A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Messi távozóban!?

2020. augusztus 26. - caaaatalan

Egyre jobban elmérgesedik a helyzet a klub és játékosa között.

Lionel Messi a héten fax üzenetben jelezte a Barcelona vezetősége felé távozási szándékát, méghozzá ezen a nyáron. Az argentín szerződésében van egy kilépési záradék, mely minden szezonban lehetőséget biztosít a számára, hogy ingyen felbonthassa egyoldalúan a kontraktust. Ez a záradék időpontot is meghatároz, méghozzá ebben az évben júnis 10-ét.

 Messi és jogi csapata azonban a rendkívüli helyzetre hivatkozással hisz abban, hogy az időpont 08.31-re módosult és így a játékos időben élt jelzésével a klub felé.

Tegnap az FC Barcelona hivatalosan is megerősítette, hogy Messi fax üzenetét megkapta. Röviddel ezután választ is küldtek a játékosnak szintén faxon, mely szerint az aktuális záradék határideje 2020.06.10, ami letelt. Ezek okán a klub nem hajlandó Messit a kivásárlási ára alatt elengedni más csapathoz, ez az összeg 700 millió €. A vezetőség közölte azt is, hogy ha kell álláspontját bíróság előtt is megvédi.

Joan Gaspart volt Barcelona elnök a Rac1-nek nyilatkozva Bartomeuékat erősítette meg. Elmondása szerint látta a szerződést, melyben június 10-e szerepel és semmilyen ez alól felmentést adó körülmény nem merülhet fel.

Közben egyes források már arról is cikkeznek, hogy Messi Pep Guardiolával szeretne újra dolgozni a Manchester Citynél, így ha ingyen tud távozni a Barcelonától, akkor Angliába mehet. 

Bárhogyan is végződik ez a csata, a helyzet rendkívül elszomorító.

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr316177570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2020.08.26. 10:42:26

Jordi Farre (elnökjelölt): "Ahogyan a tegnapi nap folyamán mondtam, elindítottam Bartomeu és az egész elnökség ellen a bizalmatlansági indítványt. Nem maradhatnak egy percet sem tovább a klub élén, itt az idő, hogy cselekedjünk, ne csak beszéljünk."

caaaatalan 2020.08.26. 10:44:27

@Raven1975: +1

nem most jött el az idő, hanem már réges régen el is múlt sajnos a cselekvésre.

Robi71 2020.08.26. 10:52:33

Várjuk meg a hétfőt, addig minden eldöl.

Robi71 2020.08.26. 11:01:13

Pedro a Roma-ban folytatja.
Korábbi csatárcélpontunk Rodrigo 30 millióért a Leeds-ben.

sunt 2020.08.26. 11:09:07

Teljesen indokolatlan a címben a kérdőjel. Messi Guardiolához megy és a két klub meg tud állapodni, annál is inkább, mert a Citynek vannak olyan nélkülözhető játékosai, akik a Barcanak kellenek. Most már mindenki értheti, miért távozott Abidal önként, miután megerősítették a pozíciójában. Tudta, hogy mi következik és nem akarta cipelni a súlyát, mint volt csapattárs.

caaaatalan 2020.08.26. 11:15:01

@sunt: nálam még vannak kérdőjelek.

ez a tárgyalássorozat most indult, mindenki elfoglalta benne a kiinduló álláspontját, de a végeredmény nyilván sem a szerződés a felbontása sem a 700 millió € nem lesz.

De hogy mi lesz???

INCA 2020.08.26. 11:17:52

Ez méltatlan! Így kell befejeződjön Messi Barcás karrierje? Itt a klubvezetésnek igenis elegánsan kell(ene) intéznie a távozását. Például úgy is, hogy tartanak egy méltó búcsúztató rendezvényt.

caaaatalan 2020.08.26. 11:20:31

@INCA: 700 millió elvesztése ugyanolyan történelmi felelősség mint Messi méltatlan búcsúja.

A baj az hogy ez az elnökség már csak ezek közül választhat.

Frano Dévay 2020.08.26. 11:22:03

NA VÉGRE!!!!!!!!....HAJRÁ LEO.......IDEJE MÁR OTTHAGYNI EZT AZ ÉLETEDET ROMBOLÓ KATALÁN MAFFIÁT....AZ KELL NEKIK HOGY HOLMI PIKKE MEG ROBERTO MEG ALBA...ALÉNA RAFINNYÁS ÉS HASONLÓ PANCSEROK,KIEGÉSZÜLVE AFFÉLE ABIDALOS GIGASZTÁROKKAL BUMTITIVEL A NÉGYELEMIS OSZMÁN SZERECSENNEL ROBBERTÓVAL GRIZESSEL A VIGYORI BRAZILLAL....ÉS MÉG A TÖBBI MÁSODOSZTÁLYÚ SENKIVEL-----KZDJENEK CSAK AZ ELSÖ HATBA KERÜLÉSÉRT.....EZ A BANDA MÁR LUIS ENRIKE ÓTA SZISZTEMATIKUSAN BONTOTTA LE MESSI KÖRÜL A CSAPATOT.....ÖSSZ. 27 KUTYAÜTÖT TARHÁLTAK ÖSSZE 1 MILLIÁRDÉRT....ABBÓL 3...TEHÁT 3 DARAB FUTBALISTA LETT MÉLTÓ LEO MESSIHEZ....MIKÖZBEN A SZUPERBARÁTOK, PIKKE ALBA A LEGNAGYOBB BÁNATOT OKOZTÁK LEONAK LIVERPOOLBAN-RÓMÁBAN-TORINÓBAN-PÁRIZSBAN AZ OTROMBA NULLA PRODUKCIIKKAL...NANÁ HOGY EGY MESSINEK 5 ÉV UTÁN ELEGE LETT A SOK MÁSODOSZTÁLYÚ MILLIOMOS BOHÓCBÓL----SZEGÉNY CSÁKÁNYLÁBÚ LUIZ SUAREZ LEGALÁBB SZÉTSZAKADT ÉS A HELYZETEI HARMADÁT BERÚGTA....A TÖBBI MEG?????.....JÓL MEGÉLNEK MESSI JELENLÉTÉBÖL ÉS VIGAN GYÜJTIK A LEO KÉPESSÉGEIBÖL KIIZZADT TRÓFEÁKAT...NOS, EZ MA AZ F.C.B. NEVÜ BARCAMAFFIA....LEO CSALÁDJÁNAK SZÜKSÉGE VAN A NYUGALOMRA, ARRA HOGY LEO BOLDOG LEGYEN ÉS NEM IDÖRÖL IDÖRE SZOMORÚ....AMIT EZ A KLUB OKOZ NEKI MÁR 5.ÉVE!!!!!!!!!!!!. NOS.....VAN NÉHÁNY KOMOLY FELELÖSÉGTELJES KLUB,...AKIK TUDJÁK, HOGYAN KELL MEGBECSÜLNI LEO MESSIT++++OTT, AZOKNÁL VAN A HELYE LEONAK.....TEHÁT....HAJRÁ.....A GENGSZTEREK MARADJANAK, A KB.17 DARAB KUTYAÜTÖ KERETTAG MARADJON,....CSAK LEO HUZZON EL VÉGRE...AHOGY AZT MÁR AKKOR KELLETT VOLNA AMIKOR NEYMAR ÁRÁBÓL EGY NÉGER LIMONÁDÉT, HOLMI VIGYORI BRAZILT VETTEK...RÁADÁSNAK A SZÁNALMAS GRIZMANT....PIKKE MELLÉ EGY TÁPPÉNZ-VADÁSZ SZERECSEN PANCSERT....TEHÁT....HAJRÁ LEO...ÉPITSD FEL MAGAD KOMOLY HELYEN VÉGRE++++++EZ NEKED JÁTSZI KÖNNYEDÉN MENNI FOG...IGAZI KLUBBAN IGAZI TÁRSAKKAL ÉS PROFI VEZETÖKKEL!!!!!!!!

2020.08.26. 11:35:01

@Frano Dévay: :D :D funny volt, de ugy latom te Messi fun vagy nem Barcelona. :D

Dr Mouse 2020.08.26. 11:40:00

...nem így képzeltem el azt, amikor Messi megválik a Barcától...:(:(:(

Spacedyevest 2020.08.26. 12:01:29

Nagyon méltatlan ez a helyzet mindenki számára.
De azért ennyire nem kell fröcsögni, mégiscsak foci, Leo is focizni fog valahol a közönség nagy örömére, a Barcát is szeretni fogjuk úgy, ahogy lesz.
Bosszantó és érthetetlen ez az egész, de azért az élet szép.

Raven1975 2020.08.26. 12:03:37

Kösz mindent, Leo Messi!
Jelenléted hatalmas, alakod történelmi léptékű!
A Barça Aranykönyvének első bekezdésében van a helyed - Cruyff, Kubala, Xavi, Iniesta, Puyol, Gamper, Koeman, Pep, Michels mellett!
uploads.disquscdn.com/images/5b0f315e6096b9641f3664659873ee366b48838906913a1a41ed3a4b570abb28.jpg

KJDaniel 2020.08.26. 12:07:19

Sajnos nem csak egy szörnyen rossz álom volt...Ronaldinho miatt kedveltem meg anno a Barcelona csapatát és magát a focit is, majd Messivel ez folytatódott..szörnyen bosszantana ha ezek miatt a patkányok miatt (Bartó és haverjai) így érne véget Leo itteni pályafutása..

kritizator 2020.08.26. 12:19:05

@Frano Dévay: Nem kopott ki az írógépedből a nagybetű?

Frano Dévay 2020.08.26. 12:20:12

@evooo: naná......útálok mindent ami maffiaszerü...az f.c.b. meg vegytiszta maffia bartomeu abidal és bandájuk vezetésével....söttttttt.....akik nem képesek megbecsülni a világ legjobbját, azok egyszerüen aljasok.....akik meg nem háborodnak fel azon hogy leo pályáját tönkreteszik....culék meg holmi boixos banda meg úgynevezett barcadrugggerek...nos, ha elfogadják indulatok nélkül hogy messi elmegy,...hát azok mind mind takonygerincü ösztönlények.

2020.08.26. 12:39:46

@Frano Dévay: Jokat irtal nagy reszevel egyetertek!:D Csakanylabu Suarez! :D Egyebkent en szurkolok Messinek jojjon meg ossze neki 1 BL minimum. Ronaldo-t le kellene nyomni de legalabb utolerni BL cimekben.

Robi71 2020.08.26. 12:56:08

@INCA: Méltatlan? Miután tönkretették karrierének a második felét, még az ő eladásával akarják rendbehozni a Barto által kiürített kasszát. :(
Ez nem méltetlan, hanem görénység. Dögöljenek meg.

osborne 2020.08.26. 13:03:42

City vagy PSG - máshova nem mehet Leo, már ha megy.

Robi71 2020.08.26. 13:22:03

@osborne: Ha kihívást keres és bizonytalanságot akkor City, ott nincs garancia a sikerre.. még akkor is ha újra együtt dolgozhat Pep-el.
Ha tutira megy, akkor PSG. Ott csak a BL kihívás, amire nyugodtan rákészülhet. Arról nem beszélve, hogy Párizs.

kritizator 2020.08.26. 13:28:26

@Robi71: mihez képest?

Válság van vagy nem?

caaaatalan 2020.08.26. 13:49:31

@kritizator: a helyzetnek eleve nem szabadott volna idáig fajulni.

1 milliád €-t lőtt el ez a board és nem tudtak versenyképes csapatot tartani a világ legjobbja körül....

Maestro10 2020.08.26. 13:57:23

Barcelona szurkoló révén nem szeretném ha Leo távozna, ugyanakkor teljesen megértem az ő döntését is. Legyünk reálisak: nemzetközi porondon (jelen pillanatban) semmi esélyünk egy Bajnokok Ligája győzelemre, és 2-3 évig még nem is lesz. Messi pályafutása végén (érthetően) szeretne még begyűjteni néhány trófeát, és a mostani Barcelonában (sajnos) ez kivitelezhetetlen. Szerintem a Bayern München lenne neki az ideális környezet, ahol igazából csak a BL -re kellene koncentrálnia.

Bármi is lesz a történet vége, 2 dolog biztos részemről:
1, Ugyanúgy az FC Barcelona elkötelezett híve leszek Messi után is, mint ahogy voltam előtte is.
2, Immáron 16 éve követem ezt a fantasztikus pályafutást, és követni is fogom mindaddig, amíg ez az élő legenda be nem fejezi megismételhetetlen karrierjét.

Köszönünk mindent Leo!

Visca el Barca!

Overmars 2020.08.26. 14:25:39

@Robi71: te miről beszélsz? Nem vagy te normális? Senki nem akarja eladni ő akar elmenni!!!

Overmars 2020.08.26. 14:29:05

Srácok ne haragudjatok meg de szerintem furcsa hogy nem a 8-2 után írja ezt meg, vagy hamarabb, hanem mikor kiderül, hogy a cimbiének (Suareznek, Busqets)nem lesz helye a csapatban. Szerintem nagyon méltatlan ez egy ilyen klasszishoz. És tisztességtelen a klubbal!
Ez megmutatja mi a gond igazán a csapatal!

Robi71 2020.08.26. 14:30:05

@Overmars: Az mindegy, hogy ő akar elmenni magától vagy Barto akarja eladni...pénzt kérni érte görénység. Senki sem tett többet ezért a klubbérr. Ez a minimum tisztelet.

Robi71 2020.08.26. 14:37:16

@Overmars: Ha a 8-2 után jelenti be, akkoz az van, hogy "fasz"...de ó nem tette csak miután Koeman (Barto szócsöve) felvázolta a nem tudom hányadik csodálatos megújításibtervet...ami gondolom nem csak Suarez dicstelen eltávolításátvtartalmazta.
Én nem csodálkozom, hogy már nem hisz Barto újabb hazugságanak.
Azt nem értem, hogy miért hitt eddig a 2017-es szerződéshosszabbítása óta.

Attila76 2020.08.26. 14:40:08

@Robi71: Már ne haragudj, abban igazad van, tényleg sokat tett a klubért, de szerintem meg is lett ezért fizetve busásan. Butaság ingyen elengedni, akkor minek a szerződés?

világostobája2.0 2020.08.26. 15:03:04

@Robi71: most valamelyik arab sejket sajnálod? Tudjuk utálod a klubbot de arra a pénzre szükségünk van/lesz! Húzd már meg magad pár napig meg csináld meg a regisztrációdat a city vagy psg oldalán ! Szegényeket már előre sajnálom :)

Robi71 2020.08.26. 15:03:46

@Attila76: Messi busásan? Azt is mondhatnám, hogy a teljesítményéhez (a többiekhez) képest még alul fizetett is.
Akkor mit szoljon Dembi vagy Coutinho, akik ketten annyit keresnek, mint Messi és konkrétan semmit sem tettek érte .
Valaki itt (nem Messi fan) azt mondta, hogy ő tette naggyá és kaphattak magas fizetést a klub többségében középszerű játékosai. Ezért illett volna, hogy a fizetésük egy részét is Messi számlájára utalják. :)

Robi71 2020.08.26. 15:08:15

@világostobája2.0: úgy érted, hogy Barto ostoba tékozlásának kiegyelítésére jól jönne Messi átigazolási összege?
Erre valóban sajnálnám.

világostobája2.0 2020.08.26. 15:15:12

@Robi71: mert nem jelent neked ez a klub semmit!

2020.08.26. 15:35:16

@Robi71: 150 milliot siman kerhetnek erte, piaci ar, Ronaldot sem adtak el ingyen. Viszont ha ragaszkodnak a 700 millahoz az kocsogseg szerintem is. Ha mar elmegy ahelyett hogy hatan vinne a csapatot, akkor legalabb kis penz legyen ebbol a cirkuszbol. Egyet kellene megerteni nincs jatekos/nem lehet jatekos a klub felett, nem lehet fontosabb a CSAPATNAL.

Robi71 2020.08.26. 15:35:51

@világostobája2.0: Adjuk el a kiegyelítésre Barto idecsódített fals igazolásait.
Vagy attól tartasz, higy már nem érnek annyit, mint amennyiért leigazoltuk? Nem mondod, kedves találónevű vérmes szurkoló barátom!

világostobája2.0 2020.08.26. 15:45:59

@Robi71: először is én megválogatom a barátaimat és bocsi de te nem felesz meg kb egy kritériumnak sem! Másodszor pedig nem tudom emlékszel -e de arról beszéltünk hogy Messi ingyen vagy ne ingyen távozzon! De láttam már, meg egyszer tapasztaltam is, nagy mestere vagy a mellébeszélésnek:)
Tényleg remélem hogy tartod magad ahhoz amit írtál (vannak kétségeim, nem tűnsz egyáltalán egy szavahihető egyenes embernek) és ha Messi tényleg megy akkor soha többé nem hallunk rólad!

RA7 2020.08.26. 16:09:23

kétoldalról is meglehet közelíteni Messi távozási szándékát:
először is már Suarezzel való undorító bánásmód előtt közölte Koemannal hogy nem biztos a maradásában. Suareznek menni kell az csak rátett egy lapáttal, de nem is ez hanem inkább a közlés módja szerintem.
Az ő fejével gondolkodva mennyire imádja ezt a csapatot vagy blöff hogy Barto takarodjon innen, vagy tényleg szeretne még kupákat nyerni, ami teljesen érthető, bármelyik verzió is áll fenn. Ha megy is Barto itt évek kellenek mire elindul valami, ez az 1 év akkor is "kuka". Ha gyáva lenne, meg ehhez hasonló ahogy sokan mondják akkor már rég elment volna. Dícstelen búcsú lenne sajnos, de csak az elvakultak nem értik meg a helyzetét. Mindent megteszel évekig egy klubbért aki csak költi a pénzt koncepció nélkül(meg persze zsebre játszik). Azt sokan elfelejtik ha elment volna évekkel ezelőtt akkor a Rivaldo éra körül lennénk a BL-be jutásért küzdenénk évek óta. Mindig adott egy újabb esélyt a vezetőségnek, de csak kihasználták a képességeit, majd Messi megoldja. Sokat köszönhet Messi a Barcanak, de a Barca többet Messinek. Egy játékos se állhat a klub felett ez viszont igaz, ha menni akar menjen akkor is szobrot fog kapni. Bárhogy dönt teljesen megértem. Örülök hogy első pillanattól kezdve láthattam játszani. Azt viszont sose bocsátom meg magamnak hogy élőben nem láttam Barca mezben. Remélem maradsz Leo, de bárhogy döntesz igazad van!

Força Barça! 2020.08.26. 16:15:38

A Barcelona egykori alelnöke, Ferran Soriano, aki jelenleg a Manchester City vezérigazgatója, már felvette a kapcsolatot Messivel és két éves szerződést ajánlott neki, melyben ugyanannyit keresne, mint a Barcelonában. Az argentin arra kéri az angol klubot, hogy Pep Guardiola maradjon a csapatnál.

Az ESPN három éves szerződésről ír, ami kiegészülne további kettővel, melyet Messi már az Egyesült Államokban töltene, a City fiókcsapatánál, David Villa korábbi csapatánál, a New York City-ben.

BarcaForLife 2020.08.26. 16:53:45

@Robi71: Az a stilus amit megengedsz magadnak nagyon gusztustalan. Mar reg nem is megyek bele azokba a temakba amiket idehanysz mostmar honapok-evek ota mert annyira egyszeru vagy hogy mast nem tudsz mondani, kitalalni, kigondolni. Mindekozben ugy beszelsz masokkal mint ahogy kutyakkal szoktak. Nem tudom h mit kepzelsz? Azert mert kitalaltad magadnak a kepernyo mogott h te felsovezeto vagy meg bla bla nem jogosit fel arra h bunko legyel. Te masokat sotetnek hivsz mikozben te vagy a legegysikubb, legotlettelenebb, legstilustalanabb forumozo itt....de azert teszed itt magad reggeltol estig es ha valaki foledkerekedik (ami nem ritka) maris atmesz parasztba. En nem akarok ezzel semmi rosszat mondani csak ez a velemenyem. Es azt remelem tudod h ez a stilus egy kepernyo mogott mukodik ahol be tudod magad allitani barkinek....de igazi eletbe ezt a stilust sulyos pofonokkal jutalmaznank. De ugye az igazi eletben -nem virtualis- te szerintem az egyik legcsendesebb tag vagy aki a sarokba ul es varja h hazamenjen pufolni a billentyuzetet. Tenyleg peace! Ez csak az en velemenyem. Annyi jogod van itt lenni mint barkinek.

Dr Mouse 2020.08.26. 17:09:23

Erre nem számítottam... többet gondoltam Koemanról...
Azt, hogy csak így, - telefonon közli Suarezzel, hogy "mehet isten hírével"... a világ egyik legjobb centere!... (Tudom. "Öreg" meg, hogy már "nincs sok ideje...")

Momentán én nem cserélném el sem az isssteni Keane-re (a Sulkfurra) sem Vardy-ra.

Ha elküldik, ki fog itt gólokat rúgni? Griezmann, vagy a més sosem látott Trincao?

Eminusz 2020.08.26. 17:16:22

Lehet, hogy semmiség, de az elmúlt napok Messivel kapcsolatos híreit tekintve érdekes, hogy Sergio Agüero Instagram felhasználói nevét "kunaguero10"-ről "kunaguero"-ra módosította... Nem kizárt, hogy ez egy gesztus barátja, Lionel Messi felé, hogy ő legyen a Manchester City új 10-ese! Vagy már meg is állapodtak volna?...

Frano Dévay 2020.08.26. 17:19:12

@Dr Mouse: majd a dembélés oszmán......gólkirály lesz,...hiszen jobb mint a neymar....igaz?

Frano Dévay 2020.08.26. 17:22:55

@Overmars: hogy mi a gond?????-----közönséges barcamaffia,...ez a gond.

Frano Dévay 2020.08.26. 17:29:16

@evooo: messinek soha nem fog venni bl trófeát senki.....mint a reál tette....clatenburgal kassaival csakirral összecsalva 2-3 bl trófeát meg aranylabdákat vagy hármat ronaldonak meg modricsnak.....leo majd a képességeivel nyer...mint eddig már 11 éve....

sunt 2020.08.26. 17:38:40

Aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy Messi mögött évek óta egy zárt klikk sorakozott fel és nyomás alatt tartott mindenkit, az persze mindenen csodálkozik. Amint nincs eredmény, a klikk helyzete tarthatatlanná vált. (A klikké, nem Messié. Az övé is változott.) Hogy ezt Messi nem vállalta, az érthető. De nem Hűbele Balázsként lépett, hanem a stábja előzetesen mindenről tárgyalt az egyetlen kecsegtető alternatívával,Guardiolaékkal, az nyilvánvaló. Ezért az utóbbi hét eseményeinek semmi érdemleges szerepe nem volt a történetben. A Cityben felkészült emberek vannak, akik jól tudták, hogy ingyen nem fog menni, hanem játékossal/pénzzel kell fizetni. Nem véletlen, hogy a hollandokon kívül pont City játékosokat hoztak szóba a pletykák a Barcaval. Szóval a látvány-kűrök után tárgyalás lesz. Persze akinek rögeszméi vannak, az higgyen mesékben - amíg nem lesznek tények.

Robi71 2020.08.26. 17:50:30

@Dr Mouse: Az még hagyám, hogy hogyan beszélt Suarez-el....de a Messi-vel való beszélgezés során egy olyan mondat hagyta el a száját, hogy
"vége a privilégiumoknak, mostantól beállsz a sorba". :(
Csodálkozik bárki is, hogy egy ilyen beszélgetés után azonnal eldöntötte, hogy távozik?

Dr Mouse 2020.08.26. 17:51:01

@sunt: Van egy kérdésem: Honnan veszed, hogy "Messi mögött van egy klikk..." (forrás?)

Aztán említed, hogy "egyetlen" ajánlat a City-től van, majd rögtön utána azt, hogy - de a hollandokat is érdekli Messi...
Tudod, hogy hány csapat fogadná szívesen még Messit? SOK!

Robi71 2020.08.26. 17:55:01

@BarcaForLife: Remélem jól esett, hogy kiadhattad a dűhöd. Inkább rajtam üzd ki, mint a családtagjaidon. Remélem hogy a tehetetlenség eme szintjére sohasem jutok el.

Robi71 2020.08.26. 17:59:51

@Dr Mouse: sunt Barto hangja a fórumon.

Eminusz 2020.08.26. 18:06:55

@Dr Mouse: Nem azt írta, hogy a hollandokat is érdekli Messi, hanem hogy Koeman kinevezése óta csak holland illetve City-játékosokkal hozták szóba a Barcát! :D

Robi71 2020.08.26. 18:13:44

@Dr Mouse: Szerintem a Bayern és a Liverpool-on kívül mindenkit. De lehet, hogy még őket is.
A Real-t egész biztosan! :)

BarcaForLife 2020.08.26. 18:17:42

@Robi71: en nem vagyok dühös Robi. Sokkal komolyabban kene h vegyelek h az megtortenjen. Es mondom nem is bantasbol irtam csak igy gondolom. Provokalasban jeles vagy de en pont nem veszem fel. Vannak meg ertelmes hozzaszolasaid is de ahogy beszelsz emberekkel az mindezt elhomalyositja. Tenyleg szomoru. Es attol tartok h az a 71 a szuletesi eved....hat akkor igy az 5. X elott eleg baj h igy latod a vilagot. Egy csövön keresztul es onnan nem tagitasz. En csak sajnalom h igy alakult neked. De ahogy Dembele es Coutinho es Barto -mert ugye eddig terjed az itteni eszmefuttatasod 90%ban- eltunik majd innen ugy te is ahogy te magad kijelentetted. Es akkor probalkozhatsz mashol talan emberibb stilusban. En remelem h ez sikerulni fog. En szurkolok neked.

RA7 2020.08.26. 18:28:06

Ziyech, Werner, Thiago Silva és most Chilwell, jó eséllyel Havertz. Nem rossz, nem rossz, de ezekből csapatot kell csinálnia Lampardnak.

2020.08.26. 18:35:36

@Robi71: Ezt honnan tudjuk hogy elhangzott? Egyebkent ha elhangzott szerintem fasza, bizony Messinek is be kell allni a sorba. Nem lehajtott fejjel tanacstalanul setallgatni csapatkapitanykent. Nem egy Michael Jordan vagy Ronaldo az biztos.

caaaatalan 2020.08.26. 18:58:32

újfent kérnék Mindenkit, hogy mindennemű személyeskedéstől tartózkodjunk.

a viták korlátozodjanak a blog berkein belül a blogban érintett témákra, mert hogy ez a blog egyik célja.

ha vkiknek személyes gondjuk van egymással akkor cseréljenek email címet és szidják egymást agyba főbe privátban orrvérzésig vagy ameddig csak akarják de itt ezt nem akarom látni!

köszi

DISTANTxTHUNDER 2020.08.26. 19:35:08

Sem Messi, sem Suarez, sem Bartomeu nem távozott még.. sőt, egyébként Arthuron kívül senki a keretből.. könnyen lehet hogy ez is csak dráma a médiának, hogy úgy tűnjön mintga fel lenne forgatva a Barca.. pedig valójában semmi nem történt.. én tegnap bevettem, ma már csak legyintek rá, ahogy az összes kamu hírre..

Robi71 2020.08.26. 19:53:30

@BarcaForLife: Barto az főok....Dembélé és Coutinho duó leigazolása az egyik fő okozat (sok más mellett)....amiért a Barca itt tart most. Ezzel lehet vitatkozni, de nem érdemes.

Robi71 2020.08.26. 19:55:01

@evooo: Te magad linkelted be. Ha te sem olvasod el, akkor... :)))

Robi71 2020.08.26. 19:57:23

@evooo: Messi volt az egyetlen aki beállt a sorba (abba ahová a Barca-nak be kellene állni), de a többiek tisztelet a kivétel azt sem tudták milyen rendezvényen vannak.

Robi71 2020.08.26. 19:58:57

@RA7: Ez a mi átigazolási listánk?...jajj nem, most látom hogy a Chelsea-é. Pedig már azt hittem Barto szívott valamit. :)

Overmars 2020.08.26. 20:18:42

@Robi71: Dembele és Cuorinho nem voltak ebben az évben, úgyhogy őket okolni nevetséges!!!!

Overmars 2020.08.26. 20:21:45

@Robi71: Ezt kellett volna eddig is kimondani, szerintem ez a gond a mostani harcában, hogy egyes előnyt élveztek. Ennek vége kell legyen!

Frenkie82 2020.08.26. 20:43:57

Messinek már 2-3-4 éve el kellett volna hagyni a "süllyedő hajót", kitartott, igaz meg is fizették érte...

Amikor beleszerettem a Barçába, 6.helyezett volt a ligában... Aztán Dinho-val és Rijkaarddal elindult a klub egy jó irányban. Sok mindent megéltünk mi Barçások. Más, szintén nagy múlttal rendelkező klubok a tizedét sem nyerték, mint a Barçánk.

Most ínséges időket élünk, amit még a vezérkar is csak tovább ront... Remélem újra lesz sikerekkel teli éra. Hogy mi lesz Messivel? Én a helyében már leléptem volna pár éve és akkor már Bartomeu és a bandája sem lehetne a klub élén...

Messivel (?), vagy nélküle (?), csak egy dolog biztos(!), a Barçának szurkolok továbbra is!!!!
.
..
...
Barça, Barça, Baaaaaaaarça!!!!!!!!!!!!!!!!!!

RA7 2020.08.26. 21:00:36

@Robi71: legalább 1 évet várni kell hasonló listára

Robi71 2020.08.26. 21:05:47

@RA7: És még ott van Pulisic is, aki az év elején érkezett.

kritizator 2020.08.26. 21:08:08

@caaaatalan: és hol volt a modi 2-3 napig???

Berbatov 2020.08.26. 21:11:08

Nyilvánvalóan a lehető legtöbbet kell kihozni Messi távozásából, mert nem mehet ingyen. Ez a klubnak is sokkal jobb. Le kell gombolni a City-t. Játékos és/vagy pénzt adjanak. 150 millió körüli összegről repkednek pletykák.

Berbatov 2020.08.26. 21:13:53

@Berbatov: Jesus, García és Angelino, mint cserealapok. Hát nem tudom.

RA7 2020.08.26. 21:15:50

@Berbatov: mindhárom és 50 misi még

Robi71 2020.08.26. 21:32:05

@Berbatov: Abból lehetne még egy Dembi-t igazolni

sunt 2020.08.26. 21:35:38

@Robi71: Attól, hogy most éppen Barto a madam, még van ott kurva csőstül.

caaaatalan 2020.08.26. 21:46:40

@kritizator: várt h az emberek arra a nyilvánvaló megállapításra amit végül közölnie kellett maguktól eszméljenek rá.

nem kenyerem a vegzálás (moderálás) csak végszükségben alkalmazom.

Dr Mouse 2020.08.26. 21:52:36

@Berbatov: Messi távozásával csak MI szurkolók jövünk ki rosszul!
Akárkit adnak, vagy veszünk, annak "be kell illeszkednie" a csapatba.
Eladó centert, csatárt annyit találni mint égen a csillag. De ezek többsége nem találja el a kaput!
Elküldik Suarezt, de nincs helyette más...
Vállalja a Barca klubelnök a "felelőséget". - De nem mond le!

Ezek olyan ellentmondások, amit sem Te, sem én nem tudunk feloldani... Sajnos.

Robi71 2020.08.26. 21:57:11

@RA7: Szerintem jó ha efy Jesus cserére futja...aki a következő Aranylabda jelölt. Legalábbis gyakran olvastam ezt a blogon.

kritizator 2020.08.26. 22:09:18

@Dr Mouse: De ezek többsége nem találja el a kaput!

Akkor hogy kaphat 5-15 milliós fizetést?

Kicsi85 2020.08.26. 22:11:53

@Berbatov: Az nagyon keves lenne szerintem... Angelino Transfermakt szerint 20 milla,Garcia nem hosszabbit,az legyen max 10 vagy jovore jon ingyen,Jesus 55 milla...Mi meg veszitunk egy Messit...

il Moro 2020.08.26. 22:21:52

Az argentin válogatottból is többször kiszállt Messi, de miután lehiggadt, mindig visszament. Bízom benne, hogy hasonló lesz a helyzet.

Robi71 2020.08.26. 22:25:20

@Kicsi85: Ezek csak irányárak. Az árat a piac diktálja és mivel ezek óriasi reménységek...határ a cillegos ég.

Red Cule 2020.08.26. 22:46:17

Nem veszekednék, csupán kérdezem: mi azzal a gond, hogy vége a privilégiumoknak? Egy csapatkapitánynak nem az a dolga 1:4-es félidő után, hogy magába temetkezzen az öltözőben. Emlékeztetnék rá, hogy a Liverpool annó 3:0-ra veszített a félidőben, döntőben és felállt. És emlékeztetnék arra, hogy Steven Gerrard nem omlott össze a félidőben. És arra is, hogy 90 perc alatt nem 7km-t kellene megtenni (nem is futva). Meg arra is emlékeztetnék, hogy régen rossz, ha játékosok választanak, utálnak ki stb. edzőket és csapattársakat.

marco100 2020.08.26. 22:56:45

Messi ha el szeretne menni akkor el kell engedni! Hátha összejön neki még egy bl Guardiolaval plusz egy arany laszti...meg érdemli h utolsó éveit kiélvezze! De azért ha elmegy cserébe elfogadnám Gabriel Jesust plusz Bernado Silvat...talán még jól is járhatna mindenki.

Balázs37. 2020.08.26. 23:20:22

Gratulálok a Ferencvárosnak, nagy bravúr volt

H.Stoichkov 2020.08.26. 23:43:38

Messi a barca egyik legnagyobb alakja, de a csapatnak jot fog tenni, ha elmegy (amellett, hogy a vezetosegnek is menni kell). Messi a legjobbak egyike ma is, igy ertelemszeruen kore epul a csapat, csak, hogy ez a mai fociban nem mukodik, ezert nem lehetett beepiten Cout, Grizit... ha elmegy epulhet egy gyoztes csapat.

mark6666 2020.08.26. 23:54:19

@Kicsi85: Ők fiatalok, ha megveszed őket sok évre alá lehet velük írni, ezzel szemben Messiben lehet 2 top év van csak. Messi el akar menni, ez lenyomja az árat, aki nem akar elmenni vagy nem akarják eladni az meg felnyomja az árat. Ha Garcianal az az indokod hogy nem hosszabbít és 1 év múlva ingyen elvihető.. hát ilyen alapon Messi sem fog hosszabbítani és 1 év múlva ingyen elvihető.

Támpont az lehet hogy CR piaci értéke 100 millió volt és 2 évig volt szerződése amikor megvették 120-ért és 4 évre írt alá. Messi jelenleg 116-t és papíron és 1 év van a szerződéséből...

GYLS 2020.08.27. 07:33:22

Pár nappal hamarabb mint ahogyan tervben volt (szerencsémre) újra itt vagyok. Utána néztem az eltelt pár nap történéseinek. Nézzük:

19.-én (szerdán) hivatalosan bejelentik,Koeman a Barca vezetőedzője. Aznap este az elnök nyilatkozik a Barca-tv-nek. Itt megemlíti azon 7 játékosnak a nevét, akik nem eladók.
20.-án (csütörtökön) valamikor találkozik Koeman és Messi. Sem együtt, sem külön-külön egyik sem nyilatkozik a sajtónak.
21.-én (pénteken) Koeman ad egy nyilatkozatot a holland NOS-nak, ahol csupán Busi nevét említi meg, azt, hogy deJong lesz a helyén. Ezen a napon Suarez felháborodik, hogy senki nem beszélt Vele a távozásáról.
22-23 (szombat-vasárnap) aránylag csendben telik, a média találgat.
24,-én (hétfőn) Koeman első hivatalos munkanapján közli 4 játékossal (Umtiti, Rakitic, Vidal, Suarez), hogy nem számol velük, keressenek új csapatot.
25.-én Messi jelzi a klub felé, hogy él a szerződésben adott lehetőséggel és ingyen távozik. Ezzel elindul egy érdekes játszma.

Észrevételeim:
1. Koeman még a kinevezése előtt ( a médiában konkrét időpontot nem tüntettek fel, csupán úgy hozták, hogy KORÁBBAN) adott egy interjút, amelyben ecsetelte, hogy szerinte mi a Barca játékának a problémája. Ez az az interjú, amiben arról beszélt, hogy sok az idős, hogy amennyiben egy fiatal is tudja azt a szintet, amit egy 30 feletti, akkor Ő a fiatalt választja. Itt még NEM hivatalos szerepben, neveket említve nyilatkozik.
2. Koeman amint kinevezik, nyilvánosan egyetlen játékost sem említett mint távozókat, egészen hétfőig.
3. Ha senki nem mondott hivatalosan neveket a potenciális távozókról, miért háborodott fel Suarez? Honnan tudta, hogy nem számol Vele az edző? Csak nem Messitől? Vajon volt-e megegyezés Koeman és Messi között, hogy az elhangzottak kettőjük között marad? Szerintem úriemberek között még erre sincs szükség.
4. Miért csak Suarez kelt ki magából? A másik 3 miért nem lett értesítve? Messi?
5. A játékosok "jól megérdemelt " szabadságukat töltik. Mennyivel lett volna elegánsabb az, ha Koeman megszakíttatja Velük a pihenőjüket csupán arra az egy percre, ami alatt közli, nem számol Velük? Pláne, ha nem is Barcelonában tartózkodtak. Koeman nem azt üzente, hogy mától nem él a szerződésed, hogy már holnap ne gyere. Csupán tájékoztatott. 30.-án még mindenki meg fog jelenni az orvosin.
6. Messi ha menni akar, menjen. Amit a Barcában tett, csakköszönet illeti! De, egy játékos soha nem lehet több mint egy klub. Az élet Nélküle is menni fog. Kezdetben (1-2 év) döcögősebben. Végre megszűnik a mindenki egyért ( Messi fanoknak egy mindenkiért) elv. Jó pár év után végre eljön a mindenki mindenkiért időszaka, az, hogy CSAPATOT láthatunk a pályán.
7. A huzavona (esetleges pereskedés) mind a klubnak, mind Messinek árt. Jó lenne minél hamarabb, megegyezéssel megoldani a problémákat. Vagy újra egy Neymar-saga lesz?

jani888 2020.08.27. 07:45:15

@Dr Mouse:" - Vállalja a klubelnök a "felelősséget" . -De nem mond le.-" Ez a kulcsmondat ,nemcsak mostanság ,még visszamenőleg is . Minden más következmény . Ez az egész kaotikus helyzet , a folyamatos " tűzoltás ",a Suárez -ügy intézésének módja, a csapat nem megfelelő edzettségi állapota , a sok érthetetlen,felesleges ,drága igazolás ,a túlzó fizetések ,a hiányposztok üresen hagyása ,, a gyenge ,rövid kispad ., a keverés a sajtóban ,stb . Mind innen ered...

Robi71 2020.08.27. 07:52:07

@GYLS: A lényeg, hogy maradjon Barto...aki elmúlt sikeres évek után továbbra is garancia a további sikerre. Ez úgy néz ki, hogy sikerülni fog, mivel a culés rendkívül intelligensen felismerte a helyzet fontosságát. Mert ez több, mint egy klub.

MCMXCIX 2020.08.27. 08:20:28

@caaaatalan: Előre is elnézést, de @Frano Dévay-rol le kell irjam hogy szerintem elmebeteg, és igy hallgasson rá a többi fórumozó. Sokkal régebb óta vagyok itt mint bárki (talán egyedül Robit kivéve), szóval én pontosan emlékszem, amikor még "du plessis" néven írkált, bár szégyen magát a vörös eminenciáshoz hasonlítania, és emlékszem többek között arra is, hogy a "Luchoout" korszakban (amit még azt is megmondok hogy egy Sociedad elleni vereség indított el) ő konkrétan Lippit javasolta edzőnek, nem foglalkozva azzal a ténnyel, hogy az olasz szakember akkorra már konkrétan hivatalosan visszavonult...

Robi71 2020.08.27. 08:36:40

@MCMXCIX: Mint a legrégebbről megmatadt fórumozó el kell mondanom, hogy Devay nem elmebeteg, csak a stílusa együlálló. Ő már akkor jelezte a klub körüli anomáliákat, amikor ezeket még én sem érzékeltem. Igen, nem én voltam az első vészmadár...bár sokan az én nevemhez fűzík ezt a jelzőt, amiert kedvelnek a mai napig is. :)
Ha ő elmebeteg, akkor milyenek azok, akik még a mai napig sem érzékelik a problémák gyökérokait. Arról nem is beszélve, hogy többségben vannak itt a blogon. :)

mark6666 2020.08.27. 09:03:31

@MCMXCIX: óóó Lippi de imádtam őt. Na Ő aztán igazi úriember volt és nagy taktikus. A korszakának az egyik legjobb edzője.

Aerion 2020.08.27. 09:11:12

Én nem gondolom, hogy Messi el akarna menni, persze, ha úgy alakulnak az események, akkor távozni fog, de semmiképpen nem ez a prioritása.

Ha ez lenne, nem a papírfecnit küldene az elnökségnek egy lejárt dátumra való hivatkozással, hogy engedjék el ingyen, hanem meghívott volna egy TV stábot, és kiállt volna százmilliónyi Barcelona szurkoló elé a bejelentésével, és a távozás indoklásával.

Egy ilyen kaliberű játékostól ez a minimum.

De nem ez zajlott. Hallgat, mint a sír.

Rengeteg sebből vérzik ez az egész, a klub elcseszett igazoláspolitikájától a Neymar ügyön és az elmúlt évek látványos kudarcain keresztül, a klub gazdálkodásáig szerepe van mindennek, és a mindenbe belesorolom Messi személyiségét is.

Amikor világbajnoki döntőt veszettek mi volt a reakciója? Emlékeztek?

Vannak hasonlóságok.

Ha menni akar, menjen, de ingyen nem mehet. Pénzt nem kell érte fizetni.

Aki akarja, adjon játékost. Mbappe, vagy Sterling.

Vagy marad.

És ezektől függetlenül a klubvezetés távozik.

kritizator 2020.08.27. 09:16:58

@GYLS: jól összeoglaltad, de majd Robi szétkócolja:(

barto, dembele, kútinyo

ja, dembele (talán) mégis beválik nálunk (is) ezzel a névvel

kritizator 2020.08.27. 09:27:46

@Robi71: Ha ő elmebeteg, akkor milyenek azok, akik még a mai napig sem érzékelik a problémák gyökérokait. Arról nem is beszélve, hogy többségben vannak itt a blogon. :)

Drága "barátom"!

Ha a "cules" Barcelonától 0 km -re úgy látják, hogy Barto jó, akkor mi itt 3000 km-re Barcelonától hadd legyünk "elmebetegek".

kritizator 2020.08.27. 09:29:20

@Aerion: "Ha ez lenne, nem a papírfecnit küldene az elnökségnek egy lejárt dátumra való hivatkozással, hogy engedjék el ingyen, hanem meghívott volna egy TV stábot, és kiállt volna százmilliónyi Barcelona szurkoló elé a bejelentésével, és a távozás indoklásával. "

Papírfecnit ? Hivatalos faxot vagy mi a faxomat küldött.

világostobája2.0 2020.08.27. 09:30:38

@MCMXCIX: hát vannak problémái az már tuti :) de mint láthatod a betegtársa már meg is védte . A képzeletbeli középvezetőúr :)

Robi71 2020.08.27. 10:06:52

@Aerion: Jelenleg kaotikus minden, de a legvalószínűbb az hogy Barto marad. Ő az állócsillag Barcelona egén.
Sportszakmailag nulla, a korruptsága nem érdekel...de hogy mindel hályal megkent, remek manipulátor, az kétségtelen. Mint felsővezető rengeteg vállalati intrigában vettem részt...így van némi rálátásom. Barto munkássága megér egy tanulmányt.

kritizator 2020.08.27. 10:15:52

@Robi71: hájjal, intrika:( felső, középvezető úr

2020.08.27. 11:03:11

@világostobája2.0: Most mar felsovezeto es ezzel kerkedik. Beszarok! :-)

Eminusz 2020.08.27. 11:21:51

Úgy látom ma sincs vége a személyeskedésnek, úgyhogy bedobok egy témát, hátha végre értelmes kommenteket olvashatunk ismét. :)
Ma 2 név van terítéken a Barcelona háza táján. Az egyik a Manchester City 23 éves balhátvédje, Angelino, a másik pedig Memphis Depay.
Véleményem szerint az egyik fölösleges, a másik pedig rizikós.. :/ Minek Angelino, mikor Cucurella "házon belül" sokkal kézenfekvőbb lenne... Nem tetszik ez nekem :/
Aztán ott van Depay, aki véleményem szerint ugyanolyan kudarc lenne, mint Dembele vagy Coutinho (habár utóbbit a hírek szerint be szeretné építeni Koeman). Annyi a különbség az esetek között, hogy Dembele és Coutinho esetében semmi nem utalt arra, hogy rosszul járunk velük, de a holland esetében több ilyen jel is akad... Egyik, hogy nemrég volt egy komolyabb sérülése, ami miatt hónapokat kellett kihagynia és ez sosem jó ómen.. Ugye ezek a sérülések hajlamosak kiújulni és újra vissza-visszatérni. :/
A másik pedig, hogy egyszer már megbukott egy nagy csapatban... Ha a MU-ban nem ment neki, mi a garancia hogy itt majd fog?? Oké, nem egy stílust képvisel a két csapat, de akkor is.. Én biztos nem kockáztatnám meg a leigazolását.. Pláne nem 55 millióért... Arról nem is beszélve, hogy ez az igazolás ismét szembemenne a Barca filozófiával, hiszen ez azt jelzi, hogy nem bíznak Ansu Fatiban... Sokan védik a vezetőséget a fiatalok elhanyagolását illetően mondván, hogy "nincsenek olyan jó játékosok a La Masián" meg hogy "a kölcsönben lévő játékosaink nem bizonyítanak". Én rengeteget vitatkozok ezekkel az emberekkel, mert szerintem nem ez a helyzet és most ezektől az emberektől kérdezem: Fati sem üti meg a szintet és inkább igazolni kell a helyére?? Cucurella sem bizonyított??
Mindent összevetve: Ez a két játékos a hírek szerint kb 85 millióba kerülne összesen, pedig 0-ból is meg lehetne oldani a 2 posztot, jóval kevesebb rizikófaktorral... Vélemények??

Spacedyevest 2020.08.27. 11:28:51

Ahol ekkora a rumli (drága szakmaitlan igazolások, botrányos kiesések a BL-ből, Suarez-, Mess-, Neymar-, Coutinho- stb ügyek, edzettség, gyakori edzőcserék, meg amikról még fogalmunk sincs), ott nem kérdés, hogy a fő hibás az elnök. Nem egy téren, hanem "an bloc" káosz van.
Nekem nagyon furi, hogy csak Messi miatt tüntettek pár százan, egyébként csend van a sociók és a culék háza táján is.

Maestro10 2020.08.27. 11:47:35

@Eminusz: VÉDELEM: Sergino Dest, Eric García, Dayot Upamecano, Pau Torres, Álex Grimaldo, Marc Cucurella

KÖZÉPPÁLYA: (Monchu), Houssem Aouar, Thiago Alcantara, Donny Van De Beek, Kai Havertz, Adrián Bernabé, Dani Olmo

TÁMADÓK: (Álex Collado), (Konrad de la Fuente), Donyell Malen, Lautaro Martínez.

Az én kívánságlistám így nézne ki. Ezek a fiatal (Thiago kivételével) játékosok mind elérhetőek a piacon, + kiválóan illeszkednének a Barca rendszerébe.

Angelino engem nem győzött meg, Depay pedig részemről egy hatalmas zsákbamacska. :/

Kicsi85 2020.08.27. 12:01:40

@Eminusz: Az a baj, hogy mostmar szinte mindenkit hirbe hoztak a Barcaval. Tegnap Maxi Gomez-t olvastam a Valenciabol, ma mar a Lyonos Dembele. Messi esetleges tavozasanak apropojan allitolag Mane is fel lett ajanlva es meg csak most fog eldurvulni a dolog. Szerintem amig a Messi szituacio nem oldodik meg mas mozgas nemnagyon lesz. Szemely szerint en Fatinak mindenkeppen adnek a kezdoben lehetoseget, nekem a tavalyi evben meggyozo volt a teljesitmenye, jol szallt be meccsekbe,kezdokent sem volt rossz stb...valahol el kell kezdeni, most ez egy kivalo alkalom lehet arra, hogy megnezzuk a fiatalokat.Balbekknek valaki olyan kene, hogy Albat legalabb par meccsre nyugodtan le lehessen ultetni a padra, had gondolkozzon el a dolgokon, hatha osztonozne, hogy jobb teljesitmenyt nyujtson,nem vagyok benne biztos, hogy Cucurella erre megfelelo lenne, de nemigazan lattam a meccseit. Allitolag Miranda is a keret tragja meg, vele mi a helyzet? Egy idoben rola is azt mondtak, hogy jo lesz, azota meg csend van.

PeppyRapier 2020.08.27. 12:04:29

Amíg nem rendeződik a Messi vs. Bartomeu párharc, addig nagyon nehéz még csak tippelni is, hogy ki jöhet. Hiszen jelenleg abban sem lehetünk biztosak, hogy Koeman lesz az edző Október végén, amikor véget ér az átigazolási szezon. Jelenleg 2 opció van:

1. Messi megy Barto marad. Itt csak a pénz a kérdés, de Bartomeu van annyira patkány, hogy jogilag leverje Messi ingyenes kérelmét, szóval inkább pénzért mint nem. Ez esetben Koeman marad, és jöhetnek a változáok, sok távozó, sok érkező.

2. Barto megy... Ez esetben új elnökség jön, akik szinte biztosan leváltják Koeman-t. Ergó Messi és Suárez akár maradhatna is, a változások pedig elnapolódnak.

És ezek permutációi. De játékosokról most beszélni, még nagyon korainak tűnik, holott 12.-én indul a bajnokság...

Aerion 2020.08.27. 12:10:17

@kritizator: Hivatalos fax, persze, és bárki mástól ez elég is lenne. Még tán sok is.

De attól a játékostól, aki 20 éve a klub tagja, játszott több mint 700 mérkőzésen, szerzett több mint 600 gólt tétmeccsen, adott kb 300 gólpasszt, nyert 6 aranylabda díjat, 7 gólkirályi címet Spanyolországban, nos, egy ilyen szintű játékostól EZ egy papírfecni.

Méltatlan a múltjához és a klub történelméhez.

Aerion 2020.08.27. 12:15:28

@Robi71: Hasonlóképpen gondolom. Ezzel együtt fontos aláhúzni, nemcsak Bartomeu-ról van itt szó, hanem az általa felépített nomeklatúráról, ez az érdekhálózat akkor is klubnál marad, ha a feje távozik a vezetői székből.

világostobája2.0 2020.08.27. 12:19:20

@evooo: tuti kamu a gyerek :) Tudod kik szoktak ilyesmivel kérkedni arctalanul :)

Robi71 2020.08.27. 12:20:35

@Aerion: Egy szalvétára írt szerződéssel kezdődött és egy faxolt felmondólevéllel fejezödik be. Röviden, tömören, hányingerkeltően.

GYLS 2020.08.27. 12:29:42

@Eminusz: Nem jönne ki 0-ból a kettő játékos. Ugyanis Cucurella már nem a Barca játékosa. Őt csak megvásárolni lehet. De ha valóban balhátvédet akarunk, kettőjük közül inkább Cucu jöjjön. Suarez távozása miatt centernek továbbra is Lukaku a jelöltem. Igaz, Ő is" bukott" a MU-ban, de az Interben újra az lett, mint azelőtt. Sajnos akár befutott, akár kezdő ígéret egy játékos, akár 10 millába, akár 110-be kerül, valamilyen mértékben mindig zsákbamacska.

Eminusz 2020.08.27. 12:30:01

@Maestro10: Veretes névsor az biztos! :) Mindenesetre én akkor sem igazolnék ilyen sok játékost, ha lenne rá keret... :) Inkább a saját neveléseknek adnám meg a lehetőséget, illetve megtartanék a jelenlegi keretből is jónéhány játékost... Akármennyire is imádkozik világszerte minden szurkoló, hogy Messi maradjon, véleményem szerint ezek után a történések után semmiképp nem lenne jó, ha maradna.. :/ Éppen ezért nálam ő is ott lenne a távozók listáján... :( Akikkel nem tudom, mit csinálnék, az Coutinho és Dembele... Lehet, hogy egy új rendszerben még be is válhatnak, habár én személy szerint sosem kedveltem őket, de kérdőjelesen nekik is helyet fogok csinálni a csapatomban. :) A harmadik megosztó személy Griezmann, akit Messi távozása esetén mindenképp megtartanék, hiszen akkor végre saját posztján játszhatna és talán ismét vezérnek lépne elő, ahogy az Atleticoban és a francia válogatottban! :)

És akkor a távozók: Neto, Semedo, Roberto, Umtiti, Todibo, Alba, Rakitic, Vidal, Busquets, Rafinha, Messi, Suarez, Braithwaite (kb 350M)

Érkezők: Emerson, Garcia, Cucurella, Lautaro (kb 150M)

PROFIT: 200M

Akik már itt vannak: Pjanic, Matheus, Pedri, Trincao, Maia

Kölcsönből vissza: Wagué, O. Busquets, Alena, ?Coutinho?

B-ből: Pena, Araújo, Puig, Fati

ter Stegen / Pena
Emerson / Wagué
Garcia / Piqué
Lenglet /Araújo
Cucurella / Firpo
Pjanic / Alena
De Jong / O. Busquets
?Coutinho? / Puig / Matheus
Griezmann / Trincao
Lautaro / Maia
?Dembele? / Fati / Pedri

Értelemszerűen a kérdőjelesek mellé még 2 nevet írtam, ami azt jelenti, hogy őket nem kéne pótolni. :)
Ebben a keretben minden van! Fiatal, középkorú, rutinos, sztár, reménység, saját nevelés... Véleményem szerint ez egy versenyképes csapat lenne akár már jövőre is! :)
Visca el Barca!!!

GYLS 2020.08.27. 12:31:54

@PeppyRapier: Az átigazolási ablak október 05.24.00. Még 40 nap.

Raven1975 2020.08.27. 12:32:12

Lionel Messi első napja Barcelonában.
2000 szeptember 13-án készült a fénykép a Hotel Catalunya Barcelona Plaza 546-os szobájában. A fotót Leo édesapja, Jorge Messi készítette.
uploads.disquscdn.com/images/fc970a7840aa58b5f82cccd68bd898b644fc858592ea77eb10a8fdfb8c5a73a2.jpg

GYLS 2020.08.27. 12:51:00

@kritizator: Ez a vezetősdi olyan, hogy ül pl. egy osztályvezető valamelyik minisztériumban és van 8-10 beosztottja, illetve van pl. egy több száz ember foglakoztató cég , és ott az irányító helyettesek egyike valaki. Ezzel azt akarom mutatni, hogy valaki csupán azért érzi magát nagynak, mert minisztériumban egy kisfőnök. Valójában csupán egy alkalmazott.

Robi71 2020.08.27. 12:52:54

@Aerion: A görény szabadulni akar Messi-től, de nem volt mersze személyesen bevállalni. Nem akart szembesülni a még kevés megmaradt értelmes culés-al.
Inkább az új bábját használta fel erre, akinek a szájába rágta a tennivalókat. Ha nem lenne báb, akkor lettek volna tökei ahhoz, hogy megmondja a görénynek...tedd meg magad, ha akarod hogy elvállaljam a munkát. A görény egy remek manipulátor, aki mindig megtalálja azokat a kishitű nyomironcokat, akik véghezviszik a galád terveit.

kritizator 2020.08.27. 13:03:48

@Aerion: Menj be az OTP-hez nyilatkozni szóban, majd meglátod, ha perre kerül sor.

kritizator 2020.08.27. 13:06:15

@Robi71: 10 éves gyereknek jó lesz a szalvéta is, amit a bíróság majd nem fogad el
700 milliós kivásárlási áru játékosnak meg megvan a jogi csapata, aki tudja a szó elszáll.

kritizator 2020.08.27. 13:09:14

@GYLS: jut eszembe, én is vezető vagyok, gépkocsivezető,

de azt nem tudom , hogy közepes vagy felső magasságú vezető, 180 cm vagyok

GYLS 2020.08.27. 13:11:26

Visszamenőleg olvasva az elmúlt pár nap történéseit, ime egy új megvilágítás. Megjegyzem, az illetőt nem ismerem, tehát fogalmam sincs, hogy melyik oldalon áll, netán mint semleges nyilatkozta.
Juanma Castano, spanyol sportkommentátor:

'Számomra Messi inkább hűtlennek tűnik. Ebben a nehéz helyzetben becsapja az ajtót maga mögött. Így távozik egy vezér? Inkább Messi zsarnoksága távozik most. Sosem volt vezér, egyszerűen a saját szabályait fektette le az öltözőben. Sokan voltak ebben a klubban, akik szenvedtek miatta. Bartomeu megérdemli a sorsát, mert úgy irányította a Barcát, hogy közben rettegett Messitől. Egy szörnyet táplált, aki végül Őt is megette."

kritizator 2020.08.27. 13:20:22

@Robi71: fenn vagy eurobarca-n is ezzel az agymenéssel?

ott ezt válaszolták erre (neked?)

"Az elso mondatod utan en nem birtam ezt tovabb olvasni,te se gondolod ezt komolyan,csak baromi elkeseredett es ketsegbeesett vagy ugye?"

katalan2 2020.08.27. 13:22:02

@GYLS: Ez röviden-tömören butaság és akkor még finoman fogalmaztam.

kritizator 2020.08.27. 13:22:56

@GYLS: Ez olyan Robis!

Senki nem tudja a teljes igazságot, mindenki csak vagdalkozik.

katalan2 2020.08.27. 13:24:58

Nem hiszem, hogy Messi faxot írt volna. Ez az egész a sajtó koholmánya.

GYLS 2020.08.27. 13:30:26

@kritizator: Amint írtam, nem tudom ki az illető. Megosztottam, mert ez egy új megközelítés. Nem az én véleményem. Soha nem gondolnám, hogy Messi egy zsarnok lett volna.

kritizator 2020.08.27. 13:34:00

@GYLS: olvastam előtted máshol, de ez is csak egy vélemény még ha feltehetően közelebb állhat Messihez és Bartohoz mint mi.

kritizator 2020.08.27. 13:35:31

@katalan2: Mért, nem tud írni? Remélem ő elvégezte a 6 osztályt szemben CR7-tel.

barca44 2020.08.27. 13:40:12

@Robi71: Egy személyes kérdés feléd. Ma is fenntartod azt a véleményedet, amit 08.14-én 22óra56 perckor tettél,hogy " Messivel egyszerre én is távozok innen. Ez nem az én klubbom már". Messi ugytünik megy. Te is?.

2020.08.27. 13:40:42

@GYLS: Ha igazak a hirek mar megmondta elore a Man City-nek: 1. Guardiola legyen az edzo, 2. Neymarral beszelt igazoljon oda. Szerintem egyaltalan nem egeszseges ha egy jatekos mondja meg ki legyen az edzo es kit igazoljanak. Ugy gondolom ez tiszteletlen a leendo csapattarsaiddal szemben.

Kepzeld el Kloppnak megmondana vmelyik jatekosa kit igazoljon.

2020.08.27. 13:42:54

Nagyon is igaza van Koemannak az edzo a fonok es kesz.

Robi71 2020.08.27. 13:56:53

@barca44: Tartom. Nem csak Messi miatt. Ennek a klubnak semmi köze ahhoz, ami egykoron volt. De azért kíváncsian váron a jövő nyári fejleményeket.

GYLS 2020.08.27. 13:57:39

@evooo: Ezért is írtam ma reggel, egy klubnál -bármilyen rossz egy elnök vagy egy edző - soha nem emelkedhet felül senki. Legyen az akár a világ valaha volt legjobb játékosa is.

Robi71 2020.08.27. 13:59:32

@evooo: Messi megkérdezte Pep-t és Neymar-t, hogy kérnek a Barca-ból?

Robi71 2020.08.27. 14:01:00

@evooo: Elárulnád, hogy Messi kérésére hány edző és játékos érkezett a klubhoz? Neveket is tudnál mondani?

gigabyte32 2020.08.27. 14:17:29

Sziasztok,
Utóbbi hónapokban szinte egyáltalán nem szóltam hozzá, nem tartozok a Robi71 féle szakembernek hiszem magam táborhoz és a sajtóban lehozott mesékben sem hiszek, ki-kinek-mit mondott. Nagyjából semmit nem lehet tudni, de Messi-t zsarnoknak beállítani ..pfff.
2015 óta fogynak a játszótársak - 2015-ben még volt Alba, Xavi, Iniesta, Neymar, ma nincs 2 személy akivel egy kényszerítőt meg tud csinálni vagy aki egy kicsit is leveszi a válláról a terhet. Nem köré épül a csapat csak könnyebb ráhagyni mindent. Megbocsájthatatlan, hogy karrierje második felét egy elnökség ennyire elb*szta Griezman, Andre Gomes és ne soroljam milyen igazolásokkal és csapatépítéssel. Tökéletesen megértem ha távozni akar és 2-3 évet olyan csapatba nyomni ahol tényleg van csapat. Azt kérni számon hoyg nem jó csapatkapitány, olyan mintha a gepárdtól kérnénk számon, hogy gyengén úszik. Az is teljesen korrekt ha 1-2 feltétellel megy a Citybe, baszki nehogy már ne lehessen a történelem TOP 3-as játákosának.
A Barának drukkolok de most méginkább annak, hogy olyan helre igazoljon ahol nyerhet még BL-t. Nekünk szurkolóknak meg kötelességünk megköszönni az utóbbi 13 évet neki és nem pénzt várni vagy pocskondiázni. Menjen, ingyen, tett ő annyit a csapatért mint még soha senki a történelemben mi meg szépen köszönjük meg és legyünk hálásak, hogy láthattuk. A vezetőséget pedig eltakarítani amiért ennyire elbaszta.

MCMXCIX 2020.08.27. 14:19:40

Nana emberek! Én is kivételt tettem, ezért utolag is elnézést, de a magánélete (pl foglalkozás) itt ne legyen már senkinek téma, főleg nem becsmérlésként! Maradjunk meg a Barcelona-szurkoló szerepkörben, hisz itt, ezen a blogon azért vagyunk, mert azok vagyunk.

Ami a Messi témát illeti, nincs sok hozzafuznivalom, mert a megy/marad döntése egy emberen áll, aki maga Messi, innen Magyarországról én aztán írhatok amit akarok. Ha megy, utána is lesz csapat, és én akkor is az FC Barcelonának fogok szurkolni, ha Messi eligazol, és akkor is, ha egyszer a másodosztályba esünk. Visca el Barca!

2020.08.27. 14:32:43

@MCMXCIX: O kerkedik vele, senki nem kerdezte, senkit nem erdekel.

2020.08.27. 14:36:10

@gigabyte32: En is engednem ingyen, de Barto nem fogja ahogy lemondani sem fog. Ez az ember nem ember, de vkik csak megvalasztottak, viselni kell a kovetkezmenyeket, legkozelebb jol vagy legalabb jobban valasztani. Par szaz embernel nincs kint tobb aki tuntet, legalabbis egyenlore.

mark6666 2020.08.27. 14:36:24

@katalan2: A Barcelona hivatalosan elismerte hogy beadta a szerződés bontási kérelmét. Ha csak koholmány lenne szerinted nem jelezte volna instant Messi hogy ácsi én ilyet nem tettem ? Szóval 100% hogy tényleg be van adva az a kérelem.

MCMXCIX 2020.08.27. 14:58:17

@katalan2: Te nem akarnál távozni Messi helyében?

GYLS 2020.08.27. 15:13:29

@evooo: Az elnököt a culék választják. A culék döntő többsége nem egyszerű mezei szurkoló, (mint pl.én is) vagy csupán addig szurkolnak egy klubnak, amíg kedvencük a csapatban van, vagy amint vége egy sikeres időszaknak, átváltanak az éppen aktuális sikercsapathoz. Culénak lenni nem egyik pillanatról a másikra lehet. Több éves előszobája van. Szerintem az átlagéletkor is eléri a 40-et. És épp az utóbbi miatt tűrnek többet és tovább. És akkor még nem beszéltünk a nemzeti öntudatról. Figót a teljesítményéért culénak tekintették.Mégis mit kapott, amikor távozott?

Spacedyevest 2020.08.27. 15:36:55

Argentin lapok szerint Messi 3 évet játszana a Cityben, majd 2 évet a New York Cityben.

tormab12 2020.08.27. 15:37:02

Sziasztok!

Semleges fociszerető emberként azt mondom, hogy hiányzik egy jó és látványos Barcelona, mintahogy egy jobb Inter, Milan stb.

A fenti csapatok kb. egy időben kerültek le Európa futball térképéről és bizonyítják pl. Man. Utd-vel együtt, hogy oda viszzakerülni nagyon nem egyszerű.

Én azt gondolom, hogy a jelenlegi elnök egy teljességgel alkalmatlan ember és le kellett volna mondania, de Messit sem menteném fel teljesen. Csapatkapitányként nem lehorgasztott fejjel kellene sétálgatnia a pályán.

Messi ragaszkodik a barátaihoz ez érthető. De kívűlről látva egyre inkább olyan, mintha

FCB_László 2020.08.27. 15:49:22

Bartomeu is willing to step down as Barça President if Messi publicly agrees to stay at the club. [Catalunya Ràdio]

Meddig tart még ez az őrület?
Minden nyáron van valami

Força Barça! 2020.08.27. 15:59:32

Tegnap este megmozdultak kissé az események, jó néhány szurkoló vonult be - engedély nélkül, de a biztonsági személyzet asszisztálásával - a Camp Nou területére "Bartomeu takarodj!" rigmust (is) skandálva.
www.youtube.com/watch?v=IAar31KEJf4

tormab12 2020.08.27. 16:00:51

@tormab12: az öltözőben is bizony néhány ember (Alba, Busquets, Rakitic, Suarez, Piqué) képes minden esetben bebetonozottnak hinni magát, legyen bármilyem is a teljesítmény. És ez bizony felveti az öltöző felelősségét és Messi felelősségét is. Nem azt mondom, hogy teljes mértékben felelős, de igen is van felelőssége.

Ehhez ugye hozzájött egy teljesen inkonpetens elnök és sportszakmai, egészségügyi stáb.

Az öltöző és Messi az elnökség ellen és az elnökség Messi és az öltöző ellen van.

Ha igaz, amit Koeman mondott, azzal egyetértek mindenkinek egy klubban be kell állnia a sorba. Csak az nem mindegy milyen sorba és milyen klubban. Magam részéről őt nem tartom Barca szintű edzőnek az eddigiek alapján, de lehet bebizonyítja ennek ellenkezőjét.

Amúgy ti szurklók isszátok meg a levét, mert én bizony nem tudnék sem Bartomeuval, sem az öltözővel azonosulni.

A legérdekesebb az egész történetben az, hogy még senki sem távozott tőletek. Csak Setien. De sem játékos, sem elnök. Csak ki tudja mennyire hiteles hírek vannak. Ezért egyetértek Distanttal, hogy hiszem, ha látom. Azt is hozzáteszem, meg tudom érteni Messit, de miért nem áll ki a nyilvánosság elé?! Szereti a Barcelonát? Igen. Tenni akart érte? Igen. Akkor miért pont most és így csinálja ezt?! Miért nem mondja nyiltan ki, hogy mi a probléma vagy, hogy elnök úr, mondjon le kérem? Talán azért, mert érzia felelősségét. Tudja, hogy ha nyiltabban kiállna az azt jelentené, hogy Messi a csapat föle nőtt. Ez nem lenne tisztességes, de szerintem azt is tudja, hogy néhány játékos és ember bizony fölkapaszkodott rajta és hülyét csinált belőle. Így a "csendes" távozás mellett döntött.

Én bevallom, hogy szerintem az lenne a legjobb nektek, ha Messi is, az elnök és jó néhány játékos távozna. És jöjjön a teljes megújulás. A Chelsea, de még a Real példája is, még ha nem is teljes mértékben, de bizonyítja, hogy merni kell és lehet fiatalítani, mert ennél a helyzetnél minden jobb.

FCB_László 2020.08.27. 16:06:57

Messi has made the decision to leave Barcelona with or without Bartomeu. Leo's decision is not just about the president - he feels the club does not provide him with a sporting project that aspires to compete at the highest level. [Veronica Brunati]

Imádom a sajtót

Robi71 2020.08.27. 16:09:25

@evooo: Cule=össznépi hazafias katalán-maffia támogató csoport. "tudjuk, hogy Barto egy korrupt alkalatlan segfej, a mi segfejünk".

tormab12 2020.08.27. 16:12:47

@FCB_László: Distant és én is ezért mondom, hogy hiszem, ha látom. Messi viszont bármit is tesz, nem fog már teljesen jól kijönni belőle. Csak, ha az elnök elmegy és nyer még trófeát a Barcanak.

g4brielsmith 2020.08.27. 16:44:29

Mindeközben a Chelsea megcsinálta a nyár üzletét Malang Sarr-al!

2020.08.27. 16:56:50

“With all my respect, Griezmann must play in his position.

"It is not an extreme. It is not. You have to play in your role. This is where the most important part of a coach comes in, knowing your players well and getting the most out of them."

Koeman

Dr Mouse 2020.08.27. 17:14:58

Sok érdekes ötletet olvastam a kommentekben.
Csak egy apró megjegyzés. - Többen írják, hogy "Messi LEHORGASZTOTT FEJJEL sétálgatott a pályán..."
Könyörgöm! Ha az ellenfél már 8:2-nél tart, - senki nem mehet EMELT FŐVEL egy stadionban!

Frenkie82 2020.08.27. 17:26:44

@Dr Mouse: Puyol biztos tüzelte volna a társakat... Még a 8-2-es meccsen is, az utolsó sípszóig...

FCB_László 2020.08.27. 17:29:44

@Frenkie82: valószínű így lett volna , hiányzik egy csk a csapatba :/

Binglof 2020.08.27. 17:31:18

@Frenkie82: Nem lett volna nyolc vele.

Frenkie82 2020.08.27. 17:31:46

Ne a védő munkáját nézd, hanem a mentalitását, hozzáállását, a társak tüzelését...

katalan2 2020.08.27. 17:49:39

Mondom én, hogy a sajtó csinálja az egészet. www.sport.es/es/noticias/barca/jorge-messi-desmiente-supuesta-confesion-leo-sobre-futuro-8089266

Nézzétek meg Messi édesapjának instagramját. Kattints a Jorge Messi fényképére!

GYLS 2020.08.27. 17:51:55

Ma sok honlapot olvasta. Nem találtam Umtiti, Rakitic, Vidal, Roberto, Pique, Alba, Busi nyilatkozatot. Pedig az első hármat távozásra kérték, a többieket pedig a fizetésük csökkentésére. Sőt, olvasom, hogy az általam is sokat kritizált Busi kedden megcsinálta a tesztet, tegnaptól pedig már edz. Lehet ezt így is!

Dr Mouse 2020.08.27. 18:08:11

@Frenkie82: Ne haragudj, de 8:2-nél már nem tehet semmit sem edző, sem csk.

FCB_László 2020.08.27. 18:11:58

@katalan2: és maga Messi miért nem cáfolja ezeket vagy akármi?
Mindenki csak lapul ...

Frenkie82 2020.08.27. 18:16:19

@Dr Mouse: nem haragszom... nem a 8-2 a lényeg, hanem a hozzáállása, mentalitása, stb., amit egy CSK-tól elvárnak úgy általában mindenhol... Messivel tulajdonképpen semmi bajom nincs, sőt, sokat köszönhetünk neki, egy élő legendája a Barçának, de NEM KAPITÁNYNAK VALÓ (!!!), sajnos, ahogy igaz ez Mr.Shakirára is és Busira is... sajnos... :(

mark6666 2020.08.27. 18:39:12

www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-bartomeu-kesz-lemondani-messi-maradasa-erdekeben-2780347

Na most ismét Messi oldalán pattog a labda. Színt kell vallania hogy ha az elnök lemond akkor hajlandó maradni, vagy tényleg elege lett és váltani akar az egészből.

sunt 2020.08.27. 18:55:36

Messinek Xavi visszavonulása óta nincs és nem is lehet más olyan partnere, mint De Bruyne.

RA7 2020.08.27. 19:25:23

SPORT szerint a City 100-at plusz Jesust, Bernardót és Garcíát adná Messiért.

Nem, nem és nem akarom hogy menjen Messi de ez már meggyőző ajánlat de óriási kacsa.

Eurobarca fórumon osztotta meg egy srác.

Máté Nagy00 2020.08.27. 19:41:38

@Frenkie82: még egy ilyen csk nem lesz mint Puyol! Elképesztő volt a hozzáállása! Ez a mentalitás, tüzelés nagyon hiányzik!

Máté Nagy00 2020.08.27. 20:05:32

@RA7: sport es tobbi meggyozo media szerint mar Barto 3x távozott és Neymart 5x leigazoltuk.
Én itt már senkinek nem hiszek,etetik a népet mindennel.

Robi71 2020.08.27. 20:09:31

@FCB_László: Nem véletlen, hogy Puyol Messi-t a támagatásáról biztosítja és mellette van bárhogy is dönt.

RA7 2020.08.27. 20:10:32

@Máté Nagy00: ne tévezd már meg a fórum társakat kérlek... Volt az 10 és 30 is

Robi71 2020.08.27. 20:18:25

@Máté Nagy00: Barto zseniálisan használja a médiát és a környezetét manipulálásra. Tanítani kellene.
Ha esetlen van még valaki, aki nem tudja, hogy ő áll Koeman mögött Messi 'eltávolításában"...annak ne legyen.
Az sem véletlen, hogy Koeman 'érintethetetllenek" listája úgyan az, mint korábban Barto-nak.
Ő van Koeman "eltavolítandók" vagy fizetéscsökkentések mögött. Nincs például Dembéle rajta, akinél hasznavehetetlenebb tagja nincs a keretnek, de még a fizetéscsökkentéséről sincs szó.

Dr Mouse 2020.08.27. 20:45:47

@Frenkie82: Írod, hogy Puyol biztosan tüzelte volna 8:2-nél is a társait.
Puyolnak szerencséje volt, ő nem került ilyen helyzetbe.
Megváltozott a világ, s benne a foci is.
Amikor egy nem túl iskolázott fiatalember - magyar pénzben - hetente milliárdokat keres és közben ül a kispadon, - mert az edzője nem tartja alkalmasnak a kezdőbe - lásd Sanchez, - akkor nincs min csodálkozni.

g4brielsmith 2020.08.27. 20:46:39

Ez rövidesen ki fog derülni, hogy Messi ígyis-úgyis menni akar, avagy csak a Barto féle csipet-csapattal van baja.
Ha menni akar akkor hülyeség lenne elutasítani a City ajánlatát. Jesus, Silva és Eric Garcia óriási erősítés lenne még így is a csapatnak. Ha viszont marad Messi, akkor legyen kialakítva egy normális keret köré... legyen méltóképp elbúcsúztatva.

Dr Mouse 2020.08.27. 20:47:25

@Robi71: Mi lehet az oka Koeman ilyenféle viselkedésének? Hát szerintem meg az, hogy többszörösét keresi annak, mint amit Hollandiában keresett...

kritizator 2020.08.27. 20:49:45

@gigabyte32: "Menjen, ingyen, tett ő annyit a csapatért mint még soha senki a történelemben mi meg szépen köszönjük meg és legyünk hálásak, hogy láthattuk."

Így igaz, de ő is kapott a Barcatól pl. a gyógykezelések stb.

Úgyhogy win-win

tormab12 2020.08.27. 20:50:58

@Robi71: Pontosan. És meg is adta a sakk-matott majdnem Messinek. Csak magamat tudom ismételni. Messi csak akkor tud ebből jól kijönni, ha elzavartatja Bartot és nyer egy trófeát. Másképpen úgy lesz etetve a média, hogy Messi elmenekült (és ebben még némi igazság is lenne). Persze attól még az elnök a hunyó. Egyébként én nem Messinek adtam volna csk szalagot. Talán Piquének, ő szerintem jobb lett volna. De ez csak vélemény.

Másrészt hangsúlyozom, hogy még minden játékosotok megvan.

Robi71 2020.08.27. 20:54:34

@Dr Mouse: A Barca jelenlegi állapotában sztáredző nem vállalta volna el. De ha igen csak komoly feltételek mellett....szabadkéz. Van még kérdés?

Robi71 2020.08.27. 20:57:22

@GYLS: Koeman fizetéséről van info? Hányszorosa annak amit a holland válogatottnál keresett?

Robi71 2020.08.27. 21:00:16

@g4brielsmith: Messi távozását nem kötötte Barto távozásához...így Messi menni fog, Barto marad...sokak örömére. :)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.27. 21:09:18

Szerintem elég érdekes a 8-2 utáni pár nap hír tsunamija óta hatalmas a csend, csak a média irogat ezt azt.. de sem Bartomeu, sem Messi, sem Piqué, sem senki nem állt ki a nyilvánosság elé.. pl Messi távozását csak maga a játékos nem ismerte el hivatalosan, állítólag menni akar, állítólag faxot küldött, állítólag Bartomeu lemond, állítólag elküldték Suarezt, Bukfencet, Rakiticset, meg a fél bandát.. én nem lennék meglepve ha kiderülne hogy ez az egész csak egy színjáték, a külvilágnak mutatják hogy történnek a dolgok, most mindenki a Barcáról beszél, aztán hamarosan itt az előszezon, és mi pontosan azzal a kezdővel fogunk kiállni az első meccsen mint amelyik 8at kapott a Bayerntől

Robi71 2020.08.27. 21:19:23

@DISTANTxTHUNDER: Szerintem ameddig Messi helyzete nem tisztázodik...semmi sem változik. Gyanítom legkésőbb hétfőn hivatalossá válik, hogy megy vagy marad. Utána felgyorsulnak az események.

tormab12 2020.08.27. 21:20:29

@DISTANTxTHUNDER: Pontosan. Ezt mondom én is. Túl nagy a csend nálatok. Suarezért meg a többiért hol a jelentkező? Sehol. Hol vannak a hírek arról, hogy Rakitic meg a többi klubbot keres. Sehol.

osborne 2020.08.27. 22:10:27

@Robi71: Évek óta Barto határoz meg mindent, ez is lett a vége.

Azt hitte idén is megússza de a covid és a Bayern kiszabott vele.

kritizator 2020.08.27. 22:14:33

@osborne: ezt máshol olvastam remélem nem tilos

"Olvastam már több helyen is, szerintem lehet ehhez köze: A Barcelona, a Bilbao, a Real Madrid és az Osasuna nem ugyanabban a formában működik, mint a legtöbb spanyol sportegyesület, hanem nonprofit szervezetként, és ilyen esetben az elnök, illetve elnökség a SAJÁT vagyonával felel a költségvetésért. Ha hiánnyal adják át a klubot a következő elnökségnek akkor az igazgatósági tagoknak a saját vagyonukból kell pótolni a hiányt. Mivel ugye bejött a korona, brutál nagy mínuszban vagyunk pénzügyileg, ezért akarja Barto megvárni legalább a márciust, hogy addig valahogy kiügyeskedje könyvelésileg ezt az évet. Ha Barto most lemondana csődbe kerülne mindenki akinek dolgozik, a teljes igazgatótanács.

Szóval szerintem valami ilyesmi lehet a háttérben, normális ember ha nem fenyegetné a teljes anyagi csőd már réges régen eltakarodott volna, ez a patkány meg menti a saját seggét ahogy csak tudja..."

GYLS 2020.08.27. 22:38:53

@kritizator: Ez csak a mérleg egyik serpenyője. A törvényeknek mindig vannak mentesítő részei is. Jelen esetben nem felel a vagyonával, ha a hiány előre nem látott körülmények miatt keletkezik (COVID-19).

DISTANTxTHUNDER 2020.08.27. 23:04:23

@Robi71: Miért, mi lesz hétfőn, lottó húzás? :) Messi helyzete teljesen tiszta, hiszen ő maga nem jelentett be semmit.. azt hiszem el, hogy egy saját nevelésű játékos, aki ráadásul a klub legnagyobb ikonja lett, egy ilyen horderejű döntést nem a nyilvánosság előtt jelent be, hanem egy faxot küld.. az viszont nem teljesen tiszta hogy miért jó az egyeseknek hogy kavarják a sz.rt a klub körül az ilyen hírek terjesztésével? Azt hiszik hogy így majd nem fog feltűnni pl hogy legközelebb ugyanaz a görény Rakitics fog kezdeni a középpályán meg a Bukfenc akiket már nyolcszor elkükdek/eladtak? Kíváncsi egyébként hogy ezt hogyan fogják majd kimagyarázni az első meccs sajtó keret hirdetésénél..

kritizator 2020.08.28. 06:23:29

ja, a Föld meg lapos

világostobája2.0 2020.08.28. 06:43:12

@mark6666: Kiderül, hogy Messiék mit is akarnak igazából! Mert ugye állítólag Bartoval van baja neki is Puyolnak is meg mindenkinek is :) Szóval itt a nagy lehetőség ! Persze én azt is megértem ha nincs kedve csapat újraépítésben részt venni meg csak kell neki még 1-2 trófea stb, csak onnantól kicsit furcsa lesz visszagondolni ilyesmikre, hogy a Barcelona az otthonom a legfontosabb stb stb. Szóval a lényeg az hogy ha tényleg barto a gond akkor hajrá!!! De amúgy én arra fogadnék hogy City. Vele talán Pep is elér valamit a Bl-ben :) De a legszebb az lenne ha majd összeakadnánk és kiejtenénk őket :) Tudom nincs sok esélye de ugye bármi megtörténhet :)

világostobája2.0 2020.08.28. 07:00:08

de mindenesetre barto ezt zseniálisan csinálta. Kb nem tudd vesztesen kijönni a dologból így már. Messi viszont annál inkább.

Overmars 2020.08.28. 07:22:18

@világostobája2.0: de valahol érthetőb is, ha vele van baja, akkor mondja ki! Vagy legalább legyen egy twitje hogy #bartolomeuaut. De ha azzal van baja, hogy a kis belső köre, vagy talán ő maga sem fog annyit játszani, minden meccsen, vagy az edző lekapja ha nem passzol, Griezmannak, akkor azt is mondja ki. Legyen világos ,hogy miért nem akar maradni. Az elnöknek, jó fél éve van hátra, ha eddig bírta ezt a 7 hónapot nem bírja ki?! Csak szerintem a gondja az, hogy végre Koeman megmondta nem lesznek előnyt élvező játékosok!

kritizator 2020.08.28. 07:35:48

@világostobája2.0:

1. Ha kirúgja Bartot, akkor tényleg ő lesz a Barca diktátora
2. Ha ki is rúgja, egy életképes project min. 3-4 év, annyi ideje nincs már menjen.
3. A "Barca az otthonom": ez csak egy PR-szöveg, nem kell komolyan venni

világostobája2.0 2020.08.28. 07:41:53

@Overmars: Így van! Ki kell állnia és őszintének lenni! Sztem ennyit megérdemelnénk! De gyanús hogy csak valami semmitmondó magyarázatot fogunk kapni!

Robi71 2020.08.28. 07:42:08

@DISTANTxTHUNDER: Hétfőn kezdődik a felkészülés. Az egyértelműen távozók ott már nem lesznek jelen...

világostobája2.0 2020.08.28. 07:44:45

@kritizator: én ezt az ennyi ideje már nincs dolgot nem nagyon értem! Mit akar még? Mindig arról papolt hogy az egyéni címek nem érdeklik csak a csapat. Vagy ez is csak PR ?

Robi71 2020.08.28. 07:47:12

@DISTANTxTHUNDER: @világostobája2.0: @kritizator: @Overmars:
1. Megy Messi és Barto is
2. Megy Messi és marad Barto
3. Marad Messi és megy Barto
4. Marad Messi és marad Barto is.

Na fiuk, mosz szint lehet vallani. Kíváncsi vagyok ki mit szeretne. :)

Red Cule 2020.08.28. 08:24:03

Olvasom a Marcában, hogy Messi távozni akart még 14-ben és 16-ban is.

Aerion 2020.08.28. 08:35:30

@Robi71: Szép tipológia.

Esélyes az 1-es, de a 3-as lenne a klubérdek, mint szurkoló, ezt szeretném.

Aerion 2020.08.28. 08:39:28

@Red Cule: De még az is lehet, hogy most se fog.

Bivi76 2020.08.28. 08:58:05

@Robi71: Én úgy gondolom, a gyökeres változáshoz, amit szeretnék, mindkettőnek távoznia kell. Úgyhogy az 1-es számú verziódat szeretném hogy megvalósuljon, annak ellenére hogy Messit egy kivételes képességű játékosnak, zseninek, legendának tartom. És ami a legfontosabb, én mindig Barcelona Szurkoló voltam, vagyok, leszek, úgyhogy nagyon de nagyon nem érdekelnek Messi távozása esetén a további címei. Ha elmegy mondjuk a Citybe, remélem soha nem nyer BL - t,mert én az FC Barcelonát szeretném minden évben győztesnek látni a legrangosabb európai kupasorozatban. Mindörökké Barcelona!

világostobája2.0 2020.08.28. 09:16:08

@Robi71: 3. ha ez nem lehetséges akkor 1. és ugorjunk neki tiszta lappal

Spacedyevest 2020.08.28. 09:24:01

Messi most már menni fog, az tuti.
Barto menteni akarja a Griezmann ügyletét, és elcserélni Joao Félixre.

g4brielsmith 2020.08.28. 09:29:48

Tegnap még arról volt szó, hogy Messi távozása esetén Griezmann lesz a vezércsődör. Mára kicsit fordult a kocka és Griezmann-Félix cseréről írnak. :D
Az lenne a legjobb, ha Messi, Suárez, Griezmann is elmenne és tényleg jönne Gabriel Jesus, Bernardo Silva, Eric Garcia, Joao Felix.

g4brielsmith 2020.08.28. 09:36:57

Elég veretes csapat lenne:

ter Stegen-Neto-Inaki Pena
Semedo-Wagué
Piqué-Eric Garcia
Lenglet-Araújo-Todibo
Alba-Angelino
de Jong-Busquets
Pjanic-Sergi Roberto
van de Beek-Coutinho
Bernardo Silva-Trincao
Depay-Ansu Fati
Felix-Gabriel Jesus

Robi71 2020.08.28. 09:43:17

@Robi71: Nekem az 1., de legvalószínűbb a 2.

Robi71 2020.08.28. 09:45:58

@Red Cule: Szerintem ez az első alkalom, hogy menni akar, de most sem jószívvel.

Dr Mouse 2020.08.28. 09:54:43

@g4brielsmith: ...és ezek közül ki fog GÓLT rúgni?

Dr Mouse 2020.08.28. 09:56:13

Jééé! Már a Joao Félix is nálunk van?..........:D)

GYLS 2020.08.28. 10:01:38

@Dr Mouse: Az előző szezonban 4 mérkőzés volt, amikor Messi nem játszott. 14 gólt szereztünk. Ebből a 4-ből ráadásul kettő olyan volt, amelyen még Suarez sem játszott. Ekkor is 7 gólt szereztünk. Nem áll meg az élet nélkülük!

sunt 2020.08.28. 10:01:40

Akik állítólag nagyon aggódnak Messi jövőjéért, fütyülnek a City pazar ajánlatára: 5 éves szerződés nagy pénzért, ebből 3 Manchesterben és 2 Mansur sejk new-yorki csapatánál. Ideális angol neveltetés a három fiúnak. Mit tudna ígérni a Barca ezzel szemben?

Robi71 2020.08.28. 10:07:15

@Robi71: bocs, 2. Tőletek ezt is vártuk.

kritizator 2020.08.28. 10:07:27

@GYLS: ezt már tavaly is írtam, talán Robinak, hogy Messi - függők vagyunk és nélküle is megy

GYLS 2020.08.28. 10:16:55

Egy kis számolgatás. Az elnök azon a bizonyos Barca TV-s interjúban elmondta, hogy a 2020-2021-es évben 300 millával kevesebbel számolnak. Ez azt jelenti, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalt így tervezik. Azaz hiány nem lehet!

A költségvetési év tehát kerekítve 700 millára lesz tervezve. Ebből a nagycsapatra általában a 60-65 %-ot fordítják. A többit elviszi az utánpótlás (B-csapat, korosztályos csapatok), a női foci, a futsal, a kézilabda, a kosárlabda és a teremhoki szakosztály, illetve magának a klubnak a napi élethez szükséges források biztosítása. Jobb esetben tehát a nagycsapatra 65% fordítódik. Ez 455 milla. Ennek lehet a 70%-át bérekre fordítani. Ez 318 milla. És ez a bruttó! Ha Messi marad, és nem megy bele bére csökkentésébe, az maga 130 milla. (Megjegyzem, amint korábban is írtam, a klub egyoldalúan is csökkenthet.)

Na ezért kell több olyan játékosnak a szakmai okok mellett távozni, akiknek magas a bére. És ezért kell a maradókat is a bérük csökkentésére kérni.

világostobája2.0 2020.08.28. 10:23:01

@GYLS: de ha egy olajsejk lenne a gazdánk akkor ilyen gondunk nem lenne . Jól gondolom?

GYLS 2020.08.28. 10:27:25

@világostobája2.0: Ha az FFP VALÓBAN mindenkire egyformán lenne érvényes, akkor nem jól gondolod. Mert az olajsejk is csak 100 millával vehetne többért játékost, mint amennyiért elad. De láthatjuk, mind a PSG, mind a MC megúszta. Vannak egyenlőbbek az egyenlők között!

kritizator 2020.08.28. 10:33:31

@GYLS: Messi 130? Én olyan nettó 30-ra bruttó 45-50-re gondoltam.

kritizator 2020.08.28. 10:34:31

@GYLS: De, fizetést bármennyit adhatna vagy nem erre kérdezett vilásostobája?

kritizator 2020.08.28. 10:41:28

@GYLS: szerintem ebben a cikkben a reklámbevétel nem Barca költségvetését terheli

GYLS 2020.08.28. 10:41:53

@kritizator: Eltérőek az összegek. Mert találgatás megy a média részéről is. Van, aki pl. 1 015 000 eurót, van aki fontot ír mint heti fizetés. Van, aki csak az alapbérről ír, van aki hozzáteszi a prémiumokat, és van aki a reklámbevételekről is ír. Ez utóbbi viszont már nem a klub fizeti. Szóval lehet, hogy az az igaz amit Te írsz, lehet, hogy egyikőnké sem igaz.

GYLS 2020.08.28. 10:44:30

@kritizator: Fizetést sem adhat többet a sejk, mint a sporttal kapcsolatos bevételből a nagycsapatra fordított összeg 70%-a. Kiskapuk viszont vannak. Ki is játsszák!

RA7 2020.08.28. 10:44:55

Rosarioban épp a szurkolók verik szét a várost hogy Messi oda menjen.
Na ez már tényleg beteges.

Griezmannt adnánk Felixért, akit 2 órája Koeman jolly jokerének állítottak be.
Tényleg itt az ideje csak a hivatalos szóval ellátott cikkekre rámennem.

Robi71 2020.08.28. 10:52:38

@GYLS: Az nrm baj, ha Coutinho visszajön és egymaga elvisz 50 milliót?
És miért kellene eladni a jól kereső játékosokat, ha arányosan csökken mindenki fizetése.

Kicsi85 2020.08.28. 11:05:36

@RA7: En a Marca-n ugy olvastam/ertelmeztem ezt a Griezmann - Felix csere operaciot, hogy ez meg az elott tortent, hogy Messi barmit is bejelntett. Barto allitolag egy az egyben el akarta cserelni Grizembert Felixre, viszont a Atleti ezt egybol vissza is utasitotta, mert Felix fontos szerepet jatszik a klubnal es Lemar-t meg Diego Costa-t ajanlottak fel helyette cserebe, amire meg Barto mondta azt, hogy eselytelen. Kozben meg Messi bejelentette amit es azota Koeman mar beszelt Griezmannal...

Robi71 2020.08.28. 11:23:00

@Kicsi85: Barto el akarta cserélni egy az egyben? :)
Az Atletinél tudnak erről?...és rá is bólintottak? Felix 8 évvel fiatalabb....gondolom egy Grizi +80 millió alapból.

Kicsi85 2020.08.28. 11:30:52

@Robi71: En csak azt irtam le ahogy a Marca lehozta, hogy mi igaz belole, fogalmam sincs.
Egyebkent meg, en mar Barto-tol nemigazan lepodnek meg meg azon sem ha el akarta volna cserelni Griezmant, Felixre es meg mondta volna az Atletinek, hogy ok fizessenek :DDDD

FCB_László 2020.08.28. 11:37:47

Egy kis pletyka összefoglaló a messi ügyben ha valakit érdekel :) :
youtu.be/vGJEVFHg_sw

Les Corts 2020.08.28. 12:02:38

@Robi71: 1.
Bartót szinte mindenki szeretné klubon kívül látni.Messi hiába a valaha volt legjobb,vele nem lehet új csapatot építeni,ezért jobb lenne ha menne.Máshol talán még beleférne egy BL győzelem.
A Barca meg nulláról kezdhetné az építkezést.

Aerion 2020.08.28. 12:05:47

Továbbra is azt várom, hogy Messi végre megszólaljon. Eleve ezzel kellett volna kezdenie.

Nyilván a klubon belül mindenkinek világos a valós helyzet, de többszázmilliónyi szurkolónak nem. Ha döntött, közölje. Nem annyira bonyolult a képlet.

Messi távozása a Barcelona részére felmérhetetlenül súlyos brandveszteség, és ha az események idáig elmennek, a klub érdekeit kell szem előtt tartani.

Én Barcelona szurkoló vagyok, voltam Messi előtt is, és leszek utána is. AHa Messi távozik, legyen az ő döntése a Messi=Barcelona és Barcelona=Messi brand megtörése.

Nem mehet el ingyen. Se 700 millió euróért, se 7 euróért, se semmiféle pénzért.

Mindegyik a klubunk brandvereségét jelentené, beleértve azt is, B. Silva, G. Jesus, és/vagy t.köm tudja kit küldenének helyette. Egyik se léphetne Messi helyére, márpedig Messi helyére kell valakinek lépnie, ha ő elmegy.

Legalábbis erre az egy évre, amíg a szerződése tart, és a ő lelép.

A megoldás adott: kölcsönjátékos csereüzlet.

Ez egyfelől behatárolja a lehetőségeket, másfelől leegyszerűsíti.

PSG, vagy City, Mbappe, vagy Sterling.

Senki más nem jöhet szóba. Ha ebbe belemennének az érintett klubok, elfogadnák a játékosok, döntene a Barcelona vezetése ki jöjjön, Messinek meg jó eséllyel mindegy lenne, a PSG-ben ott a haverja, a z MC-nél meg a kedvenc edzője.

Ha meg nem, marad, és vagy játszik, vagy esetleg rájön, hogy szereti a golfot.

Az már nem tartozik a klubra.

Különösen, ha új elnökséget választanak, és elindul a klub nomenklatúra-tisztulási folyamata.

Aerion 2020.08.28. 12:26:12

De hadd írjak, csak a poén kedvéért még egy antikrisztusi ötletet, egy évről van szó, egyetlen idényről, kölcsönjátékos csereüzlet keretében mekkorát szólna egy CR-Messi csere ?!

A pali még mindig lőtt 31 gólt a Serie A-ban, a teljes idényben 37-et, ezzel eredményesebb volt szeretett, drága játékosunknál.

Margitnál asszem, néhányan a szívükhöz kapnának...

Berbatov 2020.08.28. 12:27:27

Suárez csekély 25 milliót követel a klubtól a szerződésének a felbontásáért. :) Abból futja hambira majd.

barca1994 2020.08.28. 13:00:18

@Aerion: Te jó Isten te mit szeretsz?

mark6666 2020.08.28. 13:09:25

@GYLS: A legtöbb helyen "biztosnak" kezelt infók alapján Messi bére :

alap fizetése hetente £988.000
marketing jogok átruházásáért évente £9.100.000
hűség bónusz és ösztönzők évente £13.000.000

Aerion 2020.08.28. 13:13:13

@Berbatov: Igen, a fizetése+ az elmaradt reklám és egy díjbevételek.

Csak hogy érteni lehessen, miről van szó, 'csak' Luis esetében, a klub harmadik valaha volt legjobb góllövője évente 8.3 milliárd forintot keres, ez nagyjából havi 695 millió Ft-nak felel meg, vagyis hetente 160 millió, naponta 32 millió Ft, ha ezt óradíjban mérnénk 1,33 millió Ft, ami minden egyes percben nagyjából 22 ezer Ft-ot jelent.

Akármit is csináljon.

Ha találna egy húszezer forintost az utcán, neki nem lenne érdemes lehajolni érte.

Aerion 2020.08.28. 13:13:57

Ja igen, és mindezt reklámdíjak és egyéb bevételek nélkül!

Aerion 2020.08.28. 13:15:06

@Robi71: Ami a szerződésében van, az jár, de egyébként a fentiek tekintetében ez egy nagyon jó kérdés!

Robi71 2020.08.28. 13:15:42

@Aerion: Messi fejében megfordult a távozás gondolata, nyilván ezérr talalkozott Koeman-nal...ellenkező esetben ráert volna visszajönni a hivatalos felkészülés első naján.
Miután maghalgatta Barto terveit Koeman tolmácsolásában egyből küldte a faxot. Gyanítom enyhén szólva sen gyózte meg abban, hogy mégis maradnia kell.
Te mit vártál? Tarson egy sajtótájékoztatót, amiben elküldi Barto-t a francba és lázzadásra biztatja a culés-t?

Robi71 2020.08.28. 13:17:29

@Aerion: Annyit is fog kapni, amennyi szerződésében foglalva ban.

Aerion 2020.08.28. 13:20:39

@mark6666: Kiváló játékosunk fizetése 31,2 Mrd Ft évente, havi szinten keres 2,6 Mrd-ot, hetente közel 600 milliót, ami napi adagolásban közel 20 millió Ft-nak felel meg.

berbarometer.hu/munkaber/vip-fizetes/lionel-messi

Nem gondolnám, hogy különösebb anyagi problémái lennének, ahogy a családjának se még vagy pár száz évig. Ha megélik.

GYLS 2020.08.28. 13:23:18

@mark6666: Kösz a Te infódat! Úgy érted, hogy az utolsó kettő tételt is a klubtól kapja? Mert ha igen, akkor az általam leírt 130 miilánál (euró) még többe kerül a klubnak. Ha azt nézzük, hogy kb. bruttó 320 milla lesz idén bérre, akkor abból több mint a harmada Messié. A 320-ban benne van a szakmai stáb, sőt még Setienék kifizetése is. Mennyi marad a többi, mondjuk 21 játékosnak?

Aerion 2020.08.28. 13:25:07

@Robi71: Valószínűleg az ügyvédek csatája után ennél valamivel többet.

Ezzel együtt én Suarezt is megtartanám még egy évig. Csere lenne, egy 'kicsit' drága csere, de akkor is egy klublegendáról van szó. És gyanítom, Messi is hasonlóan gondolja a dolgot.

Nem kizárt, hogy éppen erre megy ki ez az egész.

'Némi' fizetési igénycsökkentés azért nem ártana.

Aerion 2020.08.28. 13:30:02

@Robi71: Igen, pontosan azt vártam és várom tőle, hogy tartson sajtótájékoztatót, és a rá jellemző tömörséggel fogalmazva beszéljen.

GYLS 2020.08.28. 13:30:50

@Berbatov: Suarez nem hiszem hogy sokat fog kapni. Lehet, hogy semmit. Bő hete feltettem, hogy van az UEFA-nak a tagországaira kötelezően előírt munkaszerződési irányelve. A felmondásra vonatkozóan íme a magyar nyelvű (MLSZ) változata:

A szerződés azonnali hatállyal felmondható:
-ha a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik

Gondolom a COVID-19 ilyen helyzet.

Robi71 2020.08.28. 13:36:55

@Aerion: Én iis betegesnek tartom a 30asok azonnali tömeges eltávolítását. Teljesen szakmaiatlan mint Barto-ék összes eddigi döntéseik....a megalomán idióta ostoba sértődötségét vélem felfedezni a döntése mögött.
Nálam ez úgy nézett volna ki, hogy az idén elengedjük: Rakitic, Vidal, Umtiti, Coutinhi....hozunk egy centert, tkp-t és belsó védőt
jóvó nyáron Suarez, Pique, Alba, Busi...és lenne kétcszezon a hiányposztok valamint a 30as távozók pótlására.
Dembélé-t nem véletlenül nem említettem...nem méltó erre. Őt nettó veszteségként kell kezelni.

Robi71 2020.08.28. 13:39:34

@Aerion: Szerintem nem Messi van túlfizetve (figyelembe véve a spotszakmai és marketing értékét) hanem az összes többi. Csak én lennék ezzel így egydül a blogon?

világostobája2.0 2020.08.28. 13:41:54

@Robi71: lehet így volt lehet nem úgysem tudjuk meg viszont igen, kikellet volna állni , mert amit csinál az tiszteletlenség a szurkolóival szemben! Mármint a Barcelonának is szurkoló szurkolóival szemben :) Ahogyan Ő sem ilyen búcsút érdemel szerintem mi sem. Innen is látszik hogy nem vezérnek való a világ valaha volt legjobbja

Robi71 2020.08.28. 13:50:29

@világostobája2.0: Az értelmes szurkoló aki végigkövette a klub vergődését az elmúlt években, annak nem kelll semmit magyarázni. Én teljeden megértem a döntését és a kommunikációját (ahogy Puyol is).
Akik túl ostobák ehhez, azoknak felesleges. Azoknak lehet tovább mosni az agyát. Barto majd adagolja nekik, ahogy eddig is tette.

Robi71 2020.08.28. 13:53:28

@világostobája2.0: Messi búcsúja nem lesz dicsőséges...a klub jelenjét és köteljövójét nézbe.Ehhez Xavi-val egyszerre 2015 nyarán kellett volna. Szerintem ha visszafordíthatná az időt, megtenné. :(

világostobája2.0 2020.08.28. 13:54:02

@Robi71: Barcelona szurkolókról beszéltem! Nem olyanokról mint te :) Puyol? Hát valószínű többet beszél Messivel mint te vagy én szóval valószínű több mindent tudd a dologról :)

világostobája2.0 2020.08.28. 14:08:55

@Robi71: az a baj és azért nem fogunk szerintem soha egyetérteni ( bár elméletileg már csak pár napig vagy itt) mert te csak egy Messi szurkoló vagy(ne vedd sértésnek) te csak annyit nézel hogy neki mi a legjobb (szted)

Robi71 2020.08.28. 14:18:33

@világostobája2.0: Nem gondolom, hogy csak ez lenne a különbség közöttünk. :)

mark6666 2020.08.28. 14:19:53

@GYLS: Igen azokat is klub állja. A marketing díjakkal Messi engedi hogy pl Messis kulcstartót áruljanak a barca boltjában vagy bármilyen promóciós barca anyagnál felhasználhassák őt (ez kb a reklám díja-értéke neki évente)

Az ösztönzők meg az alap fizetés mellé azért vannak hogy ne csak lógassa a lábát. pl ha x meccsen pályára lép, ha lő x gólt stb. De az fix hogy Messi ezeket lazán teljesítette minden évben. (nagy sztároknál ezek a bónusz feltételek inkább jelképesek csak)

Robi71 2020.08.28. 14:21:22

@világostobája2.0: gyanítom nick-et válthattál a közelmúltban, azért beszélsz úgy rólam, mintha régi ismerősök lennénk.

GYLS 2020.08.28. 14:28:41

@mark6666: Köszi a választ. Hirtelen csak azokra a reklámokra gondoltam, mint. pl. az Adidas-sal, a Lays-sel, a Pepsivel van Neki.

Robi71 2020.08.28. 14:34:01

Ezt a Barto féle Grizi-Felix cserét azért sem értem, mivel nemrég még az olvastam a Barto-Koeman párostól, hogy érinthetetlen...hogy ezután ott fog játszani ahol a posztja és elmeletileg a legjobb....és amikor én azt mondtam, hogy el kellene adni és egy valódi centert venni...akkor azt írták itt a Barto szakértők, hogy nem adja el, mert ezzel belátná a hibáját. Akkor hogy is van ez?

világostobája2.0 2020.08.28. 14:37:09

@Robi71: régóta olvasom a blogot. Számomra egyértelmű hogy semmi közös nincs bennünk Messi csodálatán kívül. De a mérték és a mód ott is teljesen különböző!

világostobája2.0 2020.08.28. 14:42:34

@Robi71: A Barcelonával kapcsolatos viszonyunkról beszéltem :)
Természetesen és szerencsére még millió dologban különbözünk :)

GYLS 2020.08.28. 14:43:25

Alakul Alba, Busi, Pique és Roberto után a klub Coutinhot, Dembelét, deJongot , Griezmannt és TerStegent is a fizetése ideiglenes csökkentésére kérte.

RA7 2020.08.28. 14:46:23

@világostobája2.0: úgy írod/írjátok ezt a ki kellett volna állnia szöveget mintha évekkel ezelőtt elment volna mindenféle magyarázat nélkül. Majd kifog állni ne aggódjatok amikor minden eldőlt. Másrészt hogy álljon ki ha ez csak egy esetleges blöff? Figyu srácok, csak azt akarom hogy ez a majom eltakarodjon...

világostobája2.0 2020.08.28. 15:09:55

ok
csak dőljön el minél hamarabb

2020.08.28. 15:13:04

@Robi71: Ugy hogy az Atletico akarja visszaszerezni, Grizi meg menni akart mert ki van hagyva a jatekbol. Na de hogy Messi megy beszelt vele Koeman a jovorol ami mar tetszett Grizinek. Nah ebbol megint mi igaz azt nem tudjuk. De te szeretsz csemegezni ami neked tetszik az mindegy forrasbol jon az IGAZ. Ami neked nem tetszik haaat az oriasi kamu Barto agymosas. Ilyen egyszeru vagy mint egy faek.

2020.08.28. 15:17:18

Egyeblent Messi 33 eves, tul sokat keres, vele sincs kozunk a BL-hez, mar a bajnoksag sincs meg, miert ne lehetne eladni ebben a helyzetben? (covid 19) Raadasul ezt a cirkuszt nem most kellett volna hanem mondjuk a Roma meccs utan. En szivesen neznem a Man Cityben de Bruyne-val, Sterlinggel. BL eselyes lenne, megerdemli. Mi meg epithetjuk a jovo CSAPATAT ahol mindenki egyforman fontos.

Robi71 2020.08.28. 15:36:30

@világostobája2.0: Ha régóta olvasod a blogot és neked ebből az jött le, hogy engem nem érdekel a csapat csak Messi...akkor tényleg nagyon különbözünk.
Pedig mostanig azt akartam, hogy Messi ebben a klubban boldoguljon. Van némi ellentmondás ebben, nem gondolod? :)

Robi71 2020.08.28. 15:40:34

@evooo: Szóval Barto azért akarja elcserélni Grizi-t Felix-re, mert az Atleti akarja Grizi-t. De most, hogy Messi menni akar, Grizi maradna.
De Barto mégis elcserélné Felix-re. Nem semmi kör a gondolatmeneted. Biztos csak én nem értem. :)

2020.08.28. 15:42:28

@Robi71: Neked aztan sok agysejted van, NEM EN TALALTAM KI, ezt olvastam, nem magyar oldalakon.

2020.08.28. 15:47:26

Te viszont eloszerettel kozolsz tenykent az elmedbol kipattant oriasi baromsagokat. Amirol sehogy nem tudhatsz. Na mndegy vicces figura vagy vegul is el lehet rohogni rajtad. :D

katalan2 2020.08.28. 15:51:47

@GYLS: Idén volt már fizetéscsökkentés, ha jól tudom.

világostobája2.0 2020.08.28. 15:52:56

@Robi71: azt hiszem párszor olvastam tőled hogy Messinek már rég le kellett volna innen lépni+ ez a csapat klub nem érdemli meg Messit + eléggé lekezelően beszélsz a klubról és a játékosokról edzőkről kivéve pár 30-ast + azt is kijelentetted , hogy ha Messi megy akkor te is
De én is biztos csak félreértelek mint jó páran itt a blogon :)
amúgy tényleg azt akartad mert azt hitted Messi is azt akarja
de most komolyan! Ha Messi lelép fogsz te a Barcelonának szurkolni?
Egy Barca-City meccsen kiért fogsz szorítani?

GYLS 2020.08.28. 16:00:51

@Robi71: Igen, volt. Az csak 4 hónapra vonatkozott. De a COVID-19 nem távozott.

GYLS 2020.08.28. 16:03:35

@katalan2: Igen, volt. Az csak 4 hónapra vonatkozott. De a COVID-19 nem távozott.

Robi71 2020.08.28. 16:24:46

@világostobája2.0: 40 éve követem-nézem a focit, de olyan arculatváltást ami a klubnák pár év alatt lezajlott még nem láttam. Igazi bakáni jelenség, mert komoly nyugati klubnál biztosan nem.
Ennek a Barca-nak már semmi köze még a 10 évvel ezelőttihez sem.
Ez már nem az a klub, csak a névazonosság maradt meg.
Ha egy klub megszünik, tovább kell lépni, mert az élet nem áll meg.

Berbatov 2020.08.28. 17:02:07

@Robi71: Miért járna neki? Ilyen esetek úgy szoktak működni, hogy ingyen elengedik, és így busás aláíráspénzt + fizetést tud kiharcolni a leendő klubjánál. A Barcának már semmi köze ehhez. De még felmarkolná a jövőbeli fizetését is. Pénzéhes ribanc.

Berbatov 2020.08.28. 17:08:23

Most az a legújabb hír, hogy Messi kénytelen leülni a klubbal tárgyalni, mert ingyen nem tud elmenni. Ha Bartomeuék nem mennek bele az értékesítésébe, maradnia kell még egy évet legalább.

Mondjuk szvsz a legjobb forgatókönyv az lenne, ha sikerülne eladni vagy 150-200 milláért, majd Bartomeu és bandája is eltakarodna, aztán kezdődhetne az építkezés....

Robi71 2020.08.28. 17:22:51

@Berbatov: Messi megy, Barto marad...ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A végkifejlet a culés kezében van.

Robi71 2020.08.28. 17:23:57

@Berbatov: Ami törvényesen jár, az jár. Nekem is, neked is...neki is. :)

Aerion 2020.08.28. 17:29:45

@Robi71: Nem vitás, hogy túl van fizetve, ahogy összességében a sportág egészét tekintve is halmozódnak az extrémitások, még ha az európai első ligákban ez hatványozottan jelentkezik is.

Kicsi85 2020.08.28. 17:36:26

Szerintem ha Barto magatol nem mond le akkor a bizalmatlansagi inditvanyon meg fogjak oldani, hogy ossze gyuljon a szukseges szavazat. Az osszes jelolt es mindenki osszefogott az ugy erdekeben, szerintem sikerulni is fog nekik ezutan a kaosz utan.

Aerion 2020.08.28. 17:36:44

@Berbatov: Suarez már a 34-ik életévét tölti, ennyi pénzt, amit fizetésként kapna még egy évig, sehonnan se adnának meg neki. De nem gondolom, hogy ő is távozni akarna, nem, ő azért feszített be, mert nem akar távozni. Volt egy nyilatkozata, mely szerint ő szívesen üldögél a padon is akár, de úgy érzi még tudja segíteni a csapatot.

Ez valószínűleg így is van, legalábbis valamennyire, csakhogy az új szakvezetés egyáltalán nem gondolkodik ilyen lehetőségben, és esélyes, hogy végül EZ boríthatta ki a bilit Suarez kirúgásával párhuzamosan - Messinél.

Robi71 2020.08.28. 17:37:28

@Aerion: Értem, de most a viszonyítasról beszéltem. Messi hányszor akkora fizezést erdemel, mint pld Dembélé?
Dembi évi brutto 20 milliót keres.

Robi71 2020.08.28. 17:39:21

@Aerion: Suarez nem az a fajta, aki nyugodtan elüldögél a padon.
Előbb-utóbb megenne valakit. :)

Aerion 2020.08.28. 17:44:38

@Berbatov: Biztos mindenkit meglep, hogy Messi nem mehet el ingyen. Különösen őt magát, de hagyjuk a viccet, a klubunkról van szó.

Messi brandértéke a Barcelona számára felbecsülhetetlen, és neki magának is az a Barcelona.

Bármilyen pénzértékesítés roncsolja ezt a brandet, ami sokkal, de sokkal többet ér, mint pár százmillió euró. Még hétszázmilliónál is többet ér.

A Barcelona történetének legsikeresebb korszaka szembeköpését jelentené.

Ez elfogadhatatlan.

Ha el akar menni, menjen, de nem pénzért, legyen ez a szabad döntése, és a klub - nem Barto és maffiózó haverjai, a KLUB, a Barcelona, a klubunk neve maradjon tiszta.

Menjen Messi, de klubnak jól kell kijönnie ebből, Mbappe vagy Sterling, egy évre, és Messi is boldog lehet, kipróbálhatja magát máshol.

De nem hiszem, hogy ezt akarja, ő maradni akar, csak szólalna meg végre a szentem!

Red Cule 2020.08.28. 17:49:51

Állítólag Apuka közölte a PSH-vel, hogu kisfia a M. City-t választotta.

Berbatov 2020.08.28. 17:54:26

Szerintem te egy kicsit sokat gondolsz ebbe a házasságba. A futball kőkemény üzleti világ, ahol a nap végén a pénz számít minden érintett részére. Ingyen elengedni a legnagyobb ostobaság lenne, amit a Barcelona tehet.

Suárez el lehet engedni ingyen, mert nincsen értéke és kurva sokat keres. De nem Messit.

GYLS 2020.08.28. 18:00:10

@Kicsi85: Bizalmatlansági: Ha ma beadták, 5 munkanap van elbírálni. Azaz pont egy hét, amikor azt mondják, a kezdeményezők összeszedhetik a 6-7000 támogató socio aláírást. Ha ez megvan, azt hitelesítik. Ha érvényes, össze kell hívni a küldöttgyűlést. Azaz már október közepe-vége felé járunk. Ekkorra már rég vége az átigazolási szezonnak. A küldöttgyűlés eredménye után, talán még erre az évre kiírják a választást. Tehát most 2-3 hónapért (márciusban lenne) ismét égetjük a klubot a világ előtt. "Igazi Barcás összefogás." Ahogyan Xavi is mondta. Ha baj van, ennél a klubnál csak a széthúzás nő.

GYLS 2020.08.28. 18:07:26

@Aerion: Én sokakkal ellentétben, egyik "arab" klubbal sem egyezkednék. 700 milla és kész. Ne tegyük már meg nekik azt a szívességet, hogy játékoscsere esetén megkönnyítsük az FFP-nek való megfelelésüket. Küldenek egy faxot a klubnak, hogy Messiért ezt és ezt kínálják. A Barca válaszol, hogy nem eladó, csak a kivásárlási áron vihetik. Mi a következő lépése az araboknak?
Mással viszont tárgyalnék, akár még játékos bevonással is (pl. Inter, Mu, Juve, stb.).

Kicsi85 2020.08.28. 18:16:07

@GYLS: Azt gondoltam, hogy korulmenyes ez a dolog, de azt nem hogy ennyire, igy akkor ennek semmi ertelme...erre is talalhatnanak mar akkor valami gyorsabb megoldast, ha esetleg a jovoben meg lesz olyan, hogy egy nyomorekot el kell tavolitani a klubbtol...

Kicsi85 2020.08.28. 18:18:47

Gerard Romero legutobbi "tweetje" alapjan, Messi talalkozot kert a klubbtol, hogy a leheto legbaratsagosabb modon tudjon elvalni egymastol o es a Barcelon, ami azt jelentene, hogy nem is ingyen, de nem is 700 millioert...

g4brielsmith 2020.08.28. 19:15:07

Igazából itt màr tényleg az lenne a legésszerűbb döntés, ha elengednék Messit. Anyagilag és csapatilag is jobban járnának.

2020.08.28. 19:16:53

@Robi71: Dembele 10.000.000 Suarez 34 evesen setalva 28.000.000 Dembele csak felepul egyszer. Gondolom nem direkt serult meg.

2020.08.28. 19:30:41

Messi 1 millio hetente az eros.

tormab12 2020.08.28. 19:45:06

Azt nem értem nálatok miért nem akar a többi, sokkal inkább felelős játékos (Busi, S. Roberto, Rakitic, Alba, Piqué) távozni? Hát ők nem szereteik ezt a klubbot.

Számomra ettől függetlenül nem teljesen szimpatikus, amit Messi csinál, mert szerintem tartozik a szurkulóknak annyival, hogy tisztázza helyzetet. Plusz a Barcelona inkább egy "intézmény", mint az elnökség. Megértem, hoy mérges rájuk, de ezt a klubbon, a szurkolókon vezeti le. Egy értelmes magyarázatot tudnék, hogy érzi ő is vastagon benne van ebben. (Pl. úgy, hogy a haverjait nem engedte elengedni.)

mark6666 2020.08.28. 19:50:58

@GYLS: Itt nem lesz egyezkedés különféle csapatokkal. Ekkora sztárt nem árulnak csak úgy. Majd ugyanaz lesz mint Roncinál hogy ő hoz 1 csapatot hogy na ide akarok menni, én megegyeztem mindenben, egyezzetek meg ti is. Még Perez is belátta hogy nincs mit tennie és leült egyezkedni pedig ő jóval dörzsöltebb és nagyobb kaliber mint Barto.

mark6666 2020.08.28. 19:52:53

@Aerion: És ha Mbappe vagy Sterling nem akarna ide igazolni ? Épp most lesz egy Messivel erősebb a csapatuk, végre BL címért harcolnak azt ő itt kölcsönben töltse egy újjászerveződő csapatnál egy olyan edzővel aki szinte biztos nem éli túl a jövő évet...

Dr Mouse 2020.08.28. 20:08:17

Akárki akármit mond, ha Messi elmegy a klubtól, óriási veszteség fog minket szurkolókat érni.
Lehet hogy sokat keres, - a magyar átlaghoz képest, - DE LEHET UTÁNOZNI!
Sokan írnak a blogban a "sétálgatós" Suarezről is. Hát szerintem mert nem értenek hozzá. Ha értenének látnák, hogy Lajoson egy deka súlyfelesleg nincs, márpedig ha valaki nem edz rendesen, a pályán "meg csak sétálgat" akkor azon rögtön látszik, hogy nincs edzésben.

Én a dolgok elfajulásáért egyedül és kizárólag Bartomeut teszem felelőssé. Az, hogy Leonak ls Lajosnak elment a kedve a klubtól, egyedül ő felel. De MÉGSEM MOND LE!!!
Mert egy hátralévő 7-8 hónap kell neki, hogy elsimítson bizonyos szálakat.
Nekem szurkolónak, furcsa, hogy minden játékos szerződésében van egy apró kitétel, hogy "a sajtó munkatársaival NEM OSZTHATJA MEG - a klubban tapasztaltakat.
Magyarán, - létezik a fociban is "szolgálati titok!"
Nem beszélhetnek arról, hogy milyen körülmények között érkezett André Gomes, vagy Dinnye, vagy éppen Arda Turan... Miért? Tán csak nem volt ezekben a vásárlásokban valami piszkos haszon?

Robi71 2020.08.28. 20:27:35

@evooo: Dembélé-ért eddig 200 milliót költöttünk a ...nagy semmiért, de egyszer csak felépül és visszaszolgálja az egészet, mi? :)
Egy lapra tenni a "sétáló" Suarez-el...ehhez tényleg elvetemültség kell.

Robi71 2020.08.28. 20:30:24

@mark6666: Ez a Messi-Mbappé vagy Messi-Sterling kölcsöncsereügylet csak beteg emberek fejéből pattanhat ki. :)

Força Barça! 2020.08.28. 20:32:43

Víctor Font, Jordi Farré és Lluís Fernandez elnökjelöltek közösen összefogtak Bartomeu ellen. Mindhárman a sociók egy külön csoportját fogják meggyőzni arról, írják alá a bizalmatlansági indítványt Bartomeu ellen. A szükséges dokumentumok már be vannak adva, ezeket szerdáig elbírálják, innentől pedig 14 nap alatt 16.000 sociónak kell aláírnia a bizalmatlansági indítványt, amelyet ezek után szavazásra bocsátanak. Ha 2/3-os többség szavaz Bartomeu leváltására, azonnali választások lesznek kiírva. Erre pedig jelenleg nagy esély mutatkozik.

Robi71 2020.08.28. 20:38:45

@Aerion: A zsoldos CR-t pénzért adta el a Real miután anno rekordösszegért igazolták le.
De pénzt kérni egy saját nevelésű klublegendáért, aki 12 éves kora óta a klub szolgálatában áll és 16 éven keresztül szerzett dicsőséget...balkáni húzás lenne. Mintha egy bolgár maffiózó által bitorolt klubról beszélnénk és nem az egyik legpatinánsább elitklubról. Még mindig lehet lejjebb...

2020.08.28. 20:41:11

@Robi71: Meg mindig csak 22 eves az eddigi karriert hasonlitod a 34 eves Suarezehez, nagyon okos. Amikor jatszott mar ha nezted a meccseket nem tudom, nem volt balfasz.
Nincs bajom Suarezzel nagyon jo oszton jatekos volt, de mar nem az, ennyi penzert ne maradjon 34 eves nem az ove a jovo. Dembele fiatal, nyilvan nem tudom hogy fogja birni, de ha fogja akkor ot megeri megtartani, foleg hogy ennyi penz van benne. Engem idegesitene ha eladnak fel aron es mashol meg rugdosna a golokat. Persze mashol tuti nem serulne le!

Robi71 2020.08.28. 20:43:14

@Berbatov: Szerintem meglepődsz, hogy a "senkinek sem kellő" Suarez hol fog kikötni. A legtöbb klub, amelyik jövőre BL-t szerezne nyerni ott lesz a kérők között.

Robi71 2020.08.28. 20:44:10

@evooo: Te tényleg elvetemült vagy. :)

GYLS 2020.08.28. 20:48:22

@Dr Mouse: Ugy látom, eléh gyakran kell felhoznom, hogy az UEFA-nak a tagországaira kötelezően előírt munkaszerződési irányelve van. A magyar változata (MLSZ) az alábbi:

Titoktartási kötelezettség:

A Felek a munkaviszony fennállása alatt bizalmas, illetve üzleti titkot képező információkhoz juthatnak hozzá. A Felek a munkaviszony fennállása alatt, illetve azt követően sem jogosultak a tevékenységükkel kapcsolatos, a munkaviszony keretében birtokukba került információkat harmadik személyek részére átadni, hozzáférhetővé tenni, illetve azokat bármely más módon (akár saját vagy harmadik személy céljára) felhasználni. Ez magában foglalja különösen, de nem kizárólagosan a Munkáltató által végzett tevékenység különböző folyamataira, üzletmenetére, sportszakmai és üzleti terveire, költségvetésére, elszámolásaira és pénzügyeire vonatkozó információkat (ideértve bármely sportolóra, sportszervezetre, ügyfélre, megrendelőre, vevőre, beszállítóra, Munkavállalóra vagy termékre vonatkozó információt) vagy bármely olyan információt, amelyről a Munkavállaló ésszerűen gondolhatja, hogy az a Munkáltatóra nézve bizalmas információ, kivéve, ha ezen információk átadásához a Munkáltató kifejezetten előzetesen írásban hozzájárult. Felek fenti kötelezettségei korlátlan ideig fennállnak.

hokihari 2020.08.28. 20:52:19

Kérdés ki mit vár a jövőtől ? Milyen idő vallum a jövő ? 2 év múlva bajnokság ,bl? Vagy 5 év múlva? 10 év múlva? En mindig a jelenbe gondolkozok. Most szeretnék focit làtni és eredmény se mellékes. Tőlem 40 évesek is játszhatnak ha jók es nyerünk . Attól mert valaki fiatal nem biztos hogy jo lesz 2-3-5 év múlva .Várjuk várjuk majd jövőre aztán jön másik fiatal es megint várunk . Es ha nem válnak be? A klub bevételei is vissza zuhannak eztán lefelé is gyorsan megy

Robi71 2020.08.28. 20:59:16

Állítólag ha Messi nyilvánosan bejelenti távozási szándékát Bartomeu megígérte, hogy lemond. Tesz még egy utolsó szolgálatot a klubnak Messi? :)

laci_52 2020.08.28. 21:08:48

Túl sok pénz van a futballban, de azért a fénykorán túl levő Messi nem ér 700 millió eurót. Úgyhogy maradjon nyugton, elég sok pénzt keresett már.

GYLS 2020.08.28. 21:12:53

@hokihari: Viszont a 29-30 átlagéletkorú kezdőnk meg már nem a jelen. És pláne nem a jövő.

hokihari 2020.08.28. 21:12:54

@laci_52: Lehet neki nem sok. Kérdés kinek mi a sok? A milliárdosok is mindig többet akarnak.

hokihari 2020.08.28. 21:16:20

@GYLS: Nem mert rosszul edzettek. Nincs jol összerakva a keret. Nézd meg Ibrat vagy ronaldot például öregek de jók .Nagyon lassú a játékosok sebessége.

2020.08.28. 21:29:07

@Robi71: Nezd mar meg Suarez mennyi golt lott a BL-ben az utolso 3-4 evben. Olyan mintha nem neznel meccseket. Coutinho szar, Dembele szar, 34 eves Suarez a jovo szerinted.

Les Corts 2020.08.28. 21:29:33

@hokihari: Abban biztosak lehetünk,hogy a mi öregjeink már nem fognak nyerni,épp ezért miért ne szavaznánk egy új csapat építésére?
Bevételre milyen hatással lesz,nem tudhatjuk.Manchester United az öreg leköszönése óta nem igen rúg labdába és a bevételek nem nagyon akarnak visszaesni.
Real,MU,Barca külön kategória nem valószínű a jelentős visszaesés.Csak jobban kellene gazdálkodni.

hokihari 2020.08.28. 21:31:48

@evooo: A többi se sokat. A jövő játékosai . Ha ők szórtak volna akkor most nem kellene izgulni ki jön Sui után.

hokihari 2020.08.28. 21:34:07

@Les Corts: Ők már nem de a jövő csapatába se vagyok biztos. Főleg a közeljövő . 2-3 év .

Les Corts 2020.08.28. 21:39:00

@evooo: Ha jól emlékszem volt olyan év is,amikor több öngól volt,mint Suarez találat.

Robi71 2020.08.28. 21:48:21

@hokihari: :)
Ha a Barca jövője Cou és Dembélé kezében van, akkor szép jövő előtt áll a Barca.

Csbcs 2020.08.28. 21:49:39

Nos én sem tartanám jónak ha Messi ingyé menne, ha már fölmondott... persze megértem a döntését, de miért éppen most, amikor totális mélyponton van a klub? Miért nem akkor tette mindezt, mielőtt aláírta a gigafizetéssel járó szerződéshosszabbítását Bartoval, hiszen már akkor is egyértelmű volt hogy sportszakmai válság közeleg? És ha aláírta akkor miét nem tartja tiszteletben a szerződés minden pontját? Vagy miért nem tudja már kivárni ezt a szezont, hiszen tudva lévő h Barto márciusban eltakarodik? Ha ennyire szereti ezt a klubot akkor Ő miért várja el, hogy ingyen engedjék el? Talán mert kapna a sejktöl 40 milla aláírási pénzt + ugyanennyi netto bért? Azt egyébként is megadnák neki...Barto egy szarházi korrupt gazember, de ha kapnánk érte pl 150 millát, vagy három piacképest játékost (én a B. Silva, Garcia, Jesus triót kapásból elfogadnám, persze tudom hogy egy hatalmas blöff a hír, Guardiola nem ilyen hülye), mert azt senki sem gondolhatja hogy ezzel csak Barto és nem az FcBarcelona járna jól...Pique, Alba, Busi, Suarez, Roberto miért nem gyakorolnak önkritikát az elmúlt 1-2 évben nyújtott teljesítményük miatt, miért nem mennek inkább az Usa-ba vagy Kínába levezetni? Mert annyira szeretik a klubbot? Francokat, inkább azért mert kurvára jól keresnek és hol máshol volna jobb mint egy kényelmes, védett közegben... Tudomásul kellene venniük hogy a múltból nem lehet megélni és ezzel a hozzáállással csak saját szobrukat rombolják le... Egy barca drukker nyilván tőlük várja elsősorban az önkritikát és nem egy zsoldos Dembelétől vagy Vidaltól.

Robi71 2020.08.28. 21:50:43

@Les Corts: Kevés pénzből is lehet jól gazdálkodni (BVB, Lipcse, Lyon) és sokból is szarul. erre legékesebb példa a Barca.

hokihari 2020.08.28. 21:59:50

@Robi71: A brazil gyenge volt itt a másik meg szinte megjósolhatatlan . En leginkább a pool elleni kihagyott ziccerre emlékszel . De lehet voltak jo momentuma is. Ide több kell mint momentumok.Amugy lejtő lesz a klubnak. Ideje volna jókat igazolni.En azt hiszem a Pjanic jo lesz amennyit láttam tőle.

Robi71 2020.08.28. 22:09:12

@Csbcs: Én nem azt a kérdést teszem fel, hogy miért most, hanem miért nem hamarabb. Nyitván mert nehéz döntés volt, mert szereti ezt a klubot....ezt a pénzt máshol is megkereste volna. Barto meg átb@szta évről évre, rekordpénzt költhetett minden nyáron (a Messi által kért játékosokért, edzőkért, ugye? :) , ki a f@sz gondolta, hogy ennyire analfabéta a focihoz?
Totális mélyponton a klub? Á, dehogy...van még lejjebb.
Kár, hogy nem lehet újraválasztani Barto-t (a culés-től kitelne). Talán teljesen csődbe vinné a klubot.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.28. 22:26:55

Továbbra sem histem hogy bármi érdemi dolog történne a hátra levő hetekben(sőt, szerintem ez az egész bullshit), de ha Messit nem lehet itt tartani akkor megkérném az árát.. ha a City akarja, én csak De Bruyneért adnám, hogy azért ne járjanak olyan jól, plusz még elvinném Bernardo Silvat is, biztos ami biztos. Ha a PSG, akkor viszont nem Neymart választanám hanem Mbappét.. tudom hogy ő a Realba akar menni, de így még érdekesebb lenne ez a csere.. én pénzt nem kérnék Messiért, egyrészt mert pénzben úgysem lehet kifejezni az értékét, másrészt ő is pont túl van már a fénykorán, harmadrészt vele még így, 30 felett is akkora adu van a Barca kezében, hogy bármelyik csapat kulcsemberét el tudná kérni Messiért.. mindenképp okosan kell intézni (szóval nem is félek attól hogy Barto a végén egy marék szotyira meg Brétvét tesójára fogja cserélni Messit), mert ha Messi tényleg berágott akkor csak hátrány lesz ha erővel tartjuk itt.. jövőre úgyis ingyen mehet..

RA7 2020.08.28. 22:59:32

@evooo: Suarez megfelelő helyettessel még mindig top3as csatár lenne. Nem ő tehet róla hogy a degenerált elnök nem képes hozni valakit mellé. Dembele lehet hogy nem volt rossz de évente 3 meccsért neki pláne nem fizetnék. Ahogy írod fiatal, el kell adni. Idegeskedjen más miatta. Suarez meg tett annyit hogy megfelelő rotálással még mindig megérdemli itt a helyet

Robi71 2020.08.28. 23:02:54

@DISTANTxTHUNDER: Azt írod, hogy az egész bullshit...aztán bullshit-tel folytatod. :)

FCB_László 2020.08.28. 23:09:09

@RA7: nem is értem HA igazak ezek egyáltalán, hogy miért pont suarez el Kellene kezdeni. Amúgy írtad teljesen egyetértek hogy egy jó cserével simán maradhatna.
Miért nem küldik el a francba Umtitit, a szúnyogot, Busit, SR. Erre elmegy TALÁN a két olyan játékos aki alapja az egész csapatnak, a mozgató erő. Messi és Suarez . Borzalom mi megy itt már tényleg.

Összességében, én nem hiszem hogy Messi elmegy csak kamuzik vagy megint rájött a meghátrálás mint az válogatottnál
Rá fog jönni hogy vannak gyerekei és nem hiszem hogy szívesen elmennének vele az esős Manchesterbe egy napfényes Barcelona után .
Az egész klub egy kamu már

Robi71 2020.08.28. 23:13:35

@FCB_László: Erős lenne ha kamuzna. A válogatottba bármikor visszatérhetett, de a Barca-ba aligha lesz ilyen.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.28. 23:15:12

@Robi71: Ha már lúd, legyen kövér, nem? :)

2020.08.28. 23:42:40

RANK

PLAYER ANNUAL SALARY WEEKLY WAGES POS. AGE
1 Lionel Messi € 70,758,000 € 1,360,731 RW 32
2 Antoine Griezmann € 45,834,000 € 881,423 CF 28
3 Luis Suárez € 23,400,000 € 450,000 CF 32
4 Frenkie de Jong € 20,834,000 € 400,654 CM 22
5 Sergio Busquets € 14,949,000 € 287,481 DM 31
6 Ivan Rakitic € 13,354,000 € 256,808 CM 31
7 Gerard Piqué € 12,740,000 € 245,000 CB 32
8 Ousmane Dembélé € 12,000,000 € 230,769 LW 22
9 Samuel Umtiti € 12,000,000 € 230,769 CB 25
10 Sergi Roberto € 9,966,000 € 191,654 CM 27
11 Arturo Vidal € 9,000,000 € 173,077 CM 32
12 Jordi Alba € 8,580,000 € 165,000 LB 30
13 Marc-André ter Stegen € 8,580,000 € 165,000 GK 27
14 Arthur € 4,883,000 € 93,904 CM 23
15 Neto € 3,704,000 € 71,231 GK 30
16 Nélson Semedo € 3,429,000 € 65,942 RB 25
17 Clément Lenglet € 2,699,000 € 51,904 CB 24
18 Carles Aleñà € 869,000 € 16,712 CM 21
19 Júnior Firpo € 716,000 € 13,769 LB 23
20 Jean-Clair Todibo € 597,000 € 11,481 CB 19
21 Ansu Fati € 0 € 0 LW 16
22 Iñaki Peña € 0 € 0 GK 20
23 Moussa Wagué € 0 € 0 RB 20

RA7 2020.08.29. 00:10:09

@FCB_László: Suarezt is elkell már engedni, nem azt mondom hogy nem, de vannak nála bőven nagyobb fékek, ráadásul ő az egyetlen akinek nincs évek óta alternatívája hiába könyörög érte. A nagy öregek közül talán ő az aki hozzátud tenni még valamit, lehet én párom rosszul nincs kizárva, de ilyen alapon akkor rakjanak ki mindenkit.

g4brielsmith 2020.08.29. 08:33:21

Ahogy olvastam a fizetési adatokat Alba, Busi ha csak egy kicsit is csökkent a fizetésen kiegészítő embernek tökéletes lenne. Messi távozásával óriási űr keletkezne a klubban, bár szerintem egy megfelelő igazolással feledtetni lehet. Griezmann nem tudom mire kap ekkora fizetést... Lajos a cserepadra luxus lenne ennyi fizetéssel. de Jong pedig igaz, hogy tehetséges, de kicsit túl lett árazva a fizetése. Szomorú, hogy emiatt jött tényleg csak ide...

Robi71 2020.08.29. 08:45:34

@g4brielsmith: Igen. Mindig a 30asok fizetéséről beszélünk...de Grizi, Coutinho, Dembélé, De Jong vagy Umtiti érthetetlen előkelő helyezéséről sohasem. Pedig...

Dr Mouse 2020.08.29. 08:48:24

Mondjátok meg, - mi közünk van nekünk ahhoz, hogy ki mennyit keres?...
Mint mikor a magyar ember megkérdi, hogy de bizony a szomszédjának MIBŐL TELLETT lecserélnie a 15 éves Audiját egy 4 évesre....:(:(:(

GYLS 2020.08.29. 09:09:44

@Dr Mouse: Mi közünk a játékosok fizetéséhez?
1. Alapból semmi. És ha visszagondolok,pár társunk kivételével senki sem azért ír róla, mert irigyelné.
2. Mert a NAGYCSAPAT bére a klub költségvetésének 45 %-át teszi ki. És lám, mekkora gond évről-évre a 70%-on alul maradni. Pláne az idei helyzet miatt.
3. Mert a KEZDŐ bére elviszi a nagycsapat bérének 88 %-át, azaz nem teremt versenyhelyzetet a játékosok között. Mindenki jól meg van a saját kis összegével (Messitő kezdve, Dembelén át egészen Waguéig).
4. Mert a bérstruktura nem teremt motivációt. Mindegy mi a végeredmény, a pénz a számlán. Kevesebb alap, több - eredményfüggően - prémium. Idén pl. nagyon kevés lenne, hiszen semmit nem nyertek.

Dr Mouse 2020.08.29. 09:24:09

@GYLS: A 4. pont - ahogy írod - a lényeg!
A játékosok - talán Messit kivéve, hiszen ő 6X-os aranylabdás, - kapnának annyit, mint egy átlagos európai focista, - viszont(!) - ha a bajnokságban 3. vagy 2. netán első helyet szerzi meg a csapat, akkor fordított arányban nőne a bevételük. Ugyanígy emelkedne a Liga Kupa, a BL, stb. esetében.
De nem így van sajnos....

GYLS 2020.08.29. 09:57:44

@Dr Mouse: Nálam nem lenne, hogy "TALÁN MESSI KIVÉTEL". Persze, Ő kapná a legtöbbet, de nem lenne "kiváltságos".
Amikor "eljátszottunk" itt a blogon, hogy ki mit tenne ha Ő lenne az elnök, épp azt fejtettem ki részletesebben (százalékokat írtam), amit a véleményed második részében írtál.

Robi71 2020.08.29. 09:58:44

@GYLS: És erről ki tehet, a játékosok?

g4brielsmith 2020.08.29. 10:23:42

Remélem sokan néztétek a Lyon meccsét a Dijon ellen. K.va jó volt Depay... remélem leigazoljuk.

Máté Nagy00 2020.08.29. 10:46:47

@g4brielsmith: Dijon ellen..
Depaynak eddig ez volt a nagy problemaja hogy nagy csapatban nem tudott nagyot villantani bár megnéznem itt mit tudna Koeman kezei alatt :)

Robi71 2020.08.29. 11:00:08

@Dr Mouse: Ha Messi sokat keres, akkor mi a helyzet a többi Top10-essel a kereseti listán?
De én másképp tenném fel a kérdést. Ha Messi a sportszakmai és marketink teljesítményéhez mérten keres, akkor mi a helyzet a többiekkel?
Valaki szerint nincs versenyhelyzet a kezdő és a cserék között. Mi lehetne motiválóbb egy cserének, mint az hogy a teljesítményének köszönhetően bekerüljön a kezdőbe és ezáltal jobn helyzetbe kerülni a bértárgyalásnál. Normál kluboknál bevett szokás, hogy ilyen helyzetben a klub kezdeményezi a szerződésmódosítást mivel nem akarják elveszíteni a játékost. Én nem emlékszem olyan esetre, hogy valamelyok cserejátékos kezdeményezte volna a szerződése felbontását. Ez azt jelenti, hogy elégedett a helyzezével vagy tisztában van vele, ennyit (sem) érdemel.
És utoljára, de nem utolsó sorban mi akadályozza meg Dembi-t, Cou-t, Grizi-t, De Jong-ot vagy Umtiti-t abban, hogy elszakítsák a hámot a pénzükért cserében? A 30asok, akiket nem tudnak kiszorítani a kezdőből. Valahogy nem érzem rajtuk az aggódalmat.

Robi71 2020.08.29. 11:04:13

@Dr Mouse: Ezt a kérdést én is gyakran feltenném?
Repkednek a nagyobbnál nagyobb leigazolandó nevek...de miből?

2020.08.29. 11:07:29

@Robi71: A jatekosok is tehetnek persze, odaulnek apukaval, ugyvedekkel, jatekosugynokkel es annyi penzt sajtolnak ki a hosszabitasert amennyit csak lehet. Te ugy csinalsz mintha a jatekosok artatlan angyalok lennenek es nem tehetnenek semmirol. Igenis tehetnek, mindenrol tehetnek a meccseken ok vannak a palyan, nem az edzo, nem az elnok. Edzeseken nekik kellene mindent beleadni stb stb. Tovabba ok akarjak ezeket a penzeket. Te vmi alomvilagban elsz.

Dr Mouse 2020.08.29. 11:11:54

@Robi71: +1. Igazat kell, hogy adjak Neked.

Dr Mouse 2020.08.29. 11:15:55

@evooo: Légyszi hagyd békén Robi-t, nem ő köti a szerződéseket.Ezekről a szerződésekről eszembe jut, hogy - csak pár éve, - egy magyar játékos, talán a Diósgyőrből? - megszegte a "hallgatás törvényét" és "kipakolt!
Elmondta, hogy azért olyan magas a fizetésük a játékosoknak, mert abból le kell adniuk X%-ot az egyesületi vezetőknek.
Lehetséges lenne, hogy a Barcában is ez megy?

MCMXCIX 2020.08.29. 11:22:09

@Robi71: Talán az lenne a legjobb. Teljes csőd, kénytelen lesz valaki felvásárolni egy jelképes összegért, mit tudom én 100 euró, összedobjuk itt páran, azt mi leszünk a tulajdonosok, az első pár 10 évben persze lesorolva az amatőrligába tolnánk, de azért a Barcelona az Barcelona marad, majd pár szurkolót akik még focizni is tudnak valamennyire beallitunk, az amatőr ligában ők is tudnak alkotni, feljutunk először a negyedosztályba, azert mar minimalis pénz is jár, abból már a beallitott szurkoloknal azért jobb jatekosokat veszünk, plusz a sok kinai meg japán szurkoló amugy is jönne, mert a Barcelona az Barcelona marad, abbol is valamennyi pénz, es majd itt par blogozo visszavezeti a klubit oda ahova valo. FC Barcelonoticias :)

2020.08.29. 11:22:14

@Dr Mouse: Nekem nem a Robival bajom hanem amiket mond!:) Meg ahogy mondja! :)

Robi71 2020.08.29. 11:25:48

@evooo: Te alkalmazott vagy? Volt már szerződésed, bértárgyalásod?...a leírtak alapján nem.
A klubvezetésnek nem kell megadni azt amit kér, hanem csak azt amit a teljesítményével alátámaszt.
Hacsak nem ad vissza a pénzből.

Egy új igazolás esetén sem más a helyzet. "Ennyit tudunk adni, vagy nincs szerződés. Maradsz vagy vársz egy más klub jobb ajánlatára."
Hacsak nem ad vissza a pénzből.

2020.08.29. 11:57:10

@Robi71: Nem szivesen pakolok itt ki a magan dolgaimrol meg arctalanul sem. Ellentetben Veled!:)

A spanyol adohatosag nagyitoval figyeli ezeket a jatekosokat,klubbokat, nem veletlenul kerult mar Messi is bajba. Mondjuk ugy finoman az adooptimalizalas miatt! :)
De biztos viszi a penzt Messi egy taskaban vissza Bartonak.
(nem mondom hogy nem lehetetlen, de engem nagyon meglepne ez a primitiv formaja a lopasnak, ezen a szinten, ennyire a nyilvanossag elott) Ha van vmi azt szerintem komolyabb modon csinaljak. De nyilvan csak tippelek, viszont erdekelne hogy mennek a dolgok ezen a szinten. Te biztos belelatsz, meseld el amit tudsz kerlek! :)

GYLS 2020.08.29. 12:11:32

Úgy tűnik, a MC kezd kihátrálni Messi megszerzéséből. Csak nem Ők is látták a szerződését? Szerintem Messi kettő óriási hibát követett el.

1. Elkésett. Nem a határidőre gondolok. Ezen majd a jogászok elcsámcsognak. Most már akár ha lemond az elnök, akkor is a jelenlegi vezetés és Koeman viszi végig az átigazolási időszakot. Mozgástér viszont a bevételek szűkös volta miatt minimális. Azaz, itt mindenképpen jól megfizetett játékosoktól kell megválni. Érzelmeknek pedig nincs helye. Ez kőkemény piac. Pláne a COVID-19 időszakában.

2. Azzal, hogy írásban (faxon?) közölte a távozási szándékát, hivatalossá tette azt. Ettől kezdve ez egy nyilvántartásba vett irat, amelyre a klub meghatározott időn belül választ fog adni. Mondhatnám, Messi ajtóstul rontott a házba. Előbb talán személyes megbeszélést kellett volna kezdeményeznie. Nem tette. Ebből Neki már nagyon nehéz lesz jól kijönni.

Robi71 2020.08.29. 12:39:29

@evooo: Nem Messi-re gondoltam akkor amikor azt írtam, hogy "vissza ad a pénzből"...hanem akik teljesítményükkel nem támasztják alá a hatalmas fizetésüket.

Robi71 2020.08.29. 12:43:29

@GYLS: Nem kell aggódni Messi miatt. Menni fog és a feltételeket is ő fogja diktálni. Megegyeznek Barto-val....elengedi Messi-t és cserében ő nem borítja a bilit a nyakába, ezzel sem hergelve a szurkolókat ellene. Így Barto is marad márciusig a szenyesét tisztára mosni.
Mert ez több, mint egy klub...mosóda. :)

Robi71 2020.08.29. 12:46:31

Ezennel indítanák egy szavazást.

1. Hova igazol Messi?
A. City
B. PSG
C. Inter
D. Más

2. Barto marad?
A. Igen
B. Nem

Robi71 2020.08.29. 12:53:26

A Mundo szerint Suarez távozásával Martin mégis marad.
A Sport Immobile (30) nevét hozta fel, mint lehetséges Suarez pótló. 50 millió az ára.

FCB551 2020.08.29. 13:07:39

@Robi71: Ezazz !!!! Braitwathe és Immobile aki 30 gólbol majdnem 20 at tizenegyesből rúgott !!! Jó csatárpáros lenne ez !! Braithwate és Immobile garantált 100 gól / Szezon !! Suarez gyenge játékos hozzájuk képest !!! És meg egyesek Laportat néztek le ..... Istenem ....

Robi71 2020.08.29. 13:26:13

@FCB551: Ciro remek támadó, szeretem a játékát. De ő tipikus olasz játékos, aki ott abban a fociban remekel. Kipróbalta öt már a BVB és az Atleti is, de sehol sem alkotott maradandót.

Robi71 2020.08.29. 13:27:24

@Spacedyevest: nagyon helyes. Itt pusztuljon el. :)

Robi71 2020.08.29. 13:28:56

@Robi71: Aki szerint Messi mégis marad, az jelölje meg a D. Más-t.

sunt 2020.08.29. 13:34:22

Így van az, hogy ha a szükségképpen nem tájékozott, de hallatlanul indulatos közönség kegyeit lesve a kélt főszereplő egymás lejáratását fontosabbnak tartja, mint saját érdekeit. Most vagy Messinek kell kettévágnia a gordiuszi csomót, mielőtt az előszezon hétfőn elindul, vagy folytatódik a chicken game,

GYLS 2020.08.29. 13:36:05

@Spacedyevest: Nagyon helyes, hogy a klub nem tárgyal. Majd írásban a meghatározott határidőn belül megkapja a választ. Addig mit akar?

Máté Nagy00 2020.08.29. 14:08:18

@Robi71: 1. D Marad, 2. A Barto is marad.

Overmars 2020.08.29. 14:14:19

@Robi71: Ha Messi tud valamit, és hallgatna, akkor ő sem több mint a vezetőség! Azért én azért ennél becsületesebbnek gondolom. Remélem te is... Katálán maffiának nívod a vezetőségét, és most azt mondod, hogy Messi velük egyeszkedik, akkor ő is a maffiának a része!

messiaaas 2020.08.29. 14:16:43

@Robi71: 1. D, MARAD. / 2. B

Reménykedek hogy Bartot szeretné lemondásra bírni.. Meg hát szeretném is hogy maradjon. Tudjátok, remény hal meg utoljára.

Robi71 2020.08.29. 14:23:14

@Overmars: Ha ennek a vége az lesz, hogy Messi is, Barto is marad duplán csalódott leszek. Messi nálam is leszerepel emberileg.

FCB_László 2020.08.29. 14:36:02

@Robi71: én is csalódtam benne , igazából mondhatni ha ezt Neymar csinálná valószínűleg most mindenki szidná , de mivel Messi az Messi ezért nem mond rá senki semmit .
Nyilván tudom ez az összehasonlítás nem korrekt több ok miatt

FCB_László 2020.08.29. 14:38:13

Stoichkov: "We're erasing a myth, we're giving the best player in Barcelona's history a kick up the backside."

"We're staining his name, his charisma. I'm a member, so that's why I'm saying we're staining it."

"This board has ruined everything. It seems as though they want to pit the fans against the players."

"I won successive league titles, the club's first European Cup - I don't know how to repay the love from the fans."

"This board doesn't show its face. It pays journalists to add fuel to the flames. As a club, it's pitiful."

f -> Viva Barca

Robi71 2020.08.29. 14:54:47

@FCB_László: Én még nem csalódtam benne, de csalódni fogok ha most innen visszalép. Ha most is lepaktál és Barto is marad, akkor duplán.

sunt 2020.08.29. 15:19:40

Nem lehet a papáját szídni?

DISTANTxTHUNDER 2020.08.29. 15:22:47

Amúgy ez az idióta hód Bartomeu remélem nem azért ragaszkodik ahhoz hogy megkapják Messiért a 700 milliot mert ezzel akarja betömni a hatalmas lyukat a klub köptségvetésében, amit az ő felelőtlensége, fogalmatlansága és hozzá nem értése okozott? Különben mire kéne neki ennyi pénz, játékosokat ebből nem tudnak venni, hacsak abból indulok ki hogy Neymar 220 milliójára is hogyan reagált a piac.. a szertáros botlábú gyerekét is 700 millióért adná nekünk minden klub.. tönkre akarja tenni a piacot is ez a.. förtelem :/

katalan2 2020.08.29. 15:23:11

@GYLS: Nem írt Messi faxot!!!! Már korábban is leírtam, hogy nem olyan egyszerű 3 gyerekkel másik országba költözni, ráadásul nem beszél idegen nyelvet. Thiago iskolás, Mateo is most már az lesz. Fontos a gyerekek kiegyensúlyozottsága. Ott van még a is, hogy pl: az angol és az olasz foci fizikailag keményebb., ami nem biztos, hogy neki való.

kritizator 2020.08.29. 15:42:47

@Robi71: @evooo
24.hu/sport/2020/08/29/hanga-adam-kosarlabda-nba-abc-liga-euroleague/

Olvassátok el hogy működik a dolog egy noname kosarlabdacsapatnal:(

GYLS 2020.08.29. 15:45:47

@katalan2: Tehát kedd este óta az egész világ hülyére van véve. Barto és Messi kitalálta, majd eltűntek mint Petőfi a ködben.
Akkor váltsunk mi is témát. Igazad van, aki hozzászokott a medíterán klímához, életmódhoz, annak nagyon nehéz váltani. A gyerekek tanulást a család vígan megoldja. magántanárokkal. A gyerekek pedig könnyen alkalmazkodnak. Szinte éheznek az új iránt.

kritizator 2020.08.29. 15:49:18

@Robi71: Messi a vágyaid kivetitese:)

Én ennél megertobb vagyok, mert még nem beszéltem vele szemelyesen

GYLS 2020.08.29. 15:56:47

@DISTANTxTHUNDER: Párszor már leírtam. 300 millával kevesebbre tervezték a 2020-2021-es szezont. Azaz 700 milla körül lesz a kiadás, mert 700 milla bevétellel számolnak. Akkor majd igazad lesz, ha arról szólnak a hírek, hogy 300 milla hitelt akarnak felvenni a kiadások pótlására. (Megjegyzem, nem vehet fel. Csak a közgyűlés engedélyével.)
Épp a kiadások csökkentése miatt távozik pár magasabb fizetéssel bíró játékos, és olvashattunk arról, hogy már 8 játékost kért arra a klub, hogy járuljanak hozzá a fizetésük csökkentéséhez.

GYLS 2020.08.29. 15:58:54

@kritizator: Pedig az Ő elnöke is ugyanaz, mint a focistáké.

GYLS 2020.08.29. 16:14:58

Akkor pár pozitív "hír" (legalábbis számomra).
Depay és deBeek örömmel jönne a Barcába (utóbbit kifejezetten várom). Coutinhonak tetszik a Koeman által vázolt elképzelések. Akkor az utóbbi azt is jelenti, kész lemondani fizetése egy részéről.

katalan2 2020.08.29. 16:29:32

@GYLS: Még most is azt mondom, hogy a sajtó találta ki az egészet.

Bizony, ott a klíma teljesen más. Angliában a foci fizikumra épül elsősorban.

Ismerek olyan gyerekeket, akik más országba kerültek, és bizony megszenvedték, sőt évismétlés volt az egyiknél. Igen, tudom, alkalmazkodók, meg sokuknak szivacs az agyuk, de akkor is nehéz nekik. Ott kell hagyni a kis barátaikat, a megszokott környezetüket, ami kibillenti őket a kiegyensúlyozottságukból.

2020.08.29. 16:29:43

@kritizator: Teljesen korrekt a csavo, le a kalappal.

FCB_László 2020.08.29. 16:42:43

Barça have sacked their own law firm for advising Messi on how to terminate his contract with the club. [MARCA]

DISTANTxTHUNDER 2020.08.29. 17:16:12

@GYLS: Szívesen jönnének csak mikor? Egyikkel sem haladnak a dolgok..

Dr Mouse 2020.08.29. 17:27:31

Olvasom az "eurobarcán", hogy az AM is szívesen látná a mi Suarezünket...
Pedig ott van még náluk Diego Costa, Morata is...
Meg az Ajaxon kívül boldogan vinné a Juve is - ahol épp most adtak utilaput Higanynak...

De nekünk Lajos NEM KELL!!!

Força Barça! 2020.08.29. 17:34:05

Hivatalos! Egy újabb ismerős névvel bővült Ronald Koeman stábja. Albert Roca személyében egy régi-új erőnléti edzővel erősödött a csapat.
uploads.disquscdn.com/images/9061ddec44f383ab3c051ce52cc1828701148c0824150a4993f1e1e5cabf39fe.jpg

RA7 2020.08.29. 17:39:21

@Robi71: Élő példa Alaba, zsarolja a klubbot évi 20 misiért, de a klub nem enged. Vagy 15 vagy mehetsz. Ennek így kéne itt is mennie. Az érte kapott pénzből hoznak egy oda illő 10 évvel fiatalabbat.

Robi71 2020.08.29. 17:43:32

@RA7: Ter Stegen is megpróbálta zsarolni a klubot a Bayern-el, de miután ók hosszabbítottak Neuer-el...jelezte, hogy hajlandó mihamarabb hosszabbítani.

FCB551 2020.08.29. 17:46:12

Ter-Stegen-Cancelo-García-Upamecano-Alba-De Jong-Van de Beek-Pjanic-Fati-Griezmann-Depay . Kész a csapat hajrá . :D

Robi71 2020.08.29. 17:58:30

@RA7: Az elmúlt évekbrn hány játékost hoztak hírben hamisan az ügynökök csak azért, hogy nagyobb fizetést hajtsanak ki a védenceiknek? :)

RA7 2020.08.29. 18:10:46

@Robi71: ez a probléma forrása. Idén hosszabbít valaki 2025-ig, jövőre megint megy rinyálni a pénzért. Simán bevezetnék olyat hogy a szerződés hosszának feléig nincs módosítás, eligazolás.

Robi71 2020.08.29. 18:18:11

@RA7: Ezért kell egy klubnak határozott stratégiájú vezetősége. Lásd Bayern, határozott átigazolási stratégia, fizetési limit.
Mindenki tudja, hogy nincs kivételezés, felesleges próbálkozni. Ha egy játékos kedvéért kivételeznének elveszítenék a hitelességüket.

Bivi76 2020.08.29. 18:33:02

Valaki árulja már nekem el, mit láttok ebben az Eric Garciában! Sok kedves Szurkolótársam képzeletbeli csapatában szerepel. Én láttam párszor játszani, szerintem egy nagy Nulla. Középhátvédnek alacsony, meg kegyetlen lassú. Lassúságban kezet foghat Lenglettel, aki túl van sztárolva. Todibo és Araujo mindkét játékosnál klasszisokkal jobb!

FCB551 2020.08.29. 18:43:36

| Donny van de Beek egy potenciális átigazolás miatt került ki az Ajax keretéből a Hertha elleni edzőmeccsen. (Mike Verweij, )

RA7 2020.08.29. 18:49:39

Braithwate lehet a 10-es ha Messi megy

FCB551 2020.08.29. 18:58:24

Újabb játékost baszhatnak el ... Ha jól értelmezem Tottentam meg MU is szerződést kínált Van de Beek-nek az egyikel lehet megis egyezett amíg itt megy a káosz addig el igazol máshová

RA7 2020.08.29. 19:00:29

@Robi71: erre akartam én is kilyukadni

Robi71 2020.08.29. 19:05:03

Közben korábbi célpontunk Rodrigo a Leeds-é lett 30 millióért.

MCMXCIX 2020.08.29. 19:08:30

@Robi71: Oh tényleg, akkor mégis mi fene pofájuk volt nekünk 60ról indítani? Egy kurva klub van a vilagon akit mindig mindenki palira tud venni, EGY AZAZA EGY, NEM TÖBB

Kicsi85 2020.08.29. 19:08:31

@FCB551: Amig a Messi tortenet nem rendezodik,addig igazolni se fognak senkit. Kozeppalyan egyebkent is tumultus van,amig nem megy el senki es meg de Beek is jonne,lenne meg egy plusz.Puig,Pjanic,Coutinho,De Jong,Busquets,Roberto, ezekkel mind szamol Koeman kozeppalyan(utobbi kettovel biztos cserekent) es akkor meg ott vannak a kerdojelesek.

Berbatov 2020.08.29. 19:09:36

No, Messi közölte a Barcával, hogy nem jelenik meg a holnapi tesztelésen, nem kezdi el az előszezont, távozni akar...

FCB_László 2020.08.29. 19:14:06

Messi has informed Barça that he will not appear for the PCR tests tomorrow at the Ciutat Esportiva. Leo maintains his decision to not continue at the club. [RAC1]

f-> Viva Barca

FCB551 2020.08.29. 19:14:14

Gerard Romero : Van De Beek nem opció már a Barcanal

FCB551 2020.08.29. 19:18:04

Adja a City 3 játékost és mehet ! Ha menni akar menjen

DISTANTxTHUNDER 2020.08.29. 19:20:45

@Berbatov: És akkor mikor mond már le Bartomeu? Mert amíg széthullik a Barca az összes potenciális erősítést el fogja előlünk rabolni a többi csapat..

Bivi76 2020.08.29. 19:23:45

@FCB551: De Eric Garcia ne legyen benne a 3 játékosban!

FCB551 2020.08.29. 19:25:36

@Bivi76: Jobb lehet mint Lenglet

g4brielsmith 2020.08.29. 19:27:17

Neee gyerekek.. Brétvéít akarja a 10-es mezt, ha Messi távozik?! Szerintem nem tudja merre hány méter.

Bivi76 2020.08.29. 19:30:55

@FCB551: Mondjuk Lenglet jobb játékos mint Garcia. Adjanak a Jesus, B. Silva, Sterling, Foden négyesből 3-at!

GYLS 2020.08.29. 19:35:15

Az arsenal-Pool szuperkupa mérkőzés közvetítője az alábbiakkal foglalta össze tömören a Barcánál folyó eseményeket: A legjobban az újságírók örülnek, percről-perce ötletelhetnek.

GYLS 2020.08.29. 19:52:53

Robert Lewandowski: "A mérkőzést megelőzően tudtuk, hogy meg fogjuk őket verni. Néhányan 5-1-es győzelmet jósoltak, de egy 8-2-es siker valami teljesen más dimenzió. Nagyon magabiztosak voltunk a sikerünket illetően."

"Még inkább bizonytalanná teszi az ellenfelet, mikor meglátja a 80. percben, hogy beáll Perisić és Coutinho is, amivel jelzi a csapat, nem tervezünk visszavenni az intenzitásból és a presszingből, tovább akarjuk növelni az előnyünket."

RA7 2020.08.29. 19:54:28

@GYLS: nagyon nem szimpatikus ez a nagyképű hozzáállás. Kikaptak volna akkor lapítanának mint szar a gazban.

Barc A ti 2020.08.29. 19:54:29

@GYLS:
Somos Ákosnak ma sikerült rekordot döntenie az érthetetlen, semmit nem jelentő "gyakorlatilag" szó kimondásával. Falra tudok mászni tőle.
Aubát nagyon szívesen látnám a csapatunkban.

hokihari 2020.08.29. 19:54:46

Na a végén még a nyakunkon marad Leó !

GYLS 2020.08.29. 20:02:24

@RA7: De nem kaptak ki. Mert mind fizikálisan, mind hozzáállásban feltörölték Velünk a pályát.Sajnos.

2020.08.29. 20:02:32

@hokihari: Be lesz itt arazva szepen mindenki, azert csak kell meg vkinek.

GYLS 2020.08.29. 20:06:15

@Barc A ti: Azért annak a mondatnak, amit írtam Tőle, van értelme. Itt a legújabb példa. Ma olvastam, hogy deBeek szívesen jönne a Barcába. Most egy perce azt olvastam, nem opció a Barcánál. Akkor nem megy az ötletelés?

Máté Nagy00 2020.08.29. 21:14:43

A Barcelona helyzete nagyon hasonlít a Ferrari forma 1ben való helyzetére.
Vettel elmondja h gyenge az autó ennyi telik mire a csapatfőnök Binotto rákontráz hogy a versenyzői nem voltak tökéletes állapotban.
Két nagy csapat hanyatlása igaz más sportban. És nincs fény egyenlőre az alagút végén.

Berbatov 2020.08.29. 21:16:22

Most már minden médium lehozta, a klub egy faxszal válaszolt Messinek, miszerint méltóztasson megjelenni, mert érvényes szerződés köti a Barcához.

Berbatov 2020.08.29. 21:19:58

Koeman közben Wijnaldumot akarja leigazolni elvileg, egy újabb 30 éves középszer. :D
Megszabadulunk Rakitictől és Vidaltól (nagy nehezen, talán), 2 év múlva ugyanebben a cipőben lehetünk Pjaniccsal és Wijnaldummal. Nem tanulnak semmiből...

FCB551 2020.08.29. 21:24:10

Van De Beek mindenbe megegyezett a MU val ! Tehát ő ki húzva

Robi71 2020.08.29. 21:40:15

@FCB551: Nincs miből igazolni...Barto kimerítette a kasszát, ezt meg kellene érteni mindenkinek aki a kívánságlistáját idevetíti. Ha nem akkor a következő napokban csak "őt is leigazolta valaki más" kommentek fognak megjelenni.
De sebaj, mert megy Messi a City-be és cserébe Pep átküldi 3-4 jelenlegi legjobbját. Ezt csak azért mondom, hogy én is mondjak valami blődséget. :)

Robi71 2020.08.29. 21:42:00

@FCB551: Lehet őt is eltérítjük utolsó pillanatban, mint Malcom-ot. :)

tom210 2020.08.29. 21:42:42

@FCB551: Lehet egyedül vagyok ezzel de egyáltalán nem bánnám ha nem jönne de Beek mert akkor Puig biztos kiszorulna a kezdobol pedig az idei szezonban ő volt az egyetlen aki meggyozoen játszott a kozeppalyan (és pár hete még itt is mindenki a kezdőbe látta volna). Szerintem simán berobbana idén. Cseréjének meg ott van Alena meg Pedri sokkal égetőbb kérdések is vannak a csapatban(védelem, középcsatár). Azokat tenném elsőnek rendbe utána foglalkoznék max ezzel a kérdéssel

FCB551 2020.08.29. 22:10:28

Georginio Wijnaldum (29) is now one of Ronald Koeman's priority signing. [Oriol Domènech]

Balázs37. 2020.08.29. 22:27:38

Sem Messi, sem a klub nem ezt érdemli egyik féltől sem, mint amilyen háborút most vívnak, ezek a buzi Bartomeuék jól szétcseszték szeretett klubomat!!!!

DISTANTxTHUNDER 2020.08.29. 22:58:23

@FCB551: XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2020.08.29. 23:00:36

@Robi71: Te azt vagod nem egy ember iranyitja a Barcelonat? Honnan tudod mennyi penz van a kasszaban? Belso ember vagy? Covid betett egyforman minden csapatnak, nyilvan az arab/orosz hatteru csapatok jobb helyzetben vannak.

RA7 2020.08.29. 23:03:28

@GYLS: attól még nem kell nagyképűsködni

Robi71 2020.08.29. 23:09:18

@evooo: A covid betett...de van aki tartalékolt az elmúlt években. Nézd meg pld a Chelsea. A Barca-ról nem mondható el.

2020.08.29. 23:18:49

@Robi71: A Chelsea, mindjart sirok Abramovich-nak van hova nyulni azert, most vasarolnak is okosan azt hozza kell tenni, komoly csapat epul ott most.

2020.08.29. 23:19:19

Nah csak azt nem tudom te honnan tudod Barto elbaszta a penzt. Mire baszta el?

2020.08.29. 23:22:01

Tudom Dembele Coutinho a ket legszarabb jatekos a foldon!:D
Dembele 74 meccs 19 gol 15 assist

Robi71 2020.08.29. 23:26:17

@evooo: Akkor nincs miért aggódni. :)

2020.08.29. 23:48:16

@Robi71: Szerintem minden fasza lesz, nincs ok a panikra!:) Csapat lesz jovore is!:)

2020.08.29. 23:49:31

Messirol en mar lemondtam, igy is ugy is eljott volna ez az ido. Persze ha beleallnak es nem engedik akkor lehet itt lesz meg egy evet ki tudja. Azt fogja csinalni mint Bale? Azt ketlem.

Robi71 2020.08.29. 23:51:58

@evooo: Oké, megnyugodtam. :)

2020.08.30. 00:09:42

@Robi71: En mar varom a kovetkezo nemzedeket, ha nem nyernek semmit egy darabig az sem gond. Puig,Fati,de Jong,DEMBELE,Araujo,Trincao,Pedri stb mire kepesek.

Robi71 2020.08.30. 00:12:15

@evooo: oké, sok türelmet kívánok hozzá. :)

Robi71 2020.08.30. 00:16:01

@evooo: Ha ezt a névsort Monchi igazolta volna a Sevilla-hoz úgy, hogy egyikért sem fizetett volna több, mint 10 milliót...akkor azt mondanám érdemes odafigyelni, mert ez az ember tud valamit. :)

RA7 2020.08.30. 00:34:51

@evooo: hiába Abramovic ha nem köthetnek sokat. 1 évig elvoltak tiltva és elment többek között Hazard, Morata. Ez közel 200 millió plusz a 100 misi difivel az 300. Nem csoda hogy tudnak igazolni. Ne aggódjatok még Havertz is az övék lesz 100 misi körül m

hokihari 2020.08.30. 08:37:36

@evooo: Akkor mi a fenéért játszanak ha nem nyernek semmit?Nem jo igy hozzáállni.Igenis egy barcának mindenhol esélyes csapatnak kell lenni.

2020.08.30. 08:57:08

@hokihari: Ha jol emlekszem most sem nyertek semmit plusz jott a sorozatos leeges a BL-ben. Ugy latszik mar ehhez kell hozzasszokni hogy jol elpicsaznak a BL-ben.
En unom ezt a felallast mar ha meglatom a kezdot rosszul vagyok.
Magyarul VALTOZAS kell es Koeman ugy latszik ezt elkezdi. En ennek orulok.

2020.08.30. 08:58:37

Nyilvan az a cel nyero csapat legyen ha sikerul az elso evben akkor oke hajra, ha nem en akkor is szurkolok tovabb de inkabb nezem azt hogy Puig fut a kozeppalyan mint a lassu, szar, tokolos, setallgatos, hatrapasszolos lofaszt amit az oregek csinalnak.

Robi71 2020.08.30. 09:40:08

@evooo: Nem tudom mit kezdett el Koeman...szerintem a rossz végéről közelíti meg a dolgokat. De hát mit várni egy olyantól, aki Barto kottájából játszik.
Komoly menedzsmenttel, komoly edzővel talán majd egyszer elindulhat valami. Addig marad a mizéria.

GYLS 2020.08.30. 09:44:57

Amennyiben Messi-Suarez-Rakitic-Vidal-Umtiti ingyen távozik, illetve az eddig felkért 8 játékos hozzájárul egy 25%-os bércsökkentéshez, a klub kb. 295 millát takarít meg. Figyelembe véve, hogy a pénzügyi válság miatt nincs plusz pénz vásárolni, illetve hogy eddig már 103 milláért igazoltunk, kb. 90 milla marad új igazolásra (bérrel együtt). Ez nem sok. Viszont lehet még emelni, ha az 5 fenti ingyen távozón felül még eladunk. Most már csak az a kérdés, Koeman hány fős kerettel számol, hogy kik lesznek még eladva, illetve kik távoznak csak kölcsönbe.

A bérkerettel nem lehet gond, hiszen Messi távozásával kb. még kb. netto 20 milla mozgástér marad (már CSAK a 700 millás bevételre számítva).

Les Corts 2020.08.30. 10:05:00

@Robi71: Koeman korábban is nyilatkozta,hogy szerinte mi a probléma.
www.eurobarca.hu/hirek/nyilatkozat/20200818-busquets-cet-es-a-teljes-kozepso-vonalat-ki-kell-cserelni-mert-hamarosan-messi-sem-lesz-es-akkor-mi-lesz/?fbclid=IwAR2D2k1Yygr35h7_LRZyagfNNqQVrIwKOlUXXAwgqojNWUxPIxVinUB2Fkg
Nem látok mást,mint hogy eszerint cselekszik.Épp szembemegy Barto évekig támogató nyugdíjhoz közelítő játékosok babusgatásával.Holott már a Róma után változásoknak kellett volna elkezdődnie.

Kíváncsi vagyok a véleményedre.Találtam egy cikket a Bayernről.Szerinted nem fontos,hogy ki hol játszik.Itt pedig pont erről van szó.

Robi71 2020.08.30. 10:20:18

@Les Corts: Barto nem babusgatta a "nyugdíjhoz közelítő játékosok"-kat hanem velük takarta, próbálta leplezni hozzá-nem-értését, stratégia hiányát, átigazolási analfabetizmusát, saját nevelés tönkretételét. Kihasználta őket, csapágyasra járatta őket valamint tisztában volt vele, hogy a kudarcot a nyakukba lehet varrni...mivel aktív klublegendák, akiknek a szurkolok mindent megbocsájtanak. Gyakorlatilag elbújt mögöttük és sütögette a kis pitáját....aminek az eredménye lassan beértett és most a napokban tetőzik.
Koeman-ról csak annyit, hogy miközben a tisztogatást Messi-vel és Suarez-el kezdi....az "érintethetetlenek" névsora pedig ugyanaz, mint Barto-nál....néhány enyhén szólva alkalmatlan játékossal.

Robi71 2020.08.30. 10:36:56

@Les Corts: A Bayern-nél sem mindenki a posztján játszik...vagy azért, mert van jobb náluk vagy azért mert máskülönben hiányposzt lenne a csapatban és kénytelenek voltak reprofilálni magukat. De ettől függetlenül a legjobbat hozzák ki magukból ott ahol az edző játszatja őket.
De én nem hasonlítanám össze a Bayern helyzetét a jelenlegi Barca-éval. Az tengeralattjárót a meglékelt favitorlással.

julio alberto 2020.08.30. 10:39:55

Csak remélni tudom hogy a 2-8 után a leszerepelt öregek távoznak egytől egyig.Mehet Messi is már ha valóban el akar menni és lesz is olyan komoly csapat aki leigazolja majd,a PSG,Bayern,Liverpool kilőve,maradt talán a Manchester City...bár úgy tűnik ők is kezdenek kihátrálni a történetből.Bernardo Silva,Gabriel Jesus kontra Messi cserét,már ha valóban volt erről szó azonnal el kell(ene)fogadnia a klubvezetésnek.A Barcelona végre jó üzletet kötne hosszú idő után.Szép volt jó volt amit Messi nyújtott a Barcelona csapatában de úgy hiszem vele már nem kellene elkezdeni a jövő csapatának felépítését.De igaz ez a többi idős játékosra is(Busquets,Vidal,Suarez,Rakitic,Alba,Pique).Többen sokat tettek közülük a klubért,minden elismerésem az övék,de immár 5 éve nem tényező a csapat a nemzetközi labdarúgásban.Csak remélni tudom hogy lesz önkritikájuk önbecsülésük a témában bár vannak kétségeim....nagy a csend és ez nem túl biztató.Pedig jó lenne már elmozdulni mert fél évtizede nincs csapata a Barcelonának..De milyen is lenne nélkülük,optimális estben ha a....Bernardo Silva,Coutinho,Gabriel Jesus valóban jönnének,esetleg még Gaya is?Úgy hiszem Koeman komoly csapatot tudna gyúrni belőlük....Ter Stegen,Neto-Emerson,Semedo,Araujo,Lenglet,Eric Garcia,?,Gaya,Firpo-Pjanic(ha már leigazolták)de Jong,Puig,Coutinho,?(Thiago nálam a nyerő )-Fati,Griezmann,Dembelé,Gabriel Jesus,Benardo Silva keret...Ter Stegen-Emerson,?,Lenglet,Gaya-Thiago,de Jong-Griezmann,Coutinho,Bernardo Silva-Gabriel Jesus kezdő,ha nem is rögtön de nekem versenyképes alakulat lenne még nemzetközi szinten is.Persze ez csak álom mert tartok tőle marad szinte minden a régiben.

FCB_László 2020.08.30. 10:47:13

Állítólag Messi nem jelent meg reggel a covid teszten , se híre se hamva

Dr Mouse 2020.08.30. 10:48:14

@julio alberto: Te kb. annyir értesz a focihoz mint én...
Ha neked Griezmann-Courtinho-Barnedrdo Silva és Gabriel Jesus "nyerő", akkor te sem értesz a focihoz, ahogy én sem...:)

Robi71 2020.08.30. 10:48:54

@julio alberto: Megígértem, hogy Messi-vel egyszerre én is itt hagyom ezt a pöcegödröt...de téged olvasva talán időnkét visszajövök trollkodni. Biztos szóorakoztató lehet fokozni majd a kedélyeket.
Neked tényleg nyomorult egy életed lehet. :(

Csbcs 2020.08.30. 10:51:20

Ami biztos jelenleg, hogy minden bizonytalan. A Puig,Fati párosnak egyre több lehetőséget kell adni, az bizonyos. De Jongnak és Grizinek pedig igazolniuk kell hogy ha a saját pozíciójába játszanak akkor maradandót tudnak alkotni. Dembelében nem tudom mit lát itt egy két fórumozó, de szerintem kuka a csávó és nem csak a sérülékenysége miatt, fejben nem alkalmas az élsportra, max rövidtávfutónak tudnám elképzelni...Araujo,Trincao,Pedri lutri... @Berbatov: Wijnaldum minden csak nem középszer, én támogatom, hogy hozzuk...

Az én csapatom így nézne ki 2 év múlva:

TerStegen/Neto

Cancelo/Emerson - Söyüncü/Araujo (Tobido) - Upamecano/Lenglet -
Angelino/Cucu (Grimaldo)

De Jong/Pjanic

DeBeek/Trincao - Wijnaldum/Puig -
B.Silva/Pedri

Griezman/Fekir - Jesus (Depay)/ Fati

Robi71 2020.08.30. 10:53:33

@Dr Mouse: Miközben évek óta Messi woodoo-babába bögdösi a tűket magányos boszorkánykonyhájában...most is azt állítja, hogy már senkinek sem kell...de azért a City-t lerabolná és vilagvarő csapatot csinálna a Barcából. :)))
Ez az ember valóságos megatív energia generátor, egy igazi feketelyuk, amelyik még az értelem fényét is elnyeli. :)

katalan2 2020.08.30. 10:57:39

Azért ami az eurobarca fórumon és itt folyik, az borzasztó, kiábrándító. Sokan fel sem fogják, hogy mit tett a klubbért, a nézőkért. Nem tudom, mi van vele, de még várnék.

FCB551 2020.08.30. 11:09:52

Jesus-Bernardo Silva , García 3 mas jöhetne érte ha igaz hogy City 3 játékost is adna ....

Les Corts 2020.08.30. 11:16:14

Ha nálunk is komolyabb szakemberek ültek volna a kispadon,talán használhatóak lettek volna az újak,nem lettek volna bérelt helyek.Közbe meg a csapágyasra hajtást emlegeted.
Én mondjuk arra is emlékszem,mikor Arda Neymar helyén játszott kiválóan helyettesítette.Csak mennyire osztozott volna Neymar a perceken?Ha lett volna Suareznek megfelelő pótlása,ő mennyi padozást tűrt volna?
A z ugyanolyan szintű csapattárs csak a FIFA játékokban kivitelezhető,az életben max 1 évig,lásd Real.

Les Corts 2020.08.30. 11:23:26

@julio alberto: Nem a lötyögést látnánk hétről-hétre.

2020.08.30. 11:38:56

@Robi71: Tehat nalad Barto az utanpotlas edzo minden korosztalyban, o az edzo az elso cspatban, o a scout egyedul, o dont igazolasokrol egyedul eladasokrol egyedul? Nem vedeni akarom de nem egy szemely iranyitja a klubot korlatlan hatalommal.

2020.08.30. 11:39:55

Ja es hat persze Koeman egy bab azt csinal amit Barto mond, ezek eleg furcsa dolgok amiket allitasz. Ala tudod tamasztani vmivel?

FCB551 2020.08.30. 11:40:14

Elől akar lehetne Griezmann-Suarez kettős mögöttük meg jönne Coutinho

2020.08.30. 11:45:11

@Robi71: Egy verbeli Messi szurkolo vagy, koveted mindenhova!:)
Egyebkent en is azt mondom most kellene 200 millio korul kerni Messi-ert es menjen, itt mar nem lesz boldog ugy nez ki. Aki el akar menni az menjen. Ha meg ezt csak azert csinalja Barto menjen, azt hamarabb kellett volna, igy is ugy is megy marciusban, ettol nem fog hamarabb lelepni. De milyen jo hatassal lehet ez a csapategysegre. Bar lehet a csapattarsak tudjak amit mi nem es hogy mire megy ki a jatek.

FCB551 2020.08.30. 11:46:24

@evooo: Igyvan ! Ha menni akar minek akarjak itt tartani ?? Menjen kérjenek érte jó összeget minimum 200 M vagy játékosokat

Robi71 2020.08.30. 11:56:58

@evooo: Mindig voltak kedvenc játékosaim...sorban Van Basten, Ronaldo, Zidane, Messi...

Dr Mouse 2020.08.30. 11:58:13

@evooo: @FCB551: Igazatok van. Csak egy a bibi van az érvelésetekben, - hogy ha elmegy Messi és Suarez, ki fog gól lőni?
Mert, hogy tejbe/Griezmann-Fati meg a többiek hozzájuk képest nullák!
Tudom a válaszotokat is: - de övék a jövő!
Hát köszönöm, én abból nem kérek.

FCB551 2020.08.30. 12:01:22

@Dr Mouse: Majd Koeman hozza a Hollandokat ... En amúgy lehet vak vagyok de Puigba semmit se láttok gyors mást nem tud . Én Suarezt nem engedném el ...

2020.08.30. 12:03:13

@Dr Mouse: Akkor szurkolj a Liverpoolnak!:) Vagy majd ahova Messi megy, en is fogok Messinek szurkolni de ha ellenunk fog jatszani akkor nem. Megis mit gondoltatok meddig lesz itt Messi/Suarez? 40 eves korukig?

Robi71 2020.08.30. 12:05:43

@evooo: Bartoéknak (ha ez így jobban tetszik) az első dolguk az volt, hogy eltakarították a sikerkorszak letéteményezőjének (Laporta) minden nyomát, kezdve a Soriano-Beguristain vezetőpárostolól, Guardiolától...akik most a City-nél folytatják....a játékosmegfigyelőkön keredztül a korisztályos edzőkig.
De ha megnézed kikkel kezdett a Rosell-Barto páros és kik maradtak...akkor jogosan szűkítem le Barto egyesszámú megszólításra. Közben majdnem hánytam...miközben végigfutottam az elmúlt 9 éven.

Robi71 2020.08.30. 12:08:44

@evooo: Csak tudnám, hogy miért nem akarjátok ingyen elengedni Messi-t ha ennyire hátráltatja a csapatépítést. Miért lenne jó, ha maradna még egy évet és ingyen távozna. Merő rosszindulatot merek felfedezni bennetek.

2020.08.30. 12:12:50

@FCB551: Puig es tarsai 20 eves fiatalok, Puyol semmit nem nyert 27 eves koraig, Xavi se ugy nyitott egybol top jatekos volt. Nagyok az elvarasok, nem lehetnek egybol erett top jatekosok 20 evesen. Egyebkent de Jong labdabiztos, jol lat a palyan, gyorsan valtoztat iranyt, jol cselez, jo labdakat tud adni, megis mi kell meg. Egy jo edzo aki ki tudja hozni beloluk a legjobbat. Puig ugyanez mar most voltak jo meglatasai, jo labdai, jo mozgasai es meg tudnak fejlodni. Szerintem van bennuk potencial aztan mi lesz beloluk majd kiderul.

De lehet en latom tul pozitivan a dolgokat. :D

Fati meg szemtelenul fiatal es eleg nyugodtan rugdossa a golokat. Dembele se kutyauto, mar amikor jatszik a sebesseget ki lehet hasznalni. Lott mar golt abszolut a semmibol, donto golokat szerzett, BL-ben szerintem tobb golja volt mint Suareznek ha jol emlekszem. (mivel Suarez ott gyakorlatilag nem tenyezo)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.30. 12:14:00

Lehet hogy furcsa de engem Messinél most jobban érdekel mi van Van de Beekkel? Sehol nem hivatalos hogy aláírt a MUhoz, ezért csak remélem hogy a Barca a mű hiszti mögött komoly erőfeszítéseket tesz a megszerzésére.. mert Van de Beekkel lenbénk előrébb, ezzel a most folyik, hogy úgy tűnik mintha a feje tetejére álltak volna a dolgok de valójában semmi nem történik, ezzel nem..

2020.08.30. 12:20:18

@Robi71: En nem tudom ezek hogy voltak, Barto kuldte oket vagy Guardiola elment es hivta oket maga utan passz, de biztos hogy hiba volt. Mindegy ez mar igy van, max tavaszig lesz ez az elnokseg, utana nekem a Victor Font tervei voltak szimpatikusak Xavival az elen.

Felolem mehet ingyen, de ne sajnaljuk mar a Man City-t 150 millio mi nekik? (piaci ertekrol beszelunk 700 millat en sem kernem) Messi-rol van szo BL-t nyerhetnek vele es a marketing ertekrol nem is szoltam, siman vissza hozza a tobbszoroset egy ev alatt. Hirtelen az egesz vilag Man City meccset fog nezni minden heten.

GYLS 2020.08.30. 12:25:00

@DISTANTxTHUNDER: Egyetértek. A Messi megy, vagy marad, szinte lényegtelen. Előző évben is mehetett volna, idén is. INGYEN. Itt Vele kapcsolatosan csak az a kérdés, mi van a szerződésében. Időben kérte a távozását, vagy sem. Ha nem, akkor kérjük meg az árát. Viszont ez már nem "mű hiszti". de Beek pedig jöjjön!

GYLS 2020.08.30. 12:34:34

@evooo: Mi a piaci érték? Annyi, amennyiért én mint eladó el akarom adni, vagy annyi, amennyiért a Vevő meg akarja venni. Mi van, ha ez a kettő összeg egyáltalán nem közelít egymáshoz. Mert én mint eladó igazából el sem akarom adni.
Megjegyzem, a spanyoloknál KÖTELEZŐ kivásárlási összeget szerepeltetni.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.30. 12:52:01

Ha Messi ingyen is megy, akkor sem jár rosszul a klub, sőt.. persze attól függ hogy mennyi van a kassziában igazolni (elvileg van pénz- hát tegyük fel ezt).. de Messi távozásával évi 100 millió euró szabadul fel a fizetésekben, ebből több remek képességű játékost is lehetne fizetni.. viszont a többi klub sem kapna vérstemet hogy hirtelen ránk szakadt több 100 millio euró..

GYLS 2020.08.30. 13:02:01

@DISTANTxTHUNDER: Ma 9.44-kor írtam a költségvetésről. Egy NULLÁRA kihozott 700 millás bevétel-kiadás esetén, amennyiben nem kapunk pénzt a Messi-Suarez-Rakitic-Vidal-Umtiti ötösért, akkor csak 90 milla körüli összeg marad. És ez is csak akkor igaz, ha a sajtóban feltüntetett 8 játékos belemegy egy 25%-os bércsökkentésbe.
Viszont nem számoltam a Perezért és Cucurelláért kapott 21 millával (nem tudom, nem az előző évhez számolták-e), illetve azzal, hogy a keretcsökkentés során még lehetnek eladások.

Robi71 2020.08.30. 13:13:11

@DISTANTxTHUNDER: Eddig is "remek képességű" játekosokra költöttük a százmilliókat. :)

sunt 2020.08.30. 13:15:45

Csak úgy mondom, hogy Messi barátai egytől egyig megjelentek a Covid szűrésen. Ő és családja magánszámlára akciózik - szó sincs arról hogy a Barca megújításáért demonstrálnának.

GYLS 2020.08.30. 13:23:15

@sunt: Mindenki döntse el magában, melyik a "szebb" megoldás. Utolsó pillanatig hitegetni (Neymar), vagy elbújni a szurkolók, a csapattársak elől.

Berbatov 2020.08.30. 13:24:52

@sunt: Jaja, ragaszkodik mindegyik a pénzéhez. Nesze neked nagy klublegendák. Vki mondta, hogy a klub szörnyetegeket nevelt. Totál igaza van. Suárez bejelentette, ha nem kapja meg a pénzét, elüldögél a lelátón. :)

GYLS 2020.08.30. 13:31:49

@Berbatov: Klublegenda? Nálam a 21. század Barca játékosai közül Puyol-Xavi-Iniesta és Messi az.

Robi71 2020.08.30. 13:41:45

@Berbatov: A klub maga egy torz szörnyszülemény.

GYLS 2020.08.30. 13:48:53

Ilaix Moriba is az első kerettel fogja tölteni az előszezoni felkészülést. Mellette még Arnau Tenas, Sergio Akieme és Jorge Cuenca szerepelnek majd a nagyok között. Eközben Collado, Monchu, Juan Miranda és Oriol Busquets is a 'B' csapattal készülnek majd, ez egyben üzenet is Koeman-tól, hogy velük nem számol a folytatásban.

Balázs37. 2020.08.30. 13:49:05

Úgy néz ki lezárult a Messi korszak, örülök, hogy láthattam játszani imádott klubcsapatomban. Viszlát

Máté Nagy00 2020.08.30. 13:56:25

@GYLS: Collado és Monchu érdekes döntés, főleg ugy h Koeman megsem nézi h mit tudnak :/

GYLS 2020.08.30. 14:55:52

A LIGA kiadott egy állásfoglalást. Szerintük érvényben van a 700 millás kivásárlási ár. Anno mind Neymár, mind Vidal esetében is így tettek. Neymar (nem tudom van-e még folytatás) jelenleg úgy néz nem kap semmit, és Vidal már a LIGA állásfoglalása után nem is pereskedett. Ez már nem sajtó találgatás, ez már egy hivatalos szerv, hivatalos véleménye.

Overmars 2020.08.30. 15:10:06

Hát nagy csalódás Messi viselkedés 3-4 éve nézegetjük a sétálását(közben azért egy-két csodát megvillantott), most pedig el kezd hisztizni? De miért is? Miért nem akar maradni, miért nem mondja el? Az a helyzet hogy érte sem fog senki még 100 milliót sem fizetni. A Covid miatt ezt még a City sem engedheti meg! Ezért akar ingyen menni! Biztos vagyok hogyan klub még nem kapott és nem is fog kapni egy 100 millió feletti ajánlatott!

katalan2 2020.08.30. 15:23:30

@Overmars:Higgadj le! Azt hiszem, Messi tett annyit a klubbért, hogy ingyen elengedjék.
Messi nem beszélt, mert valószínűleg még tisztázni kell a dolgokat a klubbal.

KJDaniel 2020.08.30. 15:26:38

@Overmars: Maga a viselkedése számomra is csalódást keltő..persze megértem, Bartó húzásait hosszú éveken keresztül tűrte, ebből egyszer mindenkinek elege lenne, azonban Csapatkapitányként a gödör mélyen lévő csapatot ott hagyni, és ezzel még lejjebb lökni, nem méltó egy csk-hoz.
Ezért mondtam mindig is azt, hogy Leo akármennyire a világ legjobbja, soha nem volt való csapatkapitánynak.

Frano Dévay 2020.08.30. 15:32:05

@Dr Mouse: ÚGY VAN ...JÓL MONDOD....

hokihari 2020.08.30. 15:50:31

@KJDaniel: Most jön majd a felemelkedés.Fiatalok lelkesek ügyesek érkeznek.' Lesz itt parádé! Hadd menjen Leó . Ezt a csapatot lejjebb lökni? Hova?

julio alberto 2020.08.30. 16:25:09

@Dr Mouse: Nem igazán érdekel az agymenése,az lejön hogy a PL-t nem igazán követi,de még a BL is kétséges...Gabriel Jesus nélkül már a Real Madrid ellen sem ment volna tovább a Pep csapat(2 gól,2 gólpassz Jesus neve mellet)Bernardo Silva meg az egyik legjobb balszélső a világon... Ön a nevekben hisz én a csapatjátékban,a 2-8 megmutatta melyik is a fontosabb a labdarúgásban.

FCB551 2020.08.30. 16:41:34

Messi megszeretne egyezni a klubbal hogy engedjék el , nem szeretne pereskedni .

RA7 2020.08.30. 16:45:25

Az már világos hogy Barto távozásával se maradna. Nyílván ő a fő ok amiért menni akar de tudja hogy nincs már ideje egy rebuildre.
Ebben az egyetlen dologban hibásak a játékosok az én szememben hogy hagyták hogy idáig fajuljon ez a Barto korszak. Előbb kellett volna valakinek/valakiknek közbelépni.

Dr Mouse 2020.08.30. 16:48:41

@julio alberto: Ha találkozol a héten Gabriel Jesussal, mond meg neki, hogy - csókoltatom...........:D):D):D)

Dr Mouse 2020.08.30. 16:50:31

@RA7: Azt hallottam, hogy vannak un. "edzőbuktató" meccsek, de "elnökbuktatóról" még nem hallottam.
Barto nem fog lemondani, amíg le nem váltják.

Bivi76 2020.08.30. 16:53:58

Annak az elnöknek, aki regnálása alatt, 3 éven belül, két Top - 3-as játékost elad, azonnal le kellene mondania. Ettől függetlenül minkét esetben a játékosok is hibásak. Sőt, lehet nem az a nagyobb bűn, hogy valaki túl merészet álmodott, és pofátlanul lelépett, hanem aki egészen idáig az elnök tenyeréből pitizett, (az embere volt a többi felkapaszkodottal óriási pénzeket kerestek), most meg lépni akar. Innen szerintem már nincs visszaút, a Barca történelmének egyik legjobbjának, és történelmének egyik legrosszabb elnökének mennie kell. Minden más csak hátráltatja a teljes megújulást, építkezést. Ez a klub győzelemre született, nem "háborúskodásra"! Hajrá Barca, szeretnék újra boldog, mosolygós, sikeréhes játékosokat a csapatban, és végleg lezárni ezt a korszakot!

julio alberto 2020.08.30. 17:03:12

@Robi71: 2005 Real Madrid-Barcelona 0-3 Real Madrid:Iker Casillas-Michel Salgado,Sergio Ramos,Ivan Helguera,Roberto Carlos-Beckham,Garcia-Raul,Zidane,Robinho... Barcelona:Victor Valdes-Oleguer,Puyol,Marquez,van Bronckhorst-Xavi,Edmilson,Deco-Messi(Iniesta),Eto'o,Ronaldinho...gólszerző Eto'o,Ronaldinho,Ronaldinho,igen ez az a mérkőzés ahol a madridi szurkolók felállva tapsolták az alkesz fociművészt.Itt lettél te is Barcelona szurkoló és hagytad cserben a galaktikusokat.Na ennyire vagy te hiteles Barcelona szurkoló...Elmész te is Messi után?És?Te sosem voltál Barca szimpatizáns,Messi miatt voltál itt..majd szurkolsz a Manchester City csapatának ha egyáltalán komolyan gondolják a leigazolását vagy majd követed őt az argentin bajnokságba.Nincs ezzel semmi probléma.

RA7 2020.08.30. 17:03:41

@Dr Mouse: pedig jó pár esetben szükség lett volna rá.

julio alberto 2020.08.30. 17:06:20

@Dr Mouse: Ügyvéd úr,már ha az...bánja a fene hogy maga kiket csókoltat.Elmegy ön is Messi után és vége is a történetnek.

Máté Nagy00 2020.08.30. 17:20:05

A Sport értesülései szerint nem Lionel Messi volt az egyetlen Barcelona játékos, aki nem jelent meg vasárnap reggel a koronavírus tesztek elvégzésénél.

Összesen hat játékos nem volt jelen a tesztek során. Messin kívül Coutinho, Pjanic, Umtiti, Frenkie de Jong és Semedo sem vett részt a teszteken.

Dr Mouse 2020.08.30. 17:20:19

@Overmars: Kérdezed, hogy ha Messinek valami baja van a klubbal, akkor azt miért "nem mondja el?"
Mert nem beszélhet! Tiltja MINDEN játékosnak a szerződése!

2020.08.30. 17:21:04

Mennyi Man City szurkolo lehet itt? :D

julio alberto 2020.08.30. 17:24:14

@Les Corts:Hát igen a hátrafelé tili toli alibi passzos formációt az elmúlt fél évtizedben többször beárazták a nemzetközi labdarúgásban.Nekem nem lesz hiányérzetem ha ez a lepkefing produkció végre megszűnik.A 2-8-t nehéz is lenne alulmúlni.

2020.08.30. 17:24:41

@Bivi76: Megis mit csinalt volna Barto Neymarral aki epp Messi miatt lepett le? Kikotozod a kapufahoz?
Kifizettek a kivasarlasi arat, ami akkor elegge meglepo volt megis mit lehet tenni?
222millio ezert araztak be Coutinhot,Dembelet annyira amennyire. PSG-nek Neymarnak lehet halalkodni. Mindenki le akart huzni minket tudataban a 222 millionak.
Ezert vannak most nevetseges osszegek 500-700 milliok a szerzodesekben. Ha egy jatekos menni akar az ugyis eleri hogy mehessen.

Dr Mouse 2020.08.30. 17:27:36

@julio alberto: Sosem mondtam kedves julio, hogy ügyvéd vagyok, - csak egyszer megjegyeztem, hogy tanultam büntetőjogot, - mint ahogy azt sem írtam soha, hogy Maga úgy viselkedik itt a blogban, mint egy utcaseprő...

FCB551 2020.08.30. 17:40:21

Adja a City 3 játékost és jó

sunt 2020.08.30. 18:05:28

Senki nem számol azzal, hogy Messi vesz egy mély lélegzetet és kivásárolja saját magát. Pedig pénze is lenne rá, meg valamelyik sejk is a kezébe nyomhatja, hogy az üzlet ne rontsa az új klub mérlegét. Ez jár a legkisebb arcvesztéssel mindenkinek.

FCB551 2020.08.30. 18:08:05

@sunt: 700 millió ? Annyiért kizárt . Jó oké Messi nem számít nála a pénz biztos se a Sejkeknel de 700M ért kizárt . Nem kell pereskedni adja City 3 játékost és legyen

hokihari 2020.08.30. 18:15:10

@FCB551: Adja-adja de mi van ha nem akarnak jönni? Akkor jöjjön másik 3?

Bivi76 2020.08.30. 18:16:53

@sunt: Nyugodtan vásárolja ki magát! Ez jó ötlet. Amennyi pénzt kapott Bartomeutól, biztos megteheti. Vagy esetleg segítsen a kivásárlásában a nagy hazafi bukott edző, ha már odakészül. BL - t együtt sem fognak nyerni, ebben biztos vagyok.

Aerion 2020.08.30. 18:20:30

@katalan2: Akármennyit tett, a klub az első, nem mehet el ingyen, érvényes szerződése van.

FCB551 2020.08.30. 18:20:45

@hokihari: Bernardo Silva meg García jönnének én azt olvastam meg Messi távozása előtt . Jesust meg majd meggyőzik

Aerion 2020.08.30. 18:23:50

@Dr Mouse: Egy televízióstáb előtt tett távozási bejelentést nem tilt semmiféle szerződés. Ennyit minimálisan el lehet(ett volna) várni tőle.

Szurkolók milliói várták és várják ezt.

Nemcsak ő adott a klubnak, ez fordítva is igaz.

Aerion 2020.08.30. 18:33:09

@FCB551: Kinek a helyére jönne B. Silva? És E. Garcia? G. Jesus kinek a helyére jön? Messiére?

Hagyjuk ezt.

Nem kell ez a három játékos.

Kell esetleg egy védő, Pique elé, és nem mögé, ez lehetne Stones, Laporte is lehetne, csakhogy ő ki nem állhatja Piquet, és Pique maradni fog.

A Barca középpályáján ott van De Jong, Coutinho, Puig, Pjanic, de még S. Roberto is, és mindenki nyugodjon bele, Busquets is maradni fog. Ha már középpálya, akkor én Fodent hoznám, de nem feltétlenül.

Ide csatár kell, góllövő, és erre G. Jesus nem elég. Sterling kell, senki más nem jöhet szóba, de ős se Messi helyére, hanem Suarezére. Messi helyét és mezszámát Griezmann fogja átvenni. Suarez pedig elkísérhetné bónusznak Messit az MC-hez.

Szépen elmuzsikálnának ott ők ketten, még pár évig.

kritizator 2020.08.30. 18:35:00

@Bivi76: azért az kb 7 évi fizetése, ha nem több

kritizator 2020.08.30. 18:36:06

@Aerion: gondolod, hogy blogokat olvas és epedve várja, hogy kielégítse a szurkolok vágyait?

hokihari 2020.08.30. 18:38:19

@Aerion: Szerintem ez nem egyértelmű ,sőt. A június.10 az vírus nélkül a szezon után van es igy ha addig szól Leó akkor a köv. Szezonra úgy készül a klub hogy ő nincs. De a szezon augusztusban zárult. Ès szezon zárás után ő jelezte el akar menni.Ha június 10 előtt el kellett volna ingyen engedni akkor most miért nem? Ha bejelenti pl. Június 8.-án akkor hogy lett volna a szezon hátralevő része ? Nem játszik a bajnokságba meg a bl.-be?

FCB551 2020.08.30. 18:38:58

@Aerion: García ? Pique helyére ! Jöjjön csak Jesus kell egy csatár fiatal szerintem nem rossz ! Silva meg tud játszani középpályást meg szélsőt is ! Roberto is mehetne isten hírével

kritizator 2020.08.30. 18:39:06

Egyébként Barto nyilatkozta néhány éve hogy Messi utolsó évében ingyen távozhat

Most már jó lenne látni azt a szerződést.

Gondolom Messi ügyvédei hetek/napok óta vizsgálják és nem tudnak értelmes döntést hozni

Bivi76 2020.08.30. 18:45:02

@kritizator: Tudom én is, csak egy kicsit "renitens" szerettem volna lenni! :-)

sunt 2020.08.30. 18:50:08

@kritizator: Igen, mehetett volna, ha időben bejelenti. Ha a szezonban játszani akar, akkor vagy leteszik a 700 millát, vagy nyilvánosan kinyalja Barto fenekét, hogy legyen már olyan jó és tárgyaljon az új klubjával. Ha viszont kihagy egy évet, akkor már nem tudja többé profi szintre visszahozni magát.

hokihari 2020.08.30. 18:59:09

Szerintem a jiun.10 az a szezon vége lett volna ideális esetben.

2020.08.30. 19:15:16

@hokihari: A szerzodes az szerzodes amikor irtak meg hirbol sem volt covid19, szoval ez a szerzodesben nem szerepel, gondolom ezek szerint nem is modositottak, ha allast foglalt a LaLiga es azt mondja a hatarido junius 10.
Most a Clubnak kellene ennyit engedni hogy belemegy az eladasba, ingyen igy mar tuti nem engedik el, miert is tennek? Ez kokemeny biznisz, Ronaldot is siman eladtak amikor meg kaptak erte penzt.

2020.08.30. 19:19:08

“Cristiano asked for a raise after winning the Champions League and Florentino denied it. Cristiano also got angry because he heard that Madrid would be willing to pay a lot of money for Neymar.

“Florentino told him that if he brought in a cheque for 100 million euros he would let him go and that's how it was.”

Perez nem szarozott Ronaldoval.

marco100 2020.08.30. 19:21:56

Szégyen ahogyan itt páran megnyílvánultok Messiről! Eddig mindenki Istenítette most meg lassan ő a hibás mindenért és elüldöznétek..Bartonak még ez is sikerül! Saját rajongó táborát ellene fordítani. Ha Messi menni akar akkor menjen mert bőven kiérdemelte már és örüljünk hogy eddig is kitartott mert ha az eszére hallgatott volna és nem a szívére már 4 évvel ezelőtt elment volna! Ha ingyen megy hát ingyen megy...mit számít a dátum? Emberségről van szó! Ha meglett neki ígérve hogy elmehet akkor most el kell engedni! Persze hozzáteszem ha cserébe jön Bernado Silva és Gabriel Jesus akkor szavunk se lehet! A lényeg hogy van itt pár érdekes Barca drukker..napraforgók!

Robi71 2020.08.30. 19:51:28

@marco100: Messi csak azért maradt és játszott itt az elmúlt 3 évben mert szereti ezt a Barto által pöcegödörré degradált klubot. De Barto átb@szta őt is, ahogy mindenki mást.
Azt, hogy vannak aki ezek után is Messi-t hibáztatják....számomra hihetetlen, épeszű magyarázatot nem találok. Talán az agymosás? ...Barto "próféta" vallásos zombi követői? ....

Robi71 2020.08.30. 19:56:10

@evooo: Perez gőgje sokba került a Real-nak....azóta se tényezők nemzetközi téren és nem is lesznek még egy ideig. Még szerencse, hogy Barto megkönyörült rajtuk és lerombolta a Barca-t...így kevésbé látványos a Real visszaesése.

g4brielsmith 2020.08.30. 20:00:02

Még egy évig kell már ‘csak’ tűrni ezeket a kaotikus állapotokat... Megértem Messit is, hogy el akarja hagyni a csapatot, de megértem a klubbot is, mert a szerződés az szerződés, de a 700 milliót túlzónak tartom. Ha adnának Messiért egy Bernardo, Jesus, Garcia triót össze tehetjük a kezünket, nagyjából már csak eladni kellene már.

Bivi76 2020.08.30. 20:00:33

@Robi71: Most egy teljesen alkalmatlan elnök irányítása miatt sportszakmailag mélyponton lévő klub vagyunk. Ne nevezd légyszíves az FC Barcelonát pöcegödör klubnak! Sok mindenki (vezetőség, játékosok) közrejátszottak hogy most sikertelen időszakot élünk. Bízzunk a legjobbakban, és hogy egy új elnök, hozzáértő stábtagok vezetésével, és ennek a Messi korszak végleges lezárásával új, sikeres korszak veszi kezdetét!

Robi71 2020.08.30. 20:07:53

@Bivi76: Te sem a tegnap óta nézel focit, de láttál még olyan orrfacsaró állapotokat egy klubnál, mint most a Barca-nál? ....mert én nem. Ahogy mondtam, mintha egy bolgár újgazdag maffiózó klubját látnánk erkölcsileg, anyagilag szétesni. Cig@nykodás a köbön, ami itt folyik.

Mihail84 2020.08.30. 20:15:16

@julio alberto: Arról megfeledkezel hogyha Messi megy akkor neked is reszeltek... Vége lesz életed értelmének mert nem tudsz majd ide pofátlankodni hogy messizzél meg 8-2-zél....mert gyakorlatilag csak ezek miatt jössz ide nap mint nap görénykedni.....

Robi71 2020.08.30. 20:16:33

@Bivi76: Messi helyett nem Barto-z kellene hibáztatni a klub szisztematikus szétrombolásáért, ami most látszik kicsúcsosodni?

Robi71 2020.08.30. 20:19:21

@Mihail84: Hihetetlen a pali. Gyakorlatilag ő a legrégebbi itt a blogon utánam...de az első perctől ezt csinálja. Már akkor azt mondtam, hogy ha eljön az ideje Messi visszavonulásának )akkor még így gondoltam én is) két ember biztos pezsgőt bont: Perez és ő. :)

Bivi76 2020.08.30. 20:22:42

@Robi71: Hidd el Robi, eszméletlenül bosszant ami folyik a csapatunknál. Idegesít a tehetetlenség. Hogy emlékszem e hasonlóra? 92 óta mióta szurkolok ennek a nagyszerű klubnak, ennyire siralmasnak nem láttam a helyzetet. Megviselt a 98 - 2000 - 2002 Real Madrid BL győzelem, és a Galaktikus korszakuk. Figo elvesztése óriási dühöt váltott ki bennem Joan Gaspart (a másik amatőr Bartomeuval egyetemben) elnöksége idején De az utána jövő Ronaldinho éra (minden idők legjobb Barcelona játékosa) eltudta velem valamilyen szinten feledtetni a sok év sikertelenségét. Mosolyt csalt az arcokra, visszaadta a Barca szurkolók önbecsülését, megszűntette a Real Madriddal szembeni kishitűséget. Most nem látom én sem a kiutat. Vagyis látom, de ahhoz sok százmillió euró kellene, ami elvileg nincs. Szóval próbálok bízni a fiatalokban , reménykedem hogy a következő elnökség megfizethető áron tud fiatal klasszis jelölteket vásárolni(akik be is válnak), és türelmesen kivárva, eredményes korszakot tudunk nyitni!

RA7 2020.08.30. 20:39:46

Épeszű ember nem Messit hibáztatja meg vár magyarázatot. Miért is kéne magyarázkodnia? Közölte menni akar és kész. Majd nyilatkozni fog ha lement ez a történet. Aki magyarázatot vàr annak valószínűleg az elmúlt években homokban volt a feje.
Elmesélem a saját példám, ami ugyanaz mint az ő esetében. Dolgoztam egy étteremben(Ez a klub), én a pincér(Messi). Imádtam ott lenni ott nőttem fel, tanuló korom óta ott voltam. Új tulaj lett(Barto). Elején minden fasza volt, amíg ment az előző tulaj érdeme volt(Laporta, Pep, megfelelő vezetőségi tagok). A helyzet csak romlott romlott amíg ez nem volt, az nem volt, és kin verték le a balhét a vendégek? Dolgozókon. (játékosok vs Abidal). Telt telt a pohár, pedzegetve a felmondást hiába imádtam a helyet, otthonom egy köpésre, barátaim(Messi szerződésének kitétele hogy távozhat hasonló beszélgetések után jött, mi más miatt?). Állandó mentegetőzés, más hibáztasa után távoztam(Messi elvágyódása). Érdekes módon én voltam akkor is a szar hogy cserben hagyom mert nem volt hajlandó értelmes dolgozó ide jönni, vagy csak jó pénzért(játékos, edző nem jön ide, aki jön az is dupla fizetésért és édes mindegy játszik e vagy sem a pénzt megkapja). Utolsó évekből én is kiakartam hozni amit még lehet ahogy most Messi. (pár évvel fiatalabb vagyok mint ő meg több évem van de nem ez a lényeg). Lényeg a lényeg aki látja mi volt az étterembe az nem várt magyarázatot miért mentem el. Itt se várjon semmit Messitől! Más szint, más pénzek de az emberi oldala ugyanaz.

FCB551 2020.08.30. 20:45:29

Donny van de Beek is set to leave Ajax to sign for Man Utd on a five-year contract. The transfer fee could reach €45M including bonuses, reports De Telegraaf .

Robi71 2020.08.30. 21:01:55

@Bivi76: De te most is sportszakmai visszaesésről beszélsz, ami megtörténhet egy klub életében. De ez nem az!!!....ez sokkal rosszabb.

Robi71 2020.08.30. 21:04:03

@RA7: Tökéletes pékda.

Mihail84 2020.08.30. 21:13:43

@Robi71: Albi gyakorlatilag csak azért regisztrált ide hogy Messit gyalázza elhiszem hogy nem szimpatikus neki de hogy ennyire frusztrált legyen a sikereitől hogy ha elverik a barcát egyből ide jön Messit szapulni. Persze ha Messi nyeri meg a meccset lapít mint szar a fűben. Agyi kapacitása se lehet valami magas mert amikor érvekkel a sarokba szorítottam terelt lapított és sunyult. De inkább itt élje ki a Messi tébolyát mint mondjuk szerencsétlen családján ha jutott neki egyáltalán olyan....

Dr Mouse 2020.08.30. 21:33:24

@Bivi76: Megpróbálom elmagyarázni. A Barcelona elnöke un. "társadalmi munkában" vagyis havi fizetés/bér nélkül végzi a munkáját. Laportának jól menő ügyvédi iroda szolgáltatta a hátteret, Florentino Perez meg mind a mai napig Spanyolország 3. legnagyobb építési beruházója, - tehát nem szorul + pénzre.
Bartomeuról mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy vagyonos lett volna.
Akkor mégis, hogy csinálhatta.
Egy játékos vásárlásánál a játékos ügynöke a vételárból 5-7%-ot kap munkájáért.
Tavaly valahogy kiszivárgott, hogy Coutinho megvásárálásánál az ügynök - láss csodát!
- 15, vagy 20%-os közvetítői jutalékot kapott...
15-vagy 20 %-ot, amikor hosszú évtizedek óta az ügynökök 5-7%-kal is megelégedtek!
Nem számoltam ki, de 145 milliós vásárlásnál ez óriási összeg, ami egyértelműen arra mutat, hogy a 10-15% + Bartoék zsebében közhetett ki.
Biztos vagyok benne, hogy ezt a pénzt meg kellett X arányban osztania az alelnökökkel, mert ilyen esetben csak és kizárólag azzal tudja BEFOGNI AZ ALÁRENDLTJEI SZÁJÁT, - ha fizet. És JÓL!
Eleinte én is csak bámultam, - hogy lehet az, hogy egy ekkora klub csupa hülyével van körülvéve, - hogy méregdrágán vásárolnak és egy-két éven belül meg lényegesen olcsóbban adnak el játékosokat.
Ma már semmin nem akadok ki, csak nézek a semmibe és sajnálom ezt az egészet...

Bivi76 2020.08.30. 21:43:10

@Dr Mouse: Köszönöm szépen a részletes elemzést, tájékoztatást.

Les Corts 2020.08.30. 21:48:01

@Robi71: Azért a Juve bíróvesztegetései,másodosztályba sorolása is megér egy misét.

FCB551 2020.08.30. 21:53:14

Van De Beek kihúzva

kritizator 2020.08.30. 21:56:12

@Bivi76: amennyiben valóban így van....

DISTANTxTHUNDER 2020.08.30. 21:57:12

@FCB551: Ez remélem valami vicc.. 40 millióért veszi meg a United Van de Beeket? És ez a mindjárt megb.szom fejű Koeman mi az rákot csinál, nem az ő első számú célpontja volt Van de Beek? Az ilyenektől fel tudok robbanni..

Robi71 2020.08.30. 21:58:33

@Les Corts: Az az egész Serie A-t érintő ügylet (Calciopoli) volt. Több klub is büntetés kapott, de a Juve-val statuáltak példát.

Dr Mouse 2020.08.30. 21:59:15

@Les Corts: Olaszországban ez szinte megszokott, a "bundázás." Már volt olyan, - nem az elmúlt pár évben, hogy a Juvét a II. osztályba helyezték, mert bundázott.
5-7 évente van bundabotrány a macskaevőknél...

Robi71 2020.08.30. 22:04:36

@DISTANTxTHUNDER: Mikor igazoltunk utoljára minőségi játékost normális áron? :)
én nem emlékszem.
De azon se lepődnék, ha most nehézséget jelentene Barto-nak 40 milliót összekaparni.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.30. 22:10:29

@Robi71: Ez a szerencsétlen Koeman eddig 1ből semmi.. hát, egészen hamar sikerült eloszlatnia a szurkolók illúzióit, akik azt hitték hogy majd ő lesz a megmentő... márciusban kezdődnek a választások, kérdés, mit hagy hódpofa az utódjára: elzavarja Messit, kiüríti a kasszát, a La Masiát már korábban sikerült lerombolnia... innen lesz kihívás építkezni.. ja, és akkor abba még bele sem mertem gondolni Koeman milyen hulladékokat "igazol", akiket majd az utódoknak kell kitakarítani a keretbő..

sunt 2020.08.30. 22:13:37

A Messi - ügyben foci szempontból mindenkinek az lenne az érdeke, hogy mennél hamarabb pont kerüljön a végére, megtörténjenek az ebből következő átigazolások és használjanak ki mennél többet a rövid előszezonból. E helyett más szempontok miatt tengeri kígyó lesz belőle. A magam részéről beszüntetem a percnyi (ál)hírek és okoskodások követését és kivárom, míg valami végeredménynek látszót produkálnak. Akkor még mindig elég sok nyitott kérdés marad, hogy kivel mi lesz a továbbiakban.

Robi71 2020.08.30. 22:18:29

@DISTANTxTHUNDER: Én megmondtam, hogy a jelenlegi helyzetben épeszű, tisztességes ember nem ül le a Barca kispadjára.
Az is lehet, hogy senki sem igazolunk...de Messi és Suarez nélkül vágunk neki a szezonnak. Talán Vidal helyére jön egy 30 éves...ingyen vagy szimbolikus áron.

Les Corts 2020.08.30. 22:21:32

@Robi71: Nem kell mellébeszélni.A vezetők a másodosztályba juttatták a klubot.Elég erős szokott lenni a Juve kerete,nem szorultak volna a plusz segítségre.

GYLS 2020.08.30. 22:26:25

@sunt: Igazad van. Én is attól a perctől kezdve, hogy elolvastam a LIGA álláspontját, már nem írtam. Illetékes szerv, hivatalos közlemény, tömör és egyértelmű.

Robi71 2020.08.30. 22:34:48

@DISTANTxTHUNDER: A surmó Barto Messi eladásából remél pénzt csinálni igazolásokra.

RA7 2020.08.30. 22:37:50

Nem Koeman a hibás, ha 40 milliónk sincs.

RA7 2020.08.30. 22:38:28

@Dr Mouse: @Robi71: Köszi! +1
Remélem más is megérti a mondandóm!

Les Corts 2020.08.30. 22:39:23

@Robi71: Konkrétan csaltak és Te példa statuálással jössz.Ne röhögtesd ki magad.Megérdemelték a kizárást.

Robi71 2020.08.30. 22:43:20

@RA7: Ne legyenek illúzióid. Van itt egy pár igazi keményfejű. :)

Robi71 2020.08.30. 22:49:06

@Les Corts: Olvass és okulj, mielőtt sértegetsz.
Mindenki csalt...csak volt aki kimosta magát (lásd Moratti). A Juve 200 millióra (akkor) akarta utána perelni a szövetséget (ennyire becsülték a Juve-nál a veszteséget. A szövetség csődbe ment volna...így inkább "peren kívül" megegyeztek. Azóta kamatostul visszafizette a szövetség. Nehéz lesz másnak bajnokságot nyerni...egyhamar nem is lesz rá példa. :)

2020.08.30. 22:56:03

@RA7:
Igy van igazad van.
Koeman most jott ide honna lenne 40 millioja jatekosra? :D
O kerhet jatekost, jatekosokat aztan vagy megszerzik neki vagy nem. De amig all a bal szerintem nehez lesz igazolni. Suarez,Messi megy nem megy? Nem lehet tudni mennyi penzbol lehet majd gazdalkodni fejetlenul igazolni igy nehez a vegen lesz 10 kozeppalyas annak van berkoltsege is.

FCB551 2020.08.30. 23:03:05

A Manchester City óriási ajánlata Messiért:

3+2 éves szerződés - 3 év a Man. Cityben, 2 a New York Cityben

Messi összesen bruttó 750 millió eurót keresne az üzleten - 100 milliót évente és 250 milliót alírási bónuszt akkor, amikor aláír a New York Cityhez

(Forrás: Sport, Marca)

Robi71 2020.08.30. 23:04:53

@evooo: A tavaly Barto hitelt (120 millió) vett fel Grizi leigazolásához.
Most nem tudott volna 40-et, ha akart volna? Igen ez a kérdés...akart? Szerintem nem. Ott b@ssza majd át az ostoba Koeman-t ois, ahol csak akarja. Kellett egy újabb s@ggfej, aki véghezviszi a tervet, neki ugratja a 30asoknak (akiről lerágott csontig mindent és mostanra feleslegessé váltak) és elviszi a Messi balhét.
Azt írod...igaza van @RA7: -nak, de kétlem hogy így van....napok óta ennek az ellentétét nyomod. :)

2020.08.30. 23:05:15

@FCB551: Ebbol el lesz meg a harom gyerek is szepen! :)

FCB551 2020.08.30. 23:05:15

Az Ajax elfogadta a Manchester United Donny van de Beekért 40 millió eurós ajánlatát. Orvosi vizsgálat és hivatalos bejelentés jövő héten!

Máté Nagy00 2020.08.30. 23:06:18

@DISTANTxTHUNDER: mi meg megvesszuk a 30éves Wijnaldumot drágábban de jó...micsoda üzletek lesznek idèn is

Shanti Matamoros 2020.08.30. 23:07:03

@RA7: Egy meglehetősen fontos tényező hiányzik a hasonlatból. Gondolom senki sem hördült fel, amikor bravúrosan megmentettél egy pezsgőspoharat a leeséstől, nem tapsoltak felállva, amikor elegánsan kivittél egy marhaszegyet és nem olléztak midőn villámgyorsan leszedted az asztalt a távozó vendég után. Na igen, a szurkolók...

Ez a játék a szurkolókról kellene, hogy szóljon és nem játékos-elnök ellentétekről, aminek a vége persze az lesz, hogy a foci legfontosabb eleme sérül, szurkolók milliói, akik nem igazolhatnak új klubba bálványukat követve. Ők maradnak a leharcolt étteremben, időről-időre betérnek majd és a kiszolgálás amit kapnak, méltatlan lesz ahhoz a szeretethez és hűséghez, amit évek/évtizedek óta tanúsítanak az étterem iránt. Mert éttermet (fociklubot) ugye sosem cserél az ember, bármilyen ótvar hellyé is zülleszti azt a tulajdonos.

Volt egy "egylet", amit a 2. világháború után a győztesek betiltottak, bűnösként bélyegezve őket. Teljes joggal, hozzáteszem, de a mottójuk olyan értéket hordozott, ami a mai világból már kiveszett. Mindenki döntse el, hogy neki ez így jó-e vagy sem, de nehogy már a saját vélt igazsága legyen az egyetlen, objektív igazság, amit ha valaki vitat, akkor az hülye. Nekem is megvan a magam igazsága (véleménye) a Messi ügyről, de senkire nem akarom ráerőltetni. Ha valaki úgy gondolja, hogy Messi lelkiismerete tökéletesen tiszta lehet a történtek után, ám legyen. Attól ez még nem biztos, hogy így is van.

2020.08.30. 23:07:31

@Robi71: Koemant nem seggfejeznem le, te egy senki vagy ahhoz. Raadasul nem latsz bele otthon a fotelbol. Nyugodjal le inkabb, es irjal tisztessegesen.

2020.08.30. 23:09:36

Amugy is te mar a Man Citynek szurkolsz nem mindegy neked itt mi tortenik? :D

GYLS 2020.08.30. 23:10:44

Akkor egy kis emlékeztető:
Az UEFA tagországaira vonatkozóan van az UEFA-nak egy a klubok és a játékosok (munkaadó és munkavállaló, továbbiakban szerződő felek) munkaszerződésére vonatkozó irányelve. Ez tartalmazza, hogy a szerződő felek a szerződést milyen formában és tartalommal kell hogy megkössék. Azaz egységesítette azokat. Többek között tartalmazza a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, a megszüntetés módjait (közös megegyezés, felmondás, azonnali felmondás). Példák:

A szerződés azonnali hatállyal felmondható, ha a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik. Na ilyen eset a COVID-19.

A munkavállaló nem köteles önmagára negatívan ható teljesítésre. Tehát nem szegheti meg pl. az FFP azon szabályát hogy átlépi a 70%-os bérküszöböt csak azért, hogy a munkavállaló megkapja a fizetését. Azaz, a munkáltató a büntetés elkerülése miatt csökkentheti a szerződésben foglalt bért.

A munkáltató csökkentheti a bért, felmondhat, ha a munkavállaló nem tesz meg mindent, hogy 100 %-ban rendelkezésre álljon. pl. Umtiti nem vállalja be a műtétet, ezáltal (két éve láthatjuk) nem felel meg a fenti kötelezettségnek.

A klub eddig még nem élt ezekkel a lehetőségekkel. Jelenleg csak kér (8 játékostól bércsökkentés) és 4 játékosnak megadja a lehetőséget, hogy érvényes szerződésük ellenére más klubokkal tárgyalhasson.

2020.08.30. 23:11:53

Egyebkent a spanyol csapatokat jobban megviseli a covid19, Angliaban van zsuga kokemenyen ezzel nem tudnak versenyezni. Perez is ugy nyilatkozik nem lesz nagy koltekezes, kozben az Angolok vasarolgatnak mintha nem is lett volna virushelyzet.

GYLS 2020.08.30. 23:15:26

@Shanti Matamoros: Ezen gondolattal értek Veled egyet:
„Minél messzebb sodródik egy ember az igazságtól, annál inkább fogja gyűlölni azokat, akik kimondják.” George Orwell

Robi71 2020.08.30. 23:16:08

@evooo: Igazi keményfejű vagy. :)
El sem jut az agyadig, amit írok.

kritizator 2020.08.30. 23:20:28

@GYLS: az csak egy vélemény, majd a bíróság dönt

De, ők adják ki Messinek az engedélyt a tavozasra

Robi71 2020.08.30. 23:21:31

@Shanti Matamoros: Az értelmes szurkolóknak nem kell Messi-nek semmit magyaráznia. A kérdés, hogy miért csak most...miért nem 2017-ben. Ezt kérdezném meg tőle.

Robi71 2020.08.30. 23:22:45

@Máté Nagy00: Wijnaldumo-t? ...te még mindig túlbecsülöd Barto-t. :)

kritizator 2020.08.30. 23:23:17

@FCB551: ezzel nem tud versenyezni a Barca

Máté Nagy00 2020.08.30. 23:25:59

@Robi71: csak egy példa volt akiket ír a csodalátos,megbízható média:)
Mi a véleményed ki fog érkezni idén illetve távozni?

2020.08.30. 23:26:03

@Robi71: Figyelj te ugyanazt nyomod megallas nelkul amit mindenki tud, faek egyszerusegu amit tolsz. Ezt mindenki tudja, csak sokan kepesek tovabb gondolkozni nem leragadni mint te. De midegy is te mar Man City fun vagy.

kritizator 2020.08.30. 23:26:06

@evooo: kezd belehulyulni ebbe a Messi-maniajaba

GYLS 2020.08.30. 23:27:00

@kritizator: Neymar követelésekor is meg volt a LIGA véleménye. A bíróság döntése is az volt. Neymarnak nem jár semmi. Vidal prémium követelésekor a LIGA szintén a klubnak adott igazat. Vidal már nem is vitte tovább a dolgot.

Apropó Vidal: ma nyilatkozott. Visszaszólt ugyan a klubnak, de elfogadta a döntést. Pedig a fenti miatt talán még orrolhatna is a klubra. Szavaiból pedig úgy tűnik, a Juve lesz a következő csapata.

Robi71 2020.08.30. 23:29:11

@evooo: A City-nek szurkolok? ...tehetek róla, ha az igazi FC Barcelona lassan átköltözik Manchester-be?
...ami marad, az nemtudommi névazonosságú klub.

Robi71 2020.08.30. 23:34:38

@Máté Nagy00: Te is hallottad Barto-t Koeman tolmácsolásában. Távozik: Messi, Suarez, Vidal, Rakitic, Umtiti (aki szerintem marad, mivel nem kell senkinek és ő nem annyira hülye, hogy felbontsa a zsíros szerződését).
Hogy ki jön? ...azt nem tudom. A lényeg, hogy marad Barto.

Robi71 2020.08.30. 23:37:59

@kritizator: "A tavaly Barto hitelt (120 millió) vett fel Grizi leigazolásához.
Most nem tudott volna 40-et, ha akart volna? Igen ez a kérdés...akart? Szerintem nem. Ott b@ssza majd át az ostoba Koeman-t ois, ahol csak akarja. Kellett egy újabb s@ggfej, aki véghezviszi a tervet, neki ugratja a 30asoknak (akiről lerágott csontig mindent és mostanra feleslegessé váltak) és elviszi a Messi balhét."

Ebben hol a Messi mánia? ...

RA7 2020.08.30. 23:39:11

@Shanti Matamoros: ha téged hibáztatnak mindenért akkor előbb utóbb betelik a pohár. Az igazi szurkoló tudja és megérti min megy át Messi. Nem tartozik senkinek, szurkolónak meg pláne. Örüljünk hogy évekig ámulatba ejtett minket. Mérhetetlenül szomorú leszek ha elmegy, és ahogy írod ugyanúgy megnézem a Barca meccset(nem válltok éttermet) de teljes szívemből szorítani fogok neki is bárhova megy, és nem fogok rá egy rossz szót se mondani.

RA7 2020.08.30. 23:40:07

@FCB551: menni fog, nem lesz vissza út, de nem a pénz miatt fog menni.

kritizator 2020.08.30. 23:46:09

@Robi71: nálad minden fekete és fehér

Máté Nagy00 2020.08.30. 23:54:53

@Robi71: érdekes hogy ilyen lassan mennek a dolgok hogy még senki sem távozott.
Én ugy tippeltem h mire kezdődnek az edzések addigra Rakitic,Breitvet mar nem lesznek a kerettagjai de még velük sem történt semmi.
Ennyi játékost elég nehéz lesz eladni.
Az igazolások meg lehet elmaradnak és Coutinho visszatérése es Dembi gyogyulasa(na demeddig birja?) lesznek az új csoda igazolásaink Barto modra?! Na meg Grizi helyènek megtalálása. Jó kilátások

2020.08.30. 23:56:10

Robi olvasgass kicsit hatha kitagul a latokorod!

Robi71 2020.08.31. 00:25:44

@evooo: Köszönöm. Így legalább azt is megtudtam, hogy Cardonier, a klub második embere Barto osztálytársa volt 6 éves korától. Más meglepő dologot, vagy újdonságot nemigen tartalmaz.

Robi71 2020.08.31. 00:36:03

@kritizator: Koeman első ilehetséges gazolásakéntVan de Beek nevét emlegette...aki most 40-ért MU játékos lesz. :)

2020.08.31. 01:02:48

@Robi71: Ez mitol olyan vicces van de Beek az MU-be ment?

Robi71 2020.08.31. 01:11:40

@evooo: Az nem. De Koeman helyében átb@szva érezném magam. De ahogy a te esetedben is, neki is időbe telik, ameddig rájön. :)

világostobája2.0 2020.08.31. 06:19:17

Valahol olvastam, de teljesen jogos! Messi ezt jól elb@szta! Mármint ha Bartóval van baja. Márciusban választás, nem bírt volna ki még 6 hónapot? Azzal amit most csinál nem bartóval b@szik ki hanem a klubbal és a szurkolókkal ! Tényleg menjen ahova akar , de tartsa magát a szerződésben leírtakhoz! Ha fizetni kell fizessen (a vevő)! Ő sem több mint a klub! Valaha Ő volt a legnagyobb számomra de már qrvára unom ezt az egészet! Ennek nem így kellett volna történnie és ez nem csak barto sara + ugyanígy unom Puyol Xavi stb okoskodását a távolból! Jelenleg Koeman és csapata tesz valamit a klubbért , nekik volt merszük idejönni és csinálni is valamit nem a nyavalygás megy hogy még nem jött el az idő blablabla

RA7 2020.08.31. 06:26:52

@világostobája2.0: látom bal lábbal keltél fel

világostobája2.0 2020.08.31. 07:21:48

@RA7: lehet, de akkor is unom ezt az egészet! Menjenek bartóval kézen fogva , itt meg kezdődjön el a munka! x évig a Neymar szerencsétlenkedés ment most itt a Messi szerencsétlenkedés:( Kivételes egyéni képességek a labdával, de amúgy...

GYLS 2020.08.31. 07:52:22

@kritizator: Nem róla beszélek. Már legalább 2 hónapja nem olvasom az írásait. De abból amit neki írnak, gondolom rá is vonatkozhat. Vannak még mások is, akikre igaz lehet. Pedig elvileg egy közösséghez tartozunk (BARCA).
Amikor jelentkezni lehetett a blog szerkesztésére, épp amiatt nem tettem, mert nálam nagyon sokan sokszor lennének tiltva. Pedig időm lenne rá.

RA7 2020.08.31. 07:54:39

@világostobája2.0: ajánlom figyelmedbe a fenti irományon a saját tapasztalatomról.
Kiegészítem most azzal hogy ki tudja mióta volt hitegetve na majd idén, na majd a köv átigazolási időszakban. Ez az év valóban kuka e téren, így akár azt is lehet mondani hogy most már minek a cirkusz.. Neki nincs már ideje, most telt be a pohár és egyszer az életben a saját érdekeit nézi.

kritizator 2020.08.31. 08:19:09

@Robi71: Szerinted ki akar a Barcaba menni, ha Messi elmegy, vagy amíg ilyen káosz van?

GYLS 2020.08.31. 08:19:12

Fel tudna tenni valaki egy olyan cikket, amiben Koeman saját maga mondja, hogy deBeeket hozza. Nem olyat, amiben a média találgat , azaz a "lehet, esetleg, takán, stb." szavak ne legyenek benne. Köszönöm.

világostobája2.0 2020.08.31. 08:31:39

@RA7: ki tudja hogy egyáltalán volt e bármivel is hitegetve! Neki nincs ideje? Mire? Egyszer az életben? Persze eddig csak a klub érdekeit nézte :) Azért remélem ő sem járt rosszul :)

világostobája2.0 2020.08.31. 08:43:34

@RA7: elolvastam a saját tapasztalatod . Kicsit erőltetett nekem, bocs. Csak egy példa mert most sietek!
"Lényeg a lényeg aki látja mi volt az étterembe az nem várt magyarázatot miért mentem el." itt most a munkatársaidra (csapattárs) vagy a vendégekre (szurkoló) gondolsz? Gondolom Pique többet tudd mint mi :) Bár ez is érdekes! A Barca talán egyik következő elnöke aki annyira elkötelezett hogy jobban már nem is lehetne, ezek szerint tudd Barto mocsokságairól és lám lám, ha jól tudom nem állt fel ő sem borítani a bilit talán a mai edzésen is megjelenik és dolgozik stb stb

RA7 2020.08.31. 08:44:14

@világostobája2.0: csak ők tudják mi történt évek óta közte és a vezetőség között, de gyanítom nem véletlen van benne az hogy ingyen távozhat, gondolom voltak feltételei... Ha nem imádná a klubbot már rég elment volna ezt te is nagyon jól tudod. Szimplán csak neked is, ahogy nagyon sok szurkolónak fáj hogy elakar menni. Van aki beismeri van aki nem. :=)

RA7 2020.08.31. 08:46:01

@világostobája2.0: visszatérő vendégektől kezdve munkatársakig akik napról napra látták mi volt.

RA7 2020.08.31. 08:49:12

@világostobája2.0: ezt is leírtam napokkal ezelőtt. Egyetlen dologban hibásak a játékosok és nem abban amit sokan hajtogatnak, hanem abban hogy nem hajtották el Bartoékat már rég. Ha Messinek ez a célja akkor ő is hibás értelemszerűen, ha meg csak simán menni akar akkor menjen. Nyerjen máshol is. Semmivel nem tartozik se a szurkolóknak se a klubnak. Olyan magasságokba emelte a klubbot ahol soha nem volt és nem is mostanában lesz.

GYLS 2020.08.31. 09:06:14

@RA7: Mindenki azért feleljen, ami a kötelessége. Hát a JÁTÉKOSOK nem azért hibások, hogy nem kergették el az elnököt. Nekik az a feladatuk, hogy napról-napra 100%-ban készen álljanak a megmérettetésre, és ezért mindent megtegyenek. Náluk a 2-8 a 100%?

RA7 2020.08.31. 09:17:26

@GYLS: nyilván nem. Benne vannak ők is, de ha megfelelő háttér munka menne évek óta akkor megfelelő edzők és igazolások lettek volna, ami nem a mostani állapotokhoz vezetett volna. Csesznek az egészre a játékosok mint mondjuk a 2:8-nál akkor az kinek a hibája? Szar a főnök, szar az edző. Értelmes vezető rég kivágta volna ezekt a játékosokat. Egyetlen felelős van ha egy klub nem működik és az a vezetőség. Nem véletlen mondják hogy fejétől bűzlik a hal.

2020.08.31. 09:18:57

@Robi71: A lenyeg hogy te a forum legokosabb kozepvezetoje, te mindent tokeletesen latsz, jobban mint barki a foldon!:D Otthonrol a fotelbol, a szociok nincsenek ugy kepben mint te! :D

Nyugodj meg Koeman pontosan tudja mibe ment bele, biztos megvan az oka amiert alairt, de miert ne irt volna ala? Ez a Barcelona es o itt akart edzo lenni. Most volt lehetoseg es alairt es azt sem banja, lehet csak egy evig fog tartani a kaland. Van aki nem szarja ossze magat a kihivastol.

Egyebkent a Barcelona koltsegvetese nyilvanos, minden evre van koltsegvetesi terv, gondolom eszrevette o is a virushelyzet miatt borul a 2020-as koltsegvetes. (2019-ben rekord bevetel, egyebkent evrol evre nott Barto alatt is, barmilyen hihetetlen)

Mivel itt nincs orosz/arab/amerikai tulajdonos mint az Angoloknal aki a virushelyzet miatt kialakult bevetelcsokkenes eseten is tud penzt betenni, Koeman biztos tudja/tudta nem lesz annyi penz igazolasokra. Az is nyilvanos adat mennyi adossaga van a csapatnak. Nagyon nem lehet itt atbaszni senkit, most tenyleg nehez lehet beosztani azt ami maradt, azt sem tudni, kit lehet eladni kit nem. Ez mind hatassal van a koltsegvetesre. Ez van, itt nincs korlatlan zsuga egy arab sejkkel a hatterben.

Egyebkent hosszu tavon ez a modell nem lesz versenykepes az Angol csapatokkal szemben, + PSG + Juve, stb, egyszeruen ezekkel a penzekkel ami ott van, nem lehet tartani a lepest. Komoly szakmai munkara lenne szukseg, ezert is tetszett nekem pl a Victor Font elkepzelese. Nah mindegy ez a vezetoseg mar csak par honapig lesz, ezzel mar egyutt kell elni.

GYLS 2020.08.31. 09:35:46

@RA7: Laporta szakmázott, majd az általa is támogatott utód-jelölt vesztett, mert Laporta meg nem törődött a pénzügyekkel. 2010. április-május: az alkalmazottak nem kaptak fizetést, a klub nem tudta fizetni a törlesztéseit, mert a hitele szinte ugyanannyi volt mint a bevétele. A hitelezők csupán azért nem kezdeményeztek csődeljárást, mert júniusban választás volt. Kivárták. Ha nem akkor lett volna a választás, nem maradt volna más, mint 2-3 játékost eladni (Messit? Xavi?).
Bartónál meg épp az a baj, hogy átesett a ló másik oldalára. Minden csak a bevételről szól nála. És ami még ennél is nagyobb baj, annak elszórása (felesleges igazolások, rossz bérstruktúra). De sem mi, sem a játékosok nem fogják leváltani. Azt csak a választásokra jogosultak tehetik meg. Megboldogult Torgyán József jut eszembe, annak is mindig mindenről csak egy jutott eszébe," Horn mondjon le!" Na ez van itt a blogon is.
A klub problémája nem csak az, hogy bűzlik a fejtől. Maga az egész hal fogyaszthatatlan.Márpedig mi szurkolók nem a fejre vagyunk kíváncsiak, hanem az ehető részére, azaz a JÁTÉKOSOK produkciójára.

Robi71 2020.08.31. 09:42:02

@kritizator: Jelenleg az jön a Barca-ba, aki sok pénzért beáll csicskulni.

RA7 2020.08.31. 09:44:55

@GYLS: igazatok adok hogy lehetne önbecsülés és csak azért is odateszem magam. A legnagyobb probléma hogy az egész foci a pénzről szól. Bevételek, terjeszkedés, ezáltal eredménykényszer. Nem elég a szép foci. Nekünk mint hétköznapi paraszt embereknek szerintem bőven elég lenne ha minden 5.évben nyerne a csapat egy kupát de minden meccs után úgy kellnénk fel a fotelből hogy de jól szórakoztam. Teljesen hidegen hagyna hogy 3:2-re nyert a csapatom vagy sem.

GYLS 2020.08.31. 10:05:52

@RA7: Na én is így gondolom. Nem szégyen kikapni, és még nem is a világvége jön el, ha azt emelt fővel tesszük.
A Barca a világ 5 leggazdagabb klub egyike, a Barca játékoskerete még mindig az 5 legértékesebbek egyike, a Barca adja a játékosainak a legtöbb bért, és gondolom a szakmának is megad minden tárgyi feltételt. Akkor a pályán miért rohan el mellettünk a világ? Én Cruyff mondásában látom az okot:
" Futballozni nagyon egyszerű, de egyszerű futballt játszani a világ legnehezebb feladata."
Hát mi a tiki-takával túlbonyolítottuk. Megfelelő játékosok nélkül, a görcsös ragaszkodással pedig csak fokozzuk a káoszt.

világostobája2.0 2020.08.31. 10:15:55

@RA7: fáj, de sokkal jobban fájt a mutatott játék az elmúlt pár évben, szal tényleg menjenek és legyen egy lelkes fiatal játszó csapatunk! Akiket érdemes nézni! Ahol jól szórakozom! Ez a Messire - Suarezre ( aki belőtte minden 10. tiszta helyzetét)kihegyezett játék nekem hihetetlenül unalmas volt. És nem érdekelnek a kupák! Szerintem nem az a legfontosabb hanem a játék. Az csak a plusz. Én semmibe sem nézek egy kupát ha közben egész évben aludtunk kb a meccsek alatt ..

Robi71 2020.08.31. 10:16:51

@GYLS: Ha egy KÖZÖSSÉG-hez tartozni azt jelenti amit te művelsz, akkor alapíthatnál akár egy szektát is. Helyeselni a klubvezezés rossz döntéseit, megpróbálni tisztára mosni azt amit nem lehet, mindig mást hibázzatni, aki nincs velünk az ellenünk van....ijesztő amit művelsz. Téged fizetnek ezért?

Robi71 2020.08.31. 10:20:43

@evooo: Inkább szeretném hinni, hogy Koeman naívan megette Barto dumáját akkor amikor aláírt....mert ha úgy van, ahogy mondod és pontosan tudja mit csinál, akkor ezt úgy hívják, hogy fizetett bérenc.

RA7 2020.08.31. 10:24:40

@GYLS: lehet ez elvakultság részemről vagy nem tudom hogy mondjam de arra a kérdésedre hogy haladhat el ennyire a világ/foci csak ismételni tudom önmagam: vezetőség, lehet csődközeli állapotot teremteni, de szabad kezet ad az edzőnek(Laporta) vagy lehet gazdaggá tenni egy klubbot de közben játszva a mindentudót(Barto). Egyik rosszabb mint a másik, ezáltal komoly bajba sodorva a gárdát. Lehet itt játékos uralom amit előszeretettel hangoztatnak néhányan, motiválatlan játékosok mi egymás. Elképzeléssel rendelkező vezető magát hozzáértőkkel veszi körbe magát akik segítik mind az ő mind a szabad kezet kapó edző munkáját, ha kell Messit is kivágja mint azt a bizonyos macskát. Lehetnek nagyképű játékosok, klikkek akárhogy is szeretik nevezni ezt a bandát, ha van egy koncepció akkor először is idáig nem jutunk hogy szent tehenek vannak, másodszor követve a mai trendet a fiatal tehetségekre építve akik sikerre éhesek.(ebbe ne menjünk bele mennyi ilyen fiatal van jelenleg). Nem 30 felettiekre alapozok. Barto benyalt nekik? Akkor nem alkalmas. Ő igazolt szarul? Nem alkalmas. Nem tud értelmes edzőt hozni? Nem alkalmas. És sorolhatnám. Ha hozok egy edzőt legyen Setien vagy Pintér Attila a neve, akkor adok neki legalább 2 szezont hogy maga alakítsa ki a keretet és ha bukik akkor azért bukik mert nem jött be az ő elképzelése, ne azért bukjon valaki mert megvan mondva hogy mit kell csinálnia. Eltudod képzelni mi lenne egy Pep érában csúcson lévő csapathoz oda hozni egy Mourinhot hogy na folytasd ezt a focit? Ha Mourinho kell akkor számíts arra hogy ő ezt képviseli és add meg a támogatást, ha nem akarsz bunker focit akkor ne őt hozd ilyen egyszerű. Ergo nem alkalmas a jelenlegi vezetőség ami ezáltal azt eredményezi hogy a keret sem. Tartalékokra elköltünk fél milliárdot amit tök "ingyen" az utánpótlás játékos is lehozna vagy épp rotációs embernek egy idősebb pl idén egy Silva vagy Cavani, de ez kivitelezhetetlen akkor ha alapból 30 év feletti az átlag életkor.

RA7 2020.08.31. 10:26:31

@világostobája2.0: nem tartanánk itt ha lenne elképzelés, lásd egyel feljebb GYLS-nek írt kommentembe. Miért is haladt el mellettünk a világ témában.

2020.08.31. 10:55:51

@Robi71: Te egy alomvilagban elsz! :D

Robi71 2020.08.31. 11:12:46

@evooo: Nem, én a Bayern világában élek és nem egy bakániban. Remélem nem kell megmagyaráznom miért.

Máté Nagy00 2020.08.31. 11:13:29

@kritizator: eddig kiakart azért a Barcába jönni mert “ó a Barca megkeresett?” Miota Barto van mindenkit ugy sikerult leigazolni h több pénzt ajánlottunk a játékosnak mint egy másik klub.

Spacedyevest 2020.08.31. 11:19:40

Óvatosan a nevekkel. Ide senki nem akar jönni, amit nem csodálok.
De BEek - MU-t választotta
Lautaro nem ír alá amíg ilyen zűrös a helyzet, inkább hosszabbít.
Lassan nem is az a kérdés, hogy kit igazolunk, hanem hogy meg tudjuk-e tartani, akiket még érdemes. Messit ugye nem, maradnak azok akik sehova sem kellenek.
Fatit is el fogják vinni, nem véletlenül váltott ügynököt.

2020.08.31. 11:19:56

@Robi71: Tavaly meg a Liverpool vilagaban eltel nem? Mindig aki epp nyeri a BL-t? Koponyegforgato vagy ember. Jovore Messi BL-t nyer akkor Man City vilagaban leszel? :D

Robi71 2020.08.31. 11:50:54

@evooo: Te most ugrarsz engem mindenféle ostobaságokkal? Szándékosan rájátszol?
Mondhattam volna a Pool-t is, de barmelyik PL vagy Bundesliga klubot. Ott ahol ellenözött profi keretek között zajlik a futball.

Frenkie82 2020.08.31. 11:53:16

@Spacedyevest: sajnos szerintem is így van... Ha már pl. Lautaro is kiábrándult, kivár, inkább hosszabbít, akkor nagyobb a baj, mint azt sokan gondolnák... Barto tönkretette a Barçát, nem kicsit...

Frenkie82 2020.08.31. 11:55:37

@Robi71: nem akarok kötekedni se veled, se mással, csak egy kérdésem lenne, te most komolyan el is hiszed azokat a dolgokat, amiket leírsz, vagy csak ugratsz itt mindenkit és csak fun-olsz?

2020.08.31. 11:59:23

@Robi71: Kesz vagyok! :D Lezsibbasztottal delre. Feladom. Te nyertel, mit mondjak meg? :D
Tudod ez a klub igy mukodik ahogy, szociok, valasztas, elnok, alelnokok stb stb. Attol mert te itt vered magad, Bartozol akinek mar csak honapjai vannak hatra, nem fog valtozni semmi. Kicsit idegesito ugyanazt mantrazod FOLYAMATOSAN. Termeszetesen ennel tobbet nem tudsz mondani. Ha lehetne kikapcsolnam a te irasaidat, ne jelenjenek meg, de nincs ilyen funkcio sajnos! :D
Kitartas, szerintem ha tovabb folytatod a harcod sikerulni fog. Lehet mar csak ma kell leirnod ugyanazt 100x es Barto hazamegy. Aztan megnyerujuk a BL-t.

Red Cule 2020.08.31. 12:13:26

@Robi71: Tavaly nem volt korona.

GYLS 2020.08.31. 12:46:58

@RA7: Felsoroltad, Barto miért nem alkalmas. Amit írsz, igaz. De. Akkor miért szidják épp azok az elnököt, aki épp azt tette, amit szerettek volna. Megtartotta a szenteket, olyan edzőt hozott, akik nem változtattak felállást, taktikát (4-3-3), hagyta hogy maga a stílus (rövid-passzos, labdatartó) ne változzon, hogy a rendszer (legkisebbektől a nagyokig) ugyanúgy menjen , mint Laporta és Rosell ideje alatt.

Emlékszem, mindenki attól ájult el, hogy milyen jó a Barca képzési rendszere, mert
mindenki egy rendszert sajátít el. Pár éve (amikor elkezdett akadozni a gépezet) meg már azt mondják a szakemberek, hogy ez nem jó módszer, mert nincs meg a megújulás, a változtatás lehetősége.

Feltűnt-e az utolsó 5 évben klubon belül és a piacon akár egy olyan játékintellegenciájú játékos mint Xavi vagy Iniesta volt, láttunk-e olyan igazi vezért mint Puyol? Észt és szívet. Én nem. Láthatjuk épp Guardiolánál, fenti kaliberű játékosok nélkül már Neki sem megy ugyanaz. És ez lenne a helyzet Xavival is. Ismeri a rendszert, ismeri a stílust, de a játékosok már nem azok. A régiek sem . Mert az idő felettük is eljárt. Testileg, fizikailag, és a sok kudarc miatt lelkileg is.

Lehetséges elnökök: Laporta, Font és Benedito a hagyományok folytatását és Xavit igérik. Mi lesz a változás? Maradnak az idősek, marad a taktika, marad a rendszer. És hol vannak az ehhez szükséges Xavik, Iniesták, Puyolok. Egyedül Farré az, aki az edző kérdésben mást mond. Márpedig ez azt jelenti, más is változna.

2020.08.31. 12:54:55

totelcamp.blog.hu/2020/08/22/jugadors_seguidors#more16173034

Nem tudom szabad-e masik blogrol linkelni ha nem toroljetek, de minden szavaval egyet tudok erteni nagyon jo iras.

GYLS 2020.08.31. 13:06:38

@evooo: Totelcamp cikk: Sajnos a pályáról nem ez vetül elénk. Mert pár játékosnak baj van a fizikai és a mentális állapotával is.

Spacedyevest 2020.08.31. 13:11:51

@evooo: Én egy ilyen cikktől nem esek hanyatt.
Egy a saját területén piacvezető multicégnél dolgozom és sajnos itt is ezt látom, mint a Barcánál.
Rengeteg project, elemzés, adatgyűjtés, motivációs tréning stb. csak mintha a fő problémával nem foglalkozna senki.
Mindenkinek megvan a kis apró feladata, nagyon modern projectes néven el lehet sütni mindent, de a fő problémák nincsenek megoldva.

Barca30 2020.08.31. 13:14:43

@szarszelona....: tisztába vagy te,hogy kiről és miről beszélsz és főleg milyen szavakkal. Ez a Barca oldal, ne törpéz,vakarcsozzál.Van tükröd?

Frenkie82 2020.08.31. 13:22:58

@Barca30: egyedül önmagát minősíti, az ilyen kreténekkel nem szabad foglalkozni, mert lesüllyedsz az ő szintjére és ott, ott azon a lenti, nagyon mélyen lévő szinten simán legyőz a rutinjával... ha neki ettől jobb, könnyebb a lelki világa, jobban esik a tesco gazdaságos kenyér és parizer, akkor hadd csinálja ;)

sunt 2020.08.31. 13:27:09

Senki nem nézne meg egy de la Penya - Wagué Araujo Todibo Akieme - Alena De Jong Puig -.Trincao Pedri Fati csapatot edzőmeccsen egy jobb ellenfél ellen? Én igen.

Robi71 2020.08.31. 13:34:53

Remélem abban a pillanatban amikor hivatalossá válik Messi és Suarez távozása az összes gerinces 30as feláll, a szerződésük felbontását kérik és ingyen távoznak. Csak így lesz teljes Barto sokéves munkája.
Ha tovább is topfociban akarnak maradni akkor találnak csapatot topligában. Ha csak pénzt akarnak és levezetni, akkor irány közel-távolkelet vegy a vadnyugat.

Robi71 2020.08.31. 13:35:49

@sunt: Aki eddig is megnézte a Barca B meccseit, az most is megnézi.

világostobája2.0 2020.08.31. 13:39:28

@Robi71: kávé szünet van felső vezető úr ? De ám miért nem a cityhez kívánod őket? új csapat régi kedvencek :) Vagy oda már kevesek?

FCB551 2020.08.31. 13:44:23

Marca szerint ez lehet Koeman kezdője ! Ter Stegen-Sergi Roberto-Pique-Lenglet-Alba-De Jong-Riqui Puig-Pjanic-Fati-Griezmann-Trincao

GYLS 2020.08.31. 13:48:12

@Frenkie82: Nem tudom hol élsz, Magyarországon, vagy külföldön, de országunkban milliónyi embernek a tesco gazdaságos és a parizer maga az élet. Sőt, valakinek csak külön-külön adatik meg.Sajnos.

Máté Nagy00 2020.08.31. 13:55:25

@FCB551: fu ez lesz ám a világverő csapat..
Sergi Robertoval kileszunk segítve illetve Grizi mint középcsatár elég érdekes lesz.
Meg most mi a terv akkor Coutinhoval? Ilyen fizu mellett padozni fog? Dembelevel együtt? Szép kilátások

2020.08.31. 13:57:16

@Spacedyevest: Az eredmenyt hianyolom en is!:) Tobb mint erdekes, eddig azt hittem ebben van a Liverpool elonye, alaposan kielemzik kit,hova es miert igazolnak, naluk mukodik. Persze ott van egy top3-as edzo. Ugy nez ki nalunk is meglenne a hatter a munkahoz csak itt vhogy 8-2 lett a vege meg egy serult Dembele, Umtitirol nem is beszleve.

Robi71 2020.08.31. 14:02:56

@világostobája2.0: Meggyöződésem, hogy mind topcsapatba kerülnének...ahogy már most is hírlik Suarez-el vagy Vidal-al kapcsolatban. Csak várd ki a végét...

Robi71 2020.08.31. 14:03:45

@Máté Nagy00: Épül az új csapat. Mi bajod ezzel? :)

Frenkie82 2020.08.31. 14:10:22

@GYLS: nem lenézés céljából írtam, hanem pont azért, mert szerintem ez a szerencsétlenség sem több, mint a magyarországi átlag dolgozó...

kritizator 2020.08.31. 14:13:15

@Robi71: Nem fognak felallni, sajnos

világostobája2.0 2020.08.31. 14:15:42

@Robi71: én azt értem, csak nem ezt kérdeztem :) Szóval szerinted a citybe már kevesek ?

benedict 2020.08.31. 14:17:08

Tudja valaki, hogy mikor fog indulni a bajnokság? És hogy lesznek e felkészülési meccsek előtte? Ha igen, mikor?

Robi71 2020.08.31. 14:27:35

@világostobája2.0: Lehet, de a Juve-ba, Inter-be, PSG-be jók lesznek. Tudom, nem Barca szint. :)

világostobája2.0 2020.08.31. 14:35:45

@Robi71: a padra kiegészítő embereknek szétszórva :) nem hinném hogy egyben kellenének.
Barca szint? De utáltam mindig ezt a kifejezést :)

kritizator 2020.08.31. 14:46:47

@benedict: jövő szombaton ha jól tudom

FCB551 2020.08.31. 15:02:02

A Sky Sports News szerint a Barcelona szurkolói és a testület kezdik elfogadni, hogy Lionel Messi távozása elkerülhetetlen

Berbatov 2020.08.31. 15:05:10

Rakitic-> Sevilla, megvan az első távozónk... Gondolom ingyen ment, és még kifizettük az ideire szezonra való fizetését... :D

GYLS 2020.08.31. 15:10:00

@Frenkie82: Értem mit akarsz mondani, de most meg a magyar átlag dolgozót vitte le a szintjére.

FCB551 2020.08.31. 15:11:12

Rakiticet orvosira várja a Sevilla !

GYLS 2020.08.31. 15:11:58

@benedict: Én 12.-ét olvastam. de a Barca pl. csak a 2. vagy 3. fordulóban fog először pályára lépni ( a BL szereplés miatt).

GYLS 2020.08.31. 15:18:45

@FCB551: Miért ne mehetne ingyen? Umtiti-Rakitic-Vidal-Suaerz picivel több mint 100 milla megtakarítást jelent (ennyi a bruttó bérük egy évre). Az első 3 egyáltalán nem fog hiányozni, és még kimondott center sem kell.

világostobája2.0 2020.08.31. 15:21:56

Messi nem jelent meg az edzésen! Mondjuk tegnap a teszten sem szóval ez várható volt meg már nem is hiányzik oda! de az jutott eszembe hogy ez olyan Dembelés húzás , nem ? :)

Balázs37. 2020.08.31. 15:30:22

Én is utálok már a munkahelyemen dolgozni, de amíg nem tudok váltani, addig be kell járnom. Messinek is így kellene tennie szerintem, és nem játszani a sértődött kisfiút

Robi71 2020.08.31. 15:42:04

@világostobája2.0: Vidal vagy Suarez mint kiegészítő?... biztosan nem.

Robi71 2020.08.31. 15:44:24

@Balázs37.: Nem tudsz váltani vagy nem engednek?
Ha lenne jobb ajánlatod gyanítom a HR-es képébe röhögve adnád be a felmondásodat.

Robi71 2020.08.31. 15:46:18

@GYLS: Ebben kivételesen egyetértek veled. A megújulást gátló, Koeman mester számításaiban nem szereplő 30asokat ingyen kellene elengedni.

AxK95 2020.08.31. 15:56:31

Nem tudom van e még egy olyan szurkolói csoport mint a Barcelonaé. Bar azt hogy spanyolba mit mondanak azt nem tudom. De amit itt olvasni az vicces. Minden idők egyik legjobb játékosat üldöznék el a csapattól és hibáztatják a kialakult helyzetért. Azt a ,,kiöregedett” srácot aki még 33 évesen is kimagasló teljesítményt nyújtott, nem beszélve az elmúlt 10 évről. Lehet itt várni a nagy megváltást Dembeletol, Coutinhotol meg várhatják a csodát az esetleges érkező braziloktól. Már ha lesz ilyen. Nincs még egy ilyen játekos a Barcelona történelmében mint Messi. Nincs baj azzal ha elmegy, próbálja ki magát máshol, na de elüldözni és kikiáltani bűnbaknak nevetséges :D. Az meg hogy nem való csapatkapitányának mindenki tudta. Itt az idő a változtatásra, de kérdés minek az árán.
Hajrá Barcelona

barca44 2020.08.31. 15:57:14

@FCB551: Komoly tipp. Ter Stegen a mütőtt lábával fog védeni?. Ennyit a Marca napra készségéröl.

FCB551 2020.08.31. 15:59:10

@barca44: Nyilván addig nem védene .... De ő az első számú

marco100 2020.08.31. 16:01:09

@Balázs37.: szerintem meg teljesen igaza van! Alapból van egy egyessége hogy elmehet ingyen! Most a vírus miatt eltolódott minden úgyhogy hagyjuk ezt a júni 10- et! És amikor el akar menni nem engedik...sőt a klubb elkezdte őt támadni ..nem értem mi értelme 1 éven keresztül ott tartani egy játékost akarata ellenére...mi jó sülhet ki belőle? Ha be menne edzeni akkor történne semmi csak elhúznák az időt és itt ragadna! Így meg rákényszerítí őket hogy elengedjék. Elég szomorú hogy így kell elmennie annak a játékosunknak aki ilyen magasságokba emelte a klubbot...ennyit sem kap meg! Mert ő jelentette a különbséget de majd jövőre kiderül milyen is lesz ha nem lesz ott...nem lesz kitől várni a csodát

barca44 2020.08.31. 16:04:19

@evooo: Tűéles elemzés. Egyetértek.

RA7 2020.08.31. 16:12:42

@GYLS: olyan edzőt hozott aki megtartotta a felállást de semmit nem tudott kezdeni vele. Olyan mintha engem vitt volna oda. Az igazolások értelmetlenek voltak. Coutinho, Dembelere még azt mondom megpróbálta de a többi no comment. Nem megy Pepnek ugyanúgy de akárhova ment a látványos, eredményes foci megmaradt. Xavik, Iniestak nem teremnek mindenhol, nem lehet csak úgy pótolni őket. A rendszer sose lesz olyan mint volt, de attól nem kell teljesen elvetni. Ha megfelelő játékosokkal lenne tele a keret a szép foci meglenne, eredményes lenne, kupák is lennének. Mindenki hajlamos abból kiindulni hogy nincs triplázás szar minden. Tovább is lehet lépni más rendszerre, nem mondom hogy nem. De amíg nincs bármiféle elképzelés is addig lehet itt tiki taka, buszozás, ha nem hagyják dolgozni az edzőt.

g4brielsmith 2020.08.31. 16:47:26

ÁLLÍTÓLAG: Amennyiben Messi távozik a Barca Manéval fogja pótolni...

Robi71 2020.08.31. 16:48:55

@AxK95: Én már úgy vagyok ezzel, hogy kerüljön ki ebből a mizériából véglegesen Laporta hagyatéka (Pep "gyerekei").
Rossz látni, hogy még mindig adják a nevűket ehhez a sz@rhoz ami itt van.

Robi71 2020.08.31. 16:50:55

@g4brielsmith: Mané otthagyja a király helyét a Pool-ban ezért a katyvaszért? :) Még kacsának is rossz.

AxK95 2020.08.31. 16:59:42

@Robi71: rossz látni ezt az egeszét. Az hogy a játékosok nagy része túlfizetett arról nem az “öregfiúk” tehetnek. Xavi is elfogadta, hogy kevesebbet játszott miután jött Rakitic és elfogadta. Nem hinném, hogy bárkinek is problémát okozna ez. Persze legyen fiatalítás, elérkezett ez a pillanat. Ebben mindannyian egyetértünk. DE ahhoz megfelelő játékosok kellenek. Plusz én nem úgy kezdeném, hogy a legjobbat elzavarom és hibáztatom. Játszon kevesebbet, vegyék le a válláról a terhet.
Várom a fejleményeket. Izgalmas egy időszak.

Robi71 2020.08.31. 17:02:51

@AxK95: Izgalmas?...én másképp jellemezném. :)

AxK95 2020.08.31. 17:06:09

@Robi71: nem lehet mindig negatívat írni :D
Mondhatnám, hogy szánalmas ahogy zajlik ez az egész. Nem lenne jobb.
Nézzük, hogy muzsikálnak a fiatalok :)

2020.08.31. 17:13:52

Robika fejezd most mar be a Club pocskondiazasat, szeretett csapatunkrol tisztelettel beszelj. De el is huzhatnal mar Manchesterbe!

világostobája2.0 2020.08.31. 18:10:50

@Robi71: ja Suarezt biztos valamelyik Bl-ben játszó csapat viszi, hiszen ő Bl specialista :)
Vidalt egyébként én megtartottam volna, ő egy csupaszív hajtó játékos egy igazi harcos, nem az a sétálgatós fajta .

AxK95 2020.08.31. 18:24:02

@világostobája2.0:
Suareznek a játéka az utóbbi években visszaesett. Ezt a vak is látja. Cserének megtartottam volna de ilyen fizetéssel ez luxus lenne. De ismét egy olyan játékos van gúnyolva aki elég sok mindent tett a csapatért. Bl specialista meg stb :D keresek neked ha gondolod Suarez Barcelonaban töltött időszakáról gól gólpassz statisztikát, hogy mennyire is érdemli ki ezeket a jelzőket. Aztán átbeszéljük újra milyen specialista is valójában...

kritizator 2020.08.31. 18:56:54

@Robi71: azért adják mert máshol nem kellenek vagy csak jóval kevesebb fizetésért

Jó az a meleg akol:(

világostobája2.0 2020.08.31. 18:57:31

@AxK95: ok
Nyugodtan nézzd meg a bl-es statisztikáját! Évekre lebontva :) kiváncsian várom..

AxK95 2020.08.31. 18:59:50

@világostobája2.0:
Többi statisztika? Nem tudtam hogy csak egy kupáért játszik a csapat. Pedig a bajnokság elbukásáért is elég sokan dühösek voltak :)

kritizator 2020.08.31. 19:01:48

@AxK95: a BL-statiszkaja tényleg nyenge

Dr Mouse 2020.08.31. 19:06:32

@AxK95: Arról senki említést sem tett, hogy Suarez miért lőtt idén kevesebb gólt, mint korábban. -
Megmondom, - mert a középpályáról szinte soha nem kapott labdát. Sem Busitól, De Jongtól, sem Rakiticstól nem kapott egy jó passzt. Persze nem is lehetett, mert olyan lassú lett a támadásszövésünk, hogy mire odakerült a sor, hogy Lajosnak kellene passzolni, addig 2-3 védő állt már rajta.
A szomorú Bayern elleni meccsen is milyen szép gólt durrantott, - de hát ez a végeredményhez képest édeskevés volt.
Megítélésem szerint egyhamar hozzá hasonló gólérzékeny centert nem fogunk találni...

AxK95 2020.08.31. 19:08:46

@világostobája2.0:
14/15 10meccs 7gol
15/16 9meccs 8gol
16/17 9meccs 3gol
17/18 10meccs 1gol
18/19 10meccs 1gol
19/20 7meccs 5gol

Összesen 55/25. 17/18 illetve 10/1 valóban gyenge éve volt. A többit leszámítva nem mondanám annyira gyengének :D javítsátok ha pontatlan

AxK95 2020.08.31. 19:09:52

@AxK95:
17/18 18/19 volt gyenge. Javítva

AxK95 2020.08.31. 19:16:08

@Dr Mouse:
Sokan elég nagy tévedésbe vannak hogyan is zajlik egy keret átalakítás. Stegen-Lenglet-De Jong-Griezmannt leszámítva páran mindenkit kiraknának a kezdőből. Kiváncsi lennék ha 7 játékost lecserélnek milyen eredmény születne. Bár számomra Lenglet támogatása is érthetetlen. Középszer

tom210 2020.08.31. 19:21:52

@AxK95: Ezen intervallumon belül Suáreznél csak 6!!!! Játékos rúgott nála több gólt és ezek közül csak 3 középcsatár van szóval ha csak a a bl-t nézzük a gyengusz Suárez a világ 4. legjobb csatára. Ha a csapat minden játékosa ilyen szinten játszott volna a bl-be nem itt tartana a csapat...

Red Cule 2020.08.31. 19:28:30

@marco100: És amikor a PSG nem engedtevel Neymart?

marco100 2020.08.31. 19:35:01

@Red Cule: ne hasonlítsd össze a kettőt! Messi végig barca játékos volt és mindent megtett a klubbért...

FCB551 2020.08.31. 19:40:41

@Dr Mouse: +1 Nem lenne szabad elengedni Lajost

FCB551 2020.08.31. 19:43:58

Van De Beek orvosin volt a MU nál .. Jó lehetett volna

Força Barça! 2020.08.31. 19:55:40

Luis Suárez a Barçában:

2014/15: 43 mérkőzés - 25 gól - 23 assziszt
2015/16: 53 mérkőzés - 59 gól - 24 assziszt
2016/17: 51 mérkőzés - 37 gól - 18 assziszt
2017/18: 51 mérkőzés - 31 gól - 19 assziszt
2018/19: 49 mérkőzés - 25 gól - 13 assziszt
2019/20: 36 mérkőzés - 21 gól - 12 assziszt

AxK95 2020.08.31. 20:04:18

@Força Barça!:
Így megkapták Suarez rettentő gyenge minden szempontot figyelembe vevő statisztikáját

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 20:07:43

Köcsög arcú Kuman jól átvert mindenkit b***** meg ezzel a nagy beharangozással, hogy Van de Beek lesz az első igazolása.. szétesik ez a klub, játékosok meg nem jönnek

Robi71 2020.08.31. 20:22:38

@DISTANTxTHUNDER: Sajnállak, hogy ilyen hamar alábbhagyott a lelkesedésed (engem nem ért meglepetés). Barto Messi eladásából remél pénzt igazolásokra...ezért megy a sz@rrágás.
Amúgy visszahozza Coutinho-t 50 millióért. Ez dicsérendő teljesítmény, nem? :)

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 20:36:14

@Robi71: Ja, Messit eladja/ elzavarja /Messi elmenekül (jól is teszi), a mezét odaadják Brétvétnek, az érte kapott pénzből meg jön Wijnaldum 450 millióért, Depay a maradékból plusz Bömbölé minden szezonban új igazolás..

Máté Nagy00 2020.08.31. 20:36:18

@Robi71: eddig te mondtad h Koeman közvetiti azt amit Barto akar, Koeman abbol foz ami van , nyilvan Coutinho azert jon vissza mert nincs más lehetőség számára,illetve a klub számára.
Illetve Koeman sehol nem mondott olyat h leigazolja de Beeket mivel nem rajta mulik. Nem ő igazol, nem az ő pénzéből igazolnak.
De már most minden Koeman hibája.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 20:37:07

@Robi71: Coutinhot tök felesleges visszahozni hogy ilyen pancserekkel játszon együtt az Európa ligában

mark6666 2020.08.31. 20:38:19

Berto azért jól becsapdázta Messit. Ugyebár kinyilatkozásra kérte hogy valljon színt. Ha kimondja hogy ő miatta akar elmenni akkor ő lemond ha marad. Na innentől lesz érdekes a dolog.

-Ha Messi nem mond semmit akkor nem is Barto miatt akar elmenni hanem csak úgy elakar menni. A barcából lett elege meg abból hogy most újjá építés jön és nincs sansza BL-re.. lehet az sem tetszik hogy kicsit nyirbálni akarják a jogköreit..stb.

- Ha kimondja hogy marad ha megy Barto akkor onnantól egy kis diktátor aki zsarolgat.. A klub mindig több mint egy játékos, még Messi sem fogható egy csapathoz, de most mégis egy játékos (alkalmazott) rúgatja ki a vezetőt.. innentől nem mindenki egyenlő, mert Messi mindenki felett áll hisz bárkit eltüntethet. Milyen jogon szól bele a klub vezetésébe ? Ő csak a játékkal törődjön, innentől elhihetővé válik hogy régebben is beleszólt az igazolásokba. Mi van ha jövő nyáron az új elnökre vagy edzőre mond ilyet..stb

Ebből a választásból Messi nem tud jól kijönni, így ezt a csörtét Barto nyerte. (még ha neki le is járt már az ideje és távozni fog, elérte hogy Messi sehogy sem jöhet ki jól ebből és így vagy úgy de fényét kicsit megtörve kell innentől tovább folytatnia a dolgait)

2020.08.31. 20:40:17

@DISTANTxTHUNDER: Mutasd mar azt a cikket ahol Barto vagy Koeman azt mondja elzavarjak Messit? En pont az ellenekezojet lattam mindenhol.

Csbcs 2020.08.31. 20:41:00

@AxK95: “Suareznek a játéka az utóbbi években visszaesett. Ezt a vak is látja. Cserének megtartottam volna de ilyen fizetéssel ez luxus lenne. De ismét egy olyan játékos van gúnyolva aki elég sok mindent tett a csapatért. Bl specialista meg stb :D keresek neked ha gondolod Suarez Barcelonaban töltött időszakáról gól gólpassz statisztikát, hogy mennyire is érdemli ki ezeket a jelzőket. Aztán átbeszéljük újra milyen specialista is valójában...”

++++1

Robi71 2020.08.31. 20:42:25

Rakitic belement a fizetéscsökkentésbe is azért, hogy a Sevilla-ba igazoljon. A mostani 8 millióról 3 millióra. Hallod Coutinho?
A Schalke megegyezett a Chelsea-val Havertz átigazolása kapcsán. 80 millióért vált klubot.
Koulibaly megegyezett a City-vel. 70 milliót kap a Napoli.

Robi71 2020.08.31. 20:46:11

@világostobája2.0:
Suarez statisztikája az FC Barcelona-ban:
283 meccs, 198 gól, 109 gólpassz...nem tudom, ha Messi-n kívül van még valakinek ilyen.
Liverpool: 133 meccs, 82 gól, 47 gólpassz
Ajax: 159 meccs, 111 gól, 68 gólpassz
Válogatott: 113 meccs, 59 gól, 31 gólpassz
...egy állat a csávó.

2020.08.31. 20:46:24

Meg azt ahol Koeman azt mondja leigazolom van de Beek-et

2020.08.31. 20:48:07

Nyugi, meg senki nem vette meg Suarezt, nyakunkon fog o maradni meg egy evet. Kurva draga cserejatekos lesz.

2020.08.31. 20:49:18

Messi lelep egy Coutinho csak maradhat.

Overmars 2020.08.31. 20:53:15

@Robi71: Pelenek is jó statisztikája van, és háromszoros világbajnok, mégsem akarja senki leigazolni. Szerintem az hogy milyen játékos volt Suarez senki nem kérdőjelezi meg. Nekem mindig is nagy kedvencem volt, de vajon képes-e 2020 ban egy 2008-2016 közötti formáját hozni? Erre már nem mernék nagyban fogadni!

Overmars 2020.08.31. 21:01:44

@mark6666: ez nem igaz! Ha Messinek csak a vezetéssel lenne baja és felválná, senkinek egy rossz szava nem lenne. Mert sokaknak elegük van az elnökből. De ha belőle lenne elege, akkor már júniusban jelezte volna, hogy menni akar, és megpróbált volna szépen búcsúzni. De neki akkor lett elege, amikor közölték vele, hogy nem lesznek kiváltságok, és ez rá is vonatkozik. Emlékezünk Enriquevel is milyen balhé volt amikor kihagyta egy meccsen Messit, Xavi és Iniesta kellet kibékítse őket. Aztán tripláztunk, de januárba még nagyon nem tetszett Messinek az erős kezű Enrique.

RA7 2020.08.31. 21:11:49

@Robi71: Havertz átment a Schalkeba gyorsan hogy onnna menjen Londonba?

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 21:21:18

@Robi71: Akkor csak mi maradunk le mindenkiről.. már megint

Balázs37. 2020.08.31. 21:24:40

@marco100: mit tudsz te a szerződéséről, talán te kötötted vele? Mindenki5csaj találgat, hogy pontosan mi van benne, csak részleteket tud mindenki

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 21:25:50

@evooo: Okosak ezek a bűnözők, nem hiába nincsenek még börtönben.. egyébként engem annyira nem érdekel hogy Messi megy vagy marad, az viszont igen, hogy mi marad utána.. Messi árának a töredékéből jöhetett volna Van de Beek, de a Barcának nem ért meg 40 milliot.. konkrétan Malcomért is ennyit fizettek évekkel ezelőtt, az belefért..

Robi71 2020.08.31. 21:46:34

@Overmars: Kíváncsi leszek, mikor lesz a Barca-nak még egy olyan centere, mint Suarez.

marco100 2020.08.31. 21:51:39

@Balázs37.: leszarom a szerzodeset..ha menni akar el kell engedni! De sok esz nem kell hozza h kitalald mi az igazsag...bar lehet valakinek ez is nagy feladat

Robi71 2020.08.31. 21:53:55

@DISTANTxTHUNDER: Ha majd egyetlen játékos se érkezik Koeman listájáról...lesz fórumtársad aki megmagyarázza miért nem. :)....meg hogy ilyen nem is mondott. :)
Csak mondom: Van de Beek, Depay, Wijnaldum,
Martinez-t és Garcia-t nem teszem ide...őket Barto mondta tollba neki.:)

AxK95 2020.08.31. 22:01:55

@Overmars:
Nincs az elvárva hogy olyan formát hozzon. Csereként van megemlítve. Persze ahhoz kellett volna mondjuk tavaly egy minőségi vetélytársat hozni.

2020.08.31. 22:02:58

@Robi71: Masold mar be azt a cikket ahol Koeman azt igeri 100% en ezeket hozom.
Addig csak a szad jar mint mindig. Rohej

2020.08.31. 22:07:07

Ronald Koeman has communicated his keen interest in Depay to Barcelona's sporting directors, for whom the Lyon striker would be a more affordable option than Lautaro Martínez.

Barcelona also eyeing Van de Beek

A second target of Koeman is another Dutchman, Ajax midfielder, Donny van de Beek, who has long been heavily linked with Real Madrid.

2020.08.31. 22:07:31

Ez nagyon messze van attol amit ti pofaztok.

2020.08.31. 22:10:25

According to Mundo Deportivo, Koeman has now given the green light for Barcelona to try to sign Wijnaldum.

2020.08.31. 22:11:49

A tenyek makacs dolgok mar sokadjara.

Robi71 2020.08.31. 22:14:10

@evooo: Most hogy mondod....te találtál valamit arról, hogy menesztené Suarez-t, Vidal-t, Rakitic-t vagy Umtiti-t? ...vagy hogy Messi el akarna menni? Mert ha nem, csak a szád jár napok óta feleslegesen. Röhej... :)
Minden marad a régi. Nem megy senki, nem jön senki....így jöhet az (ön)megújulás.:)))
Van ilyen folyamat a természetbe...miért ne lehetne a Barca-ban is?

Barca30 2020.08.31. 22:15:32

@szarszelona.: tünjél már erről az oldalról. Ilyen ocsmány szavakat ne használj a még mindig barca jatékosáról. troll iskolába jártál, ez itt nem az a műfaj.

Robi71 2020.08.31. 22:15:54

@evooo: "According to Mundo Deportivo, Koeman has now given the green light for Barcelona to try to sign Wijnaldum."....akkor ez most tuti hír?
Ilyen én is tudok linkelni. :)

zoldbela 2020.08.31. 22:17:54

Kedves Moderátor!

Ha nincs az a szint, amely alatt elfogadhatatlan egy hozzászólás, akkor ez a topic teljesen felesleges!

Bivi76 2020.08.31. 22:20:49

@szarszelona.: Vegyél vissza Öreg! Honnan tévedtél ide? Csak nem az undorító Real Madrid oldalról? Gondolom annak a szánalmas csapatnak drukkolsz! Normális hangnemben beszélj Messiről, meg a Csapatunkról, vagy húzz innen a francba!

Robi71 2020.08.31. 22:22:23

@Barca30:
@szarszelona.: a mi emberünk. De mivel a megszokott nick-je alatt nem azon nem engedhet meg magának ilyen hangnemben írni, így létrehozott egy másikat hogy megmutassa valós énjét. Messi és én voltam a központba...eléggé leszűkíthető a gyanúsítottak köre. :)

FCB_László 2020.08.31. 22:26:37

@szarszelona.: te ki a szar vagy ? Ide jöttél élvezkedni mert romokban a szeretet klubunk?
Én nem vagyok Messi imádó, de mindig felcseszem magam mikor az ilyen gyökerek mint te ilyen szavakkal illeted , általában az irigy és szellemileg visszamaradott emberek szoktak egy másik emberről ilyen kifejezéseket használni dehát nagy az isten állatkertje sajnos és sajnos nem a Viktor építette hozzá a kerítést
Tudom, többiek mondani fogják hogy miért is reagáltál rá , hozzá teszem jogosan .

Menjél vissza Madridba vagy ahonnan jöttél és foglalkozz a saját csapatoddal , idióta.

22:26 van , remélem már a szüleid az ágyba parancsoltak

Spacedyevest 2020.08.31. 22:31:15

Wijnaldumot nagyon nem szeretném. Nekem ellenszenves, túlértékelt, valagyon nem a Barcába való. De győzzön meg!

Csbcs 2020.08.31. 22:36:50

Legelsőnek egy olyan minőségi szervező középpályást kellene hozni, aki posztriválisa lehet Grizinek ( ő maradni fog mert Qman állítólag tervez vele). Aki tud osztogatni középről, jól lő távolról és képes gyors támadásindítádokra.Gyanús hogy Messi posztjára keresnek valakit, aki cserealap lehet Messi távozása esetén. Nem hiszem hogy valamelyik klub kifizetné érte a 700-at, de még 150-200 sem... minőségi szervező manapság kevés szaladgál a pályán, pláne aki a Barcába akarna jönni...Bruyne biztosan nem lesz az miután visszavonták a City kizárását a bl-ből, így elszállt a motiváció a váltásra... Dybala esetleg ilyen lehet, vagy B.Silva aki az utóbbi időben többször kikerült a kezdőből. Ők szerintem illenének ide. Figyeljétek meg készül valami nagyobb bejelentésre barto, túl nagy a csend Messi és Barto körül... Szerintem a hód egyszerre akarja bejelenteni Messi eladását és az új “megmentő” érkezését, aki a Qman féle dream team vezére lesz... így nem lesz olyan kínos neki és menti a menthetőt... még a végén megint ő fog kijönni jól a sztoriból....

Robi71 2020.08.31. 22:38:23

@Spacedyevest: Szerinted mennyire komoly ez a hír (is). Idejön az aki a Pool középpályájának alapjátékosa?

Robi71 2020.08.31. 22:39:52

@Csbcs: "az új “megmentő” ...Coutinho lesz. :)

Csbcs 2020.08.31. 22:40:34

@Robi71: ne legyél ennyire pesszimista

2020.08.31. 22:52:58

@Robi71: Ket lehetoseg van: direkt jatszod az ertetlen hulyet vagy tenyleg hulye vagy!:)
Ott van olvasod es nem erted, ezzel nem tudok mit kezdeni. Keptelen vagy ertelmezni egy szoveget arrol nem tehetek.

Robi71 2020.08.31. 22:59:03

@evooo: "According to Mundo Deportivo, Koeman has now given the green light for Barcelona to try to sign Wijnaldum."
Ez azt jelenti, hogy Van de Beek azért nem lett Barca játékos, mert a klubvezetés nem adott zöld lámpát Koeman-nak, hogy leigazolja. Főleg úgy, hogy ő nem is akarta, csak a média találta ki.
Most már értem. :)

Csbcs 2020.08.31. 23:00:32

Körkérdés. Ti kire cserélnétek el Messit?
1. DyBruyne
2. Bernardo Silva
3. Bruno Fernandes
4. Dybala
5. Más, éspedig....
6. Inkább maradjon még 1 évet
7. Coutinho (Robi71 kedvéért)

FCB_László 2020.08.31. 23:07:23

@Csbcs: bár szerintem nem fog elmenni, de ha kellene választani, akkor az 1 es

Spacedyevest 2020.08.31. 23:08:10

Messi nem csereszabatos.

Csbcs 2020.08.31. 23:10:22

@Spacedyevest: szerinted vagy Barto szerint?

Spacedyevest 2020.08.31. 23:10:44

@Robi71: Nem veszem komolyan, de lehet, hogy mondták neki, hogy nem lesz alapember. Nem követtem az ottani mozgásokat.

Spacedyevest 2020.08.31. 23:13:42

@Csbcs: Szerintem.
Nem tudok arra válaszolni, hogy kire cserélném Messit.
Azt tudom mondani, ha már mindenképp elmegy, akkor kit látnék szívesen:
1. De Bruyne

Csbcs 2020.08.31. 23:18:46

@Spacedyevest: jogos így is feltehettem volna...

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 23:29:36

@Spacedyevest: Gyakorlatilag egyedül ejtett ki minket tavaly a BLből, nem elég meggyőző? Még ott van Origi is, hátha megkapjuk őket Messiért..

Spacedyevest 2020.08.31. 23:34:54

@DISTANTxTHUNDER: Nekem nem,. Ott a Liverpool volt egyben nagyon meggyőző.
De részemről az esély mindenkinek adott.

DISTANTxTHUNDER 2020.08.31. 23:34:55

@Robi71: Kúmant mondjuk nem kell bemutatni milyen edző, mi magyarok jól ismerhetjük a tesója, Erwinke munkásságát.. de azért szerintem egy Barca szintű klub életében az a mélypont, amikor a szurkolók hetekkel a szezonkezdés előtt ilyeneket olvasnak, hogy Kuman zöld utat adott Wijnaldum megszerzésére.. tehát idén nem is Neymar, Mbappé szintű sztárral lesz tele a katalán sajtó, hanem Wijnaldummal?

Berbatov 2020.09.01. 00:19:03

Vidal lesz a következő távozó. Az Inter csak ingyen hajlandó leigazolni, úgyhogy belőle sem látunk pénzt...

2020.09.01. 00:53:51

@DISTANTxTHUNDER: Neymar nem elado, Mbappe meg koztudottan a Realba vagyik.

világostobája2.0 2020.09.01. 06:22:29

@AxK95: ok, esetleg hogy milyen csapatok ellen volt eredményes? :) De nem kell csak viccelek:) Szerintem ez csak azt igazolja amit mondtam, mármint hogy pár éve a Bl-ben nem megy neki igazából a nagyok ellen ! A BL-ben!!!! Amúgy meg nyugi :) A padra simán megtartottam volna bár szerintem Messi nélkül ő teljesen elveszett volna meg nagy bér nagy arc állandó hiszti plusz remélem tempósabb focit fogunk játszani szóval nekem nem fog hiányozni! Ettől függetlenül elismerem amit a klubbért tett de tekintsünk előre!

világostobája2.0 2020.09.01. 06:23:43

@Robi71: az! De én a Bl-ről beszéltem :)

marco100 2020.09.01. 07:00:41

@Balázs37.: neked biztos nagyon fájhat hogy ennyire ostoba vagy! De nem ítéllek meg érte ..:)

DISTANTxTHUNDER 2020.09.01. 07:55:01

@evooo: És Wijnaldum mennyire eladó? Semennyire.. Neymarékról is tudta mindenki hogy esélytelenek, de mégiscsak jobb volt róluk híreket olvasni, mint Liverpooli kiegészítőkről... ez olyan, mintha most nálunk Wijnaldum lenne az álom kategória.. és akkor mi lesz a realitás?

Barc A ti 2020.09.01. 07:59:03

@szarszelona:

Nick nevedhez méltó nyilatkozat, gratulálok.
Ha csak ennyire telik, akkor kár volt koptatnod a billentyűket.

marco100 2020.09.01. 08:01:14

Jobb lenne ha ezen a blogon csak hireket lehetne olvasni esetleg kommentben hireket megosztani egymassal...mert szegyen ahogy par ember itt megnyilvanul a csapatunkrol ..csapatunk tagjairol! Ez egy Barcelona szurkoloi oldal! Nem arra van hogy pocskondiazzuk a csapatot!

Balázs37. 2020.09.01. 08:09:27

@marco100: ha én ostoba vagyok, akkor te mi vagy?

marco100 2020.09.01. 08:19:11

@Balázs37.: szerintem gondold át kettőnk közül ki kezdte ...nem hiszem hogy én valaha is szólzam hozzád nagy mellénnyel sőt eddig még soha hozzád se szóltam

Robi71 2020.09.01. 08:22:07

@Csbcs: Minek De Bruyne, ha itt van Coutinho...aki csak 50 (+160) millióba kerül? :)

Robi71 2020.09.01. 08:24:59

@DISTANTxTHUNDER: Wijnaldum nem eladó és neki sincs oka elhagyni a Pool-t egy ilyen...klub kedvéért. Talán ha Barto szokás szerint megduplázza a bérét.
Amúgy nem kiegészítő, a kp alapjátékosa (nézd meg hány meccsen szerepelt az elmúlt szezonban).

messiaaas 2020.09.01. 08:29:46

@szarszelona: Hú ez egy bemásolt írás NS-ről.. Doki vagy ki a tököm kommentje, de úgy látom a baromságot át hozza ide is. "szarszelona" nicknévvel őszintén mit keresel itt? Sajnálom hogy ilyen unalmas életed lehet.. Buta sz*r ember..

messiaaas 2020.09.01. 08:32:19

@szarszelona: Ns-on Czíbor Zoli jóbarátom volt, egy ennyire egyszerű agyhalott ember vagy, hogy ki másolod más írását és egy-két helyen át írod.. Vicc vagy...

világostobája2.0 2020.09.01. 08:33:12

@szarszelona: na jól belenyúltál a darázsfészekbe !!! De gondolom dirkekt.

világostobája2.0 2020.09.01. 08:35:17

@messiaaas: akk ez Czibor Zoli kommentje eredetileg?

Mihail84 2020.09.01. 08:49:11

Ez egy troll csak azért jár ide hogy felkavarja az álló sz@rt nem kell rá reagálni és elöbb utóbb elkotródik....

messiaaas 2020.09.01. 09:03:53

@világostobája2.0: felsorolás van ott.. Az eredeti írónak elvileg jó barátja.. Érted?

messiaaas 2020.09.01. 09:04:33

@messiaaas: amit írt szöveget, arra értettem.

kritizator 2020.09.01. 09:09:13

"Hétfőn átvették a szükséges aláíró íveket a Barcelona jelenlegi vezetése ellen indított bizalmatlansági indítvány kezdeményezői. A szervezőknek és a támogatóiknak mostantól 14 munkanapjuk van arra, hogy összegyűjtsék a szükséges számú aláírást Bartomeu és elnöksége ellen." Eurobarca

Na most hajrá sociok: ha érdekel benneteket a Barca, meg Messi távozása, akkor írjatok alá.
Bár úgy sem tudjátok megakadályozni (de hátha).

Gondolom olvastok barcanotocias-t.

2020.09.01. 09:16:01

@Robi71: Jo szemed van a focihoz ha nem erted minek de Bruyne. Nah ennyire vagy hiteles, semennyire!:) Csak jon beloled a szar es ennyit tudsz. Rohej! :D

világostobája2.0 2020.09.01. 09:22:05

@kritizator: ez a hajó már elúszott!!! Csak kicsit reagáltak későn :)

világostobája2.0 2020.09.01. 09:26:08

@messiaaas: ja szal ismersz vkit aki jó barátja az eredeti komment írójának? Ok! De ha mégsem akkor bocs :)

világostobája2.0 2020.09.01. 09:28:47

@evooo: sztem csak nem szeretné hogy ide jöjjön ( gyűlöli a klubbot). Meg ugye azt sem szeretné hogy Messi köv csapata gyengüljön :)

GYLS 2020.09.01. 09:36:27

Tegnap, kb. ebben az időpontban kéretm, hogy tegyen fel valaki egy olyan cikket, amiben maga Koeman mondja, hogy kit szeretne a Barcához hozni. Nincs ilyen cikk.
Egyetlen névvel kapcsolatosan ismerte el eddig maga a Barca, hogy tárgyaltak (Lautaro). De ez is kb. 2 hónapja volt. De azt is elmondta az elnök akkor, hogy a tárgyalások megszakadtak.

Amint már írtam, örüljünk, ha az Umtiti-Rakitic-Suarez-Vidal négyes ingyen megy. Úgy néz ki, ketten már így fognak távozni.

Amíg nem távozik annyi játékos, és nem mennek bele a magas fizetéssel rendelkezők a bérük csökkentésébe, addig nem lesz igazolás. Nincs rá fedezet. Nagy névről itt csak akkor lehet szó, ha Messiért pénzt lát a klub. Ha Messi ingyen távozik, akkor kb. 90 milla marad igazolásra (fizetéssel együtt). Ha Messi a lelátót választja, akkor meg szinte senkire nem lesz pénz. Másik megoldás, ha "hiányposztra" szeretne valakit Koeman, , ha olyat dobunk a piacra, akiért még kapunk is valamit (Cou-Dembi-Grizi-Fati). Kérdés, alapjában milyen felállásban gondolkodik Koeman?

Robi71 2020.09.01. 09:43:34

@evooo: Én az olvastam tóletek, hogy Coutinho azért volt sz@r, mert "nem a posztján játszott" Ha elmegy Messi eljöhet Coutinho ideje. Akkor mégegyszer felteszem az olyan Coutinho fanoknak mint te is vagy....minek ide De Bruyne? :)

Robi71 2020.09.01. 09:46:32

@GYLS: Olyan cikk van, higy Vidal, Suarez vagy Umtiti (ingyen) távozik?

világostobája2.0 2020.09.01. 09:49:47

@Robi71: de ha ott van De Bruyne minek oda Messi?

Robi71 2020.09.01. 09:51:54

@GYLS: Koeman nem kér senkit, elküldeni sem akar senkit (nincs hivatalos cikk, ugye?)...de igér megújulást ((vagy ezt sem?).
Akkor ez házon belüli önmegújulás lesz?
Te, mint Barto fizetett szószolója mit tudsz erről?

Robi71 2020.09.01. 10:01:55

@világostobája2.0: Messi Coutinho-val ellentétben tud jól teljesíteni,ha nem a posztján játszik....és De Bruyne sem egy elveszett gyerek. Szerintem jól kijönnek majd egymással.
Coutinho egy érzékeny fiu....babusgatni kell és szeretgetni. A Barca-ba való. :)

világostobája2.0 2020.09.01. 10:03:19

@Robi71: ja Messi is élvezte a babusgatást pár évig :)

világostobája2.0 2020.09.01. 10:05:34

@Robi71: de jut eszembe! De Bruyne képes más poszton játszani vagy csak egyen jó?

2020.09.01. 10:11:25

@Robi71: Abba mar bele sem megyek hogy ossze vissza pofazol, hagyjuk.
Egyebkent az en maganvelemenyem hogy Coutinho NEM szar. Szerinted szar Coutinho meg Dembele. Szerintem nem. Az hogy draga volt meg meg mindig Neymar eligazolasanak koszonheto, (o meg Messi miatt ment el) mindenki akart egy jo nagy szeletet a 222 milliobol. De ennyi eszed nincs ezt megertsd szoval ezt nem is varom el.

2020.09.01. 10:13:01

Aki gyuloli a Barcelonat es csak a Messi faszat szopja az minek van itt? :D

g4brielsmith 2020.09.01. 10:24:18

Lassan már nem érdemes erre a Blogra feljönni, mert ha valami ír valami érdekeset csak lehurrogják és sajnos csak a kötekedés és a f*sz méregetés megy.. ezért nincs se instám, se facem, mert gyűlölöm ezeket az embernek hívott valamiket, mint amilyenek itt sokan a blogon vannak. :)

KisPindi01 2020.09.01. 10:24:28

A csapatom a 2020/21-es idényre:

Ter Stegen/Neto/Peña
Semedo/Wagué/Roberto
Piqué/Todibo
Lenglet/?
Alba/Firpo (esetleg Cucurella-harcossága jól jönne)
Busquets/de Jong
Pjanic/Coutinho
Puig/Fernandes/ (Roberto)
Fati/Depay
Griezmann/Suarez
Dembele/Trincão

Távozók:
-Messi (ha menni akar) valamennyit jó lenne érte kapni. Bernardo Silvara szerintem megint butaság lenne cserélgetni, mert 10-esnek itt van Cou és Grizi. Szélsőnek meg lassú a portugál.
-Umtiti (legfeljebb kölcsön, ha nem kell 10-15 misiért senkinek)
-Rakitic ?
-Vidal ?
-Pedri (kölcsön, spanyol játszó kiscsapatnak pl. Eibar)
-Miranda 5 misi
-O.Busquets 5 misi
-Braithwaite 15 misi
-Rafinha 9-12 misi

Minden posztra meglennék számban, minőségben nem tudom... még egy nem túl drága középhátvéd kellene, és szerintem meglenne a csapat.

KisPindi01 2020.09.01. 10:26:45

@KisPindi01: Araujot is kölcsön adnám egy spanyol kiscsapatnak, aztán ott kiderülne, hogy mit tud. Engem nem győzött meg. De ha szóba jönne a 3 védős rendszer, akkor megtartanám.

Robi71 2020.09.01. 10:33:51

@evooo: @világostobája2.0: Vegyetek szalmaszálat és fújjátok fel Coutinho érzékeny hátsóját. Egyuttal Dembéle-jét is, hátha életet leheltek bele.
A Barca ilyen szurkolókat érdemel, mint ti...ti pedig olyan klubot, mint a mostani Barca. :)

Dr Mouse 2020.09.01. 10:37:11

@marco100: Először is! HAGYJÁTOK ABBA MÁSOK KÖPKÖDÉSÉT!
Az nem visz semmire!

2020.09.01. 10:40:48

@Robi71: Mi legalabb nem divat szurkolok vagyunk.

Dr Mouse 2020.09.01. 10:41:11

Én csodálkozom Koemanon. Kiváló játékos volt.
Azt nem hiszem, hogy Ő nem tudta, hogy ahová most szerződött, az nem egy top klub, hanem egy KÁOSZ.
Akkor meg miért?
Más oka nem lehetett mint a PÉNZ!
Mennyit kereshetett holland kapitányként? Évi 4-6 millió eurót? Itt meg? - Ha "csökkentett" bérrel vették fel, akkor is meg lehet neki a 14-16 millió... ÓRIÁSI PÉNZ!!!

2020.09.01. 10:42:46

Eleg szomoru hogy megosztod a szurkolokat, ez olyan jo fideszes szokas. Elvileg mi egy hajoban evezunk de csak szarozod a jatekosokat, szurkolokat.

KisPindi01 2020.09.01. 10:43:54

A Marca szerint Koeman 4-2-3-1 akar játszatni, szerintem sem rossz ötlet.

Ter Stegen (Neto)
Semedo (Wagué)-Piqué-Lenglet (Todibo)-Alba (Firpo v. Cucu)
Pjanic (Busquets)-De Jong (Piug)
Dembele(Trincão)-Griezmann (Coutinho)-Fati
Depay (Suarez, ha marad)

Szerintem a szélső védőknek nem kelleni fent lenni az ellenfél tizenhatosánàl, mert megvannak a gyors szélsők elöl. Ezért nagyobb feladatot kapnának védekezésben. Mivel 5 csere lesz jövőre is, ha minden igaz, akkor 60 perc körül lehetne minőségi cseréket eszközölni pl. Grizi helyett Cou, Pjanic-Busquets, Dembele-Trincão

Nem tudom mennyire lehetne megoldani, hogy Coutinho és Griezmann egyszerre legyen a pályán... esetleg egy ilyen formációban: (3-3-2-2)

Ter Stegen
Todibo-Piqué-Alba
Pjanic-De jong-Puig
Griemann-Coutinho
Fati-Depay

Fatiból megpróbálnék centert faragni :D

2020.09.01. 10:45:49

Jah es az edzot is termeszetesen. Koeman is szar elnezest ezt mar elfelejtette.

KisPindi01 2020.09.01. 10:45:59

@Dr Mouse: a holland válogatottnál nem tudpm mennyit keresett, de plyan 3 misi körül kaphatott. A Barça évi 5 misit fizet neki...

Spacedyevest 2020.09.01. 10:45:59

A bajban rögtön egymásnak estek, a frusztráltságot kifröcsögitek magatokból.
Nagyot esett a blog színvonala a sok személyeskedő, egymásnak ugró, semmitmmondó komment miatt.
Amíg nincs konkrétum, addig is kell valamivel foglalkozni, gondolom.

2020.09.01. 10:47:44

@Dr Mouse: Koemannak szerintem mar van eleg penze, az meg sem fordul a fejedben hogy van aki elhivatott is lehet? Edzeni a Barcelonat az nem egy kozepvezetoi csicska munka! :D

2020.09.01. 10:50:34

En azt nem ertem hogy lehet a csapat ellen szurkolni, Koeman ellen elore karorvendonek lenni. Coutinhot leszarozni, Dembelet leszarozni, karorvendoen vigyorogni. Ennek mi ertelme, ez ilyen kozepvezetoi szokas?

marco100 2020.09.01. 10:57:50

@Dr Mouse: en is ezt mondom...nem tudom te biztos vagy benne h nekem cimezted ezt a szoveget?

világostobája2.0 2020.09.01. 11:01:22

@Robi71: hát nem is olyanokat mint te :)
Ám Coutinho mekkora zseni már! Eljött hozzánk mert Bl-t akart nyerni, de rájött ez itt nem fog menni meg amúgy is Messi a posztján játszik. Na gondolta sebaj megoldja okosba.. Elment a Bayernhez megnyerte a Bl-t és a döntőbe bevitt Messinek két jobb egyenest amitől Messi a földre került és azóta sem kelt fel onnan vagy lehet hogy felkelt de azóta is dúzog valahol Coutinho pedig megkapja a helyét :)
Nyugi nem gondoltam komolyan de aki az ellenkezőjét akarja hinni, ezt a mondatot majd nem olvassa el :)
De ám akkor De Bruyne tudd vagy nem tudd más poszton?
Nyilván kellemetlen a válasz a számodra felvetted a robipózt (lapulsz mint ...) :)
Ám így viselkedsz felső vezetőként is? Komoly cég lehet :)

világostobája2.0 2020.09.01. 11:03:18

@Dr Mouse: jajj de egyszerű vagy te is :)

Robi71 2020.09.01. 11:16:51

@világostobája2.0: Elfelejtetted odatenni a végére, hogy 'itt a vége, fuss el véle".

Robi71 2020.09.01. 11:18:46

@világostobája2.0: De Bruyne se tud. Nem is értem miért gondolják egyesek, hogy jobb lenne, mint Coutinho. :)

Robi71 2020.09.01. 11:21:25

@világostobája2.0: Szeretek veletek eszmétcserélni. Ide jövökk kikapcsolódni mert ti lefagyasztjátok az agyam. Olyan, mint a Mónika show. Ha nem látom, nem hiszem. :)

Robi71 2020.09.01. 11:29:45

@evooo: A Barca-t edzeni nem középszerű csicska munka? Erdekes, a Rosell-Barto páros tud erről?

Frenkie82 2020.09.01. 11:30:22

@Robi71: 2020.09.01. 10:33:51 "A Barca ilyen szurkolókat érdemel, mint ti...ti pedig olyan klubot, mint a mostani Barca. :)"
...
Ez a kommented... pf... Minden harag nélkül kérdezem: MIKOR TAKARODSZ MÁR EL ERRŐL A BLOGRÓL A BÜDÖS 3,14CSÁBA KEDVES "VEZETŐÚR" ????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mark6666 2020.09.01. 11:32:59

@Dr Mouse: Az hogy valaki kiváló játékos volt nem jelenti azt hogy jó edző lesz. Olaszból tudok sok példát hozni erre. Milan az utóbbi évtizedben kb majd minden korábbi klasszisát kipróbálta a padon. (Leonardo, Tasotti, Seedorf, Inzaghi, Brocchi, Montella, Gattuso) Mind megbukott 1 vagy 2 év alatt. Jóval többen buknak bele mint ahánynak sikerül.
Nagy játékosból jelenleg kb csak Guardiola és Zidane akik sikeres nagy edzők lettek. (és ebből Zidane taktikai repertoárja minimum kérdéses ő inkább motivátor aki kihozza egy jó keretből amit ki lehet) Vannak még néhányan akik egész jó edzők lettek de rengetegen elbuktak.

Robi71 2020.09.01. 11:36:44

@Frenkie82: Ha a kisebbségi komplexusod alábbhagy. Akkor értemét veszti az ittlétem. :)

Frenkie82 2020.09.01. 11:46:39

@Robi71: pedig elmehetnél már egy másik blogra... mondjuk megértem, hogy nehéz neked, mert nem tudod eldönteni épp melyik csapatnak szurkolj, mert mindig az aktuális BL-győztesnek drukkolni tényleg elég nehéz feladat lehet... Kíváncsi lennék, hogy melyik az a nagy cég, amelyik egy ilyen alattomos köpönyegforgató alakot tesz felelős pozícióba... :D Nem szédülsz még? Mármint a forgástól? Olyan vagy mint egy felturbózott napraforgó, forogsz, forogsz, aztán meg szédülve csak a hülyeségeket ontod magadból, emellett pedig szentül meg vagy győződve arról, hogy csakis neked lehet igazad... Xar lehet... mindenkinél kihúztad azt a bizonyos gyufát... Te dolgod... Neked kell minden nap tükörbe nézve elgondolkozni, hogy ki ez a fax ott a tükörben, nem nekem, nekünk...

Robi71 2020.09.01. 11:51:56

@Frenkie82: Most is ket mondatban leoltottalak. Te meg hablatyolsz. :)

Frenkie82 2020.09.01. 11:53:21

@Robi71: csak a családodat sajnálom...

2020.09.01. 11:58:20

@Robi71: Primitiv szoveggel ami neked van, nem lehet leoltani senkit. Gyenge eresztes vagy. Mennyien rohoghetnek rajtad a munkahelyeden a hatad mogott. :D

GYLS 2020.09.01. 11:59:31

STÍLUS:
Nem tudom milyen lehetőségei vannak a BLOG ÜZEMELTETŐINEK, ugyanis az ellen ami itt megy, csak Ők tudnak.
Csak kérdezem:
Törölheti a véleményt?
Tilthatnak rövid, hosszú időre, esetleg végleg?
Látják-e az IP címet és akkor azt tiltják?
Ha utóbbit látják, megnevezhetik, kik azok akik több néven is írogatnak?

Robi71 2020.09.01. 12:00:06

@Frenkie82: Én vagyok a legrégebbi a blogon. Az elején szép időket élt a klub és mi is szurkolók. Gyönyörködtünk a játékban és ódákat tengeni jártunk ide. Akkor is voltak problémák, de azok eltörpülnek a mostaniakhoz képest. Mintha nem az a klub lenne...és mi nem azok a szurkolók. Kivetközött a klub magából és mi is szurkolók.
És ide a jelenlegi (elmúlt 9 év) klubvezetősége juttatta a klubot és minket szurkolókat is. Megbocsájhatatlan és visszafordíthazatlan folyamatot indítottak el.

Frenkie82 2020.09.01. 12:02:23

@Robi71: senkit nem érdekel ki, mióta jár ide... nem a Barçának szurkolsz, menj a bayern, juve, city, reál blogra... ott add elő magadat... minket meg kímélj meg a hülyeségeidtől... utóbbit előre is köszönöm!

Frenkie82 2020.09.01. 12:04:42

@GYLS: egy olyan opció is hasznos lenne, hogy xy-t letiltod és akkor nem látod a hozzászólásait... azt hiszem nem lennék egyedül azok között akik Robi71-et letiltották... Ő meg eldiskurálhatna saját magával... ;)

Robi71 2020.09.01. 12:04:49

@evooo: Én primitív?
Aki csak az elmúlt 3-4 évben olvasta az írásaimat az tudja, hogy minden csak nem az.
Arról padig nem tehetek, hogy ez idő alatt mindenben igazam volt...es mostanra a klub történelme legsötétebb időszakát éli.
A "jó szurkolók" pedig visítanak velem, mint a fába szorult férgek.

világostobája2.0 2020.09.01. 12:17:21

@Robi71: és annyira lefagyott hogy fel sem tünt hogy te vagy a bohóc :)

DISTANTxTHUNDER 2020.09.01. 12:19:14

@GYLS: Ez sima blog.hu-s komment motor, semmit nem tudnak tenni... max zárolhatják a kommenteket, tilthatnak felhasználó nevet, talán törölhetnek is hsz-t de ebben nem vagyok biztos, és ennyi.. aki akar, csinál egy új indapasst és ott folytatja ahol abbahagyta, csak a kitartásán múlik.. az nso-n már egész jól meg van oldva, ott ha egyszer tiltanak egy felhasználó nevet és a hozzá tartozó e mail címet, azzal e mail címmel többet nem tudsz regisztrálni.. plusz ott is zárolnak.. de itt nem hiszem hogy annak a 2-3 embernek aki jelenleg műkódteti a blogot van moderálásra kapacitása

2020.09.01. 12:24:11

@GYLS: Az jo lenne ha nem latnam Robi miket ir, kikapcsolnam ha lenne ilyen funkcio!:)

világostobája2.0 2020.09.01. 12:29:58

@evooo: azt mondta ha Messi megy megy ő is ! Robi egy egyenes szavahihető ember :)

4Viktor4 2020.09.01. 12:31:50

@DISTANTxTHUNDER: Pedig nagy szükség lenne rá mert Robi71 aki itt rombolja a közösséget. Nála nem azzal van a probléma, hogy ne lenne jó meglátásai vagy véleménye, de mint az egyik előző kommentje is mutatja: "nekem volt mindenben igazam" más véleményt képetelen elfogadni és képtelen beismerni ha valamiben rossz álláspontja volt... pl: Griezmann leigazolásáért tavaly te és robi érvelt itt a blogon a legintenzívebben azóta pedig olvashattunk egy két cifra írását ezzel a témával kapcsolatosan... én nagyon ritkán szólok itt a blogon hozzá a kommentekhez de rendszeresen olvasom őket, hisz más emberek véleményére is kíváncsi vagyok. Sajnos pont ezt lehetetleníti el robi...

barca44 2020.09.01. 12:41:43

@Frenkie82: Mindenképpen támogatom az ötletet. Elviselhetetlen, hogy pár ember ráerőszakolja magát a többségre,alacsonyra süllyeszti a blog szinvonalát. Én személy szerint kb 5-6 kommentelőt azonnal kitiltanák. Ha rövid időn belül nem történik ezügyben semmi, az blog megszünéséhez vezethet.

Aerion 2020.09.01. 12:44:01

@evooo: A társadalmi megosztás kommunista szokás, kedves blogtársam, de ez nem politikai blog, úgyhogy a politikai véleményeidet tartsd a szádban, vagy ahol akarod.

Aerion 2020.09.01. 12:52:17

Lehet, hogy kedves szurkolótársaink egy részének nem állt össze a kép, mit is jelent a Barcelona, mint társadalompolitikai jelkép,. Ez egy 'baloldali' klub, nincs üzenettartalom, ellenkezőleg, ez egy nemzeti elkötelezettségű klub. Az, hogy a politikai baloldal támogatja a katalán nemzeti ügyet, az nem egy átverő-show, hanem a történelmileg kialakult spanyolnak nevezett szupremáció miatt van, amelyben a jobboldal a nemzeti. És mivel Spanyolország része Katalónia, a jobboldal itt is spanyolpárti. Csakhogy nincs olyan hogy spanyol. Katalán van, baszk van, aragónai van, kasztíliai van, leoni van és granadai van stb. Spanyol nincs. Ugyanúgy, ahogy afgán se létezik, mert türkmén van, pastu van, üzbég van, afgán nincs.

A katalán baloldaliak nem olyan baloldaliak, mint a Magyarországon élő baloldaliak, vagy a Hollandiában, vagy akár a Németországban élők.

Ők nemzeti elkötelezettségűek.

Szemben minden baloldalinak nevezett prioritással. Ha valaki csak ezek miatt lett a Barcelona szurkolója, rossz úton jár.

Nekik írtam ezeket a sorokat.

világostobája2.0 2020.09.01. 12:53:29

@Aerion: de azért ideböfiztél egy kis politikát :)

kritizator 2020.09.01. 12:58:08

@világostobája2.0: Ez nagyon jó! Legalább olyan jó mint Robi agymenései a távolból 3000 km-re Barcelonától.

Gratula!

Dr Mouse 2020.09.01. 12:59:58

@evooo:Olyan a kapitalista világban nem létezik, hogy "...van elég pénze..." - mert ha jön egy gazdasági válság, az a pénz seperc alatt semmivé válik!
Azt írod, hogy a "barcát vezetni nem egy csicska munka..."
Én nem így fejeztem volna ki magam, de meggyőződésem, hogy Bartomeu alatt egy edzőnek sok önálló elképzelése sem lehet, - lásd Valverde és Setién.

Dr Mouse 2020.09.01. 12:59:58

@evooo:Olyan a kapitalista világban nem létezik, hogy "...van elég pénze..." - mert ha jön egy gazdasági válság, az a pénz seperc alatt semmivé válik!
Azt írod, hogy a "barcát vezetni nem egy csicska munka..."
Én nem így fejeztem volna ki magam, de meggyőződésem, hogy Bartomeu alatt egy edzőnek sok önálló elképzelése sem lehet, - lásd Valverde és Setién.

világostobája2.0 2020.09.01. 13:03:39

@kritizator: tőle tanultam :) de ez csak egy mese :) robi nem adta ide a varázsgömböt :(

kritizator 2020.09.01. 13:05:15

@világostobája2.0: ja, ez nem politikai blog aztán 1800 karakterben politikát oktat:(

2020.09.01. 13:11:45

@Dr Mouse: Koemant es a hozza hasonlokat nem fogja semmilyen gazdasagi vilag tonkretenni, annyi zsuga van. Nem tudja olyan szarul befektetni. Raadasul nem ismered en sem de nem mindenkinek a penz a minden hanem a kihivas, elhivatottsag tobbet er. Kapitalista orszagban elek, amikor 2008 korul vilagvalsag volt es Magyarorszagon mindent erre fogtak, itt nem lehetett erezni semmit! :D
A csicska munka egyebkent robinak szolt arcoskodik itt a hulye beosztasaval ami kit erdekel, narcisztikus pszichopata kozben mar rajottem, nincs ertelme vele beszelgetni.

Azt meg hogy az edzok mit csinalhatnak mit nem, megint nem latom innen, nincs belso emberem de arra is hajlok hogy az oltozo nagyobb volt mint Valverde vagy Setien, nah Koemannal mar ugy nez ki hogy beletorik a bicska. Sot az elozo ketto nem merte padoztatni vagy lecserelni Suarezt akkor sem tisztan latszott 10-en vagyunk miatta. Erre Koeaman azzal nyit nem szamol vele, nah nekem ez tetszik. Igen tudom mennyi golt lott, amit tisztelek/becsulok szobrot neki de ne legyen mar kirobbanthatlan a kezdobol 34 evesen. Xavi, Iniesta meltosagteljesen fejeztek be.

Robi71 2020.09.01. 13:35:07

@világostobája2.0: @evooo: @kritizator: Nyugodtan rám vetíthetitek a fusztrálságotoka...elbírom :)...de ettől nem lesz jobb a helyzet. Nem én hoztam ebbe a helyzetbe a klubot. :)
Nem attól lesz valaki rosszabb szurkoló, mert szembenéz a valósággal....es jobb se, ha szemet huny és ezzel cinkostársa lesz a klubvezetésnek, de szánalmasabb...az igen. :(

Dr Mouse 2020.09.01. 13:38:54

@evooo: @világostobája2.0: Nézzétek, ez beállítottság kérdése. Én is éltem az USA-ban és azt tapasztaltam, hogy egy embernek lehet sok iskolája egyeteme, de a lényeg ott, hogy VAN E PÉNZE!
Évekkel ezelőtt olvastam, hogy Viktor Valdes a keresett pénze nagy részét rábízta egy brókerre, egy befektetési szakemberre. Mi történt? A pasi nem kellő körültekintéssel csinálta a befektetést és Valdes 5 millió eurót bukott...

Ami meg Suarezt illeti, - előre bocsájtom, hogy nem vagyok edző, - de őt én is szivesebben látom a pályán (persze ez izlés dolga) mint a kispadon. Öreg. Igaz! Ritkán megy hátra vdekezni. Igaz. De tud gólt lőni!!!
Megkockáztatom, - egyhamar nem fogunk találni olyan centert (mert Griemann nem az) aki annyi gólt fog tudni lőni mint Ő.

Eminusz 2020.09.01. 13:39:30

@KisPindi01: Huh.. Próbáltam átugrani a személyeskedő kommenteket és egy tényleg eredeti, érdekes hozzászólásra reagálni. :D Köszönöm! :D
Szóval, ahogy látom a védelmed mit sem változna, amivel nem értek egyet.. A Piqué-Lenglet páros még hagyján, de a két szélső védő poszt a Barca egyik gyengepontja! Semedo már 2 szezonon túl van és semmi extra.. Nem igazán tudom elhinni, hogy bárki is vinné 40 millióért, ha igen, akkor azonnal rá kell bólintani, mert ez hatalmas pénz egy ilyen középszerű játékosért! Roberto is mehetne, de csak a portugál után, mert azért Sergi amolyan "joker" játékosnak tökéletes, hiszen majdnem minden poszton bevethető. :) Alba nekem személyes "kedvencem", már ami a számomra legkevésbé kedvelt játékosokat illeti.. Sose szerettem az egysíkú játéka és az ezzel fordítottan arányosan nagy arca miatt.. Firpo más tészta.. Habár nem győzött meg, de én személy szerint 1 évnél többet adnék mindenkinek a bizonyításra, ezért őt még nem adnám el..
Wagué sokkal meggyőzöbb volt számomra azon a pár meccsen, mint Semedo és Roberto együttvéve, így ő lenne az egyik, akinek megadnám a lehetőséget a következő szezonban! Mellé igazolnék egy játékost az Emerson-Dest-Dalot hármasból! Emerson megszerzése lenne a legkézenfekvőbb, hiszen ő bizonyos százalékban a Barca kötelékébe tartozik, jó szezonja is volt, miért ne kapja meg a lehetőséget? :)
Bal oldalra egyértelműen Cucurellát szeretném látni! Sokan jönnek itt azzal, hogy a kölcsönben lévő játékosok nem bizonyítanak, úgyhogy nem kellenek vissza, de mi van azokkal, akik bizonyítottak?? Ők miért nem kellenek?? Akkor mi értelme a kölcsönadásnak?? Cucu mind az Eibarban, mind a Getafeban bizonyított! Meg kéne kapnia a lehetőséget a Barcában is! Alba szintjét biztos, hogy hozná, ahogy Firpoét is....
Ugyanez a helyzet Oriol Busquets-cel, aki szintén jól szerepelt a Twentében, és szimpatikus ambíciókkal tért vissza, miszerint bizonyítani akar Barcelonában! Nálam az ilyenek minimum egy esélyt kapnának a bizonyításra! Hasonló ambíciókkal érkezett Pedri is, aki lenyilatkozta, hogy a Barcelona kezdőjében akar megmaradni! Szimpatikus számomra az ilyen hozzáállás. :)
Griezmannra lennék nagyon kíváncsi egy új rendszerben! Szerintem az egyik nagy nyertese lenne a francia Messi távozásának, hiszen így felszabadulna az a poszt, amibe beleszokott az Atleticoban és a válogatottban, ahol mindenki láthatta, hogy aranylabda TOP3-mas teljesítményt tud produkálni! Kérdezed, hogy hogyan játszhatnának együtt Coutinhoval?? Nagyon egyszerű! Akár 4-3-3-ban, mindenki a saját posztján játszva!

ter Stegen - Emerson, Garcia, Lenglet, Cucurella - Pjanic, De Jong, Coutinho - Griezmann, Lautaro, Dembele

cserék és tarcsik: Pena, Wagué, Piqué, Araujo, Firpo, Matheus, Oriol, Puig, Alena, Trincao, Pedri, Fati, Maia

Szerintem ez egy versenyképes csapat lehetne és a megvalósítása is reális! :)

2020.09.01. 13:50:49

@Dr Mouse: Jah hat Suarezben benne van hogy nem csinal semmit, elbasz olyan helyzeteket amit ugy erzel te is berugnal, utana meg a lehetetlenbol lo egy kurva nagy golt! :D

2020.09.01. 13:53:28

@Eminusz: + 100 errol van szo, nincs itt azert akkora nagy baj csak merni kell valtoztatni.

Força Barça! 2020.09.01. 14:04:26

Ronald Koeman edzői stábja.
Alfred Schreuder: másodedző.
Henrik Larsson: harmadik számú asszisztens.
Albert Roca: erőnléti edző.
Daniel Romero: erőnléti edző.
Jaume Bartra: erőnléti edző.
José Ramón de la Fuente: kapusedző (2012 óta a klub alkalmazottja).
uploads.disquscdn.com/images/30b5d09287d43d0c1509420bdb2602f3bd4215c0c9b17ea418029d192014ed92.jpg

világostobája2.0 2020.09.01. 14:18:42

@Robi71: 1. te nem vagy Barca szurkoló, te magad írtad szóval igazán elmagyarázhatnád hogy mi a francot foglalkozol a klubbal
2. nincs itt olyan nagy probléma és az elmúlt évek uncsi focijától csak jobb lehet ami ezután vár ránk ! Igen nem lesznek lehet trófeák. És? Az olyan vándormadaraknak mint te lehet az a lényeg meg messi aranylabdái de én sokkal többe nézem a szép élvezhető focit ! Azt meg az elmúlt pár évben az isteneid vezérletével csak néha-néha kaptuk meg. Szóval nincs itt semmi probléma meg frusztráltság! Na jó te elég nagy probléma vagy :) De nem a véleményed miatt! Hanem mert a kommunikáció alapvető szabályait sem ismered! Idejöttél Istent játszani ! Gondolom akkor a való életben minden a legnagyobb rendben felső vezető Úr :)
3. attól hogy valaki nem ért veled egyet még nem bizti hogy egyet ért, kedveli stb Bartót! De te ezt sem vagy képes felfogni már x éve :) Ha már kamuzol magadnak egy személyazonosságot legalább próbálj meg kevésbé ostobának tűnni ..

világostobája2.0 2020.09.01. 14:28:15

@Dr Mouse: na jó én elvesztem , bár az írásaidnál gyakran előfordul. Az első bekezdésnek mi a lényege? Ám nem hinném hogy az USA-ban minden ember egyforma és csak a pénz bűvöletében élnek! Hogy jön ide hogy Alvest bukott 5 misit?
Suarez meg már nem bírja, 10 db 100%-os helyzetből berúg 1-et. Ha nem ő lenne Messi kedvenc játszótársa hanem valaki aki jóval hatékonyabb akkor Messinek kb 3-szor ennyi gólpassza lenne minnimum SZTEM

Robi71 2020.09.01. 14:34:41

@világostobája2.0: Ha "nincs olyan nagy probléma", akkor te vagy a legjobb szurkoló (lásd előbbi kommentem).
Gondolom a sportszakai oldal erdekel csak, az erkólcsi gödör amibe a klub került kevésbé. Nyilván ezek beleférnek a te értékrendedbe is.

KisPindi01 2020.09.01. 14:36:01

@Eminusz: Jobb szélső védőnek azért írtam Semedo-t, mert normális áron nem tudná eladni a klub.. meg talán 2025-ig hosszabbítani fognak vele :/ Waquénak is kell lehetőség, hogy megmutassa mit tud. Robertot meg valahova be kellett rakni, mert érte sincsenek nagykn érdeklődők. :)
Egy fiatal nem túl árazott középhátvéd kellene. Upamecano nem lett volna rossz, de sajna hosszabbított. Todibo meg nagy jól játszott az idén a gyenge formában focizó Schalke-ban. Megadnám neki a lehetőséget. Esetleg Ruben Dias a Benficaból illene ide középhátvédnek. Kérdés, hogy mennyibe fájna..? Most a Benfica nagyon megerősíti a csapatot, mert nem nyertek semmit. Nem tudom emlékszik a valaki, de én 2 éve nyáron már írtam Jules Koundé-ról, aki akkor a Bordeaux csapatában játszott. Azóta a Sevilla alapembere. Benne láttam az új Umtiti :) jó felépítésű, gyors, erőszakos. 25 milliót megért volna, sőt... Emerson játéka nekem is tetszik, de talán jövőre ingyen lesz a Barça játékosa. Még egy évet fejlődhetne a Betisben. :) Balhávéd poszton Alba fix... szerintem is gyenge az utóbbi 1,5 évben, de ha helyre teszik, és megfelelően totálják, és nem szaladgál fel az ellenfél tizenhatosáig, akkor benne van még 2 év. Firpoban semmit nem láttam, de nem is kapott lehetőséget. Szerintem Cucunak nem sok kedve lenne visszajönni ezért a bizonytalanságért... Pedriben se látok olyan túl sokat, nem sokat játszana szerintem itt. Nekem is szimpatikusak, akik bizonyítani akarnak, de szerintem ők egyszerűen nem elegek ide. Gondolok itt Oriol Busquetsre meg a társaira. De egyébként tetszik a csapatod. ;)

Márton Pál 2020.09.01. 14:49:47

Még beleálltok Vezetőúrba és vitáztok vele,addig Ő nem fogja itt hagyni a blogot :) mert ez élteti,meg a "Coutinho"-zás,amit......olvassatok vissza tegnap este óta,kb 12 hozzászólásában volt benne Cou pocskondiázása :) UNALMAS :) vannak ilyen emberek,akik az életben is nem a megoldást keresik,hanem.....na,ezért hagytam itt a blogot,most is csak kiírtam ezt magamból,bocsi :) sziasztok.

GYLS 2020.09.01. 14:58:24

@DISTANTxTHUNDER: Ezért kérdeztem a BLOG ÜZEMELTETŐIT, hogy Ők mit tehetnek.Én még ilyet nem csináltam, nem tudom milyen lehetőségek vannak a kezükben. Szerintem max. kettő óra, és a "Messi távozóban!?" cím alatti véleményt formálók (kb. 100 fő) beazonosíthatóak. És akkor kiderül, ki(k) azok akik egy email- vagy IP-címről több néven szerepelnek. Mert így csak a vádaskodás megy.

BarcaForLife 2020.09.01. 15:01:19

@világostobája2.0: en is mondtam mar neki tobbszor h ez a stilus eleg tenyerbemaszo. Azok a cikkek amik alatamasztjak az ő "igazat" tenykent kezeli, ami nem az meg Barto media. Ugy beszel masokkal mintha a vilag legmagasabb lován ülne. Azt se ertem h a vezetoi pozicionak mi koze van a Barca bloghoz. Miert kell felhozni? Ez egy bizonygatas h ő felsobbrendu pedig ez rejtett kisebbsegi komplexus amit átvetit masokra. Egy komoly tanulmanyt lehetne csinalni róla....egy könyvbe lenne az NSO Professzorjaval.

Máté Nagy00 2020.09.01. 15:01:58

HIVATALOS Ivan Rakitic a Sevilla játékosa!

Maestro10 2020.09.01. 15:03:23

HIVATALOS: Ivan Rakitic immáron a Sevilla játékosa! Az andalúz egyesület 1,5 millió eurót fizetett a Barcelonának, ami további 9 millióval emelkedhet a bónuszok miatt.

Köszönünk mindent Ivan!

Robi71 2020.09.01. 15:24:16

@Máté Nagy00: Még egy vérprofival kevesebb. Tovább hígul a csapat. :(

GYLS 2020.09.01. 15:24:37

Suareznél nem a gólok számával van a probléma (bár ez is folyamatosan csökken). Ha a Barca a Cruyff-i filozófiát követi, azt, ahol a kapus az első támadó és a támadó az első védő, akkor Suarezre ez nem igaz. És ez vonatkozik Messire is. Évről-évre visszaesőben a csapat letámadása, mind mennyiségben, mind minőségben. Mert Suarez és Messi már fizikailag nem alkalmas erre. Suarez csak annyival mozog többet Messinél, hogy az ellenfél pontrugásainál kötelezően hátramegy. Ez ha mérkőzésenként 7 alkalom, akkor kb. 1400 m-t jelent. Ő és Messi 7600 m körül teljesítenek. Ezzel nem lehet letámadni. Bayernnél Lewandwski kb. 10700, Müller kb. 11700. Láthattuk az Ő és a Mi letámadásunk közötti minőséget. Mondhatnám, Messi egy tizes skálán támadásban 9, védekezésben 2, Suarez támadásban 7, védekezésben 3, Lewa támadásban 8, védekezésben 6, Müller támadásban 7, védekezésben 6.

jani888 2020.09.01. 15:54:05

@Dr Mouse: Biztos,hogy számít a pénz , de ( szerintem ) inkább a kihívás . A Barcát edzeni még most is rangot jelent . Egyébként egy sikeres labdarúgó pályafutással és itt-ott edzősködve-kapitánykodva van elég pénze ,biztos ,hogy nem ez nála a fő szempont

Balázs37. 2020.09.01. 15:59:28

@Maestro10: na aprópénzért csak elment, ha mindenkit ennyiért adunk el egy 10 misi össze is jöhet.

Dr Mouse 2020.09.01. 16:44:33

@világostobája2.0: @evooo: OK értem, legyen igazatok! Zavarják el a klubtól Messit és Suarezt.
Akkor legyetek szívesek és mondjátok meg, kit vegyenek a helyükre.
Holnap reggel együtt reggelizek Koemannal és akkor majd megmondom neki, hogy kikre van szüksége a Barcának......:D)

Dr Mouse 2020.09.01. 16:51:01

@jani888: Komolyan mondom, hogy nem értelek Téged, de sok más kommentelőt sem.
Amikor én elmentem dolgozni, akkor a fizetésért tettem. Aztán mikor átmentem egy másik munkahelyre, azt a magasabb bérért tettem, - és így tovább, stb.
Nézz körül a magyar közéletben és mutass EGY(!) olyan magyar milliárdost, aki megelégszik a megszerzett vagyonával. (pedig van szépen nekik)
Nem a KIHÍVÁS, hanem a MÉG TÖBB PÉNZ motiválja az embereket. Szerintem.

RA7 2020.09.01. 17:57:06

@Dr Mouse: Messi távozása óriási katasztrófához vezetne. Nem kimondottan a játéka lenne az első(már) ami miatt eszméletlenül hiányozna(dehogynem), hanem amilyen marketing értéket veszít vele a csapat. Megszabadulunk a hatalmas fizetésétől akire sokak szerint már nem szolgál rá, de könyörgöm 33 évesen tőle se várjunk 90 gólos szezonokat. Jobban megszakadhatna azzal lehet vitatkozni persze. A korona és Barto miatt is hatalmas hiányok vannak a kasszába, ezt tetőzné Messi brand értéke. Mezek, kihat egyértelműen a Barca termékekre és még sorolhatnám, meccs jegyek. Kell egy arc hiába FC Barcelona a csapat neve és az egyáltalán nincs! Minden téren óriási veszteség lenne a távozása!

Dr Mouse 2020.09.01. 18:13:22

@RA7: Igazad van!
Itt többen vitatják azt, hogy "minden a pénzről szól" pedig sajnos így van. Amikor vagy két éve a fiamék vettek nekünk jegyet a Camp Nouba - és elég vacak volt, mert a szögletzászlótól vagy 6 méterre ültönk - 1.db 125 euróba került. (ez magyarra lefordítva úgy kereken 40.000.-Ft/db.) Amit egy magyar nyugdíjas nem nagyon engedhet meg magának.
Csak ismételni tudom magam, amikor azt említem, hogy gyenge a Barca középpályája, - de így is Messi lett a gólkirály (azt hiszem 26 góllal) - meg, hogy hány gólpasszt kapott Sui a Busquets, De Jong, Rakitics sortól.
Mindegy, meglátjuk mi sül majd ki az egészből. Üdv: M.

kritizator 2020.09.01. 18:23:50

@Dr Mouse: a pénz???

Még Messit is???

kritizator 2020.09.01. 18:26:26

@RA7: mennyi lenne az annyi?
Tudja valaki kb.?

Mezek ..... Millio euro
Jegybevetel ... Millio euro
Stb

Dr Mouse 2020.09.01. 18:36:47

@kritizator: Nem értelek. Légyszíves és kerek mondatokat írjál, mert ez így nem érthető.

FCB551 2020.09.01. 18:49:21

Jorge Messi magángépe órákon belül landol Barcelonában. Lionel Messi édesapjának az a célja, hogy meggyőzze Josep Maria Bartomeut az argentin klasszis elengedéséről. (Gerard Romero,)

GYLS 2020.09.01. 19:05:09

@evooo: Az ellenfél szurkolóinak fenntartott jegyek (lb. 5000) kivételével az összes hely bérlet formájában értékesítve van. Ennek döntő része a socuoké, Ők a kedvezményezettek ezek értékesítésekor. Szinte csak megörökölni lehet. A külföldiek csupán azokra a helyekre tudnak jegyhez jutni, amelyeket a bérletesek visszamondanak. Egy olyan rendszer van kitalálva, hogy amennyiben a bérletes időben jelzi, hogy nem tud/akar kimenni egy adott mérkőzésre, akkor arra a helyre a klub értékesíti a jegyet, és az összeg egy részét a bérletes részére visszaadja, vagy beszámítja a következő évi bérlet árába.
Messi marketing értéke nem lehet több, mint ami most kiesik a COVID miatti leállásból. Ugyanis most jegyértékesítés nincs, a stadiontúra és a bolt minimális szinten működik. A nagyobb szponzorokkal hosszútávú szerződések vannak, a BL-ben ha a csoportkörből továbbjutunk már minimális a kiesés az utóbbi évekhez képest, a bajnokságban pedig egy 700 milla körüli összeggel gazdálkodó klubnak illik dobogós helyen végezni. Itt sem lehet nagy kiesés.
Barca volt Messi előtt és lesz a távozása után is. Ha belegondolunk, még jót is tesz, hogy most megy. Nyerünk egy évet!

Dr Mouse 2020.09.01. 19:18:52

@evooo: Érdekes amit írsz!
Hogy miért jött a Barcához Koeman? Biztos, hogy ez egy edzőnek "rangot" jelent, de az sem elhanyagolható, hogy a Barca átkozottul jól fizet.
Valverde majd Setién szerződése elöttem nem tiszta, - az lenne a normális menet, hogy ezután ezt a két volt Barca edzőt a klubok szétkapkodják. De egyelőre ez nem úgy néz ki..

Írod, hogy Messi el akar menni. Vajon mik lehetnek az okok?
Sok minden. És a javáról biztos, hogy a nyilvánosság vagy újságíró előtt nem fog beszélni.
Te, váltottál már munkahelyet? Mert én már többször, - de ez már régen volt.
Az öcsém,több mint 40 éve a Budapesti Kárpitos Szövetkezetnél került alkalmazásba szakmunkásként. Egész hónapban egy fajta bútor csinált az egész műhely, egy un. "rumba fotelt." - Aztán volt egy értekezlet, ahol a szövetkezet elnöke megdicsőült arccal bejelentette, hogy egy nagykerrel sikerült megállapodniuk és 5 évre biztosítva lesz a munkájuk, mert annyi rumba fotelt rendeltek. - Az öcsén kis habozás után pár nap múlva felmondott, mert mint mondta, - ő beleőrülne, ha 5 éven keresztül ugyanazt a semmi bútort kellene nap mint nap csinálnia.
Ilyen egyszerű is lehet az, amikor az ember elunja a munkahelyét. Üdv!

kritizator 2020.09.01. 19:28:59

@Dr Mouse:" Nem a KIHÍVÁS, hanem a MÉG TÖBB PÉNZ motiválja az embereket. Szerintem."

Meg Messit is????

RA7 2020.09.01. 21:03:10

@kritizator: fogalmam sincs mennyi az annyi de jelenleg hatalmas szerepe van hogy egyáltalán kíváncsi valaki a meccseinkre

RA7 2020.09.01. 21:03:51

@GYLS: nagyon sok helyen így működik.
Volt és lesz is ez igaz, csak jelenleg nem tudsz olyan okot mondani Messin kívül amiért valaki leül meccset nézni. Ez a szomorú igazság sajnos.

GYLS 2020.09.01. 21:23:46

@RA7: Máshol nincs Messi, és mégis teltek a lelátók. Én már odáig jutottam, hogy sokszor csak háttérben ment a TV-ben a meccs, de közben mást csináltam. Mert Messivel is lassúak és unalmasak voltunk. Az álló és alibi foci az, ami nézhetetlen.

Les Corts 2020.09.01. 21:26:31

@RA7: Messivel is egy nagy semmit játszik a csapat.Voltam már meccsen,most ha fizetnének sem mennék.Unalmas gurigázgatás a levitézlett volt sztároktól.
Barcelona a támadó foci szerelmeseit szolgálja ki.Nem elég nyerni itt látványos játékkal kell,ezért lettünk a klub szurkolói.A mostaninak semmi köze hozzá.

RA7 2020.09.01. 22:11:49

@Les Corts: @GYLS: egy szóval nem mondtam hogy vele jól játszunk. Azt mondtam hogy ha kimennék jelenleg egy Barca meccsre azt miatta tenném. Ez a lagymatag fos miatt fél ház lenne a meccseken évek óta.
süti beállítások módosítása