a BL megnyerésére is .Ha a BL T befejezik.Több okból I felépülnek a sérültek,és a sokat bírált 30 adok sokkal profibb hozzá állása van mint egy fiatalnak.

julio alberto 2020.04.06. 09:06:42

@barca1994: Amúgy most kivételesen jót is írsz....az álmomat szoktam mostanában leírni.A gond az hogy nagyon úgy néz ki az álmom valóban csak álom marad.Marad Messi,Pique,Suarez,Busquets,Rakitic,Vidal és Alba,marad ez a rendkívül hatékony lehengerlő és szórakoztató labdarúgás amit a fenti urak az utóbbi években.Látom neked tetszik ez azért megnyugtató történet.

julio alberto 2020.04.06. 09:19:00

@barca1994: Elképzelem hogy felépül Suarez és aztán jön a BL-győzelem...mert a bajnokság az tuti,igaz?Június és Júliusba a majd harminc negyven fokban kétnaponta pályára lépve.De legyen igazad.

barca1994 2020.04.06. 09:19:23

@julio alberto: Minden nem tetszik.De ez a gyerekes ömlengés férfiatlan.Mint akinek csak ez az egy dolog fontos az életben.Rosszul játszunk végig nézem várom a következő mecset.Körbe kell nézni minden nagy csapat botlik és nem is játszanak jól.Idén évvel a válsággal megnőtt az esély megnyerni mindent ez számít.A Real szurkolókat kérdezd meg érdekli ,hogy szar focival nyerték BL eket.

julio alberto 2020.04.06. 09:25:22

@barca1994: A válsággal megnőtt az esély?Mire?

barca1994 2020.04.06. 09:28:24

@julio alberto: Hogy áttudjak menni a szomszédba.

julio alberto 2020.04.06. 09:38:33

@barca1994: Tedd azt menj át a szomszédba.

2020.04.06. 10:50:00

@julio alberto: a csapat építés, fiatalítás egyértelmű, ebben mindenki egyetért, de egyáltalán nem kell annyira tartani a Realtól, ha kell is a jövőben nem az ő fantasztikus igazolásai miatt hanem a mi balfaszkodásunk miatt

julio alberto 2020.04.06. 11:41:12

@the12thman: Én nem tartok a Real Madrid csapatától...az ami az igazolásaikat illeti viszont jobban állnak,nem beszélve a jövőről.Ők már elkezdték azt amit a Barcelona még nem...a fiatal játékosokat igazolnak.Olyan játékosokat akik a következő években meghatározó játékosai lesznek az európai labdarúgásnak.Hasonlóan tesz nyilván kisebb léptékben az Atletico Madrid is csak hogy a spanyol ligánál maradjunk.Joao Félix,Renan Lodi,Rodrygo,Vinicius Junior olyan nem tanítható képességekkel rendelkeznek ami akár a legnagyobb magasságokba is emelheti őket,Reinier meg.......A Barcelona csapatánál meg...ott van például Puig,már vele kapcsolatban is többit hallani a kölcsönadásról mint a csapatba építéséről.Pedig nagyon jó képességű játékos....csak hát játszatni kellene őt is.Ráadásul pont támadó középpályás hiány van a keretbe....helyette jött és játszott Vidal és Rakitic.Vidal játszott támadó középpályást sőt szélsőt!!!!

2020.04.06. 12:05:24

@julio alberto: lehet hogy tehetségesek de semmit nem tudtak eddig hozzá tenni és az nem annak számít hogy volt 2 értelmes meccsük. Igen, nézhetjük úgyis hogy előrébb járnak de látva a teljesítményüket egyáltalán nem vagyunk elmaradva. Nekünk ott egy Fati, Puig, De Jong csak játszani kell őket (a megfelelő posztjukon) és ugyanott vagyunk

2020.04.06. 12:15:26

@julio alberto: Semedo, Todibo, Firpo???, De Jong, Arthur, Puig, Fati.
Lennének itt is fiatalok szóval nincs ok pánikra.

2020.04.06. 12:16:12

@julio alberto: e téren, csak megfelelően kellene használni őket

2020.04.06. 12:17:40

@julio alberto: max Hakimi meg Odegaard jelent egyenlőre komoly erősítést ha ebbe a fos fociba amit tolnak tudnák azt hozni amit jelenlego csapatukban

julio alberto 2020.04.06. 12:23:09

@the12thman: Arthur már 25,sSemedo 27...tehát már nem fiatalok,Tobido meg a Schalke csapatában van.Puig nem játszik...Fati aki kap lehetőséget.Joao Félix,Renan Lodi,Vinicius Junior,Valverde viszont már alapemberek csapataikba.

2020.04.06. 12:48:24

@julio alberto: arra bőven jók hogy fiatalításnak legyenek nevezve, nem állíthatsz ki 18 évesekből egy csapatot. Alapemberek? Annak számítanak ha azt nézed mindig játszanak, de a hozzá adott érték mint minőség? Valverden kívül egyik sem.
Én csak azt próbálom elmagyarázni hogy nem vagyunk annyira elmaradva senkitől mint ahogy beállítod, ha a fiatalok, középkorúak számát nézzük. Minőségi javulásban meg pláne nem mármint szimplán a Realt nézve,ha van is különbség e tekintetben feléjük az minimális, abban igazat adok kellenek a fiatalok az új csapathoz ezt eddig se vitattam.

tom210 2020.04.06. 14:09:03

@julio alberto: Értjük h mit akarsz mindenáron sugallni de erős túlzásokba esel Arthur 23 éves szerintem az egy sportolónál fiatalnak mondható Félix tényleg kezdő és annyira fellenditette az Atleticot támadó játékát h átlagban egy gól rúgnak meccsenként idén ő csak az ára miatt játszik meg mert nincs nagyon más, Vinicius is kezdő meg tényleg van benne potenciál de vajon mennyit játszana ha hazard és asensio nem lenne állandóan sérült? A real középpályáján meg Kroos és Casemiro a kezdő Valverde Modriccal osztoznak a perceken. Igen valamikor alapemberek lesznek az általad felsoroltak de az még nem idén vagy jövőre lesz

Eminusz 2020.04.06. 15:24:33

Nehany Barcelonaval kapcsolatos atigazolasi pletyka:
- Erdeklodunk Romagnoli irant. A 25 eves olasz vedonek tobb keroje is van (Barca, MU, Chelsea), ezert a viszonylag magas 50 millios ara, de a Barcelona olyan szempontbol elonyben van, hogy a Milan erdeklodik Rafinha es Rakitic irant.
- Rakitic mindenkeppen Spanyolorszagban szeretne maradni, azon belul is a Sevillaba vagyik, ahol szivesen befejezne profi karrierjet.
- Tobb olasz csapat is erdeklodik Junior Firpo irant (Roma, Lazio, Torino, Napoli). Utobbi a legkomolyabb erdeklodo.
- A Liverpool szivesen visszavenne Coutinhot, de tobb angol klub is erdeklodik iranta (Chelsea, Arsenal, Tottenham), akikkel jobb kapcsolatot apol a brazil ugynoke.
- Lautaro Martinez egyre kozelebb a Barcelonahoz! Elutasitotta az Inter uj szerzodeset, ami alapjan jelenlegi 2millios fizetese helyett 4milliot kapna, de a Barca 10et ajanl neki (jellemzo....) Hiaba akarja ot a Manchester City es a Chelsea is (akik ugyanugy 10millios fizetessel csabitjak) a jatekos Lionel Messivel szeretne egyutt jatszani. Kivasarlasi ara 111millio, de az Inter penzugyi helyzetet tekintve hajlando lenne akar 80millioert is elengedni!
- A Barcelona es a PSG allitolag mar csak a vetelarrol targyal, de tobb lap szerint is, Neymar nyari visszaterese boritekolhato!

Raven1975 2020.04.06. 16:28:23

Napra pontosan tíz éve már annak a csodás estének, melyet Leo Messi négy góllal tett felejthetetlenné. A szenvedő fél az Arsenal volt.
uploads.disquscdn.com/images/178c088b6edeeb9f725bafe5ab8ea1514a376f684ef57090f6c5397a4bdbcf56.jpg

julio alberto 2020.04.06. 16:53:36

@the12thman: Én például cserélném Albát Renan LodiraMendyre,Rakitic,Vidal duót Valverdére,Griezmannt Joao Félixre...

2020.04.06. 16:57:03

@julio alberto: maximum Valverde jelentene erősítést, Felix meg max azért mert Griezmann poszt idegen helyen játszik. Fogadd el hogy nincs teljes mértékben igazad, ahogy nekem se. 50-50 :)

2020.04.06. 17:19:13

Guardiola édesanyja az újabb áldozata a korona járványnak. Őszinte részvétem!

DISTANTxTHUNDER 2020.04.06. 17:59:18

@Eminusz: Neymarral kapcsolatban azt olvastam hogy a PSG 150 millio euróért elengedné.. ezt illik fenntartásokkal kezelni mindenesetre nem lenne rossz.. Lautaroért szintén jó lenne a 80 millió..

julio alberto 2020.04.06. 19:20:49

@the12thman: Miért ne fogadnám el...nekem is neked is van véleményed.Hogy ezek olykor ütköznek nincs azzal semmi baj.Guardiolának őszinte részvétem!!

Robi71 2020.04.06. 20:31:27

Radomir Antic is távozott. :(

Faramuci_69 2020.04.06. 20:53:56

Szerintem aki kirakná a nagy öregeket egytől egyig, az vagy nem Barca szurkoló,vagy nincs tisztában a realitásokkal. Persze Rakiticnek, Vidalnak lefőtt a kávé, de Messi, Surez, Alba, Piqué és Busi helyettesítése még nincsen megoldva.
Korában úgy gondoltuk,hogy majd De Jong veszi át Busi szertepét. Ez idén nem valósult meg teljes mértékben, bár a holland kapott elég lehetőséget a bizonyításra, de még nem szoritotta ki Busit.
Óriási hiba (de minimum nagy kockázat) lenne a nagy öregeket kitenni. Nem elég neveket hozni helyettük. Piqué, Busi, Lajos és Alba nem véletlenül voltak világklasszisok, egy-egy fontos meccsen még hozzák magukat. Oké, Liverpoolban nem jött össze, de az a Pool akkor nagyon egyben volt, minden bejött nekik. Nálunk meg töben betlittek (Valverde Cou-val, Cou, Alba, Raki és Dembele is).
Ráadásul ebben az évben már látszanak a kondícionális problémák is, de azért még nem 60 perces csapat a Barca. Itt többről van szó.
Szerintem a radikális változtatások helyett inkább a csapatépítésre kellene törekedni, de szigorúan a Barca hagyományok mentén. Ez alatt az alacsonyabb súlypontú játékosok, gyors labdatartásra épülő játékára gondolok. Amit Pep megvalósított a Citynél. (Őszinte részvétem!) Persze sok pénzt költött, de remek kis csaoatot hozozz össze. A BL cím elmaradt, de az szerencse kérdése is. Tavaly a Poolnak brutál mákja volt (idén már kevésbé, holott idén jobbak, gyorsabbak és tele vannak önbizalommal). Szóval a City és a Pool kiemelkednek, de ez csak annyit bizonyít, hogy mind Pep mind Klopp géniusz. Pepnek idén nem volt szerencséje a sérülésekkel, Kloppnak minden összejött.
Szóval a csapatépítésben hiszek, de Barca tradíciók mentén. Szívesen látnék gyors, labdaügyes jól passzoló középpályásokat nálunk. Ebből nagy hiány van. Sajnos Cou-nak nem jött össze, de legalább értelmezhető áron tudjuk eladni, ha még lehet.
Nekem az jöttmég le, hogy a sok kiöregedett és megfáradt játékos mellett, sok a kissé ostoba, nem igazán iq bomba labdarúgónk.
Semedo, Firpo, Dembi egyértelműen ide tartoznak, de sajnos Umtiti is nagyot hibázott. Tőlük megválnék minél előbb. Ugyan idehoztuk Tobidot, de ő sem váltotta meg a világot, esélye sem volt Piqué szintjét hozni.
Ha igazolunk, akkor figyelembe kellene venni a játékosok életkorát is, se túl öreg, se túl fiatal ne legyen. Nálunk egyértelműen a 24-27 éves korosztály hiányzik.
Neymat szerintem felejtős, leginkább a fizetése és nem is a sérülékenysége miatt, ami persze önmagában is kizáró ok lehetne. Lautaro elég nagy kockázat, nem adnék érte 111 misit. Laporte már jól hangzik, valóban kellene egy kezdő szintű hátvéd, persze Umtiti helyett.
Amíg nem termelümk ki az utánpótlásból valakit, addig leginkább a szélső hátvéd és az kreatív középpályás posztokat kellene megerősíteni. Egy vicc, hogy nem tudjuk letámadás esetén kihozni a labdát. Valszeg ez lesz Lajos, Busi és Pique utolsó szezonja, remélem lesz kinek átadni a tudásukat. Egyedül Busi esetében látok erre reális esélyt, De Jongnak.

Les Corts 2020.04.06. 22:03:54

@Faramuci_69: egy-egy fontos meccsen hozzák magukat?Róma ellen betli,első meccs jó eredménye után Liverpoolban betli.Mit akartok még az öregektől?Minél tovább maradnak annál később lesz új csapat.
Az látható,hogy bárki jön mellettük nem lehet beépíteni őket.Pl említed De Jongot csak azt nem vetted észre vele kapcsolatban,hogy nem a saját posztján játszik.Szerinted ha cserélnének a Busival, kinek milyen lenne a teljesítménye?
Múltkor majd fel robbantam amikor minden labdával Messit keresték,mindegy,hogy lettek volna jobb opciók is.Ilyen körülmények között meg sem tudják a tudásukat mutatni.Messi átok is és áldás is.
Tudnának az újak és a fiatalok is teljesíteni,ha kapnának megfelelő játékidőt.Egy továbbjutásért játszó Inter otthonából két öreggel/Vidallal,Rakiticcel/felálló Barca hozta el a három pontot.Az idősek közül pont Vidalt tartanám meg,pedig nem saját nevelés.Mindig a végsőkig küzd,sose alszik ki benne a tűz.
Ti új Alvest,Puyolt,Xavit,Iniestát akartok.Más csapatnak nem voltak ilyen kaliberű játékosai mégis nyertek BL-t.

2020.04.06. 22:40:54

@Les Corts: De Jong világ klasszis szint a saját posztján.
Minden öregtől nem szabad megválni,meg kell találni az egyensúlyt. Pl. Dortmund(Hummele, Can, Witsel, Reus tengely)

Les Corts 2020.04.06. 22:56:52

@the12thman: Normális esetben igen,de lehet látni,hogy itt nem működik.Jött ide fiatal,más csapatban bizonyító világbajnok,év középpályása.
Megy az öregek által diktált lötyögés,ehhez kell alkalmazkodni.Nincs más,meg kell köszönni nekik az eddigieket nekik.
Miért lettetek Barca szurkolók?Nem a feltétlen,látványos támadójátékért?Megkapjuk ezt?Szenvedés leülni a tv elé.Most,hogy nincsenek meccsek nem is igazán hiányzik.

Robi71 2020.04.06. 23:18:53

@Les Corts: Minőségi játékos megtalálja a helyét bárhova igazol. A valódi tehetséget nem lehet elnyomni.
Hadd ne soroljam fel azoknak a játékosoknak a névlistáját...akik a Barca speciális hagyományokra épülő, saját nevelésű, a csapat gerincét képező játékosok mellett sikeresen egészítették ki a csapatot csak a közelmúltban.
Nem kell visszamenni a Laporta-Rijkaard-Pep szupersikeres időszakra....ennek az ostoba Rosell-Bartomeu anyaszomorító párosnak is sikerült az elején idecsábítani egy Neymar-t, Suarez-t, Stegen-t, Rakitic-t....de ez k@rva kevés 9 év alatt....közel 50 igazolásból és....1,22 milliárd ojro elköltése után.

MCMXCIX 2020.04.06. 23:21:49

Van aki itt elfelejti mit is jelent az, hogy a nevek leigazolasa nem elég. Ez nem csak az, hogy a Barca valaha volt masodik legjobb játékosát idézzem, hogy "I've never seen a bag of money score a goal", hanem hogy a posztjukon klasszisoknal nem ugy megy, mint FIFA-ban, hogy 8 klasszist idehoznánk (a penzt most ne szamitsuk) es már tudnának is együtt játszani, csapatjatek, összeszokas stb...szóval okos transzferekkel lepesenkent haladva, en most irnam ala, hogy evente egy trofea, BL-t meg csak 5, de meg az sem baj ha 10 ev mulva nyerunk ujra, csak ezt az AC Milan utat minden aron elkerulni (a Manchester Uniteddal mar nem vonok párhuzamot, hozzajuk hasonlo szinvonalesest mar produkáltunk). Nagy Neymar-pártiként ismerhettetek meg az oldalom, de ha ez a csökkentett Lautaro transzfer osszejon, akkor mar nem vagyok ennyire ragaszkodo, mert akkor mellé még elfér a személyes célpontom Aubameyang (pont az olyan keves pluszt hozzaado minosegi am de fontos megmozdulasokra a tamadosorban, amikhez egetoen szukseg lenne valakire, aki azert nagyobb kaliber mint Braithwaite), illetve vedelembe a tavozasra szerintem 27 evesen hihetoen nyitott Alaba (miután az amugy fantasztikusan teljesito Davies elvette tole a balhatved pozíciót, igy mindig csak masodlagos szerepkoreiben alkalmazzák), ezzel a 3 transzferrel a penzugyeket sem rugnank fel es valoban jelentos javulast hoznanak, igen alairom meg jelentosebbet is mint Neymar egymaga.

MCMXCIX 2020.04.06. 23:26:51

Es a masik amit eszrevettem, en is nsgyon szeretem a latvanyos focit, de hogy mindenki el van alélve ettől a Vinícius Jr-tol egy gol miatt, amibe ha nem er bele Piqué kb nekunk lett volna bedobas? Madridi rivalisainknak epp olyan szuksege vam egy igazi klasszisra mint lenne nekünk, aki lehet akár Neymar is, ha a PSG-nek kajak penz kell, hogy ne kaojanak ők is City-fele tiltast...lesznek itt meg izgalmak

2020.04.06. 23:30:27

@MCMXCIX: nem véletlen szajkózom időtlen idők óta hogy atigazolasi szezonknkent hozzunk 3 fiatalabb játékost mint 1 sztárt mert akkor soha nem érünk körbe mint fiatalítás főleg ha közel 30 éves sztárokban gondolkodunk.

2020.04.06. 23:32:20

@Robi71: mai fociban nagyon kevés a minőségi futballista, nem úgy mint régen, ma már mindenki világszt@r. Amíg Pogba, Dele Allikat ennek mondanak addig ne várjuk azt hogy Pirlo, Xavi, Zidane tengelyből fog állni a középpálya.

2020.04.06. 23:35:46

@Robi71: akikről te beszélsz aki valóban minőséget képvisel olyan kevés mint égen a csillag: de Bruyne, Messi, Cr, Neymar, Mbappe... Ilyenekből esélytelen csapatot összerakni. Régen se volt divat, akkor se vált be lásd Real. Most se fog. Sancho nagy játékos lehet belőle de Zidane korszakban csak egy tehetség lett volna, aki vagy beválik vagy nem. Most már 1 szezon után isten királyok.

Les Corts 2020.04.06. 23:37:19

@Robi71: Nálad Iniesta és Xavi se kapott volna lehetőséget.Nem tudod elfogadni,hogy eljárt a csapat felett az idő.

Robi71 2020.04.06. 23:42:06

@the12thman: Valőban kevesebb van, amióta a fociban is a "Megasztár" korszakot éljük...elég egy egyenest rúgni a labdába és máris megvan az "új szupertehetség"...akinek azonnal mega átigazolási díj és mega fizetés dukál. Azán két év múlva már dúsgazdagon eltűnik a süllyesztőben.
Azért jó néhány klub talált igazi "gyémantokat" ebben az inséges időszakban is... de istenbarma Barto-nak csak a "fake" jutott.

Robi71 2020.04.06. 23:49:00

@Les Corts: Nem kellene annyi ostobaságot összehordani....lehet, hogy eljárt az idő felettük, de ne gyere azzal a gyerekes dumával, hogy "extraklasszis" :))) Barto igazolások csak azért nem tudnak érvényesülni, mert holmi "vén szatyrok" mellett nem jutnak szóhoz.
Engem De Jong, Arthur vagy Coutinho játéka még annyira sem hoz lázban, mint a "lejárt" játékosoké. Én nem ilyen langyos, unalmas, "nincs vér a pucába" játékosokkal képzelem el a jövőt.

Robi71 2020.04.06. 23:59:31

@Les Corts: Pep játékosként amikor meglátta először Xavi a felnőtt csapat edzésén csak annyit mondott "ez a srác fog engem kiszórítani a csapatból".
Gondolom Busi is ezt gondolta, amikor meglátta először Arthur-t. :)

Robi71 2020.04.07. 00:03:13

@the12thman: Ha az elmúlt 4-5 évben úgy igazolunk, mint a Pool vagy a City, akkor most hol tartanék.
De biztos, hogy most jönnek az ellenzők és azt mondják, hogy nálunk Van Dijk vagy De Bruyne is "összesz@rták" volna magukat Messi mellett. :)))

Robi71 2020.04.07. 00:17:36

@the12thman: Pontosan, minden évben egy világsztárt. A lehető legjobbat az adott hiányposztra.
De nekünk kellett a francnak "világklasszis" szintre emelni egy Coutinho-t vagy Dembélé-t azzal, hogy Neymar szintjére emeltük őket...árban és fizetésben. :)
Mert a "zseni" Barto azt gondolta, hogy nem igazolunk klasszist....hanem mi csinálunk :))) klasszist azzal, hogy 100+ milliót fizetünk és adunk 1X milliós fizetést egy szánalmas Cou-ért vagy Dembi-ért.
Barto a átigazolások "mágusa". :)

GYLS 2020.04.07. 08:10:57

Az eddig biztosnak tűnt távozó sorsa bizonytalanná vált. A Schalke úgy tűnik, nem tudja kifizetni a 25 millát. Miről is írtam a múlt héten? A szokásosnál nehezebb lesz eladni mint korábban. Bagóért persze lehet, de abból nem lesz SZTÁR-igazolás. Pláne úgy, hogy a mi kiszemeltjeink nem igazán eladóak.

Újra képbe került Willian. Nem hosszabbít a Chelsea-nél, mert a klub 2 éves szerződést kínált neki, Ő pedig 3 évest szeretett volna. Nálunk is 3 évre írna alá a nyáron a 32. életévét betöltő játékos? Ezek után azt mondom, tartsuk meg Ardát és igazoljuk le Thiago Silvát is. Pályára is küldhetünk egy 30 feletti kezdőt.

A Real 75 milliós csökkentést ütemez be a következő esztendőre a bérkeretre vonatkozóan. Náluk is előjönnek azok a problémák, mint nálunk. Ráadásul nekik még 108 milláért el is kellene adni a szezon végéig. Igaz, nekik a kölcsönbe adott játékosokkal összesen 40-es keretük van (nekünk 30). Miről is írtam bő hete? Nálunk 100 millás költségvetési kiesés 50 milla bérkeret csökkentést eredményez (200 millánál 100 milla). Ha a Real 75-öt tervez, nálunk meg lesz a 100. Nagy mágusnak kell lennie annak, aki - mondjuk - 5%-os hibahatáron belül meg tudja jelenleg tervezni a következő esztendőt.

Les Corts 2020.04.07. 08:17:55

@Robi71: Ki beszélt extraklasszisokról?Azt mondom folyamatosan,hogy az öregek már nem fognak nyerni semmit.Ti meg nyújtanátok a végtelenig.Ha meg nem lesz Messi továbbállsz a Cytihez.Ide meg a Madridtól jöttél.

udawa 2020.04.07. 09:38:07

@Les Corts: Teljesen reménytelen...
Ez a blog sokkal színvonalasabb lenne, ha a mindentudó Robi nem futtatná egész nap magát, közben meg hajtja az alátámasztás nélküli agyszüleményeit!
Ennyire szűk látókörű, könnyű gerincű ember nem sok van, mint ő, még itt ezen az oldalon sem! Ha egyszer végre eljutnánk oda, hogy elfogadná azt, hogy talán nincs igaza, az egy előremutató lépés lenne, de ezt évek alatt sem sikerült! Adjátok fel!

julio alberto 2020.04.07. 10:31:40

@Les Corts: Jókat írsz,osztom a véleményed.

sunt 2020.04.07. 11:18:48

El kell felejteni a vírus előtti árakat. Ki kell várni, hogy milyen új árak alakulnak ki, addig legfeljebb olcsón szabad vásárolni, amig tőlünk nen vesznek jó áron. Főnyeremény, ha Todibo ingyen visszajön, csak ezentúl megfelelően kell bánni vele.

Robi71 2020.04.07. 11:38:56

@udawa: Ez a fórum sokkal szinvonalasabb lenne, ha nem bukkannának fel idónként olyan trollok, mint te is vagy.

julio alberto 2020.04.07. 12:11:06

@Robi71: Udawa troll?Mégis te ezt honnan veszed?Vagy aki nem osztja a dogmádat az csak troll lehet?Nem bántani akarlak,de jól jellemez téged,ez a legutóbbi írásod is ezt támasztja alá.Én sem te sem vagy tévedhetetlen ahogy egy ember sem az a világon.Ahogy neked is úgy nekem is és másnak is lehet véleménye még akkor is ha az nem egyezik meg a tiéddel.Na ennek az elfogadása is egy fontos emberi tulajdonság,ez meg van benned?

Robi71 2020.04.07. 12:33:31

@julio alberto: Az én álláspontomat ismeri mindenki (az is aii ah elfjétől itt van) idestova 8-9 éve . De ki ez az udawa?

Robi71 2020.04.07. 12:38:08

@julio alberto: Te nagy ívben teszel a Barca-ra és a lelkes szurkolók legtöbbségére. Amennyie erővel te itt vagy és osztod az észt....ugyan annyival tehetném én is ... a Pool oldalán vagy bárhol máshol.

udawa 2020.04.07. 12:43:02

@Robi71:
Nem felbukkantam, évek óta itt vagyok, naponta többször is felnézek, de nem különösebben érzem úgy, hogy hozzá kellene szólnom, de a te magasröptű elmélkedéseid sajnos rákényszerítettek, hogy ezt a valóban nem túl szakmai írást megejtsem, bocsánat utólag is!
Nézd, elárulok egy titkot, hogy miért nem írok, noha egyértelmű számomra, hogy jót nevetsz majd rajta, és megállapítod, hogy mint ügyeletes "troll", bedobtam egy hatalmas nagy kamut: de mivel ez nem érdekel, nyugodtan gondolhat mindenki amit csak akar!
Szóval: finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy nagyon közeli és megbízható információkhoz jutok imádott klubunkról hetente kétszer, nevezzük családi kapcsolatoknak, de ne ragozzuk! El kell ismerni, hogy az írásaid nagy többségében ragaszkodsz ugyanahhoz a sémához és elképzeléshez, persze ez koránt sem jólértesültség, csupán okoskodás... Ennyi a problémám! Sok mindenről tudok, ami miatt picit máshogy értékelek dolgokat, mint a legtöbben itt, de elfogadtam, hogy vannak dolgok, amit nem feltétlen kell tudnia a szurkolóknak! Ezzel be is fejeztem! Több év után neked csak sikerült kihozni ezt belőlem, ezután sem leszek sokkal bőbeszédűbb, legyek én is csak egy egyszerű (troll) szurkoló, ez így van jól, nem is tartom magam többnek amúgy!
Nyáron írtam néhányszor, amikor vezetőségi válság volt (most is az van), nézz utána hol voltam komoly tárgyi tévedésben kedves Robi szurkolótársam! Akkor megírtam, hogy mi a véleményem az elnökről, és azt is, hogy ki(k)nek a kezében van a gyeplő...

julio alberto 2020.04.07. 12:51:39

@Robi71: Látod pont erről beszéltem ez vagy te.Kit érdekel a te álláspontod?Az csak egy a több közül,érted?Ezt kellene megtanulni..az esztelen vádaskodás helyett.Udawa egy értelmes ember,értelmes hozzászólásokkal,aki olvassa írásait annak ez lejön.Amúgy meg régi blog tag,mint te vagy én.

RAJDEN 2020.04.07. 13:01:57

The door for Neymar to leave PSG is finally open. The French side are open to negotiating with Barça and even accept a payment in installments, unlike last year. [Diario Sport]

Robi71 2020.04.07. 14:12:54

@udawa: Szerinten jobb ha időnként megosztod a csapattal kapcsolaos véleményidet....és nem személyeskedni jársz ide. Hasznosabb és intelligensebb kommunikácjiós forma.

Robi71 2020.04.07. 14:23:33

@udawa: A napokban találkoztam egy régi barátommal és szóba kerül a foci. Ő nem Barca szurkoló, de elismerte hogy nem is olyan rég a foci úgy nézett ki, hogy "a Barca és a többiek". Majdhogynem érinthetetlenek voltunk nem csak játékban, hanem a filozófiában is amit képviseltünk. Egy külön kaszt volt a focitársafalmon belül.
Egy szó mint száz...röpke pár év leforgása alatt mi maradt ebből? Semmi....egy suttyó, proli klub...suttyó, proli szurkolókkal. És ennek egyre nehezebb a részese lenni.

GYLS 2020.04.07. 16:21:28

@udawa: @Robi71: A köztetek lévő vitához.
Udawa: Az hogy mi a véleményed Robi71 írásairól, az egyéni vélemény. Abban viszont Robi71-nek igaza van, hogy ha olyan közeli információkkal rendelkezel, mint amiről írsz, akkor miért nem osztod meg? Gondold el, mennyi felesleges vitától mentenéd meg a blogot!

udawa 2020.04.07. 16:24:11

@Robi71: Korábban volt a "Barca és a többiek", a "Real és a többiek", Ajax-Bayern-Inter stb és a többiek...
Nem csak neked mondom: addig jó csapat a Barca számotokra, ameddig ugyanolyan eredményes, mint néhány éve? Még mindig nem futottakmég kategória! Miért hiszed, hogy "kötelező" a legjobb csapatnak lenni mindig? Senki a futball történetében nem tudott hosszú évekig a legmeghatározóbb (mindent megnyer) lenni! Álom, hogy a mi csapatunk az lesz! Szeretném, de nem fogom megélni, mint ahogy más csapat szurkolói sem! Azt kellene megértsd, hogy ha itt valaki lát pozitívumokat is, attól még nem Barto-imádó (GYLS), ha Messiről nem ömleng naphosszat, attól még nem kell kilövési engedély rá (julio), ha épp a jogabonitos, trükkös focit imádja, Peptől meg nem élvez el (Bivi), még ugyan olyan szurkoló, adott esetben még jobb is, mint te, vagy én! Nagyon sokan írnak itt jót, kinek milyen a szája íze szerint való, de te vagy az egyetlen, aki szisztematikusan tolod mindenki képébe az álláspontod kis túlzással 0-24-ben! Miért???
De hogy kedvezzek neked: igen, szerintem sem jó az irány, nem megfelelő az igazolási stratégiánk, sok a hibás döntés! Csak ezt ne varrd kizárólag Barto nyakába, az igazolásainkat főleg ne! Spirtszakmailag nulla, talán még gazember is, de nem csak árt a klubnak. Bivinek ellentmondva, pénzügyileg semmivel sem állunk rosszabbul, mint a Real, akikhez mindig hasonlít! Hogy a világ leggazdagabb klubja lenne? Háááát...
Cou, Dembi, de Jong, Arthur, Grizi mind kivétel nélkül sztár vagy sztárjelölt volt! Nem lettek főnyeremény, de ezt honnan kellett volna százszázalékosan tudni a vezetőknek? Ráfaragtunk lehet! De a megszerzésükkor, ez egyáltalán nem volt várható! Te meg nap, mint nap ezen lovagolsz!

udawa 2020.04.07. 16:42:59

@GYLS: Látod ebben maximálisan igazad van, leírhatnám! De gondold végig a következőket: biztosan jót tennék-e vele? Azért van pl. ez a blog is, hogy mindenki elmondja, hogy szerinte mi a jó, mi nem, engedjék szabadjára a képzeletüket is akár! Semmi szükség rá, hogy valaki túl okos legyen! Akár világolhattam is, hogy több valós infóval rendelkezem, de én nem szeretném ezt bizonygatni, hogy így van-e! Olvaslak benneteket, SAJÁT GONDOLATAIM SZERINT értékelem és kész! Robival én nem vitázok, előrébb nem vinne! Mint itt jópáran, csak azt nehezményezem, hogy az írásaiból sokszor az jön le, hogy tévedhetetlen, pedig vannak igen nagy melléfogásai! Engem nem zavarna, ha történetesen nem százszám írná le folyamatosan! Jó, ez az én gondom, elnézést!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:25:08

@Robi71: Mar regota tudjuk, teged a hozzaszolasaidert fizetnek, hogy minel tobb legyen :) viccet felre teve szemelyeskedokkel ne foglalkozz, ahogy @julio alberto: te sem. Azert titeket emeltelek ki, mertnem idetevedt divatok vagytok, hanem igat huzo regi motorosok ahogy en is (korábban asdf neven voltam fent) (ez nem jelenti azt, hogy pl DistantxThunder vagy Eminusz blogtarsunk ne lenne az, de szrrt titeket emeltelek ki, mert a ket legradikalisabban ellenkezo iranyt képviselitek. Emlekeztek mind arra a regi generációra (Robi, Alberto, Frenkie, Distant, Cescinho, Raven, Berbatov, legvégül jomagam), amikor még...
Vegcelkent mind egyet akarunk, csak a mod az amin eltérünk, es jellemzoen nem mi megyunk at szemelyeskedesbe. Mielott barki nekem jonne, igen, aki ma talalt ra a blogra, annak is lehet velemenye, de regi tagkent emlekszem olyan társunkra (nem írom le a nevet), aki szo szerint ezzel jot higy "ha en is honapokon eveken keresztul telehanyom faszsagokkal a blogot, akkir majd en is ugyanolyan statusszal dogok itt rendelkezni???" (Robi szerintem pontosan emlekszik kirol van szo mert neki ment homlokegyenest neki). Summa, nem az egymásnak menes kene itt szamitson, hanem a ket ellenut, ami valojaban sokkal tobb, mert mar en harmadikat képviselek osszevetese, de sose felejtsük hogy a vegcel ugyanaz, eros es versenyképes klub.
Visca el Barca y visca Barcanoticias!

GYLS 2020.04.07. 17:28:33

@udawa: Finoman azt mondanám, olyan vagy mint Robi71, olvasod az írásaimat, de értelmezni már elfelejted, ugyanis nem vagyok Barto-imádó. Nem vagyok, mert amikor a klub körülményeiről (stratégiától pénzügyeken át igazolásokig) írok, azaz bírálok, akkor az elnököt is kritizálom. De nem tartom csak Őt felelősnek a kialakult helyzetért, hiszen a foci egy sokszereplős összetett üzlet.

Amíg kimenekülsz, azaz nem akarsz írni a biztos információidról, akkor (a Te kifejezésed használva) bizony valóban azt fogjuk most hinni, hogy VILÁGOLSZ!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:42:05

@GYLS: Emlekezhetsz en voltam az, aki maximalisan ezt a velemenyt osztottam, hogy ilyen nincs hogy a vilag legjobb klubjat egy ember teszi tonkre (az amugy nem ide illo Soros-hasonlat, mert ugyanugy egy ember nem tesz tonkre egy orszagot), itt vagy tudatos klánszerű ellenhadjárat és leépítés folyik, vagy a márkává válás radikalizálódása (csak olxan nevet igazolunk, akinek cseng a neve es szamtalan mez eladhato (Dembélé, Coutinho, Griezmann, es ugyanugx megemlitve a pozitiv okdalt, Neymar és Suárez), vagy mindketto, mi meg kulso szemlelokemt csak velekedhetunk illetve ujsagokat olvashatunk...

udawa 2020.04.07. 17:47:32

@GYLS: Húha, ezt most vissza kell fordítsam, mert azt hiszem te nem értelmezted az írásom, hisz ezt írtam rólad: attól, hogy valaki lát pozitívumokat is, még nem Barto-imádó! És azt is, hogy nem egyszemélyben az elnököt kell mindenért okolni! Olvasd újra kérlek, de nincs harag, csak tévedtél!
Méltósággal viselem, ha úgy gondoljátok, hogy világolok! Nem leszek sem kisebb, sem nagyobb ember!

MCMXCIX 2020.04.07. 17:51:05

@udawa: Tiszteletben tartva mindenki szakmai véleményét, igy a tiedet is, ha neked olyan megbizhato informacioid vannak, akkor megis miert nem osztod meg? Vagy itt valami maffia van a hatterben, hogy kopogtatnak az ajtodon, ha "köpsz"?

GYLS 2020.04.07. 17:51:39

@udawa: BOCS, IGAZAD VAN, tényleg így írtad! Viszont a második bekezdésben írtakat, még tartom.

udawa 2020.04.07. 17:55:30

@MCMXCIX: A GYLS-nek írt hozzászólásod az elmúlt időszak legjobb írása a szememben! Jó ha valaki nem csak feketét vagy fehéret ismer, hanem lát átmenetet is!

udawa 2020.04.07. 18:09:21

@MCMXCIX: "Köphetnék", de a legtöbb hír arról szól, hogy egyik-másik média szerint kit szeretnénk leigazolni. Írjam le, hogy tudtommal melyik igaz, és melyik nem? Épp erről írtam, hogy nem lenne szerintem jó, mert pont az a lényege ennek a blognak, hogy véleményeket ismerjünk meg ezekről, mindegy, hogy igaz, vagy álhír! Lehet rosszul, de így gondolom!

Frenkie82 2020.04.07. 18:16:25

@MCMXCIX: 2020.04.07. 17:25:08

Jelen :D ...de nem értem mit akartál a felsorolással ;)

MCMXCIX 2020.04.07. 18:16:33

@udawa: Valóban a vélemények a lényegek, sőt az igaz, hogy ha így kezdenél egy hozzászólást, hogy "Klubhoz közeli forrás szerint..." azt senki nem hinné komolyabban, mint egy átlag hírt, mivel a Sport, a Mundo is mindig igy kezdi. Ettől függetlenül, ha csak heccből tegyük fel, hogy minden szavad igaz, hát akkor remélem nem sértelek meg, de lenne hozzád pár kérdésem :))

MCMXCIX 2020.04.07. 18:18:30

@Frenkie82: Az a bizinyos regii generacio, amikir még kepernyo mogul is egy baratdagnak mondhato kotelek volt az iranyvonal mindenki között, es nem voltunk tomegblog

MCMXCIX 2020.04.07. 18:24:12

@Frenkie82: Amit aztán szétbomlasztott sajnos két banda, az egyik a Messista (nem arrol beszelek hogy Messi mindeb idok legjobbja-e, vagy nem, hanem akik szerint ha Messi nem jatszik jol az azert van mert "nem kap eleg labdat" meg "nem csinalnak neki helyet a tobbiek", ha Messi ad egy rossz passzt, az "nem volt rossz passz, csak a tarsak nem meltoak arra hogy vele jatszanak", a másik az abszolut trollok, oket meg is nevezem, mert szerencsere el lettek mostanra takaritva, vargas01, Messilona, Munyír el-Háddádi, LEO REX, akiknek egyetlen celja a polgarpukkasztas volt, igy idovel mindebkinek elment a kedve a blogolastol

Frenkie82 2020.04.07. 18:30:48

@MCMXCIX: nekem lenne kedvem most is, csak nincs miről dumcsizni, mert 1.) a csapat per pillanat szimplán minősíthetetlen... 2.) a sajtó által gerjesztett igazolások csak pletykák, azokon kár összeveszni bárkivel ;) 3.) össze-vissza vagyok csavarozva, platinázva, nincs sok kedvem még vitázni is, meg reagálni egyik-másik fabrikált zrikálására, hogy ki vagy kik lennének megfelelő igazolások, melyik csapat miért igazolt rosszul, jól, mert xy és xy a jövő reménysége, stb. ;) De mint láthatod, olvasgatom azért a blogot ;)

MCMXCIX 2020.04.07. 18:47:54

@Frenkie82:
A csapat minosithetetlensege, nos igen, ebben szerintem mindenki egyet is ert, hogx nem jo irányban haladunk. Na es akkor, amikor a mi "generacionk" még nagyban blogolt, hát sok viszonyítási alapot mondhatnék, az, hogy még 2014-15os tripla elott, annal talan még szemleletesebb az, hogy Puyol még a keret tagja volt, és a legnagyobb atigazolasi celpontjaink voltak a (végul egyedulikent erkezo) Neymar, de mellette Thiago Silva, vagy eppen Marquinhos (ez utobbi meg nem is Parizsbol, hanem konkrétan az AS Roma csapatától), szoval hiaba csak remeltuk hogy leszunk meg ujra a vilag tetejen (mert epp nem voltunk, sot ott volt a trofea nelkuli szezon Tata Martino edzosege alatt), a csapasirany, a jovo is pozitiv kepet mutatott Neymarral, Suárezzel, ter Stegennel, Bravoval, Rakiticcel, nem ugy mint most :/.

Dr Mouse 2020.04.07. 18:49:45

Talán... Talán ez a világjárvány megteszi azt, amit sem a FIFA, sem az UEFA eddig nem mert meglépni. Amit a jenkik évtizedekkel elöbb már jól láttak. Hogy kell egy "sapka" magyarul "határ" melyen belül lehet adni-venni a focistákat.

Mert az nem normális, hogy 100-140 milliókat adnak játékosokért, amikor annak bármikor eltörhetik a lábát, elszakadhat a térdszalagja, seperc alatt vége lehet a pályafutásának.

MCMXCIX 2020.04.07. 18:57:21

@Dr Mouse: Na és mit csinálnál akkor, hogyha pl az idei nyárnak lesz egy legkelendőbb játékosa, nevezzük őt Mbappénak vagy éppen Sanchonak, befut értük tobb klubtol is a maximalisan megengedett X osszegu ajanlat, no de ám jelenlegi klubja azt mondja, hogy "bocs de ennyi nem elég", holott még ez az Mbappé vagy Sancho is nyilvánosan kozli klubjaval, hogy márpedig menni szeretne, mert gyerekkent az a klub volt a kedvence/kedvenc jatekosa ott játszik es csapattarsa akar lenni/uj kihivasra vagyik/magasabb fizetest ajanlottak neki/abban a klubban tobb siker kecsegtet neki/bármi, ezer ok lehet amieet egy jatekos klubit szeretne valtani...akkor mi lenne a megoldasod?

MCMXCIX 2020.04.07. 19:01:16

@Dr Mouse: Erre csak egy kőradikális megoldás lehetne, hogy ilyenkor a klubnak nincs szava. Jogalapja még lenne is, ugyanis semelyik játékos nem rabszolga, a klubok csak a játékjogukkal rendelkeznek, de ez meg a klubokat hozná totálisan kiszolgáltatott helyzetbe, szóval azt meg nem gondolnám, hogy ez az ut.

MCMXCIX 2020.04.07. 19:06:27

Szoval sajnos vagy nem sajnos, de marad a felvazolt helyzette az, hogy nincs maximum X osszeg, mert ugy dol el, hogy 1. melyik klub mondja a legnagyobb osszeget (a klubnak) 2. ki adja a legkedvezobb szerzodest (a jatekosnak). Igy viszont valoban karos hozadék, hogy a kozepcsapatoknak eselye sincs komolyan versenyezni az elittel ajánlatok terén, ezt ala kell irnom

MCMXCIX 2020.04.07. 19:19:36

@MCMXCIX: Hatar meg tenyleg nincs, hogyha mar azt a kort emlegettem, akkor onnan hozom a peldat, ugye elt ez a Messi-PSG vonal, mégpedig egy fenyegetés révén, hogy ha leigazoljuk Thiago Silvát, a PSG tulajdonosa ki fogja vásárolni az argentin zsenit, na de hogx őt is meggyozze a valtasrol, megpedig evi (netto) 50 millio euros fizetessel. Na most, akkoriban a legdragabb ever ÁTIGAZOLÁS meg C. Ronaldo volt 96 millio euroval, szoval ez az ajánlat nagyjabol annak a feléről szólt. Ma, hogy a legdragabb jatekos Neymar (222 millio euro), annak a fele az 111. Igen, gondolja mindenki el, igy mai pénzértékre valtva, hogy 5-6-7-8 top elit kivételével komplett klubok soha nem latnak annyit egyben, ehhez képest valaki meg egyetlen játékos éves fizetésére kicsengetné, és ez a bizinyos szakadék csak nőni fog ha így megy tovább

Robi71 2020.04.07. 20:31:51

@udawa: Amikor azt mondod, hogy "a Real és a többiek"...azt kell mondjam nem érted miről beszélek. Sohasem volt olyan, hogy "a Real és a többiek"....hacsak a világ éppen aktuálisan legjobbjainak az összevásárlását nem hívod annak.
Ellenben "a Barca és a többiek" (sajnos már csak) volt. Nem csak azért mert a legjobb volt akkoriban, hanem valami teljesen mást képviselt, más alapokon működött. És ha van még "a...és a többiek" akkor az az Ajax-ra érvényes. Nem véletlenül, mivel valaki onnan érkezve meghonosította ugyan ezt Barcelona-ban. És ez a Barca hosszú éveken át épült mindaddig, amíg egy Laporta nevű elnök alatt ez beérett és a csúcsra jutott.
Barto nem csak pancser sportszakmailag...de eladta a lelkét is a klubnak és ez megbocsájthatatlan...mivel valószínűleg visszafordíthatatlan kárt okozott. Ahogy mondtam ez már nem az az FC Barcelona...csak névazonosság van a kettő között. Ha van valami ami miatt a régi önmagához még hasonlít, akkor az a pár kiöregedőben levő klasszis. De már az sem sokáig.

Dr Mouse 2020.04.07. 20:51:10

@MCMXCIX: Én nem hiszek az olyan kijelentéseknek, hogy "...új kihívásokra vágyom, meg az eszme..".brrrr.
Csak és kizárólag a PÉNZ-ről szól az egész. Még a legbutább focista is tudja, hogy nem az adott klubtól fog - ténylegesen - nyugdíjba menni, mert max 40 éves korig terjed a játékosok sportbeli élete.
Tehát a Pénz az, ami eldönti, hogy ki merre megy.

elprofesor 2020.04.08. 03:25:16

Sziasztok! Régóta követem az oldalt, de eddig csak kívülről figyeltem a történéseket.
Mindenkinek van saját véleménye ezt tiszteletben kell tartani, nincs ezzel semmi probléma. Hálisten a legfontosabb dologban mindenki egyet ért, változás kell. Őszintén a jelenlegi vezetőség alatt én nem hiszek ebben, de gondolom ezzel se mondtam újat.
Teljes átalakulás kell a vezetőségen át a játékos megfigyelőtől egészen a játékosokig. Gyorsan tudjuk ki az én állás pontomat, amit vállalok és ki is tartok mellette, ami nem jelenti azt hogy mindenkinek így kell gondolnia.
Hogy ki lenne megfelelő?
mint elnök: egyértelműen Laportára szavazok. Ha kell kiáll a csapatért, mint a sokak által gyűlölt Pérez, kell aki felveszi vele a harcot. Egyszer már felépítette maga mellé a brigádot, ezt most is rábíznám.
mint játékos keret:
védelem elég nagy káosz jelenleg, a már sokak által és ezúttal általam is emlegetett de Ligt "elengedése" hatalmas hiba volt, rá lehetett volna építeni a jövő védelmét, ide kell nyáron mindenképp egy fiatal vezért hozni, aki Piqué mellett pallérozódik még, Lenglet-Umtiti valamelyiknek menni kell és Todibot kéne visszahozni. Ha a kockázatot nézzük Umtitinek kell mennie a sérülések miatt, viszont ha a képességeket akkor Lenglet(sose értettem mit keres itt). Alba utód kelleni fog, ingyen Kurzawa jó lehet, mert Firpo nem megfelelő csere, ideiglenes megoldásnak jó lenne, amíg a többi hiányposzt belenne tömve.
Középpálya darabra megvan, itt megvan az alapkő de Jong személyében. Van még mit megmutatnia de méltó utódja lesz Busquetsnek ha a helyére kerül vége ebben biztos vagyok. Rakéta sajnos kiégett, apróért még ellehet adni. Vidal maradna nem kérdés. Mindenképpen karmester kell a gárdának.
Elől talán a legbonyolultabb a helyzet. Messi mellé kell egy Neymar, imádnám ha visszajönne, de tudom hogy nem szabad. Ezt a pénzt a jövőre kell költeni. Persze ha Griezmant bevonjuk az üzletbe akkor ezerszer is Neymar legyen itt mint ő. Lautaro? Nekem még nem bizonyított eleget.
Ehhez egy olyan edző kell akinek van szeme hozzá. Guardiola, Nagelsmann, Klopp triót próbálnám idehozni és kezdőthet az építkezés. Xaviba egyenlőre nem hiszek. Ide egy építkezésben jártas edző kell.
Stegen előtti tengelyt kell először felépíteni a már említett védővel, karmesterrel, támadóval. Utána jöhet az összes többi poszt foltozása. Hiába toljuk tele a támadószekciót ha minden más nulla. Neymar. Lautarora szánt összeget tudjuk hogy nem 2 játékosra kéne költeni, de sajnos Barto nem így fog dönteni. Egy szónak is száz a vége: Én nem várok csodát se egyebet amíg nem zavarjuk el JMB-t.

elprofesor 2020.04.08. 03:34:06

Annyit még hozzá fűznék, hogy mindenki véleményében van igazság amiket olvastam eddig. Aki klasszis megtudja mutatni bárhol, de ugye abból nagyon kevés van. Attól hogy Barto igazol, lehet jobb a játék, motiváltabb játékosok, ami az edző dolga és a többi. :) Tetőtől talpig gondok vannak a klubnál. Azzal nem vagyunk árulók hogy a triplázó csapat alapembereit elküldenénk, mert nem elküldeni kell. Leülni és vázolni a szerepüket, ha elfogadják maradjanak, nagy meccseken kell a rutin, ha nem tetszik nekik akkor váltsanak, ez már mindjárt nem olyan hogy na menjetek és szarba se lesznek véve. Ne legyünk egy Real Madrid. Bölcs döntést kell hozni mindkét oldalról, de hát az régóta nincs itt. Bízom benne hogy jövőre elindulunk újra a sikerek gyökereihez.

elprofesor 2020.04.08. 03:51:07

Stegen, Neto
Semedo, Roberto, Piqué, Umtiti, Todibo, Alba, Kurzawa, egy KHV?!,
De Jong, Arthur, Vidal, Puig, Busquets, karmester?, itt Roberto is bevethető ugye
Messi, Suarez, Fati, szélső, Suarez csere
Ez 21 fős keret, akiket nem soroltam mennének és helyettük hozni a hiányposztra valakit. Ha sikerül eladni mindenkit bőven lesz pénz ezekre.
Védelembe: sok lehetőség van de ha vissza hozzuk Todibot akkor akár maradhat is ez a keret hátul köv évben még
Középre: itt de Bruynet kell elsődleges célpontnak tekinteni, van de Beek nagyon elszált magától, a viselkedése a pályán a sok hiszti, inkább ne jöjjön
Támadók: Wernerbe jobban hiszek mint Lautaroba, Gnabryt is emlegették itt ő se lenne rossz.
De Bruynert oda adni mindent, nálam ez lenne az első, és még egy támadó. Köv évben khv és szélső, ezért is lenne jó Werner mert a Fati, Messi, Suarez, Werner négyest bárhogy lehetne forgatni, amíg hozunk még valakit.
De Ligtre mennék rá és ha újabb évet bizonyít akkor akár Lautaro is.
Mi szurkolók szeretünk túlozni. Nincs akkora probléma.
Épeszű elnök(Laporta) , edző(Guardiola), és 3-4 játékos(De Ligt, De Bruyne, Werner, Lautar) . Ha most nyáron elkezdődne ez.

elprofesor 2020.04.08. 04:00:15

Mivel mindenre nem lenne pénz ingyen Thiago Silva tökéletes lenne a 2 év múlva következő védő projektig

elprofesor 2020.04.08. 04:26:53

Végül eléggé hosszú lett sorry, összegezve az én koncepcióm, mivel mindenki a gyökerekhez akar vissza térni, mindenki úgy kampányol ki lenne a legmegfelelőbb edző így elfelejtve a Klopp, Nagelsmann féle más fajta focit? Guardiola! Ő vissza hozná a Barca iskolát a jövőbeli jelöltnek a rutintalan Xavinak. Minden évben 2-3 játékos nem világsztár mert az lehetetlen feladat. És emellett ideiglenesen feltölteni a hiányposztokat lejár szerződésű játékosok között szemezgetés. Guardiola 3 év ->Xavi aki utána beleviheti az ő tudását, csiszolhatja ahogy akarja
Évente 2-3 játékos + ingyen rutinos de minőségi spílerek(Thiago Silva, Cavani..)
Nem egyszerű de nem lehetetlen csak egy koncepció kell.

udawa 2020.04.08. 08:02:04

@MCMXCIX: Pont ettől akarom magam védeni, de csak a hecc kedvéért, kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdések vetődtek fel benned! :)

barca1994 2020.04.08. 10:02:55

@elprofesor: Jól voltak a meglátásaid.Az új játékosokkal kapcsolatba és a régiek kel is.A réfelkel gátolni vagy beválnak a sorba vagy mehetnek.Mi nem Reál Madrid vagyunk,hogy aki évekig szolgálta a klubhoz a hátsó ajtón távozzon pl Raul,Casillas.
süti beállítások módosítása