A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Mi lesz az idei taktika?

2020. szeptember 14. - caaaatalan

 

Ronald Koeman már az 1. edzőmeccs után komoly kérdéseket kapott.

A Barcelona Ronald Koeman irányításával első felkészülési mérkőzésén 3-1 arányban legyőzte a Gimnastic Tarragona csapatát, mely egy alsóbb osztályú szintén katalán gárda.

A mérkőzésen mindenki legalább 45 percet játszott az első keretből, a gólokat Dembele, Coutinho és Griezmann szerezték, 2-őt büntetőből.

Koeman mester örült annak, hogy látta a játékosokat meccshelyzetben és bár elmondása szerint most még nem a játék volt igazán fontos, azért ebben is változások észlelhetők az elmúlt évekhez képest. A csapat többet védekezik, főleg a támadók aktívabbak védekezésben és összességében is defenzívebb az együttes.

Koeman kapott is kérdést erre vonatkozóan a meccs után, melyre reagálva kifejtette, hogy a játék ebben a szezonban nem olyan lesz, mint amit megszoktak a szurkolók, hanem annál védekezőbb. A cél a labda megtartása mellett a gyorsabb járatás és az ellenfél középpályásai mögötti területek keresése.

Az edző már az 1. mérkőzésen kedvenc felállását, vagyis 4-2-3-1-et választott, mely szerinte sokkal gyorsabb és hatékonyabb labdajáratásra készteti a játékosokat, így könnyebben találnak helyet az előre játékban és több helyzetet tudnak majd kialakítani.

A játékosok egyenlőre kicsit furán mozogtak az új rendszerben és voltak védekezési hibák, az ellenfél pedig nem első osztályú volt, de tény hogy évek óta a legmarkánsabb változásokat észlelhetjük a csapatnál Koeman érkezésével.

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr3816201004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2020.09.18. 12:16:05

Messit kritizálni olyan mintha vmi véres rongy lenne, pedig.. a tavalyi szezonban is mi lett volna ha csak 10-el több gólt szerez, vagy a fontos meccsekre felpörög.. őt hagyni kellett volna a nyáron elmenni, mert attól félek hogy ebben a szezonban (legalábbis amíg Bartomeu az elnök), ott fog büntetni ahol tud..jogos valahol, de ennek már megint a szurkolók az elszenvedői

mark6666 2020.09.18. 12:16:19

@Robi71: Én nem írnám le a reált. Biztos hogy ismét a védelmére fog koncentrálni. A védelmi hatosuk ugyanolyan erős még mindig. (sőt erősödnek ha Marcelot tényleg kevesebbet játszatják) Elöl gondok lesznek náluk idén is, de tavaly is kevés góllal nyertek meccseket. Sem az atleticotol sem a barcától nem kaptak gólt és 4-4 pontot szereztek ellenük. Valamint oda vissza verték a sevillát.
Ezzel szemben a Barcelona védelme sanszosan ugyanolyan pocsék lesz és a támadókban bíznak. Szóval érdekes lesz ez a 2 ellentétes felfogás és majd kiderül ki győz a végén.

Az valószínű hogy ismét 90 pont alatt lehet bajnokságot nyerni.

FaramuciX 2020.09.18. 12:19:53

Isméteelten nem értem Bartomeuékat. Azt sem értem, hogy Setien miért nem mondott le a 8:2 után. Ha már így is úgy is ki kell fizetni, legalább a szúrkolók elé löktem volna őket, hogy nap mint nap érezzék a tettük súlyosságát. Ez a nyomorult tehénpásztor is csak a pénzre hajtott, amit meg is értek, de legalább szenvedjen meg érte. Mégis csak történelmi vereségbe vitte bele a csapatot.

FaramuciX 2020.09.18. 12:24:04

Visszatérbe a Griezmann-Dembélé_Coutinho trióra, azért van köztük különbség. Cou mitán befogta fülét, kiírta magát a Barcából. Nem értem, hogy jöhetett vissza. Dembélé talán érettebb lett, de szerintem a lényeg nem fog változni. Pár egyéni megoldás gyengébb csapatok ellen, esetleg egy korai sérülés.
Grizi szerintem nem 40 milliós játékos. Legalábbis nem Simeone szerint. Ő legalább letett valamit az asztalra. Szerintem az ő gyengébb játéka nagyb edzői hiba is. Az akarattal nem volt probléma.

Matenagy93 2020.09.18. 12:31:20

@FaramuciX: Grizi szerintem nem edzoi hiba hanem a jàtékstilushoz nem passzol.
Egyszeruen nincs helye ebben a csapatban

DISTANTxTHUNDER 2020.09.18. 12:40:53

Közben Destről is lemaradtunk..

Mihail84 2020.09.18. 12:42:13

@kritizator: Ismered albertót nem kell bemutatni ő csak azért ír ide hogy Messi gyülölet iránti frusztráltságát valahol levezesse és örömét leli abban hogyha ezzel pár emberbe beleállhat.

Mihail84 2020.09.18. 12:45:25

@kritizator: Vezettük de akkor közel sem löttünk annyi gólt mint vele arról meg nem Messi tehet hogy a szezon közben olyan átjáróház lett a védelmünk hogy egy harmadosztályú csapat is gólt rúg... Hozzáteszem most ugyanilyen szar.

kritizator 2020.09.18. 12:45:39

@barca1994: Valóban rosszul emlékszem:

- Az első 8 fordulóban nem vezettünk
- Messi a 6. fordulóban sérült le jó néhány meccsre 2019.09.25
- a 9. fordulóban már vezettünk Messi nélkül 2019.10.18

kritizator 2020.09.18. 12:47:52

@mark6666: Nem írta le: azt írta, "hasítani fog".

kritizator 2020.09.18. 12:49:57

@FaramuciX: Ha lemond, akkor lemond a hátralévő időszakra járó pénzéről is.

Egyébként valahol olvastam kb. 4 milláról van szó. Ennyire nincs pénz.

Közben Rakitics, Vidal szinte ingyen elszerződik.

kritizator 2020.09.18. 12:50:56

@Mihail84: Én nem így érzem, de ez legyen az én bajom.

Berbatov 2020.09.18. 12:54:16

Suárez is nyakunkon marad... A kutyának nem kell ekkora fizetéssel, ő meg nem hajlandó lejjebb adni... Ez van. Nyilván Bartomeu hibája, hogy ilyen szerződéseket kötött. De a klub legnagyobb szégyenfoltjaiban tevékeny szerepet brtöltők továbbra is élősködnek a Barcelonán. Morálisan a béka segge alatt vannak ezek az emberek. Setien is erre a teljesítményre perli a klubot? Normális ez? Hol vannak manapság a futballban az emberi értékek, a pénz felülír mindent?

És amíg nincs eladás, igazolás sem lesz...

barca1994 2020.09.18. 12:56:53

@kritizator: Igaz de folyamatosan feljövőben voltunk a tabelán.És azt sem felejtsük el kikkel játszottunk elötte utánna.

Bolha10 2020.09.18. 13:07:27

@DISTANTxTHUNDER: végülis......10-zel több gólt szerez...igaz. Így is csak gólkirály lett. Még kellett volna vagy 10. Ez a hiba. Meg a fontos meccsek. Mindenki más extra klasszis teljesítményt nyújtott, csak ő nem. Tizenéve azt nyújt, de most nem.

sunt 2020.09.18. 13:11:15

Ideje lenne észrevenni, hogy a mai foci a pénzről szól - és az se számít, hogy a pénz, vagy a kéz tiszta-e. Szerintem a Barca is a pénzzel ment félre - de nem most, hanem már amikor elkezdett a galaktikusokra építeni. Ebben volt egy megtévesztő szünet, amikot a La Masiások adták meg a csapat karakterét. De annak is megfizettük az árát a csillagászati gázsikkal és az érinthetetlenekkel.

kritizator 2020.09.18. 13:14:51

@barca1994: Megnézem.
És az 1-8 forduló ellenfeleinek melyik formáját nézzem ? A 2018/19-est vagy a 2019/20-asat.

Vicceltem: ejtem a témát.

Bolha10 2020.09.18. 13:20:03

Óriási a katyvasz a klubnál. Nem tudom, így, h megvan szavazatszám, jobb lesz-e.. Mármint hosszútávon valszeg igen mert véleményem szerint Bartoék nem a Barcelona élére való vezetők, de ezt már hamarabb meg kellett volna tenni. Most így ez az év mègzűrösebb. /már ha lehet/ Ha most mondjuk új vezetőség lesz, akkor annak innen indul a 4 év? Vagy jövőre mindenképp elnökválasztás ? Ezeket nem tudom. Káosz..

Bolha10 2020.09.18. 13:23:42

@Bolha10: 2 rossz közül talán az a jobb ha Barto minél hamarabb repül. De ami itt van.... Ez a Setien ügy is....meg h Koman nem ülhet le a kispadra...../és ezek csak a legújabbak!/. Egy felelős vezető már rég magától felállt volna. Ez a véleményem.

DISTANTxTHUNDER 2020.09.18. 13:30:17

@Berbatov: Nem lehet egyoldalúan szerződést bontani, aka kirúgni a p...ba az ilyen élősködőket? Hol van hatalma a munkáltatónak?

Robi71 2020.09.18. 13:34:13

@kritizator: "hasítani fog". Így jobb? :)

Mihail84 2020.09.18. 13:38:11

@kritizator: Szerintem az elég beszédes hogy egy harmad és egy másodosztályú csapat ellen is gólt kaptunk az A csapattal. Milyen lesz majd első osztályú csapatok ellen...

Mihail84 2020.09.18. 13:40:25

@kritizator: Koeman ide taktika oda ilyen szintű csapatokat edző nélkül is hülyére kéne verni.

kritizator 2020.09.18. 13:47:34

@DISTANTxTHUNDER: De ki lehet rúgni: Suarezt is Setient is. Csak ki kell fizetni őket.

kritizator 2020.09.18. 13:48:54

@Robi71: mert? foglalkoztam a nyelvtannal???

csak kérdeztem.

Bivi76 2020.09.18. 14:15:11

Érdekes módon, mikor hónapokkal ezelőtt arról írtam, hogy csórók vagyunk mint a templom egere, nekem támadt a blogon lévő szurkolótársaim nagy többsége.Szinte minden bejön abból, ami akkor még elképzelhetetlennek tűnt. Elsők között voltam, aki a "szent tehenekről" megjegyzést tett, amit továbbra is fenntartok. Élősködnek a klubon ezek a semmitérő szarházi balfaszok, kihasználták az ökör buzi elnök hozzánemértését. Ezért már pár millió euró kifizetése óriási gondokat okoz egy FC Barcelonának. Kurva szar nézni hogy eddig süllyedt szeretett klubom. Remélem ez a retkes csorda eltakarodik, amint új elnöke lesz a klubnak. Ki kell söpörni ezt a hulladék garnitúrát, akik soha nem voltak, és nem is lesznek legendák!

Robi71 2020.09.18. 14:20:39

@kritizator: idézőjelbe tettem, ergo értsd fordítva. Mondtam már, hogy cserélj nick-et. Ezzel szellemesebbnek kellene lenned. :)

Robi71 2020.09.18. 14:26:36

@DISTANTxTHUNDER: A szerződésbontás lehet egyoldalú (mindkét fél kezdeményzheti) vagy közös megegyezéssel (mindkét fél elfogadja). Ezt nem kell részletezni.
Ebben az esetben Setient csak akkor lehet kirúgni, ha nem teljesült valami a szerződésbe foglaltak közül, fegyelmi vétség a klub belső szabályzata ellen, stb.
Mivel nem tudjuk, mi volt a szerződésében...azt sem tudhatjuk, hogy ki lehetett rúgni vagy sem. Ha nem volt ok rá, akkor Setien joggal követelőzhet.

Robi71 2020.09.18. 14:33:37

@Bivi76: Megint csak egyoldalúan látod a dolgokat.
Elsősorban nem a fizetések miatt vagyunk "csórók", hanem az elcseszett átigazolási stratégia miatt és az ebből következő teljesìtményvisszaesés miatti bevételcsökkenésből...nameg a Covid, de ez mindenkit egyformán súlyt.

Bivi76 2020.09.18. 14:39:36

@Robi71: Akkora a nagy legendáid mondjanak le a fizetésük nagy részéről, legyenek szolidárisak, vagy húzzanak el a picsába!

Bivi76 2020.09.18. 14:46:21

@Robi71: Amikor egy Barcelona csapatának gondot okoz kifizetni az Ajax jobbhátvédét, ott kurva nagy bajok vannak. Mit szólsz ahhoz hogy a Valverdével hasonló méretű orral rendelkező Begiristain csapata, tudod, ahol a bukott barom Guardiola dolgozik, elszipkáznak megint egy La Massiás tehetséget? És még ezeket isteníti sok idióta! Mindkettő ellenség! Aki egykori kenyéradója ellen ténykedik, az nem legenda, hanem egy hálátlan semmitérő köcsög.

mark6666 2020.09.18. 15:01:50

Thiago megy liverpoolba, ez kb hivatalosnak tekinthető. Most búcsúzott el a bayerntől.

Bivi76 2020.09.18. 15:02:59

@mark6666: MI meg megvettük a bosnyák buzit 60 millióért! Gratulálok!

DISTANTxTHUNDER 2020.09.18. 15:06:29

@Robi71: A Chelseat miért nem zavarta a covid? Most igazolták le Wernert, Ziyecht meg Havertzet.. de megyek tovább, mert az összes többi klub is igazol rajtunk kívül..

evooo 2020.09.18. 15:13:05

@Robi71: Te tudod egyaltalan mibol van bevetele a Barcelonanak?

Bivi-nek igaza van Suarez pl kurva sokat keres, igen is szamitanak a fizetesek plane ha cserebe a BL-ben evek ota eges van. Juveba se kell Suarez pedig azt irtad sorban allnak a nagy csapatok erte. Nem ugy nez ki.
Egyebkent a nagyrabecsult Laporta embere Ferran Soriano vitte Txiki-t a Man Cityhez o meg Guardiolat. Azert annyi lehetne bennuk nem gyengitik a Barcelonat. Ebben is Bivi-nek van igaza.

evooo 2020.09.18. 15:13:59

Eleve a Barcelona kolt legtobbet a fizetesre es aranyaban a bevetelhez merve is nalunk a legrosszabb a helyzet.

világostobája2.0 2020.09.18. 15:14:17

@julio alberto: Én úgy gondolom veled ellentétben (de ez nem baj meg nem is érdekel) , hogy jelenleg még mindig Messi a legnagyobb, de az ilyen egybites Messi rajongóktól kb hánynom kell..
Amúgy én próbáltam velük értelmesen beszélgetni de esélytelen :)

evooo 2020.09.18. 15:16:48

Mellesleg a Soriano kurva okos csavo.

Robi71 2020.09.18. 15:17:19

@Bivi76: Mondanám, hogy előbb tanulj meg kulturáltan kommunikálni, de felesleges. :)
Inkább azt mond meg, hogy mi legyen a Cou, Grizi, Dembi, Umtiti négyessel. Kb a klub egyéves bevétele lett kidobva az 3,14csába miattuk. Tudod ez mennyi pénz?
A bosnyák "buzit" és mellé 12 milliót ajándékba kaptuk a Juve-tól...és még egy ballasztól is megszabadítottak.

Robi71 2020.09.18. 15:20:09

@evooo: ahogy bivi-nek neked is utána kellene nézned azoknak a téves,(de szerintem szándékosan rosszindulatú megjegyzéseknek) amiket itt dobálsz.

Robi71 2020.09.18. 15:22:26

@DISTANTxTHUNDER: A Covid nem mindenkit ért váratlanul, ahogy Neymar egykori távozása sem. Minket éppen akkir ért, amikor "betervezte" Barto. :)

mark6666 2020.09.18. 15:23:10

@DISTANTxTHUNDER: A chelsea esete egyedi. Ők ki voltak zárva tavaly az átigazolási szezonból, nem igazolhattak. De közben eladták Hazardot a reálnak, míg idén Moratát adták el. A kettőből kb 170 milliójuk lett. Nekik nagyon jól jött hogy az UEFA a FFP során a 2 évet egybe vizsgálja mert így +170-ben állnak, amihez ha a 100 milliós deficitet hozzávesszük máris közel 270 millót költhetnek el ezen a nyáron ! Költekeznek is rendesen.

A többi csapat akik költekeznek azoknak mind van egy pénzes tulajdonosuk. Aki azt mondja ez egy ilyen időszak, most azt a 100 millás elkölthető pénzt én fizetem ki. (hisz ezt nem lehet átvinni későbbre, aki idén nem költi el ezt a 100 millát játékosra az ennyivel gyengébb lesz a versenytársaihoz képest, mert jövőre ismét csak 100 millát költhet az eladások felett).

Robi71 2020.09.18. 15:24:30

@evooo: A kérdést feltetted maganak, hogy miért vannak a klub legsiketesebb időszakának a sikerkovácsai a City-ben?

Red Cule 2020.09.18. 15:24:34

Nem vagyok az ügyvédje, de ami jár az jár: Pjanicsnak felesége van és közös fiuk.

Bivi76 2020.09.18. 15:25:31

@evooo: Engem az is zavar, hogy ilyen fiatal korában pofátlanul lelépett Eric Garciára akarunk költeni 10-15 millió eurót. 1.nincs szükség rá mert egy gyenge, középszerű, lassú játékos,2.aki egyszer lelépett, bassza meg ott ahol van. Ha annak idején nem hozzuk vissza a Nagymarha Piquet, soha nem futott volna be ilyen karriert. Jelentéktelen tényező volt a MU - nál, kölcsön is volt adva, ha jól emlékszem, a Zaragozának. Most meg játssza az álszent játékost a hülye nyilatkozatával a 2-8 után. Játszotta az önkritikust, közben meg esze ágában sincs lelépnie. Egy igazi kis hülyegyerek Busquetssel együtt, akit a divatkatalán bukott Guardiola ránk szabadított 2008-ban, és azóta is ezt a hülyét kell néznünk hétről hétre, mert nincs egy tökös edző, aki kibassza a csapatból. Keresni meg annyit keres, mint nála 10-szer jobb futballisták csak álmukban.

Robi71 2020.09.18. 15:28:44

@Bivi76: Nem válaszolsz a kérdésemre?...vagy most nézel éppen utána, hogy mennyi volt a klub éves bevétele a Covid elött? :)

Bivi76 2020.09.18. 15:29:23

@Red Cule: Elnézést! Bosnyák gyenge futballista! Így remélem jobban fogalmaztam! Nem Ő a hibás amúgy, hanem aki Idehozta. Ő csak élt egy lehetőséggel. 92 óta 3 kelet európai Barca játékos futballtudása ütötte meg a katalán sztárcsapat szintjét. Sztoicskov, Proszinecski, Hagi. Mindhárom játékos pazar technikai tudással rendelkezett.

4Viktor4 2020.09.18. 15:29:57

@Bivi76: Ezek a játékosok egyébként már 1 millió dolgot meg tettek a klub címerért amíg te lófaszt sem, ergó ilyen stílusban nem hiszem, hogy beszélmed kellene róluk. Lehet kritizálni őket Busi és Piqué teljesítménye már nem a régi és én is fogom a fejem mikor Busi középen eladja a labdát és szerintem is már itt lesz az ideje legkésőbb jövő nyáron az ideje a távozásuknak de ettől függetlenül nem beszélek így róluk....

Red Cule 2020.09.18. 15:35:03

A Liverpoolnak állítólag kellene kölcsönbe Dembele. Azt mondanám, lehet, de jöjjön Salah vagy Mane vagy Dijk.

Bivi76 2020.09.18. 15:43:58

@4Viktor4: De én nem kerülök a klubnak több 10-100 millió eurójába,tehát úgy beszélek erről a két gyenge játékosról, ahogy akarok. Rajtuk kívül vannak még páran, akik elhúzhatnák már a csíkot, mert tehert jelentenek a klub számára

DISTANTxTHUNDER 2020.09.18. 15:49:34

@Robi71: Arthurral jobban kellett volna gazdálkodni, óriási hülyeség volt sz.ros 12 millio euróért és egy újabb használhatlan élősködőért eladni.. ő legalább piacképes lett volna (papíron).. vagy egyik évben nem kellett volna 40-50 milliókért Malcomokat meg Gomeseket venni, most ennyiért, vagy még kevesebbért sokkal jobb játékosok mennek el.. hatalmas lehetőséget adott a nagy klubokbak a covid, gyakorlatilag bagóért lerabolhatják a kisebb "nevelő" klubokat.. iszonyat dühítő mindezt kívülről látni..

kritizator 2020.09.18. 16:11:47

@Robi71: Na most már végképp nem értem mit akartál mondani, nyelvtan ide, nyelvtan oda

Én talalgassak, hogy te idezojelek között értettél valamit?

kritizator 2020.09.18. 16:13:48

@Bivi76: ez az orr nagyon becsipodott neked

Nem vagy antiszemita?

kritizator 2020.09.18. 16:17:38

@Bivi76: ez a katalán dolog is becsipodott nálad,

Tudtad hogy a Barcelona katalán csapat?

Bivi76 2020.09.18. 16:28:48

@kritizator: Nem vagyok az. De most tényleg komolyan mondom, hihetetlen hogy nem tudunk versenyben lenni keresett játékosokért. Eljutottunk arra a szintre, hogy pl. egy Everton többet tud költeni mint mi. Nem vagyunk versenyképesek. Nem tudunk igazolni európai középcsapatoktól sem. Minden nap röpködnek a nevek az Elmundon, a Sporton, de utólag rá kell hogy jöjjek, semmi valóságalapjuk nincs. Nehézség a klub számára ilyen szinten kicsi összegnek mondható 10 millió eurót kifizetni. Nagyon fáj hogy eddig süllyedtünk. Az a klub, amelyik két egymást követő nyári átigazolási szezonban anno leigazolta Ronaldinhot, Quaresmát, Decot, Eto'o - t, Edmilson t, Rafael Marquez t, Bellettit, Giovanni van Bronckhorstot, Giuly t, stb, hogy jutott erre a szintre. Nagyon idegessé tesz, hogy még mindig ezeket a szedett vedett Guardiola hülyegyereit kell elviselni. Ezeknek a játékosoknak már rég lefőtt nálunk a kávé, el kellett volna takarodniuk. Addig nem fog kusütni a nap a Nou Camp felett, nem lesz szép improvizatív, gyors, szemet gyönyörködtető játék, amíg a kisiskolások nem koccolnak le, és fizetésükkel gátolják a csapat szükségessé váló megújulását.

Bivi76 2020.09.18. 16:29:58

@kritizator: Tényleg katalán? Nem is tudtam. Tegnap óta vagyok Barca drukker. Tudod, divatbarcás Messi fan.

zoldbela 2020.09.18. 16:38:18

@Bivi76: Miért kellene lemondaniuk bármiről?

A szerződést a klub ajánlotta, a játékos pedig elfogadta. Nem csak pénzről van benne szó, hanem egy határozott időpontról is!

A kulcsszó a szerződés, amiből nem lehet csak úgy kilépni (lásd Messi esetét).

Nem kell "minden áron, jgérgrtéssel" megszerezni egy játékost, és akkor nincs ond, ha nem tetszik az edzőnek!

A sztárokért fizetni kell (nem is keveset)!
Akinek sztárok kellenek, fizessen! Ez nem Barca specifikus dolog.

Azt pedig külön megnézném, hogy valaki csak úgy lemond egy vagy több éves szerződésben rögzített járandóságáról. Én sem tenném, te sem tennéd!

4Viktor4 2020.09.18. 16:54:22

@Bivi76: Jó látom ebben a témában veled nem lehet beszélni, de igazából nem is akarok. Én megadom nekik a tiszteletet azért amit elértek és nem fogok úgy beszélni róluk mint te. Biztos játszottál ilyen magas szinten mint ők most vagy valaha is

4Viktor4 2020.09.18. 16:58:51

@4Viktor4: Egyébként nem tudom ti mit szóltok, de én örülnék a Semedo Dest cserének. Semedot elpasszolhatnánk a Citynek 40 misi körül és Destet meg 20+5 millába simán elhoznám. A véleményem szerint nagy jövőt futhat be a srác. Semedot is kedvelem egyébként de kíváncsi lennék Destre. Jövőre ott a jobb oldali védőnk lehetne egy Dest/Emerson páros.

Bivi76 2020.09.18. 17:18:14

@4Viktor4: Tudok én normális stílusban is megnyilvánulni. Nemegyszer régi emlékeimről,korábbi kedvenc Barcelona korszakaimról, játékosaimról írtam elismerő hangnemben. Nem tehetek róla, ha ezeket a mostani kiégett, öreguras, mások hátán felkapaszkodott, edzetlen idiótákat látom évek óta, felmegy a pumpa. Felháborít, hogy még mindig a csapatunk tagjai. Semmi újat nem tudnak felmutatni, egysíkú, langyos, váratlant húzni nem tudó nyálas kis hülyegyerekek.

barcahub 2020.09.18. 17:20:05

@Dr Mouse:
Koemannak nincs veszítenivalója. Elvállalta mert ha jön a várva várt vezetőség a következő években biztosan nem lett volna rá esélye hogy a pad közelébe kerüljön. Másrészt ahogy te is írod egy legenda hős lesz. Amilyen mélyen van most a klub annak ellenére elvállalta az irányítást. Ha elzavarja az új elnökség elmondhatja 1 év alatt nem lehet szarból várat építeni, ha a keretben mégse lesznek érdemi változások az megmagyarázható a pénzügyi helyzettel...stb. Ha meg elindít valamit őt fogják emlegetni mint az új Cruyff. Csak nyerhet.

barcahub 2020.09.18. 17:24:56

@FaramuciX:
Setien azért nem mondott le mert akkor nem járt volna a végkielégítés. Tisztában volt vele hogy lapátra kerül ez a meccs után, de az emberség helyett a pénzt választotta(melyikünk ne ezt tette volna?)

evooo 2020.09.18. 17:28:33

@Robi71: Ezek tenyek, szaraz tenyek.
Hogy miert vannak ott? Bizalmatlansagi szavazas utan lemondtak! :D Nem tetszett a Laporta vezetesi stilusa. Ezek is TENYEK. Sot mar tortenelem.

barcahub 2020.09.18. 17:29:50

@DISTANTxTHUNDER:
A Chelsea 1 évig nem tudott igazolni így gyült a pénz és a Morata, Hazard duóból jött nem kevés money. Nálunk meg csak kiadások voltak, érdemi bevételek eladásokból évek óta nem volt.

barcahub 2020.09.18. 17:30:57

@Bivi76:
Új csapatba van, új sikerekért küzd. Talán pont nem ő a balf*sz hogy látja a tehetségeket, hanem akik nálunk dolgoznak és nem látják, nem?

evooo 2020.09.18. 17:31:40

Egyebkent hosszu tavon a szocios rendszer nem fogja tudni felvenni a versenyt a magantulajdonban levo klubokkal, most latszik a legjobban. Igazabol igy nincs gazdaja a klubnak. Szerintem legalabbis.

evooo 2020.09.18. 17:33:00

@barcahub: Meg ott van egy Abramovich mint tulajdonos oket nem zavarja a COVID. Nincsenek nezok? Nincs jegybevetel? Nincs muzeum latogato? Kit erdekel. Van hova nyulni.

Zeli39 2020.09.18. 17:33:20

@Bivi76: A kemény nyers stílusodon mindig megbotránkozik valaki :-)Az idő nekünk dolgozik Pique és Busquets hamarosan a múlt jelképei lesznek hála Isten,,,,

barcahub 2020.09.18. 17:47:27

@Kicsi85: @Bivi76:
1 milliárd eurós bevételünk szokott lenni, ebből 60 milliót szoktunk elkülöníteni igazolásokra és ezen felük ebből 17 millió a tiszta nyereség, tehát ha jól számolom akkor 77 milliós hasznunk volt a legutóbbi teljes idényben a COVID előtt, azaz ha 1 milliárdos bevételből ennyi a haszon akkor 923 milliós kiadásunk van, többek között kb 280 millió a fizukra.
Az idei szezont 200 millió mínusszal zártuk. Jövő évi tervezett bevétel 730 millió, azaz 270 milliós mínusz.
Szegények vagyunk mint a templom egere. Setient se tudjuk kifizetni ami szaros 4 millió. Tavaly is hitelt kellett felvenni Griezmannra. Ez mind annak a következménye hogy minden megspórolt pénzt minden évben elköltünk. Kimaxoljuk a fizetési keretet is, az hogy pár havi fizuról lemondtak játékosok azzal nem vagyunk beljebb.
A Malcolm, Gomes féle felesleges igazolások miatt tartunk itt, nem feltétlenül a Coutinho, Dembele, Griezmann trió miatt(miattuk is persze), hanem a közel 500 millió elköltése csere játékosokra, amire ott a Masia. Azt a teljesítményt amit Digne vagy Firpo lerak egy Miranda vagy Cucurella is hozni tudná, ha meg az a magyarázat nem kapnak sok lehetőséget Firpoék arra is ott a válasz hogy akkor minek kell 40 milliós csere? Arra a pár meccsre ott az utánpótlás bázis. Kineveljük őket, ahelyett hogy megnéznénk 1-2 szezon erejéig a padon őket hozunk cseréket. Ha berobbanna pár fiatal újabb száz milliókat spórolnánk meg.

barcahub 2020.09.18. 17:52:05

@evooo:
Abramovic se olyan pénzes már, az asszony vitte a fél vagyonát és Angliából is kitiltották.
Tudatosan felépítették idén a jövő csapatát. Hazard, Morata 170 millió, plusz 1 évig nem igazolhattak ott biztosan maradt a kasszába 100 misi és ugye az idei és jövő évet egybe számolja az FFP így még 200 misi, tehát van közel 500 milliójuk igazolásra. És igen őket is értintette a járvány de ha ők is buktak 200 milliót mint mi(ők biztos nem buktak ennyit) akkor is most hogy elvertek több száz milliót akkor is legrosszabb esetben nullán vannak.

Kicsi85 2020.09.18. 17:52:44

@barcahub: Lesujtoes annak fokozatai,mast nemtudok ra mondani...

barcahub 2020.09.18. 17:53:36

@evooo: ja és nem 280 milliót költenek fizetésekre hanem szerintem kb a felét. Kevesebb a bevételük mint nekünk ez 1000% de a kiadás is.

barcahub 2020.09.18. 17:55:55

@Kicsi85:
Igen..
2-3 év minimum kell hogy a pénzügy valamennyire helyreálljon, de akkor közben nem nagyon igazoltál. Nagy szerep hárul az edzői teamre majd hogy előhalásszon és beépítsen a Masiáról játékosokat vagy a sportigazgatónak hogy Haaland szintű olcsó igazolásokat hajtson végre. Szoboszlai érkezik?

Bivi76 2020.09.18. 18:18:38

@Zeli39: Nekem ami a szívemen, a számon. Én tudom magamról, hogy sokszor túlzásokba esek, és a hangnem bunkó. Ez lehet azért van, mert nem Guardiola Barcelonája óta vagyok a csapat szurkolója, és van összehasonlítási alapom korábbi korszakok játékosaival. Engem speciel bosszant, ha évek óta tartó egész napos ódákat olvasok olyan játékosokról, akik korábbi klasszisok nyomába nem érnek. És ezt nem Messire értem, mert Ő tényleg zseni. Ő a Koeman, Laudrup, Sztoicskov, Romario, Ronaldo, Rivaldo, Figo, Ronaldinho, Deco, Eto'o, Henry kategóriába tartozik.

Bivi76 2020.09.18. 18:32:13

@Kicsi85: Tokmac remek játékos. Ezen a szinten, ami egy BL csoportkörbe vágyó csapatnál elvárható, bőven a szint felett van.

evooo 2020.09.18. 20:02:42

@barcahub: 12 milliard dollar meg amit nem tudni!:) Ja nem olyan penzes persze. 6 honapra bejohet amiota izraeli allampolgar.

FCB551 2020.09.18. 20:10:57

Thiago 30 millióért Pool játékosa most meg Diogo Jotat veszi meg Pool 35 millióért . Vicc hogy itt így nem tudnak igazolni !!! ... Persze oké tudom nincs pénz de majd a Leganestől háttha jőn még valaki !

Matenagy93 2020.09.18. 20:30:28

És akkor csodálkozunk hogy Arthur lesérül,Dembele folyamatosan sérűlt vissza esnek a játékosok, na meg persze hogy De Jong nem Barcelonában kezeltette magát.
Elképesztő szinten épiti le Barto ezt a klubbot..mindennapra jut vmi szar. Kivancsi lennèk hogy most épp min agyal hogy rezeg a léc.
Illetve ha vmi okbol nem sikerul levaltani hogy fog kiallni a szurkolok ele?! Mi a terv? Lattuk h Pjanic bemutatasan is inkabb elsunyult a kis g**i. Ezt akarja csinalni a maradek idoben amig elnok? Undorito

Mihail84 2020.09.18. 20:34:01

@világostobája2.0: Van itt baj kérem Alberto megpróbálja megmagyarázni saját magának hogy ő végülis Messit szereti....ebből nagy veszekedés lesz. Egy fejben több tudat. Ez a nem mindennapi...:)))

Robi71 2020.09.18. 20:46:34

@4Viktor4: Bivi hamar felejt vagy nem ismeri a Barca történelmét.
Meg kellene néznie, hogy a Barca 121 éves történelmében mit jelentett az elmúlt 16 év (a saját nevelésű sikergeneráció első képviselője Puyol 2004-ben mutatkozott be)..

4Viktor4 2020.09.18. 20:56:04

@Robi71: Nem is reagáltam már rá mert felesleges... neki ez a vesszőparipája... Én egyetértek abban, hogy pl Busit és Piquét már le kell váltani. Én még egy évig megtartanám őket de csakis azért még úgymond tanitsák vezessék az ő helyüket elfoglalókat. Akik nálam De Jong és Eric Garcia lenne. Én még eladnám Semedot és hoznám Destet. Meg may Depay ha marad lóvé. Bár nekem személy szerint Lautaro játéka jobban tetszik de őt nem engedi ag Inter sajnos és pénz sincs rá... még talán egy középoályas aki jól jönne de így hogy Thiago a Liverpoolba ment senkit nem tudok mondani aki megérné ár/érték arányban és elérhető is...

4Viktor4 2020.09.18. 20:58:09

@4Viktor4: Bocsi a helyesírásért telóról írok gyorsan pötyögve. Legközelebb visszaolvasom, mielőtt elküldöm

mark6666 2020.09.18. 21:15:31

Thiago 30 millióért bitang jó vétel. De ez is mutatja mennyire nincs pénz most sehol a fociban hogy nem is volt érte verseny. Csak a komolyabb tulajdonosokkal rendelkező csapatoknál van most normálisan költési keret. A többiek csak eladnak vagy fizetést csökkentenek hogy kihúzzák ezt az évet. (és a jövő nyár is ilyen lehet szóval komolyabb igazolásokra újjáépítésre feles gondolni még jövőre)

Bivi76 2020.09.18. 21:19:23

@4Viktor4: Mindenkinek van vesszőparipája, sok szurkolótársunkban, köztük bennem is, van makacsság. Nekem Guardiola és a "tanítványai", vagy nem is tudom minek nevezzem. Mivel soha nem bírtam azt a hapsit, már játékosként sem, gondom ez miatt nem állnak hozzám közel ennek a remélhetőleg mihamarabb végetérő korszak játékosai (néhány kivétel van azért). Soha nem csináltan ebből titkot, nem mondatja senki hogy változtatom a véleményem. Azt sem tagadtam soha, hogy nekem Luis Enrique kivételével, mindig külföldi kedvenceim voltak. Nem mondom hogy nem kedveltem Puyolt, Iniestát, Xavit, de kimondottan kedvenceim ők soha nem voltak. Lehet épp azért, amit írtam az én vesszőparipámról. Ez van, én nem hazudok, és nem is fogok.

4Viktor4 2020.09.18. 21:29:46

@Bivi76: Ezzel nincs is gond, hanem azzal végletekben gondolkodsz... nem kell ezeket a játékosokat imádni és ezt nem is kértem... annyit mondtam kultúrált keretek között írkáljunk itt.. más nem igazán visz előre... nekünk nincs bele szólásunk a klub életébe de legalább a véleményeinket megvitathatjuk itt kultúrált keretek között és annak már van értelme. Sokszor mint egy üldözési mániával küzdő ember azt hiszed mindenki itt ellened van, pedig sokszor jó dolgokat írsz csak nem megfelelő körítéssel... próbáld meg egyszer nem azt írni, hogy hülye gyerek ékősködő stb hanem mondjuk " már nem a legmagasabb szinten teljesítő játékosok" figyeld meg többen egyetértenek majd ;)

barcahub 2020.09.18. 22:35:04

@evooo:
Ezzel nem tudok vitatkozni :)

julio alberto 2020.09.19. 00:23:08

@világostobája2.0: Nekem Neymar az akinek a játéka tetszik legjobban a mai játékosok közül,a múltban Xavi és főleg Ronaldinho ha már a Barcáról van szó.De én igazából sosem nevekben sokkal inkább csapatban gondolkodom ha labdarúgásról beszélünk.

Mihail84 2020.09.19. 01:26:55

@julio alberto: Egy arrogáns cirkuszi bohóc a kedvenced...hiába a hasonló a hasonlót szereti....:)))

világostobája2.0 2020.09.19. 06:34:23

@julio alberto: Mert ez egy csapatsport :) Nekem Neymar a 2. kedvenc volt de aztán az utolsó Barcelonai évében valamiért ellenszenvessé vált de ez legyen az én bajom :) Ja és nem a távozása miatti cirkusz miatt! Az már csak a hab volt a tortán..

julio alberto 2020.09.19. 09:54:05

@Mihail84: Te magadtól vagy ilyen agyament?

Mihail84 2020.09.19. 13:56:52

Miaz Nagypapi beakadt a lemez?? :)))

Maestro10 2020.09.19. 14:25:07

@julio alberto: @Mihail84: Egy jó tanács: Szerintem hagyjátok figyelmen kívül a másik kommentjeit, és akkor elkerülhető lesz ez a felesleges "háború", amit napok/hetek óta vívtok egymással.

Más: Ronald Koeman ma reggel közölte Riqui Puiggal, hogy nem számít a szolgálataira a későbbiekben. A fiatal középpályás ennek következményeképp be sem került a Gamper kupára készülő keretbe.

Ha ez igaz, akkor Koeman is elmehet a p*csába! Puig (Fati mellett) a legtehetségesebb La Masia növendék jelen pillanatban, aki mindig tudott színt vinni a játékba amikor játszott. Remélem egy 36 éves holland nyugdíjassal fogjuk pótolni Riqui-t. Szánalmas ami ennél a klubnál folyik komolyan mondom!

julio alberto 2020.09.19. 21:57:34

@Mihail84: Te agyament valami nő?Albi szerelmed?Esetleg egy Messi poszter,aztán jöhet a Gréczi módszer,kb ennyi a te történeted...
süti beállítások módosítása